Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes első könyve 14. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2014&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2014&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Lót választása, hogy Sodoma és Gomora városainak közelében telepszik le, komoly veszélybe sodorta őt. Amikor Khédorlaomer, Elám királya egyesítette pogány seregeit és megtámadta Sodomát, Lót fogságba esett. Amikor Ábrahám meghallotta ezt a tragikus hírt, csapataival Lót kiszabadítására sietett. Figyelemre méltó, hogy Ábrahám nem hibáztatta Lótot döntéséért, hogy Sodoma közelében telepszik le. Felsőbbrendűséget sem tanúsított, és nem engedte, hogy Lót learassa rossz döntéseinek következményét. Van olyan idő, amikor a szeretet meggondolatlanul cselekszik. A szeretet utánamegy, keresi és visszanyeri azokat, akik rossz döntéseket hoztak. Természetesen vannak olyan esetek, amikor az embernek szembesülnie kell döntésének következményével, de vannak olyan esetek is, amikor szeretettel kell viseltetnünk mások döntéseivel szemben.
Jó megjegyezni, hogy amikor Ábrahám visszatért a harcból, tizedet adott a zsákmányból Melkisédeknek, a „magasságos Isten papjának”. Azzal, hogy visszaadta a tizedet, Ábrahám elismerte Isten áldásait életében. Van egy másik fontos tette is Ábrahámnak ebben a fejezetben, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Ábrahám megtagadta, hogy egyetlen saruszíjat is elvegyen magának a zsákmányból. Mindent odaadott Sodoma királyának, amit az emberei zsákmányoltak. Az önzetlen, nagylelkű magatartás megnyitja a menny tárházainak csatornáit, hogy az áldások ránk áradjanak.
Mark Finley
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy hasonló szeretettel viszonyuljon tévedő embertársaihoz, mint Ábrahám Lóthoz, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 2. fejezet
2. fejezet – A TEREMTÉS (4. rész)
Isten azzal, hogy megáldotta a hetedik napot, emléket állított az Édenben teremtési művének. A szombatot rábízta Ádámra, az egész emberi család atyjára és képviselőjére. Megünneplésével a föld minden lakója kifejezheti hálás elismerését azért, hogy Isten a Teremtője, jogos és legfőbb Ura. Tehát a szombat beiktatása teljesen emlékeztető jellegű az egész emberiség számára. Nincs benne semmi homályos, és nem korlátozódik egyetlen népre.
Isten látta, hogy az embernek még a Paradicsomban is szüksége van a szombatra; arra, hogy a hét egyik napján félretegye saját érdekeit és foglalatosságát, mélyebben elgondolkozzék Isten művein, elmélkedjék hatalmáról és jóságáról. Szüksége volt a szombatra, hogy az élénkebben emlékeztesse Istenre, és hogy hálát ébresszen, mert jóságos Teremtőjétől kapta mindazt, aminek örül és amit birtokol.
Isten azt akarja, hogy a szombat a Teremtő alkotásainak szemlélésére késztesse az embert. A természet az ember érzékeihez szól, és azt hirdeti, hogy van egy élő Isten, a Teremtő, minden dolog legfőbb Ura. "Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést" (Zsolt 19:2-3). Az a szépség, amelybe a föld öltözik, Isten szeretetének egyik jele. Ezt a szeretetet figyelhetjük meg az örök hegyekben, a fenséges fákban, a bontakozó rügyekben és a pompás virágokban. Mind Istenről beszélnek. A szombat, amely állandóan Alkotójukra mutat, arra szólítja az embert, hogy nyissa ki a természet könyvét és fedezze fel benne a Teremtő bölcsességét, hatalmát és szeretetét.
Ősszüleink számára, bár Isten ártatlannak és szentnek teremtette őket, nem volt kizárva a vétkezés lehetősége. Isten szabad erkölcsi lényekké alkotta őket, akik értékelni tudják jellemét - bölcsességét és jóságát -, kívánalmainak méltányosságát, és szabadságukban áll, hogy engedelmeskedjenek vagy megtagadják az engedelmességet. Társaloghattak Istennel és a szent angyalokkal. De örök biztonságuk megszerzése előtt ki kellett állniuk hűségük próbáját. Az ember létének kezdetén Isten korlátot szabott az ember vágyainak, annak a végzetes szenvedélynek, amelyen Sátán bukása alapult. A tudás fája, amely a kert közepén az élet fája közelében állt, volt ősszüleink engedelmességének, hitének és szeretetének próbája. Míg az összes többi fáról szabadon ehettek, annak az egy fának a gyümölcsét halálbüntetés terhe mellett tilos volt megkóstolniuk. Ki voltak téve Sátán kísértéseinek; de ha kiállják a próbát, Isten végül kivonja őket a kísértő hatalma alól, hogy örökre élvezhessék Isten kegyét.
Isten törvény alá helyezte az embert létének nélkülözhetetlen feltételeként. Isten kormányzatának alattvalója volt, és egy kormányzat sem állhat fenn törvény nélkül. Isten úgy is teremthette volna az embert, hogy képtelen áthágni törvényét; visszatarthatta volna Ádám kezét a tiltott gyümölcs érintésétől; de akkor az ember nem lett volna szabad erkölcsi lény, hanem csak akarat nélküli báb. A döntés lehetősége nélkül engedelmessége nem lett volna önkéntes, hanem kikényszerített. Jelleme nem fejlődhetett volna. Ez a mód ellentétben állt Istennek azzal a tervével, amely alapján más világok lakóival bánik. Ez méltatlan lett volna az emberhez mint értelmes lényhez, és alátámasztotta volna Sátánnak azt a vádját, hogy Isten zsarnokként uralkodik.
