Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 27. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezet 315. nap
27.
Az Izraelnek adott törvény
Hamarosan
a Sinai hegynél való letáborozásuk után Mózest felhívták a hegyre, hogy
találkozzék Istennel. Egyedül kapaszkodott fel a meredek és göröngyös ösvényen
és közeledett ahhoz a felhőhöz, amely Jahve jelenlétét takarta el szemei elől.
Izrael most közeli és különleges kapcsolatba került a Magasságossal - hogy
Isten kormányzása alatt egyházzá és nemzetté egyesüljön. Isten üzenete, amelyet
Mózesnek kellett átadnia a népnek, így szólt:
"Ti
láttátok, amit Egyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sasszárnyakon
és magamhoz bocsátottalak titeket. Mostan azért ha figyelmesen hallgattok
szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi
nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld. És lesztek ti nékem papok
birodalma és szent nép" (2Móz 19:4-6).
Mózes
visszatért a táborba és miután összehívta Izrael véneit, elmondta Isten
üzenetét. Azok pedig ezt felelték: "Valamit rendelt az Úr, mind
megtesszük" (2Móz 19:8). Így léptek ünnepélyes szövetségre Istennel és
elkötelezték magukat, hogy uralkodójuknak fogadják el őt. Ezáltal bizonyos
értelemben Isten tekintélyének, hatalmának az alattvalóivá váltak.
Vezetőjük,
Mózes, ismét felment a hegyre és ott az Úr ezt mondta: "Ímé én hozzád
megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép mikor beszélek veled és higgyenek
néked mindörökké" (2Móz 19:9). Amikor nehézségekkel találkoztak az úton az
Egyiptomból való kivonulásuk során, akkor a nép mindig Mózes és Áron ellen
zúgolódott, azzal vádolván a két vezetőt, hogy elpusztításuk céljából vezették őket
ki Egyiptomból. Az Úr ezért meg akarta előttük tisztelni Mózest arra késztetvén
őket, hogy bízzanak intézkedéseiben.
Isten
szándéka az volt, hogy törvénye kihirdetését tiszteletet keltű alkalommá teszi
annak felmagasztalt és magas rangú jellegével. A népbe bele kellett vésődjön,
hogy mindannak, ami Isten szolgálatával kapcsolatos, a legnagyobb tisztelettel
adózzon. Az Úr így szólt Mózeshez: "Eredj el a néphez és szenteld meg őket
ma, meg holnap és hogy mossák ki az ő ruháikat; És legyenek készek harmadnapra;
mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre"
(2Móz 19:10-11). Az adott idő alatt mindenkinek ünnepélyesen elő kellett
készülnie, hogy méltóképpen jelenhessék meg az Úr előtt. Személyüket és
ruházatukat meg kellett tisztítaniuk minden tisztátalanságtól. Amikor pedig
Mózes rámutat bűneikre, alázkodjanak meg böjtöléssel és imádkozással, hogy
szívük megtisztulhasson minden romlottságtól.
Az
előkészületeket megtették a parancs szerint, és még egy további parancsnak is
engedelmeskedtek. Mózes ugyanis utasítást kapott Istentől arra is, hogy vegye
körül korláttal a hegyet, hogy se állat, se ember meg ne közelíthesse a
környéket, be ne mehessen a szent térségbe. Ha bárki meg merné érinteni a szent
hegyet, az azonnali halállal lakol.
A harmadik
nap reggelén minden embernek a tekintete a hegy felé fordult, amelynek ormát
sűrű felhő borította be. A felhő egyre feketébb és sűrűbb lett, amint lefelé
ereszkedett mindaddig, míg az egész hegyet sötétség és félelmetes titokzatosság
burkolta be. Azután kürt hangja hallatszott. Ez hívta a népet, hogy lépjen
Isten elé. Mózes odavezette őket a hegy lábához. Ekkor a sűrű sötétségből
villámok cikáztak, miközben a mennydörgés döreje visszhangzott a környék
magaslatai között. "Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy
leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje, mint a kemencének
füstje, és az egész hegy nagyon reng vala" (2Móz 19:18). Az Úr dicsősége
emésztő tűzként lebegett a hegycsúcson az összegyűlt sokaság szeme láttára.
"És a kürt szava mindinkább erősödik vala" (2Móz 19:19). Jahve
jelenlétének jelei olyan rettenetesek voltak, hogy Izrael seregei remegni
kezdtek a félelemtől és arcukra estek az Úr előtt. Mózes is így kiáltott fel:
"[...] Megijedtem és remegek" (Zsid 12:21).
Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 3
Izrael és Júda királyságai háborút viseltek a
szomszédos moábiták ellen. Meglepetésszerűen hátba akarták támadni az
ellenséget, ezért úgy döntöttek, hogy hosszú kerülőutat tesznek a sivatagon át.
Hozzá kell tennem, hogy ez a világ egyik legforróbb, legszárazabb és
legmélyebben fekvő pusztasága. Az út tovább tartott, mint remélték, és Izrael
serege kifogyott a vízből. Akkoriban a hadseregek lábasjószágot vittek magukkal
hordozható élelmiszerként. Ám a sivatagban nem volt legelő és víz az állatok
számára. A katonák szomjaztak és az állatok halódtak. Ezért Júda királya megkérdezte
a velük tartó Elizeus prófétát: „Mit tegyünk?”
A próféta szokatlan dolgot kért.
Azt mondta: „Hozzatok ide egy zenészt!”. Amint találtak egy katonát, aki
tudott énekelni, Elizeus elé vitték.
Akkor a Szentlélek a zenészre szállt, és amint ő énekelni kezdett, az Úr
keze megérintette a prófétát, aki az Úr nevében így szólt: „Csináljatok ebben a
völgyben árkokat!” Így Júda királya hitből megparancsolta katonáinak, hogy
ássanak vályúkat a sík homokba. Csodálatos módon az éjszaka folyamán az Edom
hegyeiben záporzó zivatarok reggelre vízzel töltötték meg az árkokat. A
felfrissült katonák sikeresen legyőzték a moábitákat. Ez emlékeztet minket a
csodálatos élő vízre, amit Isten Jézuson keresztül ad nekünk, hogy győzelmet
arathassunk ellenségünkön, sátánon.
Van még egy nagyon fontos esemény ebben a
fejezetben. A csata folyamán az izraeliek az erődjükbe való visszavonulásra
kényszerítették a moábitákat. Mikor Moáb
királya látta, hogy menekülésük eredménytelen volt, és embereinek végzete
bekövetkezik, felajánlotta elsőszülött fiát, a trónörököst égőáldozatul a kőfal
tetején, ahol mindenki láthatta. Ez az elkeseredett áldozat annyira
megdöbbentette a konfliktus minden résztvevőjét, hogy tűzszünetet hirdettek, és
Izrael seregei visszavonultak. Ki ne értené ennek mély lelki jelentőségét? Csak
Isten Fiának áldozata hoz békét a nagy küzdelemben.
Drága Urunk, adj nekünk hitet és
eltökéltséget, hogy árkokat ássunk áldásod elnyerésére, még ha nincsenek is felhők az égen! Kérünk, lepjél
meg, és frissíts fel minket ebben a vigasztalan világban az élő vízzel, amely a
te Egyszülött Fiad áldozata által vált elérhetővé! Ámen.
Doug Batchelor
43. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 27. fejezetéhez
(máj. 22-28.).
Amit elviszek ebből a
fejezetből, az a szörnyű kezdőjelenete. A rettenetes mennydörgés és a sötétség
leírása, a földrengés és a villámok, amelyek nem világítottak be a
behatolhatatlan sötétségbe, amely körbezárta a Sínai-hegyet. A hegy lábánál
valamennyi ember, Mózest is beleértve, reszketett, mielőtt Isten mennydörgő
hangjával lassan kijelentette a tíz
parancsolatot, amelyet elvárt a népétől, hogy megtartsanak.
Néhányan csodálkozhatnak, hogy miért volt
szükséges ez a földet megrengető színpadiasság? De tényleg színpadias volt ez?
Nem hinném, hogy az lett volna. Amit Isten tett, az azért volt, hogy véget
vessen annak a versengésnek, amit az egyiptomi istenek támaszthattak, és amely
megfertőzhette az Izráel népét. Itt volt az Ő teremtő Istenük!
Mitől is félünk? Bármilyen nagy is a
fülsüketítő lárma, sosem lesz akkora, mint az Istenünk hatalma. Bármekkora
kihívásokkal szembesülünk is életünk során, és van sok ilyen, a Teremtő
Istenünk nagyobb. Istenünk mindössze egy hívásnyi távolságra van. Ismeri a
felfordulást az életünkben, és kész cselekedni értünk, a lehető legjobb
érdekünkben, ha látnánk a véget a kezdettől fogva. Ismeri valamennyiünk szívét
név szerint és szükséglet szerint, és képes beavatkozni. Amit kér az mindössze
a bizalom. Ha már minden más elveszett, bízz benne! Látni fogjuk őt szemtől
szembe és érezni fogjuk a meleg ölelését.
Mert hűséges Ő nagyon!
Elaine Pugh, gyülekezeti
vén
Simi Valley
Seventh-day Adventist Church, California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése