2016. október 31., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 31 - HÉTFŐ - Jób 42

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 62. és 63. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 62. fejezet 477. nap

Sámuel elejtette Eliáb ügyét, és szemügyre vette Isai többi hat fiát, akik szintén jelen voltak az áldozatnál. Ámde Isten nem jelentette ki egyiknél sem, hogy kiválasztotta volna őt. Az utolsó ifjú vizsgálgatásánál lelke már bizonytalanságban vergődött, és aggódó várakozással kérdezte Isait: "Mind itt vannak-é már az ifjak?" Mire ő így felelt: "Hátra van még a kisebbik, és ímé ő a juhokat őrzi" (1Sám 16:11). Sámuel pedig elrendelte: hozzák ide a legkisebbet is, mondván, "[...] mert addig nem fogunk leülni, míg ő ide nem jön" (1Sám 16:11).

A magányos juhpásztort igen meglepte az üzenet, hogy a próféta Betlehembe jött, és őérte küldött. Csodálkozva kérdezte magától, miért akarja őt látni Izrael prófétája és bírája? De azért haladéktalanul engedelmeskedett a hívásnak. "ő pedig piros vala, szép szemű és kedves tekintetű" (1Sám 16:12). És amint Sámuel gyönyörködve vizsgálgatta a szerény, szép arcú, de férfias külsejű juhpásztort, így szólt hozzá Isten: "Kelj fel, és kend fel, mert ő az" (1Sám 16:12). Dávid hűségesnek és bátornak bizonyult a pásztorság szerény kötelességei közben, és ímé most Izrael pásztorául hívta őt el az Úr! "Vevé azért Sámuel az olajos szarut, és felkené őt testvérei között. És attól a naptól fogva az Úrnak Lelke Dávidra szálla, és azután is" (1Sám 16:13). A próféta pedig, ahogy elvégezte az Úr által reábízott feladatot, megkönnyebbült szívvel tért vissza Rámába.
Sámuel még Isai családjával sem közölte Isten választását, hanem titokban hajtotta végre Dávid felkenetését. Ez csak az ifjúval sejtette magas megbízatását, hogy az eljövendő évek viszontagságai között ez az esemény Isten akarata iránti hűségre emlékeztesse, melyet az Úr általa akar betölteni.

A nagy kitüntetés nem tette elbizakodottá az ifjú pásztort. Annak ellenére, hogy magas tisztség várományosa volt, nyugodtan legeltette nyáját, és várt, míg Isten terve a maga idejében, és az ő akarata szerint kibontakozik. Felkenetése után ugyanolyan szerényen tért vissza Betlehem halmai közé, és ugyanolyan gyengéd figyelemmel őrizte a rábízott nyájat, mint azelőtt. Énekeit új lelkesedéssel énekelte. Gazdag szépségével terült el előtte a táj; köröskörül szőlőfürtök csillogtak a napsugárban. Az erdők fáinak zöld lombja suttogott a szélben. Reggelenként a nap előtte bontotta ki arany palástját, s szinte olyan volt, mint a szobájából előjövő vőlegény, vagy mint erős vitéz, aki örömmel áll ki versenyfutásra. El-elnézte a körülötte merészen magasba szökő sziklákat és a szelíd lankájú dombokat; a távolban Moáb kopár sziklabércei tűntek fel és az egész kép fölött megnyugtatóan, mélykéken ragyogott az ég. Mindezek fölött pedig Isten, a hatalmas Teremtő ... Nem láthatta őt, de minden alkotása az ő dicséretét zengte. Az erdőket, hegyeket, réteket és folyókat bearanyozó fény szárnyra kapta gondolatait, és felvitte a magasba a világosság Atyjához, minden jó és tökéletes ajándék adójához. Isten hatalmának és fenségének mindennapi megnyilatkozása imádattal és örömmel töltötte el az ifjú költő szívét. Isten és az ő műveinek szemlélése közben ereje, képességei itt fejlődtek ki és erősödtek meg a jövő kötelességeinek hordozásához. Napról napra meghittebb közösségbe került az Úrral. Istennel naponta érintkezve, lelke mindig új mélységekbe hatolva állandóan új szépségeket talált, amelyek új énekre, új dalra hangolták. Hangjának gazdagabb csengése a magasba szállt és visszaverődött a közeli hegyekről, dombokról, mintha mennyei angyalok örvendező énekére válaszolna.

Mai Bibliai szakasz: Jób 42

Isten újra megerősítette az „utolsó időkre” szóló üzenetét Jóbnak, amit már korábban kinyilatkoztatott Ádámnak és Noénak, aki akkor halt meg, amikor Ábrahám 18 éves volt. Jóbnak majdnem első kézből származó információi voltak az özönvíz előtti és utáni állapotokról. Hitt az elődeinek adott próféciákban és hozzáfért azokhoz a könyvekhez, amelyek Mózes rendelkezésére is álltak: Ádám könyvéhez (1Móz 5:1) és Noé könyvéhez (1Móz 6:9). A harcos Messiás utolsó felvonása a végrehajtó ítéletben, amelyben a gonosz végleg megsemmisül (41. fejezet), ismert volt Jób előtt, próbálta is elmondani a barátainak, de hiába.  

A 42. fejezetben Jób biztonságban érzi magát, mert Isten az ő oldalán áll és őszintén beszélhet Vele. Jób megerősíti: „Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, a mit elgondoltál” (2. vers). Jób ugyanazt a kérdést teszi fel, amit Isten feltett neki beszélgetésük kezdetén: „Ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?” (38:2). Jób a barátaira gondolva, megismétli Isten kérdését: „Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul?” (3a. vers). Egy bírósági tárgyaláson a védelem ügyvédjének el kell ismételni és fel kell sorolni az ügyész által felhozott vádpontokat. Foglalkoznia kell a kérdésekkel, és nem kerülhet el egyet sem. Tehát Jób megismétli, de egy picit más szemszögből. „Isten – mondja Jób – te tudod, hogy ki az (sátán) aki gáncsolja az örök rendet tudatlanul, és ki az, aki a barátaimon keresztül beszélt, megvallom, hogy eddig nem értettem” (3b. vers). Jób azt sejteti, hogy magáért beszélhet, de a barátaiért nem.  

Aztán Jób megkéri Istent, hogy hallgassa meg őt, és engedje meg neki, hogy beszéljen, és Isten kedvesen válaszoljon neki (4. vers). Sokat olvasott Istenről, de most Ádámhoz hasonlóan Isten vele jár és sokkal jobban megismerheti Őt (5. vers). Ahogy korábban említettük Ádám könyve és Noé könyve, valamint maga Noé is átfedésben vannak Jóbbal és Ábrahámmal. Ez elég idő volt Jób számára, hogy első kézből származó beszámolót kapjon Noé történetéről, aki kétségtelenül megosztotta tapasztalatát (éppúgy mint az egyiptomi piramisok építői, akik beszéltek róla).

Jób válaszol Istennek: „Ezért iszonyodom magamtól és bánkódom a porban és a hamuban” (6. vers - angolból fordítva). Isten már nem száll szembe Jóbbal és Jób sem csalódott Istenben. Az Úr a figyelmét most Jób barátaira fordítja és azt mondja, hogy ők nem beszéltek olyan helyesen, mint Jób (7. vers). A megoldás Jób barátai számára az, hogy bűnbánatot tartanak, és hitüket áldozattal erősítik meg: hét bika és hét kos, amit oda kell adniuk Jóbnak, hogy ő megáldozza. Ez nem egy Jóbnak hozott áldozat, hanem Istennek. De önmagukért is égő áldozatot kell, hogy bemutassanak. Aztán Jób imádkozott értük, hogy Isten segítsen rajtuk, és Isten meghallgatta az imáját (8. vers). Miután Jób ezt megtette, az „Úr újból kegyelmesen tekintett Jóbra” (9. vers - új prot. ford.).

Igaz az, hogy amikor a hűségesek Istenhez imádkoznak, Isten alig várja, hogy válaszoljon. Elhozhatták volna maguk is áldozataikat és imádkozhattak volna saját magukért, de Isten helyre akarja hozni a megromlott kapcsolatokat, és meg akarja gyógyítani a megtört szíveket. Ez történik a lábmosás szertartásában és az Úrvacsorában is. „Előre a térdeiken” – Dwight Nelson kifejezését használva – együtt közeledtek Istenhez, és a megoldást is együtt tapasztalták meg. 

„Az Úr jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért, és kétszeresen visszaadta az Úr Jóbnak mindazt, amije volt” (10. vers - új prot. ford.). Jób minden testvére és korábbi ismerőse eljött vendégségbe Jóbhoz és „részvéttel vigasztalták azért, hogy olyan sok bajt bocsátott rá az Úr. Adott neki mindegyik egy pénzt és egy aranykarikát” (11. vers - új prot. ford.). Ez áldás volt azok részéről, akiket a Szentlélek indított.

Isten ezen kívül is adott ajándékokat Jóbnak. Többet adott annál, mint amivel Jób korábban rendelkezett. Több juha, tevéje, szarvasmarhája és szamara lett mint korábban (12. vers). Lett még 14 fia és három lánya. A lányok nagyon szépek voltak és az „apjuk nekik is adott örökséget fiútestvéreikkel együtt” (15. vers - új prot. ford.). Még ma is vannak olyan országok, ahol az idősebb fiú örököl mindent, és a lányok az idősebb testvér jóakaratára vagy annak hiányára vannak ítélve.

Jób élt még 140 évet és láthatta gyermekeit és unokáit a negyedik generációig. „És meghalt Jób jó vénségben és betelve az élettel” (17. vers).

Mózes elérte kitűzött célját Jób történetével. Ha valamit elveszítesz az életben, van egy Isten az égben, aki a szívén visel téged, és ami veled történik, talán hasznos lehet a mennyei lények számára. Ha türelemmel és imádságos szívvel vársz az Úrra, előmozdítja ügyedet, és jobb lesz mint korábban volt. Ez bátorította Mózest is nehézségeiben a midiáni sivatagi körülmények között.

Drága Istenünk! Jób könyvének végéhez érkeztünk és többet tanultunk Rólad, mint róla. Köszönjük, hogy a mi gondolatainkat Jóbról a Megváltóra terelted. Ámen.

Koot van Wyk

66. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 62. és 63. fejezeteihez (okt. 30-nov 5.).

Isten megváltoztathatja a szíveket, a lényünk velejét képező központot. Csakhogy ez lassan történik, célzatosan Istennel töltött idő által. Vegyük Dávid példáját esettanulmányként. Fiatal pásztorfiúként elhívást kapott a juhok mezejéről, hogy egy próféta felkenje őt egy különleges feladatra. De ez után a titkos és csúcspontot jelentő esemény után Dávid visszatért a mezőkre, hogy szorgalmasan teljesítse pásztori elhívását.

„Az Úr választotta és készítette fel Dávidot a nyájak melletti magányában arra a feladatra, amelynek elvégzését évekkel később rá akarta bízni.” Pásztorfiúból olyan férfivá érett, aki jelentősen befolyásolja a történelmet. Ahhoz, hogy véghez vigye ezt az átalakulást, Dávidnak oda kellett szánnia a szívét Istennek.

Az Isten jelenlétében eltöltött percek készítenek fel arra, hogy azt a személyleírás készülhessen rólunk is, amilyet ez a fiatal pásztorfiú kapott: „Dávid növekedett az Isten és az emberek előtti kedvességben.” Ha van egy olyan furcsa érzésed, hogy hallottad már ezt a kifejezést valahol korábban, nem tévedsz – nézz utána Krisztus gyermekkorának leírásában.

A magányosan, hasadékokban eltöltött idő és a csendes dalköltés felkészítette Dávidot az előtte álló munkára. Úgy érzed néha, hogy az életed kiszámítható és egyszerűségében jelentéktelen? Arról álmodsz, hogy nagyobb hatással leszel a királyságra? Emlékezz arra az ilyen percekben, hogy mi volt az, ami Dávidot felkészítette arra, hogy király lehessen: az Istennel töltött idő.

Te is választhatod azt, hogy Istennel töltesz időt minden egyes nap!

Heather Crews
Lelkész, Potomac Egyházterület, USA

Fordította: Gősi Csaba

2016. október 30., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 30 - VASÁRNAP - Jób 41

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 62. és 63. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 62. fejezet 476. nap

62. Dávid felkenetése

Jeruzsálemtől a "nagy király városá"-tól pár kilométernyire délre fekszik Betlehem. Ebben a városban született - több, mint ezer esztendővel azelőtt, hogy a kisded Jézus bepólyálva feküdt a jászolban és a keletről jövő bölcsek hódoltak előtte - Dávid, Isai fia. Évszázadokkal a Megváltó eljövetele előtt zsenge ifjú korában ott legeltette nyáját Betlehem lankáin, és énekelte saját szerzeményű énekeit. Üde hangjához pedig hárfájának szelíd pengése adta a kíséretet. Az Úr ezt az ifjút választotta ki magának és ott készítette elő a magányban, a nyája mellett arra a nagy feladatra, amelynek végzésével később megbízta őt.

És mialatt Dávid a juhpásztor szerény életét élte a pusztában, ilyen szavakkal beszélt róla Isten Sámuelnek: "Ugyan meddig bánkódol még Saul miatt, holott én megvetettem őt, hogy ne uralkodjék Izráel felett? Töltsd meg a te szarudat olajjal, és eredj el; én elküldelek téged a Bethlehemben lakó Isaihoz, mert fiai közül választottam magamnak királyt [...] Vígy magaddal egy üszőt és azt mondjad: Azért jöttem, hogy az Úrnak áldozzam. És hívd meg Isait az áldozatra, és én tudtodra adom, hogy mit cselekedjél, és kend fel számomra azt, akit mondándok néked. És Sámuel megcselekedé, amit az Úr mondott néki, és elment Bethlehembe. A város vénei pedig megijedének, és eleibe menvén, mondának: Békességes-é a te jöveteled? ő pedig felele: Békességes; azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak" (1Sám 16:1-5). Így megnyugodva, a vének részt vettek az áldozaton és Sámuel meghívta Isait és fiait is. Megépítették az oltárt és elkészítették az áldozatot. Isai fiai, Dávid, a legifjabb kivételével, mind jelen voltak, őt azonban ott hagyták a nyáj őrizésénél, mert nem volt biztonságos védelem nélkül hagyni a juhokat.

Az áldozat után, az áldozati lakoma előtt Sámuel végigtekintette Isai nemes külsejű, délceg fiait. Eliáb, a legidősebb Saulra emlékeztette a prófétát, úgy termetre, mint szépségre nézve. Kedves tulajdonságai és szépen fejlett alakja felkeltette a próféta figyelmét. Ahogy Sámuel feltekintett fejedelmi testtartására, ezt gondolta: "Bizony az Úr előtt van az ő felkentje!" (1Sám 16:6), egyben pedig várta az isteni felhívást, hogy királlyá kenje őt. De Jahve nem a külsőt nézte. Eliáb ugyanis nem volt istenfélő ember. Trónra jutása esetén, büszke, zsarnok uralkodó lett volna. Ezért az Úr azt mondta Sámuelnek: "Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van" (1Sám 16:7). Külső szépséggel senki sem nyerheti meg az Urat. Az ember igazi szépségét a jellemben és a viselkedésben megnyilvánuló bölcsesség és kiválóság adja; és ezek döntik el, kedvesek vagyunk-e a seregek Ura előtt vagy nem. Mennyire meg kellene ezt az igazságot szívlelnünk, amikor magunkat vagy másokat bírálunk! Megtanulhatjuk Sámuel tévedéséből azt is, hogy milyen balga az a bírálat, amely az arc szépségén vagy a tartás nemességén alapul. Megtanulhatjuk, hogy mennyire nem képes az ember különleges mennyei felvilágosítás nélkül kifürkészni a szív titkait, vagy megérteni Isten tanácsait. Az Úr gondolatai és útjai magasabbak teremtményei útjainál és gondolatainál; de azért biztosak lehetünk, hogy az ő gyermekei eljutnak arra a helyre, amelyet képesek betölteni, és a reájuk bízott feladatot elvégezhetik, ha akaratukat alávetik az ő akaratának, különben emberi fonáksággal elrontják jótékony terveit.

Mai Bibliai szakasz: Jób 41

A 39. fejezetben Isten befejezte képességének ecsetelését, hogy állatok sokféle faját teremtette meg különleges tulajdonságokkal. Az előző fejezetben egy nagy állatot (behemót) láthattunk vízilószerű tulajdonságokkal. A 41. fejezet egy másik nagy állatot (leviatán) mutat be dinoszaurusz tulajdonságokkal. A tudósok úgy vélik, hogy a leviatán krokodilszerű tulajdonságokkal van felruházva. Ez a két állat szörnyű, de a harmadik még szörnyűbb lesz, mert mindenek felett hatalma van. Mind a három kapcsolatban van egymással a vizsgálati és a végrehajtói ítéletben.

Mózes eddig elvezetett bennünket Jóbtól és barátaitól az Istennel való párbeszédig. Jób három barátja – az ifjabbikkal együtt – bajban vannak, mert szekuláris nézetük miatt nem értik helyesen a nagy küzdelem és a nagy mennyei lázadás történetét. Ennek következtében meglátásuk tökéletlen és hiányos. Ezért indítja a Szentlélek Mózest arra, hogy megírja Isten párbeszédét Jóbbal, valamint barátainak szembesítését saját nézeteikkel. 

Isten megkérdezi Jóbot, hogy 1) ki tudja-e horgászni ezt a hatalmas állatot; 2) le tudja-e szorítani nyelvét egy kötéllel (1. vers); 3) húzhat-e gúzst az orrába, vagy átfúrhatja-e szigonnyal az állkapcsát (2. vers). Ez egy krokodilszerű állat, de azonnal látni fogjuk, hogy ez az állat egy nagyobb hatalomnak, sátánnak a szimbóluma. Az a tulajdonsága, hogy ez az állat beszélni tud jelzi azt, hogy Isten, Jób és Mózes a sátán eszközének és szimbólumának tekintik őt. 4) Vajon (sátán e krokodilszerű állaton keresztül) fog-e könyörögni neked, vagy beszél-e hozzád sima beszédekkel? (4. vers). Emlékszünk-e arra, hogy sátán milyen sima beszéddel szólt Évához? 5) Vajon (sátán) szövetséget köt-e veled? (4a. vers) 6) Ezt a vadállatot (amely sátánt jelképezi) szolgáddá tudod tenni örökre? (4b. vers) 7) Játszol-e vele, mint egy házi kedvenccel? (5. vers) 8) Ünnepelsz és lakomázol-e vele? Felajánlhatod-e a kereskedőknek eladásra? (6. vers). Teletűzdelheted-e nyársakkal a bőrét, és halászó szigonnyal a fejét? (7. vers) 9) Érintsd meg őt a kezeddel (sátánt a krokodilszerű fenevadat), de gondolj a harcra! Éva a kezébe vette a gyümölcsöt, és a bűneset óta a harc egy pillanatra sem állt meg.

Jób könyvének ebben a szakaszában Isten kilép a színtérre, hogy felvegye a harcot ezzel a két hatalmas állattal, a behemóttal és a leviatánnal. A 40. fejezet 19. versében azt láttuk, ahogyan Isten megteremtette őt, most pedig arról szerzünk tudomást, hogy sátánnak, a krokodilszerű állatnak a várakozásai a nagy küzdelem kozmikus összecsapásában hiábavalóak (9. vers). Isten megkérdezi Jóbot: „Ki szállhat szembe velem úgy, hogy sértetlenül hagynám?” (11. vers - új prot. fordításban a 3. vers). Végül az Úr harcában sátán meg fog semmisülni. Az eredeti héber szöveg ebben a szövegben így hangzik: „Aki szembeszáll vele, annak én megfizetek, mindenki az ég alatt az enyém” (11. vers). Isten azt mondja Jóbnak, hogy sátán nem tud szembeszállni Vele, az Úrral. „Nem leszek csendben felőle és társai felől” (valószínűleg az angyalok egyharmada, akik követték, amikor kivettetett a Mennyből – 12. vers). Isten nem hallgat sátán mennyei lázadásának történetéről, és arról, hogy félrevezette az angyalokat.

Isten most áttér egy másik állat leírására, amelynek győztes és erőteljes tulajdonságai vannak, és a harcos Messiás szimbóluma: „Ki veheti el az ő ruháját (a Harcos Messiásét) és fedheti fel lábait?” (13a. vers). „Ki nyithatja ki az ajtókat (a szentély kettős kárpitját, amely elválasztotta a pitvart a szentélytől és a szentélyt a szentek szentjétől)?” Krisztus az, aki megnyitja az ajtókat. Aztán következik a leghatalmasabb állat leírása, amely Isten hatalmát jelképezi az utolsó küzdelemben a leviatánnal és a behemóttal, és Krisztus, a Harcos Messiás hatalmát, amelyet felettük gyakorol, függetlenül attól, hogy milyen hatalmasak és szörnyűségesek (14-18. vers).

A fejezet további része már nem foglalkozik a leviatánnal. Ennek az állatnak a leírása végén Jóbot teljesen meggyőzi Isten hatalma. Isten saját hatalmát akarja megértetni Jóbbal, a fényt, a sugarakat, a szikrákat, a füstöt, amely körülveszi Őt sátánnal, a krokodilszerű fenevaddal vívott utolsó küzdelemben (18-21. vers). Amikor Isten felkel, minden fegyver szalmaszállá változik (26-29. vers). A 33. vers úgy írja le Őt, mint akihez nincs hasonló a földön, és senkitől sem fél. Ez nem sátán, hanem a harcos Messiás. Bizonyosak vagyunk benne, hogy ez Krisztus, mert az utolsó vers ezt mondja, hogy „szembenéz minden hatalmassal, Ő király a pusztító minden fia fölött” (34. vers – angolból fordítva).

Krisztus a győztes, a királyok Királya és az urak Ura, nincs olyan lény, amely hatalmasabb lenne nála. Mi tudjuk, hogy ez Istenre vonatkozik, mivel Jób azt mondja 42:2-ben: „Tudom, hogy te mindent megtehetsz.”

Drága Istenünk! Azt tanultuk, hogy nem kell a rajtunk kívül álló és a körülöttünk levő hazugságoktól félnünk, hanem csak önmagunktól. Ha az énünk leszáll a szívünk trónjáról és te uralkodsz, mint királyok Királya, akkor mi is győzünk a történelmet lezáró és az örökkévalóságot elkezdő nagy harcban. Köszönjük Urunk, hogy ez rólunk szól! Ámen!

Koot van Wyk

66. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 62. és 63. fejezeteihez (okt. 30-nov 5.).

Isten megváltoztathatja a szíveket, a lényünk velejét képező központot. Csakhogy ez lassan történik, célzatosan Istennel töltött idő által. Vegyük Dávid példáját esettanulmányként. Fiatal pásztorfiúként elhívást kapott a juhok mezejéről, hogy egy próféta felkenje őt egy különleges feladatra. De ez után a titkos és csúcspontot jelentő esemény után Dávid visszatért a mezőkre, hogy szorgalmasan teljesítse pásztori elhívását.

„Az Úr választotta és készítette fel Dávidot a nyájak melletti magányában arra a feladatra, amelynek elvégzését évekkel később rá akarta bízni.” Pásztorfiúból olyan férfivá érett, aki jelentősen befolyásolja a történelmet. Ahhoz, hogy véghez vigye ezt az átalakulást, Dávidnak oda kellett szánnia a szívét Istennek.

Az Isten jelenlétében eltöltött percek készítenek fel arra, hogy azt a személyleírás készülhessen rólunk is, amilyet ez a fiatal pásztorfiú kapott: „Dávid növekedett az Isten és az emberek előtti kedvességben.” Ha van egy olyan furcsa érzésed, hogy hallottad már ezt a kifejezést valahol korábban, nem tévedsz – nézz utána Krisztus gyermekkorának leírásában.

A magányosan, hasadékokban eltöltött idő és a csendes dalköltés felkészítette Dávidot az előtte álló munkára. Úgy érzed néha, hogy az életed kiszámítható és egyszerűségében jelentéktelen? Arról álmodsz, hogy nagyobb hatással leszel a királyságra? Emlékezz arra az ilyen percekben, hogy mi volt az, ami Dávidot felkészítette arra, hogy király lehessen: az Istennel töltött idő.

Te is választhatod azt, hogy Istennel töltesz időt minden egyes nap!

Heather Crews
Lelkész, Potomac Egyházterület, USA

Fordította: Gősi Csaba

2016. október 29., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 29 - SZOMBAT - Jób 40

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezet 475. nap

Isten Lelkének, beszédének utasításait vagy feddését elvetni igen veszedelmes dolog. Pedig igen sokan tesznek ma is úgy mint Saul: addig játszanak a kísértésekkel, amíg azután a bűn igazi mibenlétét nem ismerik fel. Elhitetik magukkal, hogy nem tesznek igazságtalanságot, ha jó szándékból hajolnak el Isten rendelkezésétől. Addig-addig ellenkeznek a kegyelem Lelkével, amíg annak szavát meg sem hallják többé, s így áldozatul esnek a maguk választotta tévelygésnek.

Saulban Isten a nép szíve szerint való királyt adott Izraelnek, amint azt Sámuel meg is mondta: "Most azért ímhol a király, akit választottatok, akit kértetek" (1Sám 12:13). Mert külső megjelenésében meg is felelt a királyról alkotott fogalmuknak. Személyes vitézsége és hadvezéri tehetsége pedig éppen azok a tulajdonságok voltak, amelyekkel más népek becsülését kiérdemelni gondolták. Azzal, hogy királyukban megvannak-e azok a magasabb tehetségek és adottságok, amelyek egyedül tehetik őt igazságos uralkodóvá, semmit sem törődtek. Mert nem vágyakoztak olyan valaki után, akiben nemes jellem és az Isten szeretete lakozik; nem is kérdezték Istent,milyen jellemtulajdonságokkal kell rendelkeznie annak, aki az ő népét bölcsen kormányozza, mert nem az ő, hanem a saját útjaikat keresték. Ezért adott nekik kívánságuk szerinti királyt, akinek jelleme megegyezett az ő jellemükkel. ők maguk nem akartak alattvalói lenni Istennek, így királyukat sem óvta az isteni kegyelem. Ennek a királynak uralkodása alatt megszerezhették azokat a tapasztalatokat, amelyek rávezették őket tévedéseikre, hogy visszatérjenek Isten iránti engedelmességre és hűségre.

Ám azért királlyá választva sem hagyta az Isten Sault magára. Hiszen megnyugtatta rajta Szentlelkét, hogy meglássa mennyire erőtelen és milyen nagy szüksége van az isteni segítségre. Ha hűséges lett volna, Isten is hű maradt volna hozzá. Amíg akaratát alárendelte Isten akaratának, addig siker koronázta minden igyekezetét. De amikor önállóan, Isten tanácsa nélkül cselekedett, ő nem vezethette többé, így kénytelen volt mellőzni őt. Ezek után "[...] saját szíve szerint való embert" (1Sám 13:14) keresett a trónra; nem hibátlan embert, hanem olyant, aki nem magában, hanem Teremtőjében bízik és alárendeli magát Lelke vezetésének; olyant, aki ha vétkezik, elfogadja a feddést is.

Mai Bibliai szakasz: Jób 40

Megjegyzés: az angol és az új fordításhoz képest 5 vers eltolódás található. Ebben a felolvasásban az angol változatot követjük.

A 39. fejezetben Isten befejezte képességének ecsetelését, hogy állatok sokféle faját teremtette meg különleges tulajdonságokkal. A 40. és 41. fejezetben három jelképes állat leírását találjuk. Az első kettő félelmetes az emberiség számára, a harmadik a gonoszok számára lesz félelmetes, de nem a hűséges maradék számára. Mind a három állat kapcsolatba hozható a vizsgálati és a végrehajtói ítélettel.

Isten tudja, de megkérdezi, hogy milyen lesz a gonoszok helyzete, akik szembeszállnak az Istennel. „Mit perlekedik a Mindenhatóval az akadékoskodó? Aki Istennel akar vitatkozni, feleljen neki!" (1-2. vers - új prot. ford.). Amikor Jób ezt meghallja, térdre esik és csendben marad. Nincs mit mondania. Kezét a szájára teszi (3-4. vers). Ha kérdés van, nem fog felelni, ha másodszor is megkérdezik, ő akkor sem ejt ki több szót (5. vers). Jób érzékeli Isten örökkévaló karjait maga körül és ez a mély és szeretettel teljes békesség érzése megnémítja őt.

Az Úr azonban még nem fejezte be mondandóját, mert Jóbnak látnia kell, hogy a vizsgálati ítéletet végrehajtói ítélet követi majd. Isten felszólítja Jóbot, hogy legyen olyan, mint egy ügyvéd egy bírói tárgyaláson. „Nosza! övezd fel, mint férfi, derekadat; én kérdezlek, te pedig taníts engem!” (6-7. vers). Jób úgy viselkedik, mint egy gyerek, de az Úr azt akarja, hogy férfi módjára (geber) viselkedjen. Isten négy kérdést fog feltenni Jóbnak ebben a bírósági eljárásban (a vizsgálati és a bekövetkező végrehajtói ítéletben): 1. „Semmivé akarod tenni az én igazságomat?” (8a. vers); 2. „Bűnösnek mondasz engem (ahogy Sátán teszi), hogy te lehess igaz?” (8b. vers); 3. „Van-e olyan karod, mint az Istennek (hogy véghezvidd az ítéletet)?” (9a. vers); 4. „Tudsz-e olyan hangon mennydörögni, mint ő (amikor kihirdeti az ítéletet)?” (9b. vers). Jób részéről minden kérdésre a válasz egy határozott „nem”.

Ezek után Isten felszólítja Jóbot: ha úgy gondolja, hogy úgy viselkedhet mint a Fáraó, akkor nézzen is ki úgy mint ő: „Ékesítsd föl magad fenséggel és méltósággal, öltözz ékességbe és pompába!” (10. vers). Isten azt mondja Jóbnak, hogy ha azt akarja feltételezni, hogy a vizsgálati ítélet úgy működik, ahogyan a harcos fáraók tették, akkor ellenségeit ássa „el valamennyit a föld alá, zárja el őket rejtett helyre!” (13. vers). Mózes élt Egyiptomban és ismerte a fáraó büszkeségét. Ha Jób le tudja győzni ellenségeit, mint egy fáraó a harci szekerén, „akkor még én is (Isten) dicsérlek téged, mert megsegített a jobbod” (14. vers).

De Isten egy nagyobb ellenségről szeretne beszélni és egy nagyobb harcos Messiásról, aki el fog jönni. Ezért bemutat két vadállatot, amellyel ember nem bír el és egy harmadikat, amely a harcos Messiást fogja szimbolizálni. Őt a 41. fejezet nagyobb részletességgel fogja bemutatni. A fejezet hátralévő vadállatairól úgy vélik, hogy az a víziló és a krokodil lennének. Az első részben sok kifejezés illik a vízilóra, a második részben pedig a krokodilra. Azonban sok igényes olvasót nem nyugtat meg ez értelmezés a rövidfarkú vízilóról, akinek „merev a farka, mint a cédrus” (17. vers). Azonban a vízilovat és a krokodilt jól ismerték az ősi Egyiptomban. Ennek a hatalmas állatnak jellegzetes tulajdonságai vannak. a. Isten teremtette őt éppúgy, mint Jóbot és az egész emberiséget; b. a lábai és a hasa képezi erejének forrását (16. vers); c. farka merev, mint a cédrus, combjának inai egymásba fonódnak (17. vers); d. csontjai, mint az érc-csövek (nehusa), lábszárai, mint a vasrudak (barzel) (18. vers).

A kritikusok morgolódnak és azt mondják, hogy a vasat nem ismerték abban az időben. A régészek azonban egymástól távol levő helyeken találtak Jób idejéből származó vasat. Nincs szükség a könyv későbbi keletkezése mellett érvelni és tagadni Mózes szerzőségét.

Ez az állat magasabb a nádnál, nagyobb a mocsárnál és a fák árnyékánál a folyó partján (20-22. vers). Egy víziló el tud rejtőzni a nádasban és a fűzfák árnyékában, de ez állat olyan nagynak tűnik, hogy a víziló kicsi mellette. Mialatt Mózes Midián földjén ezt a könyvet írta, hallhatott róla vagy tanulmányozhatta a Jordán folyó áradásait, amelyet később láthatott is. Nyilvánvalóan ez a vízilószerű lény az özönvíz után élhetett, mert Jób ismerte. Azt is tudjuk, hogy a kihalt dinoszaurusz ismert volt Jób idejében, mert leírást találunk róla ősi cseréphenger feliratokon. Isten erről a fajta dinoszaurusz-szerű hatalmas lényről beszél. A víziló találó lehet, de túl kicsi a leíráshoz képest. 

Fel kell készülnünk ezen állatok titokzatos tulajdonságainak megértéséhez, mert azok Isten ellenségeinek a jelképeivé válnak, sokkal pontosabban sátán jelképeivé. Isten ezen állatok teremtéséről beszél (19. vers). „Az Isten alkotásainak remeke ez” (egy olyan jellegzetesség, amely sátán, mint Lucifer esetében is megtalálunk, amikor Isten megteremtette őt a Mennyben). Isten képes megsemmisíteni sátánt (19. vers). Krisztus a harcos Messiás, el fogja pusztítani sátánt a millennium végén. A hadakozó Isten ráveti szemeit Sátánra és megsemmisíti őt (24. vers).

Drága Istenünk! Azt tanuljuk, hogy Te még mindig uralkodsz. Sátán éppúgy a környékünkön ólálkodik, mint Jób életében, ezért szükségünk van a te oltalmadra. Megváltásod végül nyilvánvalóvá lesz, amint megszabadulunk az ellenséges erők fennhatósága alól. Köszönjük, hogy a Te uralmad alatt biztonságban lehetünk! Ámen!

Koot van Wyk

65. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezetéhez (okt. 23-29).

Mi történik, ha elbukjuk a hit próbáját?

Isten könyörületesen magához ragadja a kezdeményezést, és egy újabb lehetőséget biztosít nekünk a tanuláshoz. Ez akkor azt jelenti, hogy annyira könnyű lesz, mint egy vizsga, amit addig ismételhetünk, amíg jól nem sikerül? Nem egészen. Minden egyes alkalommal, amikor a hitünket újra meg kell próbálni, a tét egyre magasabb, és az esélyünk egyre kedvezőtlenebb, mert egyre távolabb és távolabb kerültünk Istentől. Sajnos túl gyakran az történik, amikor az igazsággal szembesülünk az Ő Igéjén vagy a prófétáin keresztül, hogy Saul király rossz példáját követjük, és elutasítjuk Isten útját, azzal, hogy inkább a saját fejünk után megyünk.

A lefelé tartó spirál egyszerűen csak azzal kezdődik, hogy visszautasítjuk az Ő Igéjét és prófétáit. Nem olvassuk a Bibliát, elmaradozunk a gyülekezetből. Saul elkerülte Sámuelt, amennyire csak lehetséges volt (lásd: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 583. o.) Megpróbálta kirekeszteni életéből a próféta feddését.

Isten továbbra is megpróbált eljutni Saulhoz üzenetével. „Sámuel nyomatékosan kijelentette, hogy Isten küldte”, amikor utasításokat adott az amálekitákkal kapcsolatban. (i.m.) Mintha csak azt mondta volna Isten: „Ezúttal újra megpróbáljuk, és most nem szeretném, ha figyelmen kívül hagynád az üzenetet.” Amikor Saul ismét azt választotta, hogy a saját feje után megy, megpecsételte az Isten iránti visszautasítását. Isten nem tudta többé használni őt népének vezetőjeként. Saul már nem hallgatott Istenre.

Urunk, segíts nekünk hallgatni a szavadra és akaratodra, amelyet Igéden és prófétáidon keresztül adsz nekünk! Segíts, hogy felismerjük a hit próbáját, és téged válasszunk! Ámen.

Karen Lifshay
Hermiston SDA Church, Oregon, USA

Fordította: Gősi Csaba

2016. október 28., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 28 - PÉNTEK - Jób 39

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezet 474. nap

"[...] jobb az engedelmesség a véresáldozatnál" (1Sám 15:22). Az engesztelő áldozatok magukban értéktelenek voltak Isten előtt. Céljuk az volt, hogy az áldozó kifejezésre juttassa általuk bűnbánatát, Krisztusba vetett hitét és kötelezze magát, hogy a jövőben megtartja Isten parancsolatait. De a bűnbánat, hit és engedelmesség nélkül ezek az áldozatok értéktelenek voltak. És amikor Saul, ellenkezve az Isten törvényével, az elpusztításra rendelt állatokból akart áldozatot bemutatni, ezzel nyilvánosan kimutatta, hogy megveti az isteni rendelkezést. Az ilyen istentisztelet pedig csak megbántja a mennyet. Saul bűnének és a bűn következményének világos tanulsága ellenére is hányan bánnak így a Sauléhoz hasonló bűnökkel a nyilvánosság előtt! Hányan vannak, akik nem hajlandók Isten rendeletei szerint cselekedni, de ragaszkodnak tiszteletének külső formájához! De Isten Lelke nem válaszol az ilyen tiszteletre. Ha valamely parancsolatát tudatosan megszegik, nem fogadhatja el tőlük a legájtatosabb tiszteletet sem.

"Az engedetlenség bálványozás és az ellenkezés bálványimádás". Az engedetlenség Sátánnal kezdődött, és minden engedetlenség az ő hatásának tulajdonítható. Akik Isten uralma ellen lázadnak, azok szövetségre léptek az ős pártütővel, aki minden hatalmát és ravaszságát latba veti, hogy foglyul ejtse az érzékeket és az értelmet. Tudni fogja, hogyan mutassa be a dolgokat, hogy a hatalmában levők - miként ősszüleink is - a törvényszegésben csak előnyöket lássanak.

Sátán megtévesztő hatalmának legfényesebb bizonyítéka, ha pártfogoltjai közül sokan azzal áltatják magukat, hogy Isten szolgálatában állanak. Amikor Kóré, Dáthán és Abirám fellázadtak Mózes ellen, először azt hitték, hogy csak az emberi vezetővel ellenkeznek, - olyan emberrel, mint ők maguk. Később már egyenesen isteni szolgálatot véltek gyakorolni; de nem gondoltak arra, hogy Isten választott eszközének személyében Krisztust vetették el, megbántva ezzel a Szentlelket is. Így tettek a zsidók vénei és írástudói is, amikor szerfelett nagy gondot fordítottak az istentiszteletre, de megfeszítették Isten egyszülött Fiát. És ezt teszik mindazok, akik dacolva Isten akaratával, saját útjaikon járnak.

Saul teljesen meg volt győződve arról, hogy Sámuelt Isten Lelke vezérelte. Cselekedete - amellyel a próféta üzenetét elvetette ellenére volt a józan értelemnek is, s csak Sátán tehette őt ennyire vakká, ennyire vakmerővé. Kezdetben Saul igen nagy eréllyel látott a varázslók és bálványimádók kiirtásához, de később, engedetlensége idején őt is ugyanaz a lélek vezette Isten ellen, és Sátán éppen úgy uralta őt, mint minden varázslót és szemfényvesztőt. Azzal sem bántotta volna meg jobban Istent, ha nyilvánosan állást foglal a bálványimádók mellett.

Mai Bibliai szakasz: Jób 39

Isten még mindig beszél Jóbhoz. Mózes leírja Isten Jóbhoz intézett üzenetét, és ebben a fejezetben Isten, mint egy biológia tanár, aki végigvezeti a diákjait egy hat állatból és madárból álló listán, bemutatva különlegességeiket és csodás tulajdonságaikat. Jób megkérdezi Istent, hogy tudja-e, hogy miért úgy teremtette ezeket az állatokat, ahogyan teremtette. Az állatok a következők: zerge és szarvas (1-4. vers); szamár (5-8. vers); vad bivaly (9-12. vers); strucc (13-18. vers); ló (19-25. vers) és sas (26-30. vers). Olyan az egész, mintha elvinnének bennünket az állatkertbe.

Az 1. versben kapcsolat fedezhető fel két párhuzamos mondatrész között, amely úgy kezdődik, hogy „Tudod-e?" és úgy végződik, hogy „Megfigyelted-e?" Isten azt is megkérdezi Jóbtól, hogy meg tudja számolni a hónapokat, amelyekben ezek az állatok vemhesek. Jób feladata volt, hogy ismerje juhait és kecskéit, a korukat és az időt a fogantatástól születésükig. Jób és szolgái feljegyzéseket készítettek erről. Jób előre tudhatta, hogy ezek az állatok hol fognak megelleni, és hogy a kicsinyek mikor nőnek fel és mikor hagyják egy anyjukat, akihez soha nem térnek vissza (3-4. vers).

Dr. Sang-ne Kim a Sahmyook egyetem igazgatója 2013-ban elmondott egy prédikációt az ember és az állatok közötti különbségekről és kihangsúlyozta: „az állatok nem ismerik fel a szüleiket és nem térnek vissza hozzájuk.” Tehát hogyan lehet igaz az evolúció? Isten az emberbe más tulajdonságokat plántált, mint az állatokba, és természetesen Jób, Mózes és Isten is tudta.  

Aztán Isten rátér a második állatra, a szamárra (5. vers). A rabbik nem voltak biztosak abban, hogy ez a vers a vadszamárra vonatkozik-e, mert ezek a pusztában a „szikes földön” élnek. Más tudósok azt vélik, hogy ezek a versek valamiféle vadmadárról beszélnek (5-8. vers). A lényeg ez: Isten választ vár Jóbtól arra a kérdésre, hogy ismer-e olyan állatot, amely örül a szabadságának és a pusztában a szikes földön él. Ezt az állatot nem érdekli a hajcsár kiáltozása, hogy álljon félre. Szereti a hegyeket, minden zöldet megtalál, és kineveti a városi sokadalmat (7-8. vers). 

A harmadik állat, amelyről Isten beszélni akar Jóbnak, a vadbivaly, vagy egyesek szerint az orrszarvú vagy a bölény. Isten meg akarja tudni Jóbtól, hogy a bölény megszelídíthető-e (9. vers). Használhat-e Jób egy kötelet, hogy szántásra fogja a bölényt? Hatalmas ereje hasznos lehet-e Jób számára? (10-12. vers). A válasz nemleges. Miért? Isten vadállatnak teremtette és nem arra, hogy háziasítsák és az embert szolgálja. A tehén szelíd, a bölény vad. 

Aztán a negyedik állatot, a struccot említi, amely büszke és vidám. Egyes rabbik úgy vélik, hogy ezek a versek a gólyáról vagy a keselyűről szólnak, mások valamilyen hatalmas madárra gondolnak, vagy éppen egy pávára. A strucc a földben hagyja a tojását (14. vers). Isten megkérdezi Jóbot, tudja-e, hogy a strucc elhagyja a tojását és nem gondol arra, hogy egy elefánt vagy valamely mezei állat lába széttörheti (15. vers)? Vajon tudja-e Jób, hogy a strucc keményen bánik fiaival (16. vers)? A lényeg, amire Isten rá akar mutatni, ez: Ő ültette a struccba ezeket a furcsa tulajdonságokat. Nem az evolúció eredménye. „Mert Isten megtagadta tőle a bölcsességet, nem részesítette értelemben” (17. vers – új prot. ford.). Vajon Jób látott-e már olyan esetet, amikor a strucc kineveti a lovat és annak lovasát és gondolkodott-e azon, hogy miért vannak ezek a tulajdonságai, amelyet nem a környezetéből kölcsönzött (18. vers)?

Az ötödik állat, amelyet Isten Jób figyelmébe ajánl, a ló. Isten megkérdezi Jóbot, hogy ő adta-e a lónak az erejét, és ő ruházta-e fel a nyakát sörénnyel? Isten alkotta úgy a lovat, hogy ugorjon, mint egy szöcske, hogy örüljön erejének és kikapálja a völgyeket (19-21. vers). A ló „neveti a rettegést, nem remeg, nem fordul vissza a kard elől” 22-23. vers – új prot. ford.). Nem fordul vissza a sófár (a trombita) hangjától (24. vers). Vajon Jób tudja-e, hogy a ló messziről megérzi a csata illatát, a vezérek dörgő hangját és a harci zajt (25. vers)? Isten adta a lónak a szépséget, az erőt, a bátorságot, az energikus izgatottságot, a jó hallóképességet és a türelmet. Hogyan illeszthető ez bele az evolúciós elméletbe?

Isten a hatodik állathoz ér: az ölyvhöz vagy sashoz (26-27. vers). Ezeknek a ragadozó madaraknak a tulajdonságait Isten adta nekik a teremtéskor. Az ölyvnek nagy szárnyai vannak (26. vers) és vándorol „kiterjeszti szárnyait dél felé (26. vers). A te parancsodra repül? (27. vers). A sas magasan repül és a fészkét magas bevehetetlen várnak építi. Szeret a magas sziklákon lakni (28. vers). Vajon tudja-e Jób, hogy Isten adta a sasnak a jó látó képességet vagy rájött-e arra, hogy a fiókái tudják hová nézzenek, és ahol a dög van, ott teremnek (29-30. vers).

Isten az állatokat különleges tulajdonságokkal teremtette, amelyek sokszínűségről, leleményességről, gondoskodásról tanúskodnak,  nem pedig egyhangú ismétlődésről. Mindez rendkívül érdekessé teszi az életet ebben az ellenséges világban.

Drága Istenünk! Lenyűgöző az a csodálatos gondoskodás, amelyet irántunk gyakorolsz, és az hogy betekintést adsz az állatvilág különleges tulajdonságaiba, amelyek meglepnek bennünket. Köszönjük, hogy tanítasz és vezetsz bennünket. Ámen.

Koot van Wyk

65. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezetéhez (okt. 23-29).

Mi történik, ha elbukjuk a hit próbáját?

Isten könyörületesen magához ragadja a kezdeményezést, és egy újabb lehetőséget biztosít nekünk a tanuláshoz. Ez akkor azt jelenti, hogy annyira könnyű lesz, mint egy vizsga, amit addig ismételhetünk, amíg jól nem sikerül? Nem egészen. Minden egyes alkalommal, amikor a hitünket újra meg kell próbálni, a tét egyre magasabb, és az esélyünk egyre kedvezőtlenebb, mert egyre távolabb és távolabb kerültünk Istentől. Sajnos túl gyakran az történik, amikor az igazsággal szembesülünk az Ő Igéjén vagy a prófétáin keresztül, hogy Saul király rossz példáját követjük, és elutasítjuk Isten útját, azzal, hogy inkább a saját fejünk után megyünk.

A lefelé tartó spirál egyszerűen csak azzal kezdődik, hogy visszautasítjuk az Ő Igéjét és prófétáit. Nem olvassuk a Bibliát, elmaradozunk a gyülekezetből. Saul elkerülte Sámuelt, amennyire csak lehetséges volt (lásd: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 583. o.) Megpróbálta kirekeszteni életéből a próféta feddését.

Isten továbbra is megpróbált eljutni Saulhoz üzenetével. „Sámuel nyomatékosan kijelentette, hogy Isten küldte”, amikor utasításokat adott az amálekitákkal kapcsolatban. (i.m.) Mintha csak azt mondta volna Isten: „Ezúttal újra megpróbáljuk, és most nem szeretném, ha figyelmen kívül hagynád az üzenetet.” Amikor Saul ismét azt választotta, hogy a saját feje után megy, megpecsételte az Isten iránti visszautasítását. Isten nem tudta többé használni őt népének vezetőjeként. Saul már nem hallgatott Istenre.

Urunk, segíts nekünk hallgatni a szavadra és akaratodra, amelyet Igéden és prófétáidon keresztül adsz nekünk! Segíts, hogy felismerjük a hit próbáját, és téged válasszunk! Ámen.

Karen Lifshay
Hermiston SDA Church, Oregon, USA

Fordította: Gősi Csaba

2016. október 27., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 27 - CSÜTÖRTÖK - Jób 38

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezet 473. nap

Sault azonban beképzeltté tette a magas méltóság; hitetlenségével és engedetlenségével megrövidítette Istent az ő dicsőségében. Bár elhivatása idején alázatos és szerény volt, de az eredmények elbizakodottá tették. Legelső győzelme már életre keltette benne azt a kevély magabízást, ami azután veszte is lett. A jábes-gileádbelieket felszabadító háborúban tanúsított vitézsége és katonai tehetsége lelkesedéssel töltötte el népét, amely megkülönböztetett tisztelettel adózott neki és elfeledte, hogy ő is csak eszköz volt Isten kezében. Saul pedig, bár kezdetben Istennek tulajdonította a dicsőséget, később magának követelte azt. Így szem elől tévesztette Istentől való függőségét és máris eltért szívében az Úrtól. A Gilgálban elkövetett vakmerőségnek és szentségtörésnek maga készítette el az útját. Ez a vak elbizakodottság utasíttatta vissza vele Sámuel feddését is. Istentől küldött prófétának ismerte el Sámuelt, tehát a dorgálást még akkor is elfogadhatta volna, ha nem is látja be vétkességét. Ha pedig hajlandó lett volna bűnét meglátni és beismerni, ez a keserű tapasztalat támasza lett volna a jövőben.

Ha az Úr egészen elfordult volna Saultól, nem beszélt volna vele prófétája által, nem adott volna neki új konkrét megbízatást, amelynek végzése közben jóvá tehette volna múltbeli hibáját. Így van ez mindenkivel. Ha valaki vétkezik Isten ellen, nem ragaszkodik hűségesen parancsolataihoz és ezáltal másokat is megtéveszt, bűnbocsánatot kap, ha őszinte bűnbánattal fordul Hozzá. A legyőzetés okozta megalázás áldássá is lehet, mert rávezet bennünket, hogy onnan felülről való erő nélkül nem vagyunk képesek engedelmeskedni Isten parancsának.

Amikor Saul az Isten Lelke által küldött feddést visszautasította, kitartott konok önigazolásában és elvetette az utolsó eszközt is, amellyel megszabadulhatott volna önmagától. Önként szakadt el Istentől, s így isteni segítségben és vezetésben nem is lehet része, amíg bűnét beismerve vissza nem tér az Úrhoz.

Gilgálban a lelkiismeretesség látszatát mutatta Saul, amikor az Úr előtt áldozott. Ez a kegyesség azonban nem volt valóságos. Az Isten kifejezett parancsával szembeni szolgálat megfosztotta őt attól a segítségtől, amelyet Isten oly készségesen megadott volna neki.

Az amálekiták elleni hadjáratban Saul azt hitte, hogy mindent megtett, amit Isten parancsolt neki: ám az Úr nem elégedett meg részleges engedelmességével, sem pedig önző okokkal alátámasztott hanyagságát nem nézte el. Isten nem engedi meg, hogy valaki önhatalmúlag megmásítsa rendelkezéseit. Izraelnek már Mózes által megparancsolta: "Ne cselekedjetek ott [...] mindenik azt, ami jónak látszik néki", hanem "vigyázz és hallgasd meg mindezeket az igéket, amelyeket én parancsolok néked" (5Móz 12:8.28). Ha az ember valamire elhatározza magát, nem azt kell néznie, hogy kellemes-e az reá nézve, hanem hogy az megfelel-e Isten akaratának. Mert "van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út" (Péld 14:12).

Mai Bibliai szakasz: Jób 38

A 37. fejezet végéhez érve rájöttünk arra, hogy Elihu és barátai nemcsak egyszerűen Jób barátai, hanem egy magasabb hatalom eszközei. Az álarc lekerül, és sátán, a „mennyei lázadó” teljesen leplezetlenül jelenik meg Elihu utolsó szavaiban. A küzdőtérre most Isten lép, és mint mindig, felveszi a harcot sátánnal. Igen, Istennek van mondanivalója saját gyermekeihez, a maradékhoz, a hívőkhöz, akik hűségesen megmaradtak Krisztusban.  

Az Úr válaszolt Jóbnak a minhaseorah szóval a forgószél közepéből (1. vers). Nemcsak felhők és vihar léteznek, amelyekben Ő megjelenik és nemcsak egy képzeletbeli szó hallatszik. Isten érthető hangon szól, és egyaránt válaszol Jóbnak és Jób barátainak. A barátok nem felelnek meg Isten  elvárásainak, de Jób megfelel. A barátoktól Isten megkérdezi: „Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal?” (2. vers - új prot. ford.). A válasz az, hogy Jób barátai. Ezek után Isten Jóbhoz fordul: „Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem!” (3. vers - új prot. ford.).  

Hol voltál amikor? (Egy sorozat kérdés következik). A válasz: te nem voltál ott, tehát honnan tudod? Ha mint férfi akarsz velem beszélni szemtől-szembe, tedd meg most, de először tisztázd, hogy kivel beszélsz. Hol volt Jób, amikor Isten a Földnek alapot vetett? (4. vers). Ki mérte meg azt? Milyen alapra lett helyezve? Isten építészeti szakkifejezéseket használ azért, hogy leegyszerűsítse a teremtés ismeretlen, összetett folyamatát. komplexitását. És hol voltál akkor, amikor a hajnalcsillagok együtt énekeltek és Isten fiai ujjongtak az örömtől? (7. vers). A világ teremtésekor az angyalok, mint nézőközönség ámulattal szemlélték a végbemenő folyamatokat. Amikor a mélyből vízözön fakadt, ki zárta be a tenger ajtókkal? Ma tudunk a szökőárakról, amelyek akkor keletkeznek, amikor a tenger kitör a korlátaiból. Ez sátán műve, mert Isten ajtókkal korlátozta a tengert (4-8. vers).

Ezután Isten az asszonyok konyhájából kölcsönöz hasonlatokat, hogy az időjárás néhány törvényszerűségét megmagyarázza: a felhőket felöltöztette és beburkolta (9. vers). A fizikai törvények a felhők ruhái és csomagolóanyaga, és ezeket a törvényeket Isten alkotta. Minden elem és jelenség egyensúlya Isten teremtési rendjétől függ. Isten fizikai törvényei határt szabnak, sorompók és ajtók a felhők számára (ismét férfias, építkezéssel kapcsolatos kép). A természetet Isten korlátok közé helyezi. A teremtés reggelét Isten határozta meg, éppúgy mint azt, hogy milyen hosszú legyen a nap egészen estig. Este a nap „szélénél fogva megragadja a földet”, ami azt jelenti, hogy az este kezdetének meghatározott ideje van. Isten folytatja a beszédét a változásokról a nappalokban és az éjszakákban: „a pecsét megváltozik (beállítja az időt  a nappalnak és az éjszakának) és a világosság a gonoszoktól elvétetik” (9-13. vers). Isten így folytatja: „Formálódik, mint az agyag a pecsét alatt, és előtűnik a föld, mintha fel volna öltöztetve. Így veszi el a bűnösöktől a világosságot [napot, holdat és a csillagokat], és összetöri a fölemelt kart” (14-15. vers – új prot. ford.).

A maszorétáktól származó héber kézirat, amelyből Károli is fordított, Isten megbízható szava. Minden ősi változat csak másodlagos és függvénye a héber normának. 

Isten megkérdezte: „Eljutottál-e a tenger forrásáig? Bejártad-e a mélység alját? Föltárultak-e előtted a halál kapui? A halál árnyékának kapuit láttad-e?” (16-17. vers – új prot. ford.). Ismered-e a föld nagy kiterjedéseit ahol a világosság és a sötétség lakik, ismered-e a határait és a házát? Ismered-e, mert ott születtél (18-21. vers). „Eljutottál-e a hó raktárához? A jégeső raktárát láttad-e? A nyomorúság idejére tartogatom ezt, a harc és a háború napjára” (22-23. vers). Egyesek azon töprengenek, hogy vajon az Északi- és Déli-sark valóban a hó és a jég tárháza-e, és a nyomorúság ideje közel van-e. A napkeltét és napnyugtát is Isten határozza meg (24. vers).

„Ki hasított nyílást a záporesőnek?” vagyis, ki gondoskodik az esőről a megfelelő időben és a boldog madárdalról? Ki ad esőt a távoli területeken, ahol ember nem él, hogy megitassa az elhagyatott földet, és füvet sarjasszon? Az esőnek nincs apja és a harmatnak nincs anyja. Van anyja a jégnek és a dérnek? Összesűrűsödnek a vizek, a felszíne megfagy, megkeményedik és olyan lesz mint a kő (25-30. vers).

A 32. és 32. versekben Isten csillagászattal kapcsolatos kérdéseket tesz fel. Honnan tudott Mózes a Fiastyúkról (Plejádok) és a Kaszáscsillagról (Orion), hogy megértse azt, amit Isten mond, amikor a Lélek arra indította őt, hogy megírja Jób könyvét? Mózes tanult csillagászatot Egyiptomban és röviddel az ő ideje előtt a babiloniak már beszéltek a Jupiterről. 1972-ben a régészek az ősi Ninive területén találtak egy lencsét, ami talán egy teleszkópból származik. Honnan tudta Mózes, hogy egy csillagképben csak bizonyos csillagok vannak kapcsolatban egymással, amit a tudósok csak modern teleszkópokkal láthatnak?

Aztán Isten megkérdezi Jóbot: Ismered-e az ég szabályait? Talán te határozod meg uralmát a földön? Tudod-e irányítani a felhőket a hangoddal? A villámok a te szolgálatodban állnak-e? Ki ültetett bölcsességet és értelmet az emberbe? Ki tud esőt préselni a felhőkből, amikor a föld megkeményedik, mint az öntvény és egymáshoz tapadnak a göröngyök? (33-38. vers). Ki tölti meg az oroszlán gyomrát? Amikor búvóhelyén fekszik és lesi a prédáját, ki adja neki az ösztönt? (39-40. vers). A holló zsákmányt keres, és visszatér éhes kicsinyeihez (41. vers). Feltehetjük a kérdést: „Ki állapította meg a táplálkozási láncot a bűneset utáni ellenséges környezetben?”

Drága Istenünk! Most, hogy megszólaltál, fellélegezhetünk, mert tudjuk, hogy Te teremtetted az egész világot a maga hihetetlen összetettségében az egyensúly és ellenőrzés harmonikus szabályaival. A torzulások nem Tőled vannak. Tarts biztonságban a Te kezedben! Szükségünk van rád! Ámen!

Koot van Wyk

65. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezetéhez (okt. 23-29).

Mi történik, ha elbukjuk a hit próbáját?

Isten könyörületesen magához ragadja a kezdeményezést, és egy újabb lehetőséget biztosít nekünk a tanuláshoz. Ez akkor azt jelenti, hogy annyira könnyű lesz, mint egy vizsga, amit addig ismételhetünk, amíg jól nem sikerül? Nem egészen. Minden egyes alkalommal, amikor a hitünket újra meg kell próbálni, a tét egyre magasabb, és az esélyünk egyre kedvezőtlenebb, mert egyre távolabb és távolabb kerültünk Istentől. Sajnos túl gyakran az történik, amikor az igazsággal szembesülünk az Ő Igéjén vagy a prófétáin keresztül, hogy Saul király rossz példáját követjük, és elutasítjuk Isten útját, azzal, hogy inkább a saját fejünk után megyünk.

A lefelé tartó spirál egyszerűen csak azzal kezdődik, hogy visszautasítjuk az Ő Igéjét és prófétáit. Nem olvassuk a Bibliát, elmaradozunk a gyülekezetből. Saul elkerülte Sámuelt, amennyire csak lehetséges volt (lásd: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 583. o.) Megpróbálta kirekeszteni életéből a próféta feddését.

Isten továbbra is megpróbált eljutni Saulhoz üzenetével. „Sámuel nyomatékosan kijelentette, hogy Isten küldte”, amikor utasításokat adott az amálekitákkal kapcsolatban. (i.m.) Mintha csak azt mondta volna Isten: „Ezúttal újra megpróbáljuk, és most nem szeretném, ha figyelmen kívül hagynád az üzenetet.” Amikor Saul ismét azt választotta, hogy a saját feje után megy, megpecsételte az Isten iránti visszautasítását. Isten nem tudta többé használni őt népének vezetőjeként. Saul már nem hallgatott Istenre.

Urunk, segíts nekünk hallgatni a szavadra és akaratodra, amelyet Igéden és prófétáidon keresztül adsz nekünk! Segíts, hogy felismerjük a hit próbáját, és téged válasszunk! Ámen.

Karen Lifshay
Hermiston SDA Church, Oregon, USA

Fordította: Gősi Csaba

2016. október 26., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 26 - SZERDA - Jób 37

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezet 472. nap

Amikor a király meghallotta ezt a félelmetes ítéletet, így kiáltott fel: "Vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak szavát, és a te beszédedet; de mivel féltem a néptől, azért hallgattam szavokra" (1Sám 15:24). Most már belátta ballépését, amelyet eddig makacsul védelmezett, de a felelősséget még most is a népre hárította, mert azt állította, hogy csak félelemből engedelmeskedett nekik.

Azután nem a bűn felett érzett bánatában, hanem a büntetéstől való félelem miatt így könyörgött Sámuelnek: "Most azért bocsásd meg az én vétkemet, és térj vissza velem, hogy könyörögjek az Úrnak" (1Sám 15:25). Ha igazán megbánta volna bűnét, akkor azt nyilvánosan beismerte volna: de legnagyobb gondja még most is saját tekintélyének megtartása és a nép kegyének biztosítása volt. Sámuel megtisztelő jelenlétét arra akarta felhasználni, hogy saját tekintélyét megerősítse a nép előtt.

De a próféta így válaszolt neki: "Nem térek vissza veled, mert megvetetted az Úrnak beszédét és az Úr is megvetett téged, hogy ne légy király Izrael felett" (1Sám 15:26). És amikor elfordult, hogy eltávozzék, Saul félelmében megragadta felsőruhájának szárnyát, és az leszakadt. Erre Sámuel megjegyezte: "Elszakítá tőled az Úr a mai napon Izráelnek királyságát, és adta azt felebarátodnak, aki jobb náladnál" (1Sám 15:28).

Sault a Sámuellel való szakítás jobban nyugtalanította, mint Isten rosszallása, mert tudta, hogy a nép inkább bízik a prófétában, mint benne. Belátta, ha Isten rendeletére más valakit kennek királlyá, ő hatalmát már nem tarthatja meg. Attól tartott, hogyha Sámuel teljesen elhagyja őt, a nép azonnal fellázad ellene. Most már csak arra kérte, térjen vissza vele a nép közé, közös istentiszteletre, hogy tekintélye csorbát ne szenvedjen a vének és főemberek előtt. Isten pedig utasította Sámuelt, engedjen a kérésnek, nehogy lázadás legyen a dologból; ezért Sámuel Isten utasítására visszatért vele, de csak mint néma tanú vett részt az istentiszteleten.

Ám még egy szigorú és rettenetes dologban kellett igazságot szolgáltatnia Sámuelnek: nyilvánosan elégtételt kellett szereznie Istennek, és kárhoztatnia Saul eljárását. Ezért megparancsolta azért, hogy hozzák elébe az amálekiták királyát. Agág a legbűnösebb volt Izrael ellenségei közül, mert gyűlölte és el akarta pusztítani Isten népét, és védelme alatt terjedt legjobban a bálványimádás. Agág azzal a gondolattal jelent meg a próféta előtt, hogy megmenekült a halálos veszedelemtől. De Sámuel ilyen szavakkal fogadta őt: "Miként a te kardod asszonyokat tett gyermektelenekké, úgy legyen gyermektelenné minden asszonyok felett a te anyád! És darabokra vagdalá Sámuel Agágot az Úr előtt Gilgálban" (1Sám 15:33). Ezek után hazament Sámuel Rámába és Saul is elment házához Gibeába. Már csak egyszer találkoztak egymással.

Amikor Saul király lett, igen szerény véleménye volt önmagáról, és szívesen vette az oktatást. Abban az időben még sem ismerettel, sem tapasztalattal nem rendelkezett, ellenben igen komoly jellemhibái voltak. De Isten Szentlelkét adta neki tanácsosul, és vezetőül, emellett olyan körülményeket teremtett számára, amelyek között megszerezhette volna az uralkodáshoz szükséges képességeket. Ha alázatos szívvel az isteni bölcsesség által vezettette volna magát, akkor tisztességgel és sikerrel tölthette volna be a számára kijelölt magas méltóságot, mert az isteni dicsőség befogadása által adottságainak gyarapodása mellett rossz hajlamai mindinkább megfogyatkoztak volna. Ezt egyébként Isten mindenkivel kész megtenni, aki magát neki szenteli. Sokakat hívott már művébe azért, mert alázatos és tanulni vágyó lélek volt bennük. Az ilyeneket azután olyan utakon vezette, ahol igazán tanulhattak; ahol bár jellemhibáik kiütköztek, de az ő erejével és segítségével legyőzhették azokat.

Mai Bibliai szakasz: Jób 37

Elihu végre elérkezik hosszú szónoklatának a végéhez. Ez a fejezet az utolsó és az agya üres lesz. Egy majdnem panteista szemszögből tekinti Istent, mint esőt és vihart a 36. fejezetben. Első pillantásra úgy tűnik, hogy csak jelzi ezeknek az esővel kapcsolatos jelenségeknek a megteremtését, de ebben a fejezetben az álláspontja pontosan olyan, amilyen Dr. Kellogg álláspontja volt Ellen White idejében, amikor Istent egyenlővé tette a természettel. Emiatt Ellen White figyelmeztette őt.

Elihu megrendül a vihartól és benne Isten jelenlététől. Ezt mondja: „Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, mely szájából jön ki” (2. vers – új prot. ford.). Az Ő fénye, vagy villámlása a világ végéig terjed, és addig hallatszik az Ő hangja is. Nagy és csodálatos dolgokat tesz, amelyeket mi nem ismerünk, de hangja mégis hallható (1-5. vers). Elihu azt mondja, hogy amikor az eső esik, az mindig Isten utasítására történik. Ha havazik, Isten küldte azt (1-6. vers). Egyesek (akiket deistáknak neveznek) azt hiszik, hogy felhúzta a természeti törvények óráját, aztán hagyta, hogy a föld magától működjön. A panteizmus azt mondja, hogy még a mennydörgés is Isten hangja. Úgy tűnik, hogy ez Elihu nézete is, amikor ezt mondja: „Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve” (6. vers).

Minden ember kezében ott van a lehetőség, hogy megtudja, létezik egy Teremtő. A tagadás ostobaság. Elihunak itt igaza van. „A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik” (8. vers – új prot. ford). Elihu valószínűleg azt akarja mondani, hogy visszatérnek alvóhelyükre, mert Isten oda kényszerítette őket. Valószínűleg oda próbál kilyukadni, hogy Jóbra is Isten kényszerítette rá a betegséget.

A 8. versnek többféle fordítása is van. A leghelyesebb az, hogy úgy lássuk ezt a verset, ahogy Mózes értette, és ahogyan leírta. A metsző, hideg szél északról jön, a forgószél meg délről. „Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncél lesz” (10. vers – új prot. ford.). Ő tölti meg a sűrű felhőt vízzel, és Ő szórja szét a villámokat is a föld fölött (10-12. vers). Ebben a szakaszban Elihu egy óceánról beszél, amelyből Isten hideget és árvizet hoz elő. A felhő másik oldalán egy jégbevonat van azért, hogy Isten szekere, amely ide-oda kanyarog és körös-körül forog, ne törje át a felhőt és ne szórja a fényét. Elihu igyekszik összehangolni a mennyei történéseket (meteorológia) az egyiptomi kultusszal és a panteizmusnál köt ki, egyenlővé téve Istent a természettel. Mózes és Jób nem értenek egyet ezzel a nézettel.

Elihu azt akarja, hogy Jób figyeljen Isten csodáira (13. vers). Ez egy új téma kezdete, amelyet a következőkben akar kidolgozni és megkérdezi: Ismered Isten tetteit? Tudod-e, hogy villám fénye hogyan cikázik a felhőben? Tudod-e, hogy mit tanítanak a felhők? Ismered-e annak a csodáit, Akinek tökéletes a tudása? Tudod-e, hogy hogyan marad a föld meleg, és miért van szükség téli ruhára? Te terjesztetted ki az eget? Hol voltál Jób, amikor Isten mindezeket cselekedte? (14-17. vers).

Elihu most gúnyos hangra vált. Nem törődik azzal, hogy mit mond: „Mondd meg nekünk, mit mondjunk Neki?” „Mi nem tudunk beszélni az Istennel a sötétség miatt.” „Kell-e szólni Neki, ha beszélni akarunk?” „El kell-e mondani az embernek a titkokat?” „Nem látják a fényt, hiszen a fényes égboltra sem tudnak felnézni, miután a szél elkergette a felhőket” (18-20. vers). Ám aztán valamilyen oknál fogva Elihu abbahagyja a gúnyolódást, és összehasonlítja Istent az arannyal és kijelenti, hogy Isten egy félelmetes ragyogás (21. vers).

Végül Elihu néhány nagyon cinikus megjegyzést tesz: „A Mindenhatót nem tudjuk megtalálni, hatalma fenséges. A jogot és a teljes igazságot mégsem nyomja el” (23. vers - új prot. ford.). Nem tehetjük, hogy ne Sátán hangját halljuk itt. Ez már nem Elihu. Ez már a mennyei lázadás története, amely megismétlődik itt a földön. Megjegyzése cinikus: "ezért félik Őt az emberek" (23. vers). Elihu utolsó cinikus megjegyzése azonos Lucifer mennyei, és sátán későbbi, földi kijelentésével: Isten nem tekint azokra, akik bölcsszívűek. Ez nem biblikus. Sátán felhasználta ugyan eszközként Jób barátait, de most leveszi álarcát, és ez arra készteti Istent, hogy belépjen a párbeszédbe.

Drága Istenünk! Néha hirtelen rájövünk arra, hogy barátaink nem egyebek, mint sátán eszközei. De keserű tapasztalataink leleplezik sátánt, és szemtől szembe láthatjuk őt, úgy amilyen. Szeretjük a barátainkat, de nem közösködünk sátánnal. Mi Téged keresünk. Ámen!

Koot van Wyk

65. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 61. fejezetéhez (okt. 23-29).

Mi történik, ha elbukjuk a hit próbáját?

Isten könyörületesen magához ragadja a kezdeményezést, és egy újabb lehetőséget biztosít nekünk a tanuláshoz. Ez akkor azt jelenti, hogy annyira könnyű lesz, mint egy vizsga, amit addig ismételhetünk, amíg jól nem sikerül? Nem egészen. Minden egyes alkalommal, amikor a hitünket újra meg kell próbálni, a tét egyre magasabb, és az esélyünk egyre kedvezőtlenebb, mert egyre távolabb és távolabb kerültünk Istentől. Sajnos túl gyakran az történik, amikor az igazsággal szembesülünk az Ő Igéjén vagy a prófétáin keresztül, hogy Saul király rossz példáját követjük, és elutasítjuk Isten útját, azzal, hogy inkább a saját fejünk után megyünk.

A lefelé tartó spirál egyszerűen csak azzal kezdődik, hogy visszautasítjuk az Ő Igéjét és prófétáit. Nem olvassuk a Bibliát, elmaradozunk a gyülekezetből. Saul elkerülte Sámuelt, amennyire csak lehetséges volt (lásd: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 583. o.) Megpróbálta kirekeszteni életéből a próféta feddését.

Isten továbbra is megpróbált eljutni Saulhoz üzenetével. „Sámuel nyomatékosan kijelentette, hogy Isten küldte”, amikor utasításokat adott az amálekitákkal kapcsolatban. (i.m.) Mintha csak azt mondta volna Isten: „Ezúttal újra megpróbáljuk, és most nem szeretném, ha figyelmen kívül hagynád az üzenetet.” Amikor Saul ismét azt választotta, hogy a saját feje után megy, megpecsételte az Isten iránti visszautasítását. Isten nem tudta többé használni őt népének vezetőjeként. Saul már nem hallgatott Istenre.

Urunk, segíts nekünk hallgatni a szavadra és akaratodra, amelyet Igéden és prófétáidon keresztül adsz nekünk! Segíts, hogy felismerjük a hit próbáját, és téged válasszunk! Ámen.

Karen Lifshay
Hermiston SDA Church, Oregon, USA

Fordította: Gősi Csaba