2018. július 31., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 31 - KEDD - 1 Thesszalónika 5


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 53. fejezet 1114. nap

53. Az utolsó út Galileából

Ahogyan szolgálatának vége közeledett, változás állt be Krisztus munkamódszerében. Mindeddig igyekezett elkerülni a nyilvánosságot, az izgalmakat. Visszautasította az emberek hódolatát, gyorsan haladt egyik helyről a másikra, amikor a nép lelkesedése korlátozhatatlanná vált. Újra és újra megparancsolta, hogy senki se mondja Őt a Krisztusnak.

A sátoros ünnep idején gyorsan és titkon tette meg az utat Jeruzsálembe. Amikor testvérei sürgették, hogy jelentse ki magát nyilvánosan Messiásnak, válasza így hangzott: "Az én időm még nincs itt" (Jn 7:6). Észrevétlenül tette meg az utat Jeruzsálemig, bejelentés nélkül lépett be a városba, a sokaság hódolt Neki. Nem így történt utolsó utazásakor. A papok és vének rosszindulata miatt egy időre elhagyta Jeruzsálemet. Most a nyilvánosság színe előtt indult el visszafelé, - egy kanyargósabb úton. Jövetelét olyan hírverés kísérte, mint még soha. Nagy áldozatának helyszíne felé haladt, erre kellett felhívni az emberek figyelmét.

"Amiképpen, felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie" (Jn 3:14). Ahogyan Izraelben minden szemnek a felemelt kígyóra kellett néznie, mely gyógyulásuk elrendelt jelképe volt, úgy kellett most minden tekintetnek Krisztusra, az áldozatra szegeződnie, aki üdvösséget hozott az elveszett világnak.

A Messiás munkájáról alkotott hamis elképzelés és Jézus Isten-voltába vetett hit hiánya vezette oda fivéreit, hogy sürgessék: jelentse ki magát nyilvánosan a népnek a sátoros ünnepen. Most viszont a tanítványok az előbbivel rokon szellemben akarták megakadályozni a jeruzsálemi utazást. Eszükbe jutottak szavai, hogy mi fog ott Vele történni, ismerték a vallási vezetők halálos ellenségességét, és örömmel lebeszélték volna Mesterüket az odautazásról.
Krisztus szívének nagyon fájt szeretett tanítványainak félelme, csalódása és hitetlensége, de ennek ellenére útnak indult. Nehéz volt a Jeruzsálemben rájuk váró fájdalom felé vezetni őket. Sátán a sarkában volt, hogy rákényszerítse kísértéseit. Miért kellene most Jeruzsálembe mennie, a biztos halálba? Körülötte mindenfelé lelkek éhezték az élet kenyerét. Mindenütt szenvedők várták gyógyító szavát. A kegyelmének evangéliuma által elvégzendő munka épphogy csak elkezdődött. Ő pedig most van legszebb férfikorában. Miért nem megy el a világ hatalmas területeire kegyelmének igéivel, gyógyító erejének érintésével? Miért nem szerez örömet magának azzal, hogy világosságot és boldogságot áraszt a sötétben búslakodó milliókra? Miért hagyja a termés begyűjtését a tanítványokra, akik gyengék a hitben, felfogásuk nehézkes, s oly késedelmesen cselekszenek? Miért néz szembe most a halállal, és hagyja ott a munkát a kezdet kezdetén? Az ellenség, aki a pusztában szembeszállt Krisztussal, most is heves, álcázott kísértésekkel ostromolta. Ha Jézus csak egy percre is enged, ha a legkisebb mértékben is változtat útján, hogy mentse magát, Sátán ügynökei diadalmaskodnak, a világ pedig elvész.

Ám Jézus "eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy" (Lk 9:51). Életének egyetlen törvénye az Atya akarata volt. Mikor gyermekkorában felvitték a templomba, így szólt Máriához: "Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?" (Lk 2:49) Kávában, amikor Mária szerette volna, ha megmutatja csodatévő erejét, Ő így válaszolt: "Nem jött még el az én órám" (Jn 2:4). Ugyanezekkel a szavakkal válaszolt fivéreinek, amikor sürgették, hogy menjen fel az ünnepre. Isten nagy tervében azonban ki volt jelölve az óra, amikor majd felajánlja magát az emberek bűneiért, és ez az idő rohamosan közeledett. Ő nem lankadt, nem ingadozott. Lépteit Jeruzsálem felé irányította, ahol ellenségei már régóta összeesküdtek élete ellen - most majd leteszi azt. Eltökélten indult az üldöztetésbe, megtagadtatásba, elvettetésbe, elítéltetésbe, halálba.

"És követeket külde az ő orcája előtt; és azok elmenvén, bemenések egy samaritánus faluba, hogy néki szállást készítsenek" (Lk 9:52). Az emberek azonban nem akarták befogadni Őt, mert útban volt Jeruzsálem felé. Ezt úgy értelmezték, hogy Krisztus előnyben részesíti a zsidókat, akiket ők mélységesen gyűlöltek. Ha helyreállította volna a Garizim-hegyi templomot és az istentiszteleteket, akkor boldogan elfogadták volna, de mivel Jeruzsálembe ment, nem gyakorolták Vele a vendégszeretetet. Nem vették észre, hogy a menny legjobb ajándékát utasítják vissza küszöbükről. Jézus hívta az embereket: fogadják be Őt. Szívességet kért tőlük, hogy közel férkőzhessen hozzájuk és a leggazdagabb áldásokat nyújthassa nékik. Minden elvett jóért drágább kegyelemmel fizetett. A samaritánusok azonban mindezt elvesztették előítéleteik és csökönyösségük miatt.

Mai Bibliai szakasz: 1 Thesszalónika 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

1Thesszalonika 5:1-11-ben még mindig a második advent a fő téma, de a fókusz eltolódik. Itt Pál nem annyira Jézus visszajövetelének a részleteit tisztázza, hanem a folyamatos készenlét szükségletét az utolsó ítélet fényében. Ahol Isten ítél, ott megtalálható az ítélet pozitív és negatív oldala egyaránt. Az ítélet két oldala nyilvánvaló az 1Thessz 5-ben, ahol egy sor ellentétpárt találunk, úgymint: sötétség/világosság, éjszaka/nappal, részeg/ józan (4-8. vers).

A második adventre való felkészülés arról szól, hogy jelentős időt töltünk Isten Igéjének tanulmányozásával (5:1-5). Nagyon sok dolog akadályoz ebben bennünket manapság a kimerítő munkától az e-maileken, a szórakozáson egészen a hangulatjavítók bőségzavaráig. Pál arra hív, hogy tegyük Isten Igéjét az első helyre életünkben, és akkor nem lepnek majd meg az események, bármennyire váratlan időpontban érkezzenek is.  

Pál egy tizenhét tételből álló tanács sorozattal fejezi be a Thesszalonikai első levelet (12-22. vers), amit egy záró ima követ (23-24. vers). Az 1Thess 5:12-22 tizenhét tanácsát két csoportra lehet osztani: 1) tanácsok a helyi gyülekezet szolgálataihoz (12-15) és 2) tanácsok az általános keresztényi élethez (16-22. vers). Ezt a természetes felosztást a szöveg nyelvtana is jelzi. Az első kilenc tanács (12-15) igével kezdődik, és a szolgálatra összpontosít. A második nyolc tanács igével fejeződik be, és a személyes életre összpontosít.   

A záró imában (23-24) Pál összefoglalja levele fő témáját, hogy a thesszalonikai hívek növekedjenek a megszentelődésben és a szentségben egészen Jézus második eljöveteléig. Ez a növekedés sarkalatos pont marad, hiszen ennek folytatódnia kell a mai a helyi gyülekezetekben szerte a világon. 

Jon Paulien

155. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  52-53. fejezeteihez (július 29 – augusztus 4).

Pár évvel ezelőtt egy hosszú autóutat szakítottam meg azzal, hogy megálltam egy parkolóban, és egy kis szünetet tartottam a vezetésben. Azzal, hogy kicsit kinyújtózhattam a furgonomban, máris visszanyertem az erőmet, és hamarosan készen álltam rá, hogy folytassam az utat. Kiszálltam a furgonból, odaálltam a zsúfolt játszótér szélére, és elkiáltottam magam: „Fiúk, gyertek, itt az ideje, hogy induljunk!” Kis arcok egész sokasága fordult felém, láttam rajtuk, hogy felfogták szavaimat, de mindössze hárman hagyták el a játszóteret, és indultak a furgonom irányába. Próbálhattam volna hangosabban kiabálni, lehetett volna állhatatosabba kérlelésem, vagy akár könyörgő a hangom, mégsem hiszem, hogy több gyerek válaszolt volna a hívásomra.

Miben volt más ez a három? Ők az én fiaim voltak, és ismerték a hangomat. Csak az én fiaim jöttek a kisteherautóhoz. A többiek elfordultak az idegen hangtól. Abban a pillanatban felfogtam, milyen sok is múlik a kapcsolatokon. Oly sok függ attól, hogy fel tudjuk-e ismerni a hangját azoknak, akiket a legjobban szeretünk.

„Nem a büntetéstől való félelem, sem nem az örökkévaló jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait arra, hogy kövessék Őt. Szemlélik a Megváltó végtelen szeretetét, amely megnyilvánul földi vándorútjában a betlehemi bölcsőtől a Kálvária keresztjéig, s az Ő látványa vonzza, lágyítja meg, és bírja engedelmességre a lelkeket. Szeretet ébred a szemlélők szívében. Hallják hangját és követik Őt.” JÉ 480.3

Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba

2018. július 30., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 30 - HÉTFŐ - 1 Thesszalónika 4


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 52. fejezet 1113. nap

Amint a pásztor vezeti nyáját sziklás dombokon, rengetegen át, vad szakadék mentén a folyóparti dús legelőkre, amint figyeli őket a hegyekben magányos éjszakákon, védi a tolvajoktól, szelíden gondoskodik a gyöngékről, betegekről, élete egybefonódik az övékkel. Erős, de gyöngéd vonzalom fűzi össze gondoskodásának alanyaival. Bármily nagy is legyen a nyáj, a pásztor minden juhot ismer. Mindegyiknek neve van, melyre válaszol, ha a pásztor hívja.

Ahogyan a földi pásztor ismeri juhait, úgy ismeri az isteni Pásztor is a világban szétszóródott nyáját. "Ti az én [...] juhaim, legelőm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten" (Ez 34:31). Jézus így szól: "Neveden hívtalak téged enyém vagy!" (Ésa 43:1) "Az én markaimba metszettelek fel téged" (Ésa 49:16).

Jézus egyénenként ismer minket, és megindul gyöngeségeink láttán. Ismeri a házat, melyben lakunk, s mindegyik lakó nevét is. Időnként utasítást ad szolgáinak, menjenek el egy bizonyos városba, egy bizonyos utcába, egy házba, és keressék meg egyik juhát.

Minden lelket oly tökéletesen ismer Jézus, mintha ő lenne az egyetlen, akiért a Megváltó meghalt. Mindenkinek a bánata fáj szívének. A segélykiáltás fülébe hatol. Azért jött, hogy minden embert magához vonzzon. Megparancsolja: "Kövess engem" (Jn 1:44), s Lelke indítja és vonzza a szívet, hogy Hozzá jöjjön. Sokan visszautasítják a vonzást. Jézus tudja, kik ezek. Azt is tudja, kik hallják boldogan hívását, s készek alávetni magukat pásztori gondoskodásának. Ezt mondja: "Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem" (Jn 10:27). Mindenkivel úgy törődik, mintha nem is volna más a föld színén.

"A maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket. [...] És a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját" (Jn 10: 3-4). A keleti pásztor nem hajtja juhait. Nem erőszakos, nem félemlít meg, hanem elől jár, úgy hívja őket. Ismerik hangját, engednek hívásának. Így tesz a Megváltó-Pásztor is juhaival. Az Írás így szól: " Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével" (Zsolt 77:21). Jézus kijelenti a próféta által "Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat" (Jer 31:3). Senkit sem kényszerít, hogy kövesse. "Emberi kötelékekkel vontam őket, - mondja - szeretetnek köteleivel" (Hós 11: 4).

Nem a büntetéstől való félelem, sem nem az örökkévaló jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait, hogy kövessék Őt. Szemlélik a Megváltó végtelen szeretetét, amely megnyilvánul földi vándorútjában a bethlehemi bölcsőtől a Kálvária keresztjéig, s az Ő látványa vonzza, meglágyítja és engedelmességre bírja a lelkeket. Szeretet ébred a szemlélők szívében. Hallják hangját és követik Őt.

Ahogyan a pásztor nyája előtt jár, s elsőnek találkozik az út veszélyeivel, úgy tesz Jézus is népével. "Mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy" (Jn 10:4). A mennybe vezető utat megszentelik a Megváltó lábnyomai. Lehet az ösvény meredek és rögös - Jézus végigment rajta. Lábai taposták a kegyetlen töviseket, s tették az ösvényt könnyebbé számunkra. Minden terhet, amit el kell viselnünk, Ő maga is hordozott.

Bár felemelkedett Isten színe elé, s osztozik a világegyetem trónján, Jézus mit sem veszített irgalmas természetéből. Ugyanaz a kedves, együttérző szív ma is nyitva áll az emberiség minden keserve számára. Kinyújtja átszegezett kezét, hogy még bővebb áldást osszon a világban népének. "És soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből" (Jn 10:28). Aki átadta magát Krisztusnak, az többet ér szemében, mint az egész világ. A Megváltó egy emberért is vállalta volna a Kálvária haláltusáját, hogy megmentse országa számára. Sohasem mond le egyről sem, akiért meghalt. Hacsak követői nem döntenek úgy, hogy elhagyják, szorosan tartja őket.

Minden próbánkban olyan segítőnk van, Aki sohasem bukik el. Sohasem hagy minket egyedül harcolni a kísértéssel, küzdeni a gonosszal, hogy végül a terhek és a bánat összetörjenek. Bár most elrejtőzött a halandó szemek elől, hit-fülünkkel hallhatjuk hangját: Ne félj, veled vagyok! "Én vagyok az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké" (Jel 1:18). Elviseltem bánatotokat, megtapasztaltam küzdelmeiteket, szembenéztem kísértéseitekkel. Ismerem könnyeiteket: én is sírtam. Ismerem a fájdalmat, mely túlságosan mély, semhogy emberi fül számára kibeszélhető lenne. Ne gondold, hogy elhagyatott, elfeledett vagy. Ha bánatodra egyetlen húr sem rezdül egyetlen emberi szívben sem, nézz rám, és élsz. "A hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad" (Ésa 54:10).

Bármennyire is szereti egy pásztor a juhait, fiait és leányait még jobban szereti. Jézus nemcsak a mi pásztorunk. Ő a mi örökkévaló Atyánk is. Ezt mondja: "Ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim. Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát" (Jn 10:14-15). Micsoda kijelentés! Az egyszülött Fiú, - aki az Atya keblén van, akit az Atya így nevez: "a férfiú, [...] aki nékem társam" (Zak 13:7) - és az örök Isten közti kapcsolat szemlélteti a közösséget Krisztus és földi gyermekei között!
Mivel Atyjának ajándékai vagyunk, munkájának jutalma, Jézus szeret minket. Gyermekeiként szeret. Szeret téged is! Maga a menny sem nyújthat sem jobbat, sem nagyobbat. Bízzál tehát!

Jézus azokra a lelkekre is gondolt szerte a világon, akiket a hamis pásztorok félrevezettek. Azokat, akik szétszóródtak a farkasok között, össze akarta őket gyűjteni, mint az Ő legelőjének juhait, s így szólt: "más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor" (Jn 10:16).
"Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt" (Jn 10:17). Azaz: az én Atyám úgy szeretett titeket, hogy még jobban szeret engem, mert életemet adtam megváltásotokért. Helyettesetek, kezesetek lettem, letettem életemet, hogy felvegyem a ti tartozásotokat, törvényszegéseiteket, s ezzel drágább lettem Atyám szemében.

"Én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el éntőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét. felvenni azt" (Jn 10:17-18). Krisztus az emberi család tagjaként halandó volt, de Istenként az élet kútfejeként buzgott a világ számára. Ellenállhatott volna a halál közeledtének, visszautasíthatta volna, hogy uralma alá kerüljön, ezzel szemben Ő önként letette életét, hogy világosságra hozza az életet és a halhatatlanságot. Hordozta a világ bűneit, elszenvedte átkát, feláldozta életét, hogy az ember ne haljon meg örökre. "Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá. [...] Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté" (Ésa 53:4-6).

Mai Bibliai szakasz: 1 Thesszalónika 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A 4. és 5. fejezetekben Pál a múltról áttér a jövőre. Voltak olyan dolgok, amelyek hiányosak voltak a thesszalonikai gyülekezeti tagok életében (3:10). Pál segít ezeket a hiányosságokat orvosolni. A levél elkezdi ezt a folyamatot, de a megvalósulás nem lehet teljes egészen addig, míg Pál és a thesszalonikaiak nem lesznek újra együtt.

Isten örül annak, amikor a mi jellemünk és viselkedésünk összhangban van az Ő jellemével és magatartásával (4:1-2). Amikor kedvesek és szívélyesek vagyunk, akkor Isten kedves és szívélyes jellemét tükrözzük. Amikor megtartoztatjuk magunkat a szexuális erkölcstelenségtől, tiszteletben tartjuk azt az értéket, amit Isten tulajdonít a másik embernek (4:3-8).

Hogyan élhetnénk „csendes életet” egy mai nagyvárosban (4:9-12), ahol a pénzhajhászás, a dolgok hajhászása és a földi kapcsolatok hajhászása tűnik a legfontosabb dolognak? Ezek azonban nem tudnak megelégíteni hosszú távon. Csak az örök érvényű dolgok biztosítanak békességet az élet zűrzavarában.

A 13-18. versekben Pál rátér a végidei eseményekre, nem azért, hogy minden részletet tisztázzon, hogy mi fog történni a vég előtt, hanem azért, hogy élet egy valós kérdésével, a reménytelen gyásszal foglalkozzon. A szakasz kulcsszava minden bizonnyal az „együtt” kifejezés. Az élők és a meghaltak együtt vitetnek fel, hogy mindannyian együtt legyenek az Úrral. Ez előtt egyik csoport sem volt ebben az értelemben az Úrral. A reménytelen gyászra való válasz az egész örökkévalóságon át tartó folyamatos közösség reménye. 


Jon Paulien

155. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  52-53. fejezeteihez (július 29 – augusztus 4).

Pár évvel ezelőtt egy hosszú autóutat szakítottam meg azzal, hogy megálltam egy parkolóban, és egy kis szünetet tartottam a vezetésben. Azzal, hogy kicsit kinyújtózhattam a furgonomban, máris visszanyertem az erőmet, és hamarosan készen álltam rá, hogy folytassam az utat. Kiszálltam a furgonból, odaálltam a zsúfolt játszótér szélére, és elkiáltottam magam: „Fiúk, gyertek, itt az ideje, hogy induljunk!” Kis arcok egész sokasága fordult felém, láttam rajtuk, hogy felfogták szavaimat, de mindössze hárman hagyták el a játszóteret, és indultak a furgonom irányába. Próbálhattam volna hangosabban kiabálni, lehetett volna állhatatosabba kérlelésem, vagy akár könyörgő a hangom, mégsem hiszem, hogy több gyerek válaszolt volna a hívásomra.

Miben volt más ez a három? Ők az én fiaim voltak, és ismerték a hangomat. Csak az én fiaim jöttek a kisteherautóhoz. A többiek elfordultak az idegen hangtól. Abban a pillanatban felfogtam, milyen sok is múlik a kapcsolatokon. Oly sok függ attól, hogy fel tudjuk-e ismerni a hangját azoknak, akiket a legjobban szeretünk.

„Nem a büntetéstől való félelem, sem nem az örökkévaló jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait arra, hogy kövessék Őt. Szemlélik a Megváltó végtelen szeretetét, amely megnyilvánul földi vándorútjában a betlehemi bölcsőtől a Kálvária keresztjéig, s az Ő látványa vonzza, lágyítja meg, és bírja engedelmességre a lelkeket. Szeretet ébred a szemlélők szívében. Hallják hangját és követik Őt.” JÉ 480.3

Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba


2018. július 29., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 29 - VASÁRNAP- 1 Thesszalónika 3


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 52. fejezet 1112. nap

52. A jó pásztor

"Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. [...] Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért" (Jn 10:11.14-15).

Jézus újból megtalálta az utat hallgatói értelméhez, számukra jól ismert példák segítségével. A Lélek befolyását a hideg, üdítő vízhez hasonlította. Úgy mutatkozott be, mint aki a világosság, az élet forrása, öröm a természetnek és az embernek. Most gyönyörű pásztorképben mutatja be kapcsolatát a Benne hivőkkel. Hallgatói számára nem találhatott volna ennél ismerősebb képet. Ez Krisztus szavai által örökre összekapcsolódott személyével. Sohasem nézhették a tanítványok a nyájukat terelő pásztorokat anélkül, hogy ne emlékeztek volna a Megváltó tanítására. Minden hű pásztorban Krisztust látták. Minden gyámoltalan, tehetetlen nyájban önmagukat látták.

Ésaiás próféta ezt a jelképet alkalmazta a Messiás küldetésére a vigasztaló szavakkal: "Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek! [...] Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza"(Ésa 40:9.11). Dávid így énekelt: "Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm" (Zsolt 23:1). A Szentlélek Ezékiel által kijelentette: "És állatok föléjük egyetlenegy pásztort, hogy legeltesse őket. [...] Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, s a megtöröttet kötözgetem, s a beteget erősítem. [...] És szerzek ővelük békességnek frigyét. [...] És nem lesznek többé prédául a pogányoknak, [...] és laknak bátorságosan, s nem lesz, aki felijessze őket" (Ez 34:23.16.25.28).

Krisztus magára alkalmazta ezeket a próféciákat, és megmutatta, milyen ellentét feszül a saját- és Izrael vezetőinek jelleme között. A farizeusok éppen kirekesztettek valakit az akolból, mert volt bátorsága tanúsítani Krisztus erejét. Elszakítottak egy lelket, akit az igaz Pásztor magához vonzott. Ezzel kimutatták, mennyire nincs fogalmuk a rájuk bízott munkáról, mennyire méltatlanok megbízatásukra, hogy a nyáj pásztorai legyenek. Jézus most elébük tárta köztük és a Jó Pásztor közötti ellentétet, és önmagára mutatott, mint az Úr nyájának valódi őrizőjére. Még mielőtt ezt tette volna, egy másik jelkép segítségével beszélt önmagáról.

Így szólt: "Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hág be, tolvaj az és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az" (Jn 10:1-2). A farizeusok nem vették észre, hogy ezek a szavak ellenük irányulnak. Szívükben még ennek értelmén töprengtek, amikor Jézus világosan kijelentette: "Én vagyok az ajtó: ha valaki énrajtam megy be, megtartatik, és bejár és kijár majd, és legelőt talál. A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek" (Jn 10:9-10).

Krisztus Isten aklának ajtaja. Ősidőktől fogva minden gyermeke ezen az ajtón át léphetett be. Az előképek mutatják, a jelképek előrevetítik, a próféták kinyilatkoztatásai jelzik, a tanítványoknak adott leckék feltárják, az ember fiaiért művelt csodák beszélik, hogy Jézusban látták Istennek ama bárányát, "aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1:29), s az emberek általa kerültek kegyelmének nyájába. Sokan jöttek, akik egyéb dolgokra irányították a világ figyelmét. Ceremóniákat, vallási rendszereket találtak ki, mert ezek által reméltek megigazulást, megbékélést Istennel, így akartak bejutni aklába. Az egyetlen ajtó azonban Krisztus, és aki valami mást próbál Krisztus helyére beékelni vagy más úton akar az akolba jutni, az tolvaj, rabló.

A farizeusok nem léptek be az ajtón. Más úton hatoltak az akolba, nem Krisztus által, nem végezték az igaz pásztor munkáját. A papok és főemberek, írástudók és farizeusok tönkretették az élő legelőket, beszennyezték az élő vizek forrásait. Az ihletett ige híven írja le a hamis pásztorokat: "A gyöngéket nem erősítettétek, és a beteget nem gyógyítottátok, s a megtöröttet nem kötözgettétek, s az elűzöttet vissza nem hoztátok, [...] hanem keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk" (Ez 34:4).
Filozófusok, tanítók minden korban elméleteket adtak elő a világnak, hogy kielégítsék a lélek szükségleteit. Minden pogány népnek megvoltak a maguk nagy tanítói és vallási rendszerei, melyek Krisztusétól eltérő megváltást ajánlottak. Az emberek szemét elfordították az Atya arcáról, s szívük félt Attól, Akitől csak áldást kaptak. Munkájuk arra irányult, hogy megfosszák Istent attól, ami a teremtés és megváltás jogán az Övé. Ezek a hamis tanítók az embereket is megrabolják. Emberi lények milliói kötődnek szorosan hamis vallásokhoz szolgai félelem rabságában, lélektelen közömbösségben robotolnak mint az igavonó barmok, megfosztva reménytől, örömtől, kilátásoktól itt a földön, tompa félelemmel a túlvilágra nézve. Egyedül Isten kegyelmének evangéliuma emelheti föl a lelket. Ha Istennek Fiában megnyilvánuló szeretetét szemléljük, szívünk megmozdul, s a lélek erői semmi máshoz nem hasonlíthatóan ébrednek föl. Krisztus eljött, hogy újraalkossa Isten képmását az emberben, s aki az embert elfordítja Krisztustól, az az igazi fejlődés forrásától fordítja el: megfosztja az élet reménységétől, céljától és dicsőségétől. Tolvaj és rabló tehát.

"Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az" (Jn 10:2). Krisztus az ajtó is, a pásztor is. Önmaga által lép be. Saját áldozata árán válik a juhok pásztorává. "Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket, és mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját" (Jn 10: 3-4).

Az összes teremtmény közül a juh a legbátortalanabb, leggyámoltalanabb. Keleten a pásztornak fáradhatatlanul, szüntelen gondoskodnia kell nyájáról. A régi időkben - csakúgy, mint ma - rossz volt a közbiztonság a fallal körülvett városokon kívül. Körös-körül a határszéli nomád törzsek rablói, sziklák rejtekében meghúzódó ragadozók lesik, hogy megdézsmálhassák a nyájat. A pásztor őrhelyén vigyáz, tudja, hogy saját élete is veszélyben forog. Jákób, aki Lábán nyájait őrizte Hárán pusztáin, így írja le fáradhatatlan munkáját: "Nappal a hőség emésztett, éjjel pedig a hideg; és az álom távol maradt szemeimtől" (lMóz 31:40). Az ifjú Dávid, midőn atyja nyáját őrizte, egyedül találkozott az oroszlánnal és a medvével, s megmentette karmaik közül az elveszett bárányt.

Mai Bibliai szakasz: 1 Thesszalónika 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ennek a fejezetnek és az előző végének is (2:13-3:13) fő témája a barátság. Pált és a thesszalonikaiakat mély érzelmi szálak kötötték össze. Kapcsolatuk azonban több volt érzelmi kötődésnél, örök barátság volt (2:19-20; 3:13). Ez a kapcsolat nem csak a megfelelés miatt történt az evangélium érdekében. Pál az egész örökkévalóságon át közel akar lenni hozzájuk. 

Pál azért vágyik annyira, hogy találkozzon a thesszalonikaiakkal, mert bennük látja szolgálata szentesítését. Amikor Jézus visszajön, a thesszalonikaiak lesznek az ő öröme és dicsekedése Jézus előtt (2:19-20). Pál nem elégedett meg csupán azzal, hogy üdvösséget nyert, látni akarta a bizonyítékát annak is, hogy az ő élete milyen áldást jelentett másoknak. A gyülekezetnek szüksége volt Pálra, de Pálnak is szüksége volt a gyülekezetre.

Miközben az evangélium (amit Jézus rólunk gondol) erőteljes módja annak, hogy stabil önértékelést építsünk ki, gyenge emberi természetünk vágyik a siker jeleire. Úgy tűnik, hogy Pál apostol sem kivétel ebben. Bizonyos mértékig az ő önértékelése is összekapcsolódott missziós kezdeményezései sikeréhez (3:6-8). Bátorítónak találom azt, hogy még az apostolok is fontosnak tartották azt, hogy mások mit gondolnak róluk.

A végső cél azonban az, hogy feddhetetlennek találtasson Isten előtt az utolsó ítéletben (3:11-13). De ugyanolyan fontos Pálnak az is, hogy Jézus második eljövetele dicsőséges találkozást fog jelenteni a családok és barátok számára, akiknek a közössége örökké fog tartani annak köszönhetően, amit Jézus értük tett. A keresztény kapcsolatoknak nincs szavatossági ideje. Az örökkévalóságra lettek tervezve.

Jon Paulien

155. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  52-53. fejezeteihez (július 29 – augusztus 4).

Pár évvel ezelőtt egy hosszú autóutat szakítottam meg azzal, hogy megálltam egy parkolóban, és egy kis szünetet tartottam a vezetésben. Azzal, hogy kicsit kinyújtózhattam a furgonomban, máris visszanyertem az erőmet, és hamarosan készen álltam rá, hogy folytassam az utat. Kiszálltam a furgonból, odaálltam a zsúfolt játszótér szélére, és elkiáltottam magam: „Fiúk, gyertek, itt az ideje, hogy induljunk!” Kis arcok egész sokasága fordult felém, láttam rajtuk, hogy felfogták szavaimat, de mindössze hárman hagyták el a játszóteret, és indultak a furgonom irányába. Próbálhattam volna hangosabban kiabálni, lehetett volna állhatatosabba kérlelésem, vagy akár könyörgő a hangom, mégsem hiszem, hogy több gyerek válaszolt volna a hívásomra.

Miben volt más ez a három? Ők az én fiaim voltak, és ismerték a hangomat. Csak az én fiaim jöttek a kisteherautóhoz. A többiek elfordultak az idegen hangtól. Abban a pillanatban felfogtam, milyen sok is múlik a kapcsolatokon. Oly sok függ attól, hogy fel tudjuk-e ismerni a hangját azoknak, akiket a legjobban szeretünk.

„Nem a büntetéstől való félelem, sem nem az örökkévaló jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait arra, hogy kövessék Őt. Szemlélik a Megváltó végtelen szeretetét, amely megnyilvánul földi vándorútjában a betlehemi bölcsőtől a Kálvária keresztjéig, s az Ő látványa vonzza, lágyítja meg, és bírja engedelmességre a lelkeket. Szeretet ébred a szemlélők szívében. Hallják hangját és követik Őt.” JÉ 480.3

Karen Lifshay
Hermiston, Oregon (USA)
Fordította Gősi Csaba

2018. július 28., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 28 - SZOMBAT - 1 Thesszalónika 2


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 51. fejezet 1111. nap

Az Úr Jézus ismerte a próbát, melyen ez a férfi keresztülment. Ő adta neki a kegyelmet és a kifejezési módot, hogy Krisztus bizonyságtevője lehessen. Olyan szavakkal válaszolt a farizeusoknak, melyek súlyos megrovást jelentettek a kérdezőkre. Azt állították, ők az Írások értelmezői, a nemzet vallási vezetői, és íme itt állt Valaki, aki csodákat művelt, s ők saját bevallásuk szerint azt sem tudták, honnan van hatalma, nem ismerték jellemét. "Bizony csodálatos az, - mondta a férfi - hogy ti nem tudjátok honnan való, és az én szemeimet megnyitotta. Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket; hanem ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg. Öröktől, fogva nem hallaték, hogy vakon szülöttnek szemeit valaki megnyitotta volna. Ha ez nem Istentől volna, semmit sem cselekedhetnék" (Jn 9:30:33).

A férfi saját térfelükön fogadta vizsgálóbíróit. Érveire nem volt mit válaszolni. A farizeusok meghökkentek, de békén maradtak - elnémultak a célzott, határozott szavak hallatán. Néhány pillanatra csend támadt. Ekkor a rosszalló papok és vének maguk köré tekerték köntösüket, mintha félnének, hogy ha hozzáérnek, megfertőzi őket. Lerázták lábukról a port, és fejéhez vágták a vádat: "Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket?" (Jn 9:34). Ezzel kiközösítették.

Jézus hallotta, mi történt, hamarosan megkereste a vakot, és megkérdezte: "Hiszel-é te az Isten Fiában?" (Jn 9: 35).

A vak először nézett Gyógyítójának arcába. Látta a tanács előtt zavart, izgatott szüleit, látta a vének fenyegető arcát, most tekintete megpihent Jézus szerető, békés ábrázatán. Már előbb - noha ez sokba került neki - elismerte, hogy Ő isteni erő közvetítője, most pedig magasabb kinyilatkoztatásban részesült.

A Megváltó kérdésére: "Hiszel-é te az Isten Fiában?" a vak kérdéssel válaszolt: "Ki az, Uram, hogy higgyek benne?" Jézus így felelt: "Láttad is őt, és aki beszél veled, az az" (Jn 9: 35-37). A férfi a Megváltó lábához vetette magát, és imádta Őt. Nemcsak természetes látását nyerte vissza, hanem értelmének szemei is megnyíltak. Krisztus megnyilatkozott lelkének, ő pedig elfogadta, mint Isten Küldöttjét. A farizeusok egy csoportja odagyűlt, s láttukra Jézus elgondolkozott, milyen ellentétes eredménye lett szavainak és tetteinek. Így szólt: "Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek" (Jn 9:39). Krisztus azért jött, hogy megnyissa a vakok szemeit, világosságot árasszon a sötétségben ülőkre. Kijelentette, hogy Ő a világ világossága, és az imént művelt csodája küldetésének hitelesítését szolgálja. Az emberek, akik látták a Megváltót ittjártakor, abban az előjogban részesültek, hogy tökéletesebb kinyilatkoztatást láttak az isteni jelenlétről, mint amit azelőtt valaha is kapott a világ. Az istenismeret tökéletesebben feltárult előttük.

Ám ugyanebben a kinyilatkoztatásban ítélet is elhangzott az emberek fölött. Jellemük megpróbáltatott, sorsuk meghatároztatott.

Az isteni erő megnyilatkozása nyomán - mely a vaknak visszaadta természetes és lelki látását - a farizeusok még mélyebb sötétségbe sodródtak. Krisztus hallgatói közül néhányan, mivel érezték, hogy szavai nekik szólnak, megkérdezték: "Avagy mi is vakok vagyunk-é?" Jézus így felelt: "Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök" (Jn 9:40-41). Ha Isten lehetetlenné tette volna számotokra az igazság megértését, tudatlanságotokban nem rejlene bűn. "Ámde azt mondjátok, hogy látunk" (Jn 9:41). Azt hiszitek, képesek vagytok látni, és visszautasítjátok az egyedüli módot, melyek segítségével látást nyerhetnétek. Krisztus végtelen támogatással jő ahhoz, aki belátja ennek szükségét. A farizeusok azonban nem vallották meg szükségüket, nem voltak hajlandók Krisztushoz jönni, így vakságban maradtak - vakságukért ők voltak a felelősek. Jézus ezt mondta: "A ti bűnötök megmarad" (Jn 9:41).

Mai Bibliai szakasz: 1 Thesszalónika 2

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Az ókori világban széles körben ismert volt az a tény, hogy a pénz, a szex és a hatalom befolyásolja a legnagyobb mértékben az emberi viselkedést. Az első században sok „utcai prédikátor” árulta nézeteit azért, hogy elkerülje a kétkezi munkát. Mások úgy találták, hogy a nők vonzódtak az olyan férfiakhoz, akik a nagy nyilvánosság előtt elismertek voltak. Mások meg csak úgy tobzódtak a hatalomban, amit a nagy ötleteik nyomán kaptak mások felett. De ha a pénz, a szex és a hatalom motivál, akkor nem az Isten tetszésének vágya motivál. És még csak tudatában sem vagy annak, hogy valóban mik a valódi indítékaid.   

1Thess 2:1-12-ben mélyebb bepillantást nyerhetünk Pál és társai életébe. Az igazi szolgálat azt jelenti, hogy engeded Istennek, hogy Ő vizsgálja meg lelki életedet és indítékaidat, hogy azt mondd, amit valóban hiszel, és mindig azt keresd, ami Istennek tetsző. Megengedni Istennek, hogy megvizsgálja lelki életedet a legjobb útja annak, hogy a lelki hitelességet kialakítsd és fenntartsd (2:3-6). Ezt a hitelességet nemcsak Isten, hanem az élet is teszteli. A szenvedés segít elkülöníteni az igazit a hamistól. Ha az apostolokat a pénz, a szex és a hatalom motiválta volna, a Filippiben történtek azt eredményezték volna, hogy kilépnek a szolgálatból (2:1-2). De indítékaik őszintesége mindenre hatással volt, amit Thesszalonikában tettek (2:7-12).   

Pál és a többi apostol valódi emberek voltak. Lehangoltak, vagy haragosak lehettek, amikor üzenetüket elutasították (1Thess 2:13-16), de bátorítást adott nekik a thesszalonikaiak lelkes hozzáállása (17-20. vers). És mindenek felett, ők megengedték Istennek, hogy vizsgálja meg apostoli őszinteségüket (3-6. vers). Ha az üzenet, amelyet prédikálok nem változtatta meg az én életelemet, vajmi kevés haszna lesz azoknak, akiknek prédikálok.
Jon Paulien

154. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  51. fejezeteihez (július 22-28).

„Szabad akarok lenni!”

Milyen gyakran mondják ezt az emberek, csak azért, hogy utána rabszolgasorba jussanak. Sátán különösen jó a becsapásokban és üres ígéretekben. „Gazdag leszel! Híres leszel! A magad ura leszel! Csak kövess engem, és bármit megtehetsz, bárkivé lehetsz, bármit birtokolhatsz.” Minden egyes ilyen út végén pedig ott a szolgasors és a függés a hatalomtól, az élvezetektől, a pénztől vagy a hírnévtől. Sátán alacsonyra süllyeszti a foglyait, miközben a bosszúállás, rosszakarat és gonoszság szelleme vezeti őt.

Ez a kép meglehetősen nyomasztónak tűnik, amíg valaki erősebb nem lép a színpadra: „Én vagyok a világ világossága.”

Jézus úgy jött e világra, mint a fény, amely beragyogja a sötét helyet. Sátán láncai hirtelen lelepleződnek. A gonosz által elhelyezett csapdák mindannyiunk számára láthatók lesznek a nappali világosságban. Jézus színre lépett, nem csak azért, hogy fényt vetítsen Sátán megtévesztéseire, hanem azért is, hogy megszabadítsa a tőrbe csalt foglyokat.

„Az igazság szabaddá tesz titeket.”

A bűn csak úgy győzedelmeskedhet, ha elerőtleníti az elmét és megsemmisíti a lélek szabadságát. Isten törvénye a szabadság törvénye, és csak az Istennek való szolgálat által válhatunk igaz, teljes emberekké, akiknek Isten teremtett bennünket.

Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba

2018. július 27., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 27 - PÉNTEK - 1 Thesszalónika 1


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 51. fejezet 1110. nap

A vének újra a vakhoz fordultak: "Te mit szólsz őróla, hogy megnyitá a szemeidet? Ő pedig monda: Hogy próféta" (Jn 9:17). A farizeusok azután azt állították, hogy nem is született vaknak, tehát nem is nyerhette vissza látását. Elküldtek a szüleiért, és megkérdezték tőlük: "Ez a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született?" (Jn 9:19).

Ott volt maga az az ember, aki kijelentette, hogy vak volt, de meggyógyult. A farizeusok mégis inkább letagadták, amit láttak, csakhogy ne kelljen belátniuk tévedésüket. Ekkora hatalma van az előítéletnek, ilyen megtévesztő a farizeusi igazság.

A farizeusoknak egyetlen reményük maradt: meg kell félemlíteniük a férfi szüleit. Tettetett őszinteséggel kérdezték: "Mimódon lát hát most?" (Jn 9:19). A szülők féltek, hogy bajba keverednek, mert tudvalevő volt, hogy aki Jézust a Krisztusnak ismeri el, azt kirekesztik a gyülekezetből, vagyis harminc napra kizárják a zsinagógából. Ez alatt a vétkes házában az újszülött gyermeket nem szabad körülmetélni, a halottakat nem szabad siratni. Ezt az ítéletet nagy csapásnak tekintették, s ha nem váltott ki bűnbánatot, akkor sokkal súlyosabb büntetés követte. A szülők meggyőződtek a fiukért végzett nagy csoda nyomán, mégis ezt felelték: "Tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született: de mimódon lát most, nem tudjuk; vagy ki nyitotta meg a szemeit, mi nem tudjuk: elég idős már ő; őt kérdezzétek; ő beszéljen magáról" (Jn 9: 20:21). Ezzel minden felelősséget fiukra hárítottak, mert nem merték megvallani Krisztust.

A dilemma, melybe a farizeusok kerültek, kérdezősködésük és előítéletük, hitetlenségük az ügy tényeit illetően felnyitotta a sokaság szemét, különösen a köznépét. Jézus gyakran a nyílt utcán művelte csodáit. Munkáját mindig az jellemezte, hogy könnyített a szenvedőn. Sokakban felmerült a kérdés: tenne-e Isten ilyen hatalmas csodákat egy olyan csaló által, amilyennek a farizeusok Jézust beállítják? A küzdelem mindkét oldalon nagyon komollyá vált.

A farizeusok látták, hogy nyilvánosságra hozták a Jézus által művelt csodát. Nem tagadhatták annak megtörténtét. A vakot öröm és hála töltötte be: látta a természet csodálatos dolgait, gyönyörködött a föld és az ég szépségében. Szabadon beszélte tapasztalatát, de újra megpróbálták elhallgattatni, mondván: "Adj dicsőséget az Istennek; mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös" (Jn 9:24). Azaz, ne mondd már megint, hogy ez az Ember adta vissza látásodat, Isten tette ezt.

A vak így felelt: "Ha bűnös-é, nem tudom: egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok" (Jn 9:25).

Újból megkérdezték: "Mit csinált veled? Mimódon nyitotta meg a szemeidet?" (Jn 9:26). A sok beszéddel igyekeztek összezavarni, hogy maga is elhiggye, elámították. Sátán és gonosz angyalai a farizeusok oldalán álltak, s erejüket, ravaszságukat egyesítették az emberi okoskodással, hogy ellensúlyozzák Krisztus befolyását. Gyöngítették a sokakban elmélyülő meggyőződést. Isten angyalai szintén a helyszínen voltak, hogy erősítsék a látását visszanyert férfit.

A farizeusok nem ismerték föl, hogy nem csupán egy tanulatlan emberrel van dolguk, aki vakon született, nem ismerték fel Őt, aki ellen hadakoztak. De isteni világosság ragyogta be a vak lelkének kamráit. Mikor ezek a képmutatók megpróbálták rávenni a hitetlenségre, Isten segítette, hogy erőteljes, jól célzott válaszokat adjon, és ne lehessen kelepcébe csalni. Így felelt: "Már mondám néktek és nem hallátok: miért akarjátok újra hallani? avagy ti is az ő tanítványai akartok lenni? Szidalmazák azért őt és mondának: Te vagy annak a tanítványa; mi pedig a Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig azt sem tudjuk, honnan való" (Jn 9:27-29).

Mai Bibliai szakasz: 1 Thesszalónika 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A kapcsolatok kényes dolgok. Nagyszerűek lehetnek egyik napon és viharosak a másikon. Pál apostol kapcsolata a thessalonikaiakkal mély volt érzelmileg, de rövid a közvetlen érintkezés szempontjából. Pál első látogatása Thesszalonikába csak néhány hétig tartott, de ennek ellenére valami mély érzéseket generált benne ez a rövid érintkezés is. Pál nem tudta elviselni a tőlük való elszakítottságot, ezért írt nekik egy levelet, amelyben arról biztosította őket, hogy gondolatai és imái középpontjában maradtak. 

Pál idejében az imádság hasonlított a legjobban a mai Skype-ra. Az imádságot használta arra, hogy földi kapcsolatait rendezze Isten jelenlétében. Ennek a mélysége az első fejezetben válik nyilvánvalóvá. Imájának összefoglalása a 2-5. versekben egyetlen mondat a görögben. A fő mondanivaló ebben a mondatban az, hogy „hálát adunk”. A fő oka a hálaadásnak a thesszalonikai gyülekezet lelki gyarapodása és gyakorlata. „az Úrnak öröme a ti erősségetek” (Neh 8:10). Ezt az örömet a hálaadás okozza. 

A 6-10. versek folytatják az okok felsorolását, hogy az apostol miért hálás a thesszalonikai hívekért. A gyülekezet tükrözte Jézus természetét és követte az apostolok példáját, úgyhogy példájává lettek az új hívőknek mindenfelé. Az apostolok és Jézus is igazságtalanul szenvedtek, mégis örömük volt a szenvedések közepette is (1Thess 2:1-2; Zsid 12:1-2). A tény, hogy a tesszalonikaiak is ezt élték meg, lelki növekedésük további bizonyítékát képeztek az apostol számára. Pál aggódott lelkiállapotukért, mielőtt hírt kaphatott volna felőlük (1Thess 3:1-8). Amikor tudomást szerzett hűségükről, köszönet és hálaének törte fel belőle Isten iránt (1:2-10).

Jon Paulien

154. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  51. fejezeteihez (július 22-28).

„Szabad akarok lenni!”

Milyen gyakran mondják ezt az emberek, csak azért, hogy utána rabszolgasorba jussanak. Sátán különösen jó a becsapásokban és üres ígéretekben. „Gazdag leszel! Híres leszel! A magad ura leszel! Csak kövess engem, és bármit megtehetsz, bárkivé lehetsz, bármit birtokolhatsz.” Minden egyes ilyen út végén pedig ott a szolgasors és a függés a hatalomtól, az élvezetektől, a pénztől vagy a hírnévtől. Sátán alacsonyra süllyeszti a foglyait, miközben a bosszúállás, rosszakarat és gonoszság szelleme vezeti őt.

Ez a kép meglehetősen nyomasztónak tűnik, amíg valaki erősebb nem lép a színpadra: „Én vagyok a világ világossága.”

Jézus úgy jött e világra, mint a fény, amely beragyogja a sötét helyet. Sátán láncai hirtelen lelepleződnek. A gonosz által elhelyezett csapdák mindannyiunk számára láthatók lesznek a nappali világosságban. Jézus színre lépett, nem csak azért, hogy fényt vetítsen Sátán megtévesztéseire, hanem azért is, hogy megszabadítsa a tőrbe csalt foglyokat.

„Az igazság szabaddá tesz titeket.”

A bűn csak úgy győzedelmeskedhet, ha elerőtleníti az elmét és megsemmisíti a lélek szabadságát. Isten törvénye a szabadság törvénye, és csak az Istennek való szolgálat által válhatunk igaz, teljes emberekké, akiknek Isten teremtett bennünket.

Lisa Ward
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba