2019. március 31., vasárnap

Higgyeztek az Ő prófétáinak - március 31 - VASÁRNAP - 5 Mózes 17


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 19. fejezet 1357. nap

19. Zsidó és pogány

Amikor Pál és Barnabás visszaérkeztek a szíriai Antiókhiába, ahonnan misszióútjukra kiindultak, siettek mielőbb összegyűjteni a hívőket, hogy elmondják nekik, "mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ő velük, és, hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre." (Apcs. 14, 27.) A gyülekezet Antiókhiában igen jól fejlődött, tagjainak száma állandóan növekedett. Mint a missziómunka központja, a keresztény hívők legfontosabb csoportja volt. Tagjai a lakosság legkülönbözőbb rétegeiből kerültek ki: zsidókból és pogányokból.

Mialatt az apostolok a prédikátorokkal és az egyszerű tagokkal együtt azon fáradoztak, hogy minél több lelket nyerjenek meg Krisztusnak, addig bizonyos zsidó hívőknek, a Júdeabeli "farizeus szektából" sikerült felvetni egy olyan kérdést, mely csakhamar szétágazó vitákra adott okot a gyülekezetben. A hívő pogányok között pedig megdöbbenést keltett. - Ezek a Júdeabeli tanítók azt állították és pedig nagyon határozottan, hogy csak a körülmetélkedés és a ceremóniák törvényének betartása vezet az üdvösségre.

Pál és Barnabás hevesen tiltakoztak e tévtan ellen és nem is akarták ezt a pogányokkal közölni. Másrészt azonban voltak sokan az antiókhiai zsidó hívők között, kik a nemrégen Júdeából érkezett testvérek álláspontját helyeselték.

Akik a zsidók közül tértek meg, rendszerint nem voltak hajlandók oly gyorsan haladni, mint ahogyan az isteni gondviselés az utat előkészítette. Az apostoloknak a pogány területeken elért eredményéből tisztán látszott, hogy a pogányok közül megtértek száma csakhamar túlszárnyalja a zsidó megtértek számát. A zsidók tehát féltek, hogy nemzeti sajátságaik, melyek eddig határozottan megkülönböztették őket minden más néptől, végül teljesen megszűnnek azok között, akik az evangéliumot elfogadják; illetve, ha nem állítják törvényük korlátait és ceremóniáit a gyülekezeti felvétel szükséges követelményeként a pogányok elé.

A zsidók állandóan dicsekedtek az Isten által elrendelt istentiszteletükkel. Nem csoda, ha közülük sokan, akik krisztusi hitre tértek, még mindig valószínűtlennek tartották, hogy Isten, aki egykor előírta az istentisztelet héber formáját és módját, valaha is jóváhagyná saját rendeletének valamelyes megváltoztatását. Ragaszkodtak ahhoz, hogy a zsidó törvényeket és ceremóniákat beiktassák a keresztény vallás egyházi szertartásai közé. Csak lassan értették meg, hogy az összes engesztelő áldozatok tulajdonképpen az Isten Fiának halálát jelképezték, mely után a lényeg lépett a jelkép és árnyék helyébe. Ezek szerint tehát a mózesi rendeletek és ceremóniák nem tekinthetők többé kötelezőknek.

Pái, megtérése előtt a "törvénybeli igazság tekintetében" (Fil. 3, 6.) "feddhetetlennek" tartotta magát. Amióta azonban felfogása megváltozott az Üdvözítő misszióját illetőleg - aki Megváltója az egész emberiségnek, úgy zsidónak, mint pogánynak - világos ismeretet nyert; felismerte az élő hit és a holt formaságok közötti különbséget. Az izraelitáknak elrendelt régi szertartások és ceremóniák az evangélium fényében teljesen új és mély értelmet nyertek. Aminek képletes ábrázolására szolgáltak, az valósággá lett és így azok, kik az új szövetségben élnek, felszabadultak; azaz nincsenek kényszerítve azok megtartására. Viszont Isten megmásíthatatlan törvényét, a Tízparancsolatot Pál még most is megtartotta, úgy szellemi, mint szó szerinti értelmében.

A körülmetélkedés kérdése sok vitát és viszálykodást idézett elő az antiókhiai gyülekezetben. Mivel a gyülekezet tagjai attól tartottak, hogy ennek a pontnak állandó feszegetése végül is szakadást hoz létre közöttük, elhatározták, hogy Pált, Barnabást és a gyülekezet néhány felelős tagját elküldik Jeruzsálembe, hogy ezt az ügyet ott az apostolok és vének elé terjesszék. Ott majd találkoznak a különböző gyülekezetek képviselőivel és mindazokkal, akik a bekövetkező ünnepre feljönnek Jeruzsálembe. Időközben pedig szüneteljen minden viszály ebben a kérdésben, amíg az általános tanácskozás végleges határozatot nem hoz, melyet azután az ország különböző gyülekezetei elfogadnak.

Jeruzsálembe menve, az apostolok meglátogatták a közbeeső városokban lakó hívőket és bátorították őket tapasztalataik elmondásával, melyeket Isten művében és a pogányok megtérése alkalmával szereztek.

Az antiókhiai gyülekezet képviselői Jeruzsálemben találkoztak a különböző gyülekezetekből jött testvérekkel, akik általános tanácskozásra gyűltek itt össze, és közölték velük a pogányok közötti munkálkodásuk eredményét. Azután részletesen vázolták azt a zűrzavart, amely azáltal keletkezett, hogy néhány Antiókhiába került megtért farizeus fennen hangoztatta: ha a megtért pogányok üdvözülni akarnak, tartoznak körülmetélkedni és a mózesi törvényeket megtartani.

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 17

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Egyeseknek úgy tűnhet, hogy Isten keményen bánik azzal, aki „elmegy, és más isteneket szolgál.” Ezt a bánásmódot azonban Istennek Izraellel kötött szövetségének az összefüggéseiben kell érteni. A Biblia más részei egyértelműen kiegyensúlyozzák a képet arról, hogy milyen az Isten. Ezen kívül Isten ellenőrzést és mérlegelést vezet be. Az ítélethez „két vagy három tanú” (6. vers) valamint a papok és a léviták segítsége (9. vers). De ne tévesszük szem elől a 11. verset: „a kapott utasítás szerint és a kimondott ítélet szerint járj el.” Minden ítéletnek Isten írott törvényén kell alapulnia.

A fejezet második része a királyoknak szóló törvényekkel foglalkozik. Az az emberi rendszer, hogy Izraelnek királya legyen, soha nem volt Isten tervének része, de ezek az egyszerű törvények megvédhetik Izraelt a királyság legrosszabb következményeitől. Isten utasítása a király számára ez volt: Ne legyen sok lovad, sok feleséged és aranyad. Salamon uralma a királyság aranykora volt, de ő mindhárom vonatkozásban elbukott, és a történelem feljegyzi, milyen mélységekbe zuhant.

Ám amikor a király idős volt már, és esze sem a régi, Isten eljött hozzá, és megbízta, hogy írja meg a Prédikátor könyvét. Nem kétséges, hogy van egy néhány negatív elem a könyvben, de semmi sem megragadóbb, mint az a kép amelyet Istenről fest, aki nem fordítja ellenünk rendetlenül élt múltunkat. Mindennek ellenére szeret, és azon dolgozik, hogy sokkal engedelmesebbé tegyen bennünket!

John Ash 
 
191. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  18-19. fejezeteihez (március 31 – április 6.).

A korai egyháznak gondjai voltak az el- és befogadással. Nem ugyanezt ismételjük-e meg a mai egyházunkban? Kizárunk-e embereket a köreinkből nemük, rasszuk, vagy társadalmi helyük alapján? Ugyanazt az értéket tulajdonítjuk-e valamennyi embertársunknak, mint ahogy Isten értékeli őket? Amikor így teszünk, akkor szívünkben ott él az evangéliumból megismert szeretet. De ha olyasvalaki útjába állunk, aki Istenhez próbál közeledni, akkor Jézust úgy feldühítjük, hogy asztalt tudna borogatni.  .

Pál látta, hogy Timóteus hűséges, állhatatos és igaz. Amikor alázatosan és teljesen Istennek adjuk magunkat, Ő megadja a talentumokat, a védelmet és a bátorságot, amik ahhoz szükségesek, hogy az Ő misszióját folytassuk. Isten szeretetéről akkor tudunk meg a legtöbbet, ha odamegyünk és ott maradunk a kereszt lábánál. Amikor képesek vagyunk másoknak megmutatni ugyanazt a szeretetet és elfogadást, amivel Isten van irántunk, akkor osztottuk meg sikeresen az evangéliumot.

Azért imádkozom, hogy elfogadó és szeretetteljes legyek mindenki felé, aki Istenhez szeretne közelebb jutni. Remélem, hogy az emberek úgy látnak majd minket, mint egy befogadó gyülekezet, ahol gondosan ápolják Isten valamennyi gyermekének közösségét.

Karen Ronk
Ima- és egészségügyi szolgálatok, Csendes-Óceáni Unió és Észak-Csendes-Óceáni Unió
Fordította: Gősi Csaba

2019. március 30., szombat

Higgyeztek az Ő prófétáinak - március 30 - SZOMBAT - 5 Mózes 16


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 18. fejezet 1356. nap

Ez megegyezett azzal az evangéliumi tervvel, mely szerint mindannyian, kik Krisztus hívői lettek, egy testületbe tömörüljenek. Ennek betartására Pál apostol egész tanítói munkássága alatt nagy figyelmet szentelt. Ha munkája következtében bárhol Krisztust Megváltóul fogadták el a lelkek, kellő időben gyülekezetté szervezte őket - ha a hívők száma csekély volt is. Ezáltal tanultak meg a keresztyének egymáson segíteni, emlékezvén Jézus ígéretére: "Mert ahol ketten, vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Máté 18, 20.)

Pál ezekről a megszervezett gyülekezetekről sem feledkezett meg. Törődött velük. Bármilyen kicsi volt is az ilyen csoport, állandóan gondozta őket. A kisebb gyülekezeteket még féltőbb gonddal őrizte, jól tudván, hogy ezek különös figyelmet igényelnek. A tagoknak alaposan meg kell gyökerezniük az igazságban és tanítást kell kapniuk, hogy komolyan és önzetlenül fáradozzanak a környezetükben élő emberekért.

Pál és Barnabás, embertársaikért végzett missziómunkájukban igyekeztek Krisztus példaadó áldozatkészségét, hűségét és buzgalmát követni. Körültekintő, serény és fáradhatatlan munkájukban nem törődtek saját kívánságaikkal vagy kényelmükkel, hanem izzó vággyal és lankadatlan szorgalommal hintették az igazság magvát. Tekintettel voltak arra is, hogy az evangélium elfogadóit olyan gyakorlati tanításban részesítsék, melynek értéke felmérhetetlen. Ez, az evangélium fontosságát megillető komoly és istenfélő lelkület, maradandó hatással volt az új tanítványokra.

Az első misszióút gyorsan befejeződött. Az apostolok az újonnan megszervezett gyülekezeteket az Úr oltalmába ajánlva, elmentek Pámfiliába, "és miután Pergátian hirdették az igét, lemenének Attáliába. És onnét elhajózának Antiókhiába."

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 16

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Amint Mózes újra felidézi az élet és a vallás szabályait, néhány jelentőségteljes ünnephez érkezik el.

A páska (húsvét) ünnepe egy különleges alkalom a kivonulás tapasztalatára való visszaemlékezésre, amikor az ősi Izrael megszabadult az egyiptomi fogságból. Ha vissza tudnak emlékezni arra, hogy honnan jöttek (rabság), akkor jobb esélyük lehet arra, hogy értékeljék Istent és elfogadják jövőbeni gondoskodását.

A hetek ünnepe a hála kifejezésének az alkalma Isten iránt a búza aratásának elkezdéséért. Az újszövetségben ez az ünnep a Pünkösd (ApCsel 2:1; 20:16).

A sátoros ünnep az aratás végén, ősszel érkezik el, ez a legnagyobb hálaadó ünnepség.

Az ismétlésbe közbeékelve olvashatjuk, hogy „adj önkéntes áldozatot”, mert ez mutatja azt, hogy mennyire megáldott az Isten. Majd ismét: senki se jelenjék meg üres kézzel az Úr színe előtt, mindenki aszerint vigyen ajándékot, amilyen áldást kapott Istenétől, az Úrtól... (10, 16. vers). Az elrendelt bőkezűség szokatlan lehet manapság, de van egy hangsúlyos alapelv: csakis az Istennek és a szükségben lévőknek való adás által űzhetjük ki magunkból az én-központúságot.

„Drága Istenem!  Segíts bőkezűen adni neked és a szükségben lévőknek!”

John Ash 
 
190. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  18. fejezetéhez (március 24-30.).

Nem könnyű beismerni, de ki merészelné megjegyezni, hogy Pál, a nagy apostol, bár hűséges és szenvedélyes volt, nem a megfelelő evangelizációs stratégiát használta, amikor első botladozó missziós lépéseit tette Ázsia pogányai közt? Biztos volt benne, hogy a pogányok apostolaként kapott elhívást. Örömmel kiegyezett azzal, amire az egyház kérte, hogy tegye meg.

Azonban az események, amelyek megestek az első missziós útján megmutatták, hogy a cselekedetei nem felelnek meg annak, amire a Szent Lélek elhívta. Pál a saját feje után ment a kezdeményezésben, még Barnabást is nyomás alá helyezte, és előnyben részesítette, hogy a zsidóknak prédikálják az üzenetet. Ez nem egyezett meg azzal a paranccsal, amit a Szentlélektől kapott. Pál cselekedetei kétségkívül az erős kulturális és lelki gyökereiből adódtak, mégis a pogányoknak történő evangéliumhirdetésére kihatott az, hogy Pál hajlamos volt elsőként a zsidókat meggyőzni. A stratégiája befolyásolta a zsidókat, ami később súlyos problémákat idézett elő.

Ennek ellenére gyülekezeteket alapítottak meg, főképp olyan hívők, akik a pogányságból jöttek:, Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában és Derbében. Végül a Szentlélek céljai, és a hit ajtaja megnyílt a pogányok számára. Sürgősen meg kell kérdeznem magamtól, hiszen Krisztus munkatársa vagyok, hogy vagyok-e olyan közel a Szentlélekhez, hogy tisztán halljam tőle, milyen irányba tartsak a misszióban, amit Ő adott nekem.

Jorge Torreblanca
Fordította: Gősi Csaba

2019. március 29., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 29 - PÉNTEK - 5 Mózes 15


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 18. fejezet 1355. nap

Ebben a sötét és súlyos órában a Pál és Barnabás munkálkodása következtében Jézushoz megtért listraiak tömege hű és állhatatos maradt. Az esztelen ellenállás és ellenségeik kegyetlen üldözése csak megerősítette ezen hűséges atyafiak hitét. Ezt bizonyította részvétük, ahogy fájdalmas megilletődéssel állták körül Pál apostol holtnak vélt testét.

Milyen nagy volt azonban csodálkozásuk, amikor az apostol jajgatásuk közben egyszerre csak felemelte fejét és Istent dicsőítve felállt! Isten szolgájának ezt a váratlan talpra állását az isteni hatalom újabb csodájának tekintették. A menny pecsétjének, mellyel új hitükben erősítette meg őket. Kimondhatatlan öröm töltötte el őket és a hit újabb erejével dicsőítették Istent.
Az apostol szenvedéseinek szemtanúi között, a Listrában megtért csoportban volt egy fiatalember, aki később Krisztus kiváló munkásává lett és megosztotta az apostol úttörő munkájának fáradalmait és örömeit a nehéz misszióterületeken. Ez a fiatalember Timótheus volt. Mikor Pált a városból kivonszolták, ez a fiatal tanítvány is, többedmagával, körülállta az apostol látszólag élettelen testét. Majd láthatta, miként állt talpra az apostol és noha teste zúzott és vérrel áztatott volt, mégis Istent dicsőítette, amiért Krisztusért szenvedhetett.

A megkövezést követő napon az apostolok Derbébe mentek, ahol áldásosan tevékenykedtek. Igen sok lélek fogadta el Krisztust Üdvözítőjéül. "Hirdették az evangéliumot annak a városnak és sokakat tanítványokká tettek." Azonban sem Pál, sem Barnabás nem tudott úgy határozni, hogy a munkát addig máshol vegyék fel, amíg meg nem erősítették azoknak hitét, akiket egy időre magukra kellett hagyniuk oly helyeken, ahol előzőleg már működtek. Ezért anélkül, hogy a veszélyektől visszariadtak volna, újból "megtérének Listrába, Ikóniumba és Antiókhiába, erősítve a tanítványok lelkét, intvén őket, hogy maradjanak meg a hitben". Sokan tették ki magukat üldözésnek és gyalázatnak, amiért az evangélium örömhírét elfogadták. Az apostolok igyekeztek tehát ezeket a hitben megalapozni, hogy a már végzett munka maradandó is legyen.

Az újonnan megtértek lelki növekedésének előmozdítása és biztosítása érdekében az apostolok gondoskodtak arról, hogy szabályszerű gyülekezeti rendet tartsanak fenn. Ezért minden helyen, Lykaóniában és Pisadiában, ahol hívők laktak, előírás szerint gyülekezeteket alakítottak. Minden gyülekezetben tisztviselőket rendeltek. Áttekinthető és célszerű rendszert vezettek be, hogy szabályozzanak minden dolgot, ami a hívők lelki jólétét érinti.

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 15

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Az ókori Közel-Keleten a rabszolgatartás leggyakoribb oka az eladósodás volt.  Kölcsön felvételekor a szegény emberek nem tudtak mást felajánlani biztosítékként, mint saját magukat vagy családtagjukat. Abban az esetben, ha nem tudták visszafizetni a kölcsönt, a hitelező megragadta az adóst vagy családtagját, és a szolgájává tette. Képzeljük el, micsoda áldást jelentett ez az adósság-eltörlésre vonatkozó rendelkezés, amelynek értelmében hét évente mindenki lehetőséget kapott a gazdasági helyreállításra.
Ideális esetben az izraeliták között nem lett volna szabad az egyéneknek elszegényedniük. De ebben a fejezetben megmutatkozik a valóság: „Mert a szegény nem fogy el a földről” (11.vers). Ez azért lehetett így, mert néhány izraelita nem engedelmeskedett teljes mértékig Istennek az adósságok eltörlését illetően.
Azokban a nehéz időkben Isten gyakorlati nagylelkűségre próbálta tanítani népét. hanem légy hozzá bőkezű, és adj neki szívesen kölcsönt, amennyire szüksége van, amiben szükséget szenved” (8. vers - új prot. ford.). Ez a „szükségek” betöltésére korlátozódik, és nem a „kívánságok” teljesítésére. A túléléshez nélkülözhetetlen, elemi szükségletek kielégítéséről szól, nem pedig luxuscikkekről.
„Drága Atyám, nyisd meg a szemem, hogy észrevegyem a körülöttem lévő szegények szükségleteit! Tudom, hogy Te vagy a világegyetem legnagylelkűbb adományozója. Segíts, hogy olyan lehessek, mint Te.”
John Ash 
 
190. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  18. fejezetéhez (március 24-30.).

Nem könnyű beismerni, de ki merészelné megjegyezni, hogy Pál, a nagy apostol, bár hűséges és szenvedélyes volt, nem a megfelelő evangelizációs stratégiát használta, amikor első botladozó missziós lépéseit tette Ázsia pogányai közt? Biztos volt benne, hogy a pogányok apostolaként kapott elhívást. Örömmel kiegyezett azzal, amire az egyház kérte, hogy tegye meg.

Azonban az események, amelyek megestek az első missziós útján megmutatták, hogy a cselekedetei nem felelnek meg annak, amire a Szent Lélek elhívta. Pál a saját feje után ment a kezdeményezésben, még Barnabást is nyomás alá helyezte, és előnyben részesítette, hogy a zsidóknak prédikálják az üzenetet. Ez nem egyezett meg azzal a paranccsal, amit a Szentlélektől kapott. Pál cselekedetei kétségkívül az erős kulturális és lelki gyökereiből adódtak, mégis a pogányoknak történő evangéliumhirdetésére kihatott az, hogy Pál hajlamos volt elsőként a zsidókat meggyőzni. A stratégiája befolyásolta a zsidókat, ami később súlyos problémákat idézett elő.

Ennek ellenére gyülekezeteket alapítottak meg, főképp olyan hívők, akik a pogányságból jöttek:, Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában és Derbében. Végül a Szentlélek céljai, és a hit ajtaja megnyílt a pogányok számára. Sürgősen meg kell kérdeznem magamtól, hiszen Krisztus munkatársa vagyok, hogy vagyok-e olyan közel a Szentlélekhez, hogy tisztán halljam tőle, milyen irányba tartsak a misszióban, amit Ő adott nekem.

Jorge Torreblanca
Fordította: Gősi Csaba

2019. március 28., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 28 - CSÜTÖRTÖK - 5 Mózes 14


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 18. fejezet 1354. nap

A listraiak ragaszkodtak állításukhoz: saját szemükkel látták az apostolok csodatevő erejét. Hiszen látták, hogyan állt lábra az a nyomorék, aki sohasem tudott járni és íme teljes erőnek és egészségnek örvend. Csak hosszas fejtegetés és beható magyarázat után tudták megértetni velük küldetésüket: hogy ők a menny Istenét és annak Fiát, a nagy Orvost képviselik. Csak így sikerült Pálnak és Barnabásnak visszatartani a népet szándékának megvalósításától.

Pál és Barnabás listrai tevékenysége hirtelen megakadt bizonyos "antiókhiai és ikóniumi zsidók" gonoszkodása következtében. Ezek tudomást szereztek az apostoloknak a lykaóniaiak között elért eredményeiről és elhatározták, hogy utánuk mennek és kiüldözik őket onnan is. Listrába érve, csakhamar sikerült nekik a népet is ugyanolyan gyűlöletre ingerelni, mint amilyen őket fűtötte. Rágalmakat hintettek róluk szerteszét és cselekedeteiket félremagyarázták; így elhitették azokkal, akik előbb Pált és Barnabást még mennyei lényeknek tartották, hogy a valóságban rosszabbak a gyilkosoknál és halált érdemelnek.

A listraiak csalódása, hogy az apostolok tiltakozása miatt nem mutathattak be nekik áldozatot, alapját vetette szenvedélyes gyűlöletüknek, amellyel Pál és Barnabás ellen fordultak. Gyűlöletük oly nagy volt, mint előbbi lelkesedésük, mikor Istenként ünnepelték őket. A zsidók által fellázítva, kezet akartak emelni az apostolokra. A lázítók azt is lelkükre kötötték, hogy ne adjanak alkalmat Pálnak a beszédre, mert - mint mondották - ez esetben a népet megbabonázza.

Az evangélium ellenségeinek csakhamar alkalmuk nyílt gyilkos szándékuk megvalósítására. Miután a listraiak engedtek a gonosz befolyásnak, sátáni düh lett úrrá rajtuk. Megragadták Pált és irgalmatlanul megkövezték. Az apostol azt hitte, hogy elérkezett a vége. Élénken lelki szemei előtt látta István mártírhalálát, és elgondolta, hogy milyen kegyetlen részt vett abban. Sebektől elborítva, a fájdalomtól ájultan rogyott a földre. A felizgatott csőcselék pedig "kivonszoló a városból, azt gondolván, hogy meghalt."

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 14

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Mózes elmondta kortársainak, hogy létezik helytelen gyász is. Ha a halállal, valakinek vagy valaminek az elvesztésével szembesülünk, természetes, hogy bánkódunk. Azonban akkoriban léteztek nem elfogadható gyászszokások is. A gyász egyes kultúrákban még ma is inkább a látszatról, és a figyelem helytelen felkeltéséről szól, mintsem a bánat kifejezéséről.

Mikor Jézus azt mondta: „Boldogok, akik sírnak”, akkor Ő nem a halál feletti, hanem a bűn feletti gyászról beszélt. Amikor helyes a bűnhöz való hozzáállásunk, ami nem más, mint a „lelki szegénység”, akkor a helytelen, én-központú magatartásunk felett gyászolunk.

A fejezet egy másik témája a tized felhasználásának kérdése. A tizedfizetés bibliai alapokon nyugszik, viszont a fejezet nagy része a „második tizeddel” foglalkozik. Az első tizedet a szentélynél fizették a léviták és a papok támogatására. A fejezet leghomályosabb része ezzel a második tizeddel való visszaéléssel foglalkozik: „vidámító ital” vásárlása és „az Úr színe előtti örvendezés”. Olvasd el a teljes szakaszt! Voltak a társadalom peremére szorult személyek, akik valóban jól kaptak támogatást, de mi a helyzet a „vidámító itallal”? Talán a Biblia jóváhagyja az italozást és Isten dicsőítését amolyan vidám állapotban?

Ez a szakasz nem az alkohol fogyasztásra való vásárlását engedélyezi. Ennek egy vallási, szent étkezésnek kellett lennie a szentélynél. Ez nem jelenti azt, hogy az alkohol társaságban való fogyasztása megengedett lett volna. A Bibliában ismertetett teljes kép mind az alkohol fogyasztását (1Pt 4:3), mind a lerészegedést (Ef 5:18) tiltja.
John Ash 
 
190. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  18. fejezetéhez (március 24-30.).

Nem könnyű beismerni, de ki merészelné megjegyezni, hogy Pál, a nagy apostol, bár hűséges és szenvedélyes volt, nem a megfelelő evangelizációs stratégiát használta, amikor első botladozó missziós lépéseit tette Ázsia pogányai közt? Biztos volt benne, hogy a pogányok apostolaként kapott elhívást. Örömmel kiegyezett azzal, amire az egyház kérte, hogy tegye meg.

Azonban az események, amelyek megestek az első missziós útján megmutatták, hogy a cselekedetei nem felelnek meg annak, amire a Szent Lélek elhívta. Pál a saját feje után ment a kezdeményezésben, még Barnabást is nyomás alá helyezte, és előnyben részesítette, hogy a zsidóknak prédikálják az üzenetet. Ez nem egyezett meg azzal a paranccsal, amit a Szentlélektől kapott. Pál cselekedetei kétségkívül az erős kulturális és lelki gyökereiből adódtak, mégis a pogányoknak történő evangéliumhirdetésére kihatott az, hogy Pál hajlamos volt elsőként a zsidókat meggyőzni. A stratégiája befolyásolta a zsidókat, ami később súlyos problémákat idézett elő.

Ennek ellenére gyülekezeteket alapítottak meg, főképp olyan hívők, akik a pogányságból jöttek:, Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában és Derbében. Végül a Szentlélek céljai, és a hit ajtaja megnyílt a pogányok számára. Sürgősen meg kell kérdeznem magamtól, hiszen Krisztus munkatársa vagyok, hogy vagyok-e olyan közel a Szentlélekhez, hogy tisztán halljam tőle, milyen irányba tartsak a misszióban, amit Ő adott nekem.

Jorge Torreblanca
Fordította: Gősi Csaba

2019. március 27., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 27 - SZERDA - 5 Mózes 13


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 18. fejezet 1353. nap

A listraiak égtek a vágytól, hogy hálájukat kifejezzék. Rábeszélték tehát Jupiter templom papját, hogy az apostoloknak áldozatot mutasson be. Erre "felkoszorúzott bikákat hajtva a kapukhoz és a sokasággal együtt áldozni akar vala." Pál és Barnabás, kik visszavonulva magányt és nyugalmat kerestek, mit sem vettek észre ezekből az előkészületekből. Nemsokára azonban felhívta erre figyelmüket a hangos zene és a nagy tömeg zajos lelkesedése, mely a ház elé érkezett.

Miután az apostolok meggyőződtek az összesereglett nép szándékáról, és az azzal összefüggő nagy izgalomról, "köntösüket megszaggatván a sokaság közé futamodónak", remélve, hogy őket tervüktől eltéríthetik. Pál éles és átható hangon, mely túlharsogta a nép kiáltozásait, igyekezett a figyelmet felhívni és midőn a zajongás hirtelen elhallgatott, így szólott: "Férfiak, miért mívelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk és azt az örvendetes izenetet hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól az élő Istenhez térjetek, ki teremtette a földet, a tengert és minden azokban valókat. Ki az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni, jóllehet, nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket."

Tekintet nélkül az apostolok határozott kijelentésére, hogy ők nem mennyei lények, és Pál igyekezete ellenére - mellyel a nép gondolatait az igaz Istenre óhajtotta irányítani, mint egyedüli Lényre, kit megillet a dicsőítés -, majdnem lehetetlen volt e pogányokat szándékuktól eltéríteni, hogy áldozatot mutassanak be. A lakosság erősen hitte, hogy ezek az emberek tényleg istenek, és lelkesedésük annyira felfokozódott, hogy nem kívánták tévedésüket belátni. A jelentés szerint a sokaságot "nagy nehezen lecsendesíték".

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 13

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Az egész fejezet a hitehagyással foglalkozik, ami – ahogy Mózes ezt egyértelművé teszi –, nem más mint az idegen istenek szolgálata a Menny Istene helyett. A hitehagyásnak három különböző megnyilatkozási formáját találjuk itt, de mindnek egy a lényege, „menjünk és tiszteljünk idegen isteneket” (6. vers)
Bizonyára nem kísért az a vágy, hogy egy bálványistent vagy szobrot keressünk magunknak, és azt tiszteljük. Manapság sokkal kifinomultabb változatai léteznek a bálványimádásnak. Olyan más isteneket „tisztelünk” például, mint az anyagi javak, a híres emberek, a sport, a technológia, a kapcsolatok, vagy bármi más, amely az Isten iránti teljes hűség helyére kerül. Néha ezek az „istenek” más szabadidős tevékenységünkben rejlenek.
Mi a legmeggyőzőbb? Hogy gondolkodunk a jelekről, ámulatba ejtő dolgokról, a csodákról? Minden korban voltak „hamis próféták”, ahogyan azt Jézus is tanította (Máté 24, Márk 13, Lukács 21). A mi korunkban azonban bőségesen találunk embereket, akik járnak helyről helyre, mondják a magukét, és lehengerlő beszédükkel rászedik az embereket. Ezek sokszor valamiféle szent emberek, próféták, álomlátók, jövendőmondók és jósok. Nagyon sok közülük ámulatba ejtő dolgokat művel, és sok csodát tesz.
Egy nap – ami nagyon közel van már –, minden idők leglehengerlőbb beszédű hitetője, Lucifer, a bukott angyal, jelekkel és csodákkal fogja megtéveszteni a világot (2Thess 2:9-10, Jel 13:13-14). Elég erősek leszünk, hogy ellenálljunk neki?
„Édes Istenem, odaszánom magam arra, hogy több időt fordítok a Bibliára, mert erős és szilárd akarok lenni akkor, amikor sokan körülöttem engednek majd a sátáni jelek és csodák nyomásának!”
John Ash 
 
190. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  18. fejezetéhez (március 24-30.).

Nem könnyű beismerni, de ki merészelné megjegyezni, hogy Pál, a nagy apostol, bár hűséges és szenvedélyes volt, nem a megfelelő evangelizációs stratégiát használta, amikor első botladozó missziós lépéseit tette Ázsia pogányai közt? Biztos volt benne, hogy a pogányok apostolaként kapott elhívást. Örömmel kiegyezett azzal, amire az egyház kérte, hogy tegye meg.

Azonban az események, amelyek megestek az első missziós útján megmutatták, hogy a cselekedetei nem felelnek meg annak, amire a Szent Lélek elhívta. Pál a saját feje után ment a kezdeményezésben, még Barnabást is nyomás alá helyezte, és előnyben részesítette, hogy a zsidóknak prédikálják az üzenetet. Ez nem egyezett meg azzal a paranccsal, amit a Szentlélektől kapott. Pál cselekedetei kétségkívül az erős kulturális és lelki gyökereiből adódtak, mégis a pogányoknak történő evangéliumhirdetésére kihatott az, hogy Pál hajlamos volt elsőként a zsidókat meggyőzni. A stratégiája befolyásolta a zsidókat, ami később súlyos problémákat idézett elő.

Ennek ellenére gyülekezeteket alapítottak meg, főképp olyan hívők, akik a pogányságból jöttek:, Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában és Derbében. Végül a Szentlélek céljai, és a hit ajtaja megnyílt a pogányok számára. Sürgősen meg kell kérdeznem magamtól, hiszen Krisztus munkatársa vagyok, hogy vagyok-e olyan közel a Szentlélekhez, hogy tisztán halljam tőle, milyen irányba tartsak a misszióban, amit Ő adott nekem.

Jorge Torreblanca
Fordította: Gősi Csaba

2019. március 26., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 26 - KEDD - 5 Mózes 12


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 18. fejezet 1352. nap

Listrában nem volt zsinagóga, noha a városban lakott néhány zsidó. Listra sok lakója a Jupiternek szentelt templomban imádkozott. Amikor Pál és Barnabás a városba érkeztek, maguk köré gyűjtötték a lakosságot, hogy előttük az evangélium világos igazságait fejtegessék. Sokan megkísérelték, hogy ezeket a tanokat a Jupiter imádásánál gyakorolt babonás szertartásokkal összekössék.

Az apostolok azon fáradoztak, hogy ezekkel a bálványimádókkal megismertessék az Istent, a Teremtőt és a Fiút, mint az emberiség Üdvözítőjét. Figyelmüket először Isten csodálatos műveire irányították: a napra, a holdra, a csillagokra. Arra a csodálatos rendre és szabályszerűségre, mellyel az évszakok váltakoznak. A hatalmas, hóval borított hegyekre és a magas fákra; a természet egyéb csodáira, melyek olyan bölcsességről tanúskodnak, amely felülmúlja az ember fogalomvilágát. Ez az utalás a Mindenható műveire, a pogányok elméjét arra igyekezett irányítani, hogy gondolkozzanak a Világegyetem hatalmas Uralkodója felett.

Miután az apostolok megvilágították a Teremtőre vonatkozó alapigazságokat, beszéltek a listraiaknak Isten Fiáról, ki a mennyből alászállott a mi földünkre, mert szerette az embereket. Beszéltek életéről és munkálkodásáról; arról is, hogy elvetették Őt azok, kiket megmenteni jött; beszéltek kihallgatásáról, keresztre feszítéséről, feltámadásáról és mennybemeneteléről, majd mennyei közbenjárói tevékenységét is említették. Így prédikálták az evangéliumot Listrában Pál és Barnabás, Isten Lelkének ereje által.

Amikor Pál egy ízben ismét beszélt a népnek Krisztus csodatételeiről, hogy Ő a betegeket és szenvedőket meggyógyította, a hallgatóság soraiban észrevett egy nyomorékot, ki szemeit erősen rászegezve, hittel szívta be szavait. Pál mélységes részvétet érzett ezen nyomorék iránt, akiről látta, "hogy van hite, hogy meggyógyul." A bálványimádó tömeg jelenlétében megparancsolta a nyomoréknak, hogy álljon fel egyenesen a lábaira. A nyomorék eddig mindig ülőhelyzetre volt kényszerülve, most azonban azonnal engedelmeskedett Pál parancsának és - életében először - felállott lábaira. A hitnek e tettre váltása olyan erőt árasztott rá, hogy ő, aki olyan sokáig nyomorék volt, "felszökött és járt".

"A sokaság pedig mikor látta, amit Pál cselekedett, felkiálts, likóniai nyelven mondván: Az Istenek jöttek le mihozzánk emberi ábrázatban." Ez az állításuk egyik hagyományukból eredt, mely szerint az istenek időnként meglátogatják a földet. Barnabást az istenek atyjának: Jupiternek nevezték el, tiszteletreméltó külsejéért, méltóságteljes magatartásáért, szelídségéért és jóságáért, amely vonásaiból sugárzott. Pált Merkuriusznak tartották, "minthogy ő volt a szóvivő"; buzgó volt és élénk, ékes szavakkal intette, figyelmeztette őket.

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 12

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Miközben a Bibliát olvassuk, és megpróbáljuk a mindennapi életünkben gyakorlatban is alkalmazni, gyakran ütközünk kulturális és nyelvi akadályokba. És itt van az idő kérdése. Mi közünk ahhoz az időhöz és helyhez, amelytől 3400 év választ el?

Mózes részletekbe menően elmagyarázza az izraelitáknak, hogy vannak megfelelő helyek az istentisztelet számára és vannak olyan helyek, amelyek nem felelnek meg. Mózes azoknak a rabszolgáknak a gyermekeihez és unokáihoz beszél, akik kijöttek Egyiptomból. Nem meglepő, hogy gondolkodásukban itt-ott fellelhető a rabszolga gondolkodásmód. Istentiszteleteiket az jellemezte, hogy mindenki azt tette, ami saját szemében helyes volt (lásd: 8. vers). Erős indíttatásuk volt arra is, hogy bálványokat imádjanak.

Mindent le kellett rombolni, ami kapcsolatban volt a legyőzött népek bálvány-istentiszteleteivel. Minden áldozati istentiszteletüket egyetlen helyre kellett összpontosítani, amelyet Isten kiválasztott. A hely ekkor nem volt meghatározott, mert Kánaánt még nem foglalták el. Végül Salamon épített állandó templomot Jeruzsálemben (lásd: 2Krón 3:1). Annak ellenére, hogy Isten odahelyezte a nevét/identitását arra a kimondott helyre, az mégsem fogadhatta be Őt (lásd: 1Kir 8:27), mivel az Ő fő lakóhelye a Menny.

„Szerető Isten, bizonyára nekem is vannak modern bálványaim, amelyek kiszorítják életemből a te tiszteletedet. Segíts elkülöníteni egy csendes időt minden nap, amikor Téged lélekben és igazságban imádhatlak!”

John Ash 
 
190. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  18. fejezetéhez (március 24-30.).

Nem könnyű beismerni, de ki merészelné megjegyezni, hogy Pál, a nagy apostol, bár hűséges és szenvedélyes volt, nem a megfelelő evangelizációs stratégiát használta, amikor első botladozó missziós lépéseit tette Ázsia pogányai közt? Biztos volt benne, hogy a pogányok apostolaként kapott elhívást. Örömmel kiegyezett azzal, amire az egyház kérte, hogy tegye meg.

Azonban az események, amelyek megestek az első missziós útján megmutatták, hogy a cselekedetei nem felelnek meg annak, amire a Szent Lélek elhívta. Pál a saját feje után ment a kezdeményezésben, még Barnabást is nyomás alá helyezte, és előnyben részesítette, hogy a zsidóknak prédikálják az üzenetet. Ez nem egyezett meg azzal a paranccsal, amit a Szentlélektől kapott. Pál cselekedetei kétségkívül az erős kulturális és lelki gyökereiből adódtak, mégis a pogányoknak történő evangéliumhirdetésére kihatott az, hogy Pál hajlamos volt elsőként a zsidókat meggyőzni. A stratégiája befolyásolta a zsidókat, ami később súlyos problémákat idézett elő.

Ennek ellenére gyülekezeteket alapítottak meg, főképp olyan hívők, akik a pogányságból jöttek:, Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában és Derbében. Végül a Szentlélek céljai, és a hit ajtaja megnyílt a pogányok számára. Sürgősen meg kell kérdeznem magamtól, hiszen Krisztus munkatársa vagyok, hogy vagyok-e olyan közel a Szentlélekhez, hogy tisztán halljam tőle, milyen irányba tartsak a misszióban, amit Ő adott nekem.

Jorge Torreblanca
Fordította: Gősi Csaba