Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 11. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2011&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2011&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
„Azután összehívta Mózes Izráel összes véneit, és azt mondta nekik: Fogjatok hozzá, vegyetek magatoknak juhokat nemzetségenként, és vágjátok le a páskát. Vegyetek egy köteg izsópot, és mártsátok az edényben levő vérbe, azután érintsétek meg az edényben levő vérrel a szemöldökfát és a két ajtófélfát” (2Móz 12:21-22 - új prot. ford.).
Miért fontos a keresztények számára, hogy tanulmányozzák Mózes második könyvét, a Kivonulás könyvét? Azért, mert része a mi történetünknek is.
A páskabárány csontját nem törték meg. Jézus csontjait sem törték meg. A páskabárány vérét egy köteg izsóppal hintették az ajtóra. Az ecetet izsóppal nyújtották fel Jézus ajkaihoz.
A páskabárány vérét az ajtófélfára és a szemöldökfára hintették. Amíg a vér „befedte” őket, biztonságban voltak. A páskát „mindent befedezőnek” is nevezhetnénk. (Angol szójáték: angolul a páska „passover”, ami azt jelenti, hogy áthaladni, a „cover-over” pedig azt jelenti, hogy teljesen befedni). Befedezve a Bárány vérével felül és minden oldalról. Hasonlóképpen fedez be bennünket a Bárány, Krisztus vére.
Kenneth Mathews, Jr.
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy neki is oltalom és üdvösség legyen a Bárány vére, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet
12. fejezet – ÁBRAHÁM KÁNAÁNBAN (2. rész)
Ábrahámot a környező népek hatalmas fejedelemként, bölcs és tehetséges vezetőként tisztelték. Nem zárta el befolyását szomszédai elől. A bálványimádókétól élesen elütő élete és jelleme kedvező benyomást keltett az igaz hitről. Ábrahám rendíthetetlenül hű volt Istenhez; kedvessége és jóindulata pedig bizalmat és barátságot ébresztett; a lényéből áradó nagyság tiszteletet parancsolt, és megbecsülést vívott ki.
Vallását nem őrizte féltékenyen értékes kincsként, amelyet csak tulajdonosa élvez. Az igazi vallást az ember nem tarthatja meg csak önmagának, mert ez a lelkület ellentétben áll az evangélium elveivel. Ha Krisztus lakik a szívben, lehetetlen elrejteni vagy elhomályosítani jelenlétének fényét. Ellenkezőleg, egyre ragyogóbbá válik, amint a lelket körülvevő önzés és bűn ködét napról napra szétoszlatják az Igazság Napjának fényes sugarai.
Isten népe az Ő képviselője e földön, akikkel az a szándéka, hogy világító fényforrásai legyenek e világ erkölcsi sötétségében. Elszórtan egy országban, a városokban, a falvakban mint Isten tanúi és eszközei, közvetítsék akaratának ismeretét és kegyelmének csodáit e hitetlen világnak. Az a terve, hogy mindazok, akik az üdvösség részesei, az Ő misszionáriusai legyenek. A keresztények életszentsége az, aminek alapján a világias emberek az evangéliumról ítélkeznek. A türelemmel elviselt hitpróbák, a hálásan fogadott áldások, a szokásszerűen megnyilvánuló szelídség, szívesség, irgalom és szeretet fényt áraszt a világra, és megmutatja a különbséget a természetes szív önzéséből fakadó sötétséghez képest.
A hitben gazdag, a kivételesen nagylelkű, az engedelmességben rendíthetetlen és zarándok életében egyszerű és alázatos Ábrahám bölcs diplomata is volt, valamint bátor és ügyes a harcban. Annak ellenére, hogy új vallás tanítójaként volt ismert, három királyi testvér, akik Ábrahám lakóhelyének, az emoreusok síkságainak urai voltak, barátságukat azzal fejezték ki, hogy a nagyobb biztonság érdekében szövetséget ajánlottak fel, mert az országban erőszak és zsarnokság uralkodott. Csakhamar alkalom nyílt arra, hogy Ábrahám hasznát vegye ennek a szövetségnek.
Khédorlaomer, Élám királya tizennégy évvel korábban betört Kánaánba, és azt adófizetőjévé tette. A fejedelmek közül most többen fellázadtak, és az elámita király négy szövetségesével ismét bevonult az országba, hogy meghódolásra kényszerítse. Öt kananeus király egyesítette seregét, és Siddim völgyében megütköztek a támadókkal, de azok legyőzték őket. A sereg nagy része darabokra hullt, és akik megmenekültek, a hegyekben kerestek menedéket. A győzők kifosztották a síkság városait, és gazdag zsákmánnyal és sok fogollyal távoztak. Lót és családja is a foglyok között volt.
Ábrahám, aki békében élt Mamré tölgyesében, egy menekülttől megtudta a csata történetét, és azt, hogy unokaöccse milyen bajba került. Ábrahám nem ápolgatta Lót hálátlanságának kellemetlen emlékét. Szeretete felébredt iránta, és elhatározta, hogy kiszabadítja. Istentől kérve tanácsot, Ábrahám felkészült a harcra. Saját táborából háromszáztizennyolc kiképzett szolgát hívott össze; Isten félelmére, gazdájuk szolgálatára és fegyverhordozásra megtanított embereket. Szövetségesei - Mamré, Eskol és Áner - egyesítették vele csapataikat, és együtt indultak el a támadók üldözésére. Az elámiták és szövetségeseik Kánaán északi határán, Dánnál táboroztak. Nem félve legyőzött ellenségeik támadásától, diadalittasan tivornyáztak. A pátriárka csapatokra osztotta seregét, hogy különböző irányból közelíthessék meg az ellenséget. Éjszaka törtek a táborra. A heves és váratlan támadása gyors győzelmet aratott. Élám királya meghalt, pánikba esett serege megfutamodott. Lót és családja az összes fogollyal és javaikkal kiszabadult. Gazdag zsákmány került a győztesek kezére. Ábrahámot, akit Isten vezetett, illette meg a győzelem. Jahve híve nemcsak nagy szolgálatot tett az országnak, hanem azt is bebizonyította, hogy bátor ember. Látható volt, hogy az igaz élet nem jelent gyávaságot, és hogy Ábrahámot vallása felbátorította az igaz ügy támogatására és az elnyomottak megvédésére. Hősi tettével nagy befolyásra tett szert a környező törzsek között. Visszatértekor Sodoma királya kíséretével eléje jött, hogy tisztességet tegyen a győztesnek. A király kérte Ábrahámot, hogy tartsa meg a javakat, és csak a foglyokat adja vissza. A háborús szokások szerint a zsákmány a győzteseké volt. Ábrahám azonban ezt a hadjáratot nem nyereségért vállalta, és nem akart hasznot húzni a szerencsétlenekből. Csak azt kötötte ki, hogy szövetségesei kapják meg az őket megillető részt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése