Higgyetek az Ő prófétáinak - április 28 - HÉTFŐ - Mózes első könyve könyve 12. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes első könyve 11. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2012&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2012&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Az Úr Ábrahámnak tett ígérete 1Móz 12:2-ben évszázadokkal korábban keletkezett, és újabb örökérvényű igazságot nyilatkoztat ki. „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel” (új prot. ford.)  Az áldásokat, amelyeket Isten nekünk ad, nem szabad önző módon felhalmoznunk. Azért kapunk áldást, hogy áldás legyünk mások számára. Azzal, hogy megosztjuk az Istentől kapott áldásokat, az Ő nevének szerzünk dicsőséget.

„És megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei” (3. vers). Isten megáldotta Ábrahámot azért, hogy ő is áldás legyen mások számára. Ő megáld bennünket azért, hogy családunk áldásban részesüljön rajtunk keresztül. Így leszünk Isten áldásainak csatornája a körülöttünk élők számára.

Az áldás és a bukás útjai nagyon közel vannak egymáshoz. Ábrahám megrontotta becsületességét azzal, hogy feleségét, Sárát testvérének mondta. Hitének hiánya majdnem tragédiába torkollott. Ahogy a fáraó kijelentette: „feleségül vehettem volna őt” (19. vers angolból fordítva). Ábrahám hitetlensége oda vezethetett volna, hogy elveszti azt, akit a legjobban szeret. Évekkel később Ábrahámot Isten hasonló hitpróba elé állítja. Vajon most hinni fog Istenben, hogy Sára gyermeket fogan idős korában? Amikor egy ponton elbukunk, Isten újra és újra visszavezet bennünket ugyanabba a helyzetbe. Az Úr iskolájában nem ugorhatunk át, és nem hagyhatunk ki egyetlen leckét sem. Istennek hála, Ábrahám végül átment a vizsgán, és mi is átmehetünk.

 Mark Finley

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy áldás legyen mások számára és ez neki is áldást jelentsen, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 2. fejezet

2. fejezet – A TEREMTÉS (1. rész)

Isten az embert - mint képviselőjét - az alacsonyabb rendű lények fölé helyezte. E lények nem tudják megérteni, sem elismerni Isten korlátlan uralmát, de Isten úgy alkotta őket, hogy képesek legyenek szeretni és szolgálni az embert. A zsoltáros így beszél: "Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél: [...] a mezőnek vadait is; Az ég madarait és [...] mindent, ami a tenger ösvényein jár" (Zsolt 8:7-9).

Az embernek Istent kellett tükröznie - mind külsejében, mind jellemében. Egyedül Krisztus az Atya "valóságának képmása" (Zsid 1:3); de az embert Isten a maga hasonlatosságára formálta. Természete összhangban volt Isten akaratával. Értelme fel tudott fogni mennyei dolgokat. Érzései tiszták voltak; vágyait és érzelmeit értelme uralta. Az ember szent volt, Isten képmását boldogan, akarata iránti tökéletes engedelmességgel viselte.

Ahogy az ember Teremtője kezéből kikerült, termete fenséges volt, alakja tökéletesen arányos. Arcszíne viruló egészségről tanúskodott, és az élet fényétől és örömétől ragyogott. Ádám sokkal magasabb volt, mint a föld mostani lakói. Éva termete valamivel kisebb volt, de alakja nemes és nagyon szép. A bűntelen pár nem viselt mesterséges öltözéket; fény és dicsőség takarta be őket, mint az angyalokat. Ameddig engedelmeskedtek Istennek, ez a palást burkolta be őket.

Miután Isten megteremtette Ádámot, minden élő teremtményt elé hozott, hogy nevet adjon nekik. Ádám látta, hogy mindegyikük kapott társat, de "hozzá illő segítő társat nem talált". Isten összes földi teremtménye között nem volt egy sem olyan, mint az ember. És Isten így szólt: "Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt" (1Móz 2:18). Isten nem magányos életre teremtette az embert, hanem társas lénynek. Társ nélkül az Éden szépsége és örömteli foglalatosságai nem nyújtottak volna tökéletes boldogságot. Megértés és társ utáni vágyát még az angyalokkal való közösség sem elégíthette volna ki. Egy lény sem volt vele egyforma természetű, akit szerethetett és aki szerethette.

Isten maga adott társat Ádámnak. ő szerzett neki "segítőtársat" - neki megfelelő segítőt, hozzá szabott társat, aki egy lehetett vele szeretetben és megértésben. Isten Évát egy bordából teremtette, amelyet Ádám oldalából vett ki, jelezve, hogy nem uralhatja fejként Ádámot, nem taposhatja lábbal őt mint alsóbbrendűt, hanem mellette kell állnia mint vele egyenlő, akit Ádám szeret és véd. Az ember része, második énje volt, csont a csontjából és hús a húsából, tanúsítva azt a szoros egységet és szerető ragaszkodást, amelynek e kapcsolatban meg kell lennie. "Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja" (Ef 5:29). "Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté" (1Móz 2:24).