2024. október 21., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 21 - HÉTFŐ - János evangéliuma 15

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit János evangéliuma 15. fejezete bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2015&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2015&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.   Isten szeretné, ha teljesen összegabalyodnánk Vele. Jézus azt mondja, hogy legyünk Benne, Ő pedig bennünk. Hogyan lehet ezt elképzelni? Isten bennünk és mi Istenben. Mindenki mindenkiben és oda-vissza. Ez egy teljes összegabalyodás Vele. Különös szemléltetés, de nagyon szép és nagyon mély.                    

2.   Isten megtisztít, hogy gyümölcsöt teremjünk. Isten gondoskodik arról, hogy életünknek értéke és értelme legyen. Ehhez gondozásra és megtisztításra van szükség. Nem mi tisztítjuk meg magunkat, nem mi metsszük meg magunkat, hanem az Isten. Isten tudja, hogy mit kell eltávolítani és tudja, hogy mit kell megtisztítani.

3.   Istenben maradni azt jelenti, hogy a szeretetben maradni. Titokzatos dolog, hogy mit jelent Istenben maradni. Ez a fejezet azonban világossá és egyértelművé teszi ezt számunkra, és azt mondja, hogy ez nem más, mint a szeretetben maradni. Amikor kiesünk a szeretetből, amikor már nem a szeretet jellemzi az életünket, akkor kiestünk Istenből.

4.   Isten igazi örömmel akar megajándékozni. Jézus azt mondja, hogy azt akarja, hogy örömünk teljessé legyen. A megmetszéssel és megtisztítással nem fájdalmat akar okozni nekünk az Isten, hanem örömet. Teljes örömet. A szolgálattal, az áldozatkészséggel, nem terhet akar Isten ránk tenni, hanem örömünk teljesedését akarja elérni. 

5.   Istent gyűlöli a világ. A világ valamikor Istent tükrözte, de amikor a bűn elhatalmasodott, a világ fokozatosan elveszítette az Istenre való hasonlósgát, és egyre inkább elkezdett Isten ellenségére hasonlítani. A világ azért gyűlöli Istent, mert már nem rá hasonlít. Nem az Ő elvei érvényesülnek. Az Isten elvei ellentétben állnak a világgal és annak elveivel. Ha mi átmegyünk a bűn világából (megtérés által) az Isten világába, akkor a világ, mint idegen testet kilök bennünket önmagából.               

6.   Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.   aki tudja, hogyan kell gondozni és ápolni bennünket

b.   aki az Ige által tisztít meg bennünket

c.    aki életünk, létünk és hitünk alapja és forrása

d.   aki azt akarja, hogy megmaradjunk az Ő szeretetében

e.   aki jó dolgokat parancsol nekünk, pl. maradjunk meg szeretetében, hogy örömünk teljessé legyen, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szeretett bennünket

f.     aki barátainak tart bennünket

g.   aki annyira szereti barátait, hogy életét adja értük

h.   aki nem szolgákként tekint ránk, hanem barátokként

i.     aki kiválasztott bennünket Magának

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy maradjon meg Benned és maradjon meg a szeretetben. Adjad, hogy soha ne essen ki Belőled, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 72. fejezet

72. fejezet – „AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE” (2. rész)

Krisztus még mindig csendben az asztalnál ül, amelyre már feltették a húsvéti vacsorát. A kovásztalan kenyér, amelyet a húsvéti időszakban használtak, előtte volt. A kiforratlan húsvéti bor szintén ott volt az asztalon. A kenyeret és a bort Krisztus jelképként alkalmazza saját szeplőtlen áldozata ábrázolására. Sem a kenyeret, sem a bort nem rontotta meg az erjedés, a bűn és a halál jelképe. Őt ábrázolták, "a hibátlan és szeplőtlen bárányt, a Krisztust" (1Pt 1:19).

"És mikor ők evének, vevén Jézus a kenyeret, és hálákat adván megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. És vevén a poharat, és hálákat adván, adá nékik, és ivának abból mindnyájan. És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakéra kiontatik. Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szőlőtőnek gyümölcséből mind ama napig, amikor mint újat iszom azt az Isten országában" (Mk 14:22-25).

Júdás, az áruló is részt vett ezen a szent szertartáson. Júdás is megkapta Jézustól megtört testének és kiontott vérének a jelképeit. Júdás is hallotta Jézusnak ezeket a szavait: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". Júdás, az áruló azonban, miközben ott hevert Isten Báránya jelenlétében, saját sötét szándékának a megvalósításán töprengett és dédelgette sötét, áruló gondolatait.

A lábmosásnál Krisztus meggyőző bizonyítékát adta annak, hogy megértette Júdás jellemét: "Nem vagytok mindnyájan tiszták!" (Jn 13:11), - mondta tanítványainak. Ezek a szavak meggyőzték a hamis tanítványt arról, hogy Krisztus tud titkos szándékáról. Krisztus most még világosabban beszélt. Mikor ott hevertek az asztalnál ránézett tanítványára és azt mondta: "Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el; hanem, hogy beteljesedjék az írás: Aki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem" (Jn 13:18).

A tanítványok még most sem gyanakodtak Júdásra. Azt azonban látták, hogy Krisztus szemmel láthatóan megszomorodott. Mindegyikük lelkére felhő telepedett, valami szörnyű szerencsétlenség balsejtelme, amelynek az értelmét nem értették meg. Amint csendben ettek, Jézus így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek, tiközületek egy elárul engem" (Mt 26:21). Jézusnak ezekre a szavaira csodálkozás és megdöbbenés ragadta meg őket. Nem tudták felfogni, hogy közülük bárki is áruló módon viselkedhetnék isteni Tanítójukkal. Miért árulhatnák el Őt? És kinek? Kinek szívében születik meg egy ilyen terv? Bizonyára nem a kedvelt tizenkettő egyikének a szívében, akik mindenekelőtt abban a kiváltságban részesültek, hogy hallották Krisztus tanítását, akik részesültek Krisztus csodálatos szeretetében, és akik iránt olyan nagy figyelmet tanúsított, hogy szoros közösségbe vonta őket magával!

2024. október 20., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 20 - VASÁRNAP - János evangéliuma 14

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit János evangéliuma 14. fejezete bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2014&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2014&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.   Isten élhető helyet készít számunkra. Isten tudja, hogy ez a föld lakásra alkalmatlan számunkra; ez a föld, ahol szomorúság, betegség, halál, gyűlölet, természeti katasztrófák, háborúk sújtanak; ahol nem lehetünk azokkal, akiket szeretünk, ezért készített számunkra egy olyan otthont, amely lakhatásra alkalmas. Mivel Jézus ezt megígérte, ez teljesen bizonyos.                    

2.   Isten annyira szeret, hogy megkéri a kezünket. Jézus ígérete ebben a fejezetben nem csak egy ígéret, hanem egy szerelmi vallomás is. Abban az időben, amikor két fiatal egymásba szeretett, a fiatalember ezt az ígéretet tette szeretett menyasszonyának, amit ennek a fejezetnek az első verseiben találunk. Azt mondta neki, hogy az apám portáján sok hely van. Most elmegyek és építek oda egy hajlékot kettőnknek, és amikor készen vagyok, eljövök érted és elviszlek oda, hogy azután mindig együtt lehessünk. A vőlegény boldogan épített, a menyasszony boldogan várakozott. Ez történik most is. Jézus boldogan készíti az otthonunkat, mi pedig boldogan, de türelmetlenül várjuk, hogy értünk jöjjön.

3.   Isten a Fiában mutatta meg, hogy milyen az Ő jelleme. Ez a leghatékonyabb önkijelentés. Aki látta a Fiút, látta az Atyát. Ahogy Jézus élt, ahogy szolgált, ahogy szeretett, olyan az Isten.

4.   Isten Pártfogót biztosít nekünk. Egyes fordítók Vigasztalónak fordítják ezt a szót, ami a valóságban egy olyan személyt jelet, ami mellénk áll. Ebben benne van az, hogy szükség esetén megvigasztal, szükség esetén pártfogol. Szükség esetén kiáll mellettünk, szükség esetén megvéd, megoltalmaz, vezet, bölcsességet ad, bűnbánatra vezet, megtérésre vezet és felruház bennünket mennyei erővel, és Ő nem más, mint a Szentlélek. 

5.   Isten igazi békességet ad. Jézus az Ő békességét ígéri nekünk, olyan békességet, amit a világ nem tud adni, de amit el sem tud venni.                

6.   Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.   aki ismeri nyugtalanságainkat, és igazi megoldást tud adni azokra

b.   akiben igazi nyugalmunk lehet, mert Ő a mi igazi hajlékunk

c.    aki az út, az igazság és az élet

d.   aki megadja, amit Tőle kérünk, ha azzal megdicsőítjük Őt, azaz a mi javunkra válik

e.   aki nem hagy árván minket – Ő a mi Atyánk

f.     aki mindenre megtanít és eszünkbe juttatja, amire emlékeznünk kell

g.   aki előre felkészít bennünket, hogy ne érjen meglepetés

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy megismerje a Te igazi jellemedet, Adjad, hogy Te, mint Pártfogó és Vigasztaló mindig ott lehess mellette, amikor szüksége van Rád, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 72. fejezet

72. fejezet – „AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE” (1. rész)

Máté 26:20-29; Márk 14:17-25; Lukács 22:14-23; János 13:18-30

"Az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentum az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend" (lKor 11:2-26).

Jézus ott állt az Ó- és Újszövetség fordulópontján, a két szövetség két nagy ünnepének találkozásánál. Krisztus, Isten hibátlan Báránya elkezdte bűnáldozatként bemutatni magát, hogy ilyen módon véget vessen a jelképek és istentiszteleti szertartások ama rendszerének, amely négyezer év óta az ő halálára mutattak. Mikor tanítványaival megette a húsvéti vacsorát, akkor ennek a helyettesítése szerezte ezt a szolgálatot, amelynek nagy áldozata emlékjeléül kellett szolgálnia. A zsidó nemzeti ünnep érvénye örökre megszűnt. Azt a szolgálatot, amelyet Krisztus akkor és ott elrendelt, figyelembe kellett és kell venni minden követőjének, minden országban és minden korszakban az idők végezetéig.

A húsvét az egyiptomi fogságból, rabszolgaságból való megszabadításnak a megemlékezésére szolgált. Isten parancsolta meg a zsidóknak azt, hogy évről-évre, mikor a gyermekek megkérdezik ennek az elrendelt ünnepnek értelmét, akkor a megszabadítás történetét ismét és ismét beszéljék el nekik. Ezt a csodálatos megszabadulást ilyen módon kellett frissen megtartani minden egyes nemzedék emlékezetében. Az Úrvacsorát Jézus annak a nagy szabadításnak a megemlékezésére rendelte el, amit Ő eszközölt ki halála eredményeként. Amíg Krisztus másodszor is eljön hatalommal és dicsőséggel, ezt az isteni elrendelést kell ismételten megünnepelnünk. Ez az az eszköz, amellyel Krisztus nagy művét frissen kell megtartanunk emlékezetünkben.

Az Egyiptomból való szabadulás idejében Izrael gyermekei állva ették meg a húsvéti vacsorát, felövezett derékkal és vándorbottal a kezükben, készen az indulásra, vándorútjuk megkezdésére (Vö. 2Móz 12:11). Ez a mód, amellyel megünnepelték ezt az isteni elrendelést, összhangban volt akkori állapotukkal és körülményeikkel. Igen, mert éppen kivonulófélben voltak Egyiptom földéről, hogy megkezdjék fáradságos és nehéz vándorlásukat a pusztaságon át. Krisztus idejére azonban a helyzetük gyökeresen megváltozott. Most nem egy idegen földről voltak kiindulófélben, hanem saját országukban laktak. Összhangban azzal a nyugalommal, amivel Isten választott népeként megajándékozta őket, már fekvő helyzetben vettek részt a húsvéti vacsorán. Heverőket helyeztek el az asztal körül, és a vendégek azokra dőltek le a bal karjukra támaszkodva és a jobb kezüket szabadon hagyva, hogy evés közben használhassák. Ebben a helyzetben a vendég annak mellére hajthatta fejét, aki közvetlenül mellette ült. A lábaikat, mivel azokat a heverő külső peremén nyújtották ki, minden nehézség nélkül megmoshatta valaki, aki a kör külső oldalán körbejárta az asztalt.

2024. október 19., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 19 - SZOMBAT - János evangéliuma 13

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit János evangéliuma 13. fejezete bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2013&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2013&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten leereszkedik az emberhez. Ebben a fejezetben úgy látjuk Istent, mint aki az Ő teremtményeinek lábához térdel. Természetesnek vesszük azt, hogy mi emberek és teremtmények leborulunk az Ő lábához, de, hogy Ő térdelne le az ember lábához, az felfoghatatlan. Pedig ez történt a lábmosásnál. A Teremtő Isten kezébe vette az ember lábát és megmosta azt. És ezt mindig megteszi, amikor mi is megmossuk testvérünk lábát. A mi kezünkkel mossa meg azt.                     

2.    Isten megtalálja a szívhez vezető utat. A tanítványok szíve nagyon kemény és megközelíthetetlen volt ahhoz, hogy megértsék, miért jött Jézus a földre, és mit miért tett. Viszont, miután megmosta a lábukat, a szívük és elméjük csodálatosan megnyílt. Jézus a lábukon keresztül jutott el a szívükhöz. Ezek után mondta el legjelentősebb tanításait az Ő visszajöveteléről, a Szentlélekről, a Benne való maradásról és főpapi imáját az egységről. Amit az elmúlt három és fél év alatt nem tudott elmondani nekik, elmondta a lábmosás és szenvedéseinek kezdete között.

3.    Az isteni nagyság abban a képességében rejlik, hogy tud kicsi lenni. Miközben a tanítványok azon vitatkoznak, hogy ki a nagyobb, Jézus letérdel a lábukhoz és megmossa azt. A hatalom megijeszti az embert, még Isten hatalma is. Isten az Ő hatalmával nem tud az emberi szívhez közel férkőzni, leereszkedésével és kedvességével viszont igen.  

4.    Isten azt szeretné, hogy boldogok legyünk. Jézus azt mondta, hogy ezért adta a lábmosás szertartását. Megmutatja, hogy a rang, a tisztség, az uralkodás nem tesz boldoggá. Az alázatos szolgálat viszont igen.  

5.    Isten tud egy asztalnál ülni ellenségével. Jézus három és fél év alatt nem mutatta ki, hogy tud Júdás áruló szándékáról. Ugyanolyan kedves és türelmes volt hozzá, mint a többiekhez, és még az utolsó vacsorán is tudott egy asztalnál ülni vele.                

6.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki szereti az Övéit, mindvégig szereti őket

b.    aki azt szeretné, hogy közünk legyen Hozzá

c.    aki azt szeretné, hogy tiszták legyünk, ezért kész megtisztítani minket

d.    aki szeretné, ha tükröznénk az Ő jellemét, és követnénk az Ő példáját az alázatosságban

e.    aki szeretné, ha mi is olyan közeli és meghitt viszonyban lennénk Vele, mint János, aki az Ő kebelére hajolt

f.      aki azt szeretné, hogy úgy szeressük egymást, mint ahogy Jézus szeret minket

g.    aki azt szeretné, ha igaz tanítványai lennénk, akinek a célja az, hogy olyan legyen, mint a Mestere

Ima éretted: Istenem, köszönöm, hogy az olvasó szívéhez is megtaláltad az utat. Adjad, hogy érezze és értékelje ezt a közelséget és ez tegye széppé és boldoggá az Ő életét, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 70-71 fejezet

71. fejezet – „A SZOLGÁK SZOLGÁJA” (5. rész)

A szent mennyei Megfigyelő jelen van ennél az elrendelt cselekménynél, hogy a lelkünk egyik kutatójává, bűneinkről való egyik meggyőzőnkké és bűneink megbocsátásának egyik áldott biztosítékává tegye azt számunkra. Krisztus is ott van kegyelmének teljességével, hogy megváltoztassa gondolataink áramlatát, amely önzésünk csatornáin folyt le. A Szentlélek életre kelti azoknak az érzékenységét, akik Uruk példáját követik. Mikor megemlékezünk Üdvözítőnk megalázkodásáról, akkor gondolat gondolathoz kapcsolódik, az emlékek láncolata jelenik meg szemeink előtt, Isten nagy jóságának és kegyének és földi barátai iránt tanúsított gyengédségének az emlékei. Eszünkbe jutnak az elfelejtett áldások, a rosszul felhasznált irgalmasságok és a semmibe vett kedvességek. Nyilvánvalókká lesznek a keserűségnek azok a gyökerei, amelyek elnyomták, sőt kiirtották a szeretet drága palántáit. Visszatérnek emlékezetünkbe jellemünk hibái, kötelességeink elmulasztásai, Isten iránti hálátlanságunk, embertársaink iránt tanúsított hideg, rideg magatartásaink. Bűnösségünket abban a világosságban látjuk majd meg, amelyben Isten is látja azt. Gondolataink nem az önelégültség, hanem a szigorú önmegrovás és alázatosság gondolatai lesznek. Elménk arra készül fel, hogy ledöntsön minden olyan akadályt, amely létrehozhatja az elidegenedést. Eltávolítunk magunkból minden gonosz gondolatot és beszédet. Csak a megvallott bűnök lehetnek megbocsátott bűnök. Krisztus leigázó kegyelme tér be a lelkünkbe, és Krisztus szeretete vonja együvé szívünket embertársunk szívével áldott egységbe.

Ha a lábmosás rendtartását ekképpen gyakoroljuk, akkor lángra lobban a vágy szívünkben egy magasabbrendű lelki élet után. Erre a vágyunkra az isteni Tanú válaszol majd. A lelkünk felemelkedik, és abban a tudatban vehetünk részt az úrvacsorában, hogy bűneinket Isten már megbocsátotta nékünk. Krisztus igazságosságának a napfénye betöltötte elménk rejtett kamráit és lelkünk templomát. Mi is meglátjuk azt, amit Keresztelő János meglátott: "Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1:29).

Azok számára, akik már megkapták a szolgálatnak ezt a lelkét, az úrvacsora sohasem válhat pusztán szertartási eseménnyé. A szolgálat lelkének ez lesz állandó leckéje a számunkra: "Szeretettel szolgáljátok egymást!" (Gal 5:13). Tanítványai lábának a megmosásával Krisztus nyilvánvaló bizonyítékát adta annak, hogy Ő elvégez minden szolgálatot, bármilyen megalázó lenne is az, amely tanítványait vele együtt örököseivé tenné a mennyei kincsek örökkévaló gazdagságának. Krisztus tanítványai ugyanennek a szertartásnak az elvégzésével hasonló módon elkötelezték magukat arra, hogy szolgálják embertársaikat. Valahányszor helyes lelkülettel ünneplik meg ezt az Úr által rendelt szertartást, mindannyiszor Isten gyermekei szent kapcsolatba kerülnek egymással azért, hogy kölcsönösen segítsék és támogassák egymást. Elkötelezik magukat arra, hogy életüket önzetlen szolgálatra adják oda. De nem csak egymásért. A munkamező számukra éppen olyan széles, terjedelmes, mint Mesterüké volt. A világ teli van azokkal, akiknek szükségük van a szolgálatunkra. A szegények, a tehetetlenek, a tudatlanok mindenütt kéznél vannak. Azok, akik közösségbe kerültek Krisztussal a felház szobájában az úrvacsora elfogyasztásával, úgy mennek ki onnan, és úgy mennek tovább, hogy hasonlóképpen szolgáljanak, ahogy Ő szolgált.

Jézus, akit mindenek szolgáltak, azért jött el, hogy mindeneknek a szolgája legyen. Mivel pedig Jézus mindeneket szolgált, őt is újból szolgálják és tisztelik majd mindenek. Azoknak, akik rendelkeznek Krisztus isteni tulajdonságaival és megosztják vele a megváltott lelkek látásának az örömét, követniük kell önzetlen szolgálata példáját. {DA 651.3}  

Mindezt Jézus ezekben a szavaiban fogalmazta meg és foglalta össze: "Példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek" (Jn 13:15). A Krisztus által elrendelt szolgálatnak ez volt a célja. Ezért mondja Krisztus első tanítványainak és persze nekünk is: "Ha tudjátok ezeket, - ha tudjátok, ha ismeritek a célját azoknak a leckéknek, tanításoknak, amelyeket én adtam nektek, akkor - boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket" (Jn 13:17).


2024. október 18., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 18 - PÉNTEK - János evangéliuma 12

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit János evangéliuma 12. fejezete bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2012&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2012&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Aki igazán megismerte Istent, mindent odaadna érte. Mária megismerte Jézust, minden időt kihasznált, hogy a közelében legyen. A legnagyobb értékét ajándékozta Jézusnak, de Jézus nem az ajándéknak örült, hanem a szívnek, mert Mária azt is odaadta Neki. Máriának Jézus visszaadta a szabadságát, a tisztaságát és a testvérét is. Jézus ilyenfajta kapcsolatra vágyik. Jézus Simont is megajándékozta bűnbocsánattal, és visszaadta az egészségét, de benne ez nem keltett ilyen visszhangot.                     

2.    Isten gondosságra nevel bennünket a pénzügyekben.  Isten nemcsak pénzt akar adni nekünk, hanem értelmet is a gondos beosztáshoz, a fukarságot viszont elítéli. Főleg, amikor Rá való hivatkozással teszi valaki, vagy esetleg a szegényekre való hivatkozással, a szíve pedig távol van Tőle.

3.    Ha valaki nem találja meg a helyes viszonyulást Istenhez, a lelke megsötétedik. Ez történt a farizeusokkal és Júdással is. A farizeusok odáig vetemednek, hogy meg akarják ölni Jézust is, meg Lázárt is. Azt a Lázárt, aki Jézus Feltámasztott és azt a Valakit, aki őt feltámasztotta. Micsoda sötétség! Júdás hosszú időt töltött Jézus társaságában. Hallhatta tanításait, láthatta csodáit és megtapasztalhatta azt a kedvességet, amilyet az ember sehol sem kaphat, mégis elárulta szerető Mesterét és ezzel hozzájárult az Ő halálához.

4.    Isten nem kerüli el a Ráváró szenvedést. Azt olvassuk, hogy néhány görög látni szerette volna Jézust, de olyan titokzatos az, hogy miért volt ez olyan mély hatással Jézusra. Egyes tudósok azt mondják, hogy a görögök el akarták hívni Őt Görögországba, hogy elkerülje a zsidók bántalmazását. Jézus nem vágyott a szenvedésre, de nem is futamodott meg előle. Azt olvassuk, hogy szomorú volt és azt mondta nekik, hogy egy magnak meg kell halni azért, hogy gyümölcsöt tudjon teremi, ezért Jézus nem a menekülést választotta, hanem a szenvedést

5.    Az Atya és Jézus között ideális a viszony. Olyan meghittek ezek a párbeszédek Jézus és az Atya között. Jézus kéri az Atyát, hogy dicsőítse meg, az Atya mindenki által hallható módon válaszolt, hogy megdicsőíti. Isten azt szeretné, hogy mi is ilyen áldott és meghitt kapcsolatban lehetnénk Vele, de embertársainkkal is. Gondoljunk bele, milyen légkör lenne a gyülekezeteinkben, ha úgy beszélnénk egymással, ahogy Jézus az Atyával beszélt.                

6.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki szereti az emberek társaságát

b.    aki elfogadja a gyarló emberek ajándékát is

c.    aki kedvesen bánik, még az olyan gonosz emberekkel is, mint Júdás

d.    akit követnek az emberek, ha igazán megismerik

e.    aki visszautasította azt, hogy a görög filozófusok közé kerüljön

f.      aki szeretné, ha világosságban járnánk

g.    akinek még a csodái sem segítenek a megátalkodottakon – a csoda nem szül hitet, esetleg segít a hitre jutásban, de nem hosszú éltű. Aki csak a két csoda között hisz, az el fog jutni oda, hogy elveszti a hitét

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy olyan bensőséges szeretettel tudjon szeretni Téged, mint Mária vagy Lázár, és olyan egészségesen viszonyuljon Hozzád, ahogy Te az Atyával egymáshoz viszonyultok, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 70-71 fejezet

71. fejezet – „A SZOLGÁK SZOLGÁJA” (4. rész)

Krisztus életével, tanításaival és példájával megvilágított tökéletes magyarázatát adta az önzetlen szolgálatnak, amelynek az eredete Istenben van. Isten nem önmagáért él. A világ megteremtésével és minden dolgok fenntartásával állandóan másokért szolgál. " [...] felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak" (Mt 5:45). A szolgálatnak ezt az ideálját Isten rábízta Fiára. Isten azért adta Jézust ennek a világnak, hogy az emberi nemzetségnek Ő legyen a feje, és hogy példájával megtaníthasson bennünket arra, hogy mit is jelent másokért élni. Egész életét a szolgálat törvénye szerint élte le. Mindenkin segített, és mindenkinek szolgált. Krisztus így élte, így töltötte be Isten törvényét. Példájával megmutatta, hogy miként kell nekünk is engedelmeskednünk Isten törvényének.

Jézus újra és újra megkísérelte bevezetni és megerősíteni ezt az alapelvet tanítványai között. Mikor Jakab és János elé terjesztették kérésüket az elsőbbség elnyeréséért, Jézus azt mondta nekik: "Aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok" (Mt 20:26). Az én királyságomban nincs semmi helye az előnyben részesítés és az elsőség alapelvének. Az egyetlen nagyság az alázatosság nagysága. Az egyetlen megkülönböztetés abban található meg, hogy ki milyen odaadással szolgálja a többieket.

Most, miután megmosta tanítványai lábait, Jézus azt mondotta: "Példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek" (Jn 13:15). Ezekkel a szavakkal Jézus nemcsak a vendégszeretet gyakorlatát parancsolta meg. Ezzel többet értett a vendégek lábának a megmosásánál, hogy így távolítsák el arról az utazás során rárakódott port. Krisztus itt egy vallásos istentiszteleti szolgálatot szerzett és rendelt el. Urunk cselekedete útján ez az alázatra tanító szertartás megszentelt szolgálat lett. A tanítványoknak figyelembe kellett ezt venniük, hogy mindig megtarthassák elméjükben Krisztusnak az alázatosságról és a szolgálatról adott leckéjét.

Ez a szertartási előírás a Krisztus által rendelt Úrvacsorára való előkészület. Amíg a büszkeséget, az egyenetlenséget és a versengést ápolgatjuk, a szívünk nem tud közösségbe kerülni Krisztussal. Nem vagyunk felkészülve, hogy elfogadjuk testének és vérének közösségét. Ezért rendelkezett Jézus úgy, hogy elsősorban az Ő megalázkodásának az emlékjeleit vegyük figyelembe.

Mikor a tanítványok, Isten gyermekei eleget akarnak tenni ennek a szertartási előírásnak, akkor emlékezetükben idézzék fel az élet és a dicsőség Urának ezeket a szavait: "Mikor azért megmosta azoknak lábait és a felsőruháját felvette, újra leülvén, monda nékik: Értitek-e, hogy mit cselekedtem veletek? [...] Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek. Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, aki azt küldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket" (Jn 13:12-17). Megvan bennünk az a hajlam, hogy önmagunkat magasabbra becsüljük, mint embertársainkat, hogy csak magunkért munkálkodjunk és hogy mindent megtegyünk a legjobb helyek elnyeréséért. Ez gyakran azt eredményezi, hogy gonosz feltételezések születnek bennünk és megkeseredik a lelkünk. Az Úrvacsorát megelőző elrendelt cselekménynek el kell távolítani az utunkból ezeket a félreértéseket, meg kell szabadítania bennünket önzésünktől és le kell szállítania bennünket önmagunk felmagasztalásának magaslatáról, le egészen szívünk megalázkodásáig, ami egyedül vezet el bennünket odáig, hogy szolgáljuk embertársainkat.

2024. október 17., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 17 - CSÜTÖRTÖK - János evangéliuma 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit János evangéliuma 11. fejezete bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2011&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2011&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Istennek vannak barátai. Az Ószövetségben is vannak olyan emberek, akikről a Biblia azt mondja, hogy Isten barátai voltak. Az Újszövetségben Lázár Jézus egyik barátja volt. Ez a barátság mindenki számára egyértelmű volt. Olyan szívet melengető az ahogyan Jézusnak üzennek és azt mondják, hogy akit szeretsz, beteg. Jézus barátsága nem korlátozódik csak egyes emberekre. Mivel Jézus Isten, tud úgy barátkozni egyszerre több emberel is, és olyan figyelmet biztosítani irányukba, mintha csak egyedül lennének Jézusnak. A tanítványoknak Jézus azt mondja, hogy „ti az én barátaim vagytok.” De ugyanezt mondja nekünk is ma.                   

2.    Isten felébreszti barátait.  Jézus Betániában felébresztette a halálból a barátját, Lázárt, és azt ígéri, hogy egyszer a többi batátai is meg fogják hallani az Ő hangját, és kijönnek sírjaikból. Nemsokára elérkezik ez az idő a világ történelmében, amelyet annyira várunk.  

3.    Isten megadja Fiának, amit Tőle kér. Márta enyhe szemrehányást tesz Jézusnak, hogy ha ott lett volna, meggyógyíthatta volna Lázárt, de most már késő. Úgy tűnik, hogy Márta hitt Jézus gyógyító hatalmában, de nem hitt teljesen feltámasztó hatalmában. Azt mondja, hogy „ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.” Ezek szerint szíve mélyén hitte, hogy Jézus még itt is tehet valamit. Jézus megjutalmazta ezt a kis pislákoló hitet és azt mondta, hogy „feltámad a testvéred.”        

4.    Isten tud sírni. Jézus sírt Betániában, mert látta a bűn következményét, a halált, amikor elragadja az embert a szeretteitől. Bár tudta, hogy fel fogja támasztani Lázárt, de nem lehet ott minden ember halálánál, és nem támaszthat fel mindenkit, nem vigasztalhat meg minden gyászolót úgy, ahogyan Máriát és Mártát megvigasztalta, hogy visszaadja szerettüket.  Ezt látta lelki szemével és azt is, hogy a csoda ellenére mennyien félreértik Őt, és mennyien maradnak távol Tőle. Mennyien lesznek azok, akiket az utolsó feltámadásban sem tud majd visszaadni szeretteinek.

5.    Istent nem tudja visszatartani semmi sem. Jézust nem tudta visszatartani abban, hogy csodát tegyen, a zsidók fenyegetése, hogy megölik, a sír száján levő kő, a négy napos halott szaga, a családtagok gyenge hite, a farizeusok ármánykodása. Amikor Jézus bekiáltott a sírba, a halott kijött.                

6.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki kimutatta szeretetét emberek iránt és elfogadta az iránta tanúsított szeretetet

b.    aki kész hosszú utat megtenni barátaiért

c.    aki ajándékaival igazi örömet akar szerezni szeretteinek

d.    aki a legjobb vigasztaló

e.    aki örök életet ad annak, aki Benne hisz

f.      aki szeret és tud csodákat tenni, kicsiket és nagyokat is

g.    aki inkább meghal a népért, minthogy a nép elvesszen

h.    aki összegyűjti szétszóratott gyermekeit

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy akarjon a Te barátod lenni és értékelje a Te igaz barátságodat, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 70-71 fejezet

71. fejezet – „A SZOLGÁK SZOLGÁJA” (3. rész)

Krisztus ünnepélyesen azt felelte Péternek: "Ha meg nem moslak téged, semmi közöd nincs énhozzám" (Jn 13:8). Az a szolgálat, amelyet Péter nem akart elfogadni Krisztustól, egy magasabbrendű megtisztításnak volt a jelképe. Krisztus azért jött el, hogy szívünket megmossa a bűn mocskától. Azzal, hogy Péter nem akarta megengedni Krisztusnak, hogy megmossa az ő lábait, szívének megtisztítása ellen tiltakozott, amit a lábmosás jelképezett. Péter valójában magát az Urat vetette el. A Mester számára nem megalázó az, ha megengedjük neki, hogy megtisztításunkért munkálkodjék. Az a legigazibb alázat, mikor hálás szívvel elfogadjuk mindazt a gondoskodást, amit Isten érettünk tett, és mi is komolyan szolgálunk Krisztusért.

Krisztusnak ezekre a szavaira: "Ha meg nem moslak téged, semmi közöd énhozzám" (Jn 13:8), Péter feladta büszkeségét és önfejűségét. Nem tudta elhordozni azt a gondolatot, hogy elkülönüljön Krisztustól. Ez a lelki halált jelentette volna számára. "Uram, ne csak a lábaimat, hanem kezeimet és, fejemet is" - mondta Jézusnak. "Monda néki Jézus: Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta" (Jn 13:9-10).

Ezek a szavak többet jelentenek a testi tisztaságnál. Krisztus még mindig egy magasabbrendű megtisztításról beszél, amint azt az alábbiak szemléltetik. Az, aki a fürdőből érkezett, tiszta volt, de lábaik a sarukban hamarosan porosak lettek, és ismét meg kellett azokat mosni. Így Péter és tanítványtársai megmosakodtak abban a nagy forrásban, amely feltárult előttük bűneik és tisztátalanságaik lemosására. Krisztus a magáénak ismerte el őket. A kísértés azonban gonoszságba vezette őket és ezért még mindig szükségük volt Krisztus megtisztító kegyelmére. Mikor Jézus körülkötötte magát egy kendővel, hogy lemossa a port a lábukról, akkor ezzel a cselekedetével az elidegenedést, a féltékenységet, és a gőgöt kívánta lemosni a szívükről. Ez sokkal több következménnyel járt együtt, mint poros lábuk lemosása. Azzal a lelkülettel, amellyel akkor és ott rendelkeztek, még egyikük sem készült fel a Krisztussal való közösségre. Amíg nem jutottak el Krisztus segítségével az alázatosság és a szeretet állapotába, addig valójában még nem készültek fel arra, hogy részt vegyenek a húsvéti vacsorán, vagy hogy részesüljenek ebben az emlékszolgálatban, amelyet Krisztus éppen meg akart alapítani. Szívüknek meg kellett tisztulnia. A büszkeség, a haszonlesés egyenetlenkedést és gyűlöletet alkot, Jézus azonban mindezt lemosta róluk, mivel megmosta a lábukat. Ez érzéseik változását idézte elő. Jézus, mikor rájuk tekintett, már azt mondhatta nékik: "Ti is tiszták vagytok" (Jn 13:10). Most már egy szívvel és szeretettel voltak egymás iránt. Alázatosakká és taníthatókká váltak. Júdást kivéve mindegyikük hajlamos volt arra, hogy egy másiknak adja át a magasabbrendű helyet. Most már szelíd és hálás szívvel el tudták fogadni Krisztus szavait.

Péterhez és tanítványtársaihoz hasonlóan mi is megmosódtunk Krisztus vérében. A gonosszal való kapcsolatunk, érintkezésünk útján azonban szívünk tisztasága gyakran beszennyeződik. Krisztushoz kell mennünk és Tőle kell kérnünk az ő megtisztító kegyelmét. Péter húzódott attól, hogy bepiszkolódott lábait Urának és Mesterének a kezeivel érintkezésbe hozza. Milyen gyakran hozzuk mi is bűnös megfertőzött szívünket érintkezésbe Krisztus szívével! Krisztus számára milyen fájdalmas lehet gonosz természetünk, kívánságunk és büszkeségünk! Mégis minden gyengeségünket és beszennyezettségünket Krisztushoz kell vinnünk. Igen, egyedül Krisztus tud bennünket tisztává mosni. Nem vagyunk addig alkalmasak és felkészültek a Krisztussal való közösségre, míg meg nem tisztultunk az ő segítő ereje által.

Jézus azt mondotta tanítványainak: "Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan" (Jn 13:10). Jézus megmosta Júdás lábait is, de Júdás ugyanakkor nem engedte át neki a szívét. Júdás szíve nem tisztult meg, mert nem rendelte alá magát Krisztusnak.

Miután Krisztus megmosta tanítványai lábait, felöltötte felsőruháit, ismét leült közéjük, és így szólt: "Értitek-e, hogy mit cselekedtem veletek? Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek. Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, aki azt küldte" (Jn 13:12-16).

Krisztus szerette volna megértetni tanítványaival, hogy ámbár megmosta a lábukat, de ez a legkisebb mértékben sem vont le semmit az ő méltóságából. "Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. " Mivel pedig ez így van, Krisztus végtelenül nagy jelentőséget tulajdonít a szolgálatnak. Senki sem volt annyira felmagasztalt, mint Krisztus és mégis lehajolt, hogy teljesítse a legmegalázóbb kötelességet, szolgálatot. Azért, hogy minket, az ő népét félre ne vezessen az önzésünk, amely újjá nem született természetes szívünkben lakozik, és amelyet állandóan erősít önmagunk szolgálata, Krisztus maga állította elénk az alázatosság példáját. Krisztus nem akarta ezt a fontos dolgot emberek felelősségére bízni. Olyan sok és nagy kihatással és következménnyel volt ez a kérdés számára, hogy ő maga, aki egyenlő volt Istennel, tanítványai szolgájaként járt el. Miközben tanítványai a legmagasabbrendű helyért versengtek, Krisztus, aki előtt minden térdnek meg kell hajolni, és egyszer meg is hajol majd minden térd; akinek a szolgálatát a dicsőség angyalai megtiszteltetésnek tekintették, lehajolt, hogy megmossa azoknak a lábait, akik Uruknak mondották őt. Krisztus még elárulója lábait is megmosta.