2026. november 17., kedd

2026. november 17. KEDD - Jn 1:1-34 – JÉZUS ÉLETE – „Megtaláltuk a Messiást”

2026. november 17. KEDD - Jn 1:1-34 – JÉZUS ÉLETE – „Megtaláltuk a Messiást”

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/38/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/05/higgyetek-az-o-profetainak-majus-6.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Jn 1:1-34

 

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – „Megtaláltuk a Messiást”

Jn 1:1-34

1. Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

2. Ő kezdetben Istennél volt.

3. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.

4. Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága.

5. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

6. Megjelent egy Istentől küldött ember, akinek János volt a neve.

7. Tanúskodni jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.

8. Nem ő volt a világosság, hanem azért jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról.

9. Az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, már eljött a világba.

10. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt.

11. Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt.

12. De mindazoknak, akik befogadták, akik hisznek az ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek,

13. akik nem vérből, sem a test akaratából, sem a férfiú indulatából, hanem Istentől születtek.

14. Az Ige testté lett, és közöttünk la ko zott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.

15. János bizonyságot tett róla, és így kiáltott: Ő az, akiről megmondtam: Utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt nálam.

16. Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.

17. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.

18. Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

19. Ez János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék: Ki vagy te?

20. Ő megvallotta és nem tagadta, világosan megmondta, hogy „Nem én vagyok a Krisztus.”

21. Ismét megkérdezték tőle: Akkor hát ki vagy? Illés vagy? És azt mondta: Nem vagyok. A próféta vagy? Ő azt felelte: Nem.

22. Azt mondták azért neki: Ki vagy akkor, hogy választ adhassunk azoknak, akik elküldtek minket: mit mondasz magadról?

23. Erre azt mondta: „Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyenesítsétek ki az Úr útját, amint megmondta Ézsaiás próféta.”

24. A küldöttek a farizeusok közül valók voltak,

25. akik megkérdezték tőle: miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta?

26. János pedig azt felelte: Én vízzel keresztelek, de köztetek van, akit ti nem ismertek,

27. ő utánam jön, és én nem vagyok méltó arra sem, hogy a saruja szíját megoldjam.

28. Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.

29. Másnap János látta Jézust hozzá menni, és azt mondta: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!

30. Ő az, akiről ezt mondtam: Utánam jön egy férfiú, aki megelőzött engem, mert előbb volt nálam.

31. És én nem ismertem őt, de azért jöttem én, aki vízzel keresztelek, hogy megjelentsem Izráelnek.

32. János bizonyságot is tett: Láttam a Lelket leszállni az égből, mint egy galambot, és megnyugodott rajta.

33. És én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és rajta megnyugodni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.

34. És én láttam, és bizonyságot tettem róla, hogy ő az Isten Fia.

Keresztelő János Béthabarában, a Jordánon túl prédikált és keresztelt, nem messze attól a helytől, ahol Isten megállította a folyó sodrát, amikor Izráel átkelt. Közel volt a jerikói erőd, amelyet mennyei seregek romboltak le. Most a múlt eseményeinek emléke újraéledt, és fokozta az érdeklődést János üzenete iránt. Vajon Ő, aki olyan csodálatosan munkálkodott az elmúlt korokban, kinyilvánítja-e hatalmát Izráel szabadítása érdekében? Ilyen gondolatok foglalkoztatták a Jordán partjainál nap mint nap tolongó embereket. {DA 132.1}

János prédikálása mélyen érintette a népet, s felfigyeltek rá a vallási vezetők is. A zendülés veszélyétől tartva a rómaiak gyanakvással tekintettek minden népi megmozdulásra, és bármi, ami lázadásra utalt, félelemmel töltötte el a zsidó vezetőket. János nem ismerte el a szanhedrin tekintélyét, mivel nem kérte jóváhagyásukat munkájára; megfeddte a vezetőket és a népet, a szadduceusokat és a farizeusokat egyaránt. A nép mégis buzgón követte őt. Úgy tűnt, hogy a munkája iránti érdeklődés folyamatosan növekszik. Noha nem alkalmazkodott hozzájuk, a szanhedrin mint hatáskörébe tartozó nyilvános tanítót tartotta számon. {DA 132.2}

Ez a testület a papságból, a nemzet fő vezetői és tanítói közül választott tagokból állt. Általában a főpap volt az elnök. Valamennyi tagnak érett korúnak kellett lennie, de nem idősnek; olyan tanult férfiak voltak, akik nemcsak a zsidó vallásban és történelemben járatosak, hanem az általános ismeretek terén is. Testi fogyatékosság nélküliek, házasok és apák, akik minden valószínűség szerint másoknál emberségesebbek és megfontoltabbak. Összejöveteli helyük a jeruzsálemi templomhoz tartozó terem volt. A zsidó függetlenség idején a szanhedrin volt a nemzet legfelsőbb bírósága, amely egyaránt rendelkezett világi és egyházi hatalommal. Noha most a római kormányzó alá volt rendelve, mégis erőteljes befolyást gyakorolt mind a polgári, mind a vallási ügyekben. {DA 133.1}

A szanhedrin nem halogathatta tovább Keresztelő János munkájának kivizsgálását. Néhányan felidézték a Zakariásnak adott templomi kinyilatkoztatást, és azt a jövendölését, amelyben gyermekét a Messiás előfutárának nevezte. Az elmúlt harminc év során ezek a próféciák nagyrészt feledésbe merültek. Most azonban János prédikációi eszükbe juttatták a jövendöléseket. {DA 133.2}

Régen volt prófétája Izráelnek, rég volt szemtanúja olyan reformációnak, amilyen most bontakozott ki. A bűnök megvallásának követelménye újnak és meglepőnek tűnt. Sok vezető nem ment el, hogy meghallgassa János felhívásait és dorgálásait, nehogy feltáruljanak életük titkai. János nyíltan prédikált a Messiásról. Mindannyian jól tudták, hogy a Dániel próféciájában olvasható hetven hét, amely a Messiás adventjére vonatkozik, már majdnem lejárt, és arra vágytak, hogy részesei legyenek nemzeti dicsőségük ekkorra várt korszakának. A nép lelkesedése arra kényszerítette a szanhedrint, hogy szentesítse vagy vesse el János munkáját. Izráel felett gyakorolt hatalmuk máris hanyatlóban volt. Komoly kérdéssé vált, hogyan tartsák meg pozíciójukat. Abban a reményben, hogy döntést hozhatnak, papokból és lévitákból álló küldöttség ment a Jordánhoz, hogy tárgyaljon az új tanítóval. {DA 133.3}

Amikor a küldöttség megérkezett, sokan gyűltek össze, hogy hallgassák János szavait. A küldöttek hatalommal akarták a népet befolyásolni, a prófétát pedig alkalmazkodásra bírni. Ezzel a szándékkal jöttek a gőgös rabbik. A tömeg tisztelettel, szinte félelemmel nyitott nekik utat. A nagy emberek gazdag ruházatukban, a rang és hatalom büszkeségével álltak meg a pusztai próféta előtt. {DA 133.4}

– Kicsoda vagy te? – kérdezték. {DA 134.1}

János ismerte a gondolataikat, s így felelt:
– Nem én vagyok a Krisztus. {DA 134.2}

– Kicsoda tehát? Illés vagy-é te? {DA 134.3}

– Nem vagyok. {DA 134.4}

– A próféta vagy-é te? {DA 134.5}

– Nem. {DA 134.6}

– Kicsoda vagy? Hogy megfelelhessünk azoknak, akik minket elküldöttek. Mit mondasz magad felől? {DA 134.7}

– Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ésaiás próféta.” (Ján 1,19–23) {DA 134.8}

János egy igére, Ésaiás gyönyörű jövendölésére hivatkozott: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek! Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott… Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt.” (Ésa 40,1–5) {DA 134.9}

A régi időkben, ha egy király országának kevésbé forgalmas részein utazott keresztül, emberek mentek a királyi fogat előtt, hogy kiegyenesítsék a meredek helyeket, és feltöltsék a mélyedéseket, s a király biztonságosan, akadálytalanul haladhasson. Ezzel szemléltette a próféta az evangélium munkáját. „Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon.” (Ésa 40,4) Amikor Isten Lelke csodálatos ráébresztő hatalmával érinti a szívet, megalázza az emberi büszkeséget. A világi örömök, rang és hatalom értéktelennek tűnnek. „Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak.” (2Kor 10,5) Akkor az alázatosság és az önfeláldozó szeretet, amely oly kevéssé értékes az emberek előtt, egyetlen értékké magasztosul. Ez az evangélium munkája, amely János üzenetének egyik része volt. {DA 135.1}

A rabbik folytatták a kérdezősködést: „Miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta?” (Ján 1,25) A próféta szó Mózesre vonatkozott. A zsidók hajlamosak voltak azt hinni, hogy Mózes feltámad a halálból, és a mennybe vitetik. Amikor Keresztelő János megkezdte szolgálatát, sokan azt gondolták, hogy ő lehet a halálból feltámadt Mózes, mert jól ismerte a jövendöléseket és Izráel történetét. {DA 135.2}

Azt is hitték, hogy a Messiás eljövetele előtt Illés személyesen megjelenik. Ezt a várakozást is cáfolta János, de szavainak mélyebb értelme volt. Jézus később azt mondta Jánosról: „És, ha be akarjátok venni, Illés ő, aki eljövendő vala.”(Mát 11,14) János Illés lelkével és erejével jött el, hogy azt a munkát végezze, amit annak idején Illés. Ha a zsidók elfogadták volna őt, el is végezte volna értük. De nem fogadták el üzenetét. Számukra ő nem Illés volt. Nem teljesíthette értük azt a küldetést, amelynek elvégzéséért eljött. {DA 135.3}

A Jordánnál összegyűltek közül sokan jelen voltak Jézus keresztségénél, de az akkor adott égi jelet csak kevesen látták. Keresztelő János szolgálatának ezt megelőző hónapjaiban sokan nem törődtek a bűnbánatra való felhívással. Megkeményítették szívüket, és értelmük elsötétedett. Amikor a menny a keresztségnél bizonyságot tett Jézusról, észre sem vették. Azok a szemek, amelyek sohasem fordultak hitben a láthatatlan felé, nem látták Isten dicsőségének megnyilatkozását; a fülek, melyek sohasem figyeltek hangjára, nem hallották meg a tanúságtevő szavakat. Így van ez most is. Jézus Krisztus és a szolgálatot teljesítő angyalok jelenléte gyakran megnyilvánul emberi összejöveteleken, sokan mégsem tudnak róla. Semmi szokatlant nem vesznek észre. De vannak, akik számára nyilvánvalóvá válik az Üdvözítő jelenléte. Béke és öröm járja át szívüket. Megvigasztalódnak, bátorításban és áldásban részesülnek. {DA 136.1}

A jeruzsálemi küldöttek kérdőre vonták Jánost: „Miért keresztelsz tehát?”– és várták válaszát. Tekintete gyorsan végigsiklott a tömegen, szeme kigyúlt, arca felragyogott, egész lényét felkavarták a mély érzelmek. Kitárt karokkal így kiáltott: „Én vízzel keresztelek, de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam.” (Ján 1,26–27) {DA 136.2}

Az üzenet, amelyet el kellett vinni a szanhedrinhez, pontos volt és félreérthetetlen. János szavait senki másra nem lehetett alkalmazni, csak a régen megígért Messiásra. A Messiás közöttük volt! A papok és vezetők izgatottan néztek körül, azt remélve, hogy felfedezik azt, akiről János beszélt. Őt azonban nem lehetett észrevenni a tömegben. {DA 136.3}

Amikor a keresztségkor János Jézusra mint Isten Bárányára mutatott, a Messiás munkája új megvilágításba került. A próféta gondolt Ésaiás szavaira: „Mint bárány, mely mészárszékre vitetik.” (Ésa 53,7) A következő hetekben János megújult érdeklődéssel tanulmányozta az áldozati szolgálatról szóló tanítást és a jövendöléseket. Nem tudta világosan megkülönböztetni Krisztus munkájának két szakaszát – a szenvedő áldozatét és a győztes királyét –, de látta, hogy eljövetelének mélyebb jelentősége van, mint ahogy azt a papok és a nép megértették. Amikor meglátta Jézust a tömegben, amint visszatért a pusztából, bizalommal várta, hogy igazi lényének valamilyen jelét adja a népnek. Szinte türelmetlenül várta, hogy hallja az Üdvözítőt, amint bejelenti küldetését, de Ő egy szót sem szólt, és nem adott semmilyen jelet. Jézus nem válaszolt az Őreá vonatkozó bejelentésre, hanem János tanítványai közé vegyült, és semmilyen külső jelét nem adta különleges munkájának, semmit sem tett, hogy észrevetesse magát. {DA 136.4}

Másnap János látta Jézust közeledni. Isten dicsőségének fénye nyugodott rajta. A próféta kinyújtotta kezét és kijelentette: „Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ez az, akiről én ezt mondám: Énutánam jő egy férfiú, aki előttem lett… És én nem ismertem Őt; de hogy megjelentessék Izráelnek, azért jöttem én, aki vízzel keresztelek. És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a Lelket leszállani az égből, mint egy galambot, és megnyugovék Őrajta. És én nem ismertem Őt; de aki elkülde engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondá nékem: Akire látod a Lelket leszállani és rajta megnyugodni, az az, aki keresztel Szentlélekkel. És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia.” (Ján 1,29–34) {DA 137.1}

Ő volna a Krisztus? A nép félelemmel és csodálattal nézett arra a férfira, akit az imént Isten Fiának jelentettek ki. János szavai mélyen megrendítették őket. Isten nevében szólt hozzájuk. Nap mint nap hallgatták őt, amint megfeddte őket bűneik miatt, és naponta erősödött az a meggyőződésük, hogy ő a menny küldötte. De ki az, aki nagyobb Keresztelő Jánosnál? Ruházatában, viselkedésében nem volt semmi, ami rangra utalt volna. Látszólag egyszerű ember, a szegények egyszerű öltözékét viselte, csakúgy, mint ők. {DA 137.2}

Voltak néhányan a tömegben, akik Krisztus keresztségekor látták az isteni dicsőséget, és hallották Isten hangját. De azóta az Üdvözítő külseje igen megváltozott. Keresztségekor arca átalakult a mennyei fényben, most pedig sápadt, elgyötört, lesoványodott volt, csak János, a próféta ismerte fel. {DA 137.3}

De amint a nép rátekintett, olyan arcot látott, amelyen az isteni együttérzés tudatos erővel párosult. Minden pillantása és arcának minden rezdülése alázatot és kimondhatatlan szeretetet tükrözött. Látszott, hogy nemesebb szellemiség légköre veszi körül. Miközben magatartása szelíd és szerény volt, olyan erőteljes hatást gyakorolt az emberekre, amely bár rejtett volt, mégsem lehetett egészen eltitkolni. Vajon Ő az, akire Izráel oly régóta vár? {DA 137.4}

Jézus szegényen és alázatosan jött el, hogy példaképünk és Üdvözítőnk is lehessen. Királyi pompában megjelenve hogyan taníthatott volna alázatosságra? Hogyan tárhatott volna fel olyan metsző igazságokat, mint a Hegyi beszédben? Hova lett volna az alacsony sorsúak reménysége, ha Jézus királyként lakik az emberek között? {DA 138.1}

A tömeg előtt mégis lehetetlennek tűnt, hogy az, akit János megjelölt, összekapcsolható legyen büszke várakozásaikkal. Ezért sokan csalódtak, és igen elbizonytalanodtak. {DA 138.2}

Nem hangzottak el azok a szavak, amelyeket a papok és a rabbik annyira kívántak hallani, hogy Jézus most helyreállítja Izráel királyságát. Ilyen királyra vártak, figyeltek, egy ilyen királyt készségesen fogadtak volna. De olyat, aki arra törekszik, hogy szívükben állítsa fel az igazságosság és béke birodalmát, nem fogadtak el. {DA 138.3}

Másnap, amikor két tanítványával a közelben állt, János ismét meglátta Jézust a nép között. A próféta arcát ismét beragyogta a Láthatatlan dicsősége, és így kiáltott: „Ímé az Istennek ama Báránya!” (Ján 1,36) E szavak felvillanyozták a tanítványok szívét. De nem értették teljesen. Mit jelent a név, melyet János adott: „az Isten Báránya”? János nem magyarázta meg. 

 

2026. november 16., hétfő

2026. november 16. HÉTFŐ - Mt 4:5-11; Lk 4:5-13 – JÉZUS ÉLETE – A győzelem

2026. november 16. HÉTFŐ - Mt 4:5-11; Lk 4:5-13 – JÉZUS ÉLETE – A győzelem

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/37/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/05/higgyetek-az-o-profetainak-majus-5-kedd.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 4:5-11; Lk 4:5-13

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A győzelem

Mt 4:5-11

5. Ekkor elvitte őt az ördög a szent városba, odahelyezte a templom párkányára,

6. és azt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.

7. Jézus így felelt: Viszont az is meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!

8. Ismét elvitte őt az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét,

9. és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulsz előttem, és imádsz engem.

10. Ekkor azt mondta neki Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Istenedet, az Urat imádd, és csak neki szolgálj!

11. Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok jöttek, és szolgáltak neki.

Lk 4:5-13

5. Ezután felvitte őt az ördög egy magas hegyre, és egy pillanat alatt megmutatta neki a föld minden országát.

6. Majd azt mondta neki az ördög: Neked adom mindezt a hatalmat és annak dicsőségét, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.

7. Azért ha imádsz engem, mindez a tied lesz.

8. Jézus így válaszolt: Meg van írva: az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.

9. Azután Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és azt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innen,

10. mert meg van írva: Angyalainak parancsol felőled, hogy őrizzenek meg téged,

11. és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd a lábadat a kőben.

12. Jézus pedig azt válaszolta: Megmondatott: ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.

13. Ezzel az ördög minden kísértését elvégezte, és egy időre eltávozott tőle.

 

„Ekkor vivé Őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére. És monda néki: {DA 124.1}

Ha Isten Fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az Ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.” (Mát 4,5–6) {DA 124.2}

Sátán most azt gondolta, hogy saját térfelén találkozott Krisztussal. A ravasz ellenség azokra az igékre hivatkozott, amelyek Isten szájából származnak. Még mindig a világosság angyalának mutatkozott, s nyilvánvalóvá tette, hogy ismeri az Írásokat, és érti azok mondanivalóját. Jézus az imént Isten szavával támasztotta alá hitét, a kísértő pedig csalását akarta igazolni az igével. Azt állította, hogy csak Jézus hűségét tette próbára, és most dicséri állhatatosságát. Minthogy az Üdvözítő kinyilvánította Istenbe vetett bizalmát, Sátán arra ösztönözte, hogy adja hite újabb bizonyítékát. {DA 124.3}

Ám a kísértést újra bizalmatlanságot keltő célzás vezeti be: „Ha Isten Fia vagy.”Krisztust arra kísértette, hogy válaszoljon a „ha” szóra, de Ő tartózkodott a kétely legcsekélyebb elfogadásától is. Nem kockáztatta az életét azért, hogy bizonyítékot szolgáltasson Sátánnak. {DA 124.4}

A kísértő azt gondolta, hogy kihasználhatja Krisztus emberi természetét, és kételkedésre késztetheti. Sátán ugyan csábíthat, de nem kényszeríthet a bűnre: „Vesd alá magad!” – mondta Jézusnak, noha tudta, hogy nem teheti meg, mert Isten közbelépne, hogy megmentse. Sátán sem kényszeríthette Jézust, hogy vesse le magát. Ha Krisztus nem enged a kísértésnek, nem győzhető le. A föld és a pokol összes hatalma sem kényszeríthette rá, hogy a legcsekélyebb mértékben is eltávolodjon Atyja akaratától. {DA 125.1}

A kísértő sohasem kényszeríthet bennünket arra, hogy rosszat tegyünk. Nem uralkodhat értelmünkön, hacsak mi magunk nem engedjük át magunkat uralmának. Mielőtt Sátán hatalmat gyakorolhatna rajtunk, az akaratunk már egyetért vele, és már nem ragaszkodunk hittel Krisztushoz. Minden egyes dédelgetett bűnös vágy módot ad neki, hogy lábát megvesse. Minden olyan pont, ahol nem érjük el az isteni mértéket, számára nyitott ajtó, amelyen beléphet, hogy kísértsen és pusztítson. Minden kudarcunk vagy vereségünk alkalmat ad neki, hogy szemrehányással illesse Krisztust. {DA 125.2}

Amikor Sátán idézte az ígéretet: „Az Ő angyalainak parancsol felőled”, kihagyott belőle egy részt, „hogy őrizzenek téged minden utadban” (Zsolt 91,11) – vagyis minden olyan úton, amelyet Isten választ. Jézus nem volt hajlandó letérni az engedelmesség útjáról. Amíg tökéletesen bízik Atyjában, sohasem kerül olyan helyzetbe, amely Isten közbelépését tenné szükségessé, hogy megmentse Fiát a haláltól. Nem kényszeríti a Gondviselést, hogy megmentésére siessen, hiszen így nem lehetne a bizalom és engedelmesség példája. {DA 125.3}

Jézus kijelentette Sátánnak: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (Mát 4,7) Ezeket a szavakat Mózes mondta Izráel gyermekeinek, amikor szomjaztak a pusztában, és vizet követeltek Mózestől. Ezt kiáltották:„Vajon köztünk van-é az Úr, vagy nincsen?” (2Móz 17,7) Isten csodálatosan munkálkodott értük, a bajban mégis kételkedtek benne, és bizonyítékot követeltek arra, hogy velük van. Hitetlenségükben próbára akarták tenni Őt. Sátán arra ösztönözte Krisztust, hogy ugyanezt tegye. Isten már tanúsította, hogy Jézus az Ő Fia; és most bizonyítékot kérni, hogy valóban az-e, Isten szavának próbára tétele, istenkísértés. Ugyanez igaz akkor is, ha valaki olyat kér Istentől, amit Ő nem ígért meg. Ez bizalmatlanságot fejez ki, valójában Isten próbára tétele, kísértése. Nem azért kell kéréseinket Isten elé terjeszteni, hogy bizonyítsa be, megtartja a szavát, hanem mert tudjuk, hogy teljesíti ígéretét. És azért sem, hogy bebizonyítsa szeretetét, hanem azért, mert szeret. „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik.” (Zsid 11,6) {DA 125.4}

A hit azonban semmilyen értelemben sem hozható összefüggésbe az elbizakodottsággal. Csak az lehet biztonságban az elbizakodottsággal, az emberi vélemény félrevezetésével szemben, akinek igazi hite van. Az elbizakodottság a hit sátáni hamisítványa. A hit igényli Isten ígéreteit, és az engedelmesség gyümölcseit termi. Az elbizakodottság is igényli Isten ígéreteit, de úgy használja fel azokat, ahogyan Sátán: a törvényszegés mentegetésére. A hit ősszüleinket az Isten szeretete iránti bizalomra és parancsai iránti engedelmességre vezette volna. Az elbizakodottság pedig a törvény áthágására bírta őket, mert azt hitték, hogy Isten nagy szeretete majd megmenti őket bűnük következményeitől. Nem hit az, amely az ég kegyét igényli anélkül, hogy teljesítené a feltételeket, amelyeken az irgalom alapszik. Az igazi hit alapja az Írások ígéreteiben és rendelkezéseiben rejlik. {DA 126.1}

Ha Sátánnak nem sikerült bizalmatlanságot kelteni, gyakran elbizakodottságot ébreszt bennünk. Ha rávehet bennünket, hogy szükségtelenül tegyük ki magunkat a kísértésnek, tudja, hogy a győzelem az övé. Isten mindenkit megőriz, aki az engedelmesség ösvényén jár; de letérni arról azt jelenti, hogy Sátán területére merészkedünk. Ott pedig biztosan elbukunk. Az Üdvözítő meghagyta: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok!” (Márk 14,38) Az elmélkedés és az imádság megőriz attól, hogy óvatlanul a veszélyes útra tévedjünk, és így sok-sok vereségtől megmenekülhetünk. {DA 126.2}

Ne veszítsük el bátorságunkat, ha kísértés támad ránk. Ha próbára tevő helyzetbe kerülünk, gyakran kételkedünk, hogy Isten Lelke vezet-e bennünket. De a Lélek vezette Jézust is a pusztába, hogy Sátántól megkísértessék. Amikor Isten próbába enged, az a szándéka, hogy a javunkra fordítsa. Jézus nem élt vissza Isten ígéreteivel, nem kereste önként a kísértést, de ha jött a próba, nem esett kétségbe. Mi se tegyünk másként! „Hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek.” (1Kor 10,13) Így szól hozzánk: „Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat! És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,14–15) {DA 126.3}

Jézus győzött a második kísértésben, és ekkor Sátán kimutatta igazi jellemét. De nem ijesztő szörnyként jelent meg, patákkal és denevérszárnyakkal, hanem hatalmas, bár bukott angyalként. A lázadás vezérének és e világ istenének vallotta magát. {DA 129.1}

Felvitte Krisztust egy magas hegyre, és körképszerűen eléje tárta a világ országait, teljes dicsőségükben. A napfény beragyogta a templomokkal ékes városokat, a márványpalotákat, a termékeny földeket és a gyümölcsökkel teli szőlőskerteket. A bűn nyomai rejtve maradtak. Jézust – hiszen az utóbbi időben csak homályt és pusztulást látott – most lenyűgözte a felülmúlhatatlan szépség és virágzás. Azután a kísértő hangja hallatszott: „Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz.” (Luk 4,6–7) {DA 129.2}

Krisztus csak szenvedés által tölthette be küldetését. Szomorúsággal, nehézségekkel, küzdelmekkel teli élet és szégyenteljes halál állt előtte. Hordoznia kellett az egész világ bűneit. El kellett viselnie, hogy elszakad az Atya szeretetétől. Most a kísértő felajánlotta, hogy Jézus javára lemond bitorolt hatalmáról. Krisztus megszabadíthatná magát a szörnyű jövőtől, ha elismeri Sátán felsőbbségét. Ám ha megteszi ezt, átengedi a győzelmet a nagy küzdelemben. Sátán vétkezett a mennyben, mert magát Isten Fia fölé akarta emelni. Ha ez most sikerül, az a lázadás diadala lenne. {DA 129.3}

Amikor Sátán kijelentette Krisztusnak, hogy „enyém a világ királysága és dicsősége, és annak adom, akinek akarom”, csak részben mondott igazat. Hogy csaló szándékát véghezvigye, Sátán Ádámtól ragadta el az uralmat, Ádám viszont a Teremtő képviselője volt, nem független uralkodó. A Föld Istené, és Ő mindent Fiára bízott. Ádámnak Krisztus alattvalójaként kellett uralkodnia. Amikor Ádám ezt az uralmat Sátán kezére játszotta, a jogszerű uralkodó Krisztus maradt. Ezért szólt így az Úr Nabukodonozor királynak: „A felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és akinek akarja, annak adja azt.” (Dán 4,14) Sátán csak addig gyakorolhatja bitorolt hatalmát, amíg Isten megengedi. {DA 129.4}

Amikor a kísértő felajánlotta Krisztusnak a világ országait és dicsőségét, azt javasolta, hogy Krisztus, a valódi király mondjon le a világ feletti hatalmáról, és Sátán alattvalójaként uralkodjon. Ugyanilyen uralmat reméltek a zsidók is. Evilági királyságra vágyakoztak. Ha Krisztus beleegyezett volna, hogy ilyen királyságot ajánljon fel nekik, örömmel fogadták volna Őt. A világra a bűn átka nehezedett, minden nyomorúságával együtt. Krisztus határozottan mondta a kísértőnek: „Eredj el, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj!” (Mát 4,10) {DA 130.1}

Az ajánlotta fel Krisztusnak e világ országait, aki fellázadt a mennyben. Hűbéri szolgálatot akart vásárolni gonosz elveihez; de Jézus nem volt megvásárolható. Azért jött el, hogy megalapítsa az igazságosság országát, és nem adta fel küldetését. Sátán az emberhez ugyanilyen kísértéssel közelít, jóval nagyobb sikerrel, mint Krisztusnál. Az embereknek azzal a feltétellel ajánlja fel e világ országait, ha elismerik felsőbbségét. Azt kívánja, áldozzák fel a tisztességet, vegyék semmibe a lelkiismeretet, és hódoljanak az önzésnek. Krisztus azt parancsolja, hogy keressék először az Isten országát és az Ő igazságát, de Sátán melléjük szegődve így szól: „Bármi is az igazság az örök életre vonatkozóan, ha sikeresek akartok lenni ebben a világban, engem kell szolgálnotok. Jóléteteket a kezemben tartom. Adhatok nektek gazdagságot, örömöket, megbecsülést és boldogságot. Hallgassatok tanácsomra! Ne hagyjátok, hogy a becsület vagy önfeláldozás hóbortos nézetei magukkal ragadjanak titeket! Egyengetem előttetek az utat.” Tömegeket csap be így. Beleegyeznek, hogy az „én” szolgálatára éljenek, és Sátán elégedett. Mialatt a földi uralom reményével kecsegteti őket, uralmat nyer a lélek felett. De olyat ajánl, ami nem az övé, így nem is adhatná oda, és amit nemsokára el is ragadnak tőle. Ráadásul azzal hitegeti az embereket, hogy joguk van Isten fiainak örökségére. {DA 130.2}

Sátán megkérdőjelezte, hogy Jézus az Isten Fia. De találó elutasításaival Krisztus olyan bizonyítékot adott, amelyet Sátán nem tagadhatott. Az istenség átvillant a szenvedő emberen. Sátánnak nem volt ereje ellenállni a parancsnak. A megalázottságtól és dühtől meggörnyedten kényszerült visszavonulni a világ Üdvözítőjének közelségéből. Krisztus diadala olyan tökéletes volt, mint Ádám bukása. {DA 130.3}

Így állhatunk mi is a kísértés ellen, és kényszeríthetjük Sátánt, hogy távozzon tőlünk. Jézus Isten iránti engedelmességgel és hit által győzött. Az apostol által így szól hozzánk: „Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok.” (Jak 4,7–8) Nem tudjuk megszabadítani magunkat a kísértő hatalmától, mert legyőzte az emberiséget, és ha a saját erőnkből próbálunk megállni, prédájává válunk csalásainak. De „erős torony az Úr neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen” (Péld 18,10). Sátán retteg és menekül még a leggyengébb lélek elől is, aki az Ő hatalmas nevében talál menedéket. {DA 130.4}

Miután az ellenség eltávozott, Jézus kimerülten, halálsápadtan a földre zuhant. A mennyei angyalok figyelték a küzdelmet, nézték szeretett Parancsnokukat, amint kimondhatatlan szenvedések árán szabadulásunk útját készíti. Nagyobb próbát állt ki, mint amilyet nekünk valaha is ki kell állnunk. Isten haldoklóként fekvő Fiának angyalok szolgáltak. Étellel erősítették, az Atya szeretetének üzenetével vigasztalták, és biztosították, hogy győzelme által az egész menny diadalmaskodott. Jézus ereje visszatért, szíve részvéttel telt meg az ember iránt, és elindult, hogy bevégezze az elkezdett munkát. Nem nyugszik addig, amíg az ellenség le nem győzetik, és az elbukott emberiség meg nem menekül. {DA 131.1}

Nem érthetjük megváltásunk árát addig, amíg a megváltottak nem állnak együtt a Megváltóval Isten trónja előtt. Amint az örök otthon dicsősége magával ragad bennünket, ráébredünk arra, hogy Jézus mindezt elhagyta értünk, s nemcsak a mennyei udvar száműzöttje lett, hanem vállalta az elbukás és az örök kárhozat kockázatát is. Akkor majd koronáinkat lábához tesszük, és felhangzik az ének: „Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt, gazdagságot, bölcsességet, hatalmasságot, tisztességet, dicsőséget és áldást.” (Jel 5,12) 

 

 

2026. november 15., vasárnap

2026. november 15. VASÁRNAP - Mt 4:4; Lk 4:4 – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

2026. november 15. VASÁRNAP - Mt 4:4; Lk 4:4 – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/36/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/05/higgyetek-az-o-profetainak-majus-4.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 4:4; Lk 4:4

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

Mt 4:4

4. Ő pedig ezt felelte: Meg van írva: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.

Lk 4:4

4. Jézus azt felelte neki: Meg van írva, hogy nem csak kenyérrel él az ember.

 

A legnagyobb gyengeség idején ostromolták Krisztust a legádázabb kísértések. Sátán azt gondolta, diadalt arathat. Ezzel a taktikával győzte le az embereket is, amikor erejük fogytán volt, akaraterejük meggyengült, s hitük nem kapaszkodott Istenbe. Még azok is elbuktak, akik hosszú időn át és bátran kiálltak az igazság mellett. Mózes is kifáradt Izráel negyvenéves vándorlása során, hite egy pillanatra elengedte a végtelen hatalmat. Éppen az ígéret földjének határán vallott kudarcot. Így járt Illés is, aki ott állt Akháb király előtt, szembeszállt Izráel egész népével, élükön a négyszázötven Baál-prófétával. A kármeli rettenetes nap után, amikor a hamis prófétákat megölték, és a nép kinyilvánította hűségét Isten iránt, Illés az életéért futott a bálványimádó Jézabel elől. Sátán így használja ki az emberi gyengeséget. Ma is ugyanígy munkálkodik. Ha valakit ború vesz körül, szegénység és bánat gyötör, a körülményei nyomorúságosak, Sátán azonnal ott van, hogy megkísértse és bántsa. Jellemünk gyenge pontjait támadja. Arra törekszik, hogy megingassa Istenbe vetett bizalmunkat: miért tűri el az Atya, hogy ilyen dolgok történjenek? Kísért, hogy ne bízzunk Istenben, és vonjuk kétségbe szeretetét. Gyakran jön úgy hozzánk, mint Krisztushoz, felsorakoztatja ellenünk gyengeségeinket, hibáinkat. Azt reméli, hogy elcsüggeszti lelkünket és megingatja Istenbe vetett bizalmunkat. Biztos abban, hogy zsákmányát megszerzi. Ha úgy fogadnánk, ahogyan Jézus, sok vereségtől megmenekülnénk. Ha szóba állunk az ellenséggel, előnyhöz juttatjuk őt. {DA 120.2}

Amikor Jézus Krisztus azt mondta a kísértőnek, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mát 4,4), azokat a szavakat ismételte el, amelyekkel több mint ezernégyszáz évvel korábban Ő szólt Izráelhez: „Hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában… És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, amelyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik.” (5Móz 8,2–3) A pusztában, ahol a létfenntartás minden eszköze hiányzott, mannát küldött népének az égből, megfelelő és állandó ellátást nyújtott. Azért gondoskodott róluk így, hogy megtanulják: amíg Istenben bíznak és az Ő útjain járnak, nem felejtkezik meg róluk. Az Üdvözítő most megtapasztalta, amit Izráelnek tanított. Isten a szavával támogatta a zsidó sereget, és ugyanaz a szó segített Jézusnak is. Várta az Istentől érkező szabadítás idejét. Isten iránti engedelmessége vezette a pusztába, és nem akart táplálékhoz jutni Sátán tanácsát követve. A feszülten figyelő világegyetem jelenlétében bebizonyította, hogy kisebb baj az, ha szenvedünk, történjék bármi is, mint hogy valamiképpen eltávolodjunk Isten akaratától. {DA 121.1}

„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Mát 4,4) Krisztus követője gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy nem tudja egyszerre Istent is szolgálni és evilági munkáját is folytatni. Talán úgy tűnik, hogy az Isten egyszerű kívánalmai iránti engedelmesség elvágja a létfenntartás lehetőségeitől. Sátán el akarja hitetni, hogy fel kell áldoznia lelkiismereti meggyőződését. Világunkban egyetlen dolog van, amelyben bízhatunk: Isten szava. „Keressétek először Isten országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Mát 6,33) Földi életünkben sem válik javunkra, ha eltávolodunk mennyei Atyánk akaratától. Ha megismerjük szavának hatalmát, nem követjük Sátán sugallatait, hogy táplálékhoz jussunk, vagy életünket mentsük. Csak azt fogjuk kérdezni: Mi az Úr parancsa? Mit ígér Ő? Ezek tudatában engedelmeskedünk akaratának, és bízunk ígéretében. {DA 121.2}

A Sátánnal vívott utolsó nagy küzdelemben minden földi támogatástól megfosztják azokat, akik hűségesek Istenhez. Mivel nem hajlandók Isten törvényét áthágni, hogy a földi hatalmaknak engedelmeskedjenek, nem vehetnek és nem adhatnak. Végül halálra adják őket. Ám az engedelmeseknek így szól az ígéret: „Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy.” (Ésa 33,16) Ezzel az ígérettel élnek majd Isten gyermekei. Amikor a földön éhség pusztít, ők táplálékhoz jutnak. „Nem szégyenülnek meg a veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban.” (Zsolt 37,19) Habakuk próféta előre látta a nyomorúságos időt, és szavai kifejezésre juttatják az egyház hitét: „Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendezni fogok az Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben.” (Hab 3,17–18) {DA 121.3}

Urunk első nagy kísértéséből megtanulandó valamennyi tanulság közül egyik sem fontosabb, mint az étvágy és szenvedélyek féken tartása. Minden korban a testi természet ellen irányuló kísértések voltak a leghatékonyabbak az emberiség megrontásában és lezüllesztésében. Sátán a mértéktelenséggel rombolja az Istentől kapott felbecsülhetetlen értékű ajándékokat, a szellemi és erkölcsi erőket. Így az ember számára lehetetlenné válik, hogy megbecsülje az örök értékű dolgokat. Sátán az érzéki vágyak és élvezetek által igyekszik kiirtani a lélekből az Istenhez való hasonlóság minden nyomát. {DA 122.1}

A féktelen kicsapongás, a nyomában járó betegség és romlás, amely már Krisztus első eljövetelekor is létezett, a gonoszság megsokasodásával újra eluralkodik majd a második advent előtt. Krisztus kijelentette, hogy a világ állapota olyan lesz, mint az özönvíz előtt, vagy mint Szodomában és Gomorrában. Az ember szívének minden gondolata szüntelen csak gonosz lesz. E félelmetes idők küszöbén élünk most, és meg kell értenünk az Üdvözítő böjtjének tanulságait. Csak Krisztus kimondhatatlan szenvedését látva vagyunk képesek fogalmat alkotni a féktelen élvhajhászat gonoszságáról. Példája nyilvánvalóvá teszi, hogy egyetlen reményünk az örök életre abban rejlik, ha étvágyunkat és szenvedélyeinket alávetjük Isten akaratának. {DA 122.2}

Saját erőnkből lehetetlen megtagadni elbukott természetünk követeléseit. Sátán ezen az úton kísért bennünket. Krisztus tudta, hogy az ellenség megkeres minden embert, hogy kihasználja örökletes gyengeségeit, és hamis hízelgésével tőrbe ejtse mindazokat, akik nem Istenben bíznak. Urunk azáltal, hogy végigjárta azt az utat, amelyen az embernek haladnia kell, megadta számunkra a győzelem lehetőségét. Nem akarja, hogy hátrányos helyzetbe kerüljünk a Sátánnal vívott küzdelemben. Nem akarja, hogy a kígyó támadásai megfélemlítsenek és elcsüggesszenek minket. „Bízzatok – mondja –, én meggyőztem a világot.” (Ján 16,33) {DA 122.3}

Ha valaki az étvágy hatalmával küzd, tekintsen az Üdvözítőre a megkísértés pusztájában. Szemlélje haláltusáját a kereszten, amint felkiált: „Szomjúhozom!”(Ján 19,28) Mindazt elszenvedte, amit valaha is el kell viselnünk. Győzelme a miénk. {DA 123.1}

Jézus mennyei Atyja bölcsességére és erejére támaszkodott. Kijelentette: „Az Úr Isten megsegít engem, azért nem szégyenülök meg… és tudtam, hogy szégyent nem vallok… Ímé az Úr Isten megsegít engem.” Saját példájára mutatva mondja nekünk: „Ki féli közületek az Urat? …Ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség néki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez!” (Ésa 50,7. 9. 10) {DA 123.2}

„Jön a világ fejedelme – mondta Jézus –, és énbennem nincsen semmije.” (Ján 14,30) Nem volt benne semmi, ami engedett Sátán mesterkedésének. Nem egyezett bele a bűnbe, még gondolatban sem engedett a kísértésnek. Ez számunkra is lehetséges. Krisztus emberi természete egységben volt istenségével. A benne lakozó Szentlélek vértezte fel a küzdelemre. Azért jött, hogy az isteni természet részeseivé tegyen bennünket: ameddig egyek vagyunk vele hit által, a bűnnek nincs hatalma felettünk. Isten megfogja a kezünket, hogy segítsen megragadni Jézus Krisztus istenségét, és elérhessük a jellem tökéletességét. {DA 123.3}

Krisztus azt is megmutatta nekünk, hogyan érhetjük ezt el. Milyen eszközökkel győzött a Sátánnal vívott küzdelemben? Isten szavával. Csak az Ige által tudott ellenállni a kísértésnek. „Meg van írva” – mondta. „Igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.” (2Pét 1,4) Isten Igéjének valamennyi ígérete nekünk szól. Minden igével élnünk kell, amely Isten szájából származik. Amikor kísértés ostromol, ne a körülményekre vagy saját gyengeségünkre nézzünk, hanem az ige hatalmára. Annak minden ereje a miénk. „Szívembe rejtettem a Te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” „Az emberek cselekedeteinél a Te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényére.” (Zsolt 119,11; 17,4)