2026. október 14. SZERDA – Jézushoz vezető út – Bűnbánat 2

2026. október 14. SZERDA – Jézushoz vezető út – Bűnbánat 2

Egy Hang – Egy Személy – JÉZUS

Nemsokára az Újszövetséget kezdjük el közösen olvasni, ami teljesen összhangban van a OneVoice27       kezdeményezéssel, amelynek keretén belül Jézus és az Ő szolgálata kerül középpontba.

Addig is ráhangolódásként egy nagyon szép könyvet fogunk együtt olvasni, a Jézushoz vezető út című könyvet.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/4/revidealt-karoli

 

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

 

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-3.html

 

Jézushoz vezető út – Bűnbánat 2

A szerencsétlen vámszedő így imádkozott: "Isten, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz!" (Lk. 18:13) Nagyon rossz embernek tartotta magát, és mások is ugyanígy tekintettek rá. De érezte a maga elveszett, segítségre szoruló voltát, ezért Istenhez folyamodott bűne, szégyene terhével, és kegyelmét kérte. Szíve nyitott volt arra, hogy Isten Lelke elvégezze benne a maga kegyelmes munkáját, és kiszabadítsa őt a bűn hatalmából. A dicsekvő, önigazult farizeus imája viszont arról tanúskodott, hogy szíve zárva volt a Szentlélek befolyása előtt. Olyan távol állt Istentől, hogy egyáltalán nem érzékelte a maga tisztátalanságát, amit pedig éreznie kellett volna, ha szembesül Isten szentségével és tökéletességével. Nem érzett semmilyen hiányosságot, ezért nem is nyert semmilyen áldást. {SC 30.2}

Ha látjátok bűnösségeteket, ne várjatok arra, hogy majd jobbá teszitek magatokat! Sokan azt gondolják, nem elég jók ahhoz, hogy Krisztushoz jöjjenek. Arra vártok talán, hogy a tulajdon erőfeszítéseitek által jobbá lesztek? "Elváltoztathatja-e a szerecsen a bőre színét, avagy a párduc a foltosságát? Úgy cselekedhettek jót ti is, akik megszoktátok a gonoszt." (Jer. 13:23) Egyedül Istennél van segítség számunkra. Nem szabad erősebb meggyőződésre, jobb alkalmakra vagy szentebb lelkiállapotra várnunk. Önmagunktól semmit sem tehetünk (Jn. 15:5). Krisztushoz kell mennünk olyan állapotban, amilyenben éppen vagyunk. {SC 31.1}

Ne csaljátok meg magatokat azzal a gondolattal sem, hogy - nagy szeretete és irgalmassága folytán - Isten még azokat is megmenti, akik elvetik kegyelmét. A bűn valódi súlya csak a kereszt fényében mérhető fel igazán. Ha emberek azt bizonygatják, hogy Isten túlságosan jó ahhoz, hogy kivesse a bűnösöket az üdvösségből, akkor tekintsenek a Golgotára. Krisztusnak azért kellett meghalnia, mert nem létezett semmilyen más mód, amely által Isten megszabadíthatta volna az embert. Azért kellett megtörténnie ennek az áldozatnak, mert enélkül lehetetlen volt kimenteni az emberi nemzetséget a bűn szennyéből és hatalmából. Enélkül nem állhatott volna helyre a közösség a szent lényekkel, és lehetetlen lett volna az ember számára részesülni a valódi lelki életben. Ez volt az oka annak, hogy Krisztus magára vette az engedetlenek bűnének terhét, és szenvedett a bűnösök helyett. Isten Fiának szeretete, szenvedése és halála, mindezek a bűn iszonyatos voltát bizonyítják. Ünnepélyesen hirdetik, hogy nincs szabadulás a bűn hatalmából, nincs remény a magasabbrendű életre másképpen, csak azon az úton, ha a lélek alárendeli és átadja magát Krisztusnak. {SC 31.2}

A bűnbánat híján lévő bűnösök sokszor a hitvalló keresztényekre mutogatva mentegetik bűneiket, mondván: "Én is vagyok olyan jó, mint ők. Semmivel sem önmegtagadóbbak, semmivel sem mértékletesebbek, semmivel sincsenek több tekintettel másokra magatartásukban, mint én. Éppúgy szeretik az önző szórakozásokat és élvezeteket, mint én." Tehát mások hibáival és fogyatékosságaival mentik saját kötelességeik elmulasztását. Mások bűnei és hibái azonban senki bűnét nem mentik, mert az Úr nem tévelygő embereket állított elénk példa gyanánt. Isten tökéletes, bűntelen Fia adatott nékünk példaképül. Ezért azoknak, akik a hitvalló keresztények hibás életét panaszolják, inkább azt kellene bemutatniuk, hogy saját maguk jobb életet élnek és különb példát adnak. Ha nekik olyan tiszta fogalmuk van arról, milyennek kell lennie egy kereszténynek, akkor vajon nem sokkal nagyobb-e a bűnük amazokénál? Hiszen tudják, hogy mi a jó és a helyes, mégsem cselekszik. {SC 32.1}

Óvakodjatok a halogatástól! Ne szűnjetek meg azért küzdeni, hogy elhagyjátok a bűnt, ne szűnjetek meg keresni a szív tisztaságát Jézus által! Ezrek és ezrek követtek el tévedést ebben a tekintetben, örök vesztükre. Elsősorban nem az emberi élet rövidségét és bizonytalanságát akarom itt hangsúlyozni, mert létezik ennél borzalmasabb veszély is, amelyet sokan nem érzékelnek. Ez a veszély a késlekedésben rejlik, ha vonakodunk engedni Isten Szentlelke kérlelő szavának, mivel jobban szeretünk a bűnben élni. A késlekedés ezt jelenti ugyanis a valóságban. A bűnt csak a végtelen veszteség kockázatával lehet melengetni és dédelgetni, bármilyen kicsinek vagy jelentéktelennek látszó vétekről legyen is szó. Amit mi nem győzünk le, az minket fog legyőzni, és pusztulásunkat munkálja. {SC 32.2}

Ádám és Éva azzal nyugtatták meg lelkiismeretüket, hogy olyan csekély dolog, mint a tiltott gyümölcsből való evés, nem vezethet azokhoz a súlyos következményekhez, amelyeket Isten büntetésül ígért. De ez a jelentéktelennek látszó dolog Isten szent és változhatatlan törvényének az áthágása volt - elválasztotta az embert Istentől, és megnyitotta azt a zsilipet, ami kimondhatatlan szenvedéseket és halált zúdított világunkra. Korszakról korszakra, szüntelenül sírás és panasz száll fel Földünkről. Az egész teremtettség nyög és sóhajt fájdalmában, az ember engedetlenségének következményeként. Még a Mennyre is kihat az ember Isten elleni lázadása. A Golgota keresztje annak a megrendítő és csodálatra méltó áldozatnak az emlékműveként áll előttünk, amelyet a megszegett isteni törvény és az engesztelés műve, azaz az okozott károk helyreállítása kívánt meg. Soha ne tekintsük jelentéktelen semmiségnek a bűnt! {SC 33.1}

A törvényszegés minden egyes cselekedete, Krisztus kegyelmének minden egyes elutasítása visszahat ránk: megkeményíti a szívet, meggyengíti az akaratot, elhomályosítja az értelmet. Nem csupán azt eredményezi, hogy ezután kevésbé hajlunk az engedelmességre, hanem lelkileg kevésbé leszünk képesek engedni Isten Lelke halk és szelíd kérlelésének. {SC 33.2}

Sokan azzal a gondolattal igyekszenek lecsendesíteni nyugtalan lelkiismeretüket, hogy bármikor megváltoztathatják bűnös útjaikat, ha egyszer majd úgy akarnak dönteni. Azt hiszik, könnyedén bánhatnak a kegyelem hívásaival, mert azzal áltatják magukat, hogy visszautasításuk ellenére is, újra meg újra részesülhetnek e késztetésekben. Azt gondolják, egy végső, kritikus pillanatban megváltoztathatják majd életútjukat, noha mindaddig a kegyelem Lelke ellen cselekedtek, mindaddig Sátán oldalán érvényesítették befolyásukat. Ezt azonban nem olyan könnyű megtenni. Az addigi életük során szerzett tapasztalatuk, egész neveltetésük annyira erőteljesen formálják jellemüket, hogy közülük csak igen kevesen vágyakoznak majd arra, hogy átformálódjanak Krisztus képmására. {SC 33.3}

Egyetlen hibás jellemvonás, egyetlen kitartóan melengetett bűnös kívánság hatástalaníthatja az evangélium minden hatalmát. Minden egyes bűnös élvezet megerősíti a lelket az Istentől való elidegenedésben. Aki kemény hitetlenséget vagy egykedvű közönyösséget tanúsít az isteni igazság iránt, azt a termést fogja learatni, amit maga vetett magának. Az egész Bibliában nem találunk félelmetesebb intést a gonoszszal való könnyelműsködés ellen azoknál a szavaknál, amelyeket a bölcs ember mond Példabeszédek könyvében, amikor arról szól, hogy a bűnös a "saját bűnének köteleivel" kötöztetik meg (5:22). {SC 34.1}

Krisztus kész szabaddá tenni bennünket a bűntől, de nem kényszerít. Ha a kitartó törvényszegés folytán az akarat teljességgel a gonosz felé hajlik, ha nem vágyakozunk arra, hogy szabadok legyünk, ha nem akarjuk elfogadni Krisztus kegyelmét, akkor mit tehet még Isten értünk? Önmagát teszi tönkre a bűnös Isten szeretetének eltökélt visszautasításával. "Ímé, itt a kellemes idő, ímé, itt az üdvösség napja." "Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket!" (II. Kor. 6:2; Zsid. 3:7-8) {SC 34.2}

"Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van" (I. Sám. 16:7) - abban az emberi szívben, amely tele van egymással küzdő érzelmekkel, örömmel és szomorúsággal, amely olyannyira változékony és makacs, amely oly sok tisztátalanság és csalárdság tanyája. Isten ismeri a szív indítékait, legbenső szándékait és céljait. Menjetek hát hozzá szennyes, bűnfoltos lelketekkel, úgy, amint vagytok! Tárjátok Isten mindent látó szeme elé szívetek belsejét, rejtett zugait, úgy könyörögjetek, mint a zsoltáríró: "Vizsgálj meg engem, ó, Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem és ismerd meg gondolataimat! Lásd meg, hogy van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja, és vezérelj engem az örökkévalóság útján!" (Zsolt. 139:23-24) {SC 34.3}

Sokan csupán egy intellektuális vallást fogadnak el, csak a kegyesség külső formáját veszik fel, szívük pedig nem tisztul meg. Legyen ez a mi imádságunk is: "Tiszta szívet teremts bennem, ó, Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem!" (Zsolt. 51:12) Legyetek őszinték önmagatokhoz, amikor a saját lelketekkel szembesültök. Legyetek olyan komolyak és állhatatosak, mintha földi életetek függne ettől. Olyan ügyről van szó, amelynek el kell rendeződnie Isten és a ti lelketek között, az örökkévalóság elnyerése érdekében. Ha csupán fetételezésekre építitek a reménységeteket, akkor ez romlásotok előidézője lesz. {SC 35.1}

Tanulmányozzátok Isten Igéjét imádságos lélekkel! A Biblia a szent életnek azokat az alapelveit tárja elétek - Isten törvényében és Krisztus életében -, "amelyek nélkül senki sem fogja meglátni az Urat" (Zsid. 12:14). Meggyőz a bűnről, és világosan kinyilatkoztatja az üdvösség útját. Úgy figyeljetek rá, mint Isten hozzátok szóló, személyes szavára. {SC 35.2}

Amint meglátjátok a bűn szörnyűséges voltát és magatokat olyannak, amilyenek ténylegesen vagytok, ne adjátok fel a reményt, ne essetek kétségbe! Krisztus bűnösöket jött megváltani. Nem mi békéltetjük meg Istent magunkkal, hanem - ó, csodálatra méltó szeretet! - Ő az, aki "Krisztusban megbékéltette magával a világot" (II. Kor. 5:19). Ő az, aki tapintatos szeretetével megnyerni igyekszik tévelygő gyermekei szívét. Földi szülők soha nem lehetnek olyan türelmesek gyermekeik hibáival és tévedéseivel szemben, mint Isten azokkal, akiket megmenteni akar. Senki sem tudja nagyobb szeretettel kérlelni a törvényszegőt. Emberi ajkon még soha nem hangzottak olyan szívélyes kérlelések a tévelygőhöz, mint az Övéről. Ígéretei és intései kimondhatatlan szeretetének a "kilehelései". {SC 35.3}

Ha Sátán azt sugallja neked, hogy igen bűnös vagy, tekints fel Megváltódra, szólj az Ő érdemeiről! Az segít rajtad, ha az ő világosságát nézed. Ismerd el bűneidet, de utasítsd el az ellenséget ezzel a hitvallással: "Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megmentse a bűnösöket" (I. Tim. 1:15), és téged is megmenthet egyedülálló szeretete által. Krisztus megkérdezte Simontól, melyik adós szereti jobban urát az alábbi kettő közül: az egyik kis összeggel tartozott, a másik nagyon nagy összeggel, ő azonban mindkettőjüknek elengedte a tartozást. Simon így válaszolt: "Akinek többet engedett el!" (Lk. 7:43) Valamennyien igen bűnösök vagyunk, de Krisztus azért halt meg, hogy bocsánatot szerezzen nekünk. Áldozatának érdemei elégségesek arra, hogy bemutassa őket értünk az Atya előtt. Akiknek a legtöbbet bocsátott meg, azok fogják őt a legjobban szeretni, ők állnak majd legközelebb trónjához, hogy dicsérjék nagy szeretetéért és végtelen áldozatáért. Minél teljesebben megértjük Isten szeretetét, annál jobban megismerjük a bűn igazi mivoltát. Amikor felmérjük a lánc hosszát, amelyet le kellett engedni a mennyből megmentésünk érdekében, akkor megértünk valamit Krisztus végtelen áldozatából, amelyet értünk hozott. Ekkor szívünk felenged, és megszületik benne a bűnbánat, s a mély szeretet és hála Isten iránt. 

2026. október 13. KEDD – Jézushoz vezető út – Bűnbánat

2026. október 13. KEDD – Jézushoz vezető út – Bűnbánat

Egy Hang – Egy Személy – JÉZUS

Nemsokára az Újszövetséget kezdjük el közösen olvasni, ami teljesen összhangban van a OneVoice27       kezdeményezéssel, amelynek keretén belül Jézus és az Ő szolgálata kerül középpontba.

Addig is ráhangolódásként egy nagyon szép könyvet fogunk együtt olvasni, a Jézushoz vezető út című könyvet.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat: https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/3/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-2.html

 

Jézushoz vezető út – Bűnbánat

Hogyan lehet igaz az ember Isten előtt? Hogyan tehető igazzá egy bűnös ember? - Egyedül csak Krisztus által juthatunk összhangra Istennel és a szent élet kívánalmaival. De hogyan jöjjünk Krisztushoz? Sokan teszik fel ugyanazt a kérdést, amit egykor a sokaság Jeruzsálemben, pünkösd napján, akik, miután felismerték bűneiket, így kiáltottak fel: "Mit cselekedjünk?" Péter apostol válaszának első szava így hangzott: (MEGJEGYZÉS: Az angol fordítás szerint.) "Bánjátok meg!" (Ap. csel. 2:37-38) Majd egy más alkalommal, nem sokkal ezután, ezt mondta: "Bánjátok meg és térjetek meg, hogy eltöröltessenek bűneitek." (Ap. csel. 3:19) {SC 23.1}

A bűnbánat magában foglalja a bűn elkövetése miatt érzett mély szomorúságot és a bűntől való elfordulást. Mindaddig nem tagadjuk meg a bűnt, amíg meg nem látjuk annak bűn voltát, és mindaddig nem lesz alapvető változás az életünkben, amíg szívből el nem fordulunk a bűntől. {SC 23.2}

Sokan félreértik a bűnbánat igazi természetét. Sokan vannak, akik fájlalják, hogy vétkeztek, sőt mintha meg is javulnának külsőleg, mert félnek attól, hogy rossz cselekedeteik miatt szenvedések hárulnak rájuk. De ez a megbánás nem azonos a bibliai értelemben vett bűnbánattal. Az ilyenek inkább a bűn következményeit fájlalják, semmint magát a bűnt. Így bánkódott Ézsau is, amikor rádöbbent, hogy örökre elveszítette elsőszülöttségi jogát. Bálám is megrémült Isten angyalától, aki kivont karddal állta el az útját. Elismerte vétkét, nehogy elveszítse az életét. De szívében nem volt valódi bűnbánat, nem változtatta meg szándékát, nem rettent vissza a gonosz cselekedettől. Júdás is így kiáltott fel, miután elárulta az Urat: "Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért!" (Mt. 27:4) A kárhozat borzalmának érzete, a félelmetes ítéletre való előretekintés kényszerítették ki csupán belőle ezt a vallomást. A rá háruló következmények töltötték el rémülettel, de lelkében nem volt mély, szívettépő bánat amiatt, hogy elárulta Isten ártatlan Fiát, hogy megtagadta Izráel Szentjét. A fáraó is elismerte bűnét, amikor a csapásoktól szenvedett, azért, hogy megmeneküljön a továbbiaktól, de mihelyt felfüggesztette Isten e csapásokat, rögtön, újból szembeszegült akaratával. A felsorolt személyek mind siránkoztak a bűn következményei miatt, de nem fájlalták a bűnt magát. {SC 23.3}

Más a helyzet akkor, ha a szív enged Isten Lelke befolyásának. Ekkor a lelkiismeret megelevenedik, és a bűnös bizonyos mértékig felfogja az erkölcsi törvény mélységét és szentségét, amely Isten uralmának alapja. "Az a világosság, amely megvilágosít minden embert", bevilágít a lélek titkos zugaiba, és világosságra hozza "a sötétség elrejtett dolgait" (Jn. 1:9; I. Kor. 4:5). Határozott meggyőződés lesz úrrá szívén, lelkén. Érzékeli az örökkévaló Isten tökéletesen igaz jellemét, és megretten attól a gondolattól, hogy bűnnel terhelten, tisztátalanul kell megállnia a szívek vizsgálója előtt. Látja Isten szeretetét, a szentség szépségét, a tisztaság örömét, vágyakozik arra, hogy megtisztuljon és helyreállítsa a mennyel való közösségét. {SC 24.1}

Dávid imája, amelyet súlyos elesése után mondott, megmutatja az igazi bűnbánat természetét. Dávid megbánása mély és őszinte volt. Nem törekedett arra, hogy mentegesse bűnét. Nem az a vágy késztette őt könyörgésre, hogy menedéket keressen a fenyegető ítélettel szemben. Látta törvényszegése iszonyatos voltát, tudta, hogy lelke beszennyeződött, és undorodott bűnétől. Nem csupán bűne megbocsátásáért könyörgött, hanem tiszta szívért is. Sóvárogva vágyakozott a szentség örömére, hogy újból összhangra és közösségre juthasson Istennel. {SC 24.2}

Így öntötte szavakba a lelkét betöltő gondolatokat és érzéseket: {SC 24.3}

"Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott,
vétke elfedeztetett.
Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít,
és lelkében csalárdság nincsen." {SC 25.1}

"Könyörülj rajtam, én Istenem,
kegyelmességed szerint,
irgalmasságodnak sokasága szerint
töröld el bűneimet!
Egészen moss ki engem álnokságomból,
vétkeimből tisztíts ki engem!
Mert ismerem az én bűneimet,
vétkem szüntelen előttem forog.
Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek,
moss meg engem, és fehérebb leszek a hónál!
Tiszta szívet teremts bennem, ó, Isten,
és az erős lelket újítsd meg bennem!
Ne vess el engem a te orcád elől,
és a te Szentlelkedet ne vedd el tőlem!
Add vissza nékem a te szabadításod örömét,
és az engedelmesség lelkével támogass engem!
Szabadíts meg engem a vérontástól,
ó, Isten, szabadításomnak Istene,
hogy harsogja nyelvem a te igazságodat!" {SC 25.2}

A saját erőnkből nem tudunk ilyen megbánásra jutni. Csak Krisztus által nyerhetünk bűnbánatot, aki "felment a magasságba és ajándékokat adott az embereknek" (Ef. 4:8). {SC 25.3}

Ezen a ponton sokan tévedésbe esnek, s így elveszítik azt a segítséget, amiben Krisztus részesíteni szeretné őket. Azt gondolják ugyanis, hogy nem mehetnek Krisztushoz addig, amíg megbánásra nem jutnak, mivel a bűnbánat készít utat a bűnök megbocsátásához. Való igaz, hogy a bűnbánat megelőzi a bűnbocsánatot, hiszen eleve csak a töredelmes szív érzi azt, hogy Megváltóra van szüksége. De várnia kell-e a bűnösnek azzal, hogy Krisztushoz menjen, mindaddig, amíg meg nem bánta bűneit? A szükséges bűnbánat legyen talán az akadálya annak, hogy a bűnös a Megváltóhoz találjon? {SC 26.1}

A Biblia sehol sem tanítja azt, hogy a bűnösnek megbánást kellene tanúsítania, mielőtt megszívlelné Krisztus hívását: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én nyugalmat adok néktek-" (Mt. 11:28) Hiszen éppen a Krisztusból áradó erkölcsi hatalom és tisztaság az, ami valódi bűnbánathoz vezet. Világossá teszi ezt Péter apostol kijelentése, amelyet a zsidó főtanács előtt tett Krisztusra vonatkozóan: "Isten Fejedelemmé és Megtartóvá emelte Őt jobbjával, hogy adjon Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát." (Ap. csel. 5:31) Éppúgy nem juthatunk bűnbánatra Krisztus Lelke nélkül - aki felébreszti a lelkiismeretet -, mint ahogy bűneink sem bocsáttathatnak meg Krisztus nélkül. {SC 26.2}

Krisztus a forrása minden igaz indítéknak. Egyedül csak Ő plántálhat a szívbe ellenségeskedést a bűnnel szemben. Az igazság és a tisztaság utáni vágy fellobbanása, a bűnösségünk felől való meggyőződés annak a bizonysága, hogy Isten Lelke készteti szívünket. {SC 26.3}

"Ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok!" - mondta Jézus (Jn. 12:32). A bűnösnek arra van szüksége, hogy kinyilatkoztatást nyerjen a Megváltóról, aki meghalt e világ bűneiért. Amint szemléljük Isten Bárányát a Golgota keresztjén, kibontakozik előttünk a megváltás titka, és Isten jósága bűnbánatra késztet. Krisztus a maga felfoghatatlan szeretetéről tett tanúságot azzal, hogy meghalt a bűnösökért. A bűnös szíve megindul, amikor ezt a szeretetet szemléli. Mély benyomást tesz gondolkodására és töredelmet fakaszt fel lelkében. {SC 26.4}

Emberek szégyellik olykor bűnös útjaikat és feladják némely gonosz szokásukat, még mielőtt tudatosulna bennük, hogy Krisztus vonzza őket. Azonban valahányszor erőfeszítést tesznek valamiféle megjobbulás irányában - annak az őszinte vágynak a késztetésére, hogy igazán és helyesen cselekedjenek -, valójában Krisztus hatalma vonzza őket. Tudtukon kívül munkálkodik lelkükben egy befolyás, amely megeleveníti lelkiismeretüket és előidézi életük külsőleg is látható javulását. Amikor pedig végül majd azt a késztetést nyerik el, hogy feltekintsenek Krisztus keresztjére és szemléljék őt, akit bűneik a keresztre szegeztek, akkor Isten parancsolatai is visszhangra találnak lelkiismeretükben. Nyilvánvaló lesz számukra addigi életük romlottsága, látják a lelkükbe mélyen belegyökerezett bűnt. Kezdik megérteni, hogy mit is jelent Krisztus igazsága, és így kiáltanak fel: "Mi is hát a bűn, hogy áldozatainak megváltása ily hatalmas áldozatot kívánt? Valóban szükséges volt mindez a szeretet, mindez a szenvedés, mindez a megaláztatás ahhoz, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen?" {SC 27.1}

A bűnös ellenállhat ennek a szeretetnek, visszautasíthatja Krisztus vonzását egy ideig, de ha végül nem áll ellene, akkor Jézus magához vonja. A megváltás tervének megismerése a kereszt lábához vezeti ezután, hogy megbánja bűneit, amelyek Isten szeretett Fiának szenvedéseit okozták. {SC 27.2}

Ugyanaz az isteni Lény szól az emberek szívéhez, aki a természet világában is munkálkodik. Kifejezhetetlen sóvárgást ébreszt bennük olyasvalami után, amijük nincs. A világ kincsei nem tudják megelégíteni ezt a vágyakozást. Isten Lelke fohászkodik értük, és készteti őket, hogy arra törekedjenek, ami békét és nyugalmat ad a léleknek - ez nem más, mint Krisztus kegyelme és a szent élet öröme. Megváltónk állandóan azon munkálkodik - látható és láthatatlan mennyei befolyások által -, hogy elterelje az emberek gondolatait a bűn igazi megelégedést soha nem nyújtó örömeiről, és a végtelen áldások felé fordítsa arcukat, amelyeket Őbenne elnyerhetnek. Így hangzik üzenete azokhoz, akik hiába próbálják oltani szomjukat e világ repedezett kútjainál: "Aki szomjúhozik, jöjjön el, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!" (Jel. 22:17) {SC 28.1}

Ti, akik szívetekben valami annál jobbra vágyakoztok, mint amit e világ adhat, ismerjétek fel e vágyban Isten lelketekhez szóló szavát! Kérjétek Őt, hogy adjon néktek bűnbánatot, nyilatkoztassa ki néktek Krisztust, az Ő végtelen szeretetét és tökéletes tisztaságát! A Megváltó életében maradéktalanul megvalósultak Isten törvényének alapelvei, az Isten és a felebarát iránti szeretet. Jóakarat, önzetlen szeretet - ez volt az Ő földi élete. Akkor látjuk meg a saját szívünk bűnösségét, amikor az Üdvözítőt szemléljük, amikor a belőle áradó fény ránk hull. {SC 28.2}

Áltathatjuk magunkat, mint Nikodémus, hogy életünk tisztességes, jellemünk hibátlan - azt gondolván, nincs szükségünk olyan megalázkodásra, mint egy közönséges bűnösnek. De amikor a Krisztustól származó fény a lelkünkbe világít, akkor meglátjuk majd, mennyire tisztátalanok vagyunk. Felfedezzük indítékaink önző voltát, meglátjuk azt az Istennel szembeni ellenségeskedést, ami eddig életünk minden cselekedetét megfertőzte. Belátjuk, hogy a saját igazságunk valóban csak olyan, mint a szennyes, rongyos öltözet (Ésa. 64:5), és hogy egyedül csak Krisztus vére tisztíthat meg minket a bűn romlottságától. Egyedül Ő újíthatja és nyithatja meg szívünket, hogy ismét hasonlókká legyünk őhozzá. {SC 28.3}

Isten dicsőségének egyetlen felvillanása, Krisztus tisztaságának egyetlen sugara, amely bevilágít a lélekbe, fájdalmas módon felfedi az összes szennyfoltot, lemezteleníti jellemünk minden torzulását és fogyatékosságát. Nyilvánvalóvá lesznek a megszenteletlen vágyak, a szív hűtlensége, az ajkak tisztátalansága. A bűnös meglátja engedetlensége cselekedeteit, mindazokat az eseteket, amikor semmibe vette Isten törvényét. Isten Lelke kutató pillantása alatt megalázódva törik össze az emberi lélek. Krisztus tiszta, szeplőtlen jelleme láttán megveti és gyűlöli önmagát. {SC 29.1}

Dániel prófétát is betöltötte a saját gyengeségének és tökéletlenségének érzése, amikor a hozzá küldött mennyei követ dicsőségét szemlélte. Így ír arról, milyen hatással volt rá e csodálatos esemény: "Semmi erő sem maradt bennem, mert minden jóságom romlottsággá változott, és odalett minden erőm." (Dn. 10:8) (MEGJEGYZÉS: A Biblia-verset az angol fordítás szerint idézzük, amely pontosabban adja viszsza ezen a helyen az eredeti héber szöveget, mint a Károlyi-fordítás.) Az ekként megérintett lélek gyűlölni fogja az önzést, elborzad tulajdon önszeretetétől, és arra törekszik, hogy eljusson a szív tisztaságára, az Isten törvényével és Krisztus jellemével való összhangra, Krisztus igazságának elnyerése által. {SC 29.2}

Pál apostol azt írja önmagáról, hogy a "törvénybeli igazság tekintetében - vagyis ami a külső cselekedeteket illeti - feddhetetlen" volt, de amikor igazán megértette a törvény lelki természetét és kívánalmait, akkor bűnösnek találta magát (Fil. 3:6). A törvény betűje szerint - amit az emberek általában csak a külső életre alkalmaznak - megtérése előtt is tartózkodott a bűntől. De amikor a törvény szent kívánalmainak mélységébe pillantott, úgy látta meg önmagát, amint Isten látta őt. Így ír erről a tapasztalatáról: "Én pedig éltem egykor a törvény nélkül, de ama parancsolat eljövetelével megelevenedett a bűn, én pedig meghaltam." (Rm. 7:9) Arra utal itt, hogy amikor meglátta a törvény lelki természetét, a bűn a maga igazi rútságában jelent meg előtte. Ekkor teljesen eltűnt korábbi önelégültsége. {SC 29.3}

Isten szemében nem minden bűn egyforma. Az Ő értékelése szerint is fokozatai vannak a bűnnek, ahogyan mi is gondoljuk. De míg bizonyos hibás cselekedetek csupán semmiségnek tűnnek az ember szemében, Isten előtt semmiféle bűn nem számít csekélységnek. Az ember ítélete részrehajló és tökéletlen, Isten azonban minden dolgot a valóságnak megfelelően mérlegel. A részeges embert például sokan megvetéssel kezelik, megállapítják, hogy bűne kizárja őt a mennyből - miközben a büszkeség, az önzés és az irigység feddés nélkül virulhatnak. Pedig ezek a bűnök különösképpen sértik Istent, mert éles ellentétben állnak irgalmas jellemével, azzal az önzetlen szeretettel, amely az el nem bukott világegyetem lelki légkörét jelenti. Az embernek sokszor szégyenérzete van, amikor valamilyen durva bűnbe esik. Érzi nyomorult voltát, és azt is, hogy szüksége van Krisztus kegyelmére. A büszke ember azonban nem gondol arra, hogy bármire is szüksége lenne. Ezért elzárja szívét Krisztustól és azoktól a végtelen áldásoktól, amelyeket Ő adni kíván, hiszen azért jött e világra, hogy ezekben részesítse az embereket.

2026. október 12. HÉTFŐ – Jézushoz vezető út – A bűnösnek Krisztusra van szüksége

2026. október 12. HÉTFŐ – Jézushoz vezető út – A bűnösnek Krisztusra van szüksége

Egy Hang – Egy Személy – JÉZUS

Nemsokára az Újszövetséget kezdjük el közösen olvasni, ami teljesen összhangban van a OneVoice27       kezdeményezéssel, amelynek keretén belül Jézus és az Ő szolgálata kerül középpontba.

Addig is ráhangolódásként egy nagyon szép könyvet fogunk együtt olvasni, a Jézushoz vezető út című könyvet.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat: https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/2/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Jézushoz vezető út – A bűnösnek Krisztusra van szüksége

Eredetileg nemes erőkkel és egészséges gondolkodással rendelkezett az ember. Isten adománya folytán tökéletes lénye tökéletes összhangban volt Istennel. Gondolatai tiszták, szándékai szentek voltak. Ezek a képességek és tulajdonságok azonban megromlottak az engedetlenség nyomán, amikor az önzés foglalta el a szeretet helyét. A törvényszegés következtében annyira meggyengült az ember erkölcsi természete, hogy lehetetlenné vált számára a saját erejéből ellenállni a gonosz hatalmának. Sátán foglyává lett, és az is maradt volna mindörökké, ha Isten különleges módon közbe nem lépett volna. A Kísértő meg akarta hiúsítani az ember teremtésével kapcsolatos isteni tervet, jajjal és pusztulással akarta betölteni a földet. Úgy akart azután rámutatni mindeme gonosz dolgokra, mint amelyek Isten teremtő munkájának az eredményei. {SC 17.1}

Bűntelen állapotában boldog közösséget ápolt az ember azzal a Valakivel, "akiben a bölcsesség és az ismeret minden kincse van elrejtve" (Kol. 2:3). Bűne elkövetése után azonban már nem talált örömet a szentségben, és azon igyekezett, hogy elrejtőzzék Isten színe elől. Az újjá nem született szív ma is ebben az állapotban van. Mivel nincs összhangban Istennel, nem talál örömet a vele való közösségben. A bűnös nem tud boldog lenni Isten jelenlétében, visszariadna a szent lényekkel való közösségtől. Még ha engedélyt nyerne is, hogy belépjen a mennybe, nem lenne öröm számára. Az önzetlen szeretetnek az a légköre, ami ott uralkodik - mivelhogy ott minden szív együtt dobog Isten végtelen szeretetével - nem találna visszhangra lelkében. Gondolatai, érdekei, indítékai ellentétesek lennének azokkal a gondolatokkal, érdekekkel és indítékokkal, amelyek a menny bűntelen lakóit uralják. Disszonáns hang lenne a mennyei dallamban. Kínszenvedés helye volna számára a menny, mert elrejtőzni kívánna az elől a Valaki elől, aki a menny világossága, örömének forrása és középpontja. Nem Isten önkényes határozata zárja ki a bűnösöket a mennyből, hanem saját alkalmatlanságuk rekeszti ki őket a mennyei lények közösségéből. Isten dicsősége megemésztő tűz lenne számukra. Üdvözölnék a megsemmisítő pusztulást, csak hogy elrejtőzhessenek annak tekintete elől, aki meghalt értük, hogy megváltsa őket. {SC 17.2}

Lehetetlenség, hogy magunktól kimenekedjünk a bűn szakadékából, amelybe belezuhantunk. Szívünk gonosz, és mi nem tudjuk megváltoztatni. "Kicsoda adhat tisztát a tisztátalanból? Senki." (Jób 14:4) "Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen, mivelhogy nem engedelmeskedik Isten törvényének, mert nem is teheti." (Rm. 8:7) A nevelésnek, a kultúrának, az akarat fegyelmezésének és az emberi erőfeszítéseknek megvan a maguk szerepe, de az említett változás megvalósításához erőtlenek. Lehetséges bizonyos korrektség a külső magatartást illetően, de nem tud megváltozni a szív, nem tud megtisztulni az élet forrása. Belülről származó új életre van szükség ahhoz, hogy az ember a bűn állapotából a szentség állapotába jusson. Ez a hatalom: Krisztus. Kizárólag csak az ő kegyelme elevenítheti meg a lélek holt erőit, egyedül csak ő tudja Istenhez és a szentséghez vonzani a lelket. {SC 18.1}

Az Üdvözítő ezt mondta: "Aki újonnan nem születik (MEGJEGYZÉS: Az eredeti görög kifejezés elsődlegesen "felülről születés"-t jelent.) - ha nem nyer új szívet, új vágyakat, szándékokat és indítékokat, amelyek új élethez vezetnek -, nem láthatja meg az Isten országát." (Jn. 3:3) Az az eszme, hogy csak fejleszteni kell azt a jót, ami eleve benne van az emberi természetben - végzetes tévedés. "A természetes ember (MEGJEGYZÉS: A Károlyi fordítású Bibliában "érzéki ember"-t találunk, ezen a helyen az eredeti kifejezés megfelelőbb fordítása azonban: "természetes ember".) nem foghatja meg Isten Lelkének dolgait, mert bolondságok neki, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg", azaz lelki megkülönböztető képesség szükséges hozzájuk (I. Kor. 2:14). "Ne csodáljátok, hogy ezt mondom néktek: Szükség néktek újonnan születnetek." (Jn. 3:7) Ezt mondja az Ige Krisztusról: "Őbenne volt az élet, és ez az élet volt az emberek világossága." (Jn. 1:4) Továbbá: "Nem adatott az emberek között, az ég alatt más név, amely által kellene nékünk megtartatnunk." (Ap. csel. 4:12) {SC 18.2}

Nem elég felfogni Isten szerető jóságát, meglátni jellemében a jóakaratot és az atyai törődést. Nem elég felismerni a bölcsességet és a jogosságot Isten törvényében, avagy meglátni, hogy a szeretet örök alapelvére épül ez a törvény. Pál apostol mindezt látta, amikor az alábbi kijelentéseket tette: "Megegyezem a törvénnyel, hogy jó!" "A törvény szent, a parancsolat szent, igaz és jó." Mégis hozzáteszi ezt a lelke aggodalmát és kétségbeesését tükröző keserű megjegyzést: "De én testi vagyok, eladva a bűnnek." (Rm. 7:12, 14, 16) Vágyakozott arra a tisztaságra és igazságra, amelyet önmaga erejéből nem tudott elérni, ezért így kiáltott fel: "Ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?" (Rm. 7:24) Ez a kiáltás szakadt fel a megterhelt emberi szívekből minden korban és a Föld minden részén. Egyetlen felelet létezik csak mindannyiuk számára: "Ímé Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit!" (Jn. 1:29) {SC 19.1}

Isten Lelke számos hasonlattal igyekszik szemléltetni ezt az igazságot, hogy világossá tegye mindazok számára, akik vágyakoznak megszabadulni a bűn terhétől. Jákóbot súlyos bűntudat terhelte, amikor csalása után, Ézsau ellen elkövetett bűne miatt menekülnie kellett az atyai házból. Magányos és számkivetett volt, el kellett szakadnia mindentől, ami érték volt számára az életben. Mindennél jobban gyötörte azonban lelkét az a gondolat, hogy bűne Istentől is elszakította, hogy a menny is elhagyta őt. Szomorúságában lefeküdt a puszta földre, hogy megpihenjen. Csak a magányos dombok voltak körülötte, felette pedig a csillagfényes ég. Amint elaludt, különös fény sugározta körül, és látomást látott: arról a helyről, ahol a földön feküdt, lépcsőfokok rajzolódtak ki ködös fényben, amelyek felfelé vezettek, egészen a menny kapujáig. Isten angyalai jártak fel és alá rajtuk, miközben a fentről származó, ragyogó dicsőségből Isten hangja hallatszott a vigasztalás és a reménység üzenetével. Ily módon nyert kinyilatkoztatást Jákób arról a Valakiről, aki után lelke sóvárgott - a Megváltóról- Örömmel és hálával fedezte fel az utat, amelyen ő, a bűnös helyreállíthatja Istennel való közösségét. Álmának titokzatos létrája Jézust ábrázolta, aki az Isten és ember közötti kapcsolat egyetlen közvetítője. {SC 19.2}

Krisztus erre a szemléltetésre hivatkozott a Nátánáellel való beszélgetés során, amikor ezt mondta: "Meg fogjátok látni a megnyílt eget és Isten angyalait, amint le- és felszállnak az Emberfiára." (Jn. 1:52) Az ember elidegenedett Istentől. Hitehagyása következtében megszakadt az összeköttetés a Föld és a Menny között. Semmilyen kapcsolatteremtés nem lehetséges e szakadékon keresztül. Krisztus által azonban ismét összeköttetik a Menny és a Föld. Krisztus áthidalta a bűn okozta szakadékot a tulajdon érdemei által. Ennek következtében a szolgáló angyalok közösséget létesíthetnek az emberrel. Krisztus a végtelen hatalom forrásával kapcsolja össze a gyenge és tehetetlen embert. {SC 20.1}

Hiába álmodnak az emberek fejlődésről, és hiábavaló az emberiség felemelkedése érdekében tett minden erőfeszítés, ha mellőzik azt a Valakit, aki a remény és a segítség egyetlen forrása az elesett emberi nemzetség számára. "Minden jó adomány és tökéletes ajándék" Istentől származik (Jak. 1:17). Nem létezik valódi jellembeli kiválóság nélküle. Krisztus az egyetlen út, amely Istenhez vezet. Ő maga mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához másképpen, hanemha énáltalam." (Jn. 14:6) {SC 21.1}

Isten szíve a halálnál is erősebb szeretettel vágyakozik földi gyermekei után. Fiának feláldozásával a menny minden gazdagságát kiárasztotta ránk, egyszeri, tökéletes ajándékként. A Megváltó élete, halála és közbenjárása, az angyalok szolgálata, a Lélek esedezése, az Atya mindenekfelett és mindenekben való munkálkodása, a mennyei lények szüntelen, lankadatlan figyelme - mind-mind szükségesek az ember megmentése érdekében. {SC 21.2}

Gondolkodjunk sokat az értünk hozott csodálatra méltó áldozatról. Próbáljuk valóban értékelni azt a mérhetetlen munkát és erőfeszítést, amelyet a Menny az elveszettek megtalálására és az atyai házba való visszavezetésére fordít. Elképzelhetetlen, hogy erősebb indítékokat vagy hatalmasabb segítőket lehetne mozgósítani. Az igazságban járók mindent felülmúló jutalma, a menny öröme, az angyalok társasága, Istennek és az ő Fiának szeretete és személyes közössége, valamennyi képességünk nemesedése és növekedése az örökkévaló korszakokon át - vajon nem jelenthetnek-e elég erős ösztönzést és bátorítást számunkra ahhoz, hogy haladéktalanul és teljes szívünkből odaszenteljük magunkat Teremtőnk és Megváltónk szolgálatára? {SC 21.3}

A másik oldalon pedig ott van Isten ítélete, amelyet kijelent Igéjében a bűnre vonatkozóan: az elkerülhetetlen igazságszolgáltatás, jellemünk lealacsonyodása és a végső pusztulás. Vajon nem elégséges figyelmeztetések-e mindezek számunkra, hogy felhagyjunk Sátán szolgálatával? {SC 21.4}

Semmibe vegyük talán Isten kegyelmét? Gondoljuk meg: mit tehetett volna értünk még többet? Törekedjünk ugyanolyan szeretetre Isten iránt, mint amilyen szeretettel Ő szeretett bennünket. Éljünk mindazokkal a kegyelmi eszközökkel, amelyekről gondoskodott számunkra, hogy átalakulhassunk az ő hasonlatosságára, hogy helyreállhasson közösségünk a szolgáló angyalokkal, hogy összhangban és közösségben élhessünk az Atyával és a Fiúval.

 

2026. október 11. VASÁRNAP – Jézushoz vezető út – Isten szeretete az emberek iránt

2026. október 11. VASÁRNAP – Jézushoz vezető út – Isten szeretete az emberek iránt

Egy Hang – Egy Személy – JÉZUS

Nemsokára az Újszövetséget kezdjük el közösen olvasni, ami teljesen összhangban van a OneVoice27       kezdeményezéssel, amelynek keretén belül Jézus és az Ő szolgálata kerül középpontba.

Addig is ráhangolódásként egy nagyon szép könyvet fogunk együtt olvasni, a Jézushoz vezető út című könyvet.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat: https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/1/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Jézushoz vezető út – Isten szeretete az emberek iránt

A természet és a kinyilatkoztatás egyaránt Isten szeretetéről tanúskodik. Mennyei Atyánk az élet, a bölcsesség és az öröm forrása. Tekintsünk csak a csodálatos, szépséges természetre! Milyen bámulatosan illeszkedik minden nemcsak az ember, hanem valamennyi élő szükségleteihez, hogy boldogságunkat szolgálja! A Földet megörvendeztető napfény, a felüdülést hozó eső, a hegyek, a tengerek - mind a Teremtő szeretetéről beszélnek. Isten személyesen gondoskodik teremtményei mindennapi szükségleteinek betöltéséről, a zsoltárköltő szavai szerint: {SC 9.1}

"Mindenek szemei tereád vigyáznak
és Te megadod eledelüket idejében.
Megnyitod kezedet,
és megelégítesz minden élőt, ingyen." {SC 9.2}

Isten szentnek és boldognak teremtette az embert. A Föld is tökéletes volt. A hervadás és a romlás nyoma vagy árnyéka sem volt rajta, amikor a Teremtő kezéből kikerült. Isten törvényének megszegése, a szeretettörvény áthágása hozta világunkba a szenvedést és a halált. De Isten szeretete még a bűn okozta nyomorúságok közepette is megnyilatkozik. Isten megátkozta a Földet az ember miatt (I. Móz. 3:17). De a tövis és bogáncs is, a küszködés és a megpróbáltatások is, amelyek sanyarúvá teszik az ember életét, a javunkat szolgálják. Részei annak a nevelésnek, amely - Isten terve szerint - szükséges ahhoz, hogy kiemeljen bennünket a bűn okozta romlásból és süllyedésből. Világunk nem csak a fájdalom és a szomorúság hazája, még elesett állapotában sem. A természetben is megtalálhatjuk a reménység és a vigasztalás üzeneteit. A bogáncson virág nyílik, a tüskebokrot rózsák borítják. {SC 9.3}

"Isten a szeretet" - vallja minden fakadó bimbó, minden sarjadó fűszál. A madarak boldog énekükkel, a finom színárnyalatú, remekmívű virágok kellemes illatukkal töltik be a levegőt. Azután az erdő fenséges fái gazdag, élő, zöld lombozatukkal! Mindezek Istenünk szeretetteljes atyai gondviseléséről tanúskodnak, azt hirdetik, hogy Ő boldoggá akarja tenni teremtményeit. {SC 10.1}

Isten beszéde is kinyilatkoztatja jellemét. Igéjében Ő maga tesz tanúságot nekünk végtelen szeretetéről és könyörületéről. Amikor Mózes így imádkozott: "kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet", ezt a választ kapta: "El fogom vonultatni előtted minden jóságomat." (II. Móz. 33:18-19) (MEGJEGYZÉS: Pontosított fordításban.) Ez az Ő dicsősége. Az Úr elvonult Mózes előtt és kijelentette: "Az Úr, az Úr irgalmas, kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Irgalmas marad ezerízig, megbocsát hamisságot, vétket és bűnt-" (II. Móz. 34:6-7) Az Úr "kegyelmes és nagy türelmű", "mert gyönyörködik az irgalmasságban" - olvassuk másutt is az Írásban (Jón. 4:2; Mik. 7:18). {SC 10.2}

Szeretetének mennyen és földön megnyilatkozó számtalan jelével vonja magához szívünket az Úr. A természet műveivel és az emberi szív által ismert legmélyebb, leggyengédebb földi kötelékekkel önmagát akarja kinyilatkoztatni nékünk. Mindazonáltal még ezek is csak töredékesen mutatják be szeretetét. A jónak Ellensége azonban úgy elhomályosította az emberek értelmét, hogy - mindeme nyilvánvaló bizonyságok ellenére - félelemmel tekintenek Istenre, szigorúnak és kérlelhetetlennek tartják őt. Sátán elérte, hogy sok ember olyan lénynek képzeli Istent, akinek legfőbb tulajdonsága a zord igazságosság. Szigorú bírónak, kemény és kérlelhetetlen hitelezőnek gondolják őt; olyan valakinek, aki gyanakvóan figyeli az emberek tévedéseit, hibáit, hogy tüstént lesújtson rájuk ítéleteivel. Jézus azért jött a Földre, azért élt itt közöttünk, hogy Isten végtelen szeretetének kinyilatkoztatása által eltávolítsa ezt a sötét árnyékot. {SC 10.3}

Isten Fia eljött a mennyből, hogy megismertesse velünk az Atyát. "Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, Ő jelentette ki őt." (Jn. 1:18) "Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja kijelenteni." (Mt. 11:27) Amikor egyik tanítványa ezzel a kéréssel fordult hozzá: "mutasd meg nékünk az Atyát", Jézus így válaszolt: "Annyi idő óta veletek vagyok, mégsem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát, mimódon mondod hát nekem: mutasd meg nékünk az Atyát?" (Jn. 14:8-9) {SC 11.1}

Ezt vallotta Jézus földi küldetése céljáról: "Az Úrnak Lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat." (Lk. 4:18) Valóban ezt a munkát végezte. "Széjjeljárt, jót cselekedve, és meggyógyította mindazokat, akik Sátán elnyomatása alatt sínylődtek." (Ap. csel. 10:38) Egész falvak voltak, ahol minden otthonban elnémult a betegek jajszava és sóhaja, mert Jézus minden betegséget meggyógyított, amint áthaladt vidékükön. Cselekedetei bizonyították isteni küldetését. Szeretet, irgalmasság és együttérző részvét nyilatkozott meg élete minden tettében. Szíve együttérző rokonszenvvel fordult az emberek felé. Magára vette természetünket, hogy megközelíthessen bennünket és betölthesse szükségleteinket. A legszegényebb és leginkább megvetett emberek sem féltek Jézushoz közeledni. Még a kisgyermekek is vonzódtak hozzá. Szívesen ültek le a lábához és a térdeire, hogy jóságos arcába nézhessenek. {SC 11.2}

Jézus az igazság egyetlen szavát sem hallgatta el, de mindenkor szeretettel szólt. A legnagyobb tapintat, körültekintés és szívélyes figyelmesség jellemezte őt az emberekkel való érintkezése során. Sohasem volt nyers, sohasem szólt határozott szigorúsággal alaptalanul, soha nem okozott szükségtelen szenvedést az érzékeny lelkeknek. Nem részesítette kemény megrovásban az emberi gyengeségeket. Az igazságot szólta, de ezt mindenkor szeretettel tette. Leleplezte viszont a képmutatást, hitetlenséget és álnokságot, de még ilyenkor is fájdalom volt a hangjában, súlyos feddéseit is megrendülés hatotta át. Sírt Jeruzsálem, a szeretett város felett, amely visszautasította Őt, aki "az út, az igazság és az élet" (Jn. 14:6). Elvetették Őt, az Üdvözítőt, Ő azonban mégis szeretettel tekintett rájuk. Jézus az önmegtagadás és a másokról való körültekintő gondoskodás életét élte e Földön. Érték volt számára minden emberi lélek. Tiszteletet parancsoló, isteni méltóság jellemezte viselkedését, mégis szeretetteljes figyelemmel hajolt le Isten családjának minden egyes tagjához. Minden emberben elveszett lényt látott, akinek a megmentése az Ő feladata. {SC 12.1}

Ilyen volt Krisztus jelleme, életének tanúbizonysága szerint. Íme az isteni jellem! Az Atya szívéből fakadtak az irgalmasságnak azok a folyamai, amelyeket Jézus továbbított az embereknek. Jézus - az együttérző, könyörülő Megváltó - "testben megjelent Isten" volt (I. Tim. 3:16). {SC 12.2}

A mi megmentésünkért élt, szenvedett és halt meg e Földön. "Fájdalmak férfiává" lett azért, hogy örökkévaló öröm részeseivé tegyen bennünket (Ésa. 53:3). Isten egy leírhatatlan dicsőségű világból bocsátotta "kegyelemmel és igazsággal teljes", szeretett Fiát egy olyan világba, amelyet tönkretett, kiégetett a bűn, amelyet besötétített a halál és az átok árnyéka. Elbocsátotta Őt szeretete közelségéből, az angyalok imádatának köréből, hogy szégyent, bántalmazást, megaláztatást, gyűlöletet és halált szenvedjen. "Békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyultunk meg." (Ésa. 53:5) Szemléljétek Őt a pusztában, a Getsemáne-kertben és a kereszten! Isten bűntelen, tökéletes Fia magára vette a bűn terhét. Ő, aki egy volt Istennel, átélte lelkében azt a borzalmas szakadást Isten és ember között, amit a bűn idéz elő. Ezért szakadt ki belőle a kiáltás haláltusájában: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" (Mt. 27:46) A bűnteher borzalmas, iszonyatos voltának átérzése, amely elszakítja a lelket Istentől - ez törte meg Isten Fiának szívét. {SC 13.1}

Nem azért volt szükség azonban erre a nagy áldozatra, hogy szeretetet ébresszen az Atya szívében az ember iránt, vagy hogy megmentésünkre indítsa Őt. Nem, semmiképpen sem! Hiszen "úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte" (Jn. 3:16). Az Atya nem a nagy engesztelő áldozat következtében szeret minket, hanem azért hozta meg ezt az áldozatot, mert szeret bennünket. Krisztus volt a Közvetítő, aki által Isten az elveszett világra áraszthatta végtelen szeretetét. "Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot." (II. Kor. 5:19) Az Atya együtt szenvedett Fiával. A Getsemáne haláltusájában és a Golgota keresztjén a Végtelen Szeretet Forrása fizetett megváltásunkért. {SC 13.2}

"Azért szeret engem az Atya, mert leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt." (Jn. 10:17) Jézus a következőt mondta ezzel: "Annyira szeretett benneteket az én Atyám, hogy még engem is jobban szeret azért, mert életemet adom megváltásotokért. Azáltal, hogy helyettesetekké és kezesetekké válok, azáltal, hogy lemondok a saját életemről és magamra veszem hajlamaitokat, törvényszegéseiteket, szeretetté válok Atyám előtt, mert áldozatom révén »igaz lehet Ő, miközben igaznak nyilvánítja azt, aki énbennem hisz«." (Rm. 3:26) {SC 14.1}

A megváltás művét Isten Fián kívül senki sem valósíthatta volna meg. Csakis az egyszülött Fiú, "aki az Atya kebelén van", jelenthette ki Őt (Jn. 1:18). Egyedül csak az a Valaki tudta igazán bemutatni őt, aki ismerte szeretete magasságát és mélységét. Ami kevesebb lett volna Krisztus végtelen áldozatánál, nem fejezhette volna ki az Atya szeretetét az elveszett emberiség iránt. {SC 14.2}

"Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte." Odaadta Őt, mégpedig nemcsak arra, hogy közöttünk éljen, hogy bűneinket hordozza és hogy áldozatként meghaljon helyettünk. Egészen az elesett emberiségnek adta Őt. Krisztus azonosította magát az emberiség vágyaival és szükségleteivel. Ő, aki egy volt Istennel, olyan kötelékkel fűzte magát az emberek fiaihoz, amely soha többé szét nem téphető. Jézus "nem szégyellt az Ő atyjafiainak nevezni minket" (Zsid. 2:11). Ő a mi helyettes Áldozatunk, Szószólónk és Testvérünk, aki az Atya trónja előtt hordozza emberi természetünket. Örök időkön át Emberfia marad, mert mindörökké eggyé lett velünk, akiket megváltott. Mindez azért történt, hogy mi emberek kiemeltessünk a bűn okozta pusztulásból és romlásból, ennek nyomán visszatükrözhessük Isten szeretetét, ezáltal pedig a szentség örömének részesévé lehessünk. {SC 14.3}

A megváltásunkért fizetett ár - a végtelen áldozat, hogy mennyei Atyánk halálra adta a Fiát értünk - fogalmat kell hogy adjon nekünk arról, mivé válhatunk Krisztus által. Amikor János apostol ihletés állapotában szemlélte az Atya veszendő emberiség iránti szeretetének magasságát, mélységét és szélességét, tisztelettel és csodálattal telt el. Nem talált megfelelő szavakat. Ezért szólít fel mindnyájunkat, hogy szemléljük ezt a szeretetet: "Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!" (I. Jn. 3:1) Mennyire felértékel ez a szeretet bennünket, embereket! A törvény áthágása miatt Sátán alattvalóivá lettünk, de a Krisztus engesztelő áldozatába vetett hit által Isten fiaivá válhatunk. Az emberi természet magára öltésével Krisztus felemelte az emberiséget. Elesett emberek oly kiváltságos helyzetbe jutnak - Krisztussal való kapcsolatuk folytán -, hogy valóban méltókká válhatnak az "Isten fiai" névre. {SC 15.1}

Példátlan szeretet! A mennyei Király gyermekeivé válhatunk! Milyen értékes ígéret! A legelmélyültebb elmélkedésre érdemes! Isten csodálatra méltó szeretete egy világ iránt, amely nem szerette Őt! Olyan hatalmat rejt ez a gondolat, amely Isten előtti meghódolásra készteti a lelket. Foglyul ejti az értelmet, hogy meghajoljon Isten akarata előtt. Minél többet tanulmányozzuk Isten jellemét a kereszt fényében, annál többet látuk meg kegyelméből, és szeretettel, megbocsátással párosult igazságosságából. Minél inkább elmélyedünk ebben a témában, annál világosabban felismerjük a végtelen szeretet és az együttérző könyörület megszámlálhatatlan megnyilatkozását, amely az önfejű és tévelygő gyermeke után sóvárgó anyai szív szeretetét is felülmúlja.