Higgyetek az Ő prófétáinak

2020. augusztus 12., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 12 - SZERDA - Prédikátor 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 5. fejezet 1855. nap

5. fejezet (4. rész) – Az Úr imája

„És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” (Mt 6:12)

Jézus azt tanítja, hogy Isten csak úgy adhat bűnbocsánatot, ha mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Csupán Isten szeretete az, ami bennünket hozzá vonz, s ha ez az erő a szívünket érintette, az szeretetet kell, hogy ébresszen bennünk embertársaink iránt is. Ha másokkal nem vagyunk irgalmasok, elzárjuk szívünket Isten kegyelme elől. Mintha Krisztus követőit éppen ettől a bűntől kellene leginkább megóvni, éppen mintha ez a bűn döntene a legnagyobb veszélybe, mely szívünket a mennyei világosság, szeretet és béke elől elzárja.

Jézus ezért hangsúlyozottan kijelentette imája végén: „Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát nektek is a ti menynyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket” (Mt 6:14—15). Aki nem hajlandó megbocsátani, önmaga elől zárja el azt a forrást, amelyből egyedül nyerhet isteni irgalmasságot. Sohase gondoljuk, hogy jogunk van a megbocsátást visszatartani azokkal szemben, akik bennünket megsértettek, mert az ellenünk elkövetett igazságtalanságaikat nem akarják beismerni. Valóban az lenne a kötelességük, hogy alázatos szívvel megbánják és beismerjék bűneiket; viszont mi ettől függetlenül legyünk irgalmasok azokkal, akik ellenünk vétkeztek, akár beismerték bűneiket, akár nem! Ha mégoly súlyos volt is a megbántás, ne szomorkodjunk, ne sajnálkozzunk önmagunk felett, hanem úgy bocsássunk meg mindazoknak, akik velünk szemben igazságtalanok voltak, mint ahogy mi szeretnénk, hogy Isten megbocsássa az ellene elkövetett bűneinket!

A megbocsátás sokkal többet jelent, mint sokan gondolják. Mikor Isten kijelenti, hogy számtalan vétkünket megbocsátja — elképzeléseinken felül —, még hozzáfűzi: „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr. Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál” (Ésa 55:7—9). Isten megbocsátása nem pusztán egy bírósági, jogi aktus, amellyel a bűntetés alól felment; ő nemcsak megbocsátja a bűnt, hanem meg is akar szabadítani tőle. A megbocsátás túláradó szeretete átalakítja a szívet. Dávid tényleg tapasztalta ezt, amikor így imádkozott: „Tiszta szívet teremts bennem, óh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem” (Zsolt 51:12). Máshol pedig így szól: „Amilyen messze van a napkelet a napnyugattól, oly messzire veti el tőlünk a mi vétkeinket” (Zsolt 103:12).

Isten Krisztusban önmagát áldozta vétkeinkért. Elszenvedte a kínos kereszthalált, hordozta a bűn terhét, mint „igaz a nem igazakért”, hogy irántunk érzett szeretetét kinyilatkoztassa, és ezáltal magához vonzzon bennünket. Így szólt: „Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasak, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett nektek” (Ef 4:32). Hagyjátok, hogy Krisztus, az isteni élet bennetek lakozzon, s általa mennyei szeretet nyilatkozzék meg bennetek! Ez ad a kétségbeesetteknek reménységet, s a bűnök terhétől görnyedt lelkeknek mennyei békességet. Ha Istenhez közeledünk, csak úgy nyerhetünk bűnbocsánatot, ha mi is készek vagyunk irgalmasságot cselekedni.

Ahhoz, hogy elfogadhassuk Isten megbocsátó szeretetét, és másnak is közvetíthessük, elsősorban arra van szükségünk, hogy Isten hozzánk való szeretetét felismerjük, és higgyünk abban. Sátán ezernyi cselfogással él, hogy e szeretet felismerését megakadályozza, s azt akarja elhitetni velünk, hogy hibáink és bűneink rettenetesek. Szerinte lehetetlen, hogy Isten az imáinkra figyeljen, hogy bennünket megáldjon, és megmentsen. Önmagunkban valóban csak gyengeséget láthatunk, s nincs semmink, amivel jogot formálhatnánk Isten kegyelmére. Sátán erővel azt akarja velünk elhitetni, hogy hiába fáradozunk, jellemhibáinkat megváltoztatni úgysem tudjuk. Mikor Istenhez közeledünk, az ellenség a fülünkbe súgja: „Imádnak semmi értelme nincs, mert ilyen és ilyen gonoszságokat követtél el. Vajon nem vétkeztél-e Isten ellen, s nem cselekedtél-e saját lelkiismereted figyelmezetése ellen?” Mi azonban mondhatjuk neki: „Jézus Krisztusnak, Isten Fiának vére megtisztít bennünket minden bűnünktől” (1Jn 1:7). Éppen akkor, amikor érezzük, hogy vétkeztünk, s ezért nem tudnánk imádkozni, akkor van itt a legfőbb ideje, hogy imádkozzunk. Lehet, hogy szégyenkezünk, és mélyen megalázottnak érezzük magunkat, mégis imádkoznunk és hinnünk kell. „Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik között első vagyok én” (1Tim 1:15). A bűnbocsánat és az Istennel való kiengesztelődés nem szolgálataink jutalma, nem érdemként adja Isten a bűnös embernek, hanem olyan ajándék, amely Krisztus szeplőtlen életszentségéből fakad.

Sohase akarjuk kisebbíteni bűneinket, ne igyekezzünk mentegetni, hanem tekintsünk úgy rájuk, mint ahogy Isten látja, ha mégoly nehéz is így tenni! Egyedül a Golgota tárhatja fel előttünk a bűn rettenetes súlyát. Ha önmagunknak kellene bűneinket hordoznunk, súlya alatt összeroskadnánk. Krisztus, az ártatlan Bárány állt helyünkre, és hordozta bűneinket, noha minket illetne a büntetés. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1:9). Dicső igazság! — Ő eleget tesz saját törvényének, de igazságos és következetes marad. Mégis igazzá tesz mindenkit, aki Krisztusban hisz. „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi öröksége maradékának vétkét!? Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban” (Mik 7:18).

Mai Bibliai szakasz: Prédikátor 11

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor+11&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor+11&version=NT-HU

Salamon, a Prédikátor könyvének szerzője miután annyi örömön és bánaton ment keresztül, idős korában megkérdezi: mi jót kapunk az élettől? Ugyanazt tükrözi az ő élete is, amit a többi emberé is, akik kétségbeesetten keresik a magyarázatokat, próbálják megérteni a valóságot.

A 11. fejezetben az 5. versen van a hangsúly, ahol azt olvassuk, hogy „azonképpen nem tudod az Istennek dolgát, aki mindeneket cselekszik.” A hatodik versben Salamon ezt mondja: „mert nem tudod, melyik jobb, ez-é vagy amaz, vagy ha mind a kettő jó lesz egyszersmind.” A 8. versben hozzáteszi: „Mert ha sok esztendeig él is az ember, mindazokban örvendezzen; és megemlékezzék a setétségnek napjairól, mert az sok lesz. Valami eljövendő, mind hiábavalóság.”

Az angol fordításban a 12. fejezet első két verse is még a 11. fejezethez tartozik. Ezért tárgyaljuk a jelen olvasmányban ezt a két igeverset is. A 12. fejezet első versében Salamon felszólít minden fiatalt, hogy legyenek boldogok, és örüljenek a szívükben amíg fiatalok. Ha a szívüket követik az nem baj önmagában, de mindvégig tudatában kell lenniük, hogy bármit is tesznek, végül Isten fogja megítélni őket.

Az üzenet a mai nap számára, hogy használjuk az Istentől kapott ajándékokat. Kamatoztassuk őket amennyire lehet, szolgáljunk velük és osszuk meg másokkal. Emberi hiba, hogy mindig csak azt az eredményt várjuk, amire vágyunk. Isten felhívja erre a figyelmünket: „Miképpen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképpen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképpen nem tudod az Istennek dolgát, aki mindeneket cselekszik.”

Isten arra kér minket, alázzuk meg magunkat az Ő hatalmának műve láttán. Ne nézzük a bajokat és a látszólagos akadályokat, miközben lehetőségünk van arra, hogy az Ő munkáját végezzük. Úgy kell a problémákra tekinteni, mint lehetőségekre, melyekkel a hitünket tudjuk erősíteni.

Végezetül Salamon a fiatalokhoz intézi szavait: „Vesd el a haragot a te szívedből, és vesd el a gonoszt a te testedből; mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság.” Az egyetlen mód, hogy felülkerekedjünk a haragunkon, ha átadjuk az életünket Jézusnak. Ha a kereszten függő Jézusra gondolunk, akkor az a szeretet minket is betölt, így szerethetjük azokat, akik bántanak minket.

Tudnunk kell, hogy Isten keze irányít mindent. Ezért hittel járjunk és ne kérdőjelezzük meg Isten bölcsességét és jóságát. Az Ő karjában biztonságra lelhetünk.

„Szerető Istenünk, segíts, hogy hitben járhassunk, és mindent megtegyünk, amit megtehetünk, miközben bízunk a szeretetedben és erődben! Ámen.”

Luis Martínez

262. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL 5. fejezetéhez (augusztus 9-15.).

Imalistát könnyű készíteni:

Biztonságos utazások,

Több pénz,

Munkahelyi előléptetés,

Az ellenségeim megbüntetése,

Egészséges test,

és a lista folytatódik…

Könnyű olyan imalistát készíteni, ahol az ima központi fókusza RAJTAM van. Drága Mennyei Atyám, ezeken a módokon tudsz megáldani ENGEM. Ezek azok a dolgok, amik szerintem ENGEM boldoggá tennének.

A tanítványok megkérték Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni, Ő pedig nem okozott csalódást. 65 szó. Egyszerű, mégis mély értelmű. Érdekes, hogy ebben az imában mindössze 7 szó van, ami személyes, ideiglenes szükségletekkel kapcsolatos. „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.”

Isten törődik mindennel, ami hatással van ránk. Azt akarja, hogy az összes legbelső gondolatunkat és vágyunkat kommunikáljuk felé, mégis az imáinkban azt akarja elérni, hogy magunkon túl mutassunk. El akar juttatni minket arra a helyre, ahol elsőként Atyánkként gondolunk rá, olyasvalakire, aki ismeri a szükségleteinket, és a szívében a mi érdekünket tartja leginkább szem előtt. Az Ő királyságára és az Ő akaratára a földön, amely igazából a valódi boldogság forrása. Az Ő erejére, amely távol tud tartani minket a kísértéstől és meg tud szabadítani minket a gonosztól. Másokra, és az óriási áldásokra, amelyek a megbocsátás és a kibékülés, bűnrendezés révén áradhatnak.

Nagyon könnyű olyan imalistát készíteni, amely RÁM fókuszál. Azonban mennyi békéről, megelégedésről és valódi beteljesülésről maradunk le, ha ilyen alacsonyra tesszük a lécet?

Próbáljunk meg ma inkább Isten imalistájára összpontosítani!

Lisa Ward

Egyházi tisztviselő, Cleburne, Texas, USA

Fordította Gősi Csaba

2020. augusztus 11., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 11 - KEDD - Prédikátor 10

Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 5. fejezet 1854. nap

5. fejezet (3. rész) – Az Úr imája

„Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is” (Mt 6:10/b)

Isten akarata szent törvényében jut kifejezésre. Törvényének alapelve egyúttal a menny alapelve is. Isten angyalai sem jutnak magasabb rendű ismeretre, minthogy Isten akaratát megismerjék; a legmagasztosabb szolgálat, amely foglalkoztatja őket, hogy az Ő akaratát teljesítsék.

A mennyben azonban semmilyen szolgálatot nem végeznek a törvény kényszerének szellemében. Mikor Sátán Isten törvénye ellen fellázadt, a törvény fogalma az angyalok előtt teljesen újszerű volt. Addig egyáltalán nem is hallottak róla. Szolgálatukban nem szolgák, hanem fiak; a legtökéletesebb egység uralkodik köztük és Teremtőjük között. Nekik az engedelmesség nem teher; Isten iránti szeretetük minden szolgálatukat örömmé változtatja. Így van mindenki, akiben Krisztus, a dicsőség reménye lakozik. Visszhangzanak benne az Úr szavai: „Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van” (Zsolt 40:9).

Könyörgésünkben — „Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is” — azt kérjük, hogy a földön szűnjék meg a gonosz uralma, hogy Isten a bűnt mindörökre kiirtsa, és állítsa fel az igazság országát. Akkor mind a földön, mind a mennyben megtelik minden „a jóban való teljes gyönyörűséggel” (2Thess 1:11).

„A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” (Mt 6:11)

Az Úr imájának első fele Isten nevére, országára és akaratára vonatkozik: hogy neve megszenteltessék, hogy országa eljöjjön, s hogy akarata legyen meg. Ha ily módon Isten szolgálatát tettük legfőbb ügyünkké, bizalommal kérhetjük, hogy szükségleteinkről is megemlékezzék. Ha önző énünket megtagadtuk, és Isten gyermekeivé lettünk, akkor Isten családjának tagjai vagyunk, és Atyánk házában minden a miénk. Isten minden kincse rendelkezésünkre áll, úgy a jelen, mint az eljövendő világé is. Az angyalok szolgálata, a Szentlélek adományai és szolgáinak munkája: minden értünk történik. Miénk a világ és mindaz ami azt betölti, feltéve, hogy a javunkat szolgálja. Még a gonosz ellenségeskedése is áldásunkra van, mert a menny számára nevel bennünket. „Ha Krisztuséi vagytok, úgy minden a tiétek” (1Kor 3:23, 21).

Mi azonban még a kiskorú gyermekekhez hasonlítunk, akik nem vehetik birtokukba atyai járandóságukat. Isten még nem bízta ránk dicső örökségünket, nehogy Sátán becsapjon bennünket is, mint Ádámmal és Évával tette az Édenkertben. Viszont Krisztus megőrzi részünkre, így a gonosz nem férhet hozzá. A gyámság alatt levő gyermekekhez hasonlóan, napról napra csak annyit kapunk örökségünkből, amennyire szükségünk van; ezért mindennap kérnünk kell: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” Nem szabad elkedvetlenednünk, ha Isten egyszerre nem ad feleslegesen a következő napra is. Isten biztosított bennünket ígéretében: „Nem hagylak el, és nem feledkezem meg rólad.” Dávid is így szólt: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé” (Zsolt 37:25). Isten hollókat küldött Illés táplálására a Kérit-patakhoz, s egyetlen önfeláldozó gyermekéről sem fog megfeledkezni. Aki igazságban jár, arról mondja az Írás: „Kenyerét megkapja, vize el nem fogy.” „Nem szégyenülnek meg a veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban.” „Aki az ő tulajdon fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk” (Ésa 33:16; Zsolt 37:19; Róm 8:32). Krisztus könnyített özvegy anyjának gondjain és terhein, segítségére volt a názáreti háztartás vezetésében; részvétet érez minden anya iránt, aki nehéz munkával keresi meg gyermekei kenyerét. Ő, aki megkönyörült a tömegen, „mert elbágyadt és elerőtlenedett”, ma is részvétet érez a szenvedő szegények iránt; kezeit állandóan kinyújtja feléjük, sőt még imájában is figyelmeztet, amellyel tanítványait oktatta, hogy emlékezzünk meg a szegényekről.

Amikor könyörgünk: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, nem csak magunkért, hanem másokért is imádkozunk, s ezzel elismerjük, hogy amit Isten nekünk ad, nem kizárólag a miénk. Isten azért bíz ránk javakat, hogy az éhezőket is tápláljuk. Isten felüdíti a nyomorgókat javaival, s így szól: „Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, hívd a csonkabonkákat, a szegényeket, a sántákat és vakokat: És boldog leszel, mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor” (Lk 14:12—14).

„Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek.” „Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat” (2Kor 9:8, 6).

Könyörgésünk a mindennapi kenyérért nem csak a testünknek naponta szükséges táplálékot foglalja magában, hanem a lelki táplálékot is, az örök élet elnyerése céljából. Jézus megparancsolta: „Munkálkodjatok, ne az eledelért, mely elvész, hanem az eledelért, mely megmarad az örök életre.” „Én vagyok amaz élő kenyér, mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké” (Jn 6:27, 51). Üdvözítőnk az élet kenyere, s ha szeretetét felismerjük, magunkba fogadjuk Őt, és ekkor az a kenyér táplál bennünket, amely a mennyből szállt alá.

Krisztust szavai által fogadhatjuk magunkba; Isten azért adta nekünk Szentlelkét, hogy igéit megértesse velünk, hogy igazságait szívünkbe vésse. Imádkozzunk naponta, amint olvassuk a Szentírást, Isten pedig elküldi majd a Lelkét, hogy kijelentse azokat az igazságokat, amelyek megerősítenek bennünket, lelkünket pedig felkészíti a szükség napjára.

Isten a mi javunkra úgy rendelkezett, s arra is tanít, hogy naponként imádkozzunk mind a testi, mind a lelki hiányok kielégítéséért. Azt szeretné, ha belátnánk, hogy állandóan az Ő gondviselésétől függünk. Ezért kíván velünk mind szorosabb kapcsolatba lépni. Ha Krisztussal — az ima és a szent igazságok kutatása által — közösségbe jutunk, akkor mint éhezőket táplál, és mint szomjazókat üdít fel az élet vízéből.

Mai Bibliai szakasz: Prédikátor 10

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor+10&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor+10&version=NT-HU

Salamon egy összehasonlítással kezdi a fejezetet, az illatszerkészítés kényes folyamatát hasonlítja össze a hívő ember életének még kényesebb folyamatával, aminek folyamán szeretne tökéletes bizonyságtevővé válni, különösképpen abban az esetben, ha bölcs és tiszteletre méltó ember hírében áll.

A régi időkben egy döglött légy – akármilyen kicsiny, jelentéktelen és ártalmatlan – fel tudta borítani az eszenciák és olajok egyensúlyát az illatszerekben. Az ily módon elrontott illatszereket kidobták. Ez történik egy kis harag, egy rossz szó, egy jellemhiba vagy rossz szokás esetében is. Ezek közül mindegyik hatástalanítja az ember jó befolyását.

Salamon különböző ábrázolások segítségével bátorít bennünket arra, hogy bölcsek legyünk, és mindig Isten akaratával összhangban döntsünk. Nem számít, hogy milyen idősek vagyunk, vagy milyen felelős pozíciót töltünk be, mindannyian tehetünk ostoba dolgokat.

Mit jelent bolondnak lenni, vagy bolond módjára cselekedni? Azt jelenti, hogy ügyetlenek vagyunk, logika és értelem nélkül teszünk dolgokat. Ez oda vezet, hogy nem bölcs módon cselekszünk, ami makaccsá tesz, és akár még az őrületbe is kergethet. Egy ostoba személy nem csak önmagának árt, hanem a környezetében élőknek is.

Ezzel szemben Salamon azt mondja nekünk, hogy legyünk gazdagok a bölcsességben (5. vers), nem keresve földi elismerést. A bölcsesség hatékony segítség a különböző feladataink és kötelességeink teljesítésében. Azzal a tanáccsal zárja a fejezetet, hogy vigyázzunk a kiejtett szavainkra. A bölcs ember keveset beszél, tudja, hogy mit mond, és elkerüli, hogy félreértsék szavait.

Imádkozhatunk így:
„Uram! Adj nekem bölcs és értelmes szívet, hogy helyesen értsek és beszéljek, és méltóképpen tudjalak téged bemutatni másoknak. Ámen.”

Roberto O. Gullón

262. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL 5. fejezetéhez (augusztus 9-15.).

Imalistát könnyű készíteni:

Biztonságos utazások,

Több pénz,

Munkahelyi előléptetés,

Az ellenségeim megbüntetése,

Egészséges test,

és a lista folytatódik…

Nagyon könnyű olyan imalistát készíteni, amely RÁM fókuszál. Azonban mennyi békéről, megelégedésről és valódi beteljesülésről maradunk le, ha ilyen alacsonyra tesszük a lécet?

Próbáljunk meg ma inkább Isten imalistájára összpontosítani!

Lisa Ward

Egyházi tisztviselő, Cleburne, Texas, USA

Fordította Gősi Csaba

2020. augusztus 10., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 10 - HÉTFŐ - Prédikátor 9

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 5. fejezet 1853. nap

5. fejezet (2. rész) – Az Úr imája

„Szenteltessék meg a te neved” (Mt 6:9/b)

Isten nevének megszentelése azt kívánja, hogy a legfelsőbb Lényről mondott minden egyes szavunk a legtiszteletteljesebb legyen. „Szent és rettenetes az Ő neve” (Zsolt 111:9). Soha, semmilyen körülmények között ne ejtsük ki könnyelműen Isten nevét; mindig tisztelettel szóljunk hozzá! Amikor imádkozunk, a Mindenható fogadótermébe lépünk, tehát szent félelemmel közelítsünk felé. Színe előtt az angyalok eltakarják arcukat. A kérubok és a ragyogó szent szeráfok ünnepélyes tiszteletadással közelednek trónjához. Mennyivel inkább tisztelettudóan kellene megjelenni nekünk — halandó, bűnös lényeknek — Urunk és Alkotónk előtt!

Isten nevének megszentelése azonban ennél sokkal többet jelent. Krisztus kortársaihoz hasonlóan a tisztelet számtalan külső jelével halmozhatjuk el Istent, mégis állandóan megszentségteleníthetjük nevét. Az Úr neve: „Irgalmas és kegyelmes, nagy irgalmasságú és igazságú... aki megbocsát hamisságot, vétket és bűnt” (2Móz 34:5— 6). Krisztus gyülekezetéről írva van: „És így fogják nevezni: az Úr a mi igazságunk.” Ezt a nevet kapja Krisztus valamennyi követője. Isten gyermekeinek öröksége ez. A család az atya nevét viseli. Amikor Isten Izraelt sok szenvedéssel látogatta meg, Jeremiás próféta így imádkozott: „Mi a te nevedről neveztetünk; ne hagyj el minket” (Jer 14:9).

Ezt a nevet tiszteletben tartják az ég angyalai és az el nem bukott világok lakói. Azért, mikor imádkozol — „szenteltessék meg a te neved” —, azt kéred, hogy ebben a világban, általad legyen megszentelt. Isten téged — emberek és angyalok előtt — gyermekének ismert el, könyörögj tehát, hogy szégyent ne hozz „arra a szép névre, amelyről neveztettek” (Zak 2:7)! Isten képviselőjeként küld téged e világba, nyilatkozzék meg hát az Ő neve életed minden egyes részében! Ez az imakérés azt kívánja tőled, hogy Isten jellemével bírj. Csak akkor szentelheted meg és nyilatkoztathatod ki a világ előtt az Ő nevét, ha életed és jellemed Isten életét és jellemét szemlélteti. Mindezt pedig Krisztus kegyelmének és igazságának elfogadása által teheted meg.

„Jöjjön el a te országod” (Mt 6:10/8)

Isten az Atyánk, aki szeret bennünket, és gondoskodik gyermekeiről, mint a világegyetem hatalmas Királya. Birodalmának érdeke a mi érdekünk is. Munkálkodjunk vele együtt országa építésén!

Krisztus tanítványai a dicsőség országának közeli eljövetelét várták. Ám amikor Jézus őket erre az imára tanította, egyben arra is utalt, hogy most még nem jön el; eljöveteléért — mint egy ezután bekövetkező eseményért — imádkozzanak. De ez az ima mégis ígéretet jelentett részükre, mert bár napjaikban még nem érhetik meg országa eljövetelét, Jézus parancsának ténye, hogy annak eljöveteléért imádkozzanak, bizonyítéka volt, hogy az Isten által meghatározott időben biztosan eljön.

Isten országa most épül fel, amint napról napra adják át magukat a bűnnel és lázadással telt szívek a szeretet uralmának. De az Ő dicsősége országának teljes felállítása csak Krisztus második eljövetelekor valósul meg itt a földön. „Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt lévő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének” (Dán 7:27). Öröklik azt az országot, amely számukra a világ kezdetétől fogva készíttetett (Mt 25:34); Krisztus ekkor állítja fel királyságát, és veszi át uralmát.

A mennynek kapui újból feltárulnak, és Üdvözítőnk tízezerszer tízezer és sok ezer szent kíséretében, mint a királyok Királya és uraknak Ura jön el. Akkor Jahve, az „Úr lesz az egész földnek királya” (Zak 14:9). Akkor az „Úr is egy lesz, és az ő neve is egy”. „Imé az Isten sátora az emberekkel van, s velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenük” (Jel 21:3).

De eljövetele előtt — mondta Jézus — „Az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik az egész világon, bizonyságul minden népnek” (Mt 24:14). Országa nem jön el előbb, amíg kegyelmének örömhíre fel nem hangzott a föld minden részén; országának eljövetelét siettetjük tehát, ha Istennek átadjuk magunkat, és lelkeket nyerünk meg az igazságnak. Akik magukat teljesen felajánlják szolgálatára, s így szólnak: „Ím, itt vagyok, küldj engemet”, s akik készek tevékenykedni embertársaikért — „megnyitni szemeiket, hogy sötétségből világosságba és Sátánnak hatalmából Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltek között osztályrészt nyerjenek...” —, csakis azok imádkozhatják őszintén: „jöjjön el a te országod” (Ésa 6:8; Apcs 26:18).

Mai Bibliai szakasz: Prédikátor 9

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor%209&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor%209&version=NT-HU

Életünk távlati értelme: minden erőnkkel Istennek élni és a valódi bölcsességet alkalmazni, amit Salamon itt drámai módon mutat be.

Itt a Földön mindnyájunknak ugyanaz a sorsunk. Az emberek szíve gonoszsággal és bolondsággal van tele életük során, és amikor meghalnak, csatlakoznak a holtakhoz (5. vers).

A gondolat, hogy a halál mindenkit utolér, nem elkeserítő dolog Isten fiai és leányi számára, mert a halál az ellenségtől származik és legyőzetik (1Kor 15:26). „Mert akárkinek, valaki minden élők közé csatlakozik, van reménysége” (6. vers). Ezért minden napon tudatosan Istenért kell élnünk. Az életet nem valamilyen örömteli elképzelésként kapjuk ajándékba, de békességben és örömben kell élnünk Isten jövetelére várva. Példa erre a házastársi kapcsolat: „Éld életedet a te feleségeddel, akit szeretsz, a te hiábavaló életednek mindennapjaiban” (11. vers). Ha Isten szeretetében élsz, otthonod, munkád, tanulmányaid és napi cselekedeteid a Menny egy kis darabját hozzák a Földre.

A megértéshez és mérlegeléshez bölcsességre van szükség (19. vers). A bölcsesség azonban nem csak értelmi képességeket, tudást jelen, hanem erkölcsi nagyságot is. „Az igazi vezető… értelmes szívért imádkozik, hogy különbséget tudjon tenni jó és rossz között” (E. G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 21. oldal).

„Uram, kérlek segíts, hogy különleges módon érted élhessek, a mennyei bölcsességet keresve, és add, hogy napjaim percei egy kis bepillantást engedjenek a Mennybe! Ámen.”

Emmanuel Oliveira Guimarães

262. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL 5. fejezetéhez (augusztus 9-15.).

Imalistát könnyű készíteni:

Biztonságos utazások,
Több pénz,
Munkahelyi előléptetés,
Az ellenségeim megbüntetése,
Egészséges test,
és a lista folytatódik…

Könnyű olyan imalistát készíteni, ahol az ima központi fókusza RAJTAM van. Drága Mennyei Atyám, ezeken a módokon tudsz megáldani ENGEM. Ezek azok a dolgok, amik szerintem ENGEM boldoggá tennének.

A tanítványok megkérték Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni, Ő pedig nem okozott csalódást. 65 szó. Egyszerű, mégis mély értelmű. Érdekes, hogy ebben az imában mindössze 7 szó van, ami személyes, ideiglenes szükségletekkel kapcsolatos. „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.”

Isten törődik mindennel, ami hatással van ránk. Azt akarja, hogy az összes legbelső gondolatunkat és vágyunkat kommunikáljuk felé, mégis az imáinkban azt akarja elérni, hogy magunkon túl mutassunk. El akar juttatni minket arra a helyre, ahol elsőként Atyánkként gondolunk rá, olyasvalakire, aki ismeri a szükségleteinket, és a szívében a mi érdekünket tartja leginkább szem előtt. Az Ő királyságára és az Ő akaratára a földön, amely igazából a valódi boldogság forrása. Az Ő erejére, amely távol tud tartani minket a kísértéstől és meg tud szabadítani minket a gonosztól. Másokra, és az óriási áldásokra, amelyek a megbocsátás és a kibékülés, bűnrendezés révén áradhatnak.

Nagyon könnyű olyan imalistát készíteni, amely RÁM fókuszál. Azonban mennyi békéről, megelégedésről és valódi beteljesülésről maradunk le, ha ilyen alacsonyra tesszük a lécet?

Próbáljunk meg ma inkább Isten imalistájára összpontosítani!

Lisa Ward

Egyházi tisztviselő, Cleburne, Texas, USA

Fordította Gősi Csaba

2020. augusztus 9., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 9 - VASÁRNAP - Prédikátor 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 5. fejezet 1852. nap

5. fejezet (1. rész) – Az Úr imája

„Ti azért így imádkozzatok” (Mt 6:9)

Üdvözítőnk két alkalommal mondta el ezt az imát. Először a Hegyi Beszédben az egybegyűlt tömeg jelenlétében, másodszor pedig néhány hónappal később, csupán tanítványai előtt. Tanítványai egy ideig távol voltak tőle, s mikor visszatértek, látták, hogy Mesterük mélyen elmerülve beszélget Atyjával. Jelenlétüket észre sem vette, s fennhangon folytatta imáját. Mennyei világosság ragyogta be arcát. Úgy látszott, mintha közvetlenül a Láthatatlan színe előtt állna, s olyan élő erő nyilatkozott meg szavaiban, mintha Isten személyes közelségében beszélne.

Ez a jelenet a tanítványok szívét mélyen meghatotta. Gyakran észrevették, hogy Mesterük néha több órát tölt el egyedül, Atyjával beszélgetve. A nappalt arra fordította, hogy a körülötte szorongó tömegnek szolgáljon, s hogy a rabbik végzetes tévedéseit leleplezze. Ez a végtelen munka azonban annyira kimerítette, hogy anyja és testvérei, sőt gyakran tanítványai is attól tartottak, hogy életébe kerülhet. De azt is észrevették, hogy egy-egy fáradságos nap végeztével, amikor Istennel imában töltött órái után visszatért, arcáról boldog béke sugárzott, jelenléte felüdítette környezetét. Az Atyával eltöltött reggeli órák tették lehetővé, hogy az embereknek mennyei világosságot vigyen. Szavainak és cselekedeteinek erejét a tanítványok már régen ezekkel az imaórákkal hozták kapcsolatba, s most, amikor könyörgését figyelték, szívük megalázkodott, és szent félelemmel telt meg. Meggyőződve saját fogyatkozásaikról és ínségükről — mikor imáját befejezte — ezzel a kéréssel járultak elé: „Uram, taníts minket imádkozni” (Lk 11:1)

Jézus nem tanította őket új imára. Csak megismételte azt, amire már előzőleg oktatta őket, mintha csak mondani akarta volna: „Csak meg kell értenetek, amit már eddig előtökbe adtam; mély az értelme, s még nem merítettétek ki.”

Üdvözítőnk nem korlátozta az imát kizárólag ezekre a szavakra. Mint egy az emberek közül, feltárta előttük az imáról alkotott felfogását, a szavakat, amelyek olyan egyszerűek, hogy egy kisgyermek is megértheti, és mégis olyan tartalmasak, hogy értelmét a legkiválóbb elme sem képes teljesen felfogni. Arra tanít bennünket, hogy hálaadással járuljunk Istenhez, ínségünket tárjuk fel előtte; bűneinket valljuk be néki, s ígéretére támaszkodva, kegyelméért esedezzünk.

„Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk” (Mt 6:9/a)

Jézus arra tanít bennünket, hogy Atyját Atyánknak nevezzük. Ő nem szégyell minket testvéreinek nevezni (Zsid 2:11). Szíve annyira kész, és úgy vágyakozik minket az isteni család tagjaként üdvözölni, hogy mindjárt a megszólításban, amellyel Istenhez közeledünk, biztosít bennünket mennyei összetartozásunkról — „Mi Atyánk

Ennek ad hangot az a csodás igazság, amely csupa bátorítás és vigasz, hogy Isten éppúgy szeret bennünket, mint tulajdon Fiát. Mindezt a tanítványokért mondott utolsó imájában is kifejezte Jézus: „És szeretted őket, amiként engem szerettél” (Jn 17:23).

E világot Sátán bitorolja, és kegyetlen zsarnokként uralkodik felette; Jézus azonban szeretettel vette körül, és újból összekapcsolta Jahve trónjával. A kérubok, szeráfok és Isten el nem bukott angyalainak megszám1álhatatlan serege zengett hálaéneket Istennek és a Báránynak, amikor bizonyossá vált a győzelem. Örvendeztek, hogy az elveszett emberiség előtt megnyílt az üdvösség útja, és a föld felszabadulhat végre a bűn átka alól.

Mennyivel inkább örülnie kellene azoknak, akik ajándékba kapták ezt a határtalan szeretetet! Hogy is kételkedhetnénk és élhetnénk tovább is bizonytalanságban, és hogyan érezhetnénk magunkat árváknak? A törvényszegők érdekében öltött Jézus emberi természetet, és hasonló lett hozzánk, hogy ezáltal örök békénk és biztonságunk legyen. Van Szószólónk a mennyekben, s aki Őt személyes megváltójául elfogadja, soha nem árvul el, hogy bűneinek terhét maga hordozza.

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk.” „Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt dicsőüljünk is meg.” „És még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogyha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk őhozzá, mert meg fogjuk őt látni, amint van” (1Jn 3:2; Róm 8:17).

Az Istenhez való közeledés első lépése: felismerni és hinni „Istennek irántunk érzett szeretetét” (1Jn 4:16), mert szeretetének vonzereje késztet bennünket arra, hogy hozzá járuljunk.

Isten szeretetének felismerése arra késztet bennünket, hogy lemondjunk az önzésről. Amikor Istent Atyánknak nevezzük, elismerjük, hogy Isten minden gyermeke olyan, mintha testvérünk lenne. Valamennyien része vagyunk az emberiségnek, és mindannyian egy család tagjai vagyunk. Foglaljuk imáinkba felebarátainkat csakúgy, mint önmagunkat, mert senki sem imádkozik helyesen, aki csak önmagára kér áldást.

A mindenható Isten — mondta Jézus — abban a kiváltságban részesít bennünket, hogy Atyánknak szólíthatjuk. Jól gondoljátok meg, hogy ez mi mindent foglal magában! Földi szülők soha nem fohászkodtak még úgy eltévelyedett gyermekükért, mint Alkotónk imádkozik a bűnösért. A bűneikben megátalkodottak megtéréséért még a leggyengédebb emberi szeretet sem munkálkodik úgy, mint Isten. Ő ott lakik minden egyes házban, minden kiejtett szót meghall, figyel minden egyes imára, segít minden lélek gondján, csalódásait hordozza; megfigyeli az atya, anya, testvér, barát és szomszéd iránt tanúsított viselkedést. Minden ínségünkben gondoskodik rólunk. Kegyelmének árjai állandóan folynak, hogy szükségleteinket kielégítsék.

Ha Istent Atyánknak nevezzük, akkor gyermekeinek tekintjük magunkat, mint akiket bölcsessége vezet, s akik minden dologban engedelmeskedni akarunk neki, jól tudva, hogy szeretete változhatatlan. Terveit örömmel tesszük magunkévá, s mint Isten gyermekei, az Ő tiszteletét, jellemét, gyermekeit és munkáját tartjuk életünkben a legfontosabbnak. Örömmel ismerjük el és tiszteljük Atyánkhoz és családjának minden egyes tagjához való tartozásunkat.

„Ki vagy a mennyekben.” Ő, akire Krisztus szavai szerint fel kell tekintenünk, „a mi Atyánk”, „az égben van, és amit akar, azt megcselekszi”. Oltalmában biztonságban vagyunk: „Mikor félnem kellene is, én bízom tebenned” (Zsolt 115:3; 56:4).

Mai Bibliai szakasz: Prédikátor 8

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor%208&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor%208&version=NT-HU

Miután Salamon bemutatta az élet igazságtalanságát és kuszaságait, egy olyan alapelvet állít fel, amelynek segítségével megtanuljuk, hogyan álljunk meg biztosan a nehéz időkben.

Azzal a kijelentéssel kezdi, hogy a bölcsesség fölötte áll minden másnak, amivel rendelkezhetünk. A bölcs ember értelmezni tudja az élet tapasztalatait, különbséget tud tenni a nehézség és a jóságosság, a jelenlegi kultúra és a jó keresztény erény között. Ezért tanácsolja, hogy „a király parancsát meg kell tartani”. A szolgának igaza lehet, de nem bölcs lépés szembeszegülni a királlyal, ha nem feltétlenül szükséges. Ha békességben és biztonságban szeretnénk élni, akkor fontos engedelmeskednünk Isten törvényeinek, de az ország törvényeinek is.

A bölcs ember tudja, mikor beszéljen és mikor hallgasson. Ismeri a helyes módszereket és eljárásokat, és alkalmazza is azokat. Felismeri a lehetőségeket, és él azokkal, amikor észreveszi azokat. Mindennek van helye és ideje. Emberi természetünkben azonban van egy olyan korlát, hogy nem tudjuk megjósolni, minek következtében mi fog történni, és ez bizony nyugtalanságot okoz.

A 8. vers azt mondja, hogy élet véget érhet bármely pillanatban, mert: 1) senki sem tudja a másik embert életben tartani, 2) a halál Isten ellenőrzése alatt áll, 3) amikor a nagy küzdelemről van szó, egyetlen földi hatalom sem tud rajtunk segíteni, csak Isten.

Salamon a saját tapasztalatából merít: aki rosszat tesz embertársának, önmagát teszi tönkre. Én is láttam rossz embereket, akik távol álltak Istentől, de mégis dicsőítették őket, amikor meghaltak, azonban idővel elfelejtették őket.

Napi tevékenységeinknek van egy célja, jellemünk épülését és formálását szolgálja. Ezért az ember ne legyen bölcs a maga szemében, és ne higgye, hogy képes megérteni Isten tetteit. A helyes magatartásunk Isten előtt ez legyen: „Fogadjuk el az ajándékokat, amelyeket Ő ad, és használjuk fel azokat az Ő szolgálatára.”

„És énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: „Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya: ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid” (Jel 15:3-4).

„Drága Istenünk! Te hatalmas vagy és a Te Fiadban való ajándékod által fiaiddá és lányaiddá tettél bennünket. Uram, minden nap szükségem van a Te jelenlétedre. Vezess engem, hogy a jót cselekedjem, és ne önmagamra támaszkodjak! Kérlek, maradj közel hozzám! Ámen.”

Hugo Valda

262. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL 5. fejezetéhez (augusztus 9-15.).

Imalistát könnyű készíteni:

Biztonságos utazások,
Több pénz,
Munkahelyi előléptetés,
Az ellenségeim megbüntetése,
Egészséges test,
és a lista folytatódik…

Nagyon könnyű olyan imalistát készíteni, amely RÁM fókuszál. Azonban mennyi békéről, megelégedésről és valódi beteljesülésről maradunk le, ha ilyen alacsonyra tesszük a lécet?

Próbáljunk meg ma inkább Isten imalistájára összpontosítani!

Lisa Ward

Egyházi tisztviselő, Cleburne, Texas, USA

Fordította Gősi Csaba

2020. augusztus 8., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 8 - SZOMBAT

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 4. fejezet 1851. nap

4. fejezet (8. rész) – Igaz istentisztelet

„Keressétek először Istennek országát” (Mt 6:33)

A nép figyelmesen hallgatta Jézus szavait, azonban még most is a földi királyság megalapításán ábrándozott. Jézus a menny kincseit tárta fel előttük, de az ő gondolataikat ez a kérdés foglalkoztatta: „Vajon a vele való kapcsolatunk mennyiben mozdítja elő földi terveink megvalósítását?” Jézus megmagyarázta nekik, hogyha minden gondjukat a világ dolgaira fordítják, a pogányokhoz hasonlítanak, akik szintén úgy élnek, mintha Isten — kinek szeretetteljes gondoskodása minden teremtményére kiterjed — nem létezne

„Mindezeket” — mondotta Jézus — „a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van” (Lk 12:30). „Keressétek először Istennek országát és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Mt 6:33). Én azért jöttem, hogy nektek a szeretet, az igazság és a béke országát hirdessem. Tárjátok ki szíveteket, fogadjátok be ezt az országot; legyen legfőbb törekvéstek, hogy ezt az országot szolgáljátok! Noha ez az ország lelki ország, nem kell félnetek, mert ennek Ura gondot visel testi szükségleteitekről is. Ha az Úr szolgálatába álltok, akkor Ő — a menny és föld hatalmas Ura — gondoskodik szükségleteitekről.

Jézus nem mondja, hogy szükségtelen létfenntartásunkért fáradoznunk, csak azt tanítja, hogy mindenben Ő legyen számunkra a kezdet és a vég: a legfontosabb. Ne kezdjünk olyan dologba, ne törekedjünk olyan cél elérésére, és ne keressünk olyan élvezetet, amely által meggátolhatnánk Krisztus szentségének, igazságának jellemünkben és életünkben való kialakulását! Amit teszünk, mindent tiszta szívből, az Úrért tegyünk!

Amíg Jézus e földön járt, megszentelte az életet legapróbb részleteiben is, mert az emberek előtt állandóan Isten dicsőségét nyilatkoztatta ki, s mindent Atyja akaratának rendelt alá. Ha példáját követjük, ígérete reánk is érvényes, hogy mindaz, amire az életben szükségünk van, „megadatik” nékünk. Semmiben sem szűkölködnek, akik őszintén szolgálják az Urat. Szegénység vagy jólét, betegség vagy egészség, egyszerűség vagy bölcsesség, mind-mind olyan körülmények, amelyben kegyelmének ígérete szerint gondot visel rólunk.

Isten örökkévaló karja átöleli azt a lelket, aki segítségért folyamodik hozzá, ha mégoly gyenge is. A hegyek és halmok minden kincse eltűnhet, de az, aki az Úrnak él, megmarad. Mert „a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1Jn 2:17). Isten városának aranykapuja feltárul, s beengedi mindazokat, akik e földön megtanulták, hogy a legnagyobb szenvedések és veszteségek között is Istennél keressenek tanácsot, vigaszt és reményt. Angyalok éneke üdvözli őket, és élvezhetik az élet fájának gyümölcsét. „Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad” (Ésa 54:10).

„Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől… Elég minden napnak a maga baja” (Mt 6:34)

Ha Istennek adtad át magad, hogy munkáját végezd, akkor nem kell aggodalmaskodnod a holnap miatt. Akinek szolgálsz, kezdettől fogva ismeri a véget. A holnap eseményei, amelyek szemeid előtt titokzatosak, a Mindenható előtt nyilvánvalóak.

Ha dolgainkat saját kezünkbe vesszük, és saját bölcsességünkben bízva akarunk sikert elérni, akkor olyan terhet veszünk vállainkra, amelyet nem Isten rakott ránk, amit segítsége nélkül akarunk cipelni. Magunkra vállaljuk azt a felelősséget, amely Istené, s így valójában helyettesítjük Őt. Nyugtalanok lehetünk, előre láthatunk bizonyos veszélyeket, veszteségek érhetnek bennünket, mert azok elmaradhatatlanok, de ha igazán hisszük, hogy Isten szeret bennünket, és csak javunkat akarja, akkor a jövő nem fog aggasztani. Úgy bízunk Istenben, mint a gyermek bízik szerető szüleiben. Gondjaink és szenvedéseink eltűnnek, mert akaratunk megnyugszik Isten akaratában.

Krisztus nem ígérte meg, hogy a holnapi nap terheit már ma hordja helyettünk, de azt mondta: „Elég néked az én kegyelmem.” S miként a pusztában hullott a manna Izrael seregei számára, úgy árad számunkra is naponként a mennyei kenyér.

Egyszerre csak egyetlen nap a miénk, ez alatt éljünk Istennek! Ez egyetlen napon tegyük le ünnepélyesen összes terveinket és szándékunkat Isten kezébe, s vessük rá összes gondjainkat, mert Ő gondot visel rólunk. „Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek” (Jer 29:11). „Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csöndességben és reménységben erősségtek lett volna” (Ésa 30:15).

Ha az Urat keresed, és minden újabb napon hozzá térsz; ha saját választásod alapján szabadon és örömmel kívánsz Istenben maradni; ha kegyelmi hívását örömmel követed, s ha Krisztus igáját — az engedelmesség és szolgálat igáját — hordod, akkor összes panaszod elcsitul, nehézségeid eltűnnek, és minden zavaros problémád, amellyel szembe kell nézned, megoldódik.

Mai Bibliai szakasz: Prédikátor 7

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor%207&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor%207&version=NT-HU

Isten bölcs életvitelre tanította fiait és leányait, hogy éljenek az élet adta lehetőségekkel.

Sokan a hírnévben és gazdagságban keresik az élet értelmét, azt hiszik, az örökre megtartja őket; és elfeledkeznek arról, hogy a dolgok nem örökéletűek, csak egy pillanatig tartanak, akár a parfüm illata, mely a használat után nagyon hamar elillan (1. vers)

Aki valóban tudja, hogyan kell az Istentől kapott bölcsességgel élni, megpróbálja visszatükrözni, fájdalmak és könnyek között is (4. vers) az élet értelmét. A csapások emlékeztetnek arra, hogy az élet rövid, és bölcsen kell élnünk, hogy jellemünk fejlődjön. Nehéz időkben többet megtudunk Istenről, mint a boldog időkben.

A bölcsesség képes befejezni, amit mi elkezdtünk (8. vers), ehhez munkára, türelemre és önfegyelemre van szükség. Isten műve a férfiak és nők teljes helyreállításával végződik majd, amikor az Úr Jézus visszatér.

Óvakodnunk kell, nehogy azt gondoljuk, hogy már minden tudunk, amit tudnunk kell (Jel 3:17). Ahogy a bölcs ember mondta: „Mikor azt gondolám, hogy bölcs vagyok, éntőlem a bölcsesség távol vala.” (23. vers). Ha bölcsességre törekszünk, a mennyei bölcsességet is keresnünk kell.

A bölcs szerint van, ami rosszabb a halálnál; mégpedig a csalfa feleség (26. vers). Aki azonban igyekszik jó lenni és hallgat az Úrra, az nem esik el és megmenekül.

Isten tanácsol minket igéjében, hogy kiegyensúlyozottabb és jobb életet élhessünk (16. vers).

Ha követjük ezeket a szavakat, és tiszteljük Istent (18. vers), akkor felkészülhetünk, hogy az Ő jelenlétében éljünk az örökkévalóságon át.

„Atyám, szeretnék jó lenni, és kiegyensúlyozottabb, jobb életet élni, de ehhez nagy szükségem van a Te segítségedre. Kérlek segíts nekem! Ámen.”

Eliezer Junior

261. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL 4. fejezetéhez (augusztus 2-8.).

„A te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.” (Máté 6:4) Az óva intő ígéretet Jézus a 6. és 18. versekben megismétli, látszólag a hangsúly kedvéért. Természetünknél fogva dicsekvőek vagyunk. Zabolátlan emberi természetünk szeret hivalkodni, ez azonban nem Isten útja. „A megromlás előtt kevélység jár.” (Péld 16:18) Isten minket az „énünk mások javára és mások boldogságáért való megtagadására” hív, és ezt „a menny a dicsőség királyával való egység jegyének ismeri el.”

Mi indít minket adakozásra, imára vagy böjtre? A jutalom, amit Isten ígér? Miért int óvatosságra ez az ígéret? Azok, akik a bűn sötétségében élnek, az önzőségük következtében vakok lévén mások szenvedésére, „végül elveszítik látóképességüket.” Amikor meglátják Isten dicsőségét „az Ő eljövetelének fényességével” (2Thess 2:8), az számukra megemésztő tűz lesz. Amint azonban kincseket gyűjtünk a mennyben, „őszinte szándékkal, szívbeli igaz szeretettel… ezen indokok azok, amelyeket a menny értékel”, jellemünkben Istenhez hasonlatossá válunk, és „amennyire átadjuk magunkat Istennek, hogy az emberiséget szolgáljuk, olyan mértékben részesülünk Isten ajándékában. … A legnagyobb jutalom pedig Isten maga.” Elmélkedjünk hát ezen alaposan. Szeretnél találkozni a Mennyei Atyáddal? Milyen jutalomra vágyakozol?

Mary Harrison

könyvelő, Grand Rapids, Michigan, USA

Fordította Gősi Csaba