Higgyetek az Ő prófétáinak - július 10 - SZERDA - Sofóniás könyve 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Sofóniás könyve 3 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Sofoni%C3%A1s%203&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zof%C3%B3ni%C3%A1s%203&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten azt szeretné, ha bíznánk benne és Hozzá folyamodnánk.  Isten szomorúan állapítja meg, hogy népe nem ezt tette: „Nem hallgatott a szóra, nem fogadta meg az intést, nem bízott az Úrban, nem járult Istene elé.” Ennek meglettek a negatív következményei: „Olyanok benne a vezérek, mint az ordító oroszlánok, a bírák, mint a pusztai farkasok… Prófétái hitványak, csalók. Papjai szentségtörők, önkényesen magyarázzák a törvényt.” Isten nélkül csak erre képes az ember. Ezért ajánlja fel Isten a közelségét és segítségét, mert az mindent megváltoztat.    

2.    Isten igazságos akkor is, amikor a nép nem az. A fejezet felsorolja a nép igazságtalan tetteit, de leszögezi azt, hogy Isten ennek pontosan az ellentéte: „De igazságos közöttük az Úr, ő nem követ el álnokságot… De az álnok ember nem tud szégyenkezni!” A legnagyobb baj az, hogy az ember már szégyenkezni sem tud gonoszsága miatt.

3.    Isten megbocsátása teljes és tökéletes. Bár a nép nagyon mélyre süllyedt, Isten teljes megbocsátást helyezett kilátásba, amikor ezt mondja: „Azon a napon nem kell szégyenkezned tetteid miatt, melyekkel vétkeztél ellenem.” Isten úgy bocsát meg, hogy el is felejti bűneinket, és azt akarja, hogy mi is elfelejtsük. Ne szégyenkezzünk tovább miattuk.   

4.    Isten ujjong megszabadított gyermekei láttán. És ezt a Biblia legszebb himnuszával mondja el a próféta: „Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izráel! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya! Elveszi rólad az Úr az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az Úr, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned. Azon a napon így biztatják Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.”    

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki azt akarja, hogy megfogadjuk az intést és elkerüljük a veszedelmet

b.    aki előterjeszti vádjait hűtlen népe ellen

c.    aki megtisztítja népét, sőt még a pogányokat is, akik Őt fogják tisztelni ezután

d.    aki eltávolítja közeléből a gőgösöket

e.    aki a szegény én nincstelen népet felkarolja, mert bíznak Benne és Nála keresnek oltalmat

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy értékelje szeretetedet és iránta való rajongásodat. Adjad, hogy örülni tudjon annak, hogy Te gyönyörködsz benne és ujjongva örülsz neki, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 45-46. fejezet

45. fejezet – A KERESZT ÁRNYÉKÁBAN (4. rész)

Eddig semmiről sem beszélt nekik szenvedésével és halálával kapcsolatosan. Nikodémussal folytatott beszélgetésében ezt mondta: "Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az Ember fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3 :14-15). A tanítványok ezt nem hallották, de ha hallották volna sem értették volna meg. Most azonban már Jézussal voltak egy ideje, hallgatták szavait, nézték műveit, s megalázó körülményeit, a papok és a nép szembeszegülése ellenére csatlakozni mertek Péter vallástételéhez: "Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia" (Mt 16:16). Elérkezett tehát az idő, amely fellebbenti a jövőt eltakaró fátylat. "Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni" (Mt 16:21).

A tanítványok szótlanul, szomorúan és csodálkozva hallgatták. Krisztus elfogadta, hogy Péter, Isten Fiának ismeri el Őt, ezért most a szenvedésére és halálára utaló szavai érthetetlennek tűntek. Péter nem tudott csöndben maradni. Megragadta Mesterét, mintha közelgő végzete elől akarná visszarántani, és így kiáltott: "Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg tevéled" (Mt 16:22).

Péter szerette Urát, Jézus mégsem dicsérte meg, amiért így nyilvánította ki vágyát, hogy megóvja a szenvedésektől. A tanítvány szavai nem segítették vagy vigasztalták Jézust az előtte álló nagy próbában. Nem álltak összhangban Isten kegyelmi szándékával az elveszett világ iránt, sem az önfeláldozás leckéjével, melyet Jézus saját példájával tanított. Péter nem szerette volna látni a keresztet Krisztus életművében. Szavai éppen ellentétes benyomást keltettek, mint amit Krisztus el akart érni követőinek elméjében, s a Megváltó indíttatást kapott, hogy a legkeményebb dorgálást mondja ki, ami csak valaha elhagyta ajkát: "Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra" (Mt 16:23).

Sátán megpróbálta elcsüggeszteni, küldetésétől eltéríteni Jézust, s Péter vak szeretetében a kísértésnek adott hangot. A gondolat szerzője a gonoszság fejedelme volt. Az ő ösztönzése rejtőzött az erőszakos kérés mögött. A pusztában Sátán felajánlotta Krisztusnak a világ feletti uralmat, ha lemond az alázat és áldozat útjának vállalásáról. Most ugyanezzel a kísértéssel jött Krisztus tanítványaihoz. Péter tekintetét a földi dicsőségre akarta szegezni, hogy ne láthassa a keresztet, melyre Jézus akarta arcát fordítani. Péteren keresztül Sátán újra Jézust akarta megkísérteni. A Megváltó azonban nem hallgatott rá, gondolatai tanítványa körül forogtak. Sátán beékelődött Péter és Mestere közé, hogy a tanítvány szívét ne érinthesse Krisztus érette viselt megaláztatásának látomása. Krisztus szavai nem Péternek szóltak, hanem annak, aki megpróbálta őt elválasztani Megmentőjétől. "Távozz tőlem Sátán" (Mt 16:23). Ne legyen többé ék köztem és tévelygő szolgám között. Kerüljek szemtől szembe Péterrel, hogy felfedjem neki szeretetem titkát.

Keserű tanulság volt Péter számára, és nehezen fogta fel, hogy Krisztus földi útja szenvedéseken, megaláztatásokon keresztül vezet. A tanítvány vonakodott osztozni Urával a szenvedésben. A kemence tüzében azután mégiscsak meg kellett tanulnia annak áldását. Sokkal később, amikor aktivitása csökkent az évek és a munka terhei alatt, ezt írta: "Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek" (1Pt 4:12-13).

Jézus most elmagyarázta tanítványainak, hogy az Ő önmegtagadó élete például kell szolgáljon a saját életükhöz is. A tanítványokkal együtt magához szólította az ott időző embereket is, és így szólt: "Ha valaki énutánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye, fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem" (Mt 16:24). A kereszt fogalma Róma hatalmához kapcsolódott. A legkegyetlenebb, legmegalázóbb halálnem eszköze volt. A legaljasabb gonosztevőknek kellett maguknak vinniük a keresztet a kivégzés színhelyére, s gyakran, amikor vállukra akarták helyezni, kétségbeesett erőfeszítéssel tiltakoztak, míg megtörték őket, s a kínzóeszközt rájuk kötözték. Jézus azt parancsolta követőinek, hogy vegyék föl keresztjüket, és hordozzák Őutána. A tanítványok számára szavai azt jelentették - noha csak homályosan értették meg azokat -, hogy alá kell vetniük magukat a legkeserűbb megaláztatásnak, akár mindhalálig Krisztus kedvéért. A Megváltó szavai nem érzékeltethettek volna tökéletesebb alárendeltséget. Mindezt vállalta értük. Jézus szemében a menny nem tűnt kívánatos helynek, ha eközben mi elveszünk. A mennyei udvart megvetéssel, támadásokkal teli életre és szégyenteljes halálra cserélte föl. Ő, aki gazdag volt a mennyben a mérhetetlen kincsek között, szegénnyé lett, hogy szegénysége által mi meggazdagodjunk. Azt az utat kell követnünk, melyen Ő járt.

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 9 - KEDD - Sofóniás könyve 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Sofóniás könyve 2 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Sofoni%C3%A1s%202&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zof%C3%B3ni%C3%A1s%202&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten sürgeti népét a megtérésre.  Isten türelmes, de az események nem várnak, a veszedelem gyorsan érkezik. Ezért Isten sürgeti népét, hogy mielőtt a veszedelem elérné, keressen menedéket Nála. Az utolsó napokban ez különleges fontosságot kap. Az ördög tudja, hogy kevés ideje van, Isten népe pedig úgy él, mintha az idő nem jelentene semmit.  

2.    Isten igazságot és alázatosságot vár el. Isten nem kér lehetetlen dolgot népétől, csak azt, hogy igazságosan éljen és legyen alázatos. Világunkat az igazságtalanság jellemzi ősidők óta. Ennek a következménye a sok szenvedés, amit egyik ember a másiknak okoz. Az alázat pedig elengedhetetlen annak érdekében, hogy komolyan tudjuk venni Istent. Amig magunkat bölcsebbnek képzeljük Istennél, amíg nem fogadjuk el azt, hogy Ő jobban ért a dolgokhoz, állandóan fejjel a falnak megyünk.

3.    Amit Isten megmond, az úgy is lesz. Amikor Sofóniás prófétált, Asszíriai még virágkorát élte. Még Egyiptomban is győzelmeket aratott. A próféta, meg úgy beszél Ninivéről a fővárosról, mint romhalmazról és juhok legelőjéről: „Ninivét pusztasággá teszi, kiszikkadt pusztává. Csordákban lepi majd el mindenféle állat. Pelikán és bagoly is tanyázik az oszlopokon, hangosan rikoltoz az ablakokban. Omladék borítja a küszöböket, leválik a cédrusburkolat. Ez lesz a vigadozó városból, amely biztonságban élt, és ezt gondolta magában: Nincs több olyan, mint én! Milyen pusztává lesz: vadak tanyájává!”         

4.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki nemcsak a népét, de a pogány népeket is megítéli

b.    aki az Ő keresésére szólítja fel a népet

c.    aki odafigyel arra, amikor népe kárára boldogulnak mások

d.    aki előtt le fognak borulni a népek és elismerik hatalmát

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy odafigyeljen sürgetésedre. Adjad, hogy tudja, Te szeretettel vársz rá, de az idő nem végtelen számára. Adjad, hogy ne fogyjon ki az időből, mielőtt teljesen megtérne Hozzád, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 45-46. fejezet

45. fejezet – A KERESZT ÁRNYÉKÁBAN (3. rész)

A hit hatezer éve Krisztusra épül. A sátáni harag árja és viharai hatezer éve ostromolják üdvösségünk Szikláját, de az áll rendületlenül.

Péter az egyház alapját képező igazságot fejezte ki, s Jézus most megtisztelte őt, mint a hivők egész testületének képviselőjét. Ezt mondta: "Néked adom a mennyek országának kulcsait; és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen" (Mt 16:19).

A "mennyek országának kulcsai" Krisztus szavai. A Szentírás minden szava az Övé, tehát mindegyik idetartozik. E szavaknak hatalmukban áll kinyitni és bezárni a mennyet. Kijelentik a feltételeket, melyek alapján az emberek elfogadtatnak vagy elvettetnek. Ezért az Isten Igéjét hirdetők munkája vagy élet illata az életre, vagy halál illata a halálra. Erre a küldetésre örök következmények terhe nehezedik.

A Megváltó nem egyedül Péterre bízta az evangélium művét. Egy későbbi időpontban megismételte a Péternek mondottakat közvetlenül az egyházra vonatkoztatva. Lényegében ugyanezt mondta a tizenkettőnek is, mint a hivők összessége képviselőinek. Ha Jézus bármilyen különös hatalommal ruházta volna fel valamelyik tanítványát, nem látnánk őket oly gyakran vitázni, hogy ki a nagyobb. Alá kellett volna vetniük magukat Mesterük akaratának, és tisztelni azt, akit Ő kiválasztott.

Ahelyett, hogy felettesükké tette volna valamelyiküket, Krisztus azt mondta a tanítványoknak. "Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, [...] Doktoroknak se hívassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus" (Mt 23: 8.10).

"Minden férfiúnak feje a Krisztus" (lKor 11:3). Isten, aki mindeneket a Megváltó irányítása alá helyezett, "Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, mely az Ő teste, teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel" (Ef 1:22 23). Az egyház Krisztusra alapozva épül, engedelmeskednie kell Krisztusnak, mint fejének. Nem függhet embertől, ember nem irányíthatja. Sokak állítása szerint az egyházban betöltött bizalmi tisztségük feljogosítja őket arra, hogy előírják, mit higgyenek és tegyenek mások. Ezt az igényt Isten nem szentesíti. "Mindnyájan testvérek vagytok" (Mt 23:8) - jelenti ki a Megváltó. Mindenki ki van téve a kísértésnek, mindenki esendő, tévedhet. Nem bízhatjuk vezetésünket véges elmére. A hit Sziklája Krisztus élő jelenléte az egyházban. A leggyöngébb is rábízhatja magát, és akik a legerősebbnek képzelik magukat, a leggyöngébbnek fognak bizonyulni, hacsak nem választják Krisztust erősségüknek. "Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét" (Jer 17:5). Az Úr "Kőszikla, cselekedete tökéletes!" (5Móz 32:4) "Boldogok mindazok, akik őbenne bíznak!" (Zsolt 2:12)

Péter vallástétele után Krisztus megparancsolta tanítványainak, hogy senkinek ne mondják el: Ő a Krisztus. Parancsát a farizeusok és írástudók eltökélt ellenállása miatt adta. Továbbá a népnek, sőt a tanítványoknak is olyan hamis elképzelésük volt a Messiásról, hogy egy ilyen nyilvános bejelentés nem alakított volna ki bennük igaz képet jelleméről, munkájáról. A Megváltó napról napra fedte föl magát, így akart helyes felfogást kialakítani bennük önmagáról, mint Messiásról.

A tanítványok még mindig azt várták, hogy Krisztus földi fejedelemként fog uralkodni. Bár már oly régóta rejtegeti tervét, azt hitték, hogy nem marad örökre szegénységben és homályban, közeleg az idő, amikor megalapítja országát. Olyan gondolat, hogy a papok és rabbik gyűlöletét sohasem győzik le, hogy Krisztust saját nemzete veti el, csalóként elítélik, gonosztevőként keresztre feszítik, a tanítványok fejében meg sem fordult. Ám a sötétség órája közelgett, s Jézusnak fel kellett tárnia tanítványainak az előttük álló küzdelmet. Szomorúság töltötte el, mert előre látta a próbát.

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 8 - HÉTFŐ - Sofóniás könyve 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Sofóniás könyve 1 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Sofoni%C3%A1s%201&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zof%C3%B3ni%C3%A1s%201&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten mindenféle rangú embert elhív a szolgálatába.  Istennek nem számít, hogy valaki gazdag vagy szegény, tanult vagy tanulatlan, eszköz lehet Isten kezében és Isten munkatársa lehet. Sofóniás királyi családból származott, Ezékiás király ükunokája volt. Ez előnyt is jelenthetett, meg hátrányt is. Nem lehetett könnyű Isten feddő üzenetét a saját családjának és rokonainak közvetíteni.  

2.    Isten hatalmasabb mindenkinél, aki benne hisz nem kell mástól félnie. A zsidók az asszíroktól való félelem miatt adófizető hűbéresei lettek Asszíriának, ami azzal is együtt járt, hogy átvették a bálványaikat és kultuszukat. Attól féltek, hogy ha megtagadják ezeket, az asszírok megtorolják és súlyos büntetésben részesítik őket. A kérdés az volt számukra, hogy Asszíria az erősebb vagy Isten. A korábbi királyok inkább Asszíria hatalmában hittek, de Jósiás király, aki Sofóniás idejében uralkodott, szembe mert szállni Asszíriával, és Isten segítségével le is győzte.

3.    Isten nem tudja elfogadni a megosztott imádatot. Izrael úgy próbálta megoldani azt a helyzetet, hogy hogy ne kelljen szembe mennie Asszíriával, hogy imádta Istent is és az asszír isteneket is. Isten nemtetszését fejezte ki ez ellen a magatartás ellen. Így írja le a próféta: „Kiirtom azokat, akik leborulnak a háztetőkön az ég serege előtt, azokat is, akik leborulnak az Úr előtt, és esküsznek rá, de esküsznek Molokra is.”

4.    Istent nem lehet figyelmen kívül hagyni. Sokan megkíséreltek kétfelé sántikálni, Istent is imádni, és az asszír isteneket is, de voltak olyanok, akik teljesen figyelmen kívül hagyták Istent. Isten büntetést helyez kilátásba azok számára is, akik „elfordultak az Úrtól, nem keresik az Urat, és nem törődnek vele,” és azok számára is, akik már nem hittek Isten erejében: „megbüntetem azokat a férfiakat, akik … ezt gondolják magukban: Nem tesz az Úr sem jót, sem rosszat.”        

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki saját népét is megítéli, nemcsak az idegen népeket

b.    aki elhozza az Ő napját, amelyen foglalkozik a gonosz kérdésével

c.    aki elítéli az erőszakot és csalást

d.    aki előtt minden és mindenki elhallgat

e.    akit nem lehet ezüsttel és arannyal megvásárolni

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy tudja, Te erősebb vagy mindennél és mindenkinél, és ha téged fél, akkor nem kell félnie senkitől és semmitől, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 45-46. fejezet

45. fejezet – A KERESZT ÁRNYÉKÁBAN (2. rész)

Péter elejétől fogva Messiásnak hitte Jézust. Sokan mások, akik Keresztelő János prédikálása alapján meggyőződtek és elfogadták Krisztust, kételkedni kezdtek János küldetésében, amikor a prófétát bebörtönözték és halálra adták. Most Jézus Messiás-voltában is kételkedtek, Ő-e, akit oly régen vártak? Számos tanítványa, akik buzgón várták, hogy Jézus elfoglalja Dávid trónját, elhagyta Őt, amikor felfogták, hogy nincs ilyen szándéka. Péter és társai azonban hűségesek maradtak. A tegnap még dicsőítők, ma megtagadók ingatag magatartása nem rombolta le a Megváltó igaz követőjének hitét. Péter kijelentette: "Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia" (Mt 16:16). Nem királyi tisztességre vágyott, hogy megkoronázza Urát, hanem elfogadta Őt megaláztatásában.

Péter kifejezte a tizenkettő hitét. Mindamellett a tanítványok még távolról sem értették meg Krisztus küldetését. A papok és vének ellenállása és hamis beállítása nem térítette ugyan el őket Krisztustól, de nagy zavart okozott. Nem látták tisztán útjukat. A légkör, amelyben nevelték őket, a rabbik tanítása, a hagyomány hatalma még mindig befolyásolta az igazságról alkotott nézetüket. A világosság drága sugarai időről időre rájuk ragyogtak Jézusról, mégis sokszor olyanok voltak, mint akik sötétben tapogatóznak. Ezen a napon azonban, mielőtt szembekerültek hitük nagy próbájával, a Szentlélek hatalmasan megnyugodott rajtuk. Egy kis időre szemük elfordult a "láthatókról", hogy a "láthatatlanokat" (2Kor 4:18) szemlélje. Az emberi külső mögött felismerték Isten Fiának dicsőségét.

Jézus így felelt Péternek: "Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám" (Mt 16:17).

A Péter által megvallott igazság a hivő hitének alapja. Maga Krisztus jelentette ki, hogy ez az örök élet. Ezen ismeret birtoklása azonban nem szolgálhat alapul az önfelmagasztalásra. Péter nem saját jósága vagy bölcsessége miatt kapta ezt a kinyilatkoztatást. Az ember önmagától sohasem juthat el az istenismeretre. "Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?" (Jób 11:8) Egyedül a fiúság lelke jelentheti ki nekünk Isten mélységes dolgait, melyeket "szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt. [...] Nekünk azonban az Isten kijelentette az Ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is" (lKor 2:9-10). "Az Úr bizodalmas az őt félőkhöz" (Zsolt 25:14). Maga a tény, hogy Péter felismerte Krisztus dicsőségét, bizonyítja: ő "Istentől tanított" volt (Jn 6:45). Ó valóban, "Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked" (Mt 16 :17).

Jézus folytatta. "De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat" (Mt 16:18). A Péter szó követ jelent, görgő követ. Péter nem az a szikla volt, melyre az egyház alapíttatik. A pokol kapui vettek rajta diadalmat, amikor esküdözve, átkozódva megtagadta Urát. Az egyház olyasvalakire épül, akin a pokol kapui nem vehetnek diadalmat.

Századokkal a Megváltó eljövetele előtt Mózes rámutatott Izrael üdvösségének Sziklájára (Vö. 5Móz 32:4!). A zsoltáros így énekel: "Én erős kősziklám" (Zsolt 62: 8). Ésaiás írta: "Így szól az Úr Isten: Ímé Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal" (Ésa 28:16). Maga Péter ihletett írásában Jézusra vonatkoztatja ezt a próféciát. Így szól: "Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr. Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá" (1Pt 2: 3-5).

"Más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus" (lKor 3:11). "Ezen a kősziklán - mondotta Jézus - építem fel az én anyaszentegyházamat" (Mt 16:18). Isten jelenlétében, az összes mennyei lény színe előtt, a pokol láthatatlan hadserege előtt alapította Krisztus egyházát az élő sziklára. A Szikla Ő maga - saját teste, mely megtöretett és megsebesíttetett. Az ilyen alapra épített egyházon a pokol kapui sem vesznek diadalmat.

Mily gyöngének tűnt az egyház, amikor Jézus e szavakat kijelentette! Maroknyi volt a hívők csapata, akik ellen az ördögök meg a gonosz lelkek minden hatalma irányult - Krisztus követőinek mégsem kellett félniük. Erejük Sziklájára építkeztek, senki meg nem dönthette őket.

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 7 - VASÁRNAP - Habakuk könyve 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Habakuk könyve 3 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Habakuk%203&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Habakuk%203&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten hatalma csodálatot és hódolatot kelt.  Habakuk azt mondja, hogy amikor Isten régi tetteire és hatalmára gondol, félelem fogja el, megretten. Első pillantásra úgy tűnik, mintha félne Istentől, azonban a következő mondatban vágyik arra, hogy megismétlődjenek Isten hatalmas tettei és csodái. Ha tényleg félne Istentől, nem vágyna rá, hogy megtapasztalja hatalmát. Azonban itt is, ahogy máshol a Szentírásban az istenfélelem inkább hódolatot és csodálatot fejez ki. Az ERV fordításban így olvashatjuk ezt a verset: „Örökkévaló, hallottam régi tetteidről, s félelem tölt el, ha csodáidat szemlélem! Ó, Örökkévaló, a mi időnkben is cselekedj hasonlóan, most is jelentsd ki magad népednek, mint régen! Kérlek, még haragodban is légy hozzánk irgalmas!”    

2.    Isten jósága betölti a földet. Ha a fejezetet felületesen olvassuk, egy kemény és szigorú Isten képét látjuk meg. Ez a fejezet viszont azt mondja, hogy Isten dicsősége és dicsérete betölti a mennyet és a földet. Isten dicsősége, az Ő jelleme. Isten dicsősége az Ő jósága. Így olvassuk: „Isten dél felől közeledik, a Párán hegyéről jön a Szent. Szela Dicsősége betölti a Mennyet, dicséretével megtelik a föld! Ragyog, mint a Nap, kezéből fénysugarak indulnak, ott van hatalmának rejtekhelye.”

3.    Isten hatalmát elismeri a természet. Azt olvassuk, hogy Isten jelenlépében szétporladnak az örökkévaló hegyek is. Még a nap és a hold is megállnak helyükön, ha Isten megjelenik. Isten célja viszont nem az ijesztgetés, a rombolás és pusztítás, hanem a felépítés, a bátorítás és a remény visszaadása.        

4.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    akinek útjai örökkévalók

b.    akinek a hatalma rejtekhely

c.    aki kész harcba vonulni a győzelemért, népe győzelméért

d.    aki lesújt a gonoszra, népe ellenségére

e.    akinek érkezése félelmet gerjeszthet, de aki bízik Benne, lelkében nyugalommal várja

f.      aki szabadító Isten

g.    aki megerősít

h.    aki biztossá teszi lépéseinket

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy a Te hatalmad csodálatot ébresszen benne és ne rettegést! Adjad, hogy a Te dicsőséged és jóságod ne csak a mennyet és a földet töltse be, hanem az ő szívét és életét is, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 45-46. fejezet

45. fejezet – A KERESZT ÁRNYÉKÁBAN (1. rész)

Máté 16:13-28; Márk 8:27-38; Lukács 9:18-27.

Krisztus földi munkásságának vége gyorsan közeledett. Éles körvonalakkal rajzolódtak ki előtte az események, melyek felé léptei vezettek. Még mielőtt emberi testet öltött volna, végig látta az utat, amelyen haladnia kell, hogy megmentse, ami elveszett. A szívét gyötrő minden fájdalom, a fejére szórt minden sértés, minden elszenvedett nélkülözés ismeretes volt előtte, mielőtt letette koronáját és királyi palástját, leszállt trónjáról, hogy istenségére emberi ruhát öltsön. Szeme elé tárult a bölcsőtől a Kálváriáig vivő ösvény. Ismerte a Reá váró kínokat. Mindent tudott, mégis ezt mondta: "Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem, hogy teljesítsem a Te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a Te törvényed keblem közepette van" (Zsolt 40: 8-9).

Előre látta küldetésének eredményét. Küzdelmes, önfeláldozással teli földi életét megvidámította a kilátás, hogy munkája nem lesz hiábavaló. Életét adja az ember életéért, s ezzel visszanyeri a világot az Isten iránti hűségnek. Bár először a vér keresztségében kell részesülnie, bár a világ bűneit ártatlan lelkének kell hordoznia, bár kimondhatatlan gyötrelem árnyéka borul Reá - mégis az előtte álló örömért megvetve a gyalázatot, keresztet szenved.

Szolgálatának választott társai előtt az eljövendő események még rejtve voltak, ám közelgett az idő, amikor látniuk kellett szenvedését. Látniuk kellett, hogy Őt, akit szerettek és akiben bíztak, ellenségei kezére adják, és a Kálvária keresztjére feszítik. Nemsokára el kellett hagynia őket, hogy látható jelenlétének vigasza nélkül kerüljenek szembe a világgal. Jézus tudta, milyen keserű gyűlölettel és hitetlenséggel fogják üldözni őket, és fel akarta készíteni tanítványait a megpróbáltatásokra.

Jézus és tanítványai most betértek az egyik Cézárea Filippi környékén fekvő városba. Galilea határain túl jártak, olyan vidéken, ahol a bálványimádás volt az uralkodó. A tanítványokat itt nem érte el a judaizmus irányító befolyása, s közelebbi kapcsolatba kerültek a pogány istentisztelettel. A világ minden részén létező babonák különböző formáit képviselték körülöttük. Jézus célja az volt, hogy ezek láttán felelősségérzet ébredjen bennük a pogányok iránt. Míg ezen a vidéken tartózkodott, a nép tanítása helyett inkább tanítványainak óhajtotta szentelni magát.

Beszélgetnie kellett a Reá váró szenvedésekről. Először azonban egyedül elvonult és imádkozott, hogy szívük legyen készen szavai befogadására. Amikor visszatért közéjük, nem jelentette be azonnal mondandóját. Előtte alkalmat adott nekik, hogy megvallják Belé vetett hitüket, és megerősödjenek az eljövendő próbára. Megkérdezte: "Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek?" (Mt 16:13)  

A tanítványoknak szomorúan kellett belátniuk, hogy Izrael képtelen volt felismerni Messiását. Egyesek, amikor látták csodáit, Dávid Fiának mondták Őt. A Bethsaidánál megvendégelt sokaság Izrael királyává akarta kikiáltani. Sokan készek voltak prófétának elfogadni, de nem hittek benne, mint Messiásban.

Jézus most feltette a második kérdést, mely magukra a tanítványokra vonatkozott: "Ti pedig kinek mondotok engem?" (Mt 16:15) Péter így felelt: "Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia" (Mt 16:16).

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 6 - SZOMBAT - Habakuk könyve 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Habakuk könyve 2 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Habakuk%202&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Habakuk%202&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.   Ahol az Isten látni szeretne téged.  A próféta tudja, hogy Isten hol szeretné látni őt. Erről így vall: „Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.” Téged hol szeretne látni Isten? Ott vagy, ahol látni szeretne?    

2.   Isten világos, közérthető és biztos üzenetet küld. Senki sem mondhatja, hogy túl bonyolult volt, nem érthette meg. A próféta így nyilatkozik erről: „Az Úr szólt is, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni! Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.”  

3.   A hűséget Isten élettel jutalmazza. A második fejezet negyedik versének második fele hatalmas jelentőséggel bír, az Újszövetség háromszor is idézi /Róm 1:17; Gal 3:11; Zsidók 10:38/. Az igaz ember a hűsége által fog élni, hite által éli túl a próbatételt, az ítéletet.        

4.   Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.   aki válaszol, ha figyelünk rá

b.   aki könnyen érthető üzenetet küld az embernek

c.    aki nem rabja, hanem ura az időnek

d.   aki óv az alkohol veszélyeitől

e.   aki a tisztességes magatartásban gyönyörködik

f.     aki jelen van templomában, és akit tisztesség és hódolat illet

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ott legyen, ahol te akarod, és azt tegye, amit te szeretnél! Adjad, hogy Hozzád való hűségének jutalmát élvezni tudja, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 42-44. fejezet

44. fejezet – AZ IGAZ JEL (3. rész)

A tanítványok hajlottak a gondolatra, hogy Mesterüknek teljesítenie kellett volna a mennyei jelre vonatkozó kérést. Hitték, hogy tökéletesen képes megtenni, s egy ilyen jel elhallgattatná ellenségeit. Nem vették észre ezeknek a kötekedőknek a képmutatását.

Hónapokkal később, "mikor sok ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira hogy egymást letapossák", Jézus megismételte ugyanezt a tanítást. "Kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, mely a képmutatás" (Lk 12:1).

Az ételbe kevert kovász észrevétlenül hat, az egész tésztát saját természetére formálja. Ugyanígy, ha a képmutatás helyet kap a szívben, átjárja a jellemet és az életet. A farizeusok képmutatásának egyik kiugró példáját már megdorgálta Krisztus, amikor elítélte a "Korbán" gyakorlatát. Ezzel a gyermeki kötelességek semmibevevését a templom javára történő áldozás álruhájába bújtatták el. Az írástudóknak és a farizeusoknak megtévesztő, félrevezető elveik voltak. Álcázták tanításaik igazi célját, s minden alkalmat felhasználtak, hogy ezeket mesterien belophassák hallgatóik elméjébe. Ezek a hamis elvek, ha egyszer elfogadták őket, úgy munkálkodtak, mint a kovász a lisztben, átjárták és átformálták a jellemet. Ez a megtévesztő tanítás tette oly nehézzé az emberek számára, hogy befogadják Krisztus igéjét.

Hasonló hatást gyakorolnak ma is azok, akik Isten törvényét a maguk eljárásaihoz igazítva próbálják magyarázni. Ez a réteg nem támadja nyíltan a törvényt, hanem úgy akarja aláásni annak elveit, hogy megtévesztő elméleteket eszel ki. Magyarázataikkal lerontják a törvény erejét.

A farizeusok képmutatása önzésükből eredt. Életük célja az önfelmagasztalás volt. Emiatt csavarták ki és alkalmazták tévesen az Írásokat, ez vakította el őket Krisztus küldetésének célját illetően. Még Krisztus tanítványait is fenyegette e bűn melengetésének veszélye. Ha valaki Jézus követői közé sorolta magát, de nem hagyott el mindent azért, hogy tanítványa lehessen, az nagy mértékben a farizeusi okoskodás befolyása alá került. Az ilyenek gyakran ingadoztak hit és hitetlenség között, nem fedezték föl a Krisztusban elrejtett bölcsesség kincseit. A tanítványok, bár külsőleg mindent elhagytak Jézus kedvéért, szívükben azonban nem szűntek meg nagy dolgokat igényelni maguknak. Ebből a lelkületből alakult ki az a viszály, hogy ki a nagyobb. Ez az, ami közéjük és Krisztus közé ékelődött, ami miatt oly kevéssé volt rokonszenves nekik önfeláldozó küldetése, s oly lassan értették meg a megváltás titkát. Ha a kovász teljesen kifejtheti hatását, romlást, pusztulást okoz, ugyanezt teszi az önző lelkület is - ha ápolgatják, beszennyezi és tönkreteszi a lelket.

Urunk mai követői között is, csakúgy, mint régen, mennyire elterjedt ez az alattomos, leplezett bűn! Milyen gyakran beszennyezi Krisztusért végzett szolgálatunkat, egymással való közösségünket az önfelmagasztalás titkos vágya! Milyen tettre kész az önmagunkat kitüntető gondolat, az emberi elismerés utáni vágy! Az én szeretete, az Isten által kijelöltnél könnyebb út keresése vezet oda, hogy az isteni előírásokat emberi elméletekkel és hagyományokkal helyettesítjük. Krisztus figyelmeztető szavai saját tanítványaihoz szólnak: "Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától!" (Mk 8:15).

Krisztus vallása maga az őszinteség. A Szentlélek ülteti el az indítékot, az Isten dicsőségéért való buzgalmat. Csakis Isten ereje képes száműzni az önzést és a képmutatást. Munkálkodásának jele a változás. Amikor az elfogadott hit lerombolja az önzést és a hiúságot, amikor általa Isten dicsőségét és nem a sajátunkat keressük, akkor tudhatjuk, hogy ez a jó út. "Atyám, dicsőítsd meg a Te nevedet" (Jn 12:28), ez volt Krisztus életének kulcsa, és ha követjük Őt, ez lesz a mi életünk kulcsa is. Azt parancsolja, hogy úgy járjunk, "amint Ő járt", és "arról tudjuk meg, hogy megismertük Őt, ha az Ő parancsolatait megtartjuk" (1Jn 2: 6).3).