Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 21. fejezet 993. nap
21.
Bethesda és a Magas Tanács
„Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó, amelyet
héberül Bethesdának neveznek. Öt tornáca van. Ezekben feküvék a betegek, vakok,
sánták, aszkórosok nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását" (Jn
5:2-3).
Ennek a tónak a vize időnként megmozdult. Az általános hit
szerint ez természetfeletti erő műve volt, s aki először lépett a felzavart
vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is. Nyomorultak százai
látogatták ezt a helyet. A tömeg olyan nagy volt amikor a víz felzavarodott,
hogy rohanás közben letaposták az előttük levő férfiakat, nőket és gyermekeket,
a náluk gyengébbeket. Sokan a tó közelébe sem juthattak. Többen odaértek, és a
parton haltak meg. Menedékhelyeket készítettek a tó körül, hogy a betegeket
megvédjék a nap hevétől és az éj hűvösétől. Némelyek az éjszakát ezeken a
tornácokon töltötték, s onnan másztak a tóhoz nap mint nap, a gyógyulás hiú
reményében.
Jézus újra Jeruzsálemben volt. Egyedül sétált, láthatólag
elmélkedett, imádkozott, és eközben a tóhoz ért. Látta a nyomorult szenvedőket,
akik gyógyulásuk egyetlen feltételezett helyét figyelik. Vágyott arra, hogy
gyakorolja gyógyító hatalmát, és minden szenvedőt meggyógyítson, de szombatnap
volt. Tömegek mentek a templomba istentiszteletre, és Jézus tudta, hogy egy
ilyen gyógyítás annyira felszítaná a zsidók előítéleteit, hogy rövidesen véget
vetnének munkájának.
A Megváltó mégis látott valakit, akinek állapota
mindenkinél nyomorúságosabb volt. Ez az ember harmincnyolc éve
gyógyíthatatlanul béna volt. Betegsége jórészt saját bűneinek következménye
volt, amit Isten ítéletének tekintettek. Egyedül, barátok nélkül tengette
életét ez a szenvedő a nyomorúság hosszú évein át, és már úgy érezte, hogy
kivettetett Isten kegyelméből. Amikor a víz felzavarodása közeledett, várta,
hogy valakinek megesik a szíve rajta, és a tornáchoz viszi. De a kellő
pillanatban mégsem volt, aki segítsen neki. Látta a víz fodrozódását, de
sohasem tudott a víz szélénél tovább jutni. Mások vetették magukat a vízbe,
nála erősebbek. Nem tudta felvenni a versenyt az önző, tülekedő tömeggel.
Folytonos erőfeszítései az egyetlen cél felé, igyekezete és állandó csalódása
teljesen felőrölték maradék erejét.
A beteg gyékényen feküdt, néha felemelte fejét és a tóra
tekintett, s ekkor egy kedves, együttérző arc hajolt fölé, és szavai:
"Akarsz-é meggyógyulni?" (Jn 5:6) felkeltették érdeklődését. Remény
költözött a szívébe. Úgy érezte, valahonnan segítséget kap. De a reménysugár
hamar elhomályosult. Eszébe jutott, milyen sokszor próbálta elérni a tavat, és
most is milyen rosszak a kilátásai, míg a víz legközelebb felzavarodik.
Letörten elfordult, és így szólt: " Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz
felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én odaérek, más lép be
előttem" (Jn 5:7)
Jézus nem kérte ezt a szenvedőt, hogy higgyen benne.
Egyszerűen így szólt: "Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és
járj!" (Jn 5: 8) Ám a férfi hite belekapaszkodik ebbe a mondatba. Minden
idegét és izmát átjárja az új élet, bénult tagjai egészségesen kezdenek
működni. Kérdés nélkül aláveti akaratát Krisztus parancsának, és összes izmai
engedelmeskednek akaratának. Felszökken, és újra tud mozogni.
Jézus nem biztosította isteni segítségről. A férfi egy
percre kételkedhetett volna, de akkor elveszíti egyetlen gyógyulási
lehetőségét. Ám hitt Krisztus szavának, aszerint cselekedett, és visszanyerte
erejét.
Ugyanígy nyerhetünk lelki gyógyulást. A bűn elválasztott az
isteni élettől. Lelkünk megbénult. Nem vagyunk képesek szent életet élni,
ugyanúgy, mint a magatehetetlen férfi sem tudott járni. Sokan ismerik fel
gyámoltalanságukat, sóvárognak a lelki élet után, amely összhangba hozza őket
Istennel, és hiába küzdenek, hogy elnyerjék. Kétségbeesetten kiáltanak fel:
"Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak
testéből?" (Róm 7:24) Ezek a csüggedők, küszködők nézzenek fel! A Megváltó
a vérén megváltottak fölé hajol, és kifejezhetetlen szelídséggel, szánalommal
így szól: "Akarsz-é meggyógyulni?" (Jn 5: 6) Megparancsolja, hogy
kelj fel egészségesen, békében. Ne várj, amíg érzed, hogy meggyógyultál! Higgy
szavának és teljesül! Állj akaratoddal Krisztus oldalára! Szolgálj neki,
cselekedj szava szerint, és erőt fogsz kapni! Bármilyen bűnös szokásba,
uralkodó szenvedélybe merül is bele az ember hosszú időn át, amely parancsol
testnek és léleknek, Krisztus meg tud és meg is kíván szabadítani attól. Életet
ad lelketeknek, melyek "holtak a ti vétkeitek miatt" (Ef 2:1).
Megszabadítja a gyengeség, szerencsétlenség és a bűn láncai által megkötözött
foglyot.
Mai Bibliai szakasz: Lukács
22
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Misszionárius nővérként
sok embert láttam meghalni szörnyű családi körülmények között, és mindig arra
gondoltam, hogy milyen borzasztó dolog meghalni! De nézzük Jézust!
Ahogy a történelem
legmeghökkentőbb estéje közeledik, amikor a mi Urunk és Megváltónk Jézus
Krisztus elviseli a legerősebb szenvedést, amit ember valaha elviselt azért,
hogy a népét megváltsa bűneiből, azt a népet, amely most a teljes zűrzavar
állapotában van.
Sátán irányítása alatt
tartja Júdást, aki beleegyezik abba, hogy egy jelentéktelen összegért elárulja
Jézust a vallási vezetőknek, akik örömmel veszik szolgálatát (1-6. vers). Jézus
tanítványai azon vitatkoznak, hogy ki a nagyobb, később pedig átalusszák a
válság óráját (24, 45. vers). Péter kétségbe vonja Jézus finom
figyelmeztetését, következésképpen pedig megtagadja Urát (33, 54-62. vers).
Végül Jézus saját népe elítéli Jézust saját személyes bizonyságtétele alapján,
amely ellenkezik a saját maguk alkotta törvénnyel (71. vers; 5Móz 17:6).
Micsoda látvány a mennyei szemlélők számára! Micsoda idő a Legtisztábbnak és a
Legkiválóbbnak, hogy letegye életét!
Ezzel ellentétben,
nézzük Jézust! A káosz közepette ezt mondja a tizenkettőnek: „Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni
veletek, mielőtt én szenvednék” (15. vers). Jézus vágyik arra, hogy időt
töltsön velünk. Ahogy kiönti a mustot és megtöri a kenyeret, ezt mondja: „Ezt
cselekedjétek. Emlékezzetek rám.” Tudja, hogy mi elfelejtenénk (17-20. vers).
Ahogy a tanítványok közötti civakodást kezeli, hogy ki a nagyobb, Jézus
önmagára utal, „mint aki szolgál”
(27. vers). Aztán hitüket erősítve rámutat arra az időre, amikor „királyi székeken” ülnek majd (30.
vers).
Micsoda együttérző
Urunk van! (25-30. vers). Jézus egyedül imádkozik a kertben, és ahogy a
szenvedése fokozódik, még buzgóbban imádkozik. Micsoda példa ez számunkra! (44.
vers) Elviselve az áruló csókját, Péter tagadását, a zsidók ítéletét, Jézus
elmondja az igazságot, annak ellenére, hogy tudja, kereszthalállal fog fizetni
érte (67-70. vers).
A próbában, földi
életének végén, a káosz közepette, Jézus hű marad az elveihez. És mi a helyzet
velünk? Nemsokára belépünk a történelmet záró megpróbáltatásokba. Mindenütt
káosz és zűrzavar. Töltsünk ezért mindennap egy minőségi órát azzal, hogy
Jézusra tekintünk és róla gondolkodunk!
Lynn Carpenter
139. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
22. fejezetéhez
(április 1 –7.).
Tanár voltam egy
magániskolában Szumátra szigetén, amikor úgy döntöttem, otthagyom az állásomat
és orvosmisszionárius leszek. És ezt a történetet olvasva az jutott az eszembe,
hogy miért is hagytam ott a biztonságot azért, hogy fejlődési lehetőséget
keressek.
A történetünkben „a
Megváltó látott valakit, akinek állapota mindenkinél nyomorúságosabb volt”. Ez
az ember majdnem kétszer annyi ideig volt beteg, mint amennyi ideje én életben
vagyok! Olyan sokáig bűnösnek érezni magát (mivel hogy a betegsége a saját
hibájából eredt) szörnyű lehetett! „Egyedül, barátok nélkül tengette életét ez
a szenvedő a nyomorúság hosszú évein át, és már úgy érezte, hogy kivettetett
Isten kegyelméből.” (Jézus élete, 202. o.)
Ha kételkedünk Isten
szeretetében, az sötétséget hoz az életünkre, éppen úgy, ahogy ezzel az
emberrel történt. Emlékszem, amikor a saját rossz döntésem miatt elért a
sötétség. A sok nehézség egyike, ami próbára tett, a munkahelyemen ért.
Szombaton is dolgoznom kellett,, igaz csak egy órát. És én megtettem. Két év
telt azóta, és megígértem Istennek és magamnak, hogy soha többé nem engedem, hogy
a sötétség ennyire elérjen, mint akkor. Nem akarok többé kétségeket, miközben
Krisztust követem.
A legnagyobb öröm,
amikor érezzük Isten jóságát. A béna ember ezt érezte, amikor meggyógyította
Krisztus. Én is ezt éreztem, amikor a bűneimtől elfordítottak. "Hagyjad az
Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti" (Zsolt 37:5)
Maulina Ruth Elisawati,
Sumatra, Indonézia
(az Aenon
Orvosmisszionárius Képzési Program hallgatója Malajziában)
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése