Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Bir%C3%A1k%2013&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=B%C3%ADr%C3%A1k%2013&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Sámson nem hasonlítható össze sem az előtte, sem az utána uralkodó bírák egyikével sem, hiszen az ő elhívásának nincsen párja. Valójában a kiválasztása már fogantatása előtt, a szülein keresztül történt. Bár a Biblia említ még más meddő asszonyokat, akiknek Isten előre megígérte a gyermekáldást (Sára és Izsák, Anna és Sámuel, Erzsébet és János), de Sámson édesanyja az egyetlen közülük, akit Isten angyala személyesen látogatott meg. Ezután az Úr elküldte isteni hírnökét másodjára is, ezúttal azért, hogy Manoahval, Sámson édesapjával beszéljen. A másik olyan alkalom a Bibliában, amikor mindkét szülő személyes üzenetet kap Istentől, az Mária és József, Jézus földi szüleinek az esetében történt (Máté evangéliuma 1. fejezete és Lukács evangéliuma 1. fejezete).
Habár Manoah felesége teljes egészében, pontosan idézett mindent, amit az angyal mondott neki, Manoah mégis kételkedett. Nem arról van szó, hogy nem hitt a feleségének, hanem mint Gedeon, bizonytalan volt abban, felkészült-e az előtte álló feladatra. Biztosan kell, hogy legyen még több utasítás, mint amennyi volt. Biztosan van még valami azon kívül, hogy engedelmeskedjenek Isten egyszerű parancsainak, és azok alapján neveljék fel a megígért gyermeket. Manoahnak szüksége volt egy jelre, és azt csodálatos módon meg is kapta Istentől (13:19-20).
Biztató számunkra, hogy Isten akkor is tovább akar velünk dolgozni, ha kételkedünk szavaiban. Akár alkalmatlannak érezzük magunkat, akár csak bizonytalanok vagyunk az Ő akaratával szemben, az Úr találni fog egy megoldást, hogy megadja számunkra a szükséges biztonságot és útmutatást. Manoahból hiányzott a lelki tisztánlátás, hogy észrevegye Istent, amikor Ő megjelent előtte. Ahhoz azonban eleget tudott, hogy útmutatásért imádkozzon, és az Úr válaszolt imájára.
Justo E. Morales
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 43-44. fejezet
43. fejezet – MÓZES HALÁLA (4. rész)
A kép lassan elhomályosodott előtte és szeme a messzeségben elterülő Kánaán földjén nyugodott meg. Azután mint egy fáradt vándor, lefeküdt pihenni. "És meghala ott Mózes, az Úrnak szolgája a Moáb földén, az Úr szava szerint. És eltemeté őt a völgyben, a Moáb földén, Béth-Peórral átellenben; és senki sem tudja az ő temetésének helyét e mai napig" (5Móz 34:5-6). Sokan, akik életében nem voltak hajlandók Mózes tanácsára figyelni, bálványimádást vittek volna véghez holtteste felett, ha ismerték volna temetésének helyét. Ez okból volt az emberek elől elrejtve. De Isten angyalai eltemették hűséges szolgájának testét és őrködtek a magányos sír felett.
"És nem támadott többé Izráelben olyan próféta, mint Mózes, akit ismert volna az Úr színről-színre: Mindazokban a jelekben és csudákban, amelyekért küldötte vala őt az Úr, [...] És mindama hatalmas erőben, és mindama nagy rettenetességben, amelyeket véghez vitt Mózes az egész Izráel szemei előtt" (5Móz 34:10-12).
Ha Mózes életén az az egy folt nem esik a bűn miatt, amikor Kádesben vizet fakasztva a kősziklából elmulasztott Istennek dicsőséget adni, akkor bemehetett volna az ígéret földjére, azután halált nem látva ragadtatott volna el! De nem sokáig maradt a sírban! Krisztus maga jött le a mennyből azokkal az angyalokkal, akik eltemették Mózest, és előhívta az alvó szentet. Sátán örvendezett, amikor sikerült Mózest Isten elleni bűnre vinnie, amely által a halál uralma alá került. A nagy ellenség kinyilatkoztatta, hogy az isteni ítélet: "por vagy te és ismét porrá leszesz" (1Móz 3:19) neki adta a halál uralmát. A sír hatalmát még sohasem törték meg és mindazokat, akik a sírban vannak, foglyaiként követeli, hogy sohase szabadulhassanak sötét börtönükből.
Most először szándékozott Krisztus életet adni a holtnak. Mikor az élet fejedelme és a fénylő angyalok a sírhoz közeledtek, Sátán féltette hatalmát. Gonosz angyalaival ott állt, hogy vitatkozzék a területére való behatolásról, amelyet sajátjának tekintett. Azzal kérkedett, hogy Isten szolgája az ő foglya lett. Kijelentette, Mózes sem volt képes megtartani Isten törvényét, mert jogot formált Jahvét illető dicsőségre, amely a legnagyobb bűn, hiszen ő is ezért száműzetett a mennyből, és ezzel a törvényszegéssel Mózes az ő hatalmába került. Megismételte az eredeti vádakat, amiket az isteni uralom ellen felhozott, és megint kifogásolta Istennek vele szembeni igazságtalanságát.
Krisztus nem bocsátkozott vitába Sátánnal. Felemlíthette volna neki gonosz munkáját, amit csalásával idézett elő a mennyben, annak lakói közül sokaknak romlását okozván, rámutathatott volna édeni hazugságára, amellyel Ádámot és Évát bűnbe vitte és halált hozott az emberiségre; emlékeztethette volna Sátánt hogy saját munkája vitte Izraelt zúgolódásra és lázadásra, ami gyengítette vezetőjének türelmét, és ami miatt a halál hatalmába került. De Krisztus mindent Atyjára bízott, mondván: "Dorgáljon meg téged az Úr!" (Júd 9). Az Üdvözítő nem bocsátkozott vitába ellenfelével, hanem akkor és ott megkezdte a bukott ellenfél hatalmát megtörő, valamint a halottat életrekeltő munkáját. Itt volt Isten Fia felsőbbségének bizonyítéka, amit Sátán nem vonhatott kétségbe. A feltámadás mindörökre bizonyossá lett. Sátántól elragadták a zsákmányt, a megholt igazak ismét élhetnek.
Mózes a bűn következtében jutott Sátán hatalmába. Saját érdeme szerint jogos foglya volt a halálnak, de mégis feltámadt halhatatlan életre, mert ehhez joga volt a Megváltó nevében. Megdicsőülve jött elő sírjából és Szabadítójával Isten városába emelkedett.
Krisztus áldozatának bemutatásáig Isten igazságosságát és szeretetét a legvilágosabban Mózessel való bánásmódja szemlélteti. Isten kizárta Mózest Kánaánból, ami által felejthetetlen tanítást adott: ő tökéletes engedelmességet kíván, és azt, hogy az ember ne akarja magának tulajdonítani a Teremtőt illető dicsőséget. Mózes buzgó könyörgését, hogy részese legyen Izrael örökségének, nem hallgathatta meg, de nem felejtette el és nem hagyta el szolgáját! A menny Istene megértette azokat a szenvedéseket, amelyeket Mózes eltűrt. A küzdelem és a próbák hosszú évei alatt hűséges szolgálatának minden tettét feljegyezte. A Piszga tetején Isten hívta el Mózest a földi Kánaánnál dicsőbb örökségbe.
A megdicsőülés hegyén ott volt Mózes Illéssel. Az Atya küldte őket a Fiúhoz, a világosság és dicsőség hordozóiként. Így teljesedett be végül Mózes imája, amelyet évszázadokkal azelőtt mondott. Ott állt a "jó hegyen" népe örökségén belül, bizonyságot tévén róla, akiben Izraelnek minden ígéretei összpontosultak. Az emberi szemnek kinyilatkoztatott utolsó jelenet ilyen a menny által nagyra becsült ember történetében.
Mózes Krisztus előképe volt. Ő maga jelentette ki Izraelnek: "Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!" (5Móz 18:15). Isten jónak látta a szenvedés és a megaláztatás iskolájában nevelni Mózest, mielőtt felkészült volna arra, hogy Izrael seregét a földi Kánaánba vezesse. És bár Isten mennyei Kánaánba zarándokló Izraelét olyan fejedelem vezeti, akinek isteni küldetéséhez emberi iskoláztatásra nincs szükség, mégis szenvedések által lett tökéletessé. "Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek" (Zsid 2:18). Megváltónk nem tanúsított emberi gyengeséget vagy tökéletlenséget, mégis meghalt, hogy bemenetelt szerezzen nekünk az ígéret földjére.
"Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában, mint szolga, a hirdetendőknek bizonyságára, Krisztus ellenben mint Fiú a maga háza felett, akinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és reménységnek dicsekedését mindvégig erősen megtartjuk" (Zsid 3:5-6).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése