2015. szeptember 30., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 30, SZERDA - 2 Mózes 31

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 12. fejezet 81. nap

Az ima
"Kérjetek és adatik néktek" (Máté 7: 7)

Kérjünk, hogy adhassunk

Krisztus folyton olyan dolgokat hallott az Atyától, amit elmondhatott nekünk. "Az a beszéd, amelyet hallotok - mondta Jézus - nem az enyém, hanem az Atyáé." "Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon" (Jn 14: 24; Mt 20: 28). Nem önmagáért élt, és nem önmagáért imádkozott, hanem másokért. Nem önmagával törődött, hanem másokkal. Reggelenként - az Istennel töltött órák után - a menny világosságát hozta az embereknek. Naponta részesült a Szentlélek keresztségében. Az új nap hajnalán az Úr felébresztette szendergéséből. Lelkileg megerősítette, hogy szavaival áldást áraszthasson másokra. Az üzenetet közvetlenül Isten trónjától hozta, hogy a megfáradtaknak és lesújtottaknak azt mondja el, amire szükségük volt. "Az Úr Isten bölcs nyelvet adott énnékem - mondta -, hogy tudjam erősítni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok" (Ésa 50:4).

Krisztus imádkozása, Istennel való kapcsolata mélyen érintette a tanítványokat. Egyszer, miután kis időre eltávozott tőlük, imába merülten találták meg. Úgy látszik, nem vette észre őket, és hangosan imádkozott tovább. A tanítványok mélyen megindultak, és amikor Jézus befejezte imáját, így kiáltottak: "Uram, taníts minket imádkozni!"

Krisztus elismételte nekik a hegyi beszédben már elmondott Miatyánkot. Majd egy példázattal szemléltette tanítását.

"Ki az közületek - mondta -, akinek barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret, mert az én barátom én hozzám jött az útról, és nincs mit adjak ennie; az pedig onnét belülről felelvén, ezt mondaná: Ne bánts engem: immár az ajtó be van zárva, és az én gyermekeim velem vannak az ágyban; nem kelhetek fel, és nem adhatok néked. Mondom néktek, ha azért nem fog is felkelni és adni, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél, és ád néki, amennyi kell."
Krisztus itt egy olyan embert állít elénk, aki azért kér, hogy legyen mit adnia. Kenyeret kell kapnia, különben nem tudja kielégíteni a későn jövő, fáradt vándort. Szomszédja le akarja rázni, de ő nem hagy fel a könyörgéssel, mert segítenie kell barátján. Erőszakosságát végül siker koronázza. Megkapja, amire szüksége van.

Így kell a tanítványoknak is Isten áldásáért könyörögniük. A sokaság táplálásával és a mennyei kenyérről szóló prédikációjával Krisztus feltárta, hogy nekik - mint képviselőinek - mi a feladatuk. Az élet kenyerét kell adniuk az embereknek. Ő, aki megszabta munkájukat, tudta, hogy hitük sokszor próbára lesz téve. Gyakran kerülnek váratlan helyzetekbe, és felismerik emberi mivoltuk fogyatékosságait. Kifosztottnak és tehetetlennek érzik magukat, amikor az élet kenyerére éhező emberek fordulnak hozzájuk. Lelki táplálékhoz kell jutniuk, különben nem lesz mit adniuk. Egyetlen lelket sem kell elküldeniük éhesen; hiszen Krisztus elvezette őket a forráshoz, amelyből meríthetnek. A mi emberünk sem küldte el barátját, pedig szokatlan időben - éjfélkor - jött hozzá vendégségbe. Nem volt mivel megkínálnia, de elment ahhoz, akinek volt élelme, és addig könyörgött, mígnem szomszédja ki nem elégítette szükségletét. És vajon Isten, aki elküldte szolgáit, hogy táplálják az éhezőket, ne elégítené ki övéi szükségleteit?

A példázatbeli önző szomszéd nem tükrözi Isten jellemét. A tanulságot nem az összehasonlításból, hanem a szembeállításból vonjuk le. Az önző ember enged a zaklatásnak, hogy megszabaduljon a zaklatástól. Isten azonban örömmel ad. Tele van szánalommal, és vágyik teljesíteni a hittel hozzá fordulók kéréseit. Ad nekünk, hogy szolgálhassunk másoknak, és így hozzá hasonlítsunk.

Krisztus mondja: "Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik."

A Megváltó így folytatja: "Melyik atya pedig az közületek, akitől fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajon a hal helyett kígyót ád-é néki? Avagy ha tojást kér, vajon skorpiót ád-é néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik tőle kérik."


Feltetted-e már valaha ezeket a kérdéseket? „Van-e elhívásom az Úrtól? Mire hívott el engem az Úr?" Talán nem vagy prédikátor, tanár vagy evangelizátor, de vágyakozol arra, hogy megdicsőítsd Istent és Neki szolgálj. Ez a fejezet betekintést ad abba a témakörbe, hogy mit jelent az Istentől való elhívás. Isten ezt mondta Mózesnek: „név szerint meghívtam Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát ... és betöltöttem őt Istennek Lelkével." Figyelemre méltó, hogy ez az első alkalom a Szentírásban, amikor azt mondja, hogy Ő elhív valakit, és a harmadik alkalom, amikor az Ószövetség az „Isten Lelke" kifejezést használja. Az első utalás Mózes első könyve 1. fejezet 2. versében található, ahol arról olvashatunk, hogy az Isten Lelke a teremtéskor a víz fölött lebegett. A második, amikor az egyiptomi fáraó kijelenti, hogy József egy olyan férfiú, akiben „Isten Lelke van" (1Móz 41:38). De itt, Mózes második könyve 31. fejezetében a Teremtő első alkalommal használja ezt a kifejezést, hogy elmagyarázza, miként fogja betölteni Bésaléelt az „Isten Lelkével" (2 Móz 31:3), hogy megalkossa, megformázza a szentélyt és berendezéseit „bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal minden mesterséghez."

Láthatjuk, hogy Isten nemcsak lelkészeket, tanítókat és evangelizátorokat hív el, hanem minden gyermekét, hogy használják tálentumaikat és képességeiket, amelyeket Ő adott Lelke által, hogy mindent megtegyenek, amit Ő parancsolt (6. vers). Isten keresi a művészeket és mesterembereket, hogy a művészetek és a média által közvetítsék Isten üzenetét a világnak; építészeket, hogy olyan imaházakat építsenek, ahol az emberek megismerhetik őt, és iskolákat, amelyek előmozdítják az ő munkáját fiatalok életében; orvosokat, ápolókat és egészségügyi szakembereket, hogy gyógyítással szolgálják az embereket. Ő a bölcsesség, ismeret és szakértelem forrása, amelyet szakmáinkban megszerzünk; és Ő a forrása a megvalósítás képességének is. Isten azt kéri tőled, dolgozz az Ő országáért, hogy felkészíts másokat a Vele való találkozásra, hiszen Ő nemsokára eljön, hogy hazavigyen bennünket!

Michael Hasel

10. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11-12. fejezeteihez (szeptember 13-19).

Gyakran gondolkodom azon, hogy amit másokért teszek, mennyire önző érdekből teszem. Jeremiás 17:9 arra figyelmeztet, hogy még a szívünk indítékaival sem vagyunk mindig tisztában. Mi lehet a gyógyszer bűnbeteg emberi természetünkre? Az eheti olvasmány a Krisztus példázataiból bepillantást ad Isten megoldására egy igazi, másokra figyelő szív megteremtésben bennem.

Időnként Isten késik a válasszal azért, hogy sokkal őszintébb vágyat keltsen a szívünkben azok iránt a dolgok iránt, amelyeket kérünk. A kitartás növeli az eltökéltséget, ami viszont növeli a kitartást. Így azt a szívet, amely képtelen másokra figyelő tettekre, Isten újjá teremti úgy, hogy vágyjon azokra a dolgokra - amelyekre elsősorban nem vágyunk.

A példázatban szereplő, vonakodva adakozóval ellentétben, Isten kész megadni kéréseinket. Kitartó kérésünk nem változtatja meg Isten szívét, hanem a mi szívünket változtatja meg.

És mennyire kész adni? Tetszik nekem Ellen White megfogalmazása: "Jézus élete megmutatta, hogy mire képes az emberi természet, ha egyesül az istenivel. Minden, amit Jézus megkapott Istentől, mi is megkaphatjuk."

Brandon Schroeder
Light Bearers fejlesztési társigazgatója
USA


2015. szeptember 29., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 29, KEDD - 2 Mózes 30

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11. fejezet 80. nap

Krisztus ezt mondta: "Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van ... Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam ... A lélek az, ami megelevenít ... a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (Jn 6:54-63).

Ha esszük Krisztus testét és isszuk vérét, nem sokszor elismételt, elkopott gondolatok, hanem az örök élet igazságai jutnak kifejezésre szolgálatunkban. Megszűnnek az erőtlen, nehézkes prédikációk. Megszólalnak a régi igazságok, de új megvilágításban. Új meglátások születnek az igazságról, olyan világosan és olyan súllyal, hogy mindenki megérti őket. Akik ilyen lelkészkar szolgálatát hallgathatják, érezni fogják az új élet pezsdítését, ha fogékonyak a Szentlélek befolyására. Isten szeretetének tüze fellobban bennük. Felfogóképességük megélénkül, és érzékelik az igazság szépségét és fenséges voltát.

A hűséges gazda személyében Krisztus követendő példát állít az ifjúság tanítója elé. Ha a tanító számára Isten Igéje kincs, akkor állandóan új szépségeket és új igazságokat tár fel. Ha imában Istenre bízza magát, Krisztus Lelke hatalmába ejti, és általa mások lelkét is érinti. A Lélek boldog reménységgel, buzgalommal és a Biblia történeteivel tölti be értelmét és szívét, és mindezt továbbadja ifjú tanítványainak.

A mennyei békesség és öröm fonásai, amelyek az ihletett Ige szavai nyomán fakadnak a tanító lelkében, hatalmas folyammá dagadnak, amelyből áldást meríthetnek mindazok, akik kapcsolatba lépnek vele. A tanuló nem fogja unalmas könyvnek tartani a Bibliát, mert a bölcs tanító egyre kívánatosabbá teszi számára. Az élet kenyere lesz, amely soha nem szárad meg. Elevensége, szépsége vonzza és magával ragadja az ifjúságot - kicsiket és nagyokat egyaránt. Olyan ez a könyv, mint a földet beragyogó nap, amely szakadatlanul hinti kimeríthetetlen fényét, melegét.

Isten Lelke, a szent tanítás Lelke, áthatja az Igét. Fény, új és drága fény sugárzik a Szentírás minden lapjáról. Igazság tárul fel benne. Amikor Isten szól a lélekhez, az Ige szavai, mondatai világossá és időszerűvé lesznek.

A Szentlélek szívesen szól az ifjúsághoz, és örömmel tárja fel előttük Isten szavának kincseit és szépségeit. A nagy Tanító ígéretei foglyul ejtik érzékeiket, lelki és mennyei erővel elevenítik meg lelküket. A fogékony elme mennyei dolgokban jártas lesz, ami védelmet nyújt a kísértés ellen.
Az igazság igéit egyre fontosabbnak látjuk, és mondanivalójuk olyan gazdaggá válik, amiről nem is álmodtunk. Az Ige szépsége és gazdagsága átformáló hatással van a lélekre és jellemre. A mennyei szeretet fénye szívünkbe hullva lelkesít bennünket.

A Bibliát annál jobban értékeljük, minél többet kutatjuk. Bármerre fordul a tudásra szomjazó, Isten végtelen bölcsességével és szeretetével találkozik.
A zsidó üdvrend jelentőségét még mindig nem értjük teljesen. Rítusai és szimbólumai hatalmas és mélységes igazságokat vetítenek előre. Titkaihoz a kulcs az evangélium. Igazságaiba a megváltás tervének ismerete nyomán kapunk bepillantást. Kiváltságunk, hogy felfoghatjuk e csodálatos dolgokat, de sokkal jobban is érthetnénk őket. Meg kell értenünk Isten mélységes dolgait. Angyalok szeretnének bepillantani azokba az igazságokba, amelyek feltárulnak az Isten Igéjét bűnbánó szívvel kutató népnek, az átfogóbb, mélységesebb, szárnyalóbb - egyedül Istentől megkapható - ismeretért imádkozóknak.

Amint a világtörténelem végéhez közeledünk, különösképpen kell foglalkoznunk az utolsó időket érintő próféciákkal. Az újtestamentumi iratok utolsó könyve tele van igazságokkal, csak meg kell értenünk őket. Sátán sok ember lelki látását olyannyira elhomályosította, hogy örülnek, ha bármilyen indokkal elkerülhetik a Jelenések könyvének tanulmányozását. Krisztus azonban szolgája, János által kinyilatkoztatta, hogy mi lesz az utolsó időben, és ezt mondta: "Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban" (Jel 1: 3).

"Az pedig az örök élet - mondta Krisztus -, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Jn 17 : 3). Miért van az, hogy nem látjuk meg ennek az ismeretnek értékét? Miért nem égnek izzón ezek a dicsőséges igazságok szívünkben, egész lényünket áthatva? Miért nem hirdetjük őket remegő ajakkal?

Isten megismerteti velünk Igéje által mindazokat az igazságokat, amelyek üdvösségünkhöz nélkülözhetetlenek. Már ezrek merítettek vizet ezekből a kutakból, az élet kútjaiból, de tartalmuk mégsem csökkent. Ezrek néztek fel az Úrra, és Őt szemlélve átalakultak "ugyanazon ábrázatra" (2 Kor 3:18). Lelkükben tűz ég, amikor jelleméről beszélnek, elmondva, mit jelent nekik Krisztus, és mit jelentenek ők Krisztusnak. Az Igének e kutatói azonban nem merítették ki ezeket a nagyszerű és szent mondanivalókat. Ezrek és ezrek foglalkozhatnának még a megváltás titkainak kutatásával. Amikor Krisztus életét és missziójának jellegét vizsgáljuk, minden egyes próbálkozásunkkor az igazság sugarai tisztábban ragyognak. Minden újabb kutatás nyomán az addig ismertnél érdekesebb tárul elénk. Ez a témakör kimeríthetetlen. Krisztus testté lételének, engesztelő áldozatának és közbenjárói munkájának kutatása az idők végéig foglalkoztatja a szorgalmas tanulókat. A végtelenségbe nyúló örökkévalóságot várva kiáltják: "Nagy a kegyességnek eme titka!"

Az örökkévalóságban megtudjuk azt is, ami már itt is feltárult volna előttünk, ha befogadtunk volna minden felvillanó fénysugarat. A megváltás kérdései töltik be a megváltottak szívét és gondolatvilágát. Erről beszélnek az örökké tartó korszakokon át. Meg fogják érteni azokat az igazságokat, amelyeket Krisztus szeretett volna tanítványainak feltárni, de nem volt elég hitük megértésükhöz. Krisztus tökéletességét és dicsőségét egyre újabb megvilágításban fogják látni. A végtelen korszakokon át a hű Gazda újat és régit hoz elő "éléstárá"-ból.


Az ima egy olyan lehetőség, amely által Isten közvetlen kommunikációra hív bennünket. A illatáldozati oltár a nép imáit jelképezte, amelyek felszállnak Isten trónjához. A szenthelyen helyezték el, a függöny előtt. A papok eljöttek ide, hogy illatáldozatot mutassanak be, amelynek füstje a függöny fölött behatolt a szentek szentjébe, ahol Isten trónja volt megtalálható a frigyláda kegyelem-fedele fölött. (Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 354. oldal.) Ez a tömjénfüst a „szentek könyörgéseit” (Jel 8:3-4) jelképezte. Az ősi időkben a papok napjában kétszer hoztak illatáldozatot, ami betöltötte a termet, és folyamatos közbenjárást biztosított Isten trónja előtt (Zsolt 16:8; 55:18). Ez egy tanulság volt az ősi izraelitáknak akkor és nekünk is ma, hogy minden napunkat imával kezdjük és zárjuk, és hogy bármikor bizalommal járulhatunk Isten trónjához. 

Szüntelen imádkoznunk kell (1Thess 5:17), tudva azt, hogy Jézus – nagy főpapunk – imáinkkal az Atya trónja előtt áll. Ezek felszállnak Isten trónjához „amelyekhez Krisztus hozzáadja saját tökéletes engedelmes életének érdemeit. Imáinkat ez teszi jó illatúvá. Jézus elkötelezte magát arra, hogy közbenjárjon értünk, és az Atya mindig meghallgatja a Fiút” (Sons and Daughters of God, 22. oldal). Ez a gazdag kép bemutatja azt az igazságot, hogy imáink elvisznek bennünket Isten jelenlétébe, és egyesülnek a Krisztuséval, hiszen Ő a Főpapunk, aki betöltötte az ószövetségi jelképeket, és most közbenjár értünk. Ez jó hír ma mindnyájunknak – nincs szükségünk földi közbenjárókra, mert mindenkinek egyformán van hozzáférése a Teremtő Isten hatalmához, aki megígérte, hogy meghallgat bennünket (1Jn 5:14).

Michael Hasel

10. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11-12. fejezeteihez (szeptember 13-19).

Gyakran gondolkodom azon, hogy amit másokért teszek, mennyire önző érdekből teszem. Jeremiás 17:9 arra figyelmeztet, hogy még a szívünk indítékaival sem vagyunk mindig tisztában. Mi lehet a gyógyszer bűnbeteg emberi természetünkre? Az eheti olvasmány a Krisztus példázataiból bepillantást ad Isten megoldására egy igazi, másokra figyelő szív megteremtésben bennem.

Időnként Isten késik a válasszal azért, hogy sokkal őszintébb vágyat keltsen a szívünkben azok iránt a dolgok iránt, amelyeket kérünk. A kitartás növeli az eltökéltséget, ami viszont növeli a kitartást. Így azt a szívet, amely képtelen másokra figyelő tettekre, Isten újjá teremti úgy, hogy vágyjon azokra a dolgokra - amelyekre elsősorban nem vágyunk.

A példázatban szereplő, vonakodva adakozóval ellentétben, Isten kész megadni kéréseinket. Kitartó kérésünk nem változtatja meg Isten szívét, hanem a mi szívünket változtatja meg.

És mennyire kész adni? Tetszik nekem Ellen White megfogalmazása: "Jézus élete megmutatta, hogy mire képes az emberi természet, ha egyesül az istenivel. Minden, amit Jézus megkapott Istentől, mi is megkaphatjuk."

Brandon Schroeder
Light Bearers fejlesztési társigazgatója
USA


2015. szeptember 28., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 28, HÉTFŐ - 2 Mózes 29

Figyelem!!! A végén új heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11-12. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11. fejezet 79. nap

Az emberek azóta tanulmányozzák Krisztus életét, jellemét, közbenjárói munkáját, amióta a megváltás ígérete elhangzott az Édenben. De azok, akik által a Szentlélek munkálkodik, mindezt újabb és újabb megvilágításban mutatják be. A megváltás igazságait egyre jobban ki lehet fejteni. Jóllehet régiek, mégis mindig újak, és az igazság keresőjének állandóan nagyobb fénnyel és hatalmasabb erővel mutatkoznak meg.

Az igazság minden korban újabb szakaszába lép: Isten üzenetét viszi a kor népének. A régi igazságok mind fontosak. Az új igazság nem független a régitől, hanem annak újabb megnyilatkozása. Az új igazságokat csak akkor foghatjuk fel, ha a régieket megértettük. Amikor Krisztus meg akarta értetni tanítványaival feltámadásának igazságát, elkezdte "Mózestől és minden prófétáktól", és "magyarázza vala nékik minden írásokban, amik Őfelőle megírattak" (Lk 24:27). Az új igazság kitárulkozásából sugárzó fény szebbé teszi a régit. Aki elveti vagy mellőzi az újat, valójában nem ismeri a régit sem. Számára elvész éltető ereje, és csupán élettelen formasággá válik.

Vannak, akik vallják ugyan, hogy hiszik és tanítják az Ótestamentum igazságait, de közben elvetik az Újat. Krisztus tanításainak megtagadásával azt tanúsítják, hogy nem hisznek abban sem, amit a pátriárkák és próféták mondtak. "Ha hinnétek Mózesnek - mondta Krisztus -, nékem is hinnétek; mert énrólam írt ő (Jn 5 :46). Ezért nincs igazán erő szavaikban akkor sem, amikor az Ótestamentumot tanítják.
Ellen G. White Krisztus példázatai
55
Sokan, akik azt állítják, hogy hiszik és tanítják az evangéliumot, hasonló hibát követnek el. Félreteszik az ótestamentumi írásokat, amelyekről Krisztus kijelentette: "Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam" (Jn 5: 39). Az Ó elvetésével tulajdonképpen elvetik az Újat is; hiszen a kettő egymástól elválaszthatatlan. Senki sem tudja helyesen feltárni Isten törvényét az evangélium nélkül, sem az evangéliumot a törvény nélkül. A törvény a testet öltött evangélium, az evangélium pedig a kibontakoztatott törvény. A törvény a gyökér, az evangélium pedig a törvény illatos virága és gyümölcse.

Az Ótestamentum fényt hint az Új-ra, az Új pedig az Ó-ra. Mindegyik Isten Krisztusban való dicsőségének kinyilatkoztatása. Mindkettő olyan igazságokat mutat be, amelyek mindjobban kitárulkoznak a buzgó kutató előtt.

A Krisztusban elrejtett és általa megismerhető igazság végtelen. A Szentírás olyan forrás, amely állandóan mélyül és szélesedik a mélységeibe tekintő ember előtt. Ebben az életben nem fogjuk megérteni, hogy Isten miként tudta odaadni Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Az Atya szeretetének titka rejtve marad ezen a földön. Megváltónknak világunkban végzett munkája olyan téma - és az is lesz mindig -, amely teljesen igénybe veszi képzeletünket. Az ember minden értelmi képességét próbára téve megkísérelhet e titok mélyére hatolni, de beleszédül, és elfárad. A legigyekvőbb kutató is végtelen, parttalan tengert lát maga előtt.
Az igazságot, amely Jézusban van, csupán tapasztalni lehet, de megmagyarázni soha. Magassága, szélessége és mélysége felülmúlja értelmünket. Képzeletünket a végsőkig feszíthetjük, akkor is csak elmosódott körvonalait láthatjuk Jézus megmagyarázhatatlan szeretetének, amely olyan magas, mint az ég, de lehajolt a földre, hogy Isten képmását belevésse az emberbe.
Megérthetjük azonban mindazt, amit Isten könyörületességéből el tudunk viselni. Jézus irgalmassága kitárulkozik az alázatos, bűnbánó lélek előtt. Isten könyörületét annyira értjük meg, amennyire értékeljük értünk hozott áldozatát. Ha alázatos szívvel kutatjuk Isten Igéjét, a megváltás magasztos mondanivalója kitárulkozik előttünk Szemlélődésünk közben fénye csak nő, és miközben vágyakozunk megérteni, egyre magasabb lesz, és egyre mélyül.

Váljék eggyé életünk Krisztus életével! Merítsünk állandóan belőle! Együnk az élő kenyérből, amely a mennyből szállt alá, és merítsünk a forrásból, amely mindig árasztja örökké friss, gazdag kincseit! Ha állandóan az Urat nézzük, és hálaadó, dicsőítő szívünket hozzá emeljük, vallási életünk mindig élénk lesz. Imáinkban Istennel beszélgetünk, mint barát a baráttal, és Ő maga mondja el nekünk titkait. Gyakran elfog bennünket valamilyen kellemes, boldog érzés - Jézus jelenlétének tudata. Sokszor átforrósodik szívünk amikor közeledik hozzánk, hogy beszélgessen velünk, mint ahogy Énokkal beszélt. Amikor a hivő ember életében mindez valósággá válik, élete olyan egyszerűségről, alázatosságról, szelídségről és szerénységről tanúskodik, amelyből társai megláthatják, hogy Jézussal volt, és tőle tanult.

Az ilyen keresztényben Krisztus vallása életadó, egész lényét betöltő elvként, élő, munkálkodó lelki erőként mutatkozik meg. Az ifjúság üdeségét, erejét és boldogságát tükrözi. Az Isten Igéjét befogadó szív nem olyan, mint a tó, amely vizét elpárologtatja, sem pedig mint a megrepedt víztároló, amely kincsét elveszti. Hanem olyan, mint a kiapadhatatlan forrás táplálta hegyi patak, amelynek habzó, hűs vize szikláról sziklára csobog, és felüdíti a fáradtakat, a szomjazókat, a megterhelteket.

E megtapasztalás nyomán az igazság tanítója olyan képességeket kap, amelyek Krisztus képviselőjévé teszik. Tanításának krisztusi szelleme szavait és imáját őszintévé és hatékonnyá teszi. Krisztusról tett tanúbizonysága nem lesz erőtlen, élettelen. A lelkész sem fogja újra és újra ugyanazt prédikálni. Lelke kitárul, hogy a Szentlélek állandóan fénnyel áraszthassa el.


Az áldozati állatoknak, amiket a szentély oltárára szántak, hibátlanoknak kellett lenniük. A jövőt jelképezték, Jézus tökéletes áldozatát, aki maga volt „a Bárány, aki megöletett e világ alapítása óta”. Áron és fiai speciális utasításokat kaptak azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell ezeket az állatokat előkészíteni, megölni, és hogyan kell a vért az oltár szarvaira hinteni. Az állat húsát, bőrét és ganéját nem volt szabad a táboron belül elásni, ki kellett vinni a táboron kívülre és ott megszabadulni tőle. A bűnök áthelyezése az állatra azáltal valósult meg, hogy Áron és fiai a bika fejére tették a kezüket (2Móz 29:15).

A későbbi izraelita gyakorlatban ezeket az utasításokat semmibe vették, és Malakiás figyelmezteti a papokat Isten előtti hanyagságukra. Abban az időben a papok elfogadták és feláldozták a sánta, vak és beteg állatokat is. Isten erre így válaszolt: „De vidd csak azt a helytartódnak: kegyes lesz-e hozzád, és szívesen fogad-e?” (Mal 1:8 – új prot. ford.) E szavakkal Isten emlékezteti a papokat felelősségükre, amellyel Istennek és az Ő népének tartoznak. Arra hívattak el, hogy „igaz tanítás” legyen ajkukon és „békében és becsületesen” járjanak Istennel, „mert a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét” (Mal 2:6-7 – új prot. ford.) A papok feladata volt, hogy az izraeli nép előtt fenntartsák az áldozati rendszer szertartásait és előírásait, amíg a Bárány, akire ezek az áldozatok előremutattak, el nem jön.

Mély tanulság ez ma is számunkra, lelkészeknek és vezetőknek, hogy gyülekezeteinkben Istent emeljük fel,  és az ő utasításait helyezzük a középpontba azzal kapcsolatban is, hogy miként fejezzük ki imádatunkat felé. Milyen nagy kísértés ma, hogy elhanyagoljuk kötelességeinket! Isten engedelmességet kíván rendeléseivel kapcsolatban. Félelemmel és tisztelettel közelítsünk hát Hozzá, amint ebben a fejezetben is olvashattuk!

Michael Hasel


10. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11-12. fejezeteihez (szeptember 13-19).

Gyakran gondolkodom azon, hogy amit másokért teszek, mennyire önző érdekből teszem. Jeremiás 17:9 arra figyelmeztet, hogy még a szívünk indítékaival sem vagyunk mindig tisztában. Mi lehet a gyógyszer bűnbeteg emberi természetünkre? Az eheti olvasmány a Krisztus példázataiból bepillantást ad Isten megoldására egy igazi, másokra figyelő szív megteremtésben bennem.

Időnként Isten késik a válasszal azért, hogy sokkal őszintébb vágyat keltsen a szívünkben azok iránt a dolgok iránt, amelyeket kérünk. A kitartás növeli az eltökéltséget, ami viszont növeli a kitartást. Így azt a szívet, amely képtelen másokra figyelő tettekre, Isten újjá teremti úgy, hogy vágyjon azokra a dolgokra - amelyekre elsősorban nem vágyunk.

A példázatban szereplő, vonakodva adakozóval ellentétben, Isten kész megadni kéréseinket. Kitartó kérésünk nem változtatja meg Isten szívét, hanem a mi szívünket változtatja meg.

És mennyire kész adni? Tetszik nekem Ellen White megfogalmazása: "Jézus élete megmutatta, hogy mire képes az emberi természet, ha egyesül az istenivel. Minden, amit Jézus megkapott Istentől, mi is megkaphatjuk."

Brandon Schroeder
Light Bearers fejlesztési társigazgatója
USA


2015. szeptember 27., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 27, VASÁRNAP - 2 Mózes 28

Figyelem!!! A végén új heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11-12. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11. fejezet 78. nap

Régi és új igazságok

Mialatt Krisztus a népet tanította, tanítványait is előkészítette később végzendő szolgálatukra. Minden oktatásában tanulság rejlett számukra is. Miután elmondta a hálóról szóló példázatát, megkérdezte tőlük: "Megértettétek-é mindezeket?" "Megértettük Uram" - válaszolták. Majd egy másik példázatban elmondta nekik, hogy mi a felelősségük a megismert igazsággal kapcsolatban. "Annakokáért - mondta - minden írástudó, aki a mennyeknek országa felől megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, aki ót és újat hoz elő az ő éléstárából."

A gazda nem halmozza fel kincseit, hanem megosztja másokkal; és miközben használja, kincse gyarapszik. A gazdának értékei vannak - újak és régiek. Így tanítja tanítványait Krisztus arra, hogy a rájuk bízott igazságot el kell mondaniuk a világnak. Miközben megismertetik az igazságot másokkal, ők maguk is jobban megismerik.

Mindazok, akik az evangélium üzenetét szívükbe fogadják, vágyakoznak hirdetésére. Krisztus iránti szeretetüknek, amely a mennyből ered, kifejezést kell adniuk. Azok, akik felöltözték Krisztust, elmondják tapasztalataikat. Elmondják, hogyan vezette éhező, szomjazó lelküket a Szentlélek lépésről lépésre, Isten és Jézus Krisztus ismeretére. Elmondják, mit eredményezett igekutatásuk, imádkozásuk, vívódásuk, és elismétlik Krisztus szavait: "Megbocsáttattak néked a te bűneid!" Nem természetes, ha valaki ezeket a dolgokat titokban tartja. Akiket betöltött Krisztus szeretete, nem hallgatják el őket. Az Úrtól kapott szent igazság nagyságához mérten vágyakoznak arra, hogy mások is részesüljenek ugyanabban az áldásban. Miközben megismertetik másokkal Isten ajándékainak' gazdag kincsestárát, Krisztus egyre többet ad nekik ezekből az ajándékokból. Megtanulnak a kicsi gyermek őszinteségével engedelmeskedni. Lelkük a szentség után sóvárog, és egyre jobban feltárulnak előttük az igazság és kegyelem kincsei, hogy továbbítsák őket a világnak.

Isten beszéde - az írott Ige, a természet könyve és az Istennel szerzett tapasztalatok - az igazság csodálatos tárháza. Krisztus munkatársai ezekből a kincsekből merítenek. Az igazság utáni kutatás közben Istenre figyelnek, nem pedig nagy emberekre, akiknek bölcsessége Isten előtt bolondság. Az Úr a maga eszközeivel megismerteti önmagát mindazokkal, akik tudakozódnak utána.

Ha Krisztus követője hiszi és cselekszi az Igét, a természet világában nincs olyan tudomány, amit ne tudna felfogni és értékelni. Csak olyat talál benne, amivel az igazságot hirdetheti. A természettudomány az ismeret kincsestára, amelyből Krisztus iskolájának minden tanulója meríthet. Amikor eltűnődünk a természet szépségén, amikor levonjuk a föld művelésének, a fák növekedésének, a föld, a tenger és az égbolt csodáinak tanulságait, akkor az igazságot új fényben látjuk. Isten titkai az emberrel való bánásmódjában, bölcsességének és határozatainak az emberi életben megmutatkozó mélységei - mind-mind gazdag kincsestárnak bizonyulnak.
A bukott ember azonban az írott Igéből - Krisztus kimeríthetetlen kincsesházából - ismerheti meg Istent a legjobban.

A Szentírás az Ótestamentumot éppúgy magában foglalja, mint az Újat. Egyik a másik nélkül nem teljes. Krisztus kinyilatkoztatta, hogy az Ótestamentum igazságai éppoly értékesek, mint az Újtestamentum igéi. Krisztus a világ kezdetekor ugyanaz a Megváltó volt, mint ma. Még mielőtt istenségét emberi természetbe öltözve eljött világunkba, Ádám, Séth, Énok, Mathusélah és Noé már tolmácsolta az evangéliumi üzenetet. Kánaánban Ábrahám, Sodomában Lót hirdette az üzenetet, és nemzedékről nemzedékre hűséges hírvivők beszéltek az Eljövendőről. A zsidó üdvrend szertartásait Krisztus maga rendelte el. Áldozati rendszerüknek Ő - az igazi áldozat - volt az alapja, akit minden istentiszteletük előképezett. Az áldozat bemutatásakor kiontott vér Isten Báránya áldozatát jelképezte. Minden szimbolikus áldozat Krisztusban teljesedett be.

Krisztus, ahogy a pátriárkák megismerték; ahogy az áldozati szolgálat szimbolizálta; ahogy a törvény bemutatta; és ahogy a proféták kinyilatkoztatták, az Ótestamentum kincse. Az élő, a halott, a feltámadt Krisztus, a Szentlélek által kinyilatkoztatott Krisztus az Újtestamentum kincse is. Megváltónk, aki az Atya dicsőségének visszatükröződése, Ő az Ó- és az Újszövetség.

Krisztus életéről, haláláról és közbenjárásáról, amit a próféták megjövendöltek, az apostolok bizonyságot tettek. Krisztus alázatosságáról, tisztaságáról, szentségéről és utolérhetetlen szeretetéről beszéltek. A teljes evangélium prédikálása nemcsak a földön élő és tanító Megváltó hirdetését jelentette, hanem az ótestamentumi próféták által megjövendölt és az áldozati szolgálatban szimbolizált Krisztus bemutatását is.

Krisztus régi igazságokat tárt fel tanításában, amelyeknek Ő maga volt a szerzője, és amelyekről a pátriárkák és próféták által szólt. Most azonban új jelentőséget kaptak. Magyarázatai nyomán fénnyel és lelkiséggel teltek meg. A tanítványok megkapják a Szentlélek világosságát - ígérte Krisztus -, hogy Isten Igéje mindjobban kitárulkozzék előttük, és igazságait új szépségben tudják bemutatni.


Áron és a fiai lettek a kiválasztottak, ők képviselték a későbbiek során a népet az Úr előtt. A papság ettől kezdve közbenjáróként szolgált a népért, amelyet Isten „papok birodalmának” választott ki (2Móz 19:5-6). Mivel Isten maga a Szentség, csak a papság és Mózes közelíthették meg Őt a szentély udvarában. Az öltözékük tökéletesen „méltóságteljes” volt, nem azért, hogy felfuvalkodjanak, hanem hogy az is kihangsúlyozza és felemelje szolgálatukat a nép előtt. A papi öltözéknek harmonizálnia kellett a szentély gondosan kidolgozott, gyönyörű kárpitjával. Az öltözékük Isten az iránti vágyát is kifejezte, hogy népe minden tagjának belső énje legyen összhangban a szentély szellemiségével és Istennel, akit az képvisel.
A főpap mellvértje az „ítélkezés mellvértjeként” volt ismert, mert az hordozta az Úrimot és a Tummimot, amelyeken keresztül Isten kinyilatkoztatta az Ő akaratát. A mellvértbe tizenkét drágakő volt foglalva, rajtuk Izrael tizenkét törzsének nevei. Nagy jelentősége van annak, hogy Isten az Ő népét drágakőként tartja emlékezetében. Az Ő egyháza egy „ékszerekkel felékesített menyasszony” (Ésa 61:10) és Ő a kincsének tekinti őket. Tudtad, hogy egy értékes kincs, drágaság vagy Isten szemében? Isten örökkévaló szeretettel szeret téged. Ma arra vágyik, hogy meghívd Őt a szívedbe. Kész vagy behívni Őt?
Michael Hasel

10. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11-12. fejezeteihez (szeptember 13-19).

Gyakran gondolkodom azon, hogy amit másokért teszek, mennyire önző érdekből teszem. Jeremiás 17:9 arra figyelmeztet, hogy még a szívünk indítékaival sem vagyunk mindig tisztában. Mi lehet a gyógyszer bűnbeteg emberi természetünkre? Az eheti olvasmány a Krisztus példázataiból bepillantást ad Isten megoldására egy igazi, másokra figyelő szív megteremtésben bennem.

Időnként Isten késik a válasszal azért, hogy sokkal őszintébb vágyat keltsen a szívünkben azok iránt a dolgok iránt, amelyeket kérünk. A kitartás növeli az eltökéltséget, ami viszont növeli a kitartást. Így azt a szívet, amely képtelen másokra figyelő tettekre, Isten újjá teremti úgy, hogy vágyjon azokra a dolgokra - amelyekre elsősorban nem vágyunk.

A példázatban szereplő, vonakodva adakozóval ellentétben, Isten kész megadni kéréseinket. Kitartó kérésünk nem változtatja meg Isten szívét, hanem a mi szívünket változtatja meg.

És mennyire kész adni? Tetszik nekem Ellen White megfogalmazása: "Jézus élete megmutatta, hogy mire képes az emberi természet, ha egyesül az istenivel. Minden, amit Jézus megkapott Istentől, mi is megkaphatjuk."

Brandon Schroeder
Light Bearers fejlesztési társigazgatója
USA


2015. szeptember 26., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 26, SZOMBAT - 2 Mózes 27

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 10. fejezet 77. nap

A háló

"Hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz, amely mindenféle fajtát összefogott; melyet, minekutána megtelt, a partra vontak a halászok, és leülvén, a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványakat pedig kihányták.

Így lesz a világ végén is: Eljőnek majd az angyalok, és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül, és a tüzes kemencébe vetik őket; ott lészen sírás és fogcsikorgatás."

A háló kivetése: az evangélium hirdetése. A háló begyűjt a gyülekezetbe mind jókat, mind rosszakat. Amikor az evangélium munkája lezárul, az ítélet elvégzi a szétválogatást. Krisztus látta, miként fogják a gyülekezet álhívő tagjai rossz hírbe hozni az igazságot. A világ az álnok hitvallók ellentmondásos élete miatt gyalázza az evangéliumot. Még hívő keresztények is megbotránkoznak, amikor látják, hogy sokan, akik Krisztus nevét vallják, nincsenek Lelke befolyása alatt. Mivel ezek a bűnösök ott vannak a gyülekezetben, az emberek hajlamosak azt hinni, hogy Isten elnézi bűneiket. Krisztus ezért fellebbenti a jövő fátyolát. Szeretné, ha mindenki meglátná, hogy nem a rang, hanem a jellem dönti el az ember sorsát.

Mind a konkolyról, mind a hálóról szóló példázat világosan tanítja, hogy soha nem lesz olyan idő, amikor minden gonosz Istenhez tér. A búza és a konkoly együtt nő az aratásig. A rossz halakat a jókkal együtt húzzák ki a partra, hogy ott osztályozzák őket.

Ezek a példázatok azt is tanítják, hogy az ítélet után már nem lesz kegyelemidő. Amikor az evangélium munkája lezárul, a jókat és a gonoszakat különválasztják; és akkor mindkét osztály sorsa örökre eldől.
Isten nem akarja, hogy bárki is elpusztuljon. "Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útitokról! hiszen miért halnátok meg?" (Ez 33:11.) A kegyelemidő alatt Lelke állandóan kérleli az embereket, hogy fogadják el az élet ajándékát. Csak azokat hagyja elpusztulni, akik nem hallgatnak könyörgésére. Isten kinyilatkoztatta, hogy a bűnnek - a világegyetem veszedelmének - meg kell semmisülnie. Vele pusztulnak mindazok, akik ragaszkodnak hozzá.


Mivel a szentély a megváltási tervet jelképezte, minden berendezési tárgynak megvolt a jelentéstartalma. Az égőáldozati oltár az áldozati állatok kiontott vérével,  a bűnök - Jézus Krisztus helyettes kereszthalála általi -  engesztelésének evangéliumi igazságát jelképezte (Ésa 53:4-7; Ef 1:5-7). Ez az oltár a szentély bejáratánál állt, azt jelképezve, hogy a bűnösnek megtisztulásra van szüksége, mielőtt Isten színe előtt megjelenik az istentiszteleten. Az oltár szarvai erőt és hatalmat jelképeztek. Dávid úgy utal erre, mint „üdvössége szarvára” (2Sám 22:3; Zsolt 18:3). Szarvakkal rendelkező oltárokat különböző pogány környezetben is találunk filiszteus és kánaáni templomokban. Ezekben az esetekben az oltárok sokkal kisebbek voltak, egyetlen darab faragott kőből készültek, és valószínűleg tömjén égetésére használták őket.   

A menórához, a hétágú gyertyatartóhoz való olíva olajat mozsárban ütötték és zúzták, hogy olyan tiszta, kiváló minőségű olajat nyerjenek, amilyet malomkővel nem lehet kinyerni. Az olaj a Szentlélek tisztaságát jelképezte (Zak 4:2-6). A lámpásoknak folyamatosan világítani kellett, mert az "igazi világosságot" és az „emberek világosságát”, Jézus Krisztust jelképezték (Jn 1:4-9). Az izraeliták az Ő világosságának a továbbadói kellett, hogy legyenek a világ számára - Isten Igéjének őrzői, amely „ösvényük világossága” volt (Zsolt 119:105). Nekünk is megadatott az a különleges előjog, hogy megosszuk Isten Igéjét a környezetünkben élőkkel. Megosztjuk másokkal is az evangélium üzenetét, vagy megtartjuk önmagunknak? Jézus arra vágyik, hogy terjesszük az élet üzenetét, amely világossággal árasztja el haldokló világunkat.   

Michael Hasel

10. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 8-10. fejezeteihez (szeptember 13-19).

Kaptál-e már olyan ajándékot, amire nem volt szükséged és amit nem akartál? Ezeket el szoktuk tenni, vagy tovább adjuk, mert nem érdekelnek és nem érezzük, hogy szükségünk lenne rájuk.

A Szentírásban ott vannak elrejtve a felbecsülhetetlen kincsek. Első pillantásra úgy látjuk, hogy a Szentírás értéke el van rejtve, de vajon tényleg így van ez? Pál apostol ezt mondja: "A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni" (1 Kor 2:14). Ezek a szavak nagyon mélyen szántanak, amikor teljes szívvel fogadjuk azokat. Vajon rendelkezik-e Isten Szava elegendő értékkel számodra és számomra ahhoz, hogy naponként olvassuk? Megtartó erőt találunk-e abban életünk számára a túléléshez a bűn sötét világában? Amikor felhagyunk minden előre gyártott elmélettel, minden hiábavaló emberi filozófiával, emberi hagyományokkal, az Úr szava fontos lesz a mi számunkra.    

"Isten nem rejtette el az igazságát az ember elől (KP 105. oldal). Jézus azért jött, hogy önmagában nyilatkoztassa ki az evangélium szépségét. Arra vágyik, hogy fogadjuk el Tőle és ismerjük el igazi értékét. Amikor ezt tesszük, Isten Igéje pajzs lesz számunkra ellenségünk ellen, és világosság a sötétségben. Nos ezek az ajándékok érdemesek arra, hogy megtartsuk egészen Jézus eljöveteléig.

Jessica Rosario
Gyermekét otthoni iskolában nevelő édesanya
Light Bearers


2015. szeptember 25., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 25, PÉNTEK - 2 Mózes 26

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 9. fejezet 76. nap

Az igazgyöngy

A megváltó szeretet áldásait Üdvözítőnk az értékes igazgyöngyhöz hasonlította. Tanítását azzal a kereskedővel szemléltette, aki igazgyöngyök után kutatott, és amikor talált egyet, "elméne, és mindenét eladván, amije volt, megvevé azt". Az értékes igazgyöngy: Krisztus. Magába gyűjti az Atya minden dicsőségét, az Istenség teljességét. Ő az Atya dicsőségének visszatükröződése, valóságának képmása. A Fiú jellemében megmutatkozik Isten tulajdonságainak szépsége. A Szentírás minden egyes lapja Krisztus fényét sugározza. Az Ő igaz lénye hibátlan, makulátlan, mint a fehér, tiszta igazgyöngy. Isten nagy és drága ajándékát az ember nem teheti tökéletesebbé. Nincs szépséghibája. Krisztusban van "a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve". Ő "bölcsességül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul" (Kol 2:3; 1 Kor 1: 30). Krisztusban az ember megtalálja mindazt, amire a jelen és az eljövendő élethez szüksége van. Megváltónk a nagy értékű igazgyöngy. Hozzá mérten minden mást "kár"-nak ítélhetünk.

Krisztus "az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be Őt." Isten fénye bevilágított a sötét világba, és "a sötétség nem fogadta be" (Jn 1:11.5). De nem mindenki volt érzéketlen a menny ajándékával szemben. A példázatbeli kereskedő azokat jelképezi, akik őszintén vágynak az igazságra. A különböző népek között voltak mély érzésű, gondolkodó emberek, akik a pogány világ irodalmában, tudományában és vallásaiban keresték azt, amit lelkük kincseként értékelhetnek. A zsidók között voltak olyanok, akik keresték azt, ami hiányzott náluk. Nem elégítette ki őket a formai vallásosság. Vágyakoztak a lelki, a felemelő dolgok után. Krisztus tanítványai az utóbbiakhoz, Kornélius és az etiópiai komornyik pedig az előbbiekhez tartoztak. Vágyakoztak a menny világosságára, és könyörögtek érte. Amikor pedig Krisztust megismerték, örömmel hittek benne.

A példázat nem ajándékként tünteti fel az igazgyöngyöt. A kereskedő minden vagyonát odaadta érte. Sokan kérdezik, hogy ez mit jelent. Hiszen a Szentírás ajándéknak mondja Krisztust. Ő valóban ajándék, de csak azoknak, akik teljesen átadják magukat neki - lelküket, testüket, értelmüket egyaránt. Krisztusnak kell adnunk önmagunkat, mert csak így tudunk minden kívánalmának készséggel engedelmeskedni. Egész lényünk, minden képességünk és adottságunk az Úré. Szenteljünk mindent szolgálatára. Ha teljesen átadjuk magunkat neki, Krisztus a menny minden kincsével együtt nekünk adja Önmagát. Mienk lesz a nagy értékű igazgyöngy.

A megváltás ingyen van: ajándék. Mégis megvehető és eladható. Meg lehet a drágagyöngyöt vásárolni ott, ahol a menny kegyelmét árulják - pénz nélkül és ingyen. Mindenki megszerezheti a menny javait. Az igazság drágaköveinek kincsestára nyitva áll mindenki előtt. "Ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót - mondja az Úr -, amelyet senki be nem zárhat". Fegyveres őr nem őrzi ajtaját. Bentről és az ajtónál hangzik a hívás: Jöjj! A Megváltó meleg szeretettel szólít: "Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy" (Jel 3 :8.18).

Krisztus evangéliuma olyan áldás, amelyhez mindenki hozzájuthat. A legszegényebb éppúgy megveheti az üdvösséget, mint a leggazdagabb, mert nem földi vagyon az ára. Miénk lehet, ha készségesen engedelmeskedünk Krisztusnak, ha Krisztus - saját tulajdonaiként - igényt tarthat ránk. Önmagában még a legmagasabb szintű műveltség sem viszi az embert közelebb Krisztushoz. A farizeusok - akiket Isten minden lelki és földi áldással megajándékozott - büszkén mondták: "Gazdag vagyok, meggazdagodtam és semmire sincs szükségem"; mégis "nyomorult ... nyavalyás és szegény és vak és mezítelen" emberek voltak (Jel 3:17). Krisztus felkínálta nekik a nagy értékű igazgyöngyöt, de nem fogadták el, mert megvetették. Ezt mondta nekik: "A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában" (Mt 21: 31).

Az üdvösséget nem érdemelhetjük ki, de keresnünk kell odaadásunkkal és kitartásunkkal tanúsítva, hogy a világon mindenről le tudunk mondani érte.
Keressük a nagy értékű igazgyöngyöt, de ne a világ piacain, és ne a világ módján! Az ára nem arany és nem ezüst, mert mindez Istené. Hagyj fel azzal az elképzeléssel, hogy földi vagy lelki kincseiddel megszerezheted az üdvösséget! Isten készséges engedelmességet kér. Bűneid elhagyására szólít. "Aki győz - mondja Krisztus -, megadom annak, hogy az én királyi székemben üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az Ő királyi székében " (Jel 3:21).

Egyesek látszólag állandóan keresik a mennyei drágagyöngyöt, de nem találják meg, mert nem mondanak le rossz szokásaikról, és nem halnak meg énjüknek, hogy Krisztus élhessen bennük. Nem győzték le szentségtelen vágyaikat, és nem állnak ellen a világ varázsának. Nem vették fel a keresztet, és nem követik Krisztust az önmegtagadás és áldozat útján. Majdnem keresztények, de nem egészen azok. Úgy tűnik, mintha közel volnának a mennyek országához, mégsem léphetnek be oda. Majdnem megmentett emberek, de nem egészen; ami annyit jelent, hogy nem majdnem, hanem valóban elvesznek.

A példázat, amely az igazgyöngy után kutató kereskedőről szól, kétféleképpen értelmezhető. Nemcsak az Isten országát kereső emberekre vonatkozik, hanem Krisztusra is, aki elveszett örökségét keresi. Krisztus, az igazgyöngy után kutató kereskedő az elveszett emberiségben értékes igazgyöngyöt látott. Felismerte a bűntől beszennyezett és megrontott ember megváltásának lehetőségét. A szeretet hatalmával megmentett emberi szív, amely egykor a Sátánnal vívott küzdelem csatatere volt, drágább a Megváltónak, mint az, amely soha nem bukott el. Isten nem az értéktelen bűnöst látta az emberben, hanem azt, amivé megmentő szeretete a Krisztusban elrejtett embert formálhatja. A világ minden kincsét odaadta, hogy az igazgyöngyöt megvásárolja. Jézus - megtalálva a gyöngyöt - koronájába helyezi. "Mint korona-kövek ragyognak az Ő földén." "Azon a napon, azt mondja a Seregek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek" (Zak 9:16; Mal 3 :17).

Krisztusról, mint drágagyöngyről, és arról a kiváltságunkról, hogy mienk lehet a mennyei kincs, nagyon sokat kellene elmélkednünk. A Szentlélek világítja meg, milyen nagy értékű az igazgyöngy. A Szentlélek hatalma mutatkozik meg akkor, amikor az ember odaadóan keresi a mennyei kincset és megtalálja. Krisztus korában sokan hallották az evangéliumot, de a hamis tanítások elhomályosították értelmüket, és nem ismerték fel az egyszerű galileai Tanítóban Isten küldöttjét. Krisztus mennybemenetele után a Szentlélek kitöltetése jelezte, hogy Jézus közbenjárói munkája megkezdődött. Pünkösd napján Isten elküldte Lelkét. Krisztus tanúi a feltámadt Megváltó hatalmát hirdették. A menny fénye áttörte a sötétséget azok lelkében, akiket Krisztus ellenségei félrevezettek. Meglátták Krisztust, akit Isten "fejedelemmé és megtartóvá" emelt, "hogy adjon az Izraelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát" (Acs 5 : 31 ).  Látták Őt a menny dicsőségétől övezve, kezében tartva a végtelen kincset, hogy azokra árassza, akik lázadásukból megtértek. Amikor az apostolok az Atya Egyszülöttjének dicsőségét hirdették, háromezer lélek hitt nekik. Az emberek olyannak látták magukat, amilyenek a valóságban; bűnösnek, szennyesnek. Felismerték, hogy Krisztus a barátjuk, a Megváltójuk. Krisztust magasztalták és dicsőítették, mert a Szentlélek ereje megérintette szívüket. E hivők hitükkel látták meg azt a Krisztust, aki azért viselte el a megaláztatást, a szenvedést és a halált, hogy ők el ne vesszenek, hanem örökké élhessenek. A Lélek kinyilatkoztatásából felismerték Krisztus hatalmas és fenséges voltát. Bizalommal nyújtották felé kezüket, és ezt mondták: "hiszek!"

A Megváltó feltámadásának örömhírét azután a hivők elvitték az akkor benépesült világ legtávolabbi határáig. A gyülekezet minden irányból felé sereglő megtérteket látott. Azok pedig, akik már hivők voltak, újjáéledtek. Bűnösök és hivők együtt keresték az értékes igazgyöngyöt. Valóra vált az a prófécia, hogy, a gyenge olyan lesz, "mint Dávid", Dávid háza pedig, "mint az Úrnak angyala" (Zak 12: 8). Minden hivő meglátta testvérében a krisztusi jóakaratot és szeretetet. Egy dolog érdekelte őket. Minden céljuk egyetlen célban oldódott fel. Minden szív egy ütemre dobbant. A hivők csak egyet akartak: Krisztus jellemét tükrözni, és Isten országa növekedéséért dolgozni. "A hivők sokaságának ... szíve-lelke egy vala ... Az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon." "Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az üdvözülőkkel" (Acs 4:32-3 3; 2:47). Krisztus Lelke életet lehelt az egész gyülekezetbe, mert megtalálták az értékes igazgyöngyöt.

Mindez megismétlődik, mégpedig nagyobb erővel. A Szentlélek pünkösdnapi kiáradása volt a korai eső, de a késői eső bővebben záporoz majd. A Szentlélek arra vár, hogy kérjük és elfogadjuk. Hatalmával újra kinyilatkoztatja Krisztust a maga teljességében. Az emberek pedig meglátják, hogy milyen értékes a drágagyöngy, és Pál apostollal együtt mondják: "Amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annak felette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt" (Fil 3 : 7.8).


A szentély  - miskán - kifejezés rokonságban van a sekina kifejezéssel, amely a szentélyt betöltő, Isten jelenlétét jelző dicsőségét jelenti. Ez lesz a sátor, vagy Isten lakhelye, ahol népe között lakhat. Az alapos leírás és tervrajz, amelyet Isten biztosított a szentély építéséhez, jelzi azt, hogy Isten milyen fontosságot tulajdonít az istentiszteletnek és a megváltási terv ismeretének. A sátorlapokat finom kék, bíbor, piros és karmazsin színű  lenfonálból a legügyesebb szakembereknek kellett elkészíteni. A szentélyt (szenthelyet) a szentek szentjétől egy függöny választotta el. Minden részletét pontosan kellett megvalósítani.

Ez egy példa számunkra is, hogy milyen fontos az istentisztelet Teremtőnk szemében. Amikor eljövünk imádni őt, a hangsúly ne önmagunkon legyen, hanem Ő álljon a középpontban! Az Ő jelenlétébe legjobb ruhánkban, tiszteletteljes magatartással, és a bűnbánat lelkületével érkezzünk! Manapság az istentiszteleteink egocentrikusak lettek, hiszen arra összpontosítunk, hogy mi jól érezzük magunkat. Azt kérdezzük, hogy mit kapunk az istentisztelettől, és ennek következtében érzéseink és tapasztalataink kapnak központi szerepet. Tehát, ha nem érezzük magunkat kényelmesen, vagy mi okozunk kényelmetlenséget másoknak, az minden mást felülír. Ám ez teljesen különbözik attól, ahogyan Mózes második könyve az istentiszteletet ábrázolja a szent sátor építése közben. Itt egy olyan tapasztalatot láthatunk, amelynek középpontjában Isten áll, s amely illő magatartást követel meg: a legjobbat, amit Izrael fel tudott ajánlani. Hogy van ez velünk ma? Amikor Istenhez jövünk, vajon tisztán érkezünk, a legjobb ruhánkban, és tisztelettel, igazságban imádjuk Őt? A szentély komoly tanítással szolgált Izrael számára, miközben Isten megváltó tette kibontakozott a nép előtt.

Michael Hasel

10. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 8-10. fejezeteihez (szeptember 13-19).

Kaptál-e már olyan ajándékot, amire nem volt szükséged és amit nem akartál? Ezeket el szoktuk tenni, vagy tovább adjuk, mert nem érdekelnek és nem érezzük, hogy szükségünk lenne rájuk.

A Szentírásban ott vannak elrejtve a felbecsülhetetlen kincsek. Első pillantásra úgy látjuk, hogy a Szentírás értéke el van rejtve, de vajon tényleg így van ez? Pál apostol ezt mondja: "A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni" (1 Kor 2:14). Ezek a szavak nagyon mélyen szántanak, amikor teljes szívvel fogadjuk azokat. Vajon rendelkezik-e Isten Szava elegendő értékkel számodra és számomra ahhoz, hogy naponként olvassuk? Megtartó erőt találunk-e abban életünk számára a túléléshez a bűn sötét világában? Amikor felhagyunk minden előre gyártott elmélettel, minden hiábavaló emberi filozófiával, emberi hagyományokkal, az Úr szava fontos lesz a mi számunkra.    

"Isten nem rejtette el az igazságát az ember elől (KP 105. oldal). Jézus azért jött, hogy önmagában nyilatkoztassa ki az evangélium szépségét. Arra vágyik, hogy fogadjuk el Tőle és ismerjük el igazi értékét. Amikor ezt tesszük, Isten Igéje pajzs lesz számunkra ellenségünk ellen, és világosság a sötétségben. Nos ezek az ajándékok érdemesek arra, hogy megtartsuk egészen Jézus eljöveteléig.

Jessica Rosario
Gyermekét otthoni iskolában nevelő édesanya
Light Bearers