Higgyetek az Ő prófétáinak - május 6 - KEDD - Mózes első könyve 20. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes első könyve 20. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2020&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2020&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Ábrahám, aki még mindig nagyon emberi volt – olyan, mint mi magunk –, nem tanult az egyiptomi hibájából. Megismétli ugyanazt a csalást, csak most Abimélekkel, a filiszteus királlyal. Figyeljük meg, miként dolgozik Isten egy pogány királyban, hogy megmentse őt attól, hogy tudtán kívül áthágja Istennek egy parancsolatát. Figyeljük meg azt is, hogy ezen a ponton Abimélek sokkal „igazabb” (4.vers), és sokkal becsületesebb, mint Isten prófétája (7. vers) és barátja (Jak. 2:23), az igazság példaképe (Gal 3:6-9). Megkérdezi Istent: „Uram, az ártatlan népet is megölöd-é?... Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt” (20:4-5). A filiszteusok igazak voltak? Azon a ponton sokkal igazabbnak tűnnek, mint Ábrahám, Isten barátja, próféta és az igazság példaképe. Mi történik itt? Hányszor okozunk csalódást Istennek, amikor az Ő képviselői kellene, hogy legyünk a világ előtt?

Isten megjelent Abiméleknek álomban, s ezzel megmentette őt attól, hogy tudtán kívül bűnt kövessen el (6. vers), de mennyei Atyánk nem vetette el barátját sem. Isten felhívta Abimélek figyelmét arra, hogy a vétkező próféta imádkozni fog érte, és ő életben marad (7, 17-18 vers). Amikor a pogány király szembesíti becstelen magatartásával, Ábrahám bevallja, hogy ő úgy gondolta (tévesen), nincs istenfélelem ezen a helyen (9-11. vers). Még mindig megpróbálta kimagyarázni hazugságát (12-13. vers).

Megtörténik időnként, hogy megszégyenülünk, mert azok, akiket mi hitetleneknek vélünk, sokkal igazabbaknak bizonyulnak, mint mi magunk? Isten munkálkodik még a „pogányok” életében is, hogy megmentse őket. Óvatosnak kell lennünk, nehogy elítéljük őket, mert ők is értékesek Isten szemében, és talán becsületesebbek is mint mi – legalábbis esetenként.

Edwin Reynolds

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy minden körülmények között egyenes és őszinte legyen, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 3-4. fejezet

3. fejezet – KÍSÉRTÉS ÉS BUKÁS (3. rész)

Ádám, miután vétkezett, először azt képzelte, hogy a lét magasabb szintjére lép. De bűnére gondolva csakhamar rémület töltötte el. Az addig enyhe, egyenletes hőmérsékletű levegő most megborzongatta a vétkes párt. Elmúlt a szeretet és béke, amely addig szívükben élt, és helyébe bűntudat lépett, félelem a jövőtől, és úgy érezték, hogy a lelkük mezítelen. Eltűnt a fénypalást, amely addig betakarta őket, és pótlására megpróbáltak valamilyen takarót csinálni, mert ruhátlanul nem léphettek Isten és a szent angyalok színe elé.

Most kezdték felismerni bűnük valódi voltát. Ádám vádolta társát oktalanságáért - amiért eltávozott mellőle, és hagyta, hogy a kígyó becsapja. Mindketten azzal áltatták magukat, hogy Ő, aki annyi jelét adta szeretetének, megbocsátja ezt a bűnt és nem teszi ki őket annak az iszonyú büntetésnek, amelytől féltek.

Sátán ujjongott sikerének. Az asszonyt rávette, hogy kételkedjen Isten szeretetében, ne bízzon bölcsességében és hágja át törvényét. Sátán az asszonyon keresztül elbuktatta Ádámot is.

De a nagy Törvényadó közölni akarta Ádámmal és Évával törvényszegésük következményeit. Isten megjelent a kertben. Amikor még ártatlanok és szentek voltak, örömmel üdvözölték teremtőjüket. De most rémülten menekültek, és megpróbáltak elrejtőzni a kert mélyebb zugaiban. De "Szólítá [...] az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?" (1Móz 3:9-11).

Ádám nem tagadhatta le, de nem is mentegethette bűnét. Azonban bűnbánat helyett megpróbálta feleségét hibáztatni, és ezzel Isten magát is vádolta: "[...[ Az asszony, akit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém" (1Móz 3:12). Ő, aki Éva iránti szeretetből tudatosan játszotta el Isten jóváhagyását és édeni otthonát, az örök élet örömét, most bukása után képes volt törvényszegéséért társát, sőt magát a Teremtőt is felelőssé tenni. Ilyen rettenetes hatalom a bűn.

Az asszony, amikor Isten őt kérdezte: "[...] Mit cselekedtél?" Így válaszolt: "[...] A kígyó ámított el engem, úgy evém" (1Móz 3:13). "Miért teremtetted a kígyót? Miért engedted őt be az Édenbe?" ezek a kérdések rejtőztek bűne mentegetésében. Tehát akárcsak Ádám, ő is Istenre akarta hárítani bukásuk felelősségét. Az önigazolás szelleme a hazugság atyjától ered. Ennek ősszüleink is helyt adtak, amikor engedtek Sátán befolyásának. Ez Ádám minden fiánál és leányánál megmutatkozik. Bűneik alázatos bevallása helyett megpróbálnak védekezni, azt másokra, a körülményekre avagy Istenre hárítani. Még áldásaiban is alkalmat látnak az Isten elleni zúgolódásra.

Az Úr ezután ítéletet mondott a kígyóra: "[...] Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban" (1Móz 3:14). Mivel a kígyó Sátán eszköze volt, neki is osztozni kellett Isten büntetésében. A mező legszebb és legcsodálatosabb teremtményéből a legvisszataszítóbb és legmegvetettebb állat lett, amelytől fél és irtózik állat és ember. Amit Isten ezután mondott, az közvetlenül Sátánnak szólt. Előre mutatott végső vereségére és pusztulására: "[...] ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod" (1Móz 3:15).

Isten elmondta Évának, hogy milyen bánat és fájdalom lesz ezentúl osztályrésze. Az Úr így szólt: "[...] epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik terajtad" (1Móz 3:16). A teremtéskor Isten Ádámmal egyenlővé alkotta Évát. Ha engedelmesek maradtak volna Isten iránt - összhangban a szeretet nagy törvényével - egymással is mindig összhangban lettek volna. De a bűn viszályt hozott, egységük csak úgy tartható fenn, ha az egyik enged a másiknak. Elsőként Éva vétkezett. Ezért esett kísértésbe, mert Isten parancsával ellentétben eltávozott társa mellől. Ő vette rá Ádámot a bűnre, és most Isten őt vetette férje alá. Ha az elbukott emberiség gyakorolta volna Isten törvényének elveit, ez az ítélet - bár a bűn következménye volt - áldást jelentett volna nekik. De mivel a férfi visszaél felsőbbségével, az asszony sorsa nagyon sokszor keserves, és élete terhes.

Édeni otthonában Éva tökéletesen boldog volt férje oldalán, de mint a mai nyugtalan Évák, azzal a reménnyel áltatta magát, hogy magasabb szintre emelkedhet, mint amit Isten kijelölt neki. Mivel megpróbált eredeti helyzete fölé emelkedni, messze az alá zuhant. Hasonló sorsra jutnak mindazok, akik nem vállalják jó szívvel Isten terve szerinti feladatukat. Miközben olyan pozíciók elérésére igyekeznek, amelyekre Isten nem tette alkalmassá őket, üresen hagyják azt a helyet, ahol áldásul lehettek volna. Miközben nagyobb hatáskörre vágynak, feláldozzák igazi női méltóságukat és jellemük nemességét, elvégezetlenül hagyva azt a munkát, amelyet részükre a Menny kijelölt.

Ádámnak az Úr kijelentette: "[...] Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz" (1Móz 3:17-19).

Isten nem akarta, hogy a bűntelen pár bármi rosszat is megismerjen. Sok jót adott nekik, a rosszat pedig visszatartotta. De Isten parancsát áthágva ettek a tiltott fáról és most már mindig enni fognak - ismerni fogják a gonoszt. Ettől az időtől kezdve gyötrik Sátán kísértései az emberiséget. Az örömteli munka helyett, amelyet Isten ezt megelőzően nekik kijelölt, aggódás és fáradságos munka lett a sorsuk. Csalódás, bánat, fájdalom várt rájuk, és végül a halál.