Higgyetek az Ő prófétáinak - január 31 - PÉNTEK - Jób 40

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 20. fejezet 1662. nap

Bűnösök sírva kérdezték: "Mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözüljek?". Azok, akik eddig becstelenül éltek, igyekeztek az okozott kárt megtéríteni. Mindazok, akik békét találtak Krisztusban, vágytak másokkal is megosztani az áldást. A szülők szíve gyermekeik felé fordult, a gyermekeké pedig szüleik felé. A gőg emelte válaszfalak halomra dőltek. Őszinte bűnvallomások hangzottak el, és a család tagjai azok üdvösségéért fáradoztak, akik a legdrágábbak voltak nekik. Sokszor lehetett a buzgó ima hangját hallani. Mindenfelé gyötrődő lelkek küzdöttek Istennel. Sokan egész éjszaka buzgón könyörögtek a bűnbocsánat bizonyosságáért, vagy rokonaik és barátaik megtéréséért.

Minden rendű és rangú ember tódult az adventhivők istentiszteleteire. Gazdagok és szegények, rangosak és egyszerűek más-más okból, de saját fülükkel akarták hallani a második adventről szóló tanítást. Az Úr féken tartotta az ellenkezés szellemét, amíg szolgái elmondták, miért hisznek. Néha az eszköz gyenge volt, de Isten Lelke erőt lehelt az igazságba. Ezeken az összejöveteleken érezhető volt a szent angyalok jelenléte, és naponta sok emberrel nőtt a hivők száma. Amikor újra és újra felhangzottak Krisztus közeli eljövetelének bizonyítékai, roppant tömegek hallgatták némán, lélegzetvisszafojtva a súlyos szavakat. Mintha a menny közeledett volna a földhöz, és a föld a mennyhez. Isten hatalmát idősek, fiatalok és középkorúak egyaránt érezték. Az emberek ajkukon dicsőítéssel tértek haza, és boldog hangok csendültek fel a csendes éjszakában. Az összejövetelek résztvevői soha nem tudták elfelejteni azokat a különös jeleneteket, amelyeket ott láttak, és a mélységes érdeklődést, amelyet ott tapasztaltak.

Krisztus eljövetelének pontos időre való meghirdetése minden osztály számos tagjában nagy ellenkezést váltott ki, a szószéken szolgáló lelkésztől egészen a legvakmerőbb, istenkáromló bűnösig. A prófétai ige teljesedett: "Az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik saját kívánságaik szerint járnak, és ezt mondják: Hol van az Ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva" (2Pt 3:3-4). Sokan, akik azt állították, hogy szeretik a Megváltót, kijelentették, hogy egyáltalán nem kifogásolják a második advent tanítását; csupán az ellen tiltakoznak, hogy Jézus visszajövetelének idejét pontosan meg lehet határozni. Isten mindent látó szeme azonban olvasott szívükben. Ezek az emberek nem akartak hallani arról a Krisztusról, aki eljön, hogy igazságosan megítélje a világot. Hűtlen szolgák voltak. Cselekedeteik nem állták volna ki a szívet fürkésző Isten vizsgálatát. Féltek találkozni Urukkal. Ők sem készültek fel Jézus fogadására, akárcsak a zsidók Krisztus első adventje idején. Nemcsak vonakodtak meghallgatni a Biblia világos érveit, de ki is gúnyolták azokat, akik várták az Urat. Sátán és angyalai diadalt ültek. Gúnyosan vágták Jézus és a szent angyalok arcába, hogy hitvalló népe oly kevéssé szereti Őt, hogy nem kívánja megjelenését.

"Senki sem tudja a napot és az órát" - érveltek leggyakrabban az advent reménység elutasítói. A Szentírás ezt mondja: "Arról a napról és óráról pedig senki nem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül" (Mt 24:36). Azok, akik várták az Urat, ezt az igét világosan és egybehangzóan magyarázták. Világosan kimutatták, hogy ellenfeleik e kijelentést rosszul értelmezik. Krisztus e szavakat akkor mondta, amikor tanítványaival beszélgetett az Olajfák-hegyén - miután utoljára távozott a templomból. A tanítványok ezt kérdezték: "Micsoda jele lesz a Te eljövetelednek, és a világ végének?". Jézus jelekről beszélt, és ezt mondta: "Mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt" (Mt 24:3.33). A Megváltó egyik kijelentését nem szabad cáfolni másik kijelentésével. Jóllehet senki ember nem tudja eljövetelének napját, sem óráját, de tanultuk, és tudnunk is kell, hogy mikor van közel. Isten arra is tanít, hogy ha figyelmen kívül hagyjuk intését, és nem akarunk tudomást venni adventje közeledtéről, ez éppoly végzetes lesz számunkra, mint Noé kortársainak az, hogy nem vettek tudomást az özönvíz közeledtéről. A Mt 24. fejezetében olvasható példázat szerint éles különbség van a hű és a hűtlen szolga között. Világossá válik, mi lesz a sorsa annak, aki ezt mondja szívében: "Halogatja még az én uram a hazajövetelt. " Kiderül, hogy az Úr miként látja és jutalmazza azokat, akiket vigyázva, eljövetelét hirdetve talál, és hogyan bünteti azokat, akik visszajövetelét figyelmen kívül hagyják. "Vigyázzatok azért" - mondja. "Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál" (Mt 24:42-46). "Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád" (Jel 3:3).

Pál megemlíti, hogy lesznek olyan emberek, akiket az Úr megjelenése váratlanul talál. "Az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj étjel. Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jő rájuk... és semmiképpen meg nem menekednek. " De azoknak, akik megfogadják a Megváltó intését, ezt mondja: "Ti, atyámfiai, nem vagytok a sötétségben, hogy az a nap tolvajmódra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!" (lThessz 5:2-5).

A Szentírás tehát nem igazolja azokat, akik nem tudják, hogy Krisztus eljövetele közel van. Azok, akik ürügyet akartak találni az igazság elutasítására, bezárták fülüket a magyarázat előtt. A vakmerő gúnyolódók, sőt még Krisztus állítólagos szolgái is egyre harsogták: "senki sem tudja a napot és az órát". Amikor az emberek felébredtek, és kezdtek érdeklődni az üdvösség után, vallási tanítók léptek közéjük és az igazság közé, és Isten szavát félremagyarázva, igyekeztek félelmüket elhessegetni. Hűtlen őrök csatlakoztak a nagy csaló munkájához, és ezt kiáltották: békesség, békesség - pedig Isten nem szólt békességről. A Krisztus korabeli farizeusokhoz hasonlóan sokan nem akartak belépni a mennyek országába, és gátolták azokat is, akik elindultak afelé. E lelkek vérét Isten az ő kezükből követeli.

Mai Bibliai szakasz: Jób 40

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+40&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+40&version=NT-HU

Megjegyzés: az angol és az új fordításhoz képest 5 vers eltolódás található. Ebben a felolvasásban az angol változatot követjük.

A 39. fejezetben Isten befejezte képességének ecsetelését, hogy állatok sokféle faját teremtette meg különleges tulajdonságokkal. A 40. és 41. fejezetben három jelképes állat leírását találjuk. Az első kettő félelmetes az emberiség számára, a harmadik a gonoszok számára lesz félelmetes, de nem a hűséges maradék számára. Mind a három állat kapcsolatba hozható a vizsgálati és a végrehajtói ítélettel.

Isten tudja, de megkérdezi, hogy milyen lesz a gonoszok helyzete, akik szembeszállnak az Istennel. „Mit perlekedik a Mindenhatóval az akadékoskodó? Aki Istennel akar vitatkozni, feleljen neki!" (1-2. vers - új prot. ford.). Amikor Jób ezt meghallja, térdre esik és csendben marad. Nincs mit mondania. Kezét a szájára teszi (3-4. vers). Ha kérdés van, nem fog felelni, ha másodszor is megkérdezik, ő akkor sem ejt ki több szót (5. vers). Jób érzékeli Isten örökkévaló karjait maga körül és ez a mély és szeretettel teljes békesség érzése megnémítja őt.

Az Úr azonban még nem fejezte be mondandóját, mert Jóbnak látnia kell, hogy a vizsgálati ítéletet végrehajtói ítélet követi majd. Isten felszólítja Jóbot, hogy legyen olyan, mint egy ügyvéd egy bírói tárgyaláson. „Nosza! övezd fel, mint férfi, derekadat; én kérdezlek, te pedig taníts engem!” (6-7. vers). Jób úgy viselkedik, mint egy gyerek, de az Úr azt akarja, hogy férfi módjára (geber) viselkedjen. Isten négy kérdést fog feltenni Jóbnak ebben a bírósági eljárásban (a vizsgálati és a bekövetkező végrehajtói ítéletben): 1. „Semmivé akarod tenni az én igazságomat?” (8a. vers); 2. „Bűnösnek mondasz engem (ahogy Sátán teszi), hogy te lehess igaz?” (8b. vers); 3. „Van-e olyan karod, mint az Istennek (hogy véghezvidd az ítéletet)?” (9a. vers); 4. „Tudsz-e olyan hangon mennydörögni, mint ő (amikor kihirdeti az ítéletet)?” (9b. vers). Jób részéről minden kérdésre a válasz egy határozott „nem”.

Ezek után Isten felszólítja Jóbot: ha úgy gondolja, hogy úgy viselkedhet mint a Fáraó, akkor nézzen is ki úgy mint ő: „Ékesítsd föl magad fenséggel és méltósággal, öltözz ékességbe és pompába!” (10. vers). Isten azt mondja Jóbnak, hogy ha azt akarja feltételezni, hogy a vizsgálati ítélet úgy működik, ahogyan a harcos fáraók tették, akkor ellenségeit ássa „el valamennyit a föld alá, zárja el őket rejtett helyre!” (13. vers). Mózes élt Egyiptomban és ismerte a fáraó büszkeségét. Ha Jób le tudja győzni ellenségeit, mint egy fáraó a harci szekerén, „akkor még én is (Isten) dicsérlek téged, mert megsegített a jobbod” (14. vers).

De Isten egy nagyobb ellenségről szeretne beszélni és egy nagyobb harcos Messiásról, aki el fog jönni. Ezért bemutat két vadállatot, amellyel ember nem bír el és egy harmadikat, amely a harcos Messiást fogja szimbolizálni. Őt a 41. fejezet nagyobb részletességgel fogja bemutatni. A fejezet hátralévő vadállatairól úgy vélik, hogy az a víziló és a krokodil lennének. Az első részben sok kifejezés illik a vízilóra, a második részben pedig a krokodilra. Azonban sok igényes olvasót nem nyugtat meg ez értelmezés a rövidfarkú vízilóról, akinek „merev a farka, mint a cédrus” (17. vers). Azonban a vízilovat és a krokodilt jól ismerték az ősi Egyiptomban. Ennek a hatalmas állatnak jellegzetes tulajdonságai vannak. a. Isten teremtette őt éppúgy, mint Jóbot és az egész emberiséget; b. a lábai és a hasa képezi erejének forrását (16. vers); c. farka merev, mint a cédrus, combjának inai egymásba fonódnak (17. vers); d. csontjai, mint az érc-csövek (nehusa), lábszárai, mint a vasrudak (barzel) (18. vers).

A kritikusok morgolódnak és azt mondják, hogy a vasat nem ismerték abban az időben. A régészek azonban egymástól távol levő helyeken találtak Jób idejéből származó vasat. Nincs szükség a könyv későbbi keletkezése mellett érvelni és tagadni Mózes szerzőségét.

Ez az állat magasabb a nádnál, nagyobb a mocsárnál és a fák árnyékánál a folyó partján (20-22. vers). Egy víziló el tud rejtőzni a nádasban és a fűzfák árnyékában, de ez állat olyan nagynak tűnik, hogy a víziló kicsi mellette. Mialatt Mózes Midián földjén ezt a könyvet írta, hallhatott róla vagy tanulmányozhatta a Jordán folyó áradásait, amelyet később láthatott is. Nyilvánvalóan ez a vízilószerű lény az özönvíz után élhetett, mert Jób ismerte. Azt is tudjuk, hogy a kihalt dinoszaurusz ismert volt Jób idejében, mert leírást találunk róla ősi cseréphenger feliratokon. Isten erről a fajta dinoszaurusz-szerű hatalmas lényről beszél. A víziló találó lehet, de túl kicsi a leíráshoz képest. 

Fel kell készülnünk ezen állatok titokzatos tulajdonságainak megértéséhez, mert azok Isten ellenségeinek a jelképeivé válnak, sokkal pontosabban sátán jelképeivé. Isten ezen állatok teremtéséről beszél (19. vers). „Az Isten alkotásainak remeke ez” (egy olyan jellegzetesség, amely sátán, mint Lucifer esetében is megtalálunk, amikor Isten megteremtette őt a Mennyben). Isten képes megsemmisíteni sátánt (19. vers). Krisztus a harcos Messiás, el fogja pusztítani sátánt a millennium végén. A hadakozó Isten ráveti szemeit Sátánra és megsemmisíti őt (24. vers).

Drága Istenünk! Azt tanuljuk, hogy Te még mindig uralkodsz. Sátán éppúgy a környékünkön ólálkodik, mint Jób életében, ezért szükségünk van a te oltalmadra. Megváltásod végül nyilvánvalóvá lesz, amint megszabadulunk az ellenséges erők fennhatósága alól. Köszönjük, hogy a Te uralmad alatt biztonságban lehetünk! Ámen!

Koot van Wyk

234. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  20. fejezetéhez (január 26 – február 1.).

Időnként azzal a feltételezéssel élünk, hogy az 1844 előtti években történt nagy ébredés pusztán amerikai tapasztalat volt, amely William Miller és társai fáradhatatlan munkájára épült. Fontos azonban arra emlékezni, hogy Isten nem csupán az „új világ” lakóit vezette, hanem a régiét is, és a föld más területeihez tartozókat is.

Azoknak a személyeknek a tudását megvilágította a Szentlélek , akik szorgalmasan kutatták a bibliai igazságot, különösképpen a „jelenvaló igazságot”, amelyet most már meg lehetett érteni Dániel és Jelenések könyvének próféciáinak tanulmányozásával. Ezek a Biblia-tanulmányozó emberek nem voltak hajlandóak arra, hogy meghajoljanak az ő idejükben élő, ismert teológusok és befolyásos egyházak teológiai megkötései előtt. Még a gyermekek is elkezdték hirdetni Krisztus közeli eljövetelének üzenetét. A különböző európai egyházak által, még a jezsuita renden belül is, Isten képes volt felébreszteni hírmondóit, hogy készítsék fel a népét Krisztus eljövetelére. Az ellenállás nagy volt a reformáció évei alatt. Mindazonáltal az üzenet sikeres volt, és hívők tömegeit ösztönözte arra, hogy felülvizsgálják a Szentírást, és elfogadják az első halvány fénysugarakat az új „végidők” megvilágításban.

Ezek a tapasztalatok arra tanítanak minket, hogy soha ne fogadjuk el azt a kényelmes állapotot, hogy azt feltételezzük: a „teljes igazságot” birtokoljuk. Mindig van valami új, valami több, amit felfedezhetünk a Bibliában. A prófétikus könyvek különösképpen éles fénnyel rendelkeznek, a legerőteljesebb igazságokat hordozván, amelyek a jelen időnkre vonatkoznak. Egy új reformációt és még egy nagy ébredést várhatunk, amelyet a Dániel és Jelenések könyvének alapos tanulmányozása alapoz meg.

René Gehring

Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium, Ausztria

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 30 - CSÜTÖRTÖK - Jób 39

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 20. fejezet 1661. nap

A mozgalom főleg az egyszerűbb néprétegek között terjedt. Az emberek a munkások szerény otthonában gyűltek össze, hogy az intő üzenetet meghallgassák. A gyermekprédikátorok zöme is szegény parasztgyermek volt. Egyik-másik alig volt hat-nyolc éves; s bár életük tanúsította, hogy szeretik a Megváltót, és igyekeznek Isten szent kívánalmainak engedelmeskedni, rendes körülmények között ők sem voltak okosabbak és tanulékonyabbak, mint a hasonló korú gyermekek. De amikor az emberek elé álltak, kétségtelenül természetes képességeiket meghaladó hatalom szólalt meg általuk. Hanghordozásuk és viselkedésük megváltozott. A Szentírást szó szerint idézve nagy komolysággal figyelmeztették az embereket az ítéletre: "Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája. " Dorgálták az embereket bűneik miatt. Nemcsak az erkölcstelenséget és kicsapongást kárhoztatták, hanem a világiasságot és a hitehagyást is. Intették hallgatóikat, hogy sietve meneküljenek az eljövendő haragtól.

Az emberek remegve hallgatták őket. Isten meggyőző Lelke szívükhöz szólt. Sokan új és nagyobb érdeklődéssel kezdték kutatni a Szentírást. A részegesek, az erkölcstelenek jobb útra tértek, és mások is elhagyták becstelen szokásaikat. Olyan szembetűnő volt a változás, hogy még az államegyház lelkészei is kénytelenek voltak elismerni, hogy Isten irányítja a mozgalmat.

Isten azt akarta, hogy a Megváltó eljövetelének híre eljusson a skandináv országokba is. És amikor szolgáinak hangját elnémították, Lelkét a gyermekekre árasztotta, hogy a munka folytatódjék. Amikor Jézus az örvendező sokaság kíséretében, győzelmi kiáltások és lengő pálmaágak közepette Jeruzsálemhez közeledett, a nép "Dávid Fiá"-nak nevezte. A féltékeny farizeusok felszólították Jézust, hogy hallgattassa el őket. Ő azonban azt válaszolta, hogy mindez a prófécia teljesedése, és ha ezek hallgatnának, akkor a kövek kiáltanának. A boldog kiáltozás azonban a nép ajkára fagyott, amikor beléptek Jeruzsálem kapuin. Megfélemlítették őket a papok és a főemberek. De a gyermekek, akik ellepték a templom udvarait, pálmaágakat lengetve kiáltották: "Hozsánna a Dávid Fiának!" (Mt 21:8-16). "Hallod, mit mondanak ezek?" - kérdezték a dühödt farizeusok. Jézus így válaszolt: "Sohasem olvastátok-é: a gyermekek és csecsszopók szája által szereztél dicsőséget?". Isten gyermekek által munkálkodott Krisztus első adventje idején. Éppígy küldte gyermekek útján második adventjének üzenetét is. Isten szava kétségkívül beteljesedik: a Megváltó eljövetelének üzenete hangzik minden népnek, nyelvnek és nemzetnek.

"William Millernek és munkatársainak Amerikában kellett az intő üzenetet hirdetniük. Ez az ország lett a nagy adventmozgalom központja. A leghatározottabban itt teljesedett az első angyal próféciája. Millernek és társainak az írásait távoli országok is megismerték. A misszionáriusok a világ minden részébe, ahova sikerült eljutniuk, magukkal vitték Krisztus közeli eljövetelének örömhírét. Közelben és távolban terjedt az örökkévaló evangélium: "Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája. "

A próféciák, amelyek szerint úgy tűnt, hogy Krisztus második eljövetele 1844 tavaszán lesz, mélyen megragadták az emberek figyelmét. Az üzenet államról államra terjedt, és mindenütt nagy érdeklődést keltett. Sokan meggyőződtek arról, hogy a prófétikus időszakokat igazoló érvelések helyesek, és nagyra tartott elképzeléseiket feladva, örömmel elfogadták az igazságot. Egyes lelkészek, félretéve egyéni nézeteiket és érzéseiket, lemondtak fizetésükről, otthagyták egyházukat, és hirdették Jézus eljövetelét. De viszonylag kevés lelkész fogadta el ezt az üzenetet, ezért jórészt egyszerű egyháztagok hirdették. Farmerek otthagyták földjüket, kézművesek szerszámaikat, kereskedők áruikat, értelmiségiek hivatásukat. A munkások száma mégis kicsi volt az elvégzendő munkához képest. Az Istent nélkülöző egyház és a gonoszságban veszteglő világ állapota nyomta a hű őrszemek lelkét. Készek voltak fáradozni, nélkülözni és szenvedni azért, hogy emberek megtérjenek és elnyerjék az üdvösséget. A munka biztos léptekkel haladt előre. Sátán támadása ellenére is sok ezren fogadták el az advent igazságot.

Mindenütt hallatszott a szívhez szóló bizonyságtevés, amely arra intette a bűnösöket - a világ fiait és az egyháztagokat egyaránt -, hogy meneküljenek az eljövendő haragtól. Keresztelő Jánoshoz, Krisztus előfutárához hasonlóan a prédikátorok a fa gyökerére helyezték a fejszét, és mindenkit arra buzdítottak, hogy teremjenek megtéréshez illő gyümölcsöt. Megrázó felhívásaik éles ellentétben álltak a szószékről hangzó közkedvelt békesség-, biztonság-ígéretekkel. Az üzenet, ahol csak felhangzott, megérintette az emberek szívét. A Szentírás egyszerű, egyértelmű bizonyságtevése, amelyet a Szentlélek ereje kísért, olyan meggyőző erővel szólalt meg, amelynek kevés ember tudott teljesen ellenállni. Vallásos emberek felocsúdtak hamis biztonságérzetükből. Felismerték, hogy hitehagyók, világiasak, hitetlenek, gőgösek és önzőek. Sokan bűnbánattal és alázattal keresték az Urat. Szívük, amely oly sokáig földi dolgokhoz ragaszkodott, most a menny felé fordult. Isten Lelke megnyugodott rajtuk, és töredelmes, alázatos szívvel ők is kiáltották: "Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája. "

Mai Bibliai szakasz: Jób 39

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+39&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+39&version=NT-HU

Isten még mindig beszél Jóbhoz. Mózes leírja Isten Jóbhoz intézett üzenetét, és ebben a fejezetben Isten, mint egy biológia tanár, aki végigvezeti a diákjait egy hat állatból és madárból álló listán, bemutatva különlegességeiket és csodás tulajdonságaikat. Jób megkérdezi Istent, hogy tudja-e, hogy miért úgy teremtette ezeket az állatokat, ahogyan teremtette. Az állatok a következők: zerge és szarvas (1-4. vers); szamár (5-8. vers); vad bivaly (9-12. vers); strucc (13-18. vers); ló (19-25. vers) és sas (26-30. vers). Olyan az egész, mintha elvinnének bennünket az állatkertbe.

Az 1. versben kapcsolat fedezhető fel két párhuzamos mondatrész között, amely úgy kezdődik, hogy „Tudod-e?" és úgy végződik, hogy „Megfigyelted-e?" Isten azt is megkérdezi Jóbtól, hogy meg tudja számolni a hónapokat, amelyekben ezek az állatok vemhesek. Jób feladata volt, hogy ismerje juhait és kecskéit, a korukat és az időt a fogantatástól születésükig. Jób és szolgái feljegyzéseket készítettek erről. Jób előre tudhatta, hogy ezek az állatok hol fognak megelleni, és hogy a kicsinyek mikor nőnek fel és mikor hagyják egy anyjukat, akihez soha nem térnek vissza (3-4. vers).

Dr. Sang-ne Kim a Sahmyook egyetem igazgatója 2013-ban elmondott egy prédikációt az ember és az állatok közötti különbségekről és kihangsúlyozta: „az állatok nem ismerik fel a szüleiket és nem térnek vissza hozzájuk.” Tehát hogyan lehet igaz az evolúció? Isten az emberbe más tulajdonságokat plántált, mint az állatokba, és természetesen Jób, Mózes és Isten is tudta.  

Aztán Isten rátér a második állatra, a szamárra (5. vers). A rabbik nem voltak biztosak abban, hogy ez a vers a vadszamárra vonatkozik-e, mert ezek a pusztában a „szikes földön” élnek. Más tudósok azt vélik, hogy ezek a versek valamiféle vadmadárról beszélnek (5-8. vers). A lényeg ez: Isten választ vár Jóbtól arra a kérdésre, hogy ismer-e olyan állatot, amely örül a szabadságának és a pusztában a szikes földön él. Ezt az állatot nem érdekli a hajcsár kiáltozása, hogy álljon félre. Szereti a hegyeket, minden zöldet megtalál, és kineveti a városi sokadalmat (7-8. vers). 

A harmadik állat, amelyről Isten beszélni akar Jóbnak, a vadbivaly, vagy egyesek szerint az orrszarvú vagy a bölény. Isten meg akarja tudni Jóbtól, hogy a bölény megszelídíthető-e (9. vers). Használhat-e Jób egy kötelet, hogy szántásra fogja a bölényt? Hatalmas ereje hasznos lehet-e Jób számára? (10-12. vers). A válasz nemleges. Miért? Isten vadállatnak teremtette és nem arra, hogy háziasítsák és az embert szolgálja. A tehén szelíd, a bölény vad. 

Aztán a negyedik állatot, a struccot említi, amely büszke és vidám. Egyes rabbik úgy vélik, hogy ezek a versek a gólyáról vagy a keselyűről szólnak, mások valamilyen hatalmas madárra gondolnak, vagy éppen egy pávára. A strucc a földben hagyja a tojását (14. vers). Isten megkérdezi Jóbot, tudja-e, hogy a strucc elhagyja a tojását és nem gondol arra, hogy egy elefánt vagy valamely mezei állat lába széttörheti (15. vers)? Vajon tudja-e Jób, hogy a strucc keményen bánik fiaival (16. vers)? A lényeg, amire Isten rá akar mutatni, ez: Ő ültette a struccba ezeket a furcsa tulajdonságokat. Nem az evolúció eredménye. „Mert Isten megtagadta tőle a bölcsességet, nem részesítette értelemben” (17. vers – új prot. ford.). Vajon Jób látott-e már olyan esetet, amikor a strucc kineveti a lovat és annak lovasát és gondolkodott-e azon, hogy miért vannak ezek a tulajdonságai, amelyet nem a környezetéből kölcsönzött (18. vers)?

Az ötödik állat, amelyet Isten Jób figyelmébe ajánl, a ló. Isten megkérdezi Jóbot, hogy ő adta-e a lónak az erejét, és ő ruházta-e fel a nyakát sörénnyel? Isten alkotta úgy a lovat, hogy ugorjon, mint egy szöcske, hogy örüljön erejének és kikapálja a völgyeket (19-21. vers). A ló „neveti a rettegést, nem remeg, nem fordul vissza a kard elől” 22-23. vers – új prot. ford.). Nem fordul vissza a sófár (a trombita) hangjától (24. vers). Vajon Jób tudja-e, hogy a ló messziről megérzi a csata illatát, a vezérek dörgő hangját és a harci zajt (25. vers)? Isten adta a lónak a szépséget, az erőt, a bátorságot, az energikus izgatottságot, a jó hallóképességet és a türelmet. Hogyan illeszthető ez bele az evolúciós elméletbe?

Isten a hatodik állathoz ér: az ölyvhöz vagy sashoz (26-27. vers). Ezeknek a ragadozó madaraknak a tulajdonságait Isten adta nekik a teremtéskor. Az ölyvnek nagy szárnyai vannak (26. vers) és vándorol „kiterjeszti szárnyait dél felé (26. vers). A te parancsodra repül? (27. vers). A sas magasan repül és a fészkét magas bevehetetlen várnak építi. Szeret a magas sziklákon lakni (28. vers). Vajon tudja-e Jób, hogy Isten adta a sasnak a jó látó képességet vagy rájött-e arra, hogy a fiókái tudják hová nézzenek, és ahol a dög van, ott teremnek (29-30. vers).

Isten az állatokat különleges tulajdonságokkal teremtette, amelyek sokszínűségről, leleményességről, gondoskodásról tanúskodnak,  nem pedig egyhangú ismétlődésről. Mindez rendkívül érdekessé teszi az életet ebben az ellenséges világban.

Drága Istenünk! Lenyűgöző az a csodálatos gondoskodás, amelyet irántunk gyakorolsz, és az hogy betekintést adsz az állatvilág különleges tulajdonságaiba, amelyek meglepnek bennünket. Köszönjük, hogy tanítasz és vezetsz bennünket. Ámen.

Koot van Wyk

234. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  20. fejezetéhez (január 26 – február 1.).

Időnként azzal a feltételezéssel élünk, hogy az 1844 előtti években történt nagy ébredés pusztán amerikai tapasztalat volt, amely William Miller és társai fáradhatatlan munkájára épült. Fontos azonban arra emlékezni, hogy Isten nem csupán az „új világ” lakóit vezette, hanem a régiét is, és a föld más területeihez tartozókat is.

Azoknak a személyeknek a tudását megvilágította a Szentlélek , akik szorgalmasan kutatták a bibliai igazságot, különösképpen a „jelenvaló igazságot”, amelyet most már meg lehetett érteni Dániel és Jelenések könyvének próféciáinak tanulmányozásával. Ezek a Biblia-tanulmányozó emberek nem voltak hajlandóak arra, hogy meghajoljanak az ő idejükben élő, ismert teológusok és befolyásos egyházak teológiai megkötései előtt. Még a gyermekek is elkezdték hirdetni Krisztus közeli eljövetelének üzenetét. A különböző európai egyházak által, még a jezsuita renden belül is, Isten képes volt felébreszteni hírmondóit, hogy készítsék fel a népét Krisztus eljövetelére. Az ellenállás nagy volt a reformáció évei alatt. Mindazonáltal az üzenet sikeres volt, és hívők tömegeit ösztönözte arra, hogy felülvizsgálják a Szentírást, és elfogadják az első halvány fénysugarakat az új „végidők” megvilágításban.

Ezek a tapasztalatok arra tanítanak minket, hogy soha ne fogadjuk el azt a kényelmes állapotot, hogy azt feltételezzük: a „teljes igazságot” birtokoljuk. Mindig van valami új, valami több, amit felfedezhetünk a Bibliában. A prófétikus könyvek különösképpen éles fénnyel rendelkeznek, a legerőteljesebb igazságokat hordozván, amelyek a jelen időnkre vonatkoznak. Egy új reformációt és még egy nagy ébredést várhatunk, amelyet a Dániel és Jelenések könyvének alapos tanulmányozása alapoz meg.

René Gehring

Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium, Ausztria

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 29 - SZERDA - Jób 38

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 20. fejezet 1660. nap

Krisztus második adventjének igazsága akkor villant fel Bengel lelkében, amikor advent vasárnapjára a Jel 21. fejezete alapján prédikációt készített. Soha azelőtt nem értette meg ennyire a Jelenések könyvének próféciáit. A próféta által feltárt jelenetek óriási hordereje és páratlan dicsősége annyira hatott rá, hogy kénytelen volt egy időre felhagyni a téma vizsgálatával. A szószéken azonban ismét felötlött benne a gondolat elevenen és súlyosan. Ettől kezdve a próféciáknak - különösen az apokalipszis próféciáinak - szentelte magát, és nemsokára arra a meggyőződésre jutott, hogy azok Krisztus közeli eljövetelére hívják fel a figyelmet. Az a dátum, amelyet ő állapított meg a második advent időpontjaként, néhány évvel tért el attól, amit később Miller hirdetett.

Bengel írásai az egész keresztény világban elterjedtek. Prófétikus nézeteit városa, Württemberg körzetében az emberek többsége elfogadta, és Németországban másutt is voltak hívei. Mozgalma halála után is tartott. Az advent üzenet hangzott Németországban, és más országok figyelmét is magára vonta. Néhány hivő hamarosan eljutott Oroszországba is. Településeket alakítottak. A Krisztus közeli eljövetelébe vetett hitet Oroszország német gyülekezetei még mindig őrzik.

A világosság Franciaországban és Svájcban is sugárzott. Genfben, ahol Farel és Kálvin terjesztette a reformáció igazságát, Gaussen prédikálta a második advent üzenetét. Gaussen még diák korában szembe találta magát azzal a racionalizmussal, amely a XVIII. sz. végén és a XIX. sz. elején egész Európát átitatta. Amikor Gaussen a lelkészi szolgálatba lépett, nemcsak hogy nem ismerte az igaz hitet, de a kételkedésre is hajlott. Ifjú korában érdeklődni kezdett a prófécia iránt. Olvasta Rollin: Ancient History című művét, és figyelme Dániel könyve 2. fejezetére terelődött. Gaussent meglepte, hogy milyen csodálatos pontossággal teljesedett a prófécia, amint arról a történelem tanúskodik. A Szentírás ihletettségének ez a bizonyítéka horgony volt számára a későbbi évek veszélyei között. A racionalizmus tanítása nem nyugtatta meg. A Biblia kutatása és a nagyobb világosság keresése nyomán azonban szilárd hit ébredt lelkében.

Miközben a próféciákat vizsgálgatta, meggyőződött arról, hogy az Úr eljövetele közel van. Ez a csodálatos és nagy fontosságú igazság mélyen érintette lelkét, és vágyott arra, hogy azt másokkal is megismertesse. Az a közhiedelem azonban, hogy Dániel próféciái titokzatosak és érthetetlenek, súlyos akadályt gördített útjába. Végül elhatározta, hogy a tanítást a gyermekeknél kezdi - mint korábban Farel is tette Genf evangélizálásakor -, remélve, hogy általuk a szülök érdeklődését is sikerül felkeltenie.

" Szeretném világossá tenni - mondta később -, hogy nem azért fordultam a gyermekek felé, mintha az ügy jelentéktelen volna, hanem éppen nagy fontossága miatt folyamodtam ilyen egyszerű módszerhez. Szerettem volna, ha meghallgatnak, és féltem, hogy ez nem sikerül, ha először a felnőtteket szólítom meg. " "Ezért elhatároztam, hogy először a kicsinyek felé fordulok, gyermekhallgatóságot gyűjtök. És ha számuk nő, ha látom, hogy figyelnek, örülnek és érdeklődnek; hogy értik és magyarázzák a témát, akkor tudom, hogy hamarosan egy második kör is lesz. Idővel a felnőttek is belátják, hogy nekik is érdemes leülni és tanulni. Ha ez így lesz, nyert ügyünk van. "

Fáradozását siker koronázta. A gyermekeknek szóló előadását idősebbek is hallgatták. A templom karzatai megteltek érdeklődőkkel. Voltak köztük rangos és művelt emberek, Genfbe látogató idegenek és külföldiek. Így az üzenet máshova is eljutott.

A sikeren felbátorodva, Gaussen közzétette tanításait azzal a reménnyel, hogy előmozdítja a prófétikus könyvek kutatását a franciául beszélők között. "A gyermekeknek adott tanítás terjesztésével - szólt Gaussen - a felnőttekhez szeretnék szólni, akik igen sokszor elfordulnak az ilyen könyvektől azzal az ürüggyel, hogy azok érthetetlenek. ,Hogyan lennének érthetetlenek, hiszen gyermekeitek megértik'?" "Az a hő vágyam - teszi hozzá -, hogy népszerű próféciaismeretet nyújtsak nyájunknak, ha lehet. " "Ahogy én látom, semmiféle tanulmány sem elégíti ki jobban korunk szükségleteit. " "A próféciák segítségével tudunk felkészülni a küszöbönálló megpróbáltatásra, figyelni és várni Jézus Krisztusra. "

Gaussent, aki az egyik legkiválóbb és legkedveltebb francia nyelvű prédikátor volt, egy idő után mégis felfüggesztették a szolgálatból. Fő vétke az volt, hogy az egyház katekizmusa, az igazi hitet szinte teljesen nélkülöző, semmitmondó és racionalista kézikönyv helyett a Bibliát használta az ifjúság tanításában. Később egy teológiai iskola tanára lett, és közben vasárnaponként továbbra is hitoktatóként a Szentírás alapján tanította a gyermekeket. A próféciáról szóló művei szintén nagy érdeklődést keltettek. A tanári katedráról, a sajtó útján és kedvelt foglalkozásával, gyermekoktatóként hosszú éveken át nagy befolyást gyakorolt és nagy szerepe volt abban, hogy sokan kutatni kezdték azokat a próféciákat, amelyek az Úr közeli eljövetelét tanúsítják.

Skandináviában szintén hangzott az advent üzenet, és széltében-hosszában érdeklődést keltett. Sokan felébredtek gondtalan biztonságukból. Bűneiket megvallva és elhagyva Krisztus nevében kértek bűnbocsánatot. Az államegyház papsága azonban fellépett a mozgalom ellen, és befolyására az üzenet hirdetői közül egyesek börtönbe kerültek. Sok helyen, ahol az Úr közeli eljövetelének prédikálóit így elhallgattatták, Isten csodát művelt, és gyermekek útján küldte üzenetét. A gyermekek háborítatlanul beszélhettek, az állam törvénye őket nem korlátozta, mivel kiskorúak.

Mai Bibliai szakasz: Jób 38

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+38&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+38&version=NT-HU

A 37. fejezet végéhez érve rájöttünk arra, hogy Elihu és barátai nemcsak egyszerűen Jób barátai, hanem egy magasabb hatalom eszközei. Az álarc lekerül, és sátán, a „mennyei lázadó” teljesen leplezetlenül jelenik meg Elihu utolsó szavaiban. A küzdőtérre most Isten lép, és mint mindig, felveszi a harcot sátánnal. Igen, Istennek van mondanivalója saját gyermekeihez, a maradékhoz, a hívőkhöz, akik hűségesen megmaradtak Krisztusban.  

Az Úr válaszolt Jóbnak a minhaseorah szóval a forgószél közepéből (1. vers). Nemcsak felhők és vihar léteznek, amelyekben Ő megjelenik és nemcsak egy képzeletbeli szó hallatszik. Isten érthető hangon szól, és egyaránt válaszol Jóbnak és Jób barátainak. A barátok nem felelnek meg Isten  elvárásainak, de Jób megfelel. A barátoktól Isten megkérdezi: „Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal?” (2. vers - új prot. ford.). A válasz az, hogy Jób barátai. Ezek után Isten Jóbhoz fordul: „Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem!” (3. vers - új prot. ford.).  

Hol voltál amikor? (Egy sorozat kérdés következik). A válasz: te nem voltál ott, tehát honnan tudod? Ha mint férfi akarsz velem beszélni szemtől-szembe, tedd meg most, de először tisztázd, hogy kivel beszélsz. Hol volt Jób, amikor Isten a Földnek alapot vetett? (4. vers). Ki mérte meg azt? Milyen alapra lett helyezve? Isten építészeti szakkifejezéseket használ azért, hogy leegyszerűsítse a teremtés ismeretlen, összetett folyamatát. komplexitását. És hol voltál akkor, amikor a hajnalcsillagok együtt énekeltek és Isten fiai ujjongtak az örömtől? (7. vers). A világ teremtésekor az angyalok, mint nézőközönség ámulattal szemlélték a végbemenő folyamatokat. Amikor a mélyből vízözön fakadt, ki zárta be a tenger ajtókkal? Ma tudunk a szökőárakról, amelyek akkor keletkeznek, amikor a tenger kitör a korlátaiból. Ez sátán műve, mert Isten ajtókkal korlátozta a tengert (4-8. vers).

Ezután Isten az asszonyok konyhájából kölcsönöz hasonlatokat, hogy az időjárás néhány törvényszerűségét megmagyarázza: a felhőket felöltöztette és beburkolta (9. vers). A fizikai törvények a felhők ruhái és csomagolóanyaga, és ezeket a törvényeket Isten alkotta. Minden elem és jelenség egyensúlya Isten teremtési rendjétől függ. Isten fizikai törvényei határt szabnak, sorompók és ajtók a felhők számára (ismét férfias, építkezéssel kapcsolatos kép). A természetet Isten korlátok közé helyezi. A teremtés reggelét Isten határozta meg, éppúgy mint azt, hogy milyen hosszú legyen a nap egészen estig. Este a nap „szélénél fogva megragadja a földet”, ami azt jelenti, hogy az este kezdetének meghatározott ideje van. Isten folytatja a beszédét a változásokról a nappalokban és az éjszakákban: „a pecsét megváltozik (beállítja az időt  a nappalnak és az éjszakának) és a világosság a gonoszoktól elvétetik” (9-13. vers). Isten így folytatja: „Formálódik, mint az agyag a pecsét alatt, és előtűnik a föld, mintha fel volna öltöztetve. Így veszi el a bűnösöktől a világosságot [napot, holdat és a csillagokat], és összetöri a fölemelt kart” (14-15. vers – új prot. ford.).

A maszorétáktól származó héber kézirat, amelyből Károli is fordított, Isten megbízható szava. Minden ősi változat csak másodlagos és függvénye a héber normának. 

Isten megkérdezte: „Eljutottál-e a tenger forrásáig? Bejártad-e a mélység alját? Föltárultak-e előtted a halál kapui? A halál árnyékának kapuit láttad-e?” (16-17. vers – új prot. ford.). Ismered-e a föld nagy kiterjedéseit ahol a világosság és a sötétség lakik, ismered-e a határait és a házát? Ismered-e, mert ott születtél (18-21. vers). „Eljutottál-e a hó raktárához? A jégeső raktárát láttad-e? A nyomorúság idejére tartogatom ezt, a harc és a háború napjára” (22-23. vers). Egyesek azon töprengenek, hogy vajon az Északi- és Déli-sark valóban a hó és a jég tárháza-e, és a nyomorúság ideje közel van-e. A napkeltét és napnyugtát is Isten határozza meg (24. vers).

„Ki hasított nyílást a záporesőnek?” vagyis, ki gondoskodik az esőről a megfelelő időben és a boldog madárdalról? Ki ad esőt a távoli területeken, ahol ember nem él, hogy megitassa az elhagyatott földet, és füvet sarjasszon? Az esőnek nincs apja és a harmatnak nincs anyja. Van anyja a jégnek és a dérnek? Összesűrűsödnek a vizek, a felszíne megfagy, megkeményedik és olyan lesz mint a kő (25-30. vers).

A 32. és 32. versekben Isten csillagászattal kapcsolatos kérdéseket tesz fel. Honnan tudott Mózes a Fiastyúkról (Plejádok) és a Kaszáscsillagról (Orion), hogy megértse azt, amit Isten mond, amikor a Lélek arra indította őt, hogy megírja Jób könyvét? Mózes tanult csillagászatot Egyiptomban és röviddel az ő ideje előtt a babiloniak már beszéltek a Jupiterről. 1972-ben a régészek az ősi Ninive területén találtak egy lencsét, ami talán egy teleszkópból származik. Honnan tudta Mózes, hogy egy csillagképben csak bizonyos csillagok vannak kapcsolatban egymással, amit a tudósok csak modern teleszkópokkal láthatnak?

Aztán Isten megkérdezi Jóbot: Ismered-e az ég szabályait? Talán te határozod meg uralmát a földön? Tudod-e irányítani a felhőket a hangoddal? A villámok a te szolgálatodban állnak-e? Ki ültetett bölcsességet és értelmet az emberbe? Ki tud esőt préselni a felhőkből, amikor a föld megkeményedik, mint az öntvény és egymáshoz tapadnak a göröngyök? (33-38. vers). Ki tölti meg az oroszlán gyomrát? Amikor búvóhelyén fekszik és lesi a prédáját, ki adja neki az ösztönt? (39-40. vers). A holló zsákmányt keres, és visszatér éhes kicsinyeihez (41. vers). Feltehetjük a kérdést: „Ki állapította meg a táplálkozási láncot a bűneset utáni ellenséges környezetben?”

Drága Istenünk! Most, hogy megszólaltál, fellélegezhetünk, mert tudjuk, hogy Te teremtetted az egész világot a maga hihetetlen összetettségében az egyensúly és ellenőrzés harmonikus szabályaival. A torzulások nem Tőled vannak. Tarts biztonságban a Te kezedben! Szükségünk van rád! Ámen!

Koot van Wyk

234. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  20. fejezetéhez (január 26 – február 1.).

Időnként azzal a feltételezéssel élünk, hogy az 1844 előtti években történt nagy ébredés pusztán amerikai tapasztalat volt, amely William Miller és társai fáradhatatlan munkájára épült. Fontos azonban arra emlékezni, hogy Isten nem csupán az „új világ” lakóit vezette, hanem a régiét is, és a föld más területeihez tartozókat is.

Azoknak a személyeknek a tudását megvilágította a Szentlélek , akik szorgalmasan kutatták a bibliai igazságot, különösképpen a „jelenvaló igazságot”, amelyet most már meg lehetett érteni Dániel és Jelenések könyvének próféciáinak tanulmányozásával. Ezek a Biblia-tanulmányozó emberek nem voltak hajlandóak arra, hogy meghajoljanak az ő idejükben élő, ismert teológusok és befolyásos egyházak teológiai megkötései előtt. Még a gyermekek is elkezdték hirdetni Krisztus közeli eljövetelének üzenetét. A különböző európai egyházak által, még a jezsuita renden belül is, Isten képes volt felébreszteni hírmondóit, hogy készítsék fel a népét Krisztus eljövetelére. Az ellenállás nagy volt a reformáció évei alatt. Mindazonáltal az üzenet sikeres volt, és hívők tömegeit ösztönözte arra, hogy felülvizsgálják a Szentírást, és elfogadják az első halvány fénysugarakat az új „végidők” megvilágításban.

Ezek a tapasztalatok arra tanítanak minket, hogy soha ne fogadjuk el azt a kényelmes állapotot, hogy azt feltételezzük: a „teljes igazságot” birtokoljuk. Mindig van valami új, valami több, amit felfedezhetünk a Bibliában. A prófétikus könyvek különösképpen éles fénnyel rendelkeznek, a legerőteljesebb igazságokat hordozván, amelyek a jelen időnkre vonatkoznak. Egy új reformációt és még egy nagy ébredést várhatunk, amelyet a Dániel és Jelenések könyvének alapos tanulmányozása alapoz meg.

René Gehring

Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium, Ausztria

Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 28 - KEDD - Jób 37

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 20. fejezet 1659. nap

Az 1821-1845-ig eltelt 24 év alatt Wolff sokfelé utazott. Afrikában jártakor látogatást tett Egyiptomban és Etiópiában. Ázsiában bejárta Palesztinát, Szíriát, Perzsiát, Bokharát és Indiát. Az Egyesült Államokba is elment, és útközben prédikált Szent Ilona szigetén. 1837 augusztusában érkezett New Yorkba. E városban való prédikálás után Filadelfiában és Baltimorban is beszélt. Végül pedig eljutott Washingtonba. Itt, amint mondja, "egy javaslatra, amelyet John Quincy Adams, a volt elnök tett a kongresszus egyik ülésén, a Ház egyhangúlag megszavazta, hogy a kongresszusi teremben előadást tarthatok, amelyet egy szombati napon meg is tartottam. A kongresszus teljes tagsága, Virginia püspöke, Washington papsága és polgársága megtisztelt jelenlétével. New Jersey és Pennsylvania kormányának tagjai éppilyen megbecsülésben részesítettek; beszámoltam ázsiai kutatásaimról, és Jézus Krisztus személyes uralmáról tartottam előadást. "

Dr. Wolff hatósági védelem nélkül utazta be a legbarbárabb országokat. Sok nehézséget viselt el, és számtalanszor sodródott veszélybe. Megverték, éheztették, rabszolgaként eladták, és háromszor halálra ítélték. Rablók támadták meg, és néha kis híján szomjan halt. Egy alkalommal megfosztották mindenétől, és a hegyeken át több száz mérföldet kellett gyalogolnia. A hó az arcába vert, és meztelen lába meggémberedett a fagyott földtől.

Amikor figyelmeztették, hogy ne menjen fegyvertelenül a vad és ellenséges törzsek közé, azt mondta, hogy van fegyvere: "az ima, a Krisztus iránti buzgóság és a segítségébe vetett hit. " " Szívemben van az Isten és a felebarátaim iránti szeretet - folytatta -, kezemben pedig a Biblia. " A héber és angol nyelvű Bibliát mindenhova magával vitte. Egyik későbbi útjáról ez mondta: "A nyitott Bibliát kezemben tartottam. Éreztem, hogy erőm a Könyvben rejlik, és a könyv hatalma meg fog őrizni. "

Rendületlenül kitartott, és az ítéletről szóló üzenetet elvitte a lakott föld nagy részébe. Zsidók, törökök, parszik, hinduk és sok más nemzetiség és faj között hirdette Isten Igéjét e népek nyelvén. Mindenütt elmondta, hogy közeleg a Messiás uralma.

Amikor Bokharában járt, egy távoli elszigetelt nép között találkozott az Úr közeli eljövetelének tanításával. A jemeni araboknak "van egy Seera nevezetű könyvük, amely hírt ad Krisztus második eljöveteléről, dicsőséges uralmáról; és 1840-re nagy események bekövetkeztét várják. " "Jemenben... hat napot töltöttem Rékáb fiaival, akik nem isznak bort, nem plántálnak szőlőt, nem vetnek magot, sátorban laknak, és megemlékeznek a jó öreg Jonadábról, Rékáb fiáról. Közöttük találtam Dán törzséből való izraelitákat is... kik Rékáb fiaival együtt várják az ég felhőiben hamarosan megérkező Messiást. "

Egy másik misszionárius hasonló tanítással találkozott a tatárok országában. Egy tatár pap megkérdezte a misszionáriustól, hogy mikor jön el Jézus másodszor. Amikor a misszionárius azt felelte, hogy erről semmit nem tud, úgy tűnt, hogy a papot nagyon meglepte annak a tudatlansága, aki magát a Biblia tanítójának vallja. Ez a pap elmondta, hogy meggyőződése a prófécia alapján, hogy Krisztus 1844 táján fog eljönni.

Angliában az advent üzenetet már 1826-ban hirdették. A mozgalom itt nem öltött olyan határozott formát, mint Amerikában. Az advent pontos idejéről nem esett olyan sok szó. Azt a nagyszerű igazságot azonban, hogy Krisztus nemsokára eljön hatalommal és dicsőséggel, sokfelé hirdették. És nem is csupán az államegyházon kívüliek és az onnan kiszakadtak között. Mourant Brock angol író szerint mintegy hétszáz anglikán lelkész ajkáról hangzott "Isten országának ez az evangéliuma". Nagy-Britanniában is hirdették, hogy az Úr eljövetelének ideje: 1844. Az Egyesült Államokból széltében-hosszában terjedtek az adventről szóló kiadványok. Voltak olyan könyvek és folyóiratok, amelyeket Angliában újra megjelentettek. 1842-ben pedig az angol származású Robert Winter, aki Amerikában fogadta el az advent hitet, visszatért szülőhazájába, hogy hirdesse az Úr eljövetelét. Sokan csatlakoztak hozzá ebben a munkában, és Anglia különböző részein felhangzott az ítéletről szóló tanítás.

A barbár Dél-Amerikában, ahol Róma papsága mesterkedett, Lacunza, egy spanyol jezsuita utat talált a Szentíráshoz, és magáévá tette azt az igazságot, hogy Krisztus nemsokára visszajön. Érezte, hogy kötelessége másokat is figyelmeztetni erre. De el akarta hárítani Róma rosszallását, ezért nézeteit "Rabbi Ben-Ezra" álnév alatt adta ki, megtért zsidónak nevezve magát. Lacunza a XVIII. században élt, de könyve csak kb. 1825-ben jutott el Londonba, ahol angol nyelvre lefordították. E kiadvány fokozta azt az érdeklődést, ami Angliában a második advent iránt már ébredezni kezdett.

Németországban ezt a hittételt Bengel evangélikus lelkész, neves teológus és bibliakritikus már a XVIII. században hirdette. Bengel, miután befejezte tanulmányait, "a teológia tanulására szentelte magát. A gyermekkori szoktatás és fegyelmezés, valamint komolysága és vallásossága az ifjút alkalmassá tette e komoly munkára. Bengel is vallási kételyekkel és problémákkal vívódott, mint a hozzá hasonló, gondolkodó ifjak. Mély megindultsággal beszélt arról a sok nyílról, amely szegény szívét meggyötörte és ifjúkorát megnehezítette. " Miután a württembergi egyháztanács tagja lett, támogatta a vallásszabadság ügyét. "Bár védte az egyház jogait és kiváltságait, szót emelt mindazok szabadságjogaiért, akik lelkiismereti okokból ki akartak lépni egyházukból." Álláspontjának jótékony hatása szülőföldjén még mindig érezhető.

Mai Bibliai szakasz: Jób 37

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+37&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+37&version=NT-HU

Elihu végre elérkezik hosszú szónoklatának a végéhez. Ez a fejezet az utolsó és az agya üres lesz. Egy majdnem panteista szemszögből tekinti Istent, mint esőt és vihart a 36. fejezetben. Első pillantásra úgy tűnik, hogy csak jelzi ezeknek az esővel kapcsolatos jelenségeknek a megteremtését, de ebben a fejezetben az álláspontja pontosan olyan, amilyen Dr. Kellogg álláspontja volt Ellen White idejében, amikor Istent egyenlővé tette a természettel. Emiatt Ellen White figyelmeztette őt.

Elihu megrendül a vihartól és benne Isten jelenlététől. Ezt mondja: „Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, mely szájából jön ki” (2. vers – új prot. ford.). Az Ő fénye, vagy villámlása a világ végéig terjed, és addig hallatszik az Ő hangja is. Nagy és csodálatos dolgokat tesz, amelyeket mi nem ismerünk, de hangja mégis hallható (1-5. vers). Elihu azt mondja, hogy amikor az eső esik, az mindig Isten utasítására történik. Ha havazik, Isten küldte azt (1-6. vers). Egyesek (akiket deistáknak neveznek) azt hiszik, hogy felhúzta a természeti törvények óráját, aztán hagyta, hogy a föld magától működjön. A panteizmus azt mondja, hogy még a mennydörgés is Isten hangja. Úgy tűnik, hogy ez Elihu nézete is, amikor ezt mondja: „Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve” (6. vers).

Minden ember kezében ott van a lehetőség, hogy megtudja, létezik egy Teremtő. A tagadás ostobaság. Elihunak itt igaza van. „A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik” (8. vers – új prot. ford). Elihu valószínűleg azt akarja mondani, hogy visszatérnek alvóhelyükre, mert Isten oda kényszerítette őket. Valószínűleg oda próbál kilyukadni, hogy Jóbra is Isten kényszerítette rá a betegséget.

A 8. versnek többféle fordítása is van. A leghelyesebb az, hogy úgy lássuk ezt a verset, ahogy Mózes értette, és ahogyan leírta. A metsző, hideg szél északról jön, a forgószél meg délről. „Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncél lesz” (10. vers – új prot. ford.). Ő tölti meg a sűrű felhőt vízzel, és Ő szórja szét a villámokat is a föld fölött (10-12. vers). Ebben a szakaszban Elihu egy óceánról beszél, amelyből Isten hideget és árvizet hoz elő. A felhő másik oldalán egy jégbevonat van azért, hogy Isten szekere, amely ide-oda kanyarog és körös-körül forog, ne törje át a felhőt és ne szórja a fényét. Elihu igyekszik összehangolni a mennyei történéseket (meteorológia) az egyiptomi kultusszal és a panteizmusnál köt ki, egyenlővé téve Istent a természettel. Mózes és Jób nem értenek egyet ezzel a nézettel.

Elihu azt akarja, hogy Jób figyeljen Isten csodáira (13. vers). Ez egy új téma kezdete, amelyet a következőkben akar kidolgozni és megkérdezi: Ismered Isten tetteit? Tudod-e, hogy villám fénye hogyan cikázik a felhőben? Tudod-e, hogy mit tanítanak a felhők? Ismered-e annak a csodáit, Akinek tökéletes a tudása? Tudod-e, hogy hogyan marad a föld meleg, és miért van szükség téli ruhára? Te terjesztetted ki az eget? Hol voltál Jób, amikor Isten mindezeket cselekedte? (14-17. vers).

Elihu most gúnyos hangra vált. Nem törődik azzal, hogy mit mond: „Mondd meg nekünk, mit mondjunk Neki?” „Mi nem tudunk beszélni az Istennel a sötétség miatt.” „Kell-e szólni Neki, ha beszélni akarunk?” „El kell-e mondani az embernek a titkokat?” „Nem látják a fényt, hiszen a fényes égboltra sem tudnak felnézni, miután a szél elkergette a felhőket” (18-20. vers). Ám aztán valamilyen oknál fogva Elihu abbahagyja a gúnyolódást, és összehasonlítja Istent az arannyal és kijelenti, hogy Isten egy félelmetes ragyogás (21. vers).

Végül Elihu néhány nagyon cinikus megjegyzést tesz: „A Mindenhatót nem tudjuk megtalálni, hatalma fenséges. A jogot és a teljes igazságot mégsem nyomja el” (23. vers - új prot. ford.). Nem tehetjük, hogy ne Sátán hangját halljuk itt. Ez már nem Elihu. Ez már a mennyei lázadás története, amely megismétlődik itt a földön. Megjegyzése cinikus: "ezért félik Őt az emberek" (23. vers). Elihu utolsó cinikus megjegyzése azonos Lucifer mennyei, és sátán későbbi, földi kijelentésével: Isten nem tekint azokra, akik bölcsszívűek. Ez nem biblikus. Sátán felhasználta ugyan eszközként Jób barátait, de most leveszi álarcát, és ez arra készteti Istent, hogy belépjen a párbeszédbe.

Drága Istenünk! Néha hirtelen rájövünk arra, hogy barátaink nem egyebek, mint sátán eszközei. De keserű tapasztalataink leleplezik sátánt, és szemtől szembe láthatjuk őt, úgy amilyen. Szeretjük a barátainkat, de nem közösködünk sátánnal. Mi Téged keresünk. Ámen!

Koot van Wyk

234. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  20. fejezetéhez (január 26 – február 1.).

Időnként azzal a feltételezéssel élünk, hogy az 1844 előtti években történt nagy ébredés pusztán amerikai tapasztalat volt, amely William Miller és társai fáradhatatlan munkájára épült. Fontos azonban arra emlékezni, hogy Isten nem csupán az „új világ” lakóit vezette, hanem a régiét is, és a föld más területeihez tartozókat is.

Azoknak a személyeknek a tudását megvilágította a Szentlélek , akik szorgalmasan kutatták a bibliai igazságot, különösképpen a „jelenvaló igazságot”, amelyet most már meg lehetett érteni Dániel és Jelenések könyvének próféciáinak tanulmányozásával. Ezek a Biblia-tanulmányozó emberek nem voltak hajlandóak arra, hogy meghajoljanak az ő idejükben élő, ismert teológusok és befolyásos egyházak teológiai megkötései előtt. Még a gyermekek is elkezdték hirdetni Krisztus közeli eljövetelének üzenetét. A különböző európai egyházak által, még a jezsuita renden belül is, Isten képes volt felébreszteni hírmondóit, hogy készítsék fel a népét Krisztus eljövetelére. Az ellenállás nagy volt a reformáció évei alatt. Mindazonáltal az üzenet sikeres volt, és hívők tömegeit ösztönözte arra, hogy felülvizsgálják a Szentírást, és elfogadják az első halvány fénysugarakat az új „végidők” megvilágításban.

Ezek a tapasztalatok arra tanítanak minket, hogy soha ne fogadjuk el azt a kényelmes állapotot, hogy azt feltételezzük: a „teljes igazságot” birtokoljuk. Mindig van valami új, valami több, amit felfedezhetünk a Bibliában. A prófétikus könyvek különösképpen éles fénnyel rendelkeznek, a legerőteljesebb igazságokat hordozván, amelyek a jelen időnkre vonatkoznak. Egy új reformációt és még egy nagy ébredést várhatunk, amelyet a Dániel és Jelenések könyvének alapos tanulmányozása alapoz meg.

René Gehring

Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium, Ausztria

Fordította Gősi Csaba