2024. július 16., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 16 - KEDD - Zakariás könyve 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zakariás könyve 4 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%204&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%204&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten világosságot és útmutatást biztosít.  Ebben a látomásban a próféta egy arany gyertyatartót lát, amelynek a szerepe a világítás. Isten a világosság, nem hagyja népét a sötétben. Isten láthatóvá és érthetővé szeretné tenni vezetését népe számára. Jézus a világ világossága az, Aki igazi eligazítást ad számunkra a sötét és rejtélyes világban.    

2.    Isten a Lelkét adja népének. Az olaj a Szentlélek jelképe. A Szentlélek egy különleges isteni személy és különleges erőt és hatalmat képvisel. Olyan hatalmat, amely nem hasonlítható más hatalomhoz. Ez a hatalom az alázatosságban, a szeretetben, a kegyelemben nyilvánul meg, mégis nagyobb ereje van minden hatalomnál.  

3.    Isten befejezi munkáját. Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem Isten Lelkével. Miközben politikai és emberi hatalommal próbálták megakadályozni a templom építését, Isten egy másik hatalommal dolgozott, amely csendben, szinte észrevétlenül, de nagy hatalommal fejti ki tevékenységét és győz az olyan hatalmak fölött, amelyek erőszakot és alattomosságot alkalmaznak.         

4.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki előtt a hegyek síksággá változnak

b.    aki előtt a magasra tornyosuló akadályok eltörpülnek

c.    aki be is fejezi, amit elkezdett

d.    aki sikeressé teszi azt, akit megbíz

e.    akinek nem gond a kicsiny kezdet, mert kezében naggyá lesz

f.      aki az egész föld Ura

g.    akinek szolgálatára rendelkezésre állnak élők és élettelenek

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy a Te világosságodban járjon és a Te Szentlelkednek erejével hatalmas dolgokat valósítson meg, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 47-48. fejezet

48. fejezet – KI A NAGYOBB? (1. rész)

Máté 17:22-27; Máté 18:1-20; Márk 9:30-50; Lukács 9:46-48.

Jézus, amikor visszatért Kapernaumba, nem a jól ismert helyeket kereste föl, ahol tanította az embereket, hanem tanítványaival csöndesen elment a házhoz, mely majd átmeneti otthona lesz. Galileai tartózkodásának hátralevő részében inkább tanítványainak oktatását, mint a sokaságért végzett munkálkodást tűzte ki célul.

Galileai utazásakor Krisztus újból megpróbálta felkészíteni tanítványait az előtte álló eseményekre. Elmondta nekik, hogy fel kell mennie Jeruzsálembe, ahol halálra adják, majd feltámad. Ezután azt a különös, komoly kijelentést tette, hogy elárulják, ellenségeinek kezére adják. A tanítványok még most sem értették meg szavait. Bár nagy bánat árnyéka borult rájuk, a versengés szelleme helyet talált szívükben. Azon vitatkoztak maguk között, ki fog nagyobbnak számítani az eljövendő országban. Ezt a vetélkedést palástolni akarták Jézus előtt, ezért nem mentek szorosan mellette, mint rendesen, hanem mögötte maradtak úgy, hogy Ő előttük lépett be Kapernaumba. Jézus olvasott gondolataikban, tanácsolni, oktatni szerette volna őket. Ezért egy csöndes órára várt, amikor szívük megnyílik szavai befogadására.

Alighogy a városba értek, a templomadó begyűjtője Péternek szegezte a kérdést: "A ti mesteretek nem fizeti-é a két-drachmát?" (Mt 17:24) Ez nem polgári adó volt, hanem vallási hozzájárulás, melyet minden zsidónak évente fizetnie kellett a templom fenntartására. A két drachma fizetésének megtagadását a templommal szembeni hűtlenségnek tekintették volna - az írástudók értékelése szerint a legsérelmesebb bűnnek. A Megváltó viselkedése az írástudók törvényeivel, majd szemrehányása a hagyomány védelmezőivel szemben alapul szolgált a vádra, hogy fel akarja forgatni a templomi rendet. Ellenségei most ezt megfelelő alkalomnak látták, hogy rossz hírbe keverjék. A templomadó begyűjtőjében készséges szövetségesre leltek.

Péter úgy érezte, hogy a beszedő kérdése alattomosan támadja Krisztusnak a templomhoz való hűségét. Mestere jó hírnevéért lelkesedve, sietősen válaszolt, anélkül, hogy megbeszélte volna Jézussal, kell-e fizetnie az adót.

Péter azonban csak részben ismerte föl kérdezőjének szándékát. Volt néhány osztály, melyek kivételezettek voltak, melyeknek nem kellett adót fizetniük. Mózes idejében, amikor a lévitákat elkülönítették a szentély szolgálatára, ők nem kaptak örökséget a nép között. Az Úr így szólt: "Nem volt része és öröksége a Lévinek az ő atyjafiaival; az Úr az ő öröksége" (5Móz 10:9). Krisztus napjaiban a papokat és a lévitákat még mindig külön a templom céljaira szentelt embereknek tekintették, ezért nem kellett évi hozzájárulást fizetniük annak fenntartására. A próféták is mentességet élveztek a fizetés alól. Az írástudók azzal, hogy Jézustól megkövetelték ezt az adót, semmibe vették jogát a prófétai, tanítói címre, és közönséges személyként kezelték. Ha visszautasítja az adó kifizetését, kinyilvánítja hűtlenségét a templommal szemben, ha viszont megteszi azt, ezzel igazolja, hogy joggal vetették el, mint prófétát.

Kevéssel ezelőtt ismerte el Péter Jézust Isten Fiának, most viszont elszalasztotta az alkalmat, hogy előtárja Mestere jellemét. A begyűjtőnek adott válaszával - hogy Jézus kifizeti az adót - gyakorlatilag szentesítette azt a Róla alkotott helytelen felfogást, amelyet a papok és vének igyekeztek átvinni a köztudatba.

Amint Péter belépett a házba, a Megváltó nem utalt a történtekre, hanem megkérdezte: "Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-é, vagy az idegenektől?" (Mt 17:25) Péter így felelt: "Az idegenektől." Jézus ezt mondta: "Tehát a fiak szabadok" (Mt 17:26). Míg egy ország népétől adót szednek királyuk eltartására, az uralkodó saját gyermekei kivételek. Ugyanígy Izraelnek is - akik Isten népének vallották magukat - fenn kellett tartaniuk az Ő szolgálatát, Jézus azonban, Isten Fia, nem állt ilyen kötelezettség alatt. Ha a papok és léviták kivételezettek voltak a templommal való kapcsolatuk miatt, mennyivel inkább Ő is az, akinek a templom Atyja háza volt.

Ha Jézus tiltakozás nélkül kifizeti az adót, gyakorlatilag elismerte volna a követelés jogosságát, és ezzel megtagadja istenségét. Így azonban, bár jogosnak látta a követelést, megtagadta az alapját képező indoklást. Gondoskodott az adó megfizetéséről, ezzel bebizonyította isteni jellemét. Nyilvánvalóvá vált, hogy egy Istennel, s ezért nem adóköteles, mintha csupán a királyság egyik alattvalója lenne.

"Menj a tengerre, - utasította Pétert - vesd be a horgot, és vond ki az első halat, amely ráakad; és, felnyitván a száját, egy státert találsz benne: azt kivévén, add oda nekik érettem és teéretted" (Mt 17:27).

Bár istenségét emberi természetre váltotta át, ezzel a csodával kinyilatkoztatta dicsőségét. Nyilvánvalóvá vált, hogy Ő az, aki Dávid által kijelentette: "Enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken. Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mező állatai tudva vannak nálam. Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene" (Zsolt 50:10-12).

Jóllehet Jézus megmagyarázta, hogy nem köteles megfizetni a templomadót, nem szállt vitába a zsidókkal ez ügyben, mert félreértelmezték, s ellene fordították volna szavait. Hogy botránkozást ne okozzon az adó visszatartásával, olyasmit tett, amit igazából nem kellett volna megtennie. Ez a tanulság igen értékes a tanítványok számára. Hamarosan jelentős változásoknak kellett beállniuk a templomi szolgálathoz való viszonyukban, és Krisztus arra tanította őket, hogy szükségtelenül ne kerüljenek összeütközésbe a fennálló renddel. Amennyire csak lehet, ne adjanak alkalmat hitük félremagyarázására. A kereszténynek nem szabad feláldoznia az igazság egyetlen alapelvét sem, de ha csak lehet, el kell kerülnie az összeütközést.

2024. július 15., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 15 - HÉTFŐ - Zakariás könyve 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zakariás könyve 3 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%203&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%203&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten véd, amikor Sátán vádol.  Isten megérti Jósuát, aki szennyes ruhában, azaz vétkesen áll előtte. Azt mondja, hogy Jósua „tűzből kiragadott üszkös fadarab.” Nem ég, mert kivették a tűzből. Koszos, mert tűzben volt és megégett. Itt nem csak Jósuáról van szó, hanem Jeruzsálemről és az egész népről. A főpap a nép képviselője. Rajta keresztül Sátán az egész népet vádolja. Isten azt mondja neki, hogy nem látod, milyen próbában volt? Nem látod, hogy most jött haza a babiloni fogságból? Csodálkozol, hogy szennyes?     

2.    Isten teljes helyreállítást biztosít. Isten nem javítgatja és porolgatja Jósua szennyes ruháit, hanem lecseréli. Jósua nem tudja ezt önmagáért megtenni. Ő csak szennyes ruhát tud produkálni. Amit Isten ad, az teljesen más. Nem emberi, nem emberi teljesítmény, hanem Isten ajándéka

3.    Isten bemutatja a hit általi megigazulást. Isten ingyen, kegyelemből, érdem nélkül megbocsát, és tiszta ruhát ad, ami nem az ember tulajdona. A tiszta ruha Jézus igazsága, amit Isten az embernek ad. Ha ebben a ruhában vagyunk Sátán már nem vádolhat.         

4.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki megbocsát

b.    aki megtisztit

c.    aki megvéd, amikor Sátán vádol

d.    aki olyan igazságot tulajdonít nekünk, amit mi magunktól soha nem tudnánk megszerezni

e.    aki Szabadítót (Sarjadékot ígér népének)

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy Nálad keressen oltalmat Sátán vádjaival szemben. Adjad, hogy értékelje azt a tiszta ruhát, amelyet Te ingyen adsz neki, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 47-48. fejezet

47. fejezet – SZOLGÁLAT (2. rész)

"Ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk" (Mk 9:22). Hány bűnterhes lélek visszhangozta ezt az imát! A könyörületes Megváltó válasza mindenkinek ez: "Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek" (Mk 9:23). A hit köt össze a mennyel, ez ad erőt, hogy megbirkózzunk a sötétség erőivel. Krisztusban Isten gondoskodott eszközökről minden bűnös jellemvonásunk féken tartására, hogy ellent tudjunk állni bármilyen erős kísértésnek. Sokan úgy érzik, nincsen hitük, és ezért távol maradnak Krisztustól. Az ilyen gyámoltalanok méltatlanságukban vessék alá magukat az irgalmas Megváltó kegyelmének. Ne önmagukra, hanem Krisztusra nézzenek, aki meggyógyította a betegeket és kiűzte a démonokat, amikor az emberek között járt, az ma is ugyanaz a hatalmas Üdvözítő. A hit Isten igéje által jő. Ragadd meg ígéretét: "Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem" (Jn 6:37). Vesd magad lábához és kiáltsd: "Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek" (Mk 9:24). Ha ezt cselekszed, sohasem veszhetsz el, soha.

A kiváltságos tanítványok rövid időn belül látták a két végletet: dicsőséget és megaláztatást. Látták az embert átváltozni Isten képmására, és lealacsonyodni Sátán hasonlatosságára. Látták Jézust leszállni a hegyről, ahol az égi küldöttekkel beszélt, ahol a sugárzó dicsőségből jövő hang Isten Fiának jelentette ki, hogy a legkétségbeejtőbb és legfelháborítóbb kép táruljon elé: az eszelős fiú eltorzult ábrázattal, kínok görcsétől csikorgó fogakkal - emberi erő nem tudott rajta segíteni. A hatalmas Üdvözítő, aki néhány órával ezelőtt megdicsőülten állt álmélkodó tanítványai előtt, lehajol, hogy felemelje Sátán áldozatát a földről, ahol az fetrengett, és testi, szellemi egészségben adja vissza atyjának, otthonának.

A megváltás példaképe volt ez: Isten Egyetlene leereszkedett az Atya dicsőségéből, hogy megmentse az elveszettet. Ez megmutatta a tanítványok küldetését is. Krisztus szolgáinak életüket nemcsak a hegyen, Jézussal kell eltölteniük, a lelki megvilágosodás óráiban. Munka vár rájuk lent a síkon. Sátán rabságába vetett lelkek várják a hit és az imádság szavait, melyek megszabadítják őket.

A kilenc tanítvány még mindig a kudarc keserű tényén töprengett, s amikor Jézus ismét egyedül maradt velük, megkérdezték: "Mi miért nem űzhettük ki azt?" (Mk 9:28) Jézus így felelt: "A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek. Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és böjtölés által" (Mt 17:24-21). Hitetlenségük, mely kizárta őket a Krisztussal való mélyebb közösségből, valamint felületességűk, mellyel a rájuk bízott szent munkát tekintették, okozta vereségüket a sötétség erőivel vívott küzdelemben.

Krisztusnak a saját halálára mutató szavai szomorúságot, kételyt ébresztettek. A Jézust a hegyre kísérő három tanítvány kiválasztása felkeltette a többi kilenc irigységét. Ahelyett, hogy imádkozással, a Krisztus szavain való elmélkedéssel erősítették volna hitüket, inkább csüggedésükkel, személyes sérelmeikkel foglalkoztak. A sötétségnek ebben az állapotában vállalták a küzdelmet Sátánnal.

Ahhoz, hogy sikerrel vegyenek föl egy ilyen harcot, más lelkülettel kellett munkához látniuk. Hitüket meg kellett erősíteniük hő imával, böjttel, szívbéli megalázkodással. Meg kellett üresíteniük önmagukat énjüktől, be kellett telniük Isten Lelkével és erejével. Komolyság, hit általi könyörgés Istenhez: kizárólag ez biztosíthatja a Szentlélek segítségét a fejedelemségek és hatalmasságok, e világ sötétségének bírói és a világban lakozó gonosz lelkek elleni harchoz. Hit által teljes függőségbe kerülünk Istentől, fenntartás nélkül odaszentelődünk munkájára.

"Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, - mondta Jézus - azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne" (Mt 17:20). Bár a mustármag oly kicsiny, mégis ugyanazt az életerőt tartalmazza, amely a leghatalmasabb fa növekedését is biztosítja. Ha a mustármagot elvetik a földbe, a parányi csíra minden elemet magába szív, melyet Isten táplálására adott, s rohamos fejlődésnek indul. Ha ehhez hasonló hited van, megragadod Isten Igéjét, és minden Tőle rendelt segédeszközt. Így hited megerősödik, s a menny erejét hozza segítségedre. A Sátán által felhalmozott akadályok - legyenek bár látszólag oly áthatolhatatlanok, mint az örök hegyek - eltűnnek a hit parancsára. "Semmi sem volna lehetetlen néktek" (Mt 17:20).

2024. július 14., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 14 - VASÁRNAP - Zakariás könyve 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zakariás könyve 2 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%202&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%202&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.   Isten áldásai megmérhetetlenek.  Ebben a fejezetben valaki meg akarja mérni Jeruzsálemet, azonban egy angyal parancsol, hogy ne mérje meg, mert sokkal nagyobb lesz, mint, amekkora a falakkal körülkerített város. Nem is lesznek várfalai, mert annyian laknak majd benne, amennyien nem férnének el egy várfalakkal körülvett városban. Mi is sokszor bekorlátozzuk Isten áldásait. Meg akarjuk mérni, meg akarjuk számolni, ami megmérhetetlen és megszámlálhatatlan.     

2.   Nincs olyan védelem, mint amit Isten biztosít. A várfalakkal a védelmet szerették volna biztosítani, de Isten azt ígérte nekik, hogy nem lesz szükség rá, mert Ő fogja védeni és oltalmazni őket. Isten nemcsak mérhetetlen áldást ígér, de azt is, hogy amit ad, azt meg is védi. A kérdés nemcsak az, hogy mivel rendelkezünk, hanem az is, hogy ki védi és oltalmazza azt. Isten oltalma nélkül nincs biztonságban életünk és javaink sem. Így szól Isten ígérete: „falak nélküli város lesz Jeruzsálem, olyan sok ember és állat lesz benne! Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az Úr -, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen.”

3.   Isten népe az Ő szeme fénye. Ennél szebb és találóbb leírása Isten szeretetének nem is létezik. Aki úgy szeret valakit, mint a szeme fényét, jobban már nem szeretheti. Ez nem csupán egy ígéret, hanem üzenet is Isten népe ellenségeinek. Isten azt mondja, hogy ha valaki a népét bántja, az Ő szeme fényét bántja, és ennek megfelelően fog viszonyulni hozzájuk.         

4.   Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.   aki hírül adja érkezését

b.   aki azt ígéri, hogy népével fog lakni

c.    akihez más népek is csatlakoznak, ha megismerik szeretetét

d.   aki sajátjának tekinti népét

e.   akinek, ha választania kellene, újra- és újra a népét választaná magának

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy hálás legyen mérhetetlen és megszámlálhatatlan áldásaidért, és adjad, hogy ne szorítson Téged korlátok közé. Adjad, hogy tudja, ő a Te szemed fénye, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 47-48. fejezet

47. fejezet – SZOLGÁLAT (1. rész)

Máté 17:9-21; Márk 9:9-29; Lukács 9:37-45.

Az egész éjjel a hegyen telt el, s amint felkelt a nap, Jézus és tanítványai leereszkedtek a síkságra. A tanítványok megfélemlettek - gondolataikba merültek és hallgattak. Péternek sem volt semmi mondanivalója. Örömmel ott maradtak volna azon a szent helyen, melyet a mennyei világosság érintett, ahol Isten Fia kinyilatkoztatta dicsőségét, de még sokat kellett munkálkodni a népért, akik már közel s távol keresték Jézust.

A hegy lábánál nagy csoport gyűlt össze. A hátramaradt tanítványok vezették őket ide, akik tudták, merre vonult el Jézus. Ahogy a Megváltó közeledett, ezekkel a szavakkal parancsolta meg három társának, hogy el ne mondjanak semmit abból, amit láttak: "Senkinek se mondjátok el amit láttatok, míg fel nem támadt az embernek Fia a halálból" (Mt 17:9). A tanítványoknak a kapott kinyilatkoztatást szívükben kellett megőrizniük, nem pedig elbeszélniük mindenfelé. Ha a sokaság tudomására hozzák, azzal csak értetlen csodálkozást vagy nevetést váltanak ki. Még a kilenc apostol sem értette meg a jelenést, míg Krisztus föl nem támadt a halálból. Milyen nehezen értette meg ezt még a három kiváltságos tanítvány is, ez abból is látszik, hogy jóllehet Krisztus elmondta, mi áll előtte, mégis azon tanakodtak egymás között, mit is jelenthet a halálból való feltámadás. Mégsem kértek magyarázatot Jézustól. A jövőre vonatkozó szavai szomorúsággal töltötték el őket, s nem kívántak újabb kinyilatkoztatást arról, amiről szívesebben hitték volna, hogy sohasem következik be.

Amint az emberek a síkságon észrevették Jézust, elészaladtak, tisztelettel és örömmel üdvözölték. Az Ő éles szeme ennek ellenére észrevette, hogy valami baj van. A tanítványok zavartnak látszottak. Olyasvalami történt az imént, ami keserű csalódást és megaláztatást okozott.

Miközben a hegy lábánál várakoztak, egy apa hozta elébük fiát, hogy szabadítsák meg a gyötrő néma lélektől. Jézus akkor adott hatalmat a tizenkettőnek a tisztátalan lelkek kiűzésére, amikor szétküldte őket, hogy hirdessék az evangéliumot szerte Galileában. Amíg erősen jártak a hitben, a gonosz lelkek engedtek szavuknak. Most Krisztus nevében megparancsolták a kínzó léleknek, hogy hagyja el áldozatát, de az csúfot űzött belőlük: újra megmutatta erejét. A tanítványok nem tudták mire vélni vereségüket, s úgy érezték, szégyent hoztak magukra és Mesterükre. A sokaságban írástudók is voltak, akik felhasználták ezt az alkalmat, hogy megalázzák őket. Körülfogták a tanítványokat, kérdéseket szegeztek nekik, s megpróbálták bebizonyítani: Mesterükkel együtt csalók. Itt van egy gonosz lélek - jelentették ki a rabbik diadalmasan - akit sem a tanítványok, sem maga Krisztus nem győzhetne le. A nép már-már az írástudók oldalára állt, a lenézés és megvetés érzése átjárta a sokaságot.

Ám hirtelen abbamaradtak a vádaskodások. Jézus közeledett három tanítványával, s egy gyors érzelmi áthangolódás hatására az emberek megfordultak Jézus irányába. A mennyei dicsőség megtapasztalásának fénye meglátszott a Megváltón és társain. Olyan világosság ragyogott arcukon, hogy szemlélőik félelemmel teltek el. Az írástudók rémülten húzódtak hátra, mialatt a nép üdvözölte Jézust.

Mintha látta volna mindazt, ami történt, a Megváltó a küzdelem színhelyére lépett, tekintetét az írástudókra szegezte, és ezt kérdezte: "Mit versengetek ezekkel?" (Mk 9:16)

Az imént még oly vakmerő, kihívó hangok elnémultak. Egyetlen hang sem hallatszott az egész tömegben. A szenvedő apa utat tört a sokaságban, Jézus lábához vetette magát, és előadta bajának, csalódásának történetét.

"Mester, - mondotta - idehoztam hozzád az én fiamat, akiben néma lélek van. És ahol csak előfogja, szaggatja őt; [...] Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták" (Mk 9:17-18).

Jézus körültekintett a megrettent sokaságon, a gáncsoskodó írástudókon, a megszeppent tanítványokon. Minden szívből hitetlenséget olvasott ki, és fájdalmas hangon így kiáltott: "Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket?" (Mk 9:19) A kétségbeesett apának pedig megparancsolta: "Hozd ide a te fiadat!" (Lk 9: 41)

Odahozták a fiút, s amint a Megváltó rátekintett, a gonosz lélek a fiút rettenetes görcsök között ledobta a földre. A földön fetrengett, tajtékzott a szája, a levegőt megremegtették irtózatos kiáltásai.

Az élet Fejedelme és a sötétség erőinek fejedelme újra a csatamezőn találkozott. Krisztus a maga küldetésének szolgálatában, hogy "a foglyoknak szabadulást hirdessek, [...] hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat" (Lk 4:18). Sátán pedig, hogy áldozatát hatalmában tartsa. A világosság angyalai meg a gonosz angyalok seregei láthatatlanul jelen voltak, hogy figyeljék a küzdelmet. Egy rövid időre Jézus megengedte a gonosz léleknek, hogy megmutassa erejét, s a szemlélők felmérhessék az elkövetkező szabadítást.

A sokaság visszafojtott lélegzettel figyelt, az apa remény és félelem között tépelődött. Jézus megkérdezte: "Mennyi ideje, hogy ez esett rajta?" (Mk 9:21) Az apa elmesélte a szenvedések hosszú éveinek történetét, majd, mintha már nem tudna többet elviselni, felkiáltott: "Ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk." "Ha valamit tehetsz!" (Mk 9: 22) Az apa még most is megkérdőjelezte Krisztus hatalmát.

Jézus válaszol: "Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek" (Mk 9:23). Krisztus részéről nem hiányzik az erő, a fiú meggyógyítása az apa hitétől függ. Az apa könnyekben tör ki, felismeri saját gyöngeségét, Krisztus kegyelmére hagyatkozik, s így kiált: "Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek" (Mk 9:24).

Jézus a szenvedőhöz fordul, s így szól: "Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj!" (Mk 9:25). Kiáltás hallatszik, halálos a küzdelem. Az ördög távozóban mintha áldozata életére törne. Azután a fiú mozdulatlanul, látszólag élettelenül fekszik. A sokaság suttog: "Meghalt" (Mk 9:26). Jézus azonban kézen fogja, felemeli, és teljes testi-lelki épségében állítja édesapja elé. Apa és fia dicsőítik Szabadítójuk nevét. Az emberek "elálmélkodának mindnyájan az Istennek nagyságos erején" (Lk 9:43), mialatt a vereséget szenvedett, megszégyenült írástudók mogorván elfordultak.

2024. július 13., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 13 - SZOMBAT - Zakariás könyve 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zakariás könyve 1 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%201&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%201&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.   Isten figyelmeztet és bátorít.  Aggeus és Zakariás kortársak és munkatársak voltak, de Isten különböző feladatot bízott rájuk. Míg Aggeus figyelmeztetett, Zakariás bátorított. Zakariás színes képek és vigasztaló prédikációk segítségével fogalmazza meg Isten jövőre vonatkozó dicsőséges terveit, amelyeket szövetséges népének szánt.   

2.   Isten népéhez akar fordulni. Isten azt üzeni a népének, hogy forduljanak Hozzá, mert akkor Ő is hozzájuk tud fordulni. Isten nem akar távol maradni népétől, ezért mindet megtesz, hogy közelükbe kerülhessen.

3.   Isten arra vár, hogy megkönyörülhessen népén. Az angyal felteszi a kérdést Istennek, hogy meddig nem könyörül meg népén, hiszen már 70 éve szenvednek? Isten erre a kérdésre így válaszol: „szeretem Jeruzsálemet és a Siont nagy szeretettel.” A szabadulás nem azért nem történt meg eddig, mert Isten vonakodott segíteni rajtuk, hanem azért, mert ők nem fordultak Istenhez, ezért Isten sem tudott hozzájuk fordulni.   

4.   Isten cselekszik népéért. A próféta úgy látja, hogy Isten késlekedik a segítséggel, de Isten elmondja, hogy ennek vége, és most már elérkezett annak az ideje, hogy népéért cselekedjen: „Azért ezt mondja az Úr: Irgalmasan fordulok Jeruzsálem felé, templomom fel fog épülni benne - így szól a Seregek Ura -, és feszítenek még ki mérőzsinórt Jeruzsálemben. Hirdesd még azt is, hogy így szól a Seregek Ura: Bővelkedni fognak még városaim minden jóban, megvigasztalja még az Úr Siont, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja.”     

5.   Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.   aki igazságosan bánik velünk

b.   aki szinte könyörög népéhez, hogy térjenek Hozzá

c.    aki jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszol 

d.   aki haragszik népe megrontóira

e.   aki irgalommal fordul népe felé

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy a figyelmeztetést és a bátorítást is hálával fogadja Tőled. Adjad, hogy tudja, Te jobban várod, hogy megszabadítsd Őt, mint ahogyan ő várja! Adjad, hogy Hozzád forduljon, hogy Te is hozzá fordulhass, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 45-46. fejezet

46. fejezet – JÉZUS MEGDICSŐÜLÉSE (2. rész)

A tanítványok még nem fogják föl a látottakat, de örvendeznek, amiért hosszútűrő tanítójukat - aki gyöngéd és alázatos, s gyámoltalan idegenként vándorol ide-oda - megtisztelik a menny kiváltságosai. Azt hiszik, Illés a Messiás uralkodását fogja bejelenteni, s Krisztus országát hamarosan megalapítják a földön. Félelmük, csatódásuk emlékét örökre elűzhetik. Szeretnének ott maradni, ahol Isten dicsősége megnyilatkozott. Péter felkiált: "Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek." (Lk 9:33) A tanítványok bizonyosak afelől, hogy Mózes és Illés Mesterük védelmére, királyi tekintélyének megalapozására érkezett.

A koronát azonban a keresztnek kell megelőznie. Beszélgetésük tárgya nem Krisztus trónra emelése, hanem Jeruzsálemben bekövetkező halála. Jézus egyedül járt az emberek között, hordozta az emberiség gyengeségeit, annak fájdalma, bűne ránehezedett. Mennél inkább nyomasztotta a közelgő próba lelkileg annál inkább egyedül maradt a világban, mely nem ismerte fel Őt. Még szeretett tanítványai is elmerültek saját kételyeikben, bánatukban, vérmes reményeikben, s nem fogták föl küldetésének titkát. Egykor a menny szeretete és közössége övezte, de az Általa teremtett világban magányos volt. Most a menny elküldte követeit Jézushoz; nem angyalokat, hanem embereket, akik elszenvedtek fájdalmat, bánatot, és együtt tudtak érezni a Megváltóval földi életének próbájában. Mózes és Illés Krisztus munkatársai voltak. Vele együtt sóvárogták az emberiség megváltását. Mózes Izraelért könyörgött: "De most bocsásd meg bűnüket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, amelyet írtál" (2Móz 32:32). Illés ismerte a lélek magányosságát, a három és fél éves éhség idején hordozta a nemzet gyűlöletének és bajának terhét. Egyedül állt ki Istenért a Kármel hegyén. Egyedül menekült a pusztába fájdalmával, kétségbeesésével. Isten ezeket az embereket választotta az összes, trónját körülvevő angyal felett, hogy beszéljenek Jézussal szenvedésének körülményeiről, s vigasztalják, biztosítsák a menny együttérzéséről. A világ reménye, minden emberi lény üdvössége volt beszélgetésük lényege.

Mivel elnyomta őket az álom, a tanítványok keveset hallottak a Krisztus és a mennyei követek közötti beszélgetésből. Elmulasztottak vigyázni és imádkozni, így nem részesülhettek abban, amit Isten adni kívánt nekik: Krisztus szenvedéseinek és az azt követő dicsőségnek a megismerésében. Elveszítették azt az áldást, amely az övék lehetett volna, ha ők is vállalják az önfeláldozást. A tanítványok késedelmesek voltak a hit dolgában, kevésre becsülték a kincset, mellyel a menny gazdaggá akarta tenni őket. {DA 425.1}  

Mégis nagy világosságot kaptak. Megbizonyosodtak róla, hogy az egész menny ismeri a zsidó nemzet bűnét, Krisztus elvetését. Mélyebben betekinthettek az Üdvözítő munkájába. Olyan dolgokat látott szemük és hallott fülük, melyek meghaladják az emberi értelmet. "Szemlélői" voltak "az ő nagyságának" (2Pt 1:16), megértették, hogy Jézus valóban a Messiás, akiről a pátriárkák és próféták bizonyságot tettek, akit a mennyei világ is elismer.

Mialatt még a hegyen látott jelenetre szegezték tekintetüket, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm; őt hallgassátok" (Mt 17:5). Amint nézték a dicsfelhőt, amely fényesebb volt a pusztában Izrael törzsei előtt járó felhőnél, amint hallották Isten hangját a maga félelmetes fenségében, mely megremegtette a hegyet, a tanítványok a földre hullottak. Arcukat elrejtették, leborulva maradtak, míg Jézus oda nem jött, megérintette őket, és félelmüket eloszlatta jól ismert hangja: "Keljetek fel és ne féljetek!" (Mt 17:7) Mire felbátorodtak és kinyitották szemüket, látták, hogy a mennyei dicsőség elvonult, Mózes és Illés alakja eltűnt. Egyedül voltak a hegyen Jézussal.

2024. július 12., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 12 - PÉNTEK - Aggeus könyve 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Aggeus könyve 2 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Aggeus%202&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Haggeus%202&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    A jóra való bátorítás Isten eszköze.  Isten bátorítja a prófétát, a próféta bátorítja Zorobábelt, a politikai vezetőt, Jósuát a vallási vezetőt és az egész népet. A bátorítás Istentől származik, az elcsüggesztés pedig az ördögtől van, aki el akarja csüggeszteni Isten népét, vezetőivel együtt. Te bátorító vagy elcsüggesztő személyiség vagy?   

2.    Isten is bátorít. Isten azzal bátorít, hogy állandó jelenlétét ígéri népének és azt, hogy a Szentlelkét nem vonja meg tőlük. Kell ennél több?

3.    Isten nemcsak munkát vár el tőlünk, hanem valami többet. Isten azt ígérte, hogy ha építeni fogják a templomát, meg fogja áldani őket. El is kezdték az építkezést, de az áldás mégis elmaradt. Isten figyelmezteti őket erre, hogy gondolkodjanak el rajta, hogy miért van ez? Isten azt mondja, hogy elkezdtek ugyan követ kőre rakni, elkezdtek munkálkodni, de nem tértek hozzá. Isten nem a munkánkban, hanem a szívünkben érdekelt. Erről megfeledkeztek az Izrael fiai, és mi is sokszor megfeledkezünk erről.   

4.    Isten értéket lát bennünk és megbecsül bennünket. Isten azt mondja Zorobábelnek, hogy olyanná teszi őt, mint egy pecsétgyűrűt, ami azt jelenti, hogy a kezén hordja őt, ahol szüntelen a szeme előtt van és értékesnek tartja őt.     

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki kész megrendíteni az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet, sőt még az országokat is népe érdekében

b.    aki békességet ígér népének, ha helyreáll az uralma dicsőséges templomában

c.    aki áldást ígér népének, amely nemcsak dolgozik érte, hanem meg is tér hozzá teljes szívével  

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy örömmel fogadja bátorításodat és ő is jóra bátorítson másokat. Adjad, hogy erősíteni tudja embertársait, soha ne gyengítsen és ne bátortalanítson el senkit sem, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 45-46. fejezet

46. fejezet – JÉZUS MEGDICSŐÜLÉSE (1. rész)

Máté 17:1-8; Márk 9:2-8; Lukács 9:28-36.

Alkonyodik, midőn Jézus maga mellé szólítja három tanítványát, Pétert, Jakabot és Jánost, átvezeti őket a mezőkön, messze föl egy rögös ösvényen, egy magányos hegyoldalra. A Megváltó és tanítványai egész nap utaztak, tanítottak, s a hegymászás most még jobban kifárasztja őket. Krisztus leemelte a terhet számos szenvedő testéről, lelkéről, az élet áramát adta kimerült porhüvelyükbe, de Ő maga is ember, és tanítványaihoz hasonlóan elfárasztja a hegymenet.

A lenyugvó nap fénye még elidőz a hegycsúcson, halványodó csillogása bearanyozza ösvényüket. Ám hamarosan elhal a fény a hegyen és a völgyben is, a nap lebukik a nyugati láthatáron, s a magányos vándorokra az éj sötétje borul. A környezet homálya összhangban áll szomorú életükkel, mely köré mind sűrűbb felhők gyülekeznek.

A tanítványok nem merik megkérdezni Krisztust, hová megy és miért. Jézus gyakran töltött imában a hegyen egész éjszakákat. Ő, akinek keze formálta a hegyet és völgyet, otthon érzi magát a természetben, élvezi csöndjét. A tanítványok követik Kriszust, ahová megy, de csodálkoznak, miért vezeti őket Mesterük ezen a fárasztó, meredek helyen, amikor ők is kimerültek, s Neki is pihenésre volna szüksége.

Végül Krisztus szól, hogy ne menjenek tovább. Néhány lépést távolodik, s a Fájdalmak Férfia erős kiáltásokkal és könnyhullatásokkal esedez. Erőért könyörög, hogy kiállhassa a próbát az emberiség érdekében. Újra kapcsolatba kell kerülnie a Mindenhatóval, mert csak így képes szembenézni a jövővel. Kiönti szívbéli vágyakozását tanítványaiért, hogy a sötétség hatalmának órájában hitük el ne fogyatkozzék. A harmat elborítja meghajló alakját, de Ő most nem érzi. Az éj árnyai sűrűn köré telepednek, de Ő nem törődik homályukkal. Így telnek lassan az órák. A tanítványok eleinte őszinte odaszenteléssel, vele egységben imádkoznak, egy idő után azonban hatalmába keríti őket a fáradtság, s miközben figyelmüket a helyszínre igyekszenek fordítani, elalszanak. Jézus beszélt nekik szenvedéseiről, magával vitte őket, hogy imában egyesüljenek vele, s most érettük imádkozik. A Megváltó látta tanítványai bánatát, enyhíteni akarta szomorúságukat, biztosítani kívánta őket, hogy hitük nem volt hiábavaló. Még a tizenkettő közül sem tudja mindenki elfogadni a kinyilatkoztatást, melyet adni óhajt. Csak azt a hármat választotta ki, hogy vele legyenek a hegyen, akik majd tanúi lesznek Gecsemáné-kerti gyötrelmének. Imájának most az a tárgya, hogy tanítványai láthassák ama dicsőséget, amely az Övé volt az Atyával a világ alapítása előtt, s országa nyilatkozzék meg emberi szemeik számára, tanítványai erősödjenek meg, mert látták azt. Azért könyörög, hogy lássák istenségének megnyilatkozását, ami majd vigaszt nyújt nekik szenvedései tetőfokának órájában, s biztosan tudhassák: Ő Isten Fia, és szégyenteljes halála a megváltási terv részét képezi.

Imája meghallgattatik. Miközben alázatosan a sziklás földre borul, hirtelen megnyílik az ég, Isten városának aranykapui szélesre tárulnak, s a hegyről leszálló szent fényesség beragyogja a Megváltó alakját. Istensége belülről átragyog az emberin, s egybeolvad a föntről jövő dicsőséggel. Térdéről felemelkedve ott áll Krisztus isteni fenségben. Megszűnt a lelki gyötrelem. Arca most fénylik, "mint a nap ", ruhája, "fehér, mint a fényesség" (Mt 17:2).

A tanítványok fölébrednek, nézik a hegyet beragyogó dicsőség áradatát. Félelemmel vegyes ámulattal szemlélik Mesterük sugárzó alakját. Amint szemük hozzászokik a csodás fényhez, látják, hogy Jézus nincs egyedül. Mellette áll két mennyei lény, bensőségesen beszélgetnek vele. Egyikük Mózes, aki a Sínai hegyen beszélt Istennel, másikuk Illés - akinek megadatott az a magas kiváltság, ami Ádám fiai közül rajta kívül csak egynek -, kit sohasem győzött le a halál hatalma.

Ezerötszáz évvel azelőtt Mózes a Piszga hegyén állva szemlélte az Ígéret Földjét. A Meribánál elkövetett bűne miatt azonban nem mehetett be oda. Nem neki jutott az öröm, hogy Izrael seregeit atyáik örökségébe vezesse. Gyötrődő könyörgése: "Hadd menjek át kérlek, és hadd lássam meg azt a jó földet, amely a Jordánon túl van, és azt a jó hegyet, és a Libanont!" (5Móz 3 : 25) - nem talált meghallgatásra. A remény, mely negyven évig megvilágította a pusztai vándorlás sötétjét, nem teljesült. Egy pusztai sírba torkollott annyi esztendő küszködése, nyomasztó gondja. Ám Ő, aki "véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk," (Ef 3:20) ilyen mértékben válaszolt szolgájának imájára. Mózes általment a halál országán, de nem kellett a sírban maradnia. Maga Krisztus hívta elő az életre. Sátán, a kísértő követelte Mózes testét vétke miatt, de Krisztus, a Megváltó előhozta őt a sírból (Vö. Júd 9!).

A megdicsőülés hegyén Mózes tanú volt rá, hogy Krisztus győzött a bűn és a halál fölött. Azokat jelképezte, akik az igazak föltámadásakor előjönnek a sírból. Illés, aki anélkül ment a mennybe, hogy meghalt volna, azokat jelképezte, akik élni fognak a földön Krisztus második eljövetelekor, akik elváltoznak "nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra", amikor "szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára", és "e halandó test halhatatlanságot öltsön magára" (lKor 15:52-53). Jézus mennyei világosságba öltözött, ahogyan meg fog jelenni, amikor eljön "másodszor bűn nélkül" (Zsid 9:28) üdvösségre. Mert el fog jönni "az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal". (Mk 8:38) A Megváltó tanítványainak adott ígérete most beteljesedett. A hegyen kicsinyített formában látható volt a dicsőség jövendő országa: Krisztus, a király; Mózes, a feltámadott szentek; és Illés, az elváltozott szentek képviselője.