2019. október 31., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 31 - CSÜTÖRTÖK - 2 Krónikák 17


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 7. fejezet 1570. nap

Így mutatkozott meg a pápaság valódi szelleme. A keresztény elveknek nyoma sincs az okmányban, de még a puszta méltányosságnak sem. Luther messze volt Rómától. Nem volt alkalma megmagyarázni vagy megvédeni álláspontját. De mielőtt még ügyét kivizsgálták volna, kurtán eretneknek nyilvánították; egy és ugyanazon a napon megintették, megvádolták és elítélték. És mindez annak parancsára, aki magát Szentatyának, az egyház és állam egyetlen abszolút, csalatkozhatatlan tekintélyének nevezte.

Ez idő tájt, amikor Luthernek oly nagy szüksége volt egy igazi barát megértésére és tanácsára, a gondviselő Isten Melanchtont küldte Wittenbergbe. A fiatal, szerény, kissé félénk Melanchton józan ítélőképessége, nagy tudása és megnyerő modora, erényessége és egyenes jelleme általános csodálatot és megbecsülést keltett. Szelíd természetéről éppúgy ismert volt, mint ragyogó képességeiről. Hamarosan az evangélium buzgó követője, Luther legmegbízhatóbb barátja és értékes segítőtársa lett. Szelídsége, megfontoltsága és pontossága kiegészítette Luther bátorságát és határozottságát. Összefogásuk a reformációnak tekintélyt szerzett, Luthernek pedig nagy erőforrást jelentett.

A tárgyalás helye Augsburg volt, ahova a reformátor gyalog ment. Hívei mélységesen aggódtak érte. Ellenségei nyíltan megfenyegették, hogy az úton elfogják és megölik. Barátai könyörögtek, hogy ne tegye ki magát ilyen veszélynek. Még azt is mondták, hogy egy időre menjen el Wittenbergből, és keressen menedéket azoknál, akik szívesen megvédik. De ő nem akarta elhagyni azt a helyet, ahova Isten állította. Kötelességének tartotta, hogy híven képviselje az igazságot a vihar ellenére, amely lesújtott rá. Ezt mondta: " Olyan vagyok, mint Jeremiás, a harc és küzdelem embere. De minél jobban fenyegetnek, annál jobban örülök... Becsületem és jó hírnevem már oda van. Csak egy dolog maradt meg: nyomorult testem. Vegyék el azt is! Életemet csak néhány órával rövidítik meg. De a lelkemet nem tudják elvenni. Aki arra vágyik, hogy Krisztus szavát hirdesse a világnak, annak minden pillanatban számítania kell a halálra. "

Luther Augsburgba érkezésének hírét a pápai nuncius nagy örömmel fogadta. Úgy látszott, hogy a sok gondot okozó eretnek, aki felkeltette az egész világ figyelmét, most Róma hatalmában van; és a nuncius nem akarta, hogy kicsússzon a kezükből. A reformátor nem szerzett menlevelet magának. Barátai nyomatékosan figyelmeztették, hogy menlevél nélkül ne jelenjék meg a római követ előtt. Ők maguk vállalták, hogy megszerzik a császártól. A nuncius visszalépésre szerette volna kényszeríteni Luthert, ha pedig ez nem sikerül, Rómába vitetni, hogy osztozzon Husz és Jeromos sorsában. Ezért megbízottai útján igyekezett rábírni arra, hogy menlevél nélkül jelenjék meg előtte, bízza rá magát az ő irgalmára. Ezt a reformátor udvariasan, de határozottan visszautasította. Csak akkor jelent meg a pápai nuncius előtt, amikor megkapta a hivatalos írást, amelyben a császár szavát adta, hogy megvédi.

A pápa hívei elhatározták, hogy taktikából megkísérlik Luthert a kedvességgel megnyerni. A nuncius a kihallgatásokon nagyon nyájasnak mutatkozott, de követelte, hogy Luther fenntartás nélkül hódoljon meg az egyház tekintélye előtt, és adja fel minden tételét érvelés és kérdezés nélkül. A követ nem mérte fel, milyen emberrel van dolga. Luther válaszában kifejezte, hogy tiszteli az egyházat; hogy vágyik az igazságra; hogy kész válaszolni a tanításaival szembeni ellenvetésekre, és tanait egyes élen járó egyetemek döntésének alávetni. De tiltakozott az ellen, amit a bíboros követelt tőle: hogy lépjen vissza anélkül, hogy tévedését bebizonyították volna.

Erre egyetlen választ kapott: "Lépj vissza, lépj vissza!" A reformátor tanúsította, hogy állásfoglalását a Szentírás támasztja alá, és határozottan kijelentette, hogy nem tudja megtagadni az igazságot. A nuncius, mivel képtelen volt Luther érveire válaszolni, a hagyományból és az atyák mondásaiból vett idézetekkel vegyített szemrehányásokat, csúfolódásokat és gúnyos dicsérgetéseket zúdított rá, alkalmat sem adva Luthernek a szólásra. Luther, aki látta, hogy semmi értelme nincs egy ilyen tárgyalásnak, végül, ha nehezen is, de engedélyt kapott arra, hogy válaszát írásban megadhassa.

"Ha így teszek - írta egyik barátjának -, akkor az elnyomottak kétszeresen nyernek. Először is, annak elbírálására, ami le van írva, másoknak is lehetőségük nyílhat; másodszor, így az embereknek nagyobb az esélyük arra, hogy ha nem is tudnak hatást gyakorolni az öntelt, fecsegő zsarnok lelkiismeretére, de félelmet ébreszthetnek benne, aki máskülönben parancsoló beszédével lehengerelné őket. "

A következő tárgyaláskor Luther, miután felolvasta világos, tömör és meggyőző, számos szentírási idézettel tökéletesen alátámasztott magyarázatát, átadta azt a bíborosnak. De ő megvetően félredobva, üres szavak és a tárgyhoz nem illő idézetek tömkelegének nevezte. Luther most a bíboros saját területén, az egyház hagyományainak és tanításainak talaján érvelt, és teljes mértékben megdöntötte e főpap következtetéseit.

Amikor a főpap látta, hogy Luther érveit nem lehet megdönteni, önuralmát elveszítve dühösen kiáltott: "Lépj vissza, vagy Rómába küldelek, az ügyedben döntésre illetékes bírák elé! Ki foglak közösíteni a híveiddel, és mindazokkal együtt, akik egyszer is melléd állnak; kiűzöm őket az egyházból!" Végül dölyfösen és mérgesen kijelentette: "Lépj vissza, vagy soha többé ne lássalak!"

A reformátor azonnal visszavonult barátaival. Ezzel világosan kifejezte, hogy visszalépésről szó sem lehet. A bíboros nem ezt akarta. Azzal áltatta magát, hogy megfélemlítéssel engedelmességre tudja kényszeríteni Luthert. Most, hogy párthíveivel együtt maradt, egyikről a másikra nézett, mérhetetlenül bosszankodva tervének váratlan kudarcán.

Luther erőfeszítései ezúttal nem voltak eredménytelenek. A jelenlevő sokaságnak alkalma volt összehasonlítani a két embert, és megítélni lelkületüket, valamint állításaik súlyát és megbízhatóságát. Milyen szembetűnő volt a különbség! Az egyszerű, alázatos, határozott reformátor Isten erejével állt ki. Az igazság az ő oldalán volt. A pápa fontoskodó, pöffeszkedő, gőgös és méltánytalan képviselője egyetlen érvet sem hozott a Szentírásból, csak indulatosan kiabált: "Lépj vissza, vagy a büntetésért Rómába küldelek! "

A pápa hívei Luther elfogását és bebörtönzését tervezték, annak ellenére, hogy Luthernek volt menlevele. Barátai kérlelték, hogy mivel értelmetlen volna tovább maradni, haladéktalanul térjen vissza Wittenbergbe, tervét a legnagyobb óvatossággal leplezze. Ezért Luther még pirkadat előtt lóháton, egyetlen kísérővel, akit a magisztrátus adott mellé, elhagyta Augsburgot. Titokban, sűrű balsejtelmek között haladt át a város sötét, csendes utcáin. Az éber és kegyetlen ellenség el akarta pusztítani. Megmenekül-e vajon a neki készített csapdától? A szorongás és buzgó ima pillanatai voltak ezek. Eljutott egy kis kapuig, amelyet a város falába vágtak. A kapu kinyílt előtte, és kísérőjével együtt akadálytalanul lépett át rajta. S amikor már biztonságban kijutottak a városból, sietve menekültek. Mire a nuncius tudomást szerzett Luther távozásáról, üldözői már nem érhették utol. Sátán és követei kudarcot vallottak. Az az ember, akiről azt hitték, hatalmukban van, megmenekült, mint a madár a madarász tőréből.

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 17

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Jósafát király nem kereste a Baálokat, hanem atyja Istenét kereste és az Ő parancsolatai szerint élt... Mivel az ÚR útjain járt, egyre bátrabb lett" (3, 6. vers – új prot. ford.). Milyen szép leírás arról, milyenek legyünk mi, keresztények! Az Isten parancsai szerint való járás cselekvő élet, sokkal többet jelent, mint puszta hitvallomás. Gyönyörködni az Úr útjaiban, pedig még mélyebb tapasztalat! Ez bizonyítja a Szentlélek bennünk végzett munkáját, aki szívünkbe írja az Ő törvényét,  amíg már igazi boldogságot jelent, ha együtt vagyunk Istennel, és mindent akarata szerint cselekszünk. 

Ezért az Úr megerősítette kezében a királyi hatalmat. Egész Júda ajándékot adott Jósafátnak(5. vers új prot. ford.). Isten örömmel megáldja gyermekeit. Az Isten iránti engedelmesség gyakran hoz sikert, illetve jóindulatot az emberek részéről. A Példabeszédek könyve tele van hihetetlenül hasznos tanácsokkal a pénzügyekkel, a családdal, az egészséggel, és a vezetéssel kapcsolatban.

Jósafát még több bálványt semmisített meg, és uralkodásának harmadik évében vezetőket küldött egész Júdába, hogy tanítsanak a törvénykönyv Istenéről. A velük határos, ellenséges népek érezték az istenfélelmet, és nem támadtak. Néhányan közülük ajándékokat is hoztak! Ez is egy példa arra, miként vezethetjük nagyobb örömre mindazokat, akik az ismeretségi körünkben élnek – úgy, ha megosztjuk velük Isten tanácsait. 

Ma is keressük meg a módját, hogyan legyünk olyanok, mint Jósafát; szolgáljunk, tanítsunk és leljük örömünket Istenben!

Scott Griswold

221. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  7. fejezetéhez (október 27 – november 2.).

Luther Mártonra korának igen nagy szüksége volt. Buzgó volt, odaszánt és lángolt, nem ismervén félelmet, pusztán az Isten félelmét, és csak a Szentírást ismerte el a vallásos hit alapjának. Rajta keresztül Isten óriási munkát végzett el, hogy az egyházat megreformálja és a világot felvilágosítsa. Luthert Isten a viszontagságok, nélkülözések és a kemény fegyelmezés iskolájában készítette fel élete fontos küldetésére.

Élete korai szakaszában azonban hibás nézetei voltak a hit jelentéséről. Aztán felfedezett egy latin nyelvű Bibliát, tanulmányozta, és mélyen áthatotta bűnös állapotának tudata. Azonban a bűnbocsánatról való helytelen nézete arra késztette, hogy a megbocsátást az által keresse, hogy az egyház valamennyi szertartásának megfeleljen, és így nyerjen békét. Isten egy barátját küldte hozzá, hogy segítse Luthert ennek a félreértésnek a tisztázásában. Aztán megragadta az igazságot, és békére lelt, végül pedig a római egyházzal való kapcsolatát is felbontotta.

Luther szilárdan hű maradt elveihez, még később is, amikor a korábbi egyháza részéről sokféle büntetéssel, még halállal is fenyegették. Határozottan hitte, hogy Isten vele van. Tudta, hogy Isten munkája Isten ereje által be lesz fejezve.

Alyssa Haijon
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet hallgatója (Malajzia)
Fordította Gősi Csaba

2019. október 29., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 30 - SZERDA - 2 Krónikák 16


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 7. fejezet 1569. nap

A bűnszerető, babonás tömegek azonban megrémültek, amikor a félelmüket csillapító álokoskodások halomra dőltek. A bűnt szentesítő munkájukban megzavart körmönfont egyházi személyek, akik látták, hogy nyereségük veszélyben van, felbőszültek, és összefogtak, hogy megvédjék hamis állításaikat. A reformátornak elszánt vádolókkal kellett szembeszállnia. Egyesek elhamarkodottsággal és meggondolatlansággal vádolták. Mások azt mondták róla, hogy öntelt, akit nem Isten irányít, hanem kérkedésből és túlbuzgóságból cselekszik. "Ki ne tudná - válaszolta -, hogy ritkán állhat elő valaki új tannal a kérkedés látszata nélkül, vagy anélkül, hogy vitára való izgatással ne vádolnák?... Miért ölték meg Krisztust és az összes vértanút? Mert azt hitték róluk, hogy öntelten lenézik a kor bölcsességét, és mert új dolgokkal jöttek elő, anélkül hogy alázatosan megkérdezték volna az ősi nézetek bölcseit. "

Majd ezt is mondta: "Amit teszek, azt nem emberi okoskodás, hanem Isten tanácsa alapján teszem. Ha ez a mű Istentől van, ki állíthatja meg? Ha pedig nem, ki viheti előre? Ne az én akaratom, ne az övék, ne is a mienk, hanem a Te akaratod legyen meg, ó szent Atyám, ki vagy a mennyekben. "

Luthert Isten Lelke indította el a munkába. Ez a munka kemény küzdelmekkel teljes volt. Luther ellenségeinek gyalázkodása, szándékainak elferdítése, jellemének és indítékainak igaztalan és rosszindulatú bírálgatása elsöprő áradatként zúdult rá, és nem maradt hatástalan. Korábban meg volt győződve arról, hogy a nép vezetői mind az egyházban, mind az iskolában örömmel fognak csatlakozni reformációs munkájához. A magas tisztségű személyek bátorító szavai örömmel és reménységgel töltötték el. Már előre látta az egyház verőfényesebb napjának pirkadását. De a bátorítás rosszallássá és kárhoztatássá változott. Sok egyházi és állami méltóság meg volt ugyan győződve Luther tételeinek igaz voltáról, de csakhamar felismerték, hogy ezeknek az igazságoknak az elfogadása nagy változásokkal járna. A nép felvilágosítása és megreformálása voltaképp aláásná Róma tekintélyét. Ezernyi patak apadna el, amely most a pápai kincstárba folyik, és ez nagyban korlátozná a pápai vezetők tékozlását és fényűzését. Ha a nép megtanul önálló lényként gondolkozni és cselekedni, és egyedül Krisztustól várja üdvösségét, a pápa trónja megdől, és végül a papok is elvesztik hatalmukat. Ezért elutasították azt a világosságot, amelyet Isten kínált nekik, és a felvilágosításukra küldött embert elutasítva, szembefordultak Krisztussal és az igazsággal.

Luther reszketett, amikor önmagára nézett - egyetlen emberként állt szembe a föld legnagyobb hatalmasságaival. Néha kétségbe vonta, hogy valóban Isten indította az egyház tekintélye elleni lázadásra. "Ki voltam én - írja -, hogy szembeszálljak a pápa tekintélyével, aki előtt... a föld királyai és az egész világ reszket?... Senki nem tudhatja, mennyit szenvedtem lélekben az első két évben, és milyen csüggedésbe, azt is mondhatnám, hogy kétségbeesésbe süllyedtem. "'' De Isten nem engedte, hogy szolgálja teljesen elcsüggedjen. Amikor nem volt emberi támasza, csak Istenre tekintett, és megtanulta, hogy a Mindenható karjára teljes biztonsággal támaszkodhat.

A reformáció egyik hívének Luther ezt írta: "A Szentírást sem tanulással, sem értelemmel nem érthetjük meg. Először is imával kell kezdened! Könyörögj az Úrhoz, kegyelme által engedje meg, hogy az Írásokat megértsd! Isten szavának nincs más tolmácsolója, mint maga a Szerző, ahogy mondja is: 'Mindnyájan Istentől tanítottak lesznek'. Saját munkádtól vagy értelmedtől ne remélj semmit! Egyedül Istenben és Lelkének befolyásában bízzál! Hidd el ezt egy olyan embernek, aki mindezeket tapasztalatból mondja!" Ebben létfontosságú tanulság rejlik azok számára, akik érzik, hogy Isten hívta el őket a koruknak szóló ünnepélyes igazságok hirdetésére. Ezek az igazságok felszítják Sátán és a koholmányait kedvelő emberek ellenségeskedését. A gonoszság hatalmaival vívott küzdelemben értelmi képességeknél és emberi bölcsességnél többre van szükség.

Amikor az ellenség szokásokra és hagyományokra, vagy a pápa kijelentéseire és tekintélyére hivatkozott, Luther a Bibliával és egyedül a Bibliával felelt. A támadók a Biblia érveire nem tudtak válaszolni. Ezért a formaságok és a babona rabjai Luther vérére áhítoztak, miként a zsidók Krisztus vérére. "Eretnek - kiáltották Róma fanatikusai. - Az egyház elleni árulás lenne, ha engednénk ezt a szörnyű eretneket akár csak egy óráig is tovább élni. Azonnal fel kell állítani számára a vérpadot! "" De Luther nem lett dühük prédája. Isten feladattal bízta meg, és a menny angyalait küldte védelmére. Sokan azonban, akik elfogadták Luthertől a drága világosságot, ki voltak téve Sátán haragjának, és az igazságért bátran elviselték a kínzást és a halált.

Luther tanításai egész Németországban magukra vonták a gondolkodó emberek figyelmét. Prédikációiból és írásaiból olyan fény áradt, amely emberek ezreit ébresztette és világosította fel. Az egyházat oly sokáig fogva tartó halott formalizmus helyét élő hit foglalta el. Az emberek egyre kevésbé bíztak a katolicizmus babonáiban. Az előítélet emelte korlátok megrendültek. Isten Igéje, amelynek mérlegén Luther minden tanítást és minden követelményt megvizsgált, kétélű kardhoz volt hasonlatos, amely utat vág magának az emberi szívekhez. Az emberek vágytak a lelki felemelkedésre. Mindenütt olyan éhség és szomjúság támadt az igaz élet után, amire századok óta nem volt példa. Az emberek figyelme, amely oly régóta emberi rítusokra és földi közbenjárókra irányult, most bűnbánattal és hittel a megfeszített Krisztus felé fordult.

Ez a hatalmas érdeklődés még jobban elmélyítette a pápai hatalmasságok aggodalmát. Luthert Rómába idézték, hogy cáfolja meg az eretnekség vádját. Ez a parancs megrémítette Luther barátait. Nagyon jól tudták, milyen veszély fenyegeti barátjukat a Jézus mártírjainak vérétől már megrészegült romlott városban. Tiltakoztak Luther Rómába menetele ellen, és kérték, hogy ügyét Németországban vizsgálják ki.

Végül így is történt. Az ügyet a pápai nunciusnak kellett kivizsgálnia. Az eligazításban, amelyet ez a tisztségviselő a pápától kapott, az állt, hogy Luther eretneksége megállapított tény. A nuncius tehát "haladék nélkül állítsa törvény elé, és vesse börtönben. Ha pedig Luther hajlíthatatlan, és a pápai követ nem tudja rátenni a kezét, joga van "törvényen kívül helyezni egész Németországban, a vele tartókat pedig száműzni, megátkozni és kiközösíteni". A pápa utasította a nunciust, hogy a veszedelmes eretnekség teljes felszámolása érdekében közösítsen ki mindenkit, bármilyen rangú egyházi és állami méltóságot is, kivéve a császárt, ha futni engedné Luthert és híveit, és nem szolgáltatná ki őket Róma bosszújának.

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 16

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Jól fogod befejezni? Nagyon sok a jó startoló. Láttuk őket kirobbanni a rajtkockából – Saul, Salamon, Roboám, és most Asa. Saul egy fejjel mások felett volt. Salamonhoz nem volt fogható. Asa győzelme és reformjai kimagaslóak voltak. De a futam hosszú, és még a jó futók is elfáradnak.

Asa levette a tekintetét az Úrról, és Isten kincstárának aranyán és ezüstjén vásárolta meg a szír Benhadád segítségét. Hanáni eljött, hogy emlékeztesse a királyt, hibát követ el, ha emberekre támaszkodik. Ami ezután történik, az igen tanulságos. Asa király annyira feldühödik, hogy a prófétát börtönbe veti. Később, lábának betegségével sem fordul az Úrhoz, hanem orvosokban bízik. Nem sokkal ezután meg is hal.

Micsoda ostoba büszkeség, ami megakadályozza, hogy megtérjünk! Isten annyira kegyelmes, kész megbocsátani. Nincs bűn, amit ne tudna megbocsátani, csak az, amire nem is kérünk bocsánatot. Hűségesnek lenni nem azt jelenti, hogy sosem bukunk el. Hűségesnek lenni annyit tesz, hogy mindig visszatérünk az erő forrásához.

Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.” (2Krón 16:9 – új prot. ford.).

Kelj fel! Fuss tovább! Fejezd be jól!

Scott Griswold lelkész

221. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  7. fejezetéhez (október 27 – november 2.).

Luther Mártonra korának igen nagy szüksége volt. Buzgó volt, odaszánt és lángolt, nem ismervén félelmet, pusztán az Isten félelmét, és csak a Szentírást ismerte el a vallásos hit alapjának. Rajta keresztül Isten óriási munkát végzett el, hogy az egyházat megreformálja és a világot felvilágosítsa. Luthert Isten a viszontagságok, nélkülözések és a kemény fegyelmezés iskolájában készítette fel élete fontos küldetésére.

Élete korai szakaszában azonban hibás nézetei voltak a hit jelentéséről. Aztán felfedezett egy latin nyelvű Bibliát, tanulmányozta, és mélyen áthatotta bűnös állapotának tudata. Azonban a bűnbocsánatról való helytelen nézete arra késztette, hogy a megbocsátást az által keresse, hogy az egyház valamennyi szertartásának megfeleljen, és így nyerjen békét. Isten egy barátját küldte hozzá, hogy segítse Luthert ennek a félreértésnek a tisztázásában. Aztán megragadta az igazságot, és békére lelt, végül pedig a római egyházzal való kapcsolatát is felbontotta.

Luther szilárdan hű maradt elveihez, még később is, amikor a korábbi egyháza részéről sokféle büntetéssel, még halállal is fenyegették. Határozottan hitte, hogy Isten vele van. Tudta, hogy Isten munkája Isten ereje által be lesz fejezve.

Alyssa Haijon
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet hallgatója (Malajzia)
Fordította Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 29 - KEDD - 2 Krónikák 15


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 7. fejezet 1568. nap

A bűnbocsánat árulásának németországi főmegbízottját - név szerint Tetzelt - előzőleg elítélték, mert a leggaládabbul megsértette Isten és a társadalom törvényét. De megmenekült a bűncselekményeiért kijáró büntetéstől, és a pápa felhasználta a maga nyereségvágyó és lelkiismeretlen céljaira. Tetzel arcátlanul mondogatta a legégbekiáltóbb hazugságokat, és csodálatos mesékkel vezette félre a tudatlan, hiszékeny és babonás népet. Ha ismerték volna Isten szavát, nem lehetett volna megtéveszteni őket. A pápaság azért rejtette el a Bibliát az emberek elől, hogy saját befolyása alatt tartsa őket, hogy becsvágyó vezetői hatalmát és vagyonát növelje.

Amikor Tetzel belépett egy városba, futár ment előtte, és közhírré tette: "Isten és a szentatya kegyelme van kapuitoknál. "9 És az emberek úgy fogadták az istenkáromló csalót, mintha Isten jött volna le hozzájuk a mennyből. A becstelen üzérkedés a templomban folyt, és Tetzel a szószékre lépve Isten legdrágább ajándékaként dicsőítette a búcsút. Kijelentette, hogy akik bűnbocsátó cédulát vásárolnak, minden bűnükre, amelyet a jövőben elkövetnek, bocsánatot kapnak, és "még bűnbánatra sincs szükség."1° Sőt arról is biztosította hallgatóit, hogy a bűnbocsátó cédulák nemcsak az élőket, hanem a halottakat is megmentik; hogy abban a pillanatban, amikor a pénz megcsörren pénzesládája fenekén, annak a lelke, akiért kifizették, megmenekül a purgatóriumtól, és elindul a menny felé."

Péter így válaszolt Simon mágusnak, aki az apostoloktól meg akarta vásárolni a csodatevő erőt: "A te pénzed veled együtt vesszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehető" (Acs 8:20). Tetzel ajánlatán azonban ezrek kaptak mohón. Kincstárába ömlött az arany és az ezüst. A pénzen megvásárolható üdvösség olcsóbb, mint az az üdvösség, amely bűnbánatot, hitet, a bűn legyőzéséhez pedig kitartó erőfeszítést igényel.

A búcsú tanútételét a katolikus egyház számos művelt és kegyes tagja ellenezte, és sokan nem hittek a józan ésszel és a kinyilatkoztatással ellentétes tanításokban. Egyetlen főpap sem merte felemelni szavát e gonosz üzérkedés ellen, de a köznépet aggasztotta és nyugtalanította ez a dolog. Sokan türelmetlenül kérdezték, vajon Isten nem tesz semmit az egyház megtisztításáért?

Luther, aki még mindig katolikus volt, mégpedig a legszigorúbbak közül való, elborzadt a bűnbocsátás árusának istenkáromló vakmerősége láttán. Saját gyülekezetéből is sokan vásároltak bűnbocsátó cédulákat. Majd csakhamar felkeresték lelkészüket, és bűneiket megvallva feloldozást akartak kapni; nem mintha a bűnt megbánva meg akartak volna javulni, hanem a búcsú alapján. Luther megtagadta feloldozásukat, és figyelmeztette őket, hogy ha nem bánják meg bűneiket, és nem változnak meg, elvesznek. Ezek után kétségek között visszamentek Tetzelhez, - és elpanaszolták, hogy gyóntatójuk nem fogadta el céduláját. Néhányan még bátran vissza is követelték a pénzüket. A szerzetest elöntötte a harag, és a legiszonyúbb átkokat szórta. A köztereken tüzet gyújtatott, és azt mondta: "a pápától parancsot kapott, hogy eretnekként égessen el mindenkit, aki ellenezni merészeli legszentebb búcsúit".

Luther az igazság bajnokaként most bátran munkához látott. A szószékről komolyan és ünnepélyesen figyelmeztette hallgatóit. Feltárta előttük a bűn visszataszító voltát, és azt, hogy az ember képtelen saját cselekedeteivel kisebbíteni vétkességét, vagy elkerülni a megérdemelt büntetést. A bűnös ember csak akkor juthat üdvösséghez, ha Isten előtt megbánja bűneit, és hisz Krisztusban. Krisztus kegyelmét nem lehet megvásárolni. Krisztus kegyelme ingyen van, ajándék. Azt tanácsolta az embereknek, hogy ne bűnbocsátó cédulákat vásároljanak, hanem tekintsenek hittel a keresztre feszített Megváltóra. Elmondta hallgatóinak saját fájó élményét, hogy megalázkodással és vezekléssel hiába igyekezett üdvösséget szerezni; hogy akkor lelt békére és örömre, amikor önmagáról levéve tekintetét, hitét Krisztusba vetette.

Amikor Tetzel folytatta a kufárkodást és hamis állításait, Luther elhatározta, hogy hatékonyabban fog tiltakozni az égbekiáltó visszaélések ellen. Nemsokára alkalom kínálkozott erre. A wittenbergi vártemplomnak számos ereklyéje volt, amelyeket bizonyos ünnepeken közszemlére tettek ki, és teljes bűnbocsánatot ígértek azoknak, akik ekkor elmennek a templomba és meggyónnak. Ezért ezeken a napokon nagyon sokan keresték fel a templomot. Közeledett a mindenszentek ünnepe, az egyik legfontosabb ilyen alkalom. Egy nappal előbb Luther a templom felé igyekvő tömeghez csatlakozott, és a templom kapujára egy papírlapot tűzött, amelyen a búcsú tana elleni kilencvenöt tétele állt. Luther kijelentette, hogy hajlandó e tételeket másnap az egyetemen megvédeni mindazokkal szemben, akik ezzel nem értenek egyet.

Luther tételei nagy érdeklődést keltettek. Az emberek újra meg újra elolvasták, és mindenütt mondogatták. Felbolydult az egyetem és az egész város. Ezek a tételek feltárták, hogy soha senki - sem a pápa, sem más - nem kapott hatalmat a bűnbocsánat adására, sem a büntetés elengedésére. Az egész rendszer értelmetlenség, Sátán fortélya, ügyes fogás, amelynek az a célja, hogy pénzt csikarjanak ki az emberektől babonaságuk kihasználásával, és amely tönkreteszi mindazok lelkét, akik elhiszik e hazugságokat. Luther azt is világosan kimutatta, hogy az egyház legértékesebb kincse Krisztus evangéliuma, és hogy a benne kinyilatkoztatott isteni kegyelemben ingyen részesül mindenki, aki bűnbánattal és hittel igényli.

Luther tételei vitára hívtak. De senki sem merte elfogadni a kihívást. Az általa felvetett kérdések néhány nap leforgása alatt elterjedtek egész Németországban, és néhány hét múlva az egész keresztény világ visszhangzott tőlük. Sok buzgó római katolikus, aki látta és fájlalta az egyház iszonyú romlottságát, de nem tudta, miként állítsa meg ezt a folyamatot, nagy örömmel olvasta a tételeket. Sokan Isten hangját ismerték fel bennük. Úgy érezték, hogy a könyörületes Isten kinyújtotta kezét, hogy megállítsa a római Szentszéktől kiinduló romlottság rohamosan duzzadó áradatát. A fejedelmek és a magisztrátusok titokban örültek, hogy megtörik a befolyása annak a fennhéjázó hatalomnak, amely megtagadja a döntései elleni fellebbezés jogát.

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 15

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Miután Isten megáldotta Asa királyt a hatalmas etiópiai sereg feletti győzelemmel, egy különleges üzenetet küldött neki Azáriás próféta által. Ez bátorítással volt tele, de egy finom figyelmeztetést is tartalmazott. „Az ÚR veletek lesz, ha ti is ővele lesztek. Ha keresitek őt, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket” (2. vers – új prot. ford.).

Hiába a friss győzelem, Asa királynak szüksége volt a továbbhaladásra való felhívásra, még sok volt a teendő. Ezért „összeszedte az erejét” és mindenhonnan eltávolította a bálványokat, helyreállította Isten oltárát. Csodálatos módon Izraelből nagy számmal kezdtek el áttelepülni az emberek Júdába. Az igaz Isten követői egy igaz szívű vezető oldalán akarták tudni magukat.

Majd együtt „szövetségre léptek, hogy őseik Istenét, az URat keresik teljes szívvel és teljes lélekkel” (12. vers új prot. ford.). Asa szíve annyira hűséges volt, hogy még anyját is eltávolította a királynői székből, mivel az Asérának készített bálványt.

Nekünk is emlékeznünk kell arra, hogy egy réges-régi beszélgetés vagy akár a tegnapi győzelmek sem adnak erőt a ma küzdelmeihez. A szívünkben még bálványok rejtőznek, amelyeket meg kell találnunk. Itt az ideje, hogy összetartsunk, a világ minden részében az Isten és egymás iránti szeretetre való, teljes elköteleződésben egyesülve. Ekkor a tiszta szívből keresők hozzánk fognak „áttelepülni”.

„Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meglesz a jutalma!” (7. vers új prot. ford.)

Scott Griswold

221. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  7. fejezetéhez (október 27 – november 2.).

Luther Mártonra korának igen nagy szüksége volt. Buzgó volt, odaszánt és lángolt, nem ismervén félelmet, pusztán az Isten félelmét, és csak a Szentírást ismerte el a vallásos hit alapjának. Rajta keresztül Isten óriási munkát végzett el, hogy az egyházat megreformálja és a világot felvilágosítsa. Luthert Isten a viszontagságok, nélkülözések és a kemény fegyelmezés iskolájában készítette fel élete fontos küldetésére.

Élete korai szakaszában azonban hibás nézetei voltak a hit jelentéséről. Aztán felfedezett egy latin nyelvű Bibliát, tanulmányozta, és mélyen áthatotta bűnös állapotának tudata. Azonban a bűnbocsánatról való helytelen nézete arra késztette, hogy a megbocsátást az által keresse, hogy az egyház valamennyi szertartásának megfeleljen, és így nyerjen békét. Isten egy barátját küldte hozzá, hogy segítse Luthert ennek a félreértésnek a tisztázásában. Aztán megragadta az igazságot, és békére lelt, végül pedig a római egyházzal való kapcsolatát is felbontotta.

Luther szilárdan hű maradt elveihez, még később is, amikor a korábbi egyháza részéről sokféle büntetéssel, még halállal is fenyegették. Határozottan hitte, hogy Isten vele van. Tudta, hogy Isten munkája Isten ereje által be lesz fejezve.

Alyssa Haijon
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet hallgatója (Malajzia)
Fordította Gősi Csaba

2019. október 28., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 28 - HÉTFŐ - 2 Krónikák 14


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 7. fejezet 1567. nap

Amikor Luther úgy érezte, hogy minden elveszett, Isten egy barátot és segítőt adott mellé. A kegyes Staupitz megnyitotta előtte Isten Igéjét. Kérte, hogy ne önmagára nézzen, hanem bűnbocsátó Megváltójára, Jézusra; és ne foglalkozzon az Isten törvényének áthágásáért járó örök büntetéssel. "Ne gyötörd magad bűneid miatt, hanem vesd magad a Megváltó karjába! Bízzál benne, az Ő igaz életében, a halála általi engesztelésben! ... Hallgasd Isten Fiát! Ő emberré lett, hogy biztosítson Isten pártfogásáról. Szeresd Őt, aki előbb szeretett téged! "4 Így beszélt a kegyelem hírnöke. Szavai mély nyomot hagytak Luther szívében. Soksok harc után, amelyet sokáig melengetett hibáival vívott, fel tudta fogni az igazságot, és nyugtalan lelkébe béke költözött.

Luthert pappá szentelték, és a kolostorból a wittenbergi egyetem meghívta professzorának. Wittenbergben eredeti nyelven szorgalmasan tanulmányozta, majd pedig tanította a Bibliát. A zsoltárokat, az evangéliumokat és az apostoli leveleket tömegek hallgatták nagy elragadtatással. Staupitz, Luther barátja és felettese, a szószéki szolgálatra, Isten szavának prédikálására buzdította. Luther vonakodott, érdemtelennek érezve magát arra, hogy Krisztus nevében szóljon az emberekhez. Csak hosszú küzdelem után engedett barátai kérlelésének. A Szentírásban már jártas volt, és Isten kegyelme nyugodott rajta. Ékesszólása lebilincselte hallgatóit; buzgalma érintette szívüket, az igazság világos és energikus feltárása pedig meggyőzte őket.

Luther ekkor még a pápai egyház hű fia volt, és nem is gondolt arra, hogy ez valaha másként lesz. A Gondviselés utat készített neki egy római látogatásra. Gyalog ment, és útközben kolostorokban szállt meg. Az egyik olaszországi kolostor gazdagságán, pompáján és fényűzésén mélyen elcsodálkozott. A fejedelmi jövedelmet élvező szerzetesek pompás lakosztályokban laktak, a legdíszesebb és
Ellen G. White A Nagy küzdelem
82
legdrágább ruhákba öltözködtek, roskadozó asztalokról lakomáztak. Luther fájó kétségek között állította szembe e képpel saját önmegtagadását és viszontagságait, és elbizonytalanodott.

A távolban végre megpillantotta a hét halmon épült várost. Mélyen megindulva borult a földre, és így kiáltott: " Szent Róma, köszöntelek!"' És belépett a városba. Meglátogatta a templomokat, hallgatta a papok és szerzetesek csodálatos elbeszéléseit, és elvégzett minden megkövetelt szertartást. Mindenütt olyan látvány tárult elé, ami csodálkozással és iszonyattal töltötte el. A papság minden osztályában romlottságot látott. Főpapok ajkáról illetlen vicceket hallott, és elborzadt rettenetes szentségtörésükön, ami még a mise alkalmával sem maradt el. A szerzetesek és a polgárok közé vegyülve tékozlással és kicsapongással találkozott. Amikor a szent helyek felé fordult, szentségtörést látott. "Senki el sem képzelheti - írta -, micsoda bűnöket és becstelen cselekedeteket követnek el Rómában. Látni és hallani kell, hogy elhiggye az ember. Az a mondás járja: 'Ha van pokol, Róma afölé épült.' Olyan örvény ez, ami mindenféle bűnt bocsát ki magából. "

A pápa egyik újabb rendelete bűnbocsánatot ígért mindazoknak, akik térdelve megmásszák "Pilátus lépcsőjé"-t, amelyen a legenda szerint Megváltónk leereszkedett, miután távozott a rómaiak tárgyalóterméből, és csodaképpen Jeruzsálemből Rómába került. Luther egy napon áhítatosan kapaszkodott fel ezen a lépcsőn, amikor hirtelen mennydörgésszerű hangon ezt hallotta: "Az igaz ember... hitből él" (Róm 1:17). Luther talpra ugrott, és szégyenkezéssel vegyes rémülettel sietett el onnan. Ez az ige soha nem csökkenő súllyal élt ezután lelkében. Ettől kezdve tisztábban látta, mint valaha, milyen nagy tévedés az emberi cselekedetek üdvözítő erejében bízni, és milyen nagy szükség van a Krisztus érdemeibe vetett állhatatos hitre. Szeme kinyílt, és soha többé nem volt vak a pápa megtévesztéseivel szemben. Amikor arcát elfordította Rómától, szívében is elfordult tőle, és ettől kezdve egyre jobban mélyült a szakadék, mígnem Luther megszakított minden kapcsolatot a pápai egyházzal.

Amikor Luther Rómából visszatért, a wittenbergi egyetemen megkapta a hittudományok doktora címet. Most szabadabban szentelhette magát a szeretett Szentírás kutatásának, mint bármikor azelőtt. Ünnepélyesen megfogadta, hogy egész életében Isten Igéjét fogja figyelmesen tanulmányozni és becsületesen prédikálni, nem pedig a pápák mondásait és tanait. Most már nemcsak szerzetes és egyetemi tanár volt, hanem a Biblia hivatalos hirdetője is. Isten elhívta, hogy pásztorolja nyáját, amely éhezett és szomjazott az igazságra. Luther határozottan kimondta, hogy a keresztényeknek csak a Szentírás tekintélyével alátámasztott tanítást szabad elfogadniuk. Ezek a szavak a pápai fennhatóság alapját ingatták meg, és a reformáció létfontosságú elvét hangsúlyozták.

Luther látta, hogy veszélyes dolog az emberi elméleteket Isten Igéje fölé emelni. Bátran támadta az okoskodó teológusok hitetlenségét, és ellenezte azt a filozófiát és teológiát, amely oly sokáig irányította és befolyásolta az embereket. Nem csupán értéktelennek bélyegezte ezeket a tanításokat, hanem ártalmasnak is tartotta őket, és igyekezett hallgatói figyelmét a filozófusok és teológusok álokoskodásairól a próféták és apostolok által ismertetett igazságra irányítani.

Drága volt az az üzenet, amelyet tolmácsolt a szavain csüggő lelkes tömegeknek. Soha nem hallottak ilyen tanítást. A Megváltó szeretetének örvendetes híre, a Jézus engesztelő vére által ígért bocsánat és béke megörvendeztette szívüket, és az örökkévalóság reménységét ébresztette bennük. Wittenbergben fény gyúlt. Sugarainak el kellett jutniuk a föld legtávolabbi részeibe is, hogy az idők végéig egyre fényesebben ragyogjanak.

De a fény és a sötétség nem férhet meg egymással. Az igazság és tévelygés között kibékíthetetlen ellentét van. Az egyik fenntartása és megvédése a másik megtámadását és megdöntését jelenti. A Megváltó kijelentette "Nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert" (Mt 10:34). Néhány évvel a reformáció kezdete után Luther ezt mondta: "Isten nem vezet, hanem előre taszít. Magával ragad. Nem vagyok a magam ura. Szeretnék nyugodtan élni, de belekényszerültem a kavargások és forrongások közepébe. "' A küzdelem már a küszöbön volt. Nem térhetett ki előle.

A római egyház áruba bocsátotta Isten kegyelmét. A pénzváltók asztalát (Mt 21:12) az oltár mellett állította fel. A levegő visszhangzott a vevők és árusok kiabálásától. A pápa azzal az ürüggyel, hogy a római Szent Péter-templom építéséhez gyűjti a pénzt, nyilvánosan árultatta a bűnbocsánatot. Bűncselekmények árából akartak Isten tiszteletére templomot építeni, szegletkövének lerakását pedig gonoszsággal akarták kifizetni. De éppen az az eszköz, amelyet Róma a maga tekintélyének növelésére alkalmazott, hívta ki a halálos csapást hatalma és nagysága ellen. Ez rázta fel a katolicizmus legelszántabb és legsikeresebb ellenfeleit, és ez vezetett ahhoz a harchoz, amely megingatta a pápa trónját és fején a hármas koronát.

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 14

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Vajon el tudjuk-e egyáltalán képzelni, hogy milyen is lehet az, amikor egy egymilliós sereg támad ellenünk 300 harckocsival megerősítve? Asának, Júdea királyának pontosan egy ilyen erejű hadsereggel kellet szembenéznie. Jól felkészült a harcra. A városokat, egyiket a másik után, falakkal, bástyákkal, zárakkal és rácsokkal ellátott kapukkal erősítette meg. Még a magaslatokat és az idegen istenek oltárait is lerombolta, összetörte a bálványoszlopokat, és kivágta az Asera-oszopokat. Vajon elegendő volt mindez?

Olvassuk el figyelmesen ezt a csodálatos imát: „Ó Urunk! Senki sem segíthet rajtunk, egyedül csak te! Te meg tudod segíteni a gyengét épp úgy, mint az erőset – segíts most rajtunk, Örökkévaló Istenünk! Csak benned bízunk, és a te nevedben megyünk e rettenetes sereg ellen. Urunk, te vagy Istenünk, ne győzzön halandó ellened!” (11. vers – Easy-to-Read Version).

Az egymillió alulmaradt. Ezt a történetet a mi tanulságunkra őrizte meg a Biblia. „Asa imáját minden hívő keresztény imádkozhatja. Mi is harcot vívunk, de ’nem test és vér ellen’, hanem ’erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak’ (Ef 6:12 új prot. ford.). A élet harcában találkozhatunk az igazság ellen felsorakozó gonosz erőkkel. Reménységünk nem emberben, hanem az élő Istenben van. Teljes hittel és bizonyossággal számíthatunk arra, hogy Isten egyesíti hatalmát az emberi eszközök igyekezetével neve dicsőségére. Igazságának fegyverzetében győzhetünk minden ellenségen” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 111. oldal).

A mai nap a te győzelmed napja. Mondd el Asa imáját és higgy!

Scott Griswold

221. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  7. fejezetéhez (október 27 – november 2.).

Luther Mártonra korának igen nagy szüksége volt. Buzgó volt, odaszánt és lángolt, nem ismervén félelmet, pusztán az Isten félelmét, és csak a Szentírást ismerte el a vallásos hit alapjának. Rajta keresztül Isten óriási munkát végzett el, hogy az egyházat megreformálja és a világot felvilágosítsa. Luthert Isten a viszontagságok, nélkülözések és a kemény fegyelmezés iskolájában készítette fel élete fontos küldetésére.

Élete korai szakaszában azonban hibás nézetei voltak a hit jelentéséről. Aztán felfedezett egy latin nyelvű Bibliát, tanulmányozta, és mélyen áthatotta bűnös állapotának tudata. Azonban a bűnbocsánatról való helytelen nézete arra késztette, hogy a megbocsátást az által keresse, hogy az egyház valamennyi szertartásának megfeleljen, és így nyerjen békét. Isten egy barátját küldte hozzá, hogy segítse Luthert ennek a félreértésnek a tisztázásában. Aztán megragadta az igazságot, és békére lelt, végül pedig a római egyházzal való kapcsolatát is felbontotta.

Luther szilárdan hű maradt elveihez, még később is, amikor a korábbi egyháza részéről sokféle büntetéssel, még halállal is fenyegették. Határozottan hitte, hogy Isten vele van. Tudta, hogy Isten munkája Isten ereje által be lesz fejezve.

Alyssa Haijon
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet hallgatója (Malajzia)
Fordította Gősi Csaba