2026. november 3. KEDD - Mt 2:1-8 – JÉZUS ÉLETE – „Láttuk az Ő csillagát”

2026. november 3. KEDD - Mt 2:1-8 – JÉZUS ÉLETE – „Láttuk az Ő csillagát”

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/24/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-22.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 2:1-8

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – „Láttuk az Ő csillagát”

Mt 2:1-8 1. Amikor megszületett Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe, 2. és ezt kérdezték: Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk neki. 3. Heródes király nagy megdöbbenéssel hallotta ezt és vele együtt az egész Jeruzsálem. 4. És összegyűjtve a papi fejedelmeket és a nép írástudóit, tudakozódott tőlük, hol születhetett meg Krisztus. 5. Azok pedig azt mondták: A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: 6. És te, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda főhelyei között, mert belőled származik az a fejedelem, aki pásztorolja az én népemet, Izráelt. 7. Ekkor Heródes titkon hívatta a bölcseket, pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét, 8. elküldte őket Betlehembe, és azt mondta: Menjetek el, gondosan kérdezősködjetek a gyermek felől, és ha megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és tisztességet tegyek neki

„Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.” (Mát 2,1–2) {DA 59.1} A keleti bölcsek filozófusok voltak, nagy és befolyásos osztály tagjai, amely nemesi születésű férfiakból állt, akik nemzetük gazdagságának és tudásának javát birtokolták. Sokan közülük kihasználták a nép hiszékenységét. Mások viszont egyenes, becsületes emberek voltak, a Gondviselés jelzéseit tanulmányozták a természetben, becsületességükért és bölcsességükért tisztelték őket. Ilyen jellemű emberek voltak azok is, akik Jézushoz jöttek. {DA 59.2} Isten világossága még a pogányság sötétségébe is beragyog. Amint ezek a bölcsek a csillagos eget tanulmányozták, és megpróbálták megérteni a ragyogó pályákon elrejtett titkokat, a Teremtő dicsőségét szemlélték. Világosabb ismeretre törekedve, a zsidó írásokhoz fordultak. Nagyra becsülték a prófétai írásokat, amelyek egy isteni tanító jöveteléről jövendöltek. Bálám is az ilyen bölcsekhez tartozott, noha egykor Isten prófétája volt, és a Szentlélek által megjövendölte Izráel fénykorát és a Messiás megjelenését. Jövendöléseit a hagyomány örökítette át századról századra. Az Ószövetség azonban világosabban nyilatkoztatja ki az Üdvözítő eljövetelét. A bölcsek örömmel fedezték fel, hogy eljövetele közel van, és hogy az egész világot be fogja tölteni az Úr dicsőségének ismerete. {DA 59.3} A bölcsek titokzatos fényre figyeltek fel az égen azon az éjszakán, amikor Isten dicsősége elárasztotta a betlehemi dombokat. Amint a fény halványodott, egy fényes csillag jelent meg, és ott is maradt az égbolton. Nem állócsillag volt, és nem is bolygó, ezért a jelenség igen élénk érdeklődést váltott ki. A csillag fénylő angyalok távoli serege volt, de ezt a bölcsek nem tudták. Mégis az volt a benyomásuk, hogy a csillagnak különös jelentősége van számukra. Tanácskoztak papokkal, filozófusokkal, és kutatták az ősi feljegyzések tekercseit. Bálám próféciája azt hirdette, hogy „csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izráelből” (4Móz 24,17). Ezt a különös csillagot talán az ígéret előhírnökeként küldte Isten? A bölcsek örömmel fogadták a menny küldötte igazság világosságát, amely most még fényesebb sugarakkal ragyogott rájuk. Álomban utasítást kaptak, hogy induljanak az újszülött Fejedelem keresésére. {DA 60.1} Ahogyan Ábrahám Isten hívására hit által útnak indult, „nem tudván, hová megy”(Zsid 11,8) s ahogyan Izráel hit által követte a felhőoszlopot az ígéret földjéig, úgy indultak el ezek a pogány bölcsek is, hogy megtalálják a megígért Szabadítót. A keleti országok bővelkednek drága kincsekben, és a bölcsek sem indultak el üres kézzel. Szokás volt a fejedelmek vagy más magas rangú személyiségek iránti hódolat kifejezéseként ajándékot vinni, és a föld legértékesebb ajándékait kívánták adni annak, akiben megáldatnak a föld minden népei. Éjszaka kellett utazniuk, hogy szemmel tarthassák a csillagot, és a keresett fejedelemre vonatkozó hagyományos mondások és prófétikus kijelentések felidézésével tették kellemessé útjukat. Minden egyes pihenő alkalmával a próféciákat kutatták, s egyre mélyült bennük az a meggyőződés, hogy Isten vezeti őket. Miközben ennek külső jele az előttük haladó csillag volt, a Szentlélek belső bizonyosságával is rendelkeztek, ami mély hatást gyakorolt szívükre, és reménnyel töltötte el őket. Hosszú, de örömteli utazás volt ez számukra. {DA 60.2} Megérkeztek Izráel földjére, éppen leereszkedtek az Olajfák hegyén, és szemük elé tárult Jeruzsálem, amikor a csillag, amely vezette őket fáradságos útjuk során, megnyugodott a templom felett, és egy idő után eltűnt a szemük elől. Sietős léptekkel haladtak előre, bizakodva várták, hogy mindenki a Messiás születésének örömét hirdeti. De kérdezősködésük hiábavalónak bizonyult. Amint beléptek a szent városba, a templom felé vették útjukat. Ámulatukra senkit sem találtak, aki tudna az újszülött királyról. Kérdéseik nem örömet, hanem megvetéssel vegyes meglepetést és félelmet váltottak ki az emberekből. {DA 60.3} A papok a hagyományokat ismételgették. Vallásukat és saját kegyességüket magasztalták, miközben a görögöket és rómaiakat mindenkinél pogányabbnak és bűnösebbnek minősítették. A bölcsek nem voltak bálványimádók, és Isten szemében értékesebbek voltak az Úr állítólagos tisztelőinél. A zsidók mégis úgy néztek rájuk, mintha pogányok lennének. Még a szent iratok kijelölt őrei között sem keltett rokonszenvet élénk kérdezősködésük. {DA 61.1} A bölcsek érkezésének híre gyorsan elterjedt egész Jeruzsálemben. Különös küldetésük izgalmat keltett a nép körében, s a hír eljutott Heródes király palotájába is. A minden hájjal megkent edomitát egy lehetséges vetélytársra való célzás felbőszítette. Megszámlálhatatlan gyilkosság szennyezte be a trónhoz vezető útját. Idegen származása miatt gyűlölte a nép, amely felett uralkodott. Biztonsága egyedül Róma kegyén múlott. De az új Fejedelemnek nagyobb igényei voltak. Királyságra született. {DA 61.2} Heródes azt gyanította, hogy a papok szőttek összeesküvést az idegenekkel, hogy fellázítsák a népet, és megfosszák őt a tróntól. Bizalmatlanságát azonban leplezte, és elhatározta, hogy ravaszságával keresztülhúzza számításaikat. Összehívta a főpapokat és az írástudókat, s megkérdezte tőlük, mit tanítanak szent könyveik a Messiás születési helyéről. {DA 61.3} A trónbitorló érdeklődése – amire ráadásul idegenek késztették – sértette a zsidó tanítók büszkeségét. A közöny, amellyel a prófétai tekercsekhez fordultak, felbőszítette a féltékeny zsarnokot. Azt gondolta, hogy megpróbálják eltitkolni a kérdéssel kapcsolatos ismeretüket. Ellentmondást nem tűrő hangon megparancsolta, hogy végezzenek alapos kutatást, és mondják meg a várt király születési helyét. „Azok pedig mondának néki: A júdeai Betlehemben; mert így írta vala meg a próféta: {DA 62.1} És te Betlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.” (Mát 2,5–6) {DA 62.2} Heródes most magánbeszélgetésre hívta meg a bölcseket. Szívében harag és félelem vihara tombolt, de külsőleg megőrizte nyugalmát, és udvariasan fogadta az idegeneket. Az iránt érdeklődött, hogy mikor jelent meg a csillag, és tettetett örömmel üdvözölte Krisztus születésének hírét. Látogatói lelkére kötötte: „Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki.” (Mát 2,8) Ezekkel a szavakkal bocsátotta útjukra őket Betlehem felé. {DA 62.3} A jeruzsálemi papok és vének nem voltak olyan tudatlanok Krisztus születési helyét illetően, mint amennyire tettették. A hír, hogy angyalok látogatták meg a pásztorokat, Jeruzsálembe is eljutott, de a rabbik figyelemre sem méltatták. Maguk is megtalálhatták volna Jézust, készségesen születési helyére vezetve a bölcseket, ám ehelyett a bölcsek jöttek el, hogy felhívják figyelmüket a Messiás születésére. „Hol van a zsidók királya, aki megszületett? – kérdezték.– Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.” (Mát 2,2) {DA 62.4} Most is a büszkeség és irigység zárta be az ajtót a világosság előtt. Ha a papok és a rabbik hitelt adnak a pásztorok és a bölcsek beszámolóinak, kellemetlen helyzetbe kerülnek, mert ezzel megcáfolták volna azt az állításukat, hogy ők Isten igazságának képviselői. E képzett tanítók méltóságukon alulinak érezték, hogy azok a bölcsek igazítják útba őket, akiket pogányoknak minősítettek. Nem lehet – mondták –, hogy Isten megkerülte őket, tudatlan pásztorokkal és körülmetéletlen pogányokkal közli gondolatait. Elhatározták, hogy megvetést mutatnak a Heródes királyt és egész Jeruzsálemet izgalomban tartó hírek iránt. Még csak el sem mentek Betlehembe, hogy megnézzék, vajon igazak-e a pásztorok és bölcsek kijelentései. Rábírták a népet, hogy a Jézus iránti érdeklődést fanatikus, vakbuzgó izgatottságnak tartsák. A rabbik és a papok ekkor kezdték elutasítani Krisztust. Ettől kezdve büszkeségük és makacsságuk Krisztus iránti tartós gyűlöletté nőtt. Miközben Isten ajtót nyitott a pogányok előtt, a zsidó vezetők maguk előtt zárták be azt. {DA 62.5} A bölcsek egyedül távoztak Jeruzsálemből. Leszállt az éj, amint kiléptek a kapun, de nagy örömet jelentett számukra, hogy ismét látták a csillagot, amely Betlehembe vezette őket. Ők – a pásztorokkal ellentétben – nem kaptak eligazítást Jézus szegényes származásáról. Hosszú útjuk után csalódást okozott nekik a zsidó vezetők érdektelensége, és jóval kevesebb bizalommal hagyták hátra Jeruzsálemet, mint amikor a városba léptek. Betlehemben nem találták az újszülött király védelmére állított királyi őrséget sem. A világ nagyjai közül senki sem jött el. Jézus bölcsője egy jászol volt, és csak szülei, tanulatlan, egyszerű emberek őrizték. Ő lenne az, akiről megírták, hogy „megépíti Jákób nemzetségét” és „visszahozza Izráel megszabadultjait”, és Ő lenne „a népek világossága”, hogy az „üdvösség a föld végéig terjedjen” (Ésa 49,6)?

 

2026. november 2. HÉTFŐ - Lk 2:25-38 – JÉZUS ÉLETE – A bemutatás

2026. november 2. HÉTFŐ - Lk 2:25-38 – JÉZUS ÉLETE – A bemutatás

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/23/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-21.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Lk 2:25-38

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A bemutatás

Lk 2:25-38 25. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember, aki várta az Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. 26. Ő azt a kijelentést nyerte a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. 27. A Lélek indításából éppen akkor ment a templomba, amikor a gyermek Jézust szülei bevitték, hogy a törvény előírásainak eleget tegyenek. 28. Karjaiba vette őt, és ezekkel a szavakkal áldotta Istent: 29. Most bocsátod el, Uram, a te szolgádat a te beszéded szerint békességben, 30. mert szemeim látták a te üdvösségedet, 31. amelyet minden nép szeme láttára készítettél, 32. világosságul a pogányok megvilágosítására és népednek, Izráelnek dicsőségére. 33. Apja és az anyja csodálkoztak azokon, amiket róla mondott. 34. Simeon pedig megáldotta őket, és azt mondta Máriának, az ő anyjának: Íme, ő sokak elesésére és feltámadására rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak. 35. Sőt a te lelkedet is áthatja az éles tőr, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek. 36. Volt egy próféta asszony, Anna, Fánuel leánya, Áser nemzetségéből. Nagyon idős volt, hajadonkora után csak hét esztendeig élt férjével, 37. és már nyolcvannégy éve özvegy volt. El sem hagyta a templomot, hanem éjjel és nappal böjtölésekkel és imádkozásokkal szolgált. 38. Ugyanabban az órában ő is odaállt, hálát adott az Úrnak, és beszélt róla mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltását várták.

Amint Simeon belépett a templomba, látta, hogy a pap éppen egy család elsőszülöttjét mutatja be. A szülők megjelenése szegénységről árulkodott, de Simeon megértette a Szentlélek figyelmeztetését, és áthatotta a meggyőződés, hogy az Úrnak most bemutatott kicsiny gyermek Izráel vigasztalása, az, akit látni vágyott. A meglepődött pap számára az idős férfi olyannak tűnt, mint aki révületben van. Miután Mária visszakapta a gyermeket, Simeon vette a karjába, és felmutatta Isten előtt, miközben eddig soha nem érzett öröm járta át a lelkét. Amint fölemelte a kisded Üdvözítőt a menny felé, így szólt: „Most bocsátod el, Uram, a Te szolgádat a Te beszéded szerint békességben, mert látták az én szemeim a Te üdvösségedet, amelyet készítettél minden nép szeme láttára, világosságul a pogányok megvilágosítására, és a Te népednek, az Izráelnek dicsőségére.” (Luk 2,29–32) {DA 55.2} A prófétálás Lelke nyugodott meg Istennek ezen az emberén, s miközben József és Mária mellette álltak, álmélkodva szavain, megáldotta őket, és azt mondta Máriának: „Íme, ez vettetett sokak elestére és feltámadására az Izráelben, és jegyül, akinek sokan ellene mondanak; sőt a te lelkedet is általhatja az éles tőr, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.” (Luk 2,34–35) {DA 55.3} Anna próféta asszony is a templomba jött, és megerősítette Simeon bizonyságtételét Jézusról. Amint Simeon beszélt, Anna arcát isteni dicsőség ragyogta be, és szívből fakadó hálával köszönte meg Istennek, hogy megláthatta Krisztust, az Urat. {DA 55.4} Isten alázatos hívei nemhiába tanulmányozták a próféciákat. De a vezető pozíciót betöltő főemberek és papok Izráelben, bár előttük voltak a próféciák becses kijelentései, nem jártak az Úr útján, és szemüket becsukva nem látták meg az élet Világosságát. {DA 55.5} Ma is így van ez. Vallási vezetők és az istentiszteletek résztvevői az Úr házában nem értik, nem veszik észre azokat az eseményeket, amelyekre az egész menny figyelme összpontosul. Sokan elismerik a történelmi Krisztust, de az élő Krisztustól elfordulnak. Krisztust – aki igéjében önfeláldozásra szólít fel, a segítséget kérő szegények és szenvedők személyében jelenik meg előttünk, s az igaz ügy szolgálatára hív, amely szegénységgel, fáradságos munkával és megvetéssel jár – ma sem fogadják készségesebben, mint tizennyolc évszázaddal ezelőtt. {DA 56.1} Mária elgondolkodott Simeon messze mutató jövendölésén. Karjában lévő gyermekére nézve felidézte magában a betlehemi pásztorok szavait, s szíve hálás örömmel és reménnyel telt meg. Simeon szavai pedig Ésaiás prófétai kijelentését juttatták eszébe: „Származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál növekedik, akin az Úr Lelke megnyugszik, bölcsességnek és értelemnek Lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke… Derekának övezője az igazság lesz, és veséinek övezője a hűség.” (Ésa 11,1–5) „A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot, akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel felettük… Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lesz, s hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság Atyjának, békesség Fejedelmének.” (Ésa 9,2–6) {DA 56.2} Mária még nem értette meg Krisztus küldetésének valódi jelentőségét. Simeon úgy jövendölt az Üdvözítőről, mint aki a világosság, s világosságot hoz a népeknek, de Ő lesz Izráel dicsősége is. A Megváltó születését az angyalok is úgy hirdették meg, mint amely minden nemzet számára örömhír. Isten arra törekedett, hogy kiigazítsa a zsidó nép szűk látókörű elgondolását a Messiás munkájáról. Arra vágyott, hogy ne csupán Izráel szabadítóját lássák Benne, hanem a világ Üdvözítőjét. De még ahhoz is sok esztendőnek kellett eltelnie, hogy Jézus édesanyja megértse Krisztus küldetését. {DA 56.3} Mária várakozással tekintett előre, amikor a Messiás uralkodik majd Dávid trónján, de nem látta a szenvedés keresztségét, amellyel az uralmat elnyeri. Simeon jövendöléséből kitűnt, hogy a Messiás útja ebben a világban nem lesz akadálytalan. Máriához intézett szavaiban – „a te lelkedet is általhatja az éles tőr” (Luk 2,35) – Isten együtt érző irgalmassággal utal arra a gyötrelemre, amelyet Őérte már el is kezdett hordozni. {DA 56.4} „Íme– mondta Simeon –, ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben, és jegyül, akinek sokan ellene mondanak.” (Luk 2,34) El kell esnünk, hogy ismét felállhassunk. A kősziklára kell esnünk, és össze kell törnünk, mielőtt Krisztusban fölemelkedhetnénk. Énünket meg kell fosztani trónjától, a büszkeség helyett alázatra van szükségünk, ha meg akarjuk ismerni a lelki ország dicsőségét. A zsidók nem fogadták el azt a megtiszteltetést, amely megalázkodás által érhető el. Ezért nem akarták elfogadni Megváltójukat. Jel volt Ő, akinek ellene mondtak. {DA 56.5} „Hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.” (Luk 2,35) Az Üdvözítő életének világosságában mindenki gondolkodásmódja nyilvánvalóvá válik – a Teremtőtől a sötétség fejedelméig. Sátán önzőnek, elnyomónak mutatta be Istent, olyannak, aki mindent követel, de semmit sem ad, a saját dicsőségére igényli teremtményei szolgálatát, és semmilyen áldozatot nem hoz értük. Krisztus odaajándékozása azonban kinyilatkoztatja Isten szívét. Bizonyságot tesz arról, hogy Isten gondolatai „békességnek és nem háborúságnak gondolatai” (Jer 29,11). Láthatóvá teszi, hogy Isten bűngyűlölete erős, mint a halál, ám a bűnös iránti szeretete erősebb a halálnál. Miután magára vállalta megváltásunkat, semmit sem tart vissza, legyen bármilyen drága is, amire művének megvalósításához szükség van. Egyetlen igazságot sem rejtett el, amelyet ismernünk kell megváltásunk érdekében. Az irgalom egyetlen csodatételét sem mulasztotta el, egyetlen isteni eszközt sem hagyott kihasználatlanul. Elárasztott bennünket kegyelmével, ajándékaival. A menny egész kincsestára nyitva áll azok előtt, akik elfogadják a megmentő szeretetet. Miután Isten a világegyetem kincseit összegyűjtötte és feltárta a végtelen hatalom forrásait, mindet Krisztus kezébe tette, és így szólt: „Mindez az emberé! Használd fel ezeket az ajándékokat az ember meggyőzésére, hogy nincs nagyobb szeretet az enyémnél sem az égen, sem a földön. A legnagyobb boldogságát abban találja meg, ha szeret engem.” {DA 57.1} A Golgota keresztjén a szeretet és az önzés állt szemben egymással. Itt mutatkoztak meg a legteljesebb valóságukban. Krisztus csak azért élt, hogy vigasztaljon és áldjon, és halálra adja magát. Sátán viszont az Isten iránti gyűlöletét tette nyilvánvalóvá. Lelepleződött lázadásának igazi célja: hogy megfossza trónjától Istent, és elpusztítsa azt, akin keresztül az Atya szeretete megmutatkozott. {DA 57.2} Krisztus élete és halála napvilágra hozza az emberek gondolatait. Jézus élete a jászoltól a keresztig önmegtagadásra és a szenvedésben való osztozásra hívott. Leleplezte az emberek szándékait. Jézus a menny igazságát hozta el, és mindenki, aki hallgat a Szentlélek hangjára, vonzódik Őhozzá. Az önimádók Sátán táborához tartoznak. Krisztus iránti magatartásával mindenki megmutatja, melyik oldalon áll, s így dönti el ki-ki a maga sorsát. {DA 57.3} Az utolsó ítélet napján minden elveszett lélek megérti majd, mit tett azzal, hogy elvetette az igazságot. A kereszt feltárulkozik előttük, és mindenki, akit bűnei addig megvakítottak, látni fogja igazi jelentőségét. A golgotai áldozatot látva a bűnösök kárhozatra ítélten állnak majd. Minden hazug kifogás megsemmisül. Az emberi hitehagyás a maga félelmetes mivoltában jelenik meg. Mindenki meglátja, mi is az, amit választott. Tisztázódik az igazság és a tévelygés minden kérdése. A világegyetem ítélőszéke előtt nyilvánvalóvá lesz, hogy Isten nem hibáztatható sem a gonoszság létrejöttéért, sem elhúzódásáért. Bebizonyosodik, hogy nem az isteni végzések idézték elő a bűnt. Isten kormányzásában nem volt hiba, semmi oka nem volt a hűtlenné válásnak és az elhidegülésnek. Amikor minden szív gondolatai napvilágra kerülnek, hűségesek és lázadók együtt jelentik ki majd: „Igazságosak és igazak a Te útjaid, óh szentek Királya! Ki ne félne Téged, Uram, és ki ne dicsőítené a Te nevedet… Mert a Te ítéleteid nyilvánvalókká lettek.” (Jel 15,3–4)

 

2026. november 1. VASÁRNAP - Lk 2:21-24 – JÉZUS ÉLETE – A bemutatás

2026. november 1. VASÁRNAP - Lk 2:21-24 – JÉZUS ÉLETE – A bemutatás

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/22/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-20.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Lk 2:21-24

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A bemutatás

Lk 2:21-24 21. Nyolc nap elteltével körülmetélték, és a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt megfogant volna anyja méhében. 22. Amikor pedig a Mózes törvénye szerinti tisztulás napjai leteltek, felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, 23. amint meg van írva az Úr törvényében, hogy minden elsőszülött fiú az Úrnak szenteltessék, 24. és hogy az Úr törvényében előírt áldozatot mutassanak be: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.

Születése után mintegy negyven nappal Jézust Jeruzsálembe vitte József és Mária, hogy felajánlják az Úrnak, és áldozatot mutassanak be. Ezt a zsidóknak adott törvény írta elő, és mint az ember helyettesének, Krisztusnak is minden tekintetben eleget kell tennie a parancsolatoknak. Már előbb megtörtént a körülmetélkedés szertartása a törvény iránti engedelmesség jeleként. {DA 50.1} A törvény egyéves bárányt írt elő égőáldozatul, és fiatal galambot vagy gerlicét bűnért való áldozatul az anya számára. Azonban a törvény figyelembe vette azt is, ha a szülők túl szegények voltak ahhoz, hogy bárányt áldozzanak, s egy pár gerlice vagy fiatal galamb is elfogadható volt: az egyik égőáldozatul, a másik pedig bűnért való áldozatként. {DA 50.2} Az Úrnak bemutatott áldozatnak hibátlannak kellett lennie. Krisztust jelképezték az áldozatok, s ebből az is nyilvánvaló, hogy Jézus mentes volt minden fizikai fogyatékosságtól. Ő volt a „hibátlan és szeplőtelen Bárány” (1Pét 1,19). Erős és egészséges volt. Egész életén át összhangban élt a természeti törvényekkel. Testileg-lelkileg példa volt arra, hogy Isten a törvényei iránti engedelmesség által milyen életet szánt az egész emberiségnek. {DA 50.3} Az elsőszülött felajánlásának eredete az ősidőkbe nyúlik vissza. Isten megígérte, hogy a menny Elsőszülöttét a bűnös megmentésére szánja. Ezt az ajándékot minden család azzal ismerte el, hogy Istennek ajánlotta elsőszülött fiát. Papi tisztségre szánták őket, hogy Krisztust képviseljék az emberek között. {DA 51.1} Kiszabadítva Izráelt Egyiptomból, Isten újra elrendelte az elsőszülöttek felajánlását. Amikor Izráel gyermekei még az egyiptomiak rabszolgái voltak, az Úr a fáraóhoz, Egyiptom királyához küldte Mózest az üzenettel: „Elsőszülött fiam az Izráel. Ha azt mondom neked, bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nekem, és te vonakodsz elbocsátani: íme én megölöm a te elsőszülött fiadat.” (2Móz 4,22–23) {DA 51.2} Mózes átadta Isten üzenetét, de a büszke király így válaszolt: „Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak és elbocsássam az Izráelt? Nem ismerem az Urat, és nem bocsátom el Izráelt!” (2Móz 5,2) Az Úr jeleket és csodákat tett népéért, és a fenyegető csapások mind bekövetkeztek a fáraó ellenállása miatt. Végül a pusztító angyal megkapta a parancsot, hogy minden ember és állat elsőszülöttének meg kell halnia az egyiptomiak között. Isten az izraeliták megmenekülése érdekében utasította őket, hogy egy levágott bárány vérét kenjék ajtófélfáikra. Minden házat meg kellett jelölni, hogy a halált hozó küldött elkerülhesse az izraeliták otthonait. {DA 51.3} Miután az Úr ilyen ítéletekkel sújtotta Egyiptomot, így szólt Mózeshez: „Nekem szentelj minden elsőszülöttet… akár ember, akár barom, enyém legyen az!”(2Móz 13,2) „Amikor megöltem minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek! Én vagyok az Úr.” (4Móz 3,13) Amikor Isten elrendelte a szent sátor szolgálatát, kiválasztotta Lévi törzsét, hogy egész Izráel elsőszülöttei helyett ők szolgáljanak a szentélyben. De az elsőszülötteket továbbra is Isten tulajdonának kellett tekinteni, és váltságdíjjal lehetett őket megváltani. {DA 51.4} Az elsőszülöttek bemutatásának törvénye tehát különleges jelentőségű volt. Arra is emlékeztetett, hogy az Úr milyen csodálatos módon szabadította meg Izráel gyermekeit, s előképe lett annak a nagyobb szabadulásnak is, melyet Isten egyszülött Fia szerez. Ahogyan az ajtófélfára hintett vér megszabadította Izráel elsőszülötteit, úgy Krisztus vérének is van hatalma, hogy megmentse a világot. {DA 51.5} Milyen hatalmas jelentősége volt akkor Krisztus felajánlásának! A pap azonban nem látott át a fátyolon, nem tudta megfejteni a mögötte rejtőző titkot. A csecsemők bemutatása megszokott esemény volt. A papok nap mint nap átvették a váltságdíjat, amint a kisdedeket bemutatták az Úrnak. Rutinszerűen végezték feladatukat, vajmi kevés figyelmet szentelve a szülőknek és gyermekeknek, hacsaknem gazdag vagy a felső körökből való szülők álltak előttük. József és Mária szegények voltak, s amikor gyermekükkel megérkeztek a templomba, a papok csupán igen szerény öltözetű galileai férfit és asszonyt láttak bennük. Megjelenésükben nem volt semmi, ami felkeltette volna a figyelmet, és csak a legszegényebbek áldozatát mutatták be. {DA 52.1} A pap elvégezte a hivatalos szertartást. Karjába vette a gyermeket, és az oltár előtt magasra emelte. Miután visszaadta édesanyjának, az elsőszülöttek rovatába beírta a „Jézus” nevet. Aligha gondolt arra, hogy a karjában tartott kisded a mennyei Felség, a dicsőség Királya. Nem gondolt rá, hogy erről a gyermekről írta Mózes: „Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek, a ti atyátokfiai közül, mint engem, azt hallgassátok mindenben, amit csak szól néktek!”(Csel 3,22) Arra sem gondolt a pap, hogy ez a kisgyermek az, akinek dicsőségét Mózes látni szerette volna. Pedig nagyobb volt Mózesnél, akit a pap a karjában tartott, és amikor feljegyezte a gyermek nevét, annak nevét írta be, akire a zsidó nép egész vallási rendszere épült. Ugyanakkor annak megszűnését is jelezte ez a név, hiszen az áldozati rendszer elavulóban volt; az előkép, az árnyék szinte már összeért a valósággal. {DA 52.2} A Shekinah (Isten dicsőségének jelenléte, a dicsőség felhője) eltávozott a szentélyből, de a betlehemi gyermekben ott rejtőzött az a dicsőség, amely előtt leborultak az angyalok. Ez a kisgyermek volt a megígért mag, akire az Éden kapujában elsőként emelt oltár mutatott. Ő volt az, aki ÉN VAGYOK-ként nyilatkozott meg Mózes előtt. Ő vezette Izráelt felhő- és tűzoszlopban. Róla jövendöltek régóta a próféták is. Ő volt a világ reménysége, „Dávid gyökere és ága, ama fényes és hajnali csillag” (Jel 22,16). E kis csecsemő neve, amelyet Izráel névjegyzékébe bejegyeztek, azt hirdeti, hogy testvérünk Ő, az elbukott emberiség reménysége. Ez a gyermek, akiért megfizették a váltságpénzt, az a Valaki, akinek az egész világ bűneiért váltságdíjat kell fizetnie. Ő volt az igazi „főpap Isten háza felett” (Zsid 10,21), „egy változhatatlan papság” (Zsid 7,24) feje, a Közbenjáró, „aki a Felségesnek jobbjára ült a magasságban” (Zsid 1,3). {DA 52.3} Lelki dolgok csak lelkiképpen érthetők meg. A templomban Isten Fiát arra a munkára szentelték, amelynek elvégzésére a Földre jött. A pap úgy tekintett rá, mint bármely más gyermekre. S bár ő nem vett észre semmi szokatlant, Isten tette, hogy Fiát a világnak adta, mégis elismerést kapott. Ez az esemény nem múlhatott el Krisztus felismerése nélkül. „És íme volt Jeruzsálemben egy ember, akinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő volt, aki várta az Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt őrajta. És kijelentetett neki a Szentlélek által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát.”(Luk 2,25–26)

 

2026. október 31. SZOMBAT - Mt 1:24-25; Lk 2:1-20 – JÉZUS ÉLETE – „Született néktek ma a Megváltó”

2026. október 31. SZOMBAT - Mt 1:24-25; Lk 2:1-20 – JÉZUS ÉLETE – „Született néktek ma a Megváltó”

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/21/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-19.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 1:24-25; Lk 2:1-20

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – „Született néktek ma a Megváltó”

Mt 1:24-25 24. József pedig felserkent álmából, és úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, 25. de nem ismerte őt, amíg Mária meg nem szülte elsőszülött fiát. És Jézusnak nevezte őt. Lk 2:1-20 1. Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész lakott földön összeírást tartsanak. 2. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirenius volt a helytartó. 3. Mindenki elment azért az összeírásra, kiki a maga városába. 4. Felment József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mivelhogy a Dávid házából és nemzetségéből származott, 5. hogy bejegyezzék jegyesével, Máriával, aki várandós volt. 6. Történt pedig, hogy ottlétük alatt beteltek szülésének napjai, 7. megszülte elsőszülött fiát, és bepólyálva a jászolba fektette, mert nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál. 8. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken, akik kint a mezőn őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. 9. És íme, az Úr angyala megjelent nekik, és körülragyogta őket az Úr dicsősége, ők pedig nagyon megrettentek. 10. És az angyal így szólt: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely minden nép öröme lesz, 11. mert Dávid városában ma megszületett nektek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus. 12. Ez pedig a jel számotokra: találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. 13. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal együtt, akik Istent dicsérték, és ezt mondták: 14. Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat! 15. Miután elmentek az angyalok tőlük a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr kijelentett nekünk! 16. Elmentek hát nagy sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. 17. Amikor meglátták, elmondták a gyermek felől kapott kijelentést, 18. és akik csak hallották, mind elcsodálkoztak azon, amit a pásztorok mondtak. 19. Mária pedig mindezeket a dolgokat megjegyezte és a szívében forgatta. 20. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és dicsérve Istent mindazokért, amiket hallottak és láttak, úgy, ahogy az nekik megmondatott.

A dicsőség királya mélyen megalázkodott, amikor emberi természetet öltött. Földi körülményei szerények voltak, küzdelmek és nehézségek között élt. Dicsőségét elfátyolozta, hogy sugárzó fensége ne kerüljön a figyelem középpontjába. Minden külsőséget mellőzött. A gazdagság, világi megbecsülés és tekintély nem mentheti meg a lelket a haláltól. Jézusnak az volt a szándéka, hogy semmilyen földi kívánság ne késztesse az embert arra, hogy az Ő oldalára álljon. Csak a mennyei igazság szépsége vonzza azokat, akik követni akarják Őt. A Messiás jelleméről régóta jövendöltek a próféciákban, és Jézus azt szerette volna, hogy az emberek Isten szava alapján, az Ige bizonyságtétele nyomán fogadják el Őt. {DA 43.1} Az angyalok csodálták a megváltás dicső tervét. Várakozva figyelték, hogyan fogadja majd Isten népe az emberi természetet magára öltött Messiást. Eljöttek a választott nép földjére. Más nemzetek mesékben hittek, és hamis isteneket imádtak. Az angyalok azt a helyet látogatták meg, ahol Isten dicsősége megnyilatkozott és a próféciák világossága fénylett. Láthatatlanul érkeztek Jeruzsálembe, a szent jövendölések kijelölt magyarázóihoz és Isten házának szolgáihoz. Zakariás pap is – miközben az oltár előtt szolgált – kinyilatkoztatást kapott Krisztus jövetelének közelségéről. Megszületett már az előfutár is, akinek küldetéséről csodák és próféciák tettek bizonyságot. Születésének örömhíre elterjedt, és ismert volt küldetésének csodálatos jelentősége. Jeruzsálem mégsem készült arra, hogy örömmel üdvözölje Megváltóját. {DA 43.2} A mennyei küldöttek megdöbbenve látták annak a népnek a közömbösségét, amelyet Isten arra hívott el, hogy a szent igazság világosságát elvigye a világhoz. A zsidó nemzetet annak tanúságtevőjeként őrizte meg Isten, hogy Krisztusnak Ábrahám magvából, Dávid leszármazottai közül kell megszületnie – mégsem ismerték fel, hogy jövetele mennyire közel van. A templomban a reggeli és esti áldozat naponta mutatott rá Isten Bárányára, de még itt sem tettek előkészületeket a fogadására. A nemzet papjai és tanítói nem vették észre, hogy minden idők legnagyobb eseménye előtt állnak. Tartalom nélküli imákat ismételgettek, elvégezték a szertartásokat, hogy az emberek lássák, s miközben gazdagságért és világi tekintélyért munkálkodtak, nem készültek fel a Messiás kinyilatkoztatására. Egész Izráelt ez a közöny jellemezte. Az önző és a világhoz ragaszkodó szíveket érintetlenül hagyta az egész mennyet betöltő öröm. Kevesen vágyódtak arra, hogy láthassák a Láthatatlant. Hozzájuk küldettek a mennyei követek. {DA 44.1} Angyalok látogatták meg Józsefet és Máriát, amint názáreti otthonukból Dávid városa felé utaztak. A császári Róma elrendelte az óriási birodalomban élő népek összeírását, s ez a galileai hegyek között lakókra is vonatkozott. Amint a régi időkben Cyrust a világbirodalom trónjára ültette Isten, hogy szabadon bocsássa az Úr foglyait, ugyanígy tette eszközévé Augustus császárt is, hogy szándékát véghezvigye, s Jézus édesanyja eljuthasson Betlehembe. Mária Dávid leszármazottja volt, és Dávid Fiának Dávid városában kellett megszületnie. A próféta azt mondta, hogy Betlehemből „származik, aki uralkodó az Izráelen, akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik 5,2). De királyi családjuk városában Józsefet és Máriát nem ismerték fel, nem vette körül őket tisztelet. Fáradtan járták végig a várost, kapujától a belső városrész keleti széléig, de hiába kerestek éjszakai szállást. A zsúfolt fogadóban nem volt hely számukra. Az állatoknak készült egyszerű, kezdetleges épületben végül menedéket találtak, s itt született meg a világ Megváltója. {DA 44.2} Az emberek nem is tudtak erről az eseményről, amely örömmel töltötte be a mennyet. A világosság honában lakó szent lények egyre nagyobb érdeklődéssel fordultak a Föld felé. A világot beragyogta az Üdvözítő jelenléte. A betlehemi dombok felett angyalseregek gyülekeztek. A jelre vártak, hogy elmondhassák az örömhírt a világnak. Ha Izráel vezetői hívek maradnak megbízatásukhoz, osztozhattak volna az örömben, hogy hírül adhatják Jézus születését. De Istennek így mellőznie kellett őket. {DA 47.1} Isten kijelenti: „Vizet öntök a szomjúhozóra és folyóvizet a szárazra.” (Ésa 44,3) „Az igazakra világosság fénylik a sötétben.” (Zsolt 112,4) Akik keresik a világosságot, és örömmel fogadják, azokra ragyogó sugarak áradnak Isten trónjáról. {DA 47.2} A mezőkön, ahol valaha a fiatal Dávid terelte nyáját, még mindig pásztorok őrködtek éjszaka. Csendes óráikban a megígért Üdvözítőről beszélgettek, és azért imádkoztak, hogy a király eljöjjön Dávid trónjára. „És íme az Úr angyala hozzájuk jött, és az Úr dicsősége körülvette őket, s nagy félelemmel megfélemlettek. És mondta az angyal nekik: Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész nép öröme lesz: született néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában!” (Luk 2,9–11) {DA 47.3} E szavak hallatán a pásztorok gondolatait egy dicső kép töltötte be. Eljött a Szabadító Izráelhez! Hatalom, dicsőség, győzelem kíséri jövetelét! Az angyalnak azonban fel kellett készítenie őket arra, hogy Üdvözítőjüket a szegénységben és a megalázottságban is felismerjék. „Ez pedig néktek a jele – mondta –, találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.” (Luk 2,12) {DA 47.4} A mennyei hírnök eloszlatta félelmeiket. Elmondta, hogyan találhatnak Jézusra. Emberi gyengeségük iránti tapintatból időt adott nekik, hogy hozzászokjanak az isteni fényességhez. Azután már nem lehetett tovább elrejteni a dicsőséget és örömöt. A mezőt beragyogta Isten seregeinek fényessége. A föld elcsendesedett, a menny pedig lehajolt, hogy hallja az éneket: {DA 47.5} „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!”(Luk 2,14) {DA 48.1} Bárcsak felismerné az emberi család ma ezt az éneket! Az akkor tett kijelentés, az akkor felcsendülő hang egyre hangosabban száll, az idők végezetéig, és visszhangzik az egész Földön. Amikor az Igazság Napja felragyog, s gyógyulás lesz szárnyai alatt, a nagy sokaság mint sok vizek zúgása visszhangozza majd ezt az éneket: „Alleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!” (Jel 19,6) {DA 48.2} Amint az angyalok eltűntek, a fény szertefoszlott, és az éjszaka árnyai ismét ráborultak a betlehemi dombokra. De a legtündöklőbb kép, amelyet emberi szem valaha is látott, megmaradt a pásztorok emlékezetében. „És amikor elmentek az angyalok őtőlük a mennybe, azt mondták a pásztoremberek egymásnak: »Menjünk el mind Betlehemig, és lássuk meg e dolgot, melyet az Úr megjelentett nékünk.« Elmentek azért sietséggel, és megtalálták Máriát és Józsefet és a kis gyermeket, aki a jászolban feküdt.” (Luk 2,15–16) {DA 48.3} Nagy örömmel tértek vissza, és mindenkivel megismertették, amit láttak és hallottak. „És mindenek, akik hallották, elcsodálkoztak azokon, amiket a pásztorok nekik mondtak. Mária pedig mindezeket az igéket megtartotta és szívében forgatta. A pásztorok pedig visszatértek, s dicsőítették és dicsérték az Istent.” (Luk 2,18–20) {DA 48.4} A menny és a föld ma sincs távolabb egymástól, mint amikor a pásztorok hallották az angyalok énekét. Az emberiséget ma is éppúgy körülveszi a menny féltő gondoskodása, mint amikor egyszerű emberek mindennapi foglalatosságaik közben, fényes nappal angyalokkal találkoztak a szőlőskertekben, és mezőkön beszélgettek a mennyei hírnökökkel. Életutunk során a menny hozzánk is közel jöhet. A mennyei csarnokokból érkező angyalok kísérik azok lépéseit, akik Isten parancsolatai szerint járnak. {DA 48.5} A betlehemi történet kimeríthetetlen téma. Benne van elrejtve „Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége”(Róm 11,33). Csodáljuk az Üdvözítő áldozatát, amikor mennyei trónját jászolra, s a hódoló angyalok társaságát az istálló jószágaira cserélte fel. Az emberi büszkeség és önelégültség megszégyenül jelenlétében. Ez mégis csupán a kezdete volt csodálatos leereszkedésének. Már az is kimondhatatlan megalázkodás lett volna, ha Isten Fia akkor veszi fel az emberi természetet, amikor Ádám még ártatlanságban élt az Édenben. Ám Jézus akkor öltötte magára természetünket, amikor az emberiséget már négyezer éve gyengítette a bűn. Csakúgy, mint Ádám minden egyes gyermeke, elfogadta az átöröklés törvényének következményeit. Hogy melyek voltak ezek a következmények, földi őseinek történetében mutatkozik meg. Ilyen örökséggel jött el, hogy osztozzon fájdalmainkban és kísértéseinkben, s hogy számunkra a bűntelen élet példáját nyújtsa. {DA 48.6} Jézus Krisztust az Isten mellett betöltött tisztsége miatt gyűlölte meg Sátán. S még jobban meggyűlölte, amikor őt pedig megfosztották trónjától. Gyűlölte azt, aki elkötelezte magát, hogy megváltsa a bűnös emberiséget. Isten mégis megengedte, hogy Fia gyámoltalan kisdedként, az emberi család gyengeségeinek kiszolgáltatottan arra a világra jöjjön el, ahol Sátán magának igényli az uralmat. Megengedte, hogy Jézus szembenézzen a veszélyekkel, amelyek mindennaposak az ember életében, s megvívja azt a csatát, melyet az emberi család minden gyermekének meg kell harcolnia, azzal a kockázattal, hogy elbukik és örökre elvész. {DA 49.1} A földi apa is aggódik fiáért. Amikor gyermekére tekint, remegve gondol arra, hogy a kicsi élete veszélybe kerülhet. Arra vágyódik, hogy szeretett gyermekét megvédje Sátán hatalmától, távol tartsa a kísértéstől, és megkímélje a küzdelemtől. Isten pedig odaadta egyszülött Fiát, hogy még gyötrelmesebb csatát vívjon és félelmetesebb kockázatot vállaljon, s biztosíthassa az élet ösvényét a mi kicsinyeink számára. Ebben van a szeretet. Csodálkozzatok egek, ámulj, föld!