2016. augusztus 25., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 25 - CSÜTÖRTÖK - Ezsdrás 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. fejezet 410. nap

A frigyláda háromszáz évig maradt Silóban. Éli házának bűne miatt a filiszteusok kezébe került és Silót feldúlták. A láda többé nem került vissza ide a sátorba. A szent szolgálatot végül a jeruzsálemi templomba helyezték át és Siló elvesztette jelentőségét. Csak romok mutatják egykori helyét. Sok évszázad múlva sorsát felhasználták Jeruzsálem intésére. "[...] menjetek csak el az én helyemre, amely Silóban van" - mondta az Úr Jeremiás próféta által - "és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemmel, Izráelnek gonoszságáért! Azért úgy cselekszem e házzal, amely az én nevemről neveztetik, amelyben ti bizakodtok, és e hellyel, amelyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, amint Silóval cselekedtem" (Jer 712.14).

"Mikor pedig elvégezték [...] a földnek örökbevételét" (Józs 19:49) és minden törzs elnyerte a maga részét, Józsué is előadta igényét. Mint Káleb, ő is megkülönböztetett ígéretet nyert örökségét illetően. Mégsem kért magának tágas tartományt, hanem csak egyetlen várost. És az Úr rendeletére neki adták "[...] azt a várost, amelyet kért vala [...] és megépíté azt a várost, és abban lakozék (Józs 19:50). Józsué városának neve "Timnath-Szeráh" (a megmaradt rész) maradandó bizonysága volt a hódító nemes jellemének és önzetlen lelkületének. Ahelyett, hogy első lett volna a hódított zsákmány tulajdonba vételében, igényével mindaddig várt, míg népe legkisebbjét is kiszolgálták.

A lévitáknak kijelölt városok közül hatot, hármat-hármat a Jordán két partján, menedékvárosnak nyilvánítottak, ahol az embergyilkos védelmet kereshetett. E városok kijelölését Mózes rendelte el, hogy oda szaladjon a gyilkos, aki véletlenül ölt meg valakit. "És legyenek azok a ti városaitok menedékül [...] és ne haljon meg a gyilkos, míg ítéletre nem áll a gyülekezet elé" (4Móz 35:12). Ezt a kegyes intézkedést a személyes vérbosszú gyakorlása tette szükségessé, mely szerint a gyilkoson a meggyilkolt legközelebbi rokona vagy örököse bosszút állhat. Nyilvánvalóan szándékos bűnesetnél nem volt szükség bírói kihallgatásra. A vérbosszuló bárhova követhette a gyilkost és megölhette ott, ahol éppen megtalálta. Az Úr nem látta jónak, hogy e szokást abban az időben eltörölje, de gondoskodott azok biztonságáról, akik akaratlanul oltották ki valakinek az életét.

A menedékvárosok úgy voltak elosztva, hogy félnapi utazással az ország minden részéből elérhették. Az odavezető utakat állandóan karban kellett tartani, hogy a menekülő egy pillanatra se legyen akadályoztatva. Végig az úton jelzőtáblákat kellett felállítani, amelyekre világos és szembetűnő betűkkel írták fel e szót: "Menedék". E rendelkezést bárki, zsidó, idegen és jövevény igénybe vehette. De amíg az ártatlanokat nem volt szabad elhamarkodottan megölni, ugyanakkor a bűnös sem kerülhette el a büntetést. A menekülő ügyét az illetékes hatóságoknak gondosan ki kellett vizsgálni és csak ha ártatlannak bizonyult a szándékos gyilkosságban, lehetett őt a menedékvárosban megvédeni. A bűnöst ki kellett szolgáltatni a vérbosszulónak. Akik jogosultak voltak a védelemre, csak azzal a feltétellel nyerhették el azt, ha a kijelölt menedék határain belül maradtak. Ha valaki elbarangolt a kijelölt határon túlra és a vérbosszuló rátalált, életével kellett fizetnie azért, hogy az Úr gondviselését figyelmen kívül hagyta. A főpap halála után azonban mindenki, aki védelmet keresett a menedékvárosokban, szabadon visszatérhetett birtokára.

A gyilkossági tárgyaláson a vádlottat nem lehetett egyetlen tanú vallomása alapján elítélni, még akkor sem, ha a körülmények erősen ellene szóltak. Az Úr utasítása így szólt: "Ha valaki megöl valakit, tanuk szavára gyilkolják meg a gyilkost; de egy tanú nem lehet elég tanú senki ellen, hogy meghaljon" (4Móz 35:30). Krisztus volt az, aki ezeket a rendelkezéseket Izrael számára Mózesnek adta, amikor pedig a földön járt, tanítványait tanította, hogyan bánjanak a tévelygővel. A Nagy Tanító megismételte a tanítást, hogy egy ember tanúskodására nem lehet felmenteni vagy elítélni valakit. Egy ember meglátása vagy véleménye nem dönthet el vitatott kérdéseket. Ezekben a dolgokban kettőnek vagy még többnek kell társulnia és együtt kell viseljék a felelősséget, hogy "[...] két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó" (Mt 18:16).

Ha pedig valakit bűnösnek találtak, nem menekülhetett meg sem engesztelés, sem váltságdíj ellenében. "Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki" (1Móz 9:6). "Az olyan gyilkos életéért pedig ne vegyetek el váltságot, aki halálra való gonosz, hanem halállal lakoljon" (4Móz 35:31). "[...] oltáromtól is elvidd azt a halálra" szólt az Úr parancsa (2Móz 21:14). "[...] a földnek nem szerezhető engesztelés a vér miatt, amely kiontatott azon, csak annak vére által, aki kiontotta azt" (4Móz 35:33). A nemzet biztonsága és tisztasága megkívánta, hogy a gyilkosság bűnét szigorúan megbüntessék. Az emberi életet, amelyet egyedül Isten adhat, szentül meg kell őrizni.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 8

Van úgy, miközben Istennel járunk, hogy valamit állítunk, hirdetünk, de mégis másként cselekszünk. Azt állítjuk, hogy Isten hatalma végtelen, mégis emberi védelmi eszközökkel és módszerekkel vesszük magunkat körül.

Ezsdrás jó példával szolgál arra, hogy hogyan cselekedhetünk következetesen a hitünk szerint. Ahelyett, hogy a királytól kért volna katonai kíséretet önmaga és a nép számára, ami arra utalt volna, hogy nem igazán bízik Isten oltalmában, Ezsdrás Istentől kért védelmet. Böjtöt hirdetett ezekkel a szavakkal: „Azért böjtölünk, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és biztonságos utazást kérjünk tőle mind a magunk, mind gyermekeink és minden tulajdonunk számára” (21. vers – magyar Easy-to-Read [könnyen olvasható] fordítás). Ezsdrás hitte, hogy „Istenünk keze nyugszik azokon, akik őt keresik, hogy megvédje őket – de haragja és hatalma zúdul azokra, akik őt elhagyják” (22. vers – magyar Easy-to-Read fordítás). És Isten válaszolt is imáikra.

Amikor az Úr felelősséggel ruház fel bennünket, hűségesen kell elvégeznünk a ránk bízott szolgálatot, tudva azt, hogy Istennek tartozunk elszámolással. Amikor Ezsdrás útra bocsátotta azokat a férfiakat, akiket az önkéntesen felajánlott javak hordozására választottak ki, emlékeztette őket, hogy az Úr szolgálatára különítették el őket, és hogy az adomány szent. Átvették a lemért és leltárba vett kincseket, és megbízatásuk szerint hűségesen őrködtek felette.

Izrael Szentje, rendelj olyan férfiakat és nőket, akikben megbízhatunk, és taníts minket Tebenned bízni!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

2016. augusztus 24., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 24 - SZERDA - Ezsdrás 7

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 48. fejezet 409. nap

Kérését azonnal teljesítették. Senkire sem lehetett volna ez óriási erődítmény bevételét rábízni. "És megáldá őt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül [...] amiért hogy tökéletesen követte vala az Urat, Izráelnek Istenét" (Józs 14:13-14). Káleb hite ugyanaz volt most is, mint amikor ellentmondott a kémek rossz jelentésének. Hitte Isten ígéretét, hogy az ő népét Kánaán birtokába helyezi és ebben teljesen az Urat követte. Elviselte népével a hosszú pusztai vándorlást, így osztozott a bűnösök csalódásában és terheiben, ám nem panaszkodott, hanem dicsőítette Isten irgalmát, amely megőrizte őt a pusztában, míg atyjafiai ott lelték sírjukat. A pusztai vándorlás veszedelmei, bajai és csapásai alatt, csakúgy, mint a kánaáni háborús esztendőkben is megtartotta őt az Úr, s most is, hogy elmúlt nyolcvan éves, ereje még mindig nem fogyatkozott meg. Nem kért meghódított területet örökségül, hanem ragaszkodott ahhoz a területhez, amelyet a kémek bevehetetlennek állítottak. Isten segítségével azt az erődítményt akarta kiragadni az óriások kezéből, melynek ereje Izrael hitét megingatta. Nem hatalom vagy dicsőségvágy sugallta Káleb kérését. Az öreg harcos a népnek kívánt példát adni, amely dicsőíti Istent és bátorítja a törzseket az atyáik által bevehetetlennek tartott ország elfoglalására.

Káleb elnyerte örökségét, mely után szíve negyven éven át sóvárgott, és Istenben bízva "[...] kiűzé onnan [...] Anáknak három fiát" (Józs 15:14). Így biztosította örökségét a maga és házanépe számára. Igyekezete nem csökkent, nem telepedett le, hogy örüljön örökségének, hanem tovább űzte az ellenséget nemzetének javára és Istenének dicsőségére.

A gyávák és a lázongók meghaltak a pusztában, de az igaz kémek ehettek Eskól gyümölcséből. Mindenkinek hite szerint adatott. A hitetlen meglátta félelmének beteljesedését. Isten ígérete ellenére állították lehetetlen Kánaánt bevenni és nem is birtokolhatták azt. De akik bíztak Istenben és inkább tekintettek az ő hatalmára, mint az őket körülvevő veszedelmekre, beléphettek a jó országba. "Hit által országokat győztek le, [...] megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait" (Zsid 11:33-34). "[...] az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk" (1Jn 5:4).

Az ország felosztását illetően egy másik igény Káleb kérelmével teljesen ellentétes lelkületet mutatott. Ezt József fiai, Efraim törzse és Manassé féltörzse terjesztették elő. Nagyobb lélekszámukra való tekintettel e törzsek kétrésznyi területet kaptak. A sorshúzás számukra az országban a leggazdagabb részt jelölte ki, magába foglalva Sáron termékeny síkságát, de a völgyben levő fontos városok közül sok még a kanaániták birtokában volt, s a törzsek megrettentek a honfoglalás fáradalmaitól és veszélyeitől. Efraim, Izrael egyik legnépesebb törzse volt. Józsué is e törzshöz tartozott és tagjai ennek alapján előjogokat tulajdonítottak maguknak. "[...] Miért adtál nékem egy sors szerint való örökséget és egy osztályrészt, holott én sok nép vagyok?" (Józs 17:14) - mondották Józsuénak. De a vezetőnél nem tudták elérni, hogy a szigorú igazságtól eltérjen.

Válasza ez volt: "Ha sok nép vagy te, menj fel az erdőre, és irts ott magadnak a Perizzeusoknak és Refiamnak földén, ha szoros néked az Efraim hegye (Józs 17:15).

A felelet megmutatta a kérelem igazi okát. Hiányzott a hit és a bátorság a kananeusok kiűzésére. Ezt válaszolták: "Nem elegendő nékünk ez a hegy, a Kananeusoknak pedig, akik a völgyi síkon laknak, mindnek vasszekerök van" (Józs 17:16). Izrael Istenének hatalma népe záloga volt, és ha az efraimiták Káleb hitével és bátorságával rendelkeztek volna, egyetlen ellenség sem állt volna meg előttük. Kinyilvánított óhajuknak, hogy elkerüljék a fáradságot és a veszélyeket, Józsué határozottan ellenállt. "[...] Sok nép vagy te és nagy erőd van néked [...] kiűzöd a kananeust, noha vasszekere van néki, s noha erős az" (Józs 17:17-18). Saját érvelésüket fordította ellenük. Nagy nép lévén, amint állították, képesek - mint testvéreik - saját útjukat járni. Isten segítségével nem kell félniük a vasszekerektől.

Eddig Gilgál volt a nemzet főhadiszállása és a szentély helye. Most azonban a sátort a kiválasztott, állandó helyére kellett szállítani. Siló kis város volt Efraim örökségében. Az ország központjához közel feküdt és minden törzs által könnyen elérhető volt. Az ország egy részét már teljesen meghódították, úgyhogy az imádkozókat nem lehetett megzavarni. "Izráel fiainak egész gyülekezete pedig összegyülekezék Silóban és oda helyhezteték a gyülekezetnek sátorát" (Józs 18:1). A törzsek, amelyek még mindig táborban voltak, amikor a sátort elvitték Gilgálból, követték azt és Siló mellett ütötték fel sátrukat. Ezek a törzsek itt maradtak, amíg szét nem oszlottak saját birtokukra.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 7

Isten munkája soha nem ér véget az épületekkel. Míg a 6. fejezetben annak leírásával találkoztunk, hogyan fejeződött be a templom építése, a 7. fejezet Isten gyermekeinek hit általi útjáról beszél, akik visszatértek Jeruzsálembe. A megújulás és reformáció útja ez.

Ezsdrás volt az az ember, akit Isten választott ki vezetőül ebben a munkában. A tanúság szerint „Ezsdrás írástudó volt, jártas Mózes törvényében”. Továbbá ezt írja róla a Biblia: „Mert Ezsdrás szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az Úr törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és döntéseket”. A törvény ismerete csak egy dolog; az egy másik, hogy törekszünk is betartani azt, amit mond a törvény.

Isten kész arra, hogy céljai elérése érdekében mindenki szívében munkálkodjon: pogányokéban és mindazokéban, akik már az Ő nyájában vannak. Artaxerxész, a király válaszolt az Úr kegyelmére, és felajánlotta az állam pénzének felhasználását az Isten házának szépítésére Jeruzsálemben (27. vers). Amikor az emberek reagálnak Isten felhívására, az Úr biztosítja a szükséges eszközöket, hogy véghezvihessék az Ő akaratát.

Ábrahám Istene, készíts elő nőket és férfiakat még ma, akik Ezsdráshoz hasonlóan válaszolnak a Te kegyelmedre!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

2016. augusztus 23., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 23 - KEDD - Ezsdrás 6

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 48. fejezet 408. nap

48. Kánaán felosztása

A béthoroni győzelmet gyorsan követte Kánaán déli részének megszállása. "Megveré azért Józsué az egész földet; a hegységet és a déli vidéket, a síkságot, [...] És mindezeket a királyokat és azoknak földjét egy útban hódítá meg Józsué, mivelhogy az Úr, Izráelnek Istene hadakozott vala Izráelért. Azután visszatére Józsué és vele az egész Izráel a táborba, Gilgálba" (Józs 10:40-43).

Észak-Palesztina törzsei megrémülvén az Izrael seregét kísérő sikerektől, szövetkeztek ellene. E szövetség feje a Mérom tótól nyugatra eső területnek, Hásornak királya, Jábin volt. "És kijövének ők és velök az ő egész táboruk" (Józs 11:4). E hadsereg sokkal nagyobb volt mindazoknál, amelyekkel Izrael Kánaánban eddig találkozott. "[...] sok nép, olyan sok, mint a fövény, amely a tenger partján van, és igen sok ló és szekér. És összegyűlének mindezek a királyok, [...] és megindulának, és táborba szállának együttesen" (Józs 11:4-5). Ismét bátorító üzenetet kapott Józsué: "Ne félj tőlök, mert holnap ilyenkorra mindnyájokat átdöfötten vetem az Izráel elé" (Józs 11:6).

Józsué a Mérom tó közelében a szövetségesek táborára tört és teljesen felmorzsolta azok erejét. "És adá őket az Úr Izráelnek kezébe, és verék [...] és űzék őket [...] hogy senki sem maradt közülök életben" (Józs 11:8). A harci kocsikat és a lovakat, melyekkel a kanaániták büszkélkedtek és kérkedtek, nem volt szabad az izraelitáknak eltulajdonítani. Isten parancsára a szekereket elégették, a lovakat megbénították és így tették harcképtelenné az ellenséget. Izraelnek nem volt szabad szekerekben és lovakban bíznia, hanem csak Urának, Istenének nevében.

Egyik várost a másik után foglalták el és Hásort, a szövetség erődítményét felégették. A háborút néhány évig folytatták, de annak végével Józsué Kánaán gazdája lett. "[...] A föld pedig megnyugovék a harctól" (Józs 11:23).

Bár a kanaániták erejét megtörték, de birtokuktól nem fosztották meg őket. Nyugaton a filiszteusok még mindig megtartottak a tengerpart mentén egy termékeny síkságot, míg a tőlük északra fekvő terület a sidóniaiké volt. A Libánon is ez utóbbi nép birtoka volt; Egyiptom felé délen az országot még mindig az ellenség lakta.

Ennek ellenére Józsuénak nem kellett folytatnia a harcot. A nagy vezetőnek más munkát kellett véghez vinnie, mielőtt az Izrael feletti parancsnokságot átadná. Az egész országot, a már elfoglalt és a még meg nem hódított részeket fel kellett osztania. Minden törzsnek pedig kötelessége volt, hogy a maga örökségét megszerezze. ha a nép hűséges marad Istenhez, ő kiűzi előlük ellenségeiket, és megígérte, hogy nagyobb területet is ad nekik, ha szövetségéhez hívek maradnak.

Az ország felosztása Józsuéra, Eleázár főpapra és a törzsek fejedelmeire lett bízva. Minden törzs helyét sorsvetés által döntötték el. Az ország határait Mózes maga határozta meg úgy, ahogy azt a törzsek között fel kell osztani mikor Kánaán birtokába kerülnek; és minden törzsből egy fejedelmet jelölt ki, akinek részt kell vennie a szétosztásban. Mivel Lévi törzse a szentély szolgálatára volt szentelve, nem lett beleszámítva e felosztásba; de az ország különböző részein lévő negyvennyolc várost nekik jelölték ki örökségül.

Mielőtt megkezdték volna az ország felosztását, törzsének fejedelmei kíséretében Káleb sajátos igénnyel lépett elő. Józsuét kivéve Káleb volt Izraelben a legidősebb ember. A kémek között Káleb és Józsué volt az, aki jó jelentést hozott az ígéret földjéről, bátorítván a népet, hogy menjen fel és foglalja el azt az Úr nevében. Káleb most emlékeztette Józsuét az akkor nyert ígéretre, amelyet hősége jutalmául kapott: "[...] a föld, amelyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mindörökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat" (Józs 14:9). És kérte, hogy Hebront adják néki birtokul. Ez volt hosszú éveken át Ábrahám, Izsák és Jákób otthona és itt, Makpeláh barlangjában voltak eltemetve. Hebron volt a félelmetes anákok székhelye, akiknek hatalmas külsejétől megrémültek a kémek, és általuk egész Izrael bátorsága megrendült. És Káleb, bízva Istenének erejében és hatalmában, éppen ezt a helyet választotta magának örökségül.

"Most pedig" - mondta - "ímé megtartott engem az Úr életben, amint szólott vala; most negyvenöt esztendeje, amióta szólott vala az Úr e dologról Mózesnek [...] és most ímé, nyolcvanöt esztendős vagyok! Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre. Most azért add nékem ezt a hegyet, amelyről szólt vala az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondotta" (Józs 14:10-12). Ezt a kérelmet Júda főemberei támogatták. Káleb - egyike volt azoknak, akiket törzse az ország felosztására kijelölt - kiválasztotta ezeket a férfiakat, hogy velük együtt terjessze elő kérését, nehogy az legyen a látszat, hogy tekintélyét önző célokra használja fel.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 6

Amikor Isten gyermekei bízni akarnak Őbenne még az ellenállás közepette is, Isten megáldja őket és még többet fog adni nekik, mint amennyit kérnek. A történelmi feljegyzések kivizsgálása után Dáriusz nemcsak engedélyező rendeletet adott ki arról, hogy Isten népe folytathatja az építkezést, hanem még azt is utasításba adta, hogy az eszközök, az anyagi források az államtól származzanak! Ilyen sokat tud tenni a mi Istenünk azokért, akik Őbenne bíznak!

A segítség Dáriusztól, egy Istent nem tisztelő királytól jött. Isten eszközei, amelyeket akaratának véghezvitelére felhasználhat, korlátlanok.

Hit által elkészült Isten temploma (15. vers) és Isten népe megünnepelte Isten cselekedetét. A templom elkészültével megkezdhették az áldozatok és felajánlások bemutatását Istennek. E körbe tartoztak a bűnért való áldozatok, és a húsvéthoz szükséges szertartások.

Isten népének mindig törekednie kell Isten házának felépítésére, hogy legyen egy hely, ahol Őt imádhatják. Mivel mi vagyunk Isten temploma, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy testünkben dicsőíthessük Istent, olyan fizikai templomot kell felállítanunk, amelyben képesek leszünk Istennel találkozni és imádni Őt.

Urunk, kérünk, mutasd meg nekünk dicsőségedet!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

2016. augusztus 22., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 22 - HÉTFŐ - Ezsdrás 5

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 47. és 48. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. fejezet 407. nap

A gibeonitáknak az izraeliták alá rendelése félelemmel töltötte el a kanaánita királyokat. Azonnal lépéseket tettek, hogy bosszút álljanak azokon, akik a betolakodókkal békét kötöttek. Adonisédek, Jeruzsálem királyának vezetésével öt kanaánita király szövetkezett Gibeon ellen. Eljárásuk gyors volt. A gibeoniták nem voltak felkészülve a védelemre, s ilyen üzenetet küldtek Józsuéhoz Gilgálba: "[...] Ne vond meg kezeidet a te szolgáidtól! Jöjj fel hozzánk hamar és ments meg minket, és segíts rajtunk, mert mind felgyűltek ellenünk az Emoreusok királyai, akik a hegyen lakoznak" (Józs 10:6). A veszély nemcsak a gibeonitákat, hanem az izraelitákat is fenyegette. Közép- és Délpalesztina hágóit eddig Gibeon város uralta, s ezeket az ország elfoglalásához meg kell tartani.

Józsué tehát azonnal felkelt, hogy Gibeon segítségére siessen. A legyőzött város lakói féltek, hogy csalásuk miatt elutasítja kérésüket, de mivel alávetették magukat Izraelnek és elfogadták Istenük imádatát - kötelességüknek tartották védelmezésüket. Ezúttal nem mulasztotta el kikérni Isten tanácsát. Az Úr pedig bátorította őt a vállalkozásra. Így szólt az isteni üzenet: "Ne félj tőlük, mert kezedbe adtam őket; senki sem áll meg közülök előtted." "Felméne azért Józsué Gilgálból, ő maga és az egész hadakozó nép vele, és a seregnek minden vitéze" (Józs 10:8.7).

Egész éjjel meneteltek, reggelre felhozta seregét Gibeon elé. A szövetséges fejedelmek még alig gyűjtötték össze hadaikat a város körül, mikor Józsué rájuk tört. A támadás az ellenfelek teljes kudarcát eredményezte. Az óriási sereg a béthoroni hegyi hágó felé menekült Józsué seregei elől, és amikor elérték a magaslatot, lerohantak a meredek lejtőn a másik oldalon. Itt ádáz jégeső szakadt rájuk. "Az Úr nagy köveket hullata rájok az égből [...] többen valának, akik a jégeső kövei miatt haltak vala meg, mint azok, akiket fegyverrel öltek meg Izrael fiai" (Józs 10:11).

Az emoreusok fejveszetten menekültek a hegyek sziklái közé, hogy ott majd menedéket találjanak. Józsué pedig, aki a jelenetet egy magaslatról figyelte, látta, rövid lesz a nap arra, hogy feladatát teljesíthesse. Ha pedig az ellenséget most nem semmisíti meg, rövid időn belül újra ellene támad. "Akkor szóla Józsué az Úrnak [...] Izrael szemei előtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében! És megálla a nap, és vesztegle a hold is, amíg bosszút álla a nép az ő ellenségein [...] És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig" (Józs 10:12-13).

Mielőtt az est leszállt, Isten Józsuénak adott ígérete beteljesedett. Az ellenség egész serege kezébe adatott. E nap eseménye sokáig élt Izrael emlékezetében. "És nem volt olyan nap, mint ez, sem annakelőtte, sem annakutána, hogy ember szavának engedett volna az Úr, mert az Úr hadakozik vala Izraelért" (Józs 10:14). "A nap és hold megállnak helyökön cikázó nyilaid fényétől és ragyogó kopjád villanásától. Haragodban eltaposod a földet, búsultodban szétmorzsolod a nemzeteket. Kiszállsz néped szabadítására" (Hab 3:11-13).

Isten Lelke ihlette Józsué imáját, hogy ismét bizonyítsa Izrael Istene hatalmát. Ezért kérése nem mutatta a nagy vezető elbizakodottságát. Józsué elnyerte az ígéretet, hogy Isten bizonyosan legyőzi Izrael eme ellenségét, de éppoly komolyan igyekezett, mintha az eredmény egyedül Izrael seregétől függne. Józsué mindent megtett, amit csak ember tehet, s csak azután kiáltott hitben Isten segedelméért. A siker titka az isteni hatalom és az emberi igyekezet egyesülésében van. A legnagyobb eredményeket azok érik el, akik őszintén a Mindenható karjában bíznak. Az a férfi, aki azt parancsolta: "Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében!" - ugyanaz volt, aki Gilgálban a táborban órák hosszat arcra borulva könyörgött a porban. Az ima emberei a hatalom emberei.

E nagy csoda bizonyítja, hogy a teremtmény a Teremtő ellenőrzése alatt áll. Sátán igyekszik, hogy a fizikai világban Isten tevékenységét eltitkolja az ember elől. De ez a csoda mindenkit megszégyenít, aki a természetet a természet Istene fölé helyezi.

Isten saját akaratával indította el a természet erőit, hogy azok megtörjék ellenségei hatalmát - "tűz és jégeső, hó és köd, szélvihar, amelyek az ő rendelését cselekszik" (Zsolt 148:8). Mikor a pogány emoreusok elhatározták, hogy dacolnak Isten akaratával, Isten közbelépett, "nagy köveket hullata rájok az égből". A föld történelmének záró jelenetében még nagyobb ütközet leírásáról értesülünk, amikor "Felnyitotta az Úr az ő tárházát, és előhozta az ő haragjának szereit" (Jer 50:25). ő kérdezi: "Eljutottál-e a hónak tárházához; vagy a jégesőnek tárházát láttad-é? Amit fenntartottam a szükség idejére, a harc és háború napjára?" (Jób 38:22-23).
A látnok leírja a pusztulást, amely akkor történik, amikor "[...] nagy szózat jöve ki a mennyei templomból [...] ezt mondja vala: Meglett!" A látnok mondja: "És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre" (Jel 16:17.21).

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 5

A negyedik fejezetben Perzsia királya megparancsolta Isten népének, hogy hagyják abba a templom újjáépítését. Ebben a fejezetben Isten prófétái Aggeus és Zakariás sürgették Isten népét, hogy folytassák a felújítási munkálatokat, kérvén őket, hogy bízzanak Istenben. Zorobábel és Jésúa bátran mozgósították a népet, akik megerősödtek és a király tiltó levele ellenére folytatták a templom építését. „De a zsidók vénein rajta volt Istenük szeme, így nem akadályozták meg őket az építésben, míg az ügy Dárius elé nem jutott …” (5.vers – új prot. ford.), aki Perzsia új uralkodója volt.

Isten szeme mindig ott van azokon, akik az Ő akaratát teljesítik, de szüksége van férfiakra, és nőkre, akik tájékozottak, és képesek ügyüket a hatóságok előtt tényekkel képviselni. Amikor Tattenai, a perzsa helytartó felelősségre vonó levelet írt Zorobábelnek utasítva őt, hogy hagyják abba a munkát, Isten emberei válaszlevelet írtak, amelyben kiegészítő információkat közöltek; és az eset történetének kivizsgálását követelték. Isten népe nem elégedhet meg azzal, hogy csak egy keveset tud. Isten azt akarja, hogy ne maradjunk le, még az ismeretekben sem.

Istenünk, kérünk, naponta növeld hitünket, hogy az ellenállás dacára is Benned bízzunk, és folytassuk, a ránk bízott munkát!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

2016. augusztus 21., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 21 - VASÁRNAP - Ezsdrás 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 47. és 48. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. fejezet 406. nap

47. Szövetség a gibeonitákkal

Sikhemből visszatértek az izraeliták gilgáli táborukba. Itt nemsokára különös küldöttség kereste fel őket, akik szövetséget kívántak velük kötni. A követek előadták, hogy messze földről jöttek és ezt megjelenésük igazolni látszott. Ruházatuk öreg és elnyűtt, saruik agyonhasználtak, foltozottak, élelmük penészes és tömlőik, melyek borospalackokként szolgáltak, repedezettek, összekötözöttek voltak, mintha az úton gyorsan javították volna meg.

Távoli otthonukban - feltételezhetően Palesztina magaslatain túl - földieik hallottak azokról a csodákról, amelyeket Isten tett népéért és ezért elküldték őket, hogy Izraellel szövetséget kössenek. A hébereket óva intette Isten, hogy Kánaán bálványimádóival szövetségre lépjenek, és a vezetők elméjében kétely támadt az idegenek igazmondását illetően. "[...] Hátha közöttem lakol te" - mondták. Erre azonban a küldöttek azt válaszolták: "Szolgáid vagyunk mi!" De amikor Józsué nyíltan megkérdezte: "Kik vagytok, és honnan jöttetek?" ők megismételték korábbi állításukat és őszinteségük bizonyítékaként hozzáfűzték: "Ez a mi kenyerünk meleg volt, amikor eleségül elhoztuk a mi házainkból elindulván, hogy hozzátok jöjjünk: most ímé száraz, és penészes lett, [...] e mi ruháink és saruink pedig megavultak az útnak igen hosszú volta miatt!" (Józs 9:7-8.12-13).

Ezek az érvek hatottak. A héberek "[...] az Úrnak tanácsát nem kérték [...] és békességesen bánt velök Józsué, és frigyet köte velök, hogy életben hagyja őket, a gyülekezet fejedelmei pedig megesküdének nékik" (Józs 9:14-15). Így léptek szövetségre.
Három nap múlva kiderült az igazság. Az izraeliták meghallották, hogy "[...] közel valók azok hozzájok, sőt közöttök lakoznak" (Józs 9:16). Tudván, hogy lehetetlen a hébereknek ellenállni, a gibeoniták cselhez folyamodtak, hogy megmentsék életüket.

Nagy volt az izraeliták méltatlankodása, mikor megtudták, hogy rászedték őket. Bosszúságuk még növekedett, mikor három napi út után elérték a gibeoniták városait közel az ország központjához. "[...] és zúgolódék az egész gyülekezet a főemberek ellen", de ez utóbbiak vonakodtak a szövetség megtörésére, noha azt csalással biztosították. Mivel "[...] megesküdtünk nékik az Úrra, Izrael Istenére, most hát nem bánthatjuk őket" (Józs. 9:18). A gibeoniták kötelezték magukat bálványimádásuk feladására és Jahve imádásának elfogadására, s így életük megőrzése nem sértette meg az Úrnak a bálványimádó kanaániták kiirtására adott rendeletét. Esküjükkel a héberek sem kötelezték magukat bűn elkövetésére. és bár az esküt rászedéssel biztosították, azt mégsem kellett megszegniük. Ha valakit a szó kötelez - nem a rossz cselekvésére - szentnek kell azt venni. A nyereség, a bosszú, vagy önérdek nem befolyásolhatja az eskü vagy fogadalom sérthetetlenségét. "utálatosok az Úrnál a csalárd beszédek" (Péld 12:21). "Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén? [...] Aki kárára esküszik, és meg nem változtatja" (Zsolt 24:3; 15:4).

A gibeoniták életben maradhattak, de mint rabszolgák a szentélyhez lettek beosztva minden szolgai munka végzésére. "És tevé őket Józsué azon a napon favágókká és vízhordókká a gyülekezethez és az Úr oltárához" (Józs 9:27). Annak tudatában, hogy hibát követtek el, örültek életük bármily áron való megváltásáért és a feltételeket hálásan elfogadták. "És most ímé, a te kezedben vagyunk" - mondták Józsuénak - "amint cselekedni jónak és igaznak tetszik előtted, úgy cselekedjél mivelünk" (Józs 9:25). Utódaik századokon át a szentély szolgálatával álltak kapcsolatban. A gibeoniták területe négy városra terjedt ki. A nép nem élt királyi uralom alatt, hanem vének vagy tanácsosok kormányozták őket. Gibeon, városaik közül a legfontosabb, "[...] nagy város [...] olyan mint egy a királyi városok közül [...] férfiai pedig mind vitézek valának" (Józs 10:2). Mivel e nagy város lakói ily megalázó eljáráshoz folyamodtak életük megmentéséért, ez feltűnően mutatja azt a félelmet, amelyet Izrael jelentett Kánaán lakóinak.

A gibeonitáknak sokkal jobb lett volna, ha őszintén tárgyalnak Izraellel. Amíg Jahvénak való alárendeltségük életük megtartását biztosította, addig csalásuk csak szégyent és szolgaságot hozott rájuk. Isten úgy rendelkezett, hogy mindazok, akik pogányságukkal felhagynak és Izraellel egyesülni akarnak, részesüljenek a szövetség áldásaiban. őket e kifejezéssel illették: "[...] a köztetek tartózkodó jövevény (3Móz 17:12), és kevés kivétellel ez az osztály Izraellel azonos kedvezménynek és kiváltságnak örvendhetett. Az Úr rendelkezése ez volt:

"Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt. Olyan legyen néktek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött volna, és szeressed azt mint magadat" (3Móz 19:33-34). A páskát és az áldozatok hozatalát illetően megparancsolta: "[...] néktek és a köztetek lakozó jövevénynek egy rendtartástok legyen [...] az Úr előtt olyan legyen a jövevény, mint ti" (4Móz 15:15).

E feltételekkel elfogadhatták volna a gibeonitákat, de ők csaláshoz folyamodtak. Nem volt könnyű a megaláztatás a "királyi város" ama polgárai számára, kiknek férfiai "mind vitézek" voltak. Nem volt könnyű, hogy századokra favágókká és vízhordókká legyenek. Rászedés céljából magukra öltötték a szegénység ruháit, s ezt mint az örök szolgaság jegyét, viselniük kellett. Szolgai állapotuk minden nemzedéken át bizonyította, hogy a csalást utálja az Úr.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 4

Amikor Isten megújulást kezdeményez népe között, az ellenség mindig szembeszáll Isten munkájával. Így történik egyéni életünkben és Isten lelki mozgalmában is. Amint Zorobábel és Isten emberei elmentek, hogy részt vegyenek Isten templomának újjáépítésében, Rehum, a perzsák helytartója és Simsai a perzsa írnok azonnal a nép ellen kezdtek dolgozni azzal, hogy levelet írtak Artaxerxes királynak a zsidókat feljelentve.

Isten azonban megígérte jelenlétét, valahányszor a jót cselekedve ellenállással találjuk szembe magunkat. „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:20 – új prot. ford.).

Időnként úgy tűnhet, hogy az ellenállás győzedelmeskedik, és úgy látszik, hogy leigázza az Isten oldalán állókat. Még ha látszatra Isten népe veszít is, Isten az, aki az utolsó fejezetet írja, és az a fejezet Isten szolgáinak és az Ő ügyének győzelméről szól.

Isten győzelmet adott a három héber ifjúnak és Dánielnek is, ahogy Dániel könyvének 3. és 6. fejezetében olvashatjuk. Semmit sem kell aggódnunk a jövő felől, kivéve akkor, ha elfelejtjük, hogyan vezetett minket Isten a múltban.

Mennyei Atyánk, kérünk, segíts  bíznunk  abban, hogy ha Te a mi oldalunkon állsz, le fogjuk győzni az ellenséget!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

2016. augusztus 20., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 20 - SZOMBAT - Ezsdrás 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 46. fejezet 405. nap

A törvény felolvasását nemcsak a férfiak, hanem a nők és gyermekek is hallgatták; mert fontos volt, hogy ők is ismerjék és cselekedjék. A törvénnyel szembeni kötelességüket Isten megparancsolta: "Vegyétek azért szívetekre és lelketekre e szavaimat, és kössétek azokat jegyül a ti kezetekre, és homlokkötőkül legyenek a ti szemeitek között, és tanítsátok meg azokra a ti fiaitokat [...] hogy megsokasodjanak a ti napjaitok és fiaitoknak napjai azon a földön, amely felől megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, hogy nékik adja mindaddig, amíg az ég a föld felett lészen" (5Móz 11:18-19.21).

Minden hetedik évben az egész törvényt fel kellett olvasni Izrael egész gyülekezetében, amint Mózes megparancsolta: "A hetedik esztendő végén, az elengedés esztendejének idejében, a sátorok innepén; Mikor eljön az egész Izráel, hogy megjelenjék az Úr előtt, a te Istened előtt azon a helyen, amelyet kiválaszt: olvasd fel e törvényt az egész Izráel előtt fülök hallására. Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, az asszonyokat, a kicsinyeket [...] és tanuljanak, és féljék az Urat, a ti Isteneteket, és tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden igéjét. És az ő fiaik is, akik nem tudják még, hallják és tanulják meg, hogy az Urat, a ti Isteneteket kell félni mindaddig, amíg éltek azon a földön, amelyre általkeltek a Jordánon, hogy bírjátok azt" (5Móz 31:10-13).

Sátán mindig munkában van és igyekszik elfordítani azt, amit Isten mondott; elvakítani az elmét és elhomályosítani az értelmet, hogy ezáltal az embert bűnre vigye. Az Úr nyílt követelményei oly nagyon egyszerűek, hogy senkinek sem kell tévelyegnie. Isten állandóan keresi, hogy az embert védelme alá vonja, hogy Sátán ne gyakorolhassa gonosz, megtévesztő hatalmát. Az Úr leereszkedett, hogy saját szavaival beszéljen hozzájuk és saját kezével írja az élő igéket. És ez áldott igéket élettel áthatva és igazságtól ragyogva tökéletes vezetőként adta át az embernek.

Mivel Sátán arra törekszik, hogy a figyelmet elvonja és a hajlandóságot elfordítsa az Úr ígéreteitől és követelményeitől, ezért annál nagyobb szorgalomra van szükség, hogy azokat az emlékezetben megerősítsék és a szívbe bevéssék.

A vallásoktatóknak a nép oktatásában nagyobb figyelmet kellene szentelniük a bibliai történetek tényeire és tanításaira, valamint az Úr figyelmeztetéseire és követelményeire. Egyszerűen, a gyermekek értelméhez alkalmazva gyakran el kell mondaniuk ezeket. Ez a lelkészek és a szülők munkája, arra ügyelve, hogy az ifjúságot az Írásban oktassák.

A szülőknek fel kell kelteni a gyermekek érdeklődését Isten szava iránt. De ezt csak úgy érhetik el, ha ők is és a tanítók maguk is érdeklődnek iránta. Tanításaiban jártasaknak kell lenniük, amint Isten megparancsolta Izraelnek. Beszélni kell arról: "[...] mikor házadban ülsz, mikor úton jársz, mikor fekszel és mikor felkelsz" (5Móz 11:19). Akik óhajtják, hogy gyermekeik szeressék és tiszteljék Istent, azok beszéljenek jóságáról, fenségéről és hatalmáról, amint az szavában és a teremtés műveiben ki van nyilatkoztatva.

A Biblia minden fejezete, minden verse és minden szava Isten üzenete az emberhez. Kössük szabályait jegyül kezeinkre és homlokunkra! Ha tanulmányozzuk és követjük e szabályokat, akkor Isten úgy vezeti mai népét, mint hajdan Izraelt - nappal felhő-, éjjel tűzoszlop által.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 3

Az első dolog, amit a Jeruzsálembe visszaérkezők tettek mielőtt nekifogtak újjáépíteni Isten házát, egy oltár építése volt, amin égőáldozatokat mutathattak be Istennek. Miután kész lett az oltár, reggel és este áldoztak Istennek (3. vers). Az első dolog, ami kiemelkedően fontos Isten gyermekei számára, bárhol is legyenek, hogy rendszeres imaéletet alakítsanak ki. Az ima az az eszköz, amin keresztül Isten gyermekei kapcsolatban maradnak Vele.

Amikor az alapokat lerakták, és az emberek összegyűltek, hogy hálát adjanak ezért Istennek, vegyesek voltak a reakcióik. Akik látták Salamon templomát, sírtak, míg akik nem voltak ott korábban, kiáltoztak az alapok lerakása felett érzett örömükben. Különböző generációk talán másképp látják a dolgokat különböző tapasztalataik és hátterük miatt. Isten ott találkozik velünk, ahol vagyunk. Láttam, hogy más-más korosztályok milyen eltérően reagálnak ugyanazokra a dolgokra ma is.

Jó megállni, és hálát adni, dicsőíteni Istent mindenért, amit az Ő segítségével érünk el. Az alapozás befejeztével dicsőítették Istent. Nem kell megvárnunk, hogy minden kész legyen, ahhoz, hogy dicsőíthessük Őt.

Mennyei Atyánk, segíts hogy találkozhassunk Veled az ima oltáránál minden reggel, minden este, és minden időben!

Pardon Mwansa

55. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 45. és 46. fejezeteihez (aug. 14-20).

Miután Isten dicsőséges módon az izrealiták kezére adta Jerikót, megdöbbentő volt a vereségük Ainál. A modern olvasó számára ennek az oka különös és durva lehet: egyetlen férfi, Ákán nem engedelmeskedett Isten egyértelmű utasításainak Jerikóban, és Izráel egész nemzete elszenvedte a büntetést.

Néha úgy gondoljuk, a tízedik parancsolat: „Ne kívánd” a legkevésbé fontos a tízből. Mindazonáltal, Ákán bűne – melynek gyökere a kívánság volt –, és annak szörnyű következményei arra emlékeztetnek minket, hogy milyen széles körű hatásai vannak annak, ha olyasmire vágyunk, ami sosem volt nekünk szánva. Nem tudunk légüres térben bűnözni. Mindig vannak nem szándékolt következmények, akármennyire ügyesen is próbáljuk rejtegetni a törvényszegésünket.

Ákán története arra is erőteljesen rámutat, hogy ha a bűnt valaki csak az után vallja meg, hogy az igazság nyilvánosságra került, az nem mutat igazi megbánást, csak annak reményét, hogy a bűn összes következményétől megvédje saját magát.

Manapság látjuk olyan emberek példáit, akik magas pozícióban vannak, és nem ismerik be bűnüket, amíg a körülmények arra nem kényszerítik őket, néha ezzel ártatlan embereknek és teljes szervezeteknek is kárt okozva, és a saját hitelességüket is lerombolva. Mennyivel jobb nekünk olyannak lenni, mint Dávid, aki Isten szerinti ember volt, és aki, bár vétkezett, mindig megvallotta bűneit, és szívből jövő fájdalommal és alázattal megbánta azokat.

Carla Baker
presbiter
Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet
Maryland, USA

                    Fordította: Gősi Csaba

2016. augusztus 19., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 19 - péntek - Ezsdrás 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 46. fejezet 404. nap

46. Áldás és átok

Az Ákánon végrehajtott ítélet után Józsué azt a parancsot kapta, hogy állítsa harci rendbe a fegyverfogható férfiakat és vonuljon újra Ai ellen. Isten hatalma népével volt és a város nemsokára kezükre került.

A katonai gyakorlatokat most felfüggesztették, hogy az egész Izrael részt vehessen egy ünnepélyes istentiszteleten. A nép vágyakozott letelepedni Kánaánban. Családjaik számára még nem volt sem házuk, sem földjük, és hogy ezt elérjék, ki kellett űzniük a kanaanitákat, de ezt a fontos tennivalót elhalasztották, mert magasabb kötelezettség vette igénybe figyelmüket.

Örökségük birtokba vétele előtt a hűség szövetségét meg kellett újítaniuk Istennel. Utolsó parancsában Mózes kétszer adott utasítást a törzsek összehívására Sikemben, Ebál és Garizim hegyén Isten törvényének ünnepélyes elismerésére. Ennek az előírásnak engedve, az egész nép elhagyta a gilgáli tábort, és nemcsak a férfiak, hanem "[...] még asszonyok, gyermekek, jövevények [...] is, akik járnak közöttük" (Józs 8:35) - ellenségeik földjén keresztül Síkem völgyébe, az ország középpontja közelébe mentek. Bár minden oldalon legyőzetlen ellenség vette őket körül, mégis biztonságban voltak Isten védelme alatt mindaddig, amíg hűségesek voltak hozzá. Mint Jákób idejében, most is "[...] Istennek rettentése vala a körültök való városokon" (1Móz 35:5), és a hébereket nem háborították.

Az a hely, amelyet erre az ünnepélyes istentiszteletre kijelöltek, már szent volt atyáik történelmi kapcsolata révén. Ábrahám itt építette első oltárát Jahvénak Kánaán földjén. Itt ütötték fel sátraikat Ábrahám és Jákób, s Jákób itt vásárolt földet, amelybe Izrael törzsei Józsefet temették. Itt volt a Jákób által ásott kút, és a tölgyfa, amely alatt elásta családja bálványképeit.
Ez a hely Palesztina legszebb helyeinek egyike volt és méltó arra, hogy színtere legyen ennek a nagy és hatásos jelenetnek. A kopár dombok között hívogatóan terült el a szép völgy zöld mezőivel, olajfaligetekkel beültetve és patakoktól öntözve, vadvirággal díszítve. Ebál és Garizim a völgy két oldalán, egymással majdnem összeért és alsó kiszögellésük természetes szószéknek látszott. Az egyiken elmondott szó a másikon érthetően hallható volt, míg a hegyoldal nagyszámú gyülekezetnek biztosított helyet.

Mózes utasítása szerint az Ebál hegyén nagy kövekből emlékművet állítottak. E köveket előzőleg vakolattal bevonták, aztán ráírták a törvényt; nemcsak a Sinairól kihirdetett és kőtáblákba vésett tízparancsolatot, hanem azokat is, amelyeket Mózessel közöltek és azt könyvbe írta. Az emlékmű mellett faragatlan terméskövekből oltárt emeltek és áldozatot mutattak be az Úrnak. Az a tény, hogy az áldozati oltárt az Ebál hegyén emelték, jelentőségteljes volt és arra mutat, hogy a törvény áthágása miatt Izrael jogosan vonta magára Isten haragját és ő azonnal végre is hajtaná ítéletét, ha Krisztus engesztelése nem lenne, amit az áldozati oltár jelképez.

Hat törzs, Lea és Rákhel valamennyi leszármazottja a Garizim hegyén állt fel, a szolgálók leszármazottai Rúbennel és Zebulonnal az Ebál hegyén helyezkedtek el, a papok pedig a szövetség ládájával a közbeeső völgyben foglaltak helyet. A kürtjel hangja csendet hirdetett. Józsué mély csendben, a nagy gyülekezet jelenlétében a frigyláda mellett állva felolvasta az áldásokat, amelyek az Isten törvénye iránti engedelmesség következményei. A Garizim hegyén álló minden törzs áment mondott rá. Azután az átkokat olvasta fel, amelyre az Ebál hegyén álló törzsek hasonlóképpen adták beleegyezésüket. Ezer és ezer hang egy ember hangjaként egyesült az ünnepélyes válaszban. Ezt követte Isten törvényének, a Mózesnek adott szabályokkal és rendeletekkel együtt való felolvasása.

Izrael a Sinainál az Úr szájából kapta a törvényt, és annak Isten ujjával írt szent szabályait még most is ott őrizték a frigyládában. De most újra leíratott, hogy mindenki személyesen olvashassa azt. Mindenkinek meg volt az az előjoga, hogy maga láthatta a szövetség feltételeit, amellyel Kánaánt birtokukban tarthatták. A szövetség feltételeinek elfogadását mindenkinek ki kellett fejeznie, és fel kellett jegyeznie a megtartás vagy elvetés következményeit az áldásban vagy átokban. A törvényt nemcsak felírták az emlékkőre, hanem Józsué felolvasta az egész Izrael hallatára. Csak néhány héttel azelőtt adta át Mózes a népnek az ötödik könyvét, most Józsué újra felolvasta a törvényt.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 2

A második fejezetben a vezetők és követőik listái szerepelnek, akik visszatértek Jeruzsálembe Babilonból, ahol fogságban voltak. A hetven év, ami a fogságban kiszabatott számukra, lejárt, és itt volt az ideje hazatérni. A Biblia a Jelenések 21:27-ben beszél azokról, „akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe” (új prot. ford.). Kiváltság lesz, ha a nevünk ott szerepel majd az élet könyvében azon a napon, mikor Jézus visszatér.

A Jeruzsálembe való visszatérésre irányuló felszólításnak célja volt. Ez a cél Isten házának, a templomnak újjáépítése volt. Isten népe körében a templom Isten köztük való jelenlétét jelképezte. Erre a nemes ügyre, az Ezsdrás könyve 2. fejezet 68-69. verse szerint önkéntesen adakoztak az Isten házáért, mindenki a maga képességei szerint. Isten mindig csak azt várja el, hogy képességeink szerint adjunk és nem kényszerből, mivel Isten a jókedvű adakozót szereti.

A vezetők megemlítése a csoportban jelentőséggel bír. Valahányszor Isten belekezd valaminek az elvégzésébe, egyeseket vezetőnek nevez ki arra a szerepre, hogy másokat bátorítsanak az Ő céljának beteljesítésében.

„Atyánk, segíts, hogy azok között lehessünk, akik örömmel és pozitívan válaszolnak a Te hívásodra!”

Pardon Mwansa

55. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 45. és 46. fejezeteihez (aug. 14-20).

Miután Isten dicsőséges módon az izrealiták kezére adta Jerikót, megdöbbentő volt a vereségük Ainál. A modern olvasó számára ennek az oka különös és durva lehet: egyetlen férfi, Ákán nem engedelmeskedett Isten egyértelmű utasításainak Jerikóban, és Izráel egész nemzete elszenvedte a büntetést.

Néha úgy gondoljuk, a tízedik parancsolat: „Ne kívánd” a legkevésbé fontos a tízből. Mindazonáltal, Ákán bűne – melynek gyökere a kívánság volt –, és annak szörnyű következményei arra emlékeztetnek minket, hogy milyen széles körű hatásai vannak annak, ha olyasmire vágyunk, ami sosem volt nekünk szánva. Nem tudunk légüres térben bűnözni. Mindig vannak nem szándékolt következmények, akármennyire ügyesen is próbáljuk rejtegetni a törvényszegésünket.

Ákán története arra is erőteljesen rámutat, hogy ha a bűnt valaki csak az után vallja meg, hogy az igazság nyilvánosságra került, az nem mutat igazi megbánást, csak annak reményét, hogy a bűn összes következményétől megvédje saját magát.

Manapság látjuk olyan emberek példáit, akik magas pozícióban vannak, és nem ismerik be bűnüket, amíg a körülmények arra nem kényszerítik őket, néha ezzel ártatlan embereknek és teljes szervezeteknek is kárt okozva, és a saját hitelességüket is lerombolva. Mennyivel jobb nekünk olyannak lenni, mint Dávid, aki Isten szerinti ember volt, és aki, bár vétkezett, mindig megvallotta bűneit, és szívből jövő fájdalommal és alázattal megbánta azokat.

Carla Baker
presbiter
Spencerville Hetednapi Adventista gyülekezet
Maryland, USA

                    Fordította: Gősi Csaba