2026. április 13. HÉTFŐ – 2Kir 2:23-25; 4:1-37 Próféták és királyok - A békesség prófétája

2026. április 13. HÉTFŐ – 2Kir 2:23-25; 4:1-37 Próféták és királyok - A békesség prófétája

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:  https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/2/80/revidealt-karoli

Saját olvasótervet is készíthetsz, hogy honnan kezded el olvasni a Bibliát és vele párhuzamosan az Ellen White írásokat, de, ha velünk tartasz és együtt haladsz csoportunkkal, minden nap megkapod az adott szakaszra utaló linket.

Ha saját ütemben szeretnél olvasni, vagy egyszerűen meg szeretnéd tudni, hogy bizonyos bibliai szakaszhoz mit írt Ellen White, ezen a linken meg tudod tenni: https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2019/10/higgyetek-az-o-profetainak-oktober-9.html

 

2Kir 2:23-25; 4:1-37

Ellen White idézetek – Próféták és királyok A békesség prófétája

2Kir 2:23-25 23. Azután fölment onnan Bételbe. Amikor az úton fölfelé ment, gyermekek jöttek ki a városból, akik így csúfolták: Menj föl, kopasz, menj föl, kopasz! 24. Erre ő hátratekintve meglátta és megátkozta őket az ÚR nevében; és az erdőből két nőstény medve jött ki, és szétszaggatott közülük negyvenkét gyermeket. 25. Azután fölment onnan a Karmelhegyre, onnan pedig visszatért Samáriába. 4:1-37 1. A prófétafiak feleségei közül egy asszony így kiáltott Elizeusnak: Szolgád, az én férjem meghalt. Te tudod, hogy szolgád félte az URat. Most pedig eljött a hitelező, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy szolgái legyenek. 2. Elizeus megkérdezte: Mit tehetek érted? Mondd meg nekem, mi van a házadban! Ő így szólt: Nincsen egyéb szolgálóleányod házában, csak egy korsó olaj. 3. Elizeus azt mondta: Menj el, kérj minden szomszédodtól üres edényeket, de ne keveset. 4. Menj be, és zárkózzál be a fiaiddal, és tölts az olajból mindegyik edénybe, és a tele edényt állítsd félre. 5. Az asszony elment, bezárkózott fiaival, és azok hordták neki az edényeket, ő maga pedig csak töltögetett. 6. Amikor megtöltötte az edényeket, mondta a fiának: Hozz ide még egy edényt! Ő így felelt: Nincs több edény. Ekkor megállt az olaj. 7. Az asszony elment, és elbeszélte ezt Isten emberének. Ő pedig azt mondta: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki a hiteleződet. Te pedig és a fiaid éljetek a maradékából. 8. Ebben az időben történt, hogy Elizeus Súnémba ment. Volt ott egy jómódú asszony, aki marasztalta, hogy nála egyék. Ezért amikor csak arra járt, betért oda, hogy egyék. 9. És mondta az asszony a férjének: Íme, úgy veszem észre, hogy ez az Isten embere, aki szüntelen erre szokott járni, szent ember. 10. Kérlek, csináljunk egy kicsiny felső szobát, és tegyünk abba neki egy ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy amikor hozzánk jön, betérhessen oda. 11. Egy napon az történt, hogy odament Elizeus, megszállt a felső szobában, és megpihent ott. 12. Majd ezt mondta szolgájának, Géhazinak: Hívd ide azt a súnémi asszonyt. Az odahívta őt, és az megállt előtte. 13. Elizeus így szólt a szolgájának: Mondd meg neki: Íme, nagyon szorgosan gondoskodsz rólunk, mit kívánsz, hogy cselekedjem veled? Nincs-e valami mondanivalód a király előtt vagy a hadsereg fővezére előtt? De ő így felelt: Békességben lakom népem körében. 14. Elizeus azt mondta: Mégis, mit lehetne tenni érte? Géhazi így válaszolt: Nincs fia, és a férje idős. 15. Erre azt mondta: Hívd ide! És amikor odahívta, megállt az ajtóban. 16. Akkor azt mondta Elizeus: Egy év múlva ilyenkor fiút fogsz ölelni. Ő ezt mondta: Ugyan, édes uram, Isten embere, ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak! 17. És fogant az az asszony, és fiút szült abban az időben, amelyet Elizeus mondott. 18. De mikor megnőtt a gyermek, az történt, hogy egy napon kiment apjához, az aratókhoz, 19. és egyszer csak ezt mondta az apjának: Jaj, a fejem, jaj, a fejem! Erre azt mondta az apja a szolgának: Vidd el őt az anyjához! 20. Az föl is vette, elvitte az anyjához, és ő az ölében tartotta délig, akkor meghalt. 21. Fölment az asszony, és Isten emberének az ágyára tette őt, bezárta az ajtót, és kijött onnan. 22. Majd hívatta a férjét, és azt mondta: Kérlek, küldj ide nekem egy szolgát és egy szamarat, hadd menjek el gyorsan az Isten emberéhez, mindjárt hazajövök. 23. Ő megkérdezte: Miért mész hozzá? Ma nincs sem újhold, sem szombat. Így felelt: Csak bízd rám! 24. Majd megnyergelte a szamarat, és azt mondta a szolgának: Hajtsd és siess, ne lassíts a haladásban, csak ha szólok neked. 25. Elment tehát, és eljutott Isten emberéhez a Karmel-hegyre. Amikor távolról meglátta őt Isten embere, azt mondta Géhazinak, a szolgájának: Íme, a súnémi asszony jön! 26. Kérlek, fuss eléje, és kérdezd meg tőle, hogy békességben van-e ő is, férje is, és a gyermeke is! Az asszony így felelt: Békességben! 27. Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átkarolta a lábát. Géhazi odalépett, hogy félretolja őt, de Isten embere így szólt: Hagyj békét neki, mert megkeseredett a szíve, de az ÚR eltitkolta tőlem, és nem jelentette ki nekem. 28. Az asszony azt mondta: Vajon én kértem-e fiút az én uramtól? Nem mondtam-e neked: ne hitegess engem? 29. Elizeus akkor így szólt Géhazinak: Övezd föl derekadat, vedd kezedbe a botomat, és menj el. Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és ha valaki neked köszön, ne válaszolj! Tedd botomat a gyermek arcára. 30. De a gyermek anyja azt mondta: Él az ÚR és a te lelked, hogy nem hagylak el. Ekkor Elizeus fölkelt, és követte az asszonyt. 31. Géhazi pedig már előbb elment előttük, és a botot a gyermek arcára tette, de az nem szólalt meg, és nem is tért eszméletre. Visszatért tehát Elizeushoz, és jelentette neki: Nem támadt föl a gyermek. 32. Ekkor Elizeus bement a házba, és íme, a gyermek ott feküdt holtan az ágyán. 33. Mikor bement, rázárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az ÚRhoz. 34. Majd föllépett az ágyra, a gyermekre borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette; ráborult, és megmelegedett a gyermek teste. 35. Azután fölállt, és egyszer végigment a házon oda-vissza, majd újra odalépett, és ráhajolt. Ekkor a gyermek tüsszentett hétszer, és fölnyitotta a szemét. 36. Ő pedig odahívta Géhazit, és azt mondta: Hívd ide a súnémi asszonyt! Az odahívta, és amikor odament hozzá, így szólt: Vedd a fiadat! 37. Az asszony odamenve a lábához esett, földre borult, azután vette a fiát, és kiment.

Elizeus prófétai működése bizonyos vonatkozásokban nagyon különbözött Illés munkájától. Illésre a kárhoztatás és ítélet üzenetét bízta Isten. A próféta bátran dorgált. A királyt és a népet bűnös útjuk elhagyására szólította. Elizeusnak békésebb küldetése volt. Építenie és erősítenie kellett azt a munkát, amelyet Illés elkezdett; tanítani a népet az Úr útjára. Az ihletett ige szerint személyes kapcsolatba lépett a néppel. Prófétaifjak vették körül. Csodái és szolgálata által gyógyulást és örömet hozott. {PK 235.1} Elizeus szelíd és kedves ember volt, de szigorú is tudott lenni. Ezt a bétheli úton tanúsított eljárása mutatja, amikor a városból kijövő gonosz fiatalok csúfolódtak vele. Ezek az ifjak hallottak Illés mennybemeneteléről, és ebből az ünnepélyes eseményből gúnyt űztek. Ezt mondták Elizeusnak: „Menj föl, kopasz! Menj föl, kopasz!” Gúnyolódó szavaikat hallva a próféta hátrafordult és a mindenható Isten sugallatára megátkozta őket. A rettenetes büntetés Istentől származott. „Ekkor két medve jött ki az erdőből, és szétszaggatott közülük negyvenkét gyermeket” (2Kir 2:23–24). {PK 235.2} Ha Elizeus figyelmen kívül hagyta volna a gúnyolódást, a gyülevész nép továbbra is csúfolta és sértegette volna. Küldetése pedig – a tanítás és mentés a súlyos nemzeti vész idején – kudarcot vallhatott volna. Ez az egyetlen eset, amikor félelmes szigort alkalmazott, elég volt ahhoz, hogy egész életében tiszteletet keltsen. Ötven éven át járt ki és be Béthel kapuján és szerte az országban városról városra tétlen, faragatlan, léha fiatalok között haladt át, de senki sem gúnyolta, senki sem becsülte le a magasságos Isten prófétájaként kapott képességeit. {PK 236.1} A kedvességnek is van határa. A tekintélyt határozott szigorral kell őrizni, különben sokan gúnyolódnak rajta és semmibe veszik. A szülők és a gyámok az úgynevezett féltő szeretettel, becézéssel és engedékenységgel árthatnak legtöbbet a gyermekeknek. Minden családban szükség van erélyre, szabályokra és határozott követelményekre. {PK 236.2} A tiszteletadás – ami nagyon hiányzott az Elizeust csúfoló fiatalokból – olyan kegyelmi ajándék, amelyet gondosan ápolni kell. Minden gyermeket meg kell tanítani az Isten iránti őszinte tiszteletre. Sohasem szabad Isten nevét felelőtlenül vagy meggondolatlanul kimondani. Az angyalok eltakarják arcukat, amikor Isten nevét kiejtik. Nekünk, elbukott bűnös embereknek, mily tisztelettel kellene ajkunkra vennünk nevét! {PK 236.3} Tiszteletet kell tanúsítanunk Isten képviselői – a lelkészek, tanítók és szülők – iránt, akik Isten nevében szólnak és cselekednek. Az irántuk tanúsított tisztelettel Istent dicsőítjük meg. {PK 237.1} Mindenkinek gyakorolnia kell az udvariasságot, amely szintén a Lélek egyik kegyelmi ajándéka. Az udvariasság csiszolja természetünket. Nélküle ridegek vagyunk és eldurvulunk. Nem tanultak Jézustól azok, akik – jóllehet Krisztus követőinek vallják magukat – gorombák, barátságtalanok és udvariatlanok. Talán nem kell őszinteségüket kétségbe vonni és becsületességüket megkérdőjelezni, de az őszinteséggel és becsületességgel nem lehet jóvátenni a ridegséget és udvariatlanságot. {PK 237.2} Elizeust jóindulatáról, amely arra képesítette, hogy hathatósan befolyásolja sok ember életét Izráelben, tanúskodik az a történet, amely egy súnemi családhoz fűződő baráti kapcsolatát mondja el. Miközben járta az országot, Súnembe is eljutott. „Volt ott egy jómódú asszony, aki marasztalni szokta őt, hogy ott egyék.” A ház asszonya felismerte, hogy Elizeus „Isten szent embere”, és ezt mondta férjének: „Építsünk neki egy kis felső szobát, tegyünk bele neki ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy ott szálljon meg, amikor hozzánk jön!” (2Kir 4:8–10). Elizeus gyakran betért ide, és hálás volt a nyugalomért, a békéért. Isten sem hagyta figyelmen kívül e gyermektelen asszony kedvességét. Az Úr megjutalmazta vendégszeretetét, és fiúgyermekkel ajándékozta meg. {PK 237.3} Múltak az évek. A gyermek elég idős lett ahhoz, hogy kint lehetett a mezőn az aratókkal. Egy nap a hőségtől napszúrást kapott. „Egyszer csak azt mondta az apjának: Jaj a fejem, a fejem!” Az apa elküldte egy fiúval a gyermeket az anyjához: „föl is vette, és elvitte az anyjához; annak a térdén feküdt délig, akkor meghalt. Az anya fölment, és lefektette az Isten emberének az ágyára, rázárta az ajtót, és elment.” {PK 238.1} A súnemita asszony fájdalmában elhatározta, hogy Elizeushoz fordul segítségért. A próféta akkor Kármel hegyén volt. Az asszony szolgája kíséretében azonnal útnak indult. „Amikor az Isten embere távolról meglátta őt, így szólt Géhazihoz, a szolgájához: Nézd csak, az ott a súnémi asszony! Fuss eléje, és kérdezd meg, hogy jól van-e ő, jól van-e a férje, és jól van-e a gyermeke?” A szolga úgy cselekedett, ahogy Elizeus parancsolta, de a lesújtott anya csak akkor mondta el bánatát, amikor odaérkezett az Isten emberéhez. Amikor Elizeus meghallotta, hogy milyen veszteség érte az asszonyt, megparancsolta Géházinak: „Övezd fel derekadat, vedd kezedbe a botomat, és menj el! Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és ha valaki neked köszön, ne válaszolj! Tedd a botomat a fiú arcára!” {PK 238.2} Az anya azonban nem nyugodott meg addig, amíg Elizeus maga el nem ment vele. „Az élő Úrra és a te életedre mondom, hogy nem hagylak itt – mondta. Elindult tehát Elizeus, és ment az asszony után. Géhazi már előttük elment, és a botot a fiú arcára tette, de az nem szólt és nem eszmélt. Visszatért tehát Elizeushoz, és jelentette neki, hogy nem ébredt fel a fiú.” {PK 238.3} Amikor a házhoz értek, Elizeus bement a szobába, amelyben a gyermek feküdt. „Bement, bezárta kettőjük mögött az ajtót, és imádkozott az Úrhoz. Majd fellépett az ágyra, odafeküdt a gyermek mellé, és rátette száját a szájára, szemét a szemére, tenyerét a tenyerére. Ahogy így ráhajolt, fölmelegedett a gyermek teste. Azután néhányszor föl-alá járt a házban, majd ismét odalépett, és föléje hajolt. Ekkor a fiú tüsszentett hétszer egymásután, és felnyitotta a szemét.” {PK 239.1}  {PK 239.2} Így jutalmazta meg Isten az asszony hitét. Krisztus a nagy Élet-adó, visszaadta fiát. Hasonlóképpen jutalmazza meg hűségeseit, amikor eljövetelekor a halál elveszti fullánkját és Krisztus elveszi a sír hatalmát. Akkor visszaadja szolgáinak a gyermekeket, akiket a halál elvett tőlük. „Ezt mondja az Úr: Hangos jajgatás hallatszik Rámában, és keserves sírás: Ráhel siratja fiait, nem tud megvigasztalódni, hogy nincsenek többé fiai. Ezt mondja az Úr: Hagyd abba a hangos sírást, ne könnyezzenek szemeid! Mert meglesz szenvedésed jutalma... visszatérnek fiaid az ellenség földjéről. Reménykedhetsz a jövőben – így szól az Úr –, mert visszatérnek fiaid hazájukba” (Jer 31:15–17). {PK 239.3} Jézus az örökkévalóság reménységét kínálva vigaszt nyújt a halottak miatti bánatunkban: „Kiváltom őket a holtak hazájából, megváltom őket a haláltól. Hol van a tövised, halál? Hol a fullánkod, holtak hazája?” (Hós 13:14.) „Én vagyok... az élő: halott voltam, de élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” (Jel 1:18). „Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk” (1Thessz 4:16–17). {PK 240.1} Elizeus, a Megváltóhoz hasonlóan, akinek előképe volt, az emberek közötti szolgálatában a gyógyítás munkáját összekapcsolta a tanítással. Hosszú és eredményes munkásságában mindig odaadóan és fáradhatatlanul támogatta és segítette a prófétaiskolák által végzett fontos nevelési munkát. Tanította az összegyűlt fiatalok lelkes csoportjait, a Szentlélek pedig mélységesen érintette szívüket. Isten így hitelesítette a tanításokat és időnként más, félreérthetetlen bizonyítékkal is erősítette Elizeusnak, mint Jahve szolgájának tekintélyét. {PK 240.2} A Gilgálban alapított iskolában tett egyik látogatása alkalmával meggyógyította a mérgezett főzeléket. „...éhínség volt az országban. A prófétatanítványok ott ültek előtte, ő pedig így szólt a szolgájához: Tedd föl a nagy fazekat, és főzz valami főzeléket a prófétatanítványoknak! Egyikük kiment a mezőre, hogy valamilyen zöldségfélét szedjen. Talált is a mezőn egy indás növényt, és teleszedte a ruháját vadtökkel. Hazaérve belevagdalta a fazékba főzeléknek, mert nem tudták, mi az. Azután kimerítették a férfiaknak, hogy egyenek; de amikor enni kezdtek a főzelékből, így kiáltottak föl: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem tudták megenni. Akkor ezt mondta: Hozzatok lisztet! Beledobta azt a fazékba, és így szólt: Merítsd ki a népnek, hadd egyenek! Akkor már nem volt semmi rossz a fazékban” (2Kir 4:38–41).