2015. augusztus 31., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 31, HÉTFŐ - 2 Mózes 1

Figyelem!!! A végén új heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezet 51. nap

Szolgáinak is hasonlóképpen kell cselekedniük. Ábrahámhoz így szólt az Úr, amikor felszólította, hogy hintse az igazság magvát: "Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok néked"(1 Móz 12 :1). Ő pedig "kiméne, nem tudván hová megy" (Zsid 11:8). A jeruzsálemi templomban imádkozó Pál apostol is ezt az üzenetet kapta Istentől: "Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé" (Acs 22:21).

Mindazoknak, akiket Krisztus elhívott, ugyancsak el kell hagyniuk mindent, hogy követhessék Őt. Szakítaniuk kell régi társaikkal, fel kell adniuk terveiket, le kell mondaniuk földi reményeikről. Fáradsággal, könnyek között, magányosan és áldozatok árán kell a magot vetniük.

"A magvető az igét hinti." Krisztus azért jött, hogy elhintse a világban az igazság magvát. Az ember bűnbeesése óta Sátán állandóan a tévelygés magvát veti. Először is hazugsággal kerítette hatalmába az embert. Most is arra törekszik, hogy Isten országát itt e földön legyőzze, és az embereket a maga uralma alá vonja. Krisztus eljött magvetőként egy nemesebb világból, hogy az igazság magvát hintse. Ő, aki tagja volt az Istenség tanácsának, és az Örökkévaló legbensőbb szentélyében lakott, lehozhatta az embernek az igazság tiszta elveit. Krisztus az ember bűnbeesésétől kezdve állandóan bizonyságot tett az igazságról a világnak. Krisztus közvetíti az embernek a romolhatatlan magot: Isten Igéjét, "amely él és megmarad örökké" (1 Pt 1: 2 3 ). Az Édenben az elbukott emberiségnek adott első ígéretével Krisztus az evangélium magvát vetette el. A magvetőről szóló példázat azonban Krisztusnak főként az emberek közötti személyes szolgálatára és az ily módon elindított munkára vonatkozik.

Isten Igéje ez a mag. Minden mag önmagában hordja a csírázás törvényét. Benne rejlik a növény élete. Ugyanígy van élet Isten Igéjében is. Krisztus ezt mondja: "A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet." "Aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van" (Jn 6:63; 5:24). Isten Igéjének minden parancsában és minden ígéretében Isten ereje, élete rejlik, amely által a parancsok teljesíthetők, és az ígéretek megvalósulhatnak. Aki hitben befogadja az Igét, az Isten életét és jellemét kapja meg.

Minden mag a saját neme szerint hoz termést. Ha a megfelelő feltételek között vetjük el a magot, átörökíti saját életét a növénybe. Ha hit által szívünkbe fogadjuk az Ige romolhatatlan magvát, olyan jellemet és életet terem, amely Isten jellemének és életének mása.

Izrael tanítói nem Isten Igéjének magvát vetették. Krisztusnak, az igazság tanítójának cselekedetei éles ellentétben álltak a korabeli rabbik cselekedeteivel. A rabbik kitartottak a hagyományok, emberi elméletek és feltevések mellett. Az Ige helyére sokszor azt tették, amit az emberek tanítottak és írtak az Igéről. Tanításaikban nem volt lélekelevenítő erő. Krisztus tanításainak és prédikációinak tárgya Isten Igéje volt. A kérdezősködőknek egyszerűen válaszolt: "Meg van írva." "Mit mond az Írás?" "Hogyan olvasod?" Ha barátban, ha ellenségben érdeklődés ébredt, minden alkalommal az Ige magvát hintette. Ő, aki az Út, az Igazság, az Élet, aki maga az élő Ige, a Szentírásra mutat: "Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam" - mondja. És "elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól" rávilágított a tanítványoknak "minden írásokban" azokra, "amik Őfelőle megírattak" (Jn 5: 39; Lk 24:27).

Krisztus szolgáinak ugyanezt kell tenniük. Az emberi elméletek és feltevések ma is kiszorítják Isten Igéjének életadó igazságait, mint régen is. Az evangélium sok állítólagos prédikátora szerint nem az egész Biblia ihletett. Az egyik bölcs ember elveti az egyik részt, a másik pedig megkérdőjelezi a másikat. Saját véleményüket az Ige fölé helyezik. Az Írást csupán saját tekintélyükre építik, és megfosztják isteni hitelességétől. Így szórják szét a hitetlenség magvait, mert az emberek összezavarodnak, és nem tudják, mit higgyenek. Sok olyan hittétel van, amelyet nem fogadhatunk el. Krisztus idejében a rabbik számos szentírási résznek erőszakolt, misztikus magyarázatot adtak. Mivel Isten Igéjének világos tanítása eljárásait kárhoztatta, megkísérelték érvényességét aláásni. Ugyanez történik ma is. Isten Igéjét titokzatosnak és homályosnak tüntetik fel, hogy Isten törvénye elleni vétségükért kimentsék magukat. Krisztus megdorgálta ezeket a törvénysértőket. Azt tanította, hogy Isten Igéét mindenkinek meg kell értenie. A Szentírást kétségbevonhatatlan tekintélynek vallotta. Nekünk is ezt kell tennünk. A Bibliát a végtelen Isten beszédeként, minden vitás kérdés megoldójaként, hitünk alapjaként kell kezelnünk.

A Biblia tekintélyét aláásták, és ezért a lelkiségre nem helyeznek olyan súlyt. Ma sok szószéki prédikációból hiányzik a lelkiismeret-ébresztő és lélekelevenítő mennyei kinyilatkoztatás. A hallgatók nem tudják elmondani: "Avagy nem gerjedezett-é szívünk mibennünk, mikor nékünk szóla az úton és mikor magyarázá nékünk az írásokat?" (Lk 24: 32). Sokan kiáltanak az élő Istenhez, közelségére vágyakozva. Bölcseletek, irodalmi tanulmányok - bármilyen nagyszerűek is - nem csillapítják a szív éhségét. Emberi állításoknak és elgondolásoknak nincs súlyuk. Szóljon Isten szava az emberek szívéhez! A csupán hagyományt, emberi elméleteket és szabályokat ismerők hadd hallják meg annak hangját, aki megújíthatja lelküket az örök életre!

Krisztus Isten atyai szeretetéről és túláradó kegyelméről tanított legszívesebben. Sokat beszélt az Atya jellemének és törvényének szentségéről. Az Utat, az Igazságot és az Életet kínálta az embereknek a maga személyében. Krisztus szolgái is ezekről beszéljenek! Mutassák be az igazságot, ahogy az Jézusban volt látható! Tegyék világossá, mit kíván a törvény és az evangélium! Beszéljenek Krisztus önmegtagadó, áldozatos életéről, megalázkodásáról és haláláról, feltámadásáról és mennybemeneteléről! Arról, hogy közbenjár értük Isten trónjánál. Hirdessék ígéretét: "Ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket" (Jn 14: 3).


A zsidók nem nevezték ezt a könyvet Mózes második könyvének, sem pedig „Exodus”-nak, hanem a könyv első szava vagy gondolata alapján nevezték el a bibliai könyveket. Mózes első könyvét például így nevezték: „Kezdetben”. Mózes második könyve a szabadulásról szól.

Noha az izraeliták több mint 400 éve voltak Egyiptomban – és már a családi nevükre is alig emlékeztek –, Isten azonban név szerint ismerte őket. Kezdte őket felkészíteni arra, hogy meghallják saját nevét (YHWH) a Sínai- hegynél.

Milyen csodálatos történet Mózes második könyvének – a Kivonulás könyvének – története! Ez a zsidók evangéliuma, a szabadulás és a kegyelem története. A zsidók úgy viszonyulnak Mózes második könyvéhez, mint a keresztények János evangéliumához. A közhiedelemmel ellentétben a zsidók sohasem hittek abban, hogy cselekedeteik által üdvözülnek. Mielőtt a Sínai-hegynél Isten felszólította volna őket az engedelmességre, már megváltást, szabadulást kaptak a Vörös-tengernél.

A korabeli izraelitákhoz hasonlóan mi is egy kisgyermek által kaptunk szabadulást, aki felnövekedve Szabadítóvá vált. Élete vége felé Jézus felment egy hegyre Kánaán földjén, és találkozott Mózessel és Illéssel. Lukács 9:31-32-ben azt olvassuk, hogy Jézus „távozásáról”, szó szerint „kivonulásáról” beszélgettek.

Izraelnek égető szüksége volt a szabadulásra. Milyen szempontból hasonlít ez saját élethelyzetedre? Emlékszel olyan időszakra életedben, amikor egy „új fáraó” támadt, aki nagyon megnehezítette életedet?

Andy Nash
Újságíró iskola és Kommunikáció
Southern Adventist University

7. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezetéhez (augusztus  30 - szeptember 5.

Jézus a magvető, aki otthagyta a mennyet, hogy elhozza a magot, Isten Igéjét az emberiségnek. Ellen White azt írja, hogy az "Ő szolgáinak hasonlóképpen ki kell menni magot vetni." Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a Nagy misszióparancs arra hív bennünket, hogy legyünk magvetők. Termőföldet kell találnunk, ahova a magot elvethetjük

Továbbá, amikor elfogadjuk a hívást, hogy magvetők legyünk, sokszor csak prédikálunk és reméljük a legjobbakat. Imádkozunk azért, hogy legyen egy kis termőtalaj a sziklák és a tövisek között. De ezt olvassuk: "A magvetőnek el kell készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok prédikációval hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az elveszettekért személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel keressünk meg minden egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az örök élet nagyszerű dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt országút, és látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De míg logikával nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a kőszívet, a személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán meglágyítja, és az igazság magva gyökeret ver. A magvetőnek is tennie kell tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el a talaj sekély volta miatt."

Nekünk, mint magvetőknek nem csak az a feladatunk, hogy szórjuk a magot, hanem a talajjal is foglalkoznunk kell. Emlékezzünk arra, hogy amint Krisztus megérintette a szívünket, másokét is megérintheti a mi munkánk által.

Randy Ban
Adminisztrátor, Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org 
Egyesült Államok



2015. augusztus 30., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 30, VASÁRNAP - 1 Mózes 50

Figyelem!!! A végén új heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezet 50. nap

A MAGVETÉS
"A mag az Isten beszéde" (Lukács 8: 11)
"A magvető kiméne vetni"
A magvető és a mag

A magvetőről szóló példázatban Krisztus a mennyek országát és a nagy Magvetőnek népe érdekében végzett munkáját szemlélteti. Miként a magvető "kiméne vetni", Krisztus is lejött a földre, hogy itt a mennyei igazságok magvát hintse. A példázatok is olyan magvak, amelyekkel kegyelmének legdrágább igazságait szórta. A magvetőről szóló példázatot egyszerűsége miatt nem értékelték kellőképpen. Krisztus a földbe vetett valóságos magvakról akarja figyelmünket az evangélium magvára irányítani, amelynek elhintése nyomán emberek térhetnek Istenhez. A menny Királya azért adta nekünk a parányi magról szóló példázatot, mert az igazság magvetését is ugyanazok a törvények szabályozzák, mint a földbe vetett magvakét.

A Galileai-tenger partján lelkes, vágyakozó tömeg gyűlt össze, hogy lássa és hallja Jézust. Voltak közöttük gyékényen heverő betegek is, akik arra vártak, hogy betegségükkel Jézushoz fordulhassanak. Krisztusnak Istentől kapott joga volt, hogy enyhítse a bűnös emberiség szenvedéseit. Krisztus megdorgálta a betegséget: életet, egészséget és békességet árasztva maga körül.

A tömeg egyre nőtt, és az emberek Krisztus köré tömörültek. Végül már semmi hely nem maradt. Krisztus a halászhajóban levő emberekhez intézve néhány szót, belépett abba a hajóba, amely várt reá; hogy átvigye a túlsó partra. Majd kérte a tanítványokat, hogy egy kicsit lökjék el a parttól a csónakot, és onnan beszélt a parton figyelő tömeghez.
A tenger mellett terült el a gyönyörű genezáreti síkság, amely mögött dombok emelkedtek. Mind a domboldalon, mind a síkságon vetők és aratók szorgoskodtak. Az előbbiek vetettek, az utóbbiak a korai termést aratták. Ezt a képet figyelve Krisztus így szólt:

"Ímé kiméne a magvető vetni. És amikor ő vet vala, némely mag az útfélre esék; és eljövén a madarak, elkapdossák azt. Némely pedig a köves helyre esék, ahol nem sok földje vala; és hamar kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben. De mikor a nap felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. Némely pedig a tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt. Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit." Krisztus kortársai nem értették meg küldetését. Eljövetelének módja nem felelt meg várakozásuknak. Pedig az egész zsidó üdvrendnek Krisztus volt az alapja. Impozáns szolgálatait Isten rendelte el.

E szertartásoknak fel kellett hívniuk a nép figyelmét arra, hogy a rendelt időben eljön az, akire a szertartások mutatnak. A zsidók azonban a formaságokat és ceremóniákat dicsőítették, a szertartások célját pedig szem elől tévesztették. Az emberi hagyományok, szabályok és előírások elrejtették előlük azokat a leckéket, amelyekre Isten meg akarta őket tanítani. E szabályok és hagyományok eltakarták előlük az igaz vallás értelmét, és akadályozták őket gyakorlásában. Amikor Krisztus személyében eljött a Valóság, nem ismerték fel benne az előképek beteljesítőjét, az árnyékszolgálatok lényegét. A Valóságot elvetették, és az előképekhez, hiábavaló szertartásaikhoz ragaszkodtak. Isten Fia eljött, de ők továbbra is jelet kértek. A "Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!" (Mt 3:2) üzenetre válaszként csodát követeltek. Krisztus evangéliuma botránkozás köve volt számukra, mert Üdvözítő helyett jeleket kívántak. Azt hitték, hogy a Messiás hatalmas győzelmekkel fogja bizonyítani jogait, és a földi királyságok romjain felállítja birodalmát. Erre a váradalmukra Krisztus a magvetőről szóló példázattal válaszolt. Isten országa nem fegyveres erővel, nem erőszakos beavatkozással diadalmaskodik, hanem azáltal, hogy új életelvet plántál az emberi szívekbe.

"Aki a jó magot veti, az az embernek Fia" (Mt 13 : 37). Krisztus nem királyként, hanem magvetőként jött. Nem azért jött, hogy birodalmakat győzzön le, hanem hogy magot vessen. Nem azért jött, hogy követői figyelmét földi győzelmekre és nemzeti nagyságra, hanem a gyümölcstermésre irányítsa, amelyet türelmes és fárasztó munkával, veszteségek és csalódások árán kell begyűjteniük.
A farizeusok megértették Krisztus példázatát, de nem fogadták szívesen a benne rejlő tanulságot. Úgy tettek, mintha nem értették volna. A nagy tömeg előtt azonban titokzatosabb volt az új Tanító szándéka, akinek szavai olyan különösen érintették szívüket, és olyan fájón lehűtötték becsvágyukat. Maguk a tanítványok sem értették meg a példázatot, de felkeltette érdeklődésüket. Titokban odamentek Jézushoz, és magyarázatot kértek.

Krisztus pontosan ezt akarta, hogy így határozottabb tanítást adhasson nekik. Megmagyarázta a ,példázatot, mint ahogy ma is megérteti Igéjét mindenkivel, aki Őt őszinte szívvel keresi. Akik Isten Igéje tanulmányozása közben engedik, hogy a Szentlélek fényt hintsen szívükbe, azok megértik az Igét, és nem maradnak sötétségben. "Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát - mondta Krisztus -, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok" (Jn 7:17). Akik az igazság világosabb megértéséért járulnak Krisztushoz, azok előtt feltárja a mennyek országának titkait. E titkokat megértik azok, akik vágyakoznak az igazság megismerésére. Mennyei fény sugárzik a lélek templomába, és mások is látni fogják, mint sötét ösvényre hulló lámpafényt.

"A magvető kiméne vetni." Keleten a rendezetlen körülmények és az erőszakos cselekmények miatt az emberek jobbára falakkal körülvett városokban laktak, ahonnan a földművesek naponta kijártak, hogy a falakon kívül dolgozzanak. Krisztus, a mennyei Magvető is "kiméne vetni". Elhagyta biztonságos, békés otthonát, elhagyta dicsőségét, amely az Atyánál a világ megalapítása előtt övezte, elhagyta a világegyetem trónszékét. Lejött, hogy szenvedő, megkísértett emberré legyen. Magányosan, könnyek között vetette és vérével öntözte az élet magvát az elveszett világ számára.


És a többi már történelem, ahogy mondani szokás. Mózes első könyve azzal ér véget, ahogy egy fiú valóra váltja néhai apja utolsó kívánságát. Micsoda bizonyság lehetett a kánaáni népek előtt, amikor az izraelita és egyiptomi gyászolók hazaérkeztek, és eltemették Jákobot a Makpéla mezején lévő barlangba, ami generációk óta a család temetkezési helye volt! A mélységes gyász pillanata ez, ugyanakkor egy pozitív módszer a bánat feldolgozására, hiszen cselekvő módon búcsúznak a szeretett személytől.  És ebben a folyamatban mindenki részt vesz. Emlékszem egy testvérre Afrikából, aki nagyon találóan, így fogalmazta ezt meg: mindenki, aki eljött, hogy veled gyászoljon,  távozásakor magával visz egy kis darab követ a bánatod nagy hegyéből, s így a hegy egyre kisebbé  válik. Hordozzuk egymás terhét ugyanígy, vagy talán még inkább, a gyász idején is!
József testvérei aggódnak, hogy Jákob halála valamiképp utat nyit a megtorlásra, de József következetes, és biztosítja őket megbocsátásáról. Ő megtanulta az élet egyik legnagyobb leckéjét, hogy Isten képes lenyűgözően jóra fordítani azt is, ami gonosz indítékból történt.

Martin Klingbeil

9. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 2. fejezetéhez (augusztus  30 - szeptember 5.

Jézus a magvető, aki otthagyta a mennyet, hogy elhozza a magot, Isten Igéjét az emberiségnek. Ellen White azt írja, hogy az "Ő szolgáinak hasonlóképpen ki kell menni magot vetni." Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a Nagy misszióparancs arra hív bennünket, hogy legyünk magvetők. Termőföldet kell találnunk, ahova a magot elvethetjük

Továbbá, amikor elfogadjuk a hívást, hogy magvetők legyünk, sokszor csak prédikálunk és reméljük a legjobbakat. Imádkozunk azért, hogy legyen egy kis termőtalaj a sziklák és a tövisek között. De ezt olvassuk: "A magvetőnek el kell készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok prédikációval hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az elveszettekért személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel keressünk meg minden egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az örök élet nagyszerű dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt országút, és látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De míg logikával nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a kőszívet, a személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán meglágyítja, és az igazság magva gyökeret ver. A magvetőnek is tennie kell tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el a talaj sekély volta miatt."

Nekünk, mint magvetőknek nem csak az a feladatunk, hogy szórjuk a magot, hanem a talajjal is foglalkoznunk kell. Emlékezzünk arra, hogy amint Krisztus megérintette a szívünket, másokét is megérintheti a mi munkánk által.

Randy Ban
Adminisztrátor, Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org 
Egyesült Államok



2015. augusztus 29., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 29, SZOMBAT - 1 Mózes 49

Facebook-on is: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetaiknak?fref=ts

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezet 49. nap

Krisztusnak a természetből vett tanításait egyszerű és világos voltuk teszi végtelenül értékessé. Mindenkinek szüksége van arra a tanításra, amely ebből a forrásból fakad. A természet szépsége az embert a bűntől és a világ vonzóköréből a tisztasághoz, a békességhez és Istenhez vezeti. A tudásra szomjazók figyelmét nagyon sokszor emberi bölcseletek és látszattudományok kötik le. Szoros kapcsolatba kell hozni őket a természettel. Tanulják meg, hogy a teremtés és a kereszténység Istene egy és ugyanaz! Láttassuk meg velük a természet világa és a lelki dolgok közötti összhangot! Mindazt, amit szemük lát és kezük érint, állítsuk a jellemképzés szolgálatába! Így értelmi képességeik fejlődnek, jellemük tökéletesedik, és egész életük nemesebb lesz.

Krisztusnak pontosan az a célja a példázatokkal, mint a szombattal. Isten emléket emelt teremtői hatalmának, és azt az embernek adta, hogy meglássa Őt keze munkáiban. A szombat arra tanít, hogy a Teremtő dicsőségét teremtett műveiben szemléljük. Jézus ugyanezt akarja. Ezért merítette mélységes tanításait a természet szépségéből. Tanulmányozzuk a természetbe írt tanításokat a szent nyugalomnapon jobban, mint bármely más napon!

Tanulmányozzuk a Megváltó példázatait ott, ahol elmondta őket: a mezőn, a berekben, a szabad ég alatt, a pázsiton és a virágok között. Amikor kimegyünk a természetbe, Krisztus valóságossá teszi jelenlétét számunkra, és figyelmünket a maga békességére és szeretetére irányítja.

Krisztus nemcsak a nyugalomnappal kapcsolta össze tanításait, hanem a verejtékes hétköznapokkal is. Bölcsességre tanítja a szántóvetőt. A szántásból és vetésből, a talajművelésből és aratásból vett példákkal arról a munkáról tanít, amelyet kegyelme végez az emberi szívben. Isten azt akarja, hogy megértsük igazságának tanulságait a hasznos munka minden ágában és az élet minden területén. Ha így teszünk, akkor a mindennapi küszködés nem köti le figyelmünket annyira, hogy elfelejtsük Istent, hanem állandóan emlékeztet Teremtőnkre és Megváltónkra. Istenfogalmunk aranyfonálként húzódik végig minden családi gondunkon és elfoglaltságunkon. A természet újra ragyogtatja előttünk Isten dicsőségét. A mennyei igazságoknak mindig újabb leckéit tanuljuk meg, és átalakulunk Isten tisztaságot sugárzó képmására. Így leszünk "az Úr tanítványai", és amire elhívott minket, abban maradunk meg "az Isten előtt" (Ésa 54:13; 1 Kor 7:24).


Ez bizony költészet – héber költészet! Azonban szemben a költészet nyugati felfogásával, ami arra szépirodalmi szempontból tekint, az Ószövetség gyakran használ költői szövegeket a legfontosabb dolgok kifejezésére. Itt, a Teremtés könyvének majdnem a végén találjuk a Mózes öt könyvében levő, jelentős történelmi pontokat jelző négy fő költemény egyikét (1Móz 19, 2Móz 15, 3Móz 23-24, és 5Móz 32-33). Míg Mózes Izrael törzseit népként áldja meg Mózest ötödik könyve 32-33. fejezetében, addig Izrael (Jákób) a fiait áldja meg Mózes első könyve 49. fejezetében. Így kapcsolódik össze a pátriárkák Teremtés könyvében leírt története Izrael népének Kivonulás könyvében szereplő történetével, de végül a korszakokon átívelve elér a mi történetünkig is. Jákob némelyik „áldása” meglehetősen kijózanító és arra mutat rá, hogy a megbocsátás nem mindig képes eltörölni bűneink következményeit. A költemény azonban túlmutat Izrael fiainak közvetlen történetén valakire, aki az ígéret vonalából fog származni: Silóra (10. vers), Izrael pásztorára és kősziklájára (24. vers) – amelyek mind messiási képek. Jézus Krisztus az, akire előre mutat az írás, és aki el fog jönni, hogy megmentse népét; és aki meg fog áldani bennünket.

Martin Klingbeil

6. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezetéhez (augusztus  23 - 29.

Nem tudok Jézus egyetlen példázatára sem gondolni, amelyen ha elmélkedünk, nem nyitja meg elménket új, szép és mély igazságokra Isten jellemével kapcsolatosan. A példázatokban Jézus általános dolgokat használ, amelyeket gyakran maguktól értetődőknek tartunk és figyelmen kívül hagyunk - vagy éppen imádunk - és olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmünket, amelyek a gondolatainkat visszavezetik Istenre, mindenik alkalommal, amikor az a példázatban szereplő tárgy a szemük elé kerül.

Ma ugyanerre van szükségem. Majdnem minden, amivel találkozok és kapcsolatba kerülök - a házamtól és a számítóképemtől kezdve a vízig, amely a csapból folyik és a mesterséges fényig, amelyet egy kapcsoló megnyomásával hozok működésbe - az emberre mutatnak és a világ dolgaira, és nem Istenre. Olyan emlékművekkel vagyunk körülvéve, amelyek az emberre és az ember kreativitására mutatnak.    

Nem vagyok juhpásztor. Nem vagyok magvető, de naponta találkozok fizikai, látható eszközökkel, amelyek Krisztusra mutathatnak, ha megállok, figyelek és hallgatok.

Azok a dolgok, amelyek gyakran elterelik a figyelmünket Istenről, olyan eszközökké válhatnak, amelyek gondolataimat Istenre terelhetik. Ez volt Jézus célja a kétezer évvel ezelőtti példázataival. Ma ugyanolyan hatékonyak és szükségesek, mint amilyenek akkor voltak. 

Brandon Schroeder 
Fejlesztési társigazgató 
Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org 


2015. augusztus 28., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 28, PÉNTEK - 1 Mózes 48

Facebook-on is: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetaiknak?fref=ts

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezet 48. nap

Krisztus nem elvont elméletekkel foglalkozott, hanem olyanokkal, amelyek nélkülözhetetlenek a jellem fejlődéséhez, és fogékonyabbá teszik az embert Isten megismerésére, alkalmasabbá a jó cselekedetekre. Az életmódot és az örökkévalóságot érintő igazságokról beszélt az embereknek.

Izrael nevelését Krisztus irányította. Az Úr parancsolatairól és rendelkezéseiről ezt mondta: "Gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra" (5 Móz 6:7-9). Jézus arról is tanított, hogyan kell ezt a parancsot teljesíteni, és miként lehet Isten országának törvényeit és alapelveit úgy bemutatni, hogy megmutatkozzék szépségük és értékes voltuk. Amikor az Úr a maga különleges képviselőjévé nevelte Izraelt, a hegyek és völgyek között adott nekik otthont. Családi életükben és vallásos szolgálatukban állandó kapcsolatba kerültek a természettel és Isten Igéjével. Krisztus a tó partján, a hegyoldalon, mezőkön és ligetekben tanította tanítványait, ahol láthatták a természetet, amellyel tanításait szemléltette. Miközben Krisztustól tanultak, vele együtt munkálkodva hasznosították ismereteiket.

A Teremtővel művei által kell megismerkednünk. A természet könyve nagy tankönyv, amelyből - valamint a Szentírásból - tanítva kell másokat Isten jellemével megismertetnünk, és az elveszett juhokat Isten nyájához visszavezetnünk. Isten műveinek tanulmányozása közben a Szentlélek meggyőzi értelmünket. Ez a meggyőződés nem logikus érvelés nyomán támad. Akit azonban lelki tompultság, vakság és süketség nem tett alkalmatlanná Isten felismerésére, megismerésére és hangjának meghallására, az felfogja az írott Ige mélységes igazságait, és magasztos lelki tanításai belevésődnek szívébe.


Jákób földi vándorútjának végéhez érkezik, és összegyűjti fiait halálos ágya körül. Ez annak az ideje, hogy a szövetség áldását továbbadja a következő generációnak. Elsőnek József érkezik, hogy áldást kapjon édesapjától, de magával hozza két fiát, Manassét és Efraimot is. Jákób két jelentős dolgot tesz itt: először adoptálja két unokáját az ígéret egyenes vonalába, így Józsefnek két részt juttat – amit ő prófétai álomban sok évvel korábban már látott is; aztán megfordítja a sorrendet, és Efraimot – a másodszülöttet – az elsőszülöttnek járó áldással áldja meg, s ezzel Manassé fölé emeli. Ezzel bezárul a kör, hiszen megismétlődik, ami ifjúkorában vele történt. Isten szuverén, és ha elolvassuk a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét, láthatjuk az érdekes hurkokat és fordulatokat, amelyeket a szövetségi vonal megtesz. Isten olyan embereket választott ki, hogy kegyelmének edényei legyenek, akiket mi nem feltétlenül sorolnánk a hithősök közé. Ez bátorságot ad nekem, mivel Isten áldásai nem az én érdemeimtől függnek, hanem az Ő mérhetetlen kegyelmétől!

Bepillanthatunk Jákób Istennel való szoros kapcsolatába is, amikor úgy utal Istenre, mint Pásztorra, aki vezette őt egész életén át, és aki Megmentője volt. Ezek nagyon fontos személyes teológiai fogalmak, amelyeket a pátriárka utódaira akar hagyni, és azt kívánja, hogy ők is hasonló módon járjanak Istennel, miként ő megtapasztalta egész életén át.

Martin Klingbeil

6. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezetéhez (augusztus  23 - 29.

Nem tudok Jézus egyetlen példázatára sem gondolni, amelyen ha elmélkedünk, nem nyitja meg elménket új, szép és mély igazságokra Isten jellemével kapcsolatosan. A példázatokban Jézus általános dolgokat használ, amelyeket gyakran maguktól értetődőknek tartunk és figyelmen kívül hagyunk - vagy éppen imádunk - és olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmünket, amelyek a gondolatainkat visszavezetik Istenre, mindenik alkalommal, amikor az a példázatban szereplő tárgy a szemük elé kerül.

Ma ugyanerre van szükségem. Majdnem minden, amivel találkozok és kapcsolatba kerülök - a házamtól és a számítóképemtől kezdve a vízig, amely a csapból folyik és a mesterséges fényig, amelyet egy kapcsoló megnyomásával hozok működésbe - az emberre mutatnak és a világ dolgaira, és nem Istenre. Olyan emlékművekkel vagyunk körülvéve, amelyek az emberre és az ember kreativitására mutatnak.    

Nem vagyok juhpásztor. Nem vagyok magvető, de naponta találkozok fizikai, látható eszközökkel, amelyek Krisztusra mutathatnak, ha megállok, figyelek és hallgatok.

Azok a dolgok, amelyek gyakran elterelik a figyelmünket Istenről, olyan eszközökké válhatnak, amelyek gondolataimat Istenre terelhetik. Ez volt Jézus célja a kétezer évvel ezelőtti példázataival. Ma ugyanolyan hatékonyak és szükségesek, mint amilyenek akkor voltak. 

Brandon Schroeder 
Fejlesztési társigazgató 
Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org 


2015. augusztus 27., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 27, CSÜTÖRTÖK - 1 Mózes 47

Facebook-on is: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetaiknak?fref=ts

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezet 47. nap

Jézusnak más oka is volt arra, hogy példázatokban tanítson. A köré gyűlt tömegben voltak papok és rabbik; írástudók és vének; Heródes-pártiak és főemberek; világot szeretők, fanatikusok, becsvágyók; akik mindennél jobban szerettek volna vádat találni ellene. Kémeik nap mint nap nyomában jártak, hogy olyat hallhassanak tőle, aminek alapján elítéltethetik és örökre elnémíthatják azt, aki szinte az egész világot magához vonzotta. A Megváltó ismerte az emberek jellemét, és úgy tolmácsolta az igazságot, hogy semmi okot ne szolgáltasson arra, hogy ügyét a Szanhedrin elé vigyék. Példázatokban feddte meg a magas állásúak képmutatását és gonosz cselekedeteit. Szimbólumokba öltöztetve olyan éles igazságokat tárt fel, amelyeket nyit dorgálásként nem hallgattak volna meg, szolgálatának pedig gyorsan véget vetettek volna. Miközben kitért a kémkedők elől, az igazságot olyan világossá tette, hogy a tévelygés lelepleződött, és a becsületesek okultak tanításából. A teremtett dolgokból vett példákkal világossá tette Isten bölcsességét és végtelen kegyelmét. A természet dolgai és az élet tapasztalatai által Istenről tanította az embert. "Ami Istenben láthatatlan, tudniillik az Ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az Ő alkotásaiból megértetvén megláttatik" (Róm 1:20).

A Megváltó példázatai megmutatják, hogy mi is a "magasabb műveltség". Krisztus feltárhatta volna az emberek előtt a tudomány legmélységesebb igazságait. Elárulhatott volna olyan titkokat, amelyek megértéséhez hosszú századokon át tartó kutatásra és kemény munkára volt szükség. Az emberi gondolkozást az idők végéig foglalkoztató és felfedezésekre ösztönző tudományos ötleteket is adhatott volna. Krisztus azonban nem ezt tette. Nem mondott semmit azért, hogy az emberi kíváncsiságot kielégítse, sem pedig azért, hogy a világi nagyság felé kaput nyitva, eleget tegyen a becsvágynak. Az emberek értelmét minden tanításában a Végtelen Értelemmel kapcsolta össze. Nem bíztatta őket az Istenről, Igéiéről és műveiről kialakított emberi elméletek tanulmányozására. Inkább arra tanította őket, hogy szemléljék a műveiben, Igéjében és gondviselésében megmutatkozó Istent.


Te is lehetsz áldás - a legszokatlanabb körülmények között, még királyok előtt is! A viharvert pátriárka ott áll a fáraó előtt, a hatalmas egyiptomi uralkodó feje fölé áldásra nyújtja a kezét, akit bizonyára megérintett az idős ember kegyelemteljes gesztusa. Jákób most 130 éves, szemei olyan sokat láttak már, a mennyet a földdel összekötő létrától kezdve, amelynek látomását akkor kapta, amikor elmenekült otthonról, hogy egy hosszabb ideig Lábánnál lakjon Háránban; egészen a József állítólagos halála miatti gyász hosszú idejének végéig. Úgy tűnik, a nehézség és szomorúság évei után elégtételt kap a Józseffel való boldog találkozásban, amely további 17 évvel meghosszabbítja életét. Egy hosszú élet gazdag tapasztalatából merítve áldást mond a fáraóra. Micsoda kiváltság számunkra, hogy imádkozhatunk a hatalomban levőkért, és áldására lehetünk azoknak, akik ezt a földet uralják! Ezen az áldáson keresztül ők is megpillanthatják a mennyek Istenét, miként Nabukodonozor megpillanthatta Dániel áldott jelenlétén keresztül a babiloni udvarban, és ők is örök életet kaphatnak. Legyünk áldás ott, ahová Isten helyezett bennünket!

A fejezet egy komor kijelentéssel végződik: Jákób megkéri Józsefet, hogy földi maradványait vigyék ki Egyiptomból, és temessék el Kánaánban. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy Egyiptom soha nem lehet  végállomás, hanem csak egy átjáró, még akkor is, ha ideiglenesen az ország legjobb földterületén laknak.

Martin Klingbeil

6. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezetéhez (augusztus  23 - 29.

Nem tudok Jézus egyetlen példázatára sem gondolni, amelyen ha elmélkedünk, nem nyitja meg elménket új, szép és mély igazságokra Isten jellemével kapcsolatosan. A példázatokban Jézus általános dolgokat használ, amelyeket gyakran maguktól értetődőknek tartunk és figyelmen kívül hagyunk - vagy éppen imádunk - és olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmünket, amelyek a gondolatainkat visszavezetik Istenre, mindenik alkalommal, amikor az a példázatban szereplő tárgy a szemük elé kerül.

Ma ugyanerre van szükségem. Majdnem minden, amivel találkozok és kapcsolatba kerülök - a házamtól és a számítóképemtől kezdve a vízig, amely a csapból folyik és a mesterséges fényig, amelyet egy kapcsoló megnyomásával hozok működésbe - az emberre mutatnak és a világ dolgaira, és nem Istenre. Olyan emlékművekkel vagyunk körülvéve, amelyek az emberre és az ember kreativitására mutatnak.    

Nem vagyok juhpásztor. Nem vagyok magvető, de naponta találkozok fizikai, látható eszközökkel, amelyek Krisztusra mutathatnak, ha megállok, figyelek és hallgatok.

Azok a dolgok, amelyek gyakran elterelik a figyelmünket Istenről, olyan eszközökké válhatnak, amelyek gondolataimat Istenre terelhetik. Ez volt Jézus célja a kétezer évvel ezelőtti példázataival. Ma ugyanolyan hatékonyak és szükségesek, mint amilyenek akkor voltak. 

Brandon Schroeder 
Fejlesztési társigazgató 
Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org 


2015. augusztus 26., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 26, SZERDA - 1 Mózes 46

Facebook-on is: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetaiknak?fref=ts

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezet 46. nap

Jézus érdeklődést akart ébreszteni. Fel akarta rázni a közönyöseket, és szívükbe vésni az igazságot. A példabeszéd népszerű tanítási mód volt. Nemcsak a zsidók értékelték és figyelték, hanem más népek is. Jézus ennél hatásosabb tanítási módszert nem is alkalmazhatott volna. Hogyha hallgatói meg akarták volna ismerni a mennyei dolgokat, akkor megérthették volna szavait, mert mindig kész volt arra, hogy megmagyarázza őket az őszinte érdeklődőknek.

Krisztus olyan igazságokat tárt fel, amelyek elfogadására az emberek nem voltak felkészülve. Sőt még megértésükre sem. Ezért tanította őket példázatokban. Tanításai, amelyeket összekapcsolt az életből, a gyakorlatból és a természetből vett képekkel, lekötötte figyelmüket, és érintette szívüket. Később, ha ránéztek azokra a dolgokra, amelyekkel tanításait szemléltette, visszaemlékeztek a mennyei Tanító szavaira. Akik megnyitották szívüket a Szentlélek munkája előtt, azok egyre jobban megértették, hogy mit jelentenek a Megváltó tanításai. Homályos kérdések megvilágosodtak, és nehezen érthető dolgok nyilvánvalóvá lettek.

Jézus minden szívhez utat keresett. A sokféle példázattal nemcsak különböző oldalról mutatta be az igazságot, hanem különböző életfelfogású hallgatóira is hatást gyakorolt. A mindennapi életüket körülvevő képekkel felkeltette érdeklődésüket. Hallgatói közül senkit sem mellőzött, és senkit sem felejtett ki. A legegyszerűbb, a legbűnösebb is meghallotta tanításaiban azt a hangot, amely együttérzéssel és szeretettel szólt hozzá.


Ez a történet olyan, mintha a kivonulás fordítottját olvasnánk. Jákób és családja összecsomagolja mindenét, és elindul az Egyiptomba vezető hosszú útra, amelyen – előttük nem sokkal – Ábrahám és József is vándoroltak. Ám mielőtt a pátriárka átlépi Egyiptom határát, még egyszer megáll Beérsebában, Kánaán legdélebbi városában, hogy újra megbizonyosodjon Isten vezetéséről. Az Úr védelméről biztosítja őt azon az úton, amely az ígéret földjéről egy ideiglenes száműzetésbe vezeti el Egyiptomba, ugyanakkor azonban azt is teljesen világossá teszi előtte, hogy lesz visszatérés ebből a száműzetésből, és Egyiptom csak egy eszköz Izrael létének megőrzésére és egy termékeny föld, ahol nemzetté növekedhetnek.

Te része vagy az advent mozgalomnak? Innen amoda költözöl, egyik helyről a másikra, időnként más országokba és városokba, és néha óceánokon túlra. Talán csak egy bőrönddel, vagy az ingóságaidat tartalmazó teljes konténerrel utazol a Föld bolygó misszió területeire, azzal a tudattal, hogy csak vándorok vagyunk, és lesz egy másik exodus (kivonulás). De bárhol vagy is, egy dolog biztos – a kivonulás be fog következni, amikor Krisztus mindnyájunkat felhőszekéren visz majd az Ígéret Földjére. Addig is tegyünk bizonyságot minden „egyiptominak”, akik közé elküldött bennünket Isten, és legyünk készen a végső kivonulásra!

Martin Klingbeil

6. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezetéhez (augusztus  23 - 29.

Nem tudok Jézus egyetlen példázatára sem gondolni, amelyen ha elmélkedünk, nem nyitja meg elménket új, szép és mély igazságokra Isten jellemével kapcsolatosan. A példázatokban Jézus általános dolgokat használ, amelyeket gyakran maguktól értetődőknek tartunk és figyelmen kívül hagyunk - vagy éppen imádunk - és olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmünket, amelyek a gondolatainkat visszavezetik Istenre, mindenik alkalommal, amikor az a példázatban szereplő tárgy a szemük elé kerül.

Ma ugyanerre van szükségem. Majdnem minden, amivel találkozok és kapcsolatba kerülök - a házamtól és a számítóképemtől kezdve a vízig, amely a csapból folyik és a mesterséges fényig, amelyet egy kapcsoló megnyomásával hozok működésbe - az emberre mutatnak és a világ dolgaira, és nem Istenre. Olyan emlékművekkel vagyunk körülvéve, amelyek az emberre és az ember kreativitására mutatnak.    

Nem vagyok juhpásztor. Nem vagyok magvető, de naponta találkozok fizikai, látható eszközökkel, amelyek Krisztusra mutathatnak, ha megállok, figyelek és hallgatok.

Azok a dolgok, amelyek gyakran elterelik a figyelmünket Istenről, olyan eszközökké válhatnak, amelyek gondolataimat Istenre terelhetik. Ez volt Jézus célja a kétezer évvel ezelőtti példázataival. Ma ugyanolyan hatékonyak és szükségesek, mint amilyenek akkor voltak. 

Brandon Schroeder 
Fejlesztési társigazgató 
Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org 


2015. augusztus 25., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 25, KEDD - 1 Mózes 45

Facebook-on is: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetaiknak?fref=ts

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezet 45. nap

Krisztusnak a hegyi beszédben elmondott szavai nemcsak az ifjúsághoz szóltak, hanem a nagy tömeghez is, amelyben aggódó, kétségekkel teli, csalódástól és bánattól megsebzett férfiak és nők szorongtak. Jézus így folytatta: "Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van." Majd a sokaság felé tárva karját, így szólt: "Hanem keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek" (Mt 6:28-33).

Így magyarázta Krisztus azt az üzenetet, amelyet Ő maga bízott a liliomokra és a mező füvére. Szeretné, ha ezt leolvasnánk minden liliomról és minden fűszálról. Szavai telve vannak biztatással, és megerősítik Istenbe vetett bizalmunkat.

Az igazság - Krisztus igazsága - olyan átfogó és olyan sokrétű, hogy a természet minden mozzanatát felhasználta szemléltetésére. A napról napra látható jelenségeket összekapcsolta valamilyen lelki igazsággal, és így az egész természet a Mester példázatainak foglalata.

Szolgálatának korábbi szakaszában Krisztus oly egyszerűen és világosan beszélt hallgatóihoz, hogy valamennyien megérthették volna azokat az igazságokat, amelyek bölccsé tehetnek az üdvösségre. Sok szívben azonban nem vert gyökeret az igazság. Sátán hamar kikapta onnan. "Azért szólok velük példázatokban - mondta Jézus -, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek ... Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták" (Mt 13:13-15).


A Bibliának talán ez a fejezete az, amin leginkább átragyog a kegyelem! A megbocsátás megbékélést hoz, és életre szóló sebek kezdenek gyógyulni. József nem bírja tovább az érzelmi nyomást, amit a testvéreivel való találkozás okoz lelkében, ezért végül feltárja előttük kilétét: ő az, akit úgy láttak utoljára, mint aki testvérei irgalmáért esdekel, miközben vándor kereskedők egyiptomi rabságba vonszolják. Ám miközben a hosszú évek és édesapjuk kiengesztelhetetlen gyásza mély lelkiismeret-furdalást és bűntudatot vésett a testvérek lelkébe, az idő múlása Józsefet a kísértéseken és megaláztatásokon keresztül gondviselésszerűen hatalmi pozícióba röpítette, amely nemcsak élelmet biztosít Egyiptom éhező lakóinak, hanem életet is az ígéret örököseinek Kánaán földjén. Amint a testvérek hitetlensége először megdöbbenésbe majd félelembe fordul, lassan rádöbbennek arra, hogy Isten kegyelmesen felülírta gonosz tervüket; így a bűntudat végül találkozik a megbocsátással, és egy ölelésben ér célba, amelynek híre végigvisszhangzik a királyi palotán, eljut egészen a fáraó füléig, mintegy bizonyságként az isteni gondoskodás és kegyelem hatalmáról. Ezt a katarzist – úgy érezzük –, már nem lehet fokozni, de mégis tovább fokozódik! Ahogy visszasietnek Kánaánba lelkükben és testükben azzal az erővel, amit azáltal kaptak, hogy letehették vállaikról bűneik terhét, egy idős ember, aki lassan elsorvad a József miatti gyászában és a többi fia miatti aggodalmában, szinte újjászületik, és új életkedvet kap. Talán lehetnek életedben ma is olyan pillanatok, amikor valamilyen régi bánat új életbe fordul át megbocsátás és megbékélés által. 

Martin Klingbeil
Bibliai tudományok és régészet tanszék
Southern Adventist University

6. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezetéhez (augusztus  23 - 29.

Nem tudok Jézus egyetlen példázatára sem gondolni, amelyen ha elmélkedünk, nem nyitja meg elménket új, szép és mély igazságokra Isten jellemével kapcsolatosan. A példázatokban Jézus általános dolgokat használ, amelyeket gyakran maguktól értetődőknek tartunk és figyelmen kívül hagyunk - vagy éppen imádunk - és olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmünket, amelyek a gondolatainkat visszavezetik Istenre, mindenik alkalommal, amikor az a példázatban szereplő tárgy a szemük elé kerül.

Ma ugyanerre van szükségem. Majdnem minden, amivel találkozok és kapcsolatba kerülök - a házamtól és a számítóképemtől kezdve a vízig, amely a csapból folyik és a mesterséges fényig, amelyet egy kapcsoló megnyomásával hozok működésbe - az emberre mutatnak és a világ dolgaira, és nem Istenre. Olyan emlékművekkel vagyunk körülvéve, amelyek az emberre és az ember kreativitására mutatnak.    

Nem vagyok juhpásztor. Nem vagyok magvető, de naponta találkozok fizikai, látható eszközökkel, amelyek Krisztusra mutathatnak, ha megállok, figyelek és hallgatok.

Azok a dolgok, amelyek gyakran elterelik a figyelmünket Istenről, olyan eszközökké válhatnak, amelyek gondolataimat Istenre terelhetik. Ez volt Jézus célja a kétezer évvel ezelőtti példázataival. Ma ugyanolyan hatékonyak és szükségesek, mint amilyenek akkor voltak. 

Brandon Schroeder 
Fejlesztési társigazgató 
Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org 


2015. augusztus 24., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 24, HÉTFŐ - 1 Mózes 44

FIGYELEM: Ezen a héten új Ellen White könyvet kezdtünk el olvasni - a végén új heti felolvasás

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezet 44. nap

Krisztus korában ezeket a tanításokat szem elől tévesztették. Az ember már-már fel sem ismerte Istent műveiben. Bűnössége miatt lepel borult a teremtett világra, amely ahelyett, hogy Istent nyilatkoztatta volna ki, Istent elrejtő korláttá vált. Az emberek a "teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett". A pogányok "okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívük megsötétedett" (Róm 1:25.21). Izrael is emberi tanításokat tett Isten tanításai helyére. Nemcsak a természet dolgait, hanem az áldozati szolgálatot és magát a Szentírást is - amelyeket Isten önmaga kinyilatkoztatására adott - annyira eltorzították, hogy Isten elrejtésének eszközeivé váltak.

Krisztus el akarta távolítani mindazt, ami elhomályosította az igazságot. Eljött, hogy félrehúzza azt a leplet, amit a bűn terített a természetre, és hogy láthatóvá tegye azt a lelki fényt, amelyet a teremtett dolgoknak kellett sugározniuk. Szavai a természet és a Biblia igazságait új megvilágításba helyezték, és új kinyilatkoztatássá tették.

Jézus a gyermekek kezébe adta a gyönyörű liliomot. Miközben e kicsinyek és nagyobbak az Atya fényében sugárzó fiatalos arcát nézték, ezt a tanítást kapták: "Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek (a maguk természetes szépségében és egyszerűségében): nem munkálkodnak és nem fonnak; de mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy". Ezt követte e drága ígéret és e fontos tanítás: "Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?"


Végre elérkeztünk a tetőponthoz! A testvérek meglehetősen ostobának tűnhetnek. Azok után, hogy József egyszer már visszacsempészte a pénzüket, azt gondolnánk, hogy leellenőrzik a zsákjaikat indulás előtt. Nyilvánvaló azonban, hogy a lakoma, vendéglátás háttérbe szorította félelmeiket, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben.

Így hát vidáman indultak útjukra, amikor is megjelent az őrség, azt állítva, hogy valaki ellopta József ezüst serlegét. A fivérek ismét nem viselkednek túl éles eszűen, amikor gondolkodás nélkül rávágják: ha valakiről kiderül, hogy ellopta a serleget, meg kell halnia, a többiek pedig életük végéig József szolgái lesznek. Az őrség azonban egyértelműen kijelenti, nem lesz halálos ítélet, csak arra vár szolgaság, akinél megtalálják az edényt. A kupa természetesen Benjámin zsákjából kerül elő. A legkedvesebb fiú ismét veszélyben! Vajon ez alkalommal hogyan viselkednek a testvérek?

Júda tudja, mit kell tennie. Ismét vezetőként és szószólóként viselkedik. Újra elmondja a fivérek történetét – tizenegy él, egy halott -, majd azt is, hogyan vállalt kezességet Benjáminért az apjuknál. Júda nem tudná elviselni, hogy lássa, mit tesz az apjával az, ha Benjámin nélkül tér haza, és esedezik József előtt, hogy hadd legyen ő szolgává Benjámin váltságára.

Ez nem ugyanaz a Júda, akit a 37-38. fejezetben láttunk. Az a Júda eladta a legkedvesebb fiúgyermeket, hogy így szerezzen előnyöket saját maga számára. Az a Júda önző volt, hataloméhes és kapzsi. De MOST Júda megpróbálja saját magát fogságra adni, hogy megmentse a szeretett fiút. Többé nem önző és hataloméhes. Feláldozná magát – lemondva a Jákób örököseként őt illető javakról – hogy megmentse Benjámint. József látja, hogy bátyjai már nem azok a veszélyes férfiak, akiknek ő évekkel ezelőtt ismerte őket, és felfedi magát előttük. Beismerték bűnüket, és valahogy megváltoztak.

Nincs hely, hogy mélyebben foglalkozzunk a fivérek ijedelmével, és József békülékeny lelkével, talán csak annyira, hogy elmondjam: hiszem, József azért tudott ennyire irgalmas lenni, mert bízott abban, hogy Isten lesz, aki igazságot szolgáltat, ahogyan már korábban is tette.

Amivel zárni szeretném, az a következő:

Júda gyökeres erkölcsi változáson ment keresztül, a legkedvesebb fiú iránti gyűlölettől és ártani akarástól egészen addig jutva, hogy saját magát áldozná fel, hogy megmentse a szeretettet. Néhány zsidó írás-magyarázó úgy értelmezi 1Mózes 38:26b versét – „Többé azonban nem hált vele Júda” –, hogy a Támárral történtek Júda számára sorsfordítónak bizonyultak. Ez kézenfekvőnek is tűnik, elnézve azt a Júdát, akiről 1Mózes 38 után olvasunk, egy teljesen megváltozott embert látunk.

Júda példája reményt ad nekünk, hogy nem kell a bűnös, önző, romboló életmód foglyainak lennünk. Ha Isten meg tudta változtatni Júdát, ugyanilyen mélyreható változásokat tud véghezvinni benned és bennem. Ez az erkölcsi átalakulás, beleértve az újonnan felfedezett hajlandóságot az önfeláldozásra, Júdát végül József mellé, a hősök sorába emeli; és ettől a Júdától – nem a tökéletes Józseftől – származik majd Krisztus. Jó hír, hogy Isten a rossz természetű Júdákat is családjába fogadja, de nem hagyja őket rossz természetükben. Isten kegyelme a legelvetemültebb bűnösöket is képes önfeláldozó szentekké formálni.


Stephen Bauer

6. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 1. fejezetéhez (augusztus  23 - 29.

Nem tudok Jézus egyetlen példázatára sem gondolni, amelyen ha elmélkedünk, nem nyitja meg elménket új, szép és mély igazságokra Isten jellemével kapcsolatosan. A példázatokban Jézus általános dolgokat használ, amelyeket gyakran maguktól értetődőknek tartunk és figyelmen kívül hagyunk - vagy éppen imádunk - és olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmünket, amelyek a gondolatainkat visszavezetik Istenre, mindenik alkalommal, amikor az a példázatban szereplő tárgy a szemük elé kerül.

Ma ugyanerre van szükségem. Majdnem minden, amivel találkozok és kapcsolatba kerülök - a házamtól és a számítóképemtől kezdve a vízig, amely a csapból folyik és a mesterséges fényig, amelyet egy kapcsoló megnyomásával hozok működésbe - az emberre mutatnak és a világ dolgaira, és nem Istenre. Olyan emlékművekkel vagyunk körülvéve, amelyek az emberre és az ember kreativitására mutatnak.    

Nem vagyok juhpásztor. Nem vagyok magvető, de naponta találkozok fizikai, látható eszközökkel, amelyek Krisztusra mutathatnak, ha megállok, figyelek és hallgatok.

Azok a dolgok, amelyek gyakran elterelik a figyelmünket Istenről, olyan eszközökké válhatnak, amelyek gondolataimat Istenre terelhetik. Ez volt Jézus célja a kétezer évvel ezelőtti példázataival. Ma ugyanolyan hatékonyak és szükségesek, mint amilyenek akkor voltak. 

Brandon Schroeder 
Fejlesztési társigazgató 
Light Bearers (Fényhordozók), www.lightbearers.org