2026. április 13. HÉTFŐ – 2Kir 2:23-25; 4:1-37 Próféták és királyok - A békesség prófétája
Ide kattintva olvashatod el a mai
szakaszokat: https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/2/80/revidealt-karoli
Saját
olvasótervet is készíthetsz, hogy honnan kezded el olvasni a Bibliát és vele
párhuzamosan az Ellen White írásokat, de, ha velünk tartasz és együtt haladsz
csoportunkkal, minden nap megkapod az adott szakaszra utaló linket.
Ha saját ütemben szeretnél olvasni, vagy egyszerűen meg szeretnéd tudni, hogy bizonyos bibliai szakaszhoz mit írt Ellen White, ezen a linken meg tudod tenni: https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv
Azoknak, akik a régi rendszer
szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott
fejezethez írt magyarázatot:
https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2019/10/higgyetek-az-o-profetainak-oktober-9.html
|
2Kir 2:23-25; 4:1-37 |
Ellen White idézetek – Próféták és
királyok A békesség prófétája |
|
2Kir 2:23-25 23. Azután fölment onnan Bételbe. Amikor
az úton fölfelé ment, gyermekek jöttek ki a városból, akik így csúfolták:
Menj föl, kopasz, menj föl, kopasz! 24. Erre ő hátratekintve meglátta és
megátkozta őket az ÚR nevében; és az erdőből két nőstény medve jött ki, és
szétszaggatott közülük negyvenkét gyermeket. 25. Azután fölment onnan a Karmelhegyre,
onnan pedig visszatért Samáriába. 4:1-37 1. A prófétafiak feleségei közül egy
asszony így kiáltott Elizeusnak: Szolgád, az én férjem meghalt. Te tudod,
hogy szolgád félte az URat. Most pedig eljött a hitelező, hogy elvigye mind a
két gyermekemet, hogy szolgái legyenek. 2. Elizeus megkérdezte: Mit tehetek
érted? Mondd meg nekem, mi van a házadban! Ő így szólt: Nincsen egyéb
szolgálóleányod házában, csak egy korsó olaj. 3. Elizeus azt mondta: Menj el, kérj
minden szomszédodtól üres edényeket, de ne keveset. 4. Menj be, és zárkózzál be a fiaiddal,
és tölts az olajból mindegyik edénybe, és a tele edényt állítsd félre. 5. Az asszony elment, bezárkózott
fiaival, és azok hordták neki az edényeket, ő maga pedig csak töltögetett. 6. Amikor megtöltötte az edényeket,
mondta a fiának: Hozz ide még egy edényt! Ő így felelt: Nincs több edény.
Ekkor megállt az olaj. 7. Az asszony elment, és elbeszélte ezt
Isten emberének. Ő pedig azt mondta: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki
a hiteleződet. Te pedig és a fiaid éljetek a maradékából. 8. Ebben az időben történt, hogy Elizeus
Súnémba ment. Volt ott egy jómódú asszony, aki marasztalta, hogy nála egyék.
Ezért amikor csak arra járt, betért oda, hogy egyék. 9. És mondta az asszony a férjének: Íme,
úgy veszem észre, hogy ez az Isten embere, aki szüntelen erre szokott járni,
szent ember. 10. Kérlek, csináljunk egy kicsiny felső
szobát, és tegyünk abba neki egy ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy
amikor hozzánk jön, betérhessen oda. 11. Egy napon az történt, hogy odament
Elizeus, megszállt a felső szobában, és megpihent ott. 12. Majd ezt mondta szolgájának,
Géhazinak: Hívd ide azt a súnémi asszonyt. Az odahívta őt, és az megállt
előtte. 13. Elizeus így szólt a szolgájának:
Mondd meg neki: Íme, nagyon szorgosan gondoskodsz rólunk, mit kívánsz, hogy
cselekedjem veled? Nincs-e valami mondanivalód a király előtt vagy a hadsereg
fővezére előtt? De ő így felelt: Békességben lakom népem körében. 14. Elizeus azt mondta: Mégis, mit
lehetne tenni érte? Géhazi így válaszolt: Nincs fia, és a férje idős. 15. Erre azt mondta: Hívd ide! És amikor
odahívta, megállt az ajtóban. 16. Akkor azt mondta Elizeus: Egy év
múlva ilyenkor fiút fogsz ölelni. Ő ezt mondta: Ugyan, édes uram, Isten
embere, ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak! 17. És fogant az az asszony, és fiút
szült abban az időben, amelyet Elizeus mondott. 18. De mikor megnőtt a gyermek, az
történt, hogy egy napon kiment apjához, az aratókhoz, 19. és egyszer csak ezt mondta az
apjának: Jaj, a fejem, jaj, a fejem! Erre azt mondta az apja a szolgának:
Vidd el őt az anyjához! 20. Az föl is vette, elvitte az anyjához,
és ő az ölében tartotta délig, akkor meghalt. 21. Fölment az asszony, és Isten
emberének az ágyára tette őt, bezárta az ajtót, és kijött onnan. 22. Majd hívatta a férjét, és azt mondta:
Kérlek, küldj ide nekem egy szolgát és egy szamarat, hadd menjek el gyorsan
az Isten emberéhez, mindjárt hazajövök. 23. Ő megkérdezte: Miért mész hozzá? Ma
nincs sem újhold, sem szombat. Így felelt: Csak bízd rám! 24. Majd megnyergelte a szamarat, és azt
mondta a szolgának: Hajtsd és siess, ne lassíts a haladásban, csak ha szólok
neked. 25. Elment tehát, és eljutott Isten
emberéhez a Karmel-hegyre. Amikor távolról meglátta őt Isten embere, azt
mondta Géhazinak, a szolgájának: Íme, a súnémi asszony jön! 26. Kérlek, fuss eléje, és kérdezd meg
tőle, hogy békességben van-e ő is, férje is, és a gyermeke is! Az asszony így
felelt: Békességben! 27. Mikor pedig az Isten emberéhez jutott
a hegyre, átkarolta a lábát. Géhazi odalépett, hogy félretolja őt, de Isten
embere így szólt: Hagyj békét neki, mert megkeseredett a szíve, de az ÚR
eltitkolta tőlem, és nem jelentette ki nekem. 28. Az asszony azt mondta: Vajon én
kértem-e fiút az én uramtól? Nem mondtam-e neked: ne hitegess engem? 29. Elizeus akkor így szólt Géhazinak:
Övezd föl derekadat, vedd kezedbe a botomat, és menj el. Ha valakivel
találkozol, ne köszönj neki, és ha valaki neked köszön, ne válaszolj! Tedd
botomat a gyermek arcára. 30. De a gyermek anyja azt mondta: Él az
ÚR és a te lelked, hogy nem hagylak el. Ekkor Elizeus fölkelt, és követte az
asszonyt. 31. Géhazi pedig már előbb elment
előttük, és a botot a gyermek arcára tette, de az nem szólalt meg, és nem is
tért eszméletre. Visszatért tehát Elizeushoz, és jelentette neki: Nem támadt
föl a gyermek. 32. Ekkor Elizeus bement a házba, és íme,
a gyermek ott feküdt holtan az ágyán. 33. Mikor bement, rázárta az ajtót magára
és a gyermekre, és könyörgött az ÚRhoz. 34. Majd föllépett az ágyra, a gyermekre
borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette; ráborult,
és megmelegedett a gyermek teste. 35. Azután fölállt, és egyszer végigment
a házon oda-vissza, majd újra odalépett, és ráhajolt. Ekkor a gyermek
tüsszentett hétszer, és fölnyitotta a szemét. 36. Ő pedig odahívta Géhazit, és azt
mondta: Hívd ide a súnémi asszonyt! Az odahívta, és amikor odament hozzá, így
szólt: Vedd a fiadat! 37. Az asszony odamenve a lábához esett,
földre borult, azután vette a fiát, és kiment. |
Elizeus prófétai működése bizonyos
vonatkozásokban nagyon különbözött Illés munkájától. Illésre a kárhoztatás és
ítélet üzenetét bízta Isten. A próféta bátran dorgált. A királyt és a népet
bűnös útjuk elhagyására szólította. Elizeusnak békésebb küldetése volt.
Építenie és erősítenie kellett azt a munkát, amelyet Illés elkezdett;
tanítani a népet az Úr útjára. Az ihletett ige szerint személyes kapcsolatba
lépett a néppel. Prófétaifjak vették körül. Csodái és szolgálata által
gyógyulást és örömet hozott. {PK 235.1} Elizeus szelíd és kedves ember volt, de
szigorú is tudott lenni. Ezt a bétheli úton tanúsított eljárása mutatja,
amikor a városból kijövő gonosz fiatalok csúfolódtak vele. Ezek az ifjak
hallottak Illés mennybemeneteléről, és ebből az ünnepélyes eseményből gúnyt
űztek. Ezt mondták Elizeusnak: „Menj föl, kopasz! Menj föl, kopasz!”
Gúnyolódó szavaikat hallva a próféta hátrafordult és a mindenható Isten
sugallatára megátkozta őket. A rettenetes büntetés Istentől származott.
„Ekkor két medve jött ki az erdőből, és szétszaggatott közülük negyvenkét
gyermeket” (2Kir 2:23–24). {PK 235.2} Ha Elizeus figyelmen kívül hagyta volna a
gúnyolódást, a gyülevész nép továbbra is csúfolta és sértegette volna.
Küldetése pedig – a tanítás és mentés a súlyos nemzeti vész idején – kudarcot
vallhatott volna. Ez az egyetlen eset, amikor félelmes szigort alkalmazott,
elég volt ahhoz, hogy egész életében tiszteletet keltsen. Ötven éven át járt
ki és be Béthel kapuján és szerte az országban városról városra tétlen,
faragatlan, léha fiatalok között haladt át, de senki sem gúnyolta, senki sem
becsülte le a magasságos Isten prófétájaként kapott képességeit. {PK
236.1} A kedvességnek is van határa. A
tekintélyt határozott szigorral kell őrizni, különben sokan gúnyolódnak rajta
és semmibe veszik. A szülők és a gyámok az úgynevezett féltő szeretettel,
becézéssel és engedékenységgel árthatnak legtöbbet a gyermekeknek. Minden
családban szükség van erélyre, szabályokra és határozott követelményekre. {PK
236.2} A tiszteletadás – ami nagyon hiányzott az
Elizeust csúfoló fiatalokból – olyan kegyelmi ajándék, amelyet gondosan
ápolni kell. Minden gyermeket meg kell tanítani az Isten iránti őszinte
tiszteletre. Sohasem szabad Isten nevét felelőtlenül vagy meggondolatlanul
kimondani. Az angyalok eltakarják arcukat, amikor Isten nevét kiejtik.
Nekünk, elbukott bűnös embereknek, mily tisztelettel kellene ajkunkra vennünk
nevét! {PK 236.3} Tiszteletet kell tanúsítanunk Isten
képviselői – a lelkészek, tanítók és szülők – iránt, akik Isten nevében
szólnak és cselekednek. Az irántuk tanúsított tisztelettel Istent dicsőítjük
meg. {PK 237.1} Mindenkinek gyakorolnia kell az
udvariasságot, amely szintén a Lélek egyik kegyelmi ajándéka. Az udvariasság
csiszolja természetünket. Nélküle ridegek vagyunk és eldurvulunk. Nem
tanultak Jézustól azok, akik – jóllehet Krisztus követőinek vallják magukat –
gorombák, barátságtalanok és udvariatlanok. Talán nem kell őszinteségüket
kétségbe vonni és becsületességüket megkérdőjelezni, de az őszinteséggel és
becsületességgel nem lehet jóvátenni a ridegséget és udvariatlanságot. {PK
237.2} Elizeust jóindulatáról, amely arra
képesítette, hogy hathatósan befolyásolja sok ember életét Izráelben,
tanúskodik az a történet, amely egy súnemi családhoz fűződő baráti
kapcsolatát mondja el. Miközben járta az országot, Súnembe is eljutott. „Volt
ott egy jómódú asszony, aki marasztalni szokta őt, hogy ott egyék.” A ház
asszonya felismerte, hogy Elizeus „Isten szent embere”, és ezt mondta
férjének: „Építsünk neki egy kis felső szobát, tegyünk bele neki ágyat,
asztalt, széket és mécsest, hogy ott szálljon meg, amikor hozzánk jön!” (2Kir
4:8–10). Elizeus gyakran betért ide, és hálás volt a nyugalomért, a békéért.
Isten sem hagyta figyelmen kívül e gyermektelen asszony kedvességét. Az Úr
megjutalmazta vendégszeretetét, és fiúgyermekkel ajándékozta meg. {PK
237.3} Múltak az évek. A gyermek elég idős lett
ahhoz, hogy kint lehetett a mezőn az aratókkal. Egy nap a hőségtől napszúrást
kapott. „Egyszer csak azt mondta az apjának: Jaj a fejem, a fejem!” Az apa
elküldte egy fiúval a gyermeket az anyjához: „föl is vette, és elvitte az
anyjához; annak a térdén feküdt délig, akkor meghalt. Az anya fölment, és
lefektette az Isten emberének az ágyára, rázárta az ajtót, és elment.” {PK
238.1} A súnemita asszony fájdalmában
elhatározta, hogy Elizeushoz fordul segítségért. A próféta akkor Kármel
hegyén volt. Az asszony szolgája kíséretében azonnal útnak indult. „Amikor az
Isten embere távolról meglátta őt, így szólt Géhazihoz, a szolgájához: Nézd
csak, az ott a súnémi asszony! Fuss eléje, és kérdezd meg, hogy jól van-e ő,
jól van-e a férje, és jól van-e a gyermeke?” A szolga úgy cselekedett, ahogy
Elizeus parancsolta, de a lesújtott anya csak akkor mondta el bánatát, amikor
odaérkezett az Isten emberéhez. Amikor Elizeus meghallotta, hogy milyen
veszteség érte az asszonyt, megparancsolta Géházinak: „Övezd fel derekadat,
vedd kezedbe a botomat, és menj el! Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki,
és ha valaki neked köszön, ne válaszolj! Tedd a botomat a fiú arcára!” {PK
238.2} Az anya azonban nem nyugodott meg addig,
amíg Elizeus maga el nem ment vele. „Az élő Úrra és a te életedre mondom,
hogy nem hagylak itt – mondta. Elindult tehát Elizeus, és ment az asszony
után. Géhazi már előttük elment, és a botot a fiú arcára tette, de az nem
szólt és nem eszmélt. Visszatért tehát Elizeushoz, és jelentette neki, hogy
nem ébredt fel a fiú.” {PK 238.3} Amikor a házhoz értek, Elizeus bement a
szobába, amelyben a gyermek feküdt. „Bement, bezárta kettőjük mögött az
ajtót, és imádkozott az Úrhoz. Majd fellépett az ágyra, odafeküdt a gyermek
mellé, és rátette száját a szájára, szemét a szemére, tenyerét a tenyerére.
Ahogy így ráhajolt, fölmelegedett a gyermek teste. Azután néhányszor föl-alá
járt a házban, majd ismét odalépett, és föléje hajolt. Ekkor a fiú
tüsszentett hétszer egymásután, és felnyitotta a szemét.” {PK 239.1} {PK 239.2} Így jutalmazta meg Isten az asszony
hitét. Krisztus a nagy Élet-adó, visszaadta fiát. Hasonlóképpen jutalmazza
meg hűségeseit, amikor eljövetelekor a halál elveszti fullánkját és Krisztus
elveszi a sír hatalmát. Akkor visszaadja szolgáinak a gyermekeket, akiket a
halál elvett tőlük. „Ezt mondja az Úr: Hangos jajgatás hallatszik Rámában, és
keserves sírás: Ráhel siratja fiait, nem tud megvigasztalódni, hogy nincsenek
többé fiai. Ezt mondja az Úr: Hagyd abba a hangos sírást, ne könnyezzenek
szemeid! Mert meglesz szenvedésed jutalma... visszatérnek fiaid az ellenség
földjéről. Reménykedhetsz a jövőben – így szól az Úr –, mert visszatérnek
fiaid hazájukba” (Jer 31:15–17). {PK 239.3} Jézus az örökkévalóság reménységét
kínálva vigaszt nyújt a halottak miatti bánatunkban: „Kiváltom őket a holtak
hazájából, megváltom őket a haláltól. Hol van a tövised, halál? Hol a
fullánkod, holtak hazája?” (Hós 13:14.) „Én vagyok... az élő: halott voltam,
de élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” (Jel
1:18). „Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten
harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a
Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt
elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral
leszünk” (1Thessz 4:16–17). {PK 240.1} Elizeus, a Megváltóhoz hasonlóan, akinek
előképe volt, az emberek közötti szolgálatában a gyógyítás munkáját
összekapcsolta a tanítással. Hosszú és eredményes munkásságában mindig
odaadóan és fáradhatatlanul támogatta és segítette a prófétaiskolák által végzett
fontos nevelési munkát. Tanította az összegyűlt fiatalok lelkes csoportjait,
a Szentlélek pedig mélységesen érintette szívüket. Isten így hitelesítette a
tanításokat és időnként más, félreérthetetlen bizonyítékkal is erősítette
Elizeusnak, mint Jahve szolgájának tekintélyét. {PK 240.2} A Gilgálban alapított iskolában tett
egyik látogatása alkalmával meggyógyította a mérgezett főzeléket. „...éhínség
volt az országban. A prófétatanítványok ott ültek előtte, ő pedig így szólt a
szolgájához: Tedd föl a nagy fazekat, és főzz valami főzeléket a
prófétatanítványoknak! Egyikük kiment a mezőre, hogy valamilyen zöldségfélét
szedjen. Talált is a mezőn egy indás növényt, és teleszedte a ruháját
vadtökkel. Hazaérve belevagdalta a fazékba főzeléknek, mert nem tudták, mi
az. Azután kimerítették a férfiaknak, hogy egyenek; de amikor enni kezdtek a
főzelékből, így kiáltottak föl: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem
tudták megenni. Akkor ezt mondta: Hozzatok lisztet! Beledobta azt a fazékba,
és így szólt: Merítsd ki a népnek, hadd egyenek! Akkor már nem volt semmi
rossz a fazékban” (2Kir 4:38–41). |
