Higgyetek az Ő prófétáinak - május 25 - SZERDA - 2 Királyok 6

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezet 318. nap

Az apostol ezt mondja: "Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (ami az első parancsolat ígérettel)" (Ef 6:2). Az izraeliták számára, akik azt remélték, hogy hamarosan bevonulnak Kánaán földjére, ez a parancsolat annak az isteni ígéretnek volt a záloga, hogy ha engedelmeskednek Istennek, akkor hosszú ideig élnek majd azon a földön. Ennek a parancsolatnak azonban egy szélesebb értelmezése is van, amely magában foglalja Isten egész Izraelét, és örök életet ígér, amikor a föld megszabadul majd a bűn átkától.

"Ne ölj" (2Móz 20:13).

Az igazságtalanság minden olyan cselekedete, amely hajlamos az élet megrövidítésére; a gyűlölet és a bosszúállás lelkülete; vagy bármiféle szenvedély élvezete, amely sértő cselekedetre vezet bennünket mások iránt; vagy azt a kívánságot ébreszti fel bennünk, hogy megbántsunk másokat, hogy ártsunk nekik (mert "aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az" 1Jn 3:15) megszegik e parancsolatot. A szükségben lévőkről vagy a szenvedőkről való gondoskodásunk önző semmibevevése; saját vágyaink kielégítése; szükségtelen nélkülözésünk; túlfeszített munkatempónk, amellyel mások és a magunk egészségét tesszük tönkre - mindezek kisebb vagy nagyobb mértékben a hatodik parancsolat megsértése.

"Ne paráználkodjál" (2Móz 20:14).

Ez a parancsolat nemcsak a nemi tisztátalanságot tiltja meg, hanem az érzéki gondolatokat és kívánságokat is, és azokat a gyakorlatokat is, amelyek ezeket a gondolatokat és kívánságokat felkeltik bennünk. Ez a parancsolat nemcsak azt követeli meg tőlünk, hogy legyünk tiszták külső életünkben, hanem azt is, hogy legyünk tiszták szívünk szándékaiban és érzelmeiben is. Krisztus, aki Isten törvénye iránt messzemenő elkötelezettséget tanúsított, kijelentette, hogy a gonosz gondolat vagy tekintet éppen úgy bűn, mint a törvénytelen cselekedet.

"Ne lopj!" )2Móz 20:15).

A nyilvános és a magányos lopásokat is magában foglalja. A nyolcadik parancsolat éppen úgy elítéli az emberek meglopását, kizsákmányolását, az emberrablást, mint a rabszolgákkal való bánásmódot, és megtiltja a területeket hódító háborúkat is. Életünk ügyeinek legkisebb részleteiben is szigorú igazságosságot, becsületességet követel meg tőlünk. Megtiltja a kereskedelemben elkövetett rászedéseket, csalásokat. Megköveteli a tartozások és a munkabérek jogos és tisztességes meg- és kifizetését. Kijelenti, hogy minden kísérletet, amely arra irányul, hogy hasznot szerezzünk mások tudatlanságából, gyengeségéből vagy szerencsétlenségéből, Isten csalásként sorol fel a menny könyveiben.

"Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!" (2Móz 20:16).

A mindenféle hamis beszédet; minden kísérletünket vagy szándékunkat arra, hogy megcsaljuk felebarátunkat, magában foglalja ez a parancsolat. Minden csalási szándékunk hamisságot jelent. Szemünk pillantásával, kezünk mozdulatával, arcunk kifejezésével éppen úgy követhetünk el hamisságot vagy mondhatunk ki egy hazugságot olyan hatásosan, mint szavainkkal. Minden szándékos túlzásunk, minden célzásunk vagy gyanúsításunk, amellyel másokra valamiféle téren téves vagy túlzott benyomást számítunk tenni; még a tényeknek olyan módon való állítása is, amellyel másokat félrevezetünk, nem más, mint hazugság, hamisság. Ez a törvény megtiltja minden erőfeszítésünket, amelyet annak érdekében fejtünk ki, hogy tönkre tegyük felebarátunk jó hírnevét, elferdítés vagy gonosz feltevés útján, rágalmazással, hazug hírekkel, történetek hordozásával, pletyka útján. Még az igazság szándékos elnyomásával, elhallgatásával is, ami mások kárát okozza, megsértjük, áthágjuk ezt a kilencedik parancsolatot.

"Ne kívánd a te felebarátodnak házát! Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgáló leányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé" (2Móz 20:17).

A tizedik parancsolat minden bűn gyökerére sújt le azzal, hogy megtiltja az önző kívánságot, amelyből a bűnös cselekedet ered. Ha Isten törvénye iránti engedelmességünkben visszatartjuk magunkat a mások tulajdonát képező bűnös dolgok kívánásától, akkor nem vétünk embertársaink ellen.

E Tízparancsolat szent előírásai, amelyeket Isten mennydörgések és villámlások között, törvényadó hatalmának, fenségének csodálatos megmutatásával mondott el. Isten az ő törvénye kihirdetését hatalma és dicsősége megmutatásával kísérte, hogy a nép soha ne felejtse el e jelenetet, és mélységes tisztelettel hatása alá kerülhessen a törvény szerzőjének, a menny és a föld Teremtőjének. Isten törvénye szentségét, fontosságát és állandóságát is meg akarta mutatni minden embernek.

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 6

A Jordán mellé építendő, új iskolához vágtak éppen fát, amikor az egyik fiatal munkás elveszítette fejszéjének fejét, ami elrepült, és a vízbe esett. Az ifjú Elizeushoz kiáltott: „Jaj, uram! Pedig ezt is kölcsönkértem!” (5.vers) Mit fogok tenni? Nincs pénzem, hogy újat vegyek helyette! Így aztán a próféta levágott egy darab fát, és odadobta a vízbe, ahol a fejsze feje elsüllyedt, mire az hirtelen felbukkant a felszínre, és megkerült. Akárcsak Péter, ha Jézuson tartjuk a tekintetünket, járhatunk a vízen.

Érdekes, hogy Elizeus egy fadarabot dob a vízbe. Ezt tette Mózes is, hogy Márában édessé tegye a keserű vizet. A fadarab mindkét esetben a kereszt erejét szimbolizálja. Mi más lenne képes megtenni a lehetetlent, hogy az acél ússzon a vízen, és a keserű víz édessé váljon? Ez a kereszt ereje!

A második nagyszerű történet ebben a fejezetben Elizeusnak, Isten szolgájának legyőzhetetlenségét mutatja be az arám haderővel szemben. Arám királya seregének nagy részét Dótán kis városába küldi, hogy fogják el Isten prófétáját. Elizeus azonban Isten tüzes szekerekkel és lovakkal ábrázolt mennyei seregének védelmében áll, és foglyul ejti az arám sereget. Istent arra kéri, hogy vaksággal sújtsa őket. Samáriába, Izrael királyához vezeti őket. Amikor visszakapják látásukat, rájönnek, hogy az ellenség fővárosában vannak teljesen bekerítve. Abban a hitben, hogy Isten embereinek a gonoszt jóval kell legyőzniük, Elizeus azt tanácsolja a királynak, hogy adjon nekik enni, és engedje őket hazamenni. Ezután egy pár évig nem merült fel bennük, hogy megtámadják Izraelt, de végül megtették, és éhínség idején ostromolták Samáriát.

Drága Urunk, adj nekünk hitet, hogy emlékezzünk, Te a segítségünkre küldöd az ég minden seregét, semmint hogy egyetlen bízó lelket is legyőzzön az ellenség. Segíts emlékeznünk ezekre az igékre is: „Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret, és ha szomjazik, adj neki vizet,… az Úr pedig visszafizeti, amit adtál.”

Doug Batchelor

43. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezetéhez (máj. 22-28.).

Amit elviszek ebből a fejezetből, az a szörnyű kezdőjelenete. A rettenetes mennydörgés és a sötétség leírása, a földrengés és a villámok, amelyek nem világítottak be a behatolhatatlan sötétségbe, amely körbezárta a Sínai-hegyet. A hegy lábánál valamennyi ember, Mózest is beleértve, reszketett, mielőtt Isten mennydörgő hangjával lassan kijelentette a tíz  parancsolatot, amelyet elvárt a népétől, hogy megtartsanak.

Néhányan csodálkozhatnak, hogy miért volt szükséges ez a földet megrengető színpadiasság? De tényleg színpadias volt ez? Nem hinném, hogy az lett volna. Amit Isten tett, az azért volt, hogy véget vessen annak a versengésnek, amit az egyiptomi istenek támaszthattak, és amely megfertőzhette az Izráel népét. Itt volt az Ő teremtő Istenük!

Mitől is félünk? Bármilyen nagy is a fülsüketítő lárma, sosem lesz akkora, mint az Istenünk hatalma. Bármekkora kihívásokkal szembesülünk is életünk során, és van sok ilyen, a Teremtő Istenünk nagyobb. Istenünk mindössze egy hívásnyi távolságra van. Ismeri a felfordulást az életünkben, és kész cselekedni értünk, a lehető legjobb érdekünkben, ha látnánk a véget a kezdettől fogva. Ismeri valamennyiünk szívét név szerint és szükséglet szerint, és képes beavatkozni. Amit kér az mindössze a bizalom. Ha már minden más elveszett, bízz benne! Látni fogjuk őt szemtől szembe és érezni fogjuk a meleg ölelését.

Mert hűséges Ő nagyon!

Elaine Pugh, gyülekezeti vén

Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 24 - KEDD - 2 Királyok 5

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezet 317. nap

A hamis istenek imádatának megtiltásával a második parancsolat egyben magában foglalja az igaz Isten imádását és utasít is ennek a gyakorlására. Azoknak, akik hűségesek az ő szolgálatában, Isten irgalmasságot ígért meg, mégpedig nemcsak a harmadik és negyedik nemzedékig - mint ahogy harmad és negyedíziglen fenyegeti meg haragjával azokat, akik gyűlölik - hanem az ezredik nemzedékig.

"Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi" (2Móz 20:7).

Ez a parancs nemcsak a hamis esküt, vagy a megszokott esküdözéseket tiltja meg, de Isten nevének azt a könnyed és gondatlan használatát is, amikor nem vesszük tekintetbe e név félelmetes jelentőségét. Isten nevének az általános beszélgetés közben történő meggondolatlan említésével, jelentéktelen ügyekben a nevére való hivatkozással valójában tiszteletlenek vagyunk Istennel szemben. "Szent és rettenetes az ő neve" (Zsolt 111:9). Mindnyájunknak elmélkednünk kell Isten neve fenségéről, tisztaságáról és szent voltáról, hogy szívünkre hatást gyakoroljon neve felmagasztalt jellegének értelme; az ő szent nevét mindig tisztelettel és ünnepélyesen ejtsük ki.

"Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt" (2Móz 20:8-11).

Isten a szombatot nem valami új intézményként vezette be, mert a teremtés alkalmával alapította. Meg kell emlékeznünk róla és ünnepként kell megtartanunk, mint Isten teremtő munkájának emlékét. Mivel a szombat a menny és a föld Teremtőjeként mutat rá Istenre, ezért az igaz Istent megkülönbözteti a hamis istenektől. Mindazok, akik megtartják a hetedik napot, ezzel a cselekedetükkel azt fejezik ki, hogy ők Jahve imádói. Így a szombat az Isten iránti hűségünk jele mindaddig, amíg emberek élnek a földön azért, hogy szolgálják Istenünket. A negyedik parancsolat az egyetlen parancsolat a tíz közül, amelyben benne van a törvényadó neve és jogcíme. Ez az egyetlen parancsolat, amely megmutatja, kinek a tekintélye adta a törvényt. Magán viseli Isten pecsétjét, amelyet törvényére helyezett annak hitelessége és kötelező ereje bizonyítékaként.

Isten hat napot adott az embereknek a munkálkodásra, és Isten meg is követeli tőlünk, hogy minden munkánkat végezzük is el a hat munkanap alatt. Isten megengedi, hogy az irgalmasság elkerülhetetlenül szükséges munkáit szombaton is elvégezzük: a betegekről és a szenvedőkről mindenkor gondoskodni kell; de a szükségtelen munkák végzését szigorúan kerülni kell. "Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tévén, foglalkozást sem találván" (Ésa 58:13). A tiltásnak azonban még nincs vége. A próféta még azt is hozzáteszi: "Hamis beszédet sem szólván". Azokat, akik szombaton üzleti ügyeiket tárgyalják meg és terveket készítenek, Isten olyanoknak tekinti, mint akik tényleges üzleti tevékenységet hajtanak végre. Ha a szombatot valóban szent napnak akarjuk megtartani, akkor nem szabad megengednünk, hogy elménk világi jellegű dolgokkal foglalatoskodjék. Ez a parancsolat mindent magában foglal, ami kapuinkon belül van. Mindazok, akik házunkban laknak, háztartásunkhoz tartoznak, tegyék félre világi dolgaik intézését a szent órák alatt. Mindnyájan készséges szolgálattal tiszteljék Istent az ő szent napján.

"Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked" (2Móz 20:12).

A szülők a szeretet és a tisztelet olyan mértékére jogosultak, ami nem illet meg senki más személyt. Maga Isten, aki felelősséget helyezett rájuk azokért a lelkekért, akiket gondjaikra bízott, úgy rendelkezett, hogy a gyermek életének korai időszakában, a szülők Isten helyét töltsék be. Azok a gyermekek, akik elvetik, megvetik szüleik jogos tekintélyét és hatalmát, tulajdonképpen Isten tekintélyét és hatalmát vetik meg. Az ötödik parancsolat nemcsak azt követeli meg a gyermekektől, hogy adják meg szüleiknek a köteles tiszteletet és engedelmességet, hanem azt is, hogy szeressék szüleiket, legyenek hozzájuk gyengédek, könnyítsék terheiket, őrizzék és óvják meg tekintélyüket és öreg korukban támogassák és vigasztalják őket. Ez a parancsolat magában foglalja a lelkészek, sőt az uralkodók és mindazok iránti tiszteletadást is, akiknek Isten tekintélyt és hatalmat adott mások, elsősorban a gyermek és az ifjak felett.

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 5

Ebben a fejezetben Naámán, a befolyásos és tehetős szíriai parancsnok, aki az egyre súlyosbodó leprájára keres gyógyulást, jön el Elizeushoz.

Amikor Naámán és kisebb katonai kísérete megérkezett Elizeus szerény otthonához, a próféta világos utasítással küldte ki szolgáját: „Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested!” (10. vers – új prot. ford.). A megsértett katonatiszt dühös lett a prófétára, hogy még csak ki sem jött és nem beszélt vele személyesen. Nem voltak Istenhez intézett imák, vagy mágikus szavak. Ezen felül felháborítónak találta, hogy a próféta arra tett utalást, hogy ő olyan koszos lenne, hogy meg kellene fürödnie, méghozzá hétszer. Talán az egész csak túl egyszerűnek tűnt, de a legvalószínűbb, hogy a büszkeségén esett csorba. Dühében a halálos beteg parancsnok megsértődve hátat fordított Elizeus házának, és ellovagolt, vissza Damaszkusz irányába.

Mit is jelképez a lepra? Ha a Jordán a keresztséget – a halált, eltemettetést és feltámadást (Róm 6:4) jelképezi, akkor a lepra a bűnt. Halálos és fertőző betegség volt, lassú és szörnyű halállal végződött. Először az idegeket és a végtagokat támadta meg, tehát akinek leprája volt, elvesztette az érzékelését. A bűn pedig a lelkiismeretet tompítja el (1Tim 4:2). Ezt teszi az emberrel a bűn. Először a lelkiismeret még elítéli a bűnt, viszont minél tovább marad valaki a bűnös életben, annál inkább elhalkul a lelkiismeret ítélő szava. A szív megkeményedik, a bűn betegsége felemészti az embert úgy, mint azt a lepra teszi.

Naámán így érvelt: „Damaszkusz folyói sokkal tiszábbak mint a Jordán.” Ez lehet, hogy igaz volt, Isten mégis ezt mondta: „A Jordánban kell megfürödnöd!” Isten azonban jó, és tudja, mit miért tesz. A Damaszkusz felé vezető úton Naámánnak a Jordán mentén kellett haladnia. Ekkor az egyik katonája odajött hozzá, és ezt mondta: „Nézd, uram, ha a próféta valami nehezet kért volna tőled, megtetted volna, igaz?” Ő igennel válaszolt. „Miért nem fürdesz hát meg a Jordánban és tisztulsz meg?”

Naámán alázatot gyakorolt, lelovagolt a folyó partjához, levette páncélzatát, belegázolt a Jordán sáros vizébe, elmerült benne és minden alámerülésnél végigdörzsölte a testét. Elizeus azt mondta Naámánnak, hogy hétszer kell megmártóznia. Ha a parancsnok csak ötször fürdött volna meg, a dolog nem működött volna. Isten, úgy tűnik, különösen ügyel a számokra. Amikor Józsuétól azt kérte, hogy hétszer járja körül Jerikót a hetedik napon, ledőltek a falak a negyedik kör után? És mi a helyzet a szombatnappal? Ő nem azt mondta, hogy bármelyik napot meg fogja áldani, amelyiket mi a kedvünk szerint elkülönítünk pihenésre és imádatra. Isten a „hetedik napot” kérte, és Ő úgy is gondolja, amit mond, és elvárja tőlünk, hogy engedelmeskedjünk Neki a kis részletekben is.

Amint Naámán végül hetedszerre is feljött a víz alól, a bőre megváltozott. A lepra, ami tönkretette a bőrét, és valószínűleg néhány ujját és lábujját sem kímélte, nem volt többé. Naámán meggyógyult! Az Írás azt mondja: „újra tiszta lett a teste, akárcsak egy kisgyermeké” (14. vers).

El tudod képzelni ezt a jelenetet? Miután a parancsnok hetedszerre megfürdik a Jordánban, feljön a vízből, és a katonái így szólnak: „Mekkora csoda ez! Az Úr legyen áldva! A leprád teljesen eltűnt, és a bőröd teljesen újnak néz ki! Megérinthetjük?” El tudod ezt képzelni?

A keresztény egy katona, új, gyermeki bőrrel. Újjászülettél, mégis katona vagy. Ez a keresztséget is jelképezi; a Jordánban történt, ott, ahol Keresztelő János elsőként vezette be a keresztséget, és ahol Jézus is megkeresztelkedett – neked és nekem példát mutatva (Mt 3:13). Apropó lepra, Jézus is rengeteg leprást gyógyított meg a szolgálata során.

Végül, ennek a lenyűgöző történetnek a végén, Elizeust egy társa elárulja ezüstért cserébe. Naámán fizetni akart a gyógyulásáért, de Elizeus visszautasította a fizetséget, mert a megváltás Isten ajándéka. Elizeus kapzsi szolgája, Géházi, utánaeredt Naámánnak, hazudott neki, és elfogadta az ezüstöt. Géházi végül Naámán lepráját kapta meg a kapzsiságáért és árulásáért. Hasonlóképpen Júdást is a kapzsisága vitte rá arra, hogy elárulja a Megváltót ezüstért és végül felakasztotta magát Krisztus kiszolgáltatása után.

Drága Urunk, Naámánhoz hasonlóan minket is mindnyájunkat sújt a bűn leprája, azonban most alázattal Hozzád jövünk. Megbánjuk bűneinket, és szeretnénk Fiad vérében megfürdeni, a Bárányéban, aki azért ontotta vérét értünk, hogy mi megtisztuljunk. Ámen!

Doug Batchelor

43. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezetéhez (máj. 22-28.).

Amit elviszek ebből a fejezetből, az a szörnyű kezdőjelenete. A rettenetes mennydörgés és a sötétség leírása, a földrengés és a villámok, amelyek nem világítottak be a behatolhatatlan sötétségbe, amely körbezárta a Sínai-hegyet. A hegy lábánál valamennyi ember, Mózest is beleértve, reszketett, mielőtt Isten mennydörgő hangjával lassan kijelentette a tíz  parancsolatot, amelyet elvárt a népétől, hogy megtartsanak.

Néhányan csodálkozhatnak, hogy miért volt szükséges ez a földet megrengető színpadiasság? De tényleg színpadias volt ez? Nem hinném, hogy az lett volna. Amit Isten tett, az azért volt, hogy véget vessen annak a versengésnek, amit az egyiptomi istenek támaszthattak, és amely megfertőzhette az Izráel népét. Itt volt az Ő teremtő Istenük!

Mitől is félünk? Bármilyen nagy is a fülsüketítő lárma, sosem lesz akkora, mint az Istenünk hatalma. Bármekkora kihívásokkal szembesülünk is életünk során, és van sok ilyen, a Teremtő Istenünk nagyobb. Istenünk mindössze egy hívásnyi távolságra van. Ismeri a felfordulást az életünkben, és kész cselekedni értünk, a lehető legjobb érdekünkben, ha látnánk a véget a kezdettől fogva. Ismeri valamennyiünk szívét név szerint és szükséglet szerint, és képes beavatkozni. Amit kér az mindössze a bizalom. Ha már minden más elveszett, bízz benne! Látni fogjuk őt szemtől szembe és érezni fogjuk a meleg ölelését.

Mert hűséges Ő nagyon!

Elaine Pugh, gyülekezeti vén

Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 23 - HÉTFŐ - 2 Királyok 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 27. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezet 316. nap

Azután megszűnt a mennydörgés, a kürt sem hallatszott; csendes lett a föld. Ünnepélyes nyugalom állt be. Az Úr szava hangzott az őt övező sűrű sötétségből, amint angyaloktól körülvéve ott állott a hegyen. Így ismertette meg törvényét. Mózes így írta le ezt a jelenetet: "Az Úr a Sinai hegyről jött, és Szeirből támadt fel nékik; Párán hegyéről ragyogott elő, tízezer szent közül jelent meg, jobbja felől tüzes törvény vala számukra. Bizony szereti ő a népeket! Mind kezednél vannak az ő szentjei, oda szegődnek, a te lábaidhoz, és hallgatják a te beszédeidet" (5Móz 33:2-3).

Jahve nemcsak a bíró és a törvényadó félelmetes fenségében jelentette ki magát, hanem az ő népének irgalmas őrizőjeként is: "Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából" (2Móz 20:2). Isten, akit ők már vezetőjükként és szabadítójukként ismertek, aki kihozta őket Egyiptomból, aki utat készített számukra a tengeren át, és aki legyőzte a fáraót hadseregét, aki így Egyiptom minden istenénél felettébb állónak mutatta meg magát, itt és most ő volt az, aki kihirdette törvényét előttük.

Isten az ő törvényét nem kizárólag csak a hébereknek adta. Isten ugyan kitüntette Izrael népét azzal, hogy őket tette meg törvénye őrizőivé és megtartóivá, de ezt a törvényt olyan törvénynek kellett tekinteni, mint amely szent megbízatás volt az egész világ számára. A Tízparancsolat előírásait Isten az egész emberiségre alkalmazta és minden ember oktatására és kormányzására adta. Ez a tíz rövid, átfogó és ellentmondást nem tűrő parancs magában foglalja minden ember Isten és embertársai iránti kötelességeit. Ezek a parancsok a szeretet nagy alapelvén nyugszanak. "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat" (Lk 10:27. Lásd 5Móz 6:4-5 és 3Móz 19:18). A Tízparancsolat ezeket az alapelveket külön-külön is részletesen kifejezi és alkalmazhatóvá teszi az emberek életének feltételeire és körülményeire.

"Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem".

Jahve, az örökkévaló, az önmagában létező, a nem teremtett Isten, aki maga a forrása és fenntartója mindennek, aki egyedül jogosult arra, hogy őt illesse meg a legnagyobb tisztelet és imádat. Ezért az embernek tilos, hogy érzelmeiben vagy szolgálataiban az első helyet valaki vagy valami másnak adja, mert mindaz bálvány, ami az Isten iránti köteles szeretetünket csökkenti. Másik istent alkotunk magunknak, ha olyan szolgálatot végzünk, amely egyedül őt illeti.

"Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat" (2Móz 20:4-5).

A második parancsolat megtiltja, hogy az igaz Istent képekben vagy szobrokban imádjuk. A pogány népek közül sokan azt állították, hogy az ő képmásaik csupán csak alakok és jelképek, amelyek segítségével könnyebben tudják imádni istenségüket; de Isten az ilyen istenimádatot bűnnek jelentette ki. Az örökkévaló Isten anyagi tárgyakkal való ábrázolásának kísérletével lealacsonyítjuk Istenről alkotott fogalmunkat. Elménk elfordul, eltér Jahve végtelen tökéletességétől és inkább a teremtmény gyakorol ránk vonzást, mint maga a Teremtő. Amilyen mértékben süllyed Istenről alkotott fogalmunk, olyan mértékben süllyedünk le magunk is.

"Én, az Úr a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok" (2Móz 20:5).

Isten szoros és szent viszonyát népéhez a házasság kötelékével ábrázolja. A bálványimádás nem más, mint lelki házasságtörés. Isten nemtetszését ezzel szemben találóan nevezhetjük féltékenységnek.

"Megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek" (2Móz 20:5).

Elkerülhetetlen, hogy a gyermekek ne szenvedjenek a szülők bűneinek következményei miatt. Isten azonban nem bünteti meg a gyermekeket szüleik bűneiért, hacsak ők maguk is nem vesznek részt szüleik bűneiben. Rendszerint a gyermekek szüleik nyomdokaiban járnak. Öröklődés és szüleik példája útján a fiak részt vesznek atyáik bűneiben. A bűnös hajlamok, a romlott kívánságok és durva, lealjasodott erkölcsök éppen úgy, mint a testi betegségek és elkorcsosulások átszállnak örökségként apáról fiúra a harmadik és negyedik nemzedékig. E félelmetes igazságnak vissza kellene tartania bennünket a bűn útjának követésétől.

"De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják" (2Móz 20:6).

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 4

Elizeus csodái közül egy újabbat olvashatunk itt. Egy prófétatanítvány özvegye kiáltott Elizeushoz: „Az én férjem meghalt. Most eljött a hitelező, és nincs egyéb a házamban, mint egy korsó olaj.” Vajon miért éppen ezt tartotta meg utoljára? Olívaolajról van szó, ami akkoriban alapvető szükségleti cikk volt minden házban. Felhasználták gyógyításra (külsőleg: olajjal való megkenés), ételkészítésre (kenyérsütés), szépségápolásra (kozmetika), világításra (a mécsesekbe), és melegítésre. Az asszony azt akarta, hogy gyermekei egészségesek legyenek; szépek legyenek; világosságban járjanak; jól tápláltak legyenek; és meleg otthonban éljenek.  

A Bibliában mit jelképez az asszony? Az egyházat. Vajon nem kellene mindezért nekünk is mindig olajat tartanunk a gyülekezetben? Természetesen nem arról beszélek, hogy legyen étolaj a konyhaszekrényben, hanem Isten Lelkéről!

Mit jelent ez? Így növekszik a gyülekezet. Mennyi van bennünk a Szentlélekből? Valamennyi biztosan. Felkeressük szomszédainkat, akik nem ismerik Krisztust; ők üres edények. Meghívjuk őket Bibliát tanulmányozni. Öntünk át beléjük abból az olajból, ami nekünk van, és az megsokszorozódik. Ráadásul nekünk is több lesz a másik és a harmadik üres edényhez, míg hamarosan minden edény tele lesz. Az asszonnyal történt csoda nem fejeződött be akkor, amikor már nem tudta hová önteni az olajat, mert minden edénye tele volt. Az olaj tovább szaporodott, és ki tudta belőle fizetni a hitelezőket. A fejezet további csodákról is említést tesz, amikre most nincs időnk kitérni. Például: Elizeus elmegy Súnembe, és feltámasztja egy asszony halott fiát; ehetővé tesz egy fazék mérgező főzeléket; majd megvendégel száz embert húsz kis árpakenyérrel.   

Isten soha nem fogy ki a Szentlélekből, csak azokból az emberekből fogy ki, akik már nem hajlandók befogadni a Szentlelket, mert szívük túlságosan megtelt más dolgokkal. Ha betöltenek a világ dolgai, akkor egyebet már nem tudsz befogadni. Vajon megüresíted magad Isten Lelke számára, vagy túlzsúfolod életedet mindenféle mással?

Úgy szeretem ezt Jézusban! Dávid király így énekel róla: „elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam” (Zsolt 23:5). A tanítványok még 12 teli kosárral gyűjtöttek össze a maradékból Jézus csodája után. Az Úr bőségesen, minden képzeletünket felülmúlva árasztja ránk áldásait. Csordultig tölt, és még maradék is lesz. Ez jó hír, nem? Sosem fogysz ki a Szentlélekből, különösen pedig, ha másokkal is megosztod Isten szeretetét. Megnyitja az egek csatornáit, és kiárasztja áldásait olyannyira, hogy nem lesz elég helyed azok befogadására.

Drága Urunk! Jézus megnyitotta a Menny ablakait pünkösdkor, és csordultig töltötte tanítványait Szentlelkével, akiknek élete kiáradt Jeruzsálem utcáira, ahol megszületett az újtestamentumi egyház. Kérünk, tedd meg ezt értünk ma is! Ámen.

Doug Batchelor

43. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezetéhez (máj. 22-28.).

Amit elviszek ebből a fejezetből, az a szörnyű kezdőjelenete. A rettenetes mennydörgés és a sötétség leírása, a földrengés és a villámok, amelyek nem világítottak be a behatolhatatlan sötétségbe, amely körbezárta a Sínai-hegyet. A hegy lábánál valamennyi ember, Mózest is beleértve, reszketett, mielőtt Isten mennydörgő hangjával lassan kijelentette a tíz  parancsolatot, amelyet elvárt a népétől, hogy megtartsanak.

Néhányan csodálkozhatnak, hogy miért volt szükséges ez a földet megrengető színpadiasság? De tényleg színpadias volt ez? Nem hinném, hogy az lett volna. Amit Isten tett, az azért volt, hogy véget vessen annak a versengésnek, amit az egyiptomi istenek támaszthattak, és amely megfertőzhette az Izráel népét. Itt volt az Ő teremtő Istenük!

Mitől is félünk? Bármilyen nagy is a fülsüketítő lárma, sosem lesz akkora, mint az Istenünk hatalma. Bármekkora kihívásokkal szembesülünk is életünk során, és van sok ilyen, a Teremtő Istenünk nagyobb. Istenünk mindössze egy hívásnyi távolságra van. Ismeri a felfordulást az életünkben, és kész cselekedni értünk, a lehető legjobb érdekünkben, ha látnánk a véget a kezdettől fogva. Ismeri valamennyiünk szívét név szerint és szükséglet szerint, és képes beavatkozni. Amit kér az mindössze a bizalom. Ha már minden más elveszett, bízz benne! Látni fogjuk őt szemtől szembe és érezni fogjuk a meleg ölelését.

Mert hűséges Ő nagyon!

Elaine Pugh, gyülekezeti vén

Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 22 - VASÁRNAP - 2 Királyok 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 27. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezet 315. nap

27. Az Izraelnek adott törvény

Hamarosan a Sinai hegynél való letáborozásuk után Mózest felhívták a hegyre, hogy találkozzék Istennel. Egyedül kapaszkodott fel a meredek és göröngyös ösvényen és közeledett ahhoz a felhőhöz, amely Jahve jelenlétét takarta el szemei elől. Izrael most közeli és különleges kapcsolatba került a Magasságossal - hogy Isten kormányzása alatt egyházzá és nemzetté egyesüljön. Isten üzenete, amelyet Mózesnek kellett átadnia a népnek, így szólt:

"Ti láttátok, amit Egyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sasszárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket. Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép" (2Móz 19:4-6).

Mózes visszatért a táborba és miután összehívta Izrael véneit, elmondta Isten üzenetét. Azok pedig ezt felelték: "Valamit rendelt az Úr, mind megtesszük" (2Móz 19:8). Így léptek ünnepélyes szövetségre Istennel és elkötelezték magukat, hogy uralkodójuknak fogadják el őt. Ezáltal bizonyos értelemben Isten tekintélyének, hatalmának az alattvalóivá váltak.

Vezetőjük, Mózes, ismét felment a hegyre és ott az Úr ezt mondta: "Ímé én hozzád megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép mikor beszélek veled és higgyenek néked mindörökké" (2Móz 19:9). Amikor nehézségekkel találkoztak az úton az Egyiptomból való kivonulásuk során, akkor a nép mindig Mózes és Áron ellen zúgolódott, azzal vádolván a két vezetőt, hogy elpusztításuk céljából vezették őket ki Egyiptomból. Az Úr ezért meg akarta előttük tisztelni Mózest arra késztetvén őket, hogy bízzanak intézkedéseiben.

Isten szándéka az volt, hogy törvénye kihirdetését tiszteletet keltű alkalommá teszi annak felmagasztalt és magas rangú jellegével. A népbe bele kellett vésődjön, hogy mindannak, ami Isten szolgálatával kapcsolatos, a legnagyobb tisztelettel adózzon. Az Úr így szólt Mózeshez: "Eredj el a néphez és szenteld meg őket ma, meg holnap és hogy mossák ki az ő ruháikat; És legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre" (2Móz 19:10-11). Az adott idő alatt mindenkinek ünnepélyesen elő kellett készülnie, hogy méltóképpen jelenhessék meg az Úr előtt. Személyüket és ruházatukat meg kellett tisztítaniuk minden tisztátalanságtól. Amikor pedig Mózes rámutat bűneikre, alázkodjanak meg böjtöléssel és imádkozással, hogy szívük megtisztulhasson minden romlottságtól.

Az előkészületeket megtették a parancs szerint, és még egy további parancsnak is engedelmeskedtek. Mózes ugyanis utasítást kapott Istentől arra is, hogy vegye körül korláttal a hegyet, hogy se állat, se ember meg ne közelíthesse a környéket, be ne mehessen a szent térségbe. Ha bárki meg merné érinteni a szent hegyet, az azonnali halállal lakol.

A harmadik nap reggelén minden embernek a tekintete a hegy felé fordult, amelynek ormát sűrű felhő borította be. A felhő egyre feketébb és sűrűbb lett, amint lefelé ereszkedett mindaddig, míg az egész hegyet sötétség és félelmetes titokzatosság burkolta be. Azután kürt hangja hallatszott. Ez hívta a népet, hogy lépjen Isten elé. Mózes odavezette őket a hegy lábához. Ekkor a sűrű sötétségből villámok cikáztak, miközben a mennydörgés döreje visszhangzott a környék magaslatai között. "Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje, mint a kemencének füstje, és az egész hegy nagyon reng vala" (2Móz 19:18). Az Úr dicsősége emésztő tűzként lebegett a hegycsúcson az összegyűlt sokaság szeme láttára. "És a kürt szava mindinkább erősödik vala" (2Móz 19:19). Jahve jelenlétének jelei olyan rettenetesek voltak, hogy Izrael seregei remegni kezdtek a félelemtől és arcukra estek az Úr előtt. Mózes is így kiáltott fel: "[...] Megijedtem és remegek" (Zsid 12:21).

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 3

Izrael és Júda királyságai háborút viseltek a szomszédos moábiták ellen. Meglepetésszerűen hátba akarták támadni az ellenséget, ezért úgy döntöttek, hogy hosszú kerülőutat tesznek a sivatagon át. Hozzá kell tennem, hogy ez a világ egyik legforróbb, legszárazabb és legmélyebben fekvő pusztasága. Az út tovább tartott, mint remélték, és Izrael serege kifogyott a vízből. Akkoriban a hadseregek lábasjószágot vittek magukkal hordozható élelmiszerként. Ám a sivatagban nem volt legelő és víz az állatok számára. A katonák szomjaztak és az állatok halódtak. Ezért Júda királya megkérdezte a velük tartó Elizeus prófétát: „Mit tegyünk?”  A próféta szokatlan dolgot kért.  Azt mondta: „Hozzatok ide egy zenészt!”. Amint találtak egy katonát, aki tudott énekelni, Elizeus elé vitték.  Akkor a Szentlélek a zenészre szállt, és amint ő énekelni kezdett, az Úr keze megérintette a prófétát, aki az Úr nevében így szólt: „Csináljatok ebben a völgyben árkokat!” Így Júda királya hitből megparancsolta katonáinak, hogy ássanak vályúkat a sík homokba. Csodálatos módon az éjszaka folyamán az Edom hegyeiben záporzó zivatarok reggelre vízzel töltötték meg az árkokat. A felfrissült katonák sikeresen legyőzték a moábitákat. Ez emlékeztet minket a csodálatos élő vízre, amit Isten Jézuson keresztül ad nekünk, hogy győzelmet arathassunk ellenségünkön, sátánon.

Van még egy nagyon fontos esemény ebben a fejezetben. A csata folyamán az izraeliek az erődjükbe való visszavonulásra kényszerítették a moábitákat.  Mikor Moáb királya látta, hogy menekülésük eredménytelen volt, és embereinek végzete bekövetkezik, felajánlotta elsőszülött fiát, a trónörököst égőáldozatul a kőfal tetején, ahol mindenki láthatta. Ez az elkeseredett áldozat annyira megdöbbentette a konfliktus minden résztvevőjét, hogy tűzszünetet hirdettek, és Izrael seregei visszavonultak. Ki ne értené ennek mély lelki jelentőségét? Csak Isten Fiának áldozata hoz békét a nagy küzdelemben.

Drága Urunk, adj nekünk hitet és eltökéltséget, hogy árkokat ássunk áldásod elnyerésére, még ha  nincsenek is felhők az égen! Kérünk, lepjél meg, és frissíts fel minket ebben a vigasztalan világban az élő vízzel, amely a te Egyszülött Fiad áldozata által vált elérhetővé! Ámen.

Doug Batchelor

43. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezetéhez (máj. 22-28.).

Amit elviszek ebből a fejezetből, az a szörnyű kezdőjelenete. A rettenetes mennydörgés és a sötétség leírása, a földrengés és a villámok, amelyek nem világítottak be a behatolhatatlan sötétségbe, amely körbezárta a Sínai-hegyet. A hegy lábánál valamennyi ember, Mózest is beleértve, reszketett, mielőtt Isten mennydörgő hangjával lassan kijelentette a tíz  parancsolatot, amelyet elvárt a népétől, hogy megtartsanak.

Néhányan csodálkozhatnak, hogy miért volt szükséges ez a földet megrengető színpadiasság? De tényleg színpadias volt ez? Nem hinném, hogy az lett volna. Amit Isten tett, az azért volt, hogy véget vessen annak a versengésnek, amit az egyiptomi istenek támaszthattak, és amely megfertőzhette az Izráel népét. Itt volt az Ő teremtő Istenük!

Mitől is félünk? Bármilyen nagy is a fülsüketítő lárma, sosem lesz akkora, mint az Istenünk hatalma. Bármekkora kihívásokkal szembesülünk is életünk során, és van sok ilyen, a Teremtő Istenünk nagyobb. Istenünk mindössze egy hívásnyi távolságra van. Ismeri a felfordulást az életünkben, és kész cselekedni értünk, a lehető legjobb érdekünkben, ha látnánk a véget a kezdettől fogva. Ismeri valamennyiünk szívét név szerint és szükséglet szerint, és képes beavatkozni. Amit kér az mindössze a bizalom. Ha már minden más elveszett, bízz benne! Látni fogjuk őt szemtől szembe és érezni fogjuk a meleg ölelését.

Mert hűséges Ő nagyon!

Elaine Pugh, gyülekezeti vén

Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 21 - szombat- 2 Királyok 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezet 314. nap

Jethró egy ideig a táborban maradt és hamarosan észrevette, hogy milyen súlyos terhek nehezednek Mózesre. Fenntartani a rendet és a fegyelmet az izraeliták hatalmas, tudatlan és képzetlen sokaságában - óriási feladat volt. Mózest ismerte el vezetőjének és bírájának a nép. Ő intézte el nemcsak az általános ügyeit, hanem a kötelességeit is a népnek. Az egyesek között támadt ellentéteket is neki kellett elintéznie. Mózes vállalta mindezeket a feladatokat, mert ezek elintézése alkalmat adott neki az oktatásra. "[...] tudtára adom az Isten végezéseit és törvényeit" (2Móz 18:16) - mondta Jethrónak, aki azonban a következő ellenvetést tette: "Felettébb kifáradsz te is, ez a nép is, amely veled van; mert erőd felett való dolog ez, nem végezheted azt egymagad" (2Móz 18:18). Azután tanácsolta Mózesnek, hogy válasszon ki a népből megfelelő személyeket és tegye őket elöljárókká, egyeseket ezrek, másokat százak és másokat tízek fölé. Ezeknek alkalmas embereknek kell lenniük, olyanoknak, akik "derék, istenfélő férfiak", igazságosak és gyűlölik a haszonlesést. Ezeknek kell ítélkezniük a kisebb ügyekben, mialatt a nehéz és fontos ügyek továbbra is Mózes elé kerülnek. "[...] Te légy a népnek szószólója Isten előtt" - tanácsolta - "és te vidd az ügyeket Isten eleibe. És tanítsd őket a rendeletekre és törvényekre és add tudtokra az utat, amelyen járniok kell és a tennivalót, amelyet tenniök kell" (2Móz 18:19-20). Mózes elfogadta apósa tanácsát és ezzel nemcsak magának szerzett könnyebbséget, hanem ennek eredményeként a rend is tökéletesebb lett a nép között.

Az Úr nagymértékben kitüntette Mózest, és csodákat vitt véghez keze által. Abból a tényből, hogy Isten őt választotta ki mások oktatására, nem következtette azt, hogy neki nincs szüksége tanácsra. Izrael Isten által választott vezetője boldogan figyelt oda egy istenfélő midiánita pap javaslataira és bölcs rendelkezésekként tette azt magáévá.

Refidimből elindulva a nép folytatta vándorlását, követve a felhőoszlop mozgását. Útjuk kopár síkságokon, meredek lejtőkön és sziklás hegyszorosokon vezetett keresztül. Gyakran - amikor homokos pusztaságokon vonultak át - látták a barátságtalan hegyeket, amelyek óriási sziklabástyákként halmozódtak fel előttük és keresztezték útvonalukat, és úgy látszott, hogy lehetetlenné teszik előrejutásukat. Amikor azonban megközelítették ezt az akadályt, meglátták a sziklafalban lévő nyílásokat, melyek mögöttük újabb sík terület tárult szemük elé. Most éppen egy ilyen mély, köves átjárón haladtak át. Mély benyomást keltő jelenet volt ez az átkelésük. A sziklás kőszirtek között, amelyek több száz méter magasra nyúltak fel mindkét oldalon, ameddig a szem ellátott, eleven folyamként hömpölygött Izrael serege nyájaikkal és csordáikkal. Azután hirtelen ott emelkedett szemeik előtt a Sinai hegy tömör homlokzata. A felhőoszlop megtelepedett, megnyugodott a hegy ormán és az emberek felállították sátraikat a hegy aljánál elterülő síkságon. Ez a hely volt az otthonuk majdnem egy évig. Éjjel a tűzoszlop biztosította őket Isten oltalmáról. Mialatt éjnek idején Izrael gyermekei álomba merülten békésen pihentek, a mennyei kenyér csendesen hullott táborukra.

A hajnal pirkadása bearanyozta a hegyek gerinceit és a nap tündöklő sugarai behatoltak a mély szakadékokba. A fáradt, kimerült vándorok számára az irgalmasság sugarainak látszottak ezek, amelyek Isten királyi székétől áradnak. Úgy tűnt, mintha ezek a hatalmas, göröngyös magaslatok magányos nagyszerűségükben Isten örökkévaló állhatatosságáról és fenséges voltáról beszélnének. Itt, ezen a helyen mindenkinek az elméjére mély benyomást tett az ünnepélyesség és a félelem. Mindenkinek éreznie kellett tudatlanságát és gyengeségét Isten jelenlétében, aki "[...] a hegyeket körtefontra tette, és a halmokat a mérlegserpenyőbe" (Ésa 40:12). Itt kapta meg Izrael azt a legcsodálatosabb kijelentést, amelyet Isten valaha is adott az embereknek. Az Úr ide gyűjtötte népét, hogy hatással lehessen rájuk követelményeinek szentsége azzal, hogy saját hangján jelentette ki népének szent törvényét. Nagy és alapos változásnak kellett végbemennie bennük. Mert rabszolgaságuk lealacsonyító befolyásai és a bálványimádással hosszú ideig tartó kapcsolatuk rányomta bélyegét szokásaikra és jellemükre. Isten azon munkálkodott, hogy magasabb erkölcsi szintre emelje fel őket azzal, hogy megismerteti magát velük.

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 2

Ez a fejezet beszámol arról, hogy Illés elragadtatott a mennybe egy szekéren, amit tüzes angyalok csoportja vett körbe. Amikor Elizeus mindezt látta, térdre hullott, és megszaggatta a ruháit, jelezve ezzel, hogy „mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha” (Ézs 64:5 – új prot. ford.). A mennyei kíséret dicső fényében Elizeus kicsinek érezte magát méltatlansága miatt. Ám miután a szekér és az angyalok látványa a távolban egyre halványabb lett, Elizeus felvette elődje palástját, ami a földre hullott, és közben kétszeresét kapta meg a léleknek és erőnek, ami Illésben volt, úgy, ahogy azt előtte kérte.  Mit teszünk mi akkor, amikor Krisztus igazságosságát kapjuk? Ha beismerjük, hogy bűnösök vagyunk, hogy a mi „igazságunk olyan, mint a szennyes ruha" akkor vegyük fel Krisztus igazságosságának palástját!

Mi más volt még a feltétele annak, hogy Elizeus megkapja azt, amit kért, Illés lelkületének a kétszeresét? Látnia kellett Illés felemelkedését. A szöveg azt írja, hogy „Elizeus látta ezt" (2Kir 2:12). A tanítványok szintén látták Jézus felemelkedését a felhők közé. De miből álltak ezek a felhők? A 104. zsoltár 3-4. versében ezt olvashatjuk: „a felhőket tette kocsijává, szelek szárnyán jár. A szeleket tette követeivé, a lángoló tüzet szolgájává" (új prot. ford.). Minden bibliafordításban ezeket a kifejezéseket találjuk: angyalok, felhők, tűz, szekér. Az a fényáradat, ami befogadta Jézust, és amit a tanítványok láttak, nem más volt, mint angyalok sokasága. Az Ószövetségben az írók szekerekre és tüzes lovakra utaltak. Az angyalok azonban nem vágtatnak lovakon, le a Földre és vissza a Mennybe. A bibliai időkben ez volt az utazás leggyorsabb és legjobb módja, ami az emberek rendelkezésére állt – tehát ez egy jól érthető szimbólum volt számukra. Az angyalok egy csoportja volt az, amely Illést a magasba emelte, és azért is angyalok egy ragyogó csoportja jött a Földre, hogy magukkal vigyék Jézust. Elizeus látta Illést, ahogy felemelkedik a mennybe, és megkapta az Illésben munkálkodó lélek kétszeresét. Az apostolok látták Jézust, ahogy a felhők fölé emelkedik, és röviddel utána a Szentlélek kezdett el bennük munkálkodni, amit a tűznyelvek jeleztek.

Szerető Istenünk, segíts minket, hogy csakis Rád figyelhessünk, és elsősorban azért imádkozhassunk, hogy a Szentlélek áldásának kétszerese hulljon reánk! 

Doug Batchelor

42. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezetéhez (máj. 15-21.).

Ez a fejezet az alábbi gyerekdalra emlékeztet: „Morgolódva vagy utálattal teli, vagy alázatosan vagy hálával teli? Melyik a te hozzáállásod? Morgolódsz és sóhajtozol, vagy elismered és hálás vagy mindazért, amit Isten tett érted?”

Hogyan reagálunk a nehézségekre, kihívásokra, kényelmetlenségekre a bűnnek ezen a terméketlen világán? Istenre nézünk-e bizalommal és örvendezve, hisz neki ezer útja van arra, hogy gondoskodjon rólunk? Vagy a vezetésünket hibáztatjuk a megpróbáltatásokért? Megtanultunk-e már hinni, hogy még a nehézségek idején is, Ő a keresztény hitünket növeli és Ő gondoskodni fog rólunk?

Amikor ebben a terméketlen pusztaságban megszomjazunk, kortyolunk-e mélyen az Élet vizéből, felismervén, hogy csak Krisztus olthatja a szomjunkat? Vagy megelégszünk a világ keserű, szennyezett vizével?

Éhezünk-e mannára – Isten szavára? Vagy morgolódunk és panaszkodunk, mert Egyiptom húsosfazekait dédelgetjük?

Az Egyiptomból a Sínai-félszigetig vezető útra való reflektálás arra emlékeztet, hogy többet imádkozzam, kevesebbet kritizáljak, és naponta egyek és igyak Krisztus életéből. Hittel akarom keresni az Ő gondviselését, és bízni akarok az ő megmentő kegyelmében és irgalmasságában az élet száraz időszakai alatt.

„Drága Atyám, bocsásd meg, hogy siránkoztam és panaszkodtam a sivatagban. Bocsásd meg, hogy elfelejtettem, hogy Te vagy az, aki vezet. Adj, kérlek, hálás és hittel teli szívet. Ámen.”

Jan White

Associate Pastor

Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 20 - péntek - 2 Királyok 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezet 313. nap

Áron és Húr ezzel megmutatták az izraelitáknak, hogy nekik is kötelességük lenne Mózes mellé állni és munkájában támogatni őt, miközben az Istentől átvett parancsot számukra továbbítja. Mózes cselekedete jelentőségteljes, mert világossá tette népe előtt, hogy sorsukat Isten tartotta kezében. Amíg a nép Istenbe veti bizalmát, addig Isten is harcol érettük és legyőzi ellenségeiket. Amikor azonban elfordulnak Istentől és nem ragaszkodnak hozzá, hanem csak saját erejükben bíznak, akkor még az Istent nem ismerőknél is gyengébbek lesznek és ilyenkor ellenségeik győzedelmeskednek felettük.

A héberek akkor diadalmaskodtak, amikor Mózes a kezeit az ég felé tárta és érettük imádkozott. Isten Izraele is akkor győzedelmeskedik, amikor hittel megragadja hatalmas segítője erejét. Ezt az isteni erőt azonban egyesíteni kell az emberi erőfeszítéssel. Mózes nem hitte azt, hogy Isten akkor is legyőzi majd ellenségeiket, ha Izrael tétlen marad. Mialatt Izráel nagy vezetője az Úrhoz kiáltott, azalatt Józsué és bátor társai nagy erőfeszítéseket fejtettek ki az ellenség visszaveréséért.

Az amálekiták veresége után Isten ezt az utasítást adta Mózesnek: "Írd meg ezt emlékezetül könyvbe és add tudtára Józsuénak, hogy mindenestől eltörlöm Amálek emlékezetét az ég alól" (2Móz 17:14). Közvetlenül halála előtt, nagy vezetőjük, Mózes ezt az ünnepélyes, komoly megbízást adta át népének: "Megemlékezzél arról, amit Amálek cselekedett rajtad az úton, amikor Egyiptomból kijöttetek: Hogy reád támadt az úton, és megverte a seregnek utolsó részét, mind az erőtleneket, akik hátul valának, amikor magad is fáradt és lankadt voltál, és nem félte az Istent [...] töröld el Amálek emlékezetét az ég alól; el ne felejtsd!" (5Móz 25:17-19). Erről az istentelen népről Isten még ezt jelentette ki: "Megesküdött az Úr, hogy harca lesz az Úrnak Amálek ellen nemzetségről nemzetségre" (2Móz 17:16).

Az amálekiták előtt nem volt ismeretlen Isten jelleme vagy korlátlan uralma, de ahelyett, hogy félelemmel és tisztelettel viselkedtek volna előtte, elhatározták, hogy dacolnak erejével. Azokat a csodákat, amelyeket Mózes Egyiptomban cselekedett, a gúny tárgyává tették, és a körülöttük élő népek félelmét kinevették. Esküt tettek isteneikre, hogy a hébereket elpusztítják úgy, hogy egy sem marad meg közülük. Azzal dicsekedtek, hogy Izrael Istene erőtlen lesz arra, hogy ellenálljon nekik. Pedig az izraeliták nem bántották meg és nem is fenyegették meg őket. Az amálekiták támadásukat minden kihívás nélkül indították meg. Isten iránti gyűlöletüket és akaratával szembeni ellenszegülésüket akarták kinyilvánítani azzal, hogy igyekeztek megsemmisíteni Isten népét. Az amálekiták már régóta fennhéjázó bűnösök voltak. Bűneik bosszúért kiáltottak az égre. Isten irgalmassága azonban még mindig bűnbánatra szólította fel őket. Amikor az amálekiták Izrael népe elfáradt, védtelen soraira támadtak, megpecsételték nemzetük sorsát. Isten gondviselése mindenekelőtt leggyengébb gyermekeire terjed ki. A kegyetlenség vagy az elnyomás egyetlen egy cselekedete sem marad figyelmen kívül a mennyben. Isten keze védőpajzsként tárul ki szeretett gyermekei előtt. Az emberek óvakodjanak attól, hogy rácsapjanak vagy megüssék ezt a kezet, mert az igazság kardját is ez a kéz forgatja.

Az izraeliták táborhelyétől nem messze feküdt Jethrónak, Mózes apósának otthona. Jethró hallott a héberek kiszabadításáról és most felkerekedett, hogy meglátogassa őket és visszaadja Mózesnek feleségét és két fiát. Izrael nagy vezérét a hírnökök értesítették Jethróék közeledéséről és Mózes kiment eléjük, hogy örömmel találkozzék velük. A viszontlátás első örömei után sátorába vezette őket. Amikor Mózes rájött, hogy Izrael kivezetése Egyiptomból komoly veszélyekkel jár, visszaküldte családját apósához. Most azonban örülhetett társaságuknak. Jethrónak beszámolt arról, hogy Isten milyen csodálatos dolgot cselekedett Izraellel. Jethró, a pátriárka örvendezett és áldotta az Urat. Mózessel és a vénekkel együtt áldozatot mutatott be az Úrnak, és ünnepet szenteltek Isten irgalmasságának emlékezetére.

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 1

Üdvözöllek a Királyok második könyvében! A Királyok első könyvének folytatása közel háromszáz éven keresztül követi nyomon Izrael és Júda fokozatos hanyatlását. A hitehagyás éveiben még mindig találhatunk itt-ott néhány jó királyt és Isten kegyelmének megannyi csodáját.

A Királyok második könyvének 1. fejezetben láthatjuk Akháb büszke fiát Akháziát, aki követeket küldött, hogy érdeklődjenek a filiszteus Istentől, az ekroni Baálzebubtól. Akházia komolyan megsérült egy zuhanásban, és a beteg király arra vágyott, hogy meggyógyuljon. De ahelyett, hogy a mennyek Istenét kérdezte volna meg, Akházia a követeit egy pogány istenséghez küldte tanácsért. Mert ő biztosan jobban tudja. Hiába tapasztalta meg már korábban Jehova hatalmát Illés prófétán keresztül, de a szíve valószínűleg megkeményedett az Úr ellen hírhedt anyja, Jézabel bűnös befolyása miatt.

Ahhoz, hogy Samáriából eljussanak Ekronba, a hírnököknek el kellett haladnia Illés lakhelye és Jeruzsálem mellett is. Mi megfeledkezünk néha Istenről, amikor a világ népszerű bölcseihez futunk tanácsért? Amikor Akházia hírnökei visszajönnek Illés hírével, Akházia ahelyett, hogy megalázkodna, mint ahogy apja, Akháb tette, inkább megpróbálja elfogatni a hatalmas prófétát. Rossz ötlet. Az első két főember és az embereik elégtek abban a tűzben, amit Illés hívott le a mennyből a földre. A makacs királyt ez sem hatja meg, hanem elküld még ötven embert, hogy elfogják Illést. Elődei parázsló maradványai mellett, a harmadik főembernek és az embereinek már több esze van. Megalázzák magukat Illés előtt és így kegyelmet kapnak. Megfeledkeznek a bilincsről és Illés önként követi őket a fiatal királyhoz és személyesen is elmondja, hogy a király meg fog halni, mert megvetette Isten szavát. Makacs és büszke kerülőutaink Isten körül mindig véget érnek, és nem vezetnek sehova.

Szerető Istenünk, kérünk bocsáss meg nekünk azért, mert sokszor megfeledkezünk rólad, amikor közel vagy, és rossz helyen keressük a válaszokat. Kérünk segíts emlékezni arra, hogy hozzád imádkozzunk, eléd vigyük kérdéseinket, ha észrevesszük, hogy rossz úton járunk, és segíts nekünk, hogy meg tudjunk alázkodni, és meg tudjunk fordulni! Ámen!

Doug Batchelor
vezető lelkész
Sacramento, központi gyülekezet

42. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezetéhez (máj. 15-21.).

Ez a fejezet az alábbi gyerekdalra emlékeztet: „Morgolódva vagy utálattal teli, vagy alázatosan vagy hálával teli? Melyik a te hozzáállásod? Morgolódsz és sóhajtozol, vagy elismered és hálás vagy mindazért, amit Isten tett érted?”

Hogyan reagálunk a nehézségekre, kihívásokra, kényelmetlenségekre a bűnnek ezen a terméketlen világán? Istenre nézünk-e bizalommal és örvendezve, hisz neki ezer útja van arra, hogy gondoskodjon rólunk? Vagy a vezetésünket hibáztatjuk a megpróbáltatásokért? Megtanultunk-e már hinni, hogy még a nehézségek idején is, Ő a keresztény hitünket növeli és Ő gondoskodni fog rólunk?

Amikor ebben a terméketlen pusztaságban megszomjazunk, kortyolunk-e mélyen az Élet vizéből, felismervén, hogy csak Krisztus olthatja a szomjunkat? Vagy megelégszünk a világ keserű, szennyezett vizével?

Éhezünk-e mannára – Isten szavára? Vagy morgolódunk és panaszkodunk, mert Egyiptom húsosfazekait dédelgetjük?

Az Egyiptomból a Sínai-félszigetig vezető útra való reflektálás arra emlékeztet, hogy többet imádkozzam, kevesebbet kritizáljak, és naponta egyek és igyak Krisztus életéből. Hittel akarom keresni az Ő gondviselését, és bízni akarok az ő megmentő kegyelmében és irgalmasságában az élet száraz időszakai alatt.

„Drága Atyám, bocsásd meg, hogy siránkoztam és panaszkodtam a sivatagban. Bocsásd meg, hogy elfelejtettem, hogy Te vagy az, aki vezet. Adj, kérlek, hálás és hittel teli szívet. Ámen.”

Jan White

Associate Pastor

Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba