Higgyetek az Ő prófétáinak - június 30 - HÉTFŐ - Mózes második könyve 25. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 25. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2025&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2025&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Ez a fejezet elkezdi a szentély, annak tartozékai, a papi ruhák elkészítésének, valamint a szolgálatok megszervezésének részletes útmutatását. Érdekes megjegyezni már itt az elején, hogy a szentély elkészítéséhez szükséges anyagok nem voltak kész állapotban megtalálhatóak itt a sivatagban. Isten újra gondoskodott minden szükséges eszközről abból a zsákmányból, amelyet az egyiptomiaktól kaptak. Isten most arra kéri népét, hogy adakozzanak azokból az értékes fémekből, drágakövekből, szövetekből, bőrökből és olajból annak a háznak a felépítésére, amelyben Ő majd lakni fog, hogy közöttük legyen. Ezek az adományok szívből kellett, hogy jöjjenek, amit a nép jószántából és szabadon ad. A nép a legjavát adta mindannak, amivel rendelkezett. Te a legjobbat adod az Úrnak javaidból, idődből és erődből? Az izraeliták szabadon adakoztak azért, hogy legyen egy helyük, ahol az Úr lakhat, és ahol kapcsolatba léphetnek a Mindenhatóval.  

Miközben a népnek sivatagi szentélyt kellett építeni, az mégis a mennyei minta alapján készült, amelyet Isten mutatott nekik. A földi szentély a mennyei valóság mintájára épült (Zsid 9:23-24). A hatalmas mennyei eredeti másolataként kellett elkészíteni (Nagy Küzdelem, 414. oldal; Zsid 8:2). Itt a földi szentélyben az emberek Krisztus áldozatának igazságairól valamint Krisztus és sátán közötti küzdelem végkimeneteléről tanulhattak. Egy olyan Istent szolgálunk, akinek mindig is az volt a vágya, hogy kinyilatkoztassa megváltási tervét népének. Örökre hálásak lehetünk, hogy egy élő Istent szolgálunk, aki folyamatos szolgálatot végez értünk az igazi, mennyei szentélyben, mint Védőnk, Szabadítónk és Bíránk.

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne feledkezzen meg arról, hogy te adsz előbb és abból kérsz vissza! Adjad, hogy tudja, hogy te szüntelen szolgálatot végzel értünk a mennyei szentélyben, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezet

14. fejezet – SODOMA PUSZTULÁSA (2. rész)

Az élet minden tette, bármilyen kicsiny is, vagy jót, vagy rosszat hordoz magában. A legkisebbnek tűnő feladat hűséges elvégzése vagy elmulasztása ajtót nyithat az élet leggazdagabb áldásai vagy legnagyobb csapásai előtt. Kicsiny dolgok teszik próbára a jellemet. A naponként vidám, készséges szívvel végrehajtott egyszerű, önmegtagadó cselekedetekre Isten örömmel tekint. Nem önmagunkért kell élnünk, hanem másokért. Csak akkor lehet életünk áldás, ha önmagunkat elfelejtve ápoljuk magunkban a szerető, segítőkész lelkületet. Az apró figyelmességek, a kicsi, egyszerű szívességek az élet örömeit alkotják, elmulasztásuknak pedig nem kis részük van az ember boldogtalanságában.

Látva, hogy az idegenekkel mily durván bánnak Sodomában, Lót kötelességének tartotta, hogy befogadja őket házába. A város kapujában ült, amikor a vándorok közeledtek, és megpillantva őket felállt, eléjük ment, udvariasan meghajolt és így szólt: "Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott". De ők udvariasan elutasították vendégszeretetét, mondván: "Nem, hanem az utcán hálunk meg" (1Móz 19:2). E válasszal kettős céljuk volt: egyrészt: próbára tegyék Lót őszinteségét, másrészt: úgy látszon, nem ismerik Sodoma férfiainak jellemét, hogy nem biztonságos éjjel az utcán maradni. Válaszuk még inkább arra késztette Lótot, ne szolgáltassa ki őket a csőcselék kénye-kedvének. Addig erősködött, amíg azok engedtek, és bementek vele a házba.

Lót azt remélte, elrejtheti szándékát a kapuban tétlenkedők elől, ha az idegeneket kerülő úton viszi házába; de tétovázásuk, késlekedésük és az ő ismételt meghívása miatt észrevették őket, és mielőtt még lepihentek volna, vad tömeg gyűlt a ház köré. Nagyon sokan voltak, gonosz indulatoktól fűtött fiatalok és idősek. Az idegenek érdeklődtek a város sajátossága iránt, Lót pedig figyelmeztette őket, hogy ne menjenek ki éjszaka. Közben behallatszott a csőcselék kiabálása és gúnyolódása, azt követelve, hogy a férfiakat vigyék ki hozzájuk.

Lót tudta, hogy ha feldühödnek, könnyen betörhetnek házába. Ezért kiment, hogy megpróbáljon hatni rájuk. "[...] Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot" (1Móz 19:7). Az "atyámfiai" szót szomszédokra vonatkozó értelemben használta. Azt remélte, hogy le tudja csendesíteni őket, és elszégyellik magukat gonosz szándékuk miatt. De szavaival csak olajat öntött a tűzre. Dühük olyan lett, mint a vihar dühöngése. Gúnyolták Lótot, hogy bíróvá tette magát felettük, és azzal fenyegették, hogy rosszabbul fognak bánni vele, mint ahogy vendégeivel szándékoztak. Rárohantak, és darabokra tépték volna, de Isten angyalai megmentették. A mennyei követek "[...] kinyújták [...] kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót" (1Móz 19:10). A következő eseményekből világossá vált Lót előtt, hogy kiket látott vendégül. "Az embereket pedig, kik a ház ajtaja előtt valának, vaksággal verék meg kicsinytől nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében" (1Móz 19:11). Ha vakságuk nem lett volna kettős - hisz szívük is megkeményedett -, Isten csapása megfélemlítette volna őket, és elálltak volna gonosz cselekedetüktől. Az utolsó éjszakát sem jellemezték nagyobb bűnök, mint sok korábbit; de a kegyelem, amelyet oly sokáig semmibe vettek, nem járt többé közbe értük. Sodoma lakói átlépték Isten türelmének határát - az Isten türelme és haragja közötti rejtett határt. Bosszújának tüze már-már lángra lobbant Siddim völgyében.

 

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 29 - VASÁRNAP - Mózes második könyve 24. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 24. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2024&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2024&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Mózes feljegyezte az Úr minden szavát, és ez lett a szövetség könyve, amelyet felolvasott a nép előtt. Ez az első említett írott könyv, noha korábban Mózes második könyve 17. fejezetének 14. versében Mózes azt a parancsot kapja, hogy írja meg a Refidim körüli eseményeket és az amélekitákkal vívott háború történetét. Hogyan történt mindez, és milyen írást alkalmazott? Az a tény, hogy az ABC-t először a Sínai-félszigeten Kr.e. 1600-1550 körül kezdték használni, lehetőséget biztosított Mózesnek, hogy az írás-olvasás legfrissebb vívmányaihoz hozzáférjen. A proto-Sínai ABC áttörést jelentett az írott kommunikáció területén, ami abban a korban legalább akkora horderejű volt, mint a modernkori nyomtatott sajtó, illetve az Internet feltalálása. Tény az, hogy Mózes megírhatta a Biblia első könyvét, és e fontos nyelvi újításnak köszönhetően Isten időzítése, hogy a szövetséget írásban lejegyezzék, nem is lehetett volna tökéletesebb. 

Áldozat nélkül a szövetség nem kötelezne, ezért Mózes oltárt épít, hogy ratifikálja a szövetséget Isten és Izrael között. Felállít tizenkét oszlopot, amely a tizenkét törzset jelképezi, akik kötelezettséget vállaltak arra, hogy életükkel engedelmeskednek Isten elvárásainak. És most elérkezett annak az ideje, hogy Mózes megkapja ennek a szövetségnek a kőbe vésett alapelveit, amelyek folyamatosan emlékeztetni fogják őket a törvény, Isten jelleme és azon eszmény örök voltára, amely szerint az emberiségnek élni kell. Isten dicsősége a hegyen megállapodik. Mózes, mint a nép képviselője meghívást kap, hogy jöjjön fel az Isten hegyére. Isten dicsősége ma a szentélyen nyugszik, miközben Jézus közbenjár értünk. Isten hív minket, hogy tárjuk elé kéréseinket, hogy Jézus, mennyei Közbenjárónk megadhassa nekünk mindazt, amit Isten megígért. Mi lesz a te válaszod? Elfogadod-e Isten életedre vonatkozó akaratát, és az Ő ígéretei szerint éled-e mindennapjaidat?

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy elfogadja az ő életére szóló akaratodat és a Te ígéreteid szerint élje a mai napját is, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezet

14. fejezet – SODOMA PUSZTULÁSA (1. rész)

1 Mózes 19.

A Jordán völgyének városai közül Sodoma volt a legszebb. A síkság, amelyen elhelyezkedett, olyan szép volt és termékeny "[...] mint az Úr kertje" (1Móz 13:10). A trópusok pazar növényzete díszítette a környéket. Pálmafa, olajfa és szülő hazája volt ez, ahol egész évben virágok illatoztak. Gazdag termést kínáltak a mezők; nyájjal és csordával voltak tele a környező dombok. A művészet és a kereskedelem is növelte a síkság büszke városának gazdagságát. Palotáit kelet kincsei díszítették, és a sivatag karavánjai drága áruk sokaságával látták el piacait. Lakosai kevés munka árán megkaphattak mindent, amire szükségük volt; mintha az egész év ünnepek sorozata lett volna.

A mindenütt uralkodó bőség fényűzést és gőgöt szült. A tétlenség és gazdagság megkeményítette a szíveket, amelyeket sohasem sanyargatott nélkülözés, és nem sújtott a bánat. A gazdagság és kényelem táplálta a gyönyör szeretetét és az emberek érzéki élvezetekbe merültek. "Ímé, ez volt vétke Sodomának, a te öcsédnek:" - mondja Ezékiel - "kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg. És felfuvalkodának s cselekedének utálatosságot előttem, és elveszítém őket, mikor ezt megláttam" (Ezék 16:49-50). Semmit sem kívánnak az emberek jobban, mint a gazdagságot és a kényelmet, pedig ez szülte azokat a bűnöket, amelyek a síkság városainak pusztulását okozták. Haszontalan, tétlen életük miatt áldozatul estek Sátán kísértéseinek, és eltorzították Isten képmását. Inkább sátáni, mint isteni jellemvonásokat tükröztek. Az emberiség legnagyobb átka a tétlenség, mert erkölcstelenséget és bűncselekményeket von maga után. Gyengíti az értelmet, csökkenti a felfogóképességet, és megrontja a lelket. Sátán lesben áll, készen arra, hogy tönkretegye a vigyázatlant, aki szabad idejével alkalmat kínál neki arra, hogy valamilyen vonzó álarc leple alatt hozzáférkőzzék. Akkor a legsikeresebb, amikor az embert tétlen óráiban kísérti meg.

Sodoma népe mulatozott és tivornyázott, dőzsölt és részegeskedett. Nem szabott határt a leghitványabb és legdurvább szenvedélyeinek sem. A nép nyíltan dacolt Istennel és törvényével, és örömét lelte az erőszakos cselekményekben. Bár előttük állt az özönvíz előtti világ példája, és tudták, hogy Isten haragja nyilvánul meg elpusztításával, Sodoma mégis a gonoszságnak ugyanazt az útját járta.

Amikor Lót Sodomába költözött, a romlottság még nem volt általános, és az irgalmas Isten fénysugarakat gyújtott az erkölcsi sötétségben. Amikor Ábrahám kimentette a foglyokat az elámiták kezéből, az emberek figyelme az igaz hit felé fordult. Ábrahám nem volt idegen Sodoma népe előtt, és maguk között kinevették, amiért a láthatatlan Istent imádta. De amikor a sokkal nagyobb katonai erőkkel szemben győzelmet aratott, s a foglyokról és a zsákmányról nagylelkűen lemondott, csodálkozást és csodálatot keltett. Amíg ügyességét és bátorságát magasztalták, nem némíthatták el meggyőződésüket, hogy mennyei erő által győzött. Ábrahám nemes és önzetlen lelkülete, amely annyira idegen volt Sodoma önző lakói előtt, vallása felsőbbrendűségének újabb bizonyítéka volt, amelynek bátran és hűséggel hódolt.

Ábrahámra mondott áldásával Melkhisédek elismerte, hogy Jahve a pátriárka erejének forrása és győzelmének szerzője: "[...] Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől. Áldott a Magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet" (1Móz 14:19-20). Isten gondviseléssel szólt ehhez a néphez, de ők elutasították az utolsó fénysugarakat, ahogy a korábbiakat is.

És most elérkezett Sodoma utolsó éjszakája. A bosszúállás fellegei már rávetették árnyékukat a pusztulásra ítélt városra. De lakó ezt nem vették észre. Amíg az angyalok közeledtek, hogy a pusztításra szóló megbízásukat végrehajtsák, az emberek jólétről és kedvtelésről álmodtak. Az utolsó nap is olyan volt, mint a többi, jött és elmúlt. Este szállt a kedves és zavartalan tájra. A páratlanul szép vidék a lenyugvó nap sugaraiban fürdött. A hűvös alkony előcsalogatta a város lakóit, és a szórakozni vágyó tömeg sétálgatott, kihasználva a perc örömeit.

A szürkületben két idegen közeledett a város kapujához. Vándoroknak tűntek, akik éjszakai szállást keresnek. Senki sem ismerte fel az egyszerű vándorokban Isten ítéletének hatalmas hírnökeit. A vidám, gondtalan tömeg még csak nem is álmodta, hogy az, ahogyan a mennyei követekkel bánik azon az éjszakán, betetőzi a büszke város végzetét okozó bűnét. De volt egy ember, aki kedvesen, figyelmesen viselkedett az idegenekkel, és meghívta őket otthonába. Lót nem tudta, kik a jövevények, de mindenkivel udvarias és vendégszerető volt. Ez vallásához tartozott - olyan gyakorlat volt ez, amelyre Ábrahám példája tanította meg. Ha nem gyakorolta volna az udvariasságot, talán elpusztult volna Sodoma lakóival együtt. Sok család, bezárva ajtaját az idegen előtt, kizárja Isten küldöttét, aki áldást, reménységet és békességet hozott volna.

 

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 28 - SZOMBAT - Mózes második könyve 23. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 23. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2023&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2023&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Az igazságosság Isten jellemének fontos eleme. Mivel Ő igazságos, arra hívja népét, hogy ők is legyenek igazságosak mindenkivel szemben. A kilencedik parancsolat kiterjesztésében – ne tégy hamis tanúbizonyságot – Izraelt arra figyelmezteti, hogy ez a rendelkezés nem korlátozódik csupán a bírósági esetekre. Mindennapi megnyilvánulásaink legyenek mentesek a hamis tanúbizonyságtól, a pletykától és rágalmak terjesztésétől. Nem kell a tömegeket követnünk, és engednünk a társadalmi nyomásnak, hanem meg kell hoznunk a magunk bölcs ítéletét, és ki kell állnunk az igazságosság mellett!

A fejezet második felében különleges hangsúly kerül arra, hogy mit fog tenni Isten, ha Izrael engedelmeskedik mindannak, amit Ő mond. Az ő részük a szövetségben az, hogy maradjanak hűek. Elküldi az Ő Angyalát, Krisztust, hogy előttük menjen (lásd: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 190, 269, 326. oldal). Az Ótestamentum egyik fő témája Kánaán bevétele. Miként is értelmezzük azt, hogy az Úr parancsa szerint az izraelitáknak részt kellett venniük Kánaán bevételében, mégis Isten az, aki ellenségeiket kiűzi előlük? A sínai-hegyi törvény Istennek azzal az ígéretével zárul, hogy Ő közbelép harcaikban. Biztosítja Izraelt arról, hogy félelmet küld előttük, és megfutamítja, illetve megsemmisíti ellenségeiket. A szabadulásról szóló ígéretben Izrael parancsot kap arra, hogy bízzon Istenben, és mindabban, amit Ő fog tenni. Mindennapi életünkben gyakran mi magunk akarjuk véghezvinni azt, amit Isten szándékozik tenni értünk. Vajon készek vagyunk arra, hogy bízzunk benne; higgyük, hogy előttünk megy, és így tanúi lehessünk hatalmas tetteinek?

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy értékelje azt a tényt, hogy Te harcolod a mi harcainkat és győzelemre fogod vinni aztokat, Jézus nevében, Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet

12. fejezet – A HIT PRÓBÁJA (7. rész)

Ábrahámnak nemcsak a saját érdekében kellett meghoznia az áldozatot, és nem is kizárólag az utána jövő nemzedékekért, hanem a menny és más világok bűntelen értelmes lényeinek okulásáért is. A Krisztus és Sátán közötti küzdelem csatatere - a föld, ahol a megváltás terve megvalósult - a világegyetem tankönyve. Mivel Ábrahám korábban kételkedett Isten ígéreteiben, Sátán azzal vádolta az angyalok és Isten előtt, hogy nem teljesítette a szövetség feltételeit, és ezért méltatlan annak áldásaira. Isten az egész menny előtt bizonyítani akarta szolgája hűségét; be akarta mutatni, hogy nem fogadhat el kevesebbet, csak a tökéletes engedelmességet, és jobban fel akarta tárni előttük a megváltás tervét.

Ábrahám hitének és Izsák engedelmességének próbájában mennyei lények voltak a szemtanúk. A próba sokkal keményebb volt, mint ami elé Isten Ádámot állította. Az ősszüleinknek szóló tiltó parancs iránti engedelmesség nem járt szenvedéssel, de az Ábrahámnak szóló parancs a legfájdalmasabb áldozatot követelte. Az egész menny csodálkozva és csodálattal figyelte Ábrahám rendíthetetlen engedelmességét. Az egész menny ujjongott Ábrahám hűsége láttán. Sátán vádja hamisnak bizonyult. Isten kijelentette szolgájának: "[...] most már tudom, hogy istenfélő vagy" (Sátán vádjai ellenére) "és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek énérettem" (1Móz 22:12). Isten szövetsége, amelyet más világok értelmes lényei előtt esküvel erősített meg Ábrahámnak, azt tanúsította, hogy az engedelmesség jutalmat kap.

Az angyaloknak is nehéz volt megérteni a megváltás titkát - felfogni, hogy a bűnös emberért a menny Királyának, Isten Fiának meg kell halnia. Az Ábrahámnak szóló parancs, amely fia feláldozását követelte, felkeltette az egész menny érdeklődését. A mennyei lények feszülten figyelték a parancs teljesítésének minden mozzanatát. Amikor Izsák "hol van az égőáldozatra való bárány?" kérdésére Ábrahám így válaszolt: "Az Isten majd gondoskodik [...] bárányról", amikor az angyal visszafogta az atya kezét, amely már-már megölte fiát, és Izsák helyett Isten gondoskodása folytán a kos lett az áldozat - fény derült a megváltás titkára, és az angyalok is jobban megértették azt a csodálatos tervet, amellyel Isten gondoskodott az ember megváltásáról (1Pt 1:12).

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 27 - PÉNTEK - Mózes második könyve 22. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 22. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2022&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2022&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Az első 15 versben folytatódnak a személyes tulajdonnal kapcsolatos törvények. Ezek a törvények bővebben kifejtik a nyolcadik parancsolatot, amely így szól: „Ne lopj!" Isten azt akarta, hogy Izrael gyermekei különleges esetekkel ismerkedjenek meg azért, hogy teljesen megértsék a törvény mélységeit. Az ellopott ökröt, vagy juhot, amelyet már megöltek, négyszeresen, illetve ötszörösen kell megtéríteni. Ha még életben vannak, kettőt kell adni az eredeti tulajdonosnak. Általánosságban az ellopott javak kétszeres visszatérítésének az elvét találjuk ezekben a versekben (4, 7, 9). Az első és második parancsolat részletezése kifejezetten elítéli a varázslást, az idegen isteneknek való áldozást, az állatokkal való fajtalankodást, amelyek mind halállal büntetendőek. Ezeknek a bűnöknek a súlyossága bizonyítja azt, hogy Izrael egy teokratikus rendszerben élt. Ebben az összefüggésben az idegen isteneknek való áldozás felségárulást jelentett, és egyenlőnek tekintették azzal, mintha valaki más néphez tartozónak vallotta volna magát.

Ez a fejezet különleges figyelmet szentel az idegenek, az özvegyek és az árvák védelmének. Isten biztosítani akarta népét arról, hogy a közöttük levőkről gondoskodnak majd. 2008-ban az izraeli Khirbet Qeiyafaban egy feliratot találtak, a legrégebbi héber írással, amit valaha feltártak. Egy tudós azt vallja, hogy ez egy rendelkezés, amely arról szól, miként gondoskodjanak az özvegyekről és az árvákról, míg mások úgy vélik, hogy a királyság felállításával van kapcsolatban. Hogyha az első értelmezés igaz, akkor jó példa arra, hogy ezt vallották Izrael történelmének folyamán. Ha a második az igaz, ez egy fizikai bizonyíték a teokráciából az emberi király általi vezetésre való áttérésre. Ez felvet néhány fontos kérdést: a szükségben lévők megsegítését, és az állampolgársági hűséget. Azok, akik számára Isten a legfőbb tekintély, gondoskodni fognak a szegényekről és a kevésbé szerencsésekről

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy értékelje azt a tényt, hogy a Te törvényes tökéletesebb minden földi törvénynél, mert Te gondoskodsz a szükségben lévőkről, így róla is, amikor szüksége van rá. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet

12. fejezet – A HIT PRÓBÁJA (6. rész)

Ábrahám hitének nagy tette fényoszlopként áll, és megvilágítja Isten minden eljövendő korszakban élő szolgáinak ösvényét. Ábrahám nem tagadta meg Isten akaratának teljesítését. A háromnapos út alatt volt elég ideje gondolkozni és - ha akart volna - Istenben kételkedni. Úgy okoskodhatott volna, hogy fiának megölése miatt gyilkosnak fogják tartani, egy második Kainnak; ezért tanítását elvetnék és semmibe vennék: jót sem tehetne többé embertársainak. Úgy érvelhetett volna, hogy idős kora felmenti az engedelmesség alól. De a pátriárka nem folyamodott egyik mentséghez sem. Ábrahám is ember volt, a mienkhez hasonló indulatai és gyengéd érzelmei voltak. Nem kérdezte meg, hogyan teljesülhetnek az ígéretek, ha Izsákot megöli. Nem tanácskozott fájó szívével. Tudta, hogy Isten minden kívánalmában igaz és igazságos, és Ábrahám az utolsó betűig engedelmeskedett a parancsnak.

"[...] Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett" (Jak 2:23). Pál pedig ezt mondja: "[...] akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai" (Gal 3:7). Ábrahám hite a cselekedeteiben mutatkozott meg. "Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra? Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit" (Jak 2:21-22). Sokan nem értik a hit és a cselekedetek viszonyát. Azt mondják: "Csak higgy Krisztusban és üdvözülsz. Nem kell a törvényt megtartanod." De a valódi hit engedelmességben mutatkozik meg. Így szólt Jézus a hitetlen zsidókhoz: "Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek" (Jn 8:39). A hívők atyjáról pedig az Úr ezt jelenti ki: "[...] hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet" (1Móz 26:5). Jakab apostol pedig ezt mondja: "A hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában" (Jak 2:17). János is, aki olyan sokat foglalkozik a szeretettel, így szól: "az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait" (1Jn 5:3).

Az előkép és az ígéret útján Isten "előre hirdette [...] az evangéliumot Ábrahámnak" (Gal 3:8 új prot. ford.). A pátriárka hite az eljövendő Megváltóra összpontosult. Ezt mondta Krisztus a zsidóknak: "Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült" (Jn 8:56). Az Izsák helyett feláldozott kos jelképezte Isten Fiát, aki később meghalt helyettünk. Amikor Isten az embert a törvény áthágása miatt halálra ítélte, az Atya Fiára tekintett, és ezt mondta a bűnösnek: "Élj: találtam váltságdíjat!"

Isten egyrészt Ábrahám lelkébe akarta vésni, hogy az evangélium valóság, másrészt próbára akarta tenni hitét a paranccsal, hogy ölje meg fiát. Azért kellett elviselnie a lelki gyötrelmet e félelmes próba sötét napjaiban, hogy saját tapasztalata által felfogjon valamit abból a hatalmas áldozatból, amelyet a végtelen Isten hoz az ember megváltásáért. Semmi más próba nem gyötörhette volna meg úgy Ábrahám lelkét, mint fia feláldozása. Isten gyötrelmes és gyalázatos halálra adta Fiát. Az angyalok, akik Isten Fia megaláztatásának és lelki gyötrelmének tanúi voltak, nem léphettek közbe, mint ahogy Izsák esetében megtehették. Nem hangzott el ilyen kiáltás: "Elég!" A dicsőség Királya feláldozta életét, hogy megváltsa az elbukott emberiséget. Mivel bizonyíthatná Isten jobban végtelen könyörületét és szeretetét? "Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?" (Róm 8:32).

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 26 - CSÜTÖRTÖK - Mózes második könyve 21. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 20. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2020&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2020&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

A következő négy fejezetben található polgári törvények az erkölcsi törvény lelkiségén alapultak, de olyan speciális társadalmi szokásokkal foglalkoztak, amelyek az akkori kor és kultúra szerves részei voltak. Fontos megérteni, hogy Izrael épphogy csak elhagyta Egyiptomot; Isten elhelyezte őket onnan, ahol voltak, és azt várta tőlük, hogy megváltozzanak, és egyik napról a másikra az Ő elképzelései szerint valóvá váljanak. Sok esetben ezek a törvények összehasonlíthatóak az ősi Közel-Kelet törvényeivel, és sokkal humánusabbnak bizonyulnak azoknál.

Az 1902-ben felfedezett régészeti lelet, egy kőtábla, amely több mint 300 törvényt tartalmaz, s amelyek Hammurapi uralkodása idején kormányozták Babilóniát, mutat némi hasonlóságot ezzel a bibliai fejezettel. 2Móz 21:16 szerint – csakúgy, mint a Hammurapi törvénykönyvben –, a rabszolga-kereskedelem súlyos bűnnek számított, és halálbüntetést vont maga után. 2Móz 21:23-ban a kioltott emberéletért az elkövetőnek saját életével kellett fizetnie. A babilóniai törvény azt mondja, hogy a bűnös saját maga helyett feláldozhatja lánya életét. A mózesi törvény azonban nem enged meg ilyen igazságtalanságot. 2Móz 21:26 egy olyan példa, ahol a babilóniai törvény értelmében a rabszolga sérülései a gazdája számára jelentenek kárt, nem pedig magának a szolgának. A héber törvény azonban, egyedülálló módon, nem tekinti a szolgát gazdája feltétel nélküli tulajdonának. Általánosságban Mózes második könyvének törvényei az ember egyéni jogait, és az élet szentségét helyezik a középpontba. Bár sok törvény különbözik a Hammurapi-kódexben, mégis találhatunk arra utaló jeleket, hogy a két törvénygyűjtemény közös forrásból építkezik.

Isten a méltányosság és igazságosság gyakorlását kívánta népétől. Mi hogyan bánunk a körülöttünk élőkkel?

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy értékelje azt a tényt, hogy a Te törvényes tökéletesebb minden földi törvénynél, mert a Te jellemedet tükrözi és nyugodtan rábízhatjuk magunkat, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet

12. fejezet – A HIT PRÓBÁJA (5. rész)

A kijelölt helyen felépítették az oltárt, és ráhelyezték a fát. Aztán Ábrahám reszkető hangon elmondta fiának Isten üzenetét. Izsák rémült csodálkozással hallgatta, mi lesz a sorsa, de nem ellenkezett. Elmenekülhetett volna gyászos végzete elől, ha akart volna. A három nap küzdelmében kimerült, fájdalomtól lesújtott öreg ember nem tudott volna szembeszállni az életerős ifjúval. De Izsákot gyermekkorától fogva készséges, bízó engedelmességre nevelték, és amikor megtudta Isten akaratát, engedelmesen meghajolt előtte. Osztozott Ábrahám hitében, és megtiszteltetésnek tartotta, hogy életét feláldozhatja Istennek. Gyengéden igyekezett könnyíteni atyja fájdalmán, és segítette, hogy erőtlen kezével odakösse az oltárhoz.

Elhangzottak az utolsó szerető szavak, elsírták utolsó könnyeiket, és utoljára ölelték meg egymást. Az atya felemelte a kést, hogy megölje fiát, és ekkor hirtelen valaki megálljt parancsolt. Egy angyal, Isten angyala szólította a mennyből a pátriárkát: "[...] Ábrahám! Ábrahám!" Gyorsan válaszolt: "Imhol vagyok". A hang ismét hallatszott: "Ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem" (1Móz 22:11-12). {PP 152.3}  

Ekkor Ábrahám megpillantott egy kost, amely megakadt "szarvánál fogva a szövevényben". A pátriárka gyorsan megfogta az új áldozatot, és feláldozta "az ő fia helyett". Örömében és hálájában Ábrahám új nevet adott annak a szent helynek - "Jahve-jire" "az Úr gondoskodik".

Mórija hegyén Isten ismét megújította szövetségét, és ünnepélyes esküvel erősítette meg az Ábrahámnak és magvának ígért, minden eljövendő nemzedéken át tartó áldást: "[...] Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek" (1Móz 22:16-18).

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 25 - SZERDA - Mózes második könyve 20. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 20. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2020&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2020&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Az emberiségnek a Sínai-hegyen adott Tízparancsolatot Isten saját maga mondta el, és saját kézzel írta le. Döntő és meghatározó pillanathoz érkezik itt a történelem.  Isten az erkölcsi törvény átadásával fejezi ki isteni természetét. Mindezt félelmetes mennydörgés, villámlás és trombitaszó közepette teszi, hogy minden jelenlévő számára egyértelmű legyen, hogy a hatalmas és élő Isten műve ez. Az Ő törvényének gyökere a szeretet, az Isten iránti szeretet, amely alapként szolgál az egymás iránti szeretethez is. A törvényadás éppen annyira tanúskodik Isten kegyelméről és irgalmáról, mint az egyiptomi szolgaságból való szabadítás, mivel Isten itt azt mutatja meg a megváltottainak, hogyan éljenek. A „szövetség tábláinak” (5Móz 9:9-11) a frigyláda fedele alá helyezése annak jele, hogy azok valóban a szövetség alapját képezik.

A szövetség kapcsolatot és lelki közösséget is magába foglal. Valódi kapcsolat és közösség nem jöhet létre két egyén között a kapcsolatot meghatározó normarendszer nélkül. Az első négy parancsolat az Istennel való kapcsolatunkat határozza meg, míg a következő hat az egymással való kapcsolatunkat. Az Istennel és az Ő – életünkben megjelenő – kegyelmével való kapcsolatunk határozza meg azt, mennyire vagyunk képesek másokkal harmóniában élni. A szombatot Isten a hetedik napként definiálja, amennyiben megpihenünk Nála, és újból megértjük és dicsőítjük Őt, mint teremtő Istent. A szombat a szövetség örök jelképévé válik Isten és az Ő népe között (2Móz 31:16-17). Aki az Isten által meghatározott módon, helyes lelkületben tartja meg a szombatot, azt fejezi ki, hogy ő, mint megmentett áll kapcsolatban Istennel

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy értékelje azt a tényt, hogy Te ő is a Te kezedből származik, pont úgy mint a Tízparancsolat, ugyanolya értékes és szent mind a kettő, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet

12. fejezet – A HIT PRÓBÁJA (4. rész)

Sátrához visszatérve elment oda, ahol Izsák aludt, az ifjúság és ártatlanság zavartalan, mély álmában. Egy percig nézte fia kedves arcát, majd remegve elfordult. Odament Sárához, aki szintén aludt. Felébressze, hogy még egyszer átölelhesse gyermekét? Elmondja neki Isten kívánságát? Szeretett volna könnyíteni szívén, és szerette volna megosztani Sárával ezt a rettenetes felelősséget, de félt, hogy Sára akadályozza tettét. Izsák volt Sára öröme és büszkesége; élete össze volt kötve az övével. Az anyai szeretet nem engedné meg az áldozatot.

Ábrahám végül szólította fiát. Elmondta neki a parancsot az áldozatról, amelyet be kell mutatnia egy távoli hegyen. Izsák gyakran elkísérte atyját, amikor istentiszteletet tartott a vándorlásukat jelző oltároknál. Ez a felszólítás nem lepte meg Izsákot. Gyorsan elvégezték az úti előkészületeket. Elkészítették a fát, feltették a szamárra, és két szolgával útnak indultak.

Némán haladt egymás mellett apa és fia. A súlyos titkán töprengő pátriárkának nem volt kedve beszélgetni. A büszke, szerető anyára gondolt, és arra a napra, amikor egyedül kell hazatérnie. Tudta jól, hogy az a kés, amely kioltja fia életét, átszúrja az anya szívét is.

Az a nap - Ábrahám életének leghosszabb napja - lassan, vontatottan telt el. Amíg fia és az ifjak aludtak, ő imában töltötte az éjszakát. Még mindig remélte egy mennyei követ jövetelét, aki azt mondja: a próba véget ért, a fiú sértetlenül visszatérhet anyjához. De senki és semmi nem könnyített meggyötört lelkén. Egy másik hosszú nap, és egy másik éjszaka következett, a megalázkodás és ima éjszakája, miközben a parancs, amely megfosztja gyermekétől, egyre ott csengett a fülében. Sátán kételyt és hitetlenséget súgott, de Ábrahám ellenállt sugallatainak. Amikor a harmadik napon indulni készültek, a pátriárka észak felé tekintve megpillantotta az ígért jelet, a Mórija hegye felett lebegő fényes felhőt. És Ábrahám megbizonyosodott arról, hogy a hang, amely szólt hozzá, a mennyből származott.

Nem zúgolódott most sem Isten ellen, hanem úgy erősítette lelkét, hogy felidézte az Úr jóságának és hűségének bizonyítékait. Ezt a fiút váratlanul kapta; aki ezt a drága ajándékot adta, nincs-e jogában visszavenni azt, ami az övé? A hit ismételgette az ígéretet: "Izsákban neveztetik néked a te magod" - és azt a magot nem lehet megszámolni, miként a tengerparton a homokszemeket sem. Izsák a csoda gyermeke volt, és vajon a neki életet adó hatalom nem tudja visszaadni az életét? Túlnézve a láthatókon, Ábrahám bízott Isten szavában, "úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani" fiát (Zsid 11:19)

Senki más, csak Isten tudta megérteni, milyen nagy áldozat az apának megölni a fiát. Ábrahám azt akarta, hogy Istenen kívül senki se legyen búcsúzásuk tanúja. Szolgáinak meghagyta, hogy maradjanak hátra, mondván: "[...] én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok" (1Móz 22:5). Ábrahám a fát Izsákra, az áldozatra helyezte, ő pedig vette a kést és a tüzet, és elindultak ketten a hegy csúcsa felé. Az ifjú némán tanakodott magában, hogy ilyen messze a nyájtól honnan szereznek áldozatot. Végül megszólalt: "[...] Atyám! [...] Imhol van a tűz és a fa; de hol van az égőáldozatra való bárány?" (1Móz 22:7). Ó! milyen nagy próba volt ez! A kedves szó: "atyám", hogy belehasított Ábrahám szívébe! Nem, most még nem tudta megmondani. "Az Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam" (1Móz 22:8) - mondta.

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 24 - KEDD - Mózes második könyve 19. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 19. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2019&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2019&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Izrael gyermekei Hóreb hegyéhez érkeztek, ahol felkészültek a Tízparancsolat fogadására. Sok elképzelés született a Hóreb helyének meghatározásával kapcsolatosan, és nem tudhatok biztosat. Teljes bizonyítás csak egy szöveg felfedezésével történhetne, amely pontosan közli, hogy ez a hely az, de ilyet sosem találtak. Bizonyára Isten elrejtette a konkrét hely ismeretét a későbbi nemzedékek elől, mert így akarta megakadályozni, hogy bálványimádó hellyé tegyék. Mózes második könyve kijelenti, hogy az izraeliták kijöttek a Sínai pusztájába, amely tulajdonképpen sivatag. Itt táboroztak le a Sínai-hegy előtt. Friss tanulmányok ezen szövegekre és a Mózes második könyvében leírt vándorlásra hagyatkozva, azt teszik valószínűvé, hogy a Sínai-hegy a Sínai-félszigeten található, és nem Szaúd-Arábiában, ahogyan népszerű elméletek állítják. Isten itt jelenik meg Mózesnek, és megkéri, hogy emlékeztesse Izrael népét arra a három hónapra, amikor „sasszárnyon hordozta” és magához fogadta őket. 

Isten itt egy szövetséget kezdeményez népével. Isten az Ő szeretetében, kegyelmes tettével kijelöli, vagy kiválasztja Izraelt, éppúgy, ahogy a korábbi szövetségekben is tette a pátriárkákkal. Isten már megszabadította Izraelt Egyiptomból, és most a Sínainál kötött szövetség folytatása lesz szabadító tettének. Ennek a szövetségi viszonynak feltételei vannak: „Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld” (5. vers). Izrael eddig a pontig már megtapasztalta Isten különleges szabadítását. Vajon Izrael úgy dönt, hogy egyedül megy tovább, vagy úgy, hogy engedelmesek lesznek Istennek és követik Őt mindenhová, ahová vezeti őket? És hogy van ez ma velünk? Szánkkal szolgáljuk Őt, mint népe, aztán panaszkodunk és megpróbáljuk nélküle élni az életünket? Vagy úgy válaszolunk, mint Izrael: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott” (8. vers). Ez volt Isten vágya a Sínainál, és ez ma is, hogy legmélyebb, legbensőségesebb közössége legyen teremtett gyermekeivel.

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy értékelje azt, hogy Te szövetségre akarsz lépni vele, és nem akármilyen szövetségre, hanem olyanra, ami az ő javát, békéjét, biztonságát, végül pedig üdvösségét szolgálja, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet

12. fejezet – A HIT PRÓBÁJA (3. rész)

Isten a hívők atyjává hívta el Ábrahámot, akinek hitével példát kellett mutatnia az eljövendő nemzedékek számára. De Ábrahám hite nem volt még tökéletes. Nem bízott Istenben, amikor eltitkolta, hogy Sára a felesége, és amikor feleségül vette Hágárt. Azért, hogy elérje a legmagasabb szintet, Isten másik próba elé állította, a legsúlyosabb elé, amelyet embernek valaha is ki kellett állnia. Isten éjszakai látomásban megparancsolta neki, hogy menjen el Mórija földjére, és ott egy hegyen, amelyet mutat néki, áldozza fel fiát égőáldozatként.

Ábrahám százhúsz éves volt, amikor ezt a parancsot kapta. Saját nemzedéke is öregnek tartotta már. Ifjú korában volt ereje a nehézségek és a veszélyek elviselésére, de ifjúságának tüze már elhamvadt. Férfikora teljében az ember bátrabban szembenéz olyan nehézségekkel és csapásokkal, amelyek későbbi éveiben - amikor lába a sír felé botladozik - megviselik szívét. Ám Isten akkorra tartogatta Ábrahám utolsó és legsúlyosabb próbáját, amikor az évek terhe már megviselte, és aggodalom, küzdés nélküli nyugalomra vágyott.

A pátriárka ekkor Beérsebában lakott. Jólét és megbecsülés vette körül. Gazdag volt, és az ország urai tekintélyes nagyurat tiszteltek benne. Juhok és szarvasmarhák ezrei legeltek a táborán túl elterülő síkságokon. Mindenfelé kíséretének sátrai álltak, ahol hűséges szolgák százai laktak. Az ígéret fia férfivá serdült Ábrahám mellett. Minden azt mutatta, hogy a menny áldásával koronázta a remények megvalósulásának késését türelmesen viselő áldozatos életet.

Ábrahám egykor hitben engedelmeskedve elhagyta szülőföldjét - búcsút vett atyái sírjától és rokonsága hazájától. Idegenként járta be öröksége földjét. Sokáig várt a megígért örökös születésére. Isten parancsára elküldte fiát, Ismáelt. Most pedig, amikor az oly régóta vágyott gyermek férfikorba lépett, és a pátriárka láthatta reményei megvalósulását, minden eddiginél nagyobb próba várt rá.

A parancs hallatára fájdalom szorította össze az apa szívét: "[...] Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz [...] és áldozd meg ott égőáldozatul" (1Móz 22:2). Izsák volt otthonának fénye, öregségének vigasza, és legfőképpen a megígért áldás örököse. Ha egy ilyen fiút baleset vagy betegség által kellene elvesztenie, az is összetörné a szerető apa szívét; ősz fejét fájdalommal hajtaná meg; de a parancs úgy szólt, hogy saját kezével ontsa vérét fiának. Úgy érezte, hogy ezt lehetetlen megtennie.

Sátán ott volt a közelben azt sugallva: biztosan téved. Hiszen Isten törvénye ezt parancsolja: "Ne ölj!" és Isten nem kíván olyat, amit egyszer megtiltott. Ábrahám kiment sátrából, felnézett a békésen ragyogó, felhőtlen égre, és felidézte a majdnem ötven évvel ezelőtt kapott ígéretet: magva éppúgy számtalan lesz, mint a csillagok. Ha ennek az ígéretnek Izsák által kell teljesülnie, hogy ölhetné meg őt? Sátán el akarta hitetni Ábrahámmal, hogy ez érzéki csalódás lehet. Kétségek és kínok között a földre borult, és úgy imádkozott, ahogy még soha. Kérte, hogy Isten tegye bizonyossá a parancsot, ha végre kell hajtania ezt a rettenetes feladatot. Eszébe jutottak az angyalok, akiket Isten küldött, hogy elmondják neki, mi Isten szándéka Sodomával - hogy el akarja pusztítani, és akik erről a fiúról, az Izsákról szóló ígéretet vitték neki. Ábrahám elment arra a helyre, ahol több ízben találkozott a mennyei követekkel, azt remélve, hogy újra találkozik velük, és további eligazítást kap. De senki sem jött, hogy enyhülést hozzon. Sötétség vette körül, de Isten parancsa a fülében csengett: "Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz". A parancsnak engedelmeskedni kell, és Ábrahám nem mert késlekedni. Közelgett a nappal, és el kellett indulnia.