Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jeremiás könyve 32 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremi%C3%A1s%2032&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremi%C3%A1s%2032&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten felcsillantja a remény sugarát, a legreménytelenebb helyzetben. Amikor a babiloni seregek körülzárták Jeruzsálemet és készen álltak a végső ostromra, Jeremiás a börtönben Isten utasítására földterületet vásárol. Akkor, amikor az emberek inkább eladták volna földjeiket a reménytelen helyzet miatt, Jeremiás földet vásárol, amivel azt üzeni, hogy van remény Izrael és Jeruzsálem számára a legsötétebb pillanatokban is.
2. Isten prófétája nem vészmadár. Jeremiásra rá akarták sütni azt a bélyeget, hogy vészmadár. Ezért börtönbe is csukták, hogy üzenetével ne bátortalanítsa el a népet. Isten szándéka azonban nem az elbátortalanítás volt, hanem világosan láttatni akarta a néppel, hogy lázadásukra nincs más megoldás, mint a büntetés, aminek az eredménye a nép megtérése és a szabadulás lesz.
3. Isten nem hagy reménytelenségben. Isten nem hirdet úgy ítéletet úgy, hogy ne csillantaná fel a remény sugarát. Ha csak az ítéletet közölné, a nép tényleg elcsüggedne, de az ítélet hirdetése után, mindig ott van az ígéret, a szabadulás és a boldogulás ígérete.
4. Isten nem érdem szerint cselekszik, hanem kegyelem szerint. Ez a fejezet leírja, hogy milyen szörnyűségeket követtek el Izraelben, többek között azt, hogy fiaikat és leányaikat megáldozták. Érdem szerint csak büntetést érdemelnének, de a fejezet így folytatódik: „Most mégis ezt mondja az Úr, Izráel Istene… Összegyűjtöm majd népét mindazokból az országokból, ahová szétszórtam… Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek… Egy szívet és egy utat adok nekik… Örök szövetséget kötök velük, nem fordulok el tőlük, jót teszek velük… Örömmel teszek jót velük teljes szívemmel és lelkemmel.”
5. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki hűséges szolgái életében megenged nagy próbákat, de mindig velük van, és erősíti őket
b. akinek Jeremiás imájában végtelen hatalmát, jóságát, kegyelmét idézi fel
c. akinek érdemes emlékezni cselekedeteire, mert azok mindig megerősíti a nehéz helyzetben lévő embereket
d. aki a várható rosszat is éppúgy elmondja, mint a jót
e. aki nem a rossz üzenettel fejezi be mondanivalóját, hanem a jóval
f. akinél az utolsó szó a jó és a szép
g. aki szemmel kíséri népét
h. aki az egyiptomi szabadítással bizonyítja hatalmát és népe iránti szeretetét
i. aki idejében tanította és figyelmeztette népét, de akinek népe hátat fordított
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy értékleni tudja azt, hogy nem hagyod őt reménytelenségben, hanem a legcsodálatosabb ígéretekkel halmozod el, Jézus nevében! Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 14. fejezet
14. fejezet – „MEGTALÁLTUK A MESSIÁST” (5. rész)
Jézus szegénységben és alázatosságban jött el, hogy Ő lehessen példaképünk és Üdvözítőnk is. Ha királyi pompában jelenik meg, hogyan tanulhatnánk tőle alázatot? Hogyan tárhatott volna fel olyan igazságokat, mint a Hegyibeszédben? Hová lett volna az alacsony sorsúak reménysége, ha Jézus királyként lakozik az emberek között?
A sokaság szemében mégis lehetetlennek tűnt, hogy az, akit János kiválasztott, összekapcsolható legyen fennkölt várakozásaikkal. Ezért sokan csalódtak, összezavarodtak.
Nem hangzottak el azok a szavak, amelyeket a papok és a rabbik annyira vágytak hallani: hogy Jézus most fogja helyreállítani Izrael országát. Ők ilyen királyra vártak, figyeltek. Ilyen királyt készségesen fogadtak volna. Olyat viszont, aki arra vágyik, hogy a szívükben alapítsa meg az igazság és a béke országát, nem fogadtak el.
Másnap, amikor két tanítványa a közelben állt, János újra meglátta Jézust a nép között. A próféta arcát megint beragyogta a Láthatatlan dicsősége, és így kiáltott: "Ímé az Isten ama Báránya!" (Jn 1:36). E szavak izgalomba hozták a tanítványok szívét. Nem teljesen értették. Mit jelent a név, amelyet János adott neki: "Isten Báránya"? János ezt nem magyarázta meg.
Otthagyták Jánost, és elindultak, hogy megkeressék Jézust. Egyik András volt, Simon testvére, a másik pedig János, az evangélista. Ők voltak Jézus első tanítványai. Ellenállhatatlan indítás késztette őket, hogy kövessék Jézust, alig várták, hogy beszélhessenek vele, mégis félve és csendben töprengtek: Ez a Messiás?
Jézus tudta, hogy követik Őt a tanítványok. Ők voltak szolgálatának első zsengéi, és az isteni Tanító szíve megtelt örömmel, amikor ezek az emberek elfogadták kegyelmét. Mégis csak annyit kérdezett, ahogy megfordult: "Mit kerestek?" (Jn 1:39)
Rájuk bízta, hogy visszafordulnak-e, vagy elmondják vágyukat. A tanítványok előtt egyetlen cél lebegett. Egyetlen személy jelenléte kötötte le gondolataikat. Felkiáltottak: "Mester, hol lakol?" (Jn 1:39) Egy rövid beszélgetés útközben nem nyújthatta azt, amire vágytak. Egyedül akartak lenni Jézussal, lábához ülni, és hallgatni szavait.
"Monda nékik: Jöjjetek és lássátok meg. Elmenének és megláták, hol lakik; és nála maradának azon a napon" (Jn 1:40).
Ha János és András magáévá teszi a papok és vezetők hitetlen lelkületét, nem kerültek volna Jézus lábához tanítványokként. Bírálóként jöttek volna hozzá, hogy szavait megítéljék. Sokan így elzárkóznak a legértékesebb lehetőségek elől. Nem így az első tanítványok. Elfogadták a Szentlélek hívását, amelyről Keresztelő János prédikált. Most felismerték a mennyei Tanító hangját. Számukra Jézus szavai üdeséget, igazságot és szépséget árasztottak. Isteni világosság sugározta be az Ószövetségi Írások tanításait. Az igazság sokoldalú tételei új fényben ragyogtak.
A töredelem, a hit és a szeretet teszi képessé a lelket, hogy elfogadja a mennyei bölcsességet. A szeretet által munkálkodó hit az ismeretek kulcsa, és mindenki, aki szeret, "ismeri az Istent" (1Jn 4:7).
János apostol őszintén, mélyen szerető, heves, de elmélkedő ember volt. Egyre inkább felismerte Krisztus dicsőségét - nem azt a világi pompát és hatalmat, amiben reménykedni tanították, hanem "az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:14). Elmerülten szemlélte ezt a csodálatos dolgot.
András vágyakozott, hogy megossza a szívét betöltő örömöt. Testvére, Simon keresésére indult, és így kiáltott: "Megtaláltuk a Messiást" (Jn 1:42). Simont nem kellett kétszer hívni. Ő is hallotta Keresztelő János prédikálását, sietett tehát az Üdvözítőhöz. Krisztus tekintete megnyugodott rajta, olvasott jellemében, élettörténetében. Lobbanékony természetét, szerető, együttérző szívét, becsvágyát, önbizalmát, bukásának történetét, bűnbánatát, munkásságát, mártírhalálát - a Megváltó mindezt látta, és így szólt: "Te Simon vagy, a Jóna fia, te Kéfásnak fogsz hivatni, ami megmagyarázva: Kőszikla" (Jn 1:43).
"A következő napon Galileába akart menni Jézus és találkozott Fileppel és monda neki: Kövess engem" (Jn 1:44). Filep engedelmeskedett a parancsnak, és azonnal Krisztus munkása lett.
