2019. február 28., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 28 - CSÜTÖRTÖK - 4 Mózes 22


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 14. fejezet 1326. nap

Az utasítás pontossága bizonyítja, hogy a menny ismeri az emberek foglalkozását és minden cselekedetét; hiszen annak a férfinak még a mesterségét is közölte, akinél Péter tartózkodott. Isten épp olyan jól ismeri az egyszerű munkás élményeit és munkálkodását, mint a trónon ülő királyokét.

"Most azért küldj Joppéba embereket és hívasd magadhoz Simont". Isten ekképpen bizonyította be tiszteletét az evangélium szolgálata és a megszervezett gyülekezet iránt. Az angyal nem kapott felhatalmazást arra, hogy közölje Kornéliussal a kereszt történetét. Olyan gyarlóságoknak és kísértéseknek alávetett embernek kellett beszélnie a megfeszített és feltámadt Üdvözítőről, mint amilyen maga a százados.

Isten nem választ az emberek közé képviselőjéül el nem bukott angyalokat, hanem olyan lényekre bízta igazságának hirdetését, mint azok, kiket megmenteni igyekeznek. Krisztus is emberré lett, hogy az emberekhez férkőzhessék. Istenemberi Üdvözítőre volt szükség, hogy elhozza a világnak az üdvöt. Most pedig férfiakra és nőkre bízta azt a szent kötelességet, hogy hirdessék "Krisztus végére mehetetlen gazdagságát." (Ef. 3, 8.)

Az Úr, nagy bölcsességében, érintkezést létesít az igazság keresői és az igazság ismerői között. Isten terve az, hogy akik világosságot nyertek, közöljék azokkal, akik még a sötétségben élnek. Aki a bölcsesség nagy Forrásából meríti erejét, Isten eszközévé válik, hogy általa az evangélium kifejthesse szívet és értelmet átalakító hatalmát.

Kornélius örömmel engedelmeskedett a mennyei küldöttnek. Amikor az angyal eltávozott, "szólíts kettőt az ő szolgái közül és egy kegyes vitézt azok közül, kik rendelkezésére állnak vala. És elmondván nekik mindent, elküldé őket toppéba."

Az angyal pedig Kornéliussal való találkozása után toppéba ment Péterhez. Ő pedig akkor éppen imába merülve szállásának felházában tartózkodott és azt olvassuk róla: "Megéhezék azonban és akara enni; míg azonban azok ételt készítések, szálla ő reá elragadtatás." Péter nem csupán testi eledelre éhezett, hanem, amikor a tetőről letekintett toppé városára és annak környékére, éhséget érzett honfitársai lelki üdvéért is. Égő vágy emésztette, hogy megismertesse velük is az Írás próféciáit, amelyek Krisztus szenvedéseire és halálára utaltak.

Elragadtatásában Péter látta: "hogy az ég megnyílt és leszálla ő hozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva felkötve és leeresztve a földre; melyben valának mindenféle földi, négylábú állatok, vadak, csúszó-mászó állatok és égi madarak. És szózat lőn őhozzá: Kelj fel Péter, öljed és egyél! Péter pedig monda: Semmiképpen sem Uram; mert sohasem ettem semmi közönségeset, vagy tisztátalant. És ismét szózat lőn őhozzá másodszor is: Amiket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak. Ez pedig három ízben történt; és ismét felviteték az edény az égbe."

Ez a látomás Péter számára megrovást, egyben pedig utasítást is tartalmazott. Isten szándékát nyilatkoztatta ki előtte, hogy Krisztus halála által a pogányok is, a zsidókkal együtt, az üdvösség örökösei legyenek. Eddig egyetlen tanítvány sem prédikálta az evangéliumot a pogányoknak. Részükre még mindig ott állott a válaszfal, melyet pedig Krisztus halála lerombolt; munkálkodásuk tehát egyedül csak a zsidókra szorítkozott, míg a pogányokat az evangélium áldásaiból kizártnak tekintették. Ez alkalommal az Úr megkísérelte, hogy Pétert az isteni terv világszéles terjedelméről kioktassa.

Számos pogány hallgatta már mohón Péternek és a többi apostolnak prédikációit, sőt a görög zsidók közül is sokan hittek már Krisztusban. Azonban a pogányok közül Kornélius megtérése volt az első, mely jelentőséggel bírt.

Krisztus egyháza számára most a munkának teljesen új korszaka kezdődött. Az ajtónak, melyet a megtért zsidó hívők a pogányok előtt bezártak, fel kellett tárulni. Az evangéliumot elfogadó pogányokat egyenrangúnak kellett elismerniük, anélkül, hogy a körülmetélkedés rítusát rájuk kényszerítették volna.

Mai Bibliai szakasz: 4 Mózes 22

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ennek a fejezetnek igen sok tanulsága van. Bálám valaha jó ember volt, Isten prófétája, de „a gonoszság díját kedvelte” (2Pt 2:15). Szerette a pénzt, és sátán a kapzsiság bűne által szerezte meg az uralmat felette. Amikor Bálák, Moáb királya elküldte a fizetséget és arra kérte Bálámot, hogy átkozza meg Izraelt, Bálám tudta, hogy Isten biztosan nem akarja ezt. Mivel az ellentétes volt személyes vágyaival, félretetette Isten akaratát, de azt a látszatot keltette, hogy Istenhez fordul megkérdezni, mit tegyen. Bálám saját útját választotta, és megkísérelte megszerezni ehhez Isten jóváhagyását. Sokan ezt teszik ma is. Tudják, mi a kötelességük, de az ellentétben áll saját kívánságaikkal. Ismerik Isten Igéjét, mégis felhagynak egy időre azzal, hogy a buzgón imádkozzanak világosságért. Tiltott utakon sietnek előre, és dühösek lesznek mindenkire, aki meg akarja akadályozni romlásukat – akárcsak Bálám a szamarára.

Bálám azzal, ahogy az állattal bánt, kimutatta, milyen lélek lakozik benne. „Az igaz az ő barmának érzését is ismeri, az istentelenek szíve pedig kegyetlen” (Péld 12:10). Sokan ma már egyáltalán nem érzik bűnnek az állatokkal szembeni kegyetlen bánásmódot. Az a hajlam, hogy fájdalmat okozzunk akár embertársainknak, akár az állatoknak, mindenképp' sátáni jellemvonás. Ha szemeik megnyílnának, mint annak idején Bálám szemei, akkor látnák az angyalokat, akik szemtanúként vannak jelen.

Bálám annyira elvakultan sietett pénzéért, hogy még amikor az állat megszólalt, akkor sem állt meg elgondolkodni, hogy is van ez a dolog. Isten kegyelme azonban végig megnyilvánul ebben a történetben. Isten még akkor sem hagyta el Bálámot, amikor a próféta elutasította az Úr eredeti tervét, hanem kidolgozott egy másik tervet. Isten mindig munkálkodik életünkben. Még amikor hibákat követünk el, és nem követjük Isten ránk vonatkozó tervét, Ő akkor sem hagy magunkra, hanem kidolgoz egy B vagy C tervet. Legyen hála hosszútűréséért és kegyelméért!

Nancy Costa   
186. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  13-14. fejezeteihez (február 24 – MÁRCIUS 2.).

Milyen izgalmas is az, hogy Isten minket választott, és nem az angyalokat, arra, hogy a jó hírt megosszuk! Azonban hogy lehet, hogy a menny ennyire tökéletlen eszközt használjon az elveszettek elérésére, missziójának betöltésére?

Péter és Pál a legkiemelkedőbb példák arra, hogy az evangélium terjesztésére a lehető legrosszabb eszközökből mi válhat. Pált leírása alapján türelmetlen fanatikusnak ismerjük, aki gyűlölte Jézus követőit. Ám aztán a hite megváltozott a meggyőző bizonyíték alapján, hiszen a Szentlélek irányítása alatt volt képes látni. Saul nem az egyik vallásból tért meg egy másikba, hanem egy kapcsolatból egy másikba. Egész életében az általa elért érdemektől függött, most viszont Jézus igazsága mentette meg. Pál a próféciákból származó érvelésével gyakorolt hatást hallgatóságára; a szolgálata nem szórakozást nyújtó, fogyasztóbarát termék volt. A „bölcsekhez” és az „ostobákhoz” fordult az evangélium esztelenségével.

Péter idegengyűlölő volt, dühkezelési problémái voltak és a nyelve gyorsabban forgott az eszénél. Mindazonáltal a Kornéliussal szerzett tapasztalata mutatja, hogy a Lélek hogyan alakíthatja át és teheti alkalmassá azokat, akiket megszólít. Az előítélet közös akadályt jelentett Isten ezen emberei számára, amellyel éveken át küzdöttek. Végül azonban Péter és Pál is hatékonyan tudták az evangéliumot megosztani a saját tálentumaik segítségével.

Vágyakozom a tapasztalatra, a Galileai-tengeren, vagy a vadonban, távol a telefonomtól, hogy imára és a Biblia mélyreható tanulmányozására összpontosíthassak. Azért imádkozom, hogy hasznos edény lehessek, mint Péter vagy Pál, a Mester kezei által átformálva.

Efrain Valazquez II
USA
Fordította: Gősi Csaba

2019. február 27., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 27 - SZERDA - 4 Mózes 21


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 14. fejezet 1325. nap

14. Igazságot szomjazó lélek

Tanítói működése közben Péter apostol meglátogatta a Liddában lakó hívőket is. Itt meggyógyította Éneást, akit a köszvény nyolc év óta ágyhoz kötött. "Jézus Krisztus meggyógyít téged" - mondá neki az apostol. - "Kelj föl, vesd meg magad az ágyadat". "És azonnal felkele és láták őt mindnyájan, kik laknak vala Liddában és Sáronban, kik megtérének az Úrhoz."
Joppéban, közel Liddához, lakott egy asszony, név szerint Tábitha ("Dorkás, vagy Zerge"), akit jócselekedetei miatt igen szerettek. Méltó tanítványa volt Jézusnak és idejét azzal töltötte, hogy jótékonykodott mindenfelé. Tudta, kinek van szüksége meleg ruhára, ki szorult pártfogásra és őszintén szolgálta a szegényeket és elnyomottakat. Ügyes keze gyorsabban járt, mint a nyelve.

"Lőn pedig azokban a napokban, hogy megbetegedvén, meghala." A joppéi gyülekezet mélyen fájlalta elvesztését, és amikor hallották a hívők, hogy Péter Liddában tartózkodik, követeket küldtek éne, "kérve, hogy késedelem nélkül menjen át hozzájuk. Felkelvén azért Péter, elméne azokkal. Mihelyt odaére, felvezeték őt a felházba; és elébe állának néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt." Tekintettel arra a sok segítségre, amelyet nyújtott, nem csodálkozhatunk, hogy jajveszékeltek és forró könnyekkel illették kihűlt tetemét.

Az apostol szívét részvét hatotta át, amikor nagy bánatukat látta. Felszólította a síró asszonyokat, hagyják el a szobát; ő maga letérdelve, buzgó imában fordult Istenhez, hogy adja vissza Tábitha életét és egészségét. Azután a holttesthez fordulva mondá: "Tábitha, kelj fel!" "Az pedig felnyitó szemeit; és meglátván Pétert, felüle." Tábitha nagy szolgálatokat tett a gyülekezetnek és Isten jónak látta, hogy őt visszahozza az ellenség országából, azért, hogy ügyességével és akaraterejével továbbra is mások áldására szolgáljon és hogy Krisztus ügye megerősödjön, hatalmának ezen megnyilatkozása által is.

Mialatt Péter még Joppéban tartózkodott, Isten elhívta, hogy elvigye az evangéliumot Kornéliusnak, Czézáreába.

Kornélius római százados, jómódú és előkelő származású férfi volt, aki bizalmi és tiszteletbeli állást töltött be. Születésére, nevelésére és képzettségére nézve pogány ember; a zsidókkal való összeköttetése által azonban ismeretet nyert Istenről és őszinte szívvel szolgált neki; ugyanis hite őszinteségét a szegények iránti részvétével mutatta ki. Nagylelkűségét mindenütt ismerték és igazságos élete folytán mind a zsidóknál, mind a pogányoknál jó hírnévnek örvendett. Befolyása mindenkire áldásos volt, akivel csak érintkezett. A Szentírás úgy ír róla, mint aki "jámbor és istenfélő egész házanépével egyben, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek és szüntelen könyörög vala Istennek." Mivel Kornélius hitt Istenben, mint a menny és föld Teremtőjében, tisztelte Őt; elismerte felsőbbségét és kikérte tanácsát életének minden ügyében. Családi életében éppúgy, mint hivatalos kötelességeiben, hú volt Hozzá. Otthona Istennek oltára volt; terveit nem merte Isten segítsége nélkül megvalósítani, sem felelősséget nem vállalt az Ő tudta nélkül.

Noha Kornélius hitt a próféciákban és várta a Messiás jövetelét, mégsem tudott semmit az evangéliumról, ahogyan az Krisztus életében és halálában megnyilatkozott. Nem volt tagja a zsidó hitközségnek és a rabbik bizonyára pogánynak és tisztátalannak tartották volna. De ugyanaz a szent Vigyázó, aki Ábrahámról mondta: "Ismerem őt" (1. Móz. 18, 19.) - ismerte Kornéliust is és közvetlenül a mennyből üzenetet küldött neki.

Mialatt imádkozott, megjelent neki az Úr angyala. Mikor a százados hallotta, hogy nevén szólítják, ámbár megrémült, de felismerte, hogy a hírnök Istentől jött és megkérdezte: "Mi az Uram?" Az angyal felelte: "A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elé emlékezetnek okáért. Most azért küldj Joppéba embereket és hívasd magadhoz Simont, ki neveztetik Péternek; ő egy Simon nevű tímárnál van szálláson, kinek háza a tenger mellett van."

Mai Bibliai szakasz: 4 Mózes 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A Kádes-beli csodálatos gondviselés és azok után, hogy legyőztek egy kisebb királyságot, amely megtámadta őket, Izrael népe nagyon hamar újra panaszkodni kezdett Isten ellen, amikor Edóm megkerülése során nem jutottak vízhez és élelemhez. Ezúttal Isten nem szüntette meg a problémát. Ahelyett, hogy azonnal gondoskodott volna szükségleteikről, megmutatta nekik: azáltal menekülhetnek meg, ha megváltására tekintenek. Ma ugyanez az üzenet: Nézz Jézusra és élj!
Mi a te válaszod az élet kihívásaira? Panaszkodsz azokra, akik segíteni próbálnak neked? Panaszkodsz Istenre, amiért nem vezet téged? Vagy a válaszod az élet kihívásaira olyan, mint a 46. Zsoltár 1-3 versei: Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe, ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek” (új prot. ford.). Tudjuk, hogy Isten vezetett minket a múltban; s bár néha nem értjük, hogy a jelen nehézségei miért történnek, arra kérjük Őt, hogy vezessen bennünket győzelemre.
John Beckett   
186. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  13-14. fejezeteihez (február 24 – MÁRCIUS 2.).

Milyen izgalmas is az, hogy Isten minket választott, és nem az angyalokat, arra, hogy a jó hírt megosszuk! Azonban hogy lehet, hogy a menny ennyire tökéletlen eszközt használjon az elveszettek elérésére, missziójának betöltésére?

Péter és Pál a legkiemelkedőbb példák arra, hogy az evangélium terjesztésére a lehető legrosszabb eszközökből mi válhat. Pált leírása alapján türelmetlen fanatikusnak ismerjük, aki gyűlölte Jézus követőit. Ám aztán a hite megváltozott a meggyőző bizonyíték alapján, hiszen a Szentlélek irányítása alatt volt képes látni. Saul nem az egyik vallásból tért meg egy másikba, hanem egy kapcsolatból egy másikba. Egész életében az általa elért érdemektől függött, most viszont Jézus igazsága mentette meg. Pál a próféciákból származó érvelésével gyakorolt hatást hallgatóságára; a szolgálata nem szórakozást nyújtó, fogyasztóbarát termék volt. A „bölcsekhez” és az „ostobákhoz” fordult az evangélium esztelenségével.

Péter idegengyűlölő volt, dühkezelési problémái voltak és a nyelve gyorsabban forgott az eszénél. Mindazonáltal a Kornéliussal szerzett tapasztalata mutatja, hogy a Lélek hogyan alakíthatja át és teheti alkalmassá azokat, akiket megszólít. Az előítélet közös akadályt jelentett Isten ezen emberei számára, amellyel éveken át küzdöttek. Végül azonban Péter és Pál is hatékonyan tudták az evangéliumot megosztani a saját tálentumaik segítségével.

Vágyakozom a tapasztalatra, a Galileai-tengeren, vagy a vadonban, távol a telefonomtól, hogy imára és a Biblia mélyreható tanulmányozására összpontosíthassak. Azért imádkozom, hogy hasznos edény lehessek, mint Péter vagy Pál, a Mester kezei által átformálva.

Efrain Valazquez II
USA
Fordította: Gősi Csaba

2019. február 26., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 26 - KEDD - 4 Mózes 20


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 13. fejezet 1324. nap

Későbbi tanítói működése alatt Pál tényleg sohasem tévesztette szem elől bölcsességének és erejének forrását. Halljuk csak, hogyan erősítette meg évek múlva is: "mert nékem az élet Krisztus". (Fil. 1, 21.) És ismételten: "Annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt, akiért mindent kárba veszni hagytam, ...hogy a Krisztust megnyerjem és találtassam Ő benne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: Hogy megismerjem Őt és az Ő feltámadásának erejét és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet." (Fil. 3, 8-10.)

Arábiából Pál "ismét visszajött Damaszkuszba" (Gal. 1, 17.) és "azonnal prédikáló az Úr Jézus nevét félelem nélkül". Bölcs bizonyítékaival képtelenek voltak szembeszállni és a "zsidók tanácsot tarfának, hogy őt megöljék". A város kapuit éjjel-nappal nagy gonddal őrizték, hogy a szökés minden lehetőségét meggátolják. Ez a kritikus helyzet a tanítványokat arra kényszerítette, hogy Istent komoly imában keressék, míg végül aztán "vevén őt éjjel, a kőfalon bocsáfák alá, leeresztve egy kosárban". (Apcs. 9, 25.)

Midőn Pál Damaszkuszból elmenekült, Jeruzsálembe ment, miután már körülbelül három év telt el megtérése óta. Ezen látogatásának fő célja az volt, amint később elmondotta, "hogy Péten meglátogassa". (Gal. 1, 18.) Mikor a városba ért, ahol egykor mint Sault, az üldözőt igen jól ismerték, "próbált a tanítványokhoz csatlakozni; de mindnyájan féltek tőle, nem hívén, hogy ő tanítvány". Csak nehezen tudták elhinni, hogy ő, farizeus létére, aki annyira a betűhöz ragaszkodott és aki oly sokat fáradozott a gyülekezet pusztításán, őszinte követője lehetne Jézusnak. "Barnabás azonban maga mellé vevén őt, vivé az apostolokhoz, és elbeszélé nekik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaszkuszban nagy bátorsággal a Jézus nevében."

A tanítványok e szavak hallatára befogadták Pált, mint közéjük tanozót. Csakhamar elegendő bizonyítékát nyerték keresztényi tapasztalatai őszinteségének. A pogányok jövendő apostola tehát ott tartózkodott abban a városban, amelyben előbbi hitsorsosai közül olyan sokan laktak. Fonó vágyat érzett, hogy felvilágosítsa ezeket a zsidó vezetőket a Messiásra vonatkozó jövendölésekről, amelyek az Üdvözítő eljövetelével beteljesedtek. Egészen komolyan hitte, hogy Izráel e tanítói, akikkel egykor olyan jó barátságban volt, éppoly őszinték és becsületesek, mint amilyen ő volt. De sajnos, nagyon csalódott zsidó testvérei lelkületében. Abbeli reménységét, hogy gyors megtérésre bírja őket, csakhamar keserű csalódás váltotta fel. Noha "nagy bátorsággal tanítván az Úr Jézus nevében" és "beszél, sőt vetekedik vala görög zsidókkal" - a zsidó gyülekezet élén álló vezetők nemcsak vonakodtak hitelt adni szavainak, hanem "igyekeznek vala őt megölni". Szomorúság töltötte be szívét. Mily szívesen feláldozta volna életét, ha így egyeseket elvezethetett volna az igazság ismeretére. Megszégyenülve gondolt személyes buzgóságára, melyet István üldözésében kifejtett. Aggodalomtól űzve azon iparkodott, hogy eltávolítsa róla a foltot, akit oly hamisan vádoltak. Igyekezett hatalmasan hirdetni azt az igazságot, amelyért István életét áldozta.

Midőn Pál fájdalomtól lesújtva a templomban imádkozott azokért, kik neki hinni nem akartak, egyszerre elragadtatott - amint erről később bizonyságot tett - és mennyei hírnök jelent meg előtte, ki így szólt hozzá: "Siess és menj ki hamar Jeruzsálemből, mert nem veszik be a te tanúbizonyságtételedet én felőlem." (Apcs. 22, 18.)

Pál hajlandó volt Jeruzsálemben maradni, hogy ott szembeszálljon az ellenállással. Gyávaságnak tartotta a szökést, ha ott maradásával néhány makacs zsidót meggyőzhet az evangélium igazságáról, még akkor is, ha életébe kerülne. Ezért így válaszolt: "Uram, ők maguk tudják, hogy én tömlöcbe vetettem és vertem zsinagógánként azokat, akik hisznek vala te benned; és mikor ama te mártírodnak, Istvánnak vére kiontaték, én is ott állék és helyeslém az ő megöletését és őrizém azoknak köntösét, akik őt megölték." Azonban nem egyezett Isten tervével az, hogy szolgája életét fölöslegesen veszélyeztesse; ezért a mennyei hírnök így felelt: "Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé." (Apcs. 22, 19-21.)

Mikor a testvérek értesültek Pál látomásáról, siettették titkos menekülését Jeruzsálemből, nehogy a zsidók megöljék. "Levivén őt Czézáreába, és elküldték őt Tártusba." Pál elutazása egyelőre véget vetett a zsidók erőszakos ellenállásának. Rövid ideig nyugalmat élvezett a gyülekezet, mely idő alatt a hívők száma nagyon megnövekedett.

Mai Bibliai szakasz: 4 Mózes 20

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A vezetői pozícióban tett dolgainknak nagy a jelentőségük, mert mások minket követnek. A Sínai-hegyet elhagyva a nép Mózest kérte meg, hogy Istennel beszéljen, mert ők közvetlenül nem bírták elviselni Isten jelenlétét. Ez nagy felelősség volt Mózes számára. Ebben az esetben azonban nem sikerült úgy tükröznie Isten jellemét a nép felé, ahogy azt neki kellett volna. Mivel haragudott rájuk, felnagyította a hibájukat, és semmissé tette a kegyelem és szeretet azon leckéjét, amelyet Isten ez alkalommal a nép felé közölni akart. Ez figyelmeztetés minden vezetőnek:  nem szabad engednünk a kísértésnek, hogy helytelenül bánjunk azokkal, akiket vezetünk.

Valójában mindannyian vezetők vagyunk a körülöttünk lévők számára. Ők tudják, hogy mi kit képviselünk. Vannak, akik számára mi vagyunk az egyetlen bizonyíték arról, hogy milyen is Isten. Tehát a tanulság minden hívőnek szól.

Mózes és Áron számára a büntetés az volt, hogy nem vezethették be a népet az ígéret földjére. Az első lecke mindig fontos, és szükséges volt, hogy a nép belépését erre az új földre ne rontsa meg egy olyan vezetés, ami nem sokkal korábban helytelenül mutatta be Istent és az Ő emberiséggel való bánásmódját.

Te is megengedtél magadnak mostanában olyan viselkedést, ami összezavarhatja az embereket Istennel kapcsolatban? Ahogy az ének mondja: „Az egész világ lássa, / hogy Lelked bennem él!”

John Beckett   
186. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  13-14. fejezeteihez (február 24 – MÁRCIUS 2.).

Milyen izgalmas is az, hogy Isten minket választott, és nem az angyalokat, arra, hogy a jó hírt megosszuk! Azonban hogy lehet, hogy a menny ennyire tökéletlen eszközt használjon az elveszettek elérésére, missziójának betöltésére?

Péter és Pál a legkiemelkedőbb példák arra, hogy az evangélium terjesztésére a lehető legrosszabb eszközökből mi válhat. Pált leírása alapján türelmetlen fanatikusnak ismerjük, aki gyűlölte Jézus követőit. Ám aztán a hite megváltozott a meggyőző bizonyíték alapján, hiszen a Szentlélek irányítása alatt volt képes látni. Saul nem az egyik vallásból tért meg egy másikba, hanem egy kapcsolatból egy másikba. Egész életében az általa elért érdemektől függött, most viszont Jézus igazsága mentette meg. Pál a próféciákból származó érvelésével gyakorolt hatást hallgatóságára; a szolgálata nem szórakozást nyújtó, fogyasztóbarát termék volt. A „bölcsekhez” és az „ostobákhoz” fordult az evangélium esztelenségével.

Péter idegengyűlölő volt, dühkezelési problémái voltak és a nyelve gyorsabban forgott az eszénél. Mindazonáltal a Kornéliussal szerzett tapasztalata mutatja, hogy a Lélek hogyan alakíthatja át és teheti alkalmassá azokat, akiket megszólít. Az előítélet közös akadályt jelentett Isten ezen emberei számára, amellyel éveken át küzdöttek. Végül azonban Péter és Pál is hatékonyan tudták az evangéliumot megosztani a saját tálentumaik segítségével.

Vágyakozom a tapasztalatra, a Galileai-tengeren, vagy a vadonban, távol a telefonomtól, hogy imára és a Biblia mélyreható tanulmányozására összpontosíthassak. Azért imádkozom, hogy hasznos edény lehessek, mint Péter vagy Pál, a Mester kezei által átformálva.

Efrain Valazquez II
USA
Fordította: Gősi Csaba

2019. február 25., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 25 - HÉTFŐ - 4 Mózes 19


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 13. fejezet 1323. nap

Az ellenállás annyira fellángolt, hogy nem látszott tanácsosnak, hogy Pál folytassa működését Damaszkuszban. Mennyei hírnök szólította fel, hogy egyelőre hagyja el ezt a helyet és így "elment Arábiába" (Gal. 1, 17.), ahol biztos menedéket talált.

Itt a puszta magányában bőséges alkalma volt Pálnak a háborítatlan kutatásra és nyugodt elmélkedésre. A múlt tapasztalatai elvonultak lelki szemei előtt. Okult ezekből és szíve mélyéből megtért az Úrhoz. Teljes szívvel kereste Istent és nem nyugodott meg addig, míg egészen biztos nem volt afelől, hogy bűnbánatát elfogadta és bűneit megbocsátotta. Vágyott arra a bizonyosságra, hogy Jézus mellette fog-e állni a jövőben, tanítói hivatásában. Lelke felszabadult az előítéletektől és hagyományoktól, melyek eddigi életét formálták és közvetlen tanítást merített az igazság forrásából. Jézus személyesen érintkezett vele, megalapozta a hitben és nagy bölcsességet és kegyelmet árasztott rá.

Ha az emberi lélek összeköttetésbe kerül Isten Lelkével - a véges a Végtelennel -, akkor ennek hatása a testre, a lélekre és a szellemre felmérhetetlen. A legtökéletesebb képzettség fakad ebből az összeköttetésből. Ez Istennek sajátos módszere az emberek fejlesztéséhez. "Bízd csak azért magadat ő reá" (Jób 22, 21.) így szól üzenete az emberiséghez. Az a szent megbízatás, melyet Pál nyert az Anániással való beszélgetése alkalmával, mind nagyobb súllyal nehezedett szívére. Amikor Pál ezen szavakra: "Saul, atyámfia, kelj fel" - először nézett ennek a jámbor férfinek a szemébe, Anániás a Szentlélek sugallatára így szólt hozzá: "A mi atyáink Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát és szót hallj az ő szájából; mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, amiket láttál és hallottál. Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedj meg és mosd le a te bűneidet, segítségül hívón az Úrnak nevét." (Apcs. 22, 14-16.)

Ezek a szavak összhangban voltak Jézus szavaival, melyeket Saulhoz intézett, amikor a damaszkuszi úton feltartóztatta: "Mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok néked jelenni; megszabadítván téged e néptől és a pogányoktól, kik közé most küldelek, hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által." (Apcs. 26, 16-18.)

Miközben Pál fontolgatta szívében ezeket a dolgokat, mindjobban megértette hivatásának nagy jelentőségét, hogy ő "Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola". (1. Kor. 1, 1.) Nem "emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által és az Atya Isten által" rendeltetett. (Gal. 1, 1.) Az előtte álló nagy feladat, a Szentírás szorgalmas kutatására késztette, hogy prédikálja az evangéliumot, "de nem szólásban való bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen", "hanem a léleknek és erőnek megmutatásában", hogy mindazoknak hite, akik hallják, "ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék." (1. Kor. 1, 17; 2, 4. 5.)

Midőn Pál a Szentírásban kutatott, felismerte, hogy már kezdettől fogva "nem sokan hívattak bölcsnek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek; hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket. És a világ nemtelenjeit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse; hogy ne dicsekedjék előtte egy test sem." (1. Kor. 1, 26-29.) És amikor így, a kereszt fényében, szemlélte a világ bölcsességét, elhatározta, hogy semmi egyébről sem akar tudni, mint egyedül "a Jézus Krisztusról, még pedig a megfeszítettről." (1. Kor. 2, 2.)

Mai Bibliai szakasz: 4 Mózes 19

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Isten itt nagyon konkrét utasításokat ad az izraelitáknak a tiszta és tisztátalan közötti különbségtételre vonatkozóan. Jézus a Márk evangéliuma 9:45-ben elmondta nekünk, hogyan kell ezt alkalmazni a modern életben: mindazt, ami hajlamos elválasztani minket Istentől, el kell távolítanunk az életünkből.

Annak a személynek, aki ceremoniálisan tisztátalanná vált, egy időre el kellett különülnie a közösségtől. Ez a gondolkodásra szánt szünet fontos, különösen a mai, igencsak zűrzavaros életünkben. Ha azt észleljük, hogy életünkben valami nem illeszkedik Isten kívánalmaihoz, itt az ideje, hogy visszavonuljunk, és felülvizsgáljuk a helyzetet. Talán el kell távolítanunk valamit, ami rossz az életünkben; vagy az is lehet, hogy vissza kell fordulnunk egy útról, ami távol vinne bennünket Istentől.

Szerencsére van segítség. A profi sportolóknak személyi edzőjük van, hogy egyénre szabott edzéstervvel hozzák ki belőlük a legjobb teljesítményt. A Szentlélek a legnagyszerűbb személyi edző. Ő pontosan tudja, mit kell legközelebb tennünk az Isten országa felé vezető úton. Mindössze annyit, hogy elfordítjuk tekintetünket a világról, Isten Igéjében keressük az útmutatást, és figyelünk.

A fejezet figyelmeztetéssel zárul: ha valaki nem tisztítja meg magát, ki kell zárni Izraelből. Ha mi nem fordulunk vissza Istenhez, hanem engedtük, hogy a világi hatások elválasszanak Tőle, annak biztosan katasztrófa lesz a következménye.

John Beckett   
186. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  13-14. fejezeteihez (február 24 – MÁRCIUS 2.).

Milyen izgalmas is az, hogy Isten minket választott, és nem az angyalokat, arra, hogy a jó hírt megosszuk! Azonban hogy lehet, hogy a menny ennyire tökéletlen eszközt használjon az elveszettek elérésére, missziójának betöltésére?

Péter és Pál a legkiemelkedőbb példák arra, hogy az evangélium terjesztésére a lehető legrosszabb eszközökből mi válhat. Pált leírása alapján türelmetlen fanatikusnak ismerjük, aki gyűlölte Jézus követőit. Ám aztán a hite megváltozott a meggyőző bizonyíték alapján, hiszen a Szentlélek irányítása alatt volt képes látni. Saul nem az egyik vallásból tért meg egy másikba, hanem egy kapcsolatból egy másikba. Egész életében az általa elért érdemektől függött, most viszont Jézus igazsága mentette meg. Pál a próféciákból származó érvelésével gyakorolt hatást hallgatóságára; a szolgálata nem szórakozást nyújtó, fogyasztóbarát termék volt. A „bölcsekhez” és az „ostobákhoz” fordult az evangélium esztelenségével.

Péter idegengyűlölő volt, dühkezelési problémái voltak és a nyelve gyorsabban forgott az eszénél. Mindazonáltal a Kornéliussal szerzett tapasztalata mutatja, hogy a Lélek hogyan alakíthatja át és teheti alkalmassá azokat, akiket megszólít. Az előítélet közös akadályt jelentett Isten ezen emberei számára, amellyel éveken át küzdöttek. Végül azonban Péter és Pál is hatékonyan tudták az evangéliumot megosztani a saját tálentumaik segítségével.

Vágyakozom a tapasztalatra, a Galileai-tengeren, vagy a vadonban, távol a telefonomtól, hogy imára és a Biblia mélyreható tanulmányozására összpontosíthassak. Azért imádkozom, hogy hasznos edény lehessek, mint Péter vagy Pál, a Mester kezei által átformálva.

Efrain Valazquez II
USA
Fordította: Gősi Csaba

2019. február 24., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 24 - VASÁRNAP - 4 Mózes 18


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 13. fejezet 1322. nap

13. Az előkészület napjai

Pál, megkeresztelkedése után táplálékot vett magához és ottmaradt a "damaszkuszi tanítványokkal néhány napig, és azonnal prédikáló a zsinagógában a Krisztust, hogy ő az Isten Fia." Bátran hirdette, hogy a názáreti Jézus a rég várt Messiás, aki "meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; és, hogy eltemettetett; és, hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint"; és, hogy megjelent a tizenkettőnek és másoknak is. "Legutolszor pedig mindenek között" - szokta Pál hozzáfűzni - "mint egy idétlennek, nékem is megjelent." (1. Kor. 15, 3. 4. 8.) Bizonyítékait a próféciák alapján, olyan meggyőzően adta elő, és igyekezetét annyira nyilvánvalóan kísérte Istennek ereje, hogy a zsidók felháborodásukban válaszolni sem tudtak neki.

Pál megtérésének híre nagyon meglepte a zsidókat. Ő, aki "a főpaptól vett felhatalmazással és engedelemmel" ellátva utazott Damaszkuszba a hívők üldözésére, prédikálja a megfeszített és feltámadt Üdvözítőről szóló evangéliumot, erősíti azok kezeit, akik már tanítványok voltak és állandóan újonnan megtérteket vezet arra a hitre, amelynek egykor annyira ellenszegült.

Pált azelőtt úgy ismerték, mint a zsidó vallás buzgó védelmezőjét és Jézus követőinek fáradhatatlan üldözőjét. Bátorsága, önállósága és állhatatossága, veleszületett tulajdonságai és műveltsége bármely irányú tevékenységre képessé tették. Bámulatos élességgel világított meg dolgokat és lesújtó, csípős bírálata az ellenfelet kellemetlen helyzetbe hozta. Most pedig a zsidóknak látniuk kellett, hogy ez a rendkívüli reményekre jogosító ifjú azokkal egyesült, akiket azelőtt üldözött, sőt bátran hirdeti Jézus nevét.
Az ütközetben elesett tábornok nagy vesztesége hadseregének; halála azonban nem jelent az ellenségnek erőtöbbletet. Ha azonban egy kiváló férfiú az ellenséggel egyesül, nemcsak szolgálata hiányzik, hanem akikhez csatlakozott, feltétlenül előnyhöz jutnak. Ha az Úr tárzusi Sault a damaszkuszi úton egyszerűen agyonsújtja, akkor az üldöző hatalmat nagymértékben gátolta volna. Isten azonban gondviselésében nemcsak megkímélte Saul életét, hanem őt meg is térítette. Ezáltal az ellenfél egyik hősét, az ellentáborból, Krisztus oldalára állította. Pált, a gyakorlott szónokot és szigorú kritikust, kinek határozott elvei voltak. Ez a rettenthetetlen és elvhű férfiú éppen azokkal a tehetségekkel rendelkezett, amelyekre az ifjú gyülekezetnek szüksége volt.

Midőn Pál Damaszkuszban prédikált, mindazok, kik hallották, megrémülve így szóltak: "Nem ez-é az, aki pusztította Jeruzsálemben azokat, akik ezt a nevet hívják segítségül, és ide is azért jött, hogy őket fogva vigye a főpapokhoz?" Pál kijelentette, hogy hitét nem pillanatnyi ötlet, vagy rajongás alapján változtatta meg, hanem ellenállhatatlan bizonyítékok késztették rá. Ha az evangéliumot magyarázta, igyekezett a Krisztus első eljövetelére utaló próféciákat világosan kifejteni és következetesen bebizonyította, hogy ezek a jövendölések szó szerint teljesedtek be a názáreti Jézus életében. Hitének alapja tehát biztos prófétai beszéd volt.

Mialatt Pál állandóan felszólította csodálkozó hallgatóit, hogy "bánják meg bűneiket és térjenek meg Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén" (Apcs. 26, 20.) - "annál inkább erőt vőn és zavarba hozta a Damaszkuszban lakó zsidókat, bebizonyítván, hogy ez a Krisztus." Sokan azonban szívüket elzárták, nem akarták üzenetét meghallgatni és megtérése fölötti csodálkozásuk csakhamar izzó gyűlöletté változott, mely semmivel sem maradt mögötte a Jézus iránt táplált gyűlöletüknek.

Mai Bibliai szakasz: 4 Mózes 18

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Annyira biztos, hogy van egy hely számunkra Isten szolgálatában, mint amilyen biztos volt a szolgálat annak idején egy pap vagy egy lévita számára. Vágynunk kell arra, hogy megtaláljuk ezt a helyet, és az Isten által ránk bízott feladatot teljesítsük. Fontos volt, hogy Áron és családja azonnal elfoglalják papi helyüket, mert Isten közvetlenül szólt hozzájuk. Nálunk ez a folyamat sokkal fokozatosabb lehet. Nem a munka nagysága számít a leginkább, hanem a lelkület, amellyel a munkát végezzük. Ahogy egyre többet tudunk meg Isten velünk kapcsolatos szándékáról, és alkalmazzuk azt, amit megtudtunk, Isten egyre tovább vezet bennünket az Ő országába vivő úton.

Az egyik áldás, amelyet Isten mindnyájunknak ad, a bőkezűség előjoga. Terve, hogy a lévitákat a tizeddel támogassa, lehetővé tette az Úr számára, hogy az egész Izraelt, mint nemzetet megáldja. De a léviták sem voltak kivételek, jövedelmük tizedét nekik is vissza kellett juttatniuk a papok számára.  

Egy másik tanulság ebből a fejezetből, hogy ne válogassuk ki ajándékainkat Isten számára, akár az állatok, akár kertünk terményei közül, hanem a legjobbat kell adnunk, amivel rendelkezünk. Hasonlóképpen a Vele töltött időnk sem a maradék kell, hogy legyen, miután sok mindent elvégeztünk azon a napon. Ez napunk legjobb része kell hogy legyen. Jézus mondja Máté 6:33-ban: „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek."

Hasonló elvek vonatkoznak pénzkezelésünkre is. Követői újra és újra megtapasztalták, hogy ha Őt helyezik az első helyre, a többi résszel előbbre jutnak. Ha más kötelezettségekkel foglalkozunk elsőként, valószínű, hogy kevés marad Isten számára!
  
John Beckett   
186. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  13-14. fejezeteihez (február 24 – MÁRCIUS 2.).

Milyen izgalmas is az, hogy Isten minket választott, és nem az angyalokat, arra, hogy a jó hírt megosszuk! Azonban hogy lehet, hogy a menny ennyire tökéletlen eszközt használjon az elveszettek elérésére, missziójának betöltésére?

Péter és Pál a legkiemelkedőbb példák arra, hogy az evangélium terjesztésére a lehető legrosszabb eszközökből mi válhat. Pált leírása alapján türelmetlen fanatikusnak ismerjük, aki gyűlölte Jézus követőit. Ám aztán a hite megváltozott a meggyőző bizonyíték alapján, hiszen a Szentlélek irányítása alatt volt képes látni. Saul nem az egyik vallásból tért meg egy másikba, hanem egy kapcsolatból egy másikba. Egész életében az általa elért érdemektől függött, most viszont Jézus igazsága mentette meg. Pál a próféciákból származó érvelésével gyakorolt hatást hallgatóságára; a szolgálata nem szórakozást nyújtó, fogyasztóbarát termék volt. A „bölcsekhez” és az „ostobákhoz” fordult az evangélium esztelenségével.

Péter idegengyűlölő volt, dühkezelési problémái voltak és a nyelve gyorsabban forgott az eszénél. Mindazonáltal a Kornéliussal szerzett tapasztalata mutatja, hogy a Lélek hogyan alakíthatja át és teheti alkalmassá azokat, akiket megszólít. Az előítélet közös akadályt jelentett Isten ezen emberei számára, amellyel éveken át küzdöttek. Végül azonban Péter és Pál is hatékonyan tudták az evangéliumot megosztani a saját tálentumaik segítségével.

Vágyakozom a tapasztalatra, a Galileai-tengeren, vagy a vadonban, távol a telefonomtól, hogy imára és a Biblia mélyreható tanulmányozására összpontosíthassak. Azért imádkozom, hogy hasznos edény lehessek, mint Péter vagy Pál, a Mester kezei által átformálva.

Efrain Valazquez II
USA
Fordította: Gősi Csaba