2016. március 31., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 31 - CSÜTÖRTÖK - 1 Sámuel 28

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezet 263. nap

A pásztor szorgalmával és gondoskodásával, a gondjaira bízott tehetetlen teremtmények iránti együttérző szeretetével az ihletett írók az evangélium néhány csodálatos igazságát illusztrálják. Krisztust népéhez való viszonyában a pásztorhoz hasonlítják. Krisztus a bűnbeesés után látta, hogy nyája a bűn sötét útjain a pusztulás felé rohan. Megmentéséért elhagyta Atyja házának dicsőségét. Ezt mondja: "Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, s a megtöröttet kötözgetem, s a beteget erősítem. [...] És megtartom az én juhaimat, hogy többé ne legyenek zsákmányul. [...] S a föld vadai nem eszik meg őket" (Ez 34:16.22.28). Hangja hallatszik, amint nyája közé hívja őket, amely "[...] sátor lészen árnyékul nappal a hőség ellen, s oltalom és rejtek szélvész és eső elől" (Ésa 4:5). Ő fáradhatatlanul gondoskodik nyájáról. Erősíti a gyengéket, enyhít a szenvedésen, karjára veszi és keblén hordozza a bárányokat. Juhai szeretik őt. "Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját" (Jn 10:5).

Krisztus mondja: "[...] a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra. Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim" (Jn 10:11-14).

Krisztus, a Főpásztor, nyáját szolgáira, a segédpásztorokra bízta; és ugyanolyan figyelmet kíván tőlük, mint amilyet ő tanúsít. Végezzék szent felelősséggel feladatukat, amellyel megbízta őket! Ünnepélyesen megparancsolta nekik, hogy legyenek hűségesek, táplálják a nyájat, erősítsék a gyengét, élesszék az elaléltat, és védjék meg a nyájat a ragadozó farkasoktól.

Krisztus feláldozta saját életét, hogy megmentse juhait, és ezt a szeretetet példaként állítja pásztorai elé. De "a béres [...] akinek a juhok nem tulajdonai", nem törődik a nyájjal. Csak a nyereségért dolgozik, és csak magával törődik. A saját hasznát keresi a gondjaira bízottak érdekei helyett, és a veszély idején elmenekül. Elhagyja a nyájat.

Péter apostol így buzdítja a segédpásztorokat: "Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak" (1Pt 5:2-3). Pál ezt mondja: "Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek tiközétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak" (ApCsel 20:28-29).

Az apostol így dorgálja azokat, akik kellemetlen feladatnak tartják a hűséges pásztor sorsát nehezítő gondokat és terheket. "[...] nem kényszerítésből, hanem örömest; s nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal" (1Pt 5:2). E hűtlen szolgákat a Főpásztor elbocsátja. Egyházát Krisztus vérén váltotta meg. Minden pásztornak tudnia kell, a gondjaira bízott juhok mérhetetlen nagy áldozatba kerültek. Tekintse mindegyiket felbecsülhetetlen értékűnek, fáradhatatlanul vigyázva rájuk. Krisztus lelkétől áthatott pásztor követi a Mester önmegtagadó példáját. A gondjaira bízottak jólétéért állandóan fáradozik, és a nyáj fejlődik gondozása mellett.

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 28

Miután Saul király felhagyott Dávid üldözésével, a filiszteusok kihasználták a helyzetet, és betörtek az országba Jezréel völgyében. Saul végre összeszedte embereit, hogy megütközzenek a filiszteusokkal, de nagyon megrémült, amikor felmérte az ellenség haderejét és saját gyengeségét. Mivel Istentől jövő vezetést sem álom, sem az Urim, sem próféták által nem kapott, ezért kétségbeesésében egy halottidéző asszonyt kerestetett.

Az Úr nem adott neki bátorítást, vagy utasítást az előtte álló csatára, mert Saul megölette a papokat, megtagadta az engedelmességet az Úr szavának, amit az Úr Sámuelen keresztül üzent, valamint üldözte Dávidot, és így az álnokság poharát majdnem csordultig töltötte. A folyamat azon az éjszakán érte el csúcspontját, amikor elment az endori halottidézőhöz. Az Úr parancsának engedelmeskedve (5Móz 18:9-14), Saul korábban elrendelte, hogy irtsák ki, vagy űzzék el a királyságból az összes boszorkányt, halottidézőt, jövendőmondót, szellemidézőt, és mindenki mást, aki gyakorolta a varázslást. Most azonban éppen ő keres egyet azokból, akiket egykor elítélt.

Saul álruhát öltött, és két másik segítővel keresztülsettenkedett a harcvonalakon a boszorkány sötét háza felé. Az asszony ellenkezett, mert az életét kockáztatta volna, ha varázsigéket használ, de Saul megesküdött (ráadásul az Úrra!) hogy nem fogja kivégeztetni. Arra kérte a halottidézőt, hogy idézze meg Sámuelt (akinek sosem engedelmeskedett, amíg a próféta élt). A halottidéző azt mondta, lát egy palástot viselő öregembert.. Saul azt a következtetést vonta le, hogy ez Sámuel lehet, annak ellenére, hogy csak az asszony látta őt.

A Sámuelre hasonlító démontól érkező üzenet legtöbb részletében igaz volt, ám a gonosz szellem hazudott, amikor azt mondta, hogy „Holnap te és a fiaid mind velem lesztek.” Ördögien volt felépítve az üzenet, hogy Saul kétségbe essen. Nem volt remény, segítség, sem bátorítás. Saul összeesett a boszorkány barlangjának padlóján, és csak a boszorkány és saját két segítője unszolására tért magához annyira, hogy némi ételt elfogadjon. A szellem szavai önbeteljesítő jóslattá váltak.

Az ősi figyelmeztetések a szellemidézők és bárki más ellen, akik a halottaktól kérnek információt, a mai napig érvényesek. A halott az halott. Bárki, aki tudást kér tőlük, akár az Ouija-táblán (szellemtábla), horoszkópon, vagy bármilyen spiritisztán keresztül, az valójában bukott angyalokkal beszél. Csak akkor lehetünk biztonságban, ha kizárólag Istentől kérünk bölcsességet.

Ralph Neall

35. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezetéhez (márc 27- ápr. 2.).

Jákob jellemének hibái közül a legfőbb a megtévesztés volt, és ez utolérte őt. Menekülni kényszerült dühös bátyja elől, aki bosszúra szomjazott; becsapott és elárult apját kényszerült maga mögött hagyni és fondorlatos anyját, akiket többé nem látott, Jákob megkezdte fájó száműzetését távol az otthontól. A bűntudat mély érzésével letaglózva Jákob megkezdi hosszú útját a nagybátyja, Lábán városába. A szíve megtelt sötét kétségbeeséssel, amelyet a magányosság kísér. A bűnei óriásiak előtte, olyan bűnök, amelyek darabokra zúzták az életét és az otthonát. Semmi sem lesz már többé ugyanolyan.

Egy éjszaka az útja során egy különös „titokzatos létráról” álmodik. A létrán angyalokat lát fel- és lejárni a föld és a menny között. A létra jelképes ábrázolása megerősítette, hogy a föld, amely nagyapjának, Ábrahámnak és apjának, Izsáknak adatott, Isten ajándéka, és Jákob és a leszármazottjai is örökösei lesznek. Ez az álom felfedte, hogy Jákob bűnei és megtévesztései ellenére Isten elfogadta a bűnbánatát és ígéretet tett arra, hogy megőrzi őt. Egy napon majd hazatérhet szülőföldjére.

Jákob tapasztalata gyakran a miénk is egyben. A bűn által becsapva cél nélkül kódorgunk, magányosan és kétségbeesve. De akik Istenhez fordulnak segítségért, megkapják a megváltás ígéretét. Isten hű és igaz, és megőrzi gyermekeit. Jézus marad az a létra, amely lehetővé teszi, hogy Isten áldásai kiáradjanak az emberekre.

Denis Fortin
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

2016. március 30., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 30 - SZERDA - 1 Sámuel 27

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezet 262. nap

Az ősi szokás - bár néha megsértették, mint Lábán is - jó eredményt hozott. Ha a kérőnek szolgálnia kellett menyasszonyáért, nem volt elhamarkodott a házasság. Próbára lehetett tenni a kérő szeretetét, és azt is, hogy képes-e családjáról gondoskodni. Korunkban sok rossz származik az ezzel ellentétes szokásokból. Gyakran a házasulandóknak nem sok alkalmuk van esküvőjük előtt egymás szokásainak és természetének megismerésére. Ami pedig a mindennapi életet illeti, jóformán idegenek, amikor az oltár előtt sorsukat összekötik. Sokan túl későn ismerik fel, hogy nem illenek egymáshoz, és egybekelésükből élethosszig tartó boldogtalanság származik. Gyakran a feleség és a gyermekek szenvednek a férj és apa hanyagsága, ügyetlensége vagy helytelen szokásai miatt. Ha az ősi szokások szerint a kérő jellemét a házasság előtt próbára tennék, sok boldogtalanságot lehetne elkerülni.

Jákób hét évig hűségesen szolgált Rákhelért, és szolgálatának évei "[...] csak néhány napnak tetszék [...] neki, annyira szereti vala őt" (1Móz 29:20). De az önző és kapzsi Lábán, aki meg akart tartani egy ilyen értékes segítséget, kegyetlenül becsapta Jákóbot azzal, hogy Leát adta neki Rákhel helyett. Mivel Lea is részt vett a csalásban, Jákób nem tudta szeretni. Felháborodott szemrehányására Lábán azt ajánlotta, szolgáljon még hét évig Rákhelért. De az apa nem engedte, hogy Jákób elhagyja Leát, mert ezzel megszégyenítette volna a családot. Nagyon kínos és nehéz helyzetbe hozta Jákóbot, aki végül elhatározta, megtartja Leát, és feleségül veszi Rákhelt is. Mindig Rákhelt szerette. Ez irigységet és féltékenységet szított, és a testvér-feleségek versengése megkeserítette Jákób életét.

Jákób húsz évig élt Mezopotámiában Lábán munkásaként, aki nem törődve a rokoni kötelékekkel, igyekezett a lehető legtöbb hasznot húzni a kapcsolatból. Tizennégy évi fárasztó munkát követelt két lányáért; a többi időben pedig tízszer változtatta meg Jákób bérét. Jákób mégis szorgalmasan és becsületesen szolgált. Lábánnal folytatott utolsó beszélgetése szemlélteti fáradhatatlan éberségét, amellyel sokat követelő gazdája érdekeit szolgálta: "Immár húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg. Amit a vad megszaggatott, nem vittem hozzád, én fizettem meg azt; tőlem követelted a nappal lopottat, mint az éjjel lopottat is. Úgy voltam hogy nappal a hőség emésztett, éjjel pedig a hideg; és az álom távol maradt szemeimtől" (1Móz 31:38-40).

A pásztornak éjjel és nappal vigyáznia kellett nyájára, amelyet a rablók és a vadállatok veszélyeztettek. Sok volt belőlük, és merészek voltak. Gyakran nagy pusztítást végeztek a nyáj között, ha nem őrizték azt lelkiismeretesen. Jákóbnak sok segítője volt Lábán hatalmas nyájának gondozásában, de ő felelt az egész nyájért. Az év egyes szakaszaiban személyesen is a nyájjal kellett lennie, hogy a száraz időszakban óvja a szomjhaláltól, a leghidegebb hónapokban a kemény éjszakai hidegtől. Jákób volt a főpásztor, a hozzá beosztott szolgák pedig a segédpásztorok. Ha egy juh hiányzott, a főpásztoré volt a veszteség. Szigorúan számon kérte a gondozással megbízott szolgáktól, ha a nyájat nem találta jó állapotban.

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 27

Bár Dávidot az Úr mindezidáig minden bajtól megvédte, mégis újra próbára teszi a hitét. A kilátásai sötétek. Saját emberei róják meg és hálátlanul viselkednek. Kehilla emberei megpróbálják átadni őt Saulnak (23: 1-13), és a Zifeusok kétszer is elárulják a rejtekhelyét. Nábál sértegeti őt. Lassan törvényen kívüliként kezelik.

Tehát anélkül, hogy Istentől kérne útmutatást, úgy dönt, hogy menedéket keres a filiszteusok, az esküdt ellenségeik között. Ákhis, Gáth királya fogadja. Úgy tűnik, ez ugyanaz a király, aki előtt korábban Dávid őrültnek tettette magát (1Sám 21:12-13). De akkor egyedül volt, most viszont vele van mind a 600 embere azok feleségeivel és gyerekeivel. Ákhis nyilvánvalóan úgy látja, hogy növelni fogják a katonai erejét. Amikor Saul meghallja, hogy hová ment Dávid, úgy dönt, leáll az üldözésével.

Dávid botlása ebben az esetben hasonlít Illés meneküléséhez a Kármel hegyi győzelem után. Mindketten túlságosan emberi módon viselkedtek, és így hiányzott belőlük a hit és a bátorság. Szerencsére Isten nem hagyta el őket.

Dávid következő lépéseként megkéri Ákhist, hogy adjon neki egy helyet, ahol lakhat, de az legyen messze a gáthi központtól. Ákhis odaadja neki Siklág városát. Ettől kezdve Dávid úgy határoz, hogy folytatja rajtaütéseit az amálekiták, és egyéb sivatagi törzsek ellen, akikkel kapcsolatban Isten elrendelte, hogy Izráel gyermekei irtsák ki őket. Dávid nem hagyott túlélőket, hogy híreket vigyenek Ákhisnak, így amikor a filiszteus király megkérdezte, hogy hol voltak, akkor azt mondta: „Júda déli része ellen vonultam.” Tényleg  rajtaütött Júda déli részén, de a sivatagi törzsek ellen és nem a sajátjai ellen vonult. Kétértelmű válasza azonban abban a hitben hagyta Ákhist, hogy Júda ellen vonult.

Dávid melléfogása, hogy a filiszteusok közé ment Isten útmutatása nélkül, majd kétértelmű kijelentésekkel takargatta az igazságot, újfent bizonyítja, hogy csakis Isten akaratát követve lehetünk biztonságban.

Ralph Neall

35. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezetéhez (márc 27- ápr. 2.).

Jákob jellemének hibái közül a legfőbb a megtévesztés volt, és ez utolérte őt. Menekülni kényszerült dühös bátyja elől, aki bosszúra szomjazott; becsapott és elárult apját kényszerült maga mögött hagyni és fondorlatos anyját, akiket többé nem látott, Jákob megkezdte fájó száműzetését távol az otthontól. A bűntudat mély érzésével letaglózva Jákob megkezdi hosszú útját a nagybátyja, Lábán városába. A szíve megtelt sötét kétségbeeséssel, amelyet a magányosság kísér. A bűnei óriásiak előtte, olyan bűnök, amelyek darabokra zúzták az életét és az otthonát. Semmi sem lesz már többé ugyanolyan.

Egy éjszaka az útja során egy különös „titokzatos létráról” álmodik. A létrán angyalokat lát fel- és lejárni a föld és a menny között. A létra jelképes ábrázolása megerősítette, hogy a föld, amely nagyapjának, Ábrahámnak és apjának, Izsáknak adatott, Isten ajándéka, és Jákob és a leszármazottjai is örökösei lesznek. Ez az álom felfedte, hogy Jákob bűnei és megtévesztései ellenére Isten elfogadta a bűnbánatát és ígéretet tett arra, hogy megőrzi őt. Egy napon majd hazatérhet szülőföldjére.

Jákob tapasztalata gyakran a miénk is egyben. A bűn által becsapva cél nélkül kódorgunk, magányosan és kétségbeesve. De akik Istenhez fordulnak segítségért, megkapják a megváltás ígéretét. Isten hű és igaz, és megőrzi gyermekeit. Jézus marad az a létra, amely lehetővé teszi, hogy Isten áldásai kiáradjanak az emberekre.

Denis Fortin
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

2016. március 29., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 29 - KEDD- 1 Sámuel 26

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezet 261. nap

Időnket, képességeinket, javainkat szánjuk oda szent áldozatként neki, aki ezeket az áldásokat gondjainkra bízta. Valahányszor rendkívüli szabadítását tapasztaljuk, vagy új és váratlan segítséget nyújt, ismerjük fel Isten jóságát. Ne csak szavakkal mondjunk hálát, hanem Jákóbhoz hasonlóan ügyére szánt ajándékokkal és adományokkal is. Mivel Istentől állandóan áldást kapunk, nekünk is állandóan adnunk kell.

"Valamit adándasz nékem" - mondta Jákób - "annak tizedét néked adom." Mi, akik az evangélium teljes világosságát és kiváltságait élvezzük, kevesebbet adjunk-e Istennek, mint azok, akik a korábbi, kevésbé kedvező korban éltek? Nem! Ahogy nagyobbak azok az áldások, amelyeket élvezünk, nem nőnek-e hasonlóan a kötelességeink is? De milyen kevéssé értékeljük a menny ajándékát. Hiába próbálkozunk matematikai szabályok alapján - idővel, pénzzel és szeretettel - mérni azt a felmérhetetlen szeretetet és azt a felfoghatatlan értékű ajándékot! Tized Krisztusnak! Ó! sovány alamizsna, szégyenteljes viszonzása annak, ami oly sokba került! Krisztus a Golgota keresztjéről fenntartás nélküli odaszentelődésre szólít. Szenteljük Istennek egész lényünket és mindent, amink van!

Az Isten ígéreteibe vetett új és megingathatatlan hittel és a mennyei angyalok jelenlétének és oltalmának bizonyosságával folytatta útját Jákób a "[...] napkeletre lakók földére" (1Móz 29:1). De milyen más volt az ő érkezése, mint majdnem száz évvel korábban Ábrahám követéé! A szolga teveháton utazó kísérettel és gazdag arany- és ezüst ajándékokkal jött. A fiú pedig magányos, feltört lábú vándorként. Semmije nem volt, kivéve a botját. Ábrahám szolgájához hasonlóan Jákób is megállt a kútnál, és ott találkozott Rákhellel, Lábán kisebbik lányával. Most Jákób volt az, aki szolgálatot tett: elgördítette a követ a kútról és megitatta a nyájat. Miután megmondta, hogy rokon, szívesen fogadták Lábán otthonában. Bár hozomány és kísérők nélkül jött, néhány hét alatt kiderült, milyen szorgalmas, ügyes, és kérték, hogy maradjon ott. Megállapodtak abban, hogy Jákób hét évig szolgál Rákhel kezéért.

Az ősi szokások megkívánták, hogy a vőlegény a házasság megkötése előtt felesége atyjának egy összeget tegyen le, vagy azzal egyenértékű birtokot adjon - ahogy a körülményei megengedik. Ezt biztosítéknak tekintették a házassági kapcsolathoz. Az apák nem látták lányuk boldogságát biztosítva egy olyan ember mellett, aki nem készült fel családja eltartására. Ha nem tudott elég jól gazdálkodni, jószágot és földet szerezni, félő volt, hogy a házasok rosszul fognak élni. Azt pedig, aki semmit sem tudott fizetni a feleségéért, próbára tették. A megkívánt hozomány értékének megfelelő ideig dolgozhatott annak a lánynak az atyjánál, akit szeretett. Amennyiben a kérő becsületesen szolgált, és más dolgokban is derék embernek bizonyult, feleségül kapta a lányt, és általában az apa a hozományt, amit kapott a házasságkötéskor, lányának adta. Rákhel és Lea esetében azonban Lábán önzően megtartotta a hozományt, amit nekik kellett volna adnia. Lányai hivatkoztak is erre, mielőtt elköltöztek Mezopotámiából. Ezt mondták: "[...] minket eladott, és értékünket is teljesen megemésztette" (1Móz 31:15).

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 26

Ebben a fejezetben Saul háromezer katonájával ismét Dávidot üldözi. Dávid felderítői megtudják, hol van Saul tábora, és Dávid – unokatestvérével, Abisaival együtt – bátran belopózkodik Saul táborába. Meglepetésükre azt találják, hogy a király a katonák között alszik. Az őrökről nem esik szó, „mert az Úr mély álmot bocsátott reájuk” (12. vers).  

Abisai felajánlja, hogy megöli Sault, de Dávid most is ezt mondja: „Ne veszesd el őt! Mert vajon ki emelhetné fel kezét az Úrnak felkentje ellen büntetlenül?!” (9. vers). Noha Saul már nem érdemli meg, hogy király legyen, és Dávid már királlyá kenetett a helyére, Dávid nem előzi meg az Urat. Csendben elveszi Saul dárdáját és vizeskorsóját, elhagyja a tábort és visszamegy az embereihez.

Biztonságos távolságból odakiált Saulnak, bizonyítja tudatos ártatlanságát, és rámutat Saul bűnére, hogy ok nélkül üldözi őt. Kétszer is „Uram király”-nak nevezi őt (17. és 19. vers), és négyszer az „Úr felkentjé”-nek (9, 11, 16, és 23. vers). Végül ezt mondja: „amennyire drága volt a mai napon a te lelked én előttem, legyen annyira drága az én lelkem az Úr előtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból!” (24. vers).

Ezekből a veszélyes eseményekből Dávid megtanulja, hogy van értelme a következő tanácsnak: „Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat” (Zsolt 27:14).

Ralph Neall

35. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezetéhez (márc 27- ápr. 2.).

Jákob jellemének hibái közül a legfőbb a megtévesztés volt, és ez utolérte őt. Menekülni kényszerült dühös bátyja elől, aki bosszúra szomjazott; becsapott és elárult apját kényszerült maga mögött hagyni és fondorlatos anyját, akiket többé nem látott, Jákob megkezdte fájó száműzetését távol az otthontól. A bűntudat mély érzésével letaglózva Jákob megkezdi hosszú útját a nagybátyja, Lábán városába. A szíve megtelt sötét kétségbeeséssel, amelyet a magányosság kísér. A bűnei óriásiak előtte, olyan bűnök, amelyek darabokra zúzták az életét és az otthonát. Semmi sem lesz már többé ugyanolyan.

Egy éjszaka az útja során egy különös „titokzatos létráról” álmodik. A létrán angyalokat lát fel- és lejárni a föld és a menny között. A létra jelképes ábrázolása megerősítette, hogy a föld, amely nagyapjának, Ábrahámnak és apjának, Izsáknak adatott, Isten ajándéka, és Jákob és a leszármazottjai is örökösei lesznek. Ez az álom felfedte, hogy Jákob bűnei és megtévesztései ellenére Isten elfogadta a bűnbánatát és ígéretet tett arra, hogy megőrzi őt. Egy napon majd hazatérhet szülőföldjére.

Jákob tapasztalata gyakran a miénk is egyben. A bűn által becsapva cél nélkül kódorgunk, magányosan és kétségbeesve. De akik Istenhez fordulnak segítségért, megkapják a megváltás ígéretét. Isten hű és igaz, és megőrzi gyermekeit. Jézus marad az a létra, amely lehetővé teszi, hogy Isten áldásai kiáradjanak az emberekre.

Denis Fortin
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

2016. március 28., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 28 - HÉTFŐ - 1 Sámuel 25

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 17. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezet 260. nap

Az Úr tudta, milyen bűnös hatások fogják Jákóbot körülvenni, és a rá váró veszélyekről is tudott. Irgalmában feltárta a jövőt a bűnbánó menekült előtt, hogy megértse Isten rá vonatkozó tervét, és hogy felkészüljön a kísértésekre, amelyek utolérik, amikor egyedül lesz a bálványimádók és cselszövők között. Mindig szem előtt kell tartania azt a magas normát, amelyet el kell érnie; és késztesse hűségre az a tudat, hogy Isten általa akarja megvalósítani szándékát.

Ebben a látomásban feltárult Jákób előtt a megváltás terve, jóllehet nem teljesen, csak annyira, amennyire akkor szüksége volt. Az álmában megjelent titokzatos létra ugyanaz volt, mint amelyre Krisztus Nátánaellel folytatott beszélgetésében utalt. Azt mondta: "[...] meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára" (Jn 1:52). Az Isten uralma elleni lázadás előtt Isten és az ember között közvetlen volt a kapcsolat. Ádám és Éva bűne azonban elválasztotta a földet a mennytől, és az ember többé nem társaloghatott alkotójával. A világ mégsem maradt reménytelenül magára. A létra Jézust ábrázolja, aki összekapcsolja a földet a mennyel. Ha saját érdemeivel nem hidalta volna át a bűn által vájt szakadékot, a szolgáló angyalok nem tudtak volna érintkezni az elbukott emberrel. Krisztus kapcsolja össze a gyenge és tehetetlen embert a végtelen erő forrásával.

Isten mindezt kinyilatkoztatta Jákóbnak álmában. Jóllehet Jákób a kinyilatkoztatás egy részét értelmével azonnal felfogta, nagy és titokzatos igazságait egy életen át kutatta és egyre jobban megértette.
Jákób az éjszaka mély csendjében ébredt fel álmából. A látomás fénylő alakjai eltűntek. Csak a magányos dombok elmosódó vonalaival és a fölé boruló csillagfényes éggel találkozott most a tekintete. De az az ünnepélyes érzése volt, hogy Isten van vele. Láthatatlan jelenléte betöltötte a pusztaságot. "Bizonyára az Úr van e helyen" - mondta - "és én nem tudtam [...], nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja." (1Móz 28:16-17).

"És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére" (1Móz 28:18). Ahogy szokás volt fontos eseményekről megemlékezni - Jákób is emléket állított Isten irgalmának, hogy valahányszor arra jár, megálljon azon a szent helyen, és imádkozzon az Úrhoz. Béthelnek, vagy "Isten házá"-nak nevezte el azt a helyet. Mélységes hálával ismételte el azt az ígéretet, hogy Isten vele lesz. Aztán ünnepélyesen megfogadta: "[...] Ha az Isten velem leénd, és megőriz engem ezen az úton, amelyen most járok, és ha ételül kenyeret s öltözetül ruhát adánd nékem; és békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr leénd az én Istenem; és ez a kő, amelyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom" (1Móz 28:20-22).

Jákób nem akart ily módon egyezséget kötni Istennel. Az Úr már korábban jólétet ígért neki. Ez a fogadalom szívből fakadt, amely tele volt hálával Isten szeretetének és irgalmának bizonyosságáért. Jákób érezte, hogy Istennek igényei vannak vele szemben, amelyeket tudomásul kell vennie; és hogy Isten kegyének különleges megnyilvánulásai viszonzást követelnek. Minden kapott áldásra felelnünk kell a minden jó adomány szerzőjének. A keresztény tekintse át gyakran a múltját, idézze fel hálával Isten csodálatos szabadításait - hogy támogatta a próbában; utakat nyitott meg, amikor minden sötétnek és félelmetesnek tűnt; felüdítette, amikor majdnem elalélt. Lássa meg mindenben a mennyei angyalok gondoskodását. E megszámlálhatatlanul sok áldást tapasztalva, alázatos és hálás szívvel kérdezze meg: "Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért?" (Zsolt 116:12).

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 25

Amikor Dávid megtagadta, hogy megölje Sault (24. fejezet), Isten nemes jellemének magasságaiba emelkedett, de most kész arra, hogy elégtételt vegyen önmagáért egy vélt sértés miatt, amit egy Nábál nevű ember követett el ellene. Tettében azonban megállítja egy bölcs asszony, aki emlékezteti arra, milyen magasztos küldetése van Isten tervében.

Miután oltalmazta Nábál nyájait a júdeai sivatagban, Máon közelében, Dávid elküldi tíz emberét Nábálhoz egy udvarias kéréssel, hogy élelmet kérjenek csapatuknak. Annak ellenére, hogy juhnyírás ideje volt, Nábál durván beszélt Dávid embereivel, és üres kézzel küldte vissza őket.

Dávid dühös válaszlépése inkább hasonlított Saul magatartására, mint a sajátjára. Megparancsolta négyszáz emberének, hogy ragadjanak kardot, és azonnal induljanak Nábál ellen.

Nábál egyik szolgája figyelmeztette Nábál feleségét, Abigailt, hogy veszély leselkedik rájuk azért, mert férje megsértette Dávidot. Abigail azonnal cselekedett. Felmálházott egy sor szamarat temérdek élelemmel, azt remélve, hogy találkozik Dáviddal, mielőtt támadást indítana.

Amikor meglátta Dávidot, arcra borult előtte, magára vállalta a felelősséget, és bocsánatért esedezett. Istentől kapott bölcsességgel emlékeztette őt, hogy ő az Úr harcait vívja és nem a sajátját, és amikor majd király lesz, örülni fog annak, hogy nem állt bosszút önmagáért. Bölcs szavai megérintették Dávidot, aki megköszönte Abigailnak, hogy elé sietett, és hálásan elfogadta ajándékát.

Abigail béketeremtő lépése nyilvánvalóvá tette azt, hogy ő Isten gyermeke és mindenképp példaképünk lehet.

Ralph Neall

35. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezetéhez (márc 27- ápr. 2.).

Jákob jellemének hibái közül a legfőbb a megtévesztés volt, és ez utolérte őt. Menekülni kényszerült dühös bátyja elől, aki bosszúra szomjazott; becsapott és elárult apját kényszerült maga mögött hagyni és fondorlatos anyját, akiket többé nem látott, Jákob megkezdte fájó száműzetését távol az otthontól. A bűntudat mély érzésével letaglózva Jákob megkezdi hosszú útját a nagybátyja, Lábán városába. A szíve megtelt sötét kétségbeeséssel, amelyet a magányosság kísér. A bűnei óriásiak előtte, olyan bűnök, amelyek darabokra zúzták az életét és az otthonát. Semmi sem lesz már többé ugyanolyan.

Egy éjszaka az útja során egy különös „titokzatos létráról” álmodik. A létrán angyalokat lát fel- és lejárni a föld és a menny között. A létra jelképes ábrázolása megerősítette, hogy a föld, amely nagyapjának, Ábrahámnak és apjának, Izsáknak adatott, Isten ajándéka, és Jákob és a leszármazottjai is örökösei lesznek. Ez az álom felfedte, hogy Jákob bűnei és megtévesztései ellenére Isten elfogadta a bűnbánatát és ígéretet tett arra, hogy megőrzi őt. Egy napon majd hazatérhet szülőföldjére.

Jákob tapasztalata gyakran a miénk is egyben. A bűn által becsapva cél nélkül kódorgunk, magányosan és kétségbeesve. De akik Istenhez fordulnak segítségért, megkapják a megváltás ígéretét. Isten hű és igaz, és megőrzi gyermekeit. Jézus marad az a létra, amely lehetővé teszi, hogy Isten áldásai kiáradjanak az emberekre.

Denis Fortin
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

2016. március 27., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 27 - VASÁRNAP - 1 Sámuel 24

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 17. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezet 259. nap

17. Jákob menekülése és számkivetése

Jákob elmenekült az atyai háztól, mert Ézsaú haragja halállal fenyegette. De atyja áldása kísérte. Izsák megújította neki a szövetségi ígéretet, és megparancsolta, hogy - annak örököseként - anyja mezopotámiai családjában keressen feleséget magának. Mégis nagyon zaklatottan, csak egy bottal a kezében indult el a vad, nomád törzsekkel lakott vidéken át vezető több száz mérföldes, magányos útjára. Mardosó lelkiismerettel és félénken igyekezett elkerülni az embereket, nehogy dühös bátyja a nyomára leljen. Félt, hogy örökre elvesztette azt az áldást, amelyet Isten neki szánt. Sátán leselkedett rá, hogy megkísértse.

A második este atyja sátraitól messze találta. Kitaszítottnak érezte magát, és tudta, hogy mindezt a bajt saját hibás lépésével okozta magának. Kétségbeesés nehezedett Jákob lelkére. Alig mert imádkozni. De végtelenül magányos volt. Még soha nem érezte ennyire szükségét Isten oltalmának. Sírva és mély alázattal vallotta meg bűnét, és könyörögve kért Istentől valamilyen bizonyítékot arra, hogy nem hagyta el egészen. De ez sem könnyített szívének terhén. Minden önbizalma elszállt, és attól félt, hogy atyáinak Istene elvetette.

Pedig Isten nem hagyta el Jákobot. Irgalmát most is kiterjesztette tévedő, bizalmatlan szolgájára. Az Úr könyörülettel mutatta meg a Megváltót, akire Jákóbnak szüksége volt. Jákob vétkezett, de szíve megtelt hálával, amikor meglátta azt az utat, amelyen újra Isten kegyeibe juthat.

A vándor a hosszú úttól kimerülten lefeküdt a földre. Egy kő volt a párnája. Álmában csillogó, fénylő létrát látott, amelynek lába a földön állt, a teteje az eget érte. A létrán angyalok jártak le és fel, felette pedig a dicsőség Ura volt, és hangja hallatszott az égből: "[...] Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene" (1Móz 28:13).

A földet, amelyen Jákob mint száműzött és menekült feküdt, neki és ivadékainak ígérte Isten, és így bátorította: "[...] tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei" (1Móz 28:14). Isten ezt az ígéretet Ábrahámnak és Izsáknak adta, most pedig megújította Jákobnak. Majd különös tekintettel Jákob magányos és csüggedt voltára, ezek a vigasztaló és bátorító szavak hangzottak: "Ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem amit néked mondtam" (1Móz 28:15).

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 24

Amikor Saul elment, hogy kiűzze a filiszteus fosztogatókat (ld. 23:27-28), Dávid menedéket keresett az Engedi oázis közelében levő barlangban, amely félúton van a Holt-tenger nyugati partjához vezető úton.

Saul háromezer válogatott harcossal jött Dávidot megkeresni. Mivel szükségét kellett végeznie, Saul egyedül ment be ugyanabba a barlangba, amelyben Dávid rejtőzködött, levette ruháit, és a barlang egyik oldalába helyezte. Valaki Dávid emberei közül ezt súgta: „Itt az alkalom! Az Úr kezedbe adta Sault!” Dávid odakúszott, ahova Saul a ruháit helyezte, levágta Saul ruhájának az egyik sarkát, majd visszakúszott. Dávid nem ment közel Saulhoz, és nem engedte meg senkinek, hogy megtegye. Ezt mondta: „Oltalmazzon meg engem az Úr attól, hogy ily dolgot cselekedjem az én urammal, az Úrnak felkentjével” (7. vers - új prot. ford.).

Amikor Saul felvette ruháját és elhagyta a barlangot, Dávid kijött és megszólította Sault. Ha ő nem szőtt összeesküvést Saul ellen, akkor Saul miért akarja megölni őt? Ez megérintette Saul szívét, de Dávid nem bízott Saul ígéretében és az erősségben maradt.

Ha Dávid megölte volna Sault, úgy cselekedett volna, mint maga a király, de ő az Úrra bízta az ügyét, aki neki ígérte Izrael trónját. Úgy döntött, megvárja Isten időzítését. Ismerte Isten ígéretét: „Enyém a bosszúállás és megfizetés” (5Móz 32:35). Így Dávid Krisztus lelkületéről tanúskodott, Aki azt mondta: „Szeressétek ellenségeiteket... és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket” (Mt 5:44).

Ralph Neall

35. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezetéhez (márc 27- ápr. 2.).

Jákob jellemének hibái közül a legfőbb a megtévesztés volt, és ez utolérte őt. Menekülni kényszerült dühös bátyja elől, aki bosszúra szomjazott; becsapott és elárult apját kényszerült maga mögött hagyni és fondorlatos anyját, akiket többé nem látott, Jákob megkezdte fájó száműzetését távol az otthontól. A bűntudat mély érzésével letaglózva Jákob megkezdi hosszú útját a nagybátyja, Lábán városába. A szíve megtelt sötét kétségbeeséssel, amelyet a magányosság kísér. A bűnei óriásiak előtte, olyan bűnök, amelyek darabokra zúzták az életét és az otthonát. Semmi sem lesz már többé ugyanolyan.

Egy éjszaka az útja során egy különös „titokzatos létráról” álmodik. A létrán angyalokat lát fel- és lejárni a föld és a menny között. A létra jelképes ábrázolása megerősítette, hogy a föld, amely nagyapjának, Ábrahámnak és apjának, Izsáknak adatott, Isten ajándéka, és Jákob és a leszármazottjai is örökösei lesznek. Ez az álom felfedte, hogy Jákob bűnei és megtévesztései ellenére Isten elfogadta a bűnbánatát és ígéretet tett arra, hogy megőrzi őt. Egy napon majd hazatérhet szülőföldjére.

Jákob tapasztalata gyakran a miénk is egyben. A bűn által becsapva cél nélkül kódorgunk, magányosan és kétségbeesve. De akik Istenhez fordulnak segítségért, megkapják a megváltás ígéretét. Isten hű és igaz, és megőrzi gyermekeit. Jézus marad az a létra, amely lehetővé teszi, hogy Isten áldásai kiáradjanak az emberekre.

Denis Fortin
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

2016. március 26., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 26 - SZOMBAT - 1 Sámuel 23

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 16. fejezet 258. nap

Ézsaú nem sokra értékelte az áldást, amíg az elérhetőnek látszott számára, de most - miután örökre elvesztette - vágyott rá. Hirtelen és szenvedélyes természetének minden indulata feltámadt, rettenetes volt fájdalma és haragja. Mérhetetlen keserűséggel sírva kiáltotta: "Áldj meg engem is atyám" "Nem tartottál-é nékem is valami áldást?" (1Móz 27:34.36). De az elhangzott ígéretet nem lehetett visszavonni. A könnyelműen elvesztegetett elsőszülöttségi jogot nem lehetett visszaszerezni. "Egy ételért", étvágyának pillanatnyi kielégítéséért - aminek soha nem szabott határt - Ézsaú eladta örökségét. De amikor felismerte oktalanságát, túl késő volt visszaszerezni az áldást. "[...] mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könnyhullatással kereste" (Zsid 12:17). Ézsaúnak is volt joga ahhoz, hogy bűnbánattal keresse Isten kegyét, de az elsőszülöttségi jog visszaszerzésére nem volt lehetősége. Nem bűntudat okozta fájdalmát. Nem arra vágyott, hogy megbéküljön Istennel. Bűnének következményei miatt bánkódott, és nem azért, mert vétkezett.

A menny áldásaival és kívánalmaival szembeni közömbössége miatt nevezi a Szentírás Ézsaút "istentelen"-nek (Zsid 12:16). Ő azokat képviseli, akik nem sokra értékelik a Krisztus által megszerzett üdvösséget, és a föld mulandó dolgaiért feláldozzák mennyei örökségüket. Tömegek élnek csak a mának. Nem gondolnak és nem törődnek a jövővel. Ézsaúhoz hasonlóan kiáltanak: "[...] Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!" (1Kor 15:32). Hajlamaik rabjai, az önmegtagadás gyakorlása helyett lemondanak a legnagyobb értékekről. Ha választani kell a romlott étvágy kielégítése és az önmegtagadóknak és istenfélőknek megígért áldások között - az étvágy győz, és Isten és a menny veszít. Milyen sokan, még magukat kereszténynek vallók is, ragaszkodnak azokhoz az élvezetekhez, amelyek károsítják egészségüket és megbénítják lelki érzékenységüket. Sértve érzik magukat arra a felszólításra, hogy tisztítsák meg magukat minden testi és lelki szennytől, és szentelődjenek meg Isten félelmében. Látják, hogy e káros élvezetekkel együtt nem lehet a mennyet is megszerezni, és mivel az örök élethez vezető út nagyon keskeny, nem akarnak többé azon járni.

Érzéki élvezetekért tömegek adják el elsőszülöttségi jogukat. Feláldozzák egészségüket, csökkentik szellemi képességeiket, és elveszítik a mennyet. Mindezt múló örömökért, olyan élvezetért, amely gyöngít és lealjasít. Ahogy Ézsaú is akkor látta meg az elhamarkodott csere oktalanságát, amikor az elveszettet már késő volt visszaszerezni, így lesz Isten napján azokkal is, akik önző kedvtelésekkel cserélik fel mennyei örökségüket.

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 23

Amint ezt a fejezetet olvassuk, felmerül a kérdés: „Mit mond ez a szakasz Istenről?”

A 2. és 4. versben Dávid megkérdezi az Urat, hogy megszabadítsa-e Kehilla népét (Kehilla Júda egyik városa volt), amely filiszteus fosztogatóktól szenvedett; az Úr azt válaszolta, hogy igen, és győzelmet adott neki. Mivel Abjáthár, Akhimélek pap fia magával vitt egy efódot, valószínű, hogy az Úr kapcsolatba lépett az ifjú pappal az Urim és Tummim kövek által, amelyek az efódhoz voltak csatolva. 

A 11-12 versekben Dávid arról értesül, hogy Saul el fogja pusztítani Kehillát annak érdekében, hogy elfogja őt. Az Úr igazolja Saul szándékát, és azt mondja Dávidnak, hogy Kehilla lakói átadják őt és embereit Saulnak, ezért Dávid kimenekíti embereit a júdeai sivatagba.

Isten vezette Dávid minden lépését még az elhagyatott sivatagban is. A 14. vers azt mondja, hogy Isten nem adta Dávidot Saul kezébe.

A fejezet csúcspontja Dávid és Jonathán találkozása Zif pusztájában. Jonathán megerősíti Dávidot az Úrban való bizalomban és elmondja neki, hogy Izrael királya lesz és ő a második lesz utána. Keresztelő Jánoshoz hasonlóan Jonathán is ezt mondta: "Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem" (Jn 3:30 - új prot. ford.). A történet úgy alakult, hogy Dávid ekkor látta utoljára Jonathánt.

A fejezet utolsó beszámolójában azt olvashatjuk, hogy Dávid megmenekül Saultól, amikor a királyt visszahívják, hogy űzze ki a portyázó filiszteus csapatokat az országból. Isten nevét ugyan nem említi a szakasz, de a sorok között olvasva látjuk, hogyan cselekszik.

Az Úrnak terve volt Dáviddal, amit Dávid tévedései és Saul agresszivitása ellenére, meg is valósított. Istennek terve van velünk is, és ha bízunk benne, értünk is valóra váltja azt.

Ralph Neall

34. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 15. és 16 fejezeteihez (márc 20-26).

A 15. fejezetben Ellen White annak fontosságára figyelmeztet minket, hogy hallgassunk az idősebbek tanácsára, ami a házasságot illeti. A 16. fejezetben leírja Izsák becsapásának szörnyű következményeit és Ézsau döntését, hogy jelenbeli vágyait elégítse ki a jövő áldásai helyett.

Sok pár elhamarkodott és ösztönös döntést hoz a házasságról, anélkül, hogy megbeszélnék vagy kikérnék szüleik tanácsát. Úgy vélik, a házasság a saját döntésük és nem látják szükségét, hogy felmenőik tanácsát és bölcsességét kikérjék. Izsák és Rebeka házassága szép szemléltetése annak, amikor egy pár teljesen megbízik a szülei bölcsességében és Isten gondviselésében. Isten a legjobb házasságközvetítő, és ha elsődlegessé tesszük az ő akaratának teljesítését, akkor ő megadja a szívünk vágyát. Ennek a fiatal párnak a házassága azt is szemlélteti, hogy tilos egybekelni nem hívőkkel. A Biblia egyértelműen fogalmaz, amikor tiltja az ilyen szövetségeket. Látván a szörnyű következményét Izmael döntésének ilyen szövetség létrehozására, Ábrahám elküldte szolgálóját az ősei földjére, hogy feleséget szerezzen a fia, Izsák számára.

Néhány egyedülálló férfit és nőt kísértheti az a gondolat, hogy csak mert nincs választható keresztény társ a közvetlen közelükben, abból kell választaniuk, ami rendelkezésre áll, aki néha olyasvalaki lehet, aki nem hívő. Az ilyen cselekedet ugyan könnyen adódik, de végzetes lehet. Bízni Istenben és az Ő tanácsát követni – ez az egyetlen biztonságos út.

Trevor O’Reggio
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

2016. március 25., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 25 - PÉNTEK - 1 Sámuel 22

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 16. fejezet 257. nap

Jákóbnak és Rebekának sikerült céljukat elérni, de a csalással csak bajt és fájdalmat szereztek maguknak. Isten kijelentette, hogy Jákób kapja meg az elsőszülöttségi jogot, és az általa jónak látott időben teljesítette volna ígéretét, ha hittel kivárták volna, hogy cselekedjék értük. De ahogy most is sokan, akik Isten gyermekeinek vallják magukat, ők sem akarták Isten kezében hagyni az ügyet. Rebeka keservesen megbánta, hogy rossz tanácsot adott fiának. E tanács miatt kellett elválnia tőle, és soha többé nem láthatta. Attól az órától kezdve, hogy megkapta az elsőszülöttségi jogot, önvád súlya nehezedett Jákóbra. Vétkezett atyja, bátyja, saját lelke, és Isten ellen. Egész életében bánhatta a bűnt, amit egy rövid óra alatt elkövetett. Felelevenedett előtte ez az esemény, amikor saját fiainak gonoszsága nyomasztotta lelkét.

Ahogy Jákób elhagyta atyja sátrát, Ézsaú lépett be oda. Bár eladta elsőszülöttségi jogát, és ezt ünnepélyes esküvel erősítette meg, most elhatározta, hogy megszerzi az áldásokat, nem törődve öccse igényével. A lelki elsőszülöttségi joghoz kapcsolódott a földi, amely a család fejévé, és atyja vagyonából két rész birtokosává tette volna. Ezek olyan áldások voltak, amelyeket értékelni tudott. "[...] Keljen fel az én atyám," - mondta - "és egyék az ő fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked" (1Móz 27:31).

A vak, idős atya reszketett a megdöbbenéstől és fájdalomtól, amikor felismerte, hogy becsapták. Sokáig gyengéden dédelgetett reményei hiúsultak meg, és neki is fájt az a csalódás, amit idősebb fia érezhetett. De hirtelen megvilágosodott előtte, hogy a gondviselő Isten hiúsította meg szándékát, és véghezvitte azt, amit ő, Izsák, meg akart akadályozni. Visszaemlékezett azokra a szavakra, amelyeket az angyal Rebekának mondott, és Jákób most elkövetett bűne ellenére, meglátta benne azt, aki a legalkalmasabb Isten szándékai megvalósítására. Amíg az áldás szavai ajkán voltak, érezte a Lélek ihletését; és most, ismerve az összes körülményt, megerősítette a Jákóbra akaratlanul kimondott áldást: "[...] megáldottam őt, és áldott is lészen" (1Móz 27:33).

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 22

Ebben a fejezetben láthatjuk, mi lett az eredménye annak, hogy Dávid nem bízott az Úrban, amikor Saul üldözte őt. Otthon Gibeában tanácskozva Saul a saját hivatalnokait is azzal gyanúsítja, hogy Dávidot fedezik. Dóég, Saul pásztorainak edomita felügyelője, elmondja neki, hogy látta amint Akhimélek Dávidot kenyérrel látta el, és neki adta Góliát kardját.
Azt gondolva, hogy a papok között is árulók vannak, Saul összehívja Akhiméleket és családját. A papoknak - természetesen - fogalmuk sincs, hogy Saul miért akarja látni őket. A 14. és 15. versekben olvashatjuk, ahogy Akhimélek ésszerű érvekkel Dávid védelmére kel, de Saul nem volt józan eszénél. Elrendelte tisztjeinek, hogy öljék meg a papokat, és amikor ők megtagadták ennek megtételét, Dóégnak parancsolta meg ugyanezt. Így Dóég lemészárolt 85 papot és Nób városának teljes lakosságát. Egyedül Abjátár, Akhimélek fia menekült meg.
A Biblia nem ábrázolja Dávidot glóriával. Úgy írja le a történteket, ahogyan sor került rájuk. Dávid csalása a papok, és városuk összes lakójának halálát okozta. Bár teljesen őszinte lett volna Akhimélekkel! Micsoda megbánást érezhetett! A „bárcsak” kifejezés olykor nagyon fájdalmas tud lenni. De az Úr nem utasította el Dávidot, ahogy a következő fejezetben látni is fogjuk. Ha valaki hibái által fájdalmat okoz másoknak, bocsánatot és helyreállítást nyerhet, ha megtér, és bizalmát újból az Úrba veti.
Ralph Neall

34. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 15. és 16 fejezeteihez (márc 20-26).

A 15. fejezetben Ellen White annak fontosságára figyelmeztet minket, hogy hallgassunk az idősebbek tanácsára, ami a házasságot illeti. A 16. fejezetben leírja Izsák becsapásának szörnyű következményeit és Ézsau döntését, hogy jelenbeli vágyait elégítse ki a jövő áldásai helyett.

Sok pár elhamarkodott és ösztönös döntést hoz a házasságról, anélkül, hogy megbeszélnék vagy kikérnék szüleik tanácsát. Úgy vélik, a házasság a saját döntésük és nem látják szükségét, hogy felmenőik tanácsát és bölcsességét kikérjék. Izsák és Rebeka házassága szép szemléltetése annak, amikor egy pár teljesen megbízik a szülei bölcsességében és Isten gondviselésében. Isten a legjobb házasságközvetítő, és ha elsődlegessé tesszük az ő akaratának teljesítését, akkor ő megadja a szívünk vágyát. Ennek a fiatal párnak a házassága azt is szemlélteti, hogy tilos egybekelni nem hívőkkel. A Biblia egyértelműen fogalmaz, amikor tiltja az ilyen szövetségeket. Látván a szörnyű következményét Izmael döntésének ilyen szövetség létrehozására, Ábrahám elküldte szolgálóját az ősei földjére, hogy feleséget szerezzen a fia, Izsák számára.

Néhány egyedülálló férfit és nőt kísértheti az a gondolat, hogy csak mert nincs választható keresztény társ a közvetlen közelükben, abból kell választaniuk, ami rendelkezésre áll, aki néha olyasvalaki lehet, aki nem hívő. Az ilyen cselekedet ugyan könnyen adódik, de végzetes lehet. Bízni Istenben és az Ő tanácsát követni – ez az egyetlen biztonságos út.

Trevor O’Reggio
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba