2026. november 15. VASÁRNAP - Mt 4:4; Lk 4:4 – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

2026. november 15. VASÁRNAP - Mt 4:4; Lk 4:4 – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/36/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/05/higgyetek-az-o-profetainak-majus-4.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 4:4; Lk 4:4

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

Mt 4:4 4. Ő pedig ezt felelte: Meg van írva: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. Lk 4:4 4. Jézus azt felelte neki: Meg van írva, hogy nem csak kenyérrel él az ember.

A legnagyobb gyengeség idején ostromolták Krisztust a legádázabb kísértések. Sátán azt gondolta, diadalt arathat. Ezzel a taktikával győzte le az embereket is, amikor erejük fogytán volt, akaraterejük meggyengült, s hitük nem kapaszkodott Istenbe. Még azok is elbuktak, akik hosszú időn át és bátran kiálltak az igazság mellett. Mózes is kifáradt Izráel negyvenéves vándorlása során, hite egy pillanatra elengedte a végtelen hatalmat. Éppen az ígéret földjének határán vallott kudarcot. Így járt Illés is, aki ott állt Akháb király előtt, szembeszállt Izráel egész népével, élükön a négyszázötven Baál-prófétával. A kármeli rettenetes nap után, amikor a hamis prófétákat megölték, és a nép kinyilvánította hűségét Isten iránt, Illés az életéért futott a bálványimádó Jézabel elől. Sátán így használja ki az emberi gyengeséget. Ma is ugyanígy munkálkodik. Ha valakit ború vesz körül, szegénység és bánat gyötör, a körülményei nyomorúságosak, Sátán azonnal ott van, hogy megkísértse és bántsa. Jellemünk gyenge pontjait támadja. Arra törekszik, hogy megingassa Istenbe vetett bizalmunkat: miért tűri el az Atya, hogy ilyen dolgok történjenek? Kísért, hogy ne bízzunk Istenben, és vonjuk kétségbe szeretetét. Gyakran jön úgy hozzánk, mint Krisztushoz, felsorakoztatja ellenünk gyengeségeinket, hibáinkat. Azt reméli, hogy elcsüggeszti lelkünket és megingatja Istenbe vetett bizalmunkat. Biztos abban, hogy zsákmányát megszerzi. Ha úgy fogadnánk, ahogyan Jézus, sok vereségtől megmenekülnénk. Ha szóba állunk az ellenséggel, előnyhöz juttatjuk őt. {DA 120.2} Amikor Jézus Krisztus azt mondta a kísértőnek, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mát 4,4), azokat a szavakat ismételte el, amelyekkel több mint ezernégyszáz évvel korábban Ő szólt Izráelhez: „Hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában… És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, amelyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik.” (5Móz 8,2–3) A pusztában, ahol a létfenntartás minden eszköze hiányzott, mannát küldött népének az égből, megfelelő és állandó ellátást nyújtott. Azért gondoskodott róluk így, hogy megtanulják: amíg Istenben bíznak és az Ő útjain járnak, nem felejtkezik meg róluk. Az Üdvözítő most megtapasztalta, amit Izráelnek tanított. Isten a szavával támogatta a zsidó sereget, és ugyanaz a szó segített Jézusnak is. Várta az Istentől érkező szabadítás idejét. Isten iránti engedelmessége vezette a pusztába, és nem akart táplálékhoz jutni Sátán tanácsát követve. A feszülten figyelő világegyetem jelenlétében bebizonyította, hogy kisebb baj az, ha szenvedünk, történjék bármi is, mint hogy valamiképpen eltávolodjunk Isten akaratától. {DA 121.1} „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Mát 4,4) Krisztus követője gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy nem tudja egyszerre Istent is szolgálni és evilági munkáját is folytatni. Talán úgy tűnik, hogy az Isten egyszerű kívánalmai iránti engedelmesség elvágja a létfenntartás lehetőségeitől. Sátán el akarja hitetni, hogy fel kell áldoznia lelkiismereti meggyőződését. Világunkban egyetlen dolog van, amelyben bízhatunk: Isten szava. „Keressétek először Isten országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Mát 6,33) Földi életünkben sem válik javunkra, ha eltávolodunk mennyei Atyánk akaratától. Ha megismerjük szavának hatalmát, nem követjük Sátán sugallatait, hogy táplálékhoz jussunk, vagy életünket mentsük. Csak azt fogjuk kérdezni: Mi az Úr parancsa? Mit ígér Ő? Ezek tudatában engedelmeskedünk akaratának, és bízunk ígéretében. {DA 121.2} A Sátánnal vívott utolsó nagy küzdelemben minden földi támogatástól megfosztják azokat, akik hűségesek Istenhez. Mivel nem hajlandók Isten törvényét áthágni, hogy a földi hatalmaknak engedelmeskedjenek, nem vehetnek és nem adhatnak. Végül halálra adják őket. Ám az engedelmeseknek így szól az ígéret: „Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy.” (Ésa 33,16) Ezzel az ígérettel élnek majd Isten gyermekei. Amikor a földön éhség pusztít, ők táplálékhoz jutnak. „Nem szégyenülnek meg a veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban.” (Zsolt 37,19) Habakuk próféta előre látta a nyomorúságos időt, és szavai kifejezésre juttatják az egyház hitét: „Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendezni fogok az Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben.” (Hab 3,17–18) {DA 121.3} Urunk első nagy kísértéséből megtanulandó valamennyi tanulság közül egyik sem fontosabb, mint az étvágy és szenvedélyek féken tartása. Minden korban a testi természet ellen irányuló kísértések voltak a leghatékonyabbak az emberiség megrontásában és lezüllesztésében. Sátán a mértéktelenséggel rombolja az Istentől kapott felbecsülhetetlen értékű ajándékokat, a szellemi és erkölcsi erőket. Így az ember számára lehetetlenné válik, hogy megbecsülje az örök értékű dolgokat. Sátán az érzéki vágyak és élvezetek által igyekszik kiirtani a lélekből az Istenhez való hasonlóság minden nyomát. {DA 122.1} A féktelen kicsapongás, a nyomában járó betegség és romlás, amely már Krisztus első eljövetelekor is létezett, a gonoszság megsokasodásával újra eluralkodik majd a második advent előtt. Krisztus kijelentette, hogy a világ állapota olyan lesz, mint az özönvíz előtt, vagy mint Szodomában és Gomorrában. Az ember szívének minden gondolata szüntelen csak gonosz lesz. E félelmetes idők küszöbén élünk most, és meg kell értenünk az Üdvözítő böjtjének tanulságait. Csak Krisztus kimondhatatlan szenvedését látva vagyunk képesek fogalmat alkotni a féktelen élvhajhászat gonoszságáról. Példája nyilvánvalóvá teszi, hogy egyetlen reményünk az örök életre abban rejlik, ha étvágyunkat és szenvedélyeinket alávetjük Isten akaratának. {DA 122.2} Saját erőnkből lehetetlen megtagadni elbukott természetünk követeléseit. Sátán ezen az úton kísért bennünket. Krisztus tudta, hogy az ellenség megkeres minden embert, hogy kihasználja örökletes gyengeségeit, és hamis hízelgésével tőrbe ejtse mindazokat, akik nem Istenben bíznak. Urunk azáltal, hogy végigjárta azt az utat, amelyen az embernek haladnia kell, megadta számunkra a győzelem lehetőségét. Nem akarja, hogy hátrányos helyzetbe kerüljünk a Sátánnal vívott küzdelemben. Nem akarja, hogy a kígyó támadásai megfélemlítsenek és elcsüggesszenek minket. „Bízzatok – mondja –, én meggyőztem a világot.” (Ján 16,33) {DA 122.3} Ha valaki az étvágy hatalmával küzd, tekintsen az Üdvözítőre a megkísértés pusztájában. Szemlélje haláltusáját a kereszten, amint felkiált: „Szomjúhozom!”(Ján 19,28) Mindazt elszenvedte, amit valaha is el kell viselnünk. Győzelme a miénk. {DA 123.1} Jézus mennyei Atyja bölcsességére és erejére támaszkodott. Kijelentette: „Az Úr Isten megsegít engem, azért nem szégyenülök meg… és tudtam, hogy szégyent nem vallok… Ímé az Úr Isten megsegít engem.” Saját példájára mutatva mondja nekünk: „Ki féli közületek az Urat? …Ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség néki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez!” (Ésa 50,7. 9. 10) {DA 123.2} „Jön a világ fejedelme – mondta Jézus –, és énbennem nincsen semmije.” (Ján 14,30) Nem volt benne semmi, ami engedett Sátán mesterkedésének. Nem egyezett bele a bűnbe, még gondolatban sem engedett a kísértésnek. Ez számunkra is lehetséges. Krisztus emberi természete egységben volt istenségével. A benne lakozó Szentlélek vértezte fel a küzdelemre. Azért jött, hogy az isteni természet részeseivé tegyen bennünket: ameddig egyek vagyunk vele hit által, a bűnnek nincs hatalma felettünk. Isten megfogja a kezünket, hogy segítsen megragadni Jézus Krisztus istenségét, és elérhessük a jellem tökéletességét. {DA 123.3} Krisztus azt is megmutatta nekünk, hogyan érhetjük ezt el. Milyen eszközökkel győzött a Sátánnal vívott küzdelemben? Isten szavával. Csak az Ige által tudott ellenállni a kísértésnek. „Meg van írva” – mondta. „Igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.” (2Pét 1,4) Isten Igéjének valamennyi ígérete nekünk szól. Minden igével élnünk kell, amely Isten szájából származik. Amikor kísértés ostromol, ne a körülményekre vagy saját gyengeségünkre nézzünk, hanem az ige hatalmára. Annak minden ereje a miénk. „Szívembe rejtettem a Te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” „Az emberek cselekedeteinél a Te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényére.” (Zsolt 119,11; 17,4)

 

2026. november 14. SZOMBAT - Mt 4:1-3; Mk 1:12-13; Lk 4:1-3 – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

2026. november 14. SZOMBAT - Mt 4:1-3; Mk 1:12-13; Lk 4:1-3 – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/35/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/05/higgyetek-az-o-profetainak-majus-3.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 4:1-3; Mk 1:12-13; Lk 4:1-3

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

Mt 4:1-3 1. Akkor a Lélek Jézust a pusztába vitte, hogy az ördög megkísértse. 2. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. 3. Ekkor a kísértő odament hozzá, és azt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré. Mk 1:12-13 12. A Lélek pedig azonnal elragadta őt a pusztába. 13. És a pusztában volt negyven napig, ahol a Sátán megkísértette, vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Lk 4:1-3 1. Jézus pedig Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélektől vezetve a pusztában töltött 2. negyven napot, ahol az ördög megkísértette. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett. 3. Akkor az ördög így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré!

„Jézus pedig Szentlélekkel telve, visszatére a Jordántól, és viteték a Lélektől a pusztába.” ( Luk 4,1) Márk szavai még kifejezőbbek: „És a Lélek azonnal elragadá Őt a pusztába. És ott volt a pusztában negyven napig kísértetve a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt.” (Márk 1,12–13) „És nem evék semmit azokban a napokban.”(Luk 4,2) {DA 114.1} Jézust Isten Lelke a pusztába vezette, ahol megkísértetett. Nem Ő kereste a kísértést. Azért ment a pusztába, hogy egyedül legyen, küldetéséről és munkájáról elmélkedjen. Böjtöléssel és imádsággal vértezte fel magát a vérrel hintett útra, amelyen mennie kell. De Sátán tudta, hogy a pusztába ment, és úgy gondolta, ez a legjobb alkalom, hogy megkörnyékezhesse. {DA 114.2} Óriási tét forgott kockán a világosság Fejedelme és a sötétség birodalmának vezére közötti küzdelemben. Sátán, miután bűnre csábította az embert, azt állította, hogy a Föld az övé, és a világ fejedelmének tekintette magát. Miután ősszüleinket önmagához hasonlóvá tette, azt gondolta, hogy itt állíthatja fel birodalmát. Kijelentette, hogy az ember választotta uralkodójává. Az embereket irányítása alatt tartva uralkodott a Földön. Krisztus eljött, hogy Sátán állítását megcáfolja. Emberfiaként hűségesnek kellett maradnia Istenhez. Így mutatta meg, hogy Sátán nem szerezte meg a teljes uralmat az emberiség felett, és a világra vonatkozó igénye alaptalan. Mindazok, akik szabadulni szeretnének hatalmából, szabadokká is lesznek. Krisztus visszaszerzi azt az uralmat, amelyet Ádám a bűn miatt elveszített. {DA 114.3} Amióta az Édenben elhangzott a kígyóhoz intézett kijelentés: „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között”(1Móz 3,15), Sátán tudta, hogy nincs korlátlan uralma a világ felett. Láthatta, hogy az emberekben olyan erő munkálkodik, amely ellenáll uralmának. Feszülten figyelte az áldozatokat, amelyeket Ádám és fiai mutattak be. Ezekben a szertartásokban felismerte a föld és a menny közötti kapcsolat jelképét. Elhatározta, hogy megzavarja ezt a kapcsolatot. Hamis színben tüntette fel Istent, és félremagyarázta az Üdvözítőre mutató szertartásokat. Félelmet keltett az emberekben Isten iránt, úgy mutatta be Őt, mint aki örömét leli pusztulásukban. Az áldozatokat, amelyekben az Atya szeretetét kellett volna felismerniük, csupán azért mutatták be, hogy haragját lecsillapítsák. Sátán gonosz szenvedélyeket szított az emberekben, hogy biztosítsa hatalmát felettük. Amikor Isten Igéjét írásba foglalták, Sátán tanulmányozta az Üdvözítő eljövetelére vonatkozó jövendöléseket. Nemzedékről nemzedékre azon igyekezett, hogy vakká tegye a népet e jövendölések iránt, s így az emberek elvessék Krisztust, amikor eljön. {DA 115.1} Krisztus születésekor Sátán tudta, hogy az jött el, akinek isteni megbízatása, hogy az ő uralmát megdöntse. Megremegett az angyali üzenet hallatán, amely az újszülött Király hatalmáról tanúskodott. Sátán jól tudta, hogy Krisztus milyen helyet töltött be a mennyben az Atya szeretett Fiaként. Csodálattal és balsejtelemmel töltötte el, hogy Isten Fia emberként jön a Földre. Nem tudta megfejteni e nagy áldozat titkát. Önző lelke nem volt képes megérteni ilyen szeretetet a becsapott emberiség iránt. A menny dicsőségéről, békességéről és az Istennel való közösség öröméről az embereknek csak homályos elképzelésük volt, de mindezt jól ismerte Lucifer, az oltalmazó kérub. Mivel elveszítette a mennyet, elhatározta, hogy másokat is bukásra késztet, így áll bosszút. Ezt csak úgy érheti el, ha ráveszi őket, hogy lebecsüljék a mennyei kincseket, és szívüket a földi dolgokhoz kössék. {DA 115.2} A menny Parancsnoka nem nyerhetett emberi lelkeket országa számára akadályoztatás nélkül. Kicsiny gyermekkorától kezdve állandóan ostromolta Őt a gonosz. Krisztusban az Isten képmása nyilvánult meg, és a sátáni tanács elhatározta, hogy le kell győzni. Olyan ember még nem született erre a világra, aki megmenekült volna a csábító hatalmából. A gonosz szövetség erői Jézus nyomába szegődtek, hogy felvegyék vele a harcot, és legyőzzék. {DA 116.1} Az Üdvözítő keresztségekor Sátán a szemtanúk között volt. Látta, amint az Atya dicsősége beragyogja Fiát. Hallotta az Úr hangját, amint igazolja Jézus istenségét. Ádám bűnesete óta megszakadt a közvetlen kapcsolat Isten és az emberiség között. A menny és a föld között Krisztus közvetített; de most, hogy Jézus „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8,3) jött el, maga az Atya szólt. Azelőtt Krisztus által érintkezett az emberiséggel, most pedig Krisztusban. Sátán azt remélte, hogy Isten bűnnel szembeni irtózata örök szakadékot hoz létre menny és föld között. Most viszont nyilvánvalóvá vált, hogy az Isten és ember közötti kapcsolat helyreállt. {DA 116.2} Sátán tudta, hogy vagy győz, vagy legyőzik. A küzdelem tétje túl nagy volt ahhoz, hogy szövetséges angyalaira bízza. Személyesen kell vezetnie a harcot. A hitehagyás minden energiáját egybegyűjtötte Isten Fia ellen. Krisztus a pokol minden fegyverének céltáblájává vált. {DA 116.3} Sokan úgy tekintenek a Krisztus és Sátán közötti küzdelemre, mintha egyáltalán nem lenne hatása a saját életükre, ezért kevés érdeklődést tanúsítanak iránta. Ám ez a küzdelem minden egyes emberi szívben lejátszódik. Soha nem léphet át senki úgy a gonosz soraiból Isten szolgálatába, hogy ne találná szembe magát Sátán támadásaival. Krisztus ellenállt azoknak a csábításoknak, amelyek legyőzését mi oly nehéznek találjuk. Pedig annál nagyobb mértékben kísértették, amennyivel jelleme a miénk felett áll. A világ bűneinek rettenetes súlyával a vállán, Krisztus kiállta az étvágy, a világ szeretete és az elbizakodottsághoz vezető feltűnési vágy próbáját. Ezek a kísértések győzték le Ádámot és Évát, s ezek azok, amelyek oly könnyen legyűrnek minket is. {DA 116.4} Sátán úgy mutatott Ádám bűnére, mint annak bizonyítékára, hogy Isten törvénye igazságtalan, nem lehet megtartani. Krisztusnak emberként kellett helyrehoznia Ádám kudarcát. De amikor a kísértő ostromolta Ádámot, ősatyánk még bűntelen volt. A tökéletes ember testi, szellemi képességeinek teljes erejével rendelkezett. Az Éden dicsősége vette körül, és mindennap együtt lehetett a mennyei lényekkel. Nem így volt ez Jézus esetében, amikor a pusztába ment, hogy megküzdjön Sátánnal. Az emberiség fizikai, értelmi és erkölcsi ereje négyezer éven át gyengült, s Krisztus az elkorcsosult emberiség gyengeségeit vette magára. Csak így emelhette fel az embert a romlás legmélyéről. {DA 117.1} Sokan azt állítják, hogy lehetetlen lett volna a kísértőnek Jézus Krisztust legyőznie. Akkor hogyan képviselhette volna a bűnös embert? Nem szerezhette volna meg ott a győzelmet, ahol Ádám kudarcot vallott. Ha bármilyen tekintetben súlyosabb próbánk lenne, mint Krisztusnak volt, akkor nem tudna segíteni nekünk. De a mi Megváltónk az emberi testet annak minden gyengeségével együtt vette fel. Felvette az ember természetét, azzal a lehetőséggel együtt, hogy enged a kísértésnek. Semmi olyat nem kell elviselnünk, amit neki nem kellett elszenvednie. {DA 117.2} Krisztusnál csakúgy, mint az első emberpárnál az Édenben, az első nagy kísértés az étvágy volt. Pontosan ott kell a megváltás munkájának elkezdődnie, ahol a romlás megindult. „És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala, végre megéhezék. És hozzámenvén a kísértő, és monda neki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké. Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.” (Mát 4,2–4) {DA 117.3} Ádámtól Krisztusig a kívánságok kielégítése szinte korlátlanul megnövelte az étvágy és a szenvedélyek hatalmát. Így az emberek lealacsonyodtak, megbetegedtek, és önmaguktól képtelenek legyőzni a kívánságokat. Az emberért Jézus győzelmet aratott, mivel kiállta a legnehezebb próbát. Az éhségnél és a halálnál is erősebb önuralmat gyakorolt értünk. Ez az első győzelem felölelte azokat a nehézségeket is, melyekkel a sötétség erőivel vívott valamennyi küzdelmünkben találkozunk. {DA 117.4} Amikor Jézus a pusztába ment, az Atya dicsősége övezte. Az Istennel való közösségben elmélyedve az emberi gyengeség fölé emelkedett. De a dicsőség eltávozott, Ő pedig ott maradt, hogy megküzdjön a kísértéssel. Ez minden pillanatban nyomasztotta. Emberi természete visszariadt a reá váró küzdelemtől. Negyven napig böjtölt és imádkozott. Az éhségtől legyengülten és lesoványodva, lelki vívódástól meggyötörten és elkínzottan, „rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié volt” (Ésa 52,14). Most jött el Sátán lehetősége. Azt remélte, hogy most legyőzheti Krisztust. {DA 118.1} Mennyei angyalnak álcázva, Jézus imáira kapott válaszként lépett az Üdvözítőhöz. Azt állította, hogy Istentől kapott megbízatása közölni: Krisztus böjtje véget ért. Ahogyan Isten angyalt küldött, hogy visszafogja Ábrahám kezét Izsák feláldozásától, úgy küld az Atya most is angyalt, hogy megszabadítsa Fiát, mivel megelégedett azzal, hogy Krisztus hajlandó a vérrel hintett útra lépni. Ezt az üzenetet hozta el Jézushoz. A Megváltó gyenge volt az éhségtől, sóvárgott a táplálék után, amikor Sátán hirtelen megjelent előtte. A kísértő rámutatott a pusztában szétszórt kövekre, és azt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.” (Mát 4,3) {DA 118.2} Bár a világosság angyalaként jelent meg, már első szavai elárulták jellemét: „Ha Isten Fia vagy.” (Mát 4,3) Ravaszsággal akart bizalmatlanságot kelteni. Ha Jézus megtenné, amit Sátán javasol, az a kétely elfogadását jelentené. A kísértő ugyanazzal a módszerrel próbálta legyőzni Krisztust, amely kezdetben az embernél oly sikeresnek bizonyult. Milyen ügyesen közelített Évához az Édenben: „Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?” (1Móz 3,1) A kísértő igazat mondott, de hanglejtésében megvetés volt Isten szava iránt, burkolt tagadás, az Isten szavahihetősége iránti kétely. Sátán el akarta ültetni Éva tudatában azt a gondolatot, hogy Isten nem teszi meg, amit mondott; hogy egy ilyen gyönyörű gyümölcstől visszatartson, az ellentmondásban van az ember iránti szeretetével és könyörületével. Most tehát a kísértő a saját véleményét törekedett Krisztusba plántálni. „Ha Isten Fia vagy.” Szavaiból a gondolatvilágában rejlő keserűség áradt. Hangja a legteljesebb hitetlenséget fejezte ki. Így bánna Isten a saját Fiával? Otthagyná a pusztában, vadállatok között, táplálék, társak és vigasz nélkül? Sokat sejtetően arra célzott, hogy Isten sohasem akarta Fiát ilyen helyzetben látni. „Ha Isten Fia vagy”, mutasd meg a hatalmadat azzal, hogy megszabadítod magad ettől a gyötrő éhségtől. Parancsold meg, hogy a kő kenyér legyen! {DA 118.3} A mennyei szavak – „Ez amaz én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm”(Mát 3,17) – még Sátán fülében csengtek. De eltökélte, hogy kételyt ébreszt Krisztusban e bizonysággal szemben. Isten szava volt Krisztus biztosítéka küldetéséről. Eljött, hogy emberként éljen az emberek között, és ez a kijelentés bizonyította a mennyel való kapcsolatát. Sátánnak az volt a célja, hogy kételyt ébresszen e kijelentés iránt. Sátán tudta: ha Krisztus Istenbe vetett bizalma megrendül, elveszíti a küzdelmet. Sátán így legyőzhetné Jézust. Azt remélte, hogy a reményvesztettség és a rendkívüli éhezés hatására Krisztus elveszíti Atyjába vetett bizalmát, és csodát tesz a saját érdekében. Ha ezt megcselekszi, a megváltás terve meghiúsul. {DA 119.1} Amikor Sátán és Isten Fia először kerültek szembe, Krisztus a mennyei seregek parancsnoka volt, Sátán pedig a mennyei lázadás vezetője, aki onnan kivettetett. Most látszólag fordított helyzet állt elő, és Sátán a végsőkig ki akarta használni feltételezett előnyét. Az egyik leghatalmasabb angyalt száműzték a mennyből – mondta. Jézus Krisztus megjelenése jelzi, hogy Ő a bukott angyal, akit Isten és ember egyaránt elhagyott. Egy isteni lény képes lenne arra, hogy állítását csodatétellel támassza alá. „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.” (Mát 4,3) A teremtő erő ilyen megnyilvánulása – unszolta Sátán – az istenség döntő bizonyítéka lenne. Ez véget vetne a küzdelemnek. {DA 119.2} Jézus nem tudta belső küzdelem nélkül végighallgatni az őscsalót. De Isten Fiának nem volt szüksége arra, hogy istenségét bizonyítsa Sátán előtt, vagy megalázkodásának okát megmagyarázza. Ha enged a lázadó követeléseinek, azzal nem szolgálja az ember javát és Isten dicsőségét. Ha Krisztus elfogadja az ellenség javaslatát, Sátán még azt mondta volna: Mutass nekem jelt, hogy elhihessem, Isten Fia vagy. A bizonyítékok nem érték volna el, hogy megtörjék szívében a lázadás hatalmát. Krisztus a saját érdekében nem akarta gyakorolni isteni hatalmát. Azért jött, hogy úgy állja ki a próbát, ahogyan nekünk kell; a hit és az engedelmesség példáját hagyva ránk. Sem ekkor, sem más alkalommal földi élete során, nem tett csodát a saját érdekében. Csodálatos tettei mind mások javát szolgálták. Bár kezdettől felismerte Sátánt, soha nem engedett a kihívásnak, vitába sem bocsátkozott. Megerősödve a mennyei hang emlékével, megnyugodott az Atya szeretetében. Nem egyezkedett a kísértővel. {DA 119.3} Jézus az Írás szavaival válaszolt Sátánnak: „Meg van írva” (Mát 4,4) – mondta. Minden kísértésben Isten szava volt a fegyvere. Sátán csodát követelt Krisztustól istenségének jeleként. Ám az „Így szól az Úr” a szilárd bizalom minden csodánál nagyobb jele volt, amellyel nem lehetett vitába szállni. Ameddig Krisztus fenntartotta ezt az álláspontot, a kísértő nem juthatott előnyhöz.

 

2026. november 13. PÉNTEK - Mt 3:13-17; Mk 1:9-11; Lk 3:21-22 – JÉZUS ÉLETE – A keresztség

2026. november 13. PÉNTEK - Mt 3:13-17; Mk 1:9-11; Lk 3:21-22 – JÉZUS ÉLETE – A keresztség

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/34/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/05/higgyetek-az-o-profetainak-majus-2.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 3:13-17; Mk 1:9-11; Lk 3:21-22

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A keresztség

Mt 3:13-17 13. Akkor Jézus Galileából a Jordán mellé ment Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék általa. 14. János azonban tiltakozott, és azt mondta: Nekem kell általad megkereszteltetnem, és te jössz hozzám? 15. Jézus pedig így felelt: Hagyd ezt most, mert így illik nekünk minden igazságot betöltenünk. János erre engedett neki. 16. Amint Jézus megkeresztelkedett, azonnal kilépett a vízből, és íme, megnyílt neki a menny, és látta, amint az Isten Lelke leszáll rá, mint egy galamb. 17. És íme, egy mennyei hang ezt mondta: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.   Mk 1:9-11 9. Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és János megkeresztelte a Jordánban. 10. És amint kijött a vízből, látta, hogy a menny megnyílik, és a Lélek mint galamb leszáll reá. 11. És szózat hangzott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm.   Lk 3:21-22 21. Történt pedig, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkereszteltetett és imádkozott, megnyílt az ég, 22. és leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm!

A pusztai próféta örömhíre és csodálatos kijelentése elterjedt egész Galileában. Az üzenet eljutott a legtávolabbi hegyi falvakban élő földművesekhez, a tengernél lakó halászokhoz, és ezekben az egyszerű, komoly szívekben talált igazán válaszra. Názáretben, József ácsműhelyében is beszéltek róla, ahol valaki felismerte a hívást. Eljött az Ő ideje. Nem folytatta mindennapi munkáját, elbúcsúzott anyjától, és követte földijeit, akik a Jordánhoz igyekeztek. {DA 109.1} Jézus és János unokatestvérek voltak, s születésük körülményeiben is volt hasonlóság, de személyesen még nem találkoztak egymással. Jézus a galileai Názáretben töltötte életét, János pedig Júdea pusztájában. Egészen eltérő környezetben, visszavonultan éltek, és egyáltalán nem volt kapcsolat közöttük. A Gondviselés rendelte ezt, mert így nem lehetett alapot adni a vádnak, hogy összejátszottak egymás támogatására. {DA 109.2} János ismerte azokat az eseményeket, amelyek Jézus születését jelezték. Hallott a gyermekkorában tett jeruzsálemi látogatásáról, a rabbik iskolájában történtekről is. Tudott bűntelen életéről, és hitte, hogy Ő a Messiás; de erről nem volt tényleges bizonyossága. A tény, hogy Jézus oly sok évig ismeretlenségben maradt, és nem adta különleges bizonyítékát küldetésének, alkalmat adott a kételkedésre, vajon Ő-e a Megígért? Keresztelő János azonban hittel várt, és bízott abban, hogy Isten a maga idejében mindent világossá tesz. Kinyilatkoztatást kapott, hogy a Messiás tőle kér keresztséget, és akkor majd jelet kap isteni mivoltáról. Így majd bemutathatja Őt a népnek. {DA 109.3} Amikor Jézus eljött, hogy megkeresztelkedjen, János olyan jellemtisztaságot ismert fel benne, amilyet még soha senkiben nem érzékelt. Jelenlétének légköre is szent és tiszteletet keltő volt. A Jordánnál köré sereglő tömegtől János sötét rémtörténeteket hallott, és találkozott bűnök milliárdjaitól meggörnyedt lelkekkel, de még sohasem került kapcsolatba olyan emberrel, akiből ilyen isteni befolyás áradt. Mindez összhangban volt azzal a kinyilatkoztatással, amelyet János a Messiásra vonatkozóan kapott. Mégis visszariadt attól, hogy Jézus kérését teljesítse. Hogyan keresztelhetné meg ő, a bűnös a Bűntelent? Akinek egyáltalán nincs szüksége bűnbánatra, miért veti alá magát egy olyan szertartásnak, amely a bűnök megvallását és lemosását ábrázolja? {DA 110.1} Amikor Jézus a keresztséget kérte, Keresztelő János visszahőkölt, és így szólt: „Nékem kell általad megkeresztelkednem, és Te jössz énhozzám?” (Mát 3,14) Jézus határozottan, mégis szelíd hatalommal válaszolt: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” (Mát 3,15) János engedett, bevezette az Üdvözítőt a Jordánba, és alámerítette a vízben. Jézus „azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és Ő látta az Istennek Lelkét alájőni, mintegy galambot, és Őreá szállani” (Mát 3,16). {DA 111.1} Jézus nem a saját bűneinek megvallására nyert keresztséget. Azonosította magát a bűnösökkel, megtette azokat a lépéseket, amelyeket nekünk kell megtennünk, és elvégezte azt a munkát, melyet nekünk kell végeznünk. Szenvedésekkel teli élete és türelmes állhatatossága keresztsége után is példa számunkra. {DA 111.2} Amint kijött a vízből, Jézus leborult imádkozni a folyóparton. Egy új és fontos korszak kezdődött az életében. Most nagyobb színtéren folytatódtak a küzdelmei. Noha a békesség Fejedelme volt, mégis kivont karddal kellett jönnie. Az az ország, amelynek alapítására jött, éppen az ellenkezője volt annak, amire a zsidó nép vágyakozott. Őreá, aki Izráel szertartási és vallási rendszerének alapzata volt, úgy tekintettek, mint annak ellenségére és elpusztítójára. Őt, aki kihirdette a törvényt a Sínai-hegyen, mint törvényszegőt kárhoztatták. Őt, aki azért jött el, hogy megtörje Sátán hatalmát, Belzebubnak bélyegezték. Senki sem értette meg Őt ezen a földön, és szolgálata idején egyedül kellett járnia. Anyja és testvérei sem értették meg küldetését élete során, sőt még tanítványai sem. Egy volt Istennel, örök világosságban lakozott, de földi életét magányban kellett eltöltenie. {DA 111.3} Azonosult velünk, hordoznia kellett vétkeink és gondjaink terhét. A Bűntelennek éreznie kellett a bűn szégyenét. A békesség kedvelőjének küzdelemmel kellett együtt élnie, az igazságnak a hamissággal, a tisztaságnak a gonoszsággal. Minden bűn, viszály, szennyes vágy, amit a törvényszegés hozott magával, gyötrelem volt a lelkének. {DA 111.4} Egyedül kellett járnia az utat, egyedül kellett viselnie a terhet. Tőle függött a világ megváltása, letette dicsőségét, és elfogadta az emberiség gyengeségeit. Mindezt látta és érezte, de elhatározása szilárd maradt. Az elbukott emberiség üdvössége Jézustól függött, és Ő kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a Mindenható Szeretet karját. {DA 111.5} Az Üdvözítő a mennybe tekintett, amint imádságban kiöntötte lelkét. Nagyon jól tudta, hogy a bűn mennyire megkeményítette az emberek szívét, s mennyire nehezen fogják küldetését megérteni, és a megváltás ajándékát elfogadni. Az Atyához könyörgött erőért, hogy legyőzze hitetlenségüket, letörje bilincseiket, amelyekkel Sátán foglyul ejtette őket. Buzgón fohászkozott, hogy legyőzhesse a pusztítót. Bizonyosságot kért arra, hogy Isten elfogadja az emberiséget Fia személyében. {DA 111.6} Az angyalok még sohasem hallottak ilyen imádságot. Szerették volna elvinni szeretett Parancsnokuknak a bizonyosság és vigasztalás üzenetét. De maga az Atya válaszolt Fia kérésére. Dicsőségének fénysugarai közvetlenül a tróntól áradtak. Az egek megnyíltak, és az Üdvözítőre a legtisztább világosság szállt alá galamb alakban, mint a szelíd és alázatos Jézushoz legjobban illő jelkép. {DA 112.1} A Jordánnál összesereglett óriási tömegből Jánoson kívül csak néhányan érzékelték a mennyei látomást. Az isteni jelenlét ünnepélyessége mégis megérintette az összegyűlteket. A nép némán állt, és nézte Krisztust. Alakja abba a világosságba öltözött, amely Isten trónját mindig körülveszi. Felemelt arcán olyan dicsőség ragyogott, amelyet emberi arcon még sohasem láttak. Az egekből hang hallatszott: „Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.”(Mát 3,17) {DA 112.2} Azért hangzottak el ezek a bizonyító szavak, hogy hitet ébresszenek a jelenlévőkben, és az Üdvözítőt megerősítsék küldetésében. Noha a bűnös világ vétkei Krisztusra nehezednek, és megaláztatás volt számára, hogy a mi elbukott természetünket magára vegye, a mennyei hang mégis örökkévaló Fiának jelentette ki Őt. {DA 112.3} János mélyen megindult, amint látta, hogy Jézus esedezve leborul, és könnyek között könyörög az Atya jóváhagyásáért. Amikor Isten dicsősége körülvette Őt, és a mennyei hang hallatszott, János felismerte a jelet, amelyet Isten megígért. Tudta, hogy a világ Üdvözítőjét keresztelte meg. A Szentlélek megnyugodott rajta, kinyújtott kézzel Jézusra mutatott, és így kiáltott: „Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Ján 1,29) {DA 112.4} Hallgatói közül senki, még maga Keresztelő János sem értette e szavak fontosságát: „Isten ama báránya.” A Mórija hegyén Ábrahám hallotta fia kérdését: „Atyám… hol van az égőáldozatra való bárány?” (1Móz 22,7) Az apa így felelt: „Az Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam.” (1Móz 22,8) A kosban, melyről Isten gondoskodott Izsák helyett, Ábrahám annak a jelképét látta, aki majd meghal az emberek bűneiért. Ésaiás is vázolja ezt a képet, amikor a Szentlélek által az Üdvözítőről jövendöl: „Mint bárány, mely mészárszékre vitetik… de az Úr mindnyájunk vétkét Őreá veté.” (Ésa 53,7. 6) Izráel népe nem értette meg a tanítást. Közülük sokan úgy tekintettek az áldozatokra, ahogyan a pogányok saját áldozataikra – ajándéknak szánták azokat, amelyekkel saját maguk engesztelhetik ki az istenséget. Isten arra vágyott, hogy megértesse velük: az Ő szeretetéből fakad az az ajándék, amely megbékélteti őket Vele. {DA 112.5} „Ez ama én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm” (Mát 3,17) – ez az ige az egész emberiségnek szól. Isten Jézushoz mint képviselőnkhöz szólt. Nem vet el bennünket mint értékteleneket, összes bűneinkkel és gyengeségünkkel. „Megajándékozott minket ama Szerelmesben.” (Eféz 1,6) A Krisztuson megnyugodott dicsőség Isten szeretetének biztosítéka, amely az ima erejéről tesz bizonyságot. Elmondja: hogyan juthat az emberi hang Isten szívéhez, és miként találnak könyörgéseink meghallgatásra a mennyei udvarokban. A föld a bűn miatt elszakadt a mennytől, és elidegenedett a mennyei közösségtől, de Jézus összekapcsolta az égi dicsőséggel. Szeretete körülvette az embert, és elért az egekig. Az a világosság, amely a megnyílt kapukon az Üdvözítőre ragyogott, ránk is áradni fog, ha segítségért imádkozunk, hogy ellenálljunk a kísértésnek. A Jézus Krisztushoz szóló hang minden hívő lelket megszólít: „Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.” {DA 113.1} „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk Őt látni, amint van.” (1Ján 3,2) Megváltónk megnyitotta az utat, amelyen a legbűnösebb, a legszegényebb, a legelnyomottabb és legmegvetettebb is az Atyához juthat. Mindenkinek lehet otthona azokban a hajlékokban, amelyeket Jézus Krisztus készít: „Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja: …ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat.” (Jel 3,7–8)

 

2026. november 12. CSÜTÖRTÖK - Mt 3:7-12; Mk 1:7-8; Lk 3:7-18 – JÉZUS ÉLETE – Kiáltó szó a pusztában

2026. november 12. CSÜTÖRTÖK - Mt 3:7-12; Mk 1:7-8; Lk 3:7-18 – JÉZUS ÉLETE – Kiáltó szó a pusztában

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/33/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/05/m.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 3:7-12; Mk 1:7-8; Lk 3:7-18

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – Kiáltó szó a pusztában

Mt 3:7-12 7. Amikor pedig látta, hogy farizeusok és szadduceusok is sokan jönnek hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, így szólt hozzájuk: Mérges kígyók fajzatai! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek Isten eljövendő haragja elől? 8. Teremjetek azért megtéréshez illő gyümölcsöket, 9. és ne áltassátok magatokat azzal, hogy Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. 10. A fejsze már a fák gyökerén van, és minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek. 11. Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jön, hatalmasabb nálam, én még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket. 12. Szórólapát van a kezében, és megtisztítja szérűjét, a gabonát csűrbe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. Mk 1:7-8 7. és ezt hirdette: Utánam jön, aki erősebb nálam; és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva sarujának szíját megoldjam. 8. Én vízzel keresztelek, de ő majd Szentlélekkel keresztel meg titeket. Lk 3:7-18 7. Azt mondta azért a sokaságnak, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelkedjen általa: Viperák fajzatai! Ki figyelmeztetett titeket, hogy az eljövendő harag elől meneküljetek? 8. Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és nehogy azt kezdjétek mondogatni magatokban, hogy Ábrahám a mi atyánk; mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. 9. A fejsze immár a fák gyökerénél jár, és minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágnak, és tűzre vetnek. 10. A sokaság pedig azt kérdezte: Mit tegyünk tehát? 11. Ő pedig így válaszolt: Akinek két ruhája van, egyiket adja annak, akinek nincs, és akinek van eledele, hasonlóképpen cselekedjék. 12. És eljöttek a vámszedők is, hogy megkeresztelkedjenek, és így szóltak: Mester, mit cselekedjünk? 13. Ő pedig azt mondta nekik: Semmi többet ne követeljetek, mint ami meg van szabva. 14. Megkérdezték őt a katonák is: És mi mit tegyünk? Nekik azt mondta: Senkit se bántsatok, se meg ne zsaroljatok, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal. 15. Mivel a nép feszültséggel teli várakozásban élt, és mind azt fontolgatta a szívében János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus, 16. ő mindenkinek így felelt: Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de jön, aki erősebb nálam, és én nem vagyok méltó arra sem, hogy a saruja szíját megoldjam, ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket. 17. Kezében szórólapát van, hogy megtisztítsa szérűjét, és a gabonát csűrébe takarítsa, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. 18. Még sok másra is intette őket, és hirdette az evangéliumot a népnek.

Fejedelmek, rabbik, katonák, vámszedők és földművesek jöttek, hogy hallgassák a prófétát. Az Istentől való ünnepélyes figyelmeztetés egy időre felrázta őket. Sokan megbánták bűneiket, és elfogadták a keresztséget. Minden rendű és rangú ember alávetette magát a keresztelő kívánalmának, hogy része legyen abban az országban, amelyet meghirdetett. {DA 105.1} Sok írástudó és farizeus is eljött, hogy megvallja bűneit és keresztséget kérjen. Felmagasztalták magukat, mintha másoknál jobbak lennének, és elvárták a néptől, hogy kegyességüket magasabb rendűnek tartsák, de most lelepleződtek életük bűnös titkai. Jánost figyelmeztette a Szentlélek, hogy a főemberek közül sokan nincsenek valóban meggyőződve a bűnösségükről. Köpönyegforgatók voltak. Azt remélték, hogy a próféta barátaiként az eljövendő Fejedelemnél jóindulatra találnak. Úgy vélték, hogy ha e fiatal, népszerű tanító megkereszteli őket, az erősíti a népre gyakorolt befolyásukat. {DA 105.2} János metsző kérdéssel fogadta őket: „Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek? Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket, és ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.” (Mát 3,7–9) {DA 105.3} A zsidó vezetők tévesen értelmezték Isten ígéretét Izráel iránti örökkévaló jóindulatáról: „Ezt mondja az Úr, aki adta a napot, hogy világítson nappal, aki törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, aki felháborítja a tengert és annak habjai zúgnak, Seregek Ura az Ő neve: Ha eltűnnek e törvények előlem, azt mondja az Úr, az Izráelnek magva is megszakad, hogy soha énelőttem nép ne legyen. Ezt mondja az Úr: Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a föld fundamentomait: én is megutálom Izráelnek minden magvát, mindazokért, amiket cselekedtek, azt mondja az Úr!”(Jer 31,35–37) A zsidók Ábrahámtól való természetes származásuk alapján igényt tartottak erre az ígéretre. Szemet hunytak azonban az Isten által szabott feltételek fölött. Az Úr, mielőtt az ígéretet adta, így szólt: „Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek… Mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” (Jer 31,33–34) {DA 106.1} Isten kegyelméről biztosította azt a népet, amelynek a szívébe van írva törvénye. Ők egyek vele. De a zsidók eltávolodtak Istentől. Bűneik miatt kellett szembesülniük Isten ítéleteivel. Ezért voltak egy pogány nemzet járma alatt. Értelmüket elsötétítette a törvényszegés, és mivel az Úr az elmúlt időkben oly kegyelmes volt irántuk, mentséget találtak bűneikre. Azzal hízelegtek maguknak, hogy jobbak másoknál, s ez feljogosítja őket áldásaira. {DA 106.2} „Mindezek… megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.” (1Kor 10,11) Milyen gyakran értelmezzük tévesen Isten áldásait, és azzal áltatjuk magunkat, hogy jóságunkért kedvez nekünk! Isten nem teheti meg értünk azt, amit szeretne. Ajándékai növelnék önelégültségünket, s megkeményítenék szívünket a hitetlenségben és a bűnben. {DA 106.3} János kijelentette Izráel tanítóinak, hogy büszkeségük, önzésük és kegyetlenségük inkább mérges kígyók fajzataivá teszi őket, halálos átokká a nép számára, mint Ábrahám igaz és engedelmes gyermekeivé. Az Istentől nyert világosság fényében rosszabbak voltak, mint azok a pogányok, akikhez képest felsőbbrendűnek érezték magukat. Elfelejtkeztek a szikláról, amelyből kifaragták őket, és a verem mélyéről, ahonnan kiszabadultak. Isten szándékának véghezvitele nem függött tőlük. Ahogyan Ábrahámot kihívta egy pogány népből, úgy hívhat másokat is az Ő szolgálatára. Szívük talán olyan élettelennek tűnik, mint a sivatag köve, de Lelke életre keltheti őket, hogy teljesítsék akaratát, és beteljesedjen rajtuk ígérete. {DA 106.4} „Immár pedig – mondta a próféta – a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik, és tűzre vettetik.” (Luk 3,9) Egy fa értékét nem a neve, hanem a gyümölcse határozza meg. Ha a gyümölcs értéktelen, a név nem mentheti meg a fát a pusztulástól. János kijelentette a zsidóknak, hogy Isten előtti helyzetüket jellemük és életük határozza meg. A hitvallás önmagában értéktelen, ha életük és jellemük nincs összhangban Isten törvényével, akkor nem ők az Isten népe. {DA 107.1} Szívhez szóló szavai elítélték hallgatóit. Megkérdezték tőle: „Mit cselekedjünk tehát?” (Luk 3,10) Így válaszolt: „Akinek két köntöse van, egyiket adja annak, akinek nincs, és akinek van eledele, hasonlóképpen cselekedjék.”(Luk 3,11) A vámszedőket arra intette, hogy ne legyenek igazságtalanok, a katonákat pedig arra, hogy ne erőszakoskodjanak. {DA 107.2} János azt mondta, hogy mindazok, akik Krisztus országának alattvalói, bizonyságát adják hitüknek és bűnbánatuknak. Kedvesség, becsületesség, hűség lesz láthatóvá életükben. Szolgálni fognak a nincsteleneknek, és adományaikat Istennek szentelik. Megóvják a védtelent, s az erényesség és együttérzés példáját mutatják. Krisztus követői így adják bizonyságát a Szentlélek átformáló erejének. Mindennapi életükben igazságosság, irgalmasság és Isten szeretete válik láthatóvá. Különben olyanok, mint a polyva, amelyet a tűzre vetnek. {DA 107.3} „Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre – mondta János –, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó: Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.” (Mát 3,11) Ésaiás próféta kijelentette, hogy az Úr megtisztítja népét bűneitől „az ítélet lelkével, a megégetés lelkével”(Ésa 4,3). Az Úr így szólt Izráelhez: „Kezemet ellened fordítom, és kiolvasztom mintegy lúggal salakodat, és eltávolítom minden ólmodat.” (Ésa 1,25) A bűn számára, bárhol található, „a mi Istenünk megemésztő tűz” (Zsid 12,29). Mindazokban, akik alávetik magukat hatalmának, Isten Lelke elemészti a bűnt. De ha az ember a bűnhöz ragaszkodik, azonosul is vele. Akkor Isten dicsőségének, amely elpusztítja a bűnt, el kell pusztítania a bűnösöket is. Jákób az angyallal való küzdelem éjszakája után kijelentette: „Látám az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem.” (1Móz 32,30) Jákób Ézsauval szemben nagy bűnt követett el, de megbánta. Vétkét megbocsátotta Isten, bűnétől megtisztította, ezért képes volt arra, hogy elviselje Isten jelenlétének megnyilatkozását. De amikor az emberek úgy járulnak Isten elé, hogy közben szándékosan vétkeznek, elpusztulnak. Krisztus második eljövetelekor az Úr megemészti a gonoszokat „szájának leheletével”, és elpusztítja „az Ő megjelenésének feltűnésével” (2Thess 2,8). Isten dicsőségének fénye, amely életet ad az igazaknak, megsemmisíti a gonoszokat. {DA 107.4} Krisztusnak Keresztelő János idejében kellett megjelennie, hogy kinyilatkoztassa Isten jellemét. Csupán a megjelenése is leleplezi az emberek előtt bűneiket. Csak akkor lehetnek az övéi, ha meg akarnak tisztulni a bűntől, csak a tiszta szívűek tartózkodhatnak jelenlétében. {DA 108.1} Keresztelő János így hirdette Izráelnek Isten üzenetét. Sokan megszívlelték tanítását, és mindent feláldoztak, hogy engedelmeskedjenek. Tömegek követték az új tanítót, és többen dédelgették azt a reménységet, hogy talán ő a Messiás. De amint János látta, hogy a nép feléje fordul, minden alkalmat megragadott, hogy hitüket az Eljövendőre irányítsa.