2026. október 22. CSÜTÖRTÖK – Jézushoz vezető út – Az ima: magasztos kiváltságunk

2026. október 22. CSÜTÖRTÖK – Jézushoz vezető út – Az ima: magasztos kiváltságunk

Egy Hang – Egy Személy

 

– JÉZUS

 

Nemsokára az Újszövetséget kezdjük el közösen olvasni, ami teljesen összhangban van a OneVoice27       kezdeményezéssel, amelynek keretén belül Jézus és az Ő szolgálata kerül középpontba.

Addig is ráhangolódásként egy nagyon szép könyvet fogunk együtt olvasni, a Jézushoz vezető út című könyvet.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/12/revidealt-karoli 

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-11.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Jézushoz vezető út - Az ima: magasztos kiváltságunk

Isten szól hozzánk a természet által, a kinyilatkoztatás által, gondviselése által, Szentlelkének befolyása által. Mindez azonban még nem elegendő az Isten és ember közötti személyes kapcsolat kialakulásához. Nekünk is ki kell öntenünk szívünket Isten előtt. Akkor nyerhetünk csak lelki életet és erőt, ha valósággal érintkezésbe lépünk mennyei Atyánkkal. Gondolataink vonzódhatnak hozzá, elmélkedhetünk műveiről, kegyelméről és áldásairól - de ez még mindig nem a szó teljes értelmében vett közösség. Életünk dolgairól is beszélgetnünk kell Istennel. {SC 93.1}

Imádkozni annyit jelent, mint megnyitni szívünket Isten előtt mint barátunk előtt. Nem azért van erre szükség, hogy Isten megtudja, kik vagyunk, hanem azért, hogy mi váljunk alkalmassá arra, hogy befogadjuk tanácsait. Az imádság nem Istent hozza le hozzánk, hanem minket emel fel Őhozzá. {SC 93.2}

Amikor Jézus a földön járt, oktatta tanítványait, hogyan imádkozzanak. Arra tanította őket, tárják Isten elé mindennapi szükségleteiket, és hogy vessék rá minden gondjukat (Zsolt. 55:23). A nekik adott ígéret, hogy a könyörgéseik meghallgatásra találnak, számunkra is biztosíték. {SC 93.3}

Jézus maga is gyakran imádkozott földi élete folyamán. Megváltónk azonosította magát a mi emberi szükségleteinkkel és gyengeségeinkkel. Azért esedezett és könyörgött, hogy új erőtartalékokat nyerjen Atyjától, hogy ennek nyomán felvértezve léphessen a kötelességteljesítés és a próbák mezejére. Jézus minden tekintetben példakép számunkra. Testvérünk erőtlenségeinkben, mert "megkísértetett mindenben, hozzánk hasonlóan" (Zsid. 4:15). De bűntelen lévén, természete visszariadt a gonosztól, hűséges és állhatatos volt mindazokban a lelki küzdelmekben és gyötrelmekben, amelyeket a bűn világában viselt. Emberi mivolta szükségletté és kiváltsággá tette számára az imádkozást. Vigasztalást és örömet talált az Atyával való közösségben. Ha az emberiség Megváltója, Isten Fia szükségesnek érezte az imát, mennyivel inkább éreznünk kellene nekünk, erőtlen, bűnre hajló halandóknak, hogy állandó, buzgó imádkozásra van szükségünk. {SC 93.4}

Mennyei Atyánk várja, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy igyunk a határtalan szeretet forrásából. Érthetetlen, hogy olyan keveset imádkozunk! Isten készséges arra, hogy meghallgassa gyermekei imáját, a legkisebbekét is, mi pedig mégis oly nyilvánvalóan vonakodunk Isten elé tárni szükségleteinket! Mit gondolnak vajon a mennyei angyalok rólunk, szegény, segítségre szoruló, kísértéseknek kitett emberi lényekről, hogy oly keveset imádkozunk és oly csekély hitet tanúsítunk, noha Isten szívének végtelen szeretetével vágyakozik arra, hogy segítségünkre legyen, és kész többet adni nekünk, mint amit kérni vagy elgondolni képesek vagyunk. Az angyalok boldogan hajtanak fejet Isten előtt, és szeretnek az Ő közelségében lenni, a legmagasabbrendű örömnek tekintik a vele való közösséget. A föld gyermekei azonban - akiknek olyan nagy szükségük van arra a segítségre, amit egyedül csak Isten adhat meg nekik - láthatóan jól megvannak Lelkének világossága, az Ő társasága és jelenléte nélkül. {SC 94.1}

A Gonosz sötétsége zárja körül azokat, akik elhanyagolják az imát. Bűnre csábítják őket az Ellenség kísértő sugallatai. Mindez azért történhet meg, mert nem élnek azzal a kiváltsággal, amelyet Isten adott nekik, hogy találkozzanak és beszélgessenek vele az imádság idején. Miért is vonakodunk annyira az imádkozástól, holott az ima kulcs a hit kezében, amely megnyithatja előttünk a menny tárházát, a Mindenható kincseinek kifogyhatatlan erő- és segélyforrását? A szüntelen ima és a gondos vigyázás híján azonban abban a veszélyben forgunk, hogy megerősödik bennünk a vigyázatlanság, és letérünk az egyenes ösvényről. Az Ellenség törekvése folyvást arra irányul, hogy eltorlaszolja számunkra a kegyelem királyi székéhez vezető utat, nehogy kegyelmet és erőt nyerjünk a kísértésekkel szembeni ellenálláshoz a komoly könyörgés és hit útján. {SC 94.2}

Léteznek bizonyos feltételek, amelyeknek a betöltése mellett biztosak lehetünk abban, hogy Isten meghallgatja imánkat, és választ ad rá. E feltételek között az egyik legelső: éreznünk kell, hogy szükségünk van Isten segítségére. Ilyen ígéretet adott nekünk: "Vizet öntök a szomjúhozóra és folyóvizeket a szárazra." (Ésa. 44:3) Akik "éhezik és szomjúhozzák az igazságot", vagyis akik vágyakoznak Isten után, azok biztosan "megelégíttetnek" (Mt. 5:6). Szívünknek meg kell nyílnia a Lélek befolyása előtt, mert enélkül nem tudjuk befogadni Isten áldásait. {SC 95.1}

Nagy szükségünk önmagában érv, ez szól a legékesebben könyörgésünk mellett. De keresnünk kell az Urat ahhoz, hogy megadhassa nekünk azt, amire szükségünk van. Ő maga mondja: "Kérjetek és adatik néktek." (Mt. 7:7) Továbbá: "Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?" (Rm. 8:32) {SC 95.2}

Ha elnézően megtűrjük a gonoszt szívünkben, ha bármely felismert bűnünkhöz ragaszkodunk, akkor az Úr nem hallgat meg minket. A bűnbánó és töredelmes lélek imáját azonban mindenkor elfogadja (Zsolt. 51:19). Ha minden felismert bűnünket rendeztük, akkor bízhatunk abban, hogy Isten meghallgatja könyörgésünket. A saját jó cselekedeteink sohasem fognak az Ő kegyelmébe ajánlani minket. Krisztus érdeme ment meg, az Ő vére mos tisztára. A mi részünk az, hogy eleget tegyünk a feltételeknek, amelyeknek a betöltése esetén Isten elfogadhat bennünket. {SC 95.3}

Az eredményes imádkozás másik fontos eleme a hit. "Aki Isten elé járul, annak hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt szorgalmasan keresik." (Zsid. 11:6) Jézus ezt mondta tanítványainak: "Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy megnyeritek, és meglesz az nektek." (Mk. 11:24) Szaván fogjuk-e Istent? {SC 96.1}

Az ígéret átfogó és korlátlan, és hű az, aki az ígéretet tette. Ha nem kapjuk meg, amit kértünk, és akkor, amikor kérjük, továbbra is hinnünk kell, hogy az Úr hallotta imádságunkat és választ ad majd rá. Mi emberek oly könnyen tévedünk és olyannyira rövidlátóak vagyunk, hogy sokszor olyan dolgokat kérünk, amelyek nem lennének áldásunkra. Ezért mennyei Atyánk - éppen szeretete folytán - sokszor úgy válaszol imádságunkra, hogy azt adja meg, ami a leginkább javunkra válik, amit mi magunk is kívánnánk magunknak, ha menynyei fényben és a maga valóságában láthatnánk az összes tényt és körülményt. Ha látszólag nem kapunk is választ imádságunkra, akkor is bíznunk kell Isten ígéretében. Bizonyos, hogy a válasz megérkezik a kellő időben, és az is, hogy azt az áldást nyerjük el, amelyre a leginkább szükségünk van. Elbizakodottság azt állítani, hogy Isten minden esetben azon a módon felel imánkra, ahogy mi ezt óhajtjuk, illetve, hogy pontosan azt adja meg nekünk, amit mi kívánunk. Isten sokkal bölcsebb annál, hogy tévedjen, és sokkal jobb annál, hogy megvonja a jót azoktól, akik ártatlanul élnek (Zsolt. 84:12). Ne féljetek hát bízni benne, annak ellenére is, hogy nem tapasztaljátok azonnal imátok meghallgatását. Erre a biztos ígéretre támaszkodjatok: "Kérjetek, és adatik néktek." {SC 96.2}

Ha hit helyett kétségeinkre és félelmeinkre hallgatunk, vagy előbb megpróbáljuk mindazt megoldani, amit nem láthatunk világosan, akkor egyre csak nő és mélyül majd bennünk a zavar és a tanácstalanság. Ám ha Istenhez megyünk segítségre szorultságunk és tőle való függésünk tudatában úgy, amint vagyunk, és alázatos, bízó hittel elé tárjuk szükségleteinket - Őelé, akinek a tudása végtelen, aki mindent lát a teremtett mindenségben, és aki mindeneket igazgat akarata szava által -, Ő meghallgathatja és meg is hallgatja kiáltásunkat, és világosságot gyújt szívünkben. Az őszinte ima a végtelen Isten értelmével kapcsol össze minket. Lehetséges, hogy az ima idején semmilyen látható bizonyítékot nem nyerünk afelől, hogy Isten együttérzése és szeretete felénk fordult, mégis ez történik. Külsőleg tapasztalhatóan nem éljük át, hogy megérintett bennünket, mégis rajtunk nyugtatja kezét gyengéd, szánó, szeretetteljes érintéssel. {SC 96.3}

Amikor Istenhez jövünk, hogy kegyelmet és áldást kérjünk tőle, szükséges, hogy a szeretet és a megbocsátás lelkülete töltse be szívünket egymás iránt. Hogy is kérhetnénk, hogy "bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek", ha eközben megengedjük magunknak a kérlelhetetlen, engesztelhetetlen lelkületet? Ha azt akarjuk, hogy Isten meghallgassa imánkat, akkor nekünk is meg kell bocsátanunk egymásnak, mégpedig ugyanúgy és ugyanolyan mértékben, mint ahogy mi igényeljük tőle, hogy megbocsássa bűneinket. {SC 97.1}

Az imádságban való állhatatosság szintén a meghallgatás feltétele. Ha növekedni akarunk hitben és tapasztalatban, akkor mindig imádkoznunk kell. "Állhatatosaknak kell lennünk a könyörgésben", ki kell tartanunk, "vigyázva abban hálaadással" (Rm. 12:12; Kol. 4:2). Péter apostol is buzdítja a hívőket: "Legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok!" (I. Pt. 4:7) Pál apostol így biztat: "Imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat Isten előtt." (Fil. 4:6) "Ti pedig, szeretteim - mondja Júdás apostol -, imádkozván a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében." (Júd. 20-21) A szüntelen ima nem más, mint a lélek szakadatlan, háborítatlan közössége Istennel, amely által Tőle származó élet árad, melynek nyomán belőlünk is a szentség és a tisztaság folyama árad ki és tér vissza Istenhez. {SC 97.2}

Szükséges, hogy komolyan, elszántan akarjunk imádkozni. Ne engedjük meg, hogy bármi is visszatartson minket az imádkozástól. Tegyünk meg minden tőlünk telhető erőfeszítést annak érdekében, hogy állandóan nyitva tartsuk az élő kapcsolat útját tulajdon lelkünk és Jézus között. Ragadjunk meg minden alkalmat, amikor elvonulhatunk az imádkozás szokott helyére. Akik valóban keresik az Istennel való közösséget, azokat mindig ott látjuk az ima-összejöveteleken is, mert hűségesen végzik kötelességüket és komolyan sóvárognak arra, hogy mindabban az áldásban részesüljenek, amit csak elnyerhetnek. Ezért felhasználnak minden kínálkozó alkalmat, jelen vannak mindenütt, ahol magukba fogadhatják a mennyből származó világosság sugarait. {SC 98.1}

Gyakorolnunk kell az imádságot a családi körben is, de különösképpen fontos, hogy ne hanyagoljuk el a titkos imát, mert ez a lélek élete. Lehetetlenség, hogy jól legyen dolga a lelkünknek, ha mellőzzük az egyéni imádkozást. A családi körben való imádkozás vagy a nyilvános imaórák nem elegendőek önmagukban. Egyedüllétben kell megnyitnunk lelkünket Isten mindent látó, figyelő tekintete előtt. A titkos imát csak az imameghallgató Isten hallja. Kíváncsi fül nem lehet a tanúja annak, amikor Őreá vetjük lelkünk terhét könyörgésünkben. A titkos ima idején lelkünk mentes a környezet befolyásától, mentes mindennemű izgalomtól. Nyugodtan, mégis buzgó igyekezettel törekszünk arra, hogy Isten jelenlétébe emelkedjünk. Szívet átmelegítő és maradandó lesz az a befolyás, amely ránk árad Tőle, aki "titkon néz", és akinek a füle mindig nyitott a szív mélyéből fakadó imádságok meghallására. Nyugodt, egyszerű hit által tarthatjuk fenn a lelki kapcsolatot Istennel. Magunkba fogadhatjuk a mennyei világosság sugarait, hogy megerősítsenek és megtartsanak minket a Sátánnal folytatott küzdelemben. Isten a mi erősségünk. {SC 98.2}

Imádkozzatok belső szobátokban, és napi munkátok közben gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Ily módon járt Istennel Énok is. Amiképpen a jó illatú füst Isten kegyelmi trónusa elé szállt az ószövetségi szentély szolgálatában, úgy jutnak Istenhez e hangtalan imádságok is. Aki így támaszkodik Istenre, azt soha nem győzheti le az Ellenség. {SC 98.3}

Nem létezik olyan hely vagy idő, ami alkalmatlan lenne arra, hogy Istenhez folyamodjunk könyörgésünkkel. Semmi sem akadályozhat meg minket abban, hogy komoly, áhítatos vágyakozással Istenhez emeljük szívünket. Az utca forgatagában vagy munkahelyi elfoglaltságaink közepette is felfohászkodhatunk Istenhez, és könyöröghetünk a mennyei vezetésért, mint ahogyan Nehémiás is cselekedte, amikor Artaxerxes király elé terjesztette kérelmét (Neh. 2:4). Bárhol legyünk is, alkalmat találhatunk az Istennel való titkos érintkezésre. Állandóan nyitva kell lennie szívünk ajtajának, folyvást érvényben kell tartanunk a meghívást, amellyel kérjük Jézust, hogy jöjjön és lakozzék szívünkben mennyei vendégként. {SC 99.1}

Fertőzött, romlott légkör vehet körül bennünket, mégsem kell azt belélegeznünk, mert megvan a lehetőségünk arra, hogy a menny tiszta levegőjét szívjuk. Ha lelkünk az őszinte imádság útján Isten jelenlétébe emelkedik, ezzel bezárhatunk minden ajtót a tisztátalan képzelgések, a szentségtelen gondolatok előtt. Ha nyitva tartjuk szívünket az Istentől jövő áldás és mennyei támogatás befogadására, akkor a földinél szentebb környezetben fogunk élni, mert állandósul a mennyel való közösségünk.

 

2026. október 21. SZERDA – Jézushoz vezető út – Isten ismerete

2026. október 21. SZERDA – Jézushoz vezető út – Isten ismerete

Egy Hang – Egy Személy

 

– JÉZUS

Nemsokára az Újszövetséget kezdjük el közösen olvasni, ami teljesen összhangban van a OneVoice27       kezdeményezéssel, amelynek keretén belül Jézus és az Ő szolgálata kerül középpontba. 

Addig is ráhangolódásként egy nagyon szép könyvet fogunk együtt olvasni, a Jézushoz vezető út című könyvet.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/11/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-10.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

Jézushoz vezető út - Isten ismerete

Isten sokféleképpen törekszik megismertetni magát velünk és közösségbe vonni minket önmagával. A természet szüntelenül szól hozzánk. Akiknek nyitott a szívük, azokra mélyen hat az Isten kezének munkáin keresztül megnyilatkozó szeretet és dicsőség. A halló fül meghallja és megérti a természet dolgai által közvetített isteni üzenetet. A zöld mezők, a fenséges fák, a bimbók és a virágok, az átvonuló felhők, a záporeső, a csobogó patak, a csillagos ég - mind a szívünkhöz beszélnek, és arra késztetnek bennünket, hogy ismerjük meg Őt, aki mindezeket alkotta. {SC 85.1}

Megváltónk a természet jelenségeihez kapcsolta értékes tanításait. A fák, a madarak, a völgyek virágai, a dombok és tavak, a fenséges égbolt csakúgy, mint a mindennapi élet eseményei és körülményei az igazság igéjével szövődtek össze tanításai nyomán. Így életünk fáradságos munkái és elfoglaltságai közepette is gyakran felidéződhetnek emlékezetünkben az Ő ajkáról elhangzott beszédek. {SC 85.2}

Isten azt akarja, hogy mi, az Ő gyermekei, teremtményei értékeljük és élvezzük azt az egyszerű, csendes szépséget, amellyel földi otthonunkat feldíszítette. Isten szereti a szépet, és mindenekfelett a jellem szépségében gyönyörködik. Az a vágya, hogy a virágok csendes erényéhez hasonló egyszerűség, szépség és tisztaság fejlődjék ki bennünk. {SC 85.3}

Isten teremtett művei értékes tanításokat közvetítenek nekünk az engedelmességről és a bizalomról, ha odafigyelünk rájuk. A természet világában, a csillagoktól kezdve - amelyek korszakokon át folyvást róják nyomtalan pályájukat a végtelen térben - a legkisebb atomig minden engedelmeskedik a Teremtő akaratának. Isten pedig mindenről gondot visel, mindent fenntart, amit teremtett. A kis barna verébre, amely félelem nélkül csicsergi szerény énekét, ugyanaz a Valaki visel gondot, aki a számtalan világot is fenntartja a végtelen mindenségben. Amikor az ember napi küzdelmes munkájára indul vagy imádságba merül, amikor éjszakai álomra hajtja a fejét, vagy amikor felkel reggel, amikor a gazdag ember ünnepel a palotájában, vagy a szegény ember maga köré gyűjti gyermekeit egyszerű asztalához, a mennyei Atya mindezt gyengéd figyelemmel kíséri. Egyetlen könnycsepp sem gördülhet le, amit Ő észre ne venne, egyetlen mosoly sem kerüli el tekintetét. {SC 85.4}

Ha igazán hinnénk ezt, összes szükségtelen aggodalmaskodásunk megszűnnék. Életünk nem lenne tele annyi csalódással, mert mindent - a kis dolgokat éppúgy, mint a nagyokat - Isten kezébe tennénk le, akit nem ejt zavarba a gondok sokfélesége, aki nem roskad össze ezek súlya alatt. Akkor olyan lelki nyugalmat élvezhetnénk, amelyet sokan régóta nélkülöznek. {SC 86.1}

Amikor a föld vonzó szépségét érzékeljük és élvezzük, gondoljunk az eljövendő világra, amelyben ismeretlen lesz a bűn és a halál mételye, ahol az átoknak az árnyéka sem fog többé látszani a természet arculatán. Rajzolódjék ki bennünk egy kép a megváltottak eljövendő otthonáról, és eközben gondoljunk arra, hogy a valóság a legragyogóbb képzeletnél is dicsőségesebb lesz. A természetben fellelhető sokféle isteni ajándék csak halvány visszfénye a mennyei dicsőségnek. Meg van írva, hogy "szem nem látta, fül nem hallotta és ember szíve meg sem gondolta" azokat a dolgokat, amelyeket "Isten készített az őt szeretők számára" (I. Kor. 2:9). {SC 86.2}

Sok mindent tudnak mondani a természetről a költők és a természettudósok, de igazán a keresztény élvezi és értékeli a föld szépségét, mert ő a virágokban, bokrokban, fákban az Atya keze nyomát látja és az Ő szeretetét ismeri fel. Senki sem értheti meg teljesen a hegyek, völgyek, folyók és tengerek üzenetét, aki nem úgy tekint rájuk, mint amelyek Isten emberek iránti szeretetének kifejeződései. {SC 87.1}

Isten az Ő gondviselése és Lelkének szívünkre ható befolyása által szól hozzánk. Értékes tanulnivalót fedezhetünk fel a mindennapi körülményeinkben és környezetünkben, a körülöttünk zajló változásokban, ha nyitott a szívünk arra, hogy érzékeljük ezeket. A zsoltáríró így kiáltott fel, amikor Isten gondviselésének munkáiról elmélkedett: "Az Úr kegyelmével telve a Föld." (Zsolt. 33:5) "A bölcs eszébe veszi ezeket, és meggondolja az Úrnak kegyelmességét." (Zsolt. 107:43) {SC 87.2}

Isten szól hozzánk az Ő Igéje által is. A Szentírást tanulmányozva még világosabb körvonalakban rajzolódik ki előttünk Isten jelleme. Elénk tárul a pátriárkák és a próféták, valamint a régi idők más szent embereinek története, akik "hozzánk hasonló emberek voltak" (Jak. 5:17). Megfigyelhetjük, hogyan győztek az ahhoz hasonló elbátortalanító körülmények között, mint amelyekkel nekünk kell megküzdenünk. Láthatjuk, miként kerültek szembe ugyanazokkal a kísértésekkel, mint mi, de hogyan nyertek erőt, reménységet ismét, és diadalmaskodtak Isten kegyelme által. Mindez bátorításul szolgál számunkra az igazságért és az igaz életért folytatott küzdelmünkben. Miközben az általuk nyert értékes tapasztalatokról olvasunk, mi is részesedünk abból a világosságból, szeretetből és áldásból, amelyet ők élveztek, és abból a munkából, amelyet végeztek a nékik adott kegyelem által. Az a szellem, amely őket áthatotta, a mi szívünkben is lángra lobbantja a szent lelkesedést és vágyakozást, hogy jellemünkben hasonlóvá váljunk hozzájuk, és amiképpen ők, mi is Istennel járjunk. {SC 87.3}

Jézus azt mondta az ószövetségi szent iratokról - ami még inkább igaz az újszövetségi iratokra nézve -, hogy "ezek tesznek bizonyságot rólam", vagyis a Megváltóról, akiben a mi örök életre való reménységünk összpontosul (Jn. 5:39). Igen, az egész Biblia Krisztusról beszél. A teremtésről szóló beszámolótól kezdve, amely a Biblia elején található - "mert nála nélkül semmi sem lett, ami lett" -, egészen addig az ígéretig, amellyel a Biblia lezárul - "ímé eljövök hamar" -, az Ő munkáiról olvashatunk és az ő szavát halljuk (Jn. 1:3; Jel. 22:12). Ha meg akarjátok ismerni a Megváltót, tanulmányozzátok a Szentírást! {SC 88.1}

Töltsétek meg a szíveteket Isten igéivel! Élő vízként fogják csillapítani égő szomjúságotokat. Ez amaz "élő kenyér, amely a mennyből szállt alá" (Jn. 6:51). Jézus kijelenti: "Ha nem eszitek az Emberfiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek." Ő maga meg is magyarázza ezt a kijelentését: "A beszédek, amelyeket szólok néktek, lélek és élet." (Jn. 6:53, 63) Testünk abból épül fel, amit megeszünk és megiszunk, a lelki életben ugyanúgy, mint a fizikai életben, vagyis, amit az elménk befogad, amin elmélkedik, az ad jelleget és erőt lelki természetünknek. {SC 88.2}

A megváltás művébe angyalok vágyakoznak betekinteni. Ez lesz a megváltottak tudománya és éneke az örökkévalóság végtelen korszakain át. Vajon nem méltó-e akkor jelenleg is teljes figyelmünkre és gondos tanulmányozásunkra? Jézus végtelen kegyelme és szeretete, értünk hozott áldozata megkívánja, hogy a legkomolyabban és legünnepélyesebben elmélkedjünk róla. Több időt kellene fordítanunk arra, hogy szeretett Megváltónk és Közbenjárónk jellemével foglalkozzunk. Jézus azért jött e világra, hogy megmentse népét annak bűneiből. A Megváltónak erről a küldetéséről szüntelenül gondolkodnunk kellene. Miközben e mennyei dolgok foglalkoztatják elménket, hitünk és szeretetünk növekszik, erősödik, imáink pedig mindinkább elfogadhatóak lesznek Isten számára, mert egyre inkább áthatja őket a hit és a szeretet. Értelmes és buzgó könyörgésekkel fogunk Isten elé járulni. Jézus iránti mély és állandó bizalom jellemez majd minket, naponkénti élő tapasztalat lesz számunkra, hogy Ő "mindenképpen üdvözítheti a maga hatalmával azokat, akik általa járulnak Istenhez" (Zsid. 7:25). {SC 88.3}

Midőn Megváltónk tökéletes jelleméről gondolkodunk, vágyakozni kezdünk arra, hogy teljesen átalakuljunk és megújuljunk az Ő tisztaságának hasonlatosságára. Lelkünk "éhezni és szomjúhozni" fogja (Mt. 5:6), hogy hasonlóvá legyünk hozzá, akit imádattal tisztelünk. És minél többet foglalkozunk gondolatban Krisztussal, annál többet szólunk majd róla másoknak is, annál inkább képviseljük Őt a világ előtt. {SC 89.1}

A Biblia nem csupán a képzett emberek számára íratott, hanem az egyszerű embereknek is, arra szánta Isten, hogy minden ember megértse. Az üdvösséghez szükséges nagy igazságok olyan világossá tétettek benne, mint a déli verőfény. Senki sem fogja eltéveszteni vagy elveszteni az üdvösség útját, kivéve azokat, akik a saját elgondolásukat követik Isten világosan kinyilatkoztatott akarata helyett. {SC 89.2}

Nem szabad pusztán csak emberi bizonyságtevésre támaszkodnunk az Írások tanítását illetően, hanem saját magunknak kell tanulmányoznunk Isten Igéjét. Ha másoknak engedjük át, hogy helyettünk gondolkozzanak, akkor szellemi erőink bénult állapotba jutnak, és képességeink visszafejlődnek. Mivel nem gyakoroljuk magunkat abban, hogy az elmélkedésre érdemes témákra összpontosítsuk a figyelmünket, elménk nemes erői elsatnyulnak, nem leszünk képesek többé arra, hogy megragadjuk Isten Igéjének mély jelentését. Kitágul viszont a gondolkodásunk, ha szellemi erőnket a Biblia összefüggéseinek kutatására használjuk, igehelyet igehellyel, "lelkieket lelkiekkel" vetve össze (I. Kor. 2:13). {SC 89.3}

Semmi sem olyan alkalmas értelmi képességeink erősítésére, mint a Biblia tanulmányozása. Semmilyen más könyv nem képes arra, hogy oly mértékben felemelje a gondolatainkat és megelevenítse képességeinket, mint a Biblia mélységes és nemes igazságai. Ha úgy tanulmányoznánk Isten Igéjét, ahogy kellene, akkor olyan széles látókörre, nemes jellemre és állhatatos céltudatosságra tehetnénk szert, amivel csak ritkán találkozhatunk manapság. {SC 90.1}

Az Írások sietős olvasásából csak kevés haszon származik. Végigolvashatja valaki az egész Bibliát anélkül, hogy meglátná a benne rejlő szépségeket és megragadná a benne foglalt kijelentések mély és rejtett jelentését. Több haszna van annak, ha egy kis szakaszt addig tanulmányozunk, míg világossá válik a mondanivalója és nyilvánvalóvá lesz a megváltás tervével való összefüggése, mint ha sok fejezetet olvasnánk át határozott szándék nélkül úgy, hogy nem nyerünk semmilyen hasznos tanítást ezáltal. A Biblia legyen mindig kéznél. Nyissuk fel saját magunk, olvassuk, amint alkalmunk van rá, és véssük emlékezetünkbe igéit. Még az utcán járva-kelve is elmélkedhetünk egy-egy elolvasott szakaszról, rá összpontosítva a figyelmünket. {SC 90.2}

Komoly figyelem és imádsággal kísért tanulmányozás nélkül nem nyerhetünk bölcsességet. A Szentírás bizonyos részei annyira nyilvánvalóak, hogy nem lehet félreérteni őket, vannak azonban más szakaszok, amelyek jelentése mélyebben fekszik, nem lehet egy pillanat alatt, azonnal meglátni őket. Igehelyet igehellyel kell egybevetni ennek érdekében. Alapos kutatásra, imádságos elmélkedésre van szükség. Az ilyen tanulmányozás gazdag jutalmat hoz. Ahogy a bányász felfedezi az értékes érceret, amely a föld felszíne alatt rejtőzik, ugyanúgy talál nagy értékű, rejtett kincseket a Bibliában Isten Igéjének állhatatos kutatója, olyan kincseket, amelyek a felületes kereső szeme előtt rejtve maradnak. A szívünkben forgatott ihletett igék pedig az élet forrásából kiáradó üdítő folyamok. {SC 90.3}

Sohase tanulmányozzuk a Bibliát ima nélkül. Mielőtt megnyitnánk, könyörögnünk kell a Szentlélek megvilágosító segítségéért, és megadatik nékünk. Amikor Nátánáel Jézushoz ment, a Megváltó így kiáltott fel: "Ímé, egy igazán izráelita, akiben nincs hamisság!" Nátánáel azt kérdezte: "Honnét ismersz te engem?" Jézus ezt válaszolta: "Mielőtt Fülöp hívott téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál." (Jn. 1:48-49) Ugyanígy lát minket is Jézus az ima titkos helyein, ha keressük Őt, hogy világosságot nyerjünk az igazság megismerésére. A világ Világosságától küldött angyalok keresik fel azokat, akik szívbeli alázatossággal kutatják Isten útját, a mennyei vezetést. {SC 91.1}

A Szentlélek a Megváltót magasztalja és dicsőíti. Küldetése abban áll, hogy bemutassa Krisztust az Ő igazságának tisztaságában és bizonyságot tegyen arról a csodálatos szabadulásról és kegyelemről, amit általa elnyerhetünk. Jézus ezt a kijelentést tette a Lélekről: "Ő az enyémből vesz és megjelenti néktek." (Jn. 16:14) Az isteni igazság egyetlen igazán hatékony tanítója: az igazság Lelke. Milyen nagyra becsülte Isten az emberi nemzetséget, hogy odaadta az ő Fiát, hogy meghaljon érte, és elküldi Lelkét, hogy az ember tanítója és állandó vezetője legyen! 

 

2026. október 20. KEDD – Jézushoz vezető út – Életünk és munkánk

2026. október 20. KEDD – Jézushoz vezető út – Életünk és munkánk

Egy Hang – Egy Személy

 

– JÉZUS

 

Nemsokára az Újszövetséget kezdjük el közösen olvasni, ami teljesen összhangban van a OneVoice27       kezdeményezéssel, amelynek keretén belül Jézus és az Ő szolgálata kerül középpontba.

Addig is ráhangolódásként egy nagyon szép könyvet fogunk együtt olvasni, a Jézushoz vezető út című könyvet.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/10/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-9.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

Jézushoz vezető út - Életünk és munkánk

Isten az élet, a világosság és az öröm forrása az egész világmindenség számára. Ahogyan a világosság sugarai előtörnek a Napból, ahogy a patakok felbuzognak az élő forrásból, úgy áradnak ki az áldások Isten lényéből minden teremtményére. És ahol Isten élete van jelen emberek szívében, ott hasonlóképpen kiárad a szeretet és az áldás folyama másokra is. {SC 77.1}

Üdvözítőnk számára öröm volt az elesettek fölemeléséért és megváltásáért tevékenykedni, ezért a saját élete sem volt drága Őnéki, hanem elszenvedte a keresztet, nem törődve a gyalázattal (Zsid. 12:2). Az angyalok is szüntelenül mások boldogságáért fáradoznak, ez az örömük. Önző emberek megalázó feladatnak tekintenék, hogy olyanoknak szolgáljanak, akik elesettek, nyomorultak, minden tekintetben gyengébb jelleműek és alacsonyabb rangúak, mint ők. A bűntelen angyalok szolgálata azonban éppen ebben áll. Az egész mennyet ugyanaz a szellem hatja át, ami Krisztus önfeláldozó szeretetében is megnyilatkozik, ebben rejlik a menny boldogsága. Ez a lelkület uralja Krisztus követőit is, ezért ők is ugyanazt a munkát végzik, amit Krisztus és az angyalok. {SC 77.2}

Ha Krisztus szeretete költözik egy ember szívébe, akkor ezt éppúgy nem lehet elrejteni, mint ahogy a szétáradó édes illatot sem lehet visszatartani vagy eltitkolni. Megszentelő befolyást áraszt e szeretet mindazokra, akik csak kapcsolatba kerülnek vele. Ha Krisztus lelkülete egy emberi szívbe plántáltatik, akkor olyan lesz, mint a forrás a pusztában, amely mentében mindent felfrissít. Még a halálra szántakban is felébreszti a vágyat, hogy igyanak az élet vizéből. {SC 77.3}

A Jézus iránti szeretet abban a vágyban jut kifejezésre, hogy mi is dolgozni akarunk az emberiség javáért, felemelkedéséért úgy, ahogy Ő dolgozott. Szeretetet, tapintatos törődést és együttérzést tanúsítunk majd mennyei Atyánk mindazon teremtményei iránt, akikre az ő gondviselése kiterjed. {SC 77.4}

A Megváltó földi élete nem a kényelemszeretetnek és az én-szolgálatnak szentelt élet volt, hanem olyan élet, amelyet betöltött az elveszett emberiség megmentéséért való szüntelen küzdelem, az ennek érdekében való komoly, fáradhatatlan erőfeszítés. Jézus mindenkor az önmegtagadás ösvényét járta, a betlehemi jászoltól egészen a Golgota keresztjéig. Nem húzódozott a sok vesződséggel járó terhes feladatoktól, a fáradságos utazásoktól, a kimerítő gondtól és munkától. Így vallott erről: "Az Emberfia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem azért, hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságul sokakért." (Mt. 20:28) Ez volt életének nagy célja. Minden egyéb másodlagos és alárendelt jelentőségű volt ehhez képest. Jézusnak az volt az élete és itala, hogy Isten akaratát cselekedje, hogy az ő munkáját elvégezze (Jn. 4:34; 17:4). Az "én" és az önérdek nem kapott helyet szolgálatában. {SC 78.1}

Akik Krisztus kegyelmének részeseivé válnak, szintén készek lesznek bármilyen áldozatra annak érdekében, hogy más emberekkel is megoszthassák a mennyei ajándékot, hiszen őértük Krisztus ugyanúgy meghalt. Mindent megtesznek, amit csak tehetnek azért, hogy jobbá tegyék a világot, alkalmasabbá arra, hogy emberek éljenek benne. Ez a gondolkodásmód és lelkület jellemző az igazán megtért lelkekre. Alighogy Krisztushoz talál egy ember, máris felébred szívében a vágy, hogy másokkal is tudassa, milyen barátra talált Megváltójában, mert a megmentő és megszentelő igazságot nem tarthatja meg magának. Ha Krisztus igazságába öltözünk és szívünk megtelik az ő bennünk lakozó Lelkének örömével, akkor nem tudjuk magunkban tartani azt a békességet, amit nyertünk. Ha megízleltük és megláttuk, hogy jó az Úr, mondanivalónk lesz mások számára is. Fülöphöz hasonlóan, amint megtaláltuk az Üdvözítőt, máris hívunk másokat is, hogy jöjjenek és ismerjék meg Őt. Arra fogunk törekedni, hogy bemutassuk nekik Jézus csodálatos lényét és az eljövendő világ láthatatlan valóságait. Mély vágyat érzünk, hogy mi is azt az utat kövessük, amelyen Jézus járt. Sóvárgunk arra, hogy a körülöttünk élők is szemléljék "Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit" (Jn. 1:29). {SC 78.2}

Az az igyekezet, hogy áldást közvetítsünk másoknak, áldásként fog visszahatni ránk. Ez volt Isten szándéka azzal, hogy részt adott nekünk a megváltási terv megvalósításában. Azt a kiváltságot ajándékozta embereknek, hogy az isteni természet részeseivé legyenek, ezt követően pedig áldást árasszanak embertársaikra. Ez a legnagyobb megtiszteltetés és a legnagyobb öröm, amit csak adományozhatott az embereknek. Akik ily módon az isteni szeretet munkájának részeseivé válnak, a lehető legközelebb jutnak Teremtőjükhöz. {SC 79.1}

Isten mennyei angyalokra is rábízhatta volna az evangélium üzenetét és a vele kapcsolatos szeretetszolgálatot. Más közvetítőeszközöket is alkalmazhatott volna tervei megvalósítása érdekében. Végtelen szeretetében azonban minket, embereket választott ki arra, hogy munkatársaivá - valamint az Atya és az angyalok munkatársaivá - legyünk. Azért tette ezt, hogy annak az áldásnak, örömnek és lelki növekedésnek a részeseivé tegyen minket, ami ebből az önzetlen szolgálatból származik. {SC 79.2}

A Krisztus szenvedéseiben való részesedés kapcsol össze bennünket igazán Krisztussal. Megerősíti szívünkben a nagylelkűséget, és szorosabb szövetségbe von minket a világ Megváltójával, aki "gazdag lévén szegénnyé lett érettünk, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodjunk" (II. Kor. 8:9). Csakis akkor lesz áldás számunkra az élet, ha betöltjük azt a rendeltetést, amelyre eredetileg teremtettünk. {SC 79.3}

Ha elindulsz, hogy végezd azt a munkát, amit Krisztus jelölt ki tanítványai számára, ha lelkeket nyersz meg az Ő számára, akkor érzed majd, hogy mélyebb tapasztalatra és nagyobb ismeretre van szükséged Isten dolgaiban. Ennek következtében éhezed és szomjúhozod az igaz életet. Küzdeni fogsz imában Istennel, hited megerősödik, lelked iszik az üdvösség forrásából, és felüdül. Ha ellenállással találkozol és próbákba kerülsz, akkor még inkább a Bibliához menekülsz és az imádsághoz folyamodsz. Növekedsz a kegyelemben és Krisztus megismerésében, gazdag tapasztalatokat szerzel majd. {SC 80.1}

A másokért való önzetlen szolgálat szelleme elmélyülést, állhatatosságot és szívélyességet fejleszt ki jellemünkben, békével, boldogsággal ajándékoz meg minket. Törekvéseink megnemesednek. Nem marad hely a restségnek és az önzésnek. Akik ily módon gyakorolják a keresztény erényeket, azok mindinkább növekednek, mind erősebbek, alkalmasabbak lesznek Isten munkájának végzésére. Világos lelki ítélőképesség, növekvő hit jellemzi őket, imádságaik pedig egyre hatékonyabbak. Isten Lelke vezérli belső emberüket, az isteni kegyelem érintése szent összhangot teremt lelkükben Isten akaratával. Azok munkálják a leghatékonyabban saját üdvösségüket, akik odaszentelik magukat a másokért való önzetlen fáradozásra. {SC 80.2}

Azon az egy úton lehetséges csak számunkra a kegyelemben való növekedés, ha önérdek nélkül végezzük a munkát, amit Krisztus kijelölt számunkra, ha teljes igyekezetünkkel, képességünk végső határáig azon vagyunk, hogy segítségül legyünk és áldásul szolgáljunk azoknak, akiknek szükségük van a segítségre, amit mi nyújthatunk nekik. Gyakorlás által növekszik az erőnk, amiképpen a fizikai életben is a mozgás az élet feltétele. Akik úgy akarják fenntartani a keresztény életet, hogy csupán elfogadják a kegyelmi eszközök által nyert áldásokat, de semmit sem cselekszenek Krisztusért, azokhoz az emberekhez hasonlítanak, akik pusztán csak evés által - munka nélkül - akarnak élni. A lelki életben ugyanúgy betegséget és halált eredményez az ilyen élet, mint a természet világában. Aki nem mozgatja meg az izmait, az csakhamar egyáltalán nem tudja használni őket és teljesen elerőtlenedik. Hasonlóképpen, ha egy keresztény nem használja Isten adta erőit, akkor nemcsak hogy nem növekszik Krisztusban, de a már meglévő erejét is elveszíti. {SC 80.3}

Krisztus egyháza Isten elrendelt eszköze emberek üdvösségének munkálására. Az a megbízatása, hogy eljuttassa az evangélium örömhírét az egész világra. Ez a kötelezettség az összes keresztény vállán nyugszik. Mindenkinek a maga képességei és alkalmai mértéke szerint kell teljesítenie az Üdvözítőtől kapott megbízatást. A Krisztus szeretetéről nyert kinyilatkoztatás mindazon emberek adósaivá tesz minket, akik még nem ismerik őt. Isten világosságot adott nékünk, de nem azért, hogy csupán magunk élvezzük, hanem azért, hogy másokra árasszuk. {SC 81.1}

Ha Krisztus követői tudatában lennének kötelességeiknek, akkor ezrek hirdetnék az evangéliumot azokon a pogány területeken, ahol most csak egyvalaki végzi a munkát. Azok pedig, akik személyesen nem tudnak részt venni ebben a szolgálatban, anyagi eszközeikkel, együttérzésükkel és imáikkal támogatnák ezt a munkát. A keresztény országokban is sokkal komolyabban folyna a lelkekért végzett szolgálat. {SC 81.2}

Nem kell pogány országokba mennünk, sőt még csak a szűkebb hazánkat sem kell elhagynunk - ha kötelességünk odaköt - ahhoz, hogy Krisztusért dolgozzunk. Tennivalót találhatunk a családi körben, a gyülekezetben, ismerőseink között, és azok körében is, akikkel a mindennapi élet ügyes-bajos dolgai vagy üzleti ügyei hoznak össze minket. {SC 81.3}

Az Üdvözítő, földi élete nagyobb részében, a názáreti ácsműhelyben dolgozott. A munkásemberek türelmes, fáradságos munkáját végezte. Szolgáló angyalok vették körül az élet Urát, amint nap mint nap ismeretlenül, rangrejtve járt-kelt a földművelők és a kézművesek között, hétköznapi munkáját végezve. Éppoly hűségesen teljesítette küldetését, miközben a maga mesterségét űzte, mint amikor betegeket gyógyított, vagy a galileai tó vihar korbácsolta hullámain járt. Ugyanígy járhatunk és dolgozhatunk együtt Krisztussal mi is, még ha a legalantasabb munkát végezzük is, a legalacsonyabb beosztásban. {SC 81.4}

Az apostol így tanít erre: "Ki-ki, amiben elhívatott, abban maradjon meg Isten előtt." (I. Kor. 7:24) Az üzletember vezetheti úgy a maga üzleti vállalkozását, hogy feddhetetlen becsületességével Mesterét dicsőítse. Az iparos a maga szorgalmával és pontos munkavégzésével azt a valakit képviselheti, aki egykor Galilea dombjai között, alacsony sorban, hűséggel végezte küzdelmes, mindennapi munkáját. Mindenki, aki Krisztus nevéről neveztetik, munkálkodhat másokért oly módon, hogy az emberek - látva az ő jó cselekedeteit - dicsőítsék Teremtőjüket és Megváltójukat. {SC 82.1}

Sokan azzal mentik fel magukat Krisztus szolgálata alól, hogy mások nagyobb tehetséggel, jobb képességekkel rendelkeznek. Az az általános felfogás, hogy csak azoktól kívánja Isten, hogy képességeiket az ő szolgálatára szenteljék, akiknek különleges adottságuk van erre. Sokan úgy értelmezik, hogy az embereknek csak egy bizonyos megkülönböztetett rétege kapott talentumokat, mások pedig kizárattak ebből, ennélfogva nincs elhívásuk arra, hogy osztozzanak a munka terhében és jutalmában. Krisztus azonban nem ezt tanítja a talentumokról szóló példázatában. A példázat szerint a ház ura - amikor előszólította szolgáit - mindegyiküknek kiszabta a maga munkáját. {SC 82.2}

Ha a szeretet lelkülete hat át bennünket, akkor az élet legszerényebb kötelességeit is úgy végezhetjük, mint akik az "Úrnak tesszük" ezt (Kol. 3:23). Ha Krisztus szeretete lakozik szívünkben, akkor ez feltétlenül megnyilatkozik mindennapi életünkben. "Krisztus jó illata" vesz majd körül minket, befolyásunk felemelő és áldást közvetítő lesz (II. Kor. 2:15). {SC 82.3}

Nem kell nagyobb alkalmakra várnod vagy rendkívüli képességeket remélned, mielőtt elindulnál, hogy Istenért dolgozz. Nem kell azzal foglalkoznod, hogy mit gondol rólad a világ. Ha mindennapi életed hited tisztaságáról és őszinteségéről tanúskodik, és akik körülötted vannak, meggyőződnek arról: szíved vágya, hogy a javukra legyél - akkor erőfeszítéseid nem lesznek hiábavalóak. {SC 83.1}

Jézus legalázatosabb és legszegényebb tanítványai is áldására lehetnek másoknak. Talán nincsenek tudatában annak, hogy valami figyelemreméltó jót cselekedtek, önkéntelen befolyásuk azonban az áldások özönének kiáradásához szolgálhat kiindulásul. E jó befolyás folyton szélesbül és mélyül majd, s áldásos eredményeit nem lehet felmérni a végső jutalmazás napjáig. Egyáltalán nem érzik vagy tudják, hogy valami nagy dolgot cselekedtek. Mégsem kell aggódniuk szolgálatuk eredményessége miatt. Az az ő dolguk, hogy tovább végezzék - csendben és hűséggel - azt a munkát, amit Isten gondviselése kijelölt számukra. Lényük mindjobban átformálódik Krisztus hasonlatosságára. Isten munkatársai lesznek ebben az életben, és felkészülnek ezáltal egy magasabb szolgálatra az eljövendő életben, amely felhőtlen, teljes örömet jelent majd számukra.

2026. október 19. HÉTFŐ – Jézushoz vezető út – Növekedés Krisztusban

2026. október 19. HÉTFŐ – Jézushoz vezető út – Növekedés Krisztusban

Egy Hang – Egy Személy -

JÉZUS

Nemsokára az Újszövetséget kezdjük el közösen olvasni, ami teljesen összhangban van a OneVoice27       kezdeményezéssel, amelynek keretén belül Jézus és az Ő szolgálata kerül középpontba.

Addig is ráhangolódásként egy nagyon szép könyvet fogunk együtt olvasni, a Jézushoz vezető út című könyvet.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/9/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-8.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

Jézushoz vezető út - Növekedés Krisztusban

A Biblia születésnek nevezi szívünknek azt a megváltozását, amely által Isten gyermekeivé válunk. Más hasonlat szerint olyan ez, mint amikor a gazda által elvetett jó mag kicsírázik. Újszülött csecsemőkhöz is hasonlítja a Szentírás azokat, akik újonnan térnek meg Krisztushoz, akiknek érett emberré kell még felnövekedniük a Krisztus Jézusban (I. Pt. 2:2; Ef. 4:13, 15), avagy gyümölcsöt kell teremniük, mint a jó magból kifejlődő növénynek. Amint Ésaiás próféta írja: „igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántálásának, az Ő dicsőségére” (Ésa. 61:3). Arra szolgálnak ezek a mindennapi életből vett szemléltetések, hogy jobban megértessék velünk a lelki élet titokzatos igazságait. {SC 67.1}

Az ember összes bölcsessége és ügyessége is kevés ahhoz, hogy életet leheljen akár csak a legkisebb tárgyba is, amit a természetben találhatunk. A növények és az állatok is csupán azáltal az élet által létezhetnek, amelyben Isten részesítette őket. Ugyanígy csakis az Istentől származó élet által születhet lelki élet emberek szívében. Krisztus azért jött e földre, hogy életet adjon nékünk, és senki sem lehet részesévé ennek az életnek másképpen, csak úgy, hogy „felülről születik” (Jn. 3:3). (MEGJEGYZÉS: Az itt található görög kifejezés egyaránt fordítható újjászületésnek és felülről születésnek.) {SC 67.2}

A növekedésnek ugyanaz a törvénye, mint a születésnek. Isten által lesz a bimbóból virág és a virágból gyümölcs. Az Ő hatalma által lesz a magból „először fű, azután kalász, azután teljes búza a kalászban” (Mk. 4:28). Hóseás próféta hasonlata szerint Izráel „virágozni fog, mint a liliom”, „megélednek, mint a búzamag és virágoznak, mint a szőlőtő” (Hós. 14:6–8). Jézus a mezők liliomaihoz küld minket, biztat, hogy „tekintsük meg, mimódon növekednek” (Lk. 12:27). A növények és a virágok nem a tulajdon fáradozásuk, aggodalmaskodásuk vagy erőfeszítésük eredményeként növekednek, hanem azáltal, hogy elfogadják azt, amiről Isten gondoskodott számukra, hogy életüket szolgálja. A gyermek sem növesztheti nagyobbra a termetét, sem aggodalmaskodással, sem semmilyen erőfeszítéssel. Ugyanígy nem biztosíthatod magadnak – sem aggodalmaskodással, sem a saját erőfeszítéseiddel – a lelki növekedést. A növények is, a gyermekek is azáltal növekednek, hogy magukba fogadják a környezetükből mindazt, ami az életüket szolgálja: a levegőt, a napfényt és a táplálékot. Amit a természet ajándékai jelentenek növénynek, állatnak, embernek, ugyanazt jelenti Krisztus azoknak, akik bíznak benne. Örök világosság Ő, „Nap és pajzs” az övéi számára (Ésa. 60:19; Zsolt. 84:12). Az ígéret úgy szól, hogy olyan lesz Ő Izráelnek „mint a harmat”, „úgy jön le hozzánk, mint az eső és a zápor a rétre” (Hós. 14:6; Zsolt. 72:6). Ő az „élő víz” és az Isten adta „kenyér… amely a mennyből száll alá és életet ad a világnak” (Jn. 4:10; 6:33). {SC 67.3}

Fia odaáldozásának tökéletes ajándéka által Isten kegyelmi légkörrel vette körül az egész világot, amely éppolyan valóságos, mint a Földünket körülvevő levegőréteg. Akik ezt az életadó levegőt lélegzik be – a saját szabad választásuk alapján –, azok mind élni fognak és érett emberré növekednek fel a Krisztus Jézusban. {SC 68.1}

Ahogy a virág a Nap felé fordul, hogy a fénysugarak hatására tökéletesen széppé és arányossá fejlődjék, úgy kell nekünk is az Igazság Napja felé fordulnunk, hogy ránk ragyogjon a mennyei világosság, és ezáltal jellemünk kifejlődjék, átformálódjék Krisztus hasonlatosságára. {SC 68.2}

Ugyanezt tanítja Jézus az alábbi kijelentése által is: „Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem csak ha a szőlőtőkén marad, akképpen ti sem, csak ha énbennem maradtok… mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn. 15:4–5) A szent élet tekintetében éppúgy Krisztustól függünk, mint ahogy a szőlővessző növekedése és gyümölcstermése függ a szőlőtőkétől. Őnélküle nincs lelki élet. Nem tudunk ellenállni a kísértéseknek, nem tudunk növekedni a kegyelemben és a szentségben. Benne maradva viszont virágozhatunk. Aki belőle nyer életet, nem lesz meddő vagy gyümölcstelen ág. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa. {SC 68.3}

Sokakban az az elképzelés él, hogy a munka egy részét nekik kell elvégezniük. Krisztusba vetették bizalmukat a bűnbocsánatot illetően, ezt követően azonban már a saját erőfeszítéseikkel igyekeznek igaz életet élni. Ezek az erőfeszítések azonban szükségszerűen kudarcra vannak ítélve. Jézus világosan kijelentette: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn. 15:5) A kegyelemben való növekedésünk, az örömünk, a használhatóságunk – mindez a Krisztussal való egységünktől függ. Vele való, naponként és óránként megvalósuló közösségünk által, a benne maradás által kell növekednünk a kegyelemben. Jézus nem csupán szerzője vagy kezdeményezője a hitünknek, hanem ő a bevégzője is. Ő az első és az utolsó mindenben. Nemcsak keresztény életünk kezdeténél és végénél akar velünk lenni, hanem életutunk minden lépésénél. Dávid vallomása így hangzik: „Az Úrra néztem szüntelen, mert jobbkezem felől van, ezért meg nem rendülök.” (Zsolt. 16:8) {SC 69.1}

Felteheted a kérdést: De hogyan maradhatok Krisztusban? Ugyanúgy, ahogy Őt először elfogadtad. „Amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne.” (Kol. 2:6) „Az igaz ember hitből él.” (Zsid. 10:38) Odaszántad magad Istennek, hogy teljesen az övé légy, hogy szolgáljad őt, hogy engedelmeskedj néki. Elfogadtad Krisztust megváltódnak. Te magad nem tudtad elrendezni bűneidet Isten ítélőszéke előtt, szívedet sem tudtad megváltoztatni, de átadtad magad Istennek, és hiszed, hogy Isten mindezt megcselekedte érted – Krisztus érdemeiért. Hit által lettél Krisztusé, és hit által kell növekedned is Őbenne. Hit által kell adnod és elfogadnod. Mindent oda kell adnod: szívet, akaratot, szolgálatot. Szánd oda magadat néki, határozd el, hogy minden kívánalmának engedelmeskedni fogsz. Hasonlóképpen kell mindent venned: Krisztust, aki minden áldás teljessége. A szívedbe kell fogadnod Őt, hogy benned lakozzék, erőd, igazságod és örökkévaló segítőd legyen – erőt adjon néked az engedelmességhez. {SC 69.2}

Szenteld oda magad Istennek reggelenként! Mindig ez legyen a legelső dolgod. Így szólj Istenhez imádságodban: „Vonj magadhoz engem, Uram, úgy, mint aki egészen a tiéd! Összes tervemet lábadhoz teszem. Használj fel engem a mai napon szolgálatodra. Lakozzál bennem, kérlek, hogy minden munkámat tebenned végezzem!” Naponkénti feladatunk legyen ezt tenni! Minden reggel szenteld oda magad Istennek arra a napra! Rendeld alá összes tervedet akaratának, készen arra, hogy megvalósítsd vagy feladd őket, amint gondviselése irányít majd. Így nap mint nap Isten kezébe helyezheted az életedet, Ő pedig mind jobban és jobban átformál téged Krisztus hasonlatosságára. {SC 70.1}

A Krisztusban elrejtett élet: nyugodt élet. Nem jellemzik szélsőséges érzelmek, viszont bensőséges, békés bizalom igen. Reménységed nem magadban, hanem Krisztusban van. Gyengeséged az Ő erejével, tudatlanságod bölcsességével, esendőséged az Ő örök értelmével egyesül. Nem magadra kell tehát nézned, ne az éned foglalja le gondolataidat, hanem tekints Krisztusra. Gondolataid az Ő szereteténél, jellemének szépségénél és tökéletességénél időzzenek. Krisztus önmegtagadó élete, megaláztatása, szentsége, egyszerűsége és páratlan szeretete – ezek legyenek a lélek elmélkedésének tárgyai. Csak ha Őt szeretjük, példáját követjük, és ha teljes egészében tőle függünk, alakulhatunk át képmására. {SC 70.2}

Jézus így szól: „Maradjatok énbennem!” E szavak a nyugalom, a szilárdság és a bizalom eszméjét közvetítik. Jézus ajkán hangzott el ez a meghívás is. „Jöjjetek énhozzám… és én nyugalmat adok nektek.” (Mt. 11:28) Az alábbi zsoltárige ugyanezt a gondolatot fejezi ki: „Csillapodjál le az Úrban, és várjad őt!” (Zsolt. 37:7) Ésaiás próféta szavai is ezt az ígéretet erősítik meg: „Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna, csendességben és reménységben erősségetek lett volna.” (Ésa. 30:15) Ez a nyugalom nem a tétlenség nyugalma, mert a Megváltó meghívása a nyugalom ígéretét munkára való felhívással kapcsolja egybe: „Vegyétek fel magatokra az én igámat… és nyugalmat találtok a ti lelketeknek.” (Mt. 11:29) Az a tanítvány dolgozik majd a legkomolyabban és a legtevékenyebben Krisztusért, akinek a szíve leginkább nyugszik őbenne. {SC 71.1}

Amikor gondolataink a saját énünknél időznek, eltávolodunk Krisztustól, az erő és az élet forrásától. Éppen ezért Sátán erőfeszítései állandóan arra irányulnak, hogy elfordítsa figyelmünket a Megváltóról, és így megakadályozza, hogy lelkünk egységbe és közösségbe forrjon Krisztussal. Minduntalan arra törekszik, hogy a világ élvezetei, az élet gondjai, viszontagságai és szomorúságai, továbbá mások hibái vagy éppen a saját hibáink és tökéletlenségeink – ezek bármelyike, vagy együttesen – eltereljék gondolatainkat. Ne hagyjuk félrevezettetni magunkat e cselfogások által! Sokan, akik pedig valóban lelkiismeretesek és tényleg Istennek tetsző életet akarnak élni, túl sokat foglalkoznak a saját hibáikkal és gyengeségeikkel. Az Ellenség azt reméli, hogy ezzel eltávolítja őket Krisztustól, és győzelmet arat felettük. Ne helyezzük énünket a középpontba, ne adjuk át magunkat az aggodalmaskodásnak és a szorongó félelemnek, még amiatt sem, hogy vajon üdvözölni fogunk-e. Mindez csak arra jó, hogy elfordítsa lelkünket attól a valakitől, aki az erőnk forrása. Bízzuk lelkünk megtartását Istenre, bízzunk benne teljesen! Beszéljetek és gondolkodjatok Jézusról! Tűnjék el énetek Őbenne! Vessetek el minden kételyt, űzzetek el minden félelmet! Mondjátok ezt Pál apostollal együtt: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig e testben élek, az Isten Fiában való hit által élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.” (Gal. 2:20) Nyugodjatok meg Istenben! Ő meg tudja őrizni azt, amit rábíztatok. Ha őreá hagyatkoztok, diadalmas győzelemre segít benneteket azáltal, aki szeretett titeket. {SC 71.2}

Krisztus emberi természetet öltött magára, így a szeretet kötelékével kapcsolta magához az emberiséget. Olyan kötelék ez, amelyet semmilyen erő nem képes elszakítani, kivéve a saját szabad választásunkat. Sátán minduntalan újabb és újabb csábításokkal áll majd elő, hogy rábírjon minket e kötelék elszakítására, hogy a Krisztustól való eltávolodást válasszuk. Itt kell nagyon figyelnünk, vigyáznunk és imádkoznunk, hogy semmi ne bírjon rá bennünket arra, hogy más urat válasszunk – mindvégig megmarad ugyanis a szabadságunk, hogy ezt tegyük. De mi függesszük tekintetünket Krisztusra, Ő megőriz minket. Ha szüntelenül Őreá nézünk, biztonságban vagyunk. Senki sem ragadhat ki bennünket a kezéből. Ha állandóan Őt szemléljük, akkor „ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől” (II. Kor. 3:18). {SC 72.1}

Az első tanítványok is így lettek hasonlóvá szeretett Megváltójukhoz. Amikor szavait hallották, érezték, hogy szükségük van rá. Keresték, megtalálták és követték Őt. Együtt voltak vele a házban, az asztalnál, a titkos ima helyén, a mezőn. Együtt voltak vele, mint tanulók a tanítójukkal, naponta befogadva a szent igazság leckéit, amelyek ajkairól hangzottak. Figyeltek rá, mint szolgák az urukra, hogy megtudják elvégzendő kötelességeiket. Ezek a tanítványok „hozzánk hasonló természetű” emberek voltak (Jak. 5:17). Ugyanazokat a csatákat kellett megharcolniuk a bűnnel. Ugyanarra a kegyelemre volt szükségük, hogy szent életet élhessenek. {SC 72.2}

Még János, a szeretett tanítvány – aki később oly hűen tükrözte vissza a Megváltó jellemét – sem volt természettől fogva szeretetreméltó. Nemcsak magabiztos volt és becsvágyó, hanem még indulatos és visszavágásra kész is, ha megsértették. Amint megnyilatkozott azonban előtte Jézus egyedülálló isteni jelleme, ennek fényében meglátta a maga tökéletlenségeit, megalázta magát e szembesülés hatására. Csodálattal és szeretettel töltötte be lelkét az az erő és türelem, hatalom és gyengédség, fenség és szelídség, amit Isten Fia mindennapi életében szemlélt. Szíve nap mint nap jobban vonzódott és kötődött Krisztushoz, míg végül – iránta való szeretetében – egészen szem elől tévesztette a saját énjét. Haragtartó, becsvágyó természetét alárendelte Krisztus átalakító hatalmának. A Szentlélek újjáteremtő befolyása megújította szívét. Krisztus szeretetének hatalma véghezvitte jelleme átformálását. Ez a biztos eredménye a Jézussal való szövetségi egyesülésnek minden esetben. Ha Krisztus lakozik egy ember szívében, akkor ennek hatására teljességgel átalakul a természete. Krisztus Lelke, szeretete meglágyítja a szívet, engedelmességre készteti a lelket, és felfelé – Isten és a menny felé – irányítja a gondolatokat és a vágyakat. {SC 73.1}

Miután Krisztus felment a mennybe, követőiben ott maradt jelenlétének érzete. Szeretettel és világossággal teljes, személyes jelenlét volt ez. Jézus, a Megváltó – aki együtt járt, beszélgetett és imádkozott velük, aki oly gyakran öntött reményt és vigasztalást szívükbe – felvitetett tőlük a mennybe, a béke üzenetével ajkán, amely ott visszhangzott még fülükben, azután is, hogy körbefogta Őt az angyalseregek felhője: „Ímé, én tiveletek vagyok a világ végezetéig.” (Mt. 28:20) Jézus az Ő földi, emberi alakjában ment fel a mennybe. Tanítványai tudták, hogy úgy áll Isten trónja előtt, mint barátjuk és Megváltójuk, aki változatlan együttérzéssel viseltetik irántuk, aki továbbra is egynek tekinti és érzi magát a szenvedő emberiséggel. Tudták, hogy saját kiontott drága vérének az érdemére hivatkozik Isten előtt, megsebzett kezei és lábai bizonyságára. Így emlékeztet az árra, amelyet fizetett megváltásukért. Tudták, hogy azért ment fel a mennybe, hogy helyet készítsen nékik, és vissza fog térni, hogy magához vegye őket. {SC 73.2}

Amikor Jézus mennybemenetele után újból találkoztak egymással, forrón vágyakoztak arra, hogy kéréseiket Jézus nevében tárják az Atya elé. Ünnepélyes tisztelettel hajtottak fejet és imádságukban elismételték a biztos ígéretet: „Akármit kértek az Atyától az én nevemben, én megadom néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az én nevemben, kérjétek és megkapjátok, hogy örömetek teljes legyen.” (Jn. 16:23–24) Mind feljebb és feljebb emelték hitük karját e hatalmas érvre támaszkodva: „Krisztus az, aki meghalt, sőt fel is támadott, aki Isten jobbján van, és aki esedezik is érettünk.” (Rm. 8:34) És a pünkösd napja elhozta nekik a Vigasztaló jelenlétét, akiről Krisztus ezt mondta: Ő „bennetek marad”, továbbá: „Jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, a Vigasztaló nem fog eljönni hozzátok, de ha elmegyek, elküldöm Őt hozzátok.” (Jn. 14:17; 16:7) Ettől kezdve Krisztus állandóan övéi szívében lakozott a Lélek által. Követői most még szorosabb egységbe kerültek vele, mint amikor személyesen közöttük volt. A bennük lakozó Krisztus világossága, szeretete és hatalma áradt ki belőlük, úgyhogy akik látták őket, „csodálkoztak”, és „meg is ismerték őket, hogy Jézussal voltak” (Ap. csel. 4:13). {SC 74.1}

Krisztus ma is az akar lenni követői számára, ami egykor volt tanítványainak. Ezt mondta utolsó imádságában, amikor még csak egy kicsiny tanítványi csoport vette körül: „Nem csupán őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem.” (Jn. 17:20) {SC 75.1}

Jézus imádkozott értünk. Azt kérte az Atyától, hogy egyek lehessünk vele úgy, mint ahogy Ő egy az Atyával. Micsoda egység ez! Az Üdvözítő ezt mondta önmagáról: „A Fiú semmit sem cselekedhet magától”, „az Atya, aki énbennem lakik, Ő cselekszi ezeket a dolgokat” (Jn. 5:19; 14:10). Hasonlóképpen ha Krisztus a szívünkben lakozik, akkor Ő munkálja bennünk „mind az akarást, mind a véghezvitelt az ő kegyelméből” (Fil. 2:13). Ekkor mi is azokat cselekedjük majd, amelyeket Ő cselekedett, és ugyanaz a lelkület árad majd belőlünk, mint őbelőle. Így – szeretve Őt és benne lakozva – „növekszünk mindenestől fogva abban, aki a fej, a Krisztusban” (Ef. 4:15).