Higgyetek az Ő prófétáinak

2018. szeptember 25., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 25 - KEDD - Jelenések 5

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 69. fejezet 1170. nap

69. Az Olajfák hegyén

Krisztusnak a papokhoz és főemberekhez intézett szavai: "Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok" (Mt 23:38), rettegéssel töltötték el szívüket. Közömbösséget színleltek, de gondolataikban egyre ott motoszkált a kérdés, mit jelentenek e szavak. Úgy tűnt, láthatatlan veszély fenyegeti őket. Lehetséges-e, hogy a magasztos templom, a nemzet dicsősége hamarosan romhalmazzá válik? A baj előérzete ráragadt a tanítványokra is, és türelmetlenül vártak valami határozottabb kijelentést Jézustól. A templomból kifelé jövet felhívták figyelmét az épület szilárdságára és szépségére. A templom köveit a legtisztább és tökéletesen fehér márványból faragták ki. A kövek némelyike hihetetlenül nagy mérető volt. A falnak egy része ellenállt még Nabukodonozor hadserege ostromának is. Falazatát olyan tökéletesen készítették el, hogy az egyetlen szilárd kőből állónak látszott, amelyet egyenesen a kőbányából fejtettek ki. A tanítványok nem tudták felfogni, hogy miként lehetne ezeket a hatalmas falakat ledönteni.

Vajon milyen kifejezhetetlen gondolatai kellett, hogy támadjanak az Elvetettnek, mikor figyelmét lebilincselte a templomépület nagyszerűsége! A Jézus előtt feltáruló látvány valóban gyönyörű volt, de szomorúan mégis azt mondotta: Én ezzel kapcsolatban mindent látok. Az épületek valóban csodálatosak. Úgy mutattok rá ezekre a falakra, mint lerombolhatatlanokra. Figyeljetek azonban szavaimra: Eljön az a nap, mikor: "Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik" (Mt 24:2).

Krisztus számos ember füle hallatára mondotta ki szavait. Mikor azonban Krisztus egyedül ült az Olajfák-hegyén, akkor Péter, János, Jakab és András odament hozzá és így szóltak: "Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek és a világ végének?" (Mt 24:3). Tanítványainak adott válaszában Jézus nem választotta el egymástól Jeruzsálem pusztulását eljövetelének nagy napjától. E két eseménynek a leírását összevegyítette. Igen, ha Jézus úgy tárta volna fel tanítványai előtt az eljövendő eseményeket, ahogy azokat Ő látta, akkor bizony tanítványai nem tudták volna elhordozni a látványt. Irántuk való irgalmában a két nagy valóságos időszak leírását egybeolvasztotta, és hagyta, hogy a tanítványok maguk jöjjenek rá értelmére. Jézus, mikor Jeruzsálem pusztulására utalt, akkor prófétikus szavai túlmutattak ezen az eseményen, a végső világégésre, ama napra, amikor az Úr felemelkedik helyéről, hogy megbüntesse a világot bűneiért, mikor a föld feltárja mindazt a vért, amit kiontott, és nem takargatja többé azokat, akiket megölt. Jézus ezt az egész magyarázatot nemcsak a tanítványai számára adta, hanem azok számára is, akiknek majd a Föld történelmének ebben az utolsó időszakában kell élniük.

Krisztus azután a tanítványokhoz fordult és így szólott: "Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket. Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják: Én vagyok; és sokakat elhitetnek" (Mk 13:5-6). Sok hamis próféta jelenik meg, akik jogot formálnak a csodatételre és kijelentik, hogy eljött a zsidó nép felszabadításának az ideje. Ez sokakat félrevezet majd. Krisztus szavai beteljesedtek. Halála és Jeruzsálem ostroma között sok hamis Messiás jelent meg. Jézus azonban ezt a figyelmeztetését azokhoz is intézte, akik napjainkban élnek. Azok a csalások, amelyek Jeruzsálem elpusztítása előtt történtek, minden korszakban megismétlődtek, és megismétlődnek napjainkban is. "Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről; meglássátok, hogy meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük. De még ez nem itt a vég" (Mt 24: 6). Jeruzsálem pusztulását megelőzően az emberek az elsőbbségért dulakodtak. Uralkodókat gyilkoltak meg. Azokat, akikről feltételezték, hogy legközelebb állottak a trónhoz, megölték. Voltak háborúk és háborúk hírei. "Mindezeknek meg kell lenniök, - mondta Krisztus - de még ez nem itt a vég (a zsidó nép, mint nemzet számára). Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mindez pedig a sok nyomorúságnak kezdete" (Mt 24:6-8). Krisztus azt mondotta, amikor a rabbik majd ezeket a jeleket látják, akkor Isten ítéleteinek jelentik majd ki azon népek felett, amelyek szolgaságban tartották az Ő választott népét. Azt is kijelentik majd, hogy ezek a jelek a Messiás eljövetelének hirdetői. Ne engedjétek azonban magatokat becsapni! Ezek a jelek ugyanis csak Isten ítéleteinek a kezdetét jelentik be. Az emberek csak önmagukra tekintettek. Nem bánták meg bűneiket és nem tértek meg, hogy meggyógyíthassam, megtarthassam őket. Azok a jelek, amelyeket a szolgaságból való szabadulásuk jelzéseiként tüntetnek fel, valójában megsemmisítésük jelei.

"Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket és megölnek titeket és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak és elárulják egymást, és gyűlölik egymást" (Mt 24:9-10).

Mindezt a keresztények szenvedték el. Apák és anyák elárulták gyermekeiket. A gyermekek elárulták szüleiket. A barátok átadták barátaikat a főtanácsnak. Az üldözők megvalósították szándékaikat, megölték Istvánt, Jakabot és más keresztényeket.

Mai Bibliai szakasz: Jelenések 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+5&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+5&version=NT-HU

János látja az Atyát, amint a trónon ül, és jobb kezében tartja a tekercset, ami minden ember cselekedeteit tartalmazza. A tekercs minden népről, nyelvről és ágazatról tartalmaz szimbolikus nyelven írt információkat, egészen a föld történelmének kezdetétől fogva a végig. János sír, mert úgy tűnik, hogy senki sincs sem a mennyben sem a földön, aki ki tudná nyitni a tekercset és meg tudná oldani a föld bűnproblémáját.

Új személy érkezik a trónterembe, a Bárány, aki úgy jelenik meg, mint aki éppen megáldoztatott. Jézus, az áldozati Bárány át tudja venni a tekercset, feltörheti a pecsétet, és megismerheti annak tartalmát.A nemrégen megáldoztatott és feltámadott Jézus veszi az emberek életéről és az eseményekről szóló feljegyezéseket tartalmazó tekercset, és cselekedni készül. Ez a nap pünkösd napja, Kr. e. 31-ben. A négy lelkes lény és a huszonnégy vén leborul és imádja a Bárányt, mert vére árán mentette meg őket Isten számára. Mindez arra kell, hogy indítson bennünket is, hogy arcra boruljunk és dicsérjük a Bárányt!

A hét lámpás vagy lélek, amelyek a Szentlélek teljességét jelképezik, és a trón körül állnak, most kiküldetnek az egész világra. A Szentlélek kitöltetése Jeruzsálemben Kr. e. 31-ben annak közlése volt, hogy a Megváltó beiktatása megtörtént a mennyben. Jézus Krisztus ígérete szerint elküldte a Szentlelket a mennyből követőire annak jeleként és biztosítékaként, hogy Ő Főpapként és Királyként megkapott minden hatalmat mennyen és földön, és Ő lett a Felkent népe fölött.

Az angyalok, a négy lelkes lény és a huszonnégy vén figyeli Jézus beiktatását mint Főpapunk és Királyunk, ám ők ugyanúgy látták Jézus haláltusáját és győzelmét a földön, valamint szemlélői lesznek annak is, ahogy az emberek győzelmet aratnak Jézus Krisztus hatalma által. Ezek a vének leborulnak és így kiáltanak: "Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő, a gazdagság, a bölcsesség, a hatalom, tisztesség, dicsőség és áldás!" (12. vers).

Mi is boruljunk le Jézus, az Isten Báránya előtt, hálából megmentő kegyelme iránt! Egyedül Jézus méltó dicséretünkre és tiszteletünkre!

Dr Kenneth Mathews Jr.

164. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE 68-69. fejezeteihez (szeptember 23-29.).

A vég felé közeledünk. A Jézus által említett jelek itt vannak körülöttünk. Látjuk a természeti katasztrófákat: tüzek, földrengések, betegségek, vulkánkitörések, szökőárak, hurrikánok, tornádók. Látjuk az ember által okozott katasztrófákat: olajkitörések és sugárzási katasztrófák. Látjuk, hogyan lökdösődnek és könyökölnek az emberek az előléptetésért és a jutalmakért. Látjuk azok gonoszságát, akik azt választják, hogy a saját fejük után mennek. Látjuk azokat a jeleket, amelyekről Jézus beszélt, hogy a második eljövetelének jelei lesznek, mégis néha úgy viselkedünk, mintha Ő soha sem jönne el.

Azonban Ő jön hamarosan! Olyanoknak kell lennünk, mint Noé, aki figyelmeztette az embereket a próbaidő közeli lejártára. El kell mondanunk a többieknek, hogy Jézus szereti őket, értük halt meg, és most is készíti mennyei otthonunkat. Meg fog változtatni minket, hogy megállhassunk majd az Atya előtt.

Az élet nehéz. Sok a kihívás, és tudjuk, hogy a küzdelem csak egyre erőteljesebb lesz, ahogy az Úr napja közeleg. Jézus történetébe fogok kapaszkodni, mégpedig abba az epizódba, amikor azzal a döntésével küzdött, hogy elfogadja az emberek megvetését, és az Atya Istentől való elválasztását. Látom, amint feladta saját akaratát, és hallom az Atya Isten hangját mennydörögni: „Meg is dicsőítettem (Jézus életét), és újra megdicsőítem.”

Lelki szemeimmel látom, hogy az Atya egy tűzfelhőben jön, és körülöleli Jézust. Bizonyos vagyok felőle, hogy az élet legnehezebb pillanataiban Isten körülvesz végtelen hatalmával és szerető karjaival. Végig kísér minket.

Jennifer Howland

zenei koordinátor és diakónus

North Anderson Hetednapi Adventista Gyülekezet

Anderson, Dél-Karolina

Fordította Gősi Csaba

2018. szeptember 24., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 24 - HÉTFŐ - Jelenések 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 68. fejezet 1169. nap

"Aki nékem szolgál, - mondta Jézus - engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya" (Jn 12:26). Mindenki részese lesz Jézus dicsőségének, aki hordozta Vele az áldozat keresztjét. Megalázottságában, fájdalmában örömet szerzett Krisztusnak, hogy tanítványai Vele együtt fognak megdicsőülni. Ők önfeláldozásának gyümölcsei. Jutalma, hogy kialakul bennük jelleme és lelkülete, ez lesz az Ő öröme az örökkévalóságon át. Vele osztoznak az örömben, amikor munkájuk és áldozatuk láthatóvá válik mások szívében és életében. Együtt munkálkodnak Krisztussal, s az Atya úgy fogja megbecsülni őket, ahogyan Fiát becsüli.

A görögök üzenete, amely előrevetítette a pogányok begyűjtését, Jézust emlékeztette egész küldetésére. Elvonult előtte az egész megváltási terv attól kezdve, hogy a mennyben eltervezték, egészen a halálig, mely oly hamar várt rá. Titokzatos felhő borította be Isten Fiát. A közel állók érezték homályát. Jézus elmerült gondolataiban. Végül gyászos hangja törte meg a csendet: "Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától" (Jn 12:27). Krisztus a jövőbe tekintve már itta is a keserű poharat. Embervolta megborzongott az elhagyatás órájától, mikor látszólag még Isten is elhagyja, mikor mindenki látja Őt ostoroztatni, verettetni és kínoztatni. Visszarettent a nyilvános megszégyenítéstől, és a szégyenletes, meggyalázó haláltól, amikor mint a legnagyobb bűnössel bánnak Vele. A sötétség erőivel vívott küzdelmének előrevetülése, az emberi törvényszegés szörnyű terhének átérzése és az Atya bűn miatti haragja okozta, hogy Jézus lelke elalélt, és arcát a halál sápadtsága lepte el.

Azután engedelmességet mutatott Atyja akarata iránt. "De azért jutottam - mondta - ez órára. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!" (Jn 12:27-28). Sátán uralmát egyedül Krisztus halála által lehetett megtörni. Csak így lehetett az embert megváltani, Istent megdicsőíteni. Jézus beleegyezett a haláltusába, vállalta az áldozatot. A mennyei Felség egyetértett azzal, hogy mint a bűnök hordozója szenvedjen. "Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!" - mondta. Amint Krisztus kiejtette e szavakat, jött a válasz a feje fölött lebegő felhőből: "Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem" (Jn 12:28). Krisztus egész élete a bölcsőtől addig, amíg ezek a szavak elhangzottak, Istent dicsőítette, s az eljövendő próbában isteni-emberi szenvedései valóban megdicsőítik Atyjának nevét.

Amikor a hang hallatszott, fény hatolt át a felhőn, körülvette Krisztust, mintha a végtelen Erő karjai tűzfalként fogták volna Őt körül. A nép rémülten, álmélkodva szemlélte a jelenetet. Senki sem mert megszólalni.

Néma ajakkal, visszafojtott lélegzettel, szemét Jézusra szegezve állt mindenki. Az Atya bizonyságtétele elhangzott, a felhő felemelkedett, és szétszóródott az égen. Egy időre véget ért a látható kapcsolat Atya és Fiú közt.

"A sokaság azért, amely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött: mások mondának: Angyal szólt néki" (Jn 12:29). Az érdeklődő görögök viszont látták a felhőt, hallották a hangot, megértették jelentését, és valóban felismerték Krisztust: számukra Isten Küldötteként nyilatkozott meg.

Isten hangja hallatszott Jézus keresztségekor szolgálatának kezdetén, majd újra átváltozásakor a hegyen. Most, szolgálatának végén harmadszor volt hallható sok-sok ember számára, különleges körülmények között. Jézus éppen most jelentette ki a legünnepélyesebb igazságot a zsidók állapotát illetően. Utoljára folyamodott hozzájuk, kimondta sorsukat. Most Isten újra pecsétjét helyezte Fiának küldetésére. Elismerte azt, Akit Izrael elvetett. "Nem énérettem lőn e szó, - mondta Jézus - hanem tiérettetek" (Jn 12:30). Ez koronázta meg Messiás-voltának bizonyítékait, jel volt az Atyától, hogy Jézus igazat szól, és Isten Fia.

"Most van e világ kárhoztatása; - folytatta Krisztus - most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia" (Jn 12:31-33). Ezzel a világ döntő órájára utalt az Úr. Ha engesztelő áldozat leszek az emberek bűneiért, a világot világosság ragyogja be. Sátán hatalma megtörik az emberi lelkek fölött. Az emberben eltorzult isteni képmás helyreáll, és végül a hívő szentek nagy családja örökli a mennyei otthont. Ez Krisztus halálának eredménye. A Megváltó egészen belemerül az elé táruló győzelem szemlélésébe. Látja a keresztet, a kegyetlen, a szégyenletes keresztet, az összes hozzá kapcsolódó borzalmakkal, dicsőségben ragyogva.

Azonban nemcsak az ember megváltásának műve teljesül be a kereszten. Isten szeretete megnyilatkozik a világegyetem előtt. Kivettetik e világ fejedelme a mennyből. A Sátán által Isten ellen felhozott vádak hamisnak bizonyulnak. A mennyre hárított szemrehányás örökre tisztázódik. Angyalok, emberek egyaránt vonzódnak az Üdvözítőhöz. "Én, ha felemeltetem e földről, - szólt Jézus - mindeneket magamhoz vonszok" (Jn 12:32).

Sokan álltak Krisztus körül, amikor e szavakat kiejtette, s egyikük ezt mondta: "Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia? Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Míg a világosságotok megvan, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek" (Jn 12:34-36).

"És noha ő ennyi jelt tett vala előttük, mégsem hivének őbenne" (Jn 12:37). Egyszer megkérdezték a Megváltót: "Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked?" (Jn 6:30). Számtalan jelt kaptak, de becsukták a szemüket és megkeményítették szívüket. Most, amikor maga az Atya szólt, nem kérhettek több jelt, mégsem hittek.

"Mindazáltal a főemberek közül is sokan hivének őbenne; de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetből" (Jn 12:42). Inkább szerették az emberek dicséretét, mint Isten jóváhagyását. Hogy megmeneküljenek a szemrehányástól és a szégyentől, megtagadták Krisztust, visszautasították az örök élet ajándékát. Századok óta milyen sokan teszik ugyanezt! Mindnyájuknak szólnak a Megváltó figyelmeztető szavai: "Aki szereti a maga életét, elveszti azt" (Jn 12:25). "Aki megvet engem - mondta Jézus - és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, amelyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon" (Jn 12:48).

Jaj azoknak, akik nem ismerik fel meglátogatásuk idejét! Krisztus lassan, bánkódva hagyta el örökre a templom területét.

Mai Bibliai szakasz: Jelenések 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+4&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jelen%C3%A9sek+4&version=NT-HU

A Jelenések könyve 2-3. fejezetében János tanúja volt, milyen is Jézus Krisztus kegyelme, amit felajánl egyházának a történelem minden korszakában. A 4. fejezetben János egy nyitott ajtót lát a mennybe, és hallja Jézus hangját, akár a trombita szavát, amint hívja őt a mennyei szentélybe. János látomásban látja, ami ott történik. Látja, hogy az egész menny vágyakozva várja Jézust, hogy feltámadása után visszatérjen a mennybe, hogy ott beiktassák, mint a mennyei szentély főpapját és királyát; és kenjék fel a magasztos szolgálatra, hogy megmentse mindazokat, akik általa jönnek – és fognak jönni – Istenhez.

A Jelenések könyvében nyolc jelenet található a trónteremből, amelyek közül ez az első: János látja az Atyát, amint a trónon ül, tekintete akár a jáspis és a karneol, amelyek Fiának jellemét jelképezik, akinek nemrégen meghozott áldozata lehetővé tette a bűnök bocsánatát. A trónt körülölelő szivárványban a zöld a reménységet, a piros pedig az isteni szeretet áldozatának vérét jelképezi.

A trón körül 24 vén áll, előtte pedig hét lámpás, a Lélek teljesége, és négy lelkes lény, akik dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónon ülő, mindenható Atyjuknak. Elismerik, hogy Ő a Teremtő, aki akarata szerint alkotott mindent.

A trón előtt a hét lámpás a Szentlélek teljességét jelképezi, amely kész körülölelni és betölteni a világot. A négy angyali lény Jézus emberi tulajdonságait szimbolizálja, ahogy azok megjelennek az evangéliumokban. Júda törzsének oroszlánja úgy mutatja be Őt, mint az ótestamentumi próféciák beteljesítőjét (Máté). Az ökör az áldozat szerepében szemlélteti Jézust, valamint türelmes, fáradalmas szolgai életét (Márk). A Férfi Jézus emberi mivoltát jelképezi (Lukács), a sas pedig azt a Jézust, aki a menny felé szárnyal (János). Ezek a jellemvonások azokban az emberekben is megjelennek, akik az Ő földi egyházát alkotják.

A dicsőséges jelenetet szemlélve, miközben az egész menny arra vár, hogy beiktathassa Jézust, mint Főpapot és a világegyetem Királyát, a trón körül álló lények leborulnak, leteszik koronáikat Isten elé, és azt kiáltják: méltó, hogy vegyen dicsőséget, tisztességet és hatalmat, mert Ő teremtett mindent mindenekben. Ők értik, hogy az emberiség azzal a céllal teremtetett, hogy örökre közösségben legyen Alkotójával.

Kenneth Mathews, Jr. M.D.