Higgyetek az Ő prófétáinak - június 6 - VASÁRNAP - Márk 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 9. fejezet 2151. nap

10. fejezet (1. rész) – MIÉRT VAN OKUNK AZ IMÁRA?

Az ima feltárja az ember előtt az igazságot. – Miért nem kapunk többet attól, aki a világosság és a hatalom forrása? Túl keveset várunk el Tőle. Vajon kihűlt volna Isten ember iránti szeretete? Nem árad többé szeretete bűnös világunkra? Nem vágyik többé arra, hogy erejét bevesse népe érdekében? Krisztus diadalra vezet minket. Ki kételkedhet ebben, hiszen tudjuk, hogy királyi palástját és koronáját letéve emberi természetet öltött, és lejött erre a világra, hogy az ember kezese és egyben helyettese is legyen.

Nem értékeljük kellőképpen az ima erejét és hatékonyságát. „A Lélek gyengeségünk segítségére siet, hiszen nem tudjuk, hogyan imádkozzunk. De maga a Lélek esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róm 8:26) Isten azt akarja, hogy imában hozzá jöjjünk, hogy világosságot áraszthasson elménkbe. Csakis Ő értetheti meg velünk az igazságot, teheti fogékonnyá és vetheti alá akaratának a szívünket. Értelmünket úgy fejlesztheti, hogy különbséget tehessünk igazság és hamis tanok között. Megerősítheti elménket, és olyan ismeretekbe avatná, amelyek a hittel párosulva győzelemre vezethetnek a kísértések felett. Imádkozzatok tehát szüntelen! Az Úr meghallotta Dániel imáját, és a mi imáinkat is meghallja, ha úgy közeledünk hozzá, ahogy Dániel. – Review and Herald, 1904. március 24.

 

Mai Bibliai szakasz: Márk 11

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=M%C3%A1rk%2011&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=M%C3%A1rk%2011&version=NT-HU

A 11. fejezet változást jelent úgy gondolati síkon, mint az események irányában, hiszen ez volt az emberiség történelmének fordulópontja. Az egész menny feszülten figyelte Jézus életének utolsó hetét, amely a Kálvária keresztjén ért véget. Az idő az Amazonas folyóhoz hasonlóan hömpölygött a jó és gonosz végzetes összecsapása felé.

Krisztus félretette királyi ruháját, és az emberek szolgájává lett (Filippi 2). Isten Fia az emberek között járt, gyógyította és felszabadította őket a gonosz kötelei alól, Vele való kapcsolatra hívott, könnyeket törölt, a szeretet és együttérzés kötelékével vonzotta őket magához. Most pedig elérkezett az áldozatra való figyelés ideje – a szeretet végső és örök ajándéka.

A világmindenség Teremtője kölcsönhajóval szelte át a vizeket, vendégségben fogyasztotta el a páskavacsorát, kölcsönzött sírba fog helyeztetni, és most egy kölcsönkért szamáron vonul be Jeruzsálembe. Korábban szolgálata során – amennyire tudni lehet – soha nem utazott állaton, most azonban egy fiatal szamáron vonul be a városba – micsoda királyi jelvény! Az állatot egy olyan helyről kellett elhozni, ahol két út találkozott. Érdekes gondolat! Te és én két út közül választhatunk. Az egyik széles és sok kellemes dologgal van kikövezve, a másik keskeny és nehézségeket tartogat, de mindig bízhatunk az Úrban, hogy az élet ösvényén vezet.

Az emberek kiáltozva királlyá akarták koronázni Őt. Szemük vak volt igazi küldetésének meglátására. Az Ördög azt akarta, hogy Krisztus a koronára nézzen – de az csak a kereszt után következhetett! Krisztus szeretete az elbukott emberiség iránt olyan hatalmas volt, hogy semmi sem tántoríthatta volna el öröktől fogva elrendelt küldetésétől. „Mint ahogy nem volt idő, amikor Isten ne létezett volna, olyan biztosan nem volt egy olyan pillanat sem, amikor a végtelem elme ne lelte volna kedvét abban, hogy kinyilatkoztassa kegyelmét az emberiségnek.” (Signs of the Times, 1901. június 12.)

Az ünneplő menet egy magas helyen állt meg, ahonnan Krisztus a Kidrón völgyén át Jeruzsálem szikrázó márványtemploma felé tekintett, és megállíthatatlanul sírni kezdett. Bár készek voltak Őt megkoronázni földi uralkodójukká, nem voltak hajlandók szívük királyává tenni Őt. Házuk elhagyatott lesz.

Azért imádkozom, hogy a napi döntéseid és tetteid a keskeny útra figyeljenek – a mennyei útra – az egyetlen útra, amely Krisztushoz, a koronához és a trónushoz vezet (Jel 3:21).

Jim Ayer

305. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 10. fejezetéhez (június 6-12.).

Kisgyermekes apukaként gyakran hallom a kérdést: „De miért, apa?” A legtöbb esetben jó a kérdés. Végül is a fiatal, fejlődő elmének nyomós okra van szüksége, hogy azt tegye, amire kérték.

Azonban néha a „Miért?” kérdéssel igyekeznek megkerülni a szükséges változtatást. Honnan tudom? Mert bármennyire is gyűlölöm beismerni, de amikor Isten arra késztet, hogy változtassak az életemen, én is gyakran azon veszem észre magam, hogy ugyanezt a stratégiát alkalmazom.

Az, hogy az életünkben nagyobb részt tegyen ki az imádság, áldozatot követel sokunktól. Időbe telik és állhatatosságot igényel, és kihívást jelenthet, hogy még több változást vigyünk végbe az életünkben.

De megéri-e ez a változtatás? Igen, hihetetlenül. Mint ahogy ez a fejezet találóan rámutat, tucatnyi jó oka van, hogy az imádságot előbbre soroljuk az életünkben.

Gondoljunk csak Jézus példájára.

„Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék.” (Márk 1:35)

A napjának legfontosabb idejében, mielőtt még bármi megzavarhatta volna, Jézus imádkozott. De nem csak a nap kezdetén. A földi szolgálata alatt Jézust gyakran imádság közepette találhattuk, függetlenül attól, hogy a nap mely órájáról volt szó.

És mivel imádkozott, Jézus győzedelmeskedett Sátán és a bűn felett. És emiatt a győzelem miatt a megváltás az enyém és a tied. Köszönjük, Jézus, hogy első helyre tetted az imádságot. Hadd járjak én is a Te nyomdokaidban.

Eddie Schwisow

A Prófécia Hangja PR Igazgatója, Johnstown, Colorado, USA

Fordította Gősi Csaba