2026. november 5. CSÜTÖRTÖK - Lk 2:39-40 – JÉZUS ÉLETE – Jézus gyermeksége

2026. november 5. CSÜTÖRTÖK - Lk 2:39-40 – JÉZUS ÉLETE – Jézus gyermeksége

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/26/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-24.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Lk 2:39-40

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – Jézus gyermeksége

Lk 2:39-40 39. Amikor mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. 40. A kisgyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, teljesedve bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta.

Jézus gyermek- és ifjúkorát egy kis hegyi faluban töltötte. Nincs olyan hely a világon, ahol ne lett volna megtiszteltetés a jelenléte. Királyi paloták tekintették volna kiváltságnak, ha vendégül fogadhatják. De elkerülte a gazdagok otthonait, a királyi udvarokat és a műveltek felkapott helyeit, hogy otthona a jelentéktelen és lenézett Názáretben legyen. {DA 68.1} Csodálatos jelentőségű az életére vonatkozó rövid feljegyzés: „A kisgyermek pedig növekedék és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala őrajta.” (Luk 2,40) Az Atya tekintetének fényében Jézus „gyarapodék bölcsességben és testének állapotában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.” (Luk 2,52) Gyors felfogású volt, a dolgok mélyére látott, és korát meghaladó komolyság és bölcsesség jellemezte. Csodálatosan kiegyensúlyozott volt a jelleme, s értelme és testi ereje fokozatosan fejlődött, növekedett a gyermekkor törvényszerűségei szerint. {DA 68.2} Jézus igen szeretetreméltó gyermek volt. Szorgalmas kezei mindig készek voltak másokon segíteni. Türelmes volt, semmi sem tudta kihozni a sodrából, és az igazságot sohasem áldozta fel a tiszteletért. Elveiben szilárd volt, mint a szikla, életét az önzetlen udvariasság jellemezte. {DA 68.3} Jézus édesanyja gondosan figyelte gyermeke képességeinek kibontakozását, és jellemén látta a tökéletesség jeleit. Örömmel fáradozott azon, hogy fejlessze a ragyogó, fogékony elmét. A Szentlélektől bölcsességet nyert, hogy mennyei erőkkel működjön együtt e gyermek nevelésében, aki egyedül Istent tekinthette Atyjának. {DA 69.1} A hűséges izraeliták az ősidőktől kezdve komolyan törődtek az ifjúság nevelésével. Az Úr azt az utasítást adta, hogy a gyermekeket már csecsemőkoruktól tanítsák az Ő nagyságára és jóságára. Ezt különösen kinyilatkoztatja a törvény és Izráel története. A nyiladozó értelmet énekkel, imádsággal és az Írásokból vett tanulmányokkal fejlesztették. Az apák és anyák megtanították gyermekeiknek, hogy a törvény Isten jellemét tükrözi, és amint szívükbe fogadják a törvény elveit, Isten képmása rajzolódik ki értelmükben és lelkükben. A tanítások többsége szóban hangzott el, de a fiatalok tanulmányozhatták az ótestamentumi írások pergamentekercseit is. {DA 69.2} Krisztus idejében azt a várost, amelyik nem gondoskodott a fiatalok vallásos neveléséről, Isten átkától sújtottnak tekintették. A tanítás mégis formálissá vált. A hagyomány nagymértékben kiszorította az Írásokat. Az igazi nevelés arra indítja a fiatalokat, „hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák Őt és megtalálhatnák” (Csel 17,27). A zsidó tanítók a szertartásokra fordították figyelmüket. A tanulók elméjét olyan értéktelen tananyaggal zsúfolták tele, amelyeket a mennyei tantermekben nem ismernének el. Az Isten szavának személyes befogadása útján megszerezhető tapasztalatnak nem volt helye az oktatási rendszerben. Annyira elmélyedtek a külsőségekben, hogy a diákok nem találtak egy csendes órát sem, amelyet Istennel tölthettek volna. Nem hallották meg szívhez szóló hangját. Az ismeret megszerzésére irányuló törekvésükben elfordultak a bölcsesség forrásától. Isten szolgálatának lényegi elemeit figyelmen kívül hagyták. A törvény elvei elhomályosultak. Amit magasabb rendű nevelésnek tekintettek, az vált legnagyobb akadállyá az igazi fejlődés útjában. A rabbik nevelése során a fiatalok képességei visszafejlődtek, gondolkodásuk lebénult és beszűkült. {DA 69.3} A gyermek Jézus nem kapott nevelést a zsinagógai iskolákban. Édesanyja volt első földi tanítója. Tőle és a próféták tekercseiből tanulta a mennyei ismereteket. Anyja térdén éppen azokat a szavakat tanulta, amelyeket Ő szólt Mózesnek Izráel számára. Akkor sem kereste a rabbik iskoláit, amikor ifjúvá érett. Nem volt szüksége arra a nevelésre, mert Isten volt a tanítója. {DA 70.1} Ez a kérdés: „Mi módon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta?!” (Ján 7,15) nem arra utal, hogy Krisztus nem tudott olvasni, hanem csak arra, hogy nem kapott rabbinikus nevelést. Ismereteit úgy szerezte, ahogyan mi is megtehetjük. Az Írásokban való alapos jártassága azt mutatja, hogy földi évei alatt szorgalmasan tanulmányozta Isten szavát. Isten teremtett műveinek nagyszerű könyvtára is feltárult előtte. Ő, aki mindeneket alkotott, azokat a tanításokat gondolta át, melyeket saját kezével írt a földre, a tengerre és az égre. Tudományos ismereteit nem a világ szentségtelen forrásaiból, hanem a természetből gyűjtötte. Megfigyelte a növények és az állatok életét, az emberi életet is gondosan tanulmányozta. Kicsiny korától kezdve egyetlen célja volt, hogy mások áldására éljen. Ennek forrását a természetben találta meg: amint a növény- és állatvilágot tanulmányozta, új gondolatok és elképzelések születtek benne. A látottakból szüntelenül olyan szemléltető példákat, tanulságokat törekedett levonni, amelyek segítségével Isten élő csodáit mutathatta be. A példázatok, amelyekkel szolgálata során az igazságot szerette tanítani, azt mutatják, hogy lelke mennyire nyitott volt a természet művei iránt, és hogyan gyűjtötte össze lelki tanításait a mindennapi életből. {DA 70.2} Amint Jézus megpróbálta megérteni a dolgok értelmét, úgy tárult fel előtte Isten szavának és műveinek jelentősége. Mennyei lények kísérték, de a szent gondolatokból felépülő műveltség a sajátja volt. Ahogyan értelme nyiladozni kezdett, állandóan növekedett lelki értékekben és az igazság ismeretében. {DA 70.3} Minden gyermek szert tehet a tudásra, ahogyan Jézus Krisztus tette. Amint megpróbálunk megismerkedni mennyei Atyánkkal igéje által, angyalok szegődnek mellénk, értelmünk megerősödik, jellemünk nemesebbé válik. Egyre jobban fogunk hasonlítani Üdvözítőnkhöz. A természet szépségét és nagyságát szemlélve, szeretetünk Isten felé fordul. Ha lényünket istenfélelem tölti be, lelkünket eleven erő járja át, mivel művei által a Végtelennel kerültünk kapcsolatba. Ha ima által közösséget ápolunk Istennel, fejlődnek értelmi és erkölcsi képességeink, s ha a lelki dolgokról elmélkedünk, a lelki képességeink erősödnek. {DA 70.4} Jézus élete összhangban volt Istennel. Amíg gyermek volt, gyermekként gondolkodott és beszélt, de a bűn egyetlen foltja sem torzította el a benne lévő isteni képmást. Mégsem volt mentes a kísértéstől. Názáret lakosai hírhedtek voltak gonoszságukról. Nátánael kérdése világosan mutatja, mennyire lebecsülték őket: „Názáretből támadhat-é valami jó?” (Ján 1,47) Jézus olyan helyen élt, ahol jellemét próbára lehetett tenni. Mindig vigyáznia kellett, hogy megőrizze tisztaságát. Minden összeütközést, amelynek ki volt téve, vállalnia kellett, hogy példaképünk lehessen gyermek-, ifjú- és felnőttkorunkban. {DA 71.1} Sátán fáradhatatlan volt erőfeszítéseiben, hogy legyőzze a názáreti gyermeket. Jézust kisgyermekkorától mennyei angyalok védelmezték, élete mégis egyetlen hosszú küzdelem volt a sötétség erői ellen. A sötétség fejedelmét sértette, hogy van valaki a Földön, akit a bűn nem szennyezett be. Minden eszközt kipróbált, hogy tőrbe ejtse Jézust. Akik szent életet akarnak élni, azok közül egyetlen embernek sem kell a kísértéssel vívott olyan ádáz küzdelem közepette élnie, mint Üdvözítőnknek. {DA 71.2} Mivel szülei szegény emberek voltak, akik mindennapi munkájukkal keresték kenyerüket, Jézus jól ismerte a szegénységet, az önmegtagadást és a nélkülözést. Ez a tapasztalat védelmet jelentett számára. Szorgalmas életében nem voltak tétlen pillanatok, amelyek kihívják a kísértést. Nem voltak céltalan órák sem, amelyek alatt rossz társaságba keveredhetett volna. Amennyire csak lehetséges volt, bezárta az ajtót a kísértő előtt. Sem nyereség, sem élvezet, dicséret vagy bírálat sem vehette rá, hogy helytelenül cselekedjen. Bölcs volt, hogy felismerje a rosszat, és erős, hogy ellenálljon neki. {DA 72.1} Krisztus volt az egyetlen bűntelen, aki valaha élt Földünkön, noha majdnem harminc éven át Názáret gonosz lakosai között élt. Ez a tény megszégyeníti azokat, akik úgy gondolják, a helytől, szerencsétől, jóléttől függ, hogy szeplőtlen életet élhessenek. A kísértés, szegénység, ellenségeskedés szükséges nevelőeszközök a tisztaság és állhatatosság kifejlesztéséhez. {DA 72.2} Jézus egyszerű körülmények között élt, de hűségesen és örömmel vette ki részét minden otthoni munkából. Egykor a menny Parancsnoka volt, akinek örömmel engedelmeskedtek az angyalok, most pedig készséges szolga, szerető, engedelmes fiú. Mesterséget tanult, kétkezi munkát végzett Józseffel az ácsműhelyben. A munkások egyszerű öltözékében járta a kisváros utcáit. Nem használta isteni hatalmát, hogy csökkentse terheit, vagy könnyítsen nehéz munkáján. {DA 72.3} Krisztus gyermek- és ifjúkorában sokat dolgozott, ezáltal testileg-lelkileg fejlődött. Nem élt vissza felelőtlenül testi erejével, úgy élt, hogy egészségét megtartva a tőle telhető legjobbat nyújtsa minden munkájában. Nem volt hajlandó tökéletlen munkát végezni, sőt szerszámait is ennek megfelelően kezelte. Tökéletes volt munkásként is, mint ahogy mindenben tökéletes volt a jelleme. Saját példájával tanította, hogy a szorgalom kötelességünk, munkánkat pontosan és alaposan kell végeznünk, és az ilyen munkát meg is becsülik. A munka hasznossá teszi a kezeket, megtanítja a fiatalokat, hogy hordozzák az élet terheinek rájuk eső részét, fizikai erőt ad, és fejleszti a képességeket. Mindenki találjon olyan tennivalót, ami saját hasznára válik, és amelynek elvégzésével segíthet másokon. Isten áldásul szánta a munkát, és csak a szorgalmas munkás találja meg az élet valódi dicsőségét és örömét. Isten szeretetteljes biztatással és jóváhagyásával tekint azokra a gyermekekre, akik örömmel veszik ki részüket a házimunkából, és osztoznak az apa és az anya terhében. Az ilyen gyermekek otthonról kikerülve a társadalom hasznos tagjaivá lesznek. {DA 72.4} Jézus egész földi élete során lelkiismeretesen és kitartóan dolgozott. Sokat várt el, ezért sokra vállalkozott. Miután megkezdte szolgálatát, azt mondta: „Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van.” (Ján 9,4) Jézus nem vonta ki magát a gondok és a felelősség alól, mint sokan azok közül, akik követőinek vallják magukat. Sokan éppen azért gyengék és eredménytelenek, mert azon igyekeznek, hogy kikerüljék a fegyelmezést. Lehetnek értékes és szeretetreméltó tulajdonságaik, de bátortalanok és szinte tehetetlenek, amikor nehézségekkel kerülnek szembe, vagy akadályokat kell leküzdeniük. A Krisztusban megnyilatkozó határozottság és energikusság, a jellem szilárdsága és ereje önfegyelemmel bennünk is kifejleszthető. Az a kegyelem, amelyet Ő elnyert, a miénk lehet. {DA 73.1} Üdvözítőnk, amíg az emberek között élt, osztozott a szegények sorsában. Tapasztalatból ismerte gondjaikat és nehézségeiket, így vigasztalni és bátorítani tudott minden alázatos munkást. Akik valóban megértették Jézus életének tanítását, azok sohasem fognak a társadalmi osztályok között különbséget tenni, nem becsülik többre a gazdagot, mint a szegényt. {DA 73.2} Jézus vidáman és tapintattal végezte munkáját. Sok türelmet és lelkiséget kíván, hogy a Biblia vallását az otthoni élet részévé tegyük, elvigyük a munkahelyre, elviselve a világi ügyek okozta feszültséget, szemünket egyedül Isten dicsőségére függesztve. Itt tud Krisztus segíteni. Sohasem terhelte le magát annyira a világi ügyekkel, hogy ne lett volna ideje a mennyei dolgokra gondolni. Gyakran azzal fejezte ki szíve örömét, hogy zsoltárokat és mennyei énekeket énekelt. Názáret lakói gyakran hallották a hangját, amint dicséretét és háláját tárta Isten elé. Énekkel ápolta a mennyel való közösséget; ha társai a munka fáradalmairól panaszkodtak, megvidámította őket az ajkairól felcsendülő édes dallam. Dicsérete elűzte a gonosz angyalokat, és mint a tömjén, jó illattal töltötte be a környéket. Hallgatóinak gondolatait elterelte a földi terhekről, és mennyei otthonuk felé irányította. {DA 73.3} Jézus a gyógyító irgalom kútfeje volt a világ számára, életéből a názáreti elszigeteltségben töltött évek alatt is együttérzés és gyengédség áradt. Jelenlétében mindenki boldogabb lett – az idősek, a bánatosak és szenvedők, a bűn terhe alatt roskadók, az ártatlan örömmel játszadozó gyermekek, a ligetek parányi teremtményei, a terhet cipelő, türelmes állatok is. Ő, aki hatalma szavával világokat tartott fenn, lehajolt egy sérült madárhoz is. Semmi sem kerülte el a figyelmét, szolgálatában semmit nem tartott rangon alulinak. {DA 74.1} Amint növekedett bölcsességben és teste állapotában, Jézus úgy növekedett az Isten és emberek előtti kedvességben is. Minden szív rokonszenvét megnyerte, mert képes volt együtt érezni mindenkivel. A remény és bátorítás légköre vette körül, és áldássá tette Őt minden otthonban. Szombaton a zsinagógában is gyakran felkérték, hogy olvasson fel a próféták írásaiból, és a hallgatók szíve megborzongott, amint a szent szöveg jól ismert szavaiból új világosság ragyogott elő. {DA 74.2} Jézus Krisztus mégis kerülte a feltűnést. Názáreti tartózkodásának egész ideje alatt sohasem nyilvánította ki csodálatos hatalmát. Nem törekedett rangra, és nem vett fel címeket. Csendes, egyszerű élete, sőt az is, hogy a Szentírás hallgat első éveiről, fontos tanulságot hordoz. Minél csendesebb és egyszerűbb a gyermek élete, annál mentesebb a mesterséges izgalmaktól, és minél inkább összhangban van a természettel, annál kedvezőbben fejlődik fizikai és értelmi képessége és lelki ereje. {DA 74.3} Jézus a mi példaképünk. Sokan érdeklődéssel időznek nyilvános szolgálatánál, miközben észrevétlenül elhaladnak első éveinek tanításai mellett. Pedig otthoni élete is példa minden gyermek és ifjú számára. Az Üdvözítő szegénnyé lett, hogy megtaníthassa, alacsony sorban is milyen közel kerülhetünk Istenhez. Az volt a célja, hogy Atyja örömére éljen, tisztelje és dicsőítse Őt az élet mindennapi dolgaiban. Munkásságát azzal kezdte, hogy megtisztelte a mindennapi kenyerükért keményen megdolgozó munkásemberek szerény mesterségét. Éppúgy Istent szolgálta akkor is, amikor a gyalupadnál dolgozott, mint amikor csodákat tett a sokaság előtt. Az Atya így szólt Jézus Krisztusról a Szentlélek által: „Ímé, az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel.” (Ésa 42,1) Ezek a szavak minden fiatalra vonatkoznak, aki egyszerű otthonában Jézus hűségének és engedelmességének példáját követi.

 

2026. november 4. szerda - Mt 2:9-23 – JÉZUS ÉLETE – „Láttuk az Ő csillagát”

2026. november 4. szerda - Mt 2:9-23 – JÉZUS ÉLETE – „Láttuk az Ő csillagát”

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/25/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-23.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 2:9-23

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – „Láttuk az Ő csillagát”

Mt 2:9-23 9. Ők pedig a király meghallgatása után útra keltek. És íme, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük ment mindaddig, amíg meg nem érkeztek. Akkor megállt a hely felett, ahol a gyermek volt. 10. A csillagot látva igen nagy örömmel örvendeztek. 11. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és arcra borulva hódoltak neki. Majd kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. 12. És mivel álomban intést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek haza. 13. Alighogy elmentek, íme, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek, és ezt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, ameddig mondom, mert Heródes máris halálra keresi a gyermeket. 14. Ő erre felkelt, vette a gyermeket és anyját, és még azon az éjjelen Egyiptomba ment. 15. Ott is maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. 16. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagyon felháborodott, és embereivel megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket a bölcsektől megtudakolt idő szerint. 17. Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása: 18. Kiáltás hallatszott Rámában, hangos sírás és sok jajgatás. Ráhel siratta fiait, és nem akart megvigasztalódni, mert nincsenek. 19. Amikor Heródes meghalt, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek Egyiptomban, 20. és azt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj haza Izráel földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek. 21. Ő fel is kelt, vette a gyermeket és anyját, és hazament Izráel földjére. 22. De amikor meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik atyja, Heródes örökében, nem mert odamenni, hanem álomban vett isteni intelemre továbbment Galilea vidékére, 23. és ott telepedett le egy Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék a próféta mondása: Názáretinek fogják őt nevezni.

„Bemenvén a házba, ott találták a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván tisztességet tőnek néki.” (Mát 2,11) Jézus szegényes külseje ellenére felismerték az istenség jelenlétét. Átadták neki szívüket mint Megváltójuknak, majd ajándékaikat is átnyújtották, „aranyat, tömjént és mirhát”. Micsoda hitük volt! A keleti bölcsekről is el lehetett mondani, amit később a római századosról: „Még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet.” (Mát 8,10) {DA 63.2} A bölcsek nem láthatták át Heródes Jézussal kapcsolatos elképzeléseit. Miután útjuk célját elérték, arra készültek, hogy visszatérnek Jeruzsálembe, s beszámolnak útjuk eredményességéről. De álomban Istentől jövő üzenetet kaptak, hogy többé ne álljanak szóba vele. Jeruzsálemet elkerülve, más úton tértek vissza országukba. {DA 64.1} Ugyanígy kapott figyelmeztetést József is, hogy Máriával és a gyermekkel meneküljön Egyiptomba. Az angyal azt mondta: „Maradj ott, amíg én mondom néked, mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket.” (Mát 2,13) József késedelem nélkül engedelmeskedett, és a nagyobb biztonság kedvéért még akkor éjjel útnak indult. {DA 64.2} A bölcsek által Isten felhívta a zsidó nemzet figyelmét Fia megszületésére. Jeruzsálemi kérdezősködésük, a nép érdeklődésének felkeltése, sőt még Heródes féltékenysége is késztette a papokat és rabbikat, hogy gondolataikat a Messiásra vonatkozó jövendölésekre irányítsák, és arra a nagy eseményre, amely éppen akkor ment végbe. {DA 64.3} Sátán eltökélte, hogy kioltja a földről az isteni világosságot, és felhasználta minden ravaszságát, hogy elpusztítsa az Üdvözítőt. De az, aki sohasem szunnyad el és sohasem alszik, őrködött szeretett Fia felett. Aki mannát hullatott a mennyből Izráel számára, és táplálta Illést az éhínség idején, pogány földön gondoskodott menedékhelyről Mária és a gyermek Jézus számára. A pogány országokból érkezett bölcsek ajándékai révén az Úr gondoskodott egyiptomi utazásuk és az idegen földön való tartózkodásuk költségeiről. {DA 65.1} A bölcsek az elsők között üdvözölték a Megváltót. Ajándékaikat elsőként tették le lábaihoz. Milyen kiváltságos szolgálat volt, hogy ajándékozhattak! A szerető szívből fakadó ajándékot Isten örömmel fogadja, és hatékonnyá teszi az Őérte végzett szolgálatban. Ha szívünket Jézusnak adjuk, mi is elhozzuk neki ajándékainkat. Aranyunkat, ezüstünket, legértékesebb földi javainkat, legjobb értelmi és lelki adottságainkat önként szánjuk oda annak, aki szeretett minket, és önmagát adta értünk. {DA 65.2} Jeruzsálemben Heródes türelmetlenül várta a bölcsek visszatértét. Ahogy az idő múlt és nem jelentek meg, felébredt benne a gyanakvás. A rabbik vonakodása, ahogy nem akarták elárulni a Messiás születési helyét, azt sejtette, hogy a bölcsek átláttak tervén, és szándékosan kerülték el őt. Szinte megőrjítették e gondolatok. Ügyeskedése kudarcba fulladt, ezért erőszakhoz folyamodott. A gyermek király esetében elrettentő példát akart mutatni: a gőgös zsidóknak meg kell látniuk, mire számíthatnak, ha megkísérelnek trónra ültetni egy uralkodót. {DA 65.3} Azonnal katonákat küldött Betlehembe azzal a paranccsal, hogy minden kétévesnél fiatalabb gyermeket öljenek meg. Dávid városának csendes otthonaiban lejátszódtak a rettenetes jelenetek, amelyek hatszáz évvel korábban tárultak fel a próféta előtt: „Szó hallatszott Rámában: sírás-rívás és sok keserves jajgatás. Rákhel siratta az ő fiait, és nem akart megvigasztaltatni, mert nincsenek.” (Mát 2,18) {DA 65.4} Ezt a szerencsétlenséget Izráel fiai okozták maguknak. Ha hűségesen és alázatosan jártak volna Istennel, Ő felejthetetlen módon tette volna ártalmatlanná a király haragját. De bűneik elválasztották őket Istentől, és egyetlen pajzsukat, a Szentlelket is elvetették. Nem tanulmányozták az Írásokat azzal a vággyal, hogy alkalmazkodjanak Isten akaratához. Azokat a jövendöléseket kutatták, amelyeket önmaguk felmagasztalására lehetett magyarázni, és arra, hogy megmutassák, Isten mennyire megvet minden más nemzetet. Büszkeségükben azzal dicsekedtek, hogy a Messiás királyként fog eljönni, meghódolásra készteti ellenségeiket, és haragjában eltapossa a pogányokat. Ők szították fel uralkodóik gyűlöletét. Sátán azt tervezte, hogy Krisztus küldetésének téves értelmezése által viszi keresztül a Megváltó elpusztítását, de a pusztulás a zsidó népre szállt vissza. {DA 65.5} Ez a kegyetlen tett az utolsó megnyilatkozások egyike volt, amelyek Heródes uralkodását beárnyékolták. Nem sokkal az ártatlanok legyilkolása után ő is arra kényszerült, hogy megadja magát sorsának, amit nem tudott elhárítani. Borzalmas halált halt. {DA 66.1} József, aki még Egyiptomban volt, ekkor parancsot kapott Isten angyalától, hogy térjen vissza Izráel földjére. Mivel Jézust Dávid trónja várományosának tekintette, József Betlehemben szeretett volna letelepedni, de megtudta, hogy Júdeában Heródes helyett fia, Archelaus uralkodik, és attól félt, hogy az apa Jézus elleni terveit a fiú viszi véghez. Heródes valamennyi fia közül jellemben Archelaus hasonlított leginkább az apjára. Már uralomra jutását is jeruzsálemi lázadás kísérte, és a római őrség ekkor több ezer zsidót mészárolt le. {DA 66.2} Józsefet ismét biztonságos helyre vezette Isten. Visszatért Názáretbe, korábbi otthonába, és Jézus itt lakott közel harminc esztendeig, „hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak, hogy názáretinek fog neveztetni” (Mát 2,23). Galileában is Heródes egyik fia uralkodott, de lakosainak nagy többsége sokkal inkább volt idegenek keveréke, mint Júdeában. Itt kevesebb érdeklődést tanúsítottak a főleg zsidókra vonatkozó dolgok iránt, és a Jézussal kapcsolatos állítások is kevésbé érdekelték a hatalmukra féltékeny erőket. {DA 66.3} Ilyen volt a Megváltó fogadtatása, amikor eljött a Földre. Úgy tűnt, nincs nyugalmas és biztonságos hely a kisded Jézus számára. Isten nem bízhatta szeretett Fiát emberekre, még akkor sem, amikor a megváltásukért munkálkodott. Angyalokat bízott meg, hogy kísérjék és oltalmazzák Jézust, amíg beteljesíti küldetését, és meghal azok kezei által, akiknek a megmentéséért eljött.

 

2026. november 3. KEDD - Mt 2:1-8 – JÉZUS ÉLETE – „Láttuk az Ő csillagát”

2026. november 3. KEDD - Mt 2:1-8 – JÉZUS ÉLETE – „Láttuk az Ő csillagát”

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/24/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-22.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 2:1-8

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – „Láttuk az Ő csillagát”

Mt 2:1-8 1. Amikor megszületett Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe, 2. és ezt kérdezték: Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk neki. 3. Heródes király nagy megdöbbenéssel hallotta ezt és vele együtt az egész Jeruzsálem. 4. És összegyűjtve a papi fejedelmeket és a nép írástudóit, tudakozódott tőlük, hol születhetett meg Krisztus. 5. Azok pedig azt mondták: A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: 6. És te, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda főhelyei között, mert belőled származik az a fejedelem, aki pásztorolja az én népemet, Izráelt. 7. Ekkor Heródes titkon hívatta a bölcseket, pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét, 8. elküldte őket Betlehembe, és azt mondta: Menjetek el, gondosan kérdezősködjetek a gyermek felől, és ha megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és tisztességet tegyek neki

„Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.” (Mát 2,1–2) {DA 59.1} A keleti bölcsek filozófusok voltak, nagy és befolyásos osztály tagjai, amely nemesi születésű férfiakból állt, akik nemzetük gazdagságának és tudásának javát birtokolták. Sokan közülük kihasználták a nép hiszékenységét. Mások viszont egyenes, becsületes emberek voltak, a Gondviselés jelzéseit tanulmányozták a természetben, becsületességükért és bölcsességükért tisztelték őket. Ilyen jellemű emberek voltak azok is, akik Jézushoz jöttek. {DA 59.2} Isten világossága még a pogányság sötétségébe is beragyog. Amint ezek a bölcsek a csillagos eget tanulmányozták, és megpróbálták megérteni a ragyogó pályákon elrejtett titkokat, a Teremtő dicsőségét szemlélték. Világosabb ismeretre törekedve, a zsidó írásokhoz fordultak. Nagyra becsülték a prófétai írásokat, amelyek egy isteni tanító jöveteléről jövendöltek. Bálám is az ilyen bölcsekhez tartozott, noha egykor Isten prófétája volt, és a Szentlélek által megjövendölte Izráel fénykorát és a Messiás megjelenését. Jövendöléseit a hagyomány örökítette át századról századra. Az Ószövetség azonban világosabban nyilatkoztatja ki az Üdvözítő eljövetelét. A bölcsek örömmel fedezték fel, hogy eljövetele közel van, és hogy az egész világot be fogja tölteni az Úr dicsőségének ismerete. {DA 59.3} A bölcsek titokzatos fényre figyeltek fel az égen azon az éjszakán, amikor Isten dicsősége elárasztotta a betlehemi dombokat. Amint a fény halványodott, egy fényes csillag jelent meg, és ott is maradt az égbolton. Nem állócsillag volt, és nem is bolygó, ezért a jelenség igen élénk érdeklődést váltott ki. A csillag fénylő angyalok távoli serege volt, de ezt a bölcsek nem tudták. Mégis az volt a benyomásuk, hogy a csillagnak különös jelentősége van számukra. Tanácskoztak papokkal, filozófusokkal, és kutatták az ősi feljegyzések tekercseit. Bálám próféciája azt hirdette, hogy „csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izráelből” (4Móz 24,17). Ezt a különös csillagot talán az ígéret előhírnökeként küldte Isten? A bölcsek örömmel fogadták a menny küldötte igazság világosságát, amely most még fényesebb sugarakkal ragyogott rájuk. Álomban utasítást kaptak, hogy induljanak az újszülött Fejedelem keresésére. {DA 60.1} Ahogyan Ábrahám Isten hívására hit által útnak indult, „nem tudván, hová megy”(Zsid 11,8) s ahogyan Izráel hit által követte a felhőoszlopot az ígéret földjéig, úgy indultak el ezek a pogány bölcsek is, hogy megtalálják a megígért Szabadítót. A keleti országok bővelkednek drága kincsekben, és a bölcsek sem indultak el üres kézzel. Szokás volt a fejedelmek vagy más magas rangú személyiségek iránti hódolat kifejezéseként ajándékot vinni, és a föld legértékesebb ajándékait kívánták adni annak, akiben megáldatnak a föld minden népei. Éjszaka kellett utazniuk, hogy szemmel tarthassák a csillagot, és a keresett fejedelemre vonatkozó hagyományos mondások és prófétikus kijelentések felidézésével tették kellemessé útjukat. Minden egyes pihenő alkalmával a próféciákat kutatták, s egyre mélyült bennük az a meggyőződés, hogy Isten vezeti őket. Miközben ennek külső jele az előttük haladó csillag volt, a Szentlélek belső bizonyosságával is rendelkeztek, ami mély hatást gyakorolt szívükre, és reménnyel töltötte el őket. Hosszú, de örömteli utazás volt ez számukra. {DA 60.2} Megérkeztek Izráel földjére, éppen leereszkedtek az Olajfák hegyén, és szemük elé tárult Jeruzsálem, amikor a csillag, amely vezette őket fáradságos útjuk során, megnyugodott a templom felett, és egy idő után eltűnt a szemük elől. Sietős léptekkel haladtak előre, bizakodva várták, hogy mindenki a Messiás születésének örömét hirdeti. De kérdezősködésük hiábavalónak bizonyult. Amint beléptek a szent városba, a templom felé vették útjukat. Ámulatukra senkit sem találtak, aki tudna az újszülött királyról. Kérdéseik nem örömet, hanem megvetéssel vegyes meglepetést és félelmet váltottak ki az emberekből. {DA 60.3} A papok a hagyományokat ismételgették. Vallásukat és saját kegyességüket magasztalták, miközben a görögöket és rómaiakat mindenkinél pogányabbnak és bűnösebbnek minősítették. A bölcsek nem voltak bálványimádók, és Isten szemében értékesebbek voltak az Úr állítólagos tisztelőinél. A zsidók mégis úgy néztek rájuk, mintha pogányok lennének. Még a szent iratok kijelölt őrei között sem keltett rokonszenvet élénk kérdezősködésük. {DA 61.1} A bölcsek érkezésének híre gyorsan elterjedt egész Jeruzsálemben. Különös küldetésük izgalmat keltett a nép körében, s a hír eljutott Heródes király palotájába is. A minden hájjal megkent edomitát egy lehetséges vetélytársra való célzás felbőszítette. Megszámlálhatatlan gyilkosság szennyezte be a trónhoz vezető útját. Idegen származása miatt gyűlölte a nép, amely felett uralkodott. Biztonsága egyedül Róma kegyén múlott. De az új Fejedelemnek nagyobb igényei voltak. Királyságra született. {DA 61.2} Heródes azt gyanította, hogy a papok szőttek összeesküvést az idegenekkel, hogy fellázítsák a népet, és megfosszák őt a tróntól. Bizalmatlanságát azonban leplezte, és elhatározta, hogy ravaszságával keresztülhúzza számításaikat. Összehívta a főpapokat és az írástudókat, s megkérdezte tőlük, mit tanítanak szent könyveik a Messiás születési helyéről. {DA 61.3} A trónbitorló érdeklődése – amire ráadásul idegenek késztették – sértette a zsidó tanítók büszkeségét. A közöny, amellyel a prófétai tekercsekhez fordultak, felbőszítette a féltékeny zsarnokot. Azt gondolta, hogy megpróbálják eltitkolni a kérdéssel kapcsolatos ismeretüket. Ellentmondást nem tűrő hangon megparancsolta, hogy végezzenek alapos kutatást, és mondják meg a várt király születési helyét. „Azok pedig mondának néki: A júdeai Betlehemben; mert így írta vala meg a próféta: {DA 62.1} És te Betlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.” (Mát 2,5–6) {DA 62.2} Heródes most magánbeszélgetésre hívta meg a bölcseket. Szívében harag és félelem vihara tombolt, de külsőleg megőrizte nyugalmát, és udvariasan fogadta az idegeneket. Az iránt érdeklődött, hogy mikor jelent meg a csillag, és tettetett örömmel üdvözölte Krisztus születésének hírét. Látogatói lelkére kötötte: „Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki.” (Mát 2,8) Ezekkel a szavakkal bocsátotta útjukra őket Betlehem felé. {DA 62.3} A jeruzsálemi papok és vének nem voltak olyan tudatlanok Krisztus születési helyét illetően, mint amennyire tettették. A hír, hogy angyalok látogatták meg a pásztorokat, Jeruzsálembe is eljutott, de a rabbik figyelemre sem méltatták. Maguk is megtalálhatták volna Jézust, készségesen születési helyére vezetve a bölcseket, ám ehelyett a bölcsek jöttek el, hogy felhívják figyelmüket a Messiás születésére. „Hol van a zsidók királya, aki megszületett? – kérdezték.– Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.” (Mát 2,2) {DA 62.4} Most is a büszkeség és irigység zárta be az ajtót a világosság előtt. Ha a papok és a rabbik hitelt adnak a pásztorok és a bölcsek beszámolóinak, kellemetlen helyzetbe kerülnek, mert ezzel megcáfolták volna azt az állításukat, hogy ők Isten igazságának képviselői. E képzett tanítók méltóságukon alulinak érezték, hogy azok a bölcsek igazítják útba őket, akiket pogányoknak minősítettek. Nem lehet – mondták –, hogy Isten megkerülte őket, tudatlan pásztorokkal és körülmetéletlen pogányokkal közli gondolatait. Elhatározták, hogy megvetést mutatnak a Heródes királyt és egész Jeruzsálemet izgalomban tartó hírek iránt. Még csak el sem mentek Betlehembe, hogy megnézzék, vajon igazak-e a pásztorok és bölcsek kijelentései. Rábírták a népet, hogy a Jézus iránti érdeklődést fanatikus, vakbuzgó izgatottságnak tartsák. A rabbik és a papok ekkor kezdték elutasítani Krisztust. Ettől kezdve büszkeségük és makacsságuk Krisztus iránti tartós gyűlöletté nőtt. Miközben Isten ajtót nyitott a pogányok előtt, a zsidó vezetők maguk előtt zárták be azt. {DA 62.5} A bölcsek egyedül távoztak Jeruzsálemből. Leszállt az éj, amint kiléptek a kapun, de nagy örömet jelentett számukra, hogy ismét látták a csillagot, amely Betlehembe vezette őket. Ők – a pásztorokkal ellentétben – nem kaptak eligazítást Jézus szegényes származásáról. Hosszú útjuk után csalódást okozott nekik a zsidó vezetők érdektelensége, és jóval kevesebb bizalommal hagyták hátra Jeruzsálemet, mint amikor a városba léptek. Betlehemben nem találták az újszülött király védelmére állított királyi őrséget sem. A világ nagyjai közül senki sem jött el. Jézus bölcsője egy jászol volt, és csak szülei, tanulatlan, egyszerű emberek őrizték. Ő lenne az, akiről megírták, hogy „megépíti Jákób nemzetségét” és „visszahozza Izráel megszabadultjait”, és Ő lenne „a népek világossága”, hogy az „üdvösség a föld végéig terjedjen” (Ésa 49,6)?

 

2026. november 2. HÉTFŐ - Lk 2:25-38 – JÉZUS ÉLETE – A bemutatás

2026. november 2. HÉTFŐ - Lk 2:25-38 – JÉZUS ÉLETE – A bemutatás

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/23/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-21.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Lk 2:25-38

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A bemutatás

Lk 2:25-38 25. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember, aki várta az Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. 26. Ő azt a kijelentést nyerte a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. 27. A Lélek indításából éppen akkor ment a templomba, amikor a gyermek Jézust szülei bevitték, hogy a törvény előírásainak eleget tegyenek. 28. Karjaiba vette őt, és ezekkel a szavakkal áldotta Istent: 29. Most bocsátod el, Uram, a te szolgádat a te beszéded szerint békességben, 30. mert szemeim látták a te üdvösségedet, 31. amelyet minden nép szeme láttára készítettél, 32. világosságul a pogányok megvilágosítására és népednek, Izráelnek dicsőségére. 33. Apja és az anyja csodálkoztak azokon, amiket róla mondott. 34. Simeon pedig megáldotta őket, és azt mondta Máriának, az ő anyjának: Íme, ő sokak elesésére és feltámadására rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak. 35. Sőt a te lelkedet is áthatja az éles tőr, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek. 36. Volt egy próféta asszony, Anna, Fánuel leánya, Áser nemzetségéből. Nagyon idős volt, hajadonkora után csak hét esztendeig élt férjével, 37. és már nyolcvannégy éve özvegy volt. El sem hagyta a templomot, hanem éjjel és nappal böjtölésekkel és imádkozásokkal szolgált. 38. Ugyanabban az órában ő is odaállt, hálát adott az Úrnak, és beszélt róla mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltását várták.

Amint Simeon belépett a templomba, látta, hogy a pap éppen egy család elsőszülöttjét mutatja be. A szülők megjelenése szegénységről árulkodott, de Simeon megértette a Szentlélek figyelmeztetését, és áthatotta a meggyőződés, hogy az Úrnak most bemutatott kicsiny gyermek Izráel vigasztalása, az, akit látni vágyott. A meglepődött pap számára az idős férfi olyannak tűnt, mint aki révületben van. Miután Mária visszakapta a gyermeket, Simeon vette a karjába, és felmutatta Isten előtt, miközben eddig soha nem érzett öröm járta át a lelkét. Amint fölemelte a kisded Üdvözítőt a menny felé, így szólt: „Most bocsátod el, Uram, a Te szolgádat a Te beszéded szerint békességben, mert látták az én szemeim a Te üdvösségedet, amelyet készítettél minden nép szeme láttára, világosságul a pogányok megvilágosítására, és a Te népednek, az Izráelnek dicsőségére.” (Luk 2,29–32) {DA 55.2} A prófétálás Lelke nyugodott meg Istennek ezen az emberén, s miközben József és Mária mellette álltak, álmélkodva szavain, megáldotta őket, és azt mondta Máriának: „Íme, ez vettetett sokak elestére és feltámadására az Izráelben, és jegyül, akinek sokan ellene mondanak; sőt a te lelkedet is általhatja az éles tőr, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.” (Luk 2,34–35) {DA 55.3} Anna próféta asszony is a templomba jött, és megerősítette Simeon bizonyságtételét Jézusról. Amint Simeon beszélt, Anna arcát isteni dicsőség ragyogta be, és szívből fakadó hálával köszönte meg Istennek, hogy megláthatta Krisztust, az Urat. {DA 55.4} Isten alázatos hívei nemhiába tanulmányozták a próféciákat. De a vezető pozíciót betöltő főemberek és papok Izráelben, bár előttük voltak a próféciák becses kijelentései, nem jártak az Úr útján, és szemüket becsukva nem látták meg az élet Világosságát. {DA 55.5} Ma is így van ez. Vallási vezetők és az istentiszteletek résztvevői az Úr házában nem értik, nem veszik észre azokat az eseményeket, amelyekre az egész menny figyelme összpontosul. Sokan elismerik a történelmi Krisztust, de az élő Krisztustól elfordulnak. Krisztust – aki igéjében önfeláldozásra szólít fel, a segítséget kérő szegények és szenvedők személyében jelenik meg előttünk, s az igaz ügy szolgálatára hív, amely szegénységgel, fáradságos munkával és megvetéssel jár – ma sem fogadják készségesebben, mint tizennyolc évszázaddal ezelőtt. {DA 56.1} Mária elgondolkodott Simeon messze mutató jövendölésén. Karjában lévő gyermekére nézve felidézte magában a betlehemi pásztorok szavait, s szíve hálás örömmel és reménnyel telt meg. Simeon szavai pedig Ésaiás prófétai kijelentését juttatták eszébe: „Származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál növekedik, akin az Úr Lelke megnyugszik, bölcsességnek és értelemnek Lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke… Derekának övezője az igazság lesz, és veséinek övezője a hűség.” (Ésa 11,1–5) „A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot, akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel felettük… Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lesz, s hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság Atyjának, békesség Fejedelmének.” (Ésa 9,2–6) {DA 56.2} Mária még nem értette meg Krisztus küldetésének valódi jelentőségét. Simeon úgy jövendölt az Üdvözítőről, mint aki a világosság, s világosságot hoz a népeknek, de Ő lesz Izráel dicsősége is. A Megváltó születését az angyalok is úgy hirdették meg, mint amely minden nemzet számára örömhír. Isten arra törekedett, hogy kiigazítsa a zsidó nép szűk látókörű elgondolását a Messiás munkájáról. Arra vágyott, hogy ne csupán Izráel szabadítóját lássák Benne, hanem a világ Üdvözítőjét. De még ahhoz is sok esztendőnek kellett eltelnie, hogy Jézus édesanyja megértse Krisztus küldetését. {DA 56.3} Mária várakozással tekintett előre, amikor a Messiás uralkodik majd Dávid trónján, de nem látta a szenvedés keresztségét, amellyel az uralmat elnyeri. Simeon jövendöléséből kitűnt, hogy a Messiás útja ebben a világban nem lesz akadálytalan. Máriához intézett szavaiban – „a te lelkedet is általhatja az éles tőr” (Luk 2,35) – Isten együtt érző irgalmassággal utal arra a gyötrelemre, amelyet Őérte már el is kezdett hordozni. {DA 56.4} „Íme– mondta Simeon –, ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben, és jegyül, akinek sokan ellene mondanak.” (Luk 2,34) El kell esnünk, hogy ismét felállhassunk. A kősziklára kell esnünk, és össze kell törnünk, mielőtt Krisztusban fölemelkedhetnénk. Énünket meg kell fosztani trónjától, a büszkeség helyett alázatra van szükségünk, ha meg akarjuk ismerni a lelki ország dicsőségét. A zsidók nem fogadták el azt a megtiszteltetést, amely megalázkodás által érhető el. Ezért nem akarták elfogadni Megváltójukat. Jel volt Ő, akinek ellene mondtak. {DA 56.5} „Hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.” (Luk 2,35) Az Üdvözítő életének világosságában mindenki gondolkodásmódja nyilvánvalóvá válik – a Teremtőtől a sötétség fejedelméig. Sátán önzőnek, elnyomónak mutatta be Istent, olyannak, aki mindent követel, de semmit sem ad, a saját dicsőségére igényli teremtményei szolgálatát, és semmilyen áldozatot nem hoz értük. Krisztus odaajándékozása azonban kinyilatkoztatja Isten szívét. Bizonyságot tesz arról, hogy Isten gondolatai „békességnek és nem háborúságnak gondolatai” (Jer 29,11). Láthatóvá teszi, hogy Isten bűngyűlölete erős, mint a halál, ám a bűnös iránti szeretete erősebb a halálnál. Miután magára vállalta megváltásunkat, semmit sem tart vissza, legyen bármilyen drága is, amire művének megvalósításához szükség van. Egyetlen igazságot sem rejtett el, amelyet ismernünk kell megváltásunk érdekében. Az irgalom egyetlen csodatételét sem mulasztotta el, egyetlen isteni eszközt sem hagyott kihasználatlanul. Elárasztott bennünket kegyelmével, ajándékaival. A menny egész kincsestára nyitva áll azok előtt, akik elfogadják a megmentő szeretetet. Miután Isten a világegyetem kincseit összegyűjtötte és feltárta a végtelen hatalom forrásait, mindet Krisztus kezébe tette, és így szólt: „Mindez az emberé! Használd fel ezeket az ajándékokat az ember meggyőzésére, hogy nincs nagyobb szeretet az enyémnél sem az égen, sem a földön. A legnagyobb boldogságát abban találja meg, ha szeret engem.” {DA 57.1} A Golgota keresztjén a szeretet és az önzés állt szemben egymással. Itt mutatkoztak meg a legteljesebb valóságukban. Krisztus csak azért élt, hogy vigasztaljon és áldjon, és halálra adja magát. Sátán viszont az Isten iránti gyűlöletét tette nyilvánvalóvá. Lelepleződött lázadásának igazi célja: hogy megfossza trónjától Istent, és elpusztítsa azt, akin keresztül az Atya szeretete megmutatkozott. {DA 57.2} Krisztus élete és halála napvilágra hozza az emberek gondolatait. Jézus élete a jászoltól a keresztig önmegtagadásra és a szenvedésben való osztozásra hívott. Leleplezte az emberek szándékait. Jézus a menny igazságát hozta el, és mindenki, aki hallgat a Szentlélek hangjára, vonzódik Őhozzá. Az önimádók Sátán táborához tartoznak. Krisztus iránti magatartásával mindenki megmutatja, melyik oldalon áll, s így dönti el ki-ki a maga sorsát. {DA 57.3} Az utolsó ítélet napján minden elveszett lélek megérti majd, mit tett azzal, hogy elvetette az igazságot. A kereszt feltárulkozik előttük, és mindenki, akit bűnei addig megvakítottak, látni fogja igazi jelentőségét. A golgotai áldozatot látva a bűnösök kárhozatra ítélten állnak majd. Minden hazug kifogás megsemmisül. Az emberi hitehagyás a maga félelmetes mivoltában jelenik meg. Mindenki meglátja, mi is az, amit választott. Tisztázódik az igazság és a tévelygés minden kérdése. A világegyetem ítélőszéke előtt nyilvánvalóvá lesz, hogy Isten nem hibáztatható sem a gonoszság létrejöttéért, sem elhúzódásáért. Bebizonyosodik, hogy nem az isteni végzések idézték elő a bűnt. Isten kormányzásában nem volt hiba, semmi oka nem volt a hűtlenné válásnak és az elhidegülésnek. Amikor minden szív gondolatai napvilágra kerülnek, hűségesek és lázadók együtt jelentik ki majd: „Igazságosak és igazak a Te útjaid, óh szentek Királya! Ki ne félne Téged, Uram, és ki ne dicsőítené a Te nevedet… Mert a Te ítéleteid nyilvánvalókká lettek.” (Jel 15,3–4)