2015. október 31., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 31, SZOMBAT - 3 Mózes 22

Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 17. fejezet 112. nap

Az intés eljutott hozzánk is, és nekünk is szól. Vajon te is gyümölcstelen fa vagy-e az Úr szőlőskertjében? Kimondják-e rád is nemsokára az ítéletet? Mióta kapod az Úr ajándékait? Mióta figyeli és várja, hogy viszonozd szeretetét? Micsoda megtiszteltetés számodra, hogy az Úr szőlőjében lehetsz, és élvezheted a kertész éber gondoskodását! Hányszor remegtette meg szíved az evangélium drága üzenete! Krisztus nevét viseled. Látszólag egyházának - Krisztus testének - tagja vagy, de nem tudod, mit jelent élő kapcsolatban lenni a szerető Istennel. Élete nem ragyog át a tieden. Jellemének szép vonásai: "a Lélek gyümölcsei" nem láthatók életedben.

A terméketlen fa élvezi az esőt, a napfényt és a kertész gondoskodását. A talajból táplálékot szív. Meddő ágai azonban csak árnyékot vetnek a földre, hogy a termést hozó növények ne virulhassanak alatta. Hasonlóképpen azok a mennyei ajándékok, amelyekkel Isten téged elhalmoz, sem jelentenek áldást a világnak. Megfosztasz másokat azoktól a kiváltságoktól, amelyekhez a te hibádból nem juthatnak hozzá.

Látod ugye, ha homályosan is, hogy hiába foglalod a földet! Az irgalmas Isten mégis meghagyott. Nem néz le ridegen rád. Nem fordul el részvétlenül, és nem engedi, hogy elpusztulj. Neked kiáltja, mint századokkal ezelőtt Izráelnek: "Miképpen adnálak oda Efraim, szolgáltatnálak ki Izrael!?... Nem végzem el haragomnak hevét; nem fordulok vissza Efraim vesztére; mert Isten vagyok én, és nem ember" (Hós 11:8-9). A szánakozó Megváltó rólad is ezt mondja: Kíméld meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtisztítom!

Milyen fáradhatatlan szeretettel szolgált Krisztus Izraelnek kegyelmi idejük meghosszabbított időszakában! A kereszten így imádkozott: "Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják, mit cselekesznek!" (Lk 23 : 34). Mennybemenetele után tanítványai először Jeruzsálemben hirdették az evangéliumot. Ott áradt ki a Szentlélek. Az első keresztény gyülekezet ott mutatta meg a feltámadt Megváltó hatalmát. István, akinek olyan volt az arca, "mint egy angyalnak orcája" (Acs 6:15), ott tett bizonyságot, és ott áldozta fel életét. Mindaz, amit a menny adhatott, reájuk áradt. "Mit kellett volna még tennem szőlőmmel - kérdezte Krisztus -; mit meg nem tettem vele?" (Ésa 5:4). Isten gondoskodása és értünk végzett munkája nem hagyott alább, sőt fokozódott. Most is mondja: "Én, az Úr, őrizem azt, minden szempillantásban öntözöm, hogy senki meg ne látogassa, éjjel-nappal megőrzöm azt" (Ésa 27: 3).

"Ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem. .."

Az a szív, amely hideg marad Isten hívására, olyannyira megkeményedik, hogy végül már mit sem érez, ha a Szentlélek hatni próbál rá. Ekkor hangzik el ez az ítélet: "Vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába?"

Isten ma még hív: "Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez! ... Kigyógyítom őket hűtlenségükből; szeretem őket ingyen kegyelemből... Olyanná leszek Izraelnek, mint a harmat. Virágozni fog, mint a liliom, és gyökeret ver, mint a Libánon ... Visszatérnek az ő árnyékában lakók, és felelevenednek, mint a búzamag, és virágoznak, mint a szőlőtő; ... Tőlem származik a te gyümölcsöd!" (Hóseás 14:2-9.)


Ez a fejezet ismét arra emlékeztet, hogy a papok nem járulhattak Isten közelébe semmilyen tisztátalansággal. Nem keverhették a szent szolgálatot semmi közönségessel. Ha mégis megtették, ezzel elszakították magukat Istentől, és életüket kockáztatták.

Miközben az izraeliták életében a szimbólumok és az árnyékok mutattak Krisztusra, ma arra figyelünk, hogy mit tett értünk a Golgotán (Zsid 10:9-10). Mivel ma az ősi Izrael törvényei nem kötelezőek fizikai értelemben, könnyen elfelejtjük, milyen nagy jelentőségük volt ezeknek a törvényeknek. 

Az ősi Izraelben tiszta kézzel és tiszta szívvel közeledni Istenhez annyira fontos volt még az egyszerű embereknek is, hogy amikor elkezdtek imádkozni és eszükbe jutott, hogy valakire haragszanak, először meg kellett bocsátani az illetőnek, másként Isten nem hallgathatta meg imájukat, és nem bocsáthatott meg nekik (Mk 11:25). Ha valaki áldozatot akart vinni az oltárra, és eszébe jutott, hogy felebarátjának panasza van ellene, először el kellett mennie hozzá és meg kellett békülnie vele, mielőtt az áldozatot bemutatta volna (Mt 5:23-24).

Azonban úgy tűnik, hogy az izraeliták gyakran helyezték a „formák” reformját a „szív reformja” elé. (Milyen gyakran tesszük mi is ezt!) Azt gondolták, hogy ha elhozták az ajándékukat, az teljesen elég. De Isten azt mondta: „Nem! Az engedelmességetek fontosabb az áldozatnál” (1Sám 15:22). A bűn nem állhat meg Isten jelenlétében! Elválaszt bennünket Istentől. Visszatartja tőlünk a Szentlelket. Megfertőzi a felajánlott szolgálatunkat. Ahogyan Ézsaiás 59:2 mondja, a bűn megakadályozza azt, hogy Isten meghallgasson minket. És ami még rosszabb: amíg ragaszkodunk bűneinkhez, Isten nem tud megmenteni bennünket!

Ezért ne degradáljuk az Istennek járó imádatot egyszerű kegyességi formává. Tegyünk félre minden látszatkeltést, és mindazt ami profán és kérjük Őt, hogy reformálja meg a szívünket ma, hogy Szentlelkének áldásai valóban kiáradhassanak ránk.

Melodious Echo Mason

13. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16-17. fejezetéhez (október 25-31).

Az emberi szeretet gyakran bizonyul feltételesnek. Vagy szeretetet várunk a szeretetért, vagy az érzéseink alapján döntjük el, hogy szeretetből cselekszünk-e éppen, avagy sem. Hányszor állunk meg és gondolunk úgy a szeretetre, mint tisztán önzetlen tettre, aminek központja csakis „a másik”? Én ritkán teszem ezt. Miért? Talán félek gyengének, sebezhetőnek, kihasználtnak érezni magam. A szeretet igen bonyolult lehet a gyakorlati emberi kapcsolatainkban, hiszen azt jelenti, hogy rábízom magam más bűnös, bukott emberi lények irgalmára, akik – jómagamhoz hasonlóan – alig-alig értik, mit jelent önzetlen emberi életet élni. 

A tékozló fiú példázata olyan gyönyörűen mutatja be az Atya szeretetét! Az apa nem esik neki eltévedt, de hazatalált fiának, hogy megleckéztesse és leszidja, hanem őszinte, szívbéli örömmel és együttérzéssel üdvözli őt otthon! „A bűnös évek torzításai sem tudták a fiú kilétét elrejteni atyja elől” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, Budapest, 1999, Advent Kiadó. 136. o.). Ám még egy ilyen kinyilatkoztatás alapján is oly kevéssé tudjuk felfogni Isten feltétel nélküli szeretetének lényegét! Amíg nem jövünk Krisztushoz, addig nem ismerjük fel azt a tényt, hogy ez a szeretet nem arról szól, hogy mi eljövünk hozzá, mert vágyunk a bocsánatra és a szabadításra, hanem arról, hogy az Atya felénk siet! És amikor közel ér hozzánk, már halljuk szavait: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak” (Ézs 44:22).

Vajon éreztünk már ennyire mélységes és tiszta szeretetet? Imádkozom, hogy amint megértjük az Atya szeretetét, napról napra tanuljunk mi is ebből a szemszögből látni egymást, és így is bánni a másikkal!

Jessica Rosario
lightbearers.com
USA



2015. október 30., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 30, PÉNTEK - 3 Mózes 21

Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 17. fejezet 111. nap

Krisztus hallgatói nem érthették félre ezeket a szavakat. Énekében Dávid Egyiptomból kihozott szőlőnek nevezte Izraelt. Ésaiás pedig ezt írta: "A seregek Urának szőlője ... Izrael háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése" (Ésa 5 :7). Az Úr szőlőjében levő fügefa azt a nemzedéket ábrázolta, amelyhez a Megváltó eljött, és különös gondviselésével és áldásaival vett körül.

Istennek népével való szándékát és a nép dicsőséges lehetőségeit ezek az örökszép szavak tárják elénk: "Hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!" (Ésa 61: 3). A haldokló Jákób a Lélek ihletésére ezt mondta kedvenc fiáról: "Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kőfalat," majd ezt mondta: "Atyád Istene ... segéljen; a Mindenható ... megáldjon, az ég áldásaival, onnan felülről, a mélység áldásaival, mely alant terül" (1 Móz 49:22.25). Így plántálta el Isten is Izraelt mint jó szőlőt életadó források mellé. Szőlőskertjét "nagyon kövér hegyen" ültette. "Felásta és megtisztítá kövektől, nemes vesszőt plántált belé" (Ésa 5:1-2).

"És várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az vadszőlőt termett!" (Ésa 5 : 2). A Krisztus-korabeli nép nagyobb kegyességet mutatott, mint a korábban élő zsidók, de még kevésbé voltak meg náluk Isten Lelkének drága ajándékai. A jellem értékes gyümölcsei, amelyek József lényét olyan kedvessé és széppé tették, hiányoztak a zsidó nemzetből.

Isten gyümölcsöt keresett Fia által, de egyet sem talált. Izrael hiába foglalta el a földet. Puszta léte átok volt, mert elfoglalta a szőlőben egy gyümölcstermő fa helyét. Megfosztotta a világot azoktól az áldásoktól, amelyeket Isten szeretett volna adni általuk. A zsidók hamis színben tüntették fel Istent a népek előtt. Nemcsak hasznavehetetlenek voltak, de kifejezetten akadályt jelentettek. Vallásos életük nagyon megtévesztő volt. Inkább rombolt, mint mentett.

A példázatbeli vincellér nem kérdőjelezte meg az ítéletet, amely szerint a fát - ha gyümölcstelen marad - ki kell vágni. De ismerte a tulajdonos érdekeit, és magáévá tette őket. Akkor örülne a legjobban, ha a meddő fa fejlődne és gyümölcsöt teremne. Amikor a gazda elmondta kívánságát, a vincellér így válaszolt: "Hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom. És ha gyümölcsöt terem, jó."

A kertész nem hagyja sorsára a mit sem ígérő növényt. Sőt kész még nagyobb gondot fordítani rá. Megteremti számára a legkedvezőbb körülményeket, és megkülönböztetett figyelemmel gondozza.

A szőlőskert kertészét éppúgy érdekli a szőlőskert sorsa, mint a gazdáját. Ehhez hasonlóan a Fiú éppúgy szereti a választott népet, mint az Atya. Krisztus kijelentette hallgatóinak, hogy lehetőségeiket kiszélesíti. Azt az erőforrást, amit a szerető Isten nyújthat, felfakasztja, hogy az igazság fáivá válhassanak, gyümölcsöt teremve a világ áldására.

Jézus nem mondta el a példázatban, mi volt a kertész munkájának eredménye. Itt félbeszakadt a történet. Befejezése azon a nemzedéken múlott, amely hallotta szavait. Nekik szólt a komoly figyelmeztetés: "Ha pedig nem, azután vágd ki azt." Tőlük függött, hogy elhangzanak-e a visszavonhatatlan szavak. A harag napja közel volt. Az Izraelt sújtó csapásokkal a szőlőskert könyörületes gazdája előre figyelmeztette őket a gyümölcstelen fa pusztulására.


Ha az Izrael fiainak adott törvények szigorúnak tűnnek, a papokra vonatkozó törvények még inkább azok voltak. Amikor a papok magatartása, szava, öltözködése vagy tettei kerültek szóba, semmi más nem volt elfogadható csak a legeslegjobb. Tény az, hogy ha valakinek a papok leszármazottai közül valamilyen fogyatékossága volt a görbe háttól a lapos orrig, nem mehetett a szentély közelébe, hogy áldozatot bemutasson.

A főpap viselte a legmagasztosabb felelőséget. Amikor valaki meghalt, a zsidóknak szokásuk volt gyászukban ruhájukat megszaggatni, a főpapnak azonban ez nem volt megengedett. Ő Jézus Krisztust jelképezte, ezért ép, tiszta, folt és szenny mentes ruhát kellett viselnie, ahogy Krisztus is szeplő nélküli volt. Az a főpap, aki megszaggatta ruháit és úgy merészkedett Isten jelenlétébe, tettével azt jelezte, hogy elszakította magát Istentől. Ezért van olyan nagy jelentősége annak a jelenetnek, amikor Jézus kihallgatásakor a főpap ezt kiáltotta: „káromlást szólott” és megszaggatta ruháit Jézus kijelentésére (Mt 26:65). Ebben a pillanatban a zsidó nemzet elvágta az őt Istennel összekapcsoló köteléket, ami később még nyilvánvalóbb lett, amikor Isten elküldött egy angyalt hogy szakítsa ketté a szentély kárpitját, aminek következtében láthatóvá vált a szentek szentje (Mt 27:51).  

Ez a fejezet egy ünnepélyes képet fest arról a felelősségről, amit „Isten házának vezetői” viselnek. A nyáj pásztoraiként és a nép példaképeiként sokkal indokoltabb, hogy törekedjenek a tisztaszívűségre, mert ők Isten szent dolgaival érintkeznek. A vég idején azok, akik nem tanították gyülekezeteiket az igazságra, felelni fognak ezért a bűnért. Ezékiel idejében az angyal az ítéletet Isten házán kezdte, elpusztítva elsőként azokat a lelki vezetőket, akik hűtlenek voltak (Ez 9:6). Így lesz az utolsó ítélet napján is, mert az ítélet mindig Isten házán kezdődik.

Imádkozzunk azért, hogy Isten mutassa meg, hogyan emelhetjük fel a lelki vezetők kezeit (nem bírálgatással, hanem imával és saját szívünk átalakulásával). Igen, megújulásra van szükség Isten házában, de engedjük, hogy ez a megújulás a saját szívünknél kezdődjön el!

Melodious Echo Mason

13. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16-17. fejezetéhez (október 25-31).

Az emberi szeretet gyakran bizonyul feltételesnek. Vagy szeretetet várunk a szeretetért, vagy az érzéseink alapján döntjük el, hogy szeretetből cselekszünk-e éppen, avagy sem. Hányszor állunk meg és gondolunk úgy a szeretetre, mint tisztán önzetlen tettre, aminek központja csakis „a másik”? Én ritkán teszem ezt. Miért? Talán félek gyengének, sebezhetőnek, kihasználtnak érezni magam. A szeretet igen bonyolult lehet a gyakorlati emberi kapcsolatainkban, hiszen azt jelenti, hogy rábízom magam más bűnös, bukott emberi lények irgalmára, akik – jómagamhoz hasonlóan – alig-alig értik, mit jelent önzetlen emberi életet élni. 

A tékozló fiú példázata olyan gyönyörűen mutatja be az Atya szeretetét! Az apa nem esik neki eltévedt, de hazatalált fiának, hogy megleckéztesse és leszidja, hanem őszinte, szívbéli örömmel és együttérzéssel üdvözli őt otthon! „A bűnös évek torzításai sem tudták a fiú kilétét elrejteni atyja elől” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, Budapest, 1999, Advent Kiadó. 136. o.). Ám még egy ilyen kinyilatkoztatás alapján is oly kevéssé tudjuk felfogni Isten feltétel nélküli szeretetének lényegét! Amíg nem jövünk Krisztushoz, addig nem ismerjük fel azt a tényt, hogy ez a szeretet nem arról szól, hogy mi eljövünk hozzá, mert vágyunk a bocsánatra és a szabadításra, hanem arról, hogy az Atya felénk siet! És amikor közel ér hozzánk, már halljuk szavait: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak” (Ézs 44:22).

Vajon éreztünk már ennyire mélységes és tiszta szeretetet? Imádkozom, hogy amint megértjük az Atya szeretetét, napról napra tanuljunk mi is ebből a szemszögből látni egymást, és így is bánni a másikkal!

Jessica Rosario
lightbearers.com
USA



2015. október 29., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 29, CSÜTÖRTÖK - 3 Mózes 20

Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 17. fejezet 110. nap

A terméketlen fügefa

Amikor Krisztus az embereket az ítéletre figyelmeztette, mindjárt felkínálta nekik kegyelmét is. "Az embernek Fia nem azért jött - mondta -, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa". "Nem azért küldte az Isten az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa" (Lk 9: 56; Jn 3 :17). A terméketlen fügefáról szóló példázat szemlélteti, hogy a Krisztus által felkínált kegyelem miként viszonyul Isten igazságszolgáltatásához és ítéletéhez.

Krisztus felhívta az emberek figyelmét Isten országának eljövetelére, és erélyesen megrótta őket tudatlanságukért és közömbösségükért. Az ég színéből, amely jelezte, hogy milyen idő lesz, tudtak olvasni, de az idők jeleit, amelyek világosan hirdették Krisztus küldetését, nem ismerték fel.

Az emberek akkor is - a mai emberhez hasonlóan - könnyen képzelték azt, hogy a menny kegyeltjei, és hogy a dorgáló üzenet másnak szól. Jézus hallgatói elmondtak egy esetet, amely abban az időben nagy izgalmat váltott ki. Poncius Pilátusnak, Júdea helytartójának egyes intézkedéseit a nép sérelmesnek találta. Jeruzsálemben a nép háborgott, és Pilátus megpróbálta erőszakkal elhallgattatni. Egy alkalommal katonái még a templom területére is behatoltak, és megöltek néhány galileai zarándokot, akik éppen áldozatukat mutatták be. A zsidók a csapást Isten büntetésének tartották, és leplezett örömmel számoltak be Jézusnak erről az erőszakos cselekedetről. Jó dolgunk bizonyítja - gondolták -, hogy sokkal jobbak vagyunk, mint a megölt galileaiak, és ezért Isten is jobban kedvel minket. Arra számítottak, hogy Jézus is kárhoztatni fogja ezeket az embereket, akik szerintük alaposan rászolgáltak a büntetésre.

Krisztus tanítványai nem merték elmondani, hogyan vélekednek a történtekről, amíg nem hallották Mesterük véleményét. Jézus már többször megrótta őket, amikor mások jellemét megbírálták, és véges ítélőképességük szerint törvénykeztek. Mégis elvárták volna, hogy Krisztus másoknál bűnösebbnek nyilvánítsa ezeket az embereket; és nagyon meglepődtek válaszán.

A sokaság felé fordulva a Megváltó így szólt: "Gondoljátok-é, hogy ezek a galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom néktek; sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek." Isten azt akarta, hogy e megrázó csapások láttán megalázzák magukat, és megbánják bűneiket. A felhők már tornyosultak, hogy a bosszúállás viharát zúdítsák azokra, akik nem Krisztusnál kerestek menedéket.

Miközben Jézus a tanítványokkal és a sokasággal beszélt, prófétai szemmel a jövőbe nézett, és látta Jeruzsálemet ostromgyűrűben. Hallotta a kiválasztott város ellen menetelő ellenség lépteinek zaját, és látta az ostrom alatt elpusztulók ezreit. Sok zsidót gyilkoltak le a templom udvaraiban áldozatuk bemutatása közben, akárcsak azokat a galileaiakat. Az egyeseket sújtó csapások Isten figyelmeztető üzenetei voltak az éppoly bűnös nemzetnek. "Ha meg nem tértek - mondta Jézus -, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek." Kegyelmi idejük még egy kis ideig tartott. Még volt idejük a békességükhöz szükséges dolgok megismerésére.

"Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve - folytatta Jézus -; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába?"


Mózes harmadik könyvének 20. fejezetében úgy tűnik számunkra, mintha Isten kegyelmi pohara teljesen kiürült volna. Ahelyett, hogy a lázadó helyreigazításán dolgozna, halálbüntetést szab ki mindenkire, aki gyermekét feláldozza a Moloknak, átkozza szüleit, vagy paráználkodik (lelkileg vagy fizikailag). Tény az, hogy a gyermekek Moloknak való feláldozása olyan súlyos volt, hogy Isten azt mondta, hogy aki ezt az utálatos szertartást gyakorolja, lelkileg beszennyezi az Ő szentélyét. Ez nagyon komoly dolog! Habár Isten hosszútűrő, időnként fel kell emelnie a kezét, és ezt mondania népének: „Ami sok az sok!”

Nyilvánvaló, hogy mi – a jelen korban élő keresztények – általában nem vagyunk vétkesek abban, hogy feláldozzuk gyermekeinket a Moloknak, de vajon nem vagyunk-e vétkesek abban, hogy feláldozzuk őket a modern isteneknek úgymint a hitetlenség, anyagiasság, rasszizmus, érzékiesség és szenzáció hajhászás? És vétkesek vagyunk-e a lelki paráznaságban? 

Noha időnként keménynek tűnik, de minden, amit Isten a sivatagban megparancsolt, olyan elveken alapul, amelyek hatással vannak életünkre ma. Csak természetes az, hogy ha szívünk tisztátalan, családunk szenvedni fog. És ha a családi és a házassági kapcsolatok szentsége beszennyeződik, az egyház szentségére hatással lesz, és nemsokára a társadalom egésze bomlásnak indul. Azért, hogy ezt megakadályozza, Isten az alapoknál kezdi… gyermekeinknél, szüleinknél és nálunk. „Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát” (Mt 18:10 – új prot. ford.). „Ha átkozod szüleidet (a vérvonalat, amelyből teremtettelek), az én vérem többé nem fedezhet be téged. Ha beszennyezed a házasság szent intézményét, vagy ha viszonyod van más szeretőkkel (beszennyezve a szív szentélyét), szíved és tested többé nem lehet az otthonom.”

Ezért vizsgáljuk meg a szívünket és könyörögjünk Isten bocsánatáért és irgalmáért. „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn 1:8-9 új prot. ford.).

Melodious Echo Mason

13. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16-17. fejezetéhez (október 25-31).

Az emberi szeretet gyakran bizonyul feltételesnek. Vagy szeretetet várunk a szeretetért, vagy az érzéseink alapján döntjük el, hogy szeretetből cselekszünk-e éppen, avagy sem. Hányszor állunk meg és gondolunk úgy a szeretetre, mint tisztán önzetlen tettre, aminek központja csakis „a másik”? Én ritkán teszem ezt. Miért? Talán félek gyengének, sebezhetőnek, kihasználtnak érezni magam. A szeretet igen bonyolult lehet a gyakorlati emberi kapcsolatainkban, hiszen azt jelenti, hogy rábízom magam más bűnös, bukott emberi lények irgalmára, akik – jómagamhoz hasonlóan – alig-alig értik, mit jelent önzetlen emberi életet élni. 

A tékozló fiú példázata olyan gyönyörűen mutatja be az Atya szeretetét! Az apa nem esik neki eltévedt, de hazatalált fiának, hogy megleckéztesse és leszidja, hanem őszinte, szívbéli örömmel és együttérzéssel üdvözli őt otthon! „A bűnös évek torzításai sem tudták a fiú kilétét elrejteni atyja elől” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, Budapest, 1999, Advent Kiadó. 136. o.). Ám még egy ilyen kinyilatkoztatás alapján is oly kevéssé tudjuk felfogni Isten feltétel nélküli szeretetének lényegét! Amíg nem jövünk Krisztushoz, addig nem ismerjük fel azt a tényt, hogy ez a szeretet nem arról szól, hogy mi eljövünk hozzá, mert vágyunk a bocsánatra és a szabadításra, hanem arról, hogy az Atya felénk siet! És amikor közel ér hozzánk, már halljuk szavait: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak” (Ézs 44:22).

Vajon éreztünk már ennyire mélységes és tiszta szeretetet? Imádkozom, hogy amint megértjük az Atya szeretetét, napról napra tanuljunk mi is ebből a szemszögből látni egymást, és így is bánni a másikkal!

Jessica Rosario
lightbearers.com
USA



2015. október 28., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 28, SZERDA - 3 Mózes 19

Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16. fejezet 109. nap

Amikor az atya kijön, hogy megintse, a fiú gőgös és gyűlölködő természete megmutatkozik. Azt hangoztatja, hogy élete atyja házában a viszonzatlan szolgálat körforgása, és ezt most kicsinyeskedve szembeállítja a hazatérő fiú iránti megkülönböztetett bánásmóddal. Ezzel elárulja, hogy szolgálata inkább szolgai, mint gyermeki. Amikor élvezhette volna atyja közelségét, inkább azon a hasznon járt az esze, amely elővigyázatos életéből fakad. Szavai arról árulkodnak, hogy ezért mondott le a bűn örömeiről. Ha pedig az atya most kisebbik fiát is részesíti ajándékaiban, méltánytalan vele, az idősebbel. Irigyli testvérétől az atya jóindulatát. Világosan kifejezésre juttatja, hogy az atya helyében nem fogadta volna be a tékozlót. Még testvérének sem ismeri el. Csak hidegen "a te fiad"-nak mondja. Az atya szeretettel bánik vele is. "Fiam - mondja -, te mindenkor énvelem vagy, és mindenem a tiéd!" Hiszen az évek során, amíg öcséd járta a világot, te élvezhetted társaságomat!

A gyermekek mindenben dúslakodtak, ami boldogságot adhat. A fiúnak nem lett volna szabad felvetni a jutalom és ajándék kérdését. "Mindenem a tiéd!" Neked csak bíznod kell szeretetemben, és elfogadnod az ajándékot, amelyet oly bőven mérek.

Az egyik fiú egy időre elhagyta családját, és nem vett tudomást az atya szeretetéről. De most visszatért, és az öröm árja elűzött minden nyugtalanító gondolatot. "Ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott."

Ráébredt-e az idősebb fiú arra, hogy milyen kicsinyes és hálátlan? Megértette-e, hogy jóllehet öccse gonoszul cselekedett, akkor is a testvére? Megbánta-e irigységét és könyörtelenségét? Krisztus erről hallgatott, mert a történet, amelyről a példázat szól, még játszódott. Krisztus hallgatóinak kellett eldönteniük, hogy miként végződjék.

Az idősebb fiú a Jézus-korabeli, megtérni nem akaró zsidókat és minden kor farizeusait ábrázolja. A farizeusok megvetik az általuk vámszedőnek vagy bűnösnek tartott embereket. Mivel nem követnek el látványos bűnöket, önigazultak. Krisztus saját érveiket fordította e gáncsoskodók ellen. Mint a példázatban szereplő idősebb fiú, különleges kiváltságokat kaptak Istentől. Isten családjában a fiú helyére tartottak igényt, de lelkükben béresek voltak. Nem szeretetből szolgáltak, hanem a jutalom reményében. Szemükben Isten szigorú gazda volt. Látták, hogy Krisztus felkínálja a vámszedőknek és bűnösöknek kegyelmi ajándékát ingyen - azt az ajándékot, amelyet a rabbik csak fárasztó munkával és vezekléssel próbáltak megszerezni -, és megsértődtek. A tékozló hazatérése, amely örömmel töltötte el az Atya szívét, csak irigységet keltett bennük.
A farizeusokat is olyan meleg szeretettel intette és kérlelte a menny, mint a példázatbeli atya idősebb fiát. "Mindenem a tiéd" - nem mint bér, hanem mint ajándék. Te is csak úgy kaphatod, mint a tékozló fiú - meg nem érdemelten. Az Atya szeretetből adja.

Az embert önigazultsága nemcsak arra készteti, hogy hamis színben tüntesse fel Istent, hanem arra is, hogy felebarátaival szemben szeretetlen és gáncsoskodó legyen. Az önző, irigy idősebb fiú leste testvérét, hogy megbírálja minden tettét, és hibáztassa a legkisebb fogyatékosságért is. Minden tévedését észrevette, minden hibás lépését eltúlozta. Így próbálta igazolni saját engesztelhetetlenségét. Ma sokan ugyanezt teszik. Amikor valaki először veszi fel a harcot a kísértések özöne ellen, ridegen, konokul becsmérlik és hibáztatják. Isten gyermekeinek mondják magukat, de Sátán szellemében járnak el. Felebarátaikkal szembeni magatartásuk miatt Isten színétől nem sugározhat rájuk fény.

Sokan kérdezgetik: "Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olajpatakokban?" Pedig "megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel" (Mik 6:18).

A szolgálat, amelyet Isten kedvel, ez: "hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? ... és tested előtt el ne rejtsd magadat" (Ésa 58:6.7). Ha felismered, hogy bűnös vagy, és tudod, hogy téged is csak mennyei Atyád szeretete mentett meg, akkor mélységesen szánod a bűnben szenvedőket. Többé nem leszel irigy és gáncsoskodó a bűnbánat láttán. Amikor az önzés jege leolvad szívedről, éppúgy fogsz érezni, mint Isten; osztozol az elveszettek megmentésén érzett örömében.

Isten gyermekének mondod magad. Hogy ez az állításod igaz legyen, a "te testvéred" az, aki "meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott." A legszorosabb kötelékkel fonódik hozzád, mert Isten elismeri őt fiának. Ha nem vállalsz közösséget vele, akkor csak béres vagy a háziak között, nem pedig gyermek Isten családjában.

Az öröm akkor sem szűnik meg, ha te nem mész üdvözölni elveszett testvéredet! A hazatérőnek meglesz a helye az Atya mellett és az Atya szolgálatában. Akinek sok bűnét bocsátotta meg Isten, az nagyon szeret. Te pedig kint maradsz a sötétben. Mert "aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet" (1 Jn 4:8).


Mai olvasmányunkban Isten a figyelmet visszatereli a Tízparancsolatra, valamint kifejt és újrahangsúlyoz különböző törvényeket. Az első négy parancsolat témáját a 2. vers foglalja össze: „Szentség az Úrnak”, a következő hat parancsolatot pedig a 18. vers: „Szeresd embertársadat.” Érdekes azonban, hogy az itt említett parancsolatok sora, amelyek 2 Mózes 20-ra emlékeztet, a szülők és a szombat tiszteletének a kombinációja.
Sajnos, mi mint Isten népe (úgy az ősi időkben, mint ma) hajlunk arra, hogy megfeledkezzünk arról, hogy honnan jöttünk és kit kell imádnunk. Ezért Isten folyamatosan visszavezeti gondolatainkat ehhez a két fontos témához. „Emlékezz arra, hogy honnan jöttél és tiszteld szüleidet. De ezen felül emlékezz Rám is, mint mennyei szülődre! Én teremtettelek. Tőlem származol! Imádatod és hűséged egyedül nekem jár, mert én az Úr vagyok, a te Istened.”
Ebben a fejezetben az „Én vagyok az Úr” kifejezés tizenötször ismétlődik, mindegyik parancsolat végén. Nézzük közelebbről: Én vagyok a te kezdeted Ura, ne feledkezz meg erről (3. vers). Én nem egy kőből készült isten vagyok, hanem az élő Isten (4. vers). Szabályosan mutasd be áldozatodat (5. vers). Én vagyok az az Isten, aki mindent megad neked, ami az életre és kegyességre való (9. vers). Országom alapja az igazság, nem pedig a hazugság (11. vers). Az én nevem szent és nem használható bűnös életmód elfedezésére (12. vers). Én vagyok az az Isten, aki megbocsát neked, tehát ne vonakodj megbocsátani másoknak (18. vers). Ne vagdosd össze a testedet, mert az az enyém (28. vers). Gondoskodj a szegényekről, gyengékről és a kivetettekről (32. és 34. versek). Én vagyok az ítélet és a kegyelem Istene… én szabadítottalak meg a rabszolgaságból (36. vers). Én adtam nektek ezeket a rendelkezéseket, ne feledkezzetek meg róluk, hanem tartsátok meg (37. vers). És mindenek felett, emlékezz arra, hogy én vagyok az Úr a te Istened, és rajtam kívül nincsen más! Engem imádj!
Imádjuk Őt ma hálás szívvel! 

Melodious Echo Mason

13. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16-17. fejezetéhez (október 25-31).

Az emberi szeretet gyakran bizonyul feltételesnek. Vagy szeretetet várunk a szeretetért, vagy az érzéseink alapján döntjük el, hogy szeretetből cselekszünk-e éppen, avagy sem. Hányszor állunk meg és gondolunk úgy a szeretetre, mint tisztán önzetlen tettre, aminek központja csakis „a másik”? Én ritkán teszem ezt. Miért? Talán félek gyengének, sebezhetőnek, kihasználtnak érezni magam. A szeretet igen bonyolult lehet a gyakorlati emberi kapcsolatainkban, hiszen azt jelenti, hogy rábízom magam más bűnös, bukott emberi lények irgalmára, akik – jómagamhoz hasonlóan – alig-alig értik, mit jelent önzetlen emberi életet élni. 

A tékozló fiú példázata olyan gyönyörűen mutatja be az Atya szeretetét! Az apa nem esik neki eltévedt, de hazatalált fiának, hogy megleckéztesse és leszidja, hanem őszinte, szívbéli örömmel és együttérzéssel üdvözli őt otthon! „A bűnös évek torzításai sem tudták a fiú kilétét elrejteni atyja elől” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, Budapest, 1999, Advent Kiadó. 136. o.). Ám még egy ilyen kinyilatkoztatás alapján is oly kevéssé tudjuk felfogni Isten feltétel nélküli szeretetének lényegét! Amíg nem jövünk Krisztushoz, addig nem ismerjük fel azt a tényt, hogy ez a szeretet nem arról szól, hogy mi eljövünk hozzá, mert vágyunk a bocsánatra és a szabadításra, hanem arról, hogy az Atya felénk siet! És amikor közel ér hozzánk, már halljuk szavait: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak” (Ézs 44:22).

Vajon éreztünk már ennyire mélységes és tiszta szeretetet? Imádkozom, hogy amint megértjük az Atya szeretetét, napról napra tanuljunk mi is ebből a szemszögből látni egymást, és így is bánni a másikkal!

Jessica Rosario
lightbearers.com
USA



2015. október 27., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 27, KEDD - 3 Mózes 18

Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16. fejezet 108. nap

A példázatban nem olvassuk, hogy a tékozló fiút gúnyos megjegyzés vagy szemrehányás érte volna bűnei miatt. A fiú érzi, hogy az atya örökre megbocsátotta és elfelejtette múltját. Isten is ezt mondja a bűnösnek: "Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet" (Ésa 44:22). "Megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem" (Jer 31:34). "Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban." "Azokban a napokban és abban az időben, azt mondja az Úr, kerestetik az Izrael bűne, de nem lesz; a Júda vétkei, de nem találtatnak" (Ésa 55:7; Jer 50:20).

Micsoda ígéret! Isten kész elfogadni a megtérő bűnöst. Vajon te, 'Kedves Olvasó, a magad választotta úton jársz-e? Nem távolodtál-e Istentől messzire? A törvényszegés gyümölcsét akarod-e élvezni, amely - amikor belekóstolsz - füstté és hamuvá lesz? És most, hogy már nincs semmid, terveid meghiúsultak, reményeid elsorvadtak, magadba roskadtan és vigasztalanul ülsz? Az a hang, amely már régóta szól szívedhez, de amelyre eddig nem figyeltél, most tisztán és világosan mondja: "Keljetek fel és menjetek ki, mert ez nem a nyugalomnak helye; a tisztátalanság miatt, amely elveszít, éspedig borzasztó veszedelemmel" (Mik 2:10). Térj vissza Atyád házába! Atyád hív: "Térj énhozzám, mert megváltottalak" (Ésa 44:22).

Ne hallgass az ellenség szavára, aki azt sugallja, hogy maradj távol Krisztustól, amíg nem javulsz meg, amíg nem vagy elég jó ahhoz, hogy hozzá mehess! Ha addig vársz, akkor soha nem indulsz el. Amikor Sátán szennyes ruhádra mutat, ismételd el a Megváltó ígéretét: "Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem" (Jn 6:37). Mondd az ellenségnek, hogy Jézus Krisztus vére megtisztít minden bűntől! Dáviddal együtt te is imádkozd: "Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet és fehérebb leszek a hónál" (Zsolt S 1:9).

Kelj fel, és menj el Atyádhoz! Mikor még messze vagy, eléd megy. Ha bűneidet bánva csak egy lépést is teszel felé, sietve zár karába, mert végtelenül szeret. Meghallja a töredelmes lélek kiáltását. Azt is észreveszi, amikor felébred a vágy szívedben Isten után.

Nincs egyetlen ima - ha dadogva hangzik is -, nincs egyetlen könnycsepp - ha titkon hull is -, nincs egyetlen őszinte vágy Isten után - ha gyenge is -, amellyel Isten Lelke ne azonosulna. Sőt, még mielőtt az ima felhangzik, vagy a szív sóvárgása kifejezésre jut, Krisztus lelkierőt küld annak az embernek, akinek szívét kegyelme érintette. Mennyei Atyád elveszi tőled bűnnel szennyezett ruhád. Zakariás példázatba burkolt, örökszép próféciájában Jósua, az Úr angyala előtt szennyes ruhában álló főpap a bűnöst ábrázolja. E szavakat az Úr mondja: "Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged! ... Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltözteték őt" (Zak 3:4-5). Isten így fog téged is felöltöztetni "az üdvnek ruháival", és betakarni "az igazság palástjával". "Ha cserények* között hevertek is: olyanok lesztek, mint a galambnak szárnyai, amelyeket ezüst borít, vagy mint vitorla-tollai, amelyek színarany fényűek" (Ésa 61:10; Zsolt 68:14).

Bevisz dísztermébe, és zászló lesz feletted szerelme. (Lásd Énekek 2:4.) "Ha az én utaimban jársz" - mondja az Úr -, "ki- s bejárást engedek néked ez itt állók között" (Zak 3:7.) - az Isten trónját körülvevő szent angyalok között.

"Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni." "Ő megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az Ő szerelmében, énekléssel örvendez néked" (Ésa 62:5; Sof 3:17). A menny és a föld az Atyával együtt örvendezve énekli: "Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott."

A Megváltó példázatában eddig nincs egy disszonáns hang sem, amely megzavarná az osztatlan örömet. Most azonban Krisztus másféle lelkületről tesz említést. Amikor a tékozló fiú hazajött, az idősebb fiú "a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és táncot. És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza. Erre ő megharaguvék és nem akara bemenni." Az idősebb fiú nem osztozott az atya aggodalmában, és nem leste, hogy öccse jön-e már. Ezért nem osztozik az atya örömében sem, amikor a tévelygő hazatér. Az örvendezés hallatán semmi örömet nem érez. Egy szolgától megkérdezi, hogy miért ez az ünnepség, és a válasz felkelti irigységét. Nem megy be, hogy üdvözölje elveszett testvérét. Sérti a tékozló iránti kedvesség.


Mózes harmadik könyvének 18. fejezetében nem csak egyszerűen az áldozatok sajátosságaira összpontosítunk, hanem inkább a megszentelésre. Isten elhívta az Ő népét, hogy Neki legyenek elkülönítve. Nem gyakorolhatják Egyiptom utálatosságait, de őrizkedniük kell Kánaán buja gyakorlataitól is. Ebben a fejezetben azt látjuk, hogy Isten egy szabályrendszert állít fel, amely a család és a házasság szentségét védelmezi, és ami a legfontosabb: a szív szentségét. 

Ahogy Pál apostol 1Thess 4:3-4, 7-ben mondja: „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, hogy mindenki szentségben és tisztaságban tudjon élni feleségével. Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre.” (új prot. ford.) Azt hiszem, hogy ez a kulcsgondolata az egész fejezetnek. „Hallgassatok rám Izrael fiai! Ne tegyétek magatokat tisztátalanná mindazzal, amivel a körülöttetek élők tisztátalanná teszik magukat. Titeket magasabb színvonalra hívtalak el. Mennyei színvonalra, amit úgy hívnak, hogy szentség az Úrnak, mert amilyen Ő, olyanoknak kell nektek is lennetek.” (3Móz 18:24; 2Móz 28:36).

Az ördög megpróbálta nyilvánosságra hozni Isten népének lelki mezítelenségét, és ezt teszi ma is. De Isten mindent megtesz, hogy megsegítse népét és betakarja őket saját fehér ruhájával. Emberi ruháink csak szennyes rongyok, és csak annyira tudják eltakarni mezítelenségünket, mint annak idején Ádám és Éva fügefalevél körülkötői. A bárányt megölték, így számunkra elérhető Krisztus tökéletes igazságának ruhája. Elfogadtuk-e már és magunkra öltöttük ezt a ruhát?

A mezítelenség nem választ el bennünket Istentől, hanem megmutatja azt, hogy szükségünk van az Ő fehér ruhájára, amit Ő készségesen nekünk ad. „Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök (vagy mezítelenek) voltunk” (Róm 5:8 – új prot. ford.). Fogadjuk el azt a ruhát ma! „Tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged” (Jel 3:18 új prot. ford.).

Melodious Echo Mason

13. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16-17. fejezetéhez (október 25-31).

Az emberi szeretet gyakran bizonyul feltételesnek. Vagy szeretetet várunk a szeretetért, vagy az érzéseink alapján döntjük el, hogy szeretetből cselekszünk-e éppen, avagy sem. Hányszor állunk meg és gondolunk úgy a szeretetre, mint tisztán önzetlen tettre, aminek központja csakis „a másik”? Én ritkán teszem ezt. Miért? Talán félek gyengének, sebezhetőnek, kihasználtnak érezni magam. A szeretet igen bonyolult lehet a gyakorlati emberi kapcsolatainkban, hiszen azt jelenti, hogy rábízom magam más bűnös, bukott emberi lények irgalmára, akik – jómagamhoz hasonlóan – alig-alig értik, mit jelent önzetlen emberi életet élni. 

A tékozló fiú példázata olyan gyönyörűen mutatja be az Atya szeretetét! Az apa nem esik neki eltévedt, de hazatalált fiának, hogy megleckéztesse és leszidja, hanem őszinte, szívbéli örömmel és együttérzéssel üdvözli őt otthon! „A bűnös évek torzításai sem tudták a fiú kilétét elrejteni atyja elől” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, Budapest, 1999, Advent Kiadó. 136. o.). Ám még egy ilyen kinyilatkoztatás alapján is oly kevéssé tudjuk felfogni Isten feltétel nélküli szeretetének lényegét! Amíg nem jövünk Krisztushoz, addig nem ismerjük fel azt a tényt, hogy ez a szeretet nem arról szól, hogy mi eljövünk hozzá, mert vágyunk a bocsánatra és a szabadításra, hanem arról, hogy az Atya felénk siet! És amikor közel ér hozzánk, már halljuk szavait: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak” (Ézs 44:22).

Vajon éreztünk már ennyire mélységes és tiszta szeretetet? Imádkozom, hogy amint megértjük az Atya szeretetét, napról napra tanuljunk mi is ebből a szemszögből látni egymást, és így is bánni a másikkal!

Jessica Rosario
lightbearers.com
USA



2015. október 26., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 26, HÉTFŐ - 3 Mózes 17

Figyelem!!! A végén új heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16-17. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16. fejezet 107. nap

Ha ezt az életformát választottad, tudd meg, hogy arra költesz, ami nem kenyér, és azért dolgozol, ami nem elégíthet ki! Egyszer majd ráébredsz mélyre süllyedt állapotodra. Magányodban, a messze vidéken nyomorúságodat érezve, kétségbeesve felkiáltasz: "Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből"? (Róm 7:24). A prófétai kijelentés egyetemes igazságot hordoz: "Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa* a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön" (Jer 17:5.6). Isten "felhozza az Ő napját mind gonoszokra, mind a jókra és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak" (Mt 5:45); de az ember elbújhat a napfény és az eső elől. Mi is - miközben az Igazság Napja sugárzik és a Kegyelem Esője záporoz - Istentől elkülönülve lakhatunk "szárazságban ... a sivatagban".

*A héber 'arór szónak megfelelő arab szó, borókafenyőt jelent, amely a pusztában tenyésző igénytelen fa

A szerető Isten még mindig sóvárog a tőle elfordult ember után. Mindent megkísérel, hogy visszahozza az atyai házba. A tékozló fiú nyomorult állapotában "magába szállt". Megtört az a megtévesztő befolyás, amellyel Sátán fogva tartotta. Meglátta, hogy szenvedése saját oktalanságának következménye, és így szólt: "Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz." A tékozló fiúnak, bármilyen nyomorult is volt, reménységet adott az a tudat, hogy atyja szereti. A szeretet vonzotta haza. Isten szeretetének biztos tudata hajtja vissza a bűnöst Istenhez. "Az Istennek jósága téged megtérésre indít"(Róm 2:4). Az aranyfonál - az Isten szeretetéből fakadó irgalom és szánalom - minden veszélyben levő lelket körülölel. Az Úr kijelenti: "Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat" (Jer 31:3).

A fiú elhatározta, hogy megvallja bűnösségét. Elmegy atyjához, és ezt fogja mondani: "Vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam." De ezt is hozzáteszi - jelezve, hogy milyen korlátozott fogalmai vannak atyjáról: "Tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy."

A fiatalember otthagyja a disznónyájat, a moslékot, és hazaindul. A gyengeségtől remegve, az éhségtől bágyadtan, de szapora léptekkel iparkodik haza. Nincs mivel elrejtenie rongyait, de gyötrelme legyőzi büszkeségét, és siet, hogy szolgai állásért könyörögjön atyánál, ahol egykor fiaként élt.

A vidám, meggondolatlan ifjú, amikor kilépett atyja kapuján, még csak nem is álmodta, hogy milyen fájdalom és sóvárgás mardossa atyja szívét. Amikor féktelen társaival együtt táncolt és dőzsölt, nem gondolt arra az árnyra, amely otthonára borult. És most, amikor fáradt, nehéz léptekkel halad az úton hazafelé, nem tudja, hogy valaki figyeli, jön-e már. És amikor még "távol volt", az atya észreveszi. A szeretet jó megfigyelő. A bűnös évek torzításai sem tudták a fiú kilétét elrejteni atyja elől. "Megesék rajta a szíve, és odafutván, a nyakába esék", és csüngött rajta hosszú, meleg öleléssel.

Az atya nem akarja, hogy fiát nyomora és rongyai miatt megvetés érje. Saját válláról veszi le a díszes köntöst, beborítja vele fia lesoványodott testét, és a fiú elzokogja bűnbánatát: "Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam." Az atya magához szorítja és hazaviszi. A fiúnak nincs alkalma arra, hogy szolgának ajánlkozzék. Ő az atya gyermeke. Elhalmozzák a ház legértékesebb dolgaival; a szolgák tisztelik, és szolgálni fogják.

Az atya így szólt a szolgákhoz: "Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vigadjunk. Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vigadni."

Nyughatatlan fiatalságában a tékozló fiú könyörtelennek és szigorúnak tartotta atyját. Milyen másként látja most! Hasonlóan éreznek mindazok, akiket Sátán megtévesztett. Istent keményszívűnek és szigorúnak tartják. Úgy tekintenek Istenre, mint aki keresi, hol találhat kifogást, mikor marasztalhat el valakit, és aki nem hajlandó magához engedni a bűnöst, ameddig valamilyen jogos ürüggyel megtagadhatja tőle a segítséget. Törvényét akadálynak tartják, amellyel boldogságukat korlátozza; terhes igának, amelytől szívesen megszabadulnának.

Akinek azonban Krisztus szeretete megnyitotta a szemét, az meglátja, hogy Isten könyörülő Isten. Nem tartja zsarnoknak és könyörtelennek, hanem atyának, aki vágyik magához ölelni bűnbánó fiát. A bűnös a zsoltárossal együtt kiáltja: "Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az Őt félők iránt" (Zsolt 103:13).


Ebben a fejezetben Isten különleges útmutatásokat ad az áldozati állatok megölésével kapcsolatosan. Mózes el kellett hogy mondja Áronnak és fiainak, valamint az egész Izraelnek, hogy ha megölnek egy borjút, bárányt vagy kecskét mint áldozatot, azokat el kell hozniuk a szentsátor bejáratához. Ha ezt nem teszik meg, kiközösíttetnek Izrael népe közül. Más szóval, nem maradhattak kinn a mezőn, és nem áldozhattak ott; áldozatukat el kellett hozniuk a szent sátorhoz.

Ahogyan ezt a rendelkezést vizsgáljuk, elcsodálkozunk azon, hogy miért olyan fontos a hely; hiszen voltak olyan idők, amikor Isten megengedte népének, hogy oltárt építsenek és áldozzanak, bárhol is voltak. Ha tehát áldozatot hoztak, nem igazán számított az, hogy a mezőn áldozták azt meg, vagy a szent sátor bejáratánál. Vagy mégis?

Néhány igeverssel odébb azonban egy másik kérdéssel találkozunk: a bálványoknak és a szellemeknek hozott áldozattal. Annak ellenére, hogy Izrael fiai elhagyták Egyiptomot, nem hagytak el minden pogány szokást. A bálványimádás néhány visszataszító formáját még mindig gyakorolták a mezőkön, így adva jelentőséget a cselekménynek, amit a Biblia paráználkodásként határoz meg. Tehát az utasítás, hogy az áldozatot hozzák el a szent sátorhoz, egy szükségszerű óvintézkedés volt ezen bálványimádási gyakorlatok ellen.

Az áldozati rendszer a Isten bárányának, Krisztusnak a kereszthalálával megszűnt létezni. A mi áldozatunk a bűnbánó és töredelmes lélek. Nekünk nem kell elmennünk egy meghatározott földrajzi helyre azért, hogy megoldást keressünk bűneinkre. Egy helyszín azonban nem változott. A kereszt lábához kell mennünk bűneink miatti engesztelésért, amit a szentély udvarán elhelyezett áldozati oltár jelképez. Ha a kereszten kívül, máshová próbáljuk elvinni áldozatunkat, nem lesz részünk Isten országában. Ahogyan Jézus mondja János 14:6-ban: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”

Melodious Echo Mason
ARME (Adventista Megújulási Mozgalom a Vég Idején) programigazgató

13. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16-17. fejezetéhez (október 25-31).

Az emberi szeretet gyakran bizonyul feltételesnek. Vagy szeretetet várunk a szeretetért, vagy az érzéseink alapján döntjük el, hogy szeretetből cselekszünk-e éppen, avagy sem. Hányszor állunk meg és gondolunk úgy a szeretetre, mint tisztán önzetlen tettre, aminek központja csakis „a másik”? Én ritkán teszem ezt. Miért? Talán félek gyengének, sebezhetőnek, kihasználtnak érezni magam. A szeretet igen bonyolult lehet a gyakorlati emberi kapcsolatainkban, hiszen azt jelenti, hogy rábízom magam más bűnös, bukott emberi lények irgalmára, akik – jómagamhoz hasonlóan – alig-alig értik, mit jelent önzetlen emberi életet élni. 

A tékozló fiú példázata olyan gyönyörűen mutatja be az Atya szeretetét! Az apa nem esik neki eltévedt, de hazatalált fiának, hogy megleckéztesse és leszidja, hanem őszinte, szívbéli örömmel és együttérzéssel üdvözli őt otthon! „A bűnös évek torzításai sem tudták a fiú kilétét elrejteni atyja elől” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, Budapest, 1999, Advent Kiadó. 136. o.). Ám még egy ilyen kinyilatkoztatás alapján is oly kevéssé tudjuk felfogni Isten feltétel nélküli szeretetének lényegét! Amíg nem jövünk Krisztushoz, addig nem ismerjük fel azt a tényt, hogy ez a szeretet nem arról szól, hogy mi eljövünk hozzá, mert vágyunk a bocsánatra és a szabadításra, hanem arról, hogy az Atya felénk siet! És amikor közel ér hozzánk, már halljuk szavait: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak” (Ézs 44:22).

Vajon éreztünk már ennyire mélységes és tiszta szeretetet? Imádkozom, hogy amint megértjük az Atya szeretetét, napról napra tanuljunk mi is ebből a szemszögből látni egymást, és így is bánni a másikkal!

Jessica Rosario
lightbearers.com
USA