Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 59. fejezet 1145. nap
"Az én poharamat megisszátok ugyan, és a
keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek" (Mt
20:23) - mondta. A trón helyett a kereszt állt előtte, társaként a két
gonosztevő jobb és bal keze felől. Később Jakab és János is osztozott
Mesterükkel a szenvedésben: egyikük - a testvérek közül elsőként - kard által
pusztult el, másikuknak a leghosszabb ideig kellett elviselnie a nehéz munkát,
megvetést, üldöztetést.
"De az én jobb és bal kezem felől való ülést -
folytatta Jézus - nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én
Atyám elkészítette" (Mt 20:23). Isten országában a helyet nem
részrehajlással nyerik el. Nem kiérdemlik, nem önkényes adományozás útján
kapják. A jellem eredményezi. A korona és a trón egy megvalósult állapot jelei,
a mi Urunk Jézus Krisztus által önmagunk felett aratott győzelem jelei.
Jóval később, amikor a tanítvány együtt tudott érezni
Krisztussal, mert társává vált szenvedéseiben, az Úr feltárta Jánosnak a
feltételt, melynek alapján közel állhat hozzá országában. "Aki győz -
mondta Krisztus - megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint
én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében". "Aki
győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem
jő; és felírom őreá az én Istenemnek nevét, [...] és az én új nevemet"
(Jel 3:21.12). Pál apostol így ír: "Én immár megáldoztatom, és az én
elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat
elvégeztem, a hitet megtartottam: végezetre eltétetett nékem az igazság
koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró" (2Tim 4: 6-8).
Az fog a legközelebb állni Krisztushoz, aki a földön a
legtöbbet vett át az Ő önfeláldozó szeretetéből - a szeretetből, mely "nem
kérkedik, nem fuvalkodik fel, [...] nem keresi a maga hasznát, nem gerjed
haragra, nem rója fel a gonoszt" (lKor 13:4-5). Ez a szeretet indította a
tanítványokat, ahogyan Urunkat is, hogy éljenek, dolgozzanak, odaadjanak és
feláldozzanak mindent, akár a halálig, az emberiség megmentéséért. Ez a
lelkület vált nyilvánvalóvá Pál életében, aki ezt mondta: "Mert nékem az
élet Krisztus, - hiszen élete Krisztust mutatta be az embereknek - és a
meghalás nyereség" (Fil 1:21) - nyereség Krisztusnak. Maga a halál teszi
nyilvánvalóvá kegyelmének erejét, s lelkeket gyűjt Neki. "Magasztaltatni
fog Krisztus az én testemben, - mondta - akár életem, akár halálom által"
(Fil 1:20).
Amikor a tíz tanítvány meghallotta Jakab és János kérését,
elégedetlenkedni kezdtek. Mindannyian a legmagasabb helyet szerették volna
maguknak az országban, és bosszúsak voltak, amiért a két tanítvány látszólag
előnyre tett szert.
Megint kezdett kiújulni a harc, hogy ki a nagyobb, amikor
Jézus magához hívta őket, és így szólt a méltatlankodó tanítványokhoz:
"Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak,
uralkodnak felettük és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így lesz
közöttetek" (Mk 10:42-43).
A világ országaiban a társadalmi rang önfelmagasztalást
jelent. A népről azt tartották, hogy csak az uralkodó osztályok jólétéért
létezik. Befolyás, gazdagság, műveltség megannyi eszközt jelentettek a tömegek
kézbentartására a vezetők érdekében. A felsőbb osztályok gondolkodtak, döntöttek,
birtokoltak és uralkodtak, az alsóbbak pedig engedelmeskedtek és szolgáltak. A
vallás - csakúgy, mint az összes többi dolog - a hatalom ügye volt. A néptől
elvárták, hogy úgy higgyenek, éljenek, ahogyan feljebbvalóik diktálják. Az
ember emberi jogát, hogy maga gondolkodjon és cselekedjen, egyáltalán nem
ismerték el..
Mai Bibliai szakasz: Jakab
1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jakab, Jézus
féltestvére és az egyház egyik erőteljes vezetője (Gal 1:18-19) Isten
gyermekeinek ír, akik szétszóródtak a világ nemzetei között. Barátainak nevezi
őket, és arra ösztönzi őket, hogy járjanak Krisztussal, engedjék meg Istennek, hogy
megmutassa jóságát az életükben. Elmondja nekik, hogy lelkiekben fejlődniük
kell a hit folyamatos gyakorlása által, úgy, hogy az Úrban maradnak. És amit
mondott nekik, az ránk is vonatkozik.
Hogyan gyakorlod a
hitedet? Naponta, hetente és évente támaszkodni kell Isten segítségére a
viharokban, egy életen keresztül. Minden alkalommal, amikor túléljük és
elviseljük a próbát, erősebb lesz a hitünk, így kerülünk közelebb az Atyához.
Ahogy a hitünk egyre erősebbé válik, úgy készülünk fel egyre jobban a jövő
kihívásaira, amelyek biztosan jönnek.
Sosem szabad az Urat
hibáztatni, amiért engedi, hogy kísértéseket és próbákat álljunk ki. Isten nem
okoz szorongást, fájdalmat vagy szenvedést az embereknek, csak azért, hogy
lássa, mennyire hűségesek. A kísértések, melyekkel szembe nézünk, gyakran nem
megszentelt szívből erednek. Néha szándékosan és néha önkéntelenül is engedünk
nekik, ezek pedig a mi szerető Atyánktól messzire vezetnek bennünket.
Ne tévesszenek meg azok,
akik azt mondják, hogy csupán annyi a teendőd, hogy tudd: Isten szava megment.
Az ördög személyesen látta, hallotta és ismerte Jézust, aki maga az „Ige” (Jn
1:1-3). Nem elég csak tudnom, hanem meg is kell tapasztalnom az Istennel való
kapcsolatot, és az Ő akarata szerint kell élnünk az életünket.
Isten azért adta a
Tízparancsolatot az embernek, hogy abban mint tükörben lássa lelki állapotát.
Aki nem néz tükörbe, az nem tudja, hogy hogyan is néz ki valójában, vagy milyen
a lelki állapota. Isten törvénye az életünk azon területeit tükrözi, melyeknek
szükségük van a megtisztulásra Jézus Krisztus értünk hozott áldozatának
vérében. Mikor ezt tesszük, hagyjuk, hogy a parancsolatok végezzék a
munkájukat. Ahogy meglátjuk e szükségleteinket és felismerjük a megtisztulás
szükségességét; az Úr meg fog áldani, lehetővé teszi és megadja számunkra a
lehetőséget, hogy az Ő akaratának megfelelő döntéseket hozzuk meg nap mint nap.
Robin Pratt
160. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
59-60. fejezeteihez
(augusztus 26-szeptember 1.).
A hatalomtól és az
irányítástól való függőség ma is jelen van és működik, éppen ahogyan 2000 évvel
ezelőtt. A zsidó vezetők kétségbeesetten próbálták megvédeni a tekintélyen
alapuló pozíciójukat, és ezzel elutasították Krisztust, és azt választották,
hogy megkeményítik szívüket. A Menny Fejedelme nem erőltette rá a változást a
gyűlölettől elvakított szívükre, sem nem gyógyította meg önkényesen a bűntől
pusztított lelküket. Bár képes volt a halottakat feltámasztani, mégsem volt
képes feléleszteni azon lelki vezetők szíveit, akiket a hatalomvágy irányított.
Micsoda megnyugvás ez
számunkra, amikor az gyötör minket, hogy nem tudjuk elérni némelyek
megkeményedett szívét! Ha tudjuk azt, hogy Isten Fiának sem sikerült elérnie
bizonyos embereket, ez segít elfogadnunk a szívfacsaró tényt, hogy sosem fogunk
tudni elérni mindenkit. Fel kell adnunk ezt a téves képzelgést, hogy mindenkit
megmenthetünk.
Az emberek szívét még
ma is az irányítás iránti epekedés motiválja. A hatalomvágy gyakran kiűzi a
szívünkből Krisztust, és ezzel a gyülekezeteinket és az otthonainkat sebezhetővé
teszi a zsarnoki viselkedés számára. Még ma is sok keresztény fél attól, hogy
elveszíti a tiszteletet vagy a tekintélyt, és ez arra sarkallja őket, hogy
mások életét megkeserítsék, és szíveket sanyargassanak. Sajnos a kérlelhetetlen
hatalmi függőség rengeteg otthont és életet tett már tönkre.
Minden nap vizsgáljuk
meg hát a szívünket: Mennyire uralja az életemet az irányítás és a hatalom
iránti vágy? Mitől félek? Hogy elveszítem, ha engedem, hogy mások szabadok
legyenek, és merjenek különbözni tőlem? Amikor bizonyosnak érzem Isten
szeretetét és irányítás nélkül is megtanulom biztonságban érezni magamat, többé
már nem leszek „isten” mások életében.
Lori Engel
lelkész
Eugene, Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
