2026. október 28. SZERDA – Lk 1:39-56; JÉZUS ÉLETE – „Velünk az Isten”

2026. október 28. SZERDA – Lk 1:39-56; JÉZUS ÉLETE – „Velünk az Isten”

 

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/18/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-16.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Lk 1:39-56

Ellen White idézetek – Jézus élete – „Velünk az Isten”

39. Útra kelt azért Mária azokban a napokban, és nagy sietséggel elment a hegyvidékre, Júda egyik városába, 40. bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41. És történt, hogy amikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repesett a méhében. Erzsébet betelt Szentlélekkel, 42. és hangos szóval felkiáltott: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! 43. De hogyan lehetséges az, hogy az én Uram anyja eljön hozzám? 44. Mert íme, mihelyt a te köszöntésednek szava fülemhez jutott, a magzat örvendezéssel repesni kezdett méhemben. 45. Boldog az, aki hitt, mert beteljesednek azok, amiket az Úr mondott neki. 46. Mária pedig ezt mondta: Magasztalja az én szívem az Urat, 47. és örvendezik az én lelkem megtartó Istenemben, 48. mert rátekintett szolgálóleánya alázatos voltára, mert íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, 49. mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, szent az ő neve! 50. Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad azokon, akik őt félik. 51. Hatalmas dolgot cselekedett karjának ereje által, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. 52. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. 53. Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen. 54. Irgalmáról megemlékezve felkarolta szolgáját, Izráelt, 55. ahogy megígérte atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökké! 56. Mária pedig mintegy három hónapig maradt Erzsébetnél, azután visszatért otthonába.

Ez önkéntes áldozat volt. Jézus az Atya mellett maradhatott volna, megtartva mennyei dicsőségét és az angyalok tiszteletét. De úgy döntött, hogy Atyja kezébe teszi le jogarát, és a világegyetem trónját elhagyva világosságot hoz a sötétben járóknak, s életet a veszendőknek. {DA 22.4} Csaknem kétezer évvel ezelőtt titokzatos, nagy jelentőségű szózat hallatszott a mennyben Isten trónjától: „Íme jövök!” (Zsolt 40,8) „Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem… Íme itt vagyok, a könyvtekercsben írva van felőlem, hogy cselekedjem, Isten, a Te akaratodat!” (Zsid 10,5–7) E szavak annak az elgondolásnak a teljesedését hirdetik meg, amely „örök időktől fogva el volt rejtve”. Eljött az ideje, hogy Krisztus a mi világunkba jöjjön, és emberi testet öltsön. Így szólt: „Testet alkottál nekem.” Ha isteni dicsőségében jelent volna meg, ahogyan Atyja mellett élt, nem tudtuk volna elviselni jelenlétének fényét. Dicsősége megnyilatkozását elfátyolozta, hogy szemlélhessük Őt, és ne semmisüljünk meg. Isteni mivoltát, dicsőségét emberi természettel, emberi formával fedte el. {DA 23.1} E nagyszerű elgondolást jelképek és szimbólumok ábrázolták, előre jelezve teljesedését. Az égő csipkebokor, amelyben Krisztus megjelent Mózesnek, Istent nyilatkoztatta ki. Az Istenség bemutatására választott jelkép egy szerény bokor volt, amelyen látszólag nem volt semmi érdekes, mégis a Végtelent rejtette magában. A végtelen irgalmú Isten a legegyszerűbb jelképbe burkolta dicsőségét, hogy rátekintve Mózes életben maradjon. Isten ugyanígy érintkezett Izráellel nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban, s kinyilatkoztatva akaratát az embereknek, megismertette velük kegyelmét. Isten elrejtette dicsőségét, fenséges voltát, hogy a véges ember is szemlélhesse. Krisztusnak is a „mi nyomorúságos testünkben” (Fil 3,21) kellett eljönnie, „emberekhez hasonlóvá lévén” (Fil 2,7). A világ szemében nem volt ékessége, ami vonzóvá tette volna, mégis Ő volt a testet öltött Isten, menny és föld világossága. Dicsőségét, nagyságát és fenségét elrejtette, hogy közel kerülhessen a szomorú, megkísértett emberhez. {DA 23.2} Isten Mózes által megparancsolta Izráelnek: „Készítsenek nekem szent hajlékot, hogy közöttük lakozzam!” (2Móz 25,8), és a szentélyben, népe között lakott. Jelenlétének jelképe vándorlásuk egész ideje alatt velük volt a pusztában. Ugyanígy állította fel sátorát Krisztus is a mi táborhelyünkön, hogy közöttünk lakozhasson, és megismertessen bennünket isteni jellemével és életével. „Az Ige testté lett, és közöttünk sátorozott (és mi láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.” (Ján 1,14) {DA 23.3} Jézus eljött, hogy velünk lakozzon, ezért tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk minden bánatunkban. Ádám gyermekei megérthetik, hogy Alkotónk a bűnösök barátja. Hiszen a kegyelemről szóló minden tanításban, minden örömet hirdető ígéretben, a szeretet minden megnyilatkozásában, a Megváltó földi életében bemutatott minden isteni jellemvonásban azt látjuk, hogy „velünk az Isten” (Mát 1,23). {DA 24.1} Sátán úgy tünteti fel Isten szeretettörvényét, mintha az önzés törvénye volna. Kijelenti, hogy képtelenség engedelmeskedni előírásainak. Ősszüleink bukásáért és az abból származó minden nyomorúságért a Teremtőt vádolja, s rábírja az embereket, hogy Istent tartsák a bűn, a szenvedés és a halál szerzőjének. Jézusnak le kellett lepleznie ezt a csalást. Közülünk valóként kellett példát adnia az engedelmességre. Ezért vette magára a mi természetünket, s ezért kellett osztoznia tapasztalatainkban. „Mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz.” (Zsid 2,17) Ha olyasmit kellene elviselnünk, amiben Jézusnak nem volt része, akkor Sátán azt állíthatná, hogy Isten hatalma nem elégséges az ember számára. Ezért Jézus „megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan” (Zsid 4,15). Kiállt minden próbát, aminek mi is ki lehetünk téve. Saját érdekében nem gyakorolt olyan hatalmat, amely nem volna elérhető számunkra is. Emberként került szembe a kísértéssel, és az Istentől kapott erő által diadalmaskodott felette. Megváltónk ezt mondja: „Hogy teljesítsem a Te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem, a Te törvényed keblem közepette van.” (Zsolt 40,9) Amint „széjjeljárt, jót cselekedvén”, és meggyógyítva mindazokat, akiket Sátán meggyötört, világossá tette Isten törvényének és saját szolgálatának lényegét. Krisztus élete azt tanúsítja, hogy mi is engedelmeskedhetünk Isten törvényének. {DA 24.2} Természetünket felvéve Krisztus az emberi család tagja lett, isteni mivoltával pedig Isten trónjához kapcsolódik. Mint Emberfia, az engedelmesség példáját adja nekünk, Isten Fiaként pedig erőt ad, hogy engedelmeskedhessünk. Jézus Krisztus volt az, aki a Hóreb hegyén a csipkebokorból megszólította Mózest, és azt mondta: „VAGYOK, AKI VAGYOK… Így szólj Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem hozzátok!” (2Móz 3,14) Ez volt Izráel szabadulásának záloga. Amikor emberekhez hasonlóként jött el (Fil 2,7), kijelentette magáról, hogy Ő a VAGYOK. A betlehemi gyermek, a szelíd és szerény Üdvözítő „testben megjelent” Isten (1Tim 3,16). Így szól hozzánk: „ÉN VAGYOK a jó pásztor.” (Ján 10,11) „ÉN VAGYOK amaz élő kenyér.” (Ján 6,51) „ÉN VAGYOK az út, az igazság és az élet.” (Ján 14,6) „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mát 28,18) Én vagyok minden ígéret bizonyossága, biztosítéka. Én VAGYOK, ne féljetek! „Velünk az Isten” (Mát 1,23) – ez a biztosítéka bűntől való szabadulásunknak, bizonyosságunk, hogy erőt kapunk a menny törvénye iránti engedelmességhez. {DA 24.3} Sátán jellemének az ellentétét tette nyilvánvalóvá Krisztus, amikor mélyen megalázkodott, hogy emberi természetet öltsön magára. És Megváltónk még mélyebb megalázkodásra is kész volt: „Amikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2,8) Amint a főpap levette ékes főpapi ruháit, hogy az egyszerű pap fehér vászonöltözékében teljesítse szolgálatát, Krisztus is úgy öltött szolgai formát és mutatott be áldozatot. Ő maga volt a pap, de Ő volt az áldozat is. „Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van…” (Ésa 53,5) {DA 25.1} Krisztussal úgy bántak, ahogyan velünk kellene – azért, hogy mi olyan bánásmódban részesülhessünk, amilyet Ő érdemel. Bűneinkért, amelyekben semmi része nem volt, Őt kárhoztatták – hogy igaz élete által, melyben nekünk nem volt semmi részünk, megigazulhassunk. Elszenvedte a mi halálunkat, hogy mi elnyerhessük az Ő életét. „…az Ő sebeivel gyógyulánk meg.” (Ésa 53,5) {DA 25.2} Amit Krisztus életével és halálával véghezvitt, több a bűn okozta romlás és pusztítás helyreállításánál. Sátánnak az volt a szándéka, hogy az embert örökre elszakítsa Istentől, ám Krisztusban szorosabb közösségbe kerülünk Istennel, mintha sohasem buktunk volna el. Azáltal, hogy felvette természetünket, az Üdvözítő soha el nem szakítható kötelékkel kapcsolta magát az emberiséghez. Az örökkévalóság korszakaira egybeforrt velünk. „Isten úgy szerette a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte.” (Ján 3,16) Nemcsak azért adta oda Őt, hogy bűneinket hordozza, és mint áldozat meghaljon értünk, hanem egészen az elbukott emberiségnek ajándékozta Krisztust. Azzal biztosított bennünket változatlan békeszándékáról, hogy egyszülött Fia az emberi család tagjává lett, s mindörökre megtartja emberi természetét. Ez a biztosítéka annak, hogy Isten beteljesíti szavát. „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lesz.” (Ésa 9,6) Fiának személyében Isten örökbe fogadta az emberi természetet, és az egekbe emelte. Az Emberfia az, akivel osztozik a világmindenség trónján. Az Emberfia az, akit „csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság Atyjának, békesség fejedelmének” hívnak (Ésa 9,6). Az ÉN VAGYOK a közvetítő Isten és ember között, s összekapcsolja őket. Ő, a „szent, ártatlan, bűnösöktől elválasztott” (Zsid 7,26) nem szégyell testvéreinek nevezni bennünket. Krisztusban kapcsolódik össze a földi és a mennyei család. A megdicsőült Krisztus a mi testvérünk. Az emberiség befogadja a mennyet, az emberi családot pedig a Végtelen Szeretet öleli magához. {DA 25.3} Isten azt mondja népéről: „Mint koronakövek ragyognak az Ő földjén. Óh, mily nagy az Ő jósága, és mily nagy az Ő kedvessége!” (Zak 9,16–17) A megváltottak felmagasztalása Isten irgalmának örök bizonysága lesz. „A következő időkben” megmutatja „az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban” (Eféz 2,7). „Azért, hogy megismertesse a mennybéli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal… az Isten bölcsessége, amaz örök előre rendelkezés szerint, melyet megcselekedett Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Eféz 3,10–11) {DA 26.1} Krisztus megváltó munkája igazságot szolgáltat Isten kormányzatának. A világ megtudja, hogy a Mindenható a szeretet Istene. Sátán jelleme lelepleződik, s világossá válik, hogy vádjai alaptalanok. Soha többé nem lesz lázadás. Soha többé nem hatolhat be bűn a világmindenségbe. Minden örökre biztosítva van a hitehagyás ellen. Az önfeláldozó szeretet a feloldhatatlan egység kötelékével kapcsolja Teremtőjükhöz a földi és a mennyei lényeket. {DA 26.2} A megváltás munkája teljességre jut. Oda, ahol megsokasodott a bűn, Isten még bővebben árasztja kegyelmét. A Földet, amelyet Sátán magának követelt, Isten nem csupán kiváltja, de fel is magasztalja. A mi kis világunk – a bűn átka alatt az egyetlen sötét folt Isten dicső teremtői művén – mindent felülmúló megbecsülésben részesül a világegyetemben. Ahol Isten Fia emberi természetben „sátorozott”, ahol a dicsőség királya élt és halált szenvedett, itt, amikor mindent újjá tesz, „Isten sátora az emberekkel lesz, és velük lakozik, s azok az Ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az Ő Istenük” (Jel 21,3). S a megváltottak, az Úr világosságában járva, végtelen korszakokon át dicsőítik Őt kimondhatatlan ajándékáért,

 

 

2026. október 27. KEDD – Mt 1:18-23; Lk 1:26-38; JÉZUS ÉLETE – „Velünk az Isten”

2026. október 27. KEDD – Mt 1:18-23; Lk 1:26-38; JÉZUS ÉLETE – „Velünk az Isten”

Egy Hang – Egy Személy

 

– JÉZUS

Ma elkezdjük közösen olvasni az Újszövetség evangéliumi szakaszait, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/17/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-15.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 1:18-23; Lk 1:26-38

Ellen White idézetek – Jézus élete – „Velünk az Isten”

Mt 1:18-23 18. Jézus Krisztus születése így történt: Mária, az ő anyja eljegyeztetett Józseffel, de mielőtt egybekeltek volna, viselős lett a Szentlélektől. 19. József pedig, az ő férje igaz ember volt, és nem is akarta megbélyegezni feleségét, el akarta tehát titkon bocsátani. 20. Amíg ezen tűnődött, íme, az Úr angyala álomban megjelent neki, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a feleségedet, mert ami benne fogantatott, az a Szentlélektől van. 21. Fiat szül, és nevezd őt Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből. 22. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: 23. Íme, a szűz fogan méhében, és fiat szül, akinek a neve Immánuel, amely azt jelenti: Velünk az Isten. Lk 1:26-38 26. A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe 27. egy szűzhöz, aki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek pedig Mária volt a neve. 28. Bement hozzá az angyal, és azt mondta neki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. 29. Ő pedig nagyon zavarba jött e beszéd hallatán, és elgondolkodott, hogy micsoda köszöntés ez. 30. Az angyal azt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Isten előtt. 31. És íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akinek a neve Jézus. 32. Ő nagy lesz, és a Magasságos Fiának hívják majd, és neki adja az Úr Isten Dávidnak, az ő atyjának trónját, 33. és mindörökre uralkodni fog Jákób házán, királyságának soha nem lesz vége. 34. Mária pedig azt mondta az angyalnak: Hogyan lehetséges ez, hiszen én férfit nem ismerek? 35. Az angyal így válaszolt: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékol be téged, azért a születendőt is szentnek hívják, az Isten Fiának. 36. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant vénségében, és már hatodik hónapjában van az, akit meddőnek hívtak. 37. Mert az Istennél semmi sem lehetetlen. 38. Ekkor azt mondta Mária: Íme, az Úr szolgálólánya vagyok, történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal.

„És annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mát 1,23) „Az isteni dicsőség ismeretének világossága” látható „Jézus Krisztus arcán”. Krisztus öröktől fogva egy az Atyával. Ő Isten képmása, nagyságának, fenségének és dicsőségének visszfénye (2Kor 4,4–6). Azért jött a Földre, hogy láthatóvá tegye ezt a dicsőséget. Eljött a bűn miatt elsötétedett világba, kinyilatkoztatta Isten szeretetének világosságát, s így velünk lehetett az Isten. Ezért jövendölték róla, hogy „nevét Immánuelnek nevezik”. {DA 19.1} Jézus eljövetelével, közöttünk lakozva, Istent nyilatkoztatta ki – embereknek és angyaloknak egyaránt. Isten Igéje volt, aki érthetővé tette Isten gondolatait. Tanítványaiért imádkozva ezt mondta: „Megismertettem velük a Te nevedet – »irgalmas és kegyelmes… késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú« (2Móz 34,6) –, hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek.” (Ján 17,26) Nem csupán földi gyermekeinek adta ezt a kinyilatkoztatást. Kicsiny világunk a mindenség tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos elgondolásába, a megváltó szeretet titkába „angyalok vágyakoznak betekinteni” (1Pét 1,12), és az örökkévalóság végtelen korszakain át tanulmányozzák majd. Megváltottak és el nem bukott lények számára egyaránt Krisztus keresztje lesz a tudomány és a dicsőítő ének forrása. Világossá válik, hogy a Jézus Krisztus arcán felragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet visszatükröződése. A Golgotáról áradó fényben láthatóvá válik, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a Föld és a menny számára egyaránt, hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely „nem keresi a maga hasznát” (1Kor 13,5), s a szelíd és szerény Üdvözítőben nyilatkozik meg a hozzáférhetetlen világosságban lakozó Isten jelleme. {DA 19.2} Kezdetben a teremtés minden műve Istent nyilatkoztatta ki. Krisztus volt az, aki „kiterjesztette az egeket, és lerakta a föld alapjait”. Az Ő keze függesztette fel a világot az űrben, és formálta meg a mező virágait. „Aki hegyeket épít erejével”, „akié a tenger és Ő alkotta is azt” (Zsolt 65,7; 95,5), Ő töltötte meg a földet szépséggel és a levegőt énekkel. Ő írta oda mindenre a földön, a levegőben és az égen az Atya szeretetének üzenetét. {DA 20.1} A bűn megrontotta Isten tökéletes munkáját, de még láthatjuk kezének nyomát. A teremtett dolgok még most is fenséges voltát, dicsőségét hirdetik. Az ember önző szívén kívül az egész világegyetemben nincs semmi más, ami csak önmagáért élne. A levegőben repdeső madarak közt, a földön élő állatok közt sincs olyan, amely ne mások életét szolgálná. Nincs az erdőben egyetlen levél vagy szerény fűszál, amelynek ne lenne meg a maga szolgálata. Minden fa és minden bokor, sőt minden egyes levél létfontosságú, életelemeik nélkül sem ember, sem állat nem létezhet. Az ember és az állat viszont a fa, bokor és levél életét szolgálja. A virágok illatot árasztanak, és a világ áldására tárják ki szépségüket. A Nap világok ezreinek megörvendeztetésére sugározza fényét. Az óceán forrásaink és kútjaink táplálója, s azért fogadja magába valamennyi földrész folyóvizeit, hogy továbbadja. A belőle felszálló pára záporként hull alá, megöntözi a földet, hogy teremhessen. {DA 20.2} A dicsőség angyalai abban lelik örömüket, ha adnak. Szeretetet árasztanak felénk, és fáradhatatlanul őrködnek az elbukottak és istentelenek felett. A mennyei lények azon fáradoznak, hogy megnyerjék az emberek szívét, a menny csarnokaiból világosságot hoznak erre a sötét világra. Szelíd és türelmes szolgálatukkal igyekeznek hatni az emberi lélekre, s azt szeretnék, ha az elveszettek még annál is szorosabb kapcsolatba kerülhetnének a Megváltóval, mint amilyen az angyalok közössége Krisztussal. {DA 21.1} Ezeknél a példáknál is többet mond azonban, ha Istent szemléljük Jézusban. Krisztusra tekintve látjuk, hogy Istenünk dicsősége annyit jelent: adni. „Semmit sem cselekszem magamtól” – mondta Jézus (Ján 8,28). „Elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek.” (Ján 6,57) Nem kereste a saját dicsőségét, hanem annak dicsőségét, aki elküldte Őt (Ján 8,50; 7,18). E szavakban feltárul előttünk a nagy elv, amely az élet törvénye a világmindenség számára. Krisztus mindent Istentől kapott, de azért vette át, hogy továbbadja. A mennyben valamennyi teremtett lényért végzett szolgálatában a szeretett Fiú közvetítésével az Atya élete árad ki mindenre, és a Fiú által tér vissza a szeretet áradata – dicséretben, örömteli szolgálatban – a mindenség Forrásához. Így lesz teljes Krisztus által az áldás körforgása, amely bemutatja a nagy Adományozó jellemét, az élet törvényét. {DA 21.2} Ezt a törvényt a mennyben hágták át. A bűn az önzésből fakad. Lucifer, az oltalmazó kérub elsőbbségre törekedett. Meg akarta szerezni a mennyei lények feletti hatalmat, hogy elvonja őket Alkotójuktól, és önmagának nyerje meg hódolatukat. Hamis vádakkal illette Istent, azt állítva, hogy az Atya önfelmagasztalásra vágyódik. A szeretetteljes Teremtőt Lucifer a saját gonosz jellemvonásaival akarta felruházni. Ezzel vezette félre az angyalokat, és így csapta be az embereket is. Rábírta őket, hogy kételkedjenek az Atya szavában, és ne bízzanak jóságában. Az igazságosság és fenségesség Istenét Sátán igyekezett szigorú és kérlelhetetlen lénynek feltüntetni. Így állította az embereket a maga oldalára az Isten elleni lázadásban, s világunkra rátelepedett a bánat éjszakája. {DA 21.3} Isten félreismerése miatt sötétség borult a földre. Ahhoz, hogy e sötét árnyat eloszlassa a fény, és a világ visszatérhessen Istenhez, meg kell törni Sátán megtévesztő hatalmát. Ezt azonban kényszerrel nem lehet véghezvinni. Az erőszak alkalmazása ellentétes Isten kormányzásának elveivel. Isten csupán szeretetből fakadó szolgálatot kíván, szeretni pedig nem lehet parancsra, a szeretet nem szerezhető meg sem erővel, sem tekintéllyel. Szeretetet csak szeretet ébreszthet. Istent ismerni annyit jelent, mint szeretni Őt. Be kell mutatni jellemét – mint Sátán jellemének ellentétét. Ezt az egész világmindenségben csupán egyetlen lény tudta megtenni. Csak az ismertetheti meg Istent, aki az Ő szeretetének mélységét és magasságát ismeri. A sötétség után az Igazságosság Napjának kell felragyognia, és „gyógyulás lesz szárnyai alatt” (Mal 4,2). {DA 22.1} Megváltásunk terve nem Ádám bukása után született. „Ama titoknak kijelentése” volt, „amely örök időtől fogva el volt hallgatva.” (Róm 16,25) Azok az elvek tárulkoztak fel általa, melyek öröktől fogva Isten trónjának alapzatát alkották. Isten és Krisztus kezdettől tudtak Sátán hitehagyásáról, elpártolásáról, és arról, hogy az ember is elbukik a hitehagyó megtévesztő befolyása miatt. Nem Isten rendelkezett úgy, hogy legyen bűn. De létrejöttét előre látta, és gondoskodott e rettenetes veszély fogadtatásáról és leküzdéséről. Végtelen volt a világ iránti szeretete, ezért kötelezettséget vállalt arra, hogy odaadja egyszülött Fiát: „ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Ján 3,16). {DA 22.2} Lucifer azt mondta: „Az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet… hasonló leszek a Magasságoshoz.” (Ésa 14,13–14) Jézus Krisztus viszont, „amikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak (nem élt vissza azzal), hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lévén” (Fil 2,6–7).

 

 

2026. október 26. HÉTFŐ – Jézushoz vezető út – Öröm az Úrban 2

2026. október 26. HÉTFŐ – Jézushoz vezető út – Öröm az Úrban 2

Egy Hang – Egy Személy

 

– JÉZUS

Nemsokára az Újszövetséget kezdjük el közösen olvasni, ami teljesen összhangban van a OneVoice27       kezdeményezéssel, amelynek keretén belül Jézus és az Ő szolgálata kerül középpontba.

Addig is ráhangolódásként egy nagyon szép könyvet fogunk együtt olvasni, a Jézushoz vezető út című könyvet.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/16/revidealt-karoli 

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-15.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

Jézushoz vezető út - Öröm az Úrban 2

Egyesek állandóan szoronganak és szinte keresik a bajt. Naponként Isten szeretetének jelei veszik körül őket, mindennap élvezik a Gondviselés adományait, de ők nem becsülik meg ezeket a jelenvaló áldásokat, ügyet sem vetnek rájuk. Gondolatban állandóan kellemetlenségek eljövetelétől rettegnek, vagy pedig valamely tényleg létező, de a valóságban egyáltalán nem olyan súlyos nehézség vakítja meg a szemüket. Emiatt nem látják, milyen sok mindenért lenne okuk a hálára. A nehézségek, amelyekkel szembetalálják magukat, nemhogy elvezetnék őket Istenhez, az egyetlen segélyforráshoz, hanem inkább elválasztják őket Istentől, mert nyugtalanság támad bennük és zúgolódni kezdenek. {SC 121.3}

Jól tesszük-e, ha ilyen hitetlenek vagyunk? Miért is lennénk hálátlanok és bizalmatlanok? Jézus a mi Barátunk, és az egész menny érdeklődéssel viseltetik jólétünk iránt. Nem lenne szabad megengednünk, hogy a mindennapi élet bonyodalmai és aggodalmai megzavarják a gondolkodásunkat és befelhőzzék az arcunkat. Ha megengedjük ezt magunknak, akkor mindig találunk valamit, ami miatt nyugtalankodhatunk és bosszankodhatunk. Nem volna szabad megengednünk magunknak az aggodalmaskodást, mert ez csak felkavar és megvisel bennünket, de nem segít elhordozni a megpróbáltatásokat. {SC 122.1}

Anyagi nehézségeink támadhatnak, egyre rosszabbá válhatnak a kilátásaink, veszteségek fenyegethetnek, mégsem szabad elcsüggednünk. Vessük gondjainkat az Úrra, és maradjunk nyugodtak, vidámak. Kérjünk bölcsességet Istentől ahhoz, hogy megfontoltan intézzük ügyeinket, és így elejét vehessük a veszteségnek és a súlyos bajoknak. Tegyétek meg mindazt, amit meg tudtok tenni részetekről annak érdekében, hogy kedvezőbbre forduljon a helyzetetek. Jézus megígérte, hogy a segítségünkre siet, de nem a mi erőfeszítéseink helyett teszi ezt. Ezt követően azonban bízzátok magatokat a mi hatalmas Segítőnkre. Megtettétek mindazt, amit tehettetek, várjátok hát bizakodva az eredményt. {SC 122.2}

Isten nem akarja, hogy az övéi súlyos terhek alatt görnyedezzenek. Ugyanakkor nem csap be bennünket. Nem mond ilyesmit nekünk: "Ne féljetek, nem vár rátok semmi veszély!" Tudja, hogy próbák és nehézségek lesznek utunkon, és nyíltan szól nekünk ezekről! Nem az a szándéka, hogy kivegye népét a bűnnel és gonoszsággal terhelt világból, de soha meg nem rendülő menedéket és erősséget mutat nekünk. Jézus így imádkozott tanítványaiért: "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." (Jn. 17:15) Így szól továbbá: "E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én meggyőztem a világot." (Jn. 16:33) {SC 122.3}

Hegyi beszédében Krisztus értékes leckékre tanította tanítványait az Istenben való bizalom szükségességét illetően. Ezek a tanítások arra szolgálnak, hogy minden korszakban bátorítsák Isten gyermekeit - nekünk is szólnak, bennünket is oktatnak és vigasztalnak. Az Üdvözítő az ég madaraira irányította követői figyelmét, melyek vígan csicsergik dicsérő éneküket, nem gyötrik őket aggódó gondolatok. "Nem vetnek és nem aratnak", a fenséges Atya mégis gondoskodik szükségleteikről. Az Üdvözítő feltette a kérdést: "Nem sokkal különbek vagytok-e azoknál?" (Mt. 6:26) A nagy Gondviselő megnyitja kezét az embereknek és az állatoknak egyaránt, minden teremtményét megelégíti. Az ég madarai sem esnek kívül az Ő figyelmén. Nem hullatja ugyan közvetlenül csőrükbe a táplálékot, de gondoskodik szükségleteikről. Össze kell szedniük a magvakat, a megfelelő anyagokból el kell készíteniük kicsiny fészküket, táplálniuk kell fiókáikat. Énekelve mennek munkájukat végezni, "mert a ti mennyei Atyátok eltartja őket" (Mt. 6:26). És: "nem sokkal különbek vagytok-e azoknál?" Nem vagytok-e sokkal értékesebbek az ég madarainál, mint akik értelmes lélekkel imádjátok az Urat? Nem fog-e gondoskodni szükségleteinkről az a Valaki, aki megalkotott minket saját, isteni képmására és hasonlatosságára, és aki a mi fenntartónk is - ha bízunk benne? {SC 123.1}

Krisztus mezei virágokról is szólt, amelyek gazdag változatosságban nőnek a réten, virítanak abban az egyszerű szépségben, amivel a mennyei Atya ruházta fel őket, az emberek iránti szeretetének kifejezéseként. "Vegyétek eszetekbe a mezők liliomait, hogy mimódon növekednek" - mondta Jézus (Mt. 6:28). A természetben vadon felnövekvő virágok egyszerű szépsége messze felülmúlja Salamon minden dicsőségét. A művész alkotta legragyogóbb öltözet sem mérhető össze az Isten által teremtett virágok természetes szépségével, ragyogó tökéletességével. Jézus feltette a kérdést: "Ha pedig a mező füvét, amely ma van és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten, nem sokkal inkább-e titeket, ti kicsinyhitűek?" (Mt. 6:30) Ha az isteni Művész ilyen változatos színpompával ruházta fel a csupán egy-egy napig élő mezei virágokat is, akkor mennyivel inkább gondot visel rólunk, akiket a saját képmására alkotott? Krisztusnak ez a tanítása megítéli a hitetlen szív aggodalmaskodásait, zaklatottságát és kételyeit. {SC 123.2}

Isten boldognak, békességesnek és engedelmesnek akarja látni minden gyermekét. Emlékezzünk Jézus szavaira: "Békességet hagyok nektek, az én békességemet. Nem úgy adom néktek, amint a világ adja, ne nyugtalankodjék azért a ti szívetek, se ne féljen." (Jn. 14:27) Ezt is mondta: "Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon bennetek az én örömem, és a ti örömetek beteljék." (Jn. 15:11) {SC 124.1}

Az a boldogság, amelyre önző indítékból törekszünk és amely kikerüli a kötelességteljesítés ösvényét, ingatag, kiszámíthatatlan, mulandó: elillan és a lélek telve lesz magányossággal és szomorúsággal. Más természetű az az öröm és megelégedettség, amelyet Isten szolgálatában nyerünk el. A keresztény ember nincs kitéve annak, hogy bizonytalan utakra tévedjen, nincs kiszolgáltatva hiábavaló bánkódásoknak és csalódásoknak. Ha ki is marad ennek az életnek az élvezeteiből, mégis örömteljes, és boldogan tekint előre az eljövendő életre. {SC 124.2}

Már ebben az életben is részesülünk a Krisztussal való közösség örömében, szeretetének fénye ragyog ránk és mindenkor vigaszra lelnünk jelenlétében. Már ebben az életben is minden egyes lépés közelebb vihet minket Krisztushoz, mert mélyebb tapasztalatot szerezhetünk szeretetéről, és ezáltal egy lépéssel közelebb jutunk a békesség áldott honához. "Ne dobjuk el hát bizodalmunkat", hanem legyen szilárd üdvbizonyosságunk, szilárdabb, mint bármikor ezelőtt (Zsid. 10:35). Mondjuk mi is: "Mindeddig megsegített minket az Úr", és legyünk bizonyosak abban, hogy mindvégig a segítségünkre lesz (I. Sám. 7:12). Mint valami hatalmas emlékoszlopra, úgy tekintsünk vissza múltbeli tapasztalatainkra, amikor az Úr hatalmasan cselekedett értünk, megvigasztalt bennünket és kimentett a Pusztító kezéből. Tartsuk élénken az emlékezetünkben Isten kegyelmének és szerető gondoskodásának minden irántunk való megnyilatkozását: emlékezzünk a könnyekre, amelyeket letörölt arcunkról, a fájdalmakra, amelyeket lecsillapított, a gyötrelmekre, amelyektől megszabadított, a félelmekre, amelyeket elűzött tőlünk, a szükségletekre, amelyeket betöltött, az áldásokra, amelyeket ránk árasztott. Így erősítsük meg magunkat mindarra, ami még előttünk van földi zarándokutunk hátralévő részén. {SC 125.1}

Nem szabad csak az új nehézségekre és a még előttünk álló küzdelmekre gondolnunk, hanem éppúgy kell visszatekintenünk, mint előre, és bizakodva kell ismételnünk: "Mindeddig megsegített minket az Úr" Így biztat bennünket: "Élteden át tartson erőd!" (V. Móz. 33:25) Az előttünk álló próbák nem lesznek nagyobbak, mint az az erő, amelyet adni fog nekünk, hogy elviselhessük őket. Akkor hát vegyük fel ismét magunkra a munka és a feladatok terhét ott, ahol éppen vagyunk, és higgyük, hogy bármi következzék is ránk, a próba nagyságához mérten kapunk erőt Istentől. {SC 125.2}

Nincs már messze az idő, amikor kinyílnak a mennyei kapuk, hogy bevonulhassanak Isten gyermekei, akik a dicsőség királyának ajkáról hallják majd ezt az áldásmondást, amely a legszebb zeneként hatol fülünkhöz: "Jertek, én Atyámnak áldottai, és örököljétek az országot, amely e világ megalapítása óta készíttetett számotokra." (Mt. 25:34) {SC 125.3}

Akkor a megváltottak üdvözölni fogják azt az otthont, amelyet Jézus készített számukra. Nem a föld elvetemült lakói lesznek a társaik ebben az országban, nem hazug, bálványimádó, tisztátalan és hitetlen emberekkel élnek majd együtt azon a földön, hanem azokkal, akik legyőzték az Ellenséget és akik Isten kegyelme által tökéletes jellemre tettek szert. Minden bűnre való hajlam, minden tökéletlenség, ami itt a földön kínozta őket, eltávolíttatott Krisztus vére által, és részeseivé válnak Krisztus csodálatos dicsőségének, ami meghaladja a nap fényességét is. De az erkölcsi szépség, az isteni jellem tökéletessége, amely belőlük sugárzik, a külső dicsőséget is felülmúlja. Mint hiba és szeplő nélkül valók állnak a nagy fehér trón előtt, osztozva az angyalok méltóságában és kiváltságaiban. {SC 126.1}

A számunkra is elkészített dicsőséges örökséget szemlélve érthetjük meg e kérdést: "Micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?" (Mt. 16:26) Ha szegények vagyunk is, olyan gazdagságot és dicsőséget nyerhetünk az eljövendő világban, amelyet ez a világ sohasem adhat nekünk. A bűntől megváltott, megtisztított emberi lény most már minden nemes képességét Istennek szenteli, mindent felülmúló értékké válik. Ezért örvendezés van a mennyben Isten és a szent angyalok színe előtt minden egyes megváltott lélek felett, és ez az öröm diadalmas, szent énekekben jut kifejezésre. 

 

2026. október 25. VASÁRNAP – Jézushoz vezető út – Öröm az Úrban

2026. október 25. VASÁRNAP – Jézushoz vezető út – Öröm az Úrban

Egy Hang – Egy Személy

 

– JÉZUS

Nemsokára az Újszövetséget kezdjük el közösen olvasni, ami teljesen összhangban van a OneVoice27       kezdeményezéssel, amelynek keretén belül Jézus és az Ő szolgálata kerül középpontba.

Addig is ráhangolódásként egy nagyon szép könyvet fogunk együtt olvasni, a Jézushoz vezető út című könyvet.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/15/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-14.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

Jézushoz vezető út - Öröm az Úrban

Isten gyermekei arra hívattak el, hogy az Ő képviselőivé legyenek, akik bemutatják a világnak jóságát és kegyelmét. Amint Jézus kinyilatkoztatta számunkra az Atya igazi jellemét, úgy kell kinyilatkoztatnunk nekünk Krisztust a világnak, amely nem ismeri az Ő együttérző, könyörülő szeretetét. "Amint te küldtél engem e világba - mondta Jézus -, úgy küldtem én is őket e világba." "Én őbennük és Te énbennem- hogy megismerje a világ, hogy Te küldtél engem." (Jn. 17:18, 23) Pál apostol ezt mondja Krisztus tanítványairól: "nyilvánvaló, hogy Krisztus- levele vagytok", "melyet ismer és olvas minden ember" (II. Kor. 3:3, 2). Jézus minden tanítványa által egy levelet küld a világnak. Ha Krisztus követője vagy, akkor levelet küld általad annak a családnak, annak a helységnek és annak az utcának, ahol élsz. A benned lakozó Krisztus szólni akar azok szívéhez, akik nem ismerik Őt. Talán nem olvassák a Bibliát, nem hallják azt a hangot, amely lapjairól szól hozzájuk, nem látják meg Isten szeretetének kinyilatkoztatását cselekedeteiben. De ha te Jézus igaz képviselője vagy, akkor lehet, hogy rajtad keresztül megértenek valamit az Ő jóságából, és arra a meggyőződésre jutnak, hogy szeressék és szolgálják Őt. {SC 115.1}

A keresztényeknek az a hivatásuk, hogy megvilágítsák a menny felé vezető utat. Tükrözniük kell a világ felé azt a világosságot, amely Krisztustól rájuk árad. Életük és jellemük olyan legyen, hogy általuk mások is helyes fogalmat alkothassanak Krisztusról és arról, mit jelent Néki szolgálni. {SC 115.2}

Ha helyesen képviseljük Krisztust, akkor vonzónak fogjuk bemutatni az Ő szolgálatát, minthogy az is. Azok a keresztények, akik borút és szomorúságot halmoznak fel a lelkükben, és ezért zúgolódnak, panaszkodnak, hamis képet tárnak mások elé Istenről és a keresztény életről. Olyan benyomást keltenek, mintha Isten nem örülne annak, ha boldognak látja gyermekeit - ezáltal hamis tanúbizonyságot tesznek menynyei Atyánkról. {SC 116.1}

Sátán diadalittas, amikor bele tudja vinni Isten gyermekeit a hitetlenségbe és a csüggedésbe. Örül, amint látja, hogy bizalmatlanok vagyunk Isten iránt és kétségbe vonjuk az Ő üdvözítő szándékát és hatalmát. Szeret bennünk olyan érzést kelteni, hogy a Gondviselés intézkedései kárunkra vannak. Sátán műve az is, hogy olyan lénynek tünteti fel az Urat, akiből hiányzik az együttérzés és a könyörület. Elferdíti az Isten személyére vonatkozó igazságokat. Téveszmékkel tölti meg az emberek képzeletét. Mi pedig ahelyett, hogy ragaszkodnánk ahhoz az igazsághoz, amit megismertünk a mi mennyei Atyánkra vonatkozóan, túl gyakran megengedjük magunknak, hogy a Sátántól származó téveszmék fészkeljék be magukat gondolatainkba, aminek következtében elveszítjük belé vetett bizalmunkat és zúgolódunk ellene. Sátán állandóan arra törekszik, hogy komornak tüntesse fel a vallásos életet. Úgy akarja bemutatni, mint ami vesződséggel és nehézségekkel van tele, és ha egy keresztény a saját élete által ilyen képet nyújt a vallásosságról, akkor - a hitetlensége által - Sátán hazugságát erősíti meg. {SC 116.2}

Sokan vannak, akik oly módon róják az élet útját, hogy folyvást hibáikkal, kudarcaikkal, csalódásaikkal foglalkoznak, így szívükre szomorúság és csüggedés telepszik. Európai tartózkodásom idején egy asszony, akire szintén ez volt jellemző és éppen mély lehangoltság tartotta a hatalmában, néhány bátorító sort kért tőlem. Elolvastam a levelét, és a következő éjszakán azt álmodtam, hogy egy kertben voltam, és valaki, aki a kert tulajdonosának látszott, végigvezetett a kerti ösvényeken. Én szedtem a virágokat és élveztem az illatukat, az említett asszony azonban, aki álmomban mellettem haladt, felhívta a figyelmemet néhány csúnya, tüskés ágra, amelyek keresztezték az útját. Búsult és szomorkodott. Nem az ösvényen haladt, követve a vezetőt, hanem a tüskék és tövisek között botladozott. "Ó - siránkozott -, hát nem kár, hogy a tövisek tönkreteszik ezt a gyönyörű kertet?" Akkor megszólalt a vezetőnk, és ezt mondta: "Ne törődj a tövisekkel, mert azok csak megsebeznek. Szedd inkább a rózsákat, liliomokat és szegfűket." {SC 116.3}

Nem voltak-e derűs napok életetekben? Nem volt-e néhány olyan időszak, amikor Isten Lelke közelségét érezve örömtől repesett a szívetek? Ha visszalapoztok élettörténetetek fejezeteibe, nem találtok-e néhány kellemes oldalt? És vajon nem szegélyezik végig, mindenütt életetek ösvényét - illatozó virágokhoz hasonlóan - Isten ígéretei? Miért nem engeditek, hogy örömmel töltse be szíveteket ezek szépsége és jó illata? {SC 117.1}

A tövisek és a tüskék csak megsebeznek és elszomorítanak bennünket. Ha mindig csak ezeket a dolgokat gyűjtitek össze a lelketekben és ezeket tárjátok mások elé is, vajon nem nehezítitek-e meg azok haladását, akik mellettetek róják az élet ösvényét, azon túl, hogy lebecsülitek Isten jóságának irántatok való megnyilatkozásait? {SC 117.2}

Nem bölcs dolog összegyűjteni az összes kellemetlen emléket - az összes igazságtalanságot és csalódást - múltbeli életünkből, és ezekről beszélni, ezeket panaszolni, míg csak egészen nyomasztó, elbátortalanító hatásuk alá nem kerülünk. Ha lelketek csüggedt és sötétséggel terhelt, ezzel kizárjátok Isten világosságát a saját lelketekből, mi több, mások életútjára is árnyékot vettek. {SC 117.3}

Adjunk hálát Istennek ajándékaiért. Halmozzuk fel lelkünkben szeretetének áldott bizonyságait, ezekre szegezzük a tekintetünket. Gondoljunk folyvást az ilyen tényekre: Isten Fia elhagyta Atyja trónját, és istenségét levetve emberré lett, hogy kimenthessen minket Sátán hatalmából, hogy érettünk kivívott győzelmével megnyissa előttünk a menny ajtaját, s emberi szemeknek is bepillantást engedjen az Ő dicsősége székhelyére; hogy kinyilatkoztatást adjon nekik istenségének fenségéről. Erről elmélkedjünk: a Megváltó kiemeli az elesett emberi nemzetséget abból a szakadékból, amelybe a bűn taszította, és ismét összekapcsolja a végtelen Istennel; ha kiálltuk az Isten által meghatározott próbát, akkor a mi Szabadítónkban való hitünk által abban a dicsőségben részesülünk, hogy Krisztus igazságába öltözötten megállhatunk Isten trónja előtt. {SC 118.1}

Szégyent hozunk Istenre és megszomorítjuk az Ő Szentlelkét, ha kételkedünk szeretetében és nem bízunk ígéreteiben. Hogy érezné magát egy édesanya, aki egész életét, annak minden erőfeszítését arra áldozta, hogy gyermekei érdekeit és jólétét szolgálja, gyermekei mégis állandóan panaszkodnának rá, mintha nem jól bánna velük? Megtörné a szívét, ha gyermekei mindezek ellenére kétségbe vonnák a szeretetét. Hogy érezné magát bármely szülő, hogy így viszonyulnának hozzá gyermekei? És hogyan tekinthet ránk a mennyei Atya, amikor nem bízunk szeretetében, holott ez a szeretet arra késztette Őt, hogy egyszülött Fiát is odaadta azért, hogy nekünk életünk legyen? Pál apostol így ír erről: "Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?" (Rm. 8:32) Mégis milyen sokan szólnak így - ha nem a szavaikkal, akkor a cselekedeteikkel: "Az Úr ezt nem rám érti. Másokat talán szeret, de engem nem." {SC 118.2}

Mindez igen káros a saját lelketekre nézve, mert minden egyes kételkedő szó, amit kiejtetek, mintegy meghívóul szolgál Sátán kísértései számára, megerősíti bennetek a kételkedésre való hajlamot, és megszomorítja, eltávolítja tőletek a szolgáló angyalokat. Amikor Sátán kísért titeket, vigyázzatok: egyetlen szót se ejtsetek, ami kételyt fejezne ki, vagy sötétséget árasztana. Ha megnyitjátok az ajtót Sátán sugallatai előtt, akkor bizalmatlansággal és lázadó kérdésekkel telik meg a szívetek. És ha ezeknek a rossz érzéseiteknek hangot adtok, akkor nemcsak annyi történik, hogy minden egyes megfogalmazott és kimondott kételkedő szó visszahat rátok magatokra, hanem az ilyen kijelentések mások életében is magvetéssé válnak, és meghozzák a maguk gyümölcsét, úgyhogy a későbbiekben lehetetlenség lesz közömbösíteni vagy ellensúlyozni szavaitok hatását. Ti talán összeszeditek magatokat valamiképpen a kísértések idején, és kimenekedtek Sátán tőréből, mások viszont szavaitok befolyására esetleg nem tudnak majd kiemelkedni abból a hitetlenségből, amit ti sugalltatok nékik. Mennyire fontos, hogy csak olyan dolgokról beszéljünk, amelyek lelki erőt és életet közvetítenek! {SC 119.1}

Angyalok figyelik, hogy milyen tanúbizonyságot tesztek a világ előtt mennybe ment Mesteretekről. Krisztus legyen a társalgásotok központja, aki mindenkor él, hogy a ti közbenjárótok legyen az Atya előtt. Isten dicsérete legyen az ajkatokon és szívetekben, amikor baráti kapcsolatba kerültök valakivel, hogy Jézusra tereljétek a figyelmét. {SC 119.2}

Mindannyiunknak megvannak a magunk próbái, fájdalmakat kell elhordoznunk, kemény küzdelmeket kell vívnunk, hogy ellenálljunk a kísértéseknek. Ne beszéljünk ezekről a gyötrelmekről társainknak, akik csak halandó lények, hanem vigyük mindezt Isten elé imádságunkban. Tegyük életszabálylyá a magunk számára, hogy egyetlen kételkedő vagy csüggesztő szót sem fogunk kiejteni mások előtt. Sokat tehetünk egymásért azzal, ha fényt árasztunk egymás életére, ha a reménység szavaival és a megszentelt vidámság jó hatásával erősítjük meg felebarátainkat a jóra való igyekezetükben. {SC 119.3}

Sok értékes lélek vergődik kísértések súlyos nyomása alatt, csaknem erejüket vesztik már az énnel és a gonoszság hatalmasságaival vívott küzdelmükben. Egy ilyen lelket se bátortalanítsunk el a maga kemény küzdelmében! Ellenkezőleg, inkább vidítsuk fel őt olyan bátorító és reményteljes szavakkal, amelyek erőt adnak neki a további küzdelemhez és az előrehaladáshoz. Ha ezt teszitek, közvetítők lehettek, akik által Krisztus világossága árad rájuk. "Mert közülünk senki sem él önmagának." (Rm. 14:7) Öntudatlan befolyásunkkal bátoríthatunk és megerősíthetünk másokat, de ugyanúgy el is csüggeszthetjük őket, amivel viszont eltaszíthatjuk őket Krisztustól és az Ő igazságától. {SC 120.1}

Sokakban téves elképzelés él Jézus életéről és jelleméről. Úgy gondolják, hogy nem volt benne melegség és derű, csak ridegség, szigorúság és örömtelenség. Sokaknak az egész vallásos tapasztalatát beárnyékolják az efféle borús nézetek. {SC 120.2}

Gyakran hallani, hogy Jézus többször sírt, de sohasem látták mosolyogni. Megváltónk valóban "fájdalmak férfia" volt, ismerte a bánatot, mert nyitva volt a szíve minden emberi nyomorúság, minden emberi jajszó számára. De annak ellenére, hogy csupa önmegtagadás volt az élete, amelyet folytonosan beárnyékolt a fájdalom és a gond, kedélye nem romlott meg. Tekintetéből nem lehetett kiolvasni sem szomorúságot, sem elégedetlenséget; ellenkezőleg, mindenkor békés nyugalom és derű tükröződött rajta. Szíve kimeríthetetlen életforrás volt, és akárhová ment, nyugalmat és békét, örömet és vidámságot vitt magával. {SC 120.3}

Mély komolyság és átható figyelem jellemezte, mégsem volt borús vagy kedvetlen. Komoly célok és szándékok töltik be azok életét is, akik Őt követik. Mélyen átérzik személyes felelősségüket. Életükből száműzik a könnyelműséget, elképzelhetetlen számukra a szilaj mulatozás vagy a nyers tréfálkozás. Jézus vallása a folyóvizek nyugalmához hasonló békét teremt a lélekben. Ez a békesség azonban nem oltja ki az öröm fényét, nem fojtja el a vidámságot, nem árnyékolja be a napfényes, mosolygó arcot. Krisztus nem azért jött, hogy Neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon. Ha az Ő szeretete uralkodik szívünkben, akkor mi is követni fogjuk példáját. {SC 120.4}

Ha állandóan a felszínen tartjuk gondolataikban a mások által elkövetett barátságtalan és igazságtalan tetteket, akkor lehetetlennek tűnik számunkra, hogy úgy szeressük őket, ahogy Krisztus szeretett minket, de ha ehelyett Krisztus irántunk tanúsított, csodálatra méltó szeretete és könyörülete foglalkoztatja a gondolatainkat, akkor ugyanez a lelkület árad ki belőlünk is másokra. Szeretni és tisztelni fogjuk egymást, a hibák és a tökéletlenségek ellenére, amelyeken nem tudunk segíteni azzal, ha folyton ezekre tekintünk. Mellőzzük a magabízást, ápoljuk magunkban az alázatosságot és a türelmes, tapintatos viszonyulást mások hibáihoz. Ez kiöl majd belőlünk mindennemű szűkkeblű önzést, megértővé és nagylelkűvé tesz mások iránt. {SC 121.1}

Így szól a zsoltáríró: "Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj." (Zsolt. 37:3) "Bízzál az Úrban!" Minden napnak megvannak a maga terhei, gondjai és bonyodalmai, és amikor ezekkel találkozunk, milyen könnyen elkezdünk a nehézségeinkről és a próbáinkról beszélni! Annyi szükségtelen gondot veszünk magunkra, oly sok félelemnek és szorongásnak adunk helyt és olyan súlyos aggodalmakat juttatunk kifejezésre, hogy aki mindezt látja és hallja, annak azt kellene feltételeznie, hogy egyáltalán nincs is nekünk egy könyörülő, szerető Megváltónk, aki készségesen meghallgatja kéréseinket, és akinek a segítsége mindig rendelkezésünkre áll a szükség idején.