2019. december 31., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 31 - KEDD - Jób 9


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 16. fejezet 1631. nap

"Emlékezzetek vissza gyülekezeti fogadalmatokra, amelyben vallottátok, hogy Isten minden megismert és megismerendő igazsága szerint fogtok járni! Emlékezzetek Istennel és egymással kötött szövetségetekre, amelyben megígértétek, hogy elfogadjátok a világosságot és igazságot, amit az írott Igéből felismertek! De nagyon kérlek titeket, arra is vigyázzatok, mit fogadtok el igazságként! Vessétek és mérjétek össze az igazság más igéivel, mielőtt elfogadjátok, mert nem lehetséges, hogy a keresztényietlenség sűrű sötétségéből épphogy kilépett keresztény világ azonnal tökéletesen tudjon mindent. "

A lelkiismereti szabadság utáni vágy sarkallta a zarándokokat arra, hogy bátran szembenézzenek a hosszú tengeri út veszélyeivel; hogy elviseljék a pusztaság nehézségeit és veszedelmeit, és Isten áldásával Amerika partjain lerakják egy hatalmas nemzet alapjait. A zarándokok becsületes és istenfélő emberek voltak, de még nem értették a vallásszabadság nagy elvét. Abban a szabadságban, amelynek megszerzéséért oly sokat áldoztak, nem voltak készek ugyanúgy másokat is részesíteni. "A XVII. század kiemelkedő gondolkodói és erkölcstanítói közül is csak igen kevesen alkottak valamennyire is helyes fogalmat arról a csodálatos újtestamentumi alapelvről, amely Istent az emberi hit egyedüli bírájaként ismeri el. "9 Az a tanítás, amely szerint Isten az egyháznak adta a lelkiismeret irányításának, valamint az eretnekség meghatározásának és megbüntetésének jogát, az egyik legmélyebben gyökerező pápai tévedés. A reformátorok megtagadták ugyan Róma hitvallását, de a türelmetlenségtől nem szabadultak meg teljesen. Az a sűrű sötétség, amely a pápaság uralkodásának hosszú századai alatt beburkolta a kereszténységet, még nem oszlott el egészen. A massachusettsi öbölben levő kolónia egyik vezető lelkésze ezt mondta: "A türelem tette a világot keresztényietlenné, és az egyháznak soha nem ártott az eretnekek megbüntetése." A telepesek elfogadták azt a szabályt, hogy csak egyháztagok szólhatnak bele a polgári kormányzásba. Valamiféle államegyház alakult, amelyben az egész népnek hozzá kellett járulnia a papság fenntartásához. Az eretnekség elfojtása pedig a magisztrátusok feladata lett. Tehát a világi hatalom az egyház kezében volt. Nem sok idő telt el, és ezek az intézkedések elkerülhetetlenül üldözéshez vezettek.

Tizenegy évvel az első kolónia felállítása után jött az Újvilágba Roger Williams. Az első zarándokokhoz hasonlóan ő is azért jött, hogy élvezze a vallásszabadságot. E zarándokokkal ellentétben látta, amit abban a korban még nagyon kevesen láttak, hogy a szabadság mindenkinek elidegeníthetetlen joga, bármi legyen is a hitvallása. Roger Williams buzgón kutatta az igazságot, és Lehetetlennek tartotta, akárcsak Robinson, hogy már eljutottak volna Isten szavának teljes világosságára. Williams "volt az első az újkori kereszténységben, aki a vallásszabadság tantételére és a törvény előtti nézetegyenlőségre épített polgári kormányzatot alapított". Azt mondta, hogy a magisztrátusok kötelessége a bűn megfékezése, nem pedig a lelkiismeret irányítása. "A nép vagy a magisztrátusok meghatározhatják - mondta -, hogy mivel tartozik az ember az embernek, de amikor megkísérlik az embernek Isten iránti kötelességét előírni, túllépik hatáskörüket, és megszűnik a biztonság. Mert világos, hogy ha a magisztrátus kezében van a hatalom, ma egyféle hitrendszert ír elő, holnap pedig másikat, amint azt Angliában a különböző királyok és királynők, vagy a római egyház különböző pápai és zsinatai tették. A vallás így egy hatalmas káoszszó válna."

Mai Bibliai szakasz: Jób 9

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ebben a fejezetben Jób Bildád és Elifáz igazsággal vegyes tévedéseire válaszol. Jób egyetért az úgynevezett vigasztaló szavaik egy részével. „Valóban, tudom, hogy így van” – mondja arra, amivel egyetért üzeneteikből. Majd megkérdezi, mi teszi az embert Isten előtt igazzá. Még ha egy jó ember akarna is Istennel vitázni arról, amit Ő tesz, ezer kérdésből egyre sem tudna felelni Neki (3. vers).

A Jelenések könyve 20. fejezete szerint Isten ezer évet fog adni a szenteknek, hogy beszéljenek Vele azokról a szeretteikről, akik nem jutottak oda. Ez az ítélet igazolásának ideje is, a felismerésé, hogy Isten ítéletei minden vitán felül igazságosak és kegyelmesek. Jób Isten védelmére kel (4-13. vers), felsorolja mennyire bölcs és hatalmas, hegyeket mozdít el, parancsol a Napnak, hogy ne keljen föl, lepecsételi a csillagokat, kifeszíti az eget, a tenger magas hullámain jár, Ő alkotta a csillagképeket, és láthatatlan, – ezért, amikor elvonul előtte, Jób nem láthatja Istent, mert egyetlen ember sem láthatja Isten arcát úgy, hogy életben maradna. Isten soha nem vonja vissza ítéleteit, míg mindent véghez nem vitt.

Jób visszatér fő gondolatához (14. vers), a vizsgálati ítélet szükségességéhez. Ezután kilenc „ha”-val kezdődő kijelentés sora következik. „Ha igazam volna is, meg tudnék-e felelni Istennek, és lenne-e hatalmam ítélkezni?” Jób nem hiszi, hogy Isten valaha is figyelne ilyen beszédre. Megsemmisítő lenne számára, ha a mindenható Isten, aki szét tudja őt morzsolni, figyelmet fordítana rá. Jób felismeri, hogy Isten nem szünteti meg szenvedéseit most azonnal. Még ha igaz lenne is, lesz egy vizsgálati ítélet, amelynek során a saját szája nem lesz képes megmenteni őt, inkább az is csak vádolja majd.

Jób számára az a gond, hogy bár tudja, hogy ártatlan, nem ismeri a saját lelkét és életének megvetendő dolgait (21-24. vers). Jób következtetése szerint „Csak egy van, aki képes az ártatlant és a gonoszt is elpusztítani.” Azonban amikor sátán gyilkol, az az ártatlanok megcsúfolása. Ha viszont nem sátán pusztítja az ártatlanokat, akkor honnan ered a gonosz?

Ezután Jób éveinek és napjainak gyors elmúlására mutat rá (25-28. vers), hogy milyen fürgén elszaladnak. Gyorsak, mint a hajók, vagy a zsákmányára lecsapó sas. A hallgatás és betegségének mérlegelése nem segít. Másrészt, ha Jób rossz ember, akkor nincs értelme jónak lennie (29. vers).  Az sem segít, ha  pogány szokás szerint hóban mosakszik meg, vagy szappannal mos kezet, mert Isten akkor is posványba mártaná őt (31. vers).

Jób szerint szükség van a vizsgálati ítéletre, és emberi közbenjárót kér az örökkévaló és az emberi között (32-33. vers). Azt szeretné, ha Isten adna neki egy kis szünetet (34. vers). De nem fél Istentől, mert tudja, hogy magától nem képes válaszolni Neki (25. vers).

Drága Istenünk! Jób azért küzd, hogy megértse, miért szenvedés a sorsa, élete végéhez ily' közel. Urunk, kérünk, add nekünk Jób látásmódját sátán szerepéről, és a Te oltalmadat, hogy Veled maradhassunk, mint védelmezőnkkel!

Koot van Wyk

230. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  16. fejezetéhez (december 29 – január 4.).

A lelkiismereti szabadságot oly könnyű nagy becsben tartani, amikor magunkról van szó, mégis nehéz kiterjeszteni a testvéreinkre. Nagy önteltségünkben néha azt hisszük, hogy megoldhatjuk a világ problémáit, amennyiben ráerőszakoljuk Isten akaratát másokra. Helytelenül, de úgy véljük, ha megköveteljük a jó cselekedeteket, az azt eredményezi, hogy az embereknek jó indítékaik lesznek. Sajnos azonban éppen az ellenkezője igaz. Ami a világot hivatott megtisztítani, az fogja végül az egyházat megrontani! Amikor meg nem tért emberektől követeljük meg, hogy úgy tegyenek, mintha szentek lennének, méghozzá a Szentlélek ereje nélkül, a vallás hagyománnyá változik. Míg a jó cselekedetek természetesen fakadnak az Istent szerető szívből, a meg nem tért szív számára csak fáradságos munkát jelentenek.


A Zarándok Atyák sokat feláldoztak azért, hogy kivívják a szabadságukat, hogy meggyőződésük szerint gyakorolhassák hitüket, de amint megszerezték, rögtön megpróbálták a törvényhozás erejével megtartani azt. Amikor Isten akaratát államhatalmi törvényekkel próbálták megvédeni a Zarándokok, a hűségük felhígult, és gyakran le is győzte a nagyobb arányban jelen lévő hagyomány és babona. Még ma is gyakran tapasztaljuk olyan erők jelenlétét, amelyek törvényhozással kísérelik meg szabadságunkat korlátozni a hitünk szerinti Istentisztelet gyakorlásában. Az örökkévalóság hosszú ideig tart és nem éri meg feladni azt a kényelem és a kompromisszum kedvéért e kérdésben. Isten a Bibliát és a Szentlelkét adta nekünk, hogy az Ő ösvényén kalauzoljanak minket. A mi egyetlen biztos fogódzkodónk abban rejlik, hogy erős, elkötelezett kapcsolatot ápolunk vele, és minden új elgondolást a Szentírás mérlegének próbája elé állítunk.

Lisa Ward
Vidéki Élet adventista tisztviselő
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba

2019. december 30., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 30 - HÉTFŐ - Jób 8


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 16. fejezet 1630. nap

A menekülők elhagyták házukat, javaikat és megélhetési eszközeiket. Idegenek voltak az idegen földön, más nyelvű és más szokású emberek között. Új és ismeretlen munkához kellett fogniuk, hogy megkeressék kenyerüket. Az eddig földműveléssel foglalkozó középkorú embereknek most kézművességet kellett tanulniuk. De jókedvvel vállalták ezeket a körülményeket. Nem vesztegették az időt semmittevéssel és sopánkodással. Bár sokszor szegénységgel küszködtek, de megköszönték Istennek azokat az áldásokat, amelyekben még így is részesültek, és örömet leltek a háborítatlan lelki közösségben. "Tudták, hogy zarándokok e földön, de nem nagyon törődtek vele, hanem az égre, szeretett honukra emelték szemüket, és lelkük megnyugodott. "

A száműzetés és a nehézségek közepette szeretetük és hitük egyre erősödött. Bíztak az Úr ígéreteiben, és Ő nem hagyta el őket a szükség idején. Angyalai mellettük álltak, bátorították és támogatták őket. És amikor e száműzöttek úgy látták, hogy Isten a tenger túlsó partjára mutat, arra a földre, ahol maguk is államot alapíthatnak, és gyermekeiknek a vallásszabadság drága örökségét hagyhatják, mentek tovább a gondviselés jelezte úton, és nem hátráltak meg.

Isten próbákat engedett meg népe életében, hogy elkészítse őket irgalmas tervének megvalósítására. Az egyház megalázottsága felmagasztaláshoz vezetett. Isten megmutatta hatalmát egyháza érdekében. Hadd lássa meg újólag a világ, hogy Isten nem hagyja el a benne bízókat. Úgy irányította az eseményeket, hogy Sátán haragja és a gonosz emberek ármánykodásai által növekedjék dicsősége, és népe biztonságos helyre jusson. Az üldözés és számkivetés utat nyitott a szabadság felé.

Amikor a puritánok első ízben kényszerültek arra, hogy elszakadjanak az anglikán egyháztól, az Úr szabad népeként szent fogadalmat tettek, hogy "Isten már megismert és a jövőben megismerendő útján együtt fognak járni". Ilyen volt az igazi reformációs lelkület, a protestantizmus ékesen szóló elve. A zarándokok azért hagyták el Hollandiát, hogy az Újvilágban otthonra találjanak. Lelkészük, John Robinson, akit Isten nem engedett el velük, a száműzöttekhez intézett búcsúbeszédében ezt mondta:

"Testvéreim, most el kell válnunk, és csak az Úr tudja, fogom-e még valaha is orcátokat látni. S akár az Úr rendelte így, akár nem, Isten és szent angyalai előtt kérlek titeket, hogy csak addig kövessetek engem, amíg én Krisztust követem. Ha Isten bármilyen más eszköze által bármit kijelent nektek, olyan készségesen fogadjátok el, mint ahogy az általam közölt igazságot elfogadtátok, mert meg vagyok győződve arról, hogy az Úr szent Igéjében még van kinyilatkoztatandó igazság és világosság. "

"Ami engem illet, nem tudok eleget siránkozni a reformált egyházak állapota miatt, amelyek holtpontra jutottak, és jelenleg nem lépik túl megreformálóik szintjét. A lutheránusokkal nem lehet a Luther által felismert világosságnál többet megláttatni,... a kálvinisták pedig, amint látjátok, erősen leragadtak ott, ahol Isten nagy embere hagyta őket, aki azonban nem ismerte fel a teljes igazságot. Ez mélyen megrendítő nyomorúság, mert bár ők a maguk korában égő és fénylő fáklyák voltak, de nem ismerték fel Isten minden szándékát. De ha ma élnének, éppoly szívesen elfogadnának újabb igazságokat, miként az elsőket elfogadták. "

Mai Bibliai szakasz: Jób 8

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ebben a fejezetben a súahi Bildád beszél. Nem azért van ott, hogy Jóbnak segítsen, hanem hogy saját világnézetét védelmezze. Bildád tévedésekkel övezett részigazságokat sorolt fel. Tisztában volt az ősatyák felismeréseivel és azzal, ami Mózes első könyvében, az 1:11-ben szerepel  (8-10.vers). Tehát azt mondja Jóbnak, hogy ne csak tanulmányozza a történelmet, hanem engedje, hogy az ősök felfedezései vezessék  (8. vers).

Bildád szerint Jóbnak erre van szüksége. Azt kérdezi tőle, hogy növekedhet-e a káka mocsár nélkül, vagy a sás víz nélkül (11. vers). Hasonlóképpen, a gonosz ember is csak Isten büntetését és nem áldását kaphatja (13. vers). Bildád gondolkodása szerint, ha valaki elfeledkezik Istenről, attól Ő megvonja áldását, aki pedig megemlékezik Róla, arra áldásait árasztja. Az „ilyen az ösvényük” kifejezés azt jelenti, hogy az ember életében ugyanúgy működnek a dolgok, mint a természet törvényei a káka és a sás esetében.

Akik elfeledkeznek Istenről, elvesznek (13. vers), és az ember magabiztossága és önbizalma olyan, mintha pókhálóra támaszkodna (14. vers). Ez a gondolkodásmód nagyon törékeny és önáltató, csalóka biztonsággal teli (15. vers).  A hízelgő úgy megcsalja önmagát, hogy ha valami bántaná, letagadja azt. Bildád ezzel arra utal, hogy Jób is tagadja, hogy Isten a rossz cselekedeteiért büntetné őt (18. vers). Ha ez így folytatódik és Jób meghal, senki sem fogja meggyászolni, és mások foglalják el a helyét (19. vers).

Becsületére legyen mondva, Bildád kihangsúlyozza az igaz elvet, miszerint Isten nem utasítja vissza az ártatlanokat, és nem emeli fel a gonosztevőket (20. vers). Majd utal rá, hogy Jób esete nem reménytelen, ha megbánja bűneit, Isten nevetéssel tölti meg száját és ajkait vidámsággal (21. vers). Ha ez megtörténik, Jób ellenségei szégyenbe öltöznek és a gonoszok sátra megsemmisül. (22. vers).

Bildád tanácsa nagyon jól hangzik, de a 18. fejezet fényében, mint azt később látni fogjuk, semmi kétség, hogy – Isten szavai szerint – a jövendőt próbálja jelenné tenni. Ez annak a következménye, ha valaki a látottak szerint akar élni, és azt gondolja, hogy ismeri a teljes igazságot, figyelmen kívül hagyva a mennyei lázadás történetét.

Drága Istenünk! Mózes felhívta figyelmünket a megtévesztő mértékhez való ragaszkodás és a törékeny alapokra építkezés veszélyeire. Ez sátán és életünk elleni csapásinak tagadása. Kérünk, ments meg minket korunk Bildádjaitól! Ámen.

Koot van Wyk

230. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  16. fejezetéhez (december 29 – január 4.).

A lelkiismereti szabadságot oly könnyű nagy becsben tartani, amikor magunkról van szó, mégis nehéz kiterjeszteni a testvéreinkre. Nagy önteltségünkben néha azt hisszük, hogy megoldhatjuk a világ problémáit, amennyiben ráerőszakoljuk Isten akaratát másokra. Helytelenül, de úgy véljük, ha megköveteljük a jó cselekedeteket, az azt eredményezi, hogy az embereknek jó indítékaik lesznek. Sajnos azonban éppen az ellenkezője igaz. Ami a világot hivatott megtisztítani, az fogja végül az egyházat megrontani! Amikor meg nem tért emberektől követeljük meg, hogy úgy tegyenek, mintha szentek lennének, méghozzá a Szentlélek ereje nélkül, a vallás hagyománnyá változik. Míg a jó cselekedetek természetesen fakadnak az Istent szerető szívből, a meg nem tért szív számára csak fáradságos munkát jelentenek.


A Zarándok Atyák sokat feláldoztak azért, hogy kivívják a szabadságukat, hogy meggyőződésük szerint gyakorolhassák hitüket, de amint megszerezték, rögtön megpróbálták a törvényhozás erejével megtartani azt. Amikor Isten akaratát államhatalmi törvényekkel próbálták megvédeni a Zarándokok, a hűségük felhígult, és gyakran le is győzte a nagyobb arányban jelen lévő hagyomány és babona. Még ma is gyakran tapasztaljuk olyan erők jelenlétét, amelyek törvényhozással kísérelik meg szabadságunkat korlátozni a hitünk szerinti Istentisztelet gyakorlásában. Az örökkévalóság hosszú ideig tart és nem éri meg feladni azt a kényelem és a kompromisszum kedvéért e kérdésben. Isten a Bibliát és a Szentlelkét adta nekünk, hogy az Ő ösvényén kalauzoljanak minket. A mi egyetlen biztos fogódzkodónk abban rejlik, hogy erős, elkötelezett kapcsolatot ápolunk vele, és minden új elgondolást a Szentírás mérlegének próbája elé állítunk.

Lisa Ward
Vidéki Élet adventista tisztviselő
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba

2019. december 29., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 29 - VASÁRNAP - Jób 7


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 16. fejezet 1629. nap

16. A zarándokatyák

Az angol reformátorok megtagadták ugyan a katolicizmus tanításait, de számos formaságát megtartották. Róma tekintélyét és hitvallását elvetették, jó néhány szokását és szertartását azonban bevitték az anglikán egyházba. Azt állították, hogy ezek a szertartások nem lelkiismereti kérdések. Mivel azonban a Szentírás se nem parancsolja, se nem tiltja őket, ezért nincs bennük semmi bűn, és nem is lényegesek. Megtartásukat, amelynek az volt a célja, hogy leszűkítse a reformált egyházak és Róma között tátongó szakadékot, azzal indokolták, hogy a katolikusok így könnyebben fogják a protestáns hitet elfogadni.

A konzervatívoknak és a megalkuvóknak ezek az érvek meggyőzőnek látszottak. Volt azonban egy másik osztály is, amely másképp vélekedett. Az a tény, hogy ezek a szokások a "Róma és a reformáció közötti szakadék áthidalását" célozzák, szemükben döntő érv volt megszüntetésükre. A rabszolgaság ismérveinek tekintették őket. E rabsághoz pedig, amelyből egyszer megszabadultak, semmi kedvük nem volt visszatérni. Úgy okoskodtak, hogy Isten lefektette Igéjében az igaz istentisztelet rendtartásait, és az embernek nincs joga ezekhez hozzátenni, vagy belőlük elvenni. A nagy hitehagyás úgy kezdődött, hogy egyesek megpróbálták Isten tekintélyét az egyház tekintélyével emelni. Róma azzal kezdte, hogy elrendelte azt, amit Isten nem tiltott meg, és azzal végezte, hogy megtiltotta azt, amit Isten kifejezetten megparancsolt.

Sokan mélységesen vágytak arra, hogy visszatérhessenek ahhoz a tisztasághoz és egyszerűséghez, amely az ősegyházat jellemezte. Az anglikán egyház számos szokását a bálványimádás emlékének tartották, és nem tudtak jó lelkiismerettel részt venni istentiszteletén. De az egyház, amelyet a polgári hatalom támogatott, nem engedte meg, hogy az emberek eltérjenek formáitól. Az istentiszteletek látogatását a törvény útján megkövetelte, és az illegális istentiszteleteket bebörtönzés, száműzetés és halálbüntetés terhe mellett megtiltotta.

A XVII. század elején Anglia újdonsült királya kijelentette, hogy a puritánokat "alkalmazkodás"-ra bírja, vagy "kiűzi... az országból, vagy még ennél is rosszabb"-at tesz. Az üldözöttek és a rabok semmi jelét nem látták annak, hogy sorsuk később javulni fog. Sokan arra a meggyőződésre jutottak, hogy azoknak, akik Istent lelkiismeretük parancsa szerint akarják szolgálni, "Anglia örökre megszűnik lakható hely lenni". Egyesek elhatározták, hogy Hollandiában keresnek menedéket. Nehézségeket, veszteségeket, rabságot szenvedtek. Szándékaikat meghiúsították. Ellenségeik kezére játszották őket. De a rendíthetetlen kitartás végül győzött, és az üldözöttek menedéket találtak a Holland Köztársaság barátságos partjain.

Mai Bibliai szakasz: Jób 7

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Jób megkérdezi azt, hogy nincs-e meghatározott ideje az emberek születésének? Mózes valószínűleg tanult csillagászatot Egyiptomban, Hatsepsut udvarában, Senenmut híres csillagász iskolájában. Mózes, Jób könyvének ihletett írója, fejlett csillagászati szakértelméről tesz bizonyságot. Jób azt mondja, hogy ahogyan a rabszolga, aki a forró napon dolgozik, vágyik az árnyékra, úgy a halál alvását is megelőzik munkás évek és aggodalommal teljes éjszakák (3. vers).  

Úgy tűnik, hogy nincs remény Jób gyógyulására (6. vers). A halál közelségében az élete csak lehelet távolságra van a távozástól, szemei talán már soha sem látnak jót (7. vers). Az, aki meghal nem jön elő újra, hogy folytassa életét (8. vers). Nincs hazatérés az ilyen személynek (9-10 vers). Jób megtagadja azt, hogy csendben maradjon, hogy „befogja a száját”, ezért gyötrelmében tovább beszél (11. vers). Isten őröket helyez Jób fölé, mintha a tengeri szörnyektől védené, vagy a szárazon a kígyóktól, amelyek az embereket veszélyeztetik (12. vers). Nappal a csontjaiban lévő fájdalom éjszaka pedig a rémálom ijesztgeti őt (13-16 vers). Jób nem akar tovább élni, még az örökkévalóságban sem (16. vers). Gyűlöli az életet, mivel az ő napjai hiábavalók.

De Jób tudja, hogy Isten a szívén viseli őt (17. vers). Amikor Isten szívén viseli, akkor felmagasztalja őt, amikor pedig a „Sátán viseli Jóbot a szívén” (Jób 1:8), Jób szenved. Isten egész éjjel látogatja az embereket. Az a gondolat, hogy „Isten minden reggel meglátogatja az emberek tetteit” nincs a szövegben. Ahelyett, hogy Isten az ember életének minden pillanatát ellenőrizné, Mózes azt mondja, hogy Isten nem hagyja az embert egyedül, és Jób tudni szeretné, hogy miért szenved. Isten közel van Jóbhoz, annak ellenére, hogy neki szembe kell néznie sátánnal (19. vers).

Isten az ember őrizője és Jób azon tanakodik, hogy az ő szenvedéseinek folytatása azt jelenti-e, hogy vétkezik az Őrizője ellen, noha ő nincs tudatában egyetlen bűnnek sem (20. vers). Jób rájött arra, hogy Isten kijelölte őt, és azt szeretné, ha Isten belátást adna neki abba, hogy miért szenved ő egy ilyen halál közeli állapotban, és bocsánatra vágyik minden vétkére. Arra gondol, hogy ha meghalna és eltemetnék, senki más, csak Isten találhatná meg őt, mivel megszűnt létezni (21. vers). Ahogy világossá válik a könyv további részeiben, Jób rájön arra, hogy Isten ismeri mindenkinek a formáltatását, és újra tudja azt teremteni, ami nem létezik.

Drága Istenünk! Mi tudjuk azt, hogy ha szenvedünk, az sátán munkájának köszönhető, és azt is, hogy ha az ölelő karjaidban maradunk, egy felsőbbrendű célja van a szenvedéseinknek. Nincs öröm abban, hogy a szenvedést nézzük, még az el nem bukott lények számára sem, akik láthatják sátán munkájának kibontakozását, minden változatosságában. Bármi történjék is velünk, kérünk maradj közel hozzánk! Ámen.

Koot van Wyk

230. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  16. fejezetéhez (december 29 – január 4.).

A lelkiismereti szabadságot oly könnyű nagy becsben tartani, amikor magunkról van szó, mégis nehéz kiterjeszteni a testvéreinkre. Nagy önteltségünkben néha azt hisszük, hogy megoldhatjuk a világ problémáit, amennyiben ráerőszakoljuk Isten akaratát másokra. Helytelenül, de úgy véljük, ha megköveteljük a jó cselekedeteket, az azt eredményezi, hogy az embereknek jó indítékaik lesznek. Sajnos azonban éppen az ellenkezője igaz. Ami a világot hivatott megtisztítani, az fogja végül az egyházat megrontani! Amikor meg nem tért emberektől követeljük meg, hogy úgy tegyenek, mintha szentek lennének, méghozzá a Szentlélek ereje nélkül, a vallás hagyománnyá változik. Míg a jó cselekedetek természetesen fakadnak az Istent szerető szívből, a meg nem tért szív számára csak fáradságos munkát jelentenek.


A Zarándok Atyák sokat feláldoztak azért, hogy kivívják a szabadságukat, hogy meggyőződésük szerint gyakorolhassák hitüket, de amint megszerezték, rögtön megpróbálták a törvényhozás erejével megtartani azt. Amikor Isten akaratát államhatalmi törvényekkel próbálták megvédeni a Zarándokok, a hűségük felhígult, és gyakran le is győzte a nagyobb arányban jelen lévő hagyomány és babona. Még ma is gyakran tapasztaljuk olyan erők jelenlétét, amelyek törvényhozással kísérelik meg szabadságunkat korlátozni a hitünk szerinti Istentisztelet gyakorlásában. Az örökkévalóság hosszú ideig tart és nem éri meg feladni azt a kényelem és a kompromisszum kedvéért e kérdésben. Isten a Bibliát és a Szentlelkét adta nekünk, hogy az Ő ösvényén kalauzoljanak minket. A mi egyetlen biztos fogódzkodónk abban rejlik, hogy erős, elkötelezett kapcsolatot ápolunk vele, és minden új elgondolást a Szentírás mérlegének próbája elé állítunk.

Lisa Ward
Vidéki Élet adventista tisztviselő
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba

2019. december 28., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 28 - SZOMBAT - Jób 6


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 15. fejezet 1628. nap

A két tanúbizonyságról a próféta ezt is kijelenti: "És hallának nagy szózatot az égből, amely ezt mondja vala nékik: Jöjjetek fel ide. És felmenének az égbe felhőben, és látók őket az ő ellenségeik" (Jel 11:12). Amióta Franciaország háborút indított Isten két tanúbizonysága ellen, azóta e tanúbizonyságok olyan megbecsülésben részesülnek, mint soha azelőtt. 1804- ben megalakult a Brit és Külföldi Bibliatársulat. Ezt hasonló szervezetek követték, számos európai fiókintézménnyel. 1816-ban létrejött az Amerikai Bibliatársulat. A Brit Bibliatársulat megalakulásáig a Biblia ötven nyelven jelent meg. Azóta sok száz nyelvre és nyelvjárásra lefordították.

Az 1792-es évet megelőző ötven év során a külmisszió nem sok figyelmet kapott. Nem alakultak új egyesületek, és csak kevés egyház tett erőfeszítéseket arra, hogy a kereszténységet pogány országokban terjessze. A XVIII. század vége felé azonban nagy változás történt. Sokan elégedetlenek lettek a racionalizmus következményeivel, és felismerték, hogy szükség van mennyei kinyilatkoztatásra és tapasztalatokon alapuló vallásra. Ettől kezdve a külmisszió rendkívüli fejlődésnek indult.

A nyomtatás tökéletesítése lendületet adott a Biblia terjesztésének. A különböző országok közötti érintkezési lehetőségek növekedése, az előítélet és a nemzeti elzárkózás emelte ősi válaszfalak leomlása és a római pápa világi hatalmának elvesztése utat nyitott Isten Igéje előtt. Néhány évig a Bibliát korlátozás nélkül árulták Róma utcáin, és most már eljutott a benépesült földgolyó minden részébe. Emberek milliói fogtak össze a Biblia elleni harcban, de annyira eredménytelenül, hogy ahol korábban száz volt, most tízezer, sőt százezer példány van Isten könyvéből. Az egyik korai reformátornak a keresztény egyházról mondott szavai szerint "a Biblia olyan üllő, amely már sok kalapácsot elkoptatott. " Így szól az Úr: "Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden nyelvet, mely ellened perbe száll, kárhoztatsz" (Ésa 54:17).

"Istenünk beszéde mindörökre megmarad!" "Minden Ő végzése tökéletes. Megingathatatlanok örökké és mindvégig; hívségből és egyenességből származottak" (Ésa 40:8; Zsolt 111:7-8). Ami emberi tekintélyen alapszik, meghiúsul; de ami Isten változhatatlan szavának sziklájára épül, örökké megáll.

Mai Bibliai szakasz: Jób 6

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Jób válaszol barátainak, és igazságos megítélésre vágyik. Azt szeretné, ha az örömei és a negatív hatások, amik érték, ugyanolyan mérce alá esnének, csak az egyik az egyik oldalon a másik a másikon. Jób azt mondja, mivel hiányzik életének (jó és rossz cselekedeteinek) „megfelelő” megítélése, bánata súlyosabb, mint a tenger homokja. Ezért van Jób harcias hangulatban, és látja úgy, hogy Isten nyilai sújtják őt (3-4 vers).

Jób megkérdezi vajon az ökör vagy a szamár, akiről gondot viselnek, bőghet-e élelemért? Megeszi-e valaki az ízetlen ételt sótlanul? Jób annyira rossz helyzetben van, hogy mint a hajléktalanok szinte kész lenne élő dolgokat vagy akár disznót is enni, de mégis viszolyog még az érintésétől is (6-7. vers).

Biztos benne, hogy Isten segíteni tud rajta. Jól ismerte Isten Igéjét, és a mindennapjaiban alkalmazta. Lát még jobb napokat? Magában kell keresnie szenvedései okát? (11-13. vers) Barátaitól sem számíthat kedvességre, még ha a barát rég elvesztette is a Mindenható iránti tiszteletét? Jób atyjafiai hűtlenek voltak, és mint a patak elszivárogtak (15. vers). Olyanok akár a havas meder, ami olvadáskor eltűnik. Az utazók eligazítást várnak tőle, de már nincs ott (17-19. vers). Látják a borzalmat, és félnek (21. vers).

Jób sosem kért barátaitól anyagiakat vagy segítséget, sem ellenség sem bármilyen hatalom ellen (22-23. vers). De most arra kéri őket, mondják meg, hol hibázott. Ők úgy gondolták, a szavaik a szükséges feddést képviselik egy vétkes barát felé, és Jób szavai egy olyan valakinek a tipikus válaszreakcióját mutatják, aki gonoszsága miatt szenved. A barátoknak nem volt túl jó a fellépése. Mosollyal az arcukon kikészítenek egy barátot, és élvezik, ahogy teljesen megalázkodik.

De Jób szeretné, ha visszajönnének, és rá figyelnének. Nem fog a szemükbe hazudni. Mivel nincs benne álnokság, felismeri a ravasz tanácsokat. Annak ellenére, hogy jó anyagi helyzetben volt, Jób határozottan törekedett megfelelő életstílust kialakítani, és megtartotta tisztánlátását, hogy különbséget tudjon tenni jó és rossz között, az élet minden területén.

Drága Urunk, add, hogy életünkben az ítélőképesség a helyén legyen, hogy keressük az igazságosságot, és a jó cselekedeteket, ahogyan Jób tette! Ismerve sátán kilétét, tudjuk, hogy biztonságban vagyunk, mert az életünk teljesen a Te kezedben van. Ámen.

Koot van Wyk

229. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  15. fejezetéhez (december 22-28.).

A föld történelmének egyik legsötétebb foltja volt a francia forradalom, az a felbolydulás, amely az amerikaiaknak ajándékozta a becses Szabadság-szobrukat. De mi vezetett ehhez a forradalomhoz? És miért kap ez a vérfürdő egy fejezetet abban a könyvben, amelynek oldalait jellemzően a nagy reformátorok történetének elmesélésének szentelték?

A válasz egyszerű. A francia forradalom megmutatta a római katolicizmus végeredményét. Tudjátok, Franciaország, vagyis a frankok voltak az elsők a proto-európai törzsek közül, akik felkarolták az államegyházi rendszert. És Franciaország volt az első nemzet, amely keresztes hadjáratot folytatott a saját, békés polgárai ellen. És Franciaország minden évben elküldte az inkvizíciót a különböző városaiba. Röviden, az egyháznak megvoltak a módszerei Franciaországban. Képes volt meggyilkolni vagy száműzni azokat, akik más nézeteket vallottak, vagy akár elszakadtak. (Még az amerikai egyesült államokbeli Észak- és Dél-Karolinát is eleinte a Franciaországból száműzött, hithű emberekkel töltötték fel.)

És azt kérdezheted, mi lehetett az eredménye 1290 évnyi, csaknem korlátlan pápai felsőbbségnek Franciaországban? Vajon békés és szorgalommal teli katolikus intézmények jöttek létre, amelyek pompás előrelépéseket hoztak a művészetekben és a tudományokban? Vajon hervadhatatlan hűség alakult ki az egyház felé? Nem, hanem ateista lázadásba torkollott. A katolicizmus, mint egyházállami rendszer, ha engedik, hogy kiteljesedjen, végül önmegsemmisüléssel végződik.

És ezért van, hogy a francia forradalom fontos azok számára, akik ma élnek. Olyan kérdéseket válaszol meg, amelyeknek válaszokra van szüksége. Láthatjuk, hogy a dolgok merrefelé haladnak, és kiszállhatunk abból a járműből, amin a sikeres és népszerű mozgalmat követők utaznak.

Eugene Prewitt
igazgató, Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet, Malajzia
Fordította Gősi Csaba

2019. december 27., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 27 - PÉNTEK - Jób 5


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 15. fejezet 1627. nap

A meggyalázott tömegek lelke tele volt régóta halmozódó keserű emlékekkel. Úgy döntöttek, hogy erőszakkal változtatnak a már elviselhetetlenné vált gyötrelmes helyzeten, és bosszút állnak azokon, akiket szenvedésük forrásának tartottak. Az elnyomottak tettekké formálták azt a leckét, amelyet a zsarnokság idején tanultak, és elnyomóik elnyomóivá lettek.

Ahol Franciaország a reformáció kezdetén a katolicizmus befolyására felállította az első máglyát, ott állította fel a forradalom az első nyaktilót. Pontosan azon a helyen, ahol a XVI. században a protestáns hit első mártírjait elégették, a XVIII. században ott hullt le a nyaktiló első áldozatainak feje. Franciaország elvetette az evangéliumot, amely gyógyulást hozott volna neki.

A király, a papság és a nemesség kénytelen volt elviselni egy felindult nép haragját. A nép bosszúszomját fokozta a király kivégzése. És azok, akik elrendelték megölését, nemsokára követték a vérpadon. Mindenkit ki akartak végezni, aki a forradalom ellenzésével gyanúsítható volt. A börtönök zsúfolásig megteltek. Egy ízben több mint kétszázezer embert tartottak fogva. Franciaország a szembenálló tömegek hatalmas csataterévé vált. És hogy még nagyobb legyen a nyomorúság, a nemzet hosszú és kétségbeejtő háborúba bonyolódott Európa nagyhatalmaival. "Az ország a csőd szélén állt. A csapatok hangoskodva követelték zsoldjuk ki nem fizetett hátralékát. A párizsiak éheztek, a tartományokat banditák tarolták le, és az anarchiában és féktelenségben majdnem megsemmisült a civilizáció. "

A nép túlságosan jól megtanulta a kegyetlenségnek és a kínzásnak azt a leckéjét, amelyet Róma oly nagy igyekezettel tanított. És eljött a megtorlás napja. Most azonban nem Jézus követőit vetették börtönbe és hurcolták máglyára. Őket már régen elpusztították vagy száműzték. A könyörtelen Róma most érezte azoknak a szörnyű hatalmát, akiket ő tanított meg a véres cselekedetekben gyönyörködni. "Az üldözés, amelyet Franciaország papsága oly hosszú időn át folytatott, most nagy súllyal ütött vissza. "

Minden úgy történt, ahogyan Sátán akarta. Az volt a célja a századok hosszú során át, hogy megtévessze az embereket. Következetesen arra törekszik, hogy bajt, fájdalmat és szenvedést okozzon; Isten keze munkáját eltorzítsa és beszennyezze; a jóságos és szerető Isten tervét elrontsa. Majd mesterkedéseivel elvakítja az embert, és ráveszi arra, hogy azért, amit ő csinált, Istent hibáztassa, mintha a szenvedést a Teremtő akarta volna. Amikor pedig az ördögi lelkülettől eldurvult emberek megszabadulnak fogságából, túlzásokra és kegyetlenségre ösztönzi őket.

Amikor a tévelygés egyik megjelenési formája lelepleződik, Sátán csupán más álarc alá rejti azt, és a tömegek éppoly mohón fogadják el, mint azelőtt. Amikor az emberek felismerték Róma félrevezető szándékát, és Sátán nem tudta általa rávenni őket Isten törvényének áthágására, el akarta hitetni velük, hogy minden vallás csalás, a Biblia pedig mese.

" Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! Olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger habja. " "Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek!" "Aki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétől" (Ésa 48:18. 22; Péld 1:33). Csak az az ember lehet igazán szabad, aki megtartja Isten törvényét.

A hitetlenek és a hitszegők ellenzik és kifogásolják Isten törvényét; de befolyásuk világossá teszi, hogy az ember jóléte az Isten törvényének való engedelmesség függvénye. Aki nem akarja megtanulni a leckét Isten könyvéből, annak meg kell tanulnia a népek történelméből.

Amikor Sátán a katolikus egyház által letérítette az embereket az engedelmesség útjáról, munkáját olyan jól álcázta, hogy a következményként jelentkező erkölcsi bukás és szenvedés nem a törvényszegés következménynek látszott. Isten Lelke olyan mértékben ellensúlyozta Sátán befolyását, hogy szándékai nem valósulhattak meg teljesen. Az emberek nem vezették vissza az okból az okozatot, és nem ismerték fel szenvedéseik forrását.

A forradalom idején a Nemzeti Tanács hivatalosan érvénytelennek nyilvánította Isten törvényét. A forradalmat követő zavargások mindenki előtt leleplezték, hogy mi volt az az ok, amely kiváltotta ezt az okozatot.
Igaz az, amit bölcs Salamon mondott: "Bár meghosszabbítja életét a bűnös, aki százszor is vétkezik; mégis tudom én, hogy az istenfélőknek lészen jól dolguk, akik az Ő orcáját félik; a hitetlennek pedig nem lesz jó dolga" (Péld 11:5; Préd 8:12-13). "Gyűlölték a bölcsességet, és az Úrnak félelmét nem választották. " "Esznek azért az ő útjuknak gyümölcséből, és az ő tanácsukból megelégednek" (Péld 1:29.31).

Isten hűséges tanúbizonyságainak, akiket "a mélységből feljövő" istenkáromló hatalom megölt, nem kellett sokáig csendben maradniuk. "Három és fél nap múlva életnek lelke adaték Istentől őbeléjük, és lábaikra állának: és nagy félelem esék azokra, akik őket nézik vala" (Jel 11:11). 1793-ban a Francia Nemzetgyűlés elfogadta azokat a rendeleteket, amelyek eltörölték a keresztény vallást, és elvették a Bibliát. Ugyanez a testület három és fél évvel később elfogadta azt a határozatot, amely érvénytelenítette ezeket a rendeleteket, azaz engedélyezte a Szentírást. A világ megdöbbent azoknak a súlyos bűncselekményeknek a láttán, amelyek a szent kinyilatkoztatások elvetésének következményei voltak. Az emberek felismerték az Istenbe és Igéjébe - az erény és erkölcsösség alapjába - vetett hit szükségességét. Így szól az Úr: "Kit káromoltál és szidalmazál, és ki ellen emeltél szót, hogy oly magasra látsz? Izrael Szentje ellen!" (Ésa 37:23). "Azért imé, megismertetem velük ezúttal, megismertetem velük az én kezemet és hatalmamat, és megtudják, hogy az Úr az én nevem" (Jer 16:21).

Mai Bibliai szakasz: Jób 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Elifáz úgy gondolja, hogy a megélt események közvetlen kapcsolatban vannak az egyén életével. Ezért Elifáz szerint Jób problémája önmaga. Ki mint vet, úgy arat – ez a lényege érvelésének. Jóbnak nem kell a természetfelettihez folyamodnia segítségért (1. vers), mert az ostoba és tisztességtelen dolog (2. vers). Az ostobák birtoka elpusztul, a háborúban meghalnak, és az aratását kifosztják.

A földnek nem áll hatalmában gonoszságot előidézni. A 7. versben Elifáz gondokat hozó majd ismét felfelé távozó angyalokról beszél. Ezért az embernek Istent kell keresnie (8. vers), aki kizárólagos Isten (11-12. vers), és úgy tesz, ahogy kedve szerint való, beleértve a teremtményeit ért károkat, ezáltal puszta játékszerekké alacsonyítva őket. Ha éppen össze akarná törni a játékszereit, ki tudná megakadályozni? Isten korlátlan hatalmának ezen nézete nem biblikus, és hiányzik belőle az Ő szeretetének kinyilatkoztatása.

Elifáz szerint Isten véletlenszerűen választja ki az alant lévőket és a gyászolókat (11. vers). Ő aktívan megakadályozza az emberek próbálkozásait, meggátolja őket a dolgok helyrehozatalában (12. vers), és a bölcsesség és tervek odavesznek (13. vers). Ha Isten közbelép, ők nappal is sötétben botorkálnak (14. vers). Isten maga dönti el, hogy megmenti-e a szükségben lévőket és elesetteket (15. vers). A szegényeknek viszont van reménysége (16. vers). Tehát minden, ami velünk történik, Isten nevelése, és nem elvetendő (17. vers).

Elifáz úgy vélte, hogy Isten fájdalmat mér az emberre, amennyiben Ő azt szükségesnek látja, majd később meggyógyít, ha úgy gondolja (18 vers). Még ha egy vagy hét baj is lenne, Ő képes megvédeni a gonosztól (19. vers). Éhség és háború idején Ő őrzi meg az embert a haláltól (20. vers). Megvédi az embert a pletykáktól, és semmitől sem kell félnie (21. vers). Nevethetünk a pusztításon és nem kell félnünk a vadállatoktól (22. vers). Ennek alapja az e világbeli „Isten békéje” megközelítésünk (23. vers). Ezzel az útmutatással az egyént béke veszi körül, és a Menny nyitva áll előtte.

Elifáz nem érti a dolgokat teljes egészében – hiányzik belőle a biblikus látásmód. Egyrészről az önfeláldozás filozófia gondolata, másrészről pedig az „együnk-igyünk, mert holnap úgyis meghalunk”-elv a különbség Elifáz és Jób nézete közt.

Drága Istenünk, Hozzád jövünk minden igényünkkel, nem azért, mert itt a Földön szeretnénk magunknak Mennyet teremteni, hanem mert Beléd helyezzük a bizalmunkat, hogy Te fogod azt nekünk elkészíteni végül. Szeretnénk a jelenben élni, a bennünk lévő, jövőre vonatkozó reménységgel! Ámen.

Koot van Wyk

229. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  15. fejezetéhez (december 22-28.).

A föld történelmének egyik legsötétebb foltja volt a francia forradalom, az a felbolydulás, amely az amerikaiaknak ajándékozta a becses Szabadság-szobrukat. De mi vezetett ehhez a forradalomhoz? És miért kap ez a vérfürdő egy fejezetet abban a könyvben, amelynek oldalait jellemzően a nagy reformátorok történetének elmesélésének szentelték?

A válasz egyszerű. A francia forradalom megmutatta a római katolicizmus végeredményét. Tudjátok, Franciaország, vagyis a frankok voltak az elsők a proto-európai törzsek közül, akik felkarolták az államegyházi rendszert. És Franciaország volt az első nemzet, amely keresztes hadjáratot folytatott a saját, békés polgárai ellen. És Franciaország minden évben elküldte az inkvizíciót a különböző városaiba. Röviden, az egyháznak megvoltak a módszerei Franciaországban. Képes volt meggyilkolni vagy száműzni azokat, akik más nézeteket vallottak, vagy akár elszakadtak. (Még az amerikai egyesült államokbeli Észak- és Dél-Karolinát is eleinte a Franciaországból száműzött, hithű emberekkel töltötték fel.)

És azt kérdezheted, mi lehetett az eredménye 1290 évnyi, csaknem korlátlan pápai felsőbbségnek Franciaországban? Vajon békés és szorgalommal teli katolikus intézmények jöttek létre, amelyek pompás előrelépéseket hoztak a művészetekben és a tudományokban? Vajon hervadhatatlan hűség alakult ki az egyház felé? Nem, hanem ateista lázadásba torkollott. A katolicizmus, mint egyházállami rendszer, ha engedik, hogy kiteljesedjen, végül önmegsemmisüléssel végződik.

És ezért van, hogy a francia forradalom fontos azok számára, akik ma élnek. Olyan kérdéseket válaszol meg, amelyeknek válaszokra van szüksége. Láthatjuk, hogy a dolgok merrefelé haladnak, és kiszállhatunk abból a járműből, amin a sikeres és népszerű mozgalmat követők utaznak.

Eugene Prewitt
igazgató, Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet, Malajzia
Fordította Gősi Csaba