2019. december 6., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 6 - PÉNTEK - Nehémiás 7


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 12. fejezet 1606. nap

Ünnepélyes eskü hangzott el az eretnekség kiirtására abban az impozáns székesegyházban, ahol csaknem három évszázaddal később az a nemzet, amely elfeledkezett az élő Istenről, trónra emelte az ész istennőjét. A menet újra indulásra készen állt, és Franciaország képviselői elindultak, hogy elkezdjék azt a munkát, amelyre felesküdtek. "Egymáshoz közel vérpadokat állítottak fel, hogy egyes protestáns keresztényeket elevenen megégessenek. A rőzsét a király közeledtekor kellett meggyújtani, hogy a menet megálljon, és lássa a kivégzést. "

A kínzások részletei, amelyeket Krisztus e tanúi elviseltek, túl szívfájdítóak ahhoz, hogy felidézzük őket. De az áldozatok nem ingadoztak. Egyikük, amikor hite megtagadására bíztatták, így válaszolt: "Csak azt hiszem, amit a próféták és az apostolok egykor prédikáltak, amit a szentek serege hitt. Bizalmamat Istenbe helyezem, aki a pokol minden hatalmának ellenáll. "
A menet meg-megállt a kínzóhelyeknél. Amikor a kiindulási ponthoz, a királyi palotához érkeztek, a tömeg szétoszlott, a király és a főpapok pedig a nap eseményeivel elégedetten visszavonultak, és gratuláltak önmaguknak, azt kívánva, hogy az elkezdett munka az eretnekség teljes megsemmisüléséig tartson.

Franciaország elutasította a békesség evangéliumát, és teljesen elzárkózott tőle. Ez rettenetes következményekkel járt. 1793. január 21-én, kétszázötvennyolc évvel azután, hogy Franciaország teljesen elkötelezte magát a reformátorok üldözésére, egy másik menet - és egészen más szándékkal - haladt át Párizs utcáin. "Ismét a király volt a főszereplő. Nagy zűrzavar és ordítozás közepette, ismét áldozatokért kiáltottak; ismét fekete vérpadok emelkedtek, és a nap eseményei borzalmas kivégzésekkel zárultak. XVI. Lajost, aki börtönőreivel és hóhéraival kézitusát vívott, a vesztőhelyre vonszolták, és nagy erővel leszorították, míg a bárd lesújtott, és levált feje a vérpadon elgurult. " Nem a király volt az egyetlen áldozat. Vesztőhelyéhez közel, kétezer-nyolcszáz ember pusztult el guillotine által a rémuralom véres napjaiban.

A reformáció nyitott Bibliát kínált a világnak. Felfedte Isten törvényének előírásait, érintve az emberek lelkiismeretét. A Végtelen Szeretet megismertette az emberekkel a menny törvényeit és elveit. Isten így szólt: "Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességetek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! " (5Móz 4:6). Amikor Franciaország elutasította a menny ajándékát, elhintette a zűrzavar és pusztulás magvait. Az ok és okozat törvényének elkerülhetetlen következménye lett a forradalom és a rémuralom.

Hosszú idővel a plakátok keltette üldözés előtt a bátor és buzgó Farel kénytelen volt elmenekülni szülőföldjéről. Svájcban keresett menedéket, és Zwingli munkatársaként segített a mérleget a reformáció javára billenteni. Későbbi éveit itt töltötte, de továbbra is jelentős befolyása volt a franciaországi reformációra. Száműzetésének első éveiben különösen arra törekedett, hogy az evangéliumot hazájában terjessze. Sok időt töltött azzal, hogy honfitársainak hirdette az igét az országhatár közelében. Fáradhatatlan éberséggel figyelte a küzdelmet, és tanácsaival, bátorító szavaival segítette. Száműzött társai segítségével lefordította a német reformátorok írásait franciára, és a francia nyelvű Bibliával együtt nagy példányszámban kinyomatta őket. Ezekből a művekből a könyvterjesztők sok példányt eladtak Franciaországban. A könyvárusok olcsón jutottak a könyvekhez, és így a haszon lehetővé tette munkájuk folytatását.

Farel egyszerű tanítónak álcázva kezdte el svájci munkáját. Visszavonult egy félreeső parókiára, és gyermekeket tanított. A szokásos tantárgyak mellett óvatosan bevezette őket a Biblia igazságaiba, remélve, hogy a gyermekek útján szüleikhez is hozzáférkőzhet. Egyesek hittek, de megjelentek a papok, hogy megállítsák a munkát, és a vidék babonás népét Farel munkája ellen ingerelték. "Ez nem lehet Krisztus evangéliuma - hangoztatták a papok -, hiszen prédikálása nem békét, hanem háborút hoz. " Amikor az egyik városban üldözték, Farel egy másikba menekült, akárcsak az első tanítványok. Faluról falura, városról városra járt, gyalog, éhezve, fázva, elcsigázva és életét mindenütt veszélynek téve ki. Prédikált a vásártereken, templomokban, olykor a katedrálisok szószékén. Néha üresen találta a templomot. Olykor prédikációját kiabálás és gúnyolódás szakította félbe. Még a szószékről is lerángatták. A csőcselék nemegyszer rátámadt, és majdnem halálra verte. De ő csak ment előre. Bár sokszor elutasították, újra és újra felvette a harcot, és látta, hogy falvak és városok, a pápaság erődjei, egyik a másik után kinyitották kapuikat az evangélium előtt. Az a kis egyházközség, ahol először munkálkodott, csakhamar elfogadta a reformált vallást. A két város - Morat és Neuchatel - szintén megszüntette a katolikus szertartásokat, és eltávolította templomaiból a bálványokat.

Farel már régen szerette volna a protestánsok zászlaját Genfben kitűzni. Ha ezt a várost megnyerné, ez lehetne a reformáció franciaországi, svájci és olaszországi központja. Ezzel a céllal addig folytatta munkáját, amíg számos környező várost és falucskát megnyert. Majd egyetlen társával Genfbe ment. De csak kétszer engedték meg, hogy prédikáljon. A papok, miután hiába próbálták elítéltetni a polgári hatóságokkal, az egyházi tanács elé idézték. A tanácskozáson palástjuk alá rejtett fegyverekkel jelentek meg, azzal az elhatározással, hogy megölik. A termen kívül furkósbotokkal és kardokkal felszerelt dühös csőcseléket gyűjtöttek össze, hogy Farel semmiképpen se maradjon életben, ha a tanácstól sikerülne is elmenekülnie. A magisztrátusok és a felfegyverzett katonák jelenléte azonban megmentette. Másnap reggel társával együtt egy tavon át biztonságos helyre vitték. Így végződött a Genf evangélizálására tett első kísérlete.

Legközelebb névtelenebb eszköz próbálta meg ugyanezt: egy fiatalember, akinek oly egyszerű volt a megjelenése, hogy még a reform állítólagos követői is hidegen bántak vele. Mit tehet egy ilyen ember ott, ahol Farelt elutasították? Miként állhat ellen ilyen bátortalan, tapasztalatlan ember annak a viharnak, amely elől a legerősebb és legbátrabb is kénytelen volt elmenekülni? "Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel, azt mondja a Seregeknek Ura" (Zak 4:6). "A világ erőteleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket. " "Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél" (lKor 1:27.25.).

Froment tanítóként kezdte munkáját. A gyermekek otthon elmondták, amit az iskolában tanultak. És csakhamar a szülők is eljöttek, hogy hallgassák a Biblia magyarázatát, mígnem a tanterem megtelt figyelő hallgatókkal. Az ingyen terjesztett Újtestamentum és a traktátok sok olyan emberhez is eljutottak, akik nem merték nyíltan meghallgatni az új tanokat. Egy idő után azonban ennek a munkásnak is menekülnie kellett, de az igazság, amelyet tanított, megragadta az embereket. A reformáció gyökeret vert, és egyre erősödött, egyre terjedt. A prédikátorok visszatértek, és munkájuk nyomán Genfben a protestáns hit végül megalapozódott.

Amikor Kálvin viszontagságos vándorlás után átlépte Genf kapuit, a város már állást foglalt a reformáció mellett. Amikor szülőhelyén tett utolsó látogatása után útban volt Bázel felé, látta, hogy a közvetlen odavezető utat elállja V. Károly serege. Ezért kénytelen volt a Genfen áthaladó kerülő utat választani.

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 7

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Még az istenfélő emberek között is vannak, akik hitükkel különösen kiemelkednek a többiek közül. Ilyen volt Hanániás, aki azon két ember közül volt az egyik, akiket Nehémiás Jeruzsálem kormányzásával megbízott. Az Ige azt mondja róla: „ő megbízhatóbb és istenfélőbb volt sok embernél” (2. vers – új prot. ford.). Isten sok áldásban részesíti azokat a vezetői feladatokat ellátó embereket, akik tisztelik Őt és példamutató hívő életet élnek.

Nehémiás az ötödik versben elismeri, hogy Istentől kapott egy gondolatot. Miután teljesen felépültek Jeruzsálem falai és a kapuk is a helyükre kerültek, a városnak be kellett volna népesülnie, hiszen igen kevesen éltek Jeruzsálemben. Isten továbbra is adott bölcsességet Nehémiásnak annak érdekében, hogy szolgálatát végezhesse, és Isten templomának, valamint Jeruzsálemnek a biztonságát garantálja.

A bölcsesség, amire Nehémiásnak szüksége volt, Istentől származott és Nehémiás készséggel elismerte ezt. Minden jó dolog az Úrtól származik, aki a bölcsesség és az élet forrása, és akik Őt imádják, mindig el fogják ismerni, hogy a jó dolgok – beleértve a bölcs gondolatokat is – mind Istentől származnak. A valódi alázat minden sikert és bölcsességet Istennek tulajdonít.

Mennyei Atyám, tégy képessé arra, hogy alázattal szívünkben, Érted éljünk!

Pardon Mwanza

226. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  12. fejezetéhez (december 1-7.).

Európa valamennyi országának megvolt a saját reformációs mozgalma. Franciaországnak is, habár mindössze csekély mértékű együttműködése volt más országok, mint pl. Németország, reformmozgalmainak vezetőivel.

És annak ellenére, hogy ez a két mozgalom egymástól teljesen független volt, a Szentírásban ugyanazt a fényt találták, és ugyanazt a fényt vitték el az embereknek. Isten úgy akarta, hogy az emberek egyidejűleg lássák a fényt, ahogy kezd kivilágosodni Európa valamennyi részén. Így aztán mindenki láthatta, hogy a hatalmas mozgalom felülről jött, Istentől.

Malajziai missziós hallgatóként rendkívül lenyűgözött Kálvin János élete. Szellemi emberként neki volt elég bölcsessége, hogy az idősebb teológusok hibáit kijavítsa. Azonban ahelyett, hogy csupán teológiai vitákat folytatott volna velük, alázatos, házról házra járó munkát is végzett. Kereste azokat, akik érezték az igazság szükségét. És talált is ilyen személyeket.

Nagy meglepetésemre, nem az volt a legnagyobb dolog, amit Kálvin tett az evangélium előmozdítására, hogy vitákba bonyolódott azokkal, akik úgy gondolták, hogy már birtokolják az igazságot! Hanem az, hogy a keresőkkel az otthonaikban találkozott.

„Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” (Jakab 1:27)


Timothy Chin
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet igazgatója
Malajzia
Fordította Gősi Csaba

2019. december 5., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 5 - CSÜTÖRTÖK - Nehémiás 6


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 12. fejezet 1605. nap

A papok, akik nem akarták, hogy a nép dühe alábbhagyjon, a legszörnyűbb vádakat terjesztették a protestánsokról. Azzal vádolták őket, hogy a katolikusok lemészárlását, a kormányzat megdöntését és a király meggyilkolását forralják. De a legparányibb bizonyítékot sem tudták felhozni állításaik alátámasztására. A megjövendölt gonosztettek azonban teljesültek, de egész más körülmények között, és ellenkező okokból. Azok a kegyetlenségek, amelyekkel a katolikusok az ártatlan protestánsokat sújtották, egyre súlyosabb megtorlásért kiáltottak, és a későbbi századokban pontosan azt a gyászos végzetet váltották valóra, amely a katolikusok állítása szerint a királyt, kormányát és alattvalóit fenyegette. Azt azonban maguk a hitetlenek és a katolikusok idézték elő. Nem a protestantizmus bevezetése, hanem elnyomása volt az, ami háromszáz évvel később Franciaországra ezeket az iszonyú csapásokat hozta.

Gyanúsítások, bizalmatlanság és rettegés légkörében élt a társadalom minden osztálya. Az általános riadalom közepette látni lehetett, hogy a lutheránus tanítás milyen mélységes hatással van a legműveltebb, legbefolyásosabb és legjellemesebb emberekre. Bizalmi és megtisztelő állások hirtelen megürültek. Kézművesek, nyomdászok, tudósok, egyetemi tanárok, írók, sőt udvari emberereé is eltűntek. Emberek százai önkéntes száműzöttként menekültek Párizsból, szülőföldjükről. Sok esetben ezek adták első jelét annak, hogy helyeslik a reformált vallást. A katolikusok megrökönyödtek attól a gondolattól, hogy nem is gyanított eretnekeket tűrtek meg maguk között. Haragjukat a szerényebb áldozatok tömegén töltötték ki, azokon, akik hatalmukban voltak. A börtönök zsúfolásig megteltek, és a levegő is sötétnek látszott az égő máglyák füstjétől, amelyeket az evangélium megvallóinak gyújtottak.

I. Ferenc azzal büszkélkedett, hogy ő keltette életre azt a nagy tanulási mozgalmat, amely rányomta pecsétjét a XVI. század kezdetére. Örömét lelte abban, hogy minden országból tudós embereket gyűjtött udvarába. A tudományt szerette, a szerzetesek tudatlanságát és babonáját pedig megvetette. Ennek tulajdonítható - legalábbis részben - az a türelem, amit a reform iránt korábban tanúsított. De a tudásnak e patrónusa, aki vakbuzgóságában el akarta tiporni az eretnekséget, közzétett egy rendeletet, amelyben egész Franciaországban betiltotta a könyvnyomtatást. I. Ferenc példája egy a sok közül, amely tanúsítja, hogy a szellemi műveltség nem jelent védelmet a vallásos türelmetlenség és az üldözés ellen.

Franciaország ünnepélyesen és nyilvánosan teljesen elkötelezte magát a protestantizmus megsemmisítésére. A papok kimondták, hogy a magasságos ég megsértését - a mise kárhoztatását - vérrel kell jóvátenni. Kérték, hogy a király, népe érdekében, nyilvánosan szentesítse ezt a rettenetes "jóvátételt".

1535. január 21. volt a szörnyű szertartás végrehajtására kijelölt nap. Az egész nemzet babonás félelme és fanatikus gyűlölete feltámadt. Párizst zsúfolásig megtöltötték a környező vidékekről odaözönlő tömegek. A napot egy hatalmas, impozáns körmenet nyitotta meg. "A menet útját szegélyező házakon gyászdrapériák függtek, és helyenként oltárok álltak. " Minden kapu előtt fáklya világított az "oltáriszentség" tiszteletére. A körmenet napkelte előtt indult el a királyi palotától. "Az egyházmegyék zászlói és keresztjei nyitották meg a menetet, majd megjelentek a polgárok kettesével, kezükben fáklyákkal. " Azután jött a szerzetesek négy rendje, mindegyik a maga sajátos öltözékében. Majd a híres ereklyék óriási gyűjteménye következett. Bíborszínű és skarlátvörös palástban lovagló, ékszerekkel díszített egyházi méltóságok követték őket. Kápráztató és csillogó volt ez a menet.

"Az oltáriszentséget Párizs püspöke vitte egy pompás baldachin alatt, amelynek négy oszlopát egy-egy királyi herceg tartotta... Az oltáriszentség után a király lépkedett... Ezen a napon I. Ferenc nem viselt koronát, sem királyi palástot... Franciaország királya fedetlen fővel, szemét a földre szegezve, kezében égő viaszgyertyával" jelent meg, "mint aki vezekel". Minden oltárnál alázatosan meghajolt, nem a lelkét beszennyező bűnök miatt, sem pedig a kezét bemocskoló ártatlan vér miatt, hanem azoknak az alattvalóknak a halálos bűne miatt, akik kárhoztatni merték a misét. A királyné és az állami méltóságok - szintén kettesével - a király után mentek. Mindegyiküknél egy-egy égő fáklya volt.

A nap egyik szertartása volt az uralkodó beszéde, amelyet a püspöki palota nagytermében birodalmának magas tisztségviselőihez intézett. Szomorú ábrázattal jelent meg előttük, és megkapó ékesszólással siránkozott "a bűn, az istenkáromlás", a népre ráköszöntő "fájdalmas és gyalázatos nap" miatt. Hűséges alattvalóinak segítségét kérte a Franciaországot pusztulással fenyegető veszedelmes eretnekség kiirtásához. "Ha tudnám azt, hogy valamelyik testrészemet bemocskolta vagy megfertőzte az utálatos rothadás - mondta odanyújtanám nektek, hogy vágjátok le. Olyan igaz ez, uraim, mint az, hogy királyotok vagyok... És ha látnám, hogy valamelyik gyermekemet szennyezte be, nem kímélném,... magam adnám fel és áldoznám fel Istennek. " Szavai könnyekbe fulladtak, és az egész gyülekezet sírt, egy akarattal kiáltva: "A katolikus vallásért élünk és halunk! "

Rettenetes sötétségbe jutott az a nemzet, amely elvetette az igazság világosságát. A kegyelem, "amely üdvösséget hoz", megjelent. De Franciaország, bár látta a kegyelem erejét és szentségét, amelynek mennyei szépsége ezreket vonzott magához, és ragyogása nagyvárosokat és falucskákat töltött be, mégis elfordult tőle, inkább a sötétséget választva, mint a világosságot. A menny felkínálta ajándékát, de eldobták maguktól. A gonoszt jónak mondták, a jót pedig gonosznak, és végül áldozatul estek szándékos öncsalásuknak. Bár azt hitték, hogy Isten népe üldözésével Istennek szolgálnak, őszinteségük mégsem tette őket bűntelenné. Szántszándékkal elvetették azt a világosságot, amely megvédte volna őket a csalástól, lelküket a vérontás bűnétől.

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 6

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

„Nagy munkában vagyok, ezért nem mehetek le. Megállna ez a munka, ha abbahagynám és hozzátok mennék” (3. vers új prot. ford.). Ez volt Nehémiás válasza azoknak, akik meg akarták zavarni a munka előrehaladását. Ha Isten munkájára koncentrálunk, az olyan választ követelhet tőlünk, amivel egyszerűen visszautasítjuk azokat, akik el akarnak téríteni bennünket Isten akaratának teljesítésétől.

Amikor az ellenség támadása nem sikerül az egyik módszerrel, akkor egyéb, még kifinomultabb módszerekhez folyamodik, amelyek célja, hogy elgyengítsék azokat, akik hűségesen szolgálják Istent. Tóbiás, Gesem és Szanballat hamis jelentéseket készítettek, embereket béreltek föl, hogy Nehémiás karját gyengítsék; leveleket küldtek, hogy megfélemlítsék Nehémiás, tehát felhasználtak minden lehetséges módszert  Nehémiás karjának elgyengítésére. Még Nóadjá prófétanő és más hamis próféták is meg akarták Nehémiást félemlíteni. Isten azonban ad bölcsességet  gyermekeinek, hogy felismerjék az ilyen cselszövéseket, és megfelelően tudjanak reagálni.

A munka, amit Isten Nehémiás szívére helyezett, végül 52 nap alatt elkészült. Isten segítségével tudták ezt véghezvinni, úgy, hogy Nehémiás és a nép végig Isten ügyét és célját tartotta szem előtt.

Drága Istenünk, segíts nekünk felismerni az ellenség cselszövéseit, és adj nekünk bátorságot, hogy folytassuk a Te munkádat.

Pardon Mwanza

226. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  12. fejezetéhez (december 1-7.).

Európa valamennyi országának megvolt a saját reformációs mozgalma. Franciaországnak is, habár mindössze csekély mértékű együttműködése volt más országok, mint pl. Németország, reformmozgalmainak vezetőivel.

És annak ellenére, hogy ez a két mozgalom egymástól teljesen független volt, a Szentírásban ugyanazt a fényt találták, és ugyanazt a fényt vitték el az embereknek. Isten úgy akarta, hogy az emberek egyidejűleg lássák a fényt, ahogy kezd kivilágosodni Európa valamennyi részén. Így aztán mindenki láthatta, hogy a hatalmas mozgalom felülről jött, Istentől.

Malajziai missziós hallgatóként rendkívül lenyűgözött Kálvin János élete. Szellemi emberként neki volt elég bölcsessége, hogy az idősebb teológusok hibáit kijavítsa. Azonban ahelyett, hogy csupán teológiai vitákat folytatott volna velük, alázatos, házról házra járó munkát is végzett. Kereste azokat, akik érezték az igazság szükségét. És talált is ilyen személyeket.

Nagy meglepetésemre, nem az volt a legnagyobb dolog, amit Kálvin tett az evangélium előmozdítására, hogy vitákba bonyolódott azokkal, akik úgy gondolták, hogy már birtokolják az igazságot! Hanem az, hogy a keresőkkel az otthonaikban találkozott.

„Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” (Jakab 1:27)


Timothy Chin
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet igazgatója
Malajzia
Fordította Gősi Csaba

2019. december 4., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 4 - SZERDA - Nehémiás 5


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 12. fejezet 1604. nap

Isten gondoskodott arról, hogy Párizs újabb buzdítást kapjon az evangélium elfogadására. Lefevre és Farel felhívását elvetették, de a nagy főváros minden társadalmi osztálya újra hallhatta az üzenetet. A király politikai meggondolásból még mindig nem állt teljesen Róma pártjára a reformáció ellen. Margit még mindig reménykedett a protestantizmus franciaországi diadalában, és azt akarta, hogy Párizs hallja a reformált vallás igehirdetését. A király távol volt, és megbízott egy protestáns lelkészt, hogy prédikáljon a város templomaiban. Mivel azonban a pápai méltóságok ezt megtiltották, a hercegnő kitárta a palotát. Egy termet berendezett kápolnának, és közhírré tette, hogy mindennap egy meghatározott órában prédikáció lesz, amelyre minden rendű és rangú ember hivatalos. Tömegek özönlöttek az istentiszteletekre. Nemcsak a kápolna, hanem az előcsarnokok és a folyosók is zsúfolásig megteltek. Nap mint nap ezrek gyűltek össze - nemesek, államférfiak, jogászok, kereskedők és kézművesek. A király ahelyett, hogy betiltotta volna az összejöveteleket, elrendelte két párizsi templom megnyitását. Soha azelőtt nem rázta fel Isten Igéje ennyire a várost. Mintha Isten az emberekre lehelte volna az élet lelkét. Mértékletesség, tisztaság, rend és szorgalmas munka foglalta el a részegeskedés, kicsapongás, viszály és semmittevés helyét.

De a papság sem tétlenkedett. A király még mindig nem volt hajlandó közbelépni, hogy betiltsa a prédikálást, ezért a papok a csőcselékhez fordultak. Minden eszközt megragadtak, hogy a tudatlan és babonás tömeg félelmét és fanatizmusát felkeltsék. Párizs pedig vakon hallgatva hamis tanítóira, az ősi Jeruzsálemhez hasonlóan nem ismerte fel meglátogatásának idejét, sem azokat a dolgokat, amelyek békességét szolgálták volna. Két évig prédikálták Isten Igéjét a fővárosban, és bár sokan elfogadták az evangéliumot, a többség elutasította. Ferenc csak a saját céljai elérése érdekében tanúsított türelmet, és a katolikusoknak sikerült visszaszerezni hatalmukat. A templomokat ismét bezárták, és a máglyát felállították.

Kálvin még mindig Párizsban volt. Tanulással, elmélkedéssel, imával készült későbbi munkájára, és tovább terjesztette a világosságot. Végül gyanús lett. A hatóságok elhatározták, hogy megégetik. Kálvin visszavonultan élt, és biztonságban érezte magát. Nem is gondolt a veszélyre, amikor barátai azzal a hírrel rontottak szobájába, hogy a katonák útban vannak, és le akarják tartóztatni. Ebben a pillanatban hangos kopogás hallatszott a külső bejáratnál. Nem volt egy pillanat vesztegetni való idő sem. Néhány barátja feltartóztatta a katonákat az ajtónál, mások pedig segítették Kálvint leereszkedni az ablakból. A reformátor sietett, és egy munkásnak, a reform egyik hívének a hajlékában húzódott meg. Majd vendéglátójának ruhájával álcázva magát, vállára vett egy kapát, és útnak indult. Dél felé haladva ismét Margit birtokán talált menedéket.

Néhány hónapig maradt ott. Befolyásos barátai védelme alatt biztonságban volt. Mint korábban, most is tanulással foglalta el magát. De vágyott arra, hogy Franciaországban hirdesse Isten evangéliumát, és nem tudott sokáig tétlen maradni. Mihelyt a vihar némileg alábbhagyott, új munkaterületet keresett Poitiers-ben. Itt volt egyetem, ahol az új nézetek már korábban kedvező fogadtatásra találtak. Minden rendű és rangú ember örömmel hallgatta az evangéliumot. Kálvin nem a templomban prédikált, hanem a fő magisztrátus házában, vagy a saját szállásán, és néha a város egyik parkjában hirdette az örök élet igéit azoknak, akik hallani akarták. Egy idő után, amint a hallgatók száma nőtt, biztonságosabbnak látszott a városon kívül összejönni. Egy mély és szűk hegyszoros barlangja lett összejövetelük helye, amit a fák és a kiugró sziklák még jobban elszigeteltek. A városból különböző útvonalakon kis csapatok jöttek ki ide. E félreeső helyen olvasták és tanulták a Bibliát. Franciaország protestánsai itt tartottak először úrvacsorát. Ez a kis gyülekezet számos hűséges evangélistát adott.

Kálvin még egyszer visszatért Párizsba. Még most sem tudta feladni azt a reményt, hogy Franciaország mint nemzet elfogadja a reformációt. De a munka majdnem minden lehetősége bezárult előtte. Az evangéliumot tanítani annyit jelentett, mint rálépni arra az útra, amely egyenesen a máglyához vezet. Kálvin végül elhatározta, hogy Németországba megy. Alighogy elhagyta Franciaországot, kitört a vihar a protestánsok felett. Ha ott maradt volna, minden bizonnyal ő is az egyetemes pusztítás áldozatává válik.

A francia reformátorok, akik vágytak arra, hogy országuk lépést tartson Németországgal és Svájccal, elhatározták, hogy az egész nemzetet felébresztő merész csapást mérnek Róma babonáira. Ezért egy éjszaka egész Franciaországban olyan plakátokat függesztettek ki, amelyek támadták a misét. E lelkes, de balga cselekedet azonban a reform előbbrevitele helyett bajba sodorta nemcsak a reform hirdetőit, hanem híveit is egész Franciaországban. Ez adta meg a katolikusoknak azt, amire régóta vágytak: ürügyet az eretnekek - mint a trón biztonságát és a nemzet békéjét veszélyeztető lázítók - kiirtásának követelésére.

Egy titkos kéz - hogy meggondolatlan baráté vagy ravasz ellenségé-e, sohasem derült ki - az egyik plakátot a király lakosztályának ajtajára ragasztotta. A király elborzadt. A plakát kíméletlenül támadta a századok hosszú során át tisztelt babonákat. E példátlan merészség, hogy a nyílt és vakmerő fogalmazványt a királyi udvarban terjesztették, felkeltette az uralkodó haragját. Megdöbbenésében egy darabig csak reszketve és szótlanul állt. Majd haragját félelmetes szavakkal fejezte ki: "El kell fogni mindenkit, kivétel nélkül, aki lutheranizmussal gyanúsítható! Mindet kiirtom!" A kocka el volt vetve. A király elhatározta, hogy teljesen Róma mellé áll.

Azonnal intézkedett, hogy minden párizsi lutheránust letartóztassanak. Elfogtak egy szegény kézművest, a reformált vallás egyik követőjét, aki össze szokta hívni a hivőket a titkos összejövetelekre. Azonnali máglyahalállal fenyegetve megparancsolták neki, hogy vezesse el a pápai küldöttet a város minden protestánsának otthonába. Rémülten riadt vissza e becstelen feladattól, de annyira félt a lángoktól; hogy végül megadta magát, és testvéreinek árulója lett. Morfin, a királyi detektív az árulóval, a papok, a tömjénezők, a szerzetesek és a katonák kíséretében, az oltáriszentséget követve, lassan és csendesen haladt át a város utcáin. A felvonulás látszólag a "szentség " tiszteletére történt, engesztelésként, amiért a protestálók megsértették a misét. E látványos felvonulás azonban halálos szándékot takart. Ha lutheránus háza elé értek, az áruló egy szót sem szólt, csak jelt adott. A menet megállt. Morfin belépett a házba, a családot kihurcolták és megbilincselték, majd a félelmetes csapat továbbment, újabb áldozatokat keresve. Egy házat sem kíméltek, "sem nagyot, sem kicsit,... még a párizsi egyetem kollégiumait sem... Morin az egész várost megremegtette... Rémuralom volt. "

Az áldozatokat kegyetlen kínzásokkal ölték meg. Külön rendelkezésre a tüzet fékezni kellett, hogy szenvedésük tovább tartson. De a protestánsok győzőkként haltak meg. Állhatatosságuk rendíthetetlen, békességük felhőtlen volt. Üldözőik, akik képtelenek voltak megtörni kitartásukat, legyőzve érezték magukat. "Párizs minden negyedében vesztőhelyek álltak, és napról napra fellobbantak a lángok, hogy a kivégzések megsokszorozásával az eretnekeket egy re jobban megfélemlítsék. Végül mégis az evangélium javára vált az üldözés. Egész Párizs láthatta, micsoda embereket képesek formálni az új tanok. A mártírok máglyáihoz nem volt hasonló szószék. Az a békés öröm, amely ezeknek az embereknek az arcán felragyogott, amikor a... vesztőhely felé haladtak; hősiességük, ahogyan a felcsapó lángok közepén álltak; a bántások szelíd megbocsátása sokakban a haragot részvétté, a gyűlöletet szeretetté változtatta, s ellenállhatatlan ékesszólással képviselte az evangélium ügyét. "

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Az Istentől elhívott vezetőknek bátorságra van szükségük a valódi megújuláshoz, hogy az Úr dicsőségére megbirkózzanak a nehéz helyzetekkel. Nehémiás bátor vezető volt, aki képes volt a nagyon nehéz helyzetekkel is szembenézni.

Az életben általában a gazdagok szabályozzák és ellenőrzik az ügyeket. Erősek, mert van pénzük. Nehémiás idejében a szegények zálogba adták gazdag zsidó társaiknak a földjüket, a gyermekeiket és mindenüket, hogy gabonát tudjanak venni. Nehémiás felszólította a gazdagokat (a nemeseket), hogy adják vissza a népnek földjeiket, házaikat, és ne támasszanak semmilyen hitelkövetelést, ahogyan azt az Úr Mózesen keresztül megmondta.  A nemesek beleegyeztek ebbe.

A jó vezető jó példával vezet. Bár Nehémiásnak joga volt ugyanazt a gyakorlatot folytatni, amit az előző kormányzók követtek, miszerint adókat szedtek a néptől, ő úgy döntött, hogy ezt nem teszi, mert már így is túl sok teher volt a szegényeken. Inkább példát mutatott azzal, hogy sok zsidót meghívott az asztalához, hogy vele étkezzenek. Azért tette ezt, mert túl sok volt a követelés a néppel szemben.

Mennyei Atyánk, kérünk olyan vezetőket emelj fel ezekben az utolsó napokban, akik nevén nevezik a bűnt, és jó példájukkal vezetik népedet!

Pardon Mwanza

226. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  12. fejezetéhez (december 1-7.).

Európa valamennyi országának megvolt a saját reformációs mozgalma. Franciaországnak is, habár mindössze csekély mértékű együttműködése volt más országok, mint pl. Németország, reformmozgalmainak vezetőivel.

És annak ellenére, hogy ez a két mozgalom egymástól teljesen független volt, a Szentírásban ugyanazt a fényt találták, és ugyanazt a fényt vitték el az embereknek. Isten úgy akarta, hogy az emberek egyidejűleg lássák a fényt, ahogy kezd kivilágosodni Európa valamennyi részén. Így aztán mindenki láthatta, hogy a hatalmas mozgalom felülről jött, Istentől.

Malajziai missziós hallgatóként rendkívül lenyűgözött Kálvin János élete. Szellemi emberként neki volt elég bölcsessége, hogy az idősebb teológusok hibáit kijavítsa. Azonban ahelyett, hogy csupán teológiai vitákat folytatott volna velük, alázatos, házról házra járó munkát is végzett. Kereste azokat, akik érezték az igazság szükségét. És talált is ilyen személyeket.

Nagy meglepetésemre, nem az volt a legnagyobb dolog, amit Kálvin tett az evangélium előmozdítására, hogy vitákba bonyolódott azokkal, akik úgy gondolták, hogy már birtokolják az igazságot! Hanem az, hogy a keresőkkel az otthonaikban találkozott.

„Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” (Jakab 1:27)


Timothy Chin
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet igazgatója
Malajzia
Fordította Gősi Csaba

2019. december 3., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 3 - KEDD - Nehémiás 4


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 12. fejezet 1603. nap

A máglyánál Berquin megkísérelt néhány szót szólni az emberekhez, de a szerzetesek, félve a hatástól, kiabálni kezdtek, a katonák pedig fegyvereiket csörgették, és lármájuk elnyomta a mártír hangját. A művelt Párizs legmagasabb skolasztikus és egyházi tekintélye 1529-ben így "mutatott gonosz példát 1793 népének arra, hogyan kell a haldoklók szent szavait a vérpadon elfojtani".

Berquin megfulladt, és testét megemésztették a lángok. Halálhíre elszomorította a reformáció barátait egész Franciaországban. De példája nem ment feledésbe. "Mi is szívesen vállaljuk a halált - mondták az igazság tanúi -, szemünket az eljövendő életre függesztve. "

A meauxi üldözés alatt a reformált vallás hirdetői, akiknek megtiltották, hogy prédikáljanak, máshová mentek. Egy idő után Lefevre Németországba távozott. Farel visszatért szülővárosába, Kelet-Franciaországba, hogy terjessze a világosságot ott, ahol gyermekéveit töltötte. A Meaux-ban történtek híre már oda is eljutott, és az igazság, amit bátran és lelkesen hirdetett, hallgatókra talált. Farelt a hatóságok igyekeztek elhallgattatni, majd kiűzték a városból. Nem dolgozhatott tovább nyilvánosan, de bejárta a völgyeket és falvakat. Magánházakban és félreeső mezőkön tanított. Menedéket talált az erdőkben és a sziklás barlangokban, gyermekkora kedves tanyáin. Isten nagyobb próbákra készítgette. "A keresztet, az üldözést és Sátán fondorlatait, amelyekre előre figyelmeztettek, nem kívántam - szólt -, ezek sokkal keményebbek, mintsem magamtól elhordozhatnám őket. De Isten az én Atyám, Ő adott és mindig fog adni annyi erőt, amennyire szükségem van."

Mint az apostolok korában, az üldözés most is "inkább az evangélium terjedését" szolgálta (Fil l:l2). A Párizsból és Meaux-ból kiűzöttek "szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét" (Acs 8:4). A világosság így talált utat Franciaország sok távoli vidékére.

Isten új munkásokat készített fel műve előbbrevitelére. Párizs egyik iskolájában tanult egy komoly, csendes ifjú, aki bizonyságát adta jó képességeinek és éles eszének. Nem kevésbé tűnt ki feddhetetlen életével, mint szellemi frissességével és a vallás iránti szeretetével. Lángelméje és szorgalma csakhamar az iskola büszkeségévé tette, és bízvást jósolták, hogy Kálvin János az egyház egyik legtehetségesebb és legnevesebb védelmezője lesz. De egy mennyei fénysugár behatolt még a skolasztika és a babona falai közé is, amelyek Kálvint körülzárták. Borzadással hallgatta az új tant, egyáltalán nem kételkedve abban, hogy az eretnekek megérdemelték a tűzhalált. Akaratlanul is szemtől szembe került az eretnekséggel, és arra kényszerült, hogy próbára tegye, milyen hatalma van a katolikus teológiának a protestáns tanítással vívott csatában.

Kálvin egyik unokatestvére, aki a reformátorok mellé állt, Párizsban volt. A két rokon gyakran találkozott, és megbeszélték egymással a keresztény világot felkavaró dolgokat. "Csak két vallás van a világon - mondta a protestáns Olivetan. Az egyik vallás az, amit az emberek találtak ki. Ezekben az ember ceremóniákkal és jó cselekedetekkel akarja menteni magát. A másik vallás a Biblia vallása, amely azt tanítja, hogy üdvösségre kizárólag Isten ingyen kegyelméből juthat az ember. "

"Egyik új tanotok sem kell nekem - kiáltotta Kálvin -, azt hiszed, hogy mindig tévedésben éltem?"

De olyan gondolatok támadtak benne, amelyektől hiába próbált szabadulni. Amikor egyedül volt szobájában, eltűnődött unokatestvére szavain, és bűntudat fogta el. Közbenjáró nélkül látta magát a szent és igazságos Bíró előtt. A szentek közbenjárása, a jó cselekedetek, az egyházi szertartások nem tudtak engesztelést szerezni a bűnért. Nem látott maga előtt mást, csak a kétségbeejtő örök sötétséget. Az egyház doktorai hiába próbáltak enyhíteni terhén. Hiába gyónt meg, hiába vezekelt; ezek nem tudták megbékíteni Istennel.

E meddő küzdelem idején történt, hogy Kálvin a város egyik forgalmas terén szemtanúja volt egy eretnek elégetésének. Csodálattal töltötte el az a béke, ami a vértanú arcán nyugodott. A rettenetes haláltusában és az egyház még rettenetesebb kárhoztatása alatt, e mártír hitet és bátorságot tanúsított. A fiatal diák, aki a legszigorúbban követte az egyház rendelkezéseit, lesújtva állította szembe ezt a maga kétségbeesett és gyászos hangulatával. Tudta, hogy az eretnekek a Bibliára építik hitüket. Elhatározta, hogy kutatni fogja a Szentírást, és megpróbálja kideríteni boldogságuk titkát.

A Bibliában Kálvin megtalálta Krisztust. "Ó, Atyám! - kiáltotta. Az Ő áldozata lecsillapította haragodat; az Ő vére eltörölte tisztátalanságomat; keresztje hordozta átkomat; halála engesztelést szerzett nekem! Sok haszontalan ostobaságot eszeltünk ki magunknak, de Te fáklyaként helyezted elém Igédet, és érintetted szívemet, hogy Jézus megmentő érdemén kívül minden más érdemet utálatosnak tartsak. "

Kálvin korábban papnak készült. Még csak tizenkét éves volt, amikor egy kis templom káplánja lett. A püspök lenyírta a fiú haját, ahogy azt az egyházi kánon előírja. Nem volt felszentelve, és nem teljesített papi feladatokat, de a papság tagja lett, hivatalos címe volt, és fizetést is kapott.

Most pedig, érezve, hogy soha nem tudna pap lenni, jogot kezdett tanulni. Végül azonban felhagyott szándékával, és elhatározta, hogy az evangéliumnak szenteli életét. De vonakodott az evangélium szolgálatától. Természettől fogva félénk volt, és félt attól a súlyos felelősségtől, ami a prédikátori hivatással jár, és szeretett volna még tovább tanulni. Barátainak komoly kérlelésére végül is vállalta. "Csodálatos - mondta -, hogy valaki, aki ilyen alacsony származású, ilyen magas méltóságra emelkedjék. "

Kálvin szerényen kezdte el munkáját, és szavai olyanok voltak, mint a harmat, amely felüdíti a földet. Elhagyta Párizst, és egy vidéki városba ment. Margit hercegnő, aki szerette az evangéliumot, pártfogolta Kálvint, és védelmébe vette követőit. Kálvin még fiatal volt, szelíden és szerényen viselkedett. Munkáját úgy kezdte, hogy az embereket otthonukban kereste fel. A háznép körülvette, ő pedig felolvasott a Bibliából, és feltárta a megváltás igazságait. Hallgatói továbbadták a jó hírt másoknak. A tanító a nagyvárost elhagyva csakhamar felkereste az eldugott kisvárosokat és falucskákat. Mind kastélyba, mind kunyhóba bebocsátást kapott, és haladt előre templomok alapját rakva le, amelyek később olyan embereket adtak, akik bátran bizonyságot tettek az igazságról.

Néhány hónap múlva Kálvint ismét Párizsban találjuk, ahol szokatlan nyugtalanság volt a művelt emberek és a diákok körében. Az ókori nyelvek tanulása közben az emberek eljutottak a Bibliához, és sokan, akiknek szívét addig még nem érintették igazságai, most lelkesen beszéltek róluk, és még a katolicizmus védelmezőivel és vitába szálltak. Kálvinnak, aki jóllehet ügyesen vitázott a teológiai kérdésekben, szentebb küldetése volt, mint ezeknek a hangoskodó teológusoknak.

Az emberek figyelme felébredt, és itt volt az ideje annak, hogy feltárja nekik az igazságot. Míg az egyetemek termei hangosak voltak a teológiai viták lármájától, Kálvin házról házra járva megnyitotta a Bibliát az emberek előtt, és beszélt nekik Krisztusról, a megfeszítettről.

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

„A mi Istenünk fog harcolni értünk.” ez volt Nehémiás meggyőződése az ellenség támadásainak közepette. Ez a fajta hit az, ami megtartja Isten népét a nehézségek idején.

Minél nagyobb erőfeszítéseket tett Isten népe, hogy Isten akaratát teljesítsék, az ellenség annál inkább megkétszerezte erőfeszítéseit munkájuk akadályozására. Sátán nem támadja azokat, akik semmivel nem zavarják a sötétség birodalmát, annál inkább azokat, akik Isten akaratát teljesítik.

Azt gondolhatnánk, hogy mivel Nehémiás imádkozott Istenhez, és bízott az Úrban, neki és a népnek semmit sem kellett tenniük az ügy érdekében. Nem ez volt a helyzet. Ehelyett Nehémiás mindenhová úgy állította az építőmunkásokat, hogy egyik kezükben dárda volt, a másikkal pedig dolgoztak.

Fontos megtanulnunk, hogy Isten elvárja gyermekeitől, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg a maguk részéről, miközben teljesen Őrá néznek, és az Ő védelmében bíznak. Mivel így cselekedtek, Isten harcolt értük, és ők győzedelmeskedtek ellenségeik felett.

A vezetők bátorító szavai hatásosak a nehéz időkben. Nehémiás a következő szavakkal bátorította a népet: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek…” (14. vers)

Atyánk, kérünk, adj nekünk erőt, hogy a magunk részét meg tudjuk tenni, miközben Rád tekintünk!

Pardon Mwanza

226. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  12. fejezetéhez (december 1-7.).

Európa valamennyi országának megvolt a saját reformációs mozgalma. Franciaországnak is, habár mindössze csekély mértékű együttműködése volt más országok, mint pl. Németország, reformmozgalmainak vezetőivel.

És annak ellenére, hogy ez a két mozgalom egymástól teljesen független volt, a Szentírásban ugyanazt a fényt találták, és ugyanazt a fényt vitték el az embereknek. Isten úgy akarta, hogy az emberek egyidejűleg lássák a fényt, ahogy kezd kivilágosodni Európa valamennyi részén. Így aztán mindenki láthatta, hogy a hatalmas mozgalom felülről jött, Istentől.

Malajziai missziós hallgatóként rendkívül lenyűgözött Kálvin János élete. Szellemi emberként neki volt elég bölcsessége, hogy az idősebb teológusok hibáit kijavítsa. Azonban ahelyett, hogy csupán teológiai vitákat folytatott volna velük, alázatos, házról házra járó munkát is végzett. Kereste azokat, akik érezték az igazság szükségét. És talált is ilyen személyeket.

Nagy meglepetésemre, nem az volt a legnagyobb dolog, amit Kálvin tett az evangélium előmozdítására, hogy vitákba bonyolódott azokkal, akik úgy gondolták, hogy már birtokolják az igazságot! Hanem az, hogy a keresőkkel az otthonaikban találkozott.

„Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” (Jakab 1:27)


Timothy Chin
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet igazgatója
Malajzia
Fordította Gősi Csaba