2020. január 27., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 27 - HÉTFŐ - Jób 36


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 20. fejezet 1658. nap

Még csak hétéves volt, amikor egy idős keresztény szomszéd előtt azzal dicsekedett, hogy milyen diadalmas lesz Izrael jövője a Messiás eljövetelekor. Az idős ember kedvesen válaszolt: "Drága fiam, én megmondom neked, ki volt az igazi Messiás: a Názáreti Jézus..., akit őseid keresztre feszítettek, mint a régi prófétákat. Menj haza, és olvasd el Ésaiás könyve 53. fejezetét, és meg fogsz győződni arról, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia! " A fiúban hit ébredt. Hazatérve elolvasta Ésaiás 53. fejezetét, és csodálta, hogy az ige tökéletesen teljesedett a Názáreti Jézus életében. Igazat mondott-e az a keresztény? A fiú kérte atyját, hogy magyarázza meg ezt a próféciát, de olyan rideg hallgatásba ütközött, hogy soha többé nem merte felhozni ezt a témát. De egyre jobban szeretett volna többet megtudni a keresztény vallásról.

Zsidó otthonában azonban gondosan elrejtették előle azt, amit úgy szeretett volna megismerni. Már tizenegy éves korában elhagyta atyja házát. Kiment a nagy világba, hogy tanuljon; hogy maga döntse el, mi legyen a vallása, és milyen pályát válasszon. Egy ideig a rokonainál élt, de nemsokára elűzték a "hitehagyón fiút, és idegenek között egyedül, fillér nélkül kellett megállnia a saját lábán. Egyik helyről a másikra vándorolt, és szorgalmasan tanult. Hébertanítással tartotta fenn magát. Egy katolikus tanító befolyására elfogadta a római vallást, és elhatározta, hogy saját népe között misszionárius lesz. Néhány évvel később Rómába ment, hogy célja elérése érdekében egy katolikus misszióintézetben tanuljon. Itt azonban önálló gondolkozása és nyílt beszéde miatt eretnekséggel vádolták. Wolff nyíltan támadta az egyház visszaéléseit, és hangoztatta a reform szükségességét. Bár a pápai méltóságok eleinte különleges jóindulattal bántak vele, egy idő után távoznia kellett Rómából. Az egyház felügyelete mellett egyik helyről a másikra ment, mígnem nyilvánvaló lett, hogy soha nem fog meghódolni Róma előtt. "Javíthatatlan" - mondták. Ezentúl oda mehetett, ahova akart. Ő pedig Angliába utazott, és hitet téve a protestáns vallás mellett, belépett az anglikán egyházba. Majd két évig tartó tanulás után - 1821-ben - elkezdte misszióját.

Amikor Wolff elfogadta Krisztus első adventjének nagyszerű igazságát - hogy Krisztus eljött mint "fájdalmak férfia és betegség ismerője" -, felismerte, hogy a próféciák éppily világosan beszélnek a másodszor hatalommal és dicsőséggel megjelenő Jézusról is. És miközben igyekezett népét a Názáreti Jézushoz, a "Megígért"-hez vezetni, felhívta figyelmüket az emberek bűneiért áldozattá lett alázatos Megváltóra. Beszélt nekik a második adventről, a királyként és szabadítóként megjelenő Jézusról.

"A názáreti Jézus az igazi Messiás - szólt -, akinek kezét és lábát átszegezték; akit bárányként mészárszékre vittek; aki fájdalmak férfia és bánat ismerője volt; aki először akkor jött el, amikor már Juda kezéből kihullt a fejedelmi bot, és térdei közül a törvényhozói hatalom, másodszor az ég felhőiben, harsonázó arkangyal kíséretében jön el",3 és az Olajfák- hegyére áll. Ő veszi át a teremtettség feletti uralmat, amit először Ádám kapott, de elvesztett (lMóz 1:26; 3:17). Jézus lesz az egész föld királya. A teremtett világ nem fog többé nyögni és panaszkodni. A panasz helyett a dicsőítés és hálaadás éneke hallatszik... Amikor Jézus eljön Atyjának dicsőségében, és vele a szent angyalok, feltámadnak először a meghalt igazak (lThessz 4:16; lKor 15:23). Ez az, amit mi, keresztények első feltámadásnak nevezünk. Majd az állatok tulajdonságai megváltoznak (Ésa 11:6-8), és meghódolnak Jézus előtt (Zsolt 8.f.). Mindenütt béke lesz. " "Isten újra letekint a földre és így szól: 'Ímé igen jó!'. "

Wolff hitte, hogy az Úr eljövetele közel van. A prófétikus időszakokról szóló magyarázatában e nagyszerű beteljesedést alig néhány évvel a Miller által meghatározott idő utánra tette. Azoknak, akik az "arról a napról és óráról pedig senki nem tud" ige alapján azt hangoztatták, hogy az ember nem ismerheti fel az advent közelségét, Wolff így válaszolt: "Vajon Urunk azt mondta, hogy a napot és az órát sohasem tudhatjuk meg? Hát nem azért adta-e az idők jeleit, hogy visszajövetelének legalább a közeledtét megtudjuk, miként a fügefa kizöldelléséből a nyár közeledtére következtethetünk? (Mt 24:32) Soha nem ismerhetjük fel ezt az időszakot annak ellenére, hogy a Dániel könyvének nemcsak olvasására, hanem megértésére is buzdít? Annak a Dánielnek, aki azt mondja, hogy ezek az igék a vég idejéig lesznek bepecsételve (az ő idejében így is volt), és hogy ,tudakozzák majd sokan' (a héber így fejezi ki az idő megfigyelését és vizsgálását), és a tudás (az idővel kapcsolatban) nagyobbá lesz (Dán 12:4). Az Úr nem azt mondja, hogy az idő közeledte nem ismerhető fel, hanem hogy a , pontos napról és óráról... senki nem tud'. Eleget fogunk tudni - mondja - az idők jeleiből ahhoz, hogy készüljünk az Úr eljövetelére, miként Noé is készítette a bárkát. "

A Szentírás magyarázásának, illetve félremagyarázásának népszerű rendszeréről Wolff ezt írta: "A keresztény egyház nagyobb része eltért a Szentírás egyszerű értelmezésétől, és elfogadta a buddhisták rendszerét. A buddhisták azt hiszik, hogy az emberiség eljövendő boldogsága a levegőben való lebegésből áll. Azt vélik, hogy amikor ezt a szót látják: zsidó, pogányt kell alatta érteni; Jeruzsálemen pedig az egyházat; és ha a földről van szó, az az eget jelenti; az Úr eljövetelén a missziós társaságok fejlődését kell érteni; az Isten házának hegyére való felmenetel pedig a metodisták nagy csoportjának összejövetelét jelenti."

Mai Bibliai szakasz: Jób 36

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Elihunak, a fiatal szónoknak hosszú mondandója van. Elkezdte a 32. fejezetben és most a 36. fejezetben is folytatja. Úgy beszél, mintha attól félne, hogy elveszik tőle a mikrofont. Lehetséges, hogy valaki a hallgatói közül fel akart állni és el akart menni, mert Elihu ezt mondja: „Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.” Több igazságot akar tulajdonítani Alkotójának, és bizonyos abban, hogy hallgatósága elfogadja szavait, mert nem hamisak azok (1-4. vers).

Elihu néhány hitelvi pontot akar bemutatni: Isten hatalmas és nem néz le senkit sem. Ez ugyanaz, mintha ezt mondaná: „hatalmas az ő lelkének ereje” (5. vers). Isten nem kíméli meg a gonoszok életét, de igazságot szolgáltat a szegénynek (6. vers). Nem veszi le a tekintetét az igazakról. Mi tudjuk azt, hogy Jelenések 3:21 szerint a győztesek, vagy az igazak a királyok Királyával, Krisztussal azonos királyiszékben fognak ülni. Elihunak már korábban hallania kellett erről, mivel pontosan ezt mondja: „királyok mellé, a trónba ülteti őket örökre, hogy felmagasztaltassanak" (7. vers).

Elihu nem egy olyan végidei elképzeléssel foglalkozik miszerint Istennek segítségre lenne szüksége, hogy felépítse országát ezen a Földön. Igazat mond, de más összefüggésben. Ha valaki meg van láncolva és a nyomorúság ruháiba van felöltözve (mint Jób), akkor Isten elmondja nekik tetteiket és bűneiket, mert fennhéjázó módon viselkedtek. Kinyitja a fülüket, hogy megfenyítse őket, és felszólítja, hogy bánják meg bűneiket (8-10. vers).   

Az emberek döntésére Isten a következő tettekkel válaszol: ha engedelmeskednek és Istent szolgálják, napjaikat jó és kellemes dolgok fogják kitölteni (11. vers). Noha evangéliumi igazságként hangzik, és nagyon is az, a csavar itt mégis ott látható, hogy a történelem nagy küzdelem szemlélete nélkül Elihu ezeknek az ígéreteknek a teljesedését itt és most várja, és csakis materiális szempontból. A rossz hír az, hogy ha nem engedelmeskednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki, mert nem igényelték a megváltást (12-13. vers). Elihu szerint a kötés és oldás Isten részéről itt a Földön történik, és ha fiatalon halnak meg, ez pontosan ezért van (14. vers). 

„A gazdag rossz, a szegény jó” szocialista elképzelést alkalmazva Elihu azt sugallja, hogy Isten „a nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket” (15. vers). Modern szocialista tudósok Elihuhoz hasonlóan azt vallják, hogy a szegények és elnyomottak jók és mindenki más gonosz. A Biblia üzenete az elnyomással kapcsolatban az, hogy az igazak sátán általi elnyomása és a lelki nyomorúság minden formája a Szentlélek hiányának tudható be. Elihu az anyagi szegénységre és az anyagi elnyomásra  összpontosít, miközben Jób, Mózes, Jézus és a Biblia a lelki szegénységre és a lelki elnyomásra. A hűségesek asztala telve lesz lelki javakkal és a mennyei bírósági ítélet támogatni fogja őket (15-16. vers). Isten szolgája már életében kezeli a bűn kérdését, és nemcsak úgy félszívvel. Ha nem kezeli a bűnt, Isten félre fogja tenni őt az útból és a gazdagsága nem fog segíteni rajta, mivel gonoszsághoz folyamodott (17-21. vers).  

A 22-32 versek között Elihu az Istenről alkotott képét akarja bemutatni nekünk. Az Isten nagyon hatalmas; kicsoda taníthatja Őt? Ki kérheti számon Őt? Ki mondta: „Igazságtalanul cselekedtél?” Emlékezz arra, hogy fel kell magasztalnod az Ő tetteit, amelyeket az emberek szemlélnek. Az emberek távolról látták Isten tetteit. Isten hatalmas és mi nem tudjuk éveinek számát, és ki sem nyomozhatjuk azokat. Isten növeli a vízcseppeket úgy ahogy akarja, ami azt eredményezi, hogy a felhők esőt hullatnak a nagy emberekre (22-28. vers). Úgy tűnik, hogy Elihu itt arra utal, hogy ha valaki nagy ember, az eső az ő földjére fog esni. Azt mondja, hogy az ember nem tudja teljesen megérteni a felhő terjedését, és Isten sátrának dörgését. Kiterjeszti fölötte világosságát és beteríti a tenger gyökereit. Megítéli a népeket, táplálékot ad gazdagon. Kezében hordja a villámot és parancsol neki, hogy lecsapjon, mennydörgése a közelgő vihart jelzi. (29-32). Elihu elmondja, hogy (saját megértése szerint) Isten hogyan bánik az emberrel. Az áldottak Istentől kapnak üzenetet, de azok, akik magukat felmagasztalják, nem kapnak. 

Drága Istenünk!
Tőled származik a valódi bölcsesség, és mi áldjuk ezért nagy neved! A te jövendöléseid nélkül mi elveszünk a magyarázatokban. Köszönjük a próféciák biztonságát! Ámen!

Koot van Wyk

234. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  20. fejezetéhez (január 26 – február 1.).

Időnként azzal a feltételezéssel élünk, hogy az 1844 előtti években történt nagy ébredés pusztán amerikai tapasztalat volt, amely William Miller és társai fáradhatatlan munkájára épült. Fontos azonban arra emlékezni, hogy Isten nem csupán az „új világ” lakóit vezette, hanem a régiét is, és a föld más területeihez tartozókat is.


Azoknak a személyeknek a tudását megvilágította a Szentlélek , akik szorgalmasan kutatták a bibliai igazságot, különösképpen a „jelenvaló igazságot”, amelyet most már meg lehetett érteni Dániel és Jelenések könyvének próféciáinak tanulmányozásával. Ezek a Biblia-tanulmányozó emberek nem voltak hajlandóak arra, hogy meghajoljanak az ő idejükben élő, ismert teológusok és befolyásos egyházak teológiai megkötései előtt. Még a gyermekek is elkezdték hirdetni Krisztus közeli eljövetelének üzenetét. A különböző európai egyházak által, még a jezsuita renden belül is, Isten képes volt felébreszteni hírmondóit, hogy készítsék fel a népét Krisztus eljövetelére. Az ellenállás nagy volt a reformáció évei alatt. Mindazonáltal az üzenet sikeres volt, és hívők tömegeit ösztönözte arra, hogy felülvizsgálják a Szentírást, és elfogadják az első halvány fénysugarakat az új „végidők” megvilágításban.


Ezek a tapasztalatok arra tanítanak minket, hogy soha ne fogadjuk el azt a kényelmes állapotot, hogy azt feltételezzük: a „teljes igazságot” birtokoljuk. Mindig van valami új, valami több, amit felfedezhetünk a Bibliában. A prófétikus könyvek különösképpen éles fénnyel rendelkeznek, a legerőteljesebb igazságokat hordozván, amelyek a jelen időnkre vonatkoznak. Egy új reformációt és még egy nagy ébredést várhatunk, amelyet a Dániel és Jelenések könyvének alapos tanulmányozása alapoz meg.

René Gehring
Professzor, Bogenhofen Teológiai Szeminárium, Ausztria
Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: