2026. november 16. HÉTFŐ - Mt 4:5-11; Lk 4:5-13 – JÉZUS ÉLETE – A győzelem

2026. november 16. HÉTFŐ - Mt 4:5-11; Lk 4:5-13 – JÉZUS ÉLETE – A győzelem

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/37/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/05/higgyetek-az-o-profetainak-majus-5-kedd.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 4:5-11; Lk 4:5-13

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A győzelem

Mt 4:5-11 5. Ekkor elvitte őt az ördög a szent városba, odahelyezte a templom párkányára, 6. és azt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. 7. Jézus így felelt: Viszont az is meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet! 8. Ismét elvitte őt az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, 9. és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulsz előttem, és imádsz engem. 10. Ekkor azt mondta neki Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Istenedet, az Urat imádd, és csak neki szolgálj! 11. Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok jöttek, és szolgáltak neki. Lk 4:5-13 5. Ezután felvitte őt az ördög egy magas hegyre, és egy pillanat alatt megmutatta neki a föld minden országát. 6. Majd azt mondta neki az ördög: Neked adom mindezt a hatalmat és annak dicsőségét, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. 7. Azért ha imádsz engem, mindez a tied lesz. 8. Jézus így válaszolt: Meg van írva: az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj. 9. Azután Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és azt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innen, 10. mert meg van írva: Angyalainak parancsol felőled, hogy őrizzenek meg téged, 11. és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd a lábadat a kőben. 12. Jézus pedig azt válaszolta: Megmondatott: ne kísértsd az Urat, a te Istenedet. 13. Ezzel az ördög minden kísértését elvégezte, és egy időre eltávozott tőle.

„Ekkor vivé Őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére. És monda néki: {DA 124.1} Ha Isten Fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az Ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.” (Mát 4,5–6) {DA 124.2} Sátán most azt gondolta, hogy saját térfelén találkozott Krisztussal. A ravasz ellenség azokra az igékre hivatkozott, amelyek Isten szájából származnak. Még mindig a világosság angyalának mutatkozott, s nyilvánvalóvá tette, hogy ismeri az Írásokat, és érti azok mondanivalóját. Jézus az imént Isten szavával támasztotta alá hitét, a kísértő pedig csalását akarta igazolni az igével. Azt állította, hogy csak Jézus hűségét tette próbára, és most dicséri állhatatosságát. Minthogy az Üdvözítő kinyilvánította Istenbe vetett bizalmát, Sátán arra ösztönözte, hogy adja hite újabb bizonyítékát. {DA 124.3} Ám a kísértést újra bizalmatlanságot keltő célzás vezeti be: „Ha Isten Fia vagy.”Krisztust arra kísértette, hogy válaszoljon a „ha” szóra, de Ő tartózkodott a kétely legcsekélyebb elfogadásától is. Nem kockáztatta az életét azért, hogy bizonyítékot szolgáltasson Sátánnak. {DA 124.4} A kísértő azt gondolta, hogy kihasználhatja Krisztus emberi természetét, és kételkedésre késztetheti. Sátán ugyan csábíthat, de nem kényszeríthet a bűnre: „Vesd alá magad!” – mondta Jézusnak, noha tudta, hogy nem teheti meg, mert Isten közbelépne, hogy megmentse. Sátán sem kényszeríthette Jézust, hogy vesse le magát. Ha Krisztus nem enged a kísértésnek, nem győzhető le. A föld és a pokol összes hatalma sem kényszeríthette rá, hogy a legcsekélyebb mértékben is eltávolodjon Atyja akaratától. {DA 125.1} A kísértő sohasem kényszeríthet bennünket arra, hogy rosszat tegyünk. Nem uralkodhat értelmünkön, hacsak mi magunk nem engedjük át magunkat uralmának. Mielőtt Sátán hatalmat gyakorolhatna rajtunk, az akaratunk már egyetért vele, és már nem ragaszkodunk hittel Krisztushoz. Minden egyes dédelgetett bűnös vágy módot ad neki, hogy lábát megvesse. Minden olyan pont, ahol nem érjük el az isteni mértéket, számára nyitott ajtó, amelyen beléphet, hogy kísértsen és pusztítson. Minden kudarcunk vagy vereségünk alkalmat ad neki, hogy szemrehányással illesse Krisztust. {DA 125.2} Amikor Sátán idézte az ígéretet: „Az Ő angyalainak parancsol felőled”, kihagyott belőle egy részt, „hogy őrizzenek téged minden utadban” (Zsolt 91,11) – vagyis minden olyan úton, amelyet Isten választ. Jézus nem volt hajlandó letérni az engedelmesség útjáról. Amíg tökéletesen bízik Atyjában, sohasem kerül olyan helyzetbe, amely Isten közbelépését tenné szükségessé, hogy megmentse Fiát a haláltól. Nem kényszeríti a Gondviselést, hogy megmentésére siessen, hiszen így nem lehetne a bizalom és engedelmesség példája. {DA 125.3} Jézus kijelentette Sátánnak: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (Mát 4,7) Ezeket a szavakat Mózes mondta Izráel gyermekeinek, amikor szomjaztak a pusztában, és vizet követeltek Mózestől. Ezt kiáltották:„Vajon köztünk van-é az Úr, vagy nincsen?” (2Móz 17,7) Isten csodálatosan munkálkodott értük, a bajban mégis kételkedtek benne, és bizonyítékot követeltek arra, hogy velük van. Hitetlenségükben próbára akarták tenni Őt. Sátán arra ösztönözte Krisztust, hogy ugyanezt tegye. Isten már tanúsította, hogy Jézus az Ő Fia; és most bizonyítékot kérni, hogy valóban az-e, Isten szavának próbára tétele, istenkísértés. Ugyanez igaz akkor is, ha valaki olyat kér Istentől, amit Ő nem ígért meg. Ez bizalmatlanságot fejez ki, valójában Isten próbára tétele, kísértése. Nem azért kell kéréseinket Isten elé terjeszteni, hogy bizonyítsa be, megtartja a szavát, hanem mert tudjuk, hogy teljesíti ígéretét. És azért sem, hogy bebizonyítsa szeretetét, hanem azért, mert szeret. „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik.” (Zsid 11,6) {DA 125.4} A hit azonban semmilyen értelemben sem hozható összefüggésbe az elbizakodottsággal. Csak az lehet biztonságban az elbizakodottsággal, az emberi vélemény félrevezetésével szemben, akinek igazi hite van. Az elbizakodottság a hit sátáni hamisítványa. A hit igényli Isten ígéreteit, és az engedelmesség gyümölcseit termi. Az elbizakodottság is igényli Isten ígéreteit, de úgy használja fel azokat, ahogyan Sátán: a törvényszegés mentegetésére. A hit ősszüleinket az Isten szeretete iránti bizalomra és parancsai iránti engedelmességre vezette volna. Az elbizakodottság pedig a törvény áthágására bírta őket, mert azt hitték, hogy Isten nagy szeretete majd megmenti őket bűnük következményeitől. Nem hit az, amely az ég kegyét igényli anélkül, hogy teljesítené a feltételeket, amelyeken az irgalom alapszik. Az igazi hit alapja az Írások ígéreteiben és rendelkezéseiben rejlik. {DA 126.1} Ha Sátánnak nem sikerült bizalmatlanságot kelteni, gyakran elbizakodottságot ébreszt bennünk. Ha rávehet bennünket, hogy szükségtelenül tegyük ki magunkat a kísértésnek, tudja, hogy a győzelem az övé. Isten mindenkit megőriz, aki az engedelmesség ösvényén jár; de letérni arról azt jelenti, hogy Sátán területére merészkedünk. Ott pedig biztosan elbukunk. Az Üdvözítő meghagyta: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok!” (Márk 14,38) Az elmélkedés és az imádság megőriz attól, hogy óvatlanul a veszélyes útra tévedjünk, és így sok-sok vereségtől megmenekülhetünk. {DA 126.2} Ne veszítsük el bátorságunkat, ha kísértés támad ránk. Ha próbára tevő helyzetbe kerülünk, gyakran kételkedünk, hogy Isten Lelke vezet-e bennünket. De a Lélek vezette Jézust is a pusztába, hogy Sátántól megkísértessék. Amikor Isten próbába enged, az a szándéka, hogy a javunkra fordítsa. Jézus nem élt vissza Isten ígéreteivel, nem kereste önként a kísértést, de ha jött a próba, nem esett kétségbe. Mi se tegyünk másként! „Hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek.” (1Kor 10,13) Így szól hozzánk: „Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat! És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,14–15) {DA 126.3} Jézus győzött a második kísértésben, és ekkor Sátán kimutatta igazi jellemét. De nem ijesztő szörnyként jelent meg, patákkal és denevérszárnyakkal, hanem hatalmas, bár bukott angyalként. A lázadás vezérének és e világ istenének vallotta magát. {DA 129.1} Felvitte Krisztust egy magas hegyre, és körképszerűen eléje tárta a világ országait, teljes dicsőségükben. A napfény beragyogta a templomokkal ékes városokat, a márványpalotákat, a termékeny földeket és a gyümölcsökkel teli szőlőskerteket. A bűn nyomai rejtve maradtak. Jézust – hiszen az utóbbi időben csak homályt és pusztulást látott – most lenyűgözte a felülmúlhatatlan szépség és virágzás. Azután a kísértő hangja hallatszott: „Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz.” (Luk 4,6–7) {DA 129.2} Krisztus csak szenvedés által tölthette be küldetését. Szomorúsággal, nehézségekkel, küzdelmekkel teli élet és szégyenteljes halál állt előtte. Hordoznia kellett az egész világ bűneit. El kellett viselnie, hogy elszakad az Atya szeretetétől. Most a kísértő felajánlotta, hogy Jézus javára lemond bitorolt hatalmáról. Krisztus megszabadíthatná magát a szörnyű jövőtől, ha elismeri Sátán felsőbbségét. Ám ha megteszi ezt, átengedi a győzelmet a nagy küzdelemben. Sátán vétkezett a mennyben, mert magát Isten Fia fölé akarta emelni. Ha ez most sikerül, az a lázadás diadala lenne. {DA 129.3} Amikor Sátán kijelentette Krisztusnak, hogy „enyém a világ királysága és dicsősége, és annak adom, akinek akarom”, csak részben mondott igazat. Hogy csaló szándékát véghezvigye, Sátán Ádámtól ragadta el az uralmat, Ádám viszont a Teremtő képviselője volt, nem független uralkodó. A Föld Istené, és Ő mindent Fiára bízott. Ádámnak Krisztus alattvalójaként kellett uralkodnia. Amikor Ádám ezt az uralmat Sátán kezére játszotta, a jogszerű uralkodó Krisztus maradt. Ezért szólt így az Úr Nabukodonozor királynak: „A felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és akinek akarja, annak adja azt.” (Dán 4,14) Sátán csak addig gyakorolhatja bitorolt hatalmát, amíg Isten megengedi. {DA 129.4} Amikor a kísértő felajánlotta Krisztusnak a világ országait és dicsőségét, azt javasolta, hogy Krisztus, a valódi király mondjon le a világ feletti hatalmáról, és Sátán alattvalójaként uralkodjon. Ugyanilyen uralmat reméltek a zsidók is. Evilági királyságra vágyakoztak. Ha Krisztus beleegyezett volna, hogy ilyen királyságot ajánljon fel nekik, örömmel fogadták volna Őt. A világra a bűn átka nehezedett, minden nyomorúságával együtt. Krisztus határozottan mondta a kísértőnek: „Eredj el, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj!” (Mát 4,10) {DA 130.1} Az ajánlotta fel Krisztusnak e világ országait, aki fellázadt a mennyben. Hűbéri szolgálatot akart vásárolni gonosz elveihez; de Jézus nem volt megvásárolható. Azért jött el, hogy megalapítsa az igazságosság országát, és nem adta fel küldetését. Sátán az emberhez ugyanilyen kísértéssel közelít, jóval nagyobb sikerrel, mint Krisztusnál. Az embereknek azzal a feltétellel ajánlja fel e világ országait, ha elismerik felsőbbségét. Azt kívánja, áldozzák fel a tisztességet, vegyék semmibe a lelkiismeretet, és hódoljanak az önzésnek. Krisztus azt parancsolja, hogy keressék először az Isten országát és az Ő igazságát, de Sátán melléjük szegődve így szól: „Bármi is az igazság az örök életre vonatkozóan, ha sikeresek akartok lenni ebben a világban, engem kell szolgálnotok. Jóléteteket a kezemben tartom. Adhatok nektek gazdagságot, örömöket, megbecsülést és boldogságot. Hallgassatok tanácsomra! Ne hagyjátok, hogy a becsület vagy önfeláldozás hóbortos nézetei magukkal ragadjanak titeket! Egyengetem előttetek az utat.” Tömegeket csap be így. Beleegyeznek, hogy az „én” szolgálatára éljenek, és Sátán elégedett. Mialatt a földi uralom reményével kecsegteti őket, uralmat nyer a lélek felett. De olyat ajánl, ami nem az övé, így nem is adhatná oda, és amit nemsokára el is ragadnak tőle. Ráadásul azzal hitegeti az embereket, hogy joguk van Isten fiainak örökségére. {DA 130.2} Sátán megkérdőjelezte, hogy Jézus az Isten Fia. De találó elutasításaival Krisztus olyan bizonyítékot adott, amelyet Sátán nem tagadhatott. Az istenség átvillant a szenvedő emberen. Sátánnak nem volt ereje ellenállni a parancsnak. A megalázottságtól és dühtől meggörnyedten kényszerült visszavonulni a világ Üdvözítőjének közelségéből. Krisztus diadala olyan tökéletes volt, mint Ádám bukása. {DA 130.3} Így állhatunk mi is a kísértés ellen, és kényszeríthetjük Sátánt, hogy távozzon tőlünk. Jézus Isten iránti engedelmességgel és hit által győzött. Az apostol által így szól hozzánk: „Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok.” (Jak 4,7–8) Nem tudjuk megszabadítani magunkat a kísértő hatalmától, mert legyőzte az emberiséget, és ha a saját erőnkből próbálunk megállni, prédájává válunk csalásainak. De „erős torony az Úr neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen” (Péld 18,10). Sátán retteg és menekül még a leggyengébb lélek elől is, aki az Ő hatalmas nevében talál menedéket. {DA 130.4} Miután az ellenség eltávozott, Jézus kimerülten, halálsápadtan a földre zuhant. A mennyei angyalok figyelték a küzdelmet, nézték szeretett Parancsnokukat, amint kimondhatatlan szenvedések árán szabadulásunk útját készíti. Nagyobb próbát állt ki, mint amilyet nekünk valaha is ki kell állnunk. Isten haldoklóként fekvő Fiának angyalok szolgáltak. Étellel erősítették, az Atya szeretetének üzenetével vigasztalták, és biztosították, hogy győzelme által az egész menny diadalmaskodott. Jézus ereje visszatért, szíve részvéttel telt meg az ember iránt, és elindult, hogy bevégezze az elkezdett munkát. Nem nyugszik addig, amíg az ellenség le nem győzetik, és az elbukott emberiség meg nem menekül. {DA 131.1} Nem érthetjük megváltásunk árát addig, amíg a megváltottak nem állnak együtt a Megváltóval Isten trónja előtt. Amint az örök otthon dicsősége magával ragad bennünket, ráébredünk arra, hogy Jézus mindezt elhagyta értünk, s nemcsak a mennyei udvar száműzöttje lett, hanem vállalta az elbukás és az örök kárhozat kockázatát is. Akkor majd koronáinkat lábához tesszük, és felhangzik az ének: „Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt, gazdagságot, bölcsességet, hatalmasságot, tisztességet, dicsőséget és áldást.” (Jel 5,12)

 

2026. november 15. VASÁRNAP - Mt 4:4; Lk 4:4 – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

2026. november 15. VASÁRNAP - Mt 4:4; Lk 4:4 – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/36/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/05/higgyetek-az-o-profetainak-majus-4.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 4:4; Lk 4:4

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

Mt 4:4 4. Ő pedig ezt felelte: Meg van írva: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. Lk 4:4 4. Jézus azt felelte neki: Meg van írva, hogy nem csak kenyérrel él az ember.

A legnagyobb gyengeség idején ostromolták Krisztust a legádázabb kísértések. Sátán azt gondolta, diadalt arathat. Ezzel a taktikával győzte le az embereket is, amikor erejük fogytán volt, akaraterejük meggyengült, s hitük nem kapaszkodott Istenbe. Még azok is elbuktak, akik hosszú időn át és bátran kiálltak az igazság mellett. Mózes is kifáradt Izráel negyvenéves vándorlása során, hite egy pillanatra elengedte a végtelen hatalmat. Éppen az ígéret földjének határán vallott kudarcot. Így járt Illés is, aki ott állt Akháb király előtt, szembeszállt Izráel egész népével, élükön a négyszázötven Baál-prófétával. A kármeli rettenetes nap után, amikor a hamis prófétákat megölték, és a nép kinyilvánította hűségét Isten iránt, Illés az életéért futott a bálványimádó Jézabel elől. Sátán így használja ki az emberi gyengeséget. Ma is ugyanígy munkálkodik. Ha valakit ború vesz körül, szegénység és bánat gyötör, a körülményei nyomorúságosak, Sátán azonnal ott van, hogy megkísértse és bántsa. Jellemünk gyenge pontjait támadja. Arra törekszik, hogy megingassa Istenbe vetett bizalmunkat: miért tűri el az Atya, hogy ilyen dolgok történjenek? Kísért, hogy ne bízzunk Istenben, és vonjuk kétségbe szeretetét. Gyakran jön úgy hozzánk, mint Krisztushoz, felsorakoztatja ellenünk gyengeségeinket, hibáinkat. Azt reméli, hogy elcsüggeszti lelkünket és megingatja Istenbe vetett bizalmunkat. Biztos abban, hogy zsákmányát megszerzi. Ha úgy fogadnánk, ahogyan Jézus, sok vereségtől megmenekülnénk. Ha szóba állunk az ellenséggel, előnyhöz juttatjuk őt. {DA 120.2} Amikor Jézus Krisztus azt mondta a kísértőnek, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mát 4,4), azokat a szavakat ismételte el, amelyekkel több mint ezernégyszáz évvel korábban Ő szólt Izráelhez: „Hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában… És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, amelyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik.” (5Móz 8,2–3) A pusztában, ahol a létfenntartás minden eszköze hiányzott, mannát küldött népének az égből, megfelelő és állandó ellátást nyújtott. Azért gondoskodott róluk így, hogy megtanulják: amíg Istenben bíznak és az Ő útjain járnak, nem felejtkezik meg róluk. Az Üdvözítő most megtapasztalta, amit Izráelnek tanított. Isten a szavával támogatta a zsidó sereget, és ugyanaz a szó segített Jézusnak is. Várta az Istentől érkező szabadítás idejét. Isten iránti engedelmessége vezette a pusztába, és nem akart táplálékhoz jutni Sátán tanácsát követve. A feszülten figyelő világegyetem jelenlétében bebizonyította, hogy kisebb baj az, ha szenvedünk, történjék bármi is, mint hogy valamiképpen eltávolodjunk Isten akaratától. {DA 121.1} „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Mát 4,4) Krisztus követője gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy nem tudja egyszerre Istent is szolgálni és evilági munkáját is folytatni. Talán úgy tűnik, hogy az Isten egyszerű kívánalmai iránti engedelmesség elvágja a létfenntartás lehetőségeitől. Sátán el akarja hitetni, hogy fel kell áldoznia lelkiismereti meggyőződését. Világunkban egyetlen dolog van, amelyben bízhatunk: Isten szava. „Keressétek először Isten országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Mát 6,33) Földi életünkben sem válik javunkra, ha eltávolodunk mennyei Atyánk akaratától. Ha megismerjük szavának hatalmát, nem követjük Sátán sugallatait, hogy táplálékhoz jussunk, vagy életünket mentsük. Csak azt fogjuk kérdezni: Mi az Úr parancsa? Mit ígér Ő? Ezek tudatában engedelmeskedünk akaratának, és bízunk ígéretében. {DA 121.2} A Sátánnal vívott utolsó nagy küzdelemben minden földi támogatástól megfosztják azokat, akik hűségesek Istenhez. Mivel nem hajlandók Isten törvényét áthágni, hogy a földi hatalmaknak engedelmeskedjenek, nem vehetnek és nem adhatnak. Végül halálra adják őket. Ám az engedelmeseknek így szól az ígéret: „Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy.” (Ésa 33,16) Ezzel az ígérettel élnek majd Isten gyermekei. Amikor a földön éhség pusztít, ők táplálékhoz jutnak. „Nem szégyenülnek meg a veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban.” (Zsolt 37,19) Habakuk próféta előre látta a nyomorúságos időt, és szavai kifejezésre juttatják az egyház hitét: „Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendezni fogok az Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben.” (Hab 3,17–18) {DA 121.3} Urunk első nagy kísértéséből megtanulandó valamennyi tanulság közül egyik sem fontosabb, mint az étvágy és szenvedélyek féken tartása. Minden korban a testi természet ellen irányuló kísértések voltak a leghatékonyabbak az emberiség megrontásában és lezüllesztésében. Sátán a mértéktelenséggel rombolja az Istentől kapott felbecsülhetetlen értékű ajándékokat, a szellemi és erkölcsi erőket. Így az ember számára lehetetlenné válik, hogy megbecsülje az örök értékű dolgokat. Sátán az érzéki vágyak és élvezetek által igyekszik kiirtani a lélekből az Istenhez való hasonlóság minden nyomát. {DA 122.1} A féktelen kicsapongás, a nyomában járó betegség és romlás, amely már Krisztus első eljövetelekor is létezett, a gonoszság megsokasodásával újra eluralkodik majd a második advent előtt. Krisztus kijelentette, hogy a világ állapota olyan lesz, mint az özönvíz előtt, vagy mint Szodomában és Gomorrában. Az ember szívének minden gondolata szüntelen csak gonosz lesz. E félelmetes idők küszöbén élünk most, és meg kell értenünk az Üdvözítő böjtjének tanulságait. Csak Krisztus kimondhatatlan szenvedését látva vagyunk képesek fogalmat alkotni a féktelen élvhajhászat gonoszságáról. Példája nyilvánvalóvá teszi, hogy egyetlen reményünk az örök életre abban rejlik, ha étvágyunkat és szenvedélyeinket alávetjük Isten akaratának. {DA 122.2} Saját erőnkből lehetetlen megtagadni elbukott természetünk követeléseit. Sátán ezen az úton kísért bennünket. Krisztus tudta, hogy az ellenség megkeres minden embert, hogy kihasználja örökletes gyengeségeit, és hamis hízelgésével tőrbe ejtse mindazokat, akik nem Istenben bíznak. Urunk azáltal, hogy végigjárta azt az utat, amelyen az embernek haladnia kell, megadta számunkra a győzelem lehetőségét. Nem akarja, hogy hátrányos helyzetbe kerüljünk a Sátánnal vívott küzdelemben. Nem akarja, hogy a kígyó támadásai megfélemlítsenek és elcsüggesszenek minket. „Bízzatok – mondja –, én meggyőztem a világot.” (Ján 16,33) {DA 122.3} Ha valaki az étvágy hatalmával küzd, tekintsen az Üdvözítőre a megkísértés pusztájában. Szemlélje haláltusáját a kereszten, amint felkiált: „Szomjúhozom!”(Ján 19,28) Mindazt elszenvedte, amit valaha is el kell viselnünk. Győzelme a miénk. {DA 123.1} Jézus mennyei Atyja bölcsességére és erejére támaszkodott. Kijelentette: „Az Úr Isten megsegít engem, azért nem szégyenülök meg… és tudtam, hogy szégyent nem vallok… Ímé az Úr Isten megsegít engem.” Saját példájára mutatva mondja nekünk: „Ki féli közületek az Urat? …Ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség néki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez!” (Ésa 50,7. 9. 10) {DA 123.2} „Jön a világ fejedelme – mondta Jézus –, és énbennem nincsen semmije.” (Ján 14,30) Nem volt benne semmi, ami engedett Sátán mesterkedésének. Nem egyezett bele a bűnbe, még gondolatban sem engedett a kísértésnek. Ez számunkra is lehetséges. Krisztus emberi természete egységben volt istenségével. A benne lakozó Szentlélek vértezte fel a küzdelemre. Azért jött, hogy az isteni természet részeseivé tegyen bennünket: ameddig egyek vagyunk vele hit által, a bűnnek nincs hatalma felettünk. Isten megfogja a kezünket, hogy segítsen megragadni Jézus Krisztus istenségét, és elérhessük a jellem tökéletességét. {DA 123.3} Krisztus azt is megmutatta nekünk, hogyan érhetjük ezt el. Milyen eszközökkel győzött a Sátánnal vívott küzdelemben? Isten szavával. Csak az Ige által tudott ellenállni a kísértésnek. „Meg van írva” – mondta. „Igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.” (2Pét 1,4) Isten Igéjének valamennyi ígérete nekünk szól. Minden igével élnünk kell, amely Isten szájából származik. Amikor kísértés ostromol, ne a körülményekre vagy saját gyengeségünkre nézzünk, hanem az ige hatalmára. Annak minden ereje a miénk. „Szívembe rejtettem a Te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” „Az emberek cselekedeteinél a Te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényére.” (Zsolt 119,11; 17,4)

 

2026. november 14. SZOMBAT - Mt 4:1-3; Mk 1:12-13; Lk 4:1-3 – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

2026. november 14. SZOMBAT - Mt 4:1-3; Mk 1:12-13; Lk 4:1-3 – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/35/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/05/higgyetek-az-o-profetainak-majus-3.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 4:1-3; Mk 1:12-13; Lk 4:1-3

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

Mt 4:1-3 1. Akkor a Lélek Jézust a pusztába vitte, hogy az ördög megkísértse. 2. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. 3. Ekkor a kísértő odament hozzá, és azt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré. Mk 1:12-13 12. A Lélek pedig azonnal elragadta őt a pusztába. 13. És a pusztában volt negyven napig, ahol a Sátán megkísértette, vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Lk 4:1-3 1. Jézus pedig Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélektől vezetve a pusztában töltött 2. negyven napot, ahol az ördög megkísértette. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett. 3. Akkor az ördög így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré!

„Jézus pedig Szentlélekkel telve, visszatére a Jordántól, és viteték a Lélektől a pusztába.” ( Luk 4,1) Márk szavai még kifejezőbbek: „És a Lélek azonnal elragadá Őt a pusztába. És ott volt a pusztában negyven napig kísértetve a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt.” (Márk 1,12–13) „És nem evék semmit azokban a napokban.”(Luk 4,2) {DA 114.1} Jézust Isten Lelke a pusztába vezette, ahol megkísértetett. Nem Ő kereste a kísértést. Azért ment a pusztába, hogy egyedül legyen, küldetéséről és munkájáról elmélkedjen. Böjtöléssel és imádsággal vértezte fel magát a vérrel hintett útra, amelyen mennie kell. De Sátán tudta, hogy a pusztába ment, és úgy gondolta, ez a legjobb alkalom, hogy megkörnyékezhesse. {DA 114.2} Óriási tét forgott kockán a világosság Fejedelme és a sötétség birodalmának vezére közötti küzdelemben. Sátán, miután bűnre csábította az embert, azt állította, hogy a Föld az övé, és a világ fejedelmének tekintette magát. Miután ősszüleinket önmagához hasonlóvá tette, azt gondolta, hogy itt állíthatja fel birodalmát. Kijelentette, hogy az ember választotta uralkodójává. Az embereket irányítása alatt tartva uralkodott a Földön. Krisztus eljött, hogy Sátán állítását megcáfolja. Emberfiaként hűségesnek kellett maradnia Istenhez. Így mutatta meg, hogy Sátán nem szerezte meg a teljes uralmat az emberiség felett, és a világra vonatkozó igénye alaptalan. Mindazok, akik szabadulni szeretnének hatalmából, szabadokká is lesznek. Krisztus visszaszerzi azt az uralmat, amelyet Ádám a bűn miatt elveszített. {DA 114.3} Amióta az Édenben elhangzott a kígyóhoz intézett kijelentés: „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között”(1Móz 3,15), Sátán tudta, hogy nincs korlátlan uralma a világ felett. Láthatta, hogy az emberekben olyan erő munkálkodik, amely ellenáll uralmának. Feszülten figyelte az áldozatokat, amelyeket Ádám és fiai mutattak be. Ezekben a szertartásokban felismerte a föld és a menny közötti kapcsolat jelképét. Elhatározta, hogy megzavarja ezt a kapcsolatot. Hamis színben tüntette fel Istent, és félremagyarázta az Üdvözítőre mutató szertartásokat. Félelmet keltett az emberekben Isten iránt, úgy mutatta be Őt, mint aki örömét leli pusztulásukban. Az áldozatokat, amelyekben az Atya szeretetét kellett volna felismerniük, csupán azért mutatták be, hogy haragját lecsillapítsák. Sátán gonosz szenvedélyeket szított az emberekben, hogy biztosítsa hatalmát felettük. Amikor Isten Igéjét írásba foglalták, Sátán tanulmányozta az Üdvözítő eljövetelére vonatkozó jövendöléseket. Nemzedékről nemzedékre azon igyekezett, hogy vakká tegye a népet e jövendölések iránt, s így az emberek elvessék Krisztust, amikor eljön. {DA 115.1} Krisztus születésekor Sátán tudta, hogy az jött el, akinek isteni megbízatása, hogy az ő uralmát megdöntse. Megremegett az angyali üzenet hallatán, amely az újszülött Király hatalmáról tanúskodott. Sátán jól tudta, hogy Krisztus milyen helyet töltött be a mennyben az Atya szeretett Fiaként. Csodálattal és balsejtelemmel töltötte el, hogy Isten Fia emberként jön a Földre. Nem tudta megfejteni e nagy áldozat titkát. Önző lelke nem volt képes megérteni ilyen szeretetet a becsapott emberiség iránt. A menny dicsőségéről, békességéről és az Istennel való közösség öröméről az embereknek csak homályos elképzelésük volt, de mindezt jól ismerte Lucifer, az oltalmazó kérub. Mivel elveszítette a mennyet, elhatározta, hogy másokat is bukásra késztet, így áll bosszút. Ezt csak úgy érheti el, ha ráveszi őket, hogy lebecsüljék a mennyei kincseket, és szívüket a földi dolgokhoz kössék. {DA 115.2} A menny Parancsnoka nem nyerhetett emberi lelkeket országa számára akadályoztatás nélkül. Kicsiny gyermekkorától kezdve állandóan ostromolta Őt a gonosz. Krisztusban az Isten képmása nyilvánult meg, és a sátáni tanács elhatározta, hogy le kell győzni. Olyan ember még nem született erre a világra, aki megmenekült volna a csábító hatalmából. A gonosz szövetség erői Jézus nyomába szegődtek, hogy felvegyék vele a harcot, és legyőzzék. {DA 116.1} Az Üdvözítő keresztségekor Sátán a szemtanúk között volt. Látta, amint az Atya dicsősége beragyogja Fiát. Hallotta az Úr hangját, amint igazolja Jézus istenségét. Ádám bűnesete óta megszakadt a közvetlen kapcsolat Isten és az emberiség között. A menny és a föld között Krisztus közvetített; de most, hogy Jézus „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8,3) jött el, maga az Atya szólt. Azelőtt Krisztus által érintkezett az emberiséggel, most pedig Krisztusban. Sátán azt remélte, hogy Isten bűnnel szembeni irtózata örök szakadékot hoz létre menny és föld között. Most viszont nyilvánvalóvá vált, hogy az Isten és ember közötti kapcsolat helyreállt. {DA 116.2} Sátán tudta, hogy vagy győz, vagy legyőzik. A küzdelem tétje túl nagy volt ahhoz, hogy szövetséges angyalaira bízza. Személyesen kell vezetnie a harcot. A hitehagyás minden energiáját egybegyűjtötte Isten Fia ellen. Krisztus a pokol minden fegyverének céltáblájává vált. {DA 116.3} Sokan úgy tekintenek a Krisztus és Sátán közötti küzdelemre, mintha egyáltalán nem lenne hatása a saját életükre, ezért kevés érdeklődést tanúsítanak iránta. Ám ez a küzdelem minden egyes emberi szívben lejátszódik. Soha nem léphet át senki úgy a gonosz soraiból Isten szolgálatába, hogy ne találná szembe magát Sátán támadásaival. Krisztus ellenállt azoknak a csábításoknak, amelyek legyőzését mi oly nehéznek találjuk. Pedig annál nagyobb mértékben kísértették, amennyivel jelleme a miénk felett áll. A világ bűneinek rettenetes súlyával a vállán, Krisztus kiállta az étvágy, a világ szeretete és az elbizakodottsághoz vezető feltűnési vágy próbáját. Ezek a kísértések győzték le Ádámot és Évát, s ezek azok, amelyek oly könnyen legyűrnek minket is. {DA 116.4} Sátán úgy mutatott Ádám bűnére, mint annak bizonyítékára, hogy Isten törvénye igazságtalan, nem lehet megtartani. Krisztusnak emberként kellett helyrehoznia Ádám kudarcát. De amikor a kísértő ostromolta Ádámot, ősatyánk még bűntelen volt. A tökéletes ember testi, szellemi képességeinek teljes erejével rendelkezett. Az Éden dicsősége vette körül, és mindennap együtt lehetett a mennyei lényekkel. Nem így volt ez Jézus esetében, amikor a pusztába ment, hogy megküzdjön Sátánnal. Az emberiség fizikai, értelmi és erkölcsi ereje négyezer éven át gyengült, s Krisztus az elkorcsosult emberiség gyengeségeit vette magára. Csak így emelhette fel az embert a romlás legmélyéről. {DA 117.1} Sokan azt állítják, hogy lehetetlen lett volna a kísértőnek Jézus Krisztust legyőznie. Akkor hogyan képviselhette volna a bűnös embert? Nem szerezhette volna meg ott a győzelmet, ahol Ádám kudarcot vallott. Ha bármilyen tekintetben súlyosabb próbánk lenne, mint Krisztusnak volt, akkor nem tudna segíteni nekünk. De a mi Megváltónk az emberi testet annak minden gyengeségével együtt vette fel. Felvette az ember természetét, azzal a lehetőséggel együtt, hogy enged a kísértésnek. Semmi olyat nem kell elviselnünk, amit neki nem kellett elszenvednie. {DA 117.2} Krisztusnál csakúgy, mint az első emberpárnál az Édenben, az első nagy kísértés az étvágy volt. Pontosan ott kell a megváltás munkájának elkezdődnie, ahol a romlás megindult. „És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala, végre megéhezék. És hozzámenvén a kísértő, és monda neki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké. Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.” (Mát 4,2–4) {DA 117.3} Ádámtól Krisztusig a kívánságok kielégítése szinte korlátlanul megnövelte az étvágy és a szenvedélyek hatalmát. Így az emberek lealacsonyodtak, megbetegedtek, és önmaguktól képtelenek legyőzni a kívánságokat. Az emberért Jézus győzelmet aratott, mivel kiállta a legnehezebb próbát. Az éhségnél és a halálnál is erősebb önuralmat gyakorolt értünk. Ez az első győzelem felölelte azokat a nehézségeket is, melyekkel a sötétség erőivel vívott valamennyi küzdelmünkben találkozunk. {DA 117.4} Amikor Jézus a pusztába ment, az Atya dicsősége övezte. Az Istennel való közösségben elmélyedve az emberi gyengeség fölé emelkedett. De a dicsőség eltávozott, Ő pedig ott maradt, hogy megküzdjön a kísértéssel. Ez minden pillanatban nyomasztotta. Emberi természete visszariadt a reá váró küzdelemtől. Negyven napig böjtölt és imádkozott. Az éhségtől legyengülten és lesoványodva, lelki vívódástól meggyötörten és elkínzottan, „rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié volt” (Ésa 52,14). Most jött el Sátán lehetősége. Azt remélte, hogy most legyőzheti Krisztust. {DA 118.1} Mennyei angyalnak álcázva, Jézus imáira kapott válaszként lépett az Üdvözítőhöz. Azt állította, hogy Istentől kapott megbízatása közölni: Krisztus böjtje véget ért. Ahogyan Isten angyalt küldött, hogy visszafogja Ábrahám kezét Izsák feláldozásától, úgy küld az Atya most is angyalt, hogy megszabadítsa Fiát, mivel megelégedett azzal, hogy Krisztus hajlandó a vérrel hintett útra lépni. Ezt az üzenetet hozta el Jézushoz. A Megváltó gyenge volt az éhségtől, sóvárgott a táplálék után, amikor Sátán hirtelen megjelent előtte. A kísértő rámutatott a pusztában szétszórt kövekre, és azt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.” (Mát 4,3) {DA 118.2} Bár a világosság angyalaként jelent meg, már első szavai elárulták jellemét: „Ha Isten Fia vagy.” (Mát 4,3) Ravaszsággal akart bizalmatlanságot kelteni. Ha Jézus megtenné, amit Sátán javasol, az a kétely elfogadását jelentené. A kísértő ugyanazzal a módszerrel próbálta legyőzni Krisztust, amely kezdetben az embernél oly sikeresnek bizonyult. Milyen ügyesen közelített Évához az Édenben: „Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?” (1Móz 3,1) A kísértő igazat mondott, de hanglejtésében megvetés volt Isten szava iránt, burkolt tagadás, az Isten szavahihetősége iránti kétely. Sátán el akarta ültetni Éva tudatában azt a gondolatot, hogy Isten nem teszi meg, amit mondott; hogy egy ilyen gyönyörű gyümölcstől visszatartson, az ellentmondásban van az ember iránti szeretetével és könyörületével. Most tehát a kísértő a saját véleményét törekedett Krisztusba plántálni. „Ha Isten Fia vagy.” Szavaiból a gondolatvilágában rejlő keserűség áradt. Hangja a legteljesebb hitetlenséget fejezte ki. Így bánna Isten a saját Fiával? Otthagyná a pusztában, vadállatok között, táplálék, társak és vigasz nélkül? Sokat sejtetően arra célzott, hogy Isten sohasem akarta Fiát ilyen helyzetben látni. „Ha Isten Fia vagy”, mutasd meg a hatalmadat azzal, hogy megszabadítod magad ettől a gyötrő éhségtől. Parancsold meg, hogy a kő kenyér legyen! {DA 118.3} A mennyei szavak – „Ez amaz én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm”(Mát 3,17) – még Sátán fülében csengtek. De eltökélte, hogy kételyt ébreszt Krisztusban e bizonysággal szemben. Isten szava volt Krisztus biztosítéka küldetéséről. Eljött, hogy emberként éljen az emberek között, és ez a kijelentés bizonyította a mennyel való kapcsolatát. Sátánnak az volt a célja, hogy kételyt ébresszen e kijelentés iránt. Sátán tudta: ha Krisztus Istenbe vetett bizalma megrendül, elveszíti a küzdelmet. Sátán így legyőzhetné Jézust. Azt remélte, hogy a reményvesztettség és a rendkívüli éhezés hatására Krisztus elveszíti Atyjába vetett bizalmát, és csodát tesz a saját érdekében. Ha ezt megcselekszi, a megváltás terve meghiúsul. {DA 119.1} Amikor Sátán és Isten Fia először kerültek szembe, Krisztus a mennyei seregek parancsnoka volt, Sátán pedig a mennyei lázadás vezetője, aki onnan kivettetett. Most látszólag fordított helyzet állt elő, és Sátán a végsőkig ki akarta használni feltételezett előnyét. Az egyik leghatalmasabb angyalt száműzték a mennyből – mondta. Jézus Krisztus megjelenése jelzi, hogy Ő a bukott angyal, akit Isten és ember egyaránt elhagyott. Egy isteni lény képes lenne arra, hogy állítását csodatétellel támassza alá. „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.” (Mát 4,3) A teremtő erő ilyen megnyilvánulása – unszolta Sátán – az istenség döntő bizonyítéka lenne. Ez véget vetne a küzdelemnek. {DA 119.2} Jézus nem tudta belső küzdelem nélkül végighallgatni az őscsalót. De Isten Fiának nem volt szüksége arra, hogy istenségét bizonyítsa Sátán előtt, vagy megalázkodásának okát megmagyarázza. Ha enged a lázadó követeléseinek, azzal nem szolgálja az ember javát és Isten dicsőségét. Ha Krisztus elfogadja az ellenség javaslatát, Sátán még azt mondta volna: Mutass nekem jelt, hogy elhihessem, Isten Fia vagy. A bizonyítékok nem érték volna el, hogy megtörjék szívében a lázadás hatalmát. Krisztus a saját érdekében nem akarta gyakorolni isteni hatalmát. Azért jött, hogy úgy állja ki a próbát, ahogyan nekünk kell; a hit és az engedelmesség példáját hagyva ránk. Sem ekkor, sem más alkalommal földi élete során, nem tett csodát a saját érdekében. Csodálatos tettei mind mások javát szolgálták. Bár kezdettől felismerte Sátánt, soha nem engedett a kihívásnak, vitába sem bocsátkozott. Megerősödve a mennyei hang emlékével, megnyugodott az Atya szeretetében. Nem egyezkedett a kísértővel. {DA 119.3} Jézus az Írás szavaival válaszolt Sátánnak: „Meg van írva” (Mát 4,4) – mondta. Minden kísértésben Isten szava volt a fegyvere. Sátán csodát követelt Krisztustól istenségének jeleként. Ám az „Így szól az Úr” a szilárd bizalom minden csodánál nagyobb jele volt, amellyel nem lehetett vitába szállni. Ameddig Krisztus fenntartotta ezt az álláspontot, a kísértő nem juthatott előnyhöz.