Higgyetek az Ő prófétáinak: június 2021

2021. június 30., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 30 - SZERDA - Lukács 19

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 13. fejezet 2174. nap

13. fejezet (4. rész) – AZ IMA EMBEREI

Illés Kármel-hegyen mondott imádságára látható válasz érkezett. – Illés emlékeztette a népet a hosszú ideje tartó hitehagyásra, amely felkeltette Jahve haragját. Felszólította őket, hogy alázzák meg szívüket, és térjenek atyáik Istenéhez, hogy az átok eltávozzék Izrael földjéről. Majd a láthatatlan Isten előtt tisztelettel meghajolva az ég felé emelt kézzel egyszerű imát mondott. A Baál-papok kora reggeltől késő délutánig sikoltoztak, tajtékoztak és ugráltak. Amikor Illés imádkozott, nem visszhangzott értelmetlen sikoltozás a Kármel magaslatán. Úgy imádkozott, mint aki tudja, hogy Jahve ott van, látja, ami történik, és hallja könyörgését. Baál prófétái vadul, összefüggéstelenül imádkoztak; Illés egyszerűen és buzgón. Kérte Istent, mutassa meg Baál feletti hatalmát, hogy Izrael hozzá térjen!

„Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izraelnek Istene! – esdekelt. – Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izraelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem! Felelj nekem, Uram… hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, és te fordítsd vissza szívüket!”

Ünnepélyes, nyomasztó csend nyugodott meg mindenen. Baál papjai remegtek a rémülettől. Bűnösségük tudatában gyors megtorlásra számítottak.

Alighogy Illés befejezte imáját, az égből lángok – mint fényes villámok– szálltak alá a kijavított oltárra. Elhamvasztották az áldozatot, és felnyalták a vizet az árokból. Még az oltár köveit is megemésztették. A lobogó tűz megvilágította a hegyet és elvakította a tömeget. Lent a völgyekben, ahol sokan kétségek között figyelték a fent lévők mozdulatait, a tűz alászállása tisztán látható volt. Mindnyájan elcsodálkoztak a látványon. Emlékeztette őket a tűzoszlopra, amely a Vörös-tengernél elválasztotta Izrael fi ait az egyiptomi seregtől. – Próféták és királyok, 152–153. o.

Illés az imáiban – hit által – Isten ígéreteinek teljesedését kérte. – Baál prófétái megölésével hatalmas lelki megújulás útja nyílt meg az északi királyság tíz törzse között. Illés rávilágított hitehagyásukra. Felszólította őket, hogy alázzák meg magukat, és térjenek az Úrhoz. A menny végrehajtotta ítéletét. A nép beismerte bűneit. Megvallották, hogy atyáik Istene az élő Isten. Most pedig a menny visszavonja az átkot, és megújulnak az élet földi áldásai.

A földet felüdíti az eső. „Menj fel, egyél, és igyál – mondta Illés Akhábnak –, mert eső zúgása hallatszik.” Ezután a próféta felment a hegy tetejére imádkozni.

Nem az előjelek alapján mondta Illés olyan biztosan Akhábnak, hogy készüljön fel az esőre. A próféta nem látott semmiféle felhőt az égen, nem hallott mennydörgést sem. Csupán azt mondta, amire a maga erős hite nyomán az Úr Lelke késztette. Egész nap rendíthetetlenül hajtotta végre Isten akaratát, és tanúsította fenntartás nélküli hitét jövendöléseiben. Tudta, hogy most, miután megtett minden tőle telhetőt, a menny gazdagon fogja árasztani az előre jelzett áldásokat. Ugyanaz az Isten, aki a szárazságot küldte, bő esőt ígért az igaz tettek jutalmaként. Illés most a megígért záporra várt. Alázatosan „arcát a térdei közé hajtotta”, és közbenjárt Istennél a bűnbánó Izraelért.

Illés újra és újra elküldte szolgáját oda, ahonnan kilátás nyílt a Földközi-tengerre, hogy megtudja, van-e valami látható jele annak, hogy Isten meghallgatta imáját. A szolga minden esetben azzal tért vissza, hogy „nincs ott semmi”. A próféta nem vesztette el a türelmét, sem a hitét, hanem buzgón tovább imádkozott. A szolga hatszor tért vissza azzal, hogy nincs jele esőnek a réz színű égen. Illés tántoríthatatlanul újból elküldte, és a szolga most ezzel a hírrel jött vissza: „Egy tenyérnyi kis felhő emelkedik fel a tengerből.”

Ez elég volt. Illés nem várt arra, hogy sűrű felhők tornyosuljanak az égen. Ebben a kis felhőben hite szakadó esőt látott; és hitével összhangban cselekedett. Gyorsan elküldte szolgáját Akhábhoz ezzel az üzenettel: „Fogj be, és menj le, míg fel nem tartóztat az eső!”

Isten azért használhatta fel Illést Izrael történetének ezekben a válsággal terhes óráiban, mert nagy hite volt. Miközben imádkozott, hitével megragadta a menny ígéreteit, és rendíthetetlenül esedezett addig, amíg Isten nem válaszolt könyörgésére. Nem várt addig, amíg minden bizonyította, hogy Isten meghallgatta. A menny pártfogásának legkisebb jelére is kész volt mindent vállalni. Amit Isten segítségével Illés meg tudott tenni, azt mindenki megteheti abban a szolgálatban, amelyet Isten művében kapott. Hiszen ezt mondja a Szentírás a Gileád hegyei közül jött prófétáról: „Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig.” (Jak 5:17)

Ilyen hitre van szükség ma a világon. Hitre, amely belekapaszkodik Isten Igéje ígéreteibe, és nem tágít, amíg a menny meg nem hallgatja. Ez a hit szorosan összekapcsol Istennel, és erőt ad, hogy megbirkózzunk a sötétség hatalmaival. Isten gyermekei „hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg” (Zsid 11:33–34). Hit által nekünk is el kell jutnunk a csúcsra, oda, ahova Isten akar elvezetni. „Minden lehetséges annak, aki hisz.” (Mk 9:23)

A hit az eredményes ima elengedhetetlen feltétele. „Aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy Ő van, és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik.” „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az Ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.” (Zsid 11:6; 1Jn 5:14–15) Jákob kitartó hitével, Illés rendíthetetlen kitartásával mondhatjuk el kéréseinket az Atyának, igényelve mindazt, amit megígért. Trónja méltósága múlik szava teljesedésén. – Próféták és királyok, 155–158. o.

Illés mindaddig kitartóan imádkozott, míg választ nem kapott. – Illés tapasztalata fontos tanulságokat közvetít számunkra. Amikor a Kármelen volt és esőért imádkozott, Isten próbára tette a hitét, Illés azonban kitartott, és tovább imádkozott. Állhatatosan hat alkalommal fohászkodott, és semmi sem utalt arra, hogy kérése meghallgatásra talált, mégis erős hittel folytatta könyörgéseit a kegyelem trónusa előtt. Ha a hatodik alkalom után csüggedten feladta volna, kérését nem hallgatta volna meg Isten, de ő mindvégig kitartott, és választ kapott.

Nem olyan Istenünk van, aki nem hallja fohászainkat. Ha próbára tesszük az Igéjét, megjutalmazza hitünket. Azt akarja, hogy érdekeink az Ő érdekeivel fonódjanak egybe, és ha ez megtörténik, biztonságban lévén megáldhat minket: nem magunkat dicsőítjük, amikor áldások áradnak ránk, hanem egyedül Istent.

Atyánk nem mindig hallgatja meg első kérésünket. Ha így tenne, azt hinnénk, hogy jogunk volt a ránk árasztott áldásokra. Ahelyett, hogy megvizsgálnánk szívünket, hogy lássuk, van-e benne dédelgetett gonoszság, rejtegetett bűn, figyelmetlenek lennénk, és nem ébrednénk tudatára annak, hogy teljes mértékben Tőle függünk, és szükségünk van a segítségére.

Illésnek egészen addig a szintig kellett megalázkodnia, ahol már nem önmagának tulajdonította a dicsőséget. Ez a feltétele imáink meghallgatásának, mert így csakis Őt dicsőítjük. Az emberek dicsérete nagy gonoszt szül. Egyik ember dicséri a másikat, s ily módon késztetést éreznek saját maguknak tulajdonítani az érdemeket. Azzal, hogy felebarátaitokat dicséritek, csapdát állíttok a lelküknek, és Sátán ügyét szolgáljátok. Istent kellene dicsőítenetek teljes szívetekből, lelketekből, elmétekből és erőtökből, mert csakis Isten érdemes a dicsőségre. – Adventista Bibliakommentár 2. kötet, 1034–1035. o.

Miközben Illés imádkozott, szolgája őrködött. Hatszor jött viszsza őrhelyéről, mondván: „Semmi sem történt!” Egyetlen felhő sem jelent meg az égen, egyetlen esőcsepp sem esett a kiszáradt talajra.

A próféta mégsem csüggedt el. Továbbra is önvizsgálatot tartott, hogy nehogy tévedett volna az Úr dicsőítésében. Megvallotta bűneit, lélekben megalázkodott Isten előtt, és várta az első jelét annak, hogy imája meghallgattatott. Miközben önvizsgálatot tartott, érezte, hogy egyre eltörpül Isten és saját maga szemében. Semminek érezte magát, miközben Isten lett a minden. Amikor Illés eljutott a teljes önmegtagadás pontjára, és erejét, fedhetetlenségét kizárólag a Megváltóbantalálta meg, választ kapott az imájára. – Review and Herald, 1891. május 26.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 19

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2019&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2019&version=NT-HU

Zákeus alacsony ember volt. Nem csupán fizikailag volt alacsony, hanem erkölcsileg is; megrövidítetett másokat azzal, hogy túl sok adót hajtott be. Jerikó városának fő vámszedőjeként, vámot szedett mindenkitől, aki átkelt a Jordán folyón. Miközben nem volt híjával a pénznek, híjával volt a becsületességnek. Zsidó honfitársai a nevét is gyűlölték, mert a Zákeus név azt jelentette, hogy „tiszta”. Micsoda ellentmondás, hogy valakit, akinek a vagyona becstelenségből származik, „tisztának” nevezzenek!

Zákeus azonban nem volt teljesen híjával a tisztaságnak. Hallott Jézusról, a rabbiról, aki tulajdonképpen szerette a vámszedőket. Amikor tudomást szerzett arról, hogy Jézus Jerikóba jön, Zákeus eldöntötte, hogy látni fogja őt, de túl alacsony volt ahhoz, hogy az emberek fölött ellásson. „Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie” (4. vers).

Nemsokára Jézus elhaladt a fa alatt és feltekintett. Visszafojtott nevetés hullámzott át a tömegen, amint rájöttek, hogy Jézus kit lát ülni a fán, de Zákeus csak Jézus szavait hallotta: „Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: »Bűnös embernél szállt meg«” (5-7. vers). Nem kétség, hogy Zákeus a tömegből sok embert becsapott és megrövidített, hiszen elvette keményen szerzett pénzüket. Tolvajnak tartották őt.

Mielőtt túlságosan elítélnénk a tömeget, gondoljunk arra, milyen morgolódás támad a gyülekezetben, amikor bizonyos bűnösök belépnek! A nép azonban elhallgatott, amikor Zákeus felállt és meglepő fogadalmat tett: Négyszeresen kárpótolja azt, akit becstelenül megrövidített, és vagyonának a felét a szegényeknek adja. Ki vonhatná kétségbe egy ilyen megtérés őszinteségét?

Amikor Jézushoz jössz, talán neked is helyre kell hoznod dolgokat. Ne foglalkozz azzal, amit a tömeg mond vagy gondol. Jézus jóváhagyása számít egyedül. A hírneved vagy a vagyonod mérete meg fog változni, de Isten ki tudja nyitni a menny csatornáit, és nagyobb lelki gazdagságot adhat, mint amennyit elképzelhetsz. És mit kapott Zákeus Jézustól? Ezt a biztosítékot: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia” (9. vers).

Az üdvösség nem csupán a mennyei feljegyzésekben történő változás. Az üdvösség Jézus személyében érkezik el hozzánk. Ő meghívatja magát otthonunkba, hogy velünk étkezzen és velünk lakjon. Azt akarja tenni velünk, amiről kijelentette, hogy az Ő küldetése: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (10. vers). Zákeushoz hasonlóan fogadjuk mi is örömmel, és engedjük át neki az uralmat életünk és mindenünk fölött, amivel rendelkezünk!

Douglas Jacobs

308. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 13. fejezetéhez (június 27 – július 3.).

Beismerem. Gyakran feladatként tekintek az imádságra, átalakulási lehetőség helyett. Sokkal könnyebb számomra azért imádkozni, mert úgy gondolom, ez egy kötelező dolog, valami, amit ki kell pipálni, hogy utána haladhassak a saját terveimmel. Szintén beismerem, hogy hajlamos vagyok Isten számára egy listát átadni, azokkal a dolgokkal, amiket szeretném, hogy megtegyen értem, azokkal az emberekkel, akiket szeretném, hogy megáldjon és olyan körülményekkel, amelyeket szeretném, hogy megváltoztasson. Ez nem több, mint ha odaadnám Istennek a bevásárló listámat, mintha csak Ő lenne azért, hogy engem szolgáljon, és nem éppen fordítva.

Egészen addig, amíg Ábrám nem adta fel, hogy a saját eszközeivel próbálja megoldani a problémáit és amíg át nem engedte magát teljesen Istennek, addig nem válhatott Ábrahámmá, a hit atyjává. Jézus is az Ő Atyját kereste imádságban, és átadta magát mindannak, amit az Ő Atyja a számára tervezett. „És egy kissé előre ment, arcra borult, könyörögve és mondta: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.” Máté 26:39

Csatlakozol-e hozzám Isten akaratát imádságban keresve? „Tárjátok Isten elé összes terveteket, és hajtsátok végre, vagy adjátok fel azokat, amint a gondviselés jelzi. Fogadjátok el Isten terveit a terveitek helyett, még ha feladásuk kedvenc céljaitok feladását jelenti is.” Az imádság 124.3

Karen D. Lifshay

Hermiston HNA Egyház Kommunikációs asszisztens, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba

2021. június 29., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 29 - KEDD - Lukács 18

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 13. fejezet 2173. nap

13. fejezet (3. rész) – AZ IMA EMBEREI

Anna az ima asszonya volt. – Anna a mennyei Atyához járult elviselhetetlen fájdalmával, melyet semmilyen földi baráttal nem oszthatott meg, és attól kért vigaszt, aki megígérte: „Hívj engem segítségül a nyomorúság idején, és én megszabadítalak téged.” Az imában csodálatos erő rejtőzik. Nagy ellenségünk fáradhatatlanul arra törekszik, hogy az ember felzaklatott lelkét távol tartsa Istentől. Sátán retteg attól, hogy a legalázatosabb szentek kéréssel fordulnak a mennyhez. Ettől jobban fél, mint a kormányok rendeleteitől vagy a királyok parancsolataitól.

Anna imáját a halandók nem hallhatták, a seregeknek Ura viszont igen. Kitartóan kérte Istent, hogy vegye le róla a szégyen terhét, és teljesítse kérését, áldja meg őt az anyaság ajándékával. Némán fohászkodott, de ajka mozgott, arca mély érzelmek dúlásáról árulkodott. Az alázatosan imádkozó nő most egy újabb megpróbáltatás előtt állt. Amikor meglátta őt Éli, a főpap, azt hitte, hogy szeszes italok hatása alatt van. Az ünnepek alkalmával tartott mulatságok szinte teljesen átvették az ájtatosság megnyilatkozási formáit Izraelben. Gyakoriak voltak a mértéktelenségek, még az asszonyok körében is, ezért Éli azon volt, hogy megdorgálja Annát: „Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól!” (1Sám 1:14)

Anna bensőséges kapcsolatban volt Istennel. Hitt abban, hogy fohászát meghallgatta a menny, és Krisztus békéje töltötte be szívét. Mivel szelíd és értelmes nő volt, nem háborodott fel a feddés hallatán, a bántó szavak nem szomorították el. Az Isten felkentje iránti tisztelettel nyugodt hangon elutasította a vádat, és elmondta emelkedett érzelmi állapotának okát: „Nem, Uram! Bánatos lelkű asszony vagyok én! Sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne tartsd a te szolgáló leányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szóltam eddig.” (1Sám 1:15–16) Éli ráeszmélt tévedésére, és ekképpen válaszolt Annának: „Eredj el békességgel, és Izraelnek Istene adja meg a te kérésedet, amelyet kértél tőle!” (17. vers)

Imájában Anna fogadalmat tett, hogy amennyiben kérése meghallgatást nyer, gyermekét Isten szolgálatára ajánlja fel. Ígéretéről beszélt férjének is, aki egyetértett azzal, és mielőtt Silóba ment volna, dicsőítette az Urat.

Az Úr meghallgatta Anna imáját, és megadta neki azt, amiért oly kitartóan imádkozott. Miközben az isteni meghallgatás bizonyítékát – egyetlen fiát – nézte, Sámuelnek nevezte el, ami azt jelenti: „Isten meghallgatta kérésedet.” – Signs of the Times, 1881. október 27.

ILLÉS

Illés Izrael megtéréséért imádkozott. – Akháb korában a Jordántól keletre, Gileád hegyei között élt egy hívő, imádkozó ember, akinek rettenthetetlen szolgálata által akarta Isten a hitehagyás gyors terjedését megállítani Izraelben. A tisbei Illés minden neves várostól távol élt, nem töltött be semmilyen magas tisztséget, de azzal a biztos tudattal kezdte el a rá bízott munkát, hogy Isten elkészíti előtte az utat, és gazdag eredményt ad neki. Szavából hit és erő áradt. Egész életét a reformációs munkára szentelte. Beszéde kiáltó szó volt a pusztában, amellyel a bűnt akarta feddni, és a gonoszság áradatát visszafordítani. A bűn ostorozójaként ment az emberekhez, de üzenete mégis Gileád balzsamát kínálta a gyógyulásra vágyó bűnbeteg lelkeknek.

Illés szomorúan és felháborodva látta, hogy Izrael egyre mélyebbre süllyed a hitehagyásban. Isten a múltban nagy dolgokat cselekedett népéért. Megszabadította őket a szolgaságból, és „a pogányok országát adta nekik… hogy megtartsák rendelkezéseit és megfogadják tanításait…” (Zsolt 105:44–45). Jahve áldást hozó szándékáról azonban most majdnem elfeledkeztek. A hitetlenség acélfalként állt a választott nép és erejének forrása közé. Hegyi magányából Illés megrendülve figyelte a hitehagyást. Gyötrődő lélekkel könyörgött Istenhez, hogy állítsa meg gonosz útján az egykor kedvelt népet. Ha szükséges, látogassa meg ítéletével, hogy a maga valóságában ismerjék fel a mennytől való elpártolásukat. Illés megtérésüket szerette volna, még mielőtt a gonoszságban oly messzire jutnak, hogy az Urat teljes elpusztításukra ingerlik.

Isten meghallgatta Illés imáját. A sokszor elmondott kérlelések, tiltakozások, dorgálások nem vezették megtérésre Izraelt. Eljött az idő, amikor Isten az ítélet eszközeivel kellett, hogy hozzájuk szóljon. A Baál-imádók azt állították, hogy az ég kincsei – a harmat és eső – nem Jahvétól származnak, hanem a természetben uralkodó erőktől; és hogy a föld a nap teremtő energiája által hozza gazdag gyümölcsét. Ezért Isten átka súlyosan nehezedett a megrontott országra. Izrael hitehagyó törzseinek látniuk kellett, milyen hiábavaló dolog földi áldásokat várni a Baáltól. Ameddig bűneiket megbánva nem térnek Istenhez, és nem ismerik el, hogy minden áldás tőle jön, nem hull földjükre sem harmat, sem eső. – Próféták és királyok, 119–120. o.

Egyre kevesebb istenfélelem volt Izraelben. Mindenütt láthatóak voltak a bálványimádás istenkáromló bizonyítékai. Senki sem mert – ha kell, az élete árán is – szembeszállni az egyre nagyobb teret hódító bálványimádással. A Baál oltárai és papjai, akik a napnak, a holdnak és a csillagoknak áldoztak, mindenütt vonzották a tekinteteket. Az emberi kéz csinálta tárgyaknak templomokban és a szabad ég alatt áldoztak. Az igaz Isten jótetteit azonban nem hálálták meg. A menny minden áldását – a forrásokat, patakokat, a termőföldet frissítő harmatot és esőt – a bálványisteneknek tulajdonították.

A hűséges Illés elszomorodott. Felháborodás és féltékenység hatalmasodott el rajta. Látta, hogy Izrael rettenetes hitehagyásba esett, amelynek mérete elképesztette és mérhetetlen fájdalmat okozott neki. Szomorúan emlékezett vissza azokra a hatalmas dolgokra, amiket Isten tett ezekért az emberekért. A legtöbben azonban elfelejtették a mennyei Gondviselés csodatetteit. Illés szenvedéstől tépett lélekkel Isten elé járult, és arra kérte, hogy mentse meg népét – büntesse is, ha kell, de mentse meg. Azt javasolta Istennek, hogy vonja meg a hálátlan néptől az ég áldásait, a harmatot és az esőt, hogy a hitehagyott Izrael hiába várja az arany-, fa- vagy kőbálványok könyörületét, és hiába fohászkodjék a naphoz, a holdhoz és a csillagokhoz, hogy megöntözzék kiaszott földjüket. Isten biztosította Illést, hogy meghallgatta kérését, és nem ad többé harmatot és esőt a népnek, míg meg nem tér, és meg nem bánja bűneit. – Review and Herald, 1873. szeptember 16.

Az aszály és éhínség hosszú évei alatt Illés buzgón imádkozott azért, hogy Izrael népe megtérjen a bálványimádásból, és ragaszkodjon Istenhez. A próféta türelmesen várt, amíg az Úr keze súlyosan ránehezedett a szenvedő országra. Szíve összeszorult a fájdalomtól, amikor látta, hogy mindenütt nő a szenvedés és a nyomor. Azt kívánta, bárcsak gyors reformációt tudna indítani. Isten azonban maga vitte véghez tervét, szolgája pedig nem tehetett mást, csak imádkozott tovább hittel, és várta, amíg eljön a határozott cselekvés ideje. – Próféták és királyok, 133. o.

Illés példája megmutatja, hogyan győzhetünk kitartó imádság által. – Imádkozzunk sokat csendben! Krisztus a szőlőtő, mi vagyunk a venyigék. Ha növekedni akarunk, és ha gyümölcsöt akarunk teremni, az élő szőlőtőből kell nedvet és táplálékot szívnunk magunkba; mert ha Tőle elszakadunk, elerőtlenedünk.

Megkérdeztem az angyalt, hogy miért nincs több hit és erő Izraelben? Így felelt: „Nagyon hamar elengeditek a Mindenható karját. Szálljon fel fohászotok Isten királyi székéhez, és tartsatok ki az erős hitben. Az ígéretek bizonyosak. Higgyétek, hogy elnyeritek azokat a dolgokat, amikért könyörögtök, és akkor mind meglesznek azok!”

Ezután Illésre hívták fel a figyelmemet. Hozzánk hasonló ember volt, de áhítattal és buzgón imádkozott. Hite kiállta a próbát. Hétszer könyörgött az Úrhoz, és végül megjelent a felhő. Láttam, hogy kételkedünk az Úr ígéreteiben, és megsértjük az Urat hitetlenségünkkel. Így szólt az angyal: „Öltsétek magatokra az Úr fegyverzetét, de mindenekelőtt öltsétek fel a hit pajzsát. Ez óvja meg szíveteket, ez óvja meg egész életeteket a gonosz tüzes nyilaitól.”

Ha az ellenségnek sikerül a gyengék szemeit Jézusról eltéríteni, és ha tekintetüket saját méltatlan voltukra irányíthatja ahelyett, hogy Jézus érdemeivel, szeretetével és kegyelmével foglalkoznánk, akkor elérte célját: megrabolta őket hitük pajzsától. Védtelenül lesznek kitéve kísértéseinek. Tekintsünk hát mindig Jézusra, bízzunk Őbenne, és akkor hitünk megerősödik. – Tapasztalatok és látomások, 73. o.

Isten követei időzzenek sokáig az Ő jelenlétében, ha eredményesen akarnak dolgozni. – Egy Lancashire-i idős asszony egyszer meghallotta, amint szomszédai prédikátoruk eredményességének okairól beszéltek. Említették adottságait, beszédmodorát, viselkedését. „Nos, én megmondom nektek eredményessége titkát – mondta az idős asszony. – A ti prédikátorotok szoros összeköttetésben van a Mindenhatóval.”

Ha az emberek Illéshez hasonlóan átadják magukat Istennek, és ugyanolyan hittel bírnak, mint ő, akkor Isten kinyilatkoztatja magát, mint hajdan. Könyörögjünk úgy, mint Jákob, és ugyanazokat az eredményeket látjuk majd. A hívő ima meghallgatásaképpen erő árad ki Istentől. – Az evangélium szolgái, 255. o.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 18

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2018&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2018&version=NT-HU

Feltetted-e már valaha magadnak a kérdést: „Miért kell folyamatosan könyörögnöm Istenhez azért, hogy imáimat meghallgassa?” Jákobhoz hasonlóan, aki az angyallal küzdött, mi is aggódunk: „Ki tudok tartani a győzelemig?" Nem csoda, hogy az általános tanács, ami így hangzik: „csak imádkozz érte” olyan értelmetlennek tűnik. Első olvasásra a kitartó özvegy példázata Lukács 18-ban látszólag megerősíti azt a véleményt, hogy imáink meghallgattatása érdekében kitartóan kell imádkoznunk, hogy Istent válaszra kényszerítsük. Mondta-e Jézus egyáltalán, hogy a kitartó özvegy esedezése a hamis bírónak példa a mi imaéletünkre?

Szerencsére Jézus jobb magyarázattal szolgál: „Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró!” (6. vers). Jézus azt mondja, hogy az ellentétet keressük és ne a hasonlóságot Isten és a hamis bíró között. Isten törődik velünk. Az egész megváltási terv arról szól, hogy Isten megment bennünket a hamis bírótól, Sátántól. Jézus ezt a következtetést vonja le: „Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar” (8. vers). Sátán támadásaival szemben Isten gyorsan cselekszik. Jézus azt mondja, hogy tartsunk ki az imádkozásban és nem azt, hogy kétségbeesetten könyörögjünk és próbáljuk meg Isten figyelmét felkelteni. Mi nem a kéregető özvegyasszony vagyunk és Isten nem a hamis bíró! Jézus azt mondja nekünk hívőknek, hogy tartsunk ki az imában, amikor Isten ígéreteire hivatkozunk.

Isten igazságot tesz, Ő nem akar lerázni engem. Fontos neki, hogy igazságszolgáltatásban részesüljek, és Ő ezt hamar megteszi.

Tarts ki az imában, de ne azért mintha koldulnod kellene az Istentől, hogy segítsen rajtad! Tarts ki az imában azért, mert hiszed, hogy Isten kész cselekedni az érdekedben! Tarts ki az imában azért, hogy megmaradjon az Istenben való hited, még akkor is, amikor a Sátán kételkedésre késztet!

Jézus egy olyan kérdéssel fejezi be a példázatot Lukács 18:8-ban, ami első pillantásra furcsának tűnik: „Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” Hogyan kapcsolódik ez a kérdés az özvegy kéréseihez?

Jézus arra hív, hogy tartsunk ki az imában azért, hogy ne veszítsük el az Ő második eljövetelébe vetett hitünket. Megvan annak a veszélye, hogy a túlélésért vívott küzdelem a hívőt kétkedővé formálja. Megkísértethetünk, hogy kételkedjünk eljövetelének ígéretében. Az ima, a türelmes, kitartó ima, amely nem hátrál meg, az egyetlen módja annak, kitartsunk Jézus közeli eljövetébe vetett hitünkben.

Douglas Jacobs

308. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 13. fejezetéhez (június 27 – július 3.).

Karen D. Lifshay

Hermiston HNA Egyház Kommunikációs asszisztens, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba

2021. június 28., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 28 - HÉTFŐ - Lukács 17

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 13. fejezet 2171. nap

13. fejezet (2. rész) – AZ IMA EMBEREI

Mózes kitartott Istenhez intézett kéréseiben. – Mózes jól ismerte azok romlottságát és vakságát, akiket Isten a gondjaira bízott. Ismerte azokat a nehézségeket, amelyekkel meg kellett küzdenie. De megtanulta azt is, hogy Isten segítségére van szüksége, hogy uralkodni tudjon a népen. Isten akaratának világosabb kijelentéséért és jelenlétének bizonyítékáért könyörgött: „Lásd – mondta az Úrnak –, te azt mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem, kit küldesz velem; pedig azt mondtad nékem: név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim előtt. Most azért, ha kedvet találtam szemeid előtt, mutasd meg nékem a te utadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped.” (2Móz 33:12–13)

Isten ekképpen felelt Mózesnek: „Az én orcám menjen-e veletek, hogy megnyugtassalak?” (2Móz 33:14) Mózes azonban nem elégedett meg Istennek ezzel a feleletével. Mert lelkére nehezedett az a gondolat, hogy milyen rettenetes következményei lennének annak, ha Isten magára hagyná Izraelt megkeményedett és bűntudat nélküli állapotában. Nem tudta elviselni azt sem, hogy személyes érdekei elkülönüljenek testvérei érdekeitől. Így azért imádkozott, hogy Istenkegyelme és jó akarata jelenlétének jele tovább és folyamatosan irányítsa vándorlásaikat: „Ha a te orcád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen. Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, amely e földnek színén van.” (2Móz 33:15–16)

Az Úr pedig ezt mondta: „Megteszem ezt is, amit kívántál; mert kedvet találtál szemeim előtt, és név szerint ismerlek téged.” (2Móz 33:17) A próféta azonban tovább könyörgött. Az Úr eddig minden kérését teljesítette, most viszont olyan kéréssel fordult az Úrhoz, amilyen kérést emberi lény eddig még sohasem kért: „Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet!” (2Móz 33:18)

Isten nem utasította rendre Mózest ezért a vakmerő kérésért. Sőt, így fordult hozzá: „Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el.” (2Móz 33:19) Isten fedetlen, leplezetlen dicsőségére egyetlen ember sem tekinthet rá halandó állapotában úgy, hogy azután továbbra is életben maradjon. Mózest azonban az Úr biztosította arról, hogy annyit láthat meg az isteni dicsőségből, amennyit el tud viselni. Ezután Isten ismét felhívta őt a hegyre. Az a kéz, amely a világot megteremtette, annak a keze, „aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik” (Jób 9:5), fogta ezt a porból való teremtményt, a hitnek e hatalmas emberét, és egy sziklahasadékába helyezte el, mialatt Isten dicsősége és minden jósága elvonult előtte.

Mózesnek ez a tapasztalata – mindenekfelett pedig az Úrnak az ígérete, hogy az Ő jelenléte továbbra is mindig együtt jár majd vele – a siker biztosítéka volt számára az előtte lévő munka elvégzéséhez. Mózes ezt az élményét értékesebbnek tartotta mindannál a tudománynál, amit Egyiptomban sajátított el, minden államférfiúi vagy hadvezéri képességénél. Semmiféle földi hatalom vagy ügyesség, tudás nem pótolhatja Isten állandó jelenlétét. – Pátriárkák és próféták, 327–328. o.

A körülmények hatására Mózes imája siralomként hangzott. – Mózes elcsüggedt. Azért könyörgött, hogy Izraelnek ne kelljen elpusztulnia, bár akkor saját utódai nagy nemzetté válnának. Népe iránt érzett szeretetében azt kérte Istentől, hogy inkább az ő nevét törölje ki az élet könyvéből, mintsem népének kelljen elpusztulnia. Mindent kockára tett népéért, és íme, most ez a hálátlanság volt a válaszuk. Minden nehézségüket, még a képzelt szenvedéseik terhét is reá vetették. Gonosz zúgolódásaikkal kétszeresen nehézzé tették gondoskodása és felelőssége terhét, amely alatt roskadozott. Szorultságában már-már kísértésbe esett, hogy még Istenben se bízzék. Imádsága majdnem szemrehányás és zúgolódás volt. „Miért nyomorítád meg a te szolgádat? És miért nem találék kegyelmet a te szemeid előtt, hogy az egész népnek terhét én reám vetéd? Hol vegyek én húst, hogy adjam azt mind az egész népnek? Mert reám sírnak, mondván: Adj nekünk húst, hadd együnk! Nem viselhetem én magam mind az egész népet; mert erőm felett van.” (4Móz 11:11, 13–14)

Az Úr meghallgatta imáját, és ekképpen utasította: „Gyűjts egybe nékem hetven férfiút Izrael vénei közül, akikről tudod, hogy vénei a népnek, és álljanak ott veled. Akkor alászállok, és szólok ott veled, és elszakasztok abból a lélekből, amely te benned van, és teszem őbeléjük, hogy viseljék te veled a népnek terhét, és ne viseljed te magad.” (4Móz 11:16–17) – Pátriárkák és próféták, 379–380. o.

Mózes közbenjárt Izraelért. – Mózes felemelkedett és belépett a szent sátorba. Az Úr kijelentette neki: „Megverem őket döghalállal, és elvesztem őket; téged pedig nagy néppé teszlek, és ő nálánál erősebbé.” (4Móz 14:12) Mózes azonban ismét közbenjárt népéért Istennél. Nem értett egyet népe megsemmisítésének gondolatával és azzal sem, hogy ő így, ezen az áron legyen nagy néppé. Isten irgalmához folyamodva ezt mondta: „Hadd magasztaltassék fel az Úrnak ereje, amiképpen szóltál, mondván: Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de a bűnöst nem hagyja büntetlenül… Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának a te irgalmasságod nagy volta szerint, amiképpen megbocsátottál e népnek Egyiptomtól fogva mindeddig.” (4Móz 14:17–19)

Az Úr megígérte Mózesnek, hogy megkíméli Izraelt az azonnali pusztulástól, de azt mondta, hogy hitetlenségük és gyávaságuk miatt nem nyilatkoztatja ki erejét ellenségeik leigázása által. Irgalmában azonban visszaviszi őket az egyetlen biztos úton a Vörös-tengerig. – Pátriárkák és próféták, 390–391. o.

Mózes imái megóvták az izraelitákat Isten ítéleteitől. – Amint a nép az éltes férfiúra nézett, aki nemsokára elvétetik tőlük, mély elismeréssel emlékezett vissza atyai gyengédségére, bölcs tanácsaira és fáradhatatlan munkásságára. Amikor bűnük Isten igazságos ítéletét hívta ki, Mózes imái mily gyakran győzedelmeskedtek az ő megmaradásukért! Fájdalmukat a lelkifurdalás csak növelte. Keserűen gondoltak arra, hogy saját romlottságuk vitte Mózest arra a bűnre, amely miatt meg kell halnia. – Pátriárkák és próféták, 470. o.

Mózes utolsó imádsága a megdicsőülés hegyén teljesedett be. – Krisztus áldozatának bemutatásáig Isten igazságosságát és szeretetét a legvilágosabban Mózessel való bánásmódja szemlélteti. Isten kizárta Mózest Kánaánból, ami által felejthetetlen tanítást adott: tökéletes engedelmességet kíván, és azt, hogy az ember ne akarja magának tulajdonítani a Teremtőt illető dicsőséget. Mózes buzgó könyörgését, hogy részese legyen Izrael örökségének, nem hallgathatta meg, de nem felejtette el és nem hagyta el szolgáját. A menny Istene megértette azokat a szenvedéseket, amelyeket Mózes eltűrt. A küzdelem és a próbák hosszú évei alatt hűséges szolgálatának minden tettét feljegyezte. A Piszga tetején Isten hívta el Mózest a földi Kánaánnál dicsőbb örökségbe.

A megdicsőülés hegyén ott volt Mózes Illéssel. Az Atya küldte őket a Fiúhoz, a világosság és dicsőség hordozóiként. Így teljesedett be végül Mózes imája, amelyet évszázadokkal azelőtt mondott. Ott állt a „jó hegyen” népe örökségén belül, bizonyságot tévén róla, akiben Izraelnek minden ígéretei összpontosultak. Az emberi szemnek kinyilatkoztatott utolsó jelenet ilyen a menny által nagyra becsült ember történetében. – Pátriárkák és próféták, 479. o.

ANNA

Anna példája minden anyának bátorítást jelent. – Anna megnyugodva tért vissza Silóból rámai otthonába, otthagyván a gyermek Sámuelt, hogy a főpap irányításával Isten házában szolgálatra tanítsák. Fiát értelmének első megnyilatkozásától kezdve Isten szeretetére és tiszteletére nevelte, és arra, hogy magát az Úr tulajdonának tekintse. Igyekezett, hogy az őt körülvevő minden ismert tárggyal gondolatait a Teremtőre irányítsa. Amikor elvált gyermekétől, a hűséges anyai szerető gondoskodás nem szűnt meg. Minden nap imádkozott fiáért. Minden évben sajátkezűleg kis szolgálati ruhát készített fiának, és amikor férjével felment Silóba imádkozni, szeretetének eme jelét adta gyermekének. A kis ruhának minden szálát imádságával szőtte át, hogy fia nemes és hűséges legyen. Nem kért fia számára világi nagyságot, hanem azért könyörgött, hogy a menny által becsült nagyságot elérhesse, tisztelje Istent, és áldására legyen embertársainak.

Micsoda jutalma volt Annának, és példája mily bátorítás a hűségre! Minden anyára felbecsülhetetlen értékű alkalmak, végtelen drága értékek vannak bízva. A szerény hatáskört, amelyet sok anya fárasztó feladatnak tart, nagy és nemes munkának kellene tekinteniük. Az anya előjoga, hogy befolyásával áldására legyen e világnak, és ha ezt teszi, saját szíve is örömmel telik meg. Gyermeke lába számára ösvényt egyenget, amely napfényen és árnyékon át a szent, dicső magaslatokhoz vezet. De csak ha saját életében követi Krisztus tanítását, remélheti az anya, hogy gyermekeinek jellemét isteni szándék alapján alakíthatja. A világ káros befolyásokkal van tele. A divat és a szokások igen erősen hatnak az ifjúságra. Ha az anya hanyag a nevelés, a tanítás, a féken tartás kötelezettségében, gyermekei elfordulnak a jótól, és a gonoszt követik. Járuljon azért minden anya gyakran az Úr elé ezzel a kéréssel: Taníts minket, hogy „miként bánjunk a gyermekkel, és mit cselekedjék ő?” (Bír 13:12) Figyeljen gondosan az Isten Igéjében levő oktatásra, és a szükségnek megfelelően bölcsességet kap. – Pátriárkák és próféták, 572–573. o.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 17

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2017&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2017&version=NT-HU

Kevés kép olyan szemléletes a Bibliában, mint Jézus figyelmeztetése a tanítványai felé Lukács 17:1-2 verseiben: „Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson a kicsinyek közül.”

Jézus azt is megmutatja nekünk, hogyan kezeljük azokat, akiket a bűn veszélybe sodor: „Ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki” (Lk 17:3). Ez az Evangélium, a Jó hír, mert Jézus meghalt a bűneinkért, mi pedig bocsánatot nyertünk, és örök életünk lehet. Amikor megbocsátunk még azoknak is, akik bűnt követtek el, vagy másokat bűnre csábítottak, akkor úgy cselekszünk, mint Jézus.

Jézus arra figyelmeztet, hogy jobban féljünk attól, nehogy bűnbe vigyünk másokat, mint attól, hogy mi magunk bűnt kövessünk el. A két eset következményei néha talán alig-alig térnek el egymástól, mégis alapvetőek. Lehetséges, hogy még a bűntelenségre való törekvésünk is önző lehet, ha önmagunkra összpontosítunk?

Jézus azzal folytatja a beszédét, hogy ha valaki bűnt követ el ellenünk egy nap hétszer, és megbánja azt hétszer, akkor meg kell bocsátanunk neki (Lk 17:4). Megbocsátani valakinek egy nap hétszer ugyanazt a bűnt nem könnyű, de ez függ a természetünktől, és a másokhoz való hozzáállásunktól. Előfordul, hogy azért korlátozzuk a megbocsátást, mert ebből személyes előnyünk származik. Ha megítélünk valakit és nem megbocsátunk neki, akkor nem úgy viselkedünk, mint Jézus. Sátán a „testvéreink vádlója” (lásd Zak 3:1, Jel 12:10). Csak a megbocsátás biztosít lehetőséget a gyógyulásra és a helyreállításra.

Mi a helyzet Jézus azon parancsával, mi szerint feddjük meg a bűnösöket, mielőtt megbocsátanánk nekik? Hogyan feddhetjük meg őket anélkül, hogy kivívnánk haragjukat? Először is emlékeznünk kell arra, hogy a feddés célja az, hogy a másik megbánja bűneit; nem pedig az, hogy ítéletet mondjunk. Továbbá a feddést annak a vágynak kell motiválnia, hogy megbocsássunk, és helyreállítsunk egy kapcsolatot.

Ahogy Lukács 17. fejezetét olvasod, tedd fel magadnak a kérdést, hogy a megbocsátás lelkületével mondott feddés miben különbözik az ítélkező lelkülettel a másik ember fejéhez vágott szavaktól? Hogyan lehetünk a megbocsátás követei még a leginkább támadó és botránkoztató bűnösökkel szemben is, és hogyan segíthetjük gyógyulásukat?

Douglas Jacobs

308. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 13. fejezetéhez (június 27 – július 3.).

Karen D. Lifshay

Hermiston HNA Egyház Kommunikációs asszisztens, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba

2021. június 27., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 27 - VASÁRNAP - Lukács 16

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 13. fejezet 2171. nap

13. fejezet (1. rész) – AZ IMA EMBEREI ÉNOK

Az imádság a lelke lélegzete volt. – Az Istennel való bensőséges érintkezés által Énokban mindjobban visszatükröződött az isteni képmás. Arca szent fénytől ragyogott, attól a fénytől, amely Jézus arcán is világított. Ha visszatért az Istennel való érintkezések után, még az istentelenek is félelemmel vegyes tisztelettel tapasztalták arcán a menny fényességét.

Az évszázadok folyamán hite mind erősebbé, szeretete mind mélyebbé vált. Az ima az ő számára a lélek lélegzetvétele volt. Életét a menny befolyása alatt élte. – Az evangélium szolgái, 52. o.

Énokot aggasztotta az istentelenek növekvő gonoszsága, és félt attól, hogy hitetlenségük csökkentheti Isten iránti tiszteletét, ezért kerülte a társaságukat. Sokat volt egyedül, és elmélkedett, imádkozott. Az Úr előtt várva igyekezett jobban megismerni akaratát, hogy teljesíthesse azt. Őneki az ima a lélek lélegzése volt. Énok a menny légkörében élt. – Pátriárkák és próféták, 85. o.

Énok Istennel járt ima által. – Szeretném, ha Isten szolgálói jól az elméjükbe vésnék, mekkora szükségük van a folyamatos, kitartó imádkozásra. Nem térdelhetnek szüntelenül, viszont gondolatban bármikor fohászkodhatnak Istenhez. Énok is ekképpen járt Istennel. – Review and Herald, 1885. november 10.

Mialatt mindennapi munkánkat végezzük, emeljük fel lelkünket imában a magasságba. Ezek a csendes könyörgések jó illatként szállnak a magasba, a kegyelem trónusa elé, és az ellenség kudarcot vall. A keresztény hívőt, akinek szíve Istenhez ragaszkodik, nem győzheti le semmiféle hatalom. A gonosz nem bolygathatja meg békéjét. Isten szavaiba foglalt minden ígéret, az isteni kegyelem minden ereje, az Úr segítségének minden forrása biztosítják számára a védelmet. Így volt ez, amikor Énok Istennel járt: Isten vele volt, megsegítette őt minden szükségében. – Üzenet az ifj úságnak, 249. o.

Az emberek felkeresték Énokot, hogy együtt imádkozzanak vele. – Énok az igazság prédikátora lett. Elmondta az embereknek, amit Isten kinyilatkoztatott neki. Azok, akik félték Istent, felkeresték ezt a szent embert, hogy tanítsa őket, és imádkozzon velük. Nyilvánosan is dolgozott, Isten üzenetét hirdette mindenkinek, aki meghallgatta intő szavait. – Próféták és királyok, 86. o.

Minél tevékenyebb volt Énok, annál forróbban imádkozott. – Tevékeny munkás élete közepette Énok állandóan közösségben volt Istennel. Minél nagyobb és sürgetőbb volt a munkája, annál kitartóbban és buzgóbban imádkozott. Időnként továbbra is kereste a magányt. Miután egy ideig a nép között élt, tanítással és példaadással szolgálva javukat, egy időre magányba vonult, mert éhezett és szomjúhozott arra a tudományra, amelyet csak Isten adhat. – Pátriárkák és próféták, 86–87. o.

ÁBRAHÁM

A naponkénti imádság jó illatként szálljon fel Istenhez. – Isten barátjának, Ábrahámnak az élete az ima élete volt. Amerre csak felütötte sátorát, oltárt is épített, és azon ajánlotta fel reggeli és esti áldozatát. Amikor sátorát felszedte, az oltár ottmaradt. A vándorló kánaáni, amikor az oltárra bukkant, tudta, ki járt ott. Kijavította az oltárt, és az élő Istent imádta.

A keresztények családi köreinek is így kellene fénylenie a világban. Reggel és este imának kellene fölszállnia, ami tömjénként édes illatot áraszt Istenhez. Isten könyörülete és áldása reggeli harmatként az imádkozókra száll.

Apák és anyák, minden reggel és minden este gyűjtsétek magatok köré gyermekeiteket! Emeljétek alázatos kéréssel szíveteket Istenhez segítségért. Kedveseiteket kísértések veszik körül. A fiatalok ösvényét naponta kellemetlenségek szorongatják. Akik türelmesen, szeretetteljesen és derűsen kívánnak élni, azoknak imádkozniuk kell. Csak akkor aratnak győzelmet énjük felett, ha Istentől szüntelenül segítséget kérnek.

Reggelenként szenteljétek Istennek magatokat és gyermekeiteket arra a napra. Ne számítsatok hónapokra és évekre – az nem a tietek. Egyetlen rövid napot kaptatok. Fáradozzatok a nap óráiban a Mesterért, mintha ez lenne utolsó órátok a földön! Tárjátok Isten elé összes terveteket, és hajtsátok végre, vagy adjátok fel azokat, amint a gondviselés jelzi. Fogadjátok el Isten terveit a terveitek helyett, még ha feladásuk kedvenc céljaitok feladását jelenti is. Így életetek egyre inkább az isteni példaképre alakul át, és „Isten minden értelmet felülmúló békéje megőrzi szíveteket és elméteket a Krisztus Jézusban” (Fil 4:7). – Bizonyságtételek 7. kötet, 44. o.

Ábrahám a nehéz körülmények ellenére is hittel imádkozott. – Ábrahám nem szolgálhatott magyarázattal arra vonatkozóan, hogy miként vezeti életét a mennyei Gondviselés. Elvárásai nem teljesedtek még, de kitartóan bízott az ígéretben: „Megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel.” (1Móz 12:2)

Állhatatosan imádkozott, miközben arra gondolt, hogyan védheti meg az emberei és a nyája életét, de nem hagyta, hogy ezek a nehézhelyzetek megingassák az Isten Igéjébe vetett hitét. – Conflict and Courage, 45. o.

Ábrahám azzal a hittel fohászkodott Istenhez, ahogyan egy gyerek az apjához fordul, amikor kér tőle valamit. – A két menynyei követ eltávozott, és egyedül hagyta Ábrahámot Ővele, akiről most már tudta, hogy Isten Fia. A hit embere könyörgött Szodoma lakóiért. Egyszer megmentette őket kardjával, most imával igyekezett megmenteni őket. Lót és családja még ott lakott; és az az önzetlen szeretet, amely arra sarkallta Ábrahámot, hogy mentse meg őket az elámitáktól, most meg akarta menteni – amennyiben megegyezik Isten akaratával – a mennyei ítélet viharától.

Mélységes tisztelettel és alázattal tárta fel kérését: „Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok.” (1Móz 18:27) Nem volt magában bízó, nem kérkedett a saját igazságával. Nem kért kegyet engedelmességéért vagy Isten akaratát teljesítő áldozataiért. Mint aki maga is bűnös, úgy könyörgött a bűnösért. Ilyen lelkületet kell tanúsítaniuk mindazoknak, akik Istenhez közelednek. De Ábrahám a szeretett atyához könyörgő gyermek bizalmáról tett bizonyságot. Közelebb ment a mennyei követhez, és buzgón könyörgött…

A pusztuló lelkek iránti szeretet ihlette Ábrahám imáját. Gyűlölte a romlott város bűneit, de arra vágyott, hogy a bűnösök megmeneküljenek.

Szodomáért való mélységes aggodalma mutatja, hogyan kellene aggódnunk a megrögzött bűnösökért. Gyűlölnünk kell a bűnt, de szánnunk és szeretnünk kell a bűnöst. – Pátriárkák és próféták, 139–140. o.

JÁKOB

Jákob tapasztalatából megtanulhatjuk a győztes imádság jelentőségét. – Jákob győzött, mert állhatatos és határozott volt. Tapasztalata a kitartó ima hatalmát tanúsítja. Most kell megtanulnunk a győzelmes ima, a rendületlen hit leckéjét. Krisztus egyházának és a keresztény embernek nem azok a legnagyobb győzelmei, amelyeket tehetséggel vagy műveltséggel, gazdagsággal vagy az emberek jóindulatával elér, hanem amelyeket Isten fogadótermében arat, amikor komoly, küzdő hite belekapaszkodik Isten hatalmának erős karjába.

Aki nem hajlandó minden bűnt elhagyni és buzgón könyörögni Isten áldásáért, az nem nyer áldást. Mindazok, akik megragadják Isten ígéreteit, mint Jákob, és buzgók, állhatatosak, hozzá hasonlóan elérik céljukat. – Pátriárkák és próféták, 203. o.

MÓZES

Kövessétek az imádkozó Mózes példáját! – Beszéljetek kevesebbet. Sok értékes idő vész el az olyan beszéd miatt, amely nem nyújt világosságot. Böjtben és imában egyesüljetek azért a bölcsességért, amelyet ígérete szerint Isten mindenkinek készségesen megad. Vigyétek nehézségeiteket Isten elé. Mondjátok Őneki, mint Mózes: „Nem tudom a népet vezetni, ha orcád nem jön velem.” Még többet kérjetek Tőle, könyörögjetek, mint Mózes: „Kérlek, mutasd meg nekem a te dicsőségedet!” (2Móz 33:18) Mi ez a dicsőség? – Isten jelleme. Ezt nyilatkoztatta ki Isten Mózesnek. – Az evangélium szolgái, 417. o.

Mózes sikeresen járt közben Izraelért. – Isten népével kötött szövetsége érvényét veszítette. Ezt mondta az Úr Mózesnek: „Hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és töröljem el őket. Téged azonban nagy néppé teszlek.” (2Móz 32:10) Izrael népe – különösképpen a velük jött elegy nép – hajlamos volt az Isten elleni lázadásra. Vezetőjük ellen is mindig zúgolódtak, és gyakran megszomorították őt hitetlenségükkel és nyakasságukkal. Nem kétséges, hogy nagyon fáradságos és nehéz feladat volt az Ígéret Földjére való elvezetésük. Bűneikkel máris átlépték Isten türelmének határát, és az igazság megkövetelte eltörlésüket. Az Úr ezért elhatározta megsemmisítésüket, és Mózest pedig nagy nemzetté teszi.

„Hagyj békét nékem [...] hadd [...] töröljem el őket.” Ezek voltak Isten szavai. Ha Istennek az volt a szándéka, hogy elpusztítsa Izraelt, vajon ki esedezhetett volna értük? Nagyon kevesen lennének, akik nem hagynák a bűnösöket a maguk sorsára. Nagyon kevesen lennének, akik nem cserélnék fel boldogan a gürcöléssel, teherrel, áldozattal, hálátlansággal együtt járó sorsukat egy könnyű és megbecsült életre, amikor Isten maga kínálja fel ezt a lehetőséget nekik.

Mózes azonban Isten haragjában is reményt látott. Isten szavai ezek voltak: „Hagyj békét nékem.” Mózes ezt nem közbenjárása megtiltásának, hanem bátorításának értette. Arra következtetett, hogy semmi más, hanem csak az ő imája mentheti meg Izraelt, mert Isten megkíméli népét, ha valaki imádkozik érte…

Miközben Mózes közbenjárt Istennél Izraelért, félénksége feloldódott mély felindultságában és szeretetében azokért, akikért Isten vezetésével olyan sok mindent megtett. Az Úr meghallgatta könyörgését, és elfogadta önzetlen imáját. Isten próbára tette szolgáját. Megpróbálta tévelygő és hálátlan népe iránt érzett hűségét és szeretetét. Mózes nemesen hordozta el ezt a próbatételt. Izraelért való fáradozása nem önző indítékból fakadt. Isten választott népének jóléte drágább volt számára saját személyes méltóságánál. Még annál a kiváltságnál is drágább volt, hogy atyjává válhatott volna egy hatalmas nemzetnek. Isten meg volt elégedve Mózes hűségével, szívének egyszerűségével és becsületességével, és mint hűséges pásztorra, rábízta azt a nagy feladatot, hogy Izraelt az Ígéret Földjére vezesse. – Pátriárkák és próféták, 318–319. o.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 16

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2016&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2016&version=NT-HU

Amikor a pazarló vezető hűtlensége kiderül, valamit tennie kell a túlélése érdekében. Jézus története Lukács evangéliuma 16. fejezetének 1-15. verseiben úgy hangzik, mint egy jelenet a mai filmek egyikéből. Jézus nem tér ki rá, hogy a sáfár vajon többet vett el az őt illető nyereségnél, vagy egyszerűen rosszul kezelte a rábízottakat. A részletek a képzeletünkre vannak bízva, ami minden helyzetben alkalmazhatóvá teszi a történetet.

Ami biztos, hogy elérkezett a számonkérésének napja, és hamarosan állás nélkül marad. „Mit hallok felőled?” mondja az üzlet tulajdonosa, „Adj számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz tovább sáfár” (Lk 16:2). A vezető vagy sáfár elleni ítélet biztosan igaz volt, hiszen nem tudta igazolni tettét. Ehelyett azt kérdezi magától: „Mit míveljek?” (Lk 16:3).

A sáfárnak nem volt túl sok lehetősége, hogy eltartsa magát, mivel túl idős vagy gyenge volt ahhoz, hogy fizikai munkát végezzen, koldulni pedig szégyellt (Lk 16:3). Mivel az erkölcsi becsületesség küszöbét már átlépte ura vagyonának eltékozlásával, úgy dönt, hogy mestere adósait a maga adósaivá teszi azáltal, hogy 20-50%-kal csökkenti adósságaik mértékét. Az adósságok nagyon voltak: több mint 3 m³ olívaolaj és ugyanennyi búza. Olyan eszesen cselekedett, hogy ura is csodálta korábbi beosztottja önfenntartó képességeit. „És dícséré az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett” (Lk 16:8).

Jézus más oldalról közelít. Miután megjegyzi: „e világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében” (Lk 16:8), Jézus a siker fontos alapelvét tárja elénk: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az” (Lk 16:10).

Az élet mindennapi részletei sokkal fontosabbak a jellem fejlesztése szempontjából, mint a nagy életváltoztató döntések. Valójában a kis választásaink meghatározzák a nagy döntéseinket. A pénzköltési szokásaink, személyes becsületességünk és időbeosztásunk mind olyan szokásrendszereket alakítanak ki, amelyek nem lesznek mások akkor sem, amikor az Isten iránti hűség és a személyes előnyök között kell választanunk. Mert választanunk muszáj lesz. Jézus így foglalja össze: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak… Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak (pénznek)” (Lk 16:13).

A farizeusok, akik szerették a pénzt, gúnyolódtak e szavakat hallva, de Jézusé volt az utolsó szó: „Ti vagytok, akik az emberek előtt magatokat megigazítjátok; de az Isten ismeri a ti szíveteket: mert ami az emberek közt magasztos, az Isten előtt utálatos” (Lk 16:15). Ahogy olvasod Lukács evangéliumának 16. fejezetét, fogadd el Jézus hívását, hogy az életed legapróbb részleteiben is hűséges légy Istenhez!

Douglas Jacobs

308. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 13. fejezetéhez (június 27 – július 3.).

Karen D. Lifshay

Hermiston HNA Egyház Kommunikációs asszisztens, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba