Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 7 - SZERDA - Nehémiás 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 52. fejezet 423. nap

52. Az évenkénti ünnepek

A szentélynél évenként háromszor gyűlt össze imádkozásra az egész Izrael. (2Móz 23:14-16). Eme gyülekezések helye eleinte Siló volt, később azonban Jeruzsálem lett a nemzet istentiszteletének központja és itt gyűltek össze a törzsek a nagy ünnepekre.

A nép körül volt véve vad, hadakozó törzsekkel, melyek mohón vágytak Izrael országának birtokbavételére, mégis a parancs szerint évenként háromszor a katonai szolgálatra alkalmas férfiaknak és mindenkinek, aki csak megtehette az utat, el kellett hagynia otthonát, hogy a gyülekezés helyén megjelenjen. Mi akadályozta meg ilyenkor az ellenséget, hogy ne törjön rá a védtelen otthonokra és tűzzel, karddal ne pusztítsa el azokat? Mi őrizte meg az országot a betöréstől, mely Izraelt idegen ellenség rabságába vinné? Az Úr megígérte, hogy oltalmazója lesz népének. "Az Úr angyala pedig tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket" (Zsolt 34:8). Míg az izraeliták felmentek imádkozni, isteni hatalom tartotta féken az ellenséget. "Mert kiűzöm a népeket előled, és kiszélesítem határodat, és senki nem kívánja meg a te földedet, mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként háromszor" (2Móz 34:24).

Az első ünnepet, a páskát, vagyis a kovásztalan kenyerek ünnepét a zsidó esztendő első hónapjában, Abib hónapban tartották meg. Ez az időpont a mai március végének és április elejének felel meg. A téli hideg elmúlt, a kései eső véget ért, s az egész természet frissességében és szépségében tündökölt. A dombokon és a völgyeken már zöldült a fű és vadvirágok ékesítették a réteket. A hold, amely a holdtöltéhez közeledett, beezüstözte az estéket. Ezt az évszakot énekelte meg oly szépen a költő:

"Mert ímé a tél elmúlt,

az eső elmúlt, elment.,

Virágok láttatnak a földön,

az éneklésnek ideje eljött,

és a gerlicének szava hallatik a mi földünkön.

A fügefa érleli első gyümölcsét,

és a szőlők virágzásban vannak, jó illatot adnak"

(Énekek 2:11-13).

Az egész ország tele volt Jeruzsálembe vonuló zarándok csoportokkal. A pásztorok nyájaiktól, a gulyások a hegyekről, a halászok a galileai tengerről, a földművesek a földjeikről és a prófétaifjak a szent iskolákból valamennyien ama hely felé tartottak, ahol Isten jelenléte nyilatkozott meg. A menet állandóan növekedett és a szent város elérése előtt nagyon naggyá lett.

A természet szépsége örömet ébresztett Izrael szívében és hálát a minden jót adó iránt. Jahve dicsőségét és fenségét magasztalva zsoltárokat énekeltek. A jelt adó trombita hangjára a cimbalmok kíséretével sok száz torokból csendült fel a hálaadó ének:

"Örvendezek, mikor mondják nékem:

Menjünk el az Úr házába!

Ott álltak a mi lábaink

a te kapuidban, óh Jeruzsálem! [...]

Ahová feljárnak a nemzetségek, az Úrnak nemzetségei, [...]

Izráelnek, az Úr nevének tiszteletére [...]

Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért;

legyenek boldogok a téged szeretők! [...]

(Zsolt 122:1-6).

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 11

Talán azt gondolnánk, hogy az emberek csak úgy özönlenek Jeruzsálembe most, hogy a templom, és a falak elkészültek. Nem így történt. A vezetők ott laktak (1. vers), de a nép többsége úgy tűnik, hogy vonakodott ott letelepedni. A második vers említi meg, hogy az emberek áldották azokat, akik önként vállalkoztak arra, hogy Jeruzsálemben éljenek.

Isten utasította Mózest, hogy építsen neki szentélyt, ahol népe között lakhat. Miért nem választják az emberek ezt a lehetőséget, hogy ott lakjanak ahol a templom van, így Isten jelenlétében lehetnének? Jeruzsálem most sokkal biztonságosabb lakhely volt, mivel körös-körül fal védte. Szóval az emberek miért nem sereglettek oda, hogy ott élhessenek?

Egy kis elmélkedés: (1) Talán azért, mivel ha közelebb laknak Isten jelenlétéhez, szigorúbb, tisztább életet kellett volna élniük, és a többségüknek ez kényelmetlenséget okozott volna? (2) Vagy talán úgy érezték, hogy Jeruzsálemben a cselekedeteiket sokkal jobban megfigyelhették, miközben Istenhez illő életet vártak el tőlük? Például, nem vásárolhattak vagy adhattak el szombat napján (Neh 13:15-17).

Istenünk, éreztesd velünk úgy, mint meg soha, hogy a Te jelenléted mindig biztonságos hely számunkra!

Pardon Mwanza

58. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 51. és 52. fejezeteihez (szept. 4-10).

Olyan korban élünk, ahol az egyre növekvő szakadék azok közt, akiknek van, és akiknek nincs, előtérbe van helyezve. Áldás tehát Isten módszeréről olvasni, amellyel féken tartotta a túlzott jólétet és szegénységet. Bárcsak ma is alkalmazhatnánk ezt! Minden harmadik, hetedik és ötvenedik évben az emberi tökéletlenség miatt meglévő egyenlőtlenségek vissza lettek állítva. A szántóföldeket és a szőlőskerteket teremni hagyták, anélkül, hogy begyűjtötték volna a termést, azon év előtt, amikor Isten megígérte, hogy annyival több lesz nekik, hogy elég lesz Izráel gyermekei számára, hogy két évig megéljenek, úgy hogy nem tettek semmit. Minden 50. évben a szabadságév kezdetét jelölte az engesztelés napja. A földeket visszaadták azoknak, akik elvesztették őket a nehéz időknek köszönhetően. Megnyomták a gazdasági visszaállítás gombját, és a szélsőséges szegénység és szélsőséges jólét el lett törölve. Azt tanította ez Isten népének, hogy ez a világ nem az övék, és a föld nem a végső otthona Isten népének. Jószándékúan kell viselkednünk azokkal, akiknek nálunk sokkal kevesebbe van, és a vagyont, amit felhalmozunk, Isten céljának támogatására kell szenteljük. A szegények felé való könyörületes törődésen keresztül válunk igazán gazdaggá.

Míg bizonyos éveket a szegényeknek szentelt különleges figyelem különböztette meg a többitől, az évenkénti ünnepek minden évben Istenre és az ő megváltási művére irányították a figyelmet. Az ünnepség legalább két dolgot tett: 1. Megőrizte Isten népét attól, hogy pogány ünnepségekbe keveredjenek, és őrizte hűségüket az igaz Istenhez. 2. Emlékeztetőül szolgált, hogy a megváltás ajándékának társadalmi dimenziója is van, nem csak egy egyéni élmény.

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 6 - KEDD - Nehémiás 10

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 51. fejezet 422. nap

Az Úr határt akart szabni a birtok és a hatalom iránti mértéktelen szeretetnek. Egyik részről a gazdagság állandó halmozása, másik részről a szegénység és elhagyatottság teremt nagy visszásságot. A gazdagok hatalmának bizonyos fékentartása nélkül egyeduralom jönne létre, és a szegényeket - Isten szemében teljesen egyenértékűeket - jobban boldoguló testvéreikhez viszonyítva alárendeltekként kezelnék. Az ilyen elnyomás érzete felkorbácsolná a szegényebb osztály szenvedélyét. A kétségbeesés és elszántság érzése a társadalom erkölcsi bomlását segítené elő és ajtót nyitna mindenféle bűncselekménynek. A rendelkezés, melyet Isten hozott, a társadalmi egyenlőséget igyekezett elősegíteni. A szombat- és a kürtölési év rendelkezései nagymértékben helyretették azt, amit időközben a nemzet társadalmi és gazdasági életében elromlott.

Ezek a szabályok áldani kívánták a gazdagokat és a szegényeket. Visszatartják a fösvénységet és az önfelmagasztalás hajlamát; a két osztály között a jóakaratot, a bizalmat, a jótékonyság nemes lelkületét ápolván elősegíti a társadalmi rendet és az államvezetés szilárdságát. Mindnyájan össze vagyunk szőve az emberiség nagy szőttesében, s amit mások hasznára és áldására tehetünk, az áldásban hat vissza ránk. Az egymástól való függés törvénye köti a társadalom minden osztályát. A szegény nem függ jobban a gazdagtól, mint a gazdag a szegénytől. Míg az egyik osztály részesedést kér az áldásokból, amelyeket Isten adományozott a gazdagnak; addig a másiknak szüksége van a hűséges kiszolgálásra, az értelem, a csontok és izmok erejére, amely a szegények tőkéje.

Isten áldásokat ígért Izraelnek utasításai iránti engedelmessége feltételeként. "Esőt adok néktek idejében, és a föld megadja az ő termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét. És a ti csépléstek ott éri a szüretet, és a szüret ott éri a vetést, és elégségig ehetitek kenyereteket, és bátorságosan lakhattok a ti földeteken. Mert békességet adok azon a földön, hogy mikor lefeküsztök, senki fel ne rettentsen; és kipusztítom az ártalmas vadat arról a földről, és fegyver sem megy át a ti földeteken. És közöttetek járok, és a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Ha pedig nem hallgattok reám, és mind e parancsolatokat meg nem cselekszitek [...] felbontjátok az én szövetségemet [...] magotokat hiába vetitek el, mert ellenségeitek emésztik meg azt. És kiontom haragomat reátok, hogy elhulljatok a ti ellenségeitek előtt, és uralkodjanak rajtatok a ti gyűlölőitek, és fussatok, mikor senki nem kerget titeket" (3Móz 26:4-17).

Sokan vannak, akik nagy lelkesedéssel állítják, hogy Isten földi áldásaiban mindenkinek egyformán kell részesednie. De nem ez volt a Teremtő szándéka. Az emberek körülményeinek különbözősége egyike azoknak az eszközöknek, amelyek által Isten a jellemet vizsgálni és fejleszteni akarja. Mégis az a szándéka, hogy akiknek vagyonuk van, azok csupán javaik sáfárainak tekintsék magukat, akikre eszközök bízattak a szenvedők és bajban levők javára.

Krisztus mondta, hogy szegények mindenkor lesznek közöttünk, és sorsát szenvedő népével azonosította. Megváltónk szíve együtt érez földi gyermekeinek legszegényebbjeivel és legnyomorultabbjaival is. Nekünk mondja: azok őt képviselik a földön. Közénk helyezte őket, hogy szívünkben feltámassza azt a szeretetet, amit ő érez a szenvedő és elnyomott iránt. A velük szemben megmutatkozó könyörületet és jóakaratot, valamint a kegyetlenkedést vagy részvétlenséget úgy veszi, mintha vele tennénk.

Mennyire más lenne a világ erkölcsi és szellemi állapota, ha a törvényt, - amelyet Isten a szegények javára adott - megvalósítanák! Az önzés és önteltség nem volna olyan általános, ha mindenki jó kapcsolatot ápolna mások boldogulására és jólétére; s az oly széles körben elterjedt szegénység - és mindaz, ami sok országban látható - nem létezne!

Az Isten által előírt alapelvek megakadályozták volna a borzalmas gonoszságokat, amelyek minden korban bekövetkeztek a szegények és gazdagok közötti kibékíthetetlen ellentétből. Ezek az alapelvek megakadályozhatnák a nagy gazdagságok felhalmozását és a határtalan fényűzés élvezetét, meggátolnák tízezrek következetes tudatlanságát és lezüllését, akiknek rosszul fizetett szolgálatából mérhetetlen vagyonokat szereznek. A gondok békés megoldását hoznák, melyek most a világot anarchiával és vérontással fenyegetik.

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 10

„Esküt tevének, hogy az Isten törvényében járnak” (29. vers). Hol tanulták meg a léviták, papok, énekesek, kapuőrök, hogy hogyan járjanak Isten törvényében? Isten szavából tanulták meg, amit Mózes, Isten szolgája jegyzett le.

Az Ige szerint a nép Isten melletti döntése a következő konkrét elhatározásokat foglalta magába: (1) Nem fogják a lányaikat feleségül adni a föld más népeihez, és a fiaiknak se vesznek feleségeket onnan; (2) Ha a föld lakói árut, vagy bármilyen gabonát hoznak, hogy szombatnapon eladják, az izraeliták nem fogják megvenni szombaton, vagy más szent napon; (3) megadják a tizedet és adományaikat, és minden hetedik évben lemondanak a föld terméséről, nyugodni hagyják, és elengedik a kint levő tartozásokat.

Miközben az emberek véleményeket formálnak ott, ahol Isten szava világos, Isten törvényében járni azonban csak egy úton lehet, és csak azt kell követni, még ha kényelmetlen is. Nem volt könnyű az izraelitáknak, akik összegyűltek ott, hogy döntést hozzanak Isten követése mellett ezen a három területen, de mégis készségesen szövetséget kötöttek Istennel, és ezt jelenti Isten törvényében járni.

Istenünk, alázz meg minket akár még ma, hogy így a Te törvényedben járhassunk.

Pardon Mwanza

58. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 51. és 52. fejezeteihez (szept. 4-10).

Olyan korban élünk, ahol az egyre növekvő szakadék azok közt, akiknek van, és akiknek nincs, előtérbe van helyezve. Áldás tehát Isten módszeréről olvasni, amellyel féken tartotta a túlzott jólétet és szegénységet. Bárcsak ma is alkalmazhatnánk ezt! Minden harmadik, hetedik és ötvenedik évben az emberi tökéletlenség miatt meglévő egyenlőtlenségek vissza lettek állítva. A szántóföldeket és a szőlőskerteket teremni hagyták, anélkül, hogy begyűjtötték volna a termést, azon év előtt, amikor Isten megígérte, hogy annyival több lesz nekik, hogy elég lesz Izráel gyermekei számára, hogy két évig megéljenek, úgy hogy nem tettek semmit. Minden 50. évben a szabadságév kezdetét jelölte az engesztelés napja. A földeket visszaadták azoknak, akik elvesztették őket a nehéz időknek köszönhetően. Megnyomták a gazdasági visszaállítás gombját, és a szélsőséges szegénység és szélsőséges jólét el lett törölve. Azt tanította ez Isten népének, hogy ez a világ nem az övék, és a föld nem a végső otthona Isten népének. Jószándékúan kell viselkednünk azokkal, akiknek nálunk sokkal kevesebbe van, és a vagyont, amit felhalmozunk, Isten céljának támogatására kell szenteljük. A szegények felé való könyörületes törődésen keresztül válunk igazán gazdaggá.

Míg bizonyos éveket a szegényeknek szentelt különleges figyelem különböztette meg a többitől, az évenkénti ünnepek minden évben Istenre és az ő megváltási művére irányították a figyelmet. Az ünnepség legalább két dolgot tett: 1. Megőrizte Isten népét attól, hogy pogány ünnepségekbe keveredjenek, és őrizte hűségüket az igaz Istenhez. 2. Emlékeztetőül szolgált, hogy a megváltás ajándékának társadalmi dimenziója is van, nem csak egy egyéni élmény.

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 5 - HÉTFŐ - Nehémiás 9

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 51. és 52. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 51. fejezet 421. nap

A szombatévben a héber rabszolgákat is fel kellett szabadítani és nem volt szabad őket üresen elbocsátani. Az Úr rendelkezése ez volt: "És mikor szabadon bocsátod őt mellőled, ne bocsásd el őt üresen; Hanem terheld meg őt bőven a te juhaidból, a te szérűdről, és a te sajtódból; amivel megáldott téged az Úr, a te Istened, adj néki abból" (5Móz 15:13-14).

A munkás bérét azonnal ki kellett fizetni: "A szegény és szűkölködő napszámoson ne erőszakoskodjál, akár atyádfia, akár a te jövevényeid azok, akik a te földeden a te kapuid között vannak. Azon a napon add meg az ő bérét, és le se menjen felette a nap; mert szegény ő, és kívánkozik az után az ő lelke" (5Móz 24:14-15).

Ugyancsak különleges utasítást kaptak a munkából elmenekültekkel kapcsolatban: "Ne add ki a szolgát az ő urának, aki az ő urától hozzád menekült. Veled lakjék, te közötted, azon a helyen, amelyet választ valamelyikben a te városaid közül, ahol néki tetszik; ne nyomorgasd őt" (5Móz 23:15-16).

A szegények számára a hetedik év az adósságok elengedésének esztendeje volt. A hébereknek minden időre meg lett parancsolva, hogy segítsék szükségbe jutott testvéreiket kamat nélküli pénz kölcsönzésével. A szegényektől uzsorát venni kifejezetten tiltott volt. "Ha a te atyádfia elszegényedik, és keze erőtlenné lesz melletted, segítsd meg őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy megélhessen melletted. Ne végy őtőle kamatot vagy uzsorát, hanem félj a te Istenedtől, hogy megélhessen melletted a te atyádfia. Pénzedet ne add néki kamatra, se uzsoráért ne add a te eleségedet" (3Móz 25:35-37). Ha tartozása kifizetetlen maradt az elengedés évéig, magát a tőkét sem lehetett befektetni. A népet kifejezetten intették, nehogy testvéreiktől ez okból a szükséges segítséget visszatartsák. "Ha mégis szegénnyé lesz valaki a te atyádfiai közül [...] ne keményítsd meg a te szívedet, [...] hogy ne legyen a te szívedben valami istentelenség, mondván: Közelget a hetedik esztendő, az elengedésnek esztendeje; és elfordítsd szemedet a te szegény atyádfiától, hogy ne adj néki; mert ő ellened kiált az Úrhoz, és bűn lesz benned. [...] Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden." "[...] és örömest adj kölcsön néki, amennyi elég az ő szükségére, ami nélkül szűkölködik" (5Móz 15:7-9.11.8).

Senkinek sem kellett félnie attól, hogy adakozókészsége szegénységbe dönti. Az Isten törvénye iránti engedelmesség biztosan áldást hozott. "[...] sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak" (5Móz 15:6).

Hét szombatesztendő - hétszer hét esztendő - után az elengedés, a kürtölés nagy esztendeje következett. "Akkor fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken. És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza ki-ki az ő birtokát, és térjen vissza ki-ki az ő nemzetségéhez" (3Móz 25:9-10).

"A hetedik hónapban a hónap tizedikén az engesztelés napján" harsant fel a kürt. Szerte az országban, ahol zsidó nép lakott, hallható volt hangja, felszólítva Jákób minden gyermekét, hogy köszöntsék az elengedés esztendejét. Az engesztelés nagy napján elégtételt tettek Izrael bűnéért és a nép boldog szívvel köszöntötte a kürtölést.

Mint a szombatévben, a földet most sem volt szabad bevetni vagy learatni, és mindent, ami termett, a szegények jogos tulajdonának tekintettek. A héber rabszolgáknak azt az osztályát, akik a szombatévek alatt nem szabadultak fel, most szabadon engedték. De a kürtölés évét a közben elzálogosított földnek a visszaadása jellemezte leginkább. Isten parancsára az egész földet sorsvetés szerint osztották föl. Senkinek sem volt szabad tulajdonát elcserélni sem eladni, hacsak a szegénység nem kényszerítette erre. De ha ez megtörtént, és ha ő, vagy egyik rokona vissza akarta azt váltani, a megvásárló nem akadályozhatta ezt meg. Ha ez a kürtölés évéig nem történt meg, akkor a birtok visszaszállt tulajdonosára vagy örökösére.

Az Úr kijelentette Izraelnek: "A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam" (3Móz 25:23). A népnek tudatosítania kellett azt, hogy Isten földje volt az, amit ők egy időre birtokolnak; Isten a jogos tulajdonos, az eredeti birtokos, és ő különösen tekintettel volt a szegényekre és szerencsétlenekre. Mindenkinek elméjébe kellett vésnie, hogy a szegényeknek épp oly jogos helyük van Isten világában, mint a gazdagoknak.

Ilyen intézkedéseket hozott a kegyelmes Teremtő, hogy enyhítse a szenvedést, és reményt, napsugarat árasszon a nincstelenek és nélkülözők életébe.

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 9

Igen, az istentiszteletben megvan az ideje a böjtnek, bűneink megvallásának, megalázkodásnak hatalmas Istenünk előtt. Ez nem csak Nehémiás kortársainak szólt, hanem nekünk is, akik ma élünk, mivel mi is a menny és a föld Istenét szolgáljuk és imádjuk.

Bűneink megvallása és a megalázkodás az eredménye annak, ha a szívünket visszafordítjuk Istenhez. A reformáció és megújulás bizonyítéka Isten népének kívülről látható cselekedeteiben található. A megújulás egyben felhívás arra, hogy fordítsunk hátat mindannak, ami elválaszt bennünket Isten szolgálatától. Istenhez való visszatérést jelent, és az Ő akaratának teljesítését, ami talán radikális változásokat jelent életünkben. Istennel szövetséget kötni egyben azt is jelenti, hogy engedelmeskedni fogunk neki.

Isten imádata nem egy passzív életmód, hanem éppen ellenkezőleg, igencsak sokféle cselekvésre indít! Nehémiás könyvében olvashatjuk, hogy az emberek összegyűltek, „böjtölének, gyászba öltözvén és port hintvén fejükre” (1. vers), hangosan kiáltottak az Úrhoz (4. vers). Az előző fejezetben olvashattuk, hogy így szólt „az egész nép felemelt kezekkel: Ámen! Ámen! És meghajtván magukat, leborulának az Úr előtt arccal a földre” (Neh 8:6).

Miközben ellenségünk, sátán, rá tud venni arra, hogy eltúlozzuk a dolgokat, mégis van helye az aktív szolgálatnak mindaddig, míg imádatunk központja maga a mindenható Isten.

Ó, Istenünk, segíts meg minket, hogy mindig Téged szolgáljunk lélekben és igazságban! Ámen.

Pardon Mwanza

58. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 51. és 52. fejezeteihez (szept. 4-10).

Olyan korban élünk, ahol az egyre növekvő szakadék azok közt, akiknek van, és akiknek nincs, előtérbe van helyezve. Áldás tehát Isten módszeréről olvasni, amellyel féken tartotta a túlzott jólétet és szegénységet. Bárcsak ma is alkalmazhatnánk ezt! Minden harmadik, hetedik és ötvenedik évben az emberi tökéletlenség miatt meglévő egyenlőtlenségek vissza lettek állítva. A szántóföldeket és a szőlőskerteket teremni hagyták, anélkül, hogy begyűjtötték volna a termést, azon év előtt, amikor Isten megígérte, hogy annyival több lesz nekik, hogy elég lesz Izráel gyermekei számára, hogy két évig megéljenek, úgy hogy nem tettek semmit. Minden 50. évben a szabadságév kezdetét jelölte az engesztelés napja. A földeket visszaadták azoknak, akik elvesztették őket a nehéz időknek köszönhetően. Megnyomták a gazdasági visszaállítás gombját, és a szélsőséges szegénység és szélsőséges jólét el lett törölve. Azt tanította ez Isten népének, hogy ez a világ nem az övék, és a föld nem a végső otthona Isten népének. Jószándékúan kell viselkednünk azokkal, akiknek nálunk sokkal kevesebbe van, és a vagyont, amit felhalmozunk, Isten céljának támogatására kell szenteljük. A szegények felé való könyörületes törődésen keresztül válunk igazán gazdaggá.

Míg bizonyos éveket a szegényeknek szentelt különleges figyelem különböztette meg a többitől, az évenkénti ünnepek minden évben Istenre és az ő megváltási művére irányították a figyelmet. Az ünnepség legalább két dolgot tett: 1. Megőrizte Isten népét attól, hogy pogány ünnepségekbe keveredjenek, és őrizte hűségüket az igaz Istenhez. 2. Emlékeztetőül szolgált, hogy a megváltás ajándékának társadalmi dimenziója is van, nem csak egy egyéni élmény.

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 4 - VASÁRNAP - Nehémiás 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 51. és 52. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 51. fejezet 420. nap

51. Isten gondja a szegényekre

Az istentiszteleti összejövetelek előmozdítása, valamint a szegényekről való gondoskodás céljából minden jövedelemből egy második tizedre is szükség volt. Az első tizedről az Úr kijelentette: "[...] a Lévi fiainak örökségül adtam minden tizedet Izráelben" (4Móz 18:21). A másodikról azonban így rendelkezett: "És egyed az Úrnak, a te Istenednek színe előtt azon a helyen, amelyet kiválaszt, hogy ott lakozzék az ő neve, gabonádnak, mustodnak, olajodnak tizedét, a te barmaidnak és juhaidnak első fajzását: hogy tanuljad félni az Urat, a te Istenedet minden időben" (5Móz 14:23; 16:11-14). Ezt a tizedet vagy pénzbeni megfelelőjét két éven át arra a helyre kellett vinni, ahol a szentély állt. A hálaáldozatnak Isten részére való bemutatása, valamint a meghatározott résznek a pap számára történő felajánlása után a megmaradt részt az áldozatot hozónak megvendégelésre kellett felhasználnia, amelyen részt vehettek a léviták, a jövevények, az árvák és az özvegyek. Így gondoskodtak a hálaáldozatokról és a megvendégelésekről az évenkénti ünnepeken, ezáltal a népet bevonták a papok és a léviták társaságába, hogy Isten szolgálatában oktatást és bátorítást nyerjenek.

Minden harmadik évben azonban otthon kellett a második tizedet a léviták és a szegények vendéglátására fordítani, amint Mózes megparancsolta. "[...] hogy egyenek a te kapuid között, és jóllakjanak" (5Móz 26:12). Ez a tized a jótékonyság és a vendégszeretet gyakorlásának alapját képezte.

A szegényekről további gondoskodás is történt. Isten igényeinek elismerésén kívül a Mózes által adott törvényeket semmi sem jellemzi jobban, mint a szegények iránti bőkezű, gyöngéd és vendégszerető lelkület. Bár Isten mérhetetlen áldásokat ígért népének, az mégsem volt szándéka, hogy a szegénység ismeretlen legyen közöttük. Kijelentette: szegények mindenkor lesznek az országban. Mindig lesznek népe között olyanok, akik együttérzésüket, gyengédségüket és jóakaratukat igénybe vennék. Akkor éppúgy, mint manapság, voltak, akiket szerencsétlenség, betegség ért és elveszítették tulajdonukat; mégis mindaddig, amíg követték az Isten által adott utasításokat, nem volt közöttük koldus, sem olyan, aki táplálékban hiányt szenvedett.

Isten törvénye a föld terméséből biztosított egy részt a szegényeknek. Ha valaki éhes volt, joga volt felebarátjának földjére, gyümölcsöskertjébe vagy szőlőjébe menni és a gabonából vagy gyümölcsből enni. Ezzel az engedéllyel téptek a kalászból a tanítványok is, amint szombatnapon áthaladtak a búzamezőn.

A termőföldek és gyümölcsöskertek utószedése (böngészése, tarlózása) egészen a szegényeket illette. "Mikor learatod aratni valódat a te meződön, és kévét felejtesz a mezőn ne térj vissza annak felvételére [...] Ha olajfád termését lerázod, ne szedd le, ami még utánad marad [...] Ha szőlődet megszeded, ne mezgéreld le; a jövevényé, árváé és az özvegyé legyen az. És emlékezzél vissza, hogy szolga voltál Egyiptom földén" (5Móz 24:19-22; 3Móz 19:9-10).

Hétévenként pedig különös módon intézkedtek a szegényekről. A szombatév - ahogy ezt nevezték - az aratás befejeztével kezdődött. A betakarítást követő vetési időben a nép nem vethetett, tavasszal nem művelhette szőlőjét és nem számolhatott sem aratással, sem szürettel. Abból, amit a föld termett, mindenki szabadon ehetett amíg friss volt, de tárházaikban semmit sem helyezhettek el. Annak az évnek termése az árváké, az özvegyeké, a jövevényeké és a mezei vadaké kellett legyen (2Móz 23:10-11; 3Móz 25:5).

De ha a föld általában csak annyit termett, hogy kielégítse a nép igényeit, hogyan éltek meg ez alatt az év alatt, amikor semmi termést nem takaríthattak be? Erről Isten ígérete jó előre gondoskodott. "Én rátok bocsátom majd az én áldásomat a hatodik esztendőben" - mondta - "hogy három esztendőre való termés teremjen. És mikor a nyolcadik esztendőre vettek, akkor is az ó termésből esztek egészen a kilencedik esztendeig; mindaddig ó gabonát esztek, míg ennek termése be nem jön" (3Móz 25:21-22).

A szombatév megtartása a föld és a nép javát szolgálta. A föld egy évi pihenés után a következő évben bővebben termett. A népet tehermentesítették a nehéz mezei munkától; és míg a munka különböző ágait ez idő alatt végezhették, több szabad idejük volt testi erejük megújítására. Több idejük volt az elmélkedésre és imádkozásra, az Úr tanításainak megismerésére és házanépük oktatására.

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 8

Nehémiás feljegyzi, hogyan gyűlt össze a nép a hetedik hónapban, és kérte meg Ezsdrás papot arra, hogy olvasson fel nekik Isten Igéjéből, amit ő meg is tett. Kora reggeltől délig olvasott. Azután dicsőítette az Urat, a hatalmas Istent, és az egész nép így válaszolt: „Ámen! Ámen!”

A reformációt és megújulást mindig Isten Igéjének tanulmányozása előzi meg. Mindig! Az emberek szíve akkor rendül meg, és akkor vágyakoznak szívük és lelkük átalakulása után, amikor az írott Igéből meghallják és megértik Isten akaratát. Ha Isten Igéjét gyakrabban olvasnák és tanítanák az embereknek, akkor olyan reformáció és megújulás következne be, amit sosem látott még a világ. Azért látunk olyan kevés esetben valódi reformációt és megújulást, mert Isten szavát elhanyagolják.

Amikor a nép Isten szavát olvasva új felfedezésekre jut, Isten dicsősége feltárul előttük. Így történt ez akkor is Isten gyermekei életében: miközben az Igét hallgatták, újra felfedezték a hetedik hónap ünnepeinek jelentőségét.

Az emberek sírtak. Gyászoltak és keseregtek. Amikor az emberek nyitott szívvel hallgatják Isten szavát, bánkódni kezdenek azon, hogy eltértek az Úr akaratától, és a Szentlélek vágyat ébreszt szívükben az igaz és nemes dolgok iránt. Ennek eredményeképp pedig visszafordulnak Istenhez, és akaratát cselekszik. Isten pedig túláradó örömet teremt szívükben.

Ábrahámnak Istene, mennyei Atyánk, segíts, hogy Igédet olvasva megtapasztaljuk a lelki ébredést!

Pardon Mwanza

58. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 51. és 52. fejezeteihez (szept. 4-10).

Olyan korban élünk, ahol az egyre növekvő szakadék azok közt, akiknek van, és akiknek nincs, előtérbe van helyezve. Áldás tehát Isten módszeréről olvasni, amellyel féken tartotta a túlzott jólétet és szegénységet. Bárcsak ma is alkalmazhatnánk ezt! Minden harmadik, hetedik és ötvenedik évben az emberi tökéletlenség miatt meglévő egyenlőtlenségek vissza lettek állítva. A szántóföldeket és a szőlőskerteket teremni hagyták, anélkül, hogy begyűjtötték volna a termést, azon év előtt, amikor Isten megígérte, hogy annyival több lesz nekik, hogy elég lesz Izráel gyermekei számára, hogy két évig megéljenek, úgy hogy nem tettek semmit. Minden 50. évben a szabadságév kezdetét jelölte az engesztelés napja. A földeket visszaadták azoknak, akik elvesztették őket a nehéz időknek köszönhetően. Megnyomták a gazdasági visszaállítás gombját, és a szélsőséges szegénység és szélsőséges jólét el lett törölve. Azt tanította ez Isten népének, hogy ez a világ nem az övék, és a föld nem a végső otthona Isten népének. Jószándékúan kell viselkednünk azokkal, akiknek nálunk sokkal kevesebbe van, és a vagyont, amit felhalmozunk, Isten céljának támogatására kell szenteljük. A szegények felé való könyörületes törődésen keresztül válunk igazán gazdaggá.

Míg bizonyos éveket a szegényeknek szentelt különleges figyelem különböztette meg a többitől, az évenkénti ünnepek minden évben Istenre és az ő megváltási művére irányították a figyelmet. Az ünnepség legalább két dolgot tett: 1. Megőrizte Isten népét attól, hogy pogány ünnepségekbe keveredjenek, és őrizte hűségüket az igaz Istenhez. 2. Emlékeztetőül szolgált, hogy a megváltás ajándékának társadalmi dimenziója is van, nem csak egy egyéni élmény.

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 3 - SZOMBAT - Nehémiás 7

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 50. fejezet 419. nap

Izrael idejében a tized és az önkéntes áldozat az istentiszteletek fenntartására volt szükséges. És vajon Isten népe ma kevesebbet adjon? Krisztus által lefektetett alapelv az, hogy Istennek szánt áldozataink az elnyert világossággal és kiváltsággal arányban legyenek. "[...] valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle" (Lk 12:48). Tanítványait a Megváltó eme szavakkal küldte ki: "[...] ingyen vettétek, ingyen adjátok" Mt 10:8). Amiképpen áldásaink, előjogaink növekednek, s előttünk van Isten Fiának összehasonlíthatatlan áldozata, ne fejezzük ki hálánkat gazdagabb ajándékokban, hogy az üdvösség üzenetében mások is részesülhessenek? Az evangélium fenntartása a korábbiaknál több anyagi áldozatot kíván. Ez a tized és áldozni valók törvényének nagyobb súlyt kölcsönöz, mint az ószövetség idején. Ha Isten népe az ő ügyét önkéntes adományokkal gazdagon támogatná pénztárcájának keresztényietlen, szentségtelen úton való megtöltése helyett, azzal dicsőítené Istent és sok lelket nyerne meg Krisztusnak. Mózes terve, hogy anyagiakat hozzanak a szentély építésére, igen eredményes volt. Nem kellett a népet unszolnia. Listát sem vezetett, mely módszerhez napjaink egyházai gyakran folyamodnak. Nem rendezett nagy ünnepséget, nem hívta meg a népet vidám jelenetek szemlélésére, táncra és mulatozásra, nem szervezett sorsolást, nem vette igénybe e világias szokásokat, hogy általuk anyagiakat gyűjtsön Isten sátorának felépítésére. Az Úr utasította őt: szóljon Izraelhez, hogy hozzák el áldozataikat. El kellett fogadnia az ajándékot mindenkitől, aki készségesen, tiszta szívből adta. És az áldozatok oly nagy mértékben gyűltek, hogy Mózes megparancsolta: ne hozzon többet a nép, mert több volt már, mint amit fel tudtak használni.

Isten az embereket sáfáraivá tette. A tulajdon: eszköz, mellyel az evangélium terjesztéséről gondoskodott. Akik hűséges sáfároknak bizonyulnak, azokra többet bíz. Az Úr azt mondja: "[...] akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek" (1Sám 2:30). "[...] a jókedvű adakozót szereti az Isten" (2Kor 9:7). És ha népe hálás szívből hozza neki ajándékait és áldozatait, "[...] nem szomorúságból vagy kénytelenségből", áldásait rájuk árasztja, amint megígérte: "Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen" (Mal 3:10).

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 7

Még az istenfélő emberek között is vannak, akik hitükkel különösen kiemelkednek a többiek közül. Ilyen volt Hanániás, aki azon két ember közül volt az egyik, akiket Nehémiás Jeruzsálem kormányzásával megbízott. Az Ige azt mondja róla: „ő megbízhatóbb és istenfélőbb volt sok embernél” (2. vers – új prot. ford.). Isten sok áldásban részesíti azokat a vezetői feladatokat ellátó embereket, akik tisztelik Őt és példamutató hívő életet élnek.

Nehémiás az ötödik versben elismeri, hogy Istentől kapott egy gondolatot. Miután teljesen felépültek Jeruzsálem falai és a kapuk is a helyükre kerültek, a városnak be kellett volna népesülnie, hiszen igen kevesen éltek Jeruzsálemben. Isten továbbra is adott bölcsességet Nehémiásnak annak érdekében, hogy szolgálatát végezhesse, és Isten templomának, valamint Jeruzsálemnek a biztonságát garantálja.

A bölcsesség, amire Nehémiásnak szüksége volt, Istentől származott és Nehémiás készséggel elismerte ezt. Minden jó dolog az Úrtól származik, aki a bölcsesség és az élet forrása, és akik Őt imádják, mindig el fogják ismerni, hogy a jó dolgok – beleértve a bölcs gondolatokat is – mind Istentől származnak. A valódi alázat minden sikert és bölcsességet Istennek tulajdonít.

Mennyei Atyám, tégy képessé arra, hogy alázattal szívünkben, Érted éljünk!

Pardon Mwanza

57. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49. és 50. fejezeteihez (aug. 28- szept. 3).

Az, hogy Izráel csak lassan és nehézkesen tartott igényt az Ígéret földjére, egy leckét tartogat számunkra a késlekedés emberi jellemvonásáról. Amikor mi átadjuk magunkat Istennek, Ő igényt tart a lényünk teljességére. Életünk minden területét – test, lélek és szellem – meg kell hódítsa Isten az ott élő Szent Lelke által. És ahogyan az Ígéret földjét fokozatosan, kitartó lépéssel kellett elfoglalni, úgy kell életünknek követnie a fokozatos átalakulást a Teremtő képmására.

Amikor Izráel megelégedett azzal, amit már elértek a földekre való letelepítés során, nem vigyáztak arra, hogy ne legyenek pogány befolyásnak kitéve, amely elfordítja szívüket Istentől. Így van ez a keresztény növekedéssel is. Amint berendezkedünk, megelégedve azzal, amit Isten elért nálunk, és visszautasítjuk vagy elhanyagoljuk, hogy továbbra is válaszoljunk Jézus Krisztus hívására, a régi szokások visszatérnek. Jézus azt kérte, hogy kövessük őt, és ehhez állandó cselekvésre van szükség. Jézus kivezet minket ebből a világból, az Ő jelenlétébe. Jézus valóban szeret minket, úgy, ahogy vagyunk, de sosem hagy minket úgy, ahogy talál minket.

A tizedfizetés egy Istentől jövő nevelőeszköz, amely arra irányul, hogy gyökerestül megsemmisítse az önző indítékokat, amelyek visszatartanak minket a kegyelemben való növekedésben. A tizedfizetés egy olyan gyakorlat, amely az Istenben való bizalomról szól, aki ellát minket minden szükségletünkkel az Ő bőséges áldásai által. Minden örömteli adakozás alkalmával a lelkünkben egyre nagyobb területet hagyunk Istennek a birtokbavételre. Ahogyan hűségesen megbízunk Istenben a mi eszközeinkkel, egy lelki gyakorlaton veszünk részt, amely a saját kiterjedtebb érettségünkre vezet, az Ő dicsőségére.

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 2 - PÉNTEK - Nehémiás 6

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 50. fejezet 418. nap

Erre a figyelmeztetésre felocsúdott a nép, és építeni kezdte az Isten házát. Akkor az Úr szólt hozzájuk: "Jól gondoljátok hát meg e naptól fogva az elmúltakat is! A kilencedik hónap huszonnegyedik napjától, attól a naptól fogva, amelyen letétetett az Úr hajlékának alapja [...] E naptól fogva megáldalak!" (Agg 2:18-19).

Azt mondja a bölcs ember: "Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és aki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik" (Péld 11:24). Pál apostol az Újtestamentomban ugyanezt a tanítást adja: "Aki szűken vet, szűken is arat: és aki bőven vet, bőven is arat; [...] Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek" (2Kor 9:6.8).

Isten szándéka az volt, hogy népe, Izrael, a világosság hordozója legyen a föld minden lakójának. Az istentisztelet megtartásával bizonyságot tettek az élő Isten létezéséről és korlátlan uralmáról. Kiváltságuk volt ennek az istentiszteletnek fenntartása, mely az iránta való hűségük és szeretetük kifejezése is egyben. Isten elrendelte, hogy a földön a fény és az igazság elterjesztése azoknak erőfeszítéseitől, áldozataitól függjön, akik a mennyei ajándékok részesei. Angyalokat rendelhetett volna igazsága követeivé. Amikor a Sinai hegyen kihirdette törvényét, saját hangjával ismertethette volna akaratát, de végtelen szeretetében és bölcsességében férfiakat hívott el, hogy munkatársai legyenek az általa kiválasztott munka végzésére.

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 6

„Nagy munkában vagyok, ezért nem mehetek le. Megállna ez a munka, ha abbahagynám és hozzátok mennék” (3. vers új prot. ford.). Ez volt Nehémiás válasza azoknak, akik meg akarták zavarni a munka előrehaladását. Ha Isten munkájára koncentrálunk, az olyan választ követelhet tőlünk, amivel egyszerűen visszautasítjuk azokat, akik el akarnak téríteni bennünket Isten akaratának teljesítésétől.

Amikor az ellenség támadása nem sikerül az egyik módszerrel, akkor egyéb, még kifinomultabb módszerekhez folyamodik, amelyek célja, hogy elgyengítsék azokat, akik hűségesen szolgálják Istent. Tóbiás, Gesem és Szanballat hamis jelentéseket készítettek, embereket béreltek föl, hogy Nehémiás karját gyengítsék; leveleket küldtek, hogy megfélemlítsék Nehémiás, tehát felhasználtak minden lehetséges módszert  Nehémiás karjának elgyengítésére. Még Nóadjá prófétanő és más hamis próféták is meg akarták Nehémiást félemlíteni. Isten azonban ad bölcsességet  gyermekeinek, hogy felismerjék az ilyen cselszövéseket, és megfelelően tudjanak reagálni.

A munka, amit Isten Nehémiás szívére helyezett, végül 52 nap alatt elkészült. Isten segítségével tudták ezt véghezvinni, úgy, hogy Nehémiás és a nép végig Isten ügyét és célját tartotta szem előtt.

Drága Istenünk, segíts nekünk felismerni az ellenség cselszövéseit, és adj nekünk bátorságot, hogy folytassuk a Te munkádat.

Pardon Mwanza

57. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49. és 50. fejezeteihez (aug. 28- szept. 3).

Az, hogy Izráel csak lassan és nehézkesen tartott igényt az Ígéret földjére, egy leckét tartogat számunkra a késlekedés emberi jellemvonásáról. Amikor mi átadjuk magunkat Istennek, Ő igényt tart a lényünk teljességére. Életünk minden területét – test, lélek és szellem – meg kell hódítsa Isten az ott élő Szent Lelke által. És ahogyan az Ígéret földjét fokozatosan, kitartó lépéssel kellett elfoglalni, úgy kell életünknek követnie a fokozatos átalakulást a Teremtő képmására.

Amikor Izráel megelégedett azzal, amit már elértek a földekre való letelepítés során, nem vigyáztak arra, hogy ne legyenek pogány befolyásnak kitéve, amely elfordítja szívüket Istentől. Így van ez a keresztény növekedéssel is. Amint berendezkedünk, megelégedve azzal, amit Isten elért nálunk, és visszautasítjuk vagy elhanyagoljuk, hogy továbbra is válaszoljunk Jézus Krisztus hívására, a régi szokások visszatérnek. Jézus azt kérte, hogy kövessük őt, és ehhez állandó cselekvésre van szükség. Jézus kivezet minket ebből a világból, az Ő jelenlétébe. Jézus valóban szeret minket, úgy, ahogy vagyunk, de sosem hagy minket úgy, ahogy talál minket.

A tizedfizetés egy Istentől jövő nevelőeszköz, amely arra irányul, hogy gyökerestül megsemmisítse az önző indítékokat, amelyek visszatartanak minket a kegyelemben való növekedésben. A tizedfizetés egy olyan gyakorlat, amely az Istenben való bizalomról szól, aki ellát minket minden szükségletünkkel az Ő bőséges áldásai által. Minden örömteli adakozás alkalmával a lelkünkben egyre nagyobb területet hagyunk Istennek a birtokbavételre. Ahogyan hűségesen megbízunk Istenben a mi eszközeinkkel, egy lelki gyakorlaton veszünk részt, amely a saját kiterjedtebb érettségünkre vezet, az Ő dicsőségére.

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 1 - CSÜTÖRTÖK - Nehémiás 5

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 50. fejezet 415. nap

A héberektől megkívánt hozzájárulások - vallásos és jótékonysági célokra, - meghaladták bevételeik egynegyedét. A nép jövedelmének ily nagymértékű megadóztatása várhatóan elszegényedést eredményezhetne, pedig ellenkezőleg: ezeknek a rendeleteknek hűséges betartása volt jólétük egyik alapja. Az engedelmesség feltételével ezt az ígéretet adta számukra az Úr: "Megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, [...] És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura" (Mal 3:11-12).

Az önkéntes adományok Isten ügyétől való önző visszatartásának eredményét feltűnően példázza Aggeus próféta. A babiloni fogságból való visszatérés után a zsidók elkezdték újraépíteni az Úr templomát, de ellenségeiknél határozott ellenállásra találván, nem folytatták a munkát. A nagy szárazság, amely által valóságos ínségbe jutottak, meggyőzte őket: lehetetlen a templom építését befejezni. "Nem jött még el az idő" - mondták - "az Úr háza építésének ideje". De az Úr üzenetet küldött prófétája által nekik: "Ideje-é néktek, hogy ti mennyezetes házakban lakozzatok, holott ez a ház romban áll? Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti utaitokat! Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégesztek; isztok, de meg nem részegesztek; ruházkodtok, de meg nem melegesztek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel" (Agg 1:2-6). És azután megindokolja: "Sokat vártatok, de ímé kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én házamért, amely ím romban áll, ti pedig siettek, ki-ki a maga házához. Azért vonták meg tőletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az ő termését. És pusztulást rendeltem a sík földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, amit a föld terem; sőt az emberre és a baromra és minden kézi munkára" (Agg 1:9-11). "Az előtt elmentek a húszas garmadához, és tíz lett; elmentek a sajtóhoz, hogy ötven vederrel merítsetek, és húsz lett. Megvertelek titeket üszöggel, ragyával, és kezetek minden munkáját kőesővel" (Agg 2:16-17).

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 5

Az Istentől elhívott vezetőknek bátorságra van szükségük a valódi megújuláshoz, hogy az Úr dicsőségére megbirkózzanak a nehéz helyzetekkel. Nehémiás bátor vezető volt, aki képes volt a nagyon nehéz helyzetekkel is szembenézni.

Az életben általában a gazdagok szabályozzák és ellenőrzik az ügyeket. Erősek, mert van pénzük. Nehémiás idejében a szegények zálogba adták gazdag zsidó társaiknak a földjüket, a gyermekeiket és mindenüket, hogy gabonát tudjanak venni. Nehémiás felszólította a gazdagokat (a nemeseket), hogy adják vissza a népnek földjeiket, házaikat, és ne támasszanak semmilyen hitelkövetelést, ahogyan azt az Úr Mózesen keresztül megmondta.  A nemesek beleegyeztek ebbe.

A jó vezető jó példával vezet. Bár Nehémiásnak joga volt ugyanazt a gyakorlatot folytatni, amit az előző kormányzók követtek, miszerint adókat szedtek a néptől, ő úgy döntött, hogy ezt nem teszi, mert már így is túl sok teher volt a szegényeken. Inkább példát mutatott azzal, hogy sok zsidót meghívott az asztalához, hogy vele étkezzenek. Azért tette ezt, mert túl sok volt a követelés a néppel szemben.

Mennyei Atyánk, kérünk olyan vezetőket emelj fel ezekben az utolsó napokban, akik nevén nevezik a bűnt, és jó példájukkal vezetik népedet!

Pardon Mwanza

57. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49. és 50. fejezeteihez (aug. 28- szept. 3).

Az, hogy Izráel csak lassan és nehézkesen tartott igényt az Ígéret földjére, egy leckét tartogat számunkra a késlekedés emberi jellemvonásáról. Amikor mi átadjuk magunkat Istennek, Ő igényt tart a lényünk teljességére. Életünk minden területét – test, lélek és szellem – meg kell hódítsa Isten az ott élő Szent Lelke által. És ahogyan az Ígéret földjét fokozatosan, kitartó lépéssel kellett elfoglalni, úgy kell életünknek követnie a fokozatos átalakulást a Teremtő képmására.

Amikor Izráel megelégedett azzal, amit már elértek a földekre való letelepítés során, nem vigyáztak arra, hogy ne legyenek pogány befolyásnak kitéve, amely elfordítja szívüket Istentől. Így van ez a keresztény növekedéssel is. Amint berendezkedünk, megelégedve azzal, amit Isten elért nálunk, és visszautasítjuk vagy elhanyagoljuk, hogy továbbra is válaszoljunk Jézus Krisztus hívására, a régi szokások visszatérnek. Jézus azt kérte, hogy kövessük őt, és ehhez állandó cselekvésre van szükség. Jézus kivezet minket ebből a világból, az Ő jelenlétébe. Jézus valóban szeret minket, úgy, ahogy vagyunk, de sosem hagy minket úgy, ahogy talál minket.

A tizedfizetés egy Istentől jövő nevelőeszköz, amely arra irányul, hogy gyökerestül megsemmisítse az önző indítékokat, amelyek visszatartanak minket a kegyelemben való növekedésben. A tizedfizetés egy olyan gyakorlat, amely az Istenben való bizalomról szól, aki ellát minket minden szükségletünkkel az Ő bőséges áldásai által. Minden örömteli adakozás alkalmával a lelkünkben egyre nagyobb területet hagyunk Istennek a birtokbavételre. Ahogyan hűségesen megbízunk Istenben a mi eszközeinkkel, egy lelki gyakorlaton veszünk részt, amely a saját kiterjedtebb érettségünkre vezet, az Ő dicsőségére.

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba