2026. november 8. VASÁRNAP - … – JÉZUS ÉLETE – Küzdelmes napok

2026. november 8. VASÁRNAP - … – JÉZUS ÉLETE – Küzdelmes napok

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/29/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-27.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

A mai naphoz nem tartozik bibliai szakasz

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – Küzdelmes napok

A zsidó gyermeket kicsiny korától kezdve a rabbik elvárásai vették körül. Minden egyes cselekedetre merev szabályokat írtak elő, az élet legapróbb részletkérdéseiben is. A zsinagógák tanítói megszámlálhatatlan szabályra oktatták az ifjúságot, és elvárták, hogy mint hithű izraeliták, tartsák be azokat. Jézust azonban nem érdekelték ezek a dolgok, gyermekkorától függetlenítette magát a rabbinikus törvényektől. Gyakran tanulmányozta az ótestamentumi írásokat, és az „így szól az Úr” szavak sokszor hagyták el ajkát. {DA 84.1} Ahogy a nép állapota egyre jobban feltárult előtte, azt is észrevette, hogy a társadalom elvárásai és Isten követelményei ellentétben állnak egymással. Az emberek eltávolodtak Isten szavától, és saját elgondolásaikat, elméleteiket magasztalták. Hagyományos rítusaik értéktelenek voltak. Istentiszteletük ceremóniák puszta körforgása volt, és azokat a szent igazságokat, amelyeket tanítani kellett volna, a papok elrejtették a hívők elől. Jézus látta, hogy hit nélküli szolgálataikban nem találnak békét. Nem tudták, hogy a lélek szabadságát akkor nyerik el, ha igazságban szolgálják Istent. Jézus azért jött, hogy megtanítsa, mit jelent Istent imádni, és nem szentesíthette az emberi kívánalmak és az isteni előírások egyvelegét. Nem támadta a művelt tanítók előírásait vagy eljárásait, de amikor megrótták egyszerű szokásaiért, Isten szava igazolta életmódját. {DA 84.2} Jézus szelíden és alázatosan próbált örömet szerezni azoknak, akikkel kapcsolatba került. Mivel oly szelíd és szerény volt, az írástudók és a vének azt gondolták, hogy tanításukkal könnyen befolyásolhatják. Arra késztették, hogy fogadja el azokat a bölcs mondásokat és hagyományokat, melyeket a rabbi elődök jegyeztek le, de Jézus azt kérte, hogy mutassák meg azok tekintélyét a Szentírásban. Meghallgatott minden szót, amely Isten szájából származott, de nem engedelmeskedett emberi elgondolásoknak. Látszott, hogy Jézus elejétől végig ismeri az Írásokat, és valódi jelentésükben értelmezi azokat. A rabbik szégyellték, hogy egy gyermek oktatja őket. Azt állították, hogy az ő tisztük magyarázni az Írásokat, Jézus dolga pedig az, hogy elfogadja írásértelmezésüket. Méltatlankodtak azon, hogy szembehelyezkedik a véleményükkel. {DA 85.1} Tudták, hogy a Szentírás nem igazolja hagyományaikat. Rájöttek, hogy a lelki dolgok megértésében Jézus messze előttük jár. Mégis haragudtak, amiért nem engedelmeskedik parancsaiknak. Mivel nem tudták meggyőzni, felkeresték Józsefet és Máriát, és bepanaszolták engedetlen viselkedéséért. Így Krisztus dorgálásban és bírálatban részesült. {DA 85.2} Jézus kicsiny korától kezdve maga alakította jellemét, és még a szülei iránti tisztelet és szeretet sem tudta eltéríteni Őt az Isten szava iránti engedelmességtől. „Meg van írva” (Mát 4,4), ez volt az érve minden olyan tettére, amely eltért a családi szokásoktól. A rabbik befolyása azonban megkeserítette életét. Már ifjúkorában meg kellett tanulnia a hallgatás és a türelmes kitartás kemény leckéjét. {DA 86.1} Testvérei, ahogyan József fiait nevezték, a rabbik oldalára álltak. Ragaszkodtak ahhoz, hogy a rabbik hagyományait úgy kell megtartani, mintha azok Isten kívánalmai volnának. Sőt, az emberi előírásokat többre értékelték Isten szavánál, és igen bosszantotta őket, hogy Jézus mennyire világosan átlátja a hamis és az igaz közötti különbséget. Az Isten törvénye iránti szigorú engedelmességét önfejűségként kárhoztatták. Meglepődtek a rabbiknak adott válaszaiban megnyilatkozó ismereten és bölcsességen. Tudták, hogy Jézust nem a bölcsek tanították, sőt be kellett látniuk, hogy inkább Jézus tanította a rabbikat. Elismerték, hogy tudása magasabb rendű, mint Izráel tanítóié. Azt viszont nem értették, hogy Ő hozzáfért a tudás olyan forrásához, amelyről nekik nem volt tudomásuk. {DA 86.2} Krisztus nem volt elzárkózó, és ez különösen sértette a farizeusokat, mert ebben a tekintetben is eltért merev szabályaiktól. A vallás birodalmát az elkülönülés magas falaival kerítették körül, mint amely túlságosan szent a mindennapi élethez képest. Ezeket a válaszfalakat Jézus ledöntötte. Az emberekkel való érintkezései során nem azt kérdezte: Mit hiszel? Milyen vallású vagy? Mindenkinek segített, akinek szüksége volt segítségre. Ahelyett, hogy egy remete cellájába zárkózott volna, komolyan munkálkodott az emberiségért, hogy megmutassa mennyei jellemét. Hangoztatta az elvet, hogy a Szentírás vallása nem a test sanyargatásából áll. Azt tanította, hogy a tiszta és szeplőtlen vallás nem csupán meghatározott időkre és különleges alkalmakra vonatkozik. Mindig és mindenütt szeretetteljes érdeklődést mutatott az emberek iránt, és a derűs kegyesség világossága ragyogta be. Mindez szemrehányás volt a farizeusok számára. Megmutatta, hogy a vallás nem önzésből áll, és hogy személyes érdekeikhez való beteges ragaszkodásuk igen távol van az igazi istenfélelemtől. Ez felszította ellenségeskedésüket Jézussal szemben, és megpróbálták rákényszeríteni, hogy alkalmazkodjék szabályaikhoz. {DA 86.3} Jézus azon munkálkodott, hogy minden szenvedésen könnyítsen, amit csak meglátott. Kevés pénzt tudott adni, de gyakran megtagadta magától a táplálékot, hogy segítsen azokon, akik még inkább szűkölködtek. Testvérei érezték, hogy befolyása messze felülmúlja az övékét. Egyikük sem volt olyan tapintatos, mint Jézus, és nem is vágytak arra, hogy olyanok legyenek. Amikor nyersen beszéltek a szegényekkel, a nehéz sorsúakkal, Jézus megkereste azokat az embereket, és bátorító szavakat mondott nekik. A nicsteleneknek adott egy pohár hideg vizet, és saját ételét csendesen a kezükbe tette. Azzal, hogy enyhített szenvedéseiken, a tanított igazságot irgalmas cselekedetekkel társította, és így véste be az emberek emlékezetébe. {DA 87.1} Mindez nem tetszett testvéreinek. Mivel idősebbek voltak Jézusnál, úgy érezték, hogy engedelmeskednie kellene parancsaiknak. Azzal vádolták, hogy felsőbbrendűnek gondolja magát, és korholták, hogy tanítói, a papok és a nép vezetői fölé emeli magát. Gyakran megfenyegették és megpróbálták megfélemlíteni, de Ő ment tovább, és az Írásokat tekintette iránytűjének. {DA 87.2} Jézus szerette fivéreit, és kiapadhatatlan kedvességgel fordult feléjük, de ők féltékenyek voltak rá, s a leghatározottabb rosszallásuknak és megvetésüknek adtak hangot. Nem tudták megérteni Jézus életmódját. Krisztus sorsában nagy ellentmondások mutatkoztak. Isten Fia volt, és mégis gyámoltalan kisgyermek. Világok teremtője, a Föld birtokosa volt, mégis szegénység kísérte élete minden lépését. Olyan méltósága és egyénisége volt, amely teljesen elütött a földi büszkeségtől, színleléstől; nem törekedett világi nagyságra, és a legalacsonyabb hellyel is elégedett volt. Ez bosszantotta bátyjait. Nem tudták megmagyarázni állandó derűjét a megpróbáltatások és igazságtalanságok közepette. Nem tudták, hogy értünk lett szegénnyé, hogy mi „az Ő szegénysége által” meggazdagodjunk (2Kor 8,9). Semmivel sem tudták jobban megérteni küldetésének titkát, mint a barátok Jób megaláztatását és szenvedését. {DA 87.3} Jézust félreértették testvérei, mert más volt, mint ők. Értékrendjük nem volt azonos. Azáltal, hogy emberekre tekintettek, elfordultak Istentől, ereje nem hatott életükre. A vallás külsőséges gyakorlata nem alakíthatta át a jellemet. Tizedet adtak a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagyták, „amik nehezebbek a törvényben: az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget” (Mát 23,23). Jézus példája állandóan ingerelte őket. Jézus egyetlen dolgot gyűlölt a világon: a bűnt. Nem volt képes leplezni fájdalmát, ha helytelen cselekedetet látott. A szertartásoskodók között, akiknek látszatszentsége elfedezte a bűn szeretetét, és egy olyan jellem között, akinek Isten buzgó dicsőítése mindig a legfontosabb volt, szembetűnő volt a különbség. Mivel Jézus élete kárhoztatta a gonoszt, otthon is és máshol is szembehelyezkedtek vele. Önzetlenségét és becsületességét gúnyos mosollyal fogadták, türelmességét és kedvességét gyávaságnak minősítették. {DA 88.1} Nincs az emberi sors sok-sok keserűsége között olyan, amit Krisztus ne tapasztalt volna meg. Voltak, akik megvetéssel illették születése miatt, már gyermekkorában is találkoznia kellett gúnyos pillantásokkal és gonosz pletykálkodásokkal. Ha türelmetlen szóval vagy tekintettel válaszol, ha akár csak egyetlen helytelen cselekedetet is megenged magának testvéreivel szemben, nem lehetett volna tökéletes példánk. Akkor nem valósíthatta volna meg megváltásunk tervét. Ha egyetlen mentséget is talál a bűnre, akkor Sátán diadalmaskodik, a világ pedig elvész. Ezért igyekezett a kísértő olyan nehézzé tenni Jézus életét, amennyire csak lehetséges, hogy bűnbe vihesse Őt.

 

2026. november 7. SZOMBAT - Lk 2:45-52 – JÉZUS ÉLETE – A húsvéti látogatás

2026. november 7. SZOMBAT - Lk 2:45-52 – JÉZUS ÉLETE – A húsvéti látogatás

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/28/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-26.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Lk 2:45-52

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A húsvéti látogatás

Lk 2:45-52 45. Amikor nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy ott keressék. 46. Harmadnapra meg is találták a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, őket hallgatva és kérdezgetve. 47. Akik őt hallották, mind álmélkodtak értelmén és feleletein. 48. Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, az anyja pedig azt kérdezte: Fiam, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én aggódva kerestünk téged. 49. Ő pedig azt mondta nekik: Miért kerestetek engem? Hát nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom? 50. De ők nem értették ezt a beszédet, amit nekik mondott. 51. Aztán velük tartott, visszament Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja pedig szívében tartotta mindezeket a beszédeket. 52. Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testének állapotában és az Isten és az emberek előtt való kedvességben.

Visszatértek Jeruzsálembe, folytatták a keresést. A következő napon, amint a hívők közé vegyültek a templomban, ismerős hangra lettek figyelmesek. Nem tévedhettek, egyetlen hang sem hasonlított Jézus komoly és ünnepélyes hangjához, amely mégis dallamosan csengett. {DA 81.1} A rabbik iskolájában találtak Jézusra. Örömük ellenére sem tudták elfelejteni bánatukat és aggodalmukat. Amikor ismét velük volt, anyja hangjába neheztelés vegyült: „Fiam, miért cselekedted ezt velünk? Ímé, atyád és én nagy bánattal kerestünk téged.”(Luk 2,48) {DA 81.2} „Mi dolog, hogy engem kerestetek? – felelte Jézus. – Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?” (Luk 2,49) Mivel úgy látszott, hogy nem értik szavait, felfelé mutatott. Arcán világosság ragyogott, amelyen elcsodálkoztak. Isteni mivolta átvillant emberi természetén. Amikor megtalálták a templomban, hallották, milyen beszélgetést folytat a rabbikkal, s elámultak kérdésein és válaszain. Szavai olyan gondolatokat indítottak el, amelyeket sohasem feledhettek. {DA 81.3} Hozzájuk intézett kérdésében is tanulság rejlik. „Nem tudjátok-é , hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?” Jézus azzal a munkával volt elfoglalva, amelynek elvégzéséért jött a világra, József és Mária viszont elhanyagolták munkájukat. Isten megtisztelte őket azzal, hogy rájuk bízta Fiát. Szent angyalok irányították Józsefet, hogy megvédje Jézus életét. De egy teljes napra szem elől tévesztették Őt, akiről egy pillanatra sem feledkezhettek volna meg, s amikor aggodalmuk eloszlott, nem magukat hibáztatták, hanem Jézust. {DA 81.4} Jézus szülei számára természetes volt, hogy úgy tekintettek rá, mint saját gyermekükre. Nap mint nap velük volt, élete is sok szempontból olyan volt, mint a többi gyermeké, és nehéz volt megérteniük, hogy Ő az Isten Fia. Abban a veszélyben forogtak, hogy nem értékelik azt az áldást, hogy a világ Megváltójának jelenlétében lehetnek. A tőle való elszakadás miatt érzett bánat és a szelíd feddés, amely szavaiban rejlett, arra szolgált, hogy mélyen átérezzék megbízatásuk szentségét. {DA 81.5} Anyjának adott válaszában Jézus először mutatta ki, hogy megértette Istennel való kapcsolatát. Születése előtt az angyal azt mondta Máriának: „Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hívattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az Ő atyjának királyi székét; és uralkodik a Jákób házán mindörökké.” (Luk 1,32–33) Mária mélyen elgondolkodott ezeken a szavakon, és bár hitte, hogy gyermeke Izráel Messiása, nem értette meg küldetését. Most sem értette szavait, de látta, hogy nem ismeri el Józseffel való vérrokonságát, és kijelenti istenfiúságát. {DA 81.6} Jézus nem tagadta meg a földi szüleivel való kapcsolatát. Velük tért haza Jeruzsálemből, és segített nekik fáradságos munkájukban. Szívébe rejtette küldetése titkát, és engedelmesen várt a megjelölt időre, amikor munkáját elkezdheti. Miután felismerte, hogy Ő Isten Fia, még tizennyolc évig názáreti otthonában élt, és teljesítette kötelességét mint fiú, testvér, barát és polgár. {DA 82.1} Amint a templomban feltárult Jézus előtt küldetése, visszariadt a sokaságtól. Arra vágyott, hogy Jeruzsálemből visszatérjen a csendességbe azokkal, akik ismerték élete titkát. A húsvéti szolgálat által Isten el akarta vonni népét a világi gondoktól, és emlékeztetni akarta őket Egyiptomból való csodálatos szabadulásukra, ezáltal szerette volna megláttatni velük a bűntől való szabadulás ígéretét. Amint a levágott bárány vére megmentette Izráel otthonait, úgy védelmezi meg életüket Jézus Krisztus vére is, de Krisztus által csak úgy menekülhetnek meg, ha élete hit által a saját életükké válik. A jelképes szolgálatnak csak akkor van értelme, ha a hívőket Krisztushoz mint személyes Megváltójukhoz irányítja. Isten vágya az volt, hogy Krisztus küldetésének imádságos tanulmányozásához és az arról való elmélkedéshez vezesse őket. Ám amint a tömegek elhagyták Jeruzsálemet, az utazás izgalma és a társas érintkezés elvonta figyelmüket, és a szolgálatot, amelynek tanúi voltak, elfelejtették. Az Üdvözítőt nem vonzotta társaságuk. {DA 82.2} Minthogy József és Mária Jézussal egyedül tért vissza Jeruzsálemből, Jézus azt remélte, hogy gondolataikat a szenvedő Üdvözítőről szóló jövendölésekre irányíthatja. Arra törekedett, hogy enyhítsen anyja majdani fájdalmán, amikor a golgotai kereszt alatt áll majd. Máriára gondolt, akinek látnia kell majd végső haláltusáját, és Jézus szerette volna megértetni vele küldetését, hogy megerősödhessen, és el tudja viselni, amikor a kard átjárja lelkét. Amiképpen Jézus elszakadt Máriától, ő pedig három napig bánkódva kereste, úgy lesz akkor is, feláldozzák majd Őt a világ bűneiért, ismét elvész anyja számára három napra. És amint majd kijön a sírboltból, Mária szomorúsága ismét örömre fordul. De mennyivel könnyebben tudta volna elviselni a fia halála miatti kínt, ha megértette volna az Írásokat, amelyekre Jézus megpróbálta felhívni a figyelmét! {DA 82.3} Ha József és Mária elmélkedéssel és imában Istennél időztek volna, felismerik megbízatásuk szentséges voltát, és nem veszítik szem elől Jézust. Egyetlen nap hanyagsága miatt elvesztették az Üdvözítőt, és háromnapi aggódó keresés után találták meg. Így van ez a mi esetünkben is: komolytalan beszélgetéssel, gonosz szavakkal vagy az imádság elhanyagolásával egy nap alatt elveszíthetjük az Üdvözítő jelenlétét, és soknapi szomorú kutatásba kerülhet, hogy megtaláljuk Őt, s visszanyerjük elveszített békességünket. {DA 83.1} Amikor társaságban vagyunk, vigyázzunk, nehogy elfelejtsük Jézust, és továbbhaladjunk anélkül, hogy tudatára ébrednénk: nincs velünk. Amikor úgy belemerülünk a világi dolgokba, hogy egyáltalán nem gondolunk arra, akiben az örök élet reménysége összpontosul, elszakadunk Jézustól és a mennyei angyaloktól. Ezek a szent lények nem tudnak megmaradni ott, ahol az Üdvözítő jelenléte nemkívánatos, és hiányát észre sem veszik. Emiatt tapasztalható oly gyakran a csüggedés Krisztus állítólagos követői között. {DA 83.2} Sokan járnak vallásos együttlétekre, Isten szava felüdíti és megvigasztalja őket, de az elmélkedés és imádság vigyázatlan mellőzése miatt elvesztik az áldást, s még elhagyatottabbnak érzik magukat, mint annak előtte. Gyakran érzik úgy, hogy Isten alig törődik velük. Nem veszik észre, hogy ők a hibásak. Azáltal, hogy elszakadnak Jézustól, kirekesztik jelenlétének világosságát is. {DA 83.3} Jól tennénk, ha mindennap egy órát töltenénk azzal, hogy Jézus életéről elmélkedünk. Vegyük át pontról pontra, képzeljünk el minden jelenetet, főként a legvégsőket! Ha így időzünk értünk hozott nagy áldozatánál, egyre jobban bízunk majd Üdvözítőnkben, szeretetünk elmélyül, és Lelke egyre mélyebben hat át bennünket. Ha üdvözülni akarunk, meg kell tanulnunk a kereszt lábánál a bűnbánat és az alázat leckéjét. {DA 83.4} Egymással érintkezve áldássá lehetünk egymás számára. Ha Krisztuséi vagyunk, gondolataink nála időznek majd. Szeretünk róla beszélgetni, és amikor szeretetéről szólunk egymásnak, az isteni befolyás meglágyítja szívünket. Amint jellemének szépségét szemléljük, „ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre”(2Kor 3,18).

 

2026. november 6. PÉNTEK - Lk 2:41-44 – JÉZUS ÉLETE – A húsvéti látogatás

2026. november 6. PÉNTEK - Lk 2:41-44 – JÉZUS ÉLETE – A húsvéti látogatás

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/27/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-25.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Lk 2:41-44

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A húsvéti látogatás

Lk 2:41-44 41. Szülei pedig évente feljártak Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. 42. Amikor tizenkét éves lett, fölmentek Jeruzsálembe az ünnep szokása szerint. 43. Az ünnepnapok elteltével, amikor hazafelé indultak, a gyermek Jézus visszamaradt Jeruzsálemben, de ezt nem tudták a szülei. 44. Azt gondolták, hogy az úti társaságban van. Egynapi járóföldet tettek meg, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között.

A zsidó nép körében a tizenkettedik év volt a választóvonal a gyermek- és ifjúkor között. Amikor egy fiú betöltötte tizenkettedik életévét, a törvény fiának és Isten fiának nevezték. Különleges lehetőségeket kapott a vallásos oktatásra, és elvárták tőle, hogy részt vegyen a szent ünnepeken és szertartásokon. E szokásnak megfelelően látogatott a gyermek Jézus is Jeruzsálembe húsvétkor. Csakúgy, mint a többi hithű izraelita, József és Mária is minden évben elmentek, hogy részt vegyenek a pászkaünnepen, és Jézust is magukkal vitték, amikor elérte az előírt életkort. {DA 75.1} Három olyan évenkénti ünnep volt, amelyen minden izraelita férfinak meg kellett jelennie az Úr előtt Jeruzsálemben: húsvétkor, pünkösdkor és a sátoros ünnep alkalmával. Ezek közül a húsvét ünnepére látogattak el a legtöbben. Sokan jöttek azokból az országokból, ahová a zsidók szétszóródtak, s nagy számban érkeztek a hívek Palesztina minden részéből. Mivel az utazás Galileából néhány napot vett igénybe, az utazók nagy csoportokban haladtak a társaság és a védelem miatt. Az asszonyok és az idősek ökrökön vagy szamarakon ültek a meredek és sziklás utakon. Az erősebb férfiak és ifjak gyalog mentek. A pászka időpontja március végére vagy április elejére esett, az egész ország virágpompába öltözött, és a madarak éneke örömet fakasztott. Az egész utat Izráel történelme szempontjából emlékezetes helyek szegélyezték, s az apák és anyák felidézték gyermekeik előtt azokat a csodadolgokat, amelyeket Isten vitt végbe népéért az elmúlt korszakokban. Útjukat kellemesen töltötték énekkel és zenével, és amikor végül eléjük tárultak Jeruzsálem tornyai, minden hang diadalmas énekben egyesült: {DA 75.2} „Ott álltak a mi lábaink a te kapuidban, óh Jeruzsálem! Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban.” {DA 76.1} A pászka ünnepe a zsidó nemzet születésével kezdődött. Egyiptomi rabságuk utolsó éjszakáján, amikor semmi jele nem volt a szabadulásnak, Isten megparancsolta, hogy készüljenek fel az azonnali indulásra. Figyelmeztette a fáraót, hogy az egyiptomiakat végső ítélet fogja sújtani, a hébereknek pedig azt az utasítást adta, hogy gyűjtsék egybe családjukat lakóhelyükön. Miután az ajtófélfákat meghintették a levágott bárány vérével, a bárányt megsütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel meg kellett enniük. „És ilyen módon egyétek azt meg: derekaitok felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezeitekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr pászkája az.” (2Móz 12,11) Éjfélkor az egyiptomiak minden elsőszülöttje meghalt. Akkor a fáraó üzenetet küldött Izráelnek: „Keljetek fel, menjetek ki az én népem közül… menjetek és szolgáljatok az Úrnak, amint mondátok.” (2Móz 12,31) A zsidók független nemzetként távoztak Egyiptomból. Az Úr megparancsolta, hogy évenként ünnepeljék meg a pászkát. „Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Pászkaáldozat ez az Úrnak, aki elment az Izráel fiainak házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az egyiptombelieket.”(2Móz 12,26–27) E csodálatos szabadulás történetét így ismételgették nemzedékről nemzedékre. {DA 76.2} A pászkát a kovásztalan kenyerek hétnapos ünnepe követte. Az ünnep második napján az évi betakarítás első termését, egy kéve árpát mutattak be az Úr előtt. Az ünnep minden szertartása Krisztus művének előképe volt. Izráel Egyiptomból való szabadulása a megváltást példázta, a pászkát pedig arra szánta Isten, hogy a szabadulást megtartsa emlékezetükben. A megölt bárány, a kovásztalan kenyér, az első zsenge kévéje az Üdvözítőt mutatta be. {DA 77.1} Krisztus korában az ünnep megtartása a legtöbb résztvevő esetében puszta formasággá vált. De micsoda jelentősége volt Isten Fia számára! {DA 77.2} Jézus első alkalommal nézett fel a templomra. Látta a fehér ruhás papokat, amint ünnepélyes szolgálatukat végzik. Szemlélte az oltáron vérző áldozatot. Együtt borult le imádkozni a hívőkkel, amikor a tömjénfelhő felszállt Isten elé. Tanúja volt a húsvéti szolgálat impozáns szertartásainak. Napról napra egyre világosabban látta értelmüket. Minden részlet az Ő életéhez kapcsolódott. Új érzések ébredeztek benne. Csendesen és elmélyülten tanulmányozott egy nagy kérdést. Küldetésének titka nyiladozott az Üdvözítő előtt. {DA 78.1} E jelenetek hatása alá kerülve eltávozott szülei mellől. Egyedül akart maradni. Amikor a pászkaünnep szolgálatai véget értek, még a templom pitvarában állt, és amikor a hívők elhagyták Jeruzsálemet, otthagyták Őt. {DA 78.2} E jeruzsálemi látogatás során szülei szerették volna megismertetni Jézussal Izráel nagy tanítóit. Jézus minden tekintetben engedelmes volt Isten szava iránt, de nem alkalmazkodott a rabbik szertartásaihoz és szokásaihoz. József és Mária azt remélték, hogy talán tiszteletre ébred a művelt rabbik iránt, és odaadóbban viszonyul kívánalmaikhoz. De Jézust Isten tanította a templomban. Amit ott kapott, azt kezdte azonnal továbbadni. {DA 78.3} Abban az időben a templommal összefüggő egyik csarnokot szent iskolának használtak, a prófétaiskolák mintájára. A művelt rabbik itt gyűltek össze tanítványaikkal, és ide jött a gyermek Jézus is. Ő is a nagy, tanult férfiak lábaihoz ült, és hallgatta a tanítást. Mint aki bölcsességre vágyik, a tanítókat a próféciákról kérdezgette, és azokról a bekövetkezendő eseményekről, amelyek a Messiás eljövetelére mutattak. {DA 78.4} Jézus úgy jelent meg, mint aki szomjúhozza Isten ismeretét. Kérdései azokra a mély igazságokra emlékeztettek, amelyeket már régóta elködösítettek, és amelyek mégis oly fontosak a lelkek üdvössége szempontjából. Miközben megmutatta, mennyire korlátolt és felszínes e bölcs férfiak tudása, minden egyes kérdés isteni tanítást tárt eléjük, és az igazságot új megvilágításba helyezte. A rabbik arról a csodálatos fölemelkedésről beszéltek, amelyet a Messiás jövetele hoz el a zsidó nemzetnek; de Jézus bemutatta Ésaiás jövendölését, és megkérdezte őket azoknak az igehelyeknek az értelméről, melyek Isten Bárányának szenvedésére és halálára mutatnak. {DA 78.5} A bölcs tanítók kérdésekkel fordultak hozzá, és elálmélkodtak a válaszain. Egy gyermek alázatával ismételte az Írás szavait, és olyan mélységes jelentéstartalmat adott azoknak, melyről a bölcseknek eddig fogalmuk sem volt. Ha követik a bemutatott igazságot, amelyre rámutatott, vallási reformációt ébresztettek volna abban az időben, és mire Jézus elkezdte szolgálatát, már sokan felkészültek volna arra, hogy elfogadják Őt. {DA 78.6} A rabbik tudták, hogy Jézus nem az ő iskoláikban tanult, próféciaismerete mégis túlszárnyalta az övékét. Ebben a gondolkodó galileai fiúban nagy ígéretet sejtettek. Szerették volna tanítványuknak megnyerni, hogy tanító lehessen Izráelben. Ők akarták irányítani a nevelését, mert úgy érezték, hogy egy ilyen eredeti elmét nekik kell formálniuk és alakítaniuk. {DA 80.1} Jézus szavai úgy megindították szívüket, ahogyan emberi szavak még soha azelőtt. Isten akart világosságot adni Izráel vezetőinek, ezért azt az egyetlen eszközt használta, amellyel elérhette őket. Büszkeségükben méltóságukon alulinak tartották volna beismerni, hogy valakitől is tanítást fogadhatnának el. Ha Jézus úgy lépett volna fel, mint aki megpróbálja tanítani őket, meg sem hallgatják. De azzal hízelegtek maguknak, hogy ők tanítják Jézust, vagy legalábbis próbára teszik írásismeretét. Jézus fiatalos szerénysége és kedvessége lefegyverezte előítéleteiket. Elméjük öntudatlanul is megnyílt Isten Igéje előtt, és a Szentlélek szólt szívükhöz. {DA 80.2} Be kellett látniuk, hogy a Messiásra vonatkozó várakozásuk nem a prófécián alapul, de nem adták fel a becsvágyuknak hízelgő elméleteket. Nem akarták elismerni, hogy helytelenül értelmezték az Írásokat, amelyek tanítását maguknak igényelték. Egymástól kérdezgették: „Honnan vette ez az ifjú az ismereteit, hiszen sohasem tanították?” A világosság felragyogott a sötétségben; „de a sötétség nem fogadta be azt” (Ján 1,5). {DA 80.3} Időközben József és Mária igen tanácstalanok és szomorúak voltak. Jeruzsálemből való távozásukkor szem elől vesztették Jézust, és nem tudták, hogy a városban maradt. Az ország akkoriban sűrűn lakott volt, s igen sok karaván érkezett Galileából. Nagy volt a kavarodás, amikor elhagyták a várost. Az úton a barátokkal és ismerősökkel való találkozás öröme elvonta figyelmüket, és a rájuk köszöntő éjszakáig észre sem vették Jézus hiányát. Amint megálltak, hogy megpihenjenek, akkor hiányolták gyermekük segítő kezét. Mivel feltételezték, hogy a társaságukkal van, nem nyugtalankodtak. Bár fiatal volt, mégis feltétlenül megbíztak benne, és arra számítottak, hogy amikor szükség lesz rá, kész lesz segíteni nekik, előre kitalálva kívánságaikat, ahogy mindig is tette. Most mégis félelem ébredt bennük. Mindenütt keresték útitársaik között, de hiába. Összeborzadtak, amikor eszükbe jutott, hogy Heródes megpróbálta Jézust elpusztítani csecsemőkorában. Balsejtelem töltötte be szívüket. Keserű szemrehányásokkal illették magukat.

 

2026. november 5. CSÜTÖRTÖK - Lk 2:39-40 – JÉZUS ÉLETE – Jézus gyermeksége

2026. november 5. CSÜTÖRTÖK - Lk 2:39-40 – JÉZUS ÉLETE – Jézus gyermeksége

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/26/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/04/higgyetek-az-o-profetainak-aprilis-24.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Lk 2:39-40

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – Jézus gyermeksége

Lk 2:39-40 39. Amikor mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. 40. A kisgyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, teljesedve bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta.

Jézus gyermek- és ifjúkorát egy kis hegyi faluban töltötte. Nincs olyan hely a világon, ahol ne lett volna megtiszteltetés a jelenléte. Királyi paloták tekintették volna kiváltságnak, ha vendégül fogadhatják. De elkerülte a gazdagok otthonait, a királyi udvarokat és a műveltek felkapott helyeit, hogy otthona a jelentéktelen és lenézett Názáretben legyen. {DA 68.1} Csodálatos jelentőségű az életére vonatkozó rövid feljegyzés: „A kisgyermek pedig növekedék és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala őrajta.” (Luk 2,40) Az Atya tekintetének fényében Jézus „gyarapodék bölcsességben és testének állapotában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.” (Luk 2,52) Gyors felfogású volt, a dolgok mélyére látott, és korát meghaladó komolyság és bölcsesség jellemezte. Csodálatosan kiegyensúlyozott volt a jelleme, s értelme és testi ereje fokozatosan fejlődött, növekedett a gyermekkor törvényszerűségei szerint. {DA 68.2} Jézus igen szeretetreméltó gyermek volt. Szorgalmas kezei mindig készek voltak másokon segíteni. Türelmes volt, semmi sem tudta kihozni a sodrából, és az igazságot sohasem áldozta fel a tiszteletért. Elveiben szilárd volt, mint a szikla, életét az önzetlen udvariasság jellemezte. {DA 68.3} Jézus édesanyja gondosan figyelte gyermeke képességeinek kibontakozását, és jellemén látta a tökéletesség jeleit. Örömmel fáradozott azon, hogy fejlessze a ragyogó, fogékony elmét. A Szentlélektől bölcsességet nyert, hogy mennyei erőkkel működjön együtt e gyermek nevelésében, aki egyedül Istent tekinthette Atyjának. {DA 69.1} A hűséges izraeliták az ősidőktől kezdve komolyan törődtek az ifjúság nevelésével. Az Úr azt az utasítást adta, hogy a gyermekeket már csecsemőkoruktól tanítsák az Ő nagyságára és jóságára. Ezt különösen kinyilatkoztatja a törvény és Izráel története. A nyiladozó értelmet énekkel, imádsággal és az Írásokból vett tanulmányokkal fejlesztették. Az apák és anyák megtanították gyermekeiknek, hogy a törvény Isten jellemét tükrözi, és amint szívükbe fogadják a törvény elveit, Isten képmása rajzolódik ki értelmükben és lelkükben. A tanítások többsége szóban hangzott el, de a fiatalok tanulmányozhatták az ótestamentumi írások pergamentekercseit is. {DA 69.2} Krisztus idejében azt a várost, amelyik nem gondoskodott a fiatalok vallásos neveléséről, Isten átkától sújtottnak tekintették. A tanítás mégis formálissá vált. A hagyomány nagymértékben kiszorította az Írásokat. Az igazi nevelés arra indítja a fiatalokat, „hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák Őt és megtalálhatnák” (Csel 17,27). A zsidó tanítók a szertartásokra fordították figyelmüket. A tanulók elméjét olyan értéktelen tananyaggal zsúfolták tele, amelyeket a mennyei tantermekben nem ismernének el. Az Isten szavának személyes befogadása útján megszerezhető tapasztalatnak nem volt helye az oktatási rendszerben. Annyira elmélyedtek a külsőségekben, hogy a diákok nem találtak egy csendes órát sem, amelyet Istennel tölthettek volna. Nem hallották meg szívhez szóló hangját. Az ismeret megszerzésére irányuló törekvésükben elfordultak a bölcsesség forrásától. Isten szolgálatának lényegi elemeit figyelmen kívül hagyták. A törvény elvei elhomályosultak. Amit magasabb rendű nevelésnek tekintettek, az vált legnagyobb akadállyá az igazi fejlődés útjában. A rabbik nevelése során a fiatalok képességei visszafejlődtek, gondolkodásuk lebénult és beszűkült. {DA 69.3} A gyermek Jézus nem kapott nevelést a zsinagógai iskolákban. Édesanyja volt első földi tanítója. Tőle és a próféták tekercseiből tanulta a mennyei ismereteket. Anyja térdén éppen azokat a szavakat tanulta, amelyeket Ő szólt Mózesnek Izráel számára. Akkor sem kereste a rabbik iskoláit, amikor ifjúvá érett. Nem volt szüksége arra a nevelésre, mert Isten volt a tanítója. {DA 70.1} Ez a kérdés: „Mi módon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta?!” (Ján 7,15) nem arra utal, hogy Krisztus nem tudott olvasni, hanem csak arra, hogy nem kapott rabbinikus nevelést. Ismereteit úgy szerezte, ahogyan mi is megtehetjük. Az Írásokban való alapos jártassága azt mutatja, hogy földi évei alatt szorgalmasan tanulmányozta Isten szavát. Isten teremtett műveinek nagyszerű könyvtára is feltárult előtte. Ő, aki mindeneket alkotott, azokat a tanításokat gondolta át, melyeket saját kezével írt a földre, a tengerre és az égre. Tudományos ismereteit nem a világ szentségtelen forrásaiból, hanem a természetből gyűjtötte. Megfigyelte a növények és az állatok életét, az emberi életet is gondosan tanulmányozta. Kicsiny korától kezdve egyetlen célja volt, hogy mások áldására éljen. Ennek forrását a természetben találta meg: amint a növény- és állatvilágot tanulmányozta, új gondolatok és elképzelések születtek benne. A látottakból szüntelenül olyan szemléltető példákat, tanulságokat törekedett levonni, amelyek segítségével Isten élő csodáit mutathatta be. A példázatok, amelyekkel szolgálata során az igazságot szerette tanítani, azt mutatják, hogy lelke mennyire nyitott volt a természet művei iránt, és hogyan gyűjtötte össze lelki tanításait a mindennapi életből. {DA 70.2} Amint Jézus megpróbálta megérteni a dolgok értelmét, úgy tárult fel előtte Isten szavának és műveinek jelentősége. Mennyei lények kísérték, de a szent gondolatokból felépülő műveltség a sajátja volt. Ahogyan értelme nyiladozni kezdett, állandóan növekedett lelki értékekben és az igazság ismeretében. {DA 70.3} Minden gyermek szert tehet a tudásra, ahogyan Jézus Krisztus tette. Amint megpróbálunk megismerkedni mennyei Atyánkkal igéje által, angyalok szegődnek mellénk, értelmünk megerősödik, jellemünk nemesebbé válik. Egyre jobban fogunk hasonlítani Üdvözítőnkhöz. A természet szépségét és nagyságát szemlélve, szeretetünk Isten felé fordul. Ha lényünket istenfélelem tölti be, lelkünket eleven erő járja át, mivel művei által a Végtelennel kerültünk kapcsolatba. Ha ima által közösséget ápolunk Istennel, fejlődnek értelmi és erkölcsi képességeink, s ha a lelki dolgokról elmélkedünk, a lelki képességeink erősödnek. {DA 70.4} Jézus élete összhangban volt Istennel. Amíg gyermek volt, gyermekként gondolkodott és beszélt, de a bűn egyetlen foltja sem torzította el a benne lévő isteni képmást. Mégsem volt mentes a kísértéstől. Názáret lakosai hírhedtek voltak gonoszságukról. Nátánael kérdése világosan mutatja, mennyire lebecsülték őket: „Názáretből támadhat-é valami jó?” (Ján 1,47) Jézus olyan helyen élt, ahol jellemét próbára lehetett tenni. Mindig vigyáznia kellett, hogy megőrizze tisztaságát. Minden összeütközést, amelynek ki volt téve, vállalnia kellett, hogy példaképünk lehessen gyermek-, ifjú- és felnőttkorunkban. {DA 71.1} Sátán fáradhatatlan volt erőfeszítéseiben, hogy legyőzze a názáreti gyermeket. Jézust kisgyermekkorától mennyei angyalok védelmezték, élete mégis egyetlen hosszú küzdelem volt a sötétség erői ellen. A sötétség fejedelmét sértette, hogy van valaki a Földön, akit a bűn nem szennyezett be. Minden eszközt kipróbált, hogy tőrbe ejtse Jézust. Akik szent életet akarnak élni, azok közül egyetlen embernek sem kell a kísértéssel vívott olyan ádáz küzdelem közepette élnie, mint Üdvözítőnknek. {DA 71.2} Mivel szülei szegény emberek voltak, akik mindennapi munkájukkal keresték kenyerüket, Jézus jól ismerte a szegénységet, az önmegtagadást és a nélkülözést. Ez a tapasztalat védelmet jelentett számára. Szorgalmas életében nem voltak tétlen pillanatok, amelyek kihívják a kísértést. Nem voltak céltalan órák sem, amelyek alatt rossz társaságba keveredhetett volna. Amennyire csak lehetséges volt, bezárta az ajtót a kísértő előtt. Sem nyereség, sem élvezet, dicséret vagy bírálat sem vehette rá, hogy helytelenül cselekedjen. Bölcs volt, hogy felismerje a rosszat, és erős, hogy ellenálljon neki. {DA 72.1} Krisztus volt az egyetlen bűntelen, aki valaha élt Földünkön, noha majdnem harminc éven át Názáret gonosz lakosai között élt. Ez a tény megszégyeníti azokat, akik úgy gondolják, a helytől, szerencsétől, jóléttől függ, hogy szeplőtlen életet élhessenek. A kísértés, szegénység, ellenségeskedés szükséges nevelőeszközök a tisztaság és állhatatosság kifejlesztéséhez. {DA 72.2} Jézus egyszerű körülmények között élt, de hűségesen és örömmel vette ki részét minden otthoni munkából. Egykor a menny Parancsnoka volt, akinek örömmel engedelmeskedtek az angyalok, most pedig készséges szolga, szerető, engedelmes fiú. Mesterséget tanult, kétkezi munkát végzett Józseffel az ácsműhelyben. A munkások egyszerű öltözékében járta a kisváros utcáit. Nem használta isteni hatalmát, hogy csökkentse terheit, vagy könnyítsen nehéz munkáján. {DA 72.3} Krisztus gyermek- és ifjúkorában sokat dolgozott, ezáltal testileg-lelkileg fejlődött. Nem élt vissza felelőtlenül testi erejével, úgy élt, hogy egészségét megtartva a tőle telhető legjobbat nyújtsa minden munkájában. Nem volt hajlandó tökéletlen munkát végezni, sőt szerszámait is ennek megfelelően kezelte. Tökéletes volt munkásként is, mint ahogy mindenben tökéletes volt a jelleme. Saját példájával tanította, hogy a szorgalom kötelességünk, munkánkat pontosan és alaposan kell végeznünk, és az ilyen munkát meg is becsülik. A munka hasznossá teszi a kezeket, megtanítja a fiatalokat, hogy hordozzák az élet terheinek rájuk eső részét, fizikai erőt ad, és fejleszti a képességeket. Mindenki találjon olyan tennivalót, ami saját hasznára válik, és amelynek elvégzésével segíthet másokon. Isten áldásul szánta a munkát, és csak a szorgalmas munkás találja meg az élet valódi dicsőségét és örömét. Isten szeretetteljes biztatással és jóváhagyásával tekint azokra a gyermekekre, akik örömmel veszik ki részüket a házimunkából, és osztoznak az apa és az anya terhében. Az ilyen gyermekek otthonról kikerülve a társadalom hasznos tagjaivá lesznek. {DA 72.4} Jézus egész földi élete során lelkiismeretesen és kitartóan dolgozott. Sokat várt el, ezért sokra vállalkozott. Miután megkezdte szolgálatát, azt mondta: „Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van.” (Ján 9,4) Jézus nem vonta ki magát a gondok és a felelősség alól, mint sokan azok közül, akik követőinek vallják magukat. Sokan éppen azért gyengék és eredménytelenek, mert azon igyekeznek, hogy kikerüljék a fegyelmezést. Lehetnek értékes és szeretetreméltó tulajdonságaik, de bátortalanok és szinte tehetetlenek, amikor nehézségekkel kerülnek szembe, vagy akadályokat kell leküzdeniük. A Krisztusban megnyilatkozó határozottság és energikusság, a jellem szilárdsága és ereje önfegyelemmel bennünk is kifejleszthető. Az a kegyelem, amelyet Ő elnyert, a miénk lehet. {DA 73.1} Üdvözítőnk, amíg az emberek között élt, osztozott a szegények sorsában. Tapasztalatból ismerte gondjaikat és nehézségeiket, így vigasztalni és bátorítani tudott minden alázatos munkást. Akik valóban megértették Jézus életének tanítását, azok sohasem fognak a társadalmi osztályok között különbséget tenni, nem becsülik többre a gazdagot, mint a szegényt. {DA 73.2} Jézus vidáman és tapintattal végezte munkáját. Sok türelmet és lelkiséget kíván, hogy a Biblia vallását az otthoni élet részévé tegyük, elvigyük a munkahelyre, elviselve a világi ügyek okozta feszültséget, szemünket egyedül Isten dicsőségére függesztve. Itt tud Krisztus segíteni. Sohasem terhelte le magát annyira a világi ügyekkel, hogy ne lett volna ideje a mennyei dolgokra gondolni. Gyakran azzal fejezte ki szíve örömét, hogy zsoltárokat és mennyei énekeket énekelt. Názáret lakói gyakran hallották a hangját, amint dicséretét és háláját tárta Isten elé. Énekkel ápolta a mennyel való közösséget; ha társai a munka fáradalmairól panaszkodtak, megvidámította őket az ajkairól felcsendülő édes dallam. Dicsérete elűzte a gonosz angyalokat, és mint a tömjén, jó illattal töltötte be a környéket. Hallgatóinak gondolatait elterelte a földi terhekről, és mennyei otthonuk felé irányította. {DA 73.3} Jézus a gyógyító irgalom kútfeje volt a világ számára, életéből a názáreti elszigeteltségben töltött évek alatt is együttérzés és gyengédség áradt. Jelenlétében mindenki boldogabb lett – az idősek, a bánatosak és szenvedők, a bűn terhe alatt roskadók, az ártatlan örömmel játszadozó gyermekek, a ligetek parányi teremtményei, a terhet cipelő, türelmes állatok is. Ő, aki hatalma szavával világokat tartott fenn, lehajolt egy sérült madárhoz is. Semmi sem kerülte el a figyelmét, szolgálatában semmit nem tartott rangon alulinak. {DA 74.1} Amint növekedett bölcsességben és teste állapotában, Jézus úgy növekedett az Isten és emberek előtti kedvességben is. Minden szív rokonszenvét megnyerte, mert képes volt együtt érezni mindenkivel. A remény és bátorítás légköre vette körül, és áldássá tette Őt minden otthonban. Szombaton a zsinagógában is gyakran felkérték, hogy olvasson fel a próféták írásaiból, és a hallgatók szíve megborzongott, amint a szent szöveg jól ismert szavaiból új világosság ragyogott elő. {DA 74.2} Jézus Krisztus mégis kerülte a feltűnést. Názáreti tartózkodásának egész ideje alatt sohasem nyilvánította ki csodálatos hatalmát. Nem törekedett rangra, és nem vett fel címeket. Csendes, egyszerű élete, sőt az is, hogy a Szentírás hallgat első éveiről, fontos tanulságot hordoz. Minél csendesebb és egyszerűbb a gyermek élete, annál mentesebb a mesterséges izgalmaktól, és minél inkább összhangban van a természettel, annál kedvezőbben fejlődik fizikai és értelmi képessége és lelki ereje. {DA 74.3} Jézus a mi példaképünk. Sokan érdeklődéssel időznek nyilvános szolgálatánál, miközben észrevétlenül elhaladnak első éveinek tanításai mellett. Pedig otthoni élete is példa minden gyermek és ifjú számára. Az Üdvözítő szegénnyé lett, hogy megtaníthassa, alacsony sorban is milyen közel kerülhetünk Istenhez. Az volt a célja, hogy Atyja örömére éljen, tisztelje és dicsőítse Őt az élet mindennapi dolgaiban. Munkásságát azzal kezdte, hogy megtisztelte a mindennapi kenyerükért keményen megdolgozó munkásemberek szerény mesterségét. Éppúgy Istent szolgálta akkor is, amikor a gyalupadnál dolgozott, mint amikor csodákat tett a sokaság előtt. Az Atya így szólt Jézus Krisztusról a Szentlélek által: „Ímé, az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel.” (Ésa 42,1) Ezek a szavak minden fiatalra vonatkoznak, aki egyszerű otthonában Jézus hűségének és engedelmességének példáját követi.