Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%2017&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%2017&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Olyan időket látunk, amikor az emberi tanácsot Isten szavával azonos szinten kezelték (2Sám 16:23). Amikor Akhitófel szól, a nép jónak tartja tanácsát, csakúgy, mint Absolon és Izrael vénei. Több megdöbbentő eseményt találunk ebben a fejezetben. Az első ezek közül, amikor Dávid volt tanácsadója arra ad ötletet Absolonnak, hogy hogyan induljon a király életére törni (2.vers). Ezután jön a következő sokk (4. vers). A terv tetszett Absolonnak és a véneknek. A vének alapvetően tapasztalt emberek voltak; vajon meddig süllyedhet az ember, hogy a józan ítélőképessége így csorbuljon?
Miként az a diktatúrákban vagy monarchiákban lenni szokott – tudniillik, hogy az ellenzéket nem fogadják el –, az ilyen embereknek meg kell halniuk, még akkor is, ha ez saját apjának megölését jelenti Absolon számára. Dávidnak azonban volt kémhálózata, amelyet a palotában maradó Khúsai segítségével állított fel. Ő a megszerzett információkat Sádók és Abjátár papoknak adta tovább, akiktől egy szolgálólány vitte a híreket fiaiknak, Ahimaacnak és Jonatánnak, a fiúk pedig Dávidnak (15-18. vers). Khúsait behívja Absolon, hogy kikérje tanácsát, Akhitófel terve vajon jó-e. Khúsai nem ért vele egyet, és rámutat, hogy Dávid tapasztalt hadvezér, a terv nem működne. Itt jön a harmadik döbbenet. A diktátorok kiszámíthatatlanok. Absolon és Izrael emberei megváltoztatják álláspontjukat, és a Dávidhoz hűséges Húsajt támogatják, a Dávid ellen lázadó Ahitófellel szemben. A babona is szerepet játszik ebben, mivel azt gondolták az Úr rendelte Akhitófel „jó tanácsát”, hogy veszedelmet hozzon Absolonra. Semmibe véve az Urat, úgy döntenek, hogy Khúsai és nem Akhitófel tervét követik.
Jonatán és Akhimás az életüket kockáztatták, hogy megmondják Dávidnak: induljon és keljen át a Jordán folyón. Dávid és a vele lévő izraeliek felkeltek éjjel, és átkeltek a Jordánon; napkeltére már mindnyájan a túlparton voltak (22. vers). A következő váratlan fordulat Akhitófel reakciója, amikor megtudja, hogy nem az ő tanácsát választották követendőnek. Nyugtalan természete volt, és végül elszenvedte manipulatív és uralkodni akaró személyiségének következményeit. Öngyilkosságot követ el. (Megjegyzés: az öngyilkosság nem old meg problémákat csak hónapokig, sőt, évekig tartó gyászt, sírást és szomorúságot okoz azoknak, akik ismerték az elkövetőjét.)
És ismét egy furcsa lépés: Absolon Amasát teszi meg hadparancsnokává, aki Jóábnak, Dávid parancsnokának unokaöccse.
Drága Istenünk!
Időről időre bennünket is sokkolnak a körülöttünk lévő személyek és események. Most, amikor magunkba nézünk, arra kérünk, távolítsd el belőlünk az olyan lelkületet, amelynek lételeme a manipuláció, a mások feletti kontroll, a kényszer, az erőszak és a szabad választás lehetőségének kiölése másokból. Segíts, hogy Rád tekintsünk, és ítéleteink ne legyenek zavarosak! Jézus nevében kérünk. Ámen
Koot van Wyk
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 59. fejezet
59. fejezet – IZRAEL ELSŐ KIRÁLYA (1. rész)
1 Sámuel 8-12.
Izrael népének kormányzása Isten nevében és tekintélyének alapján történt. Mózes, a hetven vén, a fejedelmek és bírák tisztsége csupán abban állt, hogy érvényt szerezzen Isten törvényének; ám önhatalmúlag nem alkothattak törvényeket. Ez a rendelkezés fennmaradási feltétele volt és maradt Izrael nemzetének. Az Úr évszázadokon át gondoskodott Istentől ihletett tanítókról, akik a törvényt és annak alkalmazását tanították és irányították. {PP 603.1}
Isten előre tudta, hogy népe majd királyt kíván, de az állam alapját alkotó szabályok megváltoztatásába nem egyezett bele. A király Izraelben csak helytartója lehetett a magasságosnak. Az ország Királyának Istent kellett tekinteni, és törvénye mindenek felett állt. (Lásd Függelék 8. megjegyzését.)
Amikor az izraeliták Kánaánban letelepedtek, elismerték az istenuralom szabályait és a nemzet felvirágzott Józsué vezetése alatt. De a nép elszaporodása és pogányokkal való érintkezése megváltoztatta a helyzetet. Mert pogány szomszédaik szokásaiból sokat átvettek és így különleges szent jellemük tisztaságából sokat veszítettek. Az istenfélelmet lassan-lassan elhanyagolták, a kiváltságot pedig, amelyben, mint Isten választott népének részük volt, nem becsülték. Egyszerű tisztaságukra ráuntak, mert elvakította őket a pogány fejedelmek és királyok pompája. Így lassan féltékenység és irigykedés lett úrrá a törzsek között. A belső viszálykodás természetesen elgyengítette a nemzetet, s így minduntalan tartaniuk kellett a pogányok betöréseitől. Végül a nép között az a meggyőződés alakult ki, hogy ellenségeik között csak egy összpontosított kormányzat mellett maradhatnak meg. Minél messzebb kerültek az Isten törvényeinek megtartásától, annál inkább kívántak szabadulni mennyei uralkodójuktól, s így lassan általános lett az egyeduralom megalapításának kívánsága.
Józsué halála óta még senki sem látta el a kormányzat dolgait annyi bölcsességgel és eredménnyel, mint Sámuel. Isten őt háromszoros tisztségre kente fel. Egyszemélyben volt bíró, próféta és főpap, és ő mindezekben fáradhatatlan buzgalommal és önzetlen odaadással dolgozott népe javáért. Kormányzása alatt a nemzet gyarapodott, a rend helyreállt, Isten tiszteletét újból gyakorolták, s így az elégedetlenség egy időre meg is szűnt. De korának előhaladtával kénytelen volt a kormányzat gondjait megosztani, s erre két fiát jelölte ki. Ő maga Rámában vezette az ügyeket, fiait pedig Beérsebába, az ország déli határára küldte, hogy bírói legyenek a népnek.
Sámuel fiait a nép teljes egyetértéssel választotta meg, ám azok méltatlannak bizonyultak tisztségükre. Isten még Mózes által megparancsolta, hogy Izrael főemberei és bírái mindenkor igazságosan ítéljenek, az özvegyek és árvák gyámolítói legyenek, és ajándékot el ne fogadjanak. Sámuel fiai pedig "[...] a telhetetlenség után indulának, és ajándékokat fogadának el, és elfordíták az igaz ítéletet" (1Sám 8:3). A próféta fiai nem gyakorolták azokat a szabályokat, amelyeket atyjuk adott nékik. Nem utánozták önzetlen, tiszta életmódját. Az Éli házára kimondott ítélet sem váltotta ki Sámuelből azt a hatást, amit kellett volna, hiszen bizonyos tekintetben ő is engedékeny volt nevelésükben és ennek következményei mindkét fiú jellemében és életében gyorsan megmutatkoztak.
Sámuel fiainak igazságtalan bíráskodása elégedetlenséget keltett és ürügyet szolgáltatott a rég áhított kormányzati változás ismételt követelésére. "Összegyűlének azért Izráelnek minden vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába. És mondának néki: Ímé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útaidon; most azért válassz nékünk királyt, aki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás" (1Sám 8:4-5). A nép között uralkodó gonosz állapotokról Sámuelt nem tájékoztatták. Mert ha fiainak gonoszsága tudomására jutott volna, azonnal megfosztotta volna őket tisztségüktől. De hiszen nem is ezt akarták elérni Izrael vénei. És látta ezt Sámuel is, hogy a tulajdonképpeni ok a büszkeség és az elégedetlenkedés, és ezt az alkalmat csak rég elhatározott szándékuk megvalósítására használják fel. Sámuel ellen nem merült fel semmi panasz. Kormányzatának igazságosságát és bölcsességét mindenki elismerte. De az idős próféta a dolgot mégis maga ellen irányulónak fogta fel. Úgy vélte, hogy őt akarják mellőzni. Érzelmeit azonban nem árulta el, nem tett szemrehányást senkinek, hanem Isten elé vitte az ügyet imában és csakis tőle kért tanácsot.
