Higgyetek az Ő prófétáinak - július 7 - HÉTFŐ - Mózes második könyve 32. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 32. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2032&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2032&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

A zsidók kijöttek Egyiptomból, ahol a természetet imádták sok száz bálványistenen keresztül, egy komplex spiritualista vallás keretén belül. Megszabadultak egy olyan világtól és világnézettől, amely teljesen átitatódott sátán csalásaival. Isten megszabadította őket, és gondoskodott minden szükségletükről. Nekik is át kellett menniük azon az átnevelésen, amelyen Mózes is átment 40 éves száműzetésének idején. Isten az Ő szolgáján keresztül kinyilatkoztatta szövetségi tervét, és most, amikor Mózes a hegyen van, Isten saját ujjával felírja a szövetség törvényét a kőtáblákra. De Mózes késik. És nincs magyarázat a késésére – de nem is volt szükség magyarázatra. Mózes Istennel volt, a népnek pedig alázatos engedelemmel a völgyben kellett volna maradnia, várva visszatérését. Visszacsúsztak saját türelmetlenségükbe, nyugtalanságukba, és követelték, hogy látható módon tapasztalják meg azt, amit véges elméjük nem tud felfogni: „Készíts nekünk isteneket!"

Az aranyborjú bármilyen számú egyiptomi istenséget is szimbolizálhatott volna. Az Ápisz bikát Memphisben Ptah néven, az élet isteneként imádták. Hathor-t a tehén istennőt Tébában az anyaság, szépség, a szerelem és az öröm isteneként imádták. Mózes második könyve 32. fejezetében azt olvassuk, hogy a „nép felkelt játszani", aminek világos szexuális felhangja van, és azonosítani lehet Hathor imádatával. A Szentírásból nyilvánvaló, hogy Áron, a lelki vezetőjük, engedett követelésüknek, és hogy tettüket igazolják, ünnepet hirdettek meg az Úrnak. Ez a vegyes imádat oda vezetett, hogy Isten már nem tekintette magáénak a zsidókat, amikor úgy utal rájuk, mint a „te néped”-re. Ám amikor Isten elutasítja azt a népet, amely inkább az aranyborjút választotta, mint Őt, Mózes közbelép, és kéri, hogy az ő nevét törölje ki az élet könyvéből. Annyira szerette Mózes a népet, hogy felajánlotta életét az életükért. De Istennél csak egyetlen helyettesítő halál elfogadható, az Ő Fiának, Jézusnak élete. Megpróbáltad már, hogy a világi dolgokat összekeverd az Isten imádatával? Itt láthatjuk az ilyen tettek következményeit. Istennek azonban lesz egy népe, amely hűséges Hozzá, és csakis Hozzá, szakadjon bár az ég (lásd: Előtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 55. oldal).

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne keverje össze a vallás dolgait a világi dolgokkal, és ne cseréljen fel Téged bálványokra, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 15-16. fejezetek

15. fejezet – IZSÁK HÁZASSÁGA (2. rész)

Alig fejezte be imáját, már választ is kapott rá. A kút körül csoportosuló nők közül az egyik udvarias viselkedésével vonta magára a figyelmét. Amint a lány eljött a kúttól, az idegen eléje sietett, és vizet kért tőle a vállára vett korsóból. A lány kedvesen válaszolt, és felajánlotta, hogy a tevéknek is húz vizet. Ez olyan szolgálat volt, amelyet akkoriban a fejedelmek lányai is megtettek atyjuk nyája számára. Megkapta tehát a kívánt jelt. A hajadon "felette szép ábrázatú vala", és szívélyessége jó szívről és tevékeny, energikus természetről tanúskodott. Eddig Isten keze a követtel volt. Miután gazdag ajándékokkal viszonozta kedvességét, érdeklődött a lánytól családja felől, és amikor megtudta, hogy Bethuélnek, Ábrahám unokaöccsének a lánya, "meghajtá magát [...] és imádá az Urat" (1Móz 24:26).

Majd megkérdezte a lányt, kaphat-e szállást atyjának házában, és a köszönetében használt kifejezések elárulták Ábrahámmal való kapcsolatát. A hajadon hazatérve elmondta, mi történt, és bátyja, Lábán, azonnal elment, hogy elhozza az idegent és kísérőit, hogy vendégül lássa őket.

Eliézer - a szolga - addig nem akart enni, amíg el nem mondta megbízatását; hogyan imádkozott a kútnál, és milyen körülmények kísérték imáját. Majd ezt mondta: "Most azért, ha szeretettel és hűséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra forduljak" (1Móz 24:49). A válasz ez volt erre: "[...] Az Úrtól van e dolog: Nem mondhatunk néked sem jót, sem rosszat. Ímé előtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, amint az Úr elvégezte" (1Móz 24:50-51).

A család beleegyezése után Rebekán volt a sor, hogy eldöntse, elmegy-e atyja házától olyan messzire, hogy felesége legyen Ábrahám fiának. Rebeka hitte a történtekből, hogy Isten választotta őt Izsák feleségéül, és ezt mondta: "[...] Elmegyek" (1Móz 24:58).

A szolga előre látva, gazdája mennyire örül majd küldetése sikerének, türelmetlenül várta az indulást. Reggel útra keltek hazafelé. Ábrahám Beérsebában lakott, és Izsák, aki a közeli legelőkön ügyelt a nyájra, most visszatért atyja sátrához, hogy várja Háránból a követ érkezését. "És kiméne Izsák estefelé elmélkedni a mezőre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jőnek. Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevéről. És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, aki a mezőn előnkbe jő? A szolga pedig monda: Az én uram ő. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát. Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, amelyeket cselekedett vala. Izsák pedig bevivé Rebekát Sárának az ő anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lőn néki felesége és szereté őt. S megvigasztalódék Izsák az ő anyja halála után" (1Móz 24:63-67).

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 6 - VASÁRNAP - Mózes második könyve 31. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 31. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2031&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2031&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Feltetted-e már valaha ezeket a kérdéseket? „Van-e elhívásom az Úrtól? Mire hívott el engem az Úr?" Talán nem vagy prédikátor, tanár vagy evangelizátor, de vágyakozol arra, hogy megdicsőítsd Istent és Neki szolgálj. Ez a fejezet betekintést ad abba a témakörbe, hogy mit jelent az Istentől való elhívás. Isten ezt mondta Mózesnek: „név szerint meghívtam Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát ... és betöltöttem őt Istennek Lelkével." Figyelemre méltó, hogy ez az első alkalom a Szentírásban, amikor azt mondja, hogy Ő elhív valakit, és a harmadik alkalom, amikor az Ószövetség az „Isten Lelke" kifejezést használja. Az első utalás Mózes első könyve 1. fejezet 2. versében található, ahol arról olvashatunk, hogy az Isten Lelke a teremtéskor a víz fölött lebegett. A második, amikor az egyiptomi fáraó kijelenti, hogy József egy olyan férfiú, akiben „Isten Lelke van" (1Móz 41:38). De itt, Mózes második könyve 31. fejezetében a Teremtő első alkalommal használja ezt a kifejezést, hogy elmagyarázza, miként fogja betölteni Bésaléelt az „Isten Lelkével" (2 Móz 31:3), hogy megalkossa, megformázza a szentélyt és berendezéseit „bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal minden mesterséghez."

Láthatjuk, hogy Isten nemcsak lelkészeket, tanítókat és evangelizátorokat hív el, hanem minden gyermekét, hogy használják tálentumaikat és képességeiket, amelyeket Ő adott Lelke által, hogy mindent megtegyenek, amit Ő parancsolt (6. vers). Isten keresi a művészeket és mesterembereket, hogy a művészetek és a média által közvetítsék Isten üzenetét a világnak; építészeket, hogy olyan imaházakat építsenek, ahol az emberek megismerhetik őt, és iskolákat, amelyek előmozdítják az ő munkáját fiatalok életében; orvosokat, ápolókat és egészségügyi szakembereket, hogy gyógyítással szolgálják az embereket. Ő a bölcsesség, ismeret és szakértelem forrása, amelyet szakmáinkban megszerzünk; és Ő a forrása a megvalósítás képességének is. Isten azt kéri tőled, dolgozz az Ő országáért, hogy felkészíts másokat a Vele való találkozásra, hiszen Ő nemsokára eljön, hogy hazavigyen bennünket!

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy tudatában legyen annak, hogy elhívtad őt a Te szolgálatodba, bármi legyen a hivatása és bármilyenek legyenek a Tőled kapott képességei, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 15-16. fejezetek

15. fejezet – IZSÁK HÁZASSÁGA (1. rész)

1 Mózes 24.

Ábrahám megöregedett, és a rövidesen bekövetkező halálára gondolt; még egy feladata volt, biztosítani az ígéret teljesedését utódai számára. Isten Izsákot választotta ki, hogy kövesse atyját Isten törvényének megtartójaként és a választott nép atyjaként. De Izsáknak még nem volt felesége. Kánaán lakói bálványimádók voltak, és Isten megtiltotta, hogy népe házasságra lépjen velük, tudva, hogy az ilyen házasság hitehagyáshoz vezet. A pátriárka féltette fiát a környezet rossz befolyásától. Ábrahám Istenbe vetett hite és akarata iránti engedelmessége Izsák jellemében is tükröződött. De az ifjú nagyon ragaszkodó, szelíd és engedékeny hajlamú volt. Fennállt az a veszély, hogy a békesség kedvéért feláldozza elveit, ha olyan valakivel köt házasságot, aki nem féli az Istent. Ábrahámnak nagyon fontos volt, hogy kit választ fiának feleségül. Olyan nővel akarta összeházasítani, aki nem fordítja el Istentől.

Az ősidőkben Isten tisztelői között általános szokás volt, hogy a szülők kötötték a házassági szerződést. Nem kellett senkinek házasságra lépnie azzal, akit nem szeretett, de a tapasztalt, istenfélő szülők ítélete irányította a fiatalokat érzelmeik kialakulásában. A szülőkkel szembeni tiszteletlenségnek, sőt bűnnek tartották, ha valaki ennek ellenkezőjét tette.

Izsák, bízva atyja bölcsességében és szeretetében, örömmel hagyta rá ezt. Hitt abban is, hogy Isten fogja irányítani a választást. A pátriárka figyelme atyja Mezopotámiában élő rokonsága felé fordult. Bár ők sem voltak mentesek a bálványimádástól, de ismerték és imádták az igaz Istent. Izsák nem mehetett el Kánaánból hozzájuk, de talán akad köztük egy leány, aki elhagyná otthonát és vele együtt tartaná fenn az élő Isten tiszteletét. Ábrahám ezt a fontos ügyet "öregebb szolgájá"-ra, egy kegyes, tapasztalt, jó ítélőképességű emberre bízta, aki régóta szolgálta hűségesen. E szolgának ünnepélyes esküt kellett tennie az Úr előtt, hogy nem vesz feleséget Izsáknak a kananeusok közül, hanem Nákhor Mezopotámiában élő családjából választ egy hajadont. Ábrahám meghagyta neki, hogy Izsákot ne vigye el oda. Ha nem talál egy olyan fiatal lányt, aki kész elhagyni rokonságát, akkor mentesül esküje alól. A pátriárka biztatta szolgáját, hogy Isten sikerrel koronázza küldetését ebben a nehéz és kényes vállalkozásban. "Az Úr az égnek Istene," - mondta - "aki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földéről [...] elbocsátja az ő Angyalát te előtted" (1Móz 24:7).

A követ késedelem nélkül elindult. Tíz tevét vitt magával saját csapatának és a vele esetleg visszatérő násznép használatára. A jövendő feleség és barátai részére készített ajándékokkal is ellátva tette meg a hosszú utat Damaszkuszon túl, kelet nagy folyójával határolt gazdag síkságokhoz. Háránba, "Nákhor városába" érkezve, a falakon kívül megállt a kútnál, ahova a város asszonyai vízért jártak. Szorongó várakozás ideje volt ez. Nemcsak gazdája családja, de a jövő nemzedékek számára is fontos kimenetelű lehet döntése. Hogyan is válasszon bölcsen teljesen idegenek közül? Visszagondolva Ábrahám szavaira, hogy Isten elküldi angyalát előtte, buzgón imádkozott biztos vezetésért. Gazdája családjában kedvesség és vendégszeretet légkörében élt, és most azért imádkozott, hogy az Isten által választott hajadon tegyen neki valami szívességet. 

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 5 - SZOMBAT - Mózes második könyve 30. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 30. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2030&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2030&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Az ima egy olyan lehetőség, amely által Isten közvetlen kommunikációra hív bennünket. Az illatáldozati oltár a nép imáit jelképezte, amelyek felszállnak Isten trónjához. A szenthelyen helyezték el, a függöny előtt. A papok eljöttek ide, hogy illatáldozatot mutassanak be, amelynek füstje a függöny fölött behatolt a szentek szentjébe, ahol Isten trónja volt megtalálható a frigyláda kegyelem-fedele fölött. (Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 354. oldal.) Ez a tömjénfüst a „szentek könyörgéseit” (Jel 8:3-4) jelképezte. Az ősi időkben a papok napjában kétszer hoztak illatáldozatot, ami betöltötte a termet, és folyamatos közbenjárást biztosított Isten trónja előtt (Zsolt 16:8; 55:18). Ez egy tanulság volt az ősi izraelitáknak akkor és nekünk is ma, hogy minden napunkat imával kezdjük és zárjuk, és hogy bármikor bizalommal járulhatunk Isten trónjához. 

Szüntelen imádkoznunk kell (1Thess 5:17), tudva azt, hogy Jézus – nagy főpapunk – imáinkkal az Atya trónja előtt áll. Ezek felszállnak Isten trónjához, „amelyekhez Krisztus hozzáadja saját tökéletes engedelmes életének érdemeit. Imáinkat ez teszi jó illatúvá. Jézus elkötelezte magát arra, hogy közbenjárjon értünk, és az Atya mindig meghallgatja a Fiút” (Sons and Daughters of God, 22. oldal). Ez a gazdag kép bemutatja azt az igazságot, hogy imáink elvisznek bennünket Isten jelenlétébe, és egyesülnek a Krisztuséval, hiszen Ő a Főpapunk, aki betöltötte az ószövetségi jelképeket, és most közbenjár értünk. Ez jó hír ma mindnyájunknak – nincs szükségünk földi közbenjárókra, mert mindenkinek egyformán van hozzáférése a Teremtő Isten hatalmához, aki megígérte, hogy meghallgat bennünket (1Jn 5:14).

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy bátran, de tisztelettudóan forduljon Hozzád imáival és könyörgéseivel, mert Te kész vagy meghallgatni őt, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezet

14. fejezet – SODOMA PUSZTULÁSA (7. rész)

Amikor Lót Sodomába költözött, komolyan elhatározta, hogy távol tartja magát a gonoszságtól, és ugyanezt megparancsolja családjának is. De teljes kudarcot vallott. Környezetének romboló befolyása hatást gyakorolt hitére, és gyermekeinek Sodoma lakóival való kapcsolata által érdekei bizonyos mértékig közösek lettek a sodomabeliekével. A következményeket ismerjük.

Sokan ma is hasonló hibát követnek el. Otthonuk megválasztásánál jobban figyelnek a remélhető földi előnyökre, mint arra az erkölcsi és társadalmi befolyásra, amellyel körülveszik magukat és családjukat. Gyönyörű és termékeny vidéket választanak, vagy valamilyen virágzó városba költöznek, azt remélve, hogy nagyobb jólétre tesznek szert. De gyermekeiket kísértések veszik körül, és nagyon gyakran olyan barátságokat kötnek, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják az istenfélelemben való fejlődést és a tiszta jellem kialakítását. A laza erkölcs, a hitetlenség, a vallásos dolgokkal szembeni közömbösség légköre könnyen semlegesíti a szülők befolyását. Az ifjúság mindig maga előtt látja a szülői és isteni tekintéllyel szembeni lázadás példáit. Sokan istentagadókhoz és hitetlenekhez kötik életüket, és közösséget vállalnak Isten ellenségeivel.

Isten azt akarja, hogy amikor otthont választunk, elsősorban azt vegyük figyelembe, hogy környezetünk milyen erkölcsi és vallási befolyást fog gyakorolni ránk és családunkra. Sokan nehéz helyzetbe kerülhetnek, mert nem tudják megválasztani környezetüket úgy, ahogy akarják. De amikor a kötelesség hív, Isten segít romlatlanul megállnunk, ha Krisztus kegyelmében bízva vigyázunk és imádkozunk. De ne tegyük ki magunkat szükségtelenül a keresztény jellem kialakításához kedvezőtlen hatásoknak. Megbántjuk Istent, és elűzzük a szent angyalokat otthonunkból, ha önként világias és hitetlen környezetet választunk.

Akik örökkévaló érdekeik rovására szereznek gyermekeiknek világi gazdagságot és megbecsülést, azoknak rettenetes veszteségként kell elkönyvelni ezeket az előnyöket. Lóthoz hasonlóan sokan láthatják gyermekeik vesztét, és épphogy megmenthetik saját lelküket. Életművük elvész; életük szomorú kudarc. Ha igazán bölcsen gondolkoztak volna, gyermekeiknek talán kevesebb földi vagyonuk lenne, de biztos jogcímet szereztek volna a hervadhatatlan örökségre.

Nem erre a világra szól az az örökség, amit Isten ígért népének. Ábrahámnak nem volt birtoka a földön, "egy lábnyomnyi" sem (ApCsel 7:5). Ugyan nagy vagyona volt, de Isten dicsőségére és embertársai javára használta fel. Nem tekintette ezt a világot otthonának. Isten arra szólította, hogy hagyja el bálványimádó honfitársait, és neki ígérte Kánaánt mint örök birtokot, de sem fia, sem unokája nem kapta meg azt. Amikor Ábrahám temetkezési helyet akart szerezni halottja számára, meg kellett azt vennie a kananeusoktól. Egyetlen birtoka az Ígéret földjén egy sziklába vájt sír volt a Makpelah barlangjában.

De Isten szava nem vesztette érvényét; és nem is akkor vált véglegesen valóra, amikor a zsidó nép elfoglalta Kánaánt. "Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának" (Gal 3:16). Ábrahámnak osztoznia kell az örökségben. Talán úgy tűnik, hogy Isten ígéretének teljesedése sokáig késik - mert "[...] egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap" (2Pt 3:8). Úgy tűnhet, hogy késik, de a rendelt időben "[...] eljön, el fog jőni, nem marad el" (Hab 2:3). Az Ábrahámnak és magvának szóló ajándék nemcsak Kánaán földjét foglalta magában, hanem az egész földet. Így mondja az apostol: "Nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által" (Róm 4:13). A Biblia világosan tanítja, hogy az Ábrahámnak adott ígéretek Krisztus által fognak teljesedni. Mindenki, aki Krisztusé, "[...] Ábrahám magva [...] és ígéret szerint örökös" - "Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökség" (Gal 3:29; 1Pt 1:4) örököse, a bűn átkától megszabadított föld örököse. Mert "Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének" (Dán 7:27); és "A szelídek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben" (Zsolt 37:11).

Isten bepillantást adott Ábrahámnak ebbe a halhatatlan örökségbe, és ő ezzel a reménységgel meg volt elégedve. "Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten" (Zsid 11:9-10).

Ábrahám utódairól ezt olvashatjuk: "Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön" (13.v.). Vándorként és idegenként kell élnünk itt, ha el akarjuk nyerni "a jobb"-at, "tudniillik" a "mennyei"-t (16.v.). Azok, akik Ábrahám gyermekei, keresik azt a várost, amely után ő vágyódott, "melynek építője és alkotója az Isten".

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 4 - PÉNTEK - Mózes második könyve 29. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 29. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2029&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2029&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Az áldozati állatoknak, amiket a szentély oltárára szántak, hibátlanoknak kellett lenniük. A jövőt jelképezték, Jézus tökéletes áldozatát, aki maga volt „a Bárány, aki megöletett e világ alapítása óta”. Áron és fiai speciális utasításokat kaptak azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell ezeket az állatokat előkészíteni, megölni, és hogyan kell a vért az oltár szarvaira hinteni. Az állat húsát, bőrét és ganéját nem volt szabad a táboron belül elásni, ki kellett vinni a táboron kívülre és ott megszabadulni tőle. A bűnök áthelyezése az állatra azáltal valósult meg, hogy Áron és fiai a bika fejére tették a kezüket (2Móz 29:15).

 

A későbbi izraelita gyakorlatban ezeket az utasításokat semmibe vették, és Malakiás figyelmezteti a papokat Isten előtti hanyagságukra. Abban az időben a papok elfogadták és feláldozták a sánta, vak és beteg állatokat is. Isten erre így válaszolt: „De vidd csak azt a helytartódnak: kegyes lesz-e hozzád, és szívesen fogad-e?” (Mal 1:8 – új prot. ford.) E szavakkal Isten emlékezteti a papokat felelősségükre, amellyel Istennek és az Ő népének tartoznak. Arra hívattak el, hogy „igaz tanítás” legyen ajkukon és „békében és becsületesen” járjanak Istennel, „mert a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét” (Mal 2:6-7 – új prot. ford.) A papok feladata volt, hogy az izraeli nép előtt fenntartsák az áldozati rendszer szertartásait és előírásait, amíg a Bárány, akire ezek az áldozatok előremutattak, el nem jön.

 

Mély tanulság ez ma is számunkra, lelkészeknek és vezetőknek, hogy gyülekezeteinkben Istent emeljük fel, és az ő utasításait helyezzük a középpontba azzal kapcsolatban is, hogy miként fejezzük ki imádatunkat felé. Milyen nagy kísértés ma, hogy elhanyagoljuk kötelességeinket! Isten engedelmességet kíván rendeléseivel kapcsolatban. Félelemmel és tisztelettel közelítsünk hát Hozzá, amint ebben a fejezetben is olvashattuk!

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy az ő neked szánt ajándékai a legjobbak, legszebbek és legtisztábbak legyenek, amit csak adni tud, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezet

14. fejezet – SODOMA PUSZTULÁSA (6. rész)

János, a próféta látta az utolsó napok vallásos világának romlottságát és hitetlenségét abban a látomásában, amelyet Babilonról kapott, "a nagy város"-ról "amelynek királysága van a földnek királyain" (Jel 17:18). Babilon pusztulása előtt így hangzik a mennyei szózat: "Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból" (Jel 18:4). Noé és Lót napjaihoz hasonlóan, most is határozottan el kell különülni a bűntől és a bűnösöktől. Nem lehet egyezség Isten és a világ között. Nem fordulhatunk hátra, hogy földi kincseket szerezzünk. "[...] Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak" (Mt 6:24).

Siddim völgyének lakóihoz hasonlóan az emberek most is jólétről és békéről álmodnak. "Mentsd meg a te életedet" - hangzik Isten angyalainak figyelmeztetése; de más hangok is hallatszanak: "Ne nyugtalankodj, semmi ok a riadalomra!" A tömegek így kiáltanak: "Béke és biztonság", miközben a menny azt hirdeti, hogy gyorsan közeleg a törvényszegő pusztulása. A síkság városai szórakozásba merültek a pusztulás előtti éjszakán, és nevettek Isten követének aggodalmain és intésein; de a csúfolódók elpusztultak a lángok között. Azon az éjszakán a kegyelem ajtaja örökre bezárult Sodoma gonosz, könnyelmű lakói előtt. Istent nem lehet mindig gúnyolni; nem lehet vele sokáig tréfálkozni. "Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról" (Ésa 13:9). A világ nagy többsége elutasítja Isten kegyelmét, és gyorsan, visszafordíthatatlanul elpusztulnak. Azok pedig, akik megfogadják az intést, "[...] a Felségesnek rejtekében" lakoznak, és "a Mindenhatónak árnyékában" nyugosznak. Igazsága pajzsuk és páncéljuk lesz. Nekik szól az ígéret: "Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat" (Zsolt 91:1.4.16).

Lót csak rövid ideig lakott Czóárban. Az a város olyan romlott volt, mint Sodoma. Attól félve, hogy a város elpusztul, elment onnan. Ahogy Isten már korábban is elhatározta, elpusztította e várost. Lót a hegyek közé ment, és barlangban lakott, elvesztve mindazt, amivel kitette családját a gonosz város befolyásának. De Sodoma átka még ide is elkísérte. Lányainak bűnös viselkedésében, a gonosz hely rossz társaságának befolyása érvényesült. A város erkölcsi romlottsága annyira áthatotta jellemüket, hogy nem tudtak különbséget tenni a jó és rossz között. Lót utódai, a moábiták és az ammoniták Isten ellen lázadó, gonosz, bálványimádó törzsek, Isten népének elkeseredett ellenségei voltak.

Milyen nagy különbség volt Ábrahám és Lót élete között! Valamikor társak voltak, egy oltárnál áldoztak Istennek, egymás mellett laktak zarándoklásuk sátraiban, de milyen messze kerültek egymástól! Lót Sodomát választotta gyönyöréért és előnyeiért. Elhagyva Ábrahám oltárát és az élő Istennek hozott mindennapi áldozatot, hagyta, hogy gyermekei összevegyüljenek a romlott és bálványimádó néppel. De megőrizte szívében az istenfélelmet, mert a Szentírás azt mondja róla, hogy "igaz" ember volt. Lót igaz lelkét felkavarta a gonosz beszéd, amelyet naponta hallott, és a sok bűncselekmény, amelyeket nem tudott meggátolni. Végül "[...] tűzből kikapott üszög"-ként megmenekült (Zak 3:2), de megfosztva javaitól, feleségétől és gyermekeitől, meggyalázva idős korában, barlangban lakott, mint a vadállatok. A világnak nem igaz emberekből álló népet adott, hanem két bálványimádó nemzetet, akik Isten ellenségei voltak, és harcban álltak Isten népével, amíg gonoszságuk pohara be nem telt, és Isten pusztulásra ítélte őket. Milyen rettenetes következményekkel járt egyetlen oktalan lépés!

Ezt mondja bölcs Salamon: "Ne fáraszd magadat ebben, hogy meggazdagulj; ez ilyen testi eszességedtől szűnjél meg!" "Megháborítja az ő házát, aki követi a telhetetlenséget; aki pedig gyűlöli az ajándékokat, él az" (Péld 23:4; 15:27). Pál apostol pedig kijelenti: "Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik" (1Tim 6:9 új prot. ford.).

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 3 - CSÜTÖRTÖK - Mózes második könyve 28. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 28. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2028&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2028&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Áron és a fiai lettek a kiválasztottak, ők képviselték a későbbiek során a népet az Úr előtt. A papság ettől kezdve közbenjáróként szolgált a népért, amelyet Isten „papok birodalmának” választott ki (2Móz 19:5-6). Mivel Isten maga a Szentség, csak a papság és Mózes közelíthették meg Őt a szentély udvarában. Az öltözékük tökéletesen „méltóságteljes” volt, nem azért, hogy felfuvalkodjanak, hanem hogy az is kihangsúlyozza és felemelje szolgálatukat a nép előtt. A papi öltözéknek harmonizálnia kellett a szentély gondosan kidolgozott, gyönyörű kárpitjával. Az öltözékük Isten az iránti vágyát is kifejezte, hogy népe minden tagjának belső énje legyen összhangban a szentély szellemiségével és Istennel, akit az képvisel.

A főpap mellvértje az „ítélkezés mellvértjeként” volt ismert, mert az hordozta az Úrimot és a Tummimot, amelyeken keresztül Isten kinyilatkoztatta az Ő akaratát. A mellvértbe tizenkét drágakő volt foglalva, rajtuk Izrael tizenkét törzsének nevei. Nagy jelentősége van annak, hogy Isten az Ő népét drágakőként tartja emlékezetében. Az Ő egyháza egy „ékszerekkel felékesített menyasszony” (Ésa 61:10) és Ő a kincsének tekinti őket. Tudtad, hogy egy értékes kincs, drágaság vagy Isten szemében? Isten örökkévaló szeretettel szeret téged. Ma arra vágyik, hogy meghívd Őt a szívedbe. Kész vagy behívni Őt?

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy az ő belső énje összhangban legyen a Te szellemiségeddel, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezet

14. fejezet – SODOMA PUSZTULÁSA (5. rész)

A világ Megváltója kijelenti, hogy vannak nagyobb bűnök is azoknál, amelyek miatt Sodoma és Gomora elpusztult. Akik hallják az evangélium bűnösöket megtérésre szólító hívását, de nem figyelnek rá, bűnösebbek Isten előtt, mint Siddim völgyének lakói voltak. Még nagyobb a bűnük azoknak, akik azt állítják, hogy ismerik Istent és megtartják parancsolatait, de jellemük és mindennapi életük megtagadja Krisztust. A Megváltó intésének fényénél Sodoma sorsa komoly figyelmeztetés nemcsak azoknak, akik látványos bűnöket követnek el, hanem mindenkinek, aki játszik a menny által adott világossággal és kiváltságokkal.

Így szólt a Hű Tanúbizonyság az efézusi gyülekezethez: "az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz" (Jel 2:4-5). A Megváltó nagyobb könyörülettel várja a felkínált szeretetére és bocsánatára adott választ, mint amilyen szeretettel földi szülő bocsát meg önfejű, bajba jutott fiának. Így szól a tévelygőkhöz: "Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek" (Mal 3:7). De végül a vétkező magára marad a sötétben, ha következetesen ellenáll annak, aki szánakozva és meleg szeretettel hívja. A bűn megkeményíti azt a szívet, amely sokáig semmibe veszi Isten kegyelmét; és a kegyelem nem tud többé hatni rá. Félelmetes lesz a sorsa annak, akiről a közbenjáró Megváltó végül kijelenti: "Bálványokkal szövetkezett [...] hagyd hát magára!" (Hós 4:17). Elviselhetőbb lesz az ítélet napján a síkság városainak sorsa, mint azoknak, akik megismerték Krisztus szeretetét, de elfordultak tőle, és a bűnös világ gyönyöreit választották.

Te, aki semmibe veszed a felkínált kegyelmet, gondolj azokra a feljegyzésekre, amelyeket rólad a mennyei könyvekben vezetnek; mert azokban a nemzetek, családok és egyének bűnei vannak. Isten hosszan tűr, amíg a jelentés készül. Megtérésre szólít és bocsánatot kínál. De eljön az idő, amikor a lista betelik; amikor az ember döntött, és saját választása alapján sorsa végleg eldőlt. Isten ekkor jelt ad az ítélet végrehajtására.

Ma okkal tartjuk riasztónak a vallásos világ állapotát. Játszanak Isten irgalmával. A tömegek érvénytelennek tartják Jahve törvényét, mert "[...] oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai" (Mt 15:9). Egyházi körökben a hitetlenség érvényesül, - nem a Biblia nyílt megtagadása -, hanem a keresztény mezbe öltözött hitetlenség, amely aláássa a Bibliába mint Isten kinyilatkoztatásába vetett hitet. Üres formalizmus váltotta fel a buzgóság és az élő istenfélelem helyét. Ennek következménye a hitehagyás és érzékiség elterjedése. Krisztus kijelentette: "[...] mint a Lót napjaiban is lett [...] ezenképpen lesz azon a napon, melyen az embernek Fia megjelenik" (Lk 17:28.30). A mindennapi események tanúsítják Isten szavának teljesedését. A világ rohamosan érik a pusztulásra. Isten ítélete nemsokára megemészti a bűnt és a bűnösöket.

Ezt mondja a Megváltó: "Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jöjjön az a nap: Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, akik az egész föld színén lakoznak" - mindenkit, akinek az érdeklődése erre a világra összpontosul. "Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!" (Lk 21:34-36).

Sodoma pusztulása előtt Isten ezt üzente Lótnak: "[...] Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz" (1Móz 19:17). Ugyanezt a figyelmeztető hangot hallották Krisztus tanítványai Jeruzsálem pusztulása előtt: "Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása. Akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre" (Lk 21:20-21). Ne késlekedjenek javaik megmentése érdekében, hanem ragadjanak meg minden alkalmat a menekülésre.

Ki kellett onnan jönniük, teljesen el kellett különülniük a gonoszoktól, menteni életüket. Így volt Noé napjaiban is, és Lót korában is; a tanítványokkal is Jeruzsálem pusztulása előtt; és így lesz az utolsó napokban is. Most is hallható Isten hangja, figyelmeztető üzenetben kérve népét, hogy különüljön el az eluralkodó gonoszságtól.

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 2 - SZERDA - Mózes második könyve 27. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 27. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2027&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2027&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Mivel a szentély a megváltási tervet jelképezte, minden berendezési tárgynak megvolt a jelentéstartalma. Az égőáldozati oltár az áldozati állatok kiontott vérével, a bűnök - Jézus Krisztus helyettes kereszthalála általi - engesztelésének evangéliumi igazságát jelképezte (Ésa 53:4-7; Ef 1:5-7). Ez az oltár a szentély bejáratánál állt, azt jelképezve, hogy a bűnösnek megtisztulásra van szüksége, mielőtt Isten színe előtt megjelenik az istentiszteleten. Az oltár szarvai erőt és hatalmat jelképeztek. Dávid úgy utal erre, mint „üdvössége szarvára” (2Sám 22:3; Zsolt 18:3). Szarvakkal rendelkező oltárokat különböző pogány környezetben is találunk filiszteus és kánaáni templomokban. Ezekben az esetekben az oltárok sokkal kisebbek voltak, egyetlen darab faragott kőből készültek, és valószínűleg tömjén égetésére használták őket.   

A menórához, a hétágú gyertyatartóhoz való olíva olajat mozsárban ütötték és zúzták, hogy olyan tiszta, kiváló minőségű olajat nyerjenek, amilyet malomkővel nem lehet kinyerni. Az olaj a Szentlélek tisztaságát jelképezte (Zak 4:2-6). A lámpásoknak folyamatosan világítani kellett, mert az "igazi világosságot" és az „emberek világosságát”, Jézus Krisztust jelképezték (Jn 1:4-9). Az izraeliták az Ő világosságának a továbbadói kellett, hogy legyenek a világ számára - Isten Igéjének őrzői, amely „ösvényük világossága” volt (Zsolt 119:105). Nekünk is megadatott az a különleges előjog, hogy megosszuk Isten Igéjét a környezetünkben élőkkel. Megosztjuk másokkal is az evangélium üzenetét, vagy megtartjuk önmagunknak? Jézus arra vágyik, hogy terjesszük az élet üzenetét, amely világossággal árasztja el haldokló világunkat.

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy megtalálja az igazi Világosságot, a világ Világosságát, és adjad, hogy ezt a fényt tovább tudja adni másoknak is az ő környezetében, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezet

14. fejezet – SODOMA PUSZTULÁSA (4. rész)

Az ünnepélyes parancs újra felhangzott, hogy siettesse őket, mert a tüzes vihart nem lehetett már sokáig visszatartani. De az egyik menekülő megkockáztatta, hogy hátra tekintsen a pusztulásra ítélt városra, és Isten ítéletének emlékművévé változott. Ha maga Lót tétovázás nélkül engedelmeskedett volna az angyalok figyelmeztetésének, és egyetlen ellenvetés vagy tiltakozó szó nélkül határozott léptekkel a hegyek közé menekült volna, felesége is megmenekül. Példájának befolyása megóvta volna a végzetét megpecsételő bűntől. De Lót tétovázása és késlekedése miatt felesége könnyen vette a mennyei figyelmeztetést. Testileg a síkságon volt, de szíve Sodomához tapadt és vele együtt pusztult el. Fellázadt Isten ellen, mert ítélete elpusztította javait és gyermekeit. Bár Isten megtisztelte és kihívta a gonosz városból, úgy érezte, hogy szigorúan bánt vele, mert éveken át gyűjtött vagyonát ott kellett hagynia a pusztulásnak. Ahelyett, hogy hálásan elfogadta volna a szabadítást, vakmerően visszanézett, irigyelve azok életét, akik elvetették Isten figyelmeztetését. Bűne tanúsította: nem méltó az életre, arra az oltalomra, amely iránt nem sok hálát érzett.

Vigyázzunk, nehogy könnyen vegyük Isten üdvösségünkről való kegyelmes gondoskodását! Vannak olyan keresztények, akik ezt mondják: "Nem akarok üdvözülni, ha társam és gyermekeim nem üdvözülnek velem együtt". Úgy érzik, hogy a menny nem is lenne menny a számukra szeretteik nélkül. De vajon azoknak, akik ilyen érzéseket táplálnak magukban, helyes fogalmaik vannak-e az Istenhez való viszonyukról és az ő irántuk tanúsított nagy jóságáról és kegyelméről? Elfelejtették-e vajon, hogy a szeretet, tisztelet és hűség legerősebb kötelékei kötik őket Teremtőjük és Megváltójuk szolgálatához? Mindenkinek szól az irgalmas meghívás; és mivel barátaink elutasítják a Megváltó közbenjáró szeretetét, forduljunk el mi is tőle? Drága dolog a megváltás! Krisztus végtelen árat fizetett üdvösségünkért, és aki értékeli ezt a nagy áldozatot, és felméri az emberi lélek értékét, nem utasítja el Isten felkínált kegyelmét azért, mert mások ezt teszik. Igyekezzünk inkább megdicsőíteni Istent, pontosan azért, mert mások nem vesznek tudomást Isten jogos követelményeiről, és akit csak tudunk, befolyásoljunk arra, hogy fogadja el Isten szeretetét.

"A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére (1Móz 19:23). Mintha a reggeli nap fényes sugarai csak jólétről és békéről beszéltek volna a síkság városainak. Az élet mozgása elkezdődött az utcákon; az emberek dolgukra indultak, vagy a napot élvezték. Lót vejei tréfát űztek a "gyengeelméjű" öregember félelméből és figyelmeztetéséből. Hirtelen és váratlanul, mint derült égből a villámcsapás, kitört a vihar. az Úr kénkövet és tüzet bocsátott az égből a városokra és a termékeny síkságra, palotáira és templomaira, fényűző lakóházaira, kertjeire és szőlőire és a vidám, szórakozni vágyó tömeget, amely még előző éjjel sértegette a menny követeit, tűz emésztette meg. A tűzvész füstje, mint egy nagy kemence füstje szállt fel. A gyönyörű Siddim-völgy elnéptelenedett, hogy soha fel ne épüljön és soha ne lakják - tanúságul minden nemzedéknek, hogy Isten kétségtelenül megítéli a törvénytelenséget.

A síkság városait megemésztő lángok még a mi korunkra is intő fényt vetnek. Tanulnunk kell a félelmetes és ünnepélyes leckéből - hogy amíg az irgalmas Isten hosszan tűr a törvényszegőkkel szemben, türelmének határa van, amelyet az ember nem léphet át bűneivel. Amikor eléri ezt a határt, Isten visszavonja a felkínált kegyelmet, és elkezdődik az ítélet.

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 1 - KEDD - Mózes második könyve 26. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes második könyve 26. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2026&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2026&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

A szentély - miskán - kifejezés rokonságban van a sekina kifejezéssel, amely a szentélyt betöltő, Isten jelenlétét jelző dicsőségét jelenti. Ez lesz a sátor, vagy Isten lakhelye, ahol népe között lakhat. Az alapos leírás és tervrajz, amelyet Isten biztosított a szentély építéséhez, jelzi azt, hogy Isten milyen fontosságot tulajdonít az istentiszteletnek és a megváltási terv ismeretének. A sátorlapokat finom kék, bíbor, piros és karmazsin színű lenfonálból a legügyesebb szakembereknek kellett elkészíteni. A szentélyt (szenthelyet) a szentek szentjétől egy függöny választotta el. Minden részletét pontosan kellett megvalósítani.

Ez egy példa számunkra is, hogy milyen fontos az istentisztelet Teremtőnk szemében. Amikor eljövünk imádni őt, a hangsúly ne önmagunkon legyen, hanem Ő álljon a középpontban! Az Ő jelenlétébe legjobb ruhánkban, tiszteletteljes magatartással, és a bűnbánat lelkületével érkezzünk! Manapság az istentiszteleteink egocentrikusak lettek, hiszen arra összpontosítunk, hogy mi jól érezzük magunkat. Azt kérdezzük, hogy mit kapunk az istentisztelettől, és ennek következtében érzéseink és tapasztalataink kapnak központi szerepet. Tehát, ha nem érezzük magunkat kényelmesen, vagy mi okozunk kényelmetlenséget másoknak, az minden mást felülír. Ám ez teljesen különbözik attól, ahogyan Mózes második könyve az istentiszteletet ábrázolja a szent sátor építése közben. Itt egy olyan tapasztalatot láthatunk, amelynek középpontjában Isten áll, s amely illő magatartást követel meg: a legjobbat, amit Izrael fel tudott ajánlani. Hogy van ez velünk ma? Amikor Istenhez jövünk, vajon tisztán érkezünk, a legjobb ruhánkban, és tisztelettel, igazságban imádjuk Őt? A szentély komoly tanítással szolgált Izrael számára, miközben Isten megváltó tette kibontakozott a nép előtt.

Michael Hasel

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne önző indítékból származzon, hanem az irántad való szeretetbő! Adjad, hogy minden alkalommal meglássa Te dicsőségedet, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezet

14. fejezet – SODOMA PUSZTULÁSA (3. rész)

Az angyalok felfedték Lótnak küldetésük célját: "[...] elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr előtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt" (1Móz 19:13). Az idegenek, akiket Lót védeni próbált, most megígérték, hogy megvédik őt, és megmentik családjának minden tagját, aki vele elmenekül a gonosz városból. A csőcselék kimerült és eltávozott, Lót pedig elment, hogy figyelmeztesse gyermekeit. Elismételte nekik az angyalok szavát: "[...] keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost" (1Móz 19:14). De azt hitték, hogy Lót tréfál. Nevettek babonás félelmén. Lányai férjük befolyása alatt álltak. Elég gazdagok voltak. A veszély semmi jelét nem észlelték. Minden úgy volt, ahogy azelőtt. Nagy vagyonuk volt, és lehetetlennek tartották, hogy a gyönyörű Sodoma elpusztul.

Lót szomorúan tért haza, és elmondta kudarcának történetét. Az angyalok megparancsolták, keljen fel, vegye feleségét és a még otthon levő két lányát, és hagyja el a várost. De Lót késlekedett. Bár naponta aggodalommal szemlélte az erőszakos cselekményeket, de nem volt igazán fogalma a gonosz város lealjasító és förtelmes romlottságáról. Nem fogta fel, hogy Isten kénytelen büntető ítéletével határt szabni a bűnnek. Gyermekei közül volt, aki ragaszkodott Sodomához, és felesége nem akart nélkülük távozni. Az a gondolat, hogy otthagyja azokat, akik a legdrágábbak számára a földön, több volt, mint amit Lót el tudott viselni. Nehéz volt elhagyni fényűző otthonát és mindazt a gazdagságot, amit egész életének munkájával szerzett, és nincstelen vándorként elmenni. Megbénította a fájdalom, és nem tudta rászánni magát a távozásra. Isten angyalai nélkül mindnyájan elpusztultak volna Sodoma romjai között. A mennyei követek kézen fogták őt, feleségét és lányait, és kivezették őket a városból.

Az angyalok ott magukra hagyták őket, és visszafordultak Sodomába, hogy elvégezzék a pusztítás munkáját. Valaki más - akivel Ábrahám vitába szállt - most Lóthoz szólt. A síkság összes városában még tíz igaz embert sem lehetett találni, de a pátriárka imájára válaszul Isten kiragadta a pusztulásból az egyetlen embert, aki félte őt. A parancs megdöbbentő erővel hangzott el: "[...] Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz" (1Móz 19:17). Most végzetes lenne a tétovázás vagy halogatás. Egyetlen késleltető pillantás a romlásra ítélt városra; pillanatnyi megtorpanás, szép otthonuk elhagyása feletti sajnálkozás az életükbe kerülne. Isten ítéletének vihara csak addig várt, amíg ezek a szegény menekülők biztonságba jutottak.

A lesújtott és megriadt Lót úgy érezte, nem tudja megtenni, amit kérnek tőle; félt, hogy valami rossz éri és halál fenyegeti. Amíg e gonosz városban hitetlenek között élt, hite meggyengült. A menny Fejedelme mellette volt, mégis úgy könyörgött életéért, mintha Isten, aki figyelmet és szeretetet tanúsított iránta, nem őrizné meg továbbra is. Teljesen a mennyei követre kellett volna bíznia magát; minden kérdés és kétely nélkül az Úr kezébe kellett volna tennie akaratát és életét. De ahogyan oly sokan mások is, saját elképzelését akarta követni: "Imhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd meneküljek kérlek oda, lám kicsin az; és én életben maradok" (1Móz 19:20). Az említett város Béla volt, később Czóárnak nevezték. Csak néhány mérföldnyire volt Sodomától, és ahhoz hasonlóan romlott volt. Isten azt is pusztulásra ítélte. De Lót kérte az Urat, hogy kímélje meg azt a várost, azt bizonyítva, hogy ez csak egy kis kérés. Kívánsága teljesült. Az Úr megígérte neki: "[...] tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, amelyről szólottál" (1Móz 19:21). Ó! milyen irgalmas az Isten tévelygő teremtményeihez!