Higgyetek az Ő prófétáinak - január 2 - CSÜTÖRTÖK - Jób 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 16. fejezet 1633. nap

"Az Alkotmány megfogalmazói felismerték azt az örök alapelvet, hogy az ember Istenhez való viszonya az emberi törvényhozás fölött áll, és a lelkiismereti szabadságot nem lehet elidegeníteni. Ennek az igazságnak a megalapozásához nincs szükség érvelésre. Ezt a lelkünkkel fogjuk fel. Ez az a tudat, amely dacolva a törvényekkel, oly sok mártírnak adott erőt a kínvallatás és a lángok közt. A mártírok úgy érezték, hogy az Isten iránti kötelességük előbbre való, mint az emberi rendeletek, és hogy az ember semmilyen hatalmat sem gyakorolhat a lelkiismeretük felett. Ez az elv az ember vérében van, amit semmi sem szüntethet meg."

Amikor Európában elterjedt a hír, hogy van egy ország, ahol minden ember élvezheti saját munkájának gyümölcsét, és szabadon követheti lelkiismereti meggyőződéseit, ezrek özönlöttek az Újvilág partjai felé. A kolóniák rohamosan megsokszorozódtak. "Massachusetts külön törvény alapján közköltségen szabad befogadást és segítséget kínált minden kereszténynek, aki átkel az Atlanti-óceánon, hogy megmeneküljön a háborútól vagy az éhínségtől, vagy üldözői elnyomásától - bármelyik ország polgára is. Így lettek a menekültek és leigázottak az államközösség törvényes vendégei. " A plymouth-i első partraszállás után húsz évvel húszezer zarándok telepes volt New Englandben.

A menekültek "meg voltak elégedve, ha takarékoskodva és kemény munkával megkeresték a puszta megélhetéshez szükséges javakat. A termőföldtől is csak fáradozásaik szerény gyümölcsét várták. Ösvényükre nem vetettek csalóka fényt színes álmodozások... Meg voltak elégedve társadalmi szervezetük lassú, de biztos fejlődésével. Türelmesen viselték zord életkörülményeik nyomorát. Könnyeikkel és homlokuk verítékével öntözték a szabadság fáját, mígnem mély gyökeret eresztett az országban."

A Bibliát tartották a hit alapjának, a bölcsesség forrásának és a szabadság alapszabályának. Elveit szorgalmasan tanították a családban, az iskolában és a gyülekezetben. Ennek a gyümölcsei a takarékosságban, az értelmességben, a tisztaságban és a mértékletességben mutatkoztak meg. Valaki évekig lehetett a puritánok telepének lakója, "és nem látott egyetlen részegest sem, nem hallott egyetlen káromkodást sem, és nem találkozott egyetlen koldussal". Bebizonyosodott, hogy a legbiztosabban a Biblia elvei őrzik a nemzeti nagyságot. A gyenge és elszigetelt kolóniák erős államok szövetségévé fejlődtek, és a világ csodálkozva látta "a pápa nélküli egyház és a király nélküli állam" békéjét és jólétét.

Amerika partjai egyre több olyan embert vonzottak, akiket egészen más indítékok sarkalltak, mint az első zarándokokat. Jóllehet az ősi hit és tisztaság messzeható és átalakító befolyást gyakorolt, de ez a befolyás egyre csökkent azok számának növekedésével, akik csupán világi előnyt kerestek.

Mai Bibliai szakasz: Jób 11

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+11&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b+11&version=NT-HU

Ebben a fejezetben Cófár beszél, akiről a biblia elmondj, hogy naamái volt. Egyesek szerint ez azt jelenti, hogy Nákhornak, Ábrahám testvérének, leszármazottja volt.

Cófár azt mondta Jóbnak, hogy túl sokat állít magáról, és azt kérdezte Jóbtól, hogy állítólagos igaz jelleme elnémítja-e majd az embereket, hogy ne feddjék meg őt gúnyolódásáért (3. vers). Elmarasztalta Jóbot amiatt, hogy azt állította, tanítása tiszta, és így bátran megállhat Isten előtt (4. vers). Cófár azt kívánta Jóbnak, hogy bárcsak Isten megtanítaná őt a bölcsesség titkára, és akkor Jób kétszer is meggondolná, mit beszél (6. vers).

Cófár Isten megközelíthetetlensége mellette érvelt (7-10 vers) és hogy a gonoszság nem keveredhet Isten tökéletességével és végtelen nagyságával (11. vers). Cófár szerint Jób számára az hozna megoldást, hogyha szívét Isten felé fordítaná, kezét imára emelné fel, ha megtisztítaná magát a hamisságtól, és nem maradna semmi gonoszság az otthonában (13-14 vers). Akkor feddhetetlen lenne és bátran emelhetné fel arcát Istenhez, szenvedéseit végképp elfeledhetné, még legsötétebb órái is úgy fénylenének, mint a hajnal, remény táplálná lelkét, biztonságban érezhetné magát, senki sem ijesztené fel álmából, és sokan keresnék barátságát, meghajolva előtte (15-19 vers).

Cófár nem a végidőre, hanem a jelenre gondolt, amikor arról beszélt, hogy a gonoszok hiába kutatnak szemeikkel menedék után, és hogy egyetlen reménységük a halál. Jób számára viszont szerinte van megoldás, abban az esetben hogyha kész Istenhez menni, és hallgatni szavára. Ha így cselekszik, akkor Cófár szerint az a sok megígért áldás – amiket sokan a jövőre vonatkoztatnak – már jelen életében az övé lehet. Jób élete virágozni fog, míg a gonoszok szeme láttára halnak meg.

Csakúgy, mint Jób számos barátja esetében is így volt, Cófár látószöge is a közvetlen jelenre összpontosított. Szerintük a jó nem a Mennyben, a valamikori távoli, álombéli jövőben fog megtörténni velünk, hanem itt és most. Archeológiai kutatások igazolják, hogy ez a ma is oly divatos filozófia már az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában is létezett. Cófárra és barátaira is hatással volt ez a gondolkodásmód.

Drága Istenünk!

Életben akarjuk tartani adventi reménységünket, ami már Jóbban is ott élt. Óvj meg bennünket attól, hogy a jelen élet szerinti gondolkodásmódba süppedve elveszítsük adventvárásunkat! Jézus nevében, ámen.

Koot van Wyk

230. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  16. fejezetéhez (december 29 – január 4.).

A lelkiismereti szabadságot oly könnyű nagy becsben tartani, amikor magunkról van szó, mégis nehéz kiterjeszteni a testvéreinkre. Nagy önteltségünkben néha azt hisszük, hogy megoldhatjuk a világ problémáit, amennyiben ráerőszakoljuk Isten akaratát másokra. Helytelenül, de úgy véljük, ha megköveteljük a jó cselekedeteket, az azt eredményezi, hogy az embereknek jó indítékaik lesznek. Sajnos azonban éppen az ellenkezője igaz. Ami a világot hivatott megtisztítani, az fogja végül az egyházat megrontani! Amikor meg nem tért emberektől követeljük meg, hogy úgy tegyenek, mintha szentek lennének, méghozzá a Szentlélek ereje nélkül, a vallás hagyománnyá változik. Míg a jó cselekedetek természetesen fakadnak az Istent szerető szívből, a meg nem tért szív számára csak fáradságos munkát jelentenek.

A Zarándok Atyák sokat feláldoztak azért, hogy kivívják a szabadságukat, hogy meggyőződésük szerint gyakorolhassák hitüket, de amint megszerezték, rögtön megpróbálták a törvényhozás erejével megtartani azt. Amikor Isten akaratát államhatalmi törvényekkel próbálták megvédeni a Zarándokok, a hűségük felhígult, és gyakran le is győzte a nagyobb arányban jelen lévő hagyomány és babona. Még ma is gyakran tapasztaljuk olyan erők jelenlétét, amelyek törvényhozással kísérelik meg szabadságunkat korlátozni a hitünk szerinti Istentisztelet gyakorlásában. Az örökkévalóság hosszú ideig tart és nem éri meg feladni azt a kényelem és a kompromisszum kedvéért e kérdésben. Isten a Bibliát és a Szentlelkét adta nekünk, hogy az Ő ösvényén kalauzoljanak minket. A mi egyetlen biztos fogódzkodónk abban rejlik, hogy erős, elkötelezett kapcsolatot ápolunk vele, és minden új elgondolást a Szentírás mérlegének próbája elé állítunk.

Lisa Ward

Vidéki Élet adventista tisztviselő

Cleburne, Texas, USA

Fordította Gősi Csaba