Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 42. fejezet 1807. nap
42.
fejezet (6. rész) – A küzdelem véget ér
A földet pusztító tűz borítja, de az igazak biztonságban
vannak a Szent Városban. Akik az első feltámadáskor léptek ki a sírjukból,
azokon nincs hatalma a második halálnak. Míg Isten a gonoszoknak megemésztő
tűz, népének nap és pajzs (Jel 20:6; Zsolt 84:12).
"Láték új eget és új földet; mert az első ég és az
első föld elmúlt vala" (Jel 21:1). A tűz, amely a gonoszokat megemészti,
megtisztítja a földet. Elsöpri az átok minden nyomát. Nincs örökké égő pokol,
amely a megváltottakat a bűn félelmes következményeire emlékezteti.
A bűnnek csak egy emléke marad: Megváltónk örökre viselni
fogja kereszthalálának nyomait. A bűn kegyetlen munkájának semmi emléke nem
marad, csak a sebhelyek Krisztus fején, oldalán, kezén és lábán. A megdicsőült
Krisztust szemlélve, a próféta így szól: "Ragyogása, mint a napé, sugarak
támadnak mellőle, és ott van az Ő hatalmának rejteke" (Hab 3:4). A
megsebzett oldalából folyó vér békéltette meg az embert Istennel. Ott van az
Üdvözítő dicsősége, ott van az "Ő hatalmának rejteke". A Megváltó
áldozata "elégséges ... a megtartásra"; ezért arra is van hatalma,
hogy megsemmisítse azokat, akik Isten irgalmát semmibe vették. Jézus a
megalázás nyomait a legmagasabb érdemjelként viseli. A Golgota sebei a
Megváltót dicsőítik és hatalmát hirdetik az örök korszakon át.
"Te nyájnak tornya, Sion leányának vára! Eljő tehozzád
és elérkezik az előbbi hatalom" (Mik 4:8). Mióta a lángoló pallos az első
emberpárt elzárta az Édentől, szent emberek várva várták ezt az időt,
"Isten tulajdon népének" megváltását (Ef 1:14). Az ember a földet,
amely eredetileg az ő birodalma volt, átjátszotta Sátánnak, és ez a hatalmas
ellenség sokáig uralta. De Isten a megváltás terve útján visszaszerezte.
Mindaz, ami elveszett a bűn miatt, "megtaláltatott". "Így szól
az Úr,... aki alkotá a földet és teremté azt és megerősítés nem hiába teremté
azt, hanem lakásul alkotá" (Ésa45:18).
Ez volt Isten eredeti szándéka a föld megteremtésével. És
ez a terv most valóra vált; a földet örökké a megváltottak fogják lakni.
"Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak" (Zsolt
37:29).
Sokan, attól félve, hogy az eljövendő örökség túlságosan
anyagi jellegűnek tűnik, azokat az igazságokat is elspiritualizálják, amelyek
otthonukként emlegetik örökségünket. Krisztus - amint tanítványainak ígérte -
azért ment el, hogy Atyja házában lakóhelyet készítsen számukra. Akik hisznek
Isten Igéjének tanításaiban, azok tudnak a mennyei lakóhelyekről. De még
"szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten
azoknak készített, akik Őt szeretik" (lKor 2:9). Az emberi nyelv
alkalmatlan arra, hogy megfogalmazza az igazak jutalmát. Csak azok fogják
tudni, hogy milyen, akik meglátják. Véges elme képtelen felfogni, hogy milyen
dicsőséges lesz a mennyei Éden.
A Biblia "hazá"-nak nevezi a szentek örökségét
(Zsid 11:14-16). Ott a mennyei Pásztor élő vizek forrásaihoz vezeti nyáját. Az
élet fája minden hónapban megtermi gyümölcsét, és leveleivel a népeknek
szolgál. Ott kiapadhatatlan, kristálytiszta vízforrások fakadnak, és a
partjukon hajladozó fák árnyékot vetnek az ösvényekre, amelyen az Úr
megváltottai járnak. A szélesen elterülő síkságok gyönyörű dombokba torkollnak.
Isten hegyeinek fenséges ormai magasra emelkednek. A békés rónákon, az élő
vizek mellett Isten népe, a sokáig zarándok és vándor nép, otthonra talál.
"Népem békesség hajlékában lakozik, biztonság
sátraiban, gondtalan nyugalomban. " "Nem hallatik többé erőszaktétel
földeden, pusztítás és romlás határaidban, és a szabadulást hívod kőfalaidnak,
és kapuidnak a dicsőséget. " "Házakat építenek és bennük lakoznak, és
szőlőket plántálnak, és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más
lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt... Kezeik munkáját
elhasználják választottaim" (Ésa 32:18; 60:18; 65:21-22).
Ott "örvend a puszta és a kietlen hely, örül a
pusztaság és virul, mint őszike". "A tövis helyén ciprus nevekedik,
és bogáncs helyett mirtusz nevekedik. " "Lakozik a farkas a
báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik... és egy' kisgyermek őrzi
azokat. " "Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek
hegyén" - mondja az Úr (Ésa 35:1; 55:13; 11:6.9.).
Fájdalom nem férkőzhet a menny légkörébe. Ott nem lesz
könny, sem gyászmenet, sem gyászszalag. "Halál nem lesz többé; sem gyász,
sem kiáltás..., mert az elsők elmúltak. " "Nem mondja a lakos: beteg
vagyok! A nép, amely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer" (Jel 21:4; Ésa
33:24).
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
145
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A zsidó gyakorlatban
ezt az akrosztichonos zsoltárt, amely Istent, mint királyt dicsőítette, a
reggeli és az esti áldozat idején énekelték. Az, hogy valaki a dicsőítés
hangjaival kezdi meg és fejezi be napját, meghosszabbíthatja az életét, és
segít megőrizni az egészségét. A tudósok nincsenek egy véleményen arról, hogyan
történhet ez meg, de tudjuk azt, hogy a pozitív beállítottságú és hálás emberek
jobban ellenállnak a közönséges betegségeknek, jobb mentális és fizikai
egészségnek örvendenek, és kisebb az esélyük a szívbetegségek okozta halálra.
Salamon, a világ legbölcsebb embere ezt mondta: „A vidám elme jó orvosságul szolgál” (Péld 17:22).
A keresztény ember
számára Isten a dicsőítés tárgya. Isten „irgalmas és könyörületes Úr, késedelmes
a haragra és nagy kegyelmű”, és „könyörületes minden teremtményéhez”. Nem érdemeink
szerint bánik velünk, hanem szeret minket, mint teremtményeit.
Ez nem csupán rólunk és
Istenről szól. Gondoljunk arra, milyen csodálatos példát adunk gyermekeinknek
és a következő nemzedéknek azzal, ha együtt ünnepeljük Isten hűséges voltát és
uralmát az életünkben! Isten dicsőítése legyen ott napirendünkben, bármilyen
körülmények között vagyunk is! Isten nem változik; kegyelme, bocsánata,
szeretete és hűsége irántunk végtelen! Dicsőség Neki! Dicsőség nevének!
Thandi Klingbeil
255. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
42. fejezetéhez (június 21-27.).
Először is, Isten tökéletesen csodálatos jó
hírnévvel zárja a történetet. Ellenségei és teremtményei egyaránt belátják,
hogy Isten igazságos, szerető és következetes a kezdettől a végig.
(Valószínűleg hallottál már a három szóról, ami A nagy küzdelem sorozatot
elkezdi és lezárja.)
Másodszorra, nagy megbánás és sajnálkozás
következik, amely a valaha volt legnagyobb nézőszámú filmet követi nyomon,
amelyet 60 milliárdan néznek az első bemutatóján. (Ne kérd kérlek, hogy támasszam
alá ezt a feltételezett számot.) És bár valódi bűnöket mutat be majd végig,
fikarcnyi színészkedés sincs az egész filmben.
Olyan sok minden van még ebben a fejezetben,
amire érdemes időt szánni. Időzzünk el azonban inkább e két gondolaton: a jó hírnéven
és a megbánáson.
Istennek jó híre van ma az otthonodban? Vagy Őt
hibáztatják a bajokért, betegségekért és nehézségekért? A gyermekek ellen
elkövetett bűnökért? Ha valaki haragszik a mennyre, ez a könyv és ez a fejezet
egy fennkölt védőbeszéd az ártatlanságunk érdekében. Méltó a figyelmünkre.
Megbántál valamit ma? Én igen. És itt van az idő
a megbánásra, a bűnbánatra, a jóvátételre. A nagy fehér királyiszék előtti
percekben már késő lesz a bűnbánatra.
Harmadszorra és végül, ha az új földre gondolunk
ma, az önsajnálat hajói elsüllyednek. És ahogy alámerülnek, ne aggódj. Az
önsajnálat sose tett még töredéknyi jót sem, mint amennyi jót az új földről
való gondolkodás.
Olvass tovább. És igen, a könyv rendkívül jól
végződik.
Eugene Prewitt, aki egy koronavírus miatt lezárt
területről ír, a dél-afrikai Dundeeból. Később vissza fog térni Ázsiába, ahol
misszionáriusokat képez.
Fordította Gősi Csaba
