2016. augusztus 25., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 25 - CSÜTÖRTÖK - Ezsdrás 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. fejezet 410. nap

A frigyláda háromszáz évig maradt Silóban. Éli házának bűne miatt a filiszteusok kezébe került és Silót feldúlták. A láda többé nem került vissza ide a sátorba. A szent szolgálatot végül a jeruzsálemi templomba helyezték át és Siló elvesztette jelentőségét. Csak romok mutatják egykori helyét. Sok évszázad múlva sorsát felhasználták Jeruzsálem intésére. "[...] menjetek csak el az én helyemre, amely Silóban van" - mondta az Úr Jeremiás próféta által - "és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemmel, Izráelnek gonoszságáért! Azért úgy cselekszem e házzal, amely az én nevemről neveztetik, amelyben ti bizakodtok, és e hellyel, amelyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, amint Silóval cselekedtem" (Jer 712.14).

"Mikor pedig elvégezték [...] a földnek örökbevételét" (Józs 19:49) és minden törzs elnyerte a maga részét, Józsué is előadta igényét. Mint Káleb, ő is megkülönböztetett ígéretet nyert örökségét illetően. Mégsem kért magának tágas tartományt, hanem csak egyetlen várost. És az Úr rendeletére neki adták "[...] azt a várost, amelyet kért vala [...] és megépíté azt a várost, és abban lakozék (Józs 19:50). Józsué városának neve "Timnath-Szeráh" (a megmaradt rész) maradandó bizonysága volt a hódító nemes jellemének és önzetlen lelkületének. Ahelyett, hogy első lett volna a hódított zsákmány tulajdonba vételében, igényével mindaddig várt, míg népe legkisebbjét is kiszolgálták.

A lévitáknak kijelölt városok közül hatot, hármat-hármat a Jordán két partján, menedékvárosnak nyilvánítottak, ahol az embergyilkos védelmet kereshetett. E városok kijelölését Mózes rendelte el, hogy oda szaladjon a gyilkos, aki véletlenül ölt meg valakit. "És legyenek azok a ti városaitok menedékül [...] és ne haljon meg a gyilkos, míg ítéletre nem áll a gyülekezet elé" (4Móz 35:12). Ezt a kegyes intézkedést a személyes vérbosszú gyakorlása tette szükségessé, mely szerint a gyilkoson a meggyilkolt legközelebbi rokona vagy örököse bosszút állhat. Nyilvánvalóan szándékos bűnesetnél nem volt szükség bírói kihallgatásra. A vérbosszuló bárhova követhette a gyilkost és megölhette ott, ahol éppen megtalálta. Az Úr nem látta jónak, hogy e szokást abban az időben eltörölje, de gondoskodott azok biztonságáról, akik akaratlanul oltották ki valakinek az életét.

A menedékvárosok úgy voltak elosztva, hogy félnapi utazással az ország minden részéből elérhették. Az odavezető utakat állandóan karban kellett tartani, hogy a menekülő egy pillanatra se legyen akadályoztatva. Végig az úton jelzőtáblákat kellett felállítani, amelyekre világos és szembetűnő betűkkel írták fel e szót: "Menedék". E rendelkezést bárki, zsidó, idegen és jövevény igénybe vehette. De amíg az ártatlanokat nem volt szabad elhamarkodottan megölni, ugyanakkor a bűnös sem kerülhette el a büntetést. A menekülő ügyét az illetékes hatóságoknak gondosan ki kellett vizsgálni és csak ha ártatlannak bizonyult a szándékos gyilkosságban, lehetett őt a menedékvárosban megvédeni. A bűnöst ki kellett szolgáltatni a vérbosszulónak. Akik jogosultak voltak a védelemre, csak azzal a feltétellel nyerhették el azt, ha a kijelölt menedék határain belül maradtak. Ha valaki elbarangolt a kijelölt határon túlra és a vérbosszuló rátalált, életével kellett fizetnie azért, hogy az Úr gondviselését figyelmen kívül hagyta. A főpap halála után azonban mindenki, aki védelmet keresett a menedékvárosokban, szabadon visszatérhetett birtokára.

A gyilkossági tárgyaláson a vádlottat nem lehetett egyetlen tanú vallomása alapján elítélni, még akkor sem, ha a körülmények erősen ellene szóltak. Az Úr utasítása így szólt: "Ha valaki megöl valakit, tanuk szavára gyilkolják meg a gyilkost; de egy tanú nem lehet elég tanú senki ellen, hogy meghaljon" (4Móz 35:30). Krisztus volt az, aki ezeket a rendelkezéseket Izrael számára Mózesnek adta, amikor pedig a földön járt, tanítványait tanította, hogyan bánjanak a tévelygővel. A Nagy Tanító megismételte a tanítást, hogy egy ember tanúskodására nem lehet felmenteni vagy elítélni valakit. Egy ember meglátása vagy véleménye nem dönthet el vitatott kérdéseket. Ezekben a dolgokban kettőnek vagy még többnek kell társulnia és együtt kell viseljék a felelősséget, hogy "[...] két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó" (Mt 18:16).

Ha pedig valakit bűnösnek találtak, nem menekülhetett meg sem engesztelés, sem váltságdíj ellenében. "Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki" (1Móz 9:6). "Az olyan gyilkos életéért pedig ne vegyetek el váltságot, aki halálra való gonosz, hanem halállal lakoljon" (4Móz 35:31). "[...] oltáromtól is elvidd azt a halálra" szólt az Úr parancsa (2Móz 21:14). "[...] a földnek nem szerezhető engesztelés a vér miatt, amely kiontatott azon, csak annak vére által, aki kiontotta azt" (4Móz 35:33). A nemzet biztonsága és tisztasága megkívánta, hogy a gyilkosság bűnét szigorúan megbüntessék. Az emberi életet, amelyet egyedül Isten adhat, szentül meg kell őrizni.

Mai Bibliai szakasz: Ezsdrás 8

Van úgy, miközben Istennel járunk, hogy valamit állítunk, hirdetünk, de mégis másként cselekszünk. Azt állítjuk, hogy Isten hatalma végtelen, mégis emberi védelmi eszközökkel és módszerekkel vesszük magunkat körül.

Ezsdrás jó példával szolgál arra, hogy hogyan cselekedhetünk következetesen a hitünk szerint. Ahelyett, hogy a királytól kért volna katonai kíséretet önmaga és a nép számára, ami arra utalt volna, hogy nem igazán bízik Isten oltalmában, Ezsdrás Istentől kért védelmet. Böjtöt hirdetett ezekkel a szavakkal: „Azért böjtölünk, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és biztonságos utazást kérjünk tőle mind a magunk, mind gyermekeink és minden tulajdonunk számára” (21. vers – magyar Easy-to-Read [könnyen olvasható] fordítás). Ezsdrás hitte, hogy „Istenünk keze nyugszik azokon, akik őt keresik, hogy megvédje őket – de haragja és hatalma zúdul azokra, akik őt elhagyják” (22. vers – magyar Easy-to-Read fordítás). És Isten válaszolt is imáikra.

Amikor az Úr felelősséggel ruház fel bennünket, hűségesen kell elvégeznünk a ránk bízott szolgálatot, tudva azt, hogy Istennek tartozunk elszámolással. Amikor Ezsdrás útra bocsátotta azokat a férfiakat, akiket az önkéntesen felajánlott javak hordozására választottak ki, emlékeztette őket, hogy az Úr szolgálatára különítették el őket, és hogy az adomány szent. Átvették a lemért és leltárba vett kincseket, és megbízatásuk szerint hűségesen őrködtek felette.

Izrael Szentje, rendelj olyan férfiakat és nőket, akikben megbízhatunk, és taníts minket Tebenned bízni!

Pardon Mwansa

56. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47. és 48. fejezeteihez (aug. 21-27).

A gibeoniták kísérletei a békére és a helyzet megtartására úgy történtek, hogy nem voltak tekintettel arra az Istenre, aki elől menedéket kerestek. A hamis vallások rendszerint előnyt akarnak kovácsolni azzal, hogy megtévesztik az isteneket. A pogányok istenei egyszerűen csak egy ember feletti fokozatot jelentettek, és így bukott emberi tulajdonságokat jelenítettek meg hóbortos jellemekben.

Ezzel szemben, a mi szövetségmegtartó Istenünk könyörületes! Józsué és társai megdöbbentek, hogy túljártak az eszükön, és Isten megfeddte az átverteket, de fogadta is őket. A gibeoniták száműzetése cselédsorba még mindig áldás volt. A szolgai feladatuk magában foglalta a szentély szolgálatát. Ahogyan Dávid mondta: „inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84:10)

A gibeoniták cselszövése ellenére az Ígéret földjének elfoglalása tovább haladt. A törzsek elfoglalták az Istentől elrendelt helyüket különböző távoli helyeken. A messze fekvő területükön Gád, Rúben és Manassé két és fél törzse úgy döntött, hogy oltárt állít fel a silói égőáldozati oltár mintájára, amely az egyetlen hely volt az istentiszteletre. Vádaskodások indultak meg, amelyet az előítélet és a gyanakvás fűtött, és ez haragot keltett a távoli testvéreik iránt. „Vegyék fejüket!” – szólt az azonnali válasz, de végül a józanság diadalmaskodott, és követeket küldtek, hogy rendes helyzetértékelést végezzenek a kérdésben.

A megvádoltak nyugodtak maradtak, és féltő aggodalmaskodással elmagyarázták, hogy az oltárral nem rivalizálni akartak, az pusztán jelképes, arra emlékeztető, hogy az egészhez tartoznak. „Akinek igaza van, még hamis vádakkal szemben is nyugodt és megfontolt maradhat. … Azok, akiket Krisztus Lelke vezére, olyan szeretettel bírnak, amely hosszútűrő, és viselkedésük barátságos.”

Kevin James
PARL társigazgató
 Southern Union Conference, USA                   

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése