Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%2022&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20S%C3%A1muel%2022&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ebben a fejezetben Isten szaváról tudunk meg többet. Miért tartja a Szentlélek ezt a fejezetet ismétlésre méltónak a Bibliában? Szövegét ugyanis a Zsoltárok könyvében is megtalálhatjuk, igaz, van köztük különbség, és talán itt fedezhetjük fel a tanulságot. A Zsoltárok könyve 18. fejezete sokkal inkább liturgikus. Bevezetése is így hangzik: „az éneklőmesternek, az Úr szolgájától, Dávidtól.” Sámuel 2. könyve 22. fejezete azonban sokkal tárgyilagosabb, és így kezdi a leírást: „Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak.” A történetíró Sámuel második könyvében arról tudósít, hogyan menti meg az Úr Dávidot Saul kezéből (1. vers), de a Zsoltárok 18-ban Sault nem említi. 2Sámuel 22:5-ben ezt olvashatjuk: „halál hullámai vettek engem körül” míg a Zsoltárok 18:5 „halál kötelei"-ről „istentelenség árjai”-ról beszél. 2Sámuel 22:8-ban azt olvassuk: „az égnek fundamentumai”, a Zsoltárok 18:7-ben pedig, a „hegyek fundamentumai” rendültek meg. 2Sámuel 22:11-ben ez áll: „a Khérubon ment és röpült”, Zsoltárok 18:11-ben pedig: „Kérubon haladt… a szelek szárnyán suhant”. Tehát a későbbi korokban, amikor az írnok átmásolta Sámuel könyvéből a fejezetet, kiigazított néhány szót, hogy egy liturgikus éneket készíthessen.
A szavak cseréje és ütemhez, dallamhoz igazítása, hogy énekben is használható legyen, napjainkban is így történik. Megszokott az egyházakban, hogy egy ének komponálásakor a Bibliát is felhasználják, például a Zsoltárok könyvének 23. fejezetét is sokszor átszövegezték és hangszerelték már. A sorokat úgy módosították, hogy illeszkedjenek a zenéhez és a várható közönség képességeihez/igényeihez. A régies szavakat modern, köznyelvi szavakra cserélték. Mindenki ezeket énekli, és senki sem panaszkodik miattuk. Tehát amiatt sem szabad panaszkodnunk, hogy a Szentlélek úgy döntött, ez a később keletkezett himnusz is szerepeljen Isten Igéjében.
2Sám 22:33-ból például – az eredeti héber szövegben – a másoló kihagyott négy betűt, a 34. versből két betűt, és a 37. versből is két betűt. Talán a 33. vers mellé, a margóra írhatta őket, mert úgy tűnik, mintha a Zsoltárok 18:33 szerzője nem tudta volna, mit kezdjen a széljegyzetben található javítással, hiszen a következő versek szavaiból itt-ott kihagyott betűket mind a 2Sám 22:33 mellett találta. Így hát a Sámuel könyvéből kimaradt betűket pontosan felsorakoztatta a Zsoltárok 18:33-ban.
Amikor a Zsidók Ninive mellett voltak száműzetésben, akkor Isten Igéjének iratait kezelni nem volt könnyű. Birodalmak egész könyvtárakat vittek el a nemzetektől, és volt egy asszír könyvtár Ninivében Asszúrbanipál idejében. Az apjáról szóló szöveget az utolsó babiloni király napjaiban másolták. A tudósok rámutattak, hogy vannak rövidítések és közbeszúrt szavak, amik érthetőbbé teszik a dolgokat. Ezért találhatunk például párhuzamos leírásokat a négy evangéliumban is.
Milyen
tanulságot vonhatunk le ebből? Azt, hogy mennyire fontos óvatosnak
lennünk az életben, hogy mit írunk és mit mondunk, mert mindez hatással lehet
arra, hogy mások miként értik meg Isten Igéjét.
Szerető Istenünk!
Életmódunk hatással van gondolkodásunkra, és ahogy gondolkodunk, az hatással van cselekedeteinkre, cselekedeteink pedig meghatározzák mit érünk el. Segíts, hogy érted élhessünk minden nap, így tevékenységünk miatt nem fog kárt vallani Igéd. Jézus nevében kértünk. Ámen
Koot van Wyk
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 59. fejezet
60. fejezet – IZRAEL ELSŐ KIRÁLYA (6. rész)
Saul serege megszervezésével és az ellenség legyőzésével éppen azokról a képességekről tett bizonyságot, amelyeket Izrael egy királytól a legjobban elvárt, hogy méltó ellenfele legyen a többi nemzetnek. Most hát, mint királyukat üdvözölték őt, s mert a fényes győzelmet teljesen neki, mint embernek tulajdonították, elfeledték, hogy Isten segítsége nélkül semmiképpen sem győzhettek volna. Most annyira lelkesedtek királyukért, hogy egyesek meg akarták ölni azokat, akik a választáskor Saul ellen szóltak. De közbelépett a király és így szólt: "Senkit se öljetek meg a mai napon, mert ma szerzett szabadulást az Úr Izráelnek" (1Sám 11:13). Saul így adta bizonyságát a benne végbement változásnak, mert ahelyett, hogy magának tulajdonította volna a győzelmet, Istent dicsőítette érte. Ahelyett, hogy bosszút állt volna, nagylelkűen megbocsátott az ellene lázadóknak. Ezek a tulajdonságok pedig félremagyarázhatatlan jelei az isteni kegyelem kitöltetésének.
Sámuel most azt ajánlotta, hívjanak egybe nemzetgyűlést Gilgálba és erősítsék meg ott Sault királyi tisztében nyilvánosan is. Ez meg is történt, "[...] és áldoztak ott hálaáldozatot az Úr előtt, és felette örvendezének ott, Saul és Izráelnek minden férfiai" (1Sám 11:15).
Gilgál volt Izrael első táborhelye Kánaánban. Itt állíttatott Józsué az Isten parancsára kőből tizenkét emlékoszlopot, hogy megörökítse a Jordánon való csodálatos átkelést. Itt újították meg a körülmetélkedés szövetségét és itt ünnepeltek először páskát a kádesi bűnözés és a pusztai bolyongás után. Itt szűnt meg a mannahullás és itt jelentette ki magát az Úr seregének fejedelme, mint Izrael seregének legfőbb Ura. Innen indultak aztán Jerikó és Ai bevételére. Itt vette el Ákán büntetését, mert megszegte Isten parancsát. És itt kötötték a szövetséget a gibeonitákkal, amely büntetésük lett, mert elmulasztották kikérni Isten tanácsát. Ezen a síkon, amelyhez sok drága emlék fűződött, állt most Sámuel Saullal, és amikor elcsendesedett a királyt éltető kiáltás, elbúcsúzott a néptől, mint annak kormányzója.
"És monda Sámuel az egész Izráelnek: Ímé meghallgattam szavaitokat mindenben, valamit nékem mondottatok, és királyt választottam néktek. És most ímé a király előttetek jár. Én pedig megvénhedtem és megőszültem, és az én fiaim ímé ti köztetek vannak, és én is előttetek jártam ifjúságomtól fogva mind a mai napig. Itt vagyok, tegyetek bizonyságot ellenem az Úr előtt és az ő felkentje előtt: kinek vettem el az ökrét és kinek vettem el a szamarát, és kit csaltam meg, kit sanyargattam, és kitől fogadtam el ajándékot, hogy amiatt szemet hunyjak? és visszaadom néktek" (1Sám 12:1-3).
De a nép egyhangúlag felelt: "Nem csaltál meg minket, nem sanyargattál minket, és senkitől semmit el nem fogadtál" (1Sám 12:4).
Sámuel nem a saját cselekedeteit akarta igazolni beszédével. Ő már előbb kihirdette a szabályokat, amelyekhez a nép és a király egyaránt köteles volt alkalmazkodni, és ezt akarta saját példaadásával erősbíteni. Gyermekségétől kezdve összeköttetésben volt Isten művével, s e hosszú idő alatt csak ez a cél lebegett szemei előtt: Isten dicsőítése és népének boldogulása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése