Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 25. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2025&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2025&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ez a fejezet elkezdi a szentély, annak tartozékai, a papi ruhák elkészítésének, valamint a szolgálatok megszervezésének részletes útmutatását. Érdekes megjegyezni már itt az elején, hogy a szentély elkészítéséhez szükséges anyagok nem voltak kész állapotban megtalálhatóak itt a sivatagban. Isten újra gondoskodott minden szükséges eszközről abból a zsákmányból, amelyet az egyiptomiaktól kaptak. Isten most arra kéri népét, hogy adakozzanak azokból az értékes fémekből, drágakövekből, szövetekből, bőrökből és olajból annak a háznak a felépítésére, amelyben Ő majd lakni fog, hogy közöttük legyen. Ezek az adományok szívből kellett, hogy jöjjenek, amit a nép jószántából és szabadon ad. A nép a legjavát adta mindannak, amivel rendelkezett. Te a legjobbat adod az Úrnak javaidból, idődből és erődből? Az izraeliták szabadon adakoztak azért, hogy legyen egy helyük, ahol az Úr lakhat, és ahol kapcsolatba léphetnek a Mindenhatóval.
Miközben a népnek sivatagi szentélyt kellett építeni, az mégis a mennyei minta alapján készült, amelyet Isten mutatott nekik. A földi szentély a mennyei valóság mintájára épült (Zsid 9:23-24). A hatalmas mennyei eredeti másolataként kellett elkészíteni (Nagy Küzdelem, 414. oldal; Zsid 8:2). Itt a földi szentélyben az emberek Krisztus áldozatának igazságairól valamint Krisztus és sátán közötti küzdelem végkimeneteléről tanulhattak. Egy olyan Istent szolgálunk, akinek mindig is az volt a vágya, hogy kinyilatkoztassa megváltási tervét népének. Örökre hálásak lehetünk, hogy egy élő Istent szolgálunk, aki folyamatos szolgálatot végez értünk az igazi, mennyei szentélyben, mint Védőnk, Szabadítónk és Bíránk.
Michael Hasel
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne feledkezzen meg arról, hogy te adsz előbb és abból kérsz vissza! Adjad, hogy tudja, hogy te szüntelen szolgálatot végzel értünk a mennyei szentélyben, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezet
14. fejezet – SODOMA PUSZTULÁSA (2. rész)
Az élet minden tette, bármilyen kicsiny is, vagy jót, vagy rosszat hordoz magában. A legkisebbnek tűnő feladat hűséges elvégzése vagy elmulasztása ajtót nyithat az élet leggazdagabb áldásai vagy legnagyobb csapásai előtt. Kicsiny dolgok teszik próbára a jellemet. A naponként vidám, készséges szívvel végrehajtott egyszerű, önmegtagadó cselekedetekre Isten örömmel tekint. Nem önmagunkért kell élnünk, hanem másokért. Csak akkor lehet életünk áldás, ha önmagunkat elfelejtve ápoljuk magunkban a szerető, segítőkész lelkületet. Az apró figyelmességek, a kicsi, egyszerű szívességek az élet örömeit alkotják, elmulasztásuknak pedig nem kis részük van az ember boldogtalanságában.
Látva, hogy az idegenekkel mily durván bánnak Sodomában, Lót kötelességének tartotta, hogy befogadja őket házába. A város kapujában ült, amikor a vándorok közeledtek, és megpillantva őket felállt, eléjük ment, udvariasan meghajolt és így szólt: "Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott". De ők udvariasan elutasították vendégszeretetét, mondván: "Nem, hanem az utcán hálunk meg" (1Móz 19:2). E válasszal kettős céljuk volt: egyrészt: próbára tegyék Lót őszinteségét, másrészt: úgy látszon, nem ismerik Sodoma férfiainak jellemét, hogy nem biztonságos éjjel az utcán maradni. Válaszuk még inkább arra késztette Lótot, ne szolgáltassa ki őket a csőcselék kénye-kedvének. Addig erősködött, amíg azok engedtek, és bementek vele a házba.
Lót azt remélte, elrejtheti szándékát a kapuban tétlenkedők elől, ha az idegeneket kerülő úton viszi házába; de tétovázásuk, késlekedésük és az ő ismételt meghívása miatt észrevették őket, és mielőtt még lepihentek volna, vad tömeg gyűlt a ház köré. Nagyon sokan voltak, gonosz indulatoktól fűtött fiatalok és idősek. Az idegenek érdeklődtek a város sajátossága iránt, Lót pedig figyelmeztette őket, hogy ne menjenek ki éjszaka. Közben behallatszott a csőcselék kiabálása és gúnyolódása, azt követelve, hogy a férfiakat vigyék ki hozzájuk.
Lót tudta, hogy ha feldühödnek, könnyen betörhetnek házába. Ezért kiment, hogy megpróbáljon hatni rájuk. "[...] Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot" (1Móz 19:7). Az "atyámfiai" szót szomszédokra vonatkozó értelemben használta. Azt remélte, hogy le tudja csendesíteni őket, és elszégyellik magukat gonosz szándékuk miatt. De szavaival csak olajat öntött a tűzre. Dühük olyan lett, mint a vihar dühöngése. Gúnyolták Lótot, hogy bíróvá tette magát felettük, és azzal fenyegették, hogy rosszabbul fognak bánni vele, mint ahogy vendégeivel szándékoztak. Rárohantak, és darabokra tépték volna, de Isten angyalai megmentették. A mennyei követek "[...] kinyújták [...] kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót" (1Móz 19:10). A következő eseményekből világossá vált Lót előtt, hogy kiket látott vendégül. "Az embereket pedig, kik a ház ajtaja előtt valának, vaksággal verék meg kicsinytől nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében" (1Móz 19:11). Ha vakságuk nem lett volna kettős - hisz szívük is megkeményedett -, Isten csapása megfélemlítette volna őket, és elálltak volna gonosz cselekedetüktől. Az utolsó éjszakát sem jellemezték nagyobb bűnök, mint sok korábbit; de a kegyelem, amelyet oly sokáig semmibe vettek, nem járt többé közbe értük. Sodoma lakói átlépték Isten türelmének határát - az Isten türelme és haragja közötti rejtett határt. Bosszújának tüze már-már lángra lobbant Siddim völgyében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése