Higgyetek az Ő prófétáinak - május 10 - SZOMBAT - Mózes első könyve 24. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes első könyve 24. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2024&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2024&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

Amikor Izsák és Rebeka gyönyörű történetét olvassuk, nem tulajdonítunk nagy jelentőséget annak a szolgának, akire Ábrahám rábízta azt a létfontosságú feladatot, hogy feleséget keressen Izsáknak. A hosszú út során elmenekülhetett volna a rabszolgákkal és az ékszerekkel, de inkább hűséges maradt a gazdájához. Elindult a küldetésére, majd visszatért, és buzgón és engedelmesen teljesítette, amit parancsoltak neki.

Gyakran, ha nem vagyunk hűséges szolgák, nem teljesítjük Urunk iránti felelősségünket, elmenekülünk előle és az ellenség túszaivá válunk. Nagyok akarunk lenni, ki akarunk emelkedni, előnyöket akarunk kapni, és elfelejtjük, hogy Nagy a mi Istenünk, és hogy Ő minden és mindenki felett áll örökkön örökké.

Büszkeségünk ne feledtesse velünk, hogy még ha van is vagyonunk, minden az Úré, és mi mindig szolgák leszünk. Így egy napon, mint Eliezernek, a mi legnagyobb jutalmunk is az lesz, hogy teljesítjük küldetésünket: Urunk jellemét tükrözzük, és engedelmeskedünk Neki.

Maria Eduarda Costa Hilário

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy hűséges maradjon Hozzád, és ne engedjen semmilyen önző kísértésnek, Jézus nevében. Ámen!

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 3-4. fejezet

4. fejezet – A MEGVÁLTÁS TERVE (3. rész)

Az áldozati rendtartást Isten azért rendelte el, hogy az embert folytonosan emlékeztesse bűnére; hogy általa ismerje el vétkességét, és vallja meg hitét a megígért Megváltóba. E rendtartásnak tudatosítani kellett az elbukott emberiséggel azt az ünnepélyes igazságot, hogy a bűn okoztak a halált. Az első áldozat bemutatása végtelen fájdalmasan érintette Ádámot. Fel kellett emelnie kezét egy olyan élet kioltására, amit csak Isten adhatott. Ekkor látott először halált. Ha engedelmeskedett volna Istennek, nem halt volna meg sem ember, sem állat. Amikor megölte az ártatlan áldozatot, megremegett arra a gondolatra, hogy bűne miatt fog Isten szeplőtlen Bárányának vére hullani. E kép láttán mélységesebben és elevenebben tudatosul benne, hogy milyen súlyos a bűne, amit csakis Isten drága Fiának a halála tehet jóvá. Csodálta azt a végtelen jóságot, amely ilyen váltságdíjat ad a bűnös megmentéséért. Egy reménycsillag fénylett fel a sötét és rettenetes jövőn, és ez nem volt már teljesen vigasztalan.

A megváltás tervének az ember megváltásán túl volt egy tágabb és mélyebb célja. Krisztus nemcsak ezért jött a földre; nem csupán azért, hogy e kis világ lakói úgy tekintsék isten törvényét, ahogy kell. Krisztus azért is jött, hogy a világegyetem előtt igazolja Isten jellemét. Nagy áldozatának ezt az eredményét - és hatását más világok értelmes lényeire, csakúgy mint az emberre - a Megváltó előre látta, amikor közvetlenül keresztre feszítése előtt így szólt: "Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok" (Jn 12:31-32). Krisztus cselekedete - hogy meghalt az ember megváltásért - nemcsak elérhetővé tette az embernek a mennyet, hanem az egész világegyetem előtt igazolta, hogy miért bánt Isten és Fia a lázadó Sátánnal úgy, ahogy bánt; valamint biztosította Isten törvényének örök érvényűségét, és bemutatta a bűn lényegét és következményeit.

A nagy küzdelem kezdettől fogva Isten törvénye körül folyt. Sátán azt akarta bebizonyítani, hogy Isten igazságtalan, hogy törvénye hibás és hogy a világegyetem érdekében azt meg kell változtatni. A törvény támadásával az volt a célja, hogy megdöntse szerzőjének tekintélyét. Ebben a küzdelemben ki kellett derülnie, hogy Isten törvényei tökéletlenek-e, és változásra szorulnak-e, vagy tökéletesek és változhatatlanok.

Sátán, amikor el kellett hagynia a mennyet, elhatározta, a földet teszi birodalmává. Amikor megkísértette és legyőzte Ádámot és Évát, azt gondolta, hogy övé lett ez a világ: "mert - mondta - engem választottak uralkodójukká. Lehetetlen az - állította -, hogy a bűnös bocsánatot kapjon. Ezért az elbukott ember jogosan alattvalója, és a világ az övé." De Isten feláldozta Fiát - aki egyenlő az Atyával -, hogy Ő viselje a törvényszegés büntetését. Ezen az úton, amelyet Isten nyitott, juthat az ember vissza Isten kegyeibe és édeni otthonába. Krisztus vállalta, hogy megváltja az embert, és hogy kimenti a világot Sátán markából. A mennyben elkezdődött nagy küzdelemnek abban a világban, azon a terepen kellett eldőlnie, amelyet Sátán magának követelt.

A világegyetem álmélkodott azon, hogy krisztus megalázza magát az ember megmentéséért. Hogy az, aki az általa alkotott hatalmas teremtettség mindenféle lényeinek szükségleteiről gondoskodva járt csillagról csillagra, egyik világból a másikba, és igazgatta mind, kész elhagyni dicsőségét és magára venni az ember természetét - ez olyan titok, amelyet más világok bűntelen értelmes lényei vágytak megérteni. Amikor Krisztus emberi formában eljött világunkba, vérfoltos útját feszült érdeklődéssel követték lépésről lépésre - a jászoltól a Golgotáig. A menny figyelte, hogyan bántalmazzák és gúnyolják, és tudta, hogy ez Sátán késztetésére történt. Figyelte, hogy miként nyomul előre az a hatalom, amely Krisztus ellensége. Sátán állandóan sötétséget, fájdalmat és szenvedést zúdított az emberiségre, Krisztus pedig elhárította. Figyelték a világosság és a sötétség közötti harc erősödését. És amikor Krisztus a kereszten haláltusája közben felkiáltott : "Elvégeztetett!" (Jn 19:30), örömujjongás zengett végig a világokon és a mennyen is. Az oly régóta vívott harc most eldőlt. Krisztus győzött. Halála volt a válasz arra a kérdésre, hogy szereti-e az Atya és a Fiú az embert annyira, hogy önmagát megtagadva áldozatot hozzon. Sátán megmutatta valódi jellemét - azt, hogy hazug és gyilkos. Nyilvánvaló lett, hogy ugyanazzal a szellemmel, amellyel a hatalmába került embereket uralta, irányítaná a menny értelmes lényeit is, ha tehetné. A hűséges világegyetem egyként dicsőítette a mennyei kormányzást.

Ha a törvényt meg lehetett volna változtatni, az ember üdvözülhetett volna Krisztus áldozata nélkül. Isten törvénye nem oldja fel a bűnöst a követelmények alól. Ezt a tényt bizonyítja az, hogy krisztusnak fel kellett áldoznia életét az elbukott emberiségért. Bebizonyosodott, hogy a bűn zsoldja a halál. Amikor Krisztus meghalt, biztossá vált sátán pusztulása. Ha pedig a törvény megszűnt volna a keresztnél - ahogy sokan állítják -, akkor Isten drága Fia csak azért viselte el a gyötrelmes halált, hogy Sátán megkapja azt, amit kért: akkor a gonoszság fejedelme diadalmaskodott volna, és jogosan vádolta volna Isten kormányzását. Az a tény, hogy Krisztus viselte a bűnös ember büntetését, minden értelmes teremtmény előtt súlyos érv amellett, hogy a törvény megváltozhatatlan, hogy Isten igazságos, irgalmas és önmegtagadó; hogy Isten kormányzatának igazgatásában a végtelen igazság egyesül a végtelen irgalommal.