2017. július 25., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 25 - KEDD - Ézsaiás 66

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 33. fejezet 743. nap

Ezek és hasonló igeszakaszok tanúsították Jósiásnak, hogy Isten szereti népét, és gyűlöli a bűnt. A király remegett a jövőtől, amikor olvasta annak az ítéletnek megjövendölését, amely gyorsan lesújt a makacsul engedetlenkedőkre. Nagy volt Júda romlottsága. Vajon hogyan végződik tartós hitehagyása?

A király már korábban sem nézte közömbösen az elharapódzó bálványimádást. "Uralkodása nyolcadik évében, még ifjúkorában" teljesen Isten szolgálatára szentelte magát. Négy évvel később, húsz esztendős korában buzgó szívvel elhatározta, hogy eltávolítja alattvalóitól a kísértést. Megtisztítja "Júdát és Jeruzsálemet az áldozóhalmoktól, a bálványoszlopoktól, a faragott és öntött bálvány-szobroktól. Lerombolták az ő jelenlétében a Baalok oltárait... a bálványoszlopokat, a faragott és öntött bálványszobrokat összetörette, porrá zúzatta, és szétszóratta azoknak a sírján, akik áldoztak nekik. Az oltárokon elégette papjaik csontjait. Így tisztította meg Júdát és Jeruzsálemet" (2Krón 34:3-5).

A fiatal uralkodó nem elégedett meg azzal, hogy Júdában elvégezte ezt a munkát, kiterjesztette munkaterületét Palesztinának azokra a részeire is, ahol korábban a tíz törzs lakott. Ott már csak egy erőtlen maradék volt. Így cselekedék - hangzik a jelentés - "Manassé, Efraim és Simeon városaiban is, egészen Naftáliig." Csak akkor tért vissza Jeruzsálembe, amikor már széltében-hosszában bejárta a rombadőlt otthonok borította vidéket, "az oltárokat és a bálványoszlopokat, összetörette a bálványszobrokat, porrá zúzatta... Izrael egész országában. Azután visszatért Jeruzsálembe" (2Krón 34:6-7).

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 66

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:

Egy olyan világban élünk, amelyben az emberiség gyakran találja magát szembe a gonosz minden irányból érkező erőivel, ahol még az otthonok sem biztonságos helyek, és a saját természetünk is csapdát állít nekünk. De bátorító az a tudat, hogy odafordulhatunk Istenhez, aki Atyánk, aki mindenható gondoskodó és védelmezője népének, aki szereti az igazságot, de szereti a kegyelmet is.

Azonban ezrek tartják nehéznek kapcsolatba lépni Istennel, mint Atyával, mert összefüggésbe hozzák Őt a domináns férfi alakokkal (néha az anya játssza ezt a szerepet), akiknek nyers, engesztelhetetlen modora és tettei fizikailag és érzelmileg okoztak sérelmet nekik. Isten tudja azt, hogy a vele való kapcsolatunk meggyógyulhat és vigasztalást kaphatunk, ha mi, mint Isten népe életünkkel olyan tisztán tükrözzük szeretetének gondoskodó voltát, ahogy az a 6-13. versekben leírva található.

A szülési fájdalom a hitehagyó Izrael feletti végső ítélettel és a Templom pusztulásával kezdődik (6. vers). Izrael pusztulásának fájdalmából és Jézus Krisztusnak a golgotai kereszten tapasztalt gyötrelméből születik meg Isten szerelemgyermeke a Keresztény egyház. Az „Újszülött egyház”, amely zsidó gyökerekből ered, Isten országává alakul (56:1-8) és az a küldetése, hogy a világ végső határáig terjeszkedjen, amelynek nincsenek etnikai, földrajzi és nemzeti határai. Isten saját karjaiban dajkálja az új Jeruzsálemben. Ott az egyház békében táplálkozik és elégszik meg, iszik és örvend dicsőségének bőségén (11. vers)

Isten ellenségeit a „parázna” vezeti (Jel 17:1-5), aki a népek tetteit és gondolatait mozgatja (18. vers) korszakokon át a hitehagyó istentisztelet által. Követői „maguk választották meg útjukat, és förtelmes bálványaikban gyönyörködtek” (3.vers). Ők szelet vetettek és Isten gonoszok elleni haragjának viharát fogják learatni (15. vers). Tűz ítéli meg őket, az a tűz, amelyet maguk gyújtottak meg saját rossz döntéseikkel.

Miközben Isten népét az Ő szeretete oltalmazza, nem érzéketlenek a szenvedésekre, amelyek velejárói annak az országnak, amely „már létezik, de még nem érkezett el”. Megpróbálja és megtisztítja őket az a tüzes próba, amely mindazokra jön, akik a föld színén élnek (Jel 3:10), de a maradék túléli ezt (16, 19. vers). Szeretetteljes életük erőteljes tanúság azok számára, akik kiábrándultak a hamis imádat megbabonázó tetteiből és gondolataiból (18. vers), így Isten nagyobb aratást tud megvalósítani minden nyelvből, népből és nemzetből neve dicsőségére (18-21. vers; Jel 7:9). 

A 66. fejezetben az ég és a föld „Új Éggé és Új Földdé” alakul. Végül azzá lesznek, amit a Teremtő mindig is akart: „A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya” (1. vers – új prot. ford.). Isten népe szintén átalakult. Megtisztultak a megpróbáltatások tüzében. „Hanem erre tekintek én, aki szegény és megtörött lelkű, és aki beszédemet rettegi” (2. vers). Végül az egész világegyetem elnyeri szombati nyugalmát. A tiszta, átoktól mentes univerzumban a megváltottak az Urat fogják szolgálni, és az egész örökkévalóságon át a megváltás csodálatos művén fognak elmélkedni!

Aleta Bainbridge

104. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 33. fejezetéhez (július 23-29.).

A Jósiás király uralkodásának idejében történt megújulás, melyet a törvény felfedezése indított el, több fontos tanulságot tartalmaz:

Először, a törvény felfedezése arra késztette az embereket, hogy önként és örömmel vegyék fel újra a kapcsolatot Istennel. Néha Isten törvényére ellenségként tekintünk, amely tele van korlátozással és kárhoztatással. Az emberek bűntudatot éreznek miatta, és elidegenítik magukat Istentől, akit szigorúnak látnak, olyannak, aki az engedetlenkedőket szörnyű következményekkel fenyegeti. Itt azonban Isten leírását látjuk az útról, ami sikerhez vezet.

Másodszor, ha a törvényt ünnepeljük, az inkább egy nagyon szoros kapcsolatra vezet az Istennel, nem pedig ahhoz, hogy neheztelést vagy keserűséget tápláljunk Istennel szemben. Újra megismerni a törvényt egy új lehetőség arra, hogy a helyes irányba figyeljünk, átrendezzük a fontossági sorrendet, és újra elköteleződjünk az egy igaz Isten mellett.

Harmadszor, Istenhez közel lenni nem jelentette azt, hogy Isten követői mentesek lennének a traumát jelentő, végzetes gondoktól. Még ha tudták is, hogy a rabság a küszöbön állt, azok, akik meghallották a törvényt, megújulást akartak. Az Istennel való közeli kapcsolatra kezdtek törekedni, döntő felkészülésként a hamarosan várható fogságra. Visszagondolva Jézus tanítványaihoz intézett szavaira évszázadokkal később, ők is nehéz idők elé néztek, azzal a bizonyossággal, hogy Isten velük lesz. (Jn 16:33 „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.”)

Darold Bigger
elnöki asszisztens
Walla Walla University, USA
 Fordította: Gősi Csaba

2017. július 24., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 24 - HÉTFŐ - Ézsaiás 65

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 33. fejezet 742. nap

Isten a könyvben sokszorosan ígéri, hogy kész mindent megtenni azok megmentésére, akik bizalmukat teljesen belé vetik. Amiként munkálta az egyiptomi szolgaságból való megszabadításukat, oly hatalmasan munkálja majd letelepedésüket az ígéret földjén, s a föld népeinek fejévé teszi őket.

Az engedelmesség jutalmaként kínált bátorításokat az engedetlenek büntetését meghirdető próféciák kísérték. Amikor a király meghallotta az ihletett szavakat, ráeszmélt arra, hogy az elé táruló kép hasonlít a birodalmában ténylegesen uralkodó állapotokra. Az Istentől való elfordulás prófétikus ábrázolásában döbbenten ismerte fel a gyorsan közelgő súlyos csapások bejelentését, amelyek elől nincs menekülés. A beszéd világos, félreérthetetlen volt. A könyv végén, ahol Mózes összegezte Isten eljárását Izráellel és részletezte a jövő eseményeit, mindezek kétszeresen nyilvánvalóvá lettek. Mózes egész Izráel hallatára nyilatkoztatta ki:

"Figyeljetek, ti egek, hadd szóljak,
a föld is hallja meg számnak mondásait!
Esőként szitáljon tanításom,
harmatként hulljon mondásom,
mint permet a zsenge fűre,
záporeső a pázsitra.
Bizony, az Úr nevét hirdetem,
magasztaljátok Istenünket!
Kőszikla ő, cselekvése tökéletes,
minden útja igazságos.
Hű az Isten, nem hitszegő,
igaz és egyenes ő!" (5Móz 32:1-4).

"Emlékezz az ősidőkre,
gondolj az elmúlt nemzedékek éveire!
Kérdezd atyádat, elbeszéli,
véneidet, majd elmondják.
A Felséges részt adott a népeknek,
és szétosztotta az emberfiakat,
megszabta a népek határait,
Izráel fiainak száma szerint.
Mert az Úr része az ő népe,

Jákób a kimért öröksége.
Puszta földön talált reá,
kietlen, vad sivatagban.
Körülvette, gondja volt rá,
óvta, mint a szeme fényét" (5Móz 32:7-10).

De Izráel "...elvetette Istent, alkotóját,
elhagyta szabadító kőszikláját.
Idegen istenekkel ingerelték,
utálatosságokkal bosszantották.
Szellemeknek áldoztak, nem Istennek,
isteneknek, akiket nem ismertek,
újaknak, kik nemrég jöttek,
akiket az atyák még nem féltek.
Kőszikládat, aki nemzett, elfeledted;
elfeledted Istent, aki világra hozott!

Látta az Úr, és megutálta
bosszúságában fiait s leányait,
és ezt mondta: Elrejtem arcom előlük,
meglátom, mi lesz a végük!
Állhatatlan nemzedék ez,
fiak, kikben hűség nincsen.
Semmit érő istenekkel ingereltek,
hiábavalóságokkal bosszantottak.
Semmit érő néppel ingerlem én is,
bolond nemzettel bosszantom őket."

"Veszedelmeket halmozok rájuk,
nyilaim mind rájuk szórom,
éhség gyötri, láz emészti őket
és a keserű halál..."

"Milyen tanácstalan ez a nemzet,
és milyen értelmetlen!
Ha bölcsek lennének, felfognák,
s megértenék, mi lesz a végük.
Hogyan kergethet ezret egy,
és hogy űzhet kettő tízezret?
Csak úgy, hogy Kősziklájuk odaadta,
az Úr kiszolgáltatta őket.
Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal,
ezt ellenségeink is megítélhetik."

"De el van ez téve nálam,
lepecsételve kincstáramban.
Enyém a bosszú és a megtorlás,
amikor megtántorodik lábuk,
mert közel van vesztük napja,
és siet, ami rájuk vár"
(5Móz 32:15-21, 23-24, 28-31, 34-35).

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 65

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:

Elérkeztünk Ézsaiás könyvének utolsó két fejezetéhez, és arra jöttünk rá, hogy Isten csodálatos kegyelme soha nem ér véget. Nemzedékeken át kinyilatkoztatta magát zsidónak és pogánynak egyaránt. Ő a nagy Vagyok, még azok számára is, akik nem tudják, hogy létezik. Minden nap „naphosszat” (2. vers) kiáltja epekedő hangon mindenkinek, mindenütt: „Itt vagyok, itt vagyok!” (1-2. verse) „Jöjjetek hozzám!”

Isten nem mond le senkiről, míg egy cseppnyi remény van arra, hogy válaszolnak neki (8. vers). A nagy lázadás gyümölcse az Istentől való függetlenedés. Ahhoz, hogy valaki elkárhozzon, megfontolt döntést kell hoznia Isten ellen. Előre megfontoltan el kell döntenie, hogy hamis isteneket imád; el kell döntenie, hogy a saját maga választotta úton jár (3-7. vers; lásd még: 66:3-4-et). 

Az „elveszettek” eltompították az isteni Pásztor hangját, aki „szólt, de nem feleltetek, beszélt, de nem hallgattak rá” (12. vers; 66:4). Ily módon elkövették a „megbocsáthatatlan bűnt”, a Szentlélek elleni bűnt (64:10; Mt 12:30-32). Döntésük képmutató, önigazult magatartásukban nyilvánul meg a „szentebb vagyok, mint te” magatartásban (5. vers), és abban, hogy „förtelmes bálványaikban gyönyörködtek” (66:3).

Az isteni Pásztor megígéri, hogy zöld legelőkre vezeti nyáját – a nyugalom biztonságos helyére (8-10. vers). Megígéri, hogy asztalt terít nekik ellenségeik jelenlétében, és az öröm túlcsorduló poharát adja nekik. Ők azonban ehelyett azt választották, hogy saját asztalukat a hamis isteneknek terítik meg, túlcsordult poharukat a szerencseistennek és sorsistennőnek ajánlják (11. vers).

Isten választottainak, az Ő szolgáinak, akik Őt keresik (9-10. vers) egy új ég és egy új föld tárul fel (17, 22. vers), azoknak, akik „Igent” és „Áment” mondanak Istennek, minden Jézusban megvalósuló ígéretére (2Kor 1:20). Isten egy új Kánaánt ígér Sionnal és Jeruzsálemmel a középpontjában (66:7-13), amely egyre nagyobb körökben tágul, egészen addig, míg magába nem foglalja a Föld minden népét, és végül az egész világegyetemet. Világméretű Édenkertté válik, amelyből örökre száműzve lesz minden, ami árthat – még a kígyó is, amely a bűn és a halál jelképe – visszaalakul eredeti természetére (25. vers). Ez egy szentély, amelyben az ember legdédelgetettebb álmai annyira valóságosak és dicsőségesek lesznek, hogy a régi dolgokra nem is emlékeznek majd (17. vers). Ez az új rendszer minden örömteli dogot magába foglal, amelyeket Isten mindig is akart volna népe számára: az örömöt (18. vers), a beteljesedett életet (20. vers), a biztonságot (21-23. vers), a hasznos tevékenységeket (22. vers), az Istennel való közösséget (23-24. vers), és a békességet (25. vers).

Milyen más, milyen tragikus a jövője azoknak, akik elvetik Istent! Világos, hogy Isten nem „univerzalista” (minden ember üdvösségét valló tan). Másként fogalmazva, nem minden ember fog üdvözülni. Az ellentét azok sorsa között, akik úgy döntenek, hogy elfogadják Istent és azok között, akik úgy döntenek, hogy elvetik Őt a 13-15 versekben van összefoglalva. A választás a miénk!

Aleta Barinbridge

104. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 33. fejezetéhez (július 23-29.).

A Jósiás király uralkodásának idejében történt megújulás, melyet a törvény felfedezése indított el, több fontos tanulságot tartalmaz:

Először, a törvény felfedezése arra késztette az embereket, hogy önként és örömmel vegyék fel újra a kapcsolatot Istennel. Néha Isten törvényére ellenségként tekintünk, amely tele van korlátozással és kárhoztatással. Az emberek bűntudatot éreznek miatta, és elidegenítik magukat Istentől, akit szigorúnak látnak, olyannak, aki az engedetlenkedőket szörnyű következményekkel fenyegeti. Itt azonban Isten leírását látjuk az útról, ami sikerhez vezet.

Másodszor, ha a törvényt ünnepeljük, az inkább egy nagyon szoros kapcsolatra vezet az Istennel, nem pedig ahhoz, hogy neheztelést vagy keserűséget tápláljunk Istennel szemben. Újra megismerni a törvényt egy új lehetőség arra, hogy a helyes irányba figyeljünk, átrendezzük a fontossági sorrendet, és újra elköteleződjünk az egy igaz Isten mellett.

Harmadszor, Istenhez közel lenni nem jelentette azt, hogy Isten követői mentesek lennének a traumát jelentő, végzetes gondoktól. Még ha tudták is, hogy a rabság a küszöbön állt, azok, akik meghallották a törvényt, megújulást akartak. Az Istennel való közeli kapcsolatra kezdtek törekedni, döntő felkészülésként a hamarosan várható fogságra. Visszagondolva Jézus tanítványaihoz intézett szavaira évszázadokkal később, ők is nehéz idők elé néztek, azzal a bizonyossággal, hogy Isten velük lesz. (Jn 16:33 „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.”)

Darold Bigger
elnöki asszisztens
Walla Walla University, USA
 Fordította: Gősi Csaba

2017. július 23., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 23 - VASÁRNAP - Ézsaiás 64

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 32. fejezet 741. nap

33. A törvénykönyv

A babiloni fogságról szóló próféciák csendes, de erőteljes befolyásának nagy szerepe volt a Jósiás uralkodása tizennyolcadik évében végbement reformáció kibontakoztatásában. Ez a reformációs mozgalom, amely egy időre elhárította a fenyegető ítéletet, teljesen váratlanul született meg a hosszú évek óta furcsamód elkallódott szentírási rész megtalálása és tanulmányozása nyomán.

Közel egy évszázaddal korábban Ezékiás az általa első ízben megtartott páskabárány ünnepségen elrendelte, hogy a tanító papok naponként nyilvánosan olvassanak a népnek a törvény könyvéből. A Mózes által leírt rendelkezések megtartása - különösen azoké, amelyeket az ötödik könyv "szövetség" része tartalmaz - Ezékiás uralkodását virágzóvá tette. Manassé azonban vakmerően félredobta e törvényeket. Uralkodása alatt a Törvénykönyv templomi példánya gondatlanságból elveszett. A nép hosszú évekig nélkülözte tanításait.

A régen elveszett kéziratot Hilkiás, a főpap, megtalálta a templomban, amikor a ház teljes felújítását végezték, hogy Jósiás király szándéka szerint a szent építményt megóvják a pusztulástól. A főpap az örökbecsű kézirattekercset átadta Sáfánnak, az írástudónak. Sáfán elolvasta, azután elvitte a királynak, és elmondta megtalálása történetét.

Jósiás mélyen megrendült, amikor első ízben hallotta az ősi iratban foglalt intéseket és figyelmeztetéseket. Eddig nem volt igazán tudatában, hogy Isten ilyen világosan tárta Izráel elé "az életet és a halált, az áldást és az átkot" (5Móz 30:19); és milyen sokszor kérlelte őket: válasszák az élet útját, hogy a földön dicséretessé, minden nemzet áldásává lehessenek. "Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük - buzdította Isten Mózes által Izráelt -, mert maga az Úr, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled" (5Móz 31:6).

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 64

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:

A 63. fejezet 9. és 10. verse készíti elő számunkra a 64. fejezetet: Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva. Ők azonban engedetlenek voltak, és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségükké vált, és harcolt ellenük” (új prot. ford.).

Milyen megrázó szavak! Lehet-e bármi borzalmasabb, mint amikor Isten hallgat? Nélküle a világmindenség magányos és rémisztő. Milyen félelmetes lehet Isten számára ellenségünkké lenni és harcolni ellenünk! Nem csoda, hogy Ézsaiás így kiált fel a 64. fejezetben: „Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának” (1. vers)! Vajon szükségünk van nekünk is – mint az ősi Izráelnek – a Sínai-hegyi tapasztalatra, amikor Isten rettenetes fensége félelmetes módon nyilatkozott meg népe számára, hogy megremegjen makacs szívük, és végre megalázkodjanak Őelőtte (2. vers)? Olyan fagyos a szívünk, hogy Isten „halk és szelíd hangja” (1Kir 19:12) képtelen megolvasztani?

Nem csoda, hogy Isten arra hív bennünket, hogy emlékezzünk. Valóban, „Nincs mitől tartanunk, hacsak nem megfeledkezünk az útról, amelyen az Úr vezetett bennünket, és arról, amit Tőle tanultunk történelmünk során” (Ellen White, CET p. 204). Bizonyára Ézsaiás szavai képesek megrendíteni a legkeményebb szíveket is: „Mert öröktől fogva senki sem hallott ilyet, híre sem jutott fülébe, nem látott más Istent kívüled, aki ily nagy dolgokat tesz a benne bízókért!" (4. vers - 3. vers a Károli fordításban).
    
A 63. fejezet 11. versétől a 64. fejezet 7. verséig Ézsaiás felidézi Izráel történelmét, visszaemlékezve, hogy Isten milyen hűséges pásztora népének (63:14) és milyen készségesen siet segítségére mindenkinek, „aki örömét leli az igazságos tettekben, és tetszésére él” (64:5). Megemlékezik arról is, hogy milyen makacs volt Izrael, és porig sújtja, ahogy Izráel oly sokszor bánt szerető, türelmes Istenével.

Egy meglepő fordulatra figyelhetünk fel, amikor a próféta hirtelen a mi ügyünket kezdi képviselni. Arra kéri Istent, hogy „Emlékezzen”. Valójában azt mondja, hogy „Emlékezz meg róla, Uram, hogy nem vagyunk egyebek, csak cserépedények” (8. vers – ERV-HU ford., 7. vers a Károli fordításban), törékenyek, halandók, és még legjobb cselekedeteink is olyanok, mint „bemocskolt ruha” (6. vers). Háromszor is emlékezteti az URAT, hogy „Atyánk vagy” (63:16a, b; 64:8), hogy „Te vagy a Fazekas” (8. vers), „Öröktől fogva Megváltónk vagy - ez a neved!” (63:16).

Mint Mózes, ő is azért könyörög, hogy Isten ne vesse el népét, és ne rejtse el arcát előlük (7. vers), ha másért nem, legalább az Ő nevéért és neve dicsőségéért (63:14; 64:10,11).

Amikor úgy érezzük, hogy eltávolodtunk Istentől, kiáltsuk együtt Ézsaiással: „Oh, ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ne hallgass és ne büntess bennünket felettébb” (9. [8.] és 12. [11.] vers). Alázatos könyörgésünkre válaszul miénk lesz Isten ígérete: „Mielőtt kiáltanának, én már felelek is nekik, még be sem fejezték kérésüket, máris teljesítem” (65:24). És megtudjuk, hogy Istennek nem kell „megszakasztani az egeket és leszállni”, mert Ő állandóan közel van mindnyájunkhoz, minden nap velünk van.

Aleta Bainbridge

104. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 33. fejezetéhez (július 23-29.).

A Jósiás király uralkodásának idejében történt megújulás, melyet a törvény felfedezése indított el, több fontos tanulságot tartalmaz:

Először, a törvény felfedezése arra késztette az embereket, hogy önként és örömmel vegyék fel újra a kapcsolatot Istennel. Néha Isten törvényére ellenségként tekintünk, amely tele van korlátozással és kárhoztatással. Az emberek bűntudatot éreznek miatta, és elidegenítik magukat Istentől, akit szigorúnak látnak, olyannak, aki az engedetlenkedőket szörnyű következményekkel fenyegeti. Itt azonban Isten leírását látjuk az útról, ami sikerhez vezet.

Másodszor, ha a törvényt ünnepeljük, az inkább egy nagyon szoros kapcsolatra vezet az Istennel, nem pedig ahhoz, hogy neheztelést vagy keserűséget tápláljunk Istennel szemben. Újra megismerni a törvényt egy új lehetőség arra, hogy a helyes irányba figyeljünk, átrendezzük a fontossági sorrendet, és újra elköteleződjünk az egy igaz Isten mellett.

Harmadszor, Istenhez közel lenni nem jelentette azt, hogy Isten követői mentesek lennének a traumát jelentő, végzetes gondoktól. Még ha tudták is, hogy a rabság a küszöbön állt, azok, akik meghallották a törvényt, megújulást akartak. Az Istennel való közeli kapcsolatra kezdtek törekedni, döntő felkészülésként a hamarosan várható fogságra. Visszagondolva Jézus tanítványaihoz intézett szavaira évszázadokkal később, ők is nehéz idők elé néztek, azzal a bizonyossággal, hogy Isten velük lesz. (Jn 16:33 „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.”)

Darold Bigger
elnöki asszisztens
Walla Walla University, USA
 Fordította: Gősi Csaba

2017. július 22., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 22 - SZOMBAT - Ézsaiás 63

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 32. fejezet 740. nap

"Elbánok majd elnyomóiddal abban az időben. A sántákat megsegítem, és a szétszóródottakat összegyűjtöm, dicsővé és hírnevessé teszem őket az egész földön, ahol gyalázták őket. Abban az időben, amikor összegyűjtelek, haza is hozlak benneteket. Bizony, hírnevessé és dicsővé teszlek benneteket a föld minden népe között. Meglátjátok majd, hogy jóra fordítom sorsotokat! - mondja az Úr" (Sof 3:19-20).

"...Kiálts örömödben, Izráel!
Örvendezz, vigadj teljes szívből,
Jeruzsálem leánya!

Elveszi rólad az Úr az ítéletet,
eltávolítja ellenségedet.
Veled van az Úr, Izráel Királya:
nem kell többé veszedelemtől félned.

Azon a napon
így biztatják Jeruzsálemet:
Ne félj, Sion, ne csüggedj el!
Veled van Istened, az Úr,
ő erős, és megsegít.
Boldogan örül neked,
megújít szeretetével,
ujjongva örül neked"
(Sof 3:14-17).

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 63

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:

Ennek a fejezetnek az első verse a lenyűgöző pompáról és hatalomról ír. Itt láthatjuk a dicső harcos fenséges alakját, aki legyőzte ellenségeit (Edomot és Bocrát), azokat, akik évszázadokon keresztül kitartó, kegyetlen ellenségei voltak, pusztították Őt magát, és királyságának alattvalóit.

Azonban szinte egy csapásra megváltozik a leírás hangulata. Csodálatunkat hirtelen dermesztő aggodalom váltja fel. Ez nem volt könnyű győzelem. A harcos ruháját vér áztatta át, és rettenetes szomorúság nyomasztja, miközben kimondja ezeket a szavakat: „A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem” (Ézs 63:3 – új prot. ford.). A győzelem nyilvánvalóan nem édes. Számos áldozatot követelt ez a szörnyű háború, akik közül néhányan közel álltak hozzá. Az ő szőlőprésében az Úr taposta Júda Szűz Lányát. „Ezek miatt sírok én, szemem könnybe lábadt, mert messze van vigasztalóm” (Jer Sir 1:16).

Az isteni Harcos nem talált nyugalomra Gecsemáné kertjében vagy a kereszten legnagyobb szükségének órájában. Legközelebbi barátai elhagyták, és úgy tűnt, még Atyja is eltakarta előle arcát. Ez bepillantást enged abba, milyen ára van annak, hogy az egész emberiségnek megadja a lehetőséget a Kegyelem Királyságába való belépésre (Ézsaiás 61).

Volt egy rész, amit nem vizsgáltuk meg a 61. fejezetben. Azt olvashatjuk, hogy a Messiás-Szolga azért érkezett, hogy az Atya kegyelmének évét hirdesse… Majd így folytatja: „… Istenünk bosszúállása napját” (Ézs 61:2). Vajon a mi harcos Messiásunk azért ment a Gecsemáné kertjébe és a keresztre, hogy megváltsa az emberiséget, vagy azért, hogy bosszút álljon a gonoszon? Ézsaiás azt mondja Róla, hogy a „bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje” (4. vers). Itt azt olvassuk, hogy mikor Isten látta, hogy nem volt senki, aki segítene Neki, hogy „véghezvigye tervét, szokatlan tettét, elvégezze munkáját”, a „Seregek Ura elhatározta az egész ország pusztulását” (Ézs 28: 21-22)., majd megdöbbenve azt mondja: „saját karom segített nekem, és felindulásom támogatott” (Ézs 63:5). A gonoszság vére áztatta át Megváltónk ruháját (3. vers). Megtapasztalta az Atya teljes dühét, mely a gonoszság felé irányul. Ez megtörte a Messiás szívét. Életének vére kiömlött a földre, hogy a bűnösök milliói nyerhessenek így örök életet.

Nem tudjuk elválasztani egymástól a megváltást és a gonoszság kiirtását. Isten gyűlöli a gonoszságot. Hogyan tudnánk tisztelni egy olyan uralkodót, aki nem dönt a helyes lépésről a megfelelő időben, hogy kiirtsa ezt a pusztító erőt, és így tegye még egyszer biztonságosabb hellyé az univerzumot? Mind a megváltás, mind a bosszú az „Atya kedvessége”. Dicsőség Neki sok jótéteményét Izráel háza iránt, mert irgalmasan bánt velünk, nagyon hűségesen” (7. vers – új prot. ford.). Isten minden embernek azt adja, amit választott. A gonoszok úgy döntöttek, hogy elutasítják az Urat, és nem lennének boldogok az Ő királyságában.

A harcos Messiás együtt örül minden idők megváltottaival. De ez a hatalmas harcos, Isten jelenlétének Angyala (9. vers), aki sírt, amikor Lucifert és angyalait – még a kezdet kezdetén – kivetették a Mennyből, a vég idején is gyászolja majd gyermekeit, akik elvesznek.

Aleta Bainbridge

103. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 32. fejezetéhez (július 16-22.).

Júda királyainak története igazán ösztönző lehet a szülők számára – ugyanakkor elkedvetlenítő is, hiszen a földbe döngöli az összes tankönyvet, ami a jó szülői készségekről szól. A királyság utolsó évtizedei cikcakkban ingadoztak a jó és rossz királyok közt. Akház gonosz volt, mégis ő volt az apja Ezékiásnak, aki egyike a legjobbaknak. Ellenbben, Ezékiás volt az apja Manassénak, aki a legrosszabb volt Júda királyai közül, és akinek a bűnei miatt Júda száműzetésbe került (2Királyok 24:3–4).

A saját számkivetettségében azonban Manassé végre hallgatott a prófétai dorgálásra. Megbánta bűneit, és amikor az Úr visszaállította őt a trónra, megkísérelte helyrehozni a korai éveiben tett gonoszságokat. Ez azonban nem segített a fián, Ámonon. És mégis, a gonosz Ámon volt az édesapja a jó Józsiásnak, Júda egyik legjobb királyának. A lajstrom szédítő: Akház (gonosz), Ezékiás (jó), Manassé (gonosz, majd jó), Ámon (gonosz), Józsiás (jó).

Kifizetődik-e, ha valakinek jó szülei vannak? Szeretnénk azt hinni, hogy így van. Azonban, ha valamilyen tragikus és ördögi terv folytán a gyermekeink letérnek a helyes útról, emlékeznünk kell rá, hogy Isten megbocsát. „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róma 8:1). Amennyiben pedig Isten kegyelméből a gyermekeink jók, hűségesek és szent életűek lesznek, Istené a dicsőség. Ahogy Pál írta a Korinthusbeliekhez: „Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4:7)

Alden Thompson
Walla Walla University USA
 Fordította: Gősi Csaba