Higgyetek az Ő prófétáinak: március 2018

2018. március 31., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 31 - SZOMBAT - Lukács 21

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 20. fejezet 991. nap

Ugyanabban az órában a haldokló gyermek mellett állók a kapernaumi otthonban hirtelen és rejtélyes változást észleltek. A halál árnyéka eltűnt a szenvedő arcáról. A lázrózsák helyét a visszatérő egészség pírja foglalta el. A fénytelen szemekben az értelem csillogása jelent meg, visszatért az erő a gyönge, lefogyott tagokba. A betegségnek semmilyen jele sem maradt a gyermeken. Égő teste nyugodttá vált, és mély álomba merült. A nap legmelegebb időszakában hagyta el a láz. A család tagjai elcsodálkoztak, és szívük megtelt örömmel.

Kána nem volt messze Kapernaumtól, a királyi ember hazaérhetett volna a Jézussal történt beszélgetés estéjén, de nem sietett. Csak másnap reggel ért Kapernaumba. Micsoda hazaérkezés volt! Amikor elindult, hogy megkeresse Jézust, szíve bánattól volt terhes. A nap kegyetlenül tűzött, a madarak éneke csúfolódásnak tűnt. Hogy megváltoztak most érzései! Az egész természet más ruhába öltözött, s ő más szemekkel nézte. Amint utazik a kora reggeli csendben, úgy tűnik, az egész természet Istent dicséri vele együtt. Még el sem érte lakóhelyét, szolgák sietnek elébe, hogy eloszlassák kétségeit, melyek bizonyára gyötrik. Nem lepődik meg a hír hallatán, érdeklődése középpontjában - amit a szolgák nem értenek - az az óra áll, amelyben a gyermek jobban lett. Így felelnek: "Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz" (Jn 4: 52). Ugyanaz a perc volt, amelyben az apa hittel ragadta meg az ígéretet: "A te fiad él" (Jn 4:53). Ekkor érintette az isteni szeretet a haldokló gyermeket.

Az apa siet, hogy fiát üdvözölje. Úgy vonja keblére, mint aki a halálból menekült meg, újra és újra hálát mond Istennek ezért a csodálatos gyógyulásért.

A királyi ember vágyott rá, hogy többet tudjon Krisztusról. Amikor később meghallgatta tanítását, ő és egész házanépe tanítványaivá lettek. Szenvedésüket megszentelte az egész család megtérése. A csoda híre elterjedt, és Kapernaumban, ahol Krisztus oly hatalmasan munkálkodott, út nyílt személyes szolgálata számára. Ő, aki Kapernaumban megáldotta a királyi embert, éppúgy minket is meg akar áldani. A bánatos apához hasonlóan azonban mi is gyakran földi javakra vágyakozva keressük Jézust, s csak akkor vagyunk hajlandóak bízni szeretetében, ha kérésünket teljesíti. A Megváltó nagyobb áldásban szeretne részesíteni, mint kérhetnénk; késlekedik kérésünkre válaszolni, hogy megmutassa szívünk gonoszságát, és nagy szükségünket kegyelmére. Arra vágyik, hogy lemondjunk az önzésről, mert így Hozzá juthatunk. Valljuk meg tehetetlenségünket és nagy szükségünket, és bízzuk magunkat teljesen az Ő szeretetére.

A királyi ember látni akarta imájának beteljesülését mielőtt hisz, de el kellett fogadnia Jézus szavát, hogy kérését meghallgatta és az áldásban részesítette. Ezt a leckét nekünk is meg kell tanulnunk. Bíznunk kell ígéreteiben. Ha hittel megyünk Hozzá, Isten minden kérést szívébe zár. Amikor áldását kérjük, higgyük, hogy megkapjuk, és köszönjük meg, hogy megkaptuk. Azután végezzük a dolgunkat és legyünk biztosak abban, hogy az áldás akkor teljesül, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Ha ezt megtanultuk és tesszük is, tudni fogjuk, hogy imáink meghallgatásra találnak. Isten cselekedni fog érettünk "véghetetlen bőséggel ", "az Ő dicsősége gazdagságáért", és "az Ő hatalma erejének ama munkája szerint" (Ef 3:20, 16; 1:19).

Mai Bibliai szakasz: Lukács 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs+21&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=luk+21&version=NT-HU

Jézus szeret bennünket. Annyira szeret, hogy megmondja nekünk az igazat, de nem nyilatkoztat ki többet, mint amennyit el tudunk viselni, és amit elmond, azt kegyelmével elegyíti (Jn 16:12). Lukács 21-ben Jézus három féle nyomorúságos időt dolgoz össze: Jeruzsálem pusztulását, a sötét középkort és a második advent előtti megpróbáltatást. A lista hosszú és aggasztó.

Az eljövendő megpróbáltatással kapcsolatban Ellen White ezt írja: „Sokszor a várható bajt nagyobbnak látjuk, mint amilyen a valóságban. De nem így van ez az előttünk álló veszéllyel. A legéletszerűbb ábrázolás sem tükrözi vissza, hogy milyen súlyos lesz a megpróbáltatás” (A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 554. oldal).

De Jézus nem hagy bennünket remegő szívvel előretekinteni azokra a borzalmakra, amelyek nemsokára körülvesznek bennünket. Nem! Jézus komolyan dolgozik azon, hogy tekintetünket a földi próbákról az Ő szerető arcára irányítsa. Egyszerűen ezt mondja: „emeljétek fel a ti fejeteket” (28. vers). „Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más!” (Ésa 45:22). Jézus áttör minden kulturális határt, és minden szív szükségletét kielégíti.

Megváltónk tudja, hogy „mindeddig nélkülözött tapasztalatokra van szükségünk, amelyek megszerzésére sokan túlságosan lusták" (A nagy küzdelem, 554. oldal). Együttérzéssel mondja el nekünk, hogy mit tegyünk a megpróbáltatás órájában. Elmondja, hogy nem lesz soha olyan idő, amikor biztonságos lenne dobzódásban vagy részegségben élni, vagy amikor az élet gondjai teljesen le kellene, hogy kössék a figyelmünket.

Jézus ezt mondja: „Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” (36. vers).

„Drága Urunk, segíts tekintetünket imában és éberségben rád irányítani. Add nekünk erődet és kegyelmedet, hogy megállhassunk előtted, amikor eljössz, és ez legyen meg minél hamarabb! Ámen.”

Lynn Carpenter

138. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE 19-20. fejezetEIhez (március 25 –31.).

János 4:42 így szól: „És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a Krisztus.”

A saját tapasztalatuk volt az, ami a változást hozta a szamaritánusok számára. Volt már valaha tapasztalatod a Megváltóval? Olyan erős tapasztalat, amely meggyőzött a szeretetéről és a hatalmáról? Talán már ellustultunk, megelégedve az évekkel ezelőtti keresztelkedés élményével. Vagy talán azt gondoljuk, hogy az élő vízből egyetlen korty is elegendő egy életre. Azonban nem így van!

Amikor Krisztus azt mondta, hogy többé meg nem szomjazunk, azt értette ezen, hogy ha valaha megízleljük őt, elveszítjük a sóvárgást, ízérzékelést minden másra. A világunk élvezetei iránt való szomjúságot felváltja az a szomjúság, hogy egyre több élő vizet fogyasszunk, ami ingyen van, és bőségesen rendelkezésre áll. Naponta kell igyuk azt a vizet, megízleljük és tapasztaljuk saját magunk számára.

Máté 7:21-ben az áll, hogy nem elég Jézust „Uramnak” szólítani; nem elég kereszténynek vallani magunkat. Amikor Jézus kijelenti, hogy „Sohasem ismertelek titeket”, nem csak értelmi ismerést ért alatta. A Biblia az „ismerni” szót rendkívül bensőséges értelemben használja. Jézus úgy érti, hogy sohasem volt kapcsolatban velük.

Te és én tapasztaltuk-e már Őt? Vagy az ismeretünk róla csak értelmi és nem tapasztalati? Olyanok vagyunk-e, mint az asszony a kútnál, aki, amikor először találkozott Jézussal, közel volt hozzá bizonyos értelemben, és távol tőle más értelemben?

Joshua Cinsnangmang, Mianmar

(a Kelet-ázsiai Oktatási Intézet hallgatója)

Fordította Gősi Csaba

2018. március 30., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 30 - PÉNTEK - Lukács 20

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 20. fejezet 991. nap

20. "Ha csodákat és jeleket nem láttok"

A húsvéti ünnepekről visszatérő galileaiak hazavitték a híreket Jézus csodálatos tetteiről. A jeruzsálemi méltóságok elítélték Jézus cselekedeteit, és ez megnyitotta számára az utat Galileába. A nép közül sokan fájlalták a templomi túlkapásokat, a papok telhetetlenségét és gőgjét. Remélték, hogy ez a Férfiú, aki elől a vének menekülni kénytelenek, a várva várt Szabadító. A mostani hírek - úgy tűnt - megerősítik legragyogóbb várakozásaikat. A beszámolók szerint a próféta Messiásnak jelentette ki magát.

A názáretiek azonban nem hittek benne. Ezért Jézus Kánába menet nem tért be Názáretbe. A Megváltó kijelentette tanítványainak, hogy egy prófétának sincs becsülete a saját hazájában. Az emberek aszerint értékelik a jellemet, amit maguk képesek észlelni. A szűklátókörűek, világias lelkületűek szerény születési körülményei, egyszerű öltözete és mindennapi munkája alapján ítélték meg Krisztust. Nem tudták érzékelni a bűn foltjától mentes lelkének tisztaságát.

Krisztus kánai visszatérésének híre hamar elterjedt Galileában, és reményt hozott a szenvedőknek, nyomorultaknak. Kapernaumban a hírek megragadták egy zsidó nemesember figyelmét, aki tiszt volt a király szolgálatában. A tiszt fia gyógyíthatatlannak látszó betegségben szenvedett. Az orvosok lemondtak róla, de amikor az apa hallott Jézusról, elhatározta, hogy felkeresi és segítségül hívja. A gyermek igen rossz állapotba került, s félő volt, hogy mire az apa visszatér, már nem találja életben. A nemesember mégis úgy érezte, hogy személyesen kell előterjesztenie az ügyet. Remélte, hogy az apa imája felkeltheti a Nagy Orvos együttérzését.

Kánába érve Jézust sokaság közepette találta. Elszorult szívvel igyekezett a Megváltó közelébe jutni. Hite megingott, amikor csupán egy egyszerűen öltözött, poros, utazástól megviselt férfit pillantott meg. Kétség fogta el: vajon ez az ember megteheti, amire kérni akarja? Mégis elbeszélgetett Jézussal, elmondta, miért jött, és kérte a Megváltót, kísérje el otthonába. Jézus azonban már tudott bánatáról. Mielőtt még a tiszt elindult otthonról, Jézus már látta gyötrelmét.

Jézus azt is tudta, hogy az apa bizonyos feltételekhez kötötte a benne bízó hitét. Csak akkor fogadja el Jézust Megváltónak, ha kérését teljesíti. Mialatt a tiszt a bizonytalanság kínjai közt várakozott, Jézus így szólt: "Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek" (Jn 4:48).

Az összes bizonyíték amellett szólt, hogy Jézus a Krisztus, a kérelmező mégis elhatározta, hogy hitét saját kérésének teljesítéséhez köti. A Megváltó szembeállította ezt a feltételes hitet a samaritánusok nyílt hitével, akik nem kértek csodát vagy jelet. Szava, istenségének örökké jelenvaló bizonysága olyan meggyőző erő volt, amely szívüket érintette. Krisztus fájlalta, hogy saját népe, amelyre a Szent Kinyilatkoztatásokat bízta, nem hallja Isten szavát, aki Fia által szól hozzájuk.

Ennek a nemesembernek mégis volt valamennyi hite, mert olyasvalamit kért, ami számára minden áldás közül a legértékesebb volt. Jézus még nagyobb ajándékot akart neki nyújtani. Nemcsak a gyermeket akarta meggyógyítani, hanem az üdvösség áldásában óhajtotta részesíteni a tisztet és házanépét. Világosságot szándékozott gyújtani Kapernaumban, amely hamarosan munkaterülete lesz. De a nemesembernek előbb fel kell ismernie szükségletét, mielőtt Krisztus kegyelmére vágyakozhatna. Ez az udvari tiszt sokakat jelképezett népéből. Jézus iránt önző okokból érdeklődtek. Remélték, hogy valami különös hasznuk származhat ereje által, s hitük ezen időleges javak megszerzésére irányult; viszont mit sem tudtak lelki betegségükről, nem látták, hogy isteni kegyelemre van szükségük. Mint a villámlás, úgy mutatták meg a Megváltó szavai a nemesember igazi lelkületét. A tiszt megértette, hogy önző indítékból kereste Jézust. Ingadozó hite a maga valóságában lett világossá számára. Mélyen megrázta, hogy kétkedése fia életébe kerülhet. Tudta, hogy Ő van jelen, aki olvas a gondolatokban, Akinek minden lehetséges. Fájdalommal, könyörögve így kiáltott: "Uram, jöjj, mielőtt a gyermekem meghal" (Jn 4:49). Hite megragadta Krisztust, mint Jákób, aki az angyallal viaskodva így kiáltott: "Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet" (lMóz 32:26).

Jákóbhoz hasonlóan ő is győzött. A Megváltó nem zárkózhat el a Hozzá ragaszkodó lélektől, segítenie kell rajta nagy szükségében. "Menj el, - mondta neki - a te fiad él" (Jn 4:50). A nemesember olyan békével és örömmel távozott a Megváltó jelenlétéből, amelyet azelőtt nem ismert. Nemcsak abban hitt, hogy fia meggyógyul, hanem mélységesen bízott Krisztusban, Megmentőjében is.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 20

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs+20&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=luk+20&version=NT-HU

Ebben a fejezetben tanult emberek jönnek Jézushoz (1, 27. vers). Figyelik Őt, kérdéseket tesznek fel neki, és hallgatják beszédét (20-22; 27-33. vers). Azért jöttek, hogy tőrbe ejtsék Őt kérdéseikkel a nagy tömeg előtt. És nem is szégyellték magukat ezért.

A nap végén mi lett az eredmény? Áldásban részesültek? Felengedett-e a szívük, és változáson ment-e keresztül a Megváltó páratlan szeretete, valamint bölcs és helyénvaló válaszai következtében? Nem! Jézus azt mondta, hogy a önmaguk megjátszása miatt: „súlyosabb ítélet alá esnek” (47. vers).

Miért? Rossz volt a motivációjuk. Azért jöttek, hogy kritizálják Jézust, hogy hibát találjanak benne és elítéljék Őt. A halálát akarták. Jelenlétében nem folytathatták jelenlegi életmódjukat, ezért Jézusnak menni kell.

És mi a helyzet a te életmódoddal? Folytathatod Jézus jelenlétében? Mi az indítékod, amikor ma hozzá jössz az Ő Igéjét olvasni és kérdéseket feltenni neki? Mi akarjuk Jézust kijavítani és megváltoztatni? Vagy alázatosan meg akarunk változni és ezért felkiáltunk: „Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!” (18:13).

Isten az alázatos szívet újítja meg, és a megtört lelket áldja meg, alakítja át (lásd Ézs 57:15).

Legyen ma ez a tapasztalatunk!

Lynn Carpenter

138. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE 19-20. fejezetEIhez (március 25 –31.).

Joshua Cinsnangmang, Mianmar

(a Kelet-ázsiai Oktatási Intézet hallgatója)

Fordította Gősi Csaba

2018. március 29., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 29 - CSÜTÖRTÖK - Lukács 19

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 19. fejezet 990. nap

Jézus kezdte lerombolni a zsidók és a pogányok közötti válaszfalat, s az üdvösséget hirdetni az egész világnak. Noha zsidó volt, mégis szabadon elvegyült a samaritánusok között, mit sem törődött népe farizeusi szokásaival. Az előítéletekkel szemben elfogadta e megvetett emberek vendégszeretetét. Házaikban aludt, asztaluknál velük együtt evett, elfogyasztotta az ő kezük által készített és felszolgált ételt, utcáikon tanított, a legmesszebbmenőkig nyájas, udvarias volt velük.

A jeruzsálemi templomban alacsony fal választotta el a külső udvart a szent épület egyéb részeitől. Ezen a falon feliratok hirdették különböző nyelveken, hogy zsidókon kívül senki más nem lépheti át ezt a határt. Ha pogány merészelt volna belépni a belső udvarba, megszentségtelenítette volna a templomot, és életével fizet érte. Jézus viszont - a templomnak és szolgálatainak szerzője - az emberi együttérzés kötelékeivel vonta magához a pogányokat, isteni kegyelme pedig a zsidók által elutasított üdvösséget hozta nekik.

Jézus samáriai tartózkodását áldásnak szánta tanítványai számára, akik még mindig a zsidó vakhit befolyása alatt álltak. Úgy érezték, hogy a nemzetük iránti hűség kötelezi őket ellenségeskedés táplálására a samaritánusok irányában. Csodálkoztak Jézus magatartásán. Nem tudták nem követni példáját, és bár a Samáriában töltött két nap során a Jézus iránti hűségük féken tartotta előítéleteiket, szívük azonban hajthatatlan maradt. Időbe telt, amíg megtanulták, hogy megvetésük és gyűlöletük helyét irgalmasságnak és együttérzésnek kell elfoglalnia. Az Úr mennybemenetele után viszont tanításai új jelentést nyertek a tanítványok számára. A Szentlélek kitöltetése után visszaemlékeztek a Megváltó tekintetére, szavaira, tiszteletteljes, nyájas viselkedésére ezekkel a megvetett idegenekkel szemben. Amikor Péter Samáriába ment prédikálni, ugyanezzel a lelkülettel munkálkodott. Amikor Jánost Efézusba és Szmirnába hívták, visszaemlékezett a sékhemi tapasztalatra, és szíve hálával telt el az isteni Tanító iránt, aki előre látta a rájuk váró nehézségeket, és saját példájával nyújtott segítséget.

Az Üdvözítő ma is ugyanazt a munkát végzi, mint Samáriában, amikor az élet vizét nyújtotta az asszonynak. Akik az Ő követőinek nevezik magukat, lehet, hogy lenézik, elutasítják a kivetetteket, viszont Jézus szeretetét sem születési, sem nemzetiségi körülmények, sem semmilyen életviszonyok nem fordíthatják el az ember fiaitól. Ő így szól minden lélekhez, bármily bűnös is: Ha kérted volna tőlem, élő vizet adtam volna néked.

Az evangéliumi hívást nem szabad leszűkíteni, néhány kiváltságosnak átadni, akikről úgy hisszük, bennünket tisztelnek meg, ha elfogadják. Az üzenetet mindenkinek át kell adni. Valahol csak szívek nyílnak meg, hogy elfogadják az igazságot, Krisztus készen áll a tanításukra. Kinyilatkoztatja nekik az Atyát, aki a szíveket vizsgálja, és elmondja, hogy milyen a Hozzá méltó imádás. Az ilyeneknek nem beszél példázatokban. Nekik, mint az asszonynak a kútnál, ezt mondja: "Én vagyok az, aki veled beszélek" (Jn 4:26).

Amikor Jézus leült pihenni Jákób kútjánál, Judeából jött, ahol szolgálata kevés gyümölcsöt termett. Elutasították a papok, az írástudók, még a magát tanítványainak valló nép sem ismerte fel isteni jellemét. Erőtlenül, kimerülten sem tagadta meg a beszélgetés lehetőségét egy asszonytól, bár az idegen volt, elszakadt Izraeltől, és nyílt bűnben élt.

Az Üdvözítő nem várta, hogy sokaság seregeljen össze. Tanítását gyakran csak egy pár köréje gyűlő embernek kezdte mondani, de az arra járók sorban megálltak, hogy hallgassák Őt, amíg egész tömeg hallgatta csodálattal és tisztelettel Isten szavait a mennyből küldött Tanítótól. A Krisztusért munkálkodó ne érezze, hogy néhány hallgatónak nem tud ugyanolyan odaadóan beszélni, mint nagyobb csoportnak. Lehet, hogy csak egyvalaki hallja az üzenetet, de ki mondhatja meg, hogy hatása milyen messze fog elérni? Még a tanítványok szemében sem tűnt indokoltnak, hogy a Megváltó egy samáriai asszonyra vesztegesse az idejét. Jézus azonban komolyabban és magasabb szinten beszélgetett vele, mint királyokkal, tanácsosokkal vagy főpapokkal. A tanításokat, melyeket átadott ennek az asszonynak, a föld legvégső határáig vitték tovább.

Mihelyt megtalálta a Megváltót, a samáriai asszony másokat is elhozott hozzá. Jobb misszionáriusnak bizonyult, mint Jézus tanítványai. Ők ugyanis egyáltalán nem látták ígéretes munkaterületnek Samáriát. Gondolataik a nagy munka felé irányultak, amelyet a jövőben kell elvégezniük. Nem látták, hogy éppen körülöttük van az aratnivaló, amit be kell gyűjteni. A lenézett asszony viszont egy egész várost hozott el, hogy hallhassák a Megváltót. Azonnal elvitte a világosságot embertársainak.

Ez az asszony a Krisztusban való gyakorlati hit munkálkodását jeleníti meg. Minden igaz tanítvány misszionáriusként születik Isten országába. Aki az élet vizéből iszik, az élet kútfejévé válik. Krisztus kegyelme olyan a léleknek, mint a forrás a pusztának: azért buzog, hogy mindenkit felüdítsen, és vágyat ébresszen az elveszendőben az élet vize után.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 19

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs+19&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=luk+19&version=NT-HU

Zákeus alacsony ember volt. Nem csupán fizikailag volt alacsony, hanem erkölcsileg is; megrövidítetett másokat azzal, hogy túl sok adót hajtott be. Jerikó városának fő vámszedőjeként, vámot szedett mindenkitől, aki átkelt a Jordán folyón. Miközben nem volt híjával a pénznek, híjával volt a becsületességnek. Zsidó honfitársai a nevét is gyűlölték, mert a Zákeus név azt jelentette, hogy „tiszta”. Micsoda ellentmondás, hogy valakit, akinek a vagyona becstelenségből származik, „tisztának” nevezzenek!

Zákeus azonban nem volt teljesen híjával a tisztaságnak. Hallott Jézusról, a rabbiról, aki tulajdonképpen szerette a vámszedőket. Amikor tudomást szerzett arról, hogy Jézus Jerikóba jön, Zákeus eldöntötte, hogy látni fogja őt, de túl alacsony volt ahhoz, hogy az emberek fölött ellásson. „Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie” (4. vers).

Nemsokára Jézus elhaladt a fa alatt és feltekintett. Visszafojtott nevetés hullámzott át a tömegen, amint rájöttek, hogy Jézus kit lát ülni a fán, de Zákeus csak Jézus szavait hallotta: „Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: »Bűnös embernél szállt meg«” (5-7. vers). Nem kétség, hogy Zákeus a tömegből sok embert becsapott és megrövidített, hiszen elvette keményen szerzett pénzüket. Tolvajnak tartották őt.

Mielőtt túlságosan elítélnénk a tömeget, gondoljunk arra, milyen morgolódás támad a gyülekezetben, amikor bizonyos bűnösök belépnek! A nép azonban elhallgatott, amikor Zákeus felállt és meglepő fogadalmat tett: Négyszeresen kárpótolja azt, akit becstelenül megrövidített, és vagyonának a felét a szegényeknek adja. Ki vonhatná kétségbe egy ilyen megtérés őszinteségét?

Amikor Jézushoz jössz, talán neked is helyre kell hoznod dolgokat. Ne foglalkozz azzal, amit a tömeg mond vagy gondol. Jézus jóváhagyása számít egyedül. A hírneved vagy a vagyonod mérete meg fog változni, de Isten ki tudja nyitni a menny csatornáit, és nagyobb lelki gazdagságot adhat, mint amennyit elképzelhetsz. És mit kapott Zákeus Jézustól? Ezt a biztosítékot: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia” (9. vers).

Az üdvösség nem csupán a mennyei feljegyzésekben történő változás. Az üdvösség Jézus személyében érkezik el hozzánk. Ő meghívatja magát otthonunkba, hogy velünk étkezzen és velünk lakjon. Azt akarja tenni velünk, amiről kijelentette, hogy az Ő küldetése: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (10. vers). Zákeushoz hasonlóan fogadjuk mi is örömmel, és engedjük át neki az uralmat életünk és mindenünk fölött, amivel rendelkezünk!

Douglas Jacobs, D. Min.

138. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE 19-20. fejezetEIhez (március 25 –31.).

Joshua Cinsnangmang, Mianmar

(a Kelet-ázsiai Oktatási Intézet hallgatója)

Fordította Gősi Csaba

2018. március 28., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 28 - SZERDA - Lukács 18

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 19. fejezet 989. nap

Az asszonyt örömmel töltötték el Krisztus szavai. A csodálatos kinyilatkoztatás szinte ellenállhatatlan erejű volt. Otthagyta a vizeskorsót, és visszatért a városba, hogy elvigye az üzenetet másoknak. Jézus tudta, miért ment el. Otthagyta a korsót - ez félreérthetetlenül az Ő szavainak hatásáról tanúskodott. A nő lelkének legőszintébb vágya volt, hogy élő vizet kapjon; elfelejtette, hogy miért ment a kúthoz, elfelejtette a Megváltó szomjúságát, amit oltani akart. Örömtől túlcsorduló szívvel sietett útjára, hogy másokkal is megossza a kapott drága világosságot.

"Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, amit cselekedtem - mondta a város lakóinak; Nem ez-é a Jézus?" (Jn 4:29). Szavai az emberek szívét érintették. Új volt az arckifejezése, egész megjelenése. Az emberek érdeklődtek Jézus iránt. "Kimenének [...] a városból, és hozzá menének" (Jn 4:30).

Amint Jézus ült a kútnál, az előtte elterülő gabonaföldekre tekintett - kellemes zöldjüket bearanyozta a napfény. Tanítványai figyelmét erre a képre terelte, a mezőt jelképnek használta: "Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljön az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra" (Jn 4: 35). Beszéd közben látta a kút felé közeledő csoportokat. Négy hónap volt még a gabona aratásáig, de a termés már beérett.

Így szólt: "Aki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen. Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vető, más az arató" (Jn 4:36). Itt Krisztus arra a szent szolgálatra mutat, amellyel Istennek tartoznak azok, akik befogadják az evangéliumot. Ők Isten élő eszközei. Ő személyes szolgálatot vár el tőlük. Akár vetünk, akár aratunk, Istenért munkálkodunk. Az egyik szórja a magot, a másik begyűjti a termést, és mindegyikük - a vető és az arató is - jutalmat kap. Együtt örvendeznek munkájuk jutalmának.

Jézus így szólt a tanítványokhoz: "Én annak az aratására küldtelek titeket, amit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok" (Jn 4:38). Az Üdvözítő itt a pünkösdi nagy betakarításra tekintett előre. A tanítványoknak nem volt szabad ezt saját erőfeszítéseik eredményeként elkönyvelni. Ők mások munkájába álltak be. Krisztus Ádám bukása óta választott szolgáira bízta az ige magvát, hogy elvessék az emberi szívekbe. Egy láthatatlan hatóerő, egy mindenható hatalom csendben, de eredménnyel munkálkodott az aratás előkészítésén. Isten kegyelmének harmatját, esőjét, napsugarait küldte az igazság magvának zsendítésére. Krisztus kész volt tulajdon vérével öntözni a magot. A tanítványoknak abban a kiváltságban volt részük, hogy Istennel munkálkodhattak. Krisztus és a hajdani idők szent embereinek munkatársai voltak. Amikor pünkösdkor kitöltetett a Szentlélek, egyetlen napon ezrek tértek meg. Ez volt Krisztus vetésének eredménye, munkájának gyümölcse.

Az asszonyhoz szóló szavak a kútnál a jó mag vetését jelentették, és milyen gyorsan bekövetkezett az aratás! A samaritánusok eljöttek, meghallgatták Jézust, és hittek benne. Köré tömörültek a kútnál, elhalmozták kérdésekkel, szomjasan fogadták magyarázatait sok olyan dologról, ami addig nem volt világos előttük. Amint hallgatták Őt, a zavar oszladozni kezdett bennük. Olyanok voltak, mint a nagy sötétségben ülő nép, amelyre hirtelen felragyog a fénysugár, míg teljes dél lesz. Ez a rövid beszélgetés azonban nem elégítette ki őket. Többet akartak hallani, vágytak rá, hogy barátaik is hallhassák ezt a csodálatos tanítót. Meghívták Őt városukba, kérték, maradjon velük. Jézus két napot időzött Samáriában, és sokan hittek Benne.

A farizeusok lenézték Jézus egyszerűségét. Nem akarták tudomásul venni csodáit, jelet követeltek Tőle, hogy Ő Isten Fia. A samaritánusok viszont nem kértek jelet, Jézus nem tett csodát közöttük, kivéve, hogy feltárta az asszonynak élete titkait a kútnál. Mégis sokan befogadták Őt. Frissen ébredt örömükben így szóltak az asszonyhoz: "Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a Krisztus" (Jn 4:42).

A samaritánusok hitték, hogy az eljövendő Messiás nemcsak a zsidók, hanem a világ Üdvözítője is. A Szentlélek Mózes által jövendölt Róla, mint Istentől küldött prófétáról. Jákób által kijelentette, hogy hozzá gyűlnek a népek, Ábrahámon keresztül pedig, hogy benne áldatnak meg a földnek minden nemzetségei. Ezekre a szövegekre alapozta Samária népe a Messiásba vetett hitét. Az, hogy a zsidók félremagyarázták a későbbi prófétákat, és Krisztus második eljövetelének dicsőségét az első adventhez kötötték, a samaritánusokat a szent iratok elutasítására késztette, Mózes könyveinek kivételével. Viszont amint a Megváltó elsöpörte mindezeket a hamis értelmezéseket, sokan elfogadták a későbbi próféciákat, és magának Krisztusnak az Isten országára vonatkozó szavait.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 18

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs+18&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=luk+18&version=NT-HU

Feltetted-e már valaha magadnak a kérdést: „Miért kell folyamatosan könyörögnöm Istenhez azért, hogy imáimat meghallgassa?” Jákobhoz hasonlóan, aki az angyallal küzdött, mi is aggódunk: „Ki tudok tartani a győzelemig?" Nem csoda, hogy az általános tanács, ami így hangzik: „csak imádkozz érte” olyan értelmetlennek tűnik. Első olvasásra a kitartó özvegy példázata Lukács 18-ban látszólag megerősíti azt a véleményt, hogy imáink meghallgattatása érdekében kitartóan kell imádkoznunk, hogy Istent válaszra kényszerítsük. Mondta-e Jézus egyáltalán, hogy a kitartó özvegy esedezése a hamis bírónak példa a mi imaéletünkre?

Szerencsére Jézus jobb magyarázattal szolgál: „Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró!” (6. vers). Jézus azt mondja, hogy az ellentétet keressük és ne a hasonlóságot Isten és a hamis bíró között. Isten törődik velünk. Az egész megváltási terv arról szól, hogy Isten megment bennünket a hamis bírótól, Sátántól. Jézus ezt a következtetést vonja le: „Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar” (8. vers). Sátán támadásaival szemben Isten gyorsan cselekszik. Jézus azt mondja, hogy tartsunk ki az imádkozásban és nem azt, hogy kétségbeesetten könyörögjünk és próbáljuk meg Isten figyelmét felkelteni. Mi nem a kéregető özvegyasszony vagyunk és Isten nem a hamis bíró! Jézus azt mondja nekünk hívőknek, hogy tartsunk ki az imában, amikor Isten ígéreteire hivatkozunk.

Isten igazságot tesz, Ő nem akar lerázni engem. Fontos neki, hogy igazságszolgáltatásban részesüljek, és Ő ezt hamar megteszi.

Tarts ki az imában, de ne azért mintha koldulnod kellene az Istentől, hogy segítsen rajtad! Tarts ki az imában azért, mert hiszed, hogy Isten kész cselekedni az érdekedben! Tarts ki az imában azért, hogy megmaradjon az Istenben való hited, még akkor is, amikor a Sátán kételkedésre késztet!

Jézus egy olyan kérdéssel fejezi be a példázatot Lukács 18:8-ban, ami első pillantásra furcsának tűnik: „Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” Hogyan kapcsolódik ez a kérdés az özvegy kéréseihez?

Jézus arra hív, hogy tartsunk ki az imában azért, hogy ne veszítsük el az Ő második eljövetelébe vetett hitünket. Megvan annak a veszélye, hogy a túlélésért vívott küzdelem a hívőt kétkedővé formálja. Megkísértethetünk, hogy kételkedjünk eljövetelének ígéretében. Az ima, a türelmes, kitartó ima, amely nem hátrál meg, az egyetlen módja annak, kitartsunk Jézus közeli eljövetébe vetett hitünkben.

Douglas Jacobs, D. Min.

138. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE 19-20. fejezetEIhez (március 25 –31.).

Joshua Cinsnangmang, Mianmar

(a Kelet-ázsiai Oktatási Intézet hallgatója)

Fordította Gősi Csaba

2018. március 27., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 27 - KEDD - Lukács 17

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 19. fejezet 988. nap

Arra vágyott, hogy hallgatójának gondolatait a külsőségek, a ceremóniák ügye, az ellentét kérdései fölé emelj e. "Eljő az óra - mondotta - és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják" (Jn 4:25-24).

Itt Jézus ugyanazt az igazságot jelenti ki, amit Nikodémusnak is kinyilatkoztatott, amikor ezt mondta: "Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát" (Jn 3:3). Nem azáltal kerül az ember közösségbe Istennel, hogy egy szent hegyet vagy egy szent templomot keres. A vallást nem szabad külső formákra vagy ceremóniákra korlátozni. Egyedül az a vallás vezet Istenhez, amely Istentől jő. Ha helyesen akarjuk szolgálni Őt, az isteni Lélektől kell születnünk. Ő megtisztítja a szívet, megújítja a gondolkodást, új képességgel ruház fel, hogy ismerjük és szeressük Istent. Összes parancsolata iránt készséges engedelmességgel ajándékoz meg. Ez az igazi istentisztelet, a Szentlélek munkájának gyümölcse. A Lélek fogalmaz meg minden őszinte imát, és az ilyen ima elfogadható Isten előtt. Ha valahol egy lélek vágyakozik Isten után, ott megnyilvánul a Lélek munkája, és Isten megnyilatkozik annak az embernek. Ő az ilyen imádókat keresi. Arra vár, hogy elfogadhassa, fiaivá és leányaivá tehesse őket.

A beszélgetés során Jézus szavai mély hatást tettek az asszonyra. Sohasem hallott ilyen véleményt sem saját papjaitól, sem a zsidóktól. Amint addigi élete elvonult előtte, átérezte, hogy nagy szüksége van valamire. Rádöbbent, hogy lelke szomjazik, és ezt Sikár kútjainak vize sohasem csillapíthatja. Eddig semmi sem érte, ami ennyire ráébresztette volna magasabbrendű szükségleteire. Jézus meggyőzte arról, hogy olvas életének titkaiban, mégis barátjának érezte Őt, olyannak, aki szánja és szereti. Bár már jelenlétének tisztasága is ítélet volt bűnei felett, Jézus egy szóval sem vádolt, hanem kegyelméről beszélt, ami megújíthatja a lelket. A nő kezdett meggyőződni Jézus jelleméről. Felmerült benne a kérdés: Nem lehet ez a rég várt Messiás? Így szólt: "Tudom, hogy a Messiás jő (aki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent" (Jn 4:25). Jézus felelt: "Én vagyok az, aki veled beszélek" (Jn 4:26).

Amint az asszony meghallotta e szavakat, hit lobbant szívében. Elfogadta a csodálatos kijelentést az isteni Tanító ajkáról.

Ennek az asszonynak a felfogása érzékeny volt ezekre a dolgokra. Kész volt elfogadni a legnemesebb kinyilatkoztatást, mivel érdekelték az Írások, és a Szentlélek felkészítette, hogy még több világosságot tudjon befogadni. Tanulmányozta az Ótestamentum ígéretét: "Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened teközüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!" (5Móz 18:15) Szerette volna megérteni ezt a próféciát. A világosság már átvillant elméjén. Az élet, a lelki élet vize, amit Krisztus ad minden szomjas léleknek, kezdett buzogni szívében. Az Úr Lelke munkálkodott benne.

Krisztus nem tehetett ilyen egyszerű kijelentést az önigazult zsidóknak, mint ennek az asszonynak. Messzemenő fenntartásokkal kellett szólnia hozzájuk. Amit nem mondott el a zsidóknak, és amit később tanítványai lelkére kötött, hogy tartsák titokban, azt most kijelentette ennek a nőnek. Jézus látta, hogy tudását hasznosítani fogja, és másokat is el fog hozni, hogy részesüljenek kegyelmében.

Amikor a tanítványok küldetésükből visszatértek, meglepetve látták, hogy Mesterük egy asszonnyal beszélget. Nem vette el a frissítő vizet, amire vágyott, nem szakította félbe a beszélgetést, hogy egyen az ételből, amit tanítványai hoztak. Amikor az asszony elment, tanítványai kérték, hogy egyék. Látták, hogy hallgatag, elgondolkodott, mintha elmélkedésbe merült volna. Arca fénytől sugárzott, s nem merték megzavarni kapcsolatát a mennyel. Viszont tudták: bágyadt, kimerült, és kötelességüknek érezték, hogy emlékeztessék fizikai szükségleteire. Jézus látta szerető érdeklődésüket és így szólt: "Van nékem eledelem, amit egyem, amit ti nem tudtok" (Jn 4: 32).

A tanítványok csodálkoztak, ki hozhatott Neki ételt, de Ő megmagyarázta: "Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem" (Jn 4:34). Jézust örömmel töltötte el, hogy szavai felébresztették az asszony lelkiismeretét. Látta, ahogyan iszik az élet vizéből, és ez csillapította saját éhét és szomját. Küldetésének teljesítése, amiért elhagyta a mennyet, megerősítette a Megváltót munkájában, és az emberi szükségletek fölé emelte. Egy igazságra éhes, szomjas lélek szolgálata becsesebb volt Számára, mint az evés vagy ivás. Pihenés, felüdülés volt ez Néki. A jótékonyság volt lelkének élete.

Üdvözítőnk szomjúhozza a hálát. Éhezi azok rokonszenvét és szeretetét, akiket vére árán váltott meg. Kimondhatatlanul vágyik arra, hogy hozzá jöjjenek és vegyenek életet. Ahogyan az anya figyeli a hála mosolyát kisgyermeke arcán, ami az értelem derengését is jelzi, úgy keresi Krisztus a hálás szeretet jeleit, amelyek kifejezik, hogy lelki élet kezdődött a szívben.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 17

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs+17&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=luk+17&version=NT-HU

Kevés kép olyan szemléletes a Bibliában, mint Jézus figyelmeztetése a tanítványai felé Lukács 17:1-2 verseiben: „Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson a kicsinyek közül.”

Jézus azt is megmutatja nekünk, hogyan kezeljük azokat, akiket a bűn veszélybe sodor: „Ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki” (Lk 17:3). Ez az Evangélium, a Jó hír, mert Jézus meghalt a bűneinkért, mi pedig bocsánatot nyertünk, és örök életünk lehet. Amikor megbocsátunk még azoknak is, akik bűnt követtek el, vagy másokat bűnre csábítottak, akkor úgy cselekszünk, mint Jézus.

Jézus arra figyelmeztet, hogy jobban féljünk attól, nehogy bűnbe vigyünk másokat, mint attól, hogy mi magunk bűnt kövessünk el. A két eset következményei néha talán alig-alig térnek el egymástól, mégis alapvetőek. Lehetséges, hogy még a bűntelenségre való törekvésünk is önző lehet, ha önmagunkra összpontosítunk?

Jézus azzal folytatja a beszédét, hogy ha valaki bűnt követ el ellenünk egy nap hétszer, és megbánja azt hétszer, akkor meg kell bocsátanunk neki (Lk 17:4). Megbocsátani valakinek egy nap hétszer ugyanazt a bűnt nem könnyű, de ez függ a természetünktől, és a másokhoz való hozzáállásunktól. Előfordul, hogy azért korlátozzuk a megbocsátást, mert ebből személyes előnyünk származik. Ha megítélünk valakit és nem megbocsátunk neki, akkor nem úgy viselkedünk, mint Jézus. Sátán a „testvéreink vádlója” (lásd Zak 3:1, Jel 12:10). Csak a megbocsátás biztosít lehetőséget a gyógyulásra és a helyreállításra.

Mi a helyzet Jézus azon parancsával, mi szerint feddjük meg a bűnösöket, mielőtt megbocsátanánk nekik? Hogyan feddhetjük meg őket anélkül, hogy kivívnánk haragjukat? Először is emlékeznünk kell arra, hogy a feddés célja az, hogy a másik megbánja bűneit; nem pedig az, hogy ítéletet mondjunk. Továbbá a feddést annak a vágynak kell motiválnia, hogy megbocsássunk, és helyreállítsunk egy kapcsolatot.

Ahogy Lukács 17. fejezetét olvasod, tedd fel magadnak a kérdést, hogy a megbocsátás lelkületével mondott feddés miben különbözik az ítélkező lelkülettel a másik ember fejéhez vágott szavaktól? Hogyan lehetünk a megbocsátás követei még a leginkább támadó és botránkoztató bűnösökkel szemben is, és hogyan segíthetjük gyógyulásukat?

Douglas Jacobs, D. Min.

138. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE 19-20. fejezetEIhez (március 25 –31.).

Joshua Cinsnangmang, Mianmar

(a Kelet-ázsiai Oktatási Intézet hallgatója)

Fordította Gősi Csaba