Higgyetek az Ő prófétáinak - június 25 - KEDD - Mikeás könyve 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Mikeás könyve 1 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mike%C3%A1s%201&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mike%C3%A1s%201&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten, mint tanú.  Ez a fejezet úgy beszél Istenről, mint tanúról. Az Ő templomából tanúskodik népe ellen. Ezt a komoly feladatot nem bízza másra, maga végzi el, hogy igazságos és pontos legyen. Isten leszáll a földre az Ő nagy hatalmával, hogy megvizsgálja, honnan ered népe bűne. Forrásként a két fővárost említi meg. A fővárosok az erkölcstelenség helyei, de a vezetésre is utal. A vezetést a fővárosból gyakorolják. A rossz vezetés következménye a nép romlása.        

2.    Amikor elfelejtik Istent. A próféta Izrael bűnét ostorozza, a bűn pedig az Isten ismeretének és a Benne való hitnek a hiányából fakad. Mikeás látja a gazdagság, szegénység égbekiáltó ellentétét és fájdalmasan szól arról, hogy az embereknek nincs igazi kapcsolatuk Istennel, hitük mindössze külső szertartásokon alapul.  Mikeás tudja, hogy az izraeliták bűne nem marad büntetés nélkül, Isten ítélete Szamáriától Jeruzsálemig le fog sújtani. Ugyanakkor azt is tudja, hogy ez az ítélet nem megsemmisítő vég lesz, hanem bizonyos megújulás után Jeruzsálem ismét vallási központtá fog válni.

3.    Isten is szenved népe hűtlensége miatt. A próféta gyászának ad hangot. Amit a próféta tesz nem egyszerűen a saját érzéseinek a kifejezése, hanem Isten tükrözése. A próféta Istent tükrözi. A próféta szavai komoly és mélységes gyászról tanúskodnak: „Emiatt gyászolok és jajgatok, mezítláb és ruhátlanul járok. Üvöltök gyászomban, mint a sakálok, és jajgatok, mint a struccok. Mert halálos a csapás, amely Júdát érte, egészen népem kapujáig, Jeruzsálemig eljutott.”          

4.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki nem adja fel, hogy népe megmentésén munkálkodjon még a legreménytelenebbnek tűnő időkben sem

b.    aki annyira hatalmas, hogy még az élettelen világ (hegyek, völgyek) sem tudják elviselni jelenlétét

c.    aki a földrajzi nevek megválasztásával is üzen népének: Bét-Afra = fetrengj a porban, Safir = szép, ami meg fog szégyenülni, Lákis = lófogat, Moreset = menyasszonynak adott válólevél, Akbiz = csalódottság, Marésa = birtokbavétel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne feledkezzen meg Rólad, mert ez az ő romlásához vezet. Adjad, hogy tiszta szívvel higgyen és bízzon Benned, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 40-41. fejezet

41. fejezet – A GALILEAI VÁLSÁG (1. rész)

János 6:22-71.

Amikor Krisztus megtiltotta az embereknek, hogy királlyá kiáltsák ki, tudta: élete fordulóponthoz érkezett. A tömegek, melyek ma trónra akarták emelni, holnap elfordulnak Tőle. Ha önző becsvágyuk nem teljesül, szeretetük gyűlöletbe fordul, dicséretük átokká válik. Ennek tudatában sem hozott intézkedéseket a válság elhárítására. Kezdettől nem hagyta meg a földi jutalom reményét követőinek. Egynek, aki tanítványa akart lenni, megmondta: "A rókáknak vagyon barlangjuk és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani" (Mt 8:20). Ha az emberek megnyerhették volna a világot Krisztussal, tömegek esküdtek volna hűséget Neki, Ő azonban ilyen szolgálatot nem fogadhatott el. Azok közül, akik most Hozzá szegődtek, sokakat a földi ország reménye vonzott. Ezeket nem csaphatta be. A kenyerek csodájában rejlő mély lelki tanulságot nem értették meg. Ezt világossá kellett tenni. És ez az új kinyilatkoztatás még nagyobb próbát vont maga után.

A kenyerek csodájának híre elröppent közelre, távolra egyaránt, és másnap igen korán reggel a nép sereglett Bethsaidába, hogy lássa Jézust. Rengetegen jöttek a tengerről és a szárazföldről is. Akik előző este itt hagyták Őt, most visszatértek, remélték, hogy még itt találják, mert nem volt hajó, mellyel átmehetett volna a másik partra. Keresésük eredménytelen maradt, és sokan visszatértek Kapernaumba, hogy tovább kutassanak utána.

Eközben Jézus - csupán egynapos távollét után - megérkezett Genezáretbe. Amint kiderült, hogy ott kötött ki, az emberek "azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, amerre hallják vala, hogy ő ott van" (Mk 6:55).

Egy idő múlva elment a zsinagógába, ahol megtalálták azok, akik Bethsaidából jöttek. Tanítványaitól megtudták, hogyan kelt át a tengeren. A vihar tombolását, az ellenszéllel szembeni eredménytelen evezés sok-sok óráját, a vízen járó Krisztus megjelenését és az amiatti félelmüket, megnyugtató szavait, Péter kalandját és annak kimenetelét, a vihar hirtelen lecsendesedését és a hajó partra érését mind híven elmondták az álmélkodó sokaságnak. Sokan nem elégedtek meg ennyivel, Jézus köré gyűltek, és megkérdezték: "Mester, mikor jöttél ide?" (Jn 6: 25) Remélték, hogy saját szájából többet tudhatnak meg a csodáról.

Jézus nem elégítette ki kíváncsiságukat. Szomorúan így szólt: "Nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok" (Jn 6:26). Nem valamilyen méltó okból keresték Őt, hanem mert ettek a kenyerekből, és remélték, hogy ha hozzá csatlakoznak, még kaphatnak időleges javakat. A Megváltó intette őket: "Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre" (Jn 6:27). Ne csak az anyagi javakat keressétek. A fő erőfeszítés ne a jelen életről való gondoskodásra irányuljon, hanem keressétek a lelki táplálékot, azt a bölcsességet, amely az örök életbe is átnyúlik. Ezt egyedül Isten nyújthatja, "mert őt az Atya pecsételte el, az Isten" (Jn 6:27).

Egy pillanatra felkeltette hallgatói érdeklődését. Felkiáltottak: "Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?" Számos fárasztó dolgot cselekedtek, hogy Istennek ajánlják magukat, és készek voltak bármilyen új rendelkezést meghallgatni, mellyel nagyobb érdemet szerezhetnek. Kérdésük ezt jelentette: Mit tegyünk, hogy kiérdemeljük a mennyet? Milyen árat kell fizetnünk, hogy elnyerjük az eljövendő életet?

"Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött" (Jn 6:29). A menny ára Jézus. Hit által vezet az út a mennybe, mert Ő "Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit!" (Jn 1:29)

Az emberek azonban nem akarták elfogadni az isteni igazság kijelentését. Jézus pontosan azt a munkát végezte, amelyet a prófécia szerint a Messiásnak végeznie kellett, ők viszont nem azt látták, amit önző reménységük festett le az Ő munkájaként. Igazság szerint Krisztus csak egyszer elégítette meg a sokaságot az árpakenyerekkel. Mózes idejében pedig Izrael negyven évig tápláltatott mannával - messze nagyobb áldásokat vártak tehát a Messiástól. Elégedetlen szívük kifogásolta: ha Jézus oly sok csodát tud művelni, amennyit láttak, akkor miért nem adhat erőt, egészséget, gazdagságot egész népének, miért nem szabadítja meg őket elnyomóiktól, s dicsőíti meg őket hatalomban és tisztességben? Azt állítja, hogy Isten Küldötte, és mégsem akar Izrael királya lenni. Ezt a rejtélyt nem tudták megfejteni. Elutasítását félreértették. Sokan arra következtettek, hogy nem mer előállni követelésével, mert Ő maga is kételkedik küldetésének isteni jellegében. Ezzel kitárták szívüket a hitetlenség előtt, és a Sátán által vetett mag meghozta a maga gyümölcsét: félreértést, elszakadást.

Most félig gúnyosan egy írástudó megkérdezte: "Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked? Mit művelsz? A mi atyáink a mannát ették a pusztában; amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniük" (Jn 6:30-31).

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 24 - HÉTFŐ - Jónás könyve 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jónás könyve 4 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3n%C3%A1s%204&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3n%C3%A1s%204&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten döntését ember nem bírálhatja felül.  Amikor Isten Ninivébe küldte Jónást, ő felülbírálta Isten döntését és Társisba akart elmenekülni. Amikor Isten megkegyelmezett Ninivének, szintén felülbírálta Istent, mert ő inkább a pusztulásukat szerette volt. Akkor viszont, amikor Isten neki is megkegyelmezett, azt nem bírálta felül, hanem elfogadta, de nem sok hasznát látta, mert visszaesett, az előző állapotához képest is sokkal mélyebbre.        

2.    Istenre azért haragszik Jónás, mert jó. Sokan nem látják jónak Istent, ezért haragszanak Rá, viszont Jónás nagyon jól ismeri Istent. Pontosan úgy, ahogy hajdanán Mózesnek bemutatkozott. Imájában ugyanazokat a mondatokat ismétli meg: „Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még hazámban voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted, és még a rosszat is megbánod.”  

3.    Isten nagy eredményeket ér el egy menekülő és duzzogó próféta által is. A Bibliában nem olvasunk még egy ilyen sikeres prófétáról, mint Jónás. Egy pogány világbirodalom fővárosának minden embere megtér Jónás egyetlen mondatból álló prédikációjára. 120.000 ember. Ha összehasonlítjuk Nóévak, aki 120 évig prédikált és rajta kívül csak hét ember menekült meg, azok is a családtagjai voltak. Nóé pedig igaz ember volt, mindenben hűséges Istenéhez.

4.    Jónás története számunkra is tartalmaz tanulnivalót Istennel kapcsolatosan. Felhívja a figyelmünket arra, hogy amikor Istent be akarjuk mutatni másoknak, ne rekedjünk meg saját kis igazságunkban, hanem az Istent még nem ismerők felé megértéssel forduljunk és ne ítéletet, hanem szeretetet közvetítsünk számukra!          

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki Jónást is tanítani akarja

b.    aki kérdések feltevésével ébresztgeti Jónás lelkiismeretét

c.    akinek a kegyelme nem korlátozódik csupán a saját népére

d.    akinek a jósága bosszanthat másokat

e.    aki sokszor és sokkféleképpen próbálja megmenteni prófétáját

f.      aki Ninivét is saját városának minősíti (3. fejezet)

g.    aki szánja azokat, akik tudatlanságból gonoszok

h.    aki nyitva hagyja a lehetőséget Jónásnak az újbóli megtérésre. A fejezet nem zárja le a történetet. Nem tudjuk, hogy Jónás megtért-e. Ez nem Istentől, hanem Jónástól függ

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne akarja felülbírálni döntéseidet. Adjad, hogy tudja, minden úgy a legjobb, ahogyan Te akarod, mert Te mindig csak jót akarsz, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 40-41. fejezet

40. fejezet – EGY ÉJ A TAVON (2. rész)

A tanítványok aznap látták Krisztus csodatetteit. Úgy tűnt, a menny leszállt a földre. E drága, dicsőséges nap emléke hittel és reménnyel tölthette volna el őket. Ha szívük teljességéből ezekről a dolgokról beszélgettek volna, nem estek volna kísértésbe. Csalódásuk azonban elfedte gondolataikat. Krisztus szavai: "Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen" (Jn 6:12) - hatástalanok maradtak. A tanítványok teljesen megfeledkeztek a nagy áldás óráiról. Nyugtalan vizeken hajóztak. Gondolataik viharosak, ésszerűtlenek voltak, s az Úr valami mást adott, ami befolyásolja lelküket, elfoglalja gondolataikat. Isten gyakran teszi ezt, amikor az emberek saját maguknak okoznak bajt és gondot. A veszély már rohamosan közeledett.

Heves vihar lepte meg őket - erre nem voltak felkészülve. Váratlan időváltozás történt a csendes nappal után. Amikor a szél nekik csapódott, megrettentek. Elfeledték elégedetlenségüket, türelmetlenségüket. Mindenki próbálta menteni a hajót a süllyedéstől. Vízen nem volt messze Bethsaidától az a hely, ahol Jézussal kellett találkozniuk. Rendes időben az út mindössze néhány órát vett igénybe, most azonban egyre messzebb és messzebb sodródtak a célponttól. Az éj negyedik órájáig küszködtek az evezőkkel. Ekkor az elcsigázott emberek megadták magukat a vésznek. Viharban, sötétségben a tenger megtanította őket gyámoltalanságukra, s vágytak Mesterük jelenlétére.

Jézus nem feledkezett meg róluk. Az Őrálló a partról látta a megrémült férfiakat, amint küzdenek a viharral. Egyetlen pillanatra sem tévesztette szem elől tanítványait. A legmélyebb szerető gondoskodással figyelte a vihartól hányódó hajót és annak drága terhét - ezek az emberek lesznek a világ világossága. Mint a szelíden szerető anya gyermekét, úgy nézte az irgalmas Mester tanítványait. Amikor szívük megtört, szentségtelen becsvágyuk lelohadt, és alázatosan imádkoztak, a segítség megadatott.

Abban a pillanatban, amikor elveszettnek hiszik magukat, fénysugár villan, rejtélyes alak közeledik a vízen. Ők azonban nem tudják, hogy Jézus az. Aki segítségül jő, ellenségnek hiszik. Elönti őket a rettegés. A kezek, amelyek oly keményen tartották az evezőket, mint a vas, elernyednek. A hajó a hullámok kénye-kedve szerint hányódik, minden szem annak az embernek a látványára szegeződik, aki a fehér tarajú hullámokon jár a háborgó tengeren.

Azt hiszik, a jelenség pusztulásuk előhírnöke, s megrettenve kiáltanak fel. Jézus úgy közeledik, mintha el akarna menni mellettük, ők azonban felismerik, s kiáltanak, segítségért esdekelnek. Szeretett Mesterük odafordul, hangja eloszlatja félelmüket: "Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!" (Mt 14:27)

Amint hitelt adhattak a csodának, Péter szinte magánkívül volt a boldogságtól. Mintha még mindig alig hinné, felkiáltott: " Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken. Ő pedig monda: Jövel!" (Mt 14:28)

Péter Jézusra tekint, s biztosan jár, de amikor visszanéz a hajóban lévő társaira, szemét elfordítja a Megváltóról. Fékevesztett szél fúj. A hullámok magasra tornyosulnak, épp Péter és a Mester közé emelkednek - az előbbi megijed. Egy pillanatra Krisztus eltűnik a szeme elől, hite elhagyja. Süllyedni kezd. Amikor a hullámok már a halált hozzák, Péter felemeli szemét a dühödt vizekről, Jézusra tekint és felkiált: " Uram, tarts meg engem!" (Mt 14:30) Jézus azonnal megragadja a kinyújtott kezet, és így szól: "Kicsinyhitű, miért kételkedél?" (Mt 14:31)

Egymás mellett haladtak, Péter fogta Mestere kezét, így léptek a hajóra. Péter engedékennyé és csendessé vált. Nem volt már miért dicsekednie társainak, mert hitetlensége és önmagasztalása majdnem az életébe került. Amikor elfordította tekintetét Jézusról, nem tudott többé járni, s a hullámokba merült.

Ha bajba kerülünk, milyen sokszor hasonlítunk Péterre! A hullámokat nézzük, ahelyett, hogy tekintetünket a Megváltóra szegeznénk. Lábunk megcsúszik, a büszke vizek elöntik lelkünket. Jézus nem azért hívta Pétert, hogy elveszítse. Minket sem azért hív követésére, hogy azután megfeledkezzék rólunk. "Ne félj, - mondja - mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izraelnek Szentje, a te megtartód (Ésa 43:1-3).

Jézus ismerte tanítványai jellemét. Tudta, hitüknek milyen kemény próbát kell kiállnia. A tengeri események által meg akarta mutatni Péternek saját gyengeségét és azt, hogy biztonsága azon múlik, állandóan aláveti-e magát az isteni erőnek. A kísértés viharaiban csak akkor járhat bizton, ha tökéletes önmegtagadással a Megváltóra hagyatkozik. Péter éppen akkor volt gyenge, amikor erősnek hitte magát, és amíg fel nem ismerte gyengeségét, addig nem jött rá, hogy szüksége van a függőségi viszonyra Jézussal. Ha a tengeren átélt tapasztalatból tanult volna, akkor később hite nagy próbájában nem bukott volna el.

Isten naponta tanítja gyermekeit. Mindennapi körülmények között készíti fel őket, hogy elvégezzék feladatukat azon a szélesebb területen, melyet gondviselése számukra kijelölt. Ez az értelme a naponkénti próbáknak, melyek meghatározzák, hogy az élet nagy válságában győznek-e vagy veszítenek.

Akik nem ismerik föl állandó függőségüket Istentől, azokat leteríti a kísértés. Hihetjük, hogy biztos lábakon állunk, és sosem ingunk meg. Mondhatjuk magabiztosan: tudom, kiben hiszek, semmi sem ingathatja meg Istenbe és igéjébe vetett hitemet. Sátán terve azonban az, hogy kihasználja öröklött és szerzett jellemvonásainkat, és megvakítsa szemünket, hogy ne lássuk szükségünket, hibáinkat. Csakis akkor járhatunk biztonságban, ha felismerjük gyengeségeinket, és szilárdan Jézusra tekintünk.

Alighogy Jézus beszállt a hajóba, megszűnt a szél, "és a hajó azonnal ama földnél vala, amelyre menének" (Jn 6:21). A borzalmak éjét felváltotta a hajnal pírja. A tanítványok, és mások, akik még velük voltak a fedélzeten, hálatelt szívvel borultak Jézus lábához, mondván: "Bizony, Isten fia vagy!" (Mt 14:33)

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 23 - VASÁRNAP - Jónás könyve 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jónás könyve 3 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3n%C3%A1s%203&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3n%C3%A1s%203&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.   Isten kettős sikertért el.  A harmadik fejezetben Jónás visszatér küldetéséhez és Ninive lakói is megtérnek. Nem mindig alakulnak ilyen szépen és gyorsan a dolgok. Ez a fejezet szinte a kivételek közé tartozik. És sajnos ezek a változások nem mindig véglegesek. Az a Jónás, aki dicsőítő zsoltárt énekel Istennek, és ebben a fejezetben sikeres missziómunkát folytat, néhány nap múlva már nem zsoltárt énekel, hanem duzzog és haragszik Istenre. A megtért Ninive is elpusztult 150 évvel később, Kr. e. 612-ben        

2.   Isten néha sikeresebb a pogányokkal, mint saját népével. Az ószövetség valamennyi prófétája elítéli a társadalmi igazságtalanságokat Izraelben hosszú évszázadokon keresztül, de Izrael nem hallja meg az üzenetet, nem tér meg, így a büntetést sem tudják elkerülni. Ninive esetében azonban Isten egyetlen prófétát küld, aki egyszer szólítja meg a várost és mindenki megtér, még a király is. Míg Izrael népe nem érti, hogy miért éri veszedelem, és nem tudja, mit tegyen, hogy elkerülje a büntetést, Ninive lakossága egyből tudja. Ezt olvassuk: „Azután kihirdették Ninivében a király és a főurak rendeletére a következőket: …Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, és térjen meg mindenki a rossz útról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel!”  

3.   Isten eléri célját. Függetlenül attól, hogy a próféta az ellenkező irányba menekül, függetlenül attól, hogy a próféta hajója majdnem elsüllyedt, függetlenül attól, hogy a prófétát a tengerészek a tengerbe dobták, függetlenül attól, hogy a prófétát megette egy hal, függetlenül attól, hogy Ninive lakói milyen durva és kegyetlen emberek voltak. Isten tervei mindentől függetlenül teljesedni fognak.          

4.   Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.   aki nem rúgja ki engedetlen prófétáját, hanem megmenti és újra megbízza

b.   aki meg tudta érinteni a kegyetlen niniveik szívét is

c.    aki irgalmas még a pogányokhoz is

d.   akinek az irgalmában reménykednek a pogányok

e.   akinek az irgalmát megtapasztalják a pogányok

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy érte végzett munkád sikeres legyen; megtérjen Hozzád teljes szívéből és elkerülje mindazt, ami bűnei következtében érheti őt. Segítsd meg, hogy ő is megismerje, hogy te milyen irgalmas, kegyelmes és jóságos Isten vagy, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 40-41. fejezet

40. fejezet – EGY ÉJ A TAVON (1. rész)

Máté 14:22-33; Márk 6:45-52; János 6:14-21.

Az emberek ültek a füves síkságon a tavaszi alkonyatban, és ették az eledelt, melyről Krisztus gondoskodott. Az aznap hallott szavakat Isten hangjaként fogadták. A látott gyógyításokat csak isteni erő vihette véghez. A kenyerekkel történt csoda pedig mindenkit foglalkoztatott a hatalmas sokaságban. Mindenki részesült annak áldásában. Mózes idejében Isten mannával táplálta Izraelt a sivatagban, ki tehát az, aki ma jóllakatta őket, ha nem Ő akiről Mózes jövendölt? Nincs emberi erő, mely öt árpakenyérből és két kis halból éhes emberek ezreinek elegendő ételt teremthetne. Ezt mondogatták egymás közt: "Bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő vala a világra" (Jn 6:14).

Meggyőződésük a nap folyamán egyre erősödött. Az eddigieket megkoronázó tett bebizonyította, hogy a régvárt Szabadító köztük van. A nép reménye mind magasabbra szárnyalt. Ő az, aki Júdeát földi paradicsommá, tejjel-mézzel folyó földdé teszi. Ő minden kívánságot teljesíthet. Megtörheti a gyűlölt rómaiak hatalmát. Megszabadíthatja Júdát és Jeruzsálemet. Meggyógyíthatja a csatában megsebesült katonákat. Egész hadseregeket láthat el élelemmel. Legyőzheti a nemzeteket, s hozzájuttathatja Izraelt a vágyva vágyott uralomhoz.

Lelkesedésében a nép kész azonnal királlyá koronázni Őt. Látják, hogy nem igyekszik felhívni a figyelmet, vagy tisztességet szerezni Magának. Ebben alapvetően különbözik a papoktól és vénektől, s attól tartanak, hogy sohasem fogja Magának követelni Dávid trónját. Tanácskoznak, és abban egyeznek meg, hogy erőszakkal elragadják Őt, és kikiáltják Izrael királyának. A tanítványok is csatlakoznak a sokasághoz, és kijelentik, hogy Dávid trónja Mesterük jogos öröksége. Krisztus - mondják - csak szerénysége miatt utasít vissza ilyen megtiszteltetést.

Hadd emelje trónra a nép Szabadítóját! A gőgös papok és vének kényszerüljenek tisztelni Őt, aki Isten hatalmába öltözötten jő. Buzgón szervezkednek céljuk véghezvitele érdekében. Jézus azonban látja, mi van készülőben, és tudja, amit ők nem, hogy mi lenne az eredménye egy ilyen mozgalomnak. A papok és vének már így is fejvadászatot indítottak ellene. Azzal vádolják, hogy elvonja a népet tőlük. Ha trónra akarnák emelni, azt erőszak, lázadás követné, s a lelki ország munkálása akadályokba ütközne. Késlekedés nélkül véget kell vetni a mozgalomnak. Jézus magához szólítja tanítványait, s megparancsolja, hogy szálljanak hajóra, s azonnal térjenek vissza Kapernaumba, Ő pedig majd elbocsátja a népet.

Krisztusnak egyetlen eddigi parancsát sem volt ilyen nehéz teljesíteni. A tanítványok rég vártak egy olyan népi megmozdulásra, amely Jézust trónra emeli - nem tudták elviselni a gondolatot, hogy lelkesedésük semmivé váljék. A húsvét megünneplésére összegyűlt tömeg látni akarta az új prófétát. Követői számára ez a legmegfelelőbb alkalomnak látszott, hogy szeretett Mesterüket Izrael trónjára ültessék. Ennek az új, hő reménynek a fényében nehezükre esett távozni, s Jézust otthagyni egyedül a kietlen parton. Tiltakoztak a rendelkezés ellen, de Jézus most olyan hatalommal beszélt, amit még sohasem alkalmazott velük szemben. Tudták, hogy hasztalan lenne részükről a további ellenkezés, és csöndben a tenger felé fordultak.

Jézus most megparancsolja a sokaságnak, hogy oszoljanak. Viselkedése olyan határozott, hogy azonnal engedelmeskednek. A dicséret, magasztalás szavai elhalnak ajkukon. Épp mikor közelednek Felé, hogy megragadják Őt, megtorpannak, a boldog várakozás pírja eltűnik arcukról. A tömegben vannak éles elméjű, igen határozott emberek, de Jézus királyi magatartása, néhány nyugodt parancsszava lecsillapítja a rajongást, s meghiúsítja terveiket. Felismerik Benne a minden földi tekintély fölött álló hatalmat, s szó nélkül engedelmeskednek.

Amikor magára maradt, Jézus "felméne a hegyre, magányosan imádkozni" (Mt 14:23). Órákon át könyörgött Istenhez. Nem magáért, hanem az emberért imádkozott. Erőt kért, hogy bemutathassa az embereknek küldetésének isteni jellegét, s Sátán ne homályosíthassa el értelmüket, ne ronthassa meg ítélőképességüket. A Megváltó tudta, hogy személyes földi szolgálata végéhez közeledik, és kevesen fogadják el Őt Megmentőjüknek. Lelki gyötrelmek és vívódások között imádkozott tanítványaiért. Súlyos próbákat kellett kiállniuk. Népszerű ábrándokból táplálkozó, régen dédelgetett reményeikben a legfájdalmasabb, legmegalázóbb módon kellett csalódniuk. Ahelyett, hogy Dávid trónjára látnák Őt emelkedni, keresztre feszítésének lesznek a tanúi. Ez lesz valójában az igazi koronázás. Azonban ők ezt nem értették meg, s emiatt súlyos kísértések jöttek rájuk, melyekről nehezen ismerték föl, hogy kísértések. Ha a Szentlélek nem világosítja meg értelmüket, nem élesíti felfogásukat, a tanítványok elbuknak. Fájt Jézusnak, hogy országáról alkotott elképzeléseik oly nagymértékben a világi gazdagodásra, tisztességre korlátozódnak. Az érettük hordozott teher nyomta a szívét, s keserves kínok, könnyek között öntötte ki lelkét esedezésében.

A tanítványok nem távoztak a szárazföldről azonnal, amikor Jézus megparancsolta nekik. Egy darabig vártak, remélték, hogy Jézus utánuk jön. Ám gyorsan sötétedett, s ők "beszállva a hajóba, mennek vala a tengeren túl Kapernaumba" (Jn 6:17). Elégedetlen szívvel hagyták el Jézust, még soha nem nehezteltek reá ennyire, amióta Uruknak ismerték el, mint most. Zúgolódtak, amiért nem engedte, hogy királlyá kiáltsák. Magukat vádolták, amiért oly hamar engedtek parancsának. Úgy vélték, ha erélyesebben lépnek fel, véghezvihették volna szándékukat.

A hitetlenség hatalmába kerítette elméjüket, szívüket. A becsvágy megvakította őket. Tudták, hogy Jézust gyűlölik a farizeusok, és szerették volna már látni Őt olyan dicsőségben, amilyen szerintük jár neki. Olyan tanítóhoz szegődni, aki hatalmas csodákat művel, miközben őket csalóknak gúnyolják - ezt a próbát nem tudták elviselni. Mindig hamis próféta követőinek tekintették őket? Krisztus sohasem nyilvánítja ki királyi hatalmát? Miért nem mutatja meg igazi jellemét, akinek ilyen hatalma van, miért nem teszi útjukat kevésbé fájdalmassá? Miért nem mentette meg Keresztelő Jánost az erőszakos haláltól? Így okoskodtak a tanítványok, mígnem óriási lelki sötétség borult rájuk. Azt kérdezték, lehet-e Jézus csaló, ahogy a farizeusok állítják?

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 22 - SZOMBAT - Jónás könyve 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jónás könyve 2 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3n%C3%A1s%202&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3n%C3%A1s%202&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten a halálfélelmet hálaénekre változtatja.  A hal gyomrában Jónás félelmének adott hangot, hogy örökre elszakad Istentől, de amikor elkezdett imádkozni, a halálfélelem hálaénekké változott. Jónás a hal gyomrában egy olyan éneket énekel, amely vetekszik Dávid gyönyörű zsoltáraival. Az előző fejezetben a pogányok imára unszolják a prófétát, amit vonakodott megtenni. A hal gyomrában viszont imára nyílt a szíve. Ez után a szép zsoltár után nehéz megérteni Jónás későbbi viselkedését. Az a Jónás, aki ilyen szépen imádkozik, Ninive vesztét akarja és megsértődik Istenre, aki megkegyelmezett nekik.        

2.    Isten után vágyakozik az ember, amikor messze érzi magát Tőle. Jónás a hal gyomrában Isten temploma iránti vágyakozását fejezi ki. Bárcsak újra láthatná Isten templomát! Jónás nem egy épület látványára vágyott, hanem arra a Valakire, Aki a templomban lakott. Akivel ott lehetett találkozni.  

3.    Amikor Jónás felismerte helyzetét, és elismerte Istent, készen volt arra, hogy Isten megmentse. Jónás átélte azt az igazságot, hogy a dicsőítés szabadulást hoz. Amikor Istent dicsőítette, amikor fogadalmat tett az Istennek, Isten parancsolt a halnak, amely kivetette őt a partra.          

4.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki parancsol még a halaknak is

b.    akinek a parancs szavára az állatok is engedelmeskednek

c.    aki életben tudott tartani egy embert a hal emésztőnedveiben három napon át

d.    aki még a hal gyomrából is meghallja a hozzá küldött imát

e.    aki ki tudja emelni az embert a halál torkából is

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne a halálfélelem, hanem a dicsőítés jellemezze életét! Adjad, hogy vágyjon a jelenlétedre a szép és a nehéz időkben is egyaránt, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 38-39. fejezet

39. fejezet – „Adjatok nékik ti enni!” (4. rész)

Krisztus cselekedete, az éhező sokaság jelenvaló szükségleteinek kielégítése mély lelki tanulságot rejt minden munkása számára. Krisztus a kenyeret az Atyától kapta, és a tanítványoknak adta át, azok a sokaságnak, az emberek pedig egymásnak. Így mindenki, aki egy Krisztussal, Tőle kapja az élet kenyerét, a mennyei eledelt, és szétosztja másoknak.

Jézus teljesen Istenre hagyatkozott, elvette a néhány kenyeret, s bár az csak egy kis adag lett volna saját családjának, azaz a tanítványoknak, Ő mégsem őket hívta enni, hanem kezdte szétosztani köztük, s meghagyta, hogy szolgálják ki a népet. Az étel megsokasodott kezében, s a tanítványok keze, mely Krisztus, az Élet Kenyere felé nyúlt, sohasem ürült ki. A kis készlet mindenkit megelégített. Miután a népet ellátták, a maradékot összeszedték, s Krisztus és tanítványai együtt ettek a drága mennyei eledelből. {DA 369.4}  

A tanítványok jelentették a közvetítő csatornát Krisztus és az emberek között. Ez nagy bátorítás mai tanítványainak is. Krisztus a hatalmas központ, minden erő forrása. Tanítványai Tőle kapják, amire szükségük van. A legértelmesebb, lelki gondolkodású ember is csak annyit használhat fel; amennyit kap. Magától nem elégítheti ki a lelki szükségleteket. Csak azt oszthatjuk szét, amit Krisztustól kapunk, s csak aszerint kaphatunk, ahogyan másoknak adunk. Ha szüntelen adunk, szüntelen kapunk is, és minél többet adunk, annál többet kapunk. Így állandóan hihetünk, bízhatunk, kaphatunk és adhatunk.

Krisztus országa építésének munkája haladni fog, noha látszólag minden arra mutat, hogy a fejlődés lassú, lehetetlennek tűnik a haladás. A mű Istené, Ő gondoskodik eszközökről, küld segítőket, igaz, komoly tanítványokat, akiknek keze tele lesz eleséggel az éhező tömeg számára. Isten nem feledkezik meg azokról, akik szeretettel munkálkodnak, hogy átadják az élet igéjét a veszendő lelkeknek. Ezek, mikor itt az ideje, szintén kinyújtják kezüket eledelért más éhező lelkek számára.

Istenért végzett munkánk azt a veszélyt hordozza, hogy túlságosan bízunk abban, amit az ember saját képességeivel, tehetségével elvégezhet. Így szem elől tévesztjük az egyetlen Mesterművest. Krisztus munkása nagyon gyakran nincs tisztában személyes felelősségével. Az a veszély fenyegeti, hogy terhét különféle szervezetekre helyezi át, ahelyett, hogy Abban bízna, Aki minden erő kútforrása. Isten művének végzésekor súlyos hiba emberi bölcsességben vagy számokban bízni. A Krisztusért tett dolgok sikere nem annyira számokon vagy tehetségen múlik, hanem a szándék tisztaságán, a komoly, bízó hit igaz őszinteségén. El kell hordozni a személyes felelősséget, el kell vállalni a személyes kötelességet, személyesen kell erőfeszítéseket tenni azokért, akik nem ismerik Krisztust. Ahelyett, hogy áthárítanád felelősségedet olyasvalakire, akiről azt hiszed, hogy tehetségesebb nálad, dolgozz képességed szerint!

Amikor szívedben felvetődik a kérdés: "Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?" (Jn 6:5), válaszod ne a hitetlenség felelete legyen. Amikor a tanítványok meghallották a Megváltó utasítását: "Adjatok nékik ti enni" (Lk 9:13), minden nehézség eszükbe jutott. Megkérdezték: Elmenjünk a falvakba eledelt vásárolni? Így most is, mikor az emberek híján vannak az élet kenyerének, az Úr gyermekei megkérdezik: Elküldjünk valakiért a távolba, hogy jöjjön és megetesse őket? Ezzel szemben mit mondott Krisztus? "Ültessétek le az embereket" (Jn 6:10) - s ott helyben megetette őket. Amikor olyan lelkek vannak körülöttetek, akik szűkölködnek, tudjátok, hogy Krisztus ott van. Lépjetek érintkezésbe Vele! Hozzátok árpakenyereiteket Jézushoz!

A rendelkezésünkre álló eszközök látszólag nem elegendőek a munkához, de ha hitben előrehaladunk, bízunk Isten mindent megelégítő erejében, akkor bőséges források tárulnak fel számunkra. Ha a mű Istené, akkor Ő Maga fog gondoskodni az elvégzéséhez szükséges eszközökről. Megjutalmazza a Belé vetett őszinte, egyszerű bizodalmat. A kevés, ha bölcsen, takarékosan használják föl a menny Urának szolgálatában, megsokasodik a szétosztás során. Krisztus kezében nem fogyatkozott meg a kevés élelem, míg az éhező sokaság meg nem elégedett. Ha a minden erő Forrásához járulunk, s kinyújtjuk hit-kezünket, hogy kapjunk, meg fogunk erősödni munkánkban még a legfenyegetőbb körülmények között is, és képesek leszünk átadni másoknak az élet kenyerét.

Az Úr így szól: "Adjatok, néktek is adatik" (Lk 6:38). "Aki szűken vet, szűken is arat. [...] Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek, amint meg van írva:

"Szórt, adott a szegényeknek; Az ő igazsága örökké megmarad." Aki pedig magot ád a magvetőnek és kenyeret eleségül ád, és megsokasítja a ti vetéstekei és megnöveli a ti igazságtoknak gyümölcsét, hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez az Istennek" (2Kor 9:6-11).

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 21 - PÉNTEK - Jónás könyve 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jónás könyve 1 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3n%C3%A1s%201&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Abdi%C3%A1s%201&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten nemcsak népszerű feladatot bíz az emberekre.  Jónást népszerűtlen feladattal küldte Ninivébe, Asszíria fővárosába, ezért úgy gondolta, inkább elmenekül. Jónás könyvén kívül még egyszer olvasunk róla az Ószövetségben 2Kir 14:25-ben, amikor megjövendölte Izrael győzelmét és elvszett területeinek visszaszerzését. Ez egy népszerű feladat volt és örömmel teljesítette, de most Ninivébe népszerűtlen feladattal küldte Isten, amit nem szívesen teljesített.        

2.    Isten meg akarja menteni a kegyetlen embereket is. Az asszírok a világ legkegyetlenebb embereinek a hírében álltak. Különös kegyetlenséggel bántak ellenségeikkel. Isten azonban őket is szerette és őket is meg akarta menteni. Jónás biztosan hallott kegyetlenségeikről, ezért félt hozzájuk menni.  

3.    Isten bemutatkozik Jónásnak és a hajósoknak is. Isten észrevette, hogy Jónás ellenkező irányba menekül, ezért vihart küldött a tengerre, a sorsvetés Jónásra esett, a vihar elállt, amikor Jónást bedobták a tengerbe. Mindezek által Isten szólt és jelezte, hogy létezik, ott van, van hatalma a tengeren, hogy amikor akarja vihar keletkezik és amikor akarja eláll.

4.    Isten igaz gyermekei menteni akarnak. Jónásnak mentenie kellett volna a pogány hajósokat, a gonosz niniveieket, de nem tette. Viszont a pogány emberek meg akarják menteni őt. Ő nem imádkozik Istenéhez, a pogányok imádkoznak, és nemcsak a saját isteneikhez, hanem a Jónás Istenéhez, és neki mutatnak be áldozatot.          

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki mindenkit menteni akar

b.    akinek néha több reménye lehet az idegenekhez, mint saját népéhez

c.    aki véghez viszi célját még akkor is, ha prófétája az ellenkező irányba menekül

d.    aki ura száraznak és tengernek

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne meneküljön előled! Segítsd meg, hogy a népszerűtlen feladatot is elfogadja Tőled! Segítsd meg, hogy menteni akarjon, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 38-39. fejezet

39. fejezet – „Adjatok nékik ti enni!” (3. rész)

Miután a sokaság jóllakott, még rengeteg étel maradt. Ő azonban, akinek a végtelen hatalom összes tartalékai rendelkezésére állnak, ezt parancsolta: "Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen" (Jn 6:12). Ezek a szavak többet jelentettek a kenyér kosarakba rakásánál. A tanulság kettős. Semmit sem szabad elpocsékolni. Nem mulaszthatunk el semmilyen adódó lehetőséget. Ne hagyjunk figyelmen kívül semmit, ami segíthet egy emberen. Mindent gyűjtsünk össze, ami könnyíthet a föld éhezőin. Ugyanilyen körültekintéssel kell eljárnunk lelki dolgokban is. Amikor az emberek összeszedték a több kosárnyi maradékot, otthoni barátaikra gondoltak. Azt akarták, hogy osztozzanak a Krisztus által megáldott kenyérben. A kosarak tartalmát szétosztották a vágyakozó tömeg között, akik mindenhová elvitték azt a környékbe. Így azok, akik megvendégeltettek, átadták az égből származó kenyeret, hogy megelégítsék a lelki éhséget. El kellett ismételniük, amit Isten csodálatos dolgairól hallottak. Semmi sem veszett kárba. Egyetlen, örök üdvösségükre vonatkozó szó sem hullott a földbe értelmetlenül.

A kenyerek csodája az Istentől való függés tanulságát hordozza. Amikor Krisztus megelégítette az ötezret, az élelem nem volt azonnal kéznél. Látszólag semmilyen eszköz nem állt rendelkezésére. Ott állt a pusztában ötezer férfival, azonkívül asszonyokkal és gyerekekkel. Nem hívta a nagy sokaságot, hogy kövessék - hívás vagy parancs nélkül jöttek. Tudta, hogy miután oly sokáig hallgatták tanítását, bizonyára éhesek és kimerültek, hiszen hozzájuk hasonlóan Neki is szüksége volt táplálékra. Távol voltak otthonuktól, s az éj már-már leszállt. Sokaknak nem is volt pénzük, hogy élelmet vásároljanak. Aki az ő érdekükben negyven napot böjtölt a pusztában, nem tudta volna elviselni, hogy éhezve térjenek haza. Isten gondviselése helyezte Jézust arra a helyre, s Ő mennyei Atyjára bízta az eszközt, mellyel a szükséget kielégítheti.

Amikor szorult helyzetbe kerülünk, Istenre kell hagyatkoznunk. Az élet minden percében józanul, bölcsen kell cselekednünk, nehogy megfontolatlan lépéssel próbának tegyük ki magunkat. Nem szabad előidéznünk a nehézségeket Isten eszközeinek figyelmen kívül hagyásával, a Tőle kapott képességek helytelen fölhasználásával. Krisztus munkásainak maradéktalanul be kell tartaniuk az Ő utasításait. A mű Istené, s ha mások áldására akarunk élni, az Ő terveit kell követnünk. Az én nem állhat a központban, nem illeti tisztelet. Ha saját elgondolásaink szerint tervezünk, az Úr megengedi, hogy beleessünk hibáinkba. Ha azonban az Ő útmutatását követve kerülünk szorult helyzetbe, Ő megszabadít. Nem kell kétségbeesnünk, hanem vészhelyzetben mindig Tőle kérjünk segítséget, akinek végtelen tartalékok állnak rendelkezésére. Sokszor vesznek majd körül kísértő körülmények, olyankor a legteljesebb hittel Istenre kell bíznunk magunkat. Ő minden lelket megtart, aki azért keveredett bajba, mert megpróbált az Úr útjához igazodni.

Krisztus megparancsolta nekünk a próféta által: "Az éhezőnek megszegd kenyeredet", és "ha meztelent látsz, felruházzad", és "a szegény bujdosókat házadba bevigyed" (Ésa 58:7). Ő parancsolja nekünk: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek" (Mk 16:15). Mégis hányszor elbátortalanodik szívünk, hitünk cserbenhagy, s mi látjuk, mily nagy a szükség, és mily csekélyek eszközeink. Akárcsak András, amikor az öt árpakenyérre és a két kis halra tekintett, mi is felkiáltunk: "Mi az ennyinek?" (Jn 6:9) Gyakran habozunk, nem vagyunk hajlandóak mindent odaadni, amink van, mert félünk áldozni és feláldoztatni másokért. Jézus azonban megparancsolta nekünk: "Adjatok nékik ti enni" (Lk 9:13). Parancsa ígéret: mögötte ugyanaz az erő áll, mint amely megvendégelte a sokaságot a tengerparton.