Higgyetek az Ő prófétáinak - június 7 - SZOMBAT - Mózes második könyve 2. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 2. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%202&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%202&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Miután az egyiptomi udvarban felnevelkedett, Mózes saját erejével kísérelte meg Izrael népének szabadítását. Jó indítékai voltak, de rossz módszerrel próbálta megvalósítani. Tetteit a fáraó trónjának fenyegetéseként értékelhette, ezért Mózesnek nem volt más választása, mint elmenekülni Egyiptomból. Élete örökre megváltozott. 

Mózes tudatában van annak, hogy Isten szabadítónak hívta el – mondja Jon Rydal teológus –, de túlságosan sürgeti az eseményeket, és saját megoldásokat keres. Isten nem mondta neki, hogy szabadítsa meg a népet és/vagy, kezdjen el megölni egyiptomiakat. Mind az időzítés, mind a módszer Mózes döntése volt, nem pedig Istené. Az ószövetségi történetekben Isten választott népe megpróbálta siettetni Isten ígéreteinek teljesedését, és saját erőből megvalósítani azokat. Ábrahám megpróbál Istennek segíteni abban, hogy egy ígéret fiút adjon neki: feleségül veszi Hágárt. Jákób csalással és ármánykodással próbálja megszerezni az elsőszülöttséggel járó jogokat. Gedeon megpróbálja legyőzni Midiánt azzal, hogy egy hatalmas hadsereget toboroz. Minden esetben bukás az eredmény, annak ellenére, hogy Isten kiválasztottairól van szó. Várniuk kell Isten menetrendjére és módszerére. A szabadulást az ÚR hozza, nem emberi eszközök. Mózesnek – a katonai vezetőnek, az egyiptomiakat ölőnek – szelíd pásztorrá kell válnia. Csak ezután tud Isten cselekedni általa, és megvalósítani a kivonulást.

Amit Mózes Egyiptomban cselekedett, örökre megváltoztatta életét; talán arra gondolhatott, hogy itt véget ér az élete. De ez volt csak az igazi kezdet!

Gondolj olyan időre, amikor Isten előtt rohantál terveddel! Mit tennél másként – tudva azt, amit most tudsz?

Martin Klingbeil

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy megvárja a Te megoldásodat és a Te menetrendedet, ne a saját elképzelését kövesse! Adjad, hogy megtapasztalhassa azt, hogy ha még így is tesz néha, Te nem hagyod el őt, hanem kegyelemmel, irgalommal és szeretettel fordulsz hozz, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 8-9. fejezet

9. fejezet – HÉTNAPOS HÉT (4. rész)

Mindennek Isten a forrása. Minden igaz tudomány összhangban van Isten művével; minden igaz nevelés az ő kormányzata iránti engedelmességhez vezet. A tudomány új csodákat tár elénk; magasba szárnyal, és új mélységeket kutat fel, de semmi olyat nem hoz elő, ami ellentétben áll Isten kinyilatkoztatásával. A tudatlanság megpróbálhat a tudományra hivatkozva hamis nézeteket támogatni Istenről, de a természet könyve és az írott Ige fényt áraszt egymásra. Mindez arra indítja az embert, hogy imádja a Teremtőt, és tudatosan bízzon Igéjében.

A véges elme képtelen igazán felfogni a végtelen Isten létezését, hatalmát, bölcsességét és műveit. Ezt mondja a szent író: "Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é? Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg? Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél" (Jób 11:7-9). A föld legnagyobb koponyái sem tudják felfogni Istent. Az ember örökké kutathat, örökké tanulhat, és még hátra van a végtelenség.

A teremtés művei azonban Isten hatalmáról és nagyságáról tanúskodnak. "Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat" (Zsolt 19:2). A tudomány segíti Isten megértésében azokat, akik az írott Igét választják tanácsadójuknak. "Ami nem látható belőle: örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható" (Róm 1:20 új prot. ford.).

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 6 - PÉNTEK - Mózes második könyve 1. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 1. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%201&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%201&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

A zsidók nem nevezték ezt a könyvet Mózes második könyvének, sem pedig „Exodus”-nak, hanem a könyv első szava vagy gondolata alapján nevezték el a bibliai könyveket. Mózes első könyvét például így nevezték: „Kezdetben”. Mózes második könyve a szabadulásról szól.

Noha az izraeliták több mint 400 éve voltak Egyiptomban – és már a családi nevükre is alig emlékeztek –, Isten azonban név szerint ismerte őket. Kezdte őket felkészíteni arra, hogy meghallják saját nevét (YHWH) a Sínai- hegynél.

Milyen csodálatos történet Mózes második könyvének – a Kivonulás könyvének – története! Ez a zsidók evangéliuma, a szabadulás és a kegyelem története. A zsidók úgy viszonyulnak Mózes második könyvéhez, mint a keresztények János evangéliumához. A közhiedelemmel ellentétben a zsidók sohasem hittek abban, hogy cselekedeteik által üdvözülnek. Mielőtt a Sínai-hegynél Isten felszólította volna őket az engedelmességre, már megváltást, szabadulást kaptak a Vörös-tengernél.

A korabeli izraelitákhoz hasonlóan mi is egy kisgyermek által kaptunk szabadulást, aki felnövekedve Szabadítóvá vált. Élete vége felé Jézus felment egy hegyre Kánaán földjén, és találkozott Mózessel és Illéssel. Lukács 9:31-32-ben azt olvassuk, hogy Jézus „távozásáról”, szó szerint „kivonulásáról” beszélgettek.

Izraelnek égető szüksége volt a szabadulásra. Milyen szempontból hasonlít ez saját élethelyzetedre? Emlékszel olyan időszakra életedben, amikor egy „új fáraó” támadt, aki nagyon megnehezítette életedet?

Martin Klingbeil

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy a Te szabadításokódban higgyen és nagyon hamar a világ többi részével együtt ő is megtapasztalja a végső szabadítást, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 8-9. fejezet

9. fejezet – HÉTNAPOS HÉT (3. rész)

A tudósok mégis azt gondolják, hogy fel tudják fogni Isten bölcsességét, azt, amit Isten cselekedett vagy tud cselekedni. Jórészt eluralkodott az az elképzelés, hogy Istent saját törvényei korlátozzák. Az ember vagy tagadja, vagy nem veszi tudomásul Isten létezését, vagy azt gondolja, meg tud magyarázni mindent, még azt is, hogy miként munkálkodik a Szentlélek az ember szívén; és többé nem tisztelik nevét, sem nem félik hatalmát. Nem hisznek a természetfölöttiben, és nem értik Isten törvényét, sem azt, hogy végtelen hatalma folytán általuk viszi véghez akaratát. A "természet törvényei" - ahogy általában nevezik - azok a törvények, amelyeket az emberek megismerhetnek a fizikai világot irányító törvényekből. De milyen korlátozott a tudásuk, és milyen óriási az a terület, amelyben a Teremtő saját törvényeivel összhangban és a véges lények felfogóképességét végtelen messze meghaladóan tud cselekedni!

Sokan azt tanítják, hogy az anyagnak éltető ereje van - hogy az anyag bizonyos tulajdonságokkal rendelkezik, és a benne rejlő energia által cselekedni tud - és a természet olyan változatlan törvényekkel összhangban működik, amelyekbe még Isten sem tud beavatkozni. Ez azonban hamis tudomány, és Isten Igéje nem igazolja. A természet a Teremtőjének szolgája. Isten nem helyezi törvényeit hatályon kívül, sem nem dolgozik velük ellentétben, hanem állandóan eszközeiként használja őket. A természet egy intelligenciáról, egy személy jelenlétéről, egy természet törvényein belül és keresztül működő cselekvő energiáról tanúskodik. Az Atya és a Fiú állandóan munkálkodik a természetben. Krisztus ezt mondja: "Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom" (Jn 5:17).

Ezt énekelték a léviták a Nehémiás által feljegyzett dicsénekükben: "Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregöket, a földet és mindent, ami rajta van [...] és te adsz életet mindnyájoknak" (Neh 9:6). Ami ezt a világot illeti, Isten teremtési munkája befejeződött. Mert "[...] munkáit a világ megalapításától kezdve bevégezte" (Zsid 4:3). De hatalma még most is jelen van a teremtés műveinek fenntartásában. Nem úgy van az, hogy az egyszer mozgásba lendített gépezet a benne rejlő energia folytán végzi munkáját; hogy a pulzus ver, és egyik lélegzet követi a másikat. Hanem minden lélegzetvétel, minden szívdobbanás arról tanúskodik, hogy valakinek, akiben "élünk, mozgunk és vagyunk" (ApCsel 17:28) mindenre kiterjed a gondoskodása. Nem a benne rejlő erő folytán termi meg ajándékait a Föld, és kering a Nap körül. Isten keze vezérli a bolygókat, és tartja pályájukon, hogy szabályszerűen járják égi útjukat. ő "[...] kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjok sincsen" (Ésa 40:26). Isten hatalma folytán virul a növényzet, kihajtanak a levelek és virítanak a virágok. ő "[...] füvet sarjaszt a hegyeken" (Zsolt 147:8), és termékennyé teszi a völgyeket. "Az erdő vadjai [...] Istentől követelik táplálékukat", és minden élő teremtmény, a legparányibb bogártól egészen az emberig naponta az ő gondviselésétől függ. A zsoltáros csodálatos kijelentése szerint: "rád vár minden élő [...] megadod nekik, és ők összegyűjtik, kitárod kezed, s eltelnek javakkal" (Zsolt 104:27-28 új kat. ford.). Az ő szava vezérli az elemeket; ő borítja be felhőkkel az eget, és készít esőt a földnek. "Olyan havat ád, mint a gyapjú, és szórja a deret, mint a port" (Zsolt 147:16). "Szavára víz-zúgás támad az égben, és felhők emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből" (Jer 10:13).

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 5 - CSÜTÖRTÖK - Mózes első könyve 50. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes első könyve 50. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2050&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2050&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

És a többi már történelem, ahogy mondani szokás. Mózes első könyve azzal ér véget, ahogy egy fiú valóra váltja néhai apja utolsó kívánságát. Micsoda bizonyság lehetett a kánaáni népek előtt, amikor az izraelita és egyiptomi gyászolók hazaérkeztek, és eltemették Jákobot a Makpéla mezején lévő barlangba, ami generációk óta a család temetkezési helye volt! A mélységes gyász pillanata ez, ugyanakkor egy pozitív módszer a bánat feldolgozására, hiszen cselekvő módon búcsúznak a szeretett személytől.  És ebben a folyamatban mindenki részt vesz. Emlékszem egy testvérre Afrikából, aki nagyon találóan, így fogalmazta ezt meg: mindenki, aki eljött, hogy veled gyászoljon, távozásakor magával visz egy kis darab követ a bánatod nagy hegyéből, s így a hegy egyre kisebbé válik. Hordozzuk egymás terhét ugyanígy, vagy talán még inkább, a gyász idején is!

József testvérei aggódnak, hogy Jákob halála valamiképp utat nyit a megtorlásra, de József következetes, és biztosítja őket megbocsátásáról. Ő megtanulta az élet egyik legnagyobb leckéjét, hogy Isten képes lenyűgözően jóra fordítani azt is, ami gonosz indítékból történt.

Martin Klingbeil

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy segítsen mások terheinek hordozásában, és legyen, aki neki is segít, saját terhei hordozásában, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 8-9. fejezet

9. fejezet – HÉTNAPOS HÉT (2. rész)

Sátán egyik eszköze, hogy elfogadtatja az emberekkel a hitetlenek meséit, s ezzel homályba burkolhatja Isten törvényét, amely önmagában világos, és Isten kormányzata elleni lázadásra bujtathat embereket. Támadása különösen a negyedik parancsolat ellen irányul, mert az érthetően rámutat az élő Istenre, az ég és föld Alkotójára.

Állandóan akadnak olyanok, akik természetes okokkal magyarázzák a teremtés művét. Még vallásos keresztények is elfogadják a Szentírás világos tényeivel szembeni emberi okfejtést. Sokan ellenzik a próféciák tanulmányozását, különösen a Dániel és a Jelenések könyvét, mondván, azok oly homályosak, hogy nem tudjuk megérteni. De pontosan ezek az emberek készséggel elfogadják a geológusok mózesi feljegyzéssel ellentétes feltevéseit. De ha az isteni kinyilatkoztatást oly nehéz megérteni, következetlen dolog elfogadni puszta feltevéseket azzal kapcsolatban, amit Isten nem nyilatkoztatott ki!

"A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mind örökké" (5Móz 29:29). Hogy Isten miként valósította meg a teremtés művét, azt ő soha nem nyilatkoztatja ki az embereknek; az emberi tudomány nem tudja kikutatni a Magasságos titkait. Teremtői hatalma éppoly megfoghatatlan, mint létezése.

Isten megengedte, hogy a tudományok és művészetek fényözöne áradjon a világra. De amikor magukat tudósnak valló emberek pusztán az ember szemszögéből foglalkoznak ezekkel a témákkal, elkerülhetetlenül téves következtetésekre jutnak. Ártatlanul el lehet gondolkozni olyan dolgokon, amiket Isten igéje kinyilatkoztatott, ha elméleteink nem mondanak ellent a Szentírásban található tényeknek. De akik Isten szavától elfordulva a tudomány elveivel akarják magyarázni a teremtés munkáit, azok térkép és iránytű nélkül sodródnak az ismeretlen óceánon. A legnagyobb koponyák, ha kutatásukat nem Isten Igéje vezeti, összezavarodnak, amikor megkísérlik kinyomozni a tudomány és a kinyilatkoztatás közötti összefüggést. A bibliai történelmet megbízhatatlannak tartják, mert a Teremtő és művei felfogóképességüket meghaladják, s a természet törvényeivel képtelenek megmagyarázni őket. Akik kételkednek az ó- és újtestamentumi feljegyzések megbízhatóságában, azok egy lépéssel tovább mennek: kételkednek Isten létezésében; azután elveszítve horgonyukat, a hitetlenség szikláján zátonyra futnak.

Ezek az emberek elvesztették egyszerű hitüket. Rendíthetetlenül kell hinnünk Isten szent Igéjének mennyei tekintélyében. A Bibliát ne vizsgáljuk az emberi tudomány elképzelései szerint. Az emberi tudás megbízhatatlan vezető. A kételkedők, akik a Bibliát gáncsoskodás céljából olvassák, és mivel nem értik igazán a tudományt, illetve a kinyilatkoztatást, a kettő között ellentmondásokat vélnek felfedezni. Pedig ha megértjük őket, tökéletes összhangot látunk közöttük. Mózes a Szentlélek vezetésével írt, és a helyes geológiai elmélet soha nem akar érvényt szerezni olyan felfedezéseknek, amelyek nem egyeztethetők össze Mózes kijelentéseivel. Minden igazság, legyen az akár a természetben, akár a kinyilatkoztatásban, minden megnyilatkozásában következetes önmagával.

Isten Igéje sok olyan kérdést ébreszt, amelyeket a legbölcsebb tudósok sem tudnak megválaszolni. Fel kell figyelnünk ezekre a témákra, hogy meglássuk, milyen sok minden van még a mindennapi élet megszokott dolgai között is, amelyeket a véges elme minden híres bölcsességével együtt sem képes soha teljesen megérteni.

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 4 - SZERDA - Mózes első könyve 49. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes első könyve 49. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2049&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2049&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Ez bizony költészet – héber költészet! Azonban szemben a költészet nyugati felfogásával, ami arra szépirodalmi szempontból tekint, az Ószövetség gyakran használ költői szövegeket a legfontosabb dolgok kifejezésére. Itt, a Teremtés könyvének majdnem a végén találjuk a Mózes öt könyvében levő, jelentős történelmi pontokat jelző négy fő költemény egyikét (1Móz 19, 2Móz 15, 3Móz 23-24, és 5Móz 32-33). Míg Mózes Izrael törzseit népként áldja meg Mózest ötödik könyve 32-33. fejezetében, addig Izrael (Jákób) a fiait áldja meg Mózes első könyve 49. fejezetében. Így kapcsolódik össze a pátriárkák Teremtés könyvében leírt története Izrael népének Kivonulás könyvében szereplő történetével, de végül a korszakokon átívelve elér a mi történetünkig is. Jákob némelyik „áldása” meglehetősen kijózanító és arra mutat rá, hogy a megbocsátás nem mindig képes eltörölni bűneink következményeit. A költemény azonban túlmutat Izrael fiainak közvetlen történetén valakire, aki az ígéret vonalából fog származni: Silóra (10. vers), Izrael pásztorára és kősziklájára (24. vers) – amelyek mind messiási képek. Jézus Krisztus az, akire előre mutat az írás, és aki el fog jönni, hogy megmentse népét; és aki meg fog áldani bennünket.

Martin Klingbeil

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy olyan szoros kapcsolatot ápoljon Veled, mint Jákob, hogy ráérezzen mindig a Te akaratodra és tervedre, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 8-9. fejezet

9. fejezet – Hétnapos hét (1. rész)

A szombathoz hasonlóan a hét is a teremtéskor keletkezett; a bibliai történelem pedig megőrizte azt és átörökítette nekünk. Az első hét, amelyet Isten mért ki, az egymást követő hetek mércéje az idők végéig. Minden más héthez hasonlóan ez a hét is hét valóságos napból állt. Isten hat napot fordított a teremtés munkájára, a hetedik napon pedig megpihent, azután megáldotta ezt a napot és az ember pihenőnapjaként elkülönítette.

A Sinai hegyen adott törvényben Isten újra meghatározta a hetet, és elmondta azokat a tényeket, amelyeken alapszik. Miután megparancsolta, hogy "megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt", és megszabta, mit kell a hat nap alatt tenni és mit nem a hetediken, saját példáját idézve kijelentette, miért kell így viszonyulni a héthez: "Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt" (2Móz 20:8-11). Az indokot akkor látjuk szépnek és súlyosnak, ha megértjük, hogy a teremtés napjai valóságos napok voltak. Minden hét hat napját az ember a munkára kapta, mert Isten az első hétnek ugyanezt a szakaszát a teremtés munkájára használta. A hetedik napon az embernek tartózkodnia kell a munkától a Teremtő pihenésének emlékére.

Az a feltevés, hogy az első hét eseményei több ezer évet vettek igénybe, közvetlenül támadja a negyedik parancsolat alapját, mert úgy tünteti fel a Teremtőt, mint aki megparancsolja, hogy hatalmas, bizonytalan időszakok emlékére tartsa magát az ember egy valóságos napokból álló héthez. Isten nem így bánik teremtményeivel. Az említett feltevés határozatlanná és homályossá teszi azt, amit Isten világossá tett. Ez a legalattomosabb és ezért a legveszélyesebb formájú hitetlenség, amelynek valódi jellege annyira álcázott, hogy a Bibliában hívő sok ember vallja és tanítja azt.

"Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregök". "Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott" (Zsolt 33:6.9). A Biblia nem ismeri el, hogy a föld lassan, hosszú korszakok alatt alakult ki a káoszból. A teremtés minden egymást követő napjáról a szent feljegyzés kijelenti, hogy az estéből és reggelből állt, akárcsak minden utánuk következő nap. Minden nap végén beszámol a Teremtő munkájának eredményéről. Az első hét krónikája végén ez a kijelentés szerepel: "Ez az égnek és a földnek eredete, amikor teremtettek" (1Móz 2:4). De itt szó sincs arról, hogy a teremtés napjai különböztek a valóságos napoktól. Isten minden nap egy-egy új részletét alkotta meg művének.

A geológusok állítása szerint maga a föld a benne talált dolgokkal bizonyítja, hogy sokkal idősebb mint ahogy a mózesi krónika tanítja. Emberi és állati csontokat, hadieszközöket, a ma, illetve több ezer éve élő fáknál sokkal nagyobb, megkövesedett fákat fedeztek fel. Ebből azt következtetik, hogy a föld a teremtés krónikájában megjelölt időnél sokkal régebben benépesedett a mai embereknél sokkal magasabbakkal. Ennek az okfejtésnek a nyomán a teremtés napjait roppant hosszú, határtalan időszakoknak tartja sok olyan ember, aki hitet tesz a Biblia mellett.

De a Bibliát félretéve a geológia semmit sem tud bizonyítani. Akik érveléseiket olyan bizalommal építik a geológia felfedezéseire, azoknak fogalmuk sincs az özönvíz előtti emberek, állatok és fák méreteiről, vagy az özönvízkor történt hatalmas változásokról. A földben talált maradványok olyan állapotokról tanúskodnak, amelyek sok tekintetben különböznek a jelenlegiektől, de hogy ezek az állapotok mikor léteztek, azt csak az ihletett beszámolóból tudhatjuk meg. Az özönvíz történetében az ihletett Ige megvilágítja azt, amit a geológia önmaga soha nem képes kideríteni. A Noé korában élő és a jelenlegieknél sokkal nagyobb emberek, állatok és fák a földbe temetődtek, és így maradtak fenn bizonyítva a későbbi nemzedékeknek, hogy az özönvízkori embert víz pusztította el. Isten azt akarta, hogy ezeknek a dolgoknak a feltárása hitet ébresszen az ihletett történelem iránt. De az emberek a maguk hiábavaló okoskodásukkal ugyanabba a tévedésbe és hibába esnek, mint az özönvíz előtt élők. Azokat a dolgokat, amelyeket Isten áldásul adott, helytelen alkalmazásukkal átokká változtatják.

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 3 - KEDD - Mózes első könyve 48. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes első könyve 48. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2048&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2048&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Jákób földi vándorútjának végéhez érkezik, és összegyűjti fiait halálos ágya körül. Ez annak az ideje, hogy a szövetség áldását továbbadja a következő generációnak. Elsőnek József érkezik, hogy áldást kapjon édesapjától, de magával hozza két fiát, Manassét és Efraimot is. Jákób két jelentős dolgot tesz itt: először adoptálja két unokáját az ígéret egyenes vonalába, így Józsefnek két részt juttat – amit ő prófétai álomban sok évvel korábban már látott is; aztán megfordítja a sorrendet, és Efraimot – a másodszülöttet – az elsőszülöttnek járó áldással áldja meg, s ezzel Manassé fölé emeli. Ezzel bezárul a kör, hiszen megismétlődik, ami ifjúkorában vele történt. Isten szuverén, és ha elolvassuk a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét, láthatjuk az érdekes hurkokat és fordulatokat, amelyeket a szövetségi vonal megtesz. Isten olyan embereket választott ki, hogy kegyelmének edényei legyenek, akiket mi nem feltétlenül sorolnánk a hithősök közé. Ez bátorságot ad nekem, mivel Isten áldásai nem az én érdemeimtől függnek, hanem az Ő mérhetetlen kegyelmétől!

Bepillanthatunk Jákób Istennel való szoros kapcsolatába is, amikor úgy utal Istenre, mint Pásztorra, aki vezette őt egész életén át, és aki Megmentője volt. Ezek nagyon fontos személyes teológiai fogalmak, amelyeket a pátriárka utódaira akar hagyni, és azt kívánja, hogy ők is hasonló módon járjanak Istennel, miként ő megtapasztalta egész életén át.

Martin Klingbeil

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy olyan szoros kapcsolatot ápoljon Veled, mint Jákob, hogy ráérezzen mindig a Te akaratodra és tervedre, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 8-9. fejezet

8. fejezet – AZ ÖZÖNVÍZ UTÁN (3. rész)

A föld mélye az Úr fegyvertára, ahonnan fegyverek kerültek ki az ősi világ elpusztítására. A földből felbuggyanó víz egyesült az égből hulló esővel a pusztítás munkájának elvégzésére. Az özönvíz óta a tűz és a víz volt Isten eszköze a gonosz városok elpusztítására azért, hogy azok, akik könnyen veszik törvényét és lábbal tiporják tekintélyét, féljenek hatalma előtt, és ismerjék el jogos és korlátlan uralmát. Amint az emberek nézték, hogy az égő hegyek tüzet, lángokat és temérdek olvadt ércet záporoznak, és folyókat szárítanak ki, népes városokat borítanak el, mindenütt romot és pusztulást hagyva hátra, a legkeményebb szív is rémüldözött, a hitetlenek és istenkáromlók pedig kénytelenek voltak elismerni Isten végtelen hatalmát.

Hasonló jelenetekre hivatkozva ezt mondták a próféták: "Óh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának; mint a tűz meggyújtja a rőzsét, a vizet a tűz felforralja; hogy nevedet ellenségidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek a népek; hogy cselekednél rettenetes dolgokat, amiket nem vártunk; leszállnál és előtted a hegyek elolvadnának" (Ésa 64:1-2). "[...] Szélvészben és viharban van az Úrnak útja és lábainak pora a felhő. Megfeddi a tengert és kiapasztja azt, és minden folyamot kiszáraszt" (Náh 1:3-4).

A világ soha nem látott olyan rettenetes dolgokat, amelyeknek tanúja lesz Krisztus második adventjekor: "A hegyek reszketnek előtte, és a halmok szétmállanak. Tekintetétől megrendül a föld, és a világ, és minden, ami rajta él. Ki állhatna meg haragja előtt, és ki bírhatná ki búsulásának tüzét?" (Náh 1:5-6). "Uram, hajlítsd meg egeidet és szállj alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! Lövellj villámot és hányd szerte őket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszöket" (Zsolt 144:5-6).

"Tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését" (ApCsel 2:19). "És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy." "És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé. És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre" (Jel 16:18. 20-21). {PP 110.1}  

Amikor a menny villámai a föld tüzével egyesülnek, akkor a hegyek úgy égnek, mint a kemence, borzalmas lávafolyamokat öntve ki, amelyek kerteket, mezőket, falvakat és városokat borítanak el. Amikor a forró olvadékok a folyókba lódulnak, a víz forrni kezd, és leírhatatlan erővel lövell ki masszív sziklákat, széttört darabjait szétszórva a földön. A folyók kiszáradnak, a föld rázkódik. Mindenütt félelmetes földrengések és vulkánkitörések lesznek.

Így fogja Isten a gonoszokat kipusztítani a földről. De a háborgás közepette megőrzi az igazakat, mint ahogy megőrizte Noét a bárkában. Isten szárnyai alá menekülnek. Benne lesz bizodalmuk. Ezt mondja a zsoltáríró: "Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá: Nem illet téged a veszedelem" (Zsolt 91:9-10). "Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében" (Zsolt 27:5). Isten ezt ígéri: "Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!" (Zsolt 91:14).

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 2 - HÉTFŐ - Mózes első könyve 47. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes első könyve 47. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2047&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2047&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Te is lehetsz áldás - a legszokatlanabb körülmények között, még királyok előtt is! A viharvert pátriárka ott áll a fáraó előtt, a hatalmas egyiptomi uralkodó feje fölé áldásra nyújtja a kezét, akit bizonyára megérintett az idős ember kegyelemteljes gesztusa. Jákób most 130 éves, szemei olyan sokat láttak már, a mennyet a földdel összekötő létrától kezdve, amelynek látomását akkor kapta, amikor elmenekült otthonról, hogy egy hosszabb ideig Lábánnál lakjon Háránban; egészen a József állítólagos halála miatti gyász hosszú idejének végéig. Úgy tűnik, a nehézség és szomorúság évei után elégtételt kap a Józseffel való boldog találkozásban, amely további 17 évvel meghosszabbítja életét. Egy hosszú élet gazdag tapasztalatából merítve áldást mond a fáraóra. Micsoda kiváltság számunkra, hogy imádkozhatunk a hatalomban levőkért, és áldására lehetünk azoknak, akik ezt a földet uralják! Ezen az áldáson keresztül ők is megpillanthatják a mennyek Istenét, miként Nabukodonozor megpillanthatta Dániel áldott jelenlétén keresztül a babiloni udvarban, és ők is örök életet kaphatnak. Legyünk áldás ott, ahová Isten helyezett bennünket!

A fejezet egy komor kijelentéssel végződik: Jákób megkéri Józsefet, hogy földi maradványait vigyék ki Egyiptomból, és temessék el Kánaánban. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy Egyiptom soha nem lehet  végállomás, hanem csak egy átjáró, még akkor is, ha ideiglenesen az ország legjobb földterületén laknak.

Martin Klingbeil

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy áldás legyen mások számára, és ezen az áldáson keresztül megismerjenek Téged, a Te hatalmadat és jóságodat, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 8-9. fejezet

8. fejezet – AZ ÖZÖNVÍZ UTÁN (2. rész)

A mennyben a szivárvány hasonmása övezi a trónt és ível Krisztus feje felett. A próféta ezt mondja: "Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül (a trón körül). Ilyen vala az Úr dicsőségének formája" (Ez 1:28). A Jelenések írója kinyilatkoztatja: "[...] Ímé egy királyi szék vala letéve a mennyben, és üle valaki a királyi székben [...] és a királyi szék körül szivárvány vala, látszatra smaragdhoz hasonló" (Jel 4:2-3). Amikor az ember súlyos gonoszságával kihívja Isten ítéletét, a Megváltó, aki közbenjár érte az Atyánál, rámutat a felhőkben, és a trón körül a saját feje felett ívelő szivárványra, amely annak a jele, hogy Isten irgalmas a bűnbánó bűnöshöz.

Isten azzal az ígérettel, amelyet Noénak a vízözönnel kapcsolatban adott, összekötötte kegyelmének egyik legdrágább ígéretét: "[...] miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek. Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad" (Ésa 54:9-10).

Amint Noé a bárkából kijövő hatalmas vadállatokra nézett, félt, hogy a csupán nyolc tagú családját elpusztítják. De az Úr ezzel a bátorító üzenettel küldött angyalt szolgájához: "Féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja és az égnek minden madara: minden ami nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott; minden mozgó állat, amely él, legyen nektek eledelül; amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat" (1Móz 9:2-3). Ezt megelőzően Isten nem engedte meg a húsfogyasztást. Azt akarta, hogy az emberiség csakis a föld termékeivel táplálkozzék. De most, hogy minden zöldféle elpusztult, megengedte a bárkában megőrzött tiszta állatok húsának fogyasztását.

Az özönvízkor a föld egész felszíne megváltozott. Egy harmadik szörnyű átok is sújtotta a földet a bűn következményeként. Amint a víz apadni kezdett, a dombokat és hegyeket hatalmas, zavaros tenger vette körül. Mindenfelé szétszórva emberi és állati tetemek hevertek. Az Úr nem engedte, hogy ezek ott maradjanak, és felbomolva szennyezzék a levegőt. A földből nagy temetőt csinált. Heves szél fújt, hogy felszárítsa a vizet, és nagy erővel mozgatta meg azt, egyes esetekben a hegyeknek a tetejét is elvitte, és fákat, sziklákat, földet halmozott a holttestek fölé. Ugyanezzel az eszközzel a föld lakóinak bálványait, az özönvíz előtti világot gazdagító és dicsőítő ezüstöt és aranyat, értékes faanyagot és drágaköveket is elrejtette az emberek kutató szeme elől. A víz vad tevékenysége földet és sziklákat halmozott ezekre a kincsekre. Itt-ott még hegyeket is formált föléjük. Isten látta, hogy minél inkább gazdagítja és sikeressé teszi a bűnös embereket, annál romlottabbak lesznek. A kincseket imádták, amelyekért a bőkezű Adományozót kellett volna dicsőíteniük, Istent pedig meggyalázták és semmibe vették. {PP 107.4}  

A föld olyan összevisszaságot és sivárságot mutatott, amit lehetetlen leírni. Az egykor tökéletesen szép és szimmetrikus hegyek összetöredeztek és deformálódtak. Most kövek, kőszirtek és érdes sziklák hevertek szétszórtan a föld felszínén. Sok helyen dombok és hegyek tűntek el, és nyoma sem volt annak, hogy hol álltak; dombok és síkságok adtak helyet a hegyláncoknak. Ezek a változások egyes helyeken jobban látszottak, mint másutt. Az átok legsúlyosabb nyomait ott lehetett látni, ahol egykor a föld leggazdagabb arany, ezüst és drágakő kincsei voltak. A lakatlan vidékeken, és ott, ahol kevésbé vétkeztek, nem volt olyan súlyos az átok.

Ekkor hatalmas erdők temetődtek el, amelyek azóta szénné alakultak, és a mostani terjedelmes kőszéntelepeket alkotják; nagy mennyiségű olajat is adnak. Gyakran előfordul, hogy a szén és olaj meggyulladva a föld felszíne alatt ég. Ezért a sziklák felforrósodnak, a mészkő megég és a vas megolvad. A vízzel érintkező mészkő növeli az amúgy is erős hőt, és ebből földrengések, tűzhányók és tűzkitörések keletkeznek. A tűz, a sziklák és ércek találkozása tompa mennydörgésként hallatszó súlyos robbanásokat okoz a föld alatt. A levegő forró és fullasztó lesz. Vulkánok törnek ki, és mivel a felforrósodott elemeknek sokszor nincs elég kivezető nyílásuk, maga a föld rázkódik, a talaj a tenger hullámaihoz hasonlóan megemelkedik, nagy repedések tőrnek elő, és néha városokat, falvakat, égő hegyeket nyelnek el. Ezek a csodálatos jelenségek közvetlen Krisztus második eljövetele és a világ vége előtt egyre gyakoribbak és rettenetesebbek lesznek annak jeléül, hogy ez a világ nemsokára elpusztul.

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 1 - VASÁRNAP - Mózes első könyve 46. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes első könyve 46. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2046&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2046&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Ez a történet olyan, mintha a kivonulás fordítottját olvasnánk. Jákób és családja összecsomagolja mindenét, és elindul az Egyiptomba vezető hosszú útra, amelyen – előttük nem sokkal – Ábrahám és József is vándoroltak. Ám mielőtt a pátriárka átlépi Egyiptom határát, még egyszer megáll Beérsebában, Kánaán legdélebbi városában, hogy újra megbizonyosodjon Isten vezetéséről. Az Úr védelméről biztosítja őt azon az úton, amely az ígéret földjéről egy ideiglenes száműzetésbe vezeti el Egyiptomba, ugyanakkor azonban azt is teljesen világossá teszi előtte, hogy lesz visszatérés ebből a száműzetésből, és Egyiptom csak egy eszköz Izrael létének megőrzésére és egy termékeny föld, ahol nemzetté növekedhetnek.

Te része vagy az advent mozgalomnak? Innen amoda költözöl, egyik helyről a másikra, időnként más országokba és városokba, és néha óceánokon túlra. Talán csak egy bőrönddel, vagy az ingóságaidat tartalmazó teljes konténerrel utazol a Föld bolygó misszió területeire, azzal a tudattal, hogy csak vándorok vagyunk, és lesz egy másik exodus (kivonulás). De bárhol vagy is, egy dolog biztos – a kivonulás be fog következni, amikor Krisztus mindnyájunkat felhőszekéren visz majd az Ígéret Földjére. Addig is tegyünk bizonyságot minden „egyiptominak”, akik közé elküldött bennünket Isten, és legyünk készen a végső kivonulásra!

Martin Klingbeil

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy Benned bízzon, bárhova is sodorja az éle! Adjad, hogy megtapasztalja, hogy Te vele vagy, legyen bárhol ezen a világon, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 8-9. fejezet

8. fejezet – AZ ÖZÖNVÍZ UTÁN (1. rész)

A víz tizenöt singgel emelkedett a legmagasabb hegyek fölé. A bárkában levő család sokszor azt érezte, hogy elfog pusztulni. A hajó öt hónapig összevissza hányódott, látszólag a szél és a hullámok szeszélyének kitéve. Ez súlyos megpróbáltatás volt, de Noé hite nem rendült meg, mert biztos volt abban, hogy Isten keze tartja a kormánykereket.

Ahogy a víz apadni kezdett, az Úr a bárkát egy hegycsoport által védett helyre sodortatta. Ezeket a hegyeket Isten hatalma megőrizte. Ebbe a csendes kikötőbe érkeztek, és nem sodródtak többé a végtelen óceánon. Ez nagy megkönnyebbülést jelentett a hajó elcsigázott, vihartól hányatott utasainak.

Noé és családja aggódva várta a víz apadását, mert sóvárogtak a szárazföld után. Negyven nappal azután, hogy a hegyek teteje látható lett, hollót engedtek ki, ezt a gyorsan tájékozódó madarat, hogy megtudják, száraz-e már a föld. A madár, mivel nem talált semmit, csak vizet, egyre röpködött a bárkától el és vissza. Hét nappal később Noé egy galambot engedett ki, amely talpalatnyi helyet sem találva, visszatért a bárkába. Noé várt hét napot, és ismét kiengedte a galambot. Amikor a madár este egy olajfalevéllel tért vissza, nagy volt az öröm. Később "[...] elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe" (1Móz 8:13). Még várt tovább türelmesen a bárkában. Amint Isten parancsára lépett be, külön parancsra várt, hogy kiléphessen.

Végül egy angyal szállt alá a mennyből, kinyitotta a súlyos ajtót, és azt mondta a pátriárka családjának, hogy lépjenek ki a földre, és vigyenek magukkal minden élőlényt. A szabadulás öröme Noéval nem feledtette el őt, akinek gondviselő kegyelme őrizte meg őket. A bárka elhagyása után Noé első dolga az oltárépítés volt, és mindenfajta tiszta állatból és madárból áldozatot mutatott be. Így fejezte ki Isten iránti háláját a szabadulásért, és Krisztusban: a legnagyobb áldozatban való hitét. Az Úrnak tetszett az áldozat. Az áldás, ami ebből fakadt, nemcsak a pátriárkára és családjára terjedt ki, hanem a föld minden későbbi lakójára is. "És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért [...] Ennekutána míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szűnnek" (1Móz 8:21-22). Ebből tanulhat minden ezután következő nemzedék is. Noé a kietlen földre lépett ki, de mielőtt magának házat készített volna, Istennek épített oltárt. Állatállománya kicsi volt, és megőrzésének nagy ára volt, de szívesen adott egy részt belőle az Úrnak annak elismeréséül, hogy minden az Úré. Így legyen nekünk is legfőbb gondunk, hogy áldozatainkat önként adjuk Istennek. Irántunk való irgalmának és szeretetének minden megnyilatkozását hálásan kell elismernünk mind odaszentelésünkkel, mind ügyére adott ajándékainkkal.

Nehogy mindig megrémüljenek az emberek, amikor beborul és esik az eső, és ne féljenek egy újabb özönvíztől, az Úr ígérettel bátorította Noé családját: "Szövetséget kötök tiveletek [...] Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben [...] hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden [...] élő állat között" (1Móz 9:11-14.16).

Mennyire leereszkedik Isten, és milyen könyörületes tévedő teremtményeivel, hogy az emberekkel kötött szövetsége jeleként a felhőkbe helyezte a szép szivárványt! Az Úr kijelenti, hogy amikor az ívre néz, megemlékezik szövetségéről. Ez nem azt jelenti, hogy bármikor is elfeledkezne róla. De a mi nyelvünkön beszél hozzánk, hogy jobban megértsük őt. Istennek az volt a szándéka, hogy ha a későbbi nemzedékek fiai megkérdezik, mit jelent az égen átívelő ragyogó szivárvány, szüleik mondják el az özönvíz történetét, és azt, hogy a Magasságos Isten hajlította meg az ívet és helyezte a felhőkbe annak biztosítékaként, hogy a víz soha többet nem fogja elárasztani a földet. Ez nemzedékről nemzedékre Isten szeretetéről tanúskodik, és erősíti az ember Isten iránti bizalmát.