2018. január 31., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 31 - SZERDA - Máté 6


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 8. fejezet 933. nap

A rabbik tudták, hogy Jézus nem az ő iskoláikban nevelkedett, a próféciákat mégis sokkal jobban értette, mint ők. Ebben a komoly galileai fiúban nagy ígéretet fedeztek fel. Szerették volna tanítványuknak megnyerni, hogy Izrael tanítója lehessen. Nevelését ők akarták irányítani, mert úgy érezték, hogy az ilyen eredeti tehetséget nekik kell nevelniük és formálniuk.

Jézus szavai úgy érintették a szívüket, ahogy emberi szavak még soha. Isten világosságot akart árasztani Izrael vezetőire, és ezért azt az egyetlen eszközt használta, amellyel elérhette őket. De Izrael elöljárói büszkeségükben nem ismerték el, hogy bárki is taníthatná őket. Ha Jézus úgy jelent volna meg, hogy megpróbálja ezt tenni, akkor meg sem hallgatják. Azzal hízelegtek maguknak, hogy ők tanítják Jézust, vagy legalábbis próbára teszik írásismeretét. Jézus fiatalos szerénysége és kedvessége eloszlatta előítéleteiket. Értelmük öntudatlanul megnyílt Isten szava előtt, és a Szentlélek a szívükhöz szólt.

Be kellett látniuk, hogy Messiás-várásuk nem a prófécián alapult, mégsem akartak lemondani a becsvágyuknak hízelgő elméletekről. Nem akarták elismerni, hogy helytelenül értelmezték az Írásokat, amelyek tanítására jogot formáltak. Szájról szájra terjedt a kérdés: Honnan vette tudását ez a fiú, hiszen sohasem tanították? A világosság fénylett a sötétségben, "de a sötétség nem fogadta be azt" (Jn 1:5).

Ez idő alatt József és Mária tanácstalanok és kétségbeesettek voltak. Jeruzsálemből való távozásukkor szem elől vesztették Jézust, és nem tudták, hogy a városban maradt. Az ország akkoriban sűrűn lakott volt, a karavánok pedig óriásiak. Nagy volt a kavarodás, amikor elhagyták a várost. Az úton a barátokkal és ismerősökkel való találkozás öröme elvonta figyelmüket, és a következő estig nem vették észre, hogy Jézus nincs velük. Azután amikor megálltak, hiányolták gyermekük segítőkész kezét. Mivel feltételezték, hogy a társaságukkal van, nem nyugtalankodtak. Bár fiatal volt, mégis feltétlenül bíztak benne, és arra számítottak, hogy ha szükség lesz rá, készen lesz, hogy segítsen, és mint mindig, előre kitalálja kívánságaikat. Mégis feltámadt bennük a félelem, keresték az egész társaságban, de hiába. Megborzongtak, amikor eszükbe jutott, hogy Heródes hogyan próbálta megsemmisíteni Jézust kisgyermek korában. Sötét sejtelmek gyötörték szívüket. Keserű szemrehányásokkal illették magukat.

Mai Bibliai szakasz: Máté 6

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:


Új protestáns fordítás:

Az Úr Imáját minden keresztény jól ismeri. Sokszor olyan megszokottá válik, hogy már nem is tűnik fel, milyen forradalmi módon közelíti meg az imádkozást. Ugyanakkor ez az ima mindig is egy mélyreható üzenetet tartalmazó imádság volt, és az marad a jövőben is.

Maga a nyelv is, amelyen az ima íródott, mély értelemmel ruházza fel az Úr Imáját. Az Újszövetséget görög nyelven jegyezték fel. Jézus viszont arám nyelven beszélt, mert ez volt a mindennapi kommunikáció nyelve. A bibliakutatók egyetértenek abban, hogy Jézus ezt az imát is arámul mondta el, ami már önmagában is nagyon újszerűnek és rendkívülinek számított.

Habár a zsidók arámul beszéltek a köznapi életben, imáikat mégis héberül mondták el újra és újra, nem pedig arámul. A hébert szent nyelvnek tartották. Éppen ezért a köznapi arámi nyelven imádkozni teljességgel elfogadhatatlan volt Jézus idejében. Ugyanígy manapság a muszlimok sem a mai, köznapi arab nyelven citálják imáikat, hanem egy régi, klasszikus arab nyelvet használnak a hetedik századból. Keresztények is néha ragaszkodnak a régiesebb nyelvezethez, azt gondolva, hogy az szentebb. Valami hasonló történt a középkorban is, amikor a kereszténység körében a latin volt az imádkozás nyelve. Történelmi tény, hogy egyedül a latin nyelvű Biblia volt elfogadható az istentiszteleteken abban az időben.

Jézus azonban, amikor arra tanított, hogy hogyan imádkozzuk, teljeséggel figyelmen kívül hagyta kora vallásos nézetét. Jézus számára nem volt szent nyelv, és nem volt szent kultúra. Minden hívő Isten jelenlétébe léphet a szívéhez legközelebb álló nyelvet használva.

Jézus többet is tett annál, mint hogy mindennapi nyelven imádkozott; mindjárt az első szó, amit kimondott az „Abba” volt, ami apát jelent. A mai napig ez az első szó, amit a gyerekek megtanulnak a Közel-Keleten, ami azt jelenti, hogy „apa”, vagy „apu”. Az „Abba” szó kifejezi a tiszteletet is, és a közeli, bensőséges személyes kapcsolatot is Isten és ember között.
Amikor ma imádkozunk, emlékezzünk, hogy Ő a mi apukánk, és használjuk a szívünk szerint való nyelvezetet!

Oleg Kostyuk

130. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  8. fejezetéhez (január 28 - február 3.).

Mária és József szem elől tévesztették Jézust. Érthetetlen – de igaz.

Ami még rosszabb, hogy mennyire sok időbe telt nekik, hogy észrevegyék ezt. Csak akkor kezdték keresni Őt, amikor már sötétedett. Nyilvánvalóan senki sem hiányolta Őt korábban. Három nappal később találták meg, a templomban, a törvény tanítóinak lábainál ülve.

Szem elől téveszteni Jézust könnyebb, mint gondolnád.

A legjobb törekvésünk ellenére, valahol a telezsúfolt életünk egy rejtett zugába is kerülhet a Megváltó. Néha sötétségre van szükségünk ahhoz, hogy észrevegyük, amit a világosban nem láttunk. A sötétség képes arra, hogy eltávolítsa mindazt, ami elterelte a figyelmünket, s ráébresszen arra, hogy szükségünk van Istenre. Közvetlenül Isten jelenlétébe is hozhat minket.

Mózes a hegyoldalban, a panaszkodó tömeg pedig lejjebb, a puszta talajon vert tábort. Jahve pedig felhőbe és tűzbe burkolózva jelenik meg, hogy találkozzon népével, akik rettegnek. Mózes azonban nem így tesz. „Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala.” (2Móz 20:21)

Ez olyan sötétség, amely fényt lehel ki. Olyan sötétség, ahol Istent váratlan módon hallhatjuk. „Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” (Mt 10:27)

Mit súg Isten a füledbe ebben a sötétségben?

Karen J. Pearson
Meridian/Parma hetednapi adventista körzet
Idaho, USA
Fordította Gősi Csaba

2018. január 30., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 30 - KEDD - Máté 5


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 8. fejezet 932. nap

A fenti jelenetek magával ragadó hatása alatt nem maradt szülei mellett. Vágyott az egyedüllétre. A húsvéti istentiszteletek befejeződtek, de Ő még mindig a templom csarnokaiban időzött; és amikor a hívők elhagyták Jeruzsálemet, Őt otthagyták.

A jeruzsálemi látogatás során Jézust szülei oda akarták vinni Izrael nagy tanítóihoz. Jézus minden tekintetben engedelmeskedett Isten szavának, de nem vetette alá magát a rabbik szertartásainak és szokásainak. József és Mária remélték, hogy jobban fogja tisztelni a tanult rabbikat, és odaadóbban tesz eleget kívánalmaiknak. De Jézust Isten tanította a templomban. Amit így kapott, azt azonnal igyekezett továbbadni.

Abban az időben egyik csarnokot, amely a templomhoz kapcsolódott, szent iskolának használták, a prófétai iskolák mintájára. Itt gyűltek össze a vezető rabbik tanítványaikkal, és ide jött a gyermek Jézus is. Helyet foglalt e nagy, komoly emberek lábánál, és hallgatta a tanítást. Mint aki keresi a bölcsességet, kérdezgette a tanítókat a próféciákról, és azokról a bekövetkező eseményekről, amelyek a Messiás megjelenésére mutatnak.

Jézus úgy jelent meg, mint aki szomjúhozza az Isten ismeretét. Kérdései olyan mély igazságokat érintettek, amelyek bár hosszú ideje homályban voltak, mégis életfontosságúak az üdvösség szempontjából. Bemutatta, hogy milyen szűkös és felületes a bölcsek bölcsessége. Minden feltett kérdés isteni lecke volt, amely az igazságot új megvilágításba helyezte. A rabbik arról a csodálatos felemelkedésről beszéltek, amit a Messiás eljövetele fog hozni a zsidó nemzet számára. Jézus azonban Ésaiás jövendölésére hivatkozott, és megkérdezte, hogy mit jelentenek azok az írások, amelyek Isten Bárányának szenvedésére és halálára mutatnak.

A doktorok kérdésekkel fordultak hozzá, és elámultak válaszain. Gyermeki alázattal ismételte az Ige szavait, és olyan mélységes dolgokat tárt föl, amelyről a bölcseknek fogalmuk sem volt. Ha a rabbik követik a bemutatott igazságot, ez akkoriban vallási reformációt eredményezett volna. Mélységes érdeklődés ébredt volna a lelki dolgok iránt, és amikor Jézus megkezdte szolgálatát, sokan föl lettek volna készülve fogadására.

Mai Bibliai szakasz: Máté 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:


Új protestáns fordítás:

Mikor volt utoljára, hogy igazi örömöt tapasztaltál? Mi okozott igazi boldogságot neked?

Jézus a Hegyi beszédet a boldogmondások listájával kezdi. Hogyan magyarázod ezt: Boldog vagy, ha sírsz? Boldog vagy, ha szegénységben élsz? Nem úgy tűnik, mintha lenne értelme.

Jézus a Hegyi beszédben valóban radikális. Mikor Jézus ezekkel a szavakkal fejjel lefelé fordította a Római Birodalom és a zsidó vallási elit politikai és társadalmi világát. A Hegyi beszéd, amely Máté evangéliumának ötödik, hatodik és hetedik fejezetében olvasható, Jézus királysága kiáltványának is nevezhető, az Ő kormányának törekvéseiről szól. Más szóval Jézus azt mondja: „Ez olyan, mint a mennyek országa, mely mindenkiért eljött erre a világra”.

Királyságában Jézus bemutatja azokat a fogalmakat, amelyek látszólag ellentmondanak az emberi természetnek, de éppen ezért olyan erős és olyan életet átalakító erejű a Hegyi beszéd. Életünk legmélyebb, legrejtettebb szegleteit érinti.

Jézus hordozza a fájdalmainkat, bánatunkat és a minket ért rossz bánásmódot, ezeket felválthatja annak az öröme, hogy Jézus velünk van. Talán a legjobb példa Jézust követőinek az élete. Amikor Pált és Silást súlyosan megverték és börtönbe vetették, ők akkor is énekeltek, imádkoztak és magasztalták az Istent (ApCsel 16: 23-25). Az egyetlen magyarázat erre a Jézus iránti öröm a szívükben. Megértették az Isteni uralom valódi értelmét, képesek voltak megtapasztalni ezt már itt a földön is. Ez a Tőle való teljes függés örömét és a Benne való teljes hitet jelenti.

Napjainkban a Hegyi beszédet tekintik a kereszténység legszebb nyilatkozatának, de így is nehéz gyakorolni ezt. Nem csoda, ha Gandhi 1927-ben a ceyloni híres előadásában ezt mondta: „Sok keresztény jut el a Hegyi beszéd megtagadásáig”. Más szóval megtagadjuk azt az utat, melyről Jézus megmondja, hogy úgy kell élnünk.

Olvasd el újra Máté 5. fejezetét és gondolkodj el azon, hogyan tudnád megélni a te életedben a Hegyi beszédet.

Oleg Kostyuk

130. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  8. fejezetéhez (január 28 - február 3.).

Mária és József szem elől tévesztették Jézust. Érthetetlen – de igaz.

Ami még rosszabb, hogy mennyire sok időbe telt nekik, hogy észrevegyék ezt. Csak akkor kezdték keresni Őt, amikor már sötétedett. Nyilvánvalóan senki sem hiányolta Őt korábban. Három nappal később találták meg, a templomban, a törvény tanítóinak lábainál ülve.

Szem elől téveszteni Jézust könnyebb, mint gondolnád.

A legjobb törekvésünk ellenére, valahol a telezsúfolt életünk egy rejtett zugába is kerülhet a Megváltó. Néha sötétségre van szükségünk ahhoz, hogy észrevegyük, amit a világosban nem láttunk. A sötétség képes arra, hogy eltávolítsa mindazt, ami elterelte a figyelmünket, s ráébresszen arra, hogy szükségünk van Istenre. Közvetlenül Isten jelenlétébe is hozhat minket.

Mózes a hegyoldalban, a panaszkodó tömeg pedig lejjebb, a puszta talajon vert tábort. Jahve pedig felhőbe és tűzbe burkolózva jelenik meg, hogy találkozzon népével, akik rettegnek. Mózes azonban nem így tesz. „Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala.” (2Móz 20:21)

Ez olyan sötétség, amely fényt lehel ki. Olyan sötétség, ahol Istent váratlan módon hallhatjuk. „Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” (Mt 10:27)

Mit súg Isten a füledbe ebben a sötétségben?

Karen J. Pearson
Meridian/Parma hetednapi adventista körzet
Idaho, USA
Fordította Gősi Csaba

2018. január 29., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 29 - HÉTFŐ - Máté 4


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 8. fejezet 931. nap

A húsvét megünneplése a zsidó nemzet születésével kezdődött. Egyiptomi fogságuk utolsó éjszakáján, amikor semmi jele sem volt a szabadulásnak, Isten megparancsolta, hogy készüljenek fel az azonnali utazásra. Figyelmeztette a fáraót, hogy az egyiptomiakat egy utolsó csapás fogja sújtani, és utasította a zsidókat, hogy gyűjtsék össze családjukat lakhelyükön. Miután meghintették ajtófélfáikat a megölt bárány vérével, a bárányt sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel kellett megenniük. "És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt, mert az Úr páskája az"- mondotta az Úr (2Móz 12:11). Éjfélkor az egyiptomiak minden elsőszülöttje meghalt. Ezután a fáraó üzenetet küldött Izraelnek: "Keljetek fel, menjetek ki az én népem közül, [...] és menjetek, szolgáljatok az Úrnak, amint mondátok" (2Móz 12:31). A zsidók független nemzetként távoztak Egyiptomból. Az Úr megparancsolta, hogy a húsvétot évenként tartsák meg. "Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, aki elment az Izrael házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az Egyiptombelieket" (2Móz 12:26-27). A csodálatos szabadulás története így szállt nemzedékről nemzedékre.

A húsvétot a kovásztalan kenyerek hétnapos ünnepe követte. Az ünnep második napján az évi termés első zsengéjét, egy kéve árpát mutattak be az Úrnak. Az ünnep szertartásai Krisztus munkásságát jelképezték. Izrael Egyiptomból való szabadulása a megváltást példázta, ennek emléke volt a pászkaünnep. A megölt bárány, a kovásztalan kenyér és az első zsenge a Megváltót jelképezte.

Krisztus korában a húsvét megünneplése a legtöbb ember számára puszta formasággá süllyedt. De micsoda jelentősége volt Isten Fia számára!

A gyermek Jézus első ízben lépett be a templomba. Látta a fehér ruhás papokat, amint ünnepélyes szolgálatukat végezték. Szemlélte az oltáron vérző áldozatot. Együtt borult le imában a hívőkkel, mialatt a tömjénfelhő felszállt Isten elé. Tanúja volt a húsvéti istentisztelet mély benyomást keltő szertartásainak, amelyek értelmét napról napra világosabban látta. Minden mozzanat az Ő életéhez kapcsolódott. Új érzések ébredtek benne. Csendben, elmerülten tanulmányozott egy nagy kérdést. Küldetésének rejtélye feltárult előtte.

Mai Bibliai szakasz: Máté 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:


Új protestáns fordítás:

Mikor estél utoljára kísértésbe, amikor ténylegesen, erős kísértésed volt? Újdonság volt? Vagy, valami szokásos, ami minden nap, héten, hónapban vagy évben feltűnik? Hogy viselted? Ellenálltál, vagy engedtél a kísértésnek?

Thomas Brooks Precious Remedies Against Satan's Devices (Hasznos ellenszerek Sátán csábításai ellen) című könyvében ezt írja: „Sátán elsődleges eszköze a lélek bűnbe húzásában, hogy felmutatja a csalit – de elrejti horgot; kiteszi az arany kupát, de benne méreg lapul.” A kísértés maga a csali a horgon.

Máté a negyedik fejezetben Jézust fiatal felnőttként mutatja be, amint a Lélek elvezeti a pusztába. Ez rögtön az után történt, hogy a mennyei hang kijelentette, Ő Isten fia (Máté 3:17). Ekkor érkezik az ördög, és megkísérti Őt. Jézus kísértése nem csak abból állt, hogy a köveket kenyérré változtassa. Sátán ezzel elsődlegesen Jézus azonosságát kérdőjelezte meg. „Valóban Isten fia vagy? Ha igen, bizonyítsd be!” A pusztában Jézus küzdelme életcéljával és küldetésével volt összefüggésben.

Jézus a mieinkhez nagyon hasonló krízist élt át. Másokhoz hasonlóan, akik Isten tervében keresik helyüket, Jézus is tisztázta magában élete küldetését: módszereit, célját és alapelveit. Hitünk útján gyakran elágazásokhoz érkezünk. Talán sokan megkérdőjelezik, hogy valóban Isten fiai és leányai vagyunk. Vagy nehezen találjuk meg életünk célját. De Jézus példát adott nekünk. Küldetésének bizonyossága és azonosságtudata Isten Igéjében található ígéreteken alapult. Sátán minden támadását a Szentírással verte vissza (Máté 4:4, 7, 10).

Életünk minden napján és  minden órájában kísértések érnek bennünket, és az egyik legnagyobb az, hogy megfeledkezhetünk róla, hogy mi Isten fiai vagyunk „mint akik az ő végzése szerint hivatalosak (vagyunk)” (Róma 8:28). A jó hír az, hogy Jézus ugyanazokat a kísértéseket szenvedte el, mint mi napjainkban. Ő tudja, hogy min megyünk keresztül. Soha ne felejtsük el, hogy az Ő gyermekei vagyunk, Neki célja van a mi életünkkel. Valami jobbat szándékszik tenni velünk.

Oleg Kostyuk

130. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  8. fejezetéhez (január 28 - február 3.).

Mária és József szem elől tévesztették Jézust. Érthetetlen – de igaz.

Ami még rosszabb, hogy mennyire sok időbe telt nekik, hogy észrevegyék ezt. Csak akkor kezdték keresni Őt, amikor már sötétedett. Nyilvánvalóan senki sem hiányolta Őt korábban. Három nappal később találták meg, a templomban, a törvény tanítóinak lábainál ülve.

Szem elől téveszteni Jézust könnyebb, mint gondolnád.

A legjobb törekvésünk ellenére, valahol a telezsúfolt életünk egy rejtett zugába is kerülhet a Megváltó. Néha sötétségre van szükségünk ahhoz, hogy észrevegyük, amit a világosban nem láttunk. A sötétség képes arra, hogy eltávolítsa mindazt, ami elterelte a figyelmünket, s ráébresszen arra, hogy szükségünk van Istenre. Közvetlenül Isten jelenlétébe is hozhat minket.

Mózes a hegyoldalban, a panaszkodó tömeg pedig lejjebb, a puszta talajon vert tábort. Jahve pedig felhőbe és tűzbe burkolózva jelenik meg, hogy találkozzon népével, akik rettegnek. Mózes azonban nem így tesz. „Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala.” (2Móz 20:21)

Ez olyan sötétség, amely fényt lehel ki. Olyan sötétség, ahol Istent váratlan módon hallhatjuk. „Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” (Mt 10:27)

Mit súg Isten a füledbe ebben a sötétségben?

Karen J. Pearson
Meridian/Parma hetednapi adventista körzet
Idaho, USA
Fordította Gősi Csaba

2018. január 28., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 28 - VASÁRNAP - Máté 3


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 8. fejezet 930. nap

8. A húsvéti látogatás

A zsidóknál a tizenkettedik életév volt a választóvonal a gyermekkor és az ifjúkor között. Amikor egy héber fiú betöltötte ezt az életkort, a törvény fiának és Isten fiának nevezték. Különleges lehetőségeket kapott a vallásos oktatásra, és elvárták tőle, hogy részt vegyen a szent ünnepeken és szertartásokon. Ennek a szokásnak megfelelően látogatott el a gyermek Jézus húsvétkor Jeruzsálembe. József és Mária - csakúgy, mint a többi hű izraelita - minden évben elmentek, hogy részt vegyenek a húsvéti ünnepen. Amikor Jézus elérte az előírt életkort, őt is magukkal vitték.

Évenként három ünnep volt: a húsvét, a pünkösd és a sátoros ünnepek, amikor minden izraeli férfinak meg kellett jelennie az Úr előtt Jeruzsálemben. E három ünnep közül húsvétkor jöttek el a legtöbben. Sokan jöttek azokból az országokból, ahol a zsidók elszórtan éltek. Palesztina valamennyi vidékéről is rengeteg hívő eljött. Mivel az utazás Galileából napokig tartott, az utazók nagyobb csoportokba tömörültek, társaságot és védelmet keresve. A nők és az öregek ökör- vagy szamárháton mentek a meredek, sziklás utakon. Az erősebb férfiak és a fiatalok gyalogszerrel utaztak. A húsvét március végére vagy április elejére esett, a mezők virágba borultak, a madarak boldogan énekeltek. Az utat Izrael történetének emlékhelyei szegélyezték. Az apák és anyák elbeszélték gyermekeiknek a csodákat, amelyeket Isten művelt gyermekeikért az elmúlt időkben. Az utazás alatt énekeltek, zenéltek, és amikor végül megpillantották Jeruzsálem tornyait, minden hang diadalmas énekben egyesült:

"Ott álltak a mi lábaink
a te kapuidban, óh Jeruzsálem!
Békesség legyen a te várfalaid között,
csendesség a te palotáidban" (Zsolt 122:2.7).

Mai Bibliai szakasz: Máté 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:


Új protestáns fordítás:

Mind a négy evangélium különös figyelmet fordít egy adott személynek Jézus mellett. Mi több, Márk az evangéliumát nem Jézus születésével, hanem az Újtestamentum egyik leginkább félreértett emberének a beszámolójával kezdi. Ez a személy nagy hatással volt mind Jézusra, mind a kereszténységre. Az ő neve Keresztelő János.        

Jézus és a kereszténység története is attól a ponttól kezdődik, amikor János megkereszteli Jézust. Josephus Flavius, az első századi zsidó történész jelentőségteljes prófétai alaknak írja le, aki nagyszámú lelkes követőre tett szert. Továbbá, mivel ennyire befolyásos volt, és rengeteg követője volt, komoly kihívást jelentett a politikai vezetőknek abban az időben.

Maga Jézus mondja Máté 11:11-ben „Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál.” De, a keresztények között megfigyelhető egyfajta tendencia, hogy lebecsüljék Jánost, aki nem több mint a Messiás egy hírnöke.

Tehát mi az ami ennyire jelentős Keresztelő Jánosban, hogy ennyire sok ember lett a követője? A válasz erre a kérdésre Keresztelő János üzenetében található: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa.”

Ezt az üzenetet annak a nemzetnek címezte, akik alapból úgy gondolták, hogy a megmentett nemzethez tartoznak. Akkor hát a zsidók miért mentek el megkeresztelkedni? A zsidók megkeresztelése teljesen új volt. Az ő nézetük szerint a pogányokat kellett megkeresztelni, nem a zsidókat.

De sokak számára, a keresztség a bűneik tisztára mosásának szimbóluma volt. Tehát János feladata példát állít minden keresztény számára. Mindezek után, Jézus saját maga is megkeresztelkedett, nem azért, mert szüksége volt rá, hanem példaként számunkra. A keresztség több mint egy jelképes rituálé: nyílt felvállalása a hitnek és Jézus és egyháza felé való elkötelezettségünknek. Az életünk tényleges megváltozását jelenti.

Oleg Kostyuk

130. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  8. fejezetéhez (január 28 - február 3.).

Mária és József szem elől tévesztették Jézust. Érthetetlen – de igaz.

Ami még rosszabb, hogy mennyire sok időbe telt nekik, hogy észrevegyék ezt. Csak akkor kezdték keresni Őt, amikor már sötétedett. Nyilvánvalóan senki sem hiányolta Őt korábban. Három nappal később találták meg, a templomban, a törvény tanítóinak lábainál ülve.

Szem elől téveszteni Jézust könnyebb, mint gondolnád.

A legjobb törekvésünk ellenére, valahol a telezsúfolt életünk egy rejtett zugába is kerülhet a Megváltó. Néha sötétségre van szükségünk ahhoz, hogy észrevegyük, amit a világosban nem láttunk. A sötétség képes arra, hogy eltávolítsa mindazt, ami elterelte a figyelmünket, s ráébresszen arra, hogy szükségünk van Istenre. Közvetlenül Isten jelenlétébe is hozhat minket.

Mózes a hegyoldalban, a panaszkodó tömeg pedig lejjebb, a puszta talajon vert tábort. Jahve pedig felhőbe és tűzbe burkolózva jelenik meg, hogy találkozzon népével, akik rettegnek. Mózes azonban nem így tesz. „Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala.” (2Móz 20:21)

Ez olyan sötétség, amely fényt lehel ki. Olyan sötétség, ahol Istent váratlan módon hallhatjuk. „Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” (Mt 10:27)

Mit súg Isten a füledbe ebben a sötétségben?

Karen J. Pearson
Meridian/Parma hetednapi adventista körzet
Idaho, USA
Fordította Gősi Csaba


2018. január 27., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 27 - SZOMBAT - Máté 2


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 7. fejezet 929. nap

Jézus egész földi élete során lelkiismeretes és kitartó munkás volt. Sokat várt el, tehát sokra vállalkozott. Miután megkezdte szolgálatát, kijelentette: "Nékem cselekednem kell Annak dolgait, Aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik" (Jn 9:4). Jézus nem menekült a gondoktól és a felelősségtől, mint sok állítólagos követője. Sokan épp azért gyengék és alkalmatlanok, mert mindenáron kerülik a fegyelmezést. Lehetnek értékes és szeretetre méltó tulajdonságaik, de tehetetlenek és csaknem hasznavehetetlenek, ha nehézségekkel kerülnek szembe, vagy akadályokat kell legyőzniük. A Jézusban megnyilvánuló határozottságot és erőt, jellemének megbízhatóságát és szilárdságát ugyanazzal a neveléssel mi is kifejleszthetjük, amivel Ő tette. Az a kegyelem, amelyet Ő elnyert, a miénk is lehet.

Megváltónk, amíg az emberek között élt, osztozott a szegények sorsában. Tapasztalatból ismerte gondjaikat és nehézségeiket, így vigasztalni és bátorítani tudott minden egyszerű munkást. Azok, akik valóban megértették Jézus életének tanítását, sohasem fognak különbséget tenni a társadalmi osztályok között, és sohasem fogják jobban tisztelni a gazdagot az arra érdemesebb szegénynél.

Jézus vidáman és tapintatosan végezte munkáját. Sok türelemre és lelkiségre van szükségünk ahhoz, hogy a Biblia vallását behozzuk az otthoni életbe és a munkahelyre, hogy elviseljük a világi ügyek okozta megterhelést, és szemünket mégis egyedül Isten dicsőségére szegezzük. Krisztus ezen a ponton segít. Sohasem volt annyira elfoglalva a világi gondokkal, hogy ne lett volna arra ideje, hogy törődjön a mennyei dolgokkal. Szívének örömét gyakran zsoltárokkal és mennyei énekekkel fejezte ki. Názáret lakói gyakran hallották hangját, amint dicsérettel és hálával járult Isten elé. A mennyel éneke által tartotta a kapcsolatot. Ha társai a fárasztó munkáról panaszkodtak, a Megváltó ajkáról felszálló édes dallam felvidította őket. Úgy tűnt, hogy dicsérete elűzi a gonosz angyalokat, és mint a tömjén, jó illattal tölti be a környéket. Hallgatóinak gondolatait a földi élet terhéről a mennyei otthon felé irányította.

Jézus a világ számára a gyógyító kegyelem kútforrása volt. Életéből még a názáreti magányban eltöltött évek alatt is rokonszenv és gyengédség áradt. Jelenlétében mindenki boldogabb lett - az idősek, a gondterheltek, a bűnösök, az ártatlan örömmel játszó gyermekek, a ligetek csöpp teremtményei, még a türelmes teherhordó állatok is. Ő, aki szavának erejével világokat tartott fenn, most lehajol, hogy segítsen egy sebesült madáron. Figyelme semmit sem került el, a legkisebbnek is szolgált.

Ahogyan növekedett bölcsességben és testi állapotában, úgy növekedett az Isten és emberek előtti kedvességben is. Minden szív rokonszenvét megnyerte, mert képes volt mindenkivel együttérezni. A remény és bátorság légköre vette körül, és ez minden házban áldássá tette Őt. Szombatonként gyakran felkérték a zsinagógában, hogy a próféták írásaiból az előírt szakaszt felolvassa. A hallgatók szívén boldog izgalom lett úrrá, amint a szent szöveg jól ismert szavaiból új világosság ragyogott elő.

Mégis, Jézus kerülte a feltűnést. Egész názáreti tartózkodása alatt egyszer sem mutatta meg csodatevő erejét. Nem vágyott magas beosztásra, nem fogadott el címeket. Csendes, egyszerű élete, sőt még az a hallgatás is, amellyel a Szentírás "átlép" gyermekévein, fontos tanulságot tartalmaznak. Minél csendesebb és egyszerűbb egy gyermek élete, minél inkább mentes a mesterséges izgalmaktól, és minél inkább összhangban van a természettel, annál kedvezőbben fejlődnek testi, szellemi képességei és lelki ereje.

Jézus a mi példaképünk. Sokan érdeklődéssel foglalkoznak nyilvános szolgálatának időszakával, de észrevétlenül elsiklanak az ifjúkorában rejlő tanítás fölött. Pedig éppen a családban töltött élete példa minden gyermek és fiatal számára. A Megváltó szegénnyé lett, hogy megtaníthassa: alacsony sorban is milyen közel járhatunk Istenhez. Életének az volt a célja, hogy Atyjának az élet mindennapi dolgaiban is örömöt szerezzen, tisztelje és dicsőítse Őt. Munkásságát azzal kezdte, hogy megtisztelte a mindennapi kenyérért keményen megdolgozó kézműves szerény mesterségét. Éppúgy az Istennek szolgált, amikor a gyalupadnál dolgozott, mint amikor a néptömeg előtt csodákat művelt. Minden fiatal, aki Krisztus hűségének és engedelmességének példáját követi egyszerű otthonában, igényelheti azokat a szavakat, amiket Atyja mondott róla a Szentlélek által: "Ímé, az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel" (Ésa 42:1).

Mai Bibliai szakasz: Máté 2

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:


Új protestáns fordítás:

Mikor szólt Isten utoljára hozzád? Máté második fejezetében látjuk, hogy Isten hogyan veszi fel a kapcsolatot újra népével az Ótestamentum és Újtestamentum közötti néhány évszázadnyi hallgatás után, amikor sem próféta nem szólt a néphez, sem új könyv nem született. Most Józsefhez szól álmában, és elmondja, hogy Mária a Szentlélektől terhes, ezért vegye el feleségül. Majd a bölcseknek üzen álmukban, és egy csillagon keresztül szól (Mt 2:2, 12). Heródes és a főpapok is kapnak üzenetet az Szentíráson keresztül (Mt 2:3-4). Ezután pedig Józsefhez szól álmában újra (Máté 2:13) és újra (Mt 2:19); elmondja neki, hogy mit kell tennie (Mt 2:22).

Úgy tűnik, Máté szeretné kihangsúlyozni, hogy Isten egyszerű embereket használ fel. Szeretné, ha az olvasók és hallgatók lássák, hogy az igaz emberek hűsége segítette elő földi tervének megvalósítását.

A második fejezetben négy embercsoporttal találkozhatunk, akiket azonosítani tudunk. Az első csoport a keleti bölcsek. Jézust, a Királyt jöttek dicsőíteni. Valószínűleg ősi csillagászok voltak, akikhez Isten a saját nyelvükön szólt. Követték a csillagot. Ezután ott volt Heródes, aki meg akarta öletni Jézust. Heródes amiatt aggódott, hogy talán Jézus elveheti a trónját. Ott voltak az írástudók és papok is. Ismerték a próféciát, ismertek minden könyvet az Ótestamentumban, de nem értették, vagy nem akarták megérteni, hogy mit jelent. Végül a negyedik embercsoport – József és Mária, ahogy említettük, hittek Istenben, és követték őt.

Csak képzeljük el Józsefet, mit érezhetett, mikor megtudta, hogy a menyasszonya terhes, és nem ő az édesapja a gyereknek. De ekkor az Úr angyala megjelent álmában, József pedig figyelt, hitt és engedelmeskedett. De Isten nem állt meg itt. Elküldte Józsefet és Máriát Egyiptomba. József hűen követte Isten akaratát, mert érezte, hogy óriási feladattal bízták meg, a Messiás életének őrzésével.

Érdekes látni, hogy az olyan egyszerű emberek, mint József és Mária mennyire hűségesek voltak, míg a Bibliát aprólékosan tanulmányozó művelt emberek, mint a papok, inkább becsukták a szemüket a Messiás leghatalmasabb próféciáját olvasva, és annak beteljesedését látva. Most Isten újra megbízza népét egy hatalmas feladattal, hogy juttassák el Jézus üzenetét az egész világra.

Oleg Kostyuk

129. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  6-7. fejezeteihez (január 21-27.).

A Jézus élete hatodik és hetedik fejezetei Jézus születését és gyermekkorát tárgyalják.

Ami számomra legjobban kitűnik Jézus születésével kapcsolatban, az az, hogy idegenek, napkeleti bölcsek keresték az Ő jelét, a csillagát, és meg is találták. Csodás kincseket szedtek össze a vagyonukból, egy királynak megfelelőeket, felnyergelték állataikat és jöttek, keresvén az új uralkodót. Emellett a sok figyelem és érdeklődés mellett, ami a nagyszerű Király keresésére irányult, azt hihetnénk, hogy Izrael gyermekei, akiknek birtokában volt az összes prófécia és ígéret, éberek voltak, és figyeltek Sajnálatos módon azonban ők aludtak, és nem vették észre a tényt, hogy Jézus megszületett, míg akár idegenek is Őt keresték.

Sajnos ez igaz a mi napjainkra is. Néha az idegen az, aki a legőszintébben keresi Jézust, hogy megismerje békéjét, míg azok, akik a templomokban ülnek, biztosra veszik Őt és mellőzik. Időt kell eltöltsünk imádságos merengésben erről, és megvizsgálnunk lelkiismeretünket.

A hetedik fejezettől, amely már Jézus gyerekkoráról is szól, azt olvashatjuk, hogy különleges, kedves és szorgalmas volt. Önfeláldozó szeretete jelenik meg abban, ahogyan önként adott mások számára. A munkabeli kiválósága rendkívüli módon ösztönző lehet mindannyiunk számára.

Legyen imánk, célunk, és fáradozásunk, hogy kövessük az Ő tökéletes példáját!

Benjamin Burkhardt
gyülekezeti presbiter
Hermiston hetednapi adventista gyülekezet, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

2018. január 26., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 26 - PÉNTEK - Máté 1


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 7. fejezet 928. nap

Miközben Jézus megpróbálta megérteni a dolgok értelmét, föltárult előtte Isten szavának és műveinek jelentősége. Mennyei lények kísérték, szent gondolatokkal foglalatoskodott. Amióta értelme nyiladozni kezdett, folyamatosan növekedett lelki ajándékokban és az igazság ismeretében.

Jézushoz hasonlóan minden gyermek szert tehet a tudásra. Ha megkíséreljük megismerni mennyei Atyánkat Igéje által, angyalok szegődnek mellénk, értelmünk megnyílik, jellemünk tisztul és nemessé válik. Egyre jobban fogunk hasonlítani Megváltónkhoz. A természet szépségét és nagyságát szemlélve szeretetünkkel Isten felé fordulunk. Ha istenfélelem tölt be minket, lelkünk megerősödik, és az Örökkévalóval lépünk kapcsolatba művei által. Ha ima által közösségünk van Istennel, szellemi és erkölcsi képességeink fejlődnek. Ha a lelkiekről elmélkedünk, lelki képességeink erősödnek.

Jézus élete összhangban volt Istennel. Gyermekkorában gyermekként gondolkodott és beszélt, de a bűnnek nyoma sem homályosította el benne Isten képmását. Mégsem volt mentes a kísértéstől. Názáret lakosainak gonoszsága közmondásos volt. Nátánael kérdéséből világosan látszik, hogy mennyire lenézték őket: "Názáretből támadhat-e valami jó?" (Jn 1:47). Jézusnak olyan helyen kellett laknia, ahol jelleme próbára lett téve. Állandóan őrködnie kellett, hogy megőrizze tisztaságát. Minden összeütközést vállalnia kellett - amelyhez hasonlót mi is átélhetünk -, hogy példaképünk lehessen gyermekségünkben, ifjúságunkban és felnőtt korunkban.

Sátán fáradhatatlanul küzdött, hogy legyőzze a názáreti Gyermeket. Jézust kisgyermek korától mennyei angyalok őrizték, élete mégis egyetlen hosszú küzdelem volt a sötétség hatalmai ellen. A sötétség fejedelmét sértette és nyugtalanította, hogy van valaki a földön, akit a bűn nem szennyezett be. Minden lehetőséget kihasznált, hogy Jézust tőrbe csalja. Senki emberfiának, aki szent életet akar élni, nem kell olyan heves harcot folytatnia a kísértések ellen, mint Megváltónknak.

Jézus szülei szegények voltak, és fáradságos napi munkával keresték kenyerüket. A gyermek jól ismerte a szegénységet, az önmegtagadást és a nélkülözést. Ezek a tapasztalatok védelmet jelentettek számára. Tevékeny életében nem voltak haszontalan percek, amelyek rést nyitottak volna a kísértésnek. Nem voltak céltalan órák sem, amikor rossz társaságba kerülhetett volna. Amennyire csak lehetett, elzárta a kísértő útját. Sem nyereség vagy élvezet, sem dicséret vagy bírálat nem vehette rá arra, hogy rosszat tegyen. Bölcs volt, hogy felismerje a gonoszt, és erős, hogy ellenálljon neki.

Krisztus volt az egyetlen bűntelen személy, aki valaha a földön élt, jóllehet csaknem harminc évig lakott Názáret gonosz lakosai között. Ez a tény megszégyeníti azokat, akik úgy gondolják, hogy a szeplőtlen élet megvalósítása környezetüktől, szerencséjüktől vagy jólétüktől függ. Éppen a kísértés, a szegénység, a viszontagságok nevelő hatására van szükség ahhoz, hogy a tisztaság és az állhatatosság kifejlődjék.

Jézus otthona lenézett hely volt, de Ő hűségesen és örömmel viselte a háztartás terheinek ráeső részét. Egykor az egeknek parancsolt, angyalok boldogan teljesítették szavát - most pedig készséges szolga, szerető, engedelmes fiú. Mesterséget tanult, és kétkezi munkát végzett Józseffel az ácsműhelyben. A közönséges munkások egyszerű ruhájában rótta a kisváros utcáit, amikor munkahelyére ment vagy jött onnan. Nem használta isteni hatalmát, hogy csökkentse terheit vagy könnyítsen nehéz munkáján.

Jézus gyermek- és ifjúkorában dolgozott, ez értelmét és testét is fejlesztette. Nem élt vissza fizikai képességeivel, hanem úgy élt, hogy minden téren a legjobbat nyújthassa, és így tökéletesen megőrizze testi és lelki erőit. Nem volt hajlandó tökéletlen munkát végezni, sőt szerszámait is ennek megfelelően kezelte. Tökéletes volt munkásként is, mint ahogy tökéletes volt mindenben jelleme. Saját példájával tanítja, hogy szorgalmasnak kell lennünk, munkánkat pontosan és alaposan kell végeznünk, és az ilyen munkát meg is becsülik. Az a gyakorlás, amely által a kéz hasznossá válik, és a fiatalok megtanulják hordozni részüket az élet terheiből; fizikai erőt ad, és minden képességet fejleszt. Mindenki találjon olyan elfoglaltságot, amely számára is hasznos, és másokon is segít. Isten áldásul rendelte a munkát, de csak a szorgalmas munkás talál rá az élet igazi szépségére és örömére. Isten jóváhagyólag tekint azokra a gyermekekre és ifjakra, akik saját kötelességüket örömmel végzik a háztartásban, és a terheket megosztják édesapjukkal és édesanyjukkal. Az ilyen gyermekek otthonról kikerülve a társadalom hasznos tagjai lesznek.

Mai Bibliai szakasz: Máté 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:


Új protestáns fordítás:

Máté evangéliumának első 17 versén általában gyorsan átfutunk, mert csak egy nevekből álló lista. Ulrich Zwingli, az ismert reformátor azonban azt mondta: „Jézus családfája, amennyiben helyesen értelmezik, a reformáció alapvető teológiáját avagy fő üzenetét tartalmazza”. Sőt, Zwingli az első prédikációját is, 1519 januárjának első vasárnapján a zürichi katedrálisban, Jézus családfájáról tartotta. A katedrális ajtajába faragva még ma is látható a Jézus vérvonalában említett nők közül négy: Ráháb, Ruth, Betsabé és Mária. Jézus családfája pont annyira lenyűgöző, mint a protestáns reformáció volt.

Miért említi meg Máté szándékosan ezeket a nőket Jézus családfájában? A listát Támárral kezdi, aki prostituáltnak adta ki magát, hogy apósától, Júdától teherbe essen. Ő özvegyasszony volt, és a zsidó szokás szerint a férje családjának kellett volna gondoskodnia róla. Júda azonban megtagadta tőle azt, ami jogosan járt volna neki (lásd: 1Móz 38:1-30). Amikor Júda rájött, hogy a menye félrevezette, nem gerjedt haragra, épp ellenkezőleg, ezt mondta: „Igaza van velem szemben, mert nem adtam őt a fiamhoz, Sélához" (1Móz 38:26).

Ráháb egy pogány nő volt és prostituált. Mégis elrejtett két zsidó kémet, ezzel mentve meg az életüket (Józs 2:1-21). A zsidó hagyomány igaz nőként tartja számon, amiért megmentette ezeket az embereket. Még fontosabb az, hogy egyenesági felmenője volt magának Dávid királynak.

Egy egész könyv szól a Bibliában Ruthról, akit annak ellenére, hogy pogány volt, igaznak tartottak, és Dávid király ükanyja volt.

Máté nem nevezi meg Betsabét, a másik egyenesági felmenőt. Pusztán kijelenti, hogy annak az Uriásnak volt a felesége, akit Dávid szándékosan küldött a frontvonalba harcolni, hogy ott elessen. Annak ellenére, hogy Uriás pogány volt, a Szentírás egyértelműen kijelenti, hogy hű és igaz volt Dávidhoz és Istenhez (2 Sám 11:1-27). Jézus családfájában Betsabé is pogányként van feltüntetve.

Nem nehéz észrevenni e két nő két közös tulajdonságát: (1) pogányok voltak, vagy pogányokkal éltek házasságban, (2) igen rossz hírük volt. Mégis mindketten szerepelnek a királyok és végeredményben a Királyok Királyának családfájában.

Máté annak leírásával fejezi be a családfát, hogy Mária életet adott Jézusnak, a Királynak, aki annyira megbocsátó, hogy az ősei között helyük van pogányoknak és rossz hírű embereknek is.

Oleg Kostyuk
műsorvezető, Kereszt-Kapcsolat
Hope Channe

129. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  6-7. fejezeteihez (január 21-27.).

A Jézus élete hatodik és hetedik fejezetei Jézus születését és gyermekkorát tárgyalják.

Ami számomra legjobban kitűnik Jézus születésével kapcsolatban, az az, hogy idegenek, napkeleti bölcsek keresték az Ő jelét, a csillagát, és meg is találták. Csodás kincseket szedtek össze a vagyonukból, egy királynak megfelelőeket, felnyergelték állataikat és jöttek, keresvén az új uralkodót. Emellett a sok figyelem és érdeklődés mellett, ami a nagyszerű Király keresésére irányult, azt hihetnénk, hogy Izrael gyermekei, akiknek birtokában volt az összes prófécia és ígéret, éberek voltak, és figyeltek Sajnálatos módon azonban ők aludtak, és nem vették észre a tényt, hogy Jézus megszületett, míg akár idegenek is Őt keresték.

Sajnos ez igaz a mi napjainkra is. Néha az idegen az, aki a legőszintébben keresi Jézust, hogy megismerje békéjét, míg azok, akik a templomokban ülnek, biztosra veszik Őt és mellőzik. Időt kell eltöltsünk imádságos merengésben erről, és megvizsgálnunk lelkiismeretünket.

A hetedik fejezettől, amely már Jézus gyerekkoráról is szól, azt olvashatjuk, hogy különleges, kedves és szorgalmas volt. Önfeláldozó szeretete jelenik meg abban, ahogyan önként adott mások számára. A munkabeli kiválósága rendkívüli módon ösztönző lehet mindannyiunk számára.

Legyen imánk, célunk, és fáradozásunk, hogy kövessük az Ő tökéletes példáját!

Benjamin Burkhardt
gyülekezeti presbiter
Hermiston hetednapi adventista gyülekezet, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba