Higgyetek az Ő prófétáinak - október 9 - SZERDA - 1 Krónikák 24

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 4. fejezet 1548. nap

Néha fáklyaténynél, a föld mély, sötét üregeiben, türelmes, lankadatlan munkával, versről versre, fejezetről fejezetre másolták a szent iratokat. Így haladt a munka tovább, és Isten kinyilatkoztatott akarata tiszta aranyként tündökölt. Hogy az érte elviselt próbák miatt mennyivel fényesebben, tisztábban és erőteljesebben fénylett, azt csak azok tudták felmérni, akik ezt a munkát végezték. Mennyei angyalok vették körül ezeket az állhatatos munkásokat.

Papok és főpapok megkísérelték az igazság Igéjét a tévelygés, az eretnekség és a babona omladékai alá temetni. De az igazság a sötét századokon át is romlatlanul megmaradt. Nem az ember bélyegét, hanem Isten kézjegyét viselte magán. Egyes emberek fáradhatatlanul munkálkodtak, hogy a Szentírás világos, egyszerű mondanivalóját elhomályosítsák, és azt a látszatot keltsék, hogy a Szentírás ellentmond önmagának. De akárcsak a bárka a hullámzó mélység felett, Isten szava is átrészeli a vihart, amely pusztulással fenyegeti. Miként a bánva gazdag arany és ezüst érceket rejteget a felszín alatt, és mindenkinek le kell ásni, aki fel akarja tárni értékes tartalékait, a Szentírásban is ott vannak az igazság kincsei, amelyek csak a buzgó, alázatos, imádkozó kutatónak tárulnak fel. Isten a Bibliát tankönyvként adta az egész emberiségnek - gyermeknek, ifjúnak és felnőttnek -, hogy minden életkorban tanulmányozzák. Igéjét önmaga kinyilatkoztatásaként adta. Minden újólag felismert igazság a Szerzője jellemének egy-egy újabb kitárulkozása. A Szentírást Isten azért adta, hogy tanulmányozása nyomán az ember közelebbi kapcsolatba kerüljön Teremtőjével, és világosabb képet kapjon akaratából. A Szentírás az Isten és ember közötti kapcsolat eszköze.

Míg a valdensek az Úr félelmét a bölcsesség kezdetének tartották, tudták azt is, hogy értelmük csiszolásához és felfogóképességük élénkítéséhez fontos kapcsolatot tartaniuk a világgal. Tudták, hogy meg kell ismerniük az embereket, és a munkás életet. Hegyi iskoláikból egyes fiatalokat Franciaország és Olaszország nagyvárosainak főiskoláiba küldtek, ahol tágabb tere volt a tanulásnak, gondolkozásnak és szemlélődésnek, mint szülőföldjükön, az Alpokban. Ezek a fiatalok számos kísértésnek voltak kitéve. Láttak erkölcstelenséget, szembekerültek Sátán ravasz cselszövőivel, akik rájuk akarták kényszeríteni a legszövevényesebb eretnekségeket és legveszélyesebb tévedéseket. De a gyermekkoruk óta kapott tanítások felkészítették őket mindezekre.

Az iskolákban, ahova kerültek, nem volt szabad senkit sem beavatniuk titkaikba. Öltözékük úgy készült, hogy alá tudták rejteni legnagyobb kincsüket - a Szentírás drága kéziratát. A hónapok és évek kemény munkájának gyümölcsét magukkal vitték, és amikor a gyanú felkeltése nélkül megtehették, egy-egy részt óvatosan azoknak az útjába helyeztek, akiket fogékonynak láttak az igazság befogadására. A valdens fiatalok már anyjuk ölében felkészültek erre a munkára. Tudták, mi a feladatuk, és hűségesen teljesítették. Híveket nyertek meg az igaz hitnek ezeken a főiskolákon, és gyakran megtörtént, hogy az igazság elvei átitatták az egész iskolát. A pápa vezető emberei még a legalaposabb kutatással sem tudtak az úgynevezett bomlasztó eretnekség forrásának nyomára akadni.

Krisztus lelkülete misszionáriusi lelkület. A megújult szív legfőbb vágya, hogy másokat is a Megváltóhoz vezessen. Ez a szellem hatotta át a valdens keresztényeket is. Érezték: Isten nemcsak azt kívánja tőlük, hogy a tiszta igazságot a saját gyülekezeteikben megőrizzék. Azt is ünnepélyes kötelességüknek tartották, hogy fényükkel világítsanak a sötétségben levőknek. Róma bilincseit Isten szavának hatalmas erejével igyekeztek széttörni. A valdensek misszionáriusnak képezték ki lelkészeiket. A lelkészjelölteknek először evangélistákként kellett tapasztalatokat szerezniük. Három évig tartó misszionáriusi szolgálat után vállalhatták csak valamelyik hazai gyülekezetük gondozását. Ez a szolgálat, amely már az induláskor önmegtagadást és áldozatot kívánt, alkalmas volt arra, hogy a lelkészt felkészítse a próbákkal teli életre. A szent munkára felszentelt fiatalokat nem földi gazdagság és dicsőség várta, hanem kemény munka, veszély és talán mártírsors. A misszionáriusok is kettesével indultak el, miként Jézus tanítványai. A fiatalhoz általában egy idősebb és tapasztaltabb ember társult. A fiatalt társa irányította, aki felelős volt kiképzéséért, és akinek utasításait követnie kellett. A munkatársak nem mindig voltak együtt, de sokszor találkoztak, hogy imádkozzanak, tanácskozzanak, és erősítsék egymás hitét.

Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 24

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kr%C3%B3nika+24&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kr%C3%B3nik%C3%A1k+24&version=NT-HU

Az izraelita papok az ország különböző területein éltek, a számukra kirendelt városokban. Ahhoz, hogy a templomszolgálatban részt vegyenek, elég nagy távolságokat kellett utazniuk, éppen ezért előre tudniuk kellett az időpontokat, amikor a szolgálatukra szükség lesz.

Sádok és Ahimélek, a két főpap, hozták meg azokat az intézkedéseket, hogy ki kivel és mikor szolgáljon. Először is megszerveztek huszonnégy papi csoportot a családok szerint. Mindenkinek a legközelebbi rokonai körében kellett szolgálnia a családfő vezetése alatt. Ezután egy – Dávid király, az ország vezetői és képviselői valamint az érintett családok jelenlétében tartott – sorsolással meghatározták a szolgálatuk sorrendjét.

A léviták munkaterületét is sorsolással állapították meg. Ez az eljárás arra ösztönözte mindegyiküket, hogy a tőlük telhető legjobbat nyújtsák, függetlenül attól, hogy nemzeti ünnepek napjára vagy éppen egyszerű hétköznapokra kerültek beosztásra.

A papok és léviták munkájának e pártatlan beosztása arra a tényre mutat rá, hogy Istennek nincsenek kivételezettjei. Ő mindenkivel egyenlően bánik. Nekünk, mint követőinek ugyanígy kell viselkednünk, ösztönözve a közösséget és az együttműködést a munkatársak között.

Mennyei Atyám, segíts ugyanazzal a lelkülettel bánnom másokkal, ahogy te bánsz velem!

Jobson Santos

218. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  4. fejezetéhez (október 6-12.).

Azok az országok, amelyeket „10/40-es ablakként” ismerünk, és amelyek konfliktusos területeken találhatóak és kormányuk korlátozza a vallási és/vagy politikai szabadságot hitben vagy kifejezésre juttatásban, sok misszionárius pár és család otthonává váltak. Annak ellenére, hogy az életük veszélyben van, ezek az emberek valódi tapasztalatot szereztek Istennel és hihetetlen megtéréstörténetek tanúi voltak.

A valdensek szintén döntő szerepet játszottak a múltban. Istennek odaszentelvén magukat, ezek a férfiak és nők nem engedték, hogy bármilyen ellenállás is aláássa hitüket. Amikor a tűz lángjaival vagy éles fegyverekkel kerültek szembe, egyenesen és eltökélten álltak, készen arra, hogy bátor és határozott bizonyságát adják Istenben való bizodalmuknak. Minél jobban üldözte őket a Római egyház, annál elszántabbak lettek a bibliai igazság védelmezésében. Még gyermekeiket és fiataljaikat is arra nevelték, hogy halálukig védjék a hitüket.

Nem mindannyian arra kaptunk megbízást, hogy veszélyes és távoli helyeken prédikáljunk, azonban arra igen, hogy bárhol is vagyunk, ragyogtassuk fényünket, és az örökkévaló evangélium üzenetét tisztán hangoztassuk. Csak úgy, mint a valdenseknél, a mi munkánknak is elsősorban az otthonunkban kell kezdődni. Ha személyekkel és családokkal dolgozunk, a Szentlélek lehetővé teszi számunka, hogy Isten utolsó hívását hirdessük a világ számára.

Legyen a mi válaszunk minden nap az Úr számára: „Itt vagyok, küldj engem.”

Rosana Barros

feleség, édesanya, író.

Brazília