Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes első könyve 46. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2046&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2046&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ez a történet olyan, mintha a kivonulás fordítottját olvasnánk. Jákób és családja összecsomagolja mindenét, és elindul az Egyiptomba vezető hosszú útra, amelyen – előttük nem sokkal – Ábrahám és József is vándoroltak. Ám mielőtt a pátriárka átlépi Egyiptom határát, még egyszer megáll Beérsebában, Kánaán legdélebbi városában, hogy újra megbizonyosodjon Isten vezetéséről. Az Úr védelméről biztosítja őt azon az úton, amely az ígéret földjéről egy ideiglenes száműzetésbe vezeti el Egyiptomba, ugyanakkor azonban azt is teljesen világossá teszi előtte, hogy lesz visszatérés ebből a száműzetésből, és Egyiptom csak egy eszköz Izrael létének megőrzésére és egy termékeny föld, ahol nemzetté növekedhetnek.
Te része vagy az advent mozgalomnak? Innen amoda költözöl, egyik helyről a másikra, időnként más országokba és városokba, és néha óceánokon túlra. Talán csak egy bőrönddel, vagy az ingóságaidat tartalmazó teljes konténerrel utazol a Föld bolygó misszió területeire, azzal a tudattal, hogy csak vándorok vagyunk, és lesz egy másik exodus (kivonulás). De bárhol vagy is, egy dolog biztos – a kivonulás be fog következni, amikor Krisztus mindnyájunkat felhőszekéren visz majd az Ígéret Földjére. Addig is tegyünk bizonyságot minden „egyiptominak”, akik közé elküldött bennünket Isten, és legyünk készen a végső kivonulásra!
Martin Klingbeil
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy Benned bízzon, bárhova is sodorja az éle! Adjad, hogy megtapasztalja, hogy Te vele vagy, legyen bárhol ezen a világon, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 8-9. fejezet
8. fejezet – AZ ÖZÖNVÍZ UTÁN (1. rész)
A víz tizenöt singgel emelkedett a legmagasabb hegyek fölé. A bárkában levő család sokszor azt érezte, hogy elfog pusztulni. A hajó öt hónapig összevissza hányódott, látszólag a szél és a hullámok szeszélyének kitéve. Ez súlyos megpróbáltatás volt, de Noé hite nem rendült meg, mert biztos volt abban, hogy Isten keze tartja a kormánykereket.
Ahogy a víz apadni kezdett, az Úr a bárkát egy hegycsoport által védett helyre sodortatta. Ezeket a hegyeket Isten hatalma megőrizte. Ebbe a csendes kikötőbe érkeztek, és nem sodródtak többé a végtelen óceánon. Ez nagy megkönnyebbülést jelentett a hajó elcsigázott, vihartól hányatott utasainak.
Noé és családja aggódva várta a víz apadását, mert sóvárogtak a szárazföld után. Negyven nappal azután, hogy a hegyek teteje látható lett, hollót engedtek ki, ezt a gyorsan tájékozódó madarat, hogy megtudják, száraz-e már a föld. A madár, mivel nem talált semmit, csak vizet, egyre röpködött a bárkától el és vissza. Hét nappal később Noé egy galambot engedett ki, amely talpalatnyi helyet sem találva, visszatért a bárkába. Noé várt hét napot, és ismét kiengedte a galambot. Amikor a madár este egy olajfalevéllel tért vissza, nagy volt az öröm. Később "[...] elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe" (1Móz 8:13). Még várt tovább türelmesen a bárkában. Amint Isten parancsára lépett be, külön parancsra várt, hogy kiléphessen.
Végül egy angyal szállt alá a mennyből, kinyitotta a súlyos ajtót, és azt mondta a pátriárka családjának, hogy lépjenek ki a földre, és vigyenek magukkal minden élőlényt. A szabadulás öröme Noéval nem feledtette el őt, akinek gondviselő kegyelme őrizte meg őket. A bárka elhagyása után Noé első dolga az oltárépítés volt, és mindenfajta tiszta állatból és madárból áldozatot mutatott be. Így fejezte ki Isten iránti háláját a szabadulásért, és Krisztusban: a legnagyobb áldozatban való hitét. Az Úrnak tetszett az áldozat. Az áldás, ami ebből fakadt, nemcsak a pátriárkára és családjára terjedt ki, hanem a föld minden későbbi lakójára is. "És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért [...] Ennekutána míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szűnnek" (1Móz 8:21-22). Ebből tanulhat minden ezután következő nemzedék is. Noé a kietlen földre lépett ki, de mielőtt magának házat készített volna, Istennek épített oltárt. Állatállománya kicsi volt, és megőrzésének nagy ára volt, de szívesen adott egy részt belőle az Úrnak annak elismeréséül, hogy minden az Úré. Így legyen nekünk is legfőbb gondunk, hogy áldozatainkat önként adjuk Istennek. Irántunk való irgalmának és szeretetének minden megnyilatkozását hálásan kell elismernünk mind odaszentelésünkkel, mind ügyére adott ajándékainkkal.
Nehogy mindig megrémüljenek az emberek, amikor beborul és esik az eső, és ne féljenek egy újabb özönvíztől, az Úr ígérettel bátorította Noé családját: "Szövetséget kötök tiveletek [...] Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben [...] hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden [...] élő állat között" (1Móz 9:11-14.16).
Mennyire leereszkedik Isten, és milyen könyörületes tévedő teremtményeivel, hogy az emberekkel kötött szövetsége jeleként a felhőkbe helyezte a szép szivárványt! Az Úr kijelenti, hogy amikor az ívre néz, megemlékezik szövetségéről. Ez nem azt jelenti, hogy bármikor is elfeledkezne róla. De a mi nyelvünkön beszél hozzánk, hogy jobban megértsük őt. Istennek az volt a szándéka, hogy ha a későbbi nemzedékek fiai megkérdezik, mit jelent az égen átívelő ragyogó szivárvány, szüleik mondják el az özönvíz történetét, és azt, hogy a Magasságos Isten hajlította meg az ívet és helyezte a felhőkbe annak biztosítékaként, hogy a víz soha többet nem fogja elárasztani a földet. Ez nemzedékről nemzedékre Isten szeretetéről tanúskodik, és erősíti az ember Isten iránti bizalmát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése