2018. június 30., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 30 - SZOMBAT - 2 Korinthus 7


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 44. fejezet 1083. nap

Hónapokkal később, "mikor sok ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira hogy egymást letapossák", Jézus megismételte ugyanezt a tanítást. "Kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, mely a képmutatás" (Lk 12:1).

Az ételbe kevert kovász észrevétlenül hat, az egész tésztát saját természetére formálja. Ugyanígy, ha a képmutatás helyet kap a szívben, átjárja a jellemet és az életet. A farizeusok képmutatásának egyik kiugró példáját már megdorgálta Krisztus, amikor elítélte a "Korbán" gyakorlatát. Ezzel a gyermeki kötelességek semmibevevését a templom javára történő áldozás álruhájába bújtatták el. Az írástudóknak és a farizeusoknak megtévesztő, félrevezető elveik voltak. Álcázták tanításaik igazi célját, s minden alkalmat felhasználtak, hogy ezeket mesterien belophassák hallgatóik elméjébe. Ezek a hamis elvek, ha egyszer elfogadták őket, úgy munkálkodtak, mint a kovász a lisztben, átjárták és átformálták a jellemet. Ez a megtévesztő tanítás tette oly nehézzé az emberek számára, hogy befogadják Krisztus igéjét.

Hasonló hatást gyakorolnak ma is azok, akik Isten törvényét a maguk eljárásaihoz igazítva próbálják magyarázni. Ez a réteg nem támadja nyíltan a törvényt, hanem úgy akarja aláásni annak elveit, hogy megtévesztő elméleteket eszel ki. Magyarázataikkal lerontják a törvény erejét.

A farizeusok képmutatása önzésükből eredt. Életük célja az önfelmagasztalás volt. Emiatt csavarták ki és alkalmazták tévesen az Írásokat, ez vakította el őket Krisztus küldetésének célját illetően. Még Krisztus tanítványait is fenyegette e bűn melengetésének veszélye. Ha valaki Jézus követői közé sorolta magát, de nem hagyott el mindent azért, hogy tanítványa lehessen, az nagy mértékben a farizeusi okoskodás befolyása alá került. Az ilyenek gyakran ingadoztak hit és hitetlenség között, nem fedezték föl a Krisztusban elrejtett bölcsesség kincseit. A tanítványok, bár külsőleg mindent elhagytak Jézus kedvéért, szívükben azonban nem szűntek meg nagy dolgokat igényelni maguknak. Ebből a lelkületből alakult ki az a viszály, hogy ki a nagyobb. Ez az, ami közéjük és Krisztus közé ékelődött, ami miatt oly kevéssé volt rokonszenves nekik önfeláldozó küldetése, s oly lassan értették meg a megváltás titkát. Ha a kovász teljesen kifejtheti hatását, romlást, pusztulást okoz, ugyanezt teszi az önző lelkület is - ha ápolgatják, beszennyezi és tönkreteszi a lelket.

Urunk mai követői között is, csakúgy, mint régen, mennyire elterjedt ez az alattomos, leplezett bűn! Milyen gyakran beszennyezi Krisztusért végzett szolgálatunkat, egymással való közösségünket az önfelmagasztalás titkos vágya! Milyen tettre kész az önmagunkat kitüntető gondolat, az emberi elismerés utáni vágy! Az én szeretete, az Isten által kijelöltnél könnyebb út keresése vezet oda, hogy az isteni előírásokat emberi elméletekkel és hagyományokkal helyettesítjük. Krisztus figyelmeztető szavai saját tanítványaihoz szólnak: "Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától!" (Mk 8:15).

Krisztus vallása maga az őszinteség. A Szentlélek ülteti el az indítékot, az Isten dicsőségéért való buzgalmat. Csakis Isten ereje képes száműzni az önzést és a képmutatást. Munkálkodásának jele a változás. Amikor az elfogadott hit lerombolja az önzést és a hiúságot, amikor általa Isten dicsőségét és nem a sajátunkat keressük, akkor tudhatjuk, hogy ez a jó út. "Atyám, dicsőítsd meg a Te nevedet" (Jn 12:28), ez volt Krisztus életének kulcsa, és ha követjük Őt, ez lesz a mi életünk kulcsa is. Azt parancsolja, hogy úgy járjunk, "amint Ő járt", és "arról tudjuk meg, hogy megismertük Őt, ha az Ő parancsolatait megtartjuk" (1Jn 2: 6).3).

Mai Bibliai szakasz: 2 Korinthus 7

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A hetedik fejezet elején Pál apostol védelmébe veszi apostoli szolgálatát. Felhívást intéz az olvasókhoz: „tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket” (1. vers). Továbbá emlékezteti őket, hogy mik a helyes cselekedetek (2b vers), és ezeket a gyülekezet és közte levő szoros kapcsolatukból fakadóan osztja meg (3. vers) illetve reményét és bátorítását fejezi ki a gyülekezet felé (4. vers). 

A fejezet további részében (5-16. versekig) Pál visszatér a fő gondolathoz, miszerint miért változtatta meg az utazási tervét. (Ez az útiterv változás vezetett a korinthusi gyülekezet tagjaival való konfliktushoz.) A levél ezen része igazán személyes, és az előző levelének érzelmi hatásához vezet vissza. „Hát ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom” (8. vers). Ez az összeütközés vezethetett el ahhoz a lehetőséghez, hogy emberek szíve és élete változzanak meg (9. vers). 

A bűnbánat az a cselekedet, mely a bűntől való elfordulást mutatja. „Mert Isten szerint szomorodtatok meg” mondja Pál, és „az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez” (7-8. vers – új prot. ford.).

Tehát hogyan kezeljünk valakit, aki bűnt követett el? A második levélben Pál nem nevesíti azt a személyt, aki bűnt követett el. Korábban emlékeztette a korinthusiakat, hogy bocsássanak meg ennek a személynek (2Kor 2:5-8). Ellen White figyelmeztet minket, hogy keresztényként felelősségünk van abban, hogy kerüljük a kritikus magatartást: „Nagyon könnyű mások hibáiról és tévedéseiről beszélni, és általánosságban kárhoztatni ezt vagy azt a viselkedésformát, de belegondoltunk már abba, hogy ez valójában az ellenség módszere? … Vajon mennyi nyugalmat, békességet és boldogságot találtunk már abban, hogy testvéreink kevésbé kívánatos tulajdonságain rágódtunk? … Nem az történt inkább, hogy hitünk gyengült, tisztánlátásunk csökkent, lelkünk pedig egyre inkább híjával volt Isten kegyelmének?” (48. Levél, 1893). 

Pál saját maga állít fel példát azzal, hogy próbál bátorítani (13. vers). A helyes és jó cselekedetek mutatják, hogy a hitük tényleg valódi. „Örülök” – mondja Pál –, „hogy mindenképen bízhatom bennetek” (16. vers). 


Michael W. Campbell, Ph.D

150. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  42-44. fejezeteihez (június 24-30).

Ahogyan korábbi olvasmányok során már megosztottam, én vagyok a tékozló lány, aki Krisztustól eltávolodott, aztán visszatért hozzá. Ezek a fejezetek sokatmondóak számomra a múltbeli és jelenlegi életemre nézve, éspedig abban az értelemben, hogy mennyire szoros kapcsolatot kell ápolnom Krisztussal életem során.

Sokan és sokat tudunk erről beszélni, de járjuk-e azt az utat, amiről beszélünk? Nem csak külső megjelenésben, hanem legbelül – valóban keresztre feszítjük-e énünket Krisztusnak? A farizeusok és időnként még a tanítványok is annyira a külsőségeknek és saját maguknak szentelték magukat, hogy szem elől tévesztették az előttük lévő küldetést.

Tekinthetünk úgy a mellettünk élőkre, mint pogányokra, és magunkat különbnek tarthatjuk a másiknál, de így elmulasztjuk a lehetőséget, hogy Krisztus szeretetét bemutassuk neki.

Végül azon kaphatjuk magunkat, hogy prédikálunk nekik, ahelyett, hogy szeretnénk őket. Annyira kritikusak lehetünk másokkal szemben, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tesznek, hogy végül rosszabbá válunk, mint ők maguk.

Jézus tudatja velünk, hogy a társadalmi rang és helyzet gyűlöletes számára, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, és egyetértésben kellene lennünk, nem ítélkezni, hanem szeretni.  A gyülekezetem szeretete és elfogadása volt az, ami lelki értelemben segített hazatérnem. Ez a szeretet tette lehetővé számomra aztán, hogy képes legyek szeretet adni azoknak, akik hozzám hasonló háttérből jöttek.

Jill Simpson Palffy
Westminster adventista gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba

2018. június 29., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 29 - PÉNTEK - 2 Korinthus 6


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 44. fejezet 1082. nap

"Ő pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség?" (Mk 8:12) "Nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele" (Mt 16:4). Amiképpen Jónás három nap, három éjjel volt a cethal gyomrában, azonképpen Krisztusnak is ugyanaddig kellett "a föld gyomrában" lennie. És ahogyan Jónás prédikálása jel volt a niniveieknek, úgy Krisztus prédikálása is jel volt a saját nemzedékének. De micsoda különbség mutatkozott az ige fogadtatásában! A nagy pogány város lakói megremegtek Isten figyelmeztető szózatának hallatán. Királyok, nemesek megalázkodtak, a hatalmas és a kicsiny együtt kiáltott a menny Istenéhez, Ő pedig megkegyelmezett nekik. "Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt - mondotta Krisztus - mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál" (Mt 12:41).

Krisztus minden csodája istenségének egy-egy jele volt. Pontosan azt művelte, amit a Messiásról megjövendöltek, de a farizeusok ezeket az irgalmas cselekedeteket valóságos sértésnek tekintették. A zsidó vezetők szívtelen közönnyel nézték az emberi szenvedéseket. Sok esetben önzésük, elnyomásuk okozta a szenvedést, melyen Krisztus könnyített. Ezért csodái szemrehányásként érték őket.

Ami a zsidókat a Megváltó munkájának elvetésére késztette, az éppen isteni jellemének legfőbb bizonyítéka volt. Csodáinak az a legnagyobb jelentősége, hogy az emberiség áldására cselekedte őket. Élete Isten jellemét nyilatkoztatta ki - ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy Ő Istentől jött. Isten művét végezte, Isten igéit szólta. Az ilyen élet minden csodánál nagyobb.

Amikor napjainkban elhangzik az igazság üzenete, a zsidókhoz hasonlóan sokan kérik: mutass nékünk jelt! Tégy csodát! Krisztus nem művelt csodát a farizeusok követelésére. Nem tett csodát a pusztában sem Sátán hízelkedése után. Nem részesít minket erejében önmagunk igazolására, vagy hitetlenségünk, büszkeségünk kielégítésére. Az evangélium nem nélkülözi isteni eredetének jeleit. Nem csoda-e, hogy kitörhetünk Sátán fogságából? A Sátánnal szembeni ellenségeskedés nem természetes az emberi szív számára, azt Isten kegyelme plántálja el. Amikor valaki, akit önfejű, makacs akarat tartott hatalmában, megszabadul, és teljes szívvel aláveti magát Isten mennyei küldöttei vonzásának, csoda történik - ugyanez következik be, midőn valaki súlyos csalás után megérti az erkölcsi igazságot. Valahányszor megtér egy lélek, megtanulja Istent szeretni, és parancsolatait megtartani, beteljesül Isten ígérete: "És adok néktek új szívet és új lelket adok belétek" (Ez 36:26). Az emberi szív megváltozása, az emberi jellem átalakulása olyan csoda, mely az örökké élő, lelkek mentésén fáradozó Megváltót nyilatkoztatja ki. A következetesen Krisztusban élt élet nagy csoda. A Szentlélek jelenléte legyen a most és mindig megnyilvánuló jel Isten Igéjének hirdetésekor, hogy az Ige megújító erővé váljék hallgatói számára. Isten ezzel tanúsítja a világ előtt Fiának isteni küldetését.

Akik jelt vártak Jézustól, annyira megkeményítették szívüket a hitetlenségben, hogy nem fedezték fel jellemében az isteni hasonlatosságot. Nem akarták látni, hogy küldetése az Írások beteljesedését jelenti. A gazdag emberről és Lázárról szóló példázatában Jézus ezt mondta a farizeusoknak: "Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad" (Lk 16:31). Sem mennyen, sem földön adott jel nem segít rajtuk.

Jézus "lelkében felfohászkodván" elfordult a gáncsoskodók csoportjától, s visszatért a hajóra tanítványaival. Nyomasztó csöndben újra átszelték a tavat. Nem tértek vissza a kiindulási pontra, hanem Bethsaida felé vették útjukat, ahol az ötezret megvendégelték. Amikor elérték a túlsó partot, Jézus így szólt: " Vigyázzatok és őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától" (Mt 16:6). A zsidóknál Mózes ideje óta szokás volt a kovászt eltávolítani házukból a húsvét idején, mert úgy tanulták, hogy azt a bűn jelképének tekintsék. A tanítványok mégsem értették meg Jézust. Olyan hirtelen távoztak Magdalából, hogy elfelejtettek kenyeret venni, és csak egyetlen cipójuk volt. Azt hitték, Krisztus erre a körülményre hivatkozik, és arra figyelmezteti őket, hogy ne vásároljanak kenyeret a farizeusoktól vagy a szadduceusoktól. Hitük, lelki felfogóképességük hiányos volta miatt gyakran ehhez hasonlóan félreértették szavait. Ekkor Isten megfeddte őket, amiért azt gondolták, hogy aki ezreket táplált néhány hallal és árpakenyérrel, az ezzel az ünnepélyes figyelmeztetéssel pusztán időleges táplálékra utal. Fennforgott a veszély, hogy a farizeusok és szadduceusok ravasz okoskodása a hitetlenség kovászát keleszti meg tanítványaiban, s végül könnyelműen fogják föl Krisztus munkásságát. A tanítványok hajlottak a gondolatra, hogy Mesterüknek teljesítenie kellett volna a mennyei jelre vonatkozó kérést. Hitték, hogy tökéletesen képes megtenni, s egy ilyen jel elhallgattatná ellenségeit. Nem vették észre ezeknek a kötekedőknek a képmutatását.

Mai Bibliai szakasz: 2 Korinthus 6

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A 6. fejezetben Pál apostol folytatja szolgálatának védelmét. Korábban intette a korinthusiakat, most emlékezteti őket, hogy helyzetük igen gyors döntést és cselekvést kíván: „Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (6:2 – új prot. ford.). Kérleli őket, hogy figyeljenek. Erről eszembe jut egy gyülekezeti tag, akinek az a rossz szokása volt, hogy folyton beszélgetett istentisztelet alatt, s ezzel elvonta mások figyelmét is. Egyszer aztán prédikáció közben megelégeltem a dolgot, és küldtem neki egy sms üzenetet. Pár pillanat múlva meg is kapta az üzenetet, és szemem sarkából láttam, hogy hirtelen kiegyenesedik. Az istentisztelet után odajött hozzám, és döbbenten kérdezte: „Hogy tudtál sms-t küldeni, miközben prédikáltál?” Azt válaszoltam, hogy megkaptam az sms-ezés lelki ajándékát. Ha Pál apostol ma élne, azt hiszem, nagyon sürgető üzeneteket küldene szét a világhálón és a közösségi oldalakon, hogy emlékeztesse az embereket arra, mennyire fontos a lelki életük, és késlekedés nélkül hozzanak döntést arra vonatkozóan, hogy elfogadják Jézus Krisztust.   

Pál a lelki készenlétre való felhívást rögtön azután intézi olvasóihoz, hogy idézi Ézs 49:8-at. Itt arra utal, hogy az „üdvösség napja” elérkezett Jézus Krisztusban. A továbbiakban emlékezteti olvasóit arra, hogy szükség van tűrésre „nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban” (4. vers). A szolgálat nem attól lesz dicsérendő, hogy a szolgálattevő mennyi nehézségen megy keresztül, hanem attól, hogy mi mindent tesz a Szentlélek által. Ennek eredménye a képmutatás nélküli szeretet, az igazság igéjének hirdetése, s az Isten ereje (lásd 6/b-7. vers).

Végül Pál apostol lezárja szolgálata „védőbeszédét”. Emlékezteti őket az apai szerepre, amit betölt a „lelki gyermekek” életében. Apaként inti őket, hogy ne legyenek „hitetlenekkel felemás igában”, mert „mi az élő Isten temploma vagyunk” (14, 16. vers). Még ennél is fontosabb az arra figyelmeztető üzenet, hogy Isten a mi mennyei Atyánk. A személyes, de mégis természetfeletti Istenbe vetett hit volt az, ami megkülönböztette a korai keresztények és zsidók hitét minden más világvallástól.


Michael W. Campbell, Ph.D

150. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  42-44. fejezeteihez (június 24-30).

Ahogyan korábbi olvasmányok során már megosztottam, én vagyok a tékozló lány, aki Krisztustól eltávolodott, aztán visszatért hozzá. Ezek a fejezetek sokatmondóak számomra a múltbeli és jelenlegi életemre nézve, éspedig abban az értelemben, hogy mennyire szoros kapcsolatot kell ápolnom Krisztussal életem során.

Sokan és sokat tudunk erről beszélni, de járjuk-e azt az utat, amiről beszélünk? Nem csak külső megjelenésben, hanem legbelül – valóban keresztre feszítjük-e énünket Krisztusnak? A farizeusok és időnként még a tanítványok is annyira a külsőségeknek és saját maguknak szentelték magukat, hogy szem elől tévesztették az előttük lévő küldetést.

Tekinthetünk úgy a mellettünk élőkre, mint pogányokra, és magunkat különbnek tarthatjuk a másiknál, de így elmulasztjuk a lehetőséget, hogy Krisztus szeretetét bemutassuk neki.

Végül azon kaphatjuk magunkat, hogy prédikálunk nekik, ahelyett, hogy szeretnénk őket. Annyira kritikusak lehetünk másokkal szemben, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tesznek, hogy végül rosszabbá válunk, mint ők maguk.

Jézus tudatja velünk, hogy a társadalmi rang és helyzet gyűlöletes számára, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, és egyetértésben kellene lennünk, nem ítélkezni, hanem szeretni.  A gyülekezetem szeretete és elfogadása volt az, ami lelki értelemben segített hazatérnem. Ez a szeretet tette lehetővé számomra aztán, hogy képes legyek szeretet adni azoknak, akik hozzám hasonló háttérből jöttek.

Jill Simpson Palffy
Westminster adventista gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba


2018. június 28., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 28 - CSÜTÖRTÖK - 2 Korinthus 5


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 44. fejezet 1081. nap

44. Az igaz jel

"Aztán ismét kimenvén Tírus és Sidon határaiból, a galileai tengerhez méne, a Tízváros határain át" (Mk 7:31).

A Tízváros vidékén történt, hogy Jézus meggyógyította a gadarai ördöngősöket. Az emberek itt megriadtak a disznók pusztulása miatt, és Jézust távozni kényszerítették. Meghallgatták viszont hátrahagyott küldötteit, és vágy ébredt szívükben, hogy láthassák Őt. Amikor újra erre a vidékre jött, tömeg gyűlt köré, és egy nehezen szóló süketet hoztak elé. Jézus nem csak szavakat mondott, amikor meggyógyította ezt a beteget. Félrevonta a sokaságtól, ujját a fülébe helyezte, megérintette nyelvét, feltekintett az égre, és felsóhajtott a gondolatra, hogy mennyi fül nem nyílik meg az igazságnak, és mennyi nyelv nem akarja megvallani az Üdvözítőt. A szóra: "Nyilatkozzál meg" (Mk 7:34), az ember beszédkészsége helyreállt, s mit sem törődve a paranccsal, hogy senkinek ne mondja el, széjjelhordozta gyógyulásának történetét.

Jézus felment egy hegyre, ott köré sereglett a sokaság, elhozták a betegeket, bénákat, és lábához fektették őket. Mindannyiukat meggyógyította, s az emberek, noha pogányok voltak, dicsőítették Izrael Istenét. Három napig folyamatosan szorongtak a Megváltó körül, éjjel a szabad ég alatt aludtak, nappal Krisztus köré tömörültek, mohón itták szavait, nézték tetteit. Három nap múltán élelmük elfogyott. Jézus nem akarta éhesen elküldeni őket, ezért megbízta tanítványait, hogy adjanak nekik enni. A tanítványok újra elárulták hitetlenségüket. Bethsaidában látták, hogy a kevés, amijük volt, Krisztus áldásával elegendőnek bizonyult a sokaság megelégítésére, most mégsem hozták elő bizalommal mindenüket, hogy Ő erejével majd megszaporítja az éhező tömeg számára. Ráadásul a Bethsaidánál jóllakatott emberek zsidók voltak, ezek pedig különféle pogányok. A zsidó előítélet még mindig erősen munkálkodott a tanítványok szívében, és így feleltek Jézusnak: "Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?" (Mk 8:4) De szavának engedelmeskedve mégis előhozták amijük volt - hét kenyeret és két halat. A sokaság jóllakott, hét nagy kosár telt meg a maradékkal. Az asszonyokon és gyermekeken kívül négyezer férfi kapott így erőre, s boldogan, hálás szívvel távoztak.

Jézus tanítványaival hajóra szállt, s átkelt a tavon Magdalába, a Genezáreti síkság déli szélére. Tírusz és Szidón határában felüdítette lelkét a Sziróföníciai asszony bízó hite. A Tízváros pogány népe örömmel fogadta. Most, hogy még egyszer partra szállt Galileában - ahol hatalmát a legszembetűnőbben mutatta meg, ahol legtöbb irgalmas cselekedetét művelte, tanítását adta - megvető hitetlenséggel fogadták.

Farizeusok küldöttsége jött Hozzá, akikhez csatlakoztak a gazdag és úri szadduceusok képviselői, a papok pártja, a kételkedők, a nemzet arisztokratái. A két tagozat között kibékíthetetlen ellenségesség uralkodott. A szadduceusok az uralkodó hatalom kegyét keresték, hogy helyzetüket, befolyásukat fenntarthassák. Másfelől a farizeusok a rómaiakkal szembeni általános gyűlöletet táplálták, és várták az időt, amikor lerázhatják elnyomójuk jármát. Most azonban a farizeusok és szadduceusok összefogtak Krisztus ellen. Hasonló a hasonlóhoz - a gonosz bárhol legyen is, szövetkezik a gonosszal a jó elpusztítására.

A farizeusok és szadduceusok most Krisztushoz jöttek, hogy égi jelt kérjenek. Amikor Józsué idejében Izrael kiment, hogy megütközzék a kananeusokkal Betharámnál, vezérük parancsára megállt a nap, míg el nem érték a győzelmet. Történelmükben sok hasonló csoda történt. Ilyesfajta jelt követeltek Jézustól. Azonban a zsidóknak nem ilyen jelre volt szükségük. Nem szolgálta volna javukat több külső bizonyság. Nem szellemi megvilágosodásra, hanem lelki megújulásra volt szükségük.

"Képmutatók - mondotta Jézus - az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni (az ég megfigyelésével előre megmondjátok az időjárást) az idők jeleit pedig nem tudjátok?" (Mt 16:3) Krisztusnak a Szentlélek ereje által szólt szavai bűnösnek mondták ki őket - ez volt a jel, melyet Isten üdvösségükre adott. Közvetlenül a mennyből kaptak jeleket Krisztus küldetésének igazolására. Az angyalok pásztorokhoz szóló éneke, a galamb és az égi hang keresztségekor Mellette tanúskodtak.

Mai Bibliai szakasz: 2 Korinthus 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A negyedik fejezet végétől (a 16. verstől kezdődően) az 5. fejezet első 10 versén keresztül Pál apostol a földi lét mulandó természetét hasonlítja össze a feltámadt lét maradandó természetével. Miközben nyilvánvaló, hogy a „külső emberünk megromlik”, ami igazán számít az, hogy „a belső emberünk megújul napról napra” (4:16). Mi azokra a dolgokra összpontosítunk, amelyek nem láthatók, mert azok tartanak örökké (4:17).

Ezen a földön minden homályba vész a menny dicsőségéhez képest. Így a „sátorok” vagy „otthonok” amelyekben lakunk, összeomlanak. Mi „sóhajtozunk ebben a testben” – mondja Pál (5:2), ezt pedig hit által értjük meg, és nem látás által (7. vers). Jézus az, aki a mennyei otthonról és ruháról gondoskodik számunkra. 

A fejezet második fele (11-21. vers) a megbékélés csodálatos szolgálatára emlékeztet bennünket. A mi feladatunk az, hogy meggyőzzük az embereket, hogy jöjjenek és kerüljenek közösségbe Jézus Krisztussal (11. vers). Tény az, hogy ha „bolondok vagyunk, Istenért van az” (13. vers).

A fejezet csúcspontján Pál ezt írja: „Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket, úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott” (14-15. vers). Pál feladata nem az, hogy felrója bűneiket, hanem az, hogy elmondja nekik a bűnből való megváltás örömüzenetét (19. vers). Végül is mi Krisztus nagykövetei és képviselői vagyunk, akik osztozunk a megbékélés szolgálatában. A feladatunk, hogy ezt mondjuk az embereknek: „béküljetek meg az Istennel” (20. vers). „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne” 21. vers).

Michael W. Campbell, Ph.D

150. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  42-44. fejezeteihez (június 24-30).

Ahogyan korábbi olvasmányok során már megosztottam, én vagyok a tékozló lány, aki Krisztustól eltávolodott, aztán visszatért hozzá. Ezek a fejezetek sokatmondóak számomra a múltbeli és jelenlegi életemre nézve, éspedig abban az értelemben, hogy mennyire szoros kapcsolatot kell ápolnom Krisztussal életem során.

Sokan és sokat tudunk erről beszélni, de járjuk-e azt az utat, amiről beszélünk? Nem csak külső megjelenésben, hanem legbelül – valóban keresztre feszítjük-e énünket Krisztusnak? A farizeusok és időnként még a tanítványok is annyira a külsőségeknek és saját maguknak szentelték magukat, hogy szem elől tévesztették az előttük lévő küldetést.

Tekinthetünk úgy a mellettünk élőkre, mint pogányokra, és magunkat különbnek tarthatjuk a másiknál, de így elmulasztjuk a lehetőséget, hogy Krisztus szeretetét bemutassuk neki.

Végül azon kaphatjuk magunkat, hogy prédikálunk nekik, ahelyett, hogy szeretnénk őket. Annyira kritikusak lehetünk másokkal szemben, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tesznek, hogy végül rosszabbá válunk, mint ők maguk.

Jézus tudatja velünk, hogy a társadalmi rang és helyzet gyűlöletes számára, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, és egyetértésben kellene lennünk, nem ítélkezni, hanem szeretni.  A gyülekezetem szeretete és elfogadása volt az, ami lelki értelemben segített hazatérnem. Ez a szeretet tette lehetővé számomra aztán, hogy képes legyek szeretet adni azoknak, akik hozzám hasonló háttérből jöttek.

Jill Simpson Palffy
Westminster adventista gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba

2018. június 27., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 27 - SZERDA - 2 Korinthus 4


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 43. fejezet 1080. nap

Jézus éppen akkor hagyta el munkaterületét, mert az írástudók és farizeusok életére törtek. Zúgolódtak és panaszkodtak. Hitetlennek, keserűnek mutatkoztak, visszautasították az oly szabadon felajánlott üdvösséget. Itt Krisztus találkozik valakivel egy szerencsétlen és megvetett nemzetségből, melyet Isten nem tüntetett ki igéjének világosságával - az asszony mégis azonnal enged Krisztus isteni befolyásának, feltétlenül hisz képességében, hogy teljesíteni tudja kérését. Ha megkaphatja a kutya kiváltságát, hajlandó rá, hogy kutyának tekintsék. Viselkedését nem befolyásolják nemzeti, vallási előítéletek vagy büszkeség, azonnal elismeri Jézust Megmentőnek, olyannak, aki mindent megtehet, amit kérnek tőle.

A Megváltó elégedett. Megpróbálta a nő hitét. Úgy bánt az asszonnyal, hogy megmutatta, akit kivetettek Izraelből, többé már nem idegen, hanem gyermek Isten házanépe között. A gyermek kiváltsága, hogy osztozzék az Atya ajándékaiban. Krisztus most teljesíti kérését, és befejezi a tanítványoknak adott leckét. A nőhöz fordul, irgalmas, szerető tekintettel ránéz, és így szól: "Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint" (Mt 15:28). Attól a pillanattól meggyógyult a nő lánya, a démon nem gyötörte többé. Az asszony eltávozott, megismerte Megváltóját, s boldog volt, hogy imája meghallgatásra talált.

Ez volt az egyetlen csoda, melyet Jézus utazása során véghezvitt. Azért ment Tírusz és Szidon határába, hogy ezt megcselekedje. Könnyíteni akart egy szenvedő asszonyon, ugyanakkor példát akart hagyni az irgalmas munkára - melyet egy megvetett nép egyik tagjáért végzett - tanítványai kedvéért akkorra, amikor már nem lesz velük. El akarta vezetni őket a zsidó kiválasztottságból oda, hogy érdekelje őket a másokért, nemcsak a saját népükért végzett munka.

Jézus arra vágyott, hogy felfedje az igazság mély titkait, amelyek korszakok óta el voltak rejtve, és így a pogányok a zsidók örököstársai lehessenek, "részesei az ő ígéretének Krisztusban az evangélium által" (Ef 3:6). Ezt az igazságot a tanítványok lassan tanulták meg, az isteni Tanító egyik leckét a másik után adta nekik. A kapernaumi százados hitének megjutalmazásával, az evangélium prédikálásával Sikár lakóinak Ő már bizonyítékát adta, hogy nem osztozik a zsidók türelmetlenségében. A samaritánusok azonban valamennyire ismerték Istent, és a százados jóindulatú volt Izraellel. Ezért Jézus kapcsolatot teremtett a tanítványok és egy pogány között, akit úgy tekintettek, hogy semmiben sem áll népe fölött, amiért jóindulatot várhatna Tőle. Jézus példát adott arra, hogyan kell az ilyen embert kezelni. A tanítványok azt gondolták, túlságosan szabadon osztogatja kegyelmi ajándékait. Ő megmutatta, hogy szeretete nem fajra vagy nemzetre korlátozódik.

Amikor így szólt: "Nem küldettem csak az Izrael házának elveszett juhaihoz" (Mt 15 : 24), igazat mondott, és a kananeus asszonyért végzett munkájával küldetését töltötte be. Ez a nő az egyik elveszett juh volt, akit Izraelnek kellett megmentenie. Ez volt kijelölt munkájuk - amit megtagadtak, amit Krisztus végzett el.

Ez a cselekedet még inkább megvilágította a tanítványok számára az előttük álló munkát a pogányok között. Hatalmas, terméketlen területet láttak Júdeán túl. Lelkeket láttak, akik olyan fájdalmat hordoznak, amely ismeretlen a nagyobb kegyben részesülők számára. A megvetett lelkek között olyanok is voltak, akik vágyakoztak a hatalmas Gyógyító segítségére, éhezték az igazság világosságát, amely oly bőségesen adatott a zsidóknak.

Később, amikor a zsidók még csökönyösebben elfordultak a tanítványoktól, mert ezek Jézust a világ Megváltójának jelentették ki, és amikor Krisztus halálával ledőlt a válaszfal a zsidók és pogányok között, ennek a tanulságnak és néhány hasonlónak, melyek bemutatták, hogy az evangélium munkája nem szorítkozik szokásokra, nemzetiségekre, erőteljes hatása volt Krisztus képviselőire munkájuk irányításában.

A Megváltó föníciai látogatásának és az ott véghezvitt csodának még szélesebb célja volt. A munkát nemcsak a szenvedő asszonyért, még csak nem is tanítványaiért vagy azokért végezte, akik részesültek áldásában, hanem azért is, "hogy Jézus a Krisztus, az Istennek fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében" (Jn 20:31). Ugyanazok az elemek, melyek az embert elválasztották Krisztustól ezernyolcszáz évvel ezelőtt, ma is működnek. A zsidók és pogányok közti válaszfalat felépítő lelkület ma is tevékeny. A büszkeség és az előítélet erős válaszfalakat épített az emberek különböző osztályai közé. Krisztust és küldetését félreértelmezik, tömegek érzik úgy, hogy gyakorlatilag el vannak zárva az evangélium javaitól. Ám ne érezzék, hogy el vannak zárva Krisztustól! Nincs olyan, ember vagy Sátán által emelt korlát, amelyen a hit ne tudna áthatolni.

Hittel lendült át a föníciai asszony a zsidók és pogányok között tornyosuló korlátokon. Elbátortalanodás, a kíméletlen látszat kételyt ébreszthetett volna benne, de ő bízott a Megváltó szeretetében. Így vágyik arra Krisztus, hogy bízzunk Benne. A megváltás áldásai minden léleknek szólnak. Az embert csak saját választása akadályozhatja meg abban, hogy az evangélium által Krisztus ígéretének részese legyen.

Az osztálytagozódás gyűlöletes Isten előtt. Ő az ilyen jellegű dolgokat semmibe veszi. Szemében minden ember lelke egyenértékű. Ő "az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem" (Acs 17:26-27). Korra, rangra, nemzetiségre, vallási előjogra való tekintet nélkül mindannyiunkat Magához hív, hogy éljünk. "Valaki hisz őbenne, meg nem szégyenül. Mert nincs különbség" (Róm 10:11). "Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad" (Gal 3:28). "A gazdag és szegény összetalálkoznak, mindkettőt pedig az Úr szerzi" (Péld 22:2). "Ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják. Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik" (Róm 10:12-13).

Mai Bibliai szakasz: 2 Korinthus 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A keresztény egyház történetében igen korán bekövetkezett az, amivel úgy tűnik a korinthusi gyülekezet is szembesült: a nézet terjedése, miszerint az evangélium híre titkos tudomány lenne. Az apostol kijelenti: „visszautasítjuk a szégyenteljes, titkolt dolgokat, nem járunk ravaszságban, és nem hamisítjuk meg Isten igéjét” (2. vers). A keresztények valójában „az igazság nyílt megvallásával” hirdették az evangélium üzenetét (2/b vers).

A tény, hogy egyesek nem ismerik fel a világosságot, még nem jelenti azt, hogy az igazság hirdetése nem leplezetlenül és nyíltan történik: „… akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki Isten képe” (4. vers – ÚRK).

Isten kinyilatkoztatásának egyik legbuzdítóbb ténye, hogy az Ő igazsága nyíltan szembeszáll a bűnnel, és ellenzi azt. Érdekes módon Ellen G. White Bizonyságtételek a gyülekezetnek című művének egyik fő témája is az, hogy mi emberi lényként vakká válunk a bűnnel szemben. Ezért figyelmeztet újra, meg újra: „Bárcsak a Menny nézőpontjából látnátok magatokat!” (többek között: 3. kötet, 39. oldal). Ez a veszély is indokolja, hogy az egyetlen fennhatóságot elfogadjuk. Végső soron Krisztus az igazság mércéje, és nem mi. Ezt a hírt nyíltan és világosan kell, és muszáj is hirdetni a világnak.

Egy főiskolai tanár a szemeszter végén felmérést készített diákjai között arról, hogy szerintük Jézus extrovertált, vagy visszahúzódó volt. A diákok több mint 90%-ának véleménye szerint Jézus ugyanolyan személyiség volt, mint ők. A saját életükkel azonosították Jézusét. Keresztényként azonban soha nem mérhetjük önmagunkhoz hitbéli tapasztalatainkat.

Valószínűleg ezért is köti össze Pál apostol az Isten dicső világosságáról szóló gondolatot a „cserépedényekről ” szóló hasonlattal, ami Isten rendkívüli erejéről beszél. (7. vers). Életünkre minden szempontból hatással van, amit hiszünk, beleértve a testünket is. Az evangéliumi üzenet kincse Pál gyenge testében (a cserépedényben) van elrejtve. Annak ellenére, hogy Pál apostol és társai nélkülöznek minden földi pompát, testükben hordozzák „a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát” (4. vers).

A 13-18. igeversekben Pál a héber Írások görög változatából idéz, a 116. és 115. Zsoltárokra hivatkozik, melyekben Jézus nem észérveket, hanem a Szentírást előtérbe helyezve szól. Pál és társai is ezt tették. Ilyen szellemben éltek, a Szentírást tették életük irányadójává és a feltámadásba vetett hitük alapjává.

Michael W. Campbell, Ph.D

150. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  42-44. fejezeteihez (június 24-30).

Ahogyan korábbi olvasmányok során már megosztottam, én vagyok a tékozló lány, aki Krisztustól eltávolodott, aztán visszatért hozzá. Ezek a fejezetek sokatmondóak számomra a múltbeli és jelenlegi életemre nézve, éspedig abban az értelemben, hogy mennyire szoros kapcsolatot kell ápolnom Krisztussal életem során.

Sokan és sokat tudunk erről beszélni, de járjuk-e azt az utat, amiről beszélünk? Nem csak külső megjelenésben, hanem legbelül – valóban keresztre feszítjük-e énünket Krisztusnak? A farizeusok és időnként még a tanítványok is annyira a külsőségeknek és saját maguknak szentelték magukat, hogy szem elől tévesztették az előttük lévő küldetést.

Tekinthetünk úgy a mellettünk élőkre, mint pogányokra, és magunkat különbnek tarthatjuk a másiknál, de így elmulasztjuk a lehetőséget, hogy Krisztus szeretetét bemutassuk neki.

Végül azon kaphatjuk magunkat, hogy prédikálunk nekik, ahelyett, hogy szeretnénk őket. Annyira kritikusak lehetünk másokkal szemben, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tesznek, hogy végül rosszabbá válunk, mint ők maguk.

Jézus tudatja velünk, hogy a társadalmi rang és helyzet gyűlöletes számára, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, és egyetértésben kellene lennünk, nem ítélkezni, hanem szeretni.  A gyülekezetem szeretete és elfogadása volt az, ami lelki értelemben segített hazatérnem. Ez a szeretet tette lehetővé számomra aztán, hogy képes legyek szeretet adni azoknak, akik hozzám hasonló háttérből jöttek.

Jill Simpson Palffy
Westminster adventista gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba

2018. június 26., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 26 - KEDD - 2 Korinthus 3


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 43. fejezet 1079. nap

43. A válaszfalak leomlanak

A farizeusokkal történt találkozása után Jézus elhagyta Kapernaumot, átkelt Galileán, és a hegyes országrészbe vonult vissza, Fönícia határvidékére. Nyugat felé nézve láthatta az alant elterülő síkságot, Tírusz és Szidon ősi városait, pogány templomaikkal, nagyszerű palotáikkal, piacaikkal, hajókkal teli kikötőikkel. Azon túl hullámzott hatalmasan a kék Földközi-tenger, amelyen át az evangélium küldötteinek vinniük kellett az örömhírt a világ nagy birodalmának központjába. Ez az idő azonban még nem jött el. Jézus munkája most az volt, hogy előkészítse tanítványait küldetésükre. Azért jött erre a vidékre, mert itt remélte megtalálni azt a nyugalmat, amelyet Bethsaida nem tudott biztosítani. Ám nem ez volt az egyedüli célja az utazás vállalásakor.

"És ímé egy kananeai asszony jővén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik " (Mt 15 :22). Ennek a területnek a népe az ősi kananeusokhoz tartozik. Bálványimádók voltak, a zsidók megvetették, gyűlölték őket. Ehhez az osztályhoz tartozott az asszony, aki most Jézushoz jött. Pogány volt, ezért nem élvezhette azokat az előnyöket, melyekben a zsidók naponta részesültek. Sok zsidó élt a föníciaiak között, Krisztus munkájának híre bejárta ezt a vidéket. Néhányan hallgatták igéit, látták csodás műveit. Ez az asszony hallott a prófétáról, aki - mint mondták - mindenféle betegséget meggyógyított. A nő hallott az Ő hatalmáról, és remény gyúlt szívében. Fűtötte az anyai szeretet, s elhatározta, hogy előadja Neki lányának ügyét. Eltökélt szándéka volt, hogy bánatát Jézus elé viszi. Meg kell gyógyítania gyermekét. Sóvárogta a pogány istenek segítségét, de nem nyert megkönnyebbülést. Időnként kísértette a gondolat: mit tehet értem ez a zsidó tanító? Ám jött a hír: Ő mindenféle betegséget meggyógyít, akár szegény, akár gazdag, aki Hozzá fordul segítségért. Elhatározta, hogy nem veszíti el egyetlen reményét.

Krisztus ismerte ennek a nőnek a helyzetét. Tudta, vágyik találkozni Vele, és úgy intézte, hogy az útjába kerüljön. Vigaszt nyújt bánatára, élő példáját adhatja a leckének, amit meg akart tanítani. Ezért hozta tanítványait erre a vidékre. Azt akarta, hogy tudják milyen tudatlanság honol az Izrael földjével határos városokban, falvakban. Azok az emberek, akiknek minden lehetőségük megvolt, hogy megértsék az igazságot, egyáltalán nem ismerték a körülöttük élők szükségleteit. Nem tettek erőfeszítéseket, hogy segítsenek a sötétségben élő lelkeken. A zsidó gőg által emelt válaszfal még a tanítványokat is megakadályozta abban, hogy együttérezzenek a pogány világgal. Ezek a korlátok most ledőltek.

Krisztus nem adott közvetlen választ az asszony kérésére. Úgy fogadta a megvetett nép képviselőjét, ahogyan a zsidók tették volna. Így akarta láthatóvá tenni tanítványai előtt azt a hűvös és szívtelen magatartást, amit a zsidók az ilyen esetben tanúsítanak, hogy annál nyilvánvalóbb legyen az az irgalmas lelkület, amelyet tanúsítaniuk kellett volna. Ez utóbbit ki is mutatta, amikor ezt követően teljesítette az asszony kérését.

Bár Jézus nem válaszolt, az asszony nem veszítette el hitét. Amint továbbhaladt, mintha nem is hallotta volna a nőt, emez követte, és folytatta a kérlelést. A tanítványokat bosszantotta az asszony alkalmatlankodása, és megkérték Jézust, küldje el.

Látták, hogy Mesterük közömbösen kezeli a nőt, ezért feltételezték, hogy a zsidók kananeusokkal szembeni előítélete tetszik neki. Azonban az asszony az irgalmas Üdvözítőnek terjesztette elő kérelmét, és Jézus válaszul a tanítványok kérésére így szólt: "Nem küldettem csak az Izrael házának elveszett juhaihoz" (Mt 15:24). Noha a válasz látszólag összhangban állt a zsidók előítéletével, rejtett szemrehányást tartalmazott a tanítványoknak. Ezt később értették meg, amikor emlékeztette őket arra, amit már sokszor mondott nekik: Ő azért jött a világra, hogy mindenkit megmentsen, aki elfogadja Őt.

Az asszony még nyíltabban sürgette ügyét, leborult Krisztus lábához, és felkiáltott: "Uram, légy segítségül nékem!" (Mt 15 : 25). Jézus látszólag még mindig elutasította a könyörgést, és a zsidók érzéketlen előítéleteinek megfelelően így felelt: "Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni" (Mt 15:26). Ezzel látszólag azt állította, hogy nem igazságos az Isten választott népének járó áldásokat idegeneknek, Izraellel ellenséges népeknek eltékozolni. Ez a válasz teljesen kiábrándított volna egy kevésbé őszinte esdeklőt. A nő azonban tudta, hogy eljött a nagy lehetőség. Jézus látszólagos elutasítása mögött el nem rejthető könyörületességet látott. "Úgy van, Uram; - felelte - de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, amik az ő uruknak asztaláról aláhullanak" (Mt 15:2'7). Miközben a házigazda gyermekei az apa asztalánál esznek, a kutyák sem maradnak éhen. Megehetik az asztalról lehulló morzsalékot, s ez bőségesen elég nékik. Hasonlóképpen miközben Izrael oly sok áldást kapott, neki nem jut egy rész ebből? Úgy nézett föl, mint egy kutya; nem kérhet egy morzsát bőkezűségéből?

Mai Bibliai szakasz: 2 Korinthus 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Pál apostol emlékezteti a korinthusi hívőket, hogy nincs szüksége ajánlólevélre, amiben jellemzi magát (3:1). Puszta jelenlétük tesz bizonyságot Pál mellett és a hívek jelleme mellett. Ezen felül az életük tanúskodik lelki útjukról. „Nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira  (3. vers – új prot. ford.).

Pál lelkipásztorként cselekszik. Törődik velük. Tudom mit érzett Pál, mert lelkészként – aki most lelkészeket tanítok – elmondhatom, hogy szeretek hallani korábbi gyülekezeti tagjaimról. Együtt örülök velük, amikor jó híreket hallok, máskor pedig együtt sírok velük. A szívünk összeforrt, még akkor is, ha nem túl gyakran értesülök felőlük.

Ezután Pál ellentétbe állítja szolgálatát Mózesével (amit segítenek megérteni az alábbiak).

Mózes szolgálata
Dicsőséges szolgálat, ami ugyanakkor halált és kárhoztatást is hozott (2Kor 3:7, 9)
Betűkkel kőtáblákra vésett szolgálat (2Kor 3:7)
Ideiglenes és elhalványuló dicsőséggel járt (2Kor 3:7, 9-11)
Mózes leplet viselt, hogy eltakarja az átmeneti dicsőség fényét (2Kor 3:13)
Mózes olvasóinak elméje zárt, szívükön lepel van (2Kor 3:14-15)

Pál szolgálata
Az életadó Lélek szolgálata, aki igazságot hoz (2Kor 3:8 vö. 2Kor 3:6)
Az emberi szívek tábláira íródott (2Kor 3:3)
Magasztosabb szolgálat, fényesebb, örökké tartó dicsőséggel (2Kor 3:8-11)
Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén” (2Kor 3:18)
Akik az Úrhoz térnek, azokról lehull a lepel (2Kor 3:16)
Mindenekfelett ez a „Léleknek szolgálata”, ami „még inkább dicsőséges” (8. vers). Mózes valójában előre mutatott a jelenre a „régi szövetség” által. Ez nem két különböző szövetség, hanem arról van szó, hogy Mózes tanításáról a lepel… csak Krisztusban tűnik el” (14. vers). Más szavakkal: Mózes szavai és tettei Jézus Krisztusra, a megígért Messiásra mutattak előre.

Michael W. Campbell, Ph.D

150. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  42-44. fejezeteihez (június 24-30).

Ahogyan korábbi olvasmányok során már megosztottam, én vagyok a tékozló lány, aki Krisztustól eltávolodott, aztán visszatért hozzá. Ezek a fejezetek sokatmondóak számomra a múltbeli és jelenlegi életemre nézve, éspedig abban az értelemben, hogy mennyire szoros kapcsolatot kell ápolnom Krisztussal életem során.

Sokan és sokat tudunk erről beszélni, de járjuk-e azt az utat, amiről beszélünk? Nem csak külső megjelenésben, hanem legbelül – valóban keresztre feszítjük-e énünket Krisztusnak? A farizeusok és időnként még a tanítványok is annyira a külsőségeknek és saját maguknak szentelték magukat, hogy szem elől tévesztették az előttük lévő küldetést.

Tekinthetünk úgy a mellettünk élőkre, mint pogányokra, és magunkat különbnek tarthatjuk a másiknál, de így elmulasztjuk a lehetőséget, hogy Krisztus szeretetét bemutassuk neki.

Végül azon kaphatjuk magunkat, hogy prédikálunk nekik, ahelyett, hogy szeretnénk őket. Annyira kritikusak lehetünk másokkal szemben, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tesznek, hogy végül rosszabbá válunk, mint ők maguk.

Jézus tudatja velünk, hogy a társadalmi rang és helyzet gyűlöletes számára, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, és egyetértésben kellene lennünk, nem ítélkezni, hanem szeretni.  A gyülekezetem szeretete és elfogadása volt az, ami lelki értelemben segített hazatérnem. Ez a szeretet tette lehetővé számomra aztán, hogy képes legyek szeretet adni azoknak, akik hozzám hasonló háttérből jöttek.

Jill Simpson Palffy
Westminster adventista gyülekezet
Dél-Karolina, USA
Fordította Gősi Csaba