|
|
Mindenütt, ahol Ezsdrás munkálkodott, új
lelkesedéssel kezdték tanulmányozni a Szentírást. Tanítókat jelöltek ki a nép
oktatására. Isten törvényét felmagasztalták és dicsőségessé tették. A
próféták könyveit kutatták. A Messiás jövetelét megjövendölő szakaszok
reményt és vigaszt hoztak sok szomorú és megfáradt szívnek. {PK 623.1}
Több mint kétezer év telt el azóta, hogy
Ezsdrás „szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az Úr törvényét”
(Ezsd 7:10), de az idő múlása nem csökkentette kegyes példája befolyását.
Odaszentelt életéről szóló feljegyzés századokon át sok embert arra indított,
hogy „...kutassa és teljesítse az Úr törvényét”. {PK 623.2}
Ezsdrás indítéka emelkedett és szent
volt. Minden tettében az emberek iránti mélységes szeretet vezérelte. A
szándékosan vagy tudatlanságból vétkezők iránti szánalma és gondoskodó
szeretete mutasson példát azoknak, akik reformokat szeretnének megvalósítani.
Isten szolgája legyen sziklaszilárd ott, ahol helyes elvekről van szó, de
egyszersmind tanúsítson együttérzést és türelmet is. Ezsdráshoz hasonlóan
tanítsa a vétkezőket az élet útjára, lelkükbe vésve az igaz tettekre késztető
elveket. {PK 623.3}
Korunkban, amikor Sátán sokféleképpen
igyekszik elvakítani az embereket Isten törvényének kötelező érvényű
követelményeivel szemben, szükség van olyan emberekre, akiknek tevékenysége
nyomán sokan „remegve gondolnak Istenünk parancsolatára” (Ezsd 10:3). Szükség
van igazi reformátorokra, akik a vétkezők figyelmét a nagy Törvényadóra
irányítják, és megtanítják őket arra, hogy „az Úr törvénye tökéletes,
felüdíti a lelket” (Zsolt 19:8). Szükség van a Szentírásban jártas emberekre,
akiknek minden cselekedete megdicsőíti Jahve törvényeit; akik el akarják
mélyíteni mások hitét. Tanítókra van szükség – oh, milyen nagyon! –, akik az
emberek szívében tiszteletet és szeretetet ébresztenek a Szentírás iránt. {PK
623.4}
Ma az elterjedt bűnözés nagymértékben
annak tulajdonítható, hogy az emberek nem tanulmányozzák a Szentírást és nem
engedelmeskednek tanításának. Amikor Isten szavát félreteszik,
visszautasítják erejét is, amely megfékezi a természetes szív gonosz indulatait.
Az emberek a testnek vetnek, és a testből aratnak romlottságot. {PK
624.1}
A Biblia elvetésével jár az Isten
törvényétől való elfordulás is. Az az elmélet, hogy az ember felszabadult a
mennyei előírásoknak való engedelmesség alól, gyöngíti erkölcsi felelőssége
erejét, a gonoszság zsilipeit pedig megnyitja a világ felé. Elsöprő áradatként
zúdul át a törvénytelenség, kicsapongás és romlottság. Mindenütt irigység,
gyanúsítgatás, képmutatás, elhidegülés, versengés, viszály, a szent
megbízatások elárulása és a bűnös szenvedélyekben való elmerülés
tapasztalható. A vallási elvek és tantételek egész rendszere, amelynek a
társadalmi élet alapját és vázát kellene képeznie, düledező, omladozó
építménynek tűnik. {PK 624.2}
A föld történelmének utolsó napjaiban az
a hang, amely a Sínai-hegyről szólt, még mindig mondja: „Ne legyenek más
isteneid rajtam kívül” (2Móz 20:3). Az ember szembehelyezkedik Isten
akaratával, de nem tudja elnémítani e parancs szavát. Az emberi értelem nem
térhet ki a magasabb hatalom iránti kötelezettség elől. Bővölködhet
elméletekben és feltevésekben, megkísérelheti szembeállítani a tudományt a
kinyilatkoztatással, hogy eltegye az útból Isten törvényét; de egyre
hangosabban hangzik a parancs: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki
szolgálj!” (Mt 4:10). {PK 624.3}
Jahve törvényét nem lehet sem gyengíteni,
sem erősíteni. Amilyen volt, olyan most is. Mindig szent, igaz és jó volt –
önmagában tökéletes, és az is marad. Nem lehet hatálytalanítani sem
megváltoztatni. „Tisztelet” vagy „nem tisztelet” csupán emberi szavak. {PK
625.1}
Az emberi törvények és Jahve parancsai
között lesz majd az igazság és tévelygés közötti küzdelem utolsó nagy
összecsapása. A most induló harc nem az elsőbbségért versengő egyházak
csatája, hanem az a Biblia és a mesék, hagyományok közötti ütközet. Lázasan
működnek azok az erők, amelyek összefognak az igazság ellen. Isten szent
szavát, amely olyan sok szenvedés és vérontás árán jutott el korunkig, nem
sokra értékelik. Csak kevesen fogadják el igazán az élet szabályaként.
Ijesztő mértékben érvényesül a hitetlenség; de nemcsak a világban, hanem az
egyházban is. Sokan jutottak odáig, hogy megtagadnak olyan tantételeket,
amelyek a kereszténység oszlopait képezik. A teremtésnek az ihletett írók
által ismertetett fontos eseményeit – az ember bukását, a megváltást, a
törvény örökérvényűségét – a magát kereszténynek valló világ nagy része
lényegében elveti. A tudásukkal büszkélkedők ezrei a gyengeség jelének
tartják a Bibliába vetett feltétlen bizalmat; tanultságuk bizonyítékának
pedig a Szentírással szembeni gáncsoskodást, legfontosabb igazságainak
félremagyarázását és elködösítését. {PK 625.2}
A keresztényeknek fel kell készülniük
arra, ami nemsokára meglepetésszerűen szakad a világra. Isten Igéjének
szorgalmas tanulmányozásával készülhetnek fel erre, s azzal, hogy igyekeznek
életüket előírásaival összhangba hozni. Az örökkévalóság végtelenül súlyos
kérdései elméleti vallásosságnál többet követelnek tőlük; többet a szavak és
formaságok vallásánál, amelyből kimaradt az igazság. Isten megújhodást és
reformációt kíván. A Biblia szavának, és csakis a Bibliának kell megszólalnia
a szószéken. De a Bibliát megfosztották hatalmától, és ezért a lelkiség
mércéje alább szállt. Ma sok prédikációból hiányzik a lelkiismeretet
felébresztő és lelket megelevenítő mennyei hang. A hallgatók nem tudják
elmondani: „Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor
feltárta előttünk az Írásokat?” (Lk 24:32). Sokan kiáltanak az élő Istenhez
jelenlétére vágyakozva. Szóljon hát Isten Szava az emberek szívéhez! Az eddig
csupán hagyományt, emberi elméleteket és irányelveket hallók hadd hallják meg
annak hangját, aki megújíthatja lelküket az örök életre. {PK 626.1}
A pátriárkáktól és prófétáktól nagy fény
sugárzik. A Sionról, Isten városáról dicsőséges dolgokat mondtak. Az Úr azt
akarja, hogy követői által ma is így sugározzék a fény. Ha az Ótestamentom
szentjei nagyszerű bizonyságot tettek állhatatosságukról és hűségükről, vajon
azok, akiknek a századok megsokszorozódott fénye sugárzik, ne tegyenek-e még
hangsúlyosabb bizonyságot az igazság erejéről? A próféciák fénye ösvényünkre
hull. Az előkép találkozott a valósággal Isten Fiának halálában. Krisztus
feltámadt a halálból, és a megnyílt sír felett hirdette: „Én vagyok a
feltámadás és az élet” (Jn 11:25). Elküldte Lelkét a világra, hogy mindent
emlékezetünkbe idézzen. Hatalmának csodája által megőrizte az írott Igét a
korszakokon át. {PK 626.2}
A reformátorok – akiknek tiltakozása
(protestálása) nyomán neveznek minket protestánsoknak – úgy érezték, Isten
bízta meg őket, hogy az evangélium fényét hintsék a világra. Miközben erre
igyekeztek, készek voltak feláldozni vagyonukat, szabadságukat, sőt az
életüket is. Hirdették az evangéliumot közelben és távolban, szembenézve az
üldözéssel és halállal. Vitték Isten szavát az emberekhez, és minden
társadalmi osztály: a nagyok és kicsinyek, a gazdagok és szegények, a
tanultak és tudatlanok buzgón tanulmányozták. Vajon mi, a nagy küzdelem
utolsó összecsapásában, a régi reformátorok hűségével teszünk-e eleget
megbízatásunknak? {PK 627.1}
„Fújjátok meg a kürtöt a Sionon!
Tartsatok szent böjtöt, hirdessétek ki, hogy ünnep lesz. Gyűjtsétek össze a
népet, tartsatok szent gyűlést, gyűjtsétek össze a véneket, gyűjtsétek össze
a gyermekeket, még a csecsemőket is!... A templomcsarnok és az oltár között
sírjanak a papok, az Úr szolgái! Így szóljanak: Szánd meg Uram, népedet, ne
engedd, hogy gyalázzák örökségedet!” „Térjetek meg hozzám teljes szívvel,
böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat,
úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő,
türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is. Ki
tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után?” (Jóel 2:15–17,
12–14).
|
