2016. április 30., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 30 - SZOMBAT - 1 Királyok 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezet 293. nap

Az isteni parancs pillanatában Mózesnek nem volt önbizalma, úgy érezte, hogy lassú beszédű és félénk. Erőt vett rajta a tehetetlenség érzése, amikor arra gondolt, hogy neki kell Isten szócsövének lennie Izraelhez. Miután azonban elfogadta a megbízást, egész szívvel belevetette magát a munkába, teljesen az Úrban bízott. Küldetésének nagysága megmozgatta értelmi képességeinek legjobb erőit. Isten megáldotta készséges engedelmességét és ékesszólóvá, reményteljessé és öntudatossá tette, és alkalmassá lett a legnagyobb szolgálatra, amelyet Isten valaha is emberre bízott. Tanulság számunkra, hogy Isten mit tehet azok jellemének megerősítése érdekében, akik teljesen bíznak benne és maradéktalanul alávetik magukat parancsainak.

Ha elfogadjuk az Isten által ránk helyezett felelősséget és teljes szívünkkel eleget teszünk, akkor elnyerjük az ahhoz szükséges erőt. Bármilyen szerény legyen is a tisztség, de ha Isten erejében bízva hűen törekszünk munkája végzésére, elérjük az igazi nagyságot. Ha Mózes csak a maga erejére és bölcsességére támaszkodott volna, és mohón fogadta volna a nagy megbízatást, ezzel bebizonyította volna alkalmatlanságát. Az a tény, hogy az ember saját gyengeségét érzi bizonyítja, hogy tudatában van a rábízott munka nagyságának, s ezért Istenhez fordul tanácsért és erőért.

Mózes visszatért apósához és elmondta neki, hogy szeretné meglátogatni testvéreit Egyiptomban. Jethró beleegyezését adta ehhez, és ezzel az áldással bocsátotta útjára: "Eredj el békességgel." Mózes feleségével és gyermekeivel együtt útnak indult. Nem közölte küldetését, mert attól tartott, hogy akkor családja nem kísérné el. Mielőtt azonban eljutottak volna Egyiptomba, Mózes jobbnak látta saját biztonságuk érdekében feleségét és gyermekeit visszaküldeni Midiánban lévő otthonukba.

Titokban azért is vonakodott visszatérni Egyiptomba, mert rettegett a fáraó és az egyiptomiak haragjától, amely negyven évvel ezelőtt gerjedt fel ellene. Engedelmeskedve Isten parancsának, elindult, s az Úr tudatta vele, hogy akkori ellenségei meghaltak.

Midiánból eltávozva, Mózes az Úr nemtetszésének megdöbbentő és rettenetes figyelmeztetését kapta. Fenyegető módon egy angyal jelent meg, mintha el akarná őt pusztítani. Az angyal semmi magyarázatát nem adta megjelenésének, azonban Mózesnek azonnal eszébe jutott, hogy Isten egyik követelményét semmibe vette. Felesége rábeszélésére nem hajtotta végre kisebbik fián a körülmetélés szertartását. Nem tett eleget annak a feltételnek, amely feljogosította a gyermeket Isten Izraellel kötött szövetségének áldásaira. A kiválasztott vezető részéről tanúsított mulasztás csökkenthette volna a nép szemében az isteni előírások erejét. Czippóra attól való félelmében, hogy az angyal megöli férjét, maga hajtotta végre a körülmetélést. Az angyal ezután megengedte Mózesnek, hogy folytassa útját. Mózesnek a fáraóhoz való küldése életveszéllyel járt és életét csak a szent angyalok által őrizhette meg. Amíg Mózes tudatosan elhanyagolta kötelességét, addig nem lehetett biztonságban, ebben az esetben Isten angyalai sem védhették meg őt.

A nyomorúság idején, közvetlenül Krisztus eljövetele előtt az igazakat mennyei angyalok védik meg, de nem lesz védelem azok számára, akik áthágják Isten törvényét. Az angyalok nem tudják megvédeni azokat, akik semmibe vettek csak egyet is Isten parancsolatai közül.

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 3

Salamon azzal kezdte uralkodását, hogy szövetségre lépett a fáraóval. Valószínű, hogy ezzel a belső biztonságot akarta biztosítani. Ez a gondolkozásmódja olyan házassághoz vezetett, amelyet Isten nem hagyott jóvá. Noha felesége elhagyta isteneit, Salamon úgy vélte, mindent ő tud jobban. Sok mai, modern nemzet életében is előfordul, hogy a házasságok politikai érdekből köttetnek. Számtalan alkalommal követik el ezt a hibát. Láthatunk olyan eseteket, amikor emberek megtértek, és alávetették magukat Istennek, de az ellenkezőjét is tapasztalhattuk, ahol a helytelen szövetségek életeket tettek tönkre.
A Biblia azt mondja, hogy Salamon szerette az Urat. Édesapjának, Dávidnak a példája hatással volt rá. Jánoshoz, a szeretett tanítványhoz hasonlóan Salamon is válaszolt Isten szeretetére. Isten szeret bennünket tökéletlenségeink ellenére is. Sokféleképpen kommunikál velünk: a próféták által, írott szava által, de egykor úgy döntött, Salamonnal álomban találkozik – Gibeon városában. Salamont bizonnyal meglepte Isten kérdése: „Kérj, amit csak akarsz tőlem.” Salamon nagyon bölcs volt, és nem gazdagságot kért, sem dicsőséget, hanem értelmes szívet. Istennek tetszett Salamon kérése, és nemcsak bölcsességet adott neki, hanem tiszteletet és gazdagságot is. Micsoda ellentmondás, hogy sokan, akik a világi gazdagságot választják, végül elbuknak, mert nincs bölcsességük. A király Istentől kapott bölcsessége nyilvánvalóvá vált a két asszony vitájának rendezésében, akik mindketten azt állították, hogy a gyermek az övék. Salamon nagy bölcsességről tett bizonyságot, és a nemzetek előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Isten volt vele.

Kérjünk mi is bölcsességet és értelmes szívet az Úrtól!


Leo Ranzolin

39. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezetéhez (ápr. 24-30.).

Ez a fejezet Mózesnek, Isten szolgájának a formálódását írja le. A József idején megszerzett kiváltságok már a múlté lettek, szándékosan eltörölte őket az új fáraó. Ez a fáraó elrendelte a zsidó fiúgyermekek halálát. Mózes Isten gondviselése által megmenekült, és az édesanyja gondoskodhatott róla legfiatalabb éveiben. Micsoda bizonyságtétellé válik a történet az édesanyák befolyására!

 A zsidók Egyiptom jólétét keresték, nem a háborút, ami sokatmondó. Az egyetlen bűnük a hitük sértetlensége volt. „Azonban mindig megtartották elkülönültségüket. Az egyiptomiakkal nem társultak, nem vették fel nemzeti szokásaikat, sem vallásukat…” (242 o.) Megvizsgálhatjuk, hogy mennyire hűségesek voltak, ha a kivonulás eseményeit tekintjük! Azonban egy fontos szempontot tartsunk szem előtt: Isten népe nem azért akar különböző lenni, mert valami feltételezett erény van abban, ha különbözőek. A különbözőség csupán az eredménye a hitünk sértetlenségének, amikor bűnös kultúrában vagyunk.

Mózes alázatos pásztorként szolgált negyven éven keresztül. „De a végtelen Bölcsesség negyven évi alázatos pásztorkodásra hívta el azt, akit népe majdani vezetőjévé választott.” (247–238. o.) „Az örök hegyek ünnepélyes fenségében a Mindenható hatalmát és dicsőségét szemlélte napról napra…” (251. o.) Isten hívása váratlanul jött, az égő csipkebokor formájában. A megadás az életében felkészítette őt arra, hogy elfogadja Isten ígéretét a hatalomra, és bátorsággal fogjon hozzá a munkához. „Legyen a példája előttünk is arra, hogy mit tesz Isten azok jellemének megerősítésére, akik tökéletesen bíznak Benne és maradéktalanul engedelmeskednek parancsainak.” (255. o.)

A vezetői képességek fejlesztése a lelkiséggel kezdődik!

Skip Bell
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

2016. április 29., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 29 - PÉNTEK - 1 Királyok 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezet 292. nap

Isten előre figyelmeztette Mózest, hogy a fáraó elutasítja kérésüket és nem engedi meg, hogy Izrael népe kimenjen a pusztába. De azért Isten szolgájának nem szabad elcsüggednie, mert éppen ezzel akarja megmutatni hatalmát az egyiptomiak és tulajdon népe előtt is: "Kinyújtom azért az én kezemet és megverem Egyiptomot mindenféle csudáimmal, melyeket véghez viszek benne; így azután elbocsát titeket" (2Móz 3:20).

Isten utasításokat is adott Mózesnek a kivonulásra való felkészülésre vonatkozólag, amelyeket végre kellett hajtania. Ezt mondta az Úr: "És kedvessé tészem e népet az Egyiptombeliek előtt, és lészen, hogy mikor kimentek, nem mentek üresen. Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat?" (2Móz 3:21-22). Az egyiptomiak meggazdagodtak annak a munkának az árán, amelyet igazságtalanul végeztettek az izraelitákkal. Amikor most indulóban voltak új otthonuk felé, jogosan igényelhették az egyiptomiaktól nehéz munkájuk jutalmát. Értékes dolgokat kellett kérniük egyiptomi szomszédaiktól, amelyeket könnyen lehetett vinni. Isten kedvessé tette őket az egyiptomiak előtt. Azok a hatalmas csodák, amelyeket Isten szabadulásuk érdekében tesz majd, annyira megfélemlítik az egyiptomiakat, hogy az izraelita rabszolgák minden kérését teljesíteni fogják.

Mózes azonban még mindig legyőzhetetlennek látszó nehézségeket látott maga előtt. Mivel tudta volna bizonyítani népének, hogy valóban az Isten küldte őt? "De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra" - mondta az Úrnak - "sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr" (2Móz 4:1). Isten ekkor érzékelhető jelt adott. Azt parancsolta Mózesnek, hogy a botját vesse a földre. Amikor Mózes ezt megtette, a bot kígyóvá változott "[...] és Mózes elfutamodék előle". Ezután azt parancsolta neki, hogy ragadja meg a kígyót, és amikor ezt megtette, akkor az bottá változott. Isten azután azt parancsolta, dugja kezét a keblébe. Mózes engedelmeskedett, és amikor "[...] kihúzá: ímé az ő keze poklos vala, olyan mint a hó" (2Móz 4:3-4.6). Isten parancsára ismét bedugta kezét keblébe, kihúzva azt onnan olyan volt mint a másik. Ezekkel a jelekkel az Úr arról biztosította Mózest, hogy mind saját népének, mind a fáraónak be kell látnia, hogy Egyiptom királyánál hatalmasabb valaki nyilatkozott meg közöttük.

Isten szolgáját azonban még mindig lenyűgözte az a gondolat, hogy valami különös és csodálatos munkának az elvégzése vár rá. Zavarában és félelmében mentségként most ékesszólásának hiányát hozta fel: "Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló sem tegnaptól, sem tegnapelőttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok" (2Móz 4:10). Mózes oly régen jött el Egyiptomból, hogy nyelvüket már nem ismerte és nem használta olyan jól, mint amikor közöttük volt.

Az Úr azonban így szólt hozzá: "Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?" A következő biztosítékot adta ehhez: "Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell" (2Móz 4:11-12). Mózes azonban még mindig azért könyörgött, hogy Isten válasszon és küldjön helyette alkalmasabb személyt. Ezek a mentségek Mózes alázatosságából és félénkségéből fakadtak; de miután az Úr megígérte, hogy eltávolít útjából minden nehézséget és megadja a sikert, minden további vonakodás bizalmatlanságról tanúskodott. Mózesnek ez a vonakodása azt mutatta, hogy: Isten nem tudja őt a megbízott nagy feladatra képesíteni, vagy Isten tévedett emberének megválasztásában.

Isten most Mózest Áronhoz, idősebb testvéréhez irányította, aki tökéletesen beszélte a nyelvet. Az Úr tudtára adta Mózesnek, hogy Áron elébe jön és így találkoznak. Az Úr a következőkben, ellentmondást nem tűrően rendelkezett: "Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az ő szájával és megtanítlak titeket arra, amit cselekedjetek. És ő beszél majd helyetted a néphez és ő lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz néki Isten gyanánt. Ezt a vesszőt pedig vedd kezedbe, hogy véghez vidd vele ama jeleket" (2Móz 4:15-17). Mózes nem vonakodhatott tovább, minden kifogást és mentséget eloszlatott Isten.

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 2

Dávid élete végéhez közeledett. Fiát, Salamont Izrael királyává koronázták. Dávid tapasztalatból tudja, hogy ez milyen óriási feladat és felelősség. Emlékszik a megpróbáltatásokra és nehézségekre, a győzelmekre és az átverésekre. Azt reméli, hogy megoszthat néhány bölcs tanácsot az új királlyal, ami neki is segített uralkodása idején. Salamon testvérével, Adóniával való bánásmódjában már bizonyította nagylelkűségét.

Dávid egy öt pontból álló megbízatást ad át Salamonnak királysága kezdetén: (1) legyél erős; (2) szolgáld az Urat azzal, hogy az Ő útján jársz, megtartod az Ő rendeléseit, parancsolatait és bizonyságait; (3) bánj Jóábbal bölcsességed szerint, hiszen tudod, mit tett velem; (4) legyél jóságos Barzillai fiaihoz; (5) bánj bölcsen Simeivel és ne hagyd, hogy természetes halált haljon. Dávid azt akarta, hogy Salamon tiszta lappal kezdjen. Dávid sok hibát ejtett a múltban, és ezt nagyon jól tudta. Azt remélte, hogy fia tanul tapasztalatából. Dávid meghalt, úgy ahogyan 1 Krónika 29:28 feljegyzi: „jó vénségben, életével, gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve.”

Salamon uralma most erős alapokon áll, viszont testvére Adónia egy másik hibát követ el. Abiságot akarja feleségül, a gyönyörű lányt, aki Dávid gondozója volt idős korában. Ezzel a tettével a trónt igényelte újra. Nagyon világos, hogy mit akart, és ezért az életével fizetett. A másik áldozat Abjátár pap volt. Dáviddal való barátságára való tekintettel, megkímélték az életét és hazaküldték. Ez egy nagyon megalázó tapasztalat volt! Amikor Jóáb meghallotta, hogy Adónia halott, elkezdett aggódni az életéért, és a szentélybe menekült. Többrendbeli gyilkosságért és Dávid iránti hűtlenségéért találtatott bűnösnek. Salamon parancsára Benája, a hadsereg parancsnoka elment a szentélybe, és megölte Jóábot. Csak Sémei volt még hátra, aki megszegte Salamonnak tett ígéretét, hogy nem hagyhatja el Jeruzsálemet, és elment szökött rabszolgái után, amiért életével fizetett. 

Az ősi beszámoló ezen fejezete bemutat néhány dolgot: azt, hogy Salamon milyen szépen és udvariasan viszonyul édesanyjához; Adónia cseleit és ambícióját, aki tanulhatott volna az első esetből, amikor testvére jólelkűen bánt vele. Beszámol továbbá Jóáb, Abjátár és Sémei sorsáról, akik hibákat követtek el, és nem voltak hűségesek Dávidhoz.

Isten ítélete vár mindnyájunkra, akik nem vagyunk hűségesek Istenhez, nem vagyunk lojálisak az egyházhoz és vezetőinkhez.


Leo Ranzolin

39. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezetéhez (ápr. 24-30.).

Ez a fejezet Mózesnek, Isten szolgájának a formálódását írja le. A József idején megszerzett kiváltságok már a múlté lettek, szándékosan eltörölte őket az új fáraó. Ez a fáraó elrendelte a zsidó fiúgyermekek halálát. Mózes Isten gondviselése által megmenekült, és az édesanyja gondoskodhatott róla legfiatalabb éveiben. Micsoda bizonyságtétellé válik a történet az édesanyák befolyására!

 A zsidók Egyiptom jólétét keresték, nem a háborút, ami sokatmondó. Az egyetlen bűnük a hitük sértetlensége volt. „Azonban mindig megtartották elkülönültségüket. Az egyiptomiakkal nem társultak, nem vették fel nemzeti szokásaikat, sem vallásukat…” (242 o.) Megvizsgálhatjuk, hogy mennyire hűségesek voltak, ha a kivonulás eseményeit tekintjük! Azonban egy fontos szempontot tartsunk szem előtt: Isten népe nem azért akar különböző lenni, mert valami feltételezett erény van abban, ha különbözőek. A különbözőség csupán az eredménye a hitünk sértetlenségének, amikor bűnös kultúrában vagyunk.

Mózes alázatos pásztorként szolgált negyven éven keresztül. „De a végtelen Bölcsesség negyven évi alázatos pásztorkodásra hívta el azt, akit népe majdani vezetőjévé választott.” (247–238. o.) „Az örök hegyek ünnepélyes fenségében a Mindenható hatalmát és dicsőségét szemlélte napról napra…” (251. o.) Isten hívása váratlanul jött, az égő csipkebokor formájában. A megadás az életében felkészítette őt arra, hogy elfogadja Isten ígéretét a hatalomra, és bátorsággal fogjon hozzá a munkához. „Legyen a példája előttünk is arra, hogy mit tesz Isten azok jellemének megerősítésére, akik tökéletesen bíznak Benne és maradéktalanul engedelmeskednek parancsainak.” (255. o.)

A vezetői képességek fejlesztése a lelkiséggel kezdődik!

Skip Bell
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

2016. április 28., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 28 - CSÜTÖRTÖK - 1 Királyok 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezet 291. nap

Amint múltak az évek és Mózes terelgette nyáját a magányos helyeken, közben népe elnyomott helyzetén gondolkodott. Elvonult előtte atyáinak története és Istennek ígéretei, amelyeket választott népének adott örökségül. Izraelért mondott imái felszálltak az egek Urához. A menny angyalai vették körül fényükkel. Itt, a Szentlélek ihletése alatt írta meg első könyvét: a teremtés történetét. A puszta magányosságában eltöltött hosszú évek gazdagok voltak áldásban. Nemcsak Mózes és népe, hanem az egész világ számára áldásul szolgáltak a korszakok folyamán.

"És lőn ama hosszú idő alatt, meghala az Egyiptom királya, Izráel fiai pedig fohászkodnak vala a szolgaság miatt, és kiáltnak vala és feljuta a szolgaság miatt való kiáltásuk Istenhez. És meghallá Isten az ő fohászkodásukat és megemlékezék Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéről. És megtekinté Isten az Izrael fiait és gondja vala rájok Istennek" (2Móz 2:23-25). Elérkezett Izrael megszabadításának ideje. Isten szándékát véghez vinni, hogy megszégyenüljön az emberi gőg és büszkeség. Egy alázatos pásztorembernek kellett szabadítóként előállnia, akinek csak egy bot volt a kezében. Isten azonban ezt a pásztorbotot hatalma jelképévé akarta tenni. Egy nap, amikor Mózes a nyáját a Hóreb, "az Isten hegye" közelében terelgette, egy csipkebokrot pillantott meg, amelynek az ágai, levélzete és a törzse lángokban állt, de mégsem égett el. Amikor közelebb ment az égő csipkebokorhoz, hogy megnézze ezt a csodálatos látványt, egy hang a nevén szólította. Mózes remegő ajakkal ezt felelte: "Ímhol vagyok". A hang arra figyelmeztette, hogy ne közeledjék a bokorhoz tiszteletlenül: "[...] oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld. [...] Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene" (2Móz 3:5-6). ő volt az, aki a szövetség angyalaként kijelentette magát az atyáknak a múltban. "[...] Mózes pedig elrejté az ő orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni" (2Móz 3:6).

Alázatosság és tisztelet kell jellemezze azok viselkedését, akik Isten jelenlétében állnak. Jézus nevében bizalommal járulhatunk Isten elé, de nem közelíthetjük meg őt elbizakodottan, mintha egy szinten lenne velünk. Vannak, akik úgy szólítják meg a nagy, a mindenható és szent Istent - aki a megközelíthetetlen mennyei világosságban lakozik - mintha velük egyenlő, vagy alsóbbrendű lény volna. Vannak, akik úgy viselkednek Isten házában, ahogy nem merészelnének viselkedni egy földi uralkodó termében. Ezek az emberek gondolják meg, hogy az előtt az Isten előtt állnak, akit a szeráfok magasztalnak, aki előtt még az angyalok is eltakarják orcájukat. Istent nagy tiszteletben kell részesítenünk és mindazok, akik jelenlétének tudatában vannak, alázattal hajolnak meg előtte. Jákóbbal együtt így kiáltanak fel: "[...] Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja" (1Móz 28:17).

Mialatt Mózes tiszteletteljes félelemmel várakozott Isten előtt, a hang így folytatta: "[...] Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, amely Egyiptomban vagyon és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az Egyiptombeliek kezéből és felvigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, téjjel és mézzel folyó földre, [...] most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Egyiptomból" (2Móz 3:7-8.10).

Mózes ámulattal és rémülten hallotta a parancsot. Mentegetve mondta: "[...] Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Egyiptomból?" Isten pedig ezt felelte: "Én veled lészek! és ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Egyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek" (2Móz 3:11-12).

Mózes még ezek után is csak azokra a nehézségekre gondolt, amelyekkel szembe kell néznie: népe vakságára, tudatlanságára és hitetlenségére, hiszen sokaknak közülük fogalmuk sem volt Istenről. Mindazáltal így válaszolt: "Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik?" Erre Isten így felelt: "VAGYOK AKI VAGYOK [...] Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok" (2Móz 3:13-14).

Ezután azt a parancsot kapta Mózes, hogy először Izrael véneit gyűjtse össze, mégpedig elsősorban azokat, akik közülük a legnemesebbek és legigazabbak, és akik régóta bánkódtak rabszolgaságuk bilincsei miatt. Ezeknek adja át Isten üzenetét és ígéretét: hogy megszabadítja őket. Azután ezekkel a vénekkel együtt jelenjék meg a fáraó előtt és ezt mondja néki: "[...] Az Úr, a héberek Istene megjelent nékünk; most azért hadd menjünk három napi útra a pusztába, hogy áldozzunk az Úrnak, a mi Istenünknek" (2Móz 3:18).

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 1

Az egyik legnagyobb probléma a történelem során a királyok örökösödése volt.  Mindig vannak, akik hatalomra éhesek, és trónra akarnak lépni. Dávid megöregedett és gyengévé vált. Az emberek Salamon beiktatását és megkoronázását várták. Adónia, Dávid fia, feltehetőleg a legidősebb valamennyi közül, megragadja a lehetőséget, hogy fellázadjon és Izrael királyi trónjára üljön. Absolon bátyja volt, és feltételezte, joga van az uralkodói székhez. Azt mondják, mindenben Absolont utánozta. Nyilvánvalóan úgy vélte, hogy szépsége és kiállása feljogosítja őt, mint ahogy Saul esetében történt. Az apja által elkényeztetettként azt gondolta, mivel ő a legidősebb, övé lesz a királyság, ha kell, akár erőszakkal is. Idősebb volt Salamonnál, de sokkal kevésbé alkalmas, mint ő. Adónia élvezte Joáb támogatását, és remélte, hogy a sereg az ő oldalára áll. Azt is remélte, hogy Abjátár, a főpapok egyike, szintén támogatni fogja őt. Szomorú látni, hogy ez a két ember, akik Dávid jó barátai voltak, Adóniához csatlakozik a hatalom utáni hajszában.

Adónia minden követ megmozgat, nagy ünnepséget szervez, ahová meghívja az egész családját, a király fiait, Júda férfiait, és a király szolgáit. Figyelemre méltó, hogy nem volt jelen Nátán, a próféta, Benája és a tekintélyes emberek, és Salamon, a fivére. Tudta, hogy Dávid Salamont akarja örökösévé koronázni. Nátán nem akart még egy katasztrofális szituációt, mint amilyet Absolon teremtett. Eleget tett prófétai elhívásának, és figyelmeztette Betsabét. Ő bement a király elé, és mindketten elmondták neki, hogy Adónia Izrael királyának kiáltotta ki magát. Dávid behívatta Sádók papot, Benáját és Nátánt, akiket Adónia nem hívott meg, és bár öreg volt és beteges, ugyanúgy Lélekkel teljes volt, mint fiatal korában, és gyorsan cselekedett. Salamont egy öszvéren Gihónba küldte. Ott Sádók pap felkente őt, és amint megkoronázták, mindenki felkiáltott „Éljen Salamon király!”, mivel ő lett Izrael új királya. Amikor ennek híre elért Adóniához, ő életét féltve bemenekült a szentélybe, és megragadta az oltár szarvait. Itt is láthatjuk Salamon nagyságát. Megtehette volna, hogy lázadásáért halállal fizet fivérének. Mindazonáltal megbocsát neki, és megparancsolja, miként viselkedjen: az élete attól függ, megígéri-e, hogy közönséges polgár lesz és hűséges az új királyhoz.

Mindannyiunk számára van mit tanulni ebből a fejezetből. Istennek megvan a módszere, hogy megalázza azokat, akik felmagasztalják magukat.

Leo Ranzolin
nyugalmazott Generál Konferenciai alelnök

39. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezetéhez (ápr. 24-30.).

Ez a fejezet Mózesnek, Isten szolgájának a formálódását írja le. A József idején megszerzett kiváltságok már a múlté lettek, szándékosan eltörölte őket az új fáraó. Ez a fáraó elrendelte a zsidó fiúgyermekek halálát. Mózes Isten gondviselése által megmenekült, és az édesanyja gondoskodhatott róla legfiatalabb éveiben. Micsoda bizonyságtétellé válik a történet az édesanyák befolyására!

 A zsidók Egyiptom jólétét keresték, nem a háborút, ami sokatmondó. Az egyetlen bűnük a hitük sértetlensége volt. „Azonban mindig megtartották elkülönültségüket. Az egyiptomiakkal nem társultak, nem vették fel nemzeti szokásaikat, sem vallásukat…” (242 o.) Megvizsgálhatjuk, hogy mennyire hűségesek voltak, ha a kivonulás eseményeit tekintjük! Azonban egy fontos szempontot tartsunk szem előtt: Isten népe nem azért akar különböző lenni, mert valami feltételezett erény van abban, ha különbözőek. A különbözőség csupán az eredménye a hitünk sértetlenségének, amikor bűnös kultúrában vagyunk.

Mózes alázatos pásztorként szolgált negyven éven keresztül. „De a végtelen Bölcsesség negyven évi alázatos pásztorkodásra hívta el azt, akit népe majdani vezetőjévé választott.” (247–238. o.) „Az örök hegyek ünnepélyes fenségében a Mindenható hatalmát és dicsőségét szemlélte napról napra…” (251. o.) Isten hívása váratlanul jött, az égő csipkebokor formájában. A megadás az életében felkészítette őt arra, hogy elfogadja Isten ígéretét a hatalomra, és bátorsággal fogjon hozzá a munkához. „Legyen a példája előttünk is arra, hogy mit tesz Isten azok jellemének megerősítésére, akik tökéletesen bíznak Benne és maradéktalanul engedelmeskednek parancsainak.” (255. o.)

A vezetői képességek fejlesztése a lelkiséggel kezdődik!

Skip Bell
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

2016. április 27., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 27 - SZERDA - 2 Sámuel 24

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezet 290. nap

Az Úr irányította útját, és a midiániták papjánál és fejedelménél, Jethrónál talált menedéket és otthont magának, aki szintén az egy igaz Istent imádta. Bizonyos idő eltelte után Mózes feleségül vette Jethró egyik leányát, Czipporát, és itt, apósa szolgálatában - mint nyájának pásztora - maradt negyven évig.

Amikor Mózes agyonütötte az egyiptomit, ugyanabba a hibába esett, amelyet atyái is olyan gyakran elkövettek, amikor saját kezükbe vették annak az ügynek az elintézését, amelynek elvégzését Isten már megígérte. Nem Isten akarata volt, hogy népe háború útján szabaduljon meg az egyiptomi rabságból, ahogy Mózes elgondolta. Isten a saját hatalmas erejével akarta népét megszabadítani, hogy megszabadításuk dicsősége egyedül őt illesse meg. Mindazáltal még ezt az elhamarkodott cselekedetet is felhasználta tervének megvalósítására. Mózes még nem készült fel nagy szolgálatára. Neki előbb még meg kellett tanulnia a hit leckéjét, amelyet Ábrahám és Jákób is megtanult: hogy ne támaszkodjon saját emberi erejére és bölcsességére, hanem kizárólag csak Isten hatalmára ígéretei beteljesedése érdekében. Sőt, Mózesnek ott a hegyek magányában, az önmegtagadás és viszontagságok iskolájában meg kellett tanulnia a türelmet és indulatai megfékezését. Mielőtt bölcsen tudna kormányozni, uralkodni, meg kell tanulnia az engedelmességet. Saját szívének teljes összhangban kellett lennie Isten akaratával, mielőtt a népet tanítaná meg Isten akaratának ismeretére. Saját tapasztalatai alapján fel kell készülnie az atyai gondoskodás gyakorlására mindenki iránt, akinek csak szüksége lehet segítségére.

Az ember eltekintett volna a hiábavalónak látszó fáradság és bizonytalanság ilyen hosszú időszakától és felesleges időveszteségnek tekintette volna. A Végtelen Bölcsesség azonban arra hívta el Mózest - akinek népe vezetőjévé kellett válnia -, hogy negyven esztendeig a juhpásztor alázatos munkáját végezze. A másokról való gondoskodás és az önzetlenség a nyájról való gyengéd gondoskodása közben fejlődött ki Mózesben. Így készítette fel Isten arra, hogy könyörületes és türelmes pásztorává legyen Izraelnek. Ezt a tapasztalatot nem helyettesíti semmiféle emberi felkészültség vagy kultúra.

Mózes sok olyat tanult Egyiptomban, amit el kellett felejtenie. Azok a befolyások, amelyek körülvették őt - nevelő anyja szeretete, magas rangja, amelyet a király unokájaként töltött be, a kéznél levő dolgok eltékozlása, a finom modor, az elmésség és a hamis vallás miszticizmusa, a bálványtiszteletek pompája, az építészet és a szobrászat ünnepélyes magasztossága - mindez mély benyomást hagyott fejlődő elméjében, és bizonyos mértékben formálta szokásait és jellemét. Ezeket a benyomásokat csak az idő, környezetének változása és az Istennel való közösség tudta eltávolítani. Mózesnek egy életen át tartó küzdelmet jelentett a tévelygések megtagadása és az igazság elfogadása, de Isten mindig megsegítette, amikor a küzdelemhez kevés volt az ereje.

Azokban, akiket Isten tervének véghezvitelére választott ki, az emberi gyengeségek is láthatókká váltak. Mégsem voltak sablonos szokásokkal és jellemmel rendelkező emberek, akik elégedetten megmaradtak előbbi állapotukban. Komolyan törekedtek az isteni bölcsesség elnyerésére, és meg akartak tanulni ügyéért munkálkodni. Az apostol azt mondja: "Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki" (Jak 1:5). Isten azonban nem részesíti mennyei világosságban azokat, akik megelégedetten megmaradnak a sötétségben. Azért, hogy megkapjuk Isten segítségét, el kell ismernünk gyengeségünket és elégtelenségünket; elménket azokra a nagy változásokra kell irányítanunk, amelyek bennünk végbe mennek. El kell kezdenünk komolyan és kitartóan imádkozni. El kell vetni magunktól a rossz szokásokat; a győzelmet csak akkor nyerhetjük el, ha határozott erőfeszítéssel igyekszünk tévedéseink kiigazítására és a helyes alapelvekhez való alkalmazkodásra. Sokan azért nem érnek el magas szintet - amelyet pedig elérhetnének - mert Istenre várnak, hogy majd megcselekszi helyettük azt, aminek a megtételéhez elegendő erőt adott nekik. Mindazok, akik alkalmasak tisztségek betöltésére, a legszigorúbb értelmi és erkölcsi fegyelemmel kell nevelődjenek. Isten segítségükre lesz, mert erejét egyesíti az emberi törekvésekkel.

A hegységek bástyái között Mózes egyedül volt Istennel. Itt nem tettek rá többé semmi benyomást Egyiptom pazar templomai és elméjét nem befolyásolták többé az egyiptomi vallás babonái és hamisságai. Az örökkévaló halmok, hegyek ünnepélyes nagyszerűségében meglátta a Magasságos fenségét, és tudatára ébredt, hogy Egyiptom istenei mennyire erőtlenek és jelentéktelenek voltak. Itt mindenre maga a Teremtő írta rá nevét. Mózesnek úgy tűnt, mintha itt Isten jelenlétében állna. Büszkesége és önelégültsége szertefoszlott. A puszta egyszerűségében semmivé lettek egyiptomi életének könnyű és fényűző következményei. Mózes így vált türelmes, tiszteletteljes és alázatos emberré. "Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd vala, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak" (4Móz 12:3). Jákób hatalmas Istenébe vetett hite erős volt.

Mai Bibliai szakasz: 2 Sámuel 24

Ennek a fejezetnek van egy szövegpárja a Biblliában. A Szentlélek bölcsnek tartotta, hogy másodszor is említést tegyen Dávid izraeli és júdabeli népszámlálásáról az Krónikák első könyvének 21. fejezetében. Itt sátán szerepét is meg akarta említeni a népszámlálásban. Ezt csak a szövegpár teszi világossá. Míg az írnok ebben a fejezetben azt írta, hogy „haragra gerjedt az Úr Izrael ellen” (1. vers), addig a Krónikák első könyve 21. fejezetének lejegyzője azt írja az 1. versben, hogy „Sátán Izrael ellen támadt” (új prot. ford.) Az Úr nem együttműködik sátánnal, hanem ellene küzd. A bűn Isten elleni tett, és amikor Ő kimutatja haragját, az szabad utat enged sátánnak, hogy színre lépjen és cselekedjen.

Dávid felelőtlenül rendelte el a népszámlálást, és amikor Isten félreállt, Dávid átengedte az uralmat a gonosznak és vétkezett, amikor elrendelte Júda és Izrael gyermekeinek megszámlálását. Isten azt ígérte, hogy az Ő gyermekei sokasodni fognak, Dávid pedig ellenőrizni akarta, hogy Isten betartja-e a szavát. Ezen kívül Dávid Isten áldásaival akart kérkedni, hogy ezzel is bizonyítsa magának, hogy ő egy jó vezető. Joáb ellenezte a népszámlálást. De vajon miért térnek el a számok? Itt, a 9. versben 800 ezer illetve 500 ezer emberről van szó, míg a Krónikák első könyvének 21. fejezetében 1,1 millió és 470 ezer ember áll. Az okot az 1Krónikák 21:6 adja meg, ahol azt olvassuk, hogy Joáb nem mondta el a teljes számokat Dávidnak. Isten meggyőzte Dávidot a bűnéről, aki ezután megvallotta azt Neki és bűnbocsánatot kért (10. vers).

Másnap reggel Gád próféta a bűnéért való három büntetés közül választási lehetőségét ajánlotta fel Dávidnak: 1) hét év éhínség, 2) az ellenségei által való üldöztetés; 3) három napig tartó dögvész. Dávid ez utóbbit választotta, minek következtében 70 ezer ember halt meg. Amikor azonban Isten angyala Jeruzsálem ellen nyújtotta ki a kezét, Dávid ezt meglátva így szólt az Úrhoz: „Bizony én vétkeztem, és én követtem el bűnt, de az én nyájam nem követett el semmit. Sújtson le kezed inkább énrám ...!” (17. vers - új prot. ford.). Ezután Gád ezt mondta Dávidnak: „... állíts oltárt az Úrnak” ezen a helyen! (18. vers). Ezért Dávid meg akarta venni azt a földet, ahol álltak, hogy oltárt építsen oda. A föld tulajdonosa azonban ingyen akarta azt nekiadni. Ezt Dávid elutasította, mert nem akart olyat áldozni az Úrnak, ami neki nem került semmibe. A tulajdonos végül elfogadta Dávid ajánlatát, aki így megvette tőle a földet és az állatokat rajta. Két különböző számot találunk itt, a 25. versben illetve az 1Krónikák 21:24-ben. A megoldás az írnokok által feljegyzett üzlet figyelmes elolvasásában rejlik: a földért 600 sekel súlyú aranyat fizettek (1Krónikák 21:24), a marhákért pedig 50 sekel ezüstöt (25. vers).

Más eltérések is vannak e fejezet és a Krónikák első könyvének 21. fejezetében található szövegpár között, ám ezen események közül egyik sem akadályozta meg a Szentlelket abban, hogy figyelmünket a bűn problémájára terelje, ami szenvedést okozott a túlélőknek. Ennek ellenére az igazság megmaradt tökéletesnek és feddhetetlennek a Szentlélek munkája nyomán, aki az Ige mindent átfogó szerkesztője.

Mindenható Urunk, aki soha nem maradsz távol tőlünk, tökéletlen emberektől, tiszta szívből imádunk és szeretünk Téged! Te nem rejtegetsz semmit senki elől, és mi arra az elképesztő felismerésre jutunk, hogy – bármit is mondanak vagy tesznek mások – Te, Urunk így szólsz hozzánk: „Én hiszek benned.” Jézus nevében. Ámen!

Koot van Wyk

39. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezetéhez (ápr. 24-30.).

Ez a fejezet Mózesnek, Isten szolgájának a formálódását írja le. A József idején megszerzett kiváltságok már a múlté lettek, szándékosan eltörölte őket az új fáraó. Ez a fáraó elrendelte a zsidó fiúgyermekek halálát. Mózes Isten gondviselése által megmenekült, és az édesanyja gondoskodhatott róla legfiatalabb éveiben. Micsoda bizonyságtétellé válik a történet az édesanyák befolyására!

 A zsidók Egyiptom jólétét keresték, nem a háborút, ami sokatmondó. Az egyetlen bűnük a hitük sértetlensége volt. „Azonban mindig megtartották elkülönültségüket. Az egyiptomiakkal nem társultak, nem vették fel nemzeti szokásaikat, sem vallásukat…” (242 o.) Megvizsgálhatjuk, hogy mennyire hűségesek voltak, ha a kivonulás eseményeit tekintjük! Azonban egy fontos szempontot tartsunk szem előtt: Isten népe nem azért akar különböző lenni, mert valami feltételezett erény van abban, ha különbözőek. A különbözőség csupán az eredménye a hitünk sértetlenségének, amikor bűnös kultúrában vagyunk.

Mózes alázatos pásztorként szolgált negyven éven keresztül. „De a végtelen Bölcsesség negyven évi alázatos pásztorkodásra hívta el azt, akit népe majdani vezetőjévé választott.” (247–238. o.) „Az örök hegyek ünnepélyes fenségében a Mindenható hatalmát és dicsőségét szemlélte napról napra…” (251. o.) Isten hívása váratlanul jött, az égő csipkebokor formájában. A megadás az életében felkészítette őt arra, hogy elfogadja Isten ígéretét a hatalomra, és bátorsággal fogjon hozzá a munkához. „Legyen a példája előttünk is arra, hogy mit tesz Isten azok jellemének megerősítésére, akik tökéletesen bíznak Benne és maradéktalanul engedelmeskednek parancsainak.” (255. o.)

A vezetői képességek fejlesztése a lelkiséggel kezdődik!

Skip Bell
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

2016. április 26., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 26 - KEDD - 2 Sámuel 23

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezet 289. nap

Izrael véneivel angyalok közölték, hogy szabadulásuk ideje elközeledett, és hogy Mózes az az ember, akire Isten rábízta ennek a feladatnak az elvégzését. Mózessel is angyalok közölték, hogy Jahve őt választotta ki népe megszabadítására. Mózes, mivel feltételezte, hogy népének fegyveres erővel kell majd kivívnia szabadságát, és így várhatóan neki kell majd a héberek hadseregét az egyiptomiak ellen vezetnie, elfojtotta nevelő anyjához és a fáraóhoz fűződő érzelmeit, nehogy ezek majd megakadályozzák Isten akaratának teljesítésében.

Az egyiptomi törvények szerint mindazoknak, akik elfoglalták a fáraók trónját, a papi rendnek is tagjaivá kellett lenniük. Ez azt jelentette, hogy Mózest is - a trón nyilvánvaló örökösét - be kellett avatni a nemzet és az államvallás titkaiba. Beavatása feladatával a papokat bízták meg. Mózest azonban - ámbár lelkes tanítvány volt - semmiképpen sem tudták rávenni arra, hogy részt vegyen a bálványistenek imádásában és szolgálatában. Megfenyegették a királyi korona elvesztésével és figyelmeztették, hogy a hercegnő is ki fogja tagadni, ha továbbra is állhatatosan ragaszkodik a héberek hitéhez. Mózes azonban továbbra is kitartott elhatározása mellett, hogy az egy Istenen, a menny és a föld Teremtőjén kívül senki és semmi mást nem imád és nem tisztel. Sőt vitatkozott és érvelt a papokkal. Rámutatott arra, hogy milyen babonás balgaságot követnek, amikor élettelen tárgyakat, bálványokat részesítenek tiszteletben. Senki sem tudta megcáfolni érveit, vagy megváltoztatni véleményét. Egy ideig eltűrték szilárd magatartását, határozottságát magas rangja miatt, és azért, mert a király és a nép bizalmát élvezte.

"Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Faraó leánya fiának mondják. Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett" (Zsid 11:24-26). Mózes alkalmas volt arra, hogy a föld nagyjai között kimagasló helyet foglaljon el, hogy a legdicsőbb ország királyi udvarában tündököljön, és megmutassa hatalma erejét. Nagy műveltségével kimagaslik minden idők nagy emberei közül. Páratlan történetíró, költő, filozófus, hadvezér és törvényadó volt. Mégis, amikor szinte az egész világ nyitva állt előtte, volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy visszautasítsa a gazdagság kecsegtető kilátásait, a nagyságot és a hírnevet "inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét" (Zsid 11:25).

Mózest tanították arra is, hogy Isten a végső jutalmat az ő alázatos és engedelmes szolgáinak megadja, és ezzel szemben minden világi előnyt jelentéktelennek minősített. A fáraó palotájának a nagyszerűségét és az uralkodó trónját ösztönzésként tárták Mózes elé. ő azonban tudta, hogy a királyi udvar bűnös örömei és élvezetei az embert elvonják Istentől. Mózes túltekintett a káprázatos palotán, a koronán, és tekintetét arra a nagy megtiszteltetésre, irányította, amellyel a Magasságos az ő szentjeit ajándékozza majd meg bűntől mentes országában. A hit szemével Mózes látta azt a hervadhatatlan, el nem pusztítható koronát, amelyet a menny Királya helyez a győztesek homlokára. Ez a hite indította arra, hogy forduljon el a föld uralkodóitól és csatlakozzék az alázatos, szegény és megvetett néphez. Isten választott népéhez, amely nép Istennek kíván inkább engedelmeskedni, mint a bűnnek szolgálni.

Mózes negyven éves koráig maradt a királyi udvarban. Ezalatt gondolatai gyakran fordultak népe nyomorult állapotára. Szolgaságukban gyakran meglátogatta testvéreit, és azzal a bizonyossággal bátorította őket, hogy Isten a szabadításukért munkálkodik. Gyakran gerjedt haragra, amikor azt látta, hogy egyiptomiak igazságtalanul bánnak népével és kegyetlenül elnyomják őket. Ilyenkor égett a vágytól, hogy megtorolja gonoszságukat. Egy nap, amikor éppen kint járt a mezőn, meglátta, hogy egy egyiptomi robotmester ütlegel egy héber férfit. Odaugrott és agyonütötte az egyiptomit. Az izraelita férfiún kívül nem volt senki tanúja ennek a tettnek, és Mózes azonnal eltemette az egyiptomi testét a homokba. Késznek mutatkozott arra, hogy megvédelmezze népe ügyét. Azt remélte, hogy hamarosan felkelnek szabadságuk visszaszerzése érdekében. "És azt gondolá, hogy az ő atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg" (ApCsel 7:25). Még nem készültek fel, még nem értek meg a szabadságra. A következő nap Mózes azt látta, hogy két héber férfi veszekedik egymással. Nyilvánvaló volt, hogy melyikük a hibás. Mózes megdorgálta a vétkest, aki azonnal támadóan szólt a dorgálóra, kétségbe vonva, hogy joga lenne a közbeavatkozásra, és aljas módon a tegnapi bűnténnyel vádolta: "[...] Kicsoda tett téged főemberré és bíróvá mi rajtunk? Talán engem is meg akarsz ölni, mint megöléd az egyiptomit?" (2Móz 2:14).

Az egész ügy gyorsan ismertté lett az egyiptomiak előtt, s felnagyítva eljutott a fáraó fülébe is. Ezt a cselekményt igen nagy jelentőségű ügynek tüntették fel a fáraó előtt. Azt mondták neki, hogy Mózes a népét az egyiptomiak ellen szándékozik vezetni. Meg akarja dönteni a kormányt és maga akar a trónra ülni; és addig a királyság nincs biztonságban, amíg Mózes él. Az uralkodó azonnal úgy döntött, hogy Mózesnek meg kell halnia. Mózes tudomást szerzett erről, megszökött Egyiptomból és Arábia felé menekült.

Mai Bibliai szakasz: 2 Sámuel 23

Ez a fejezet is a kétszeresen, vagy párhuzamosan feljegyzett bibliai igeszakaszok egyike. Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek úgy gondolta, bölcs dolog megismételni ezt a leírást a Krónikák első könyvének 11. fejezetében, amely fejezetből azonban hiányzik „Dávid király utolsó szavainak”, a vég idejére szóló kijelentéseinek feljegyzése, amit Sámuel második könyve 23. fejezetének 2-7. verseiben olvashatunk. Nyilvánvaló, hogy ezekben a versekben Dávid a földi történelem legvégső eseményeiről beszél, mivel a 6. és 7. versben egyértelmű és erőteljes kifejezéseket használ a gonosz végleges megsemmisítésére és kiirtására vonatkozóan: „az istentelenek mindnyájan... tűzzel égettessenek meg”.

Ebben a szakaszban azt láthatjuk, hogy a Szentháromság szól Dávidhoz, ugyanis a 2. versben azt mondja, hogy „az Úr lelke
 (ruah) beszélt általam, az ő szava (Igéje) volt nyelvemen”, majd a 3. versben: „Izráel Istene mondotta, Izráel kősziklája (cúr) így szólt hozzám” (új prot. ford.). A Dávidnak szóló isteni üzenetben a messiási királyság gondolata tárul elénk a 3. és 4. versben. Az 5. versben pedig már Dávid reménnyel teli értelmezését találjuk, miszerint a jövendölés az ő „házára” vonatkozik. Izraelben a királyság rendszere, amely Saullal kezdődött, nem egyezett meg Isten eredeti tervével, Isten azonban kegyelmesen eltűrte ezt az emberi intézményt egy ideig, az igazi királyság megalapításáig – a Messiás uralma alatt.
 
Még egy fontos dolog ötlik szemünkbe, ahogy Sámuel 2. könyvét olvassuk, mégpedig az, hogy az embereknek abban az időben nem csak egy nevük volt:
 Jóséb-Basebetet Adinónak* is hívták. A Krónikák első könyve 11:11-ben Jósébnek egy másik névváltozatát is megtaláljuk: Jásobeámnak nevezi őt az Írás. Dávidot és Salamont uralkodásuk alatt több írnok is szolgálta, akik más és más betűformákat és helyesírási szabályokat alkalmaztak. A krónikások különbözősége a számok területén is megmutatkozott. Krónikák első könyve 11:11-ben a testőrök vezéréről azt olvassuk, hogy „felemelte a kopjáját háromszáz ellen, akiket egyszerre megsebesíte”, míg Sámuel könyve szerint „egy ízben nyolcszázat sebesített meg” (8. vers). Mondhatnánk, hogy ez ellentmondás, azonban az ókori keleten - ahogy sokszor ma is - háborúban, valamit természeti csapások idején természetes volt, hogy az áldozatok összeszámlálásakor gyakran eltérő eredmények kerültek feljegyzésre. Azt se feledjük, hogy amikor az időben jóval későbbi írnok feljegyezte, amit egy korábbi krónikából (mint pl. 2Sám 23) felolvastak neki, akkor a különböző kiejtési formák és azok esetleges félrehallása is szerepet jászhatott. 

A Szentlélek azt akarja, hogy figyeljünk fel az emberi tévedések valóságára, az emberi nyelvek, fülek, kezek, és az emberi emlékező tehetség gyarlóságára, amelyek az írnokok másolási gyakorlatában is megmutatkoztak. Mondhatjuk, hogy Isten Igéje még mindig létező valóság? Igen! És megbízhatónak is nevezhetjük a Bibliát? Teljes mértékben! A kétszeresen feljegyzett, azaz párhuzamos bibliai igeszakaszokban az említett jelenség nem rendkívüli. Egyes beszámolók békeidőben íródtak, míg mások szorongattatás és háborús idők közepette. A Szentlélek, mint a Szentírás ihletője mély együttérzést mutat az emberiség iránt, készséget mutat arra, hogy engedje az embert emberi módon szólni az emberhez, még ha ez tökéletlen is. Mindezen tökéletlenség ellenére Isten Lelkének az emberi elmére és szívre gyakorolt hatása az, ami igazán számít: az a világosság, ami csak Tőle származhat.

Ahogy Dávid mondta: „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt 119:105). És ezt is: „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsolt 119:11).

Szerető Istenünk!
 
Szentlélek Isten, Aki emberi kezek által szerkesztetted egybe Isten Igéjét, Te vagy egyedül hatalmas arra, hogy elvedd a tökéletlent, és elménkbe és szívünkbe tökéletes megértést adj, a teljes igazságot. Állandóan szükségünk van útmutatásodra. Jézus nevében jöttünk Hozzád. Ámen

Koot van Wyk

39. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezetéhez (ápr. 24-30.).

Ez a fejezet Mózesnek, Isten szolgájának a formálódását írja le. A József idején megszerzett kiváltságok már a múlté lettek, szándékosan eltörölte őket az új fáraó. Ez a fáraó elrendelte a zsidó fiúgyermekek halálát. Mózes Isten gondviselése által megmenekült, és az édesanyja gondoskodhatott róla legfiatalabb éveiben. Micsoda bizonyságtétellé válik a történet az édesanyák befolyására!

 A zsidók Egyiptom jólétét keresték, nem a háborút, ami sokatmondó. Az egyetlen bűnük a hitük sértetlensége volt. „Azonban mindig megtartották elkülönültségüket. Az egyiptomiakkal nem társultak, nem vették fel nemzeti szokásaikat, sem vallásukat…” (242 o.) Megvizsgálhatjuk, hogy mennyire hűségesek voltak, ha a kivonulás eseményeit tekintjük! Azonban egy fontos szempontot tartsunk szem előtt: Isten népe nem azért akar különböző lenni, mert valami feltételezett erény van abban, ha különbözőek. A különbözőség csupán az eredménye a hitünk sértetlenségének, amikor bűnös kultúrában vagyunk.

Mózes alázatos pásztorként szolgált negyven éven keresztül. „De a végtelen Bölcsesség negyven évi alázatos pásztorkodásra hívta el azt, akit népe majdani vezetőjévé választott.” (247–238. o.) „Az örök hegyek ünnepélyes fenségében a Mindenható hatalmát és dicsőségét szemlélte napról napra…” (251. o.) Isten hívása váratlanul jött, az égő csipkebokor formájában. A megadás az életében felkészítette őt arra, hogy elfogadja Isten ígéretét a hatalomra, és bátorsággal fogjon hozzá a munkához. „Legyen a példája előttünk is arra, hogy mit tesz Isten azok jellemének megerősítésére, akik tökéletesen bíznak Benne és maradéktalanul engedelmeskednek parancsainak.” (255. o.)

A vezetői képességek fejlesztése a lelkiséggel kezdődik!

Skip Bell
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

2016. április 25., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 25 - HÉTFŐ - 2 Sámuel 22

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 22. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezet 288. nap

Az anyának sikerült rejtegetnie a gyermeket három hónapig. De tovább nem tudta biztonságban tartani. Ekkor gyékényből készített egy kis ládácskát, gyantával és szurokkal vízhatlanná tette, azután belefektette a csecsemőt, és a ládácskát elhelyezte a folyó partján a sás között. Nem mert ott maradni, hogy őrizze, és ezzel a gyermek és a saját életét is kockáztassa. A gyermek nénje, Miriám azonban a közelben időzött, látszólag közömbösen, de valójában aggódva, hogy meglássa mi történik majd kis testvérével. Kívüle azonban még más őrizők is jelen voltak. Az anya buzgó imával bízta gyermekét Isten gondjaira. Ezért a láthatatlan angyalok serege lebegett a fiúcska rejtekhelye fölött. A fáraó leányát is angyalok irányították a folyópartnak arra a részére. A sásból készített ládácska felkeltette kíváncsiságát. Amikor megpillantotta a ládácskában lévő szép gyermeket, világos lett előtte a történet. A csecsemő sírása felébresztette szánalmát. Együttérzéssel gondolt az ismeretlen édesanyára, aki ehhez az eszközhöz folyamodott annak érdekében, hogy megoltalmazza drága gyermekének életét. Elhatározta, hogy örökbe fogadja a gyermeket.

Miriám titokban figyelte a királylány minden mozdulatát. Amikor észrevette, hogy gyengéden tekint a gyermekre, közelebb merészkedett, végül megszólalt: "[...] Elmenjek-é s hívjak-é egy szoptatós asszonyt a héber asszonyok közül, hogy szoptassa néked a gyermeket?" (2Móz 2:7). A királylány engedélyt adott erre.

Miriám azonnal az édesanyjához sietett a jó hírrel és késlekedés nélkül visszatért vele a fáraó leányához. "Vidd el ezt a gyermeket és szoptasd fel nékem, és én megadom a te jutalmadat" - mondta a hercegnő (2Móz 2:9).
Isten meghallgatta az anya imáját és hite elnyerte jutalmát. Mély hálával kezdte el biztonságban boldogító feladata betöltését. Hűségesen kihasználta ezt az alkalmat arra, hogy gyermekét Isten számára nevelje. Erősen hitte, hogy gyermekét Isten valami nagy feladatra őrizte meg. Tudta, hogy nemsokára át kell adnia királyi anyjának. Azt is tudta azonban, hogy gyermeke ezzel olyan környezetbe kerül, amelynek befolyása eltérítheti és elfordíthatja Istentől. Mindez arra késztette, hogy többi gyermekeinél szorgalmasabban és gondosabban oktassa és nevelje az Istenben való hitben. Elméjét Isten félelmével és az igazság szeretetével telítette. Komolyan imádkozott azért, hogy gyermekét őrizze meg Isten a királyi udvar minden Megmutatta gyermekének a bálványimádás balgaságát és bűnét, és korán megtanította őt arra, hogy leborulva imádkozzék az élő Istenhez, aki meghallgathatja őt és aki egyedül segítheti meg minden veszélyben.

Fiát addig tartotta magánál, ameddig csak tudta, de köteles volt őt átadni a király leányának körülbelül tizenkét éves korában. Ezt a tizenkét éves fiút szegényes rabszolga kunyhóból a királyi palotába vitték, a fáraó leányához, "[...] és fia gyanánt lőn annak" (2Móz 2:10). Nem veszítette el azokat a benyomásokat, amelyeket gyermekkorában kapott. Nem felejtette el az anyja mellett tanult leckéket, amelyek megvédték a királyi udvar ragyogó pompái között burjánzó gőgtől, hűtlenségtől és bűntől.

Mily messze ható következményekre vezetett ennek az egyszerű héber asszonynak a befolyása; pedig számkivetett rabszolganő volt abban az országban! Mózes életének egész jövője, a nagy misszió, amelyet Izrael vezetőjeként betöltött, tanúskodik a keresztény édesanyák munkájának fontosságáról. Semmiféle más munka jelentősége nem érhet fel ehhez. Legnagyobb mértékben az édesanya tartja kézben gyermekei sorsát. Az édesanya a jellemet és az értelmet fejleszti ki nemcsak e földi életre, hanem az örökkévalóságra. Magot hint, amely itt felnövekedve meghozza gyümölcsét a jóra vagy a rosszra. Nem azért kell élnie, hogy szép alakot fessen a vászonra, vagy véssen ki márványból, hanem azért, hogy Isten képét rányomja egy-egy emberi szívre. Nagy felelősség nyugszik minden édesanyán - különösen a gyermekek korai életszakaszában. Ezek az évek a legfontosabbak a jellem formálásában. Azok a benyomások, amelyekkel az anyák ilyenkor hatnak gyermekeik fejlődő elméjére, egy életre szólnak. A szülőknek gyermekeiket már kis korukban úgy kell nevelniük és oktatniuk, hogy keresztények legyenek. Isten nem azért bízta ránk gyermekeink gondviselését, hogy egy földi birodalom trónjának örökösei legyenek, hanem azért, hogy Isten országában királyokként örökkön örökké uralkodjanak.

Érezze minden édesanya, hogy a rendelkezésére álló pillanatok felbecsülhetetlenül értékesek. A számadás ünnepélyes napján Krisztus megvizsgálja munkájukat. Akkor nyilvánvalóvá lesz, hogy a sok kudarcot és gonoszságot azoknak a tudatlansága és nemtörődömsége eredményezte, akiknek kötelességük lett volna gyermekeik lábait a helyes útra vezetni. Akkor az is nyilvánvalóvá lesz, hogy, akik rendkívüli szellemi képességük és szent életük világosságával áldották meg a világot, a befolyásuk és sikereik rugóit képező alapelveket egy keresztény édesanya imáinak köszönhették.

A fáraó udvarában Mózes a legmagasabb állami és katonai kiképzésben részesült. Az uralkodó úgy határozott, hogy örökbefogadott fiúunokáját teszi meg utódjának a trónon, és az ifjút ennek a magas pozíciónak megfelelő betöltésére nevelték. "És Mózes taníttaték az Egyiptombeliek minden bölcsességére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben" (ApCsel 7:22). Vezetői képessége a hadviselés területén az egyiptomi hadsereg kedveltjévé tette. Általában figyelemre méltó jellemű embernek tartották. Sátán ismét vereséget szenvedett szándéka megvalósításában. Éppen azt a rendeletet, amely a héber fiúgyermekeket halálra ítélte, használta fel Isten népe jövendő vezetőjének a kiképzésére és neveltetésére.

Mai Bibliai szakasz: 2 Sámuel 22

Ebben a fejezetben Isten szaváról tudunk meg többet. Miért tartja a Szentlélek ezt a fejezetet ismétlésre méltónak a Bibliában? Szövegét ugyanis a Zsoltárok könyvében is megtalálhatjuk, igaz, van köztük különbség, és talán itt fedezhetjük fel a tanulságot. A Zsoltárok könyve 18. fejezete sokkal inkább liturgikus. Bevezetése is így hangzik: „az éneklőmesternek, az Úr szolgájától, Dávidtól.” Sámuel 2. könyve  22. fejezete azonban sokkal tárgyilagosabb, és így kezdi a leírást: „Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak.” A történetíró Sámuel második könyvében arról tudósít, hogyan menti meg az Úr Dávidot Saul kezéből (1. vers), de a Zsoltárok 18-ban Sault nem említi. 2Sámuel 22:5-ben ezt olvashatjuk: „halál hullámai vettek engem körül” míg a Zsoltárok 18:5 „halál kötelei"-ről „istentelenség árjai”-ról beszél. 2Sámuel 22:8-ban azt olvassuk: „az égnek fundamentumai”, a Zsoltárok 18:7-ben pedig, a „hegyek fundamentumai” rendültek meg. 2Sámuel 22:11-ben ez áll: „a Khérubon ment és röpült”, Zsoltárok 18:11-ben pedig: „Kérubon haladt… a szelek szárnyán suhant”. Tehát a későbbi korokban, amikor az írnok átmásolta Sámuel könyvéből a fejezetet, kiigazított néhány szót, hogy egy liturgikus éneket készíthessen.

A szavak cseréje és ütemhez, dallamhoz igazítása, hogy énekben is használható legyen, napjainkban is így történik. Megszokott az egyházakban, hogy egy ének komponálásakor a Bibliát is felhasználják, például a Zsoltárok könyvének 23. fejezetét is sokszor átszövegezték és hangszerelték már. A sorokat úgy módosították, hogy illeszkedjenek a zenéhez és a várható közönség képességeihez/igényeihez. A régies szavakat modern, köznyelvi szavakra cserélték. Mindenki ezeket énekli, és senki sem panaszkodik miattuk. Tehát amiatt sem szabad panaszkodnunk, hogy a Szentlélek úgy döntött, ez a később keletkezett himnusz is szerepeljen Isten Igéjében.

2Sám 22:33-ból például – az eredeti héber szövegben – a másoló kihagyott négy betűt, a 34. versből két betűt, és a 37. versből is két betűt. Talán a 33. vers mellé, a margóra írhatta őket, mert úgy tűnik, mintha a Zsoltárok 18:33 szerzője nem tudta volna, mit kezdjen a széljegyzetben található javítással, hiszen a következő versek szavaiból itt-ott kihagyott betűket mind a 2Sám 22:33 mellett találta. Így hát a Sámuel könyvéből kimaradt betűket pontosan felsorakoztatta a Zsoltárok 18:33-ban.

Amikor a Zsidók Ninive mellett voltak száműzetésben, akkor Isten Igéjének iratait kezelni nem volt könnyű. Birodalmak egész könyvtárakat vittek el a nemzetektől, és volt egy asszír könyvtár Ninivében Asszúrbanipál idejében. Az apjáról szóló szöveget az utolsó babiloni király napjaiban másolták. A tudósok rámutattak, hogy vannak rövidítések és közbeszúrt szavak, amik érthetőbbé teszik a dolgokat. Ezért találhatunk például párhuzamos leírásokat a négy evangéliumban is.

Milyen  tanulságot vonhatunk le ebből? Azt, hogy mennyire fontos óvatosnak lennünk az életben, hogy mit írunk és mit mondunk, mert mindez hatással lehet arra, hogy mások miként értik meg Isten Igéjét.


Szerető Istenünk!
Életmódunk hatással van gondolkodásunkra, és ahogy gondolkodunk, az hatással van cselekedeteinkre, cselekedeteink pedig meghatározzák mit érünk el. Segíts, hogy érted élhessünk minden nap, így tevékenységünk miatt nem fog kárt vallani Igéd. Jézus nevében kértünk. Ámen.


Koot van Wyk

39. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 22. fejezetéhez (ápr. 24-30.).

Ez a fejezet Mózesnek, Isten szolgájának a formálódását írja le. A József idején megszerzett kiváltságok már a múlté lettek, szándékosan eltörölte őket az új fáraó. Ez a fáraó elrendelte a zsidó fiúgyermekek halálát. Mózes Isten gondviselése által megmenekült, és az édesanyja gondoskodhatott róla legfiatalabb éveiben. Micsoda bizonyságtétellé válik a történet az édesanyák befolyására!

 A zsidók Egyiptom jólétét keresték, nem a háborút, ami sokatmondó. Az egyetlen bűnük a hitük sértetlensége volt. „Azonban mindig megtartották elkülönültségüket. Az egyiptomiakkal nem társultak, nem vették fel nemzeti szokásaikat, sem vallásukat…” (242 o.) Megvizsgálhatjuk, hogy mennyire hűségesek voltak, ha a kivonulás eseményeit tekintjük! Azonban egy fontos szempontot tartsunk szem előtt: Isten népe nem azért akar különböző lenni, mert valami feltételezett erény van abban, ha különbözőek. A különbözőség csupán az eredménye a hitünk sértetlenségének, amikor bűnös kultúrában vagyunk.

Mózes alázatos pásztorként szolgált negyven éven keresztül. „De a végtelen Bölcsesség negyven évi alázatos pásztorkodásra hívta el azt, akit népe majdani vezetőjévé választott.” (247–238. o.) „Az örök hegyek ünnepélyes fenségében a Mindenható hatalmát és dicsőségét szemlélte napról napra…” (251. o.) Isten hívása váratlanul jött, az égő csipkebokor formájában. A megadás az életében felkészítette őt arra, hogy elfogadja Isten ígéretét a hatalomra, és bátorsággal fogjon hozzá a munkához. „Legyen a példája előttünk is arra, hogy mit tesz Isten azok jellemének megerősítésére, akik tökéletesen bíznak Benne és maradéktalanul engedelmeskednek parancsainak.” (255. o.)

A vezetői képességek fejlesztése a lelkiséggel kezdődik!

Skip Bell
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba