Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 31 - SZERDA - Nehémiás 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 50. fejezet 415. nap

A tizedet kizárólag a léviták törzsének használatára szánták, akiket a szentély szolgálatára különítettek el. De ez még egyáltalán nem volt a vallásos célokat szolgáló hozzájárulások határa. A sátort, majd később a templomot, teljesen önkéntes adományokból építették fel. A szükséges tatarozások és egyéb kiadások fedezésére nézve Mózes úgy intézkedett, hogy minden népszámlálás alkalmával minden lélek fél siklust adjon "[...] a gyülekezet sátorának szolgálatjára" (2Móz 30:16). Nehémiás idejében évenként szedték a hozzájárulást e célra (2Kir 12:4-5; 2Krón 24:13; Neh 10:32-33). Időről időre bűn- és hálaáldozatot hoztak Istennek. Ezeket nagy számban mutatták be az évenkénti ünnepekkor. És ilyenkor a szegényeket is a legbőkezűbb gondoskodással látták el.

Mielőtt a tizedet félretették volna, már elismerték Isten igényét. A föld minden beért termésének elejét neki szentelték. Juhnyíráskor a gyapjú, csépléskor a szemek, az olaj és a bor elejét félretették Istennek, valamint az állatok első fajzását is; és megváltási díjat fizettek az elsőszülött fiúért. A termések zsengéjét az Úr előtt a szentélyben mutatták be és azután a papok használatára ajánlották fel.

Így a nép állandóan emlékeztetve volt arra, hogy földjük, nyájuk és csordájuk valódi tulajdonosa Isten, hogy ő küld nekik esőt és napfényt a vetéshez, az aratáshoz, s hogy mindaz, ami az övék, az ő teremtéséből való, és hogy őket tette javainak sáfáraivá.

Mikor Izrael férfiai a szántóföld, gyümölcsöskert és szőlőhegyek terményei zsengéjével megrakodva gyülekeztek a sátornál, nyilvánosan elismerték Isten jóságát. Mikor a pap átvette az ajándékot, az adakozó mintha Isten jelenlétében beszélne, azt mondta: "[...] Veszendő mezopotámiai vala az atyám". Azután vázolta az egyiptomi tartózkodást, a szenvedést, amelyből Izrael Istene megmentette "[...] erős kézzel, kinyújtott karral, nagy rettentéssel, jelekkel és csudákkal", és azt mondta: "behozott minket e helyre, és adta nékünk ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet. Most azért ímé elhoztam ama föld gyümölcsének zsengéjét, amelyet nékem adtál Uram!" (5Móz 26:5.8-10).

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 4

„A mi Istenünk fog harcolni értünk.” ez volt Nehémiás meggyőződése az ellenség támadásainak közepette. Ez a fajta hit az, ami megtartja Isten népét a nehézségek idején.

Minél nagyobb erőfeszítéseket tett Isten népe, hogy Isten akaratát teljesítsék, az ellenség annál inkább megkétszerezte erőfeszítéseit munkájuk akadályozására. Sátán nem támadja azokat, akik semmivel nem zavarják a sötétség birodalmát, annál inkább azokat, akik Isten akaratát teljesítik.

Azt gondolhatnánk, hogy mivel Nehémiás imádkozott Istenhez, és bízott az Úrban, neki és a népnek semmit sem kellett tenniük az ügy érdekében. Nem ez volt a helyzet. Ehelyett Nehémiás mindenhová úgy állította az építőmunkásokat, hogy egyik kezükben dárda volt, a másikkal pedig dolgoztak.

Fontos megtanulnunk, hogy Isten elvárja gyermekeitől, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg a maguk részéről, miközben teljesen Őrá néznek, és az Ő védelmében bíznak. Mivel így cselekedtek, Isten harcolt értük, és ők győzedelmeskedtek ellenségeik felett.

A vezetők bátorító szavai hatásosak a nehéz időkben. Nehémiás a következő szavakkal bátorította a népet: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek…” (14. vers)

Atyánk, kérünk, adj nekünk erőt, hogy a magunk részét meg tudjuk tenni, miközben Rád tekintünk!

Pardon Mwanza

57. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49. és 50. fejezeteihez (aug. 28- szept. 3).

Az, hogy Izráel csak lassan és nehézkesen tartott igényt az Ígéret földjére, egy leckét tartogat számunkra a késlekedés emberi jellemvonásáról. Amikor mi átadjuk magunkat Istennek, Ő igényt tart a lényünk teljességére. Életünk minden területét – test, lélek és szellem – meg kell hódítsa Isten az ott élő Szent Lelke által. És ahogyan az Ígéret földjét fokozatosan, kitartó lépéssel kellett elfoglalni, úgy kell életünknek követnie a fokozatos átalakulást a Teremtő képmására.

Amikor Izráel megelégedett azzal, amit már elértek a földekre való letelepítés során, nem vigyáztak arra, hogy ne legyenek pogány befolyásnak kitéve, amely elfordítja szívüket Istentől. Így van ez a keresztény növekedéssel is. Amint berendezkedünk, megelégedve azzal, amit Isten elért nálunk, és visszautasítjuk vagy elhanyagoljuk, hogy továbbra is válaszoljunk Jézus Krisztus hívására, a régi szokások visszatérnek. Jézus azt kérte, hogy kövessük őt, és ehhez állandó cselekvésre van szükség. Jézus kivezet minket ebből a világból, az Ő jelenlétébe. Jézus valóban szeret minket, úgy, ahogy vagyunk, de sosem hagy minket úgy, ahogy talál minket.

A tizedfizetés egy Istentől jövő nevelőeszköz, amely arra irányul, hogy gyökerestül megsemmisítse az önző indítékokat, amelyek visszatartanak minket a kegyelemben való növekedésben. A tizedfizetés egy olyan gyakorlat, amely az Istenben való bizalomról szól, aki ellát minket minden szükségletünkkel az Ő bőséges áldásai által. Minden örömteli adakozás alkalmával a lelkünkben egyre nagyobb területet hagyunk Istennek a birtokbavételre. Ahogyan hűségesen megbízunk Istenben a mi eszközeinkkel, egy lelki gyakorlaton veszünk részt, amely a saját kiterjedtebb érettségünkre vezet, az Ő dicsőségére.

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 30 - KEDD - Nehémiás 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 50. fejezet 415. nap

50. A tized és az áldozatok

A héber gazdasági életben az emberek bevételének egytizedét a nyilvános istentisztelet fenntartására különítették el. Mózes így jelentette ki Izraelnek: "A földnek minden tizede, a föld vetéséből, a fa gyümölcséből az Úré; szentség az az Úrnak. [...] És minden tizede a baromnak és juhnak, [...] a tizedik az Úrnak legyen szentelve" (3Móz 27:30.32).

De a tized rendszere nem a héberektől ered. Az Úr már a legősibb időktől kezdve igényt tartott a tizedre, mint sajátjára, és ezt az igényét elismerték és tiszteletben tartották. Ábrahám tizedet adott Melkhisédeknek, a magasságos Isten papjának (1Móz 14:20). Mikor Jákób, mint menekült és vándor Béthelben volt, ígéretet tett az Úrnak: "[...] valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom" (1Móz 28:22). Néppé válásukkor az izraeliták a tized törvényét mint az Istentől nyert törvénynek egyikét erősítették meg, amelynek megtartásától függött jólétük.

A tized és az áldozatok rendszerének azt a nagy igazságot kellett az emberek elméjébe vésnie: teremtményei számára minden áldás forrása Isten, és gondviseléséért, jó adományaiért hála illeti meg őt az ember részéről.

"[...] ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent" (ApCsel 17:25). Az Úr kijelenti: "Mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken." "Enyém az ezüst és enyém az arany" (Zsolt 50:10; Agg 2.8). És Isten az, aki az embernek erőt ád a gazdagságnak megszerzésére (5Móz 8:18). Annak elismeréséül, hogy mindenünk tőle van, az Úr elrendelte, hogy áldásának egy részét adjuk vissza neki ajándékokban és áldozatokban.

"Minden tized [...] az Úré", ebben ugyanaz a gondolat jut kifejezésre, ami a szombat parancsolatában: "A hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja" (2Móz 20:10). Isten fenntartotta magának az ember idejének és vagyonának meghatározott részét és egyiket sem fordíthatja egyetlen ember sem bűn nélkül saját céljaira.

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 3

Nagyobb erő van abban, ha másokat is mozgósítunk Isten akaratának véghezvitelére, mint abban, ha egymagunk dolgozunk. Nehémiás mozgósította a többieket, hogy segítsenek neki Isten tervének megvalósításában.

Eliásib, a főpap fölépítette a Juh-kaput, Hasszenáa fiai a Hal-kaput építették, Jójada, Pászéah fia és Messullám, Beszódia fia javítgatták az óváros kapuját, és a lista így folytatódik.  A sok, Isten ügyében elkötelezett munkással igen komoly haladást értek el.

Mindvégig Isten támaszt vezetőket és Ő ad éleslátást nekik. Ezeknek a vezetőknek azonban másokat is alkalmazniuk kell Isten akaratának véghezvitelében. Mózes kijelölt másokat, hogy segítsenek neki, így tett Jézus is kiképezve tizenkét tanítványát, hogy vele dolgozzanak.

Érdekes megjegyezni, hogy éppen Nehémiás volt az egyetlen elhivatott Jeruzsálem falainak újjáépítési munkájának megkezdésére, aki csak akkor érkezett a városba, míg azok, akik ott laktak, nem kezdeményezték azt. Sokszor a kívülállók tisztábban látják a szükséges teendőket. Akik benne vannak egy bizonyos helyzetben, már hozzászokhattak, és nagyon keveset, vagy semmit sem tesznek ellene.

Atyánk, kérünk, adj nekünk egységes szívet, hogy munkaközösségben szolgálhassunk Téged!

Pardon Mwansa

57. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49. és 50. fejezeteihez (aug. 28- szept. 3).

Az, hogy Izráel csak lassan és nehézkesen tartott igényt az Ígéret földjére, egy leckét tartogat számunkra a késlekedés emberi jellemvonásáról. Amikor mi átadjuk magunkat Istennek, Ő igényt tart a lényünk teljességére. Életünk minden területét – test, lélek és szellem – meg kell hódítsa Isten az ott élő Szent Lelke által. És ahogyan az Ígéret földjét fokozatosan, kitartó lépéssel kellett elfoglalni, úgy kell életünknek követnie a fokozatos átalakulást a Teremtő képmására.

Amikor Izráel megelégedett azzal, amit már elértek a földekre való letelepítés során, nem vigyáztak arra, hogy ne legyenek pogány befolyásnak kitéve, amely elfordítja szívüket Istentől. Így van ez a keresztény növekedéssel is. Amint berendezkedünk, megelégedve azzal, amit Isten elért nálunk, és visszautasítjuk vagy elhanyagoljuk, hogy továbbra is válaszoljunk Jézus Krisztus hívására, a régi szokások visszatérnek. Jézus azt kérte, hogy kövessük őt, és ehhez állandó cselekvésre van szükség. Jézus kivezet minket ebből a világból, az Ő jelenlétébe. Jézus valóban szeret minket, úgy, ahogy vagyunk, de sosem hagy minket úgy, ahogy talál minket.

A tizedfizetés egy Istentől jövő nevelőeszköz, amely arra irányul, hogy gyökerestül megsemmisítse az önző indítékokat, amelyek visszatartanak minket a kegyelemben való növekedésben. A tizedfizetés egy olyan gyakorlat, amely az Istenben való bizalomról szól, aki ellát minket minden szükségletünkkel az Ő bőséges áldásai által. Minden örömteli adakozás alkalmával a lelkünkben egyre nagyobb területet hagyunk Istennek a birtokbavételre. Ahogyan hűségesen megbízunk Istenben a mi eszközeinkkel, egy lelki gyakorlaton veszünk részt, amely a saját kiterjedtebb érettségünkre vezet, az Ő dicsőségére.

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 29 - HÉTFŐ - Nehémiás 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 49. és 50. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49. fejezet 414. nap

Józsué parancsára a szövetség ládáját elhozták Silóból. Igen ünnepélyes alkalom volt, és Józsué Isten jelenlétének jelképével akarta mélyíteni a népre tett hatást. Miután bemutatta Istennek Izrael iránti jóságát, felszólította őket Jahve nevében: Tegyenek vallást, kit akarnak szolgálni: Bizonyos mértékben még mindig gyakorolták titokban a bálványimádást, és Józsué most döntésre hívta a népet, hogy vessék ki Izraelből ezt a bűnt. "Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok!" (Józs 24:15). Isten szolgálatára kívánta vezetni őket, de nem kényszerrel, hanem szabad akaratból. A vallás igaz alapja az Isten iránti szeretet. A jutalom reményében vagy a büntetés félelmében való szolgálat értéktelen Isten előtt. A nyílt hitehagyás nem sértőbb Isten előtt, mint a képmutatás és a csupán formai imádat.

Az idős vezető kérte a népet, hogy nagyon komolyan gondolja meg, amit eléje tárt és döntsön, valóban úgy akar-e élni, mint a körülötte lakó, romlásba jutott bálványimádó nemzetek? Ha terhére lenne Jahve tisztelete, aki a hatalom és az áldás forrása, úgy válasszon ezen a napon: kinek akar szolgálni - "akinek a ti atyáitok szolgáltak", aki Ábrahámot kihívta, vagy "az emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok". Eme utolsó szavak éles szemrehányást tettek Izraelnek. Az emoreusok istenei nem tudták megvédeni tisztelőiket. Utálatos és megalázó bűne miatt lett e gonosz nemzet elpusztítva, és az egykor birtokolt "jó föld" Isten népének adatott örökségül. Milyen balgaság Izráelnek azokat az isteneket választani, melyeknek tisztelete miatt az emoreusok kiirtattak! "[...] én azonban és az én házam" - mondta Józsué - "az Úrnak szolgálunk" (Józs 24:15). A vezető szívét ihlető szent buzgalomban a nép is részesült. Felhívása habozás nélküli választ várt. "Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, szolgálván idegen isteneknek". (Józs 24:16).

"Nem szolgálhattok az Úrnak" - mondotta Józsué - "mert szent Isten ő, [...] nem bocsátja meg a ti vétkeiteket és bűneiteket" (Józs 24:19). Mielőtt tartós megújulásról szó lehetett volna, a népet rá kellett vezetni, hogy elismerje: önmaga teljesen képtelen Istennek engedelmeskedni. Az Úr törvényét megszegték, s ez elítélte őket mint törvényszegőket és nem ad módot a szabadulásra. Amíg saját erejükben és igazságukban bíznak, lehetetlen számukra bűnbocsánatot biztosítani. Isten tökéletes törvénye követelményének nem tudtak eleget tenni, s így hiábavaló volt Isten szolgálatára tett ígéretük. Csak a Krisztusba vetett hit által biztosíthatták bűneik bocsánatát és nyerhettek erőt Isten törvénye iránti engedelmességre. Fel kellett hagyniuk az üdvösség megszerzésére tett saját erőfeszítéseikkel. Teljesen bízniuk kellett a Megváltó érdemeiben, hogy Isten elfogadhassa őket.

Józsué igyekezett hallgatóit rávezetni szavai helyes mérlegelésére és visszatartani olyan fogadalomtól, amelynek megtartására nem készültek fel. Mély komolysággal jelentették ki: "[...] Nem mert mi az Úrnak szolgálunk" (Józs 24:21). Ünnepélyesen helyeselték az önmaguk ellen szóló bizonyságtételt, hogy ők az Urat választották, s megismételték a hűség fogadalmat: "[...] Az Úrnak, a mi Istenünknek szolgálunk, és az ő szavára hallgatunk (Józs 24:24).

"Szerze azért Józsué szövetséget a néppel e napon, és ada eleibe rendelést és végzést Síkemben" (Józs 24:25). Feljegyzést készített ez ünnepélyes eseményről, s azt a törvénykönyvvel együtt a szövetség ládája oldalán helyezte el. És emlékül oszlopot emelt azon a helyen és monda: "[...] Ímé ez a kő lesz ellenünk bizonyságul; mert ez hallotta az Úrnak minden beszédét, amelyet szólott vala nékünk; és lesz ellenetek bizonyságul, hogy ne hazudjatok a ti Istenetek ellen. És elbocsátá Józsué a népet, kit-kit a maga örökségébe" (Józs 24:27-28).

Józsuénak Izraelért végzett munkája befejezést nyert: "[...] tökéletesen jártak az Úr után" (4Móz 32:12), s Isten könyve így ír róla: "[...] az Úr szolgája" (Bír 2:8). Mint nyilvános vezető, jelleméről a legnemesebb bizonyság annak a nemzedéknek története, amely az ő munkájának gyümölcsét élvezte: "Izráel pedig az Urat szolgálta vala Józsuénak minden idejében, és a véneknek is minden idejökben, akik hosszú ideig éltek Józsué után" (Józs 24:31).

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 2

Ez az egész fejezet az Istenben való bizalomról szól. Nehémiás nemcsak abból a szempontból bízott Istenben, hogy Ő a megfelelő szavakat adja majd neki, amikor a királlyal beszél, hanem abban is hitt, hogy a király szívét meg fogja annyira lágyítani, hogy kedvezően válaszoljon a felvetésére. Isten képes rá! És, mintha a Jeruzsálembe való visszatérésre való engedélykérés nem lett volna elég, Nehémiás egy levelet kér a királytól, amiben jóváhagyja az ő Istentől kapott szenvedélyes szándékát, hogy újjáépítse Jeruzsálem falait. Isten munkálkodik a királyban és megadja még ezt is. Ámen!

Ahogy az lenni szokott, nem mindenki örül annak, ha valaki belekezd valamibe Istenért. Mindig is ellenállás várt azokra, akik Isten akaratát próbálták kivitelezni. Sátán indít arra embereket, hogy hátráltassák Isten művét. Ebben az esetben sátán Szanballat és Tóbiás ammonita tisztviselőket használta fel, hogy szembeszálljanak Nehémiással.

Nehémiás válasza ez volt: „Maga a menny Istene ad nekünk sikert...” (20. vers - új prot. ford.). Amikor Isten akaratának teljesítésére indulunk el, a fejlődés és siker kulcsa az, hogy teljesen Istenre bízzuk magunkat.

Ezen felül Nehémiás egy körültekintő munkás volt, aki nem kezdett el mindaddig dolgozni, amíg nem végzett egy teljes kárfelmérést azért, hogy felmérje az elvégzendő munka nagyságát. Alaposságra van szükség valahányszor Isten munkáját végezzük.

Ábrahám Istene, segíts nekünk a Te művedet mindig körültekintően és gondosan végezni!

Pardon Mwansa

57. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49. és 50. fejezeteihez (aug. 28- szept. 3).

Az, hogy Izráel csak lassan és nehézkesen tartott igényt az Ígéret földjére, egy leckét tartogat számunkra a késlekedés emberi jellemvonásáról. Amikor mi átadjuk magunkat Istennek, Ő igényt tart a lényünk teljességére. Életünk minden területét – test, lélek és szellem – meg kell hódítsa Isten az ott élő Szent Lelke által. És ahogyan az Ígéret földjét fokozatosan, kitartó lépéssel kellett elfoglalni, úgy kell életünknek követnie a fokozatos átalakulást a Teremtő képmására.

Amikor Izráel megelégedett azzal, amit már elértek a földekre való letelepítés során, nem vigyáztak arra, hogy ne legyenek pogány befolyásnak kitéve, amely elfordítja szívüket Istentől. Így van ez a keresztény növekedéssel is. Amint berendezkedünk, megelégedve azzal, amit Isten elért nálunk, és visszautasítjuk vagy elhanyagoljuk, hogy továbbra is válaszoljunk Jézus Krisztus hívására, a régi szokások visszatérnek. Jézus azt kérte, hogy kövessük őt, és ehhez állandó cselekvésre van szükség. Jézus kivezet minket ebből a világból, az Ő jelenlétébe. Jézus valóban szeret minket, úgy, ahogy vagyunk, de sosem hagy minket úgy, ahogy talál minket.

A tizedfizetés egy Istentől jövő nevelőeszköz, amely arra irányul, hogy gyökerestül megsemmisítse az önző indítékokat, amelyek visszatartanak minket a kegyelemben való növekedésben. A tizedfizetés egy olyan gyakorlat, amely az Istenben való bizalomról szól, aki ellát minket minden szükségletünkkel az Ő bőséges áldásai által. Minden örömteli adakozás alkalmával a lelkünkben egyre nagyobb területet hagyunk Istennek a birtokbavételre. Ahogyan hűségesen megbízunk Istenben a mi eszközeinkkel, egy lelki gyakorlaton veszünk részt, amely a saját kiterjedtebb érettségünkre vezet, az Ő dicsőségére.

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 28 - VASÁRNAP - Nehémiás 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 49. és 50. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49. fejezet 413. nap

49. Józsué utolsó szavai

A hódító hadjárat befejeződött és Józsué visszavonult Timnath-Szerah-i békés magányába. "Lőn pedig sok nappal azután, hogy nyugodalmat adott [...] az Úr Izráelnek minden ő körülötte lévő ellenségeitől: [...] Előhívá [...] az egész Izráelt, annak véneit, fejeit, bíráit és felügyelőit" (Józs 23:1-2).

Néhány év múlt el, amióta a nép birtokaiban letelepedett, és már látható volt ugyanannak a gonoszságnak a beérése, mely azelőtt ítéletet hozott Izraelre. Józsué, amint érezte a korral járó gyengeség közeledtét és felismerte, hogy küldetése hamarosan lezárul, igen aggódott népe jövőjéért. Amikor összegyűltek még egyszer idős vezetőjük előtt, atyai érdeklődésnél több volt az, amit nékik mondott: "Magatok is láttatok mindent" - mondá - "amit az Úr, a ti Istenetek mindeme népekkel cselekedett ti előttetek; mivelhogy maga az Úr, a ti Istenetek harcolt érettetek" (Józs 23:3). Jóllehet a kananeusokat leigázták, mégis a föld jelentős része még az ő birtokukban volt. Józsué figyelmeztette népét, ne telepedjen le kényelmesen és ne feledje el Isten parancsát, hogy e bálványimádó nemzeteket egészen ki kell űznie.

A nép általában lassú és tétovázó volt a pogányok kiűzésében. A törzsek szétoszlottak birtokaikra, a hadsereget leszerelték és a háború felújítását nehéz és gondterhes vállalkozásnak tekintették. De Józsué kijelentette: "Az Úr pedig a ti Istenetek kiűzi őket a ti orcátok elől, és kiűzi őket tielőletek, hogy örököseivé legyetek az ő földüknek, amint megmondotta vala néktek az Úr, a ti Istenetek. Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mindazt, ami meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobb kézre, se balkézre" (Józs 23:5-6).

Bizonyságul hívta a népet, hogy amikor teljesítették a feltételeket, Isten hűségesen megtartotta ígéretét. "[...] Tudjátok meg azért teljes szívetek és teljes lelketek szerint, hogy egy szó sem esett el mindama jó szóból, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek. Minden betelt rajtatok, egy szó sem esett el azokból!" (Józs 23:14). Kijelentette nekik, hogy amiképpen az Úr teljesítette ígéreteit, azonképpen fenyegetéseit is beteljesíti. "De amiképpen betelt rajtatok mind az a jó szó, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek: aképpen teljesíti majd rajtatok mind a gonosz szót is az Úr, [...] Ha általhágjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségét, [...] akkor felgerjed ellenetek az Úrnak haragja, és hamar kivesztek e jó földről, amelyet ő adott néktek" (Józs 23:15-16).

Sátán félrevezet sok embert azzal a tetszetős elmélettel, amely szerint Isten annyira szereti népét, hogy mentséget talál bűneikre. Sátán állítja, hogy míg az Isten Igéjében lévő fenyegetések bizonyos célt szolgálnak erkölcsi kormányzatában, azok mégsem teljesednek be szó szerint. De Isten, teremtményeivel való bánásmódjában mindenkor megőrizte az igazság alapelveit - kinyilatkoztatva a bűnt igazi jellegében - bemutatva: annak biztos következménye a halál. A bűnre sohasem volt és nem is lesz soha feltétel nélküli bűnbocsánat. Az ilyen megbocsátás az Isten uralmának igaz alapját képező igazságosság elveinek felhagyását jelentené. Ez megdöbbentené az el nem bukott világegyetemet. Isten hűségesen bemutatta a bűn következményeit, és ha ezek az intések nem igazak, hogyan lehetünk biztosak abban, hogy ígéretei beteljesednek? Az úgynevezett jóindulat, mely félretenné az igazságot, nem jóindulat, hanem gyengeség.

Isten az életadó. Törvényei kezdettől fogva az életért adattak. De a bűn megtörte Isten rendjét és viszályt idézett elő. Ameddig bűn van, addig elkerülhetetlen a szenvedés és a halál. Mivel a Megváltó hordozta értünk a bűn átkát, csakis általa remélhetjük annak szörnyű következményeitől való megmenekülésünket.

A felszólításnak engedelmeskedve Józsué halála előtt ismét összegyűltek a törzsek fejedelmei és képviselői Sikemben. Az egész országban egyetlen helynek sem volt annyi szent emléke, mint ennek, amely gondolataikat Istennek Ábrahámmal és Jákóbbal kötött szövetségére irányította, és saját ünnepélyes fogadalmukra is emlékeztette, melyet a Kánaánba való belépéskor tettek. Itt van Ebál és Garizim hegye, ama fogadalomnak néma tanúja, amelynek megújítása céljából gyűltek meghalni készülő vezérük köré. A környéken minden arról tanúskodott, amit Isten értük tett: miként adott nekik földet, amelyet nem ők műveltek; városokat, amelyeket nem ők építettek; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ők plántáltak. Azért, hogy mindenkinek fogalma legyen Isten szeretetéről és kegyelméről, hogy "[...] tökéletességgel és hűséggel" szolgálják őt" (Józs 24:14), Józsué még egyszer áttekintette Izrael történetét, elbeszélte Isten csodálatos munkáját.

Mai Bibliai szakasz: Nehémiás 1

Isten különböző úton-módon éri el, hogy az emberek készséggel végezzék a feladatot, amit rájuk szeretne bízni. Nehémiás esetében minden úgy kezdődött, hogy meghallotta a következő beszámolót: „A fogságból megszabadult maradék zsidók ott abban a tartományban nagy nyomorúságban és gyalázatban vannak; és azonfelül Jeruzsálem kőfala lerontatott, s kapui tűzben égtek meg” (3. vers).

Isten elültette Nehémiásban a gondolatot, hogy tennie kellene valamit, hogy változtatni kellene: visszatérni Jeruzsálembe, és újjáépíteni a falakat. Ez a gondolat könnyekre fakasztotta, böjtölt és imádkozott azért, hogy tisztán és világosan megérthesse, mire is hívta el Isten (4. vers). Ha Istenért akarunk tenni bármit is, először imával kell kezdenünk, keresnünk kell Isten jelenlétét, hogy közelebb kerüljünk Hozzá.

Sokszor ha Isten akaratát akarjuk cselekedni, nem fog könnyen menni, de ha imádkozunk érte, biztosak lehetünk benne, hogy Isten meglágyítja mások szívét, és megmutatja az irányt, merre induljunk el, ha Érte akarunk tenni. Nehémiás nem tudhatta, hogy a király hogyan fog reagálni a vágyára, hogyan fog válaszolni Isten hívására. De az imának van ereje, és Nehémiás Isten hatalmáért imádkozott, hogy lágyítsa meg a király szívét, és Isten meg is tette.

Hatalmas Istenünk, ébressz mindnyájunkban vágyat, hogy a Te akaratodat cselekedjük, és irányítsd lépteinket ez irányban!

Pardon Mwansa
a Generál Konferencia egyik alelnöke

57. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49. és 50. fejezeteihez (aug. 28- szept. 3).

Az, hogy Izráel csak lassan és nehézkesen tartott igényt az Ígéret földjére, egy leckét tartogat számunkra a késlekedés emberi jellemvonásáról. Amikor mi átadjuk magunkat Istennek, Ő igényt tart a lényünk teljességére. Életünk minden területét – test, lélek és szellem – meg kell hódítsa Isten az ott élő Szent Lelke által. És ahogyan az Ígéret földjét fokozatosan, kitartó lépéssel kellett elfoglalni, úgy kell életünknek követnie a fokozatos átalakulást a Teremtő képmására.

Amikor Izráel megelégedett azzal, amit már elértek a földekre való letelepítés során, nem vigyáztak arra, hogy ne legyenek pogány befolyásnak kitéve, amely elfordítja szívüket Istentől. Így van ez a keresztény növekedéssel is. Amint berendezkedünk, megelégedve azzal, amit Isten elért nálunk, és visszautasítjuk vagy elhanyagoljuk, hogy továbbra is válaszoljunk Jézus Krisztus hívására, a régi szokások visszatérnek. Jézus azt kérte, hogy kövessük őt, és ehhez állandó cselekvésre van szükség. Jézus kivezet minket ebből a világból, az Ő jelenlétébe. Jézus valóban szeret minket, úgy, ahogy vagyunk, de sosem hagy minket úgy, ahogy talál minket.

A tizedfizetés egy Istentől jövő nevelőeszköz, amely arra irányul, hogy gyökerestül megsemmisítse az önző indítékokat, amelyek visszatartanak minket a kegyelemben való növekedésben. A tizedfizetés egy olyan gyakorlat, amely az Istenben való bizalomról szól, aki ellát minket minden szükségletünkkel az Ő bőséges áldásai által. Minden örömteli adakozás alkalmával a lelkünkben egyre nagyobb területet hagyunk Istennek a birtokbavételre. Ahogyan hűségesen megbízunk Istenben a mi eszközeinkkel, egy lelki gyakorlaton veszünk részt, amely a saját kiterjedtebb érettségünkre vezet, az Ő dicsőségére.

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 27 - SZOMBAT - Ezsdrás 10

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 48. fejezet 412. nap

A két és fél törzs tévedett, amikor magyarázat nélkül ilyen jelentőségű dolgot cselekedett. Mivel a küldöttek már elintézettnek látták, hogy testvéreik tévedtek, kemény szemrehányással illeték őket. Az Úr elleni lázadással vádolták őket és megparancsolták nekik, emlékezzenek arra, milyen ítélet látogatta meg Izraelt, amikor Bál-Peórhoz adták magukat. Fíneás az egész Izrael érdekében kijelentette Gád és Rúben gyermekeinek; ha nem hajlandók azon a földön áldozati oltár nélkül lakni, szívesen fogadják őket és osztják meg testvéreik birtokát és előjogait a túloldalon.

A vádlottak válaszukban megmagyarázták, oltárukat nem áldozásra szánták, hanem bizonyságául annak, hogy bár a folyó elválasztja őket egymástól, hitük mégis ugyanaz, mint testvéreiké Kánaánban. Attól tartottak, hogy gyermekeiket az elkövetkező években elzárhatnák a sátortól, mintha nem volna részük Izraelben. Akkor bizonyság lesz majd ez az oltár, amelyet a silói mintájára építettek, hogy az építők az élő Isten imádói. A követek nagy örömmel fogadták e magyarázatot és azonnal az őket küldőkhöz vitték a hírt. A háború gondolatával felhagytak, s a nép örült és dicsérte Istent.

Gád ás Rúben fiai most feliratot helyeztek oltárukra, amely rámutatott arra a célra, amiért azt emelték és azt mondták: "[...] Bizonyság ez közöttünk, hogy az Úr az Isten!" (Józs 22:34). Így igyekeztek elejét venni a jövőbeni félreértéseknek és megakadályozni azt, ami kísértést okozhatna.

Mily gyakran támadnak komoly nehézségek egyszerű félreértésből még azok között is, kiket a legnemesebb indítékok vezetnek; előzékenység és türelem gyakorlása nélkül komoly és végzetes következmények adódhatnak. A tíz törzs visszaemlékezett, hogy Ákán esetében Isten hogyan dorgálta meg az éberség hiányát a köztük levő bűn felfedésére. Most elhatározták a gyors és komoly cselekvést, de, hogy korábbi tévedésüket elkerüljék, most az ellenkező végletbe estek. Ahelyett, hogy előzékenyen érdeklődtek volna az indítékról, dorgálták és elítélték testvéreiket. Ha Gád és Rúben férfiai ugyanabban a szellemben válaszolnak, háború lett volna az eredmény! Míg egyrészt fontos a bűn kezelésében a szigorú és határozott fellépés, másrészt éppoly szükséges elkerülni az alaptalan vádaskodást és az elhamarkodott ítéletet.

Míg sokan nagyon érzékenyek a feddésre saját szokásaikat illetően, ugyanakkor túl szigorúan bánnak azokkal, akikről feltételezik, hogy vétkesek. Bírálattal és feddéssel még senkit sem térítettek el hibás felfogásától, de sokan vannak, akiket a meggyőzés helyett messze vittek a helyes úttól, és hozzájárultak szívük megkeményítéséhez. Barátságos lelkület és előzékeny, türelmes magatartás megmentheti a tévelygőt és elfedezheti a bűnök sokaságát.

A rubeniták és társaik által megnyilvánult bölcsesség méltó a követésre. Míg ők őszintén keresték az igaz vallás ügyének előmozdítását, addig rosszul ítélték meg és keményen feddték őket, de ők mégsem nehezteltek. Udvariasan és türelemmel hallgatták végig testvéreik vádjait, mielőtt megkísérelték védelmezni magukat, azután előadták indítékaikat és bebizonyították ártatlanságukat. Így barátságosan intéződött el a nehéz ügy, amely oly súlyos következményekkel fenyegetett.

Akinek igaza van, az nyugodt és megfontolt maradhat akkor is, amikor hamis vádakkal illetik. Isten mindent ismer, amit az ember félreért és tévesen magyaráz. Ügyünket nyugodtan kezébe tehetjük. Akik belé vetik bizalmukat, azok ügyét éppoly biztosan igazolja, mint ahogy felderítette Ákán bűnét. Azok, akiket Krisztus Lelke vezérel, azzal a szeretettel rendelkeznek, amely hosszútűrő és kegyes.

Az az Isten akarata, hogy népe között egység és testvéri szeretet legyen. Megfeszítése előtt Krisztus azért könyörgött, hogy tanítványai egyek legyenek, amint ő is egy az Atyával, és elhiggye világ: Isten küldte őt. Ez a rendkívül megindító és csodálatos imádság minden időkre érvényes, egészen napjainkig, mert szavai így hangzottak: "De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédökre hisznek majd énbennem" (Jn 17:20). Míg az igazság egyetlen alapelveit sem áldozzuk fel, állandóan törekedjünk arra, hogy elérjük az egység eme szintjét. Ez tanítványságunk bizonyítéka. Jézus mondta: "Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok" (Jn 13:35). Péter apostol inti a gyülekezetet: "Végezetre mindnyájan legyetek egyértelműek, rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek. Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért: sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek" (1Pt 3:8-9).

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 10

Van remény minden helyzetben! Isten kegyelme bőséges minden helyzetben, de csak akkor, ha népe is hajlandó visszafordulni Hozzá. És hogy ez megtörténhessen, Isten népének többet kell tennie mint csak imádkozni; értékelniük kell az Ő kegyelmét, és elhatározniuk magukat Isten akarata mellett.

Miközben Ezsdrás imádkozott, vallomást tett, sírt, és leborult Isten háza előtt, Sekhánia, Jéhiel fia, Elám leszármazottja, aki bűnbe esett, mert idegen feleségeket vett el, megbánta bűnét, és így szólt Ezsdráshoz: „Mi vétkeztünk a mi Istenünk ellen, hogy idegen feleségeket vettünk magunknak e föld népei közül: mindazáltal van reménysége Izráelnek, mind emellett is” (2. vers). Reformációra és a szövetség megújítására szólított a törvény szerint (3. vers) és ezt mondta: „reád néz e dolog, s mi veled leszünk: légy erős és láss hozzá” (4. vers).

A reformáció mindig az Isten akaratához való visszatérést jelenti, de ez nem egy egynapos munka. Isten népe részéről az a fontos, hogy eldöntse: minden nap feladja bűnös életmódját, tehát naponta feladja azt, ami nem Isten akarata. A lelki vezetők, és a nép beleegyezett, hogy így is tesznek, de mint minden reformáció esetében, itt sem akart mindenki Isten akaratához igazodni.

„Mennyei Atyánk, taníts minket annak tudatában élni, hogy Jézusban mindenkor van remény!”

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 26 - PÉNTEK - Ezsdrás 9

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. fejezet 411. nap

Isten régi népe számára kijelölt menedékvárosok a Krisztusban lévő menedék jelképei. Ugyanaz az irgalmas Megváltó, aki az ideiglenes menedékvárosokat elrendelte, saját vére kiontásával biztos menedéket szerzett az Isten törvényét megszegő számára, amelyben oltalmat kereshet a második halál elől. Semmi hatalom nem ragadhatja ki kezéből azt, aki hozzá járul bocsánatért. "Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak" (Róm 8:1). "[...] erős vigasztalásunk legyen [...], mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet" (Zsid 6:18). "Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk" (Róm 8:34).

Aki a menedékvárosba menekült, nem késlekedhetett, a családját, foglalkozását el kellett hagynia. Nem volt ideje búcsút venni szeretteitől. Élete forgott kockán, és hogy elérje a biztonság helyét, minden egyéb érdeket ez egyetlen célért kellett feláldoznia. A fáradságot elfelejtette, a nehézségekkel nem törődött. A menekülő egy pillanatra sem merte lépteit lassítani, amíg a város kapuin belül nem volt.

A bűnös ember ki van téve az örök halálnak, míg rejtekhelyet nem talál Krisztusban. Amint a késlekedés és gondatlanság elrabolhatta a menekülőtől az élet egyetlen lehetőségét, úgy a halogatás és a közömbösség a lélek vesztére lehet. Sátán, a nagy ellenség, Isten szent törvénye áthágóinak nyomában van, és az, aki a veszélyre érzéketlen és nem keres komolyan védelmet az Örök Menedékben, a vesztő prédájává lesz.

Az a fogoly, aki a menedékvárost elhagyta, a vérbosszuló kezébe esett. Így tanulta meg a nép, hogy ahhoz a módszerhez tartsa magát, amit a Végtelen Bölcsesség jelölt ki biztonsága érdekében. Éppen úgy nem elég, ha a bűnös hiszi bűnének bocsánatát Krisztusban; neki hit és engedelmesség által őbenne kell maradnia "Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat. Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket" (Zsid 10:26-27).

Izrael két törzse, Gád és Rúben, Manassé féltörzsével megkapta örökségét mielőtt a Jordánon átkeltek. Gileád és Básán kiterjedt fennsíkja és gazdag erdői tágas legelőt nyújtottak a pásztornép nyájainak és csordáinak, s ez oly vonzó volt, amilyet Kánaánban sem lehetett találni. Mivel a két és fél törzs ott kívánt letelepedni, kötelezték magukat, hogy a fegyveres emberek rájuk eső részét kiállítják, akik átkísérik atyjukfiait a Jordánon és harcaikban részt vesznek, míg ők is el nem foglalják örökségüket. Kötelezettségüknek híven eleget tettek. Mert amikor a tíz törzs átkelt a Jordánon, "Általmentek vala a Rúben fiai, a Gád fiai és Manassé félnemzetsége is felfegyverkezve [...] az Úr előtt a harcra, Jérikhónak sík mezejére" (Józs 4:12-13). Négy évig küzdöttek hősiesen testvéreik oldalán. Most eljött az ideje, amikor tulajdon földjükre mehettek. Amiképpen egyesültek testvéreikkel a harcban, úgy osztoztak a zsákmányban; és ők visszatértek "[...] nagy gazdagsággal [...] igen sok barommal, ezüsttel, arannyal, rézzel, vassal és igen sok ruhával" (Józs 22:18). A zsákmányt meg kellett osztaniuk azokkal, akik visszamaradtak a családdal és a nyájjal.

Távolabb kellett lakniuk az Úr szentélyétől. Józsué aggódó szívvel vette tudomásul távozásukat, mert tudta, hogy magányos és vándorló életük mily erős kísértésnek lesz kitéve, s hogy könnyen, megfertőzhetik őket szokásaikkal a határaiknál lakó pogányok.

Míg Józsué és más vezetők lelkét még mindig nyomasztotta a nyugtalanító sejtés, különös hírek érkeztek hozzájuk. A két és fél nemzetség a Jordán partján, Izraelnek a folyón való csodálatos átkelési helyéhez közel, a silói égőáldozati oltár mintájára nagy oltárt emelt. Isten törvénye halálbüntetés mellett megtiltotta a szentélyben folyó istentiszteleten kívül másféle istentisztelet bevezetését. Ha ez volt az oltárnak a célja, és megengedik, hogy az megmaradjon, az a népet az igaz hittől eltávolítaná.

A nép képviselői összegyűltek Silóban. Felháborodásuk és méltatlankodásuk hevében azonnal háborút javasoltak a törvényszegők ellen. A higgadtabbak tanácsára azonban úgy döntöttek, előbb követeket küldenek, hogy magától a két és fél törzstől magyarázatot kapjanak tettükre. Tíz fejedelmet (törzsenként egyet) választottak ki. Vezetőjük Fineás volt, aki buzgalmával a peóri ügyben kitüntette magát.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 9

Az Isten akaratához való hűség sokkal fontosabb, mint az áldozatok és templomok. Miközben az emberek összegyűltek, és az esti áldozatra már felkészültek, előtte egy reformációnak kellett bekövetkeznie, ami arra volt hivatott, hogy bizonyítsa Isten gyermekeinek elhatározását, hogy készek engedelmeskedni és hűségesen kitartani az Úr mellett.

Isten utasította népét, hogy ne adják a gyermekeiket más népből valókhoz, ne házasodjanak velük, viszont „Izráel népe és a papok és a Léviták nem különíték el magokat e tartományok népeitől, a miképpen pedig azoknak, a Kananeusoknak, Hitteusoknak, Perizeusoknak, Jebuzeusoknak, Ammonitáknak, Moábitáknak, Égyiptomiaknak és Emoreusoknak útálatos vétke szerint el kellett volna" (1. vers). Ráadásul, a fejedelmek és főemberek jártak elől a hűtlenségben, mert feleségül vették maguknak, és fiaiknak más népek leányait (2. vers).

A megújulás azt jelenti, hogy megváltoztatjuk, vagy kijavítjuk gondolati vagy magatartásbeli mintáinkat, és összhangba hozzuk azokat Isten akaratával. Ahhoz azonban, hogy reformáció kezdődjék, a lelki vezetőknek és az embereknek ima és böjt által meg kell alázniuk magukat.

Amikor Ezsdrás meghallotta, hogy mi történik, megszaggatta ruháit, böjtölni kezdett, és folyamatosan imádkozott az Úrhoz, megbocsátást és a szívek változtatását kérve Isten népe számára (5-6 vers). Hacsak nem látjuk meg, hogy a bűn mennyire rossz, és nem kérjük a megbocsátást és szívünk átalakulását, nem fogunk megújulást tapasztalni.

Szerető Istenünk, segíts megalázkodni, és keresni Téged teljes szívünkből, és segíts, hogy hűségesek lehessünk Hozzád mindenben!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 25 - CSÜTÖRTÖK - Ezsdrás 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. fejezet 410. nap

A frigyláda háromszáz évig maradt Silóban. Éli házának bűne miatt a filiszteusok kezébe került és Silót feldúlták. A láda többé nem került vissza ide a sátorba. A szent szolgálatot végül a jeruzsálemi templomba helyezték át és Siló elvesztette jelentőségét. Csak romok mutatják egykori helyét. Sok évszázad múlva sorsát felhasználták Jeruzsálem intésére. "[...] menjetek csak el az én helyemre, amely Silóban van" - mondta az Úr Jeremiás próféta által - "és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemmel, Izráelnek gonoszságáért! Azért úgy cselekszem e házzal, amely az én nevemről neveztetik, amelyben ti bizakodtok, és e hellyel, amelyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, amint Silóval cselekedtem" (Jer 712.14).

"Mikor pedig elvégezték [...] a földnek örökbevételét" (Józs 19:49) és minden törzs elnyerte a maga részét, Józsué is előadta igényét. Mint Káleb, ő is megkülönböztetett ígéretet nyert örökségét illetően. Mégsem kért magának tágas tartományt, hanem csak egyetlen várost. És az Úr rendeletére neki adták "[...] azt a várost, amelyet kért vala [...] és megépíté azt a várost, és abban lakozék (Józs 19:50). Józsué városának neve "Timnath-Szeráh" (a megmaradt rész) maradandó bizonysága volt a hódító nemes jellemének és önzetlen lelkületének. Ahelyett, hogy első lett volna a hódított zsákmány tulajdonba vételében, igényével mindaddig várt, míg népe legkisebbjét is kiszolgálták.

A lévitáknak kijelölt városok közül hatot, hármat-hármat a Jordán két partján, menedékvárosnak nyilvánítottak, ahol az embergyilkos védelmet kereshetett. E városok kijelölését Mózes rendelte el, hogy oda szaladjon a gyilkos, aki véletlenül ölt meg valakit. "És legyenek azok a ti városaitok menedékül [...] és ne haljon meg a gyilkos, míg ítéletre nem áll a gyülekezet elé" (4Móz 35:12). Ezt a kegyes intézkedést a személyes vérbosszú gyakorlása tette szükségessé, mely szerint a gyilkoson a meggyilkolt legközelebbi rokona vagy örököse bosszút állhat. Nyilvánvalóan szándékos bűnesetnél nem volt szükség bírói kihallgatásra. A vérbosszuló bárhova követhette a gyilkost és megölhette ott, ahol éppen megtalálta. Az Úr nem látta jónak, hogy e szokást abban az időben eltörölje, de gondoskodott azok biztonságáról, akik akaratlanul oltották ki valakinek az életét.

A menedékvárosok úgy voltak elosztva, hogy félnapi utazással az ország minden részéből elérhették. Az odavezető utakat állandóan karban kellett tartani, hogy a menekülő egy pillanatra se legyen akadályoztatva. Végig az úton jelzőtáblákat kellett felállítani, amelyekre világos és szembetűnő betűkkel írták fel e szót: "Menedék". E rendelkezést bárki, zsidó, idegen és jövevény igénybe vehette. De amíg az ártatlanokat nem volt szabad elhamarkodottan megölni, ugyanakkor a bűnös sem kerülhette el a büntetést. A menekülő ügyét az illetékes hatóságoknak gondosan ki kellett vizsgálni és csak ha ártatlannak bizonyult a szándékos gyilkosságban, lehetett őt a menedékvárosban megvédeni. A bűnöst ki kellett szolgáltatni a vérbosszulónak. Akik jogosultak voltak a védelemre, csak azzal a feltétellel nyerhették el azt, ha a kijelölt menedék határain belül maradtak. Ha valaki elbarangolt a kijelölt határon túlra és a vérbosszuló rátalált, életével kellett fizetnie azért, hogy az Úr gondviselését figyelmen kívül hagyta. A főpap halála után azonban mindenki, aki védelmet keresett a menedékvárosokban, szabadon visszatérhetett birtokára.

A gyilkossági tárgyaláson a vádlottat nem lehetett egyetlen tanú vallomása alapján elítélni, még akkor sem, ha a körülmények erősen ellene szóltak. Az Úr utasítása így szólt: "Ha valaki megöl valakit, tanuk szavára gyilkolják meg a gyilkost; de egy tanú nem lehet elég tanú senki ellen, hogy meghaljon" (4Móz 35:30). Krisztus volt az, aki ezeket a rendelkezéseket Izrael számára Mózesnek adta, amikor pedig a földön járt, tanítványait tanította, hogyan bánjanak a tévelygővel. A Nagy Tanító megismételte a tanítást, hogy egy ember tanúskodására nem lehet felmenteni vagy elítélni valakit. Egy ember meglátása vagy véleménye nem dönthet el vitatott kérdéseket. Ezekben a dolgokban kettőnek vagy még többnek kell társulnia és együtt kell viseljék a felelősséget, hogy "[...] két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó" (Mt 18:16).

Ha pedig valakit bűnösnek találtak, nem menekülhetett meg sem engesztelés, sem váltságdíj ellenében. "Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki" (1Móz 9:6). "Az olyan gyilkos életéért pedig ne vegyetek el váltságot, aki halálra való gonosz, hanem halállal lakoljon" (4Móz 35:31). "[...] oltáromtól is elvidd azt a halálra" szólt az Úr parancsa (2Móz 21:14). "[...] a földnek nem szerezhető engesztelés a vér miatt, amely kiontatott azon, csak annak vére által, aki kiontotta azt" (4Móz 35:33). A nemzet biztonsága és tisztasága megkívánta, hogy a gyilkosság bűnét szigorúan megbüntessék. Az emberi életet, amelyet egyedül Isten adhat, szentül meg kell őrizni.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 8

Van úgy, miközben Istennel járunk, hogy valamit állítunk, hirdetünk, de mégis másként cselekszünk. Azt állítjuk, hogy Isten hatalma végtelen, mégis emberi védelmi eszközökkel és módszerekkel vesszük magunkat körül.

Ezsdrás jó példával szolgál arra, hogy hogyan cselekedhetünk következetesen a hitünk szerint. Ahelyett, hogy a királytól kért volna katonai kíséretet önmaga és a nép számára, ami arra utalt volna, hogy nem igazán bízik Isten oltalmában, Ezsdrás Istentől kért védelmet. Böjtöt hirdetett ezekkel a szavakkal: „Azért böjtölünk, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és biztonságos utazást kérjünk tőle mind a magunk, mind gyermekeink és minden tulajdonunk számára” (21. vers – magyar Easy-to-Read [könnyen olvasható] fordítás). Ezsdrás hitte, hogy „Istenünk keze nyugszik azokon, akik őt keresik, hogy megvédje őket – de haragja és hatalma zúdul azokra, akik őt elhagyják” (22. vers – magyar Easy-to-Read fordítás). És Isten válaszolt is imáikra.

Amikor az Úr felelősséggel ruház fel bennünket, hűségesen kell elvégeznünk a ránk bízott szolgálatot, tudva azt, hogy Istennek tartozunk elszámolással. Amikor Ezsdrás útra bocsátotta azokat a férfiakat, akiket az önkéntesen felajánlott javak hordozására választottak ki, emlékeztette őket, hogy az Úr szolgálatára különítették el őket, és hogy az adomány szent. Átvették a lemért és leltárba vett kincseket, és megbízatásuk szerint hűségesen őrködtek felette.

Izrael Szentje, rendelj olyan férfiakat és nőket, akikben megbízhatunk, és taníts minket Tebenned bízni!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James

PARL társigazgató

 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba