2015. október 7., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 7, SZERDA - 2 Mózes 38

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 13. fejezet 88. nap

A Megváltó éppoly szánalommal nyújtja ki kezét minden lélek után, aki a kísértésben elbukott, mint amilyennel Péterhez lehajolt. Sátán különleges cselfogása, hogy az embert bűnbe viszi, azután tehetetlenségében magára hagyja. A reszkető ember pedig fél bocsánatot kérni. De miért is kellene félnünk; hiszen Isten ezt mondta: "Fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!" (Ésa 27:5). Az Úr minden segítséget megad, amire erőtlenségünk miatt szükség van. Minden támogatást megkapunk ahhoz, hogy Krisztushoz forduljunk.

Krisztus odaadta megtört testét, hogy visszavásárolja örökségét, és hogy az embernek újabb próbaidőt adhasson. "Ennekokáért Ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik Őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük" (Zsid 7 : 25). Makulátlan, tiszta életével, engedelmességével, golgotai kereszthalálával Krisztus közbelépett az elveszett emberért. Most pedig megváltásunk Vezére nemcsak Közbenjáróként könyörög értünk, hanem Győzőként jogot is formál azokra, akikért győzött. Áldozata tökéletes. Közbenjáróként elvégzi maga választotta munkáját, és a tömjénezőt makulátlan érdemeivel, népének imáival, bűnvallomásával és hálaadásával Isten elé tartja. Mindez Krisztus igazságának jóillatával száll fel Istenhez. Isten elfogadja az áldozatot, és bocsánatával elfedez minden vétket.

Krisztus, aki megígérte, hogy helyettesünk és kezesünk lesz, nem feledkezik el senkiről sem. Nem tudta elviselni, hogy az ember örökre elpusztuljon. Feláldozta érte életét. Könyörülettel és szánalommal tekint mindazokra, akik ráébrednek arra, hogy önmagukat nem tudják megmenteni. Krisztus mindenkit felemel, aki remegve hozzá könyörög. Engesztelő áldozatával a lelkierő kimeríthetetlen tárházát nyitotta meg az ember számára. Ebből az erőforrásból mindenki meríthet. Bűneinket és bánatunkat letehetjük lábához, mert szeret minket. Minden pillantása, minden szava bizalmat ébreszt. Jellemünket akarata szerint formálja.

Sátán egész serege sem győzheti le azt az embert, aki gyermeki hittel Krisztusra bízza magát. "Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja" (Ésa 40: 29).

"Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól." Az Úr így szól: ,,Csakhogy ismerd el a te hamisságodat, hogy hűtelenné lettél az Úrhoz, a te Istenedhez." "És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket" (1 Jn 1:9; Jer 3: 13; Ez 36:25).


Ebben a fejezetben a Biblia írója kiszélesíti a berendezési tárgyak és az udvar külső szőnyegfalainak leírását. Az első berendezési tárgy, amit az ember a szabad ég alatt meglát, az égőáldozati oltár, az udvar egyik oldalán pedig a rézmedence. A kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból készült szőnyegfal az egész udvart bekerítette. Az átlag izraelita csak ezeket a külső berendezési tárgyakat láthatta, mivel csak a papoknak volt megengedett a szentélybe és a szentek szentjébe való belépés. Az oltár az a hely, ahol a bűnös átérzi a bűn súlyát és árát. Ennek a berendezési tárgynak különlegesnek kellett lenni, fényes réz borításával, de a szépség itt nem a szemnek szólt, hanem a szívet érintette. Az állatok leölése, a véres szertartások, az égő hús szaga mély érzéseket keltett. Az oltár szerepe az volt, hogy fájdalmasan emlékeztessen a bűn romboló hatására, de egy olyan hely is, ahol a bűnösök bocsánatot kaphattak a helyettesítő áldozat által.  

Ahogy korábban is említettük, Isten a szentélyt istentisztelet céljára tervezte. Ennek fényében, megtanulhatjuk, hogy hogyan viszonyuljunk az istentisztelethez. Az ősi izraeliták az istentisztelethez vezető első lépésként ráhangolták lelküket arra, hogy azon elmélkedjenek, hogy mit okoztak bűneik, és ez bűnbánatra vezette őket. Az igazi megtérés és átalakulás ma is bűnbánattal kezdődik, és annak teljes felismerésével, hogy kik vagyunk mi Isten előtt. Ez csodálatot és örömet szül – mély örömet, nem felületes érzelmeket. Tapsolással, tánccal és mulatsággal való ünneplés ellentmondónak tűnik ilyen helyzetben. A szív mély vizsgálata, ahogy Isten elé járulunk inkább összeegyeztethető a szentély istentiszteleti modelljével. A Hetednapi Adventista Egyház egyedi a szentély üzenetének megértésében, és ez megkülönböztet bennünket abban is, ahogy az istentisztelethez viszonyulunk.

Giselle Sarli Hasel

11. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 13. fejezetéhez (október 4-10).

Semmi sem félelmetesebb, mint saját szívünk csalárdsága. Éveken keresztül vallhatjuk hívőknek magunkat és gyakorolhatunk bizonyos lelki fegyelmezőket csak azért, hogy egyszer azon találjuk magunkat (ha nem vagyunk eléggé figyelmesek), hogy szívünk távol van attól, Akiről azt vallottuk, hogy szeretjük és imádjuk. Jelenlegi lelki állapotunk ismerete rendkívül fontos.

A mai világ sok olyan módszert ajánl fel számunkra, amely segítségével megismerhetjük önmagunkat, mint például az eredményeken alapuló tudás, személyiségtesztek és a saját belső hangunk meghallása. Ezek a dolgok hasznosak lehetnek bizonyos területeken, de egyik sem válaszolja meg szívünk igazi kérdését. A Szentírás szerint ezek a módszerek mind kudarcot vallottak. Pál apostol azt mondja, hogy "tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó" (Róm 7:18). Ez a szakasz elmondja, hogy az önmagunkba fordulás annak érdekében, hogy jobban megértsük szívünk állapotát, haszontalan

Egy másik csapda, amibe könnyen beleeshetünk az, hogy másokhoz hasonlítjuk önmagunkat. A hasonlítgatásnak semmi haszna és végtelenül káros lelki egészségünkre. "Csak egyetlen módon érhetjük el az igazi önismeretet. Krisztusra kell nézzünk" (KP 159. az angolban). Az Ő életén kell elmélkednünk. Napról napra és percről percre csodálnunk kell az Ő kiválóságát, tisztaságát és szeretetét. Itt van az üdvösségünk titka: ha tudatában vagyunk Krisztus hatalmának és teljesen alárendeljük gyengeségeinket Neki

Jessica Rosario 
Light Bearers lightbearers.com 



2015. október 6., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 6, KEDD - 2 Mózes 37

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 13. fejezet 87. nap

Az a bűn, amely Péter bukását okozta, és a farizeust kizárta az Istennel való közösségből, ma is emberek ezreit rontja meg. Semmi sem sérti úgy Istent, és semmi sem veszélyezteti annyira az ember lelki életét, mint a gőg és az önelégültség. A bűnök között ez a legreménytelenebb, a leggyógyíthatatlanabb.

Péter bukása nem egy pillanat alatt, hanem fokozatosan történt. Nagyon magabiztos volt. Azt gondolta, hogy megmentett ember. Lépésről lépésre süllyedt, mígnem képes lett arra, hogy megtagadja Mesterét. Nem bízhatunk önmagunkban veszélytelenül. Amíg itt a földön élünk, nem érezhetjük magunkat biztonságban a kísértésekkel szemben. A Megváltót elfogadó, őszintén megtért hivőkben se keltsük azt az érzést, hogy most már biztosan üdvözülnek. Ez tévútra vezet. Mindenkit bizakodásra és hitre kell biztatnunk. De ha át is adjuk magunkat Krisztusnak, és ha tudjuk is, hogy elfogad, akkor sem vagyunk mentesek a kísértésektől. Isten Igéje kijelenti: "Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan" (Dán 12:10). Csak az kapja meg az élet koronáját, aki a próbát kiállja (Jk 1:12).

A magabízás veszélye fenyegeti azokat, akik elfogadva Krisztust meggyőződésük ébredésekor ezt mondják: most már meg vagyok mentve. Szem elől tévesztik, hogy gyengék, és hogy állandóan mennyei erőre van szükségük. Nem készültek fel Sátán cselfogásaira, és a kísértésekre sokan Péterhez hasonlóan a bűn örvényébe esnek. Pál apostol így figyelmeztet: "Aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék" (1 Kor 10:12). Csak akkor vagyunk biztonságban, ha sohasem önmagunkban, hanem állandóan Krisztusban bízunk.

Péternek meg kellett látnia saját jellemhibáit, és azt, hogy szüksége van Krisztus erejére és kegyelmére. Az Úr nem óvhatta meg a próbától, de megóvhatta volna a kudarctól. Ha Péter kész elfogadni Krisztus figyelmeztetését, akkor nem felejt el imádkozni. Félve és reszketve jár, nehogy elbotoljon. Akkor mennyei segítséget kap, és Sátán nem győzte volna le.

Péter önelégültsége miatt bukott el, és alázatos bűnbánata nyomán állt újra talpra. Történetéből minden bűnbánó bűnös bátorítást meríthet. Bár Péter súlyosan vétkezett, Isten nem hagyta el. Krisztus szavai lelkébe vésődtek: "Én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited" (Luk 22: 32). A bűntudattól kegyetlenül meggyötört Péternek ez az ima és Krisztus szerető, szánakozó pillantásának emléke adott reményt. Feltámadása után Krisztus megemlékezett Péterről, és az angyal által ezt üzente az asszonyoknak: "Menjetek el, mondjátok meg az Ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok Őt"(Mk 16:7). A bűnbocsátó Megváltó elfogadta Péter bűnbánatát.


Miután elkészültek a sátor vázával és a külső borítással, a mesterek a belső berendezésen kezdtek dolgozni. Mózes második könyve 37. fejezete elején leírja, hogy Bésaléel elkészíti a szövetség ládáját. Itt leírást találunk a láda alakjáról, méreteiről, a fedélről, és az egymással szemben elhelyezkedő kérubokról. Bésaléel nagy felelősségtudattal készítette el a ládát, mert ez volt Isten székhelye, és a berendezés legfontosabb darabja. A fedél mindkét oldalán ötvösmunkával megmunkált aranyból formálja a kérubokat. Ez azt jelentette, hogy színarany tömbök voltak, amelyekből a mester a lágy fém kalapáccsal való megmunkálásával alakította ki a kérubokat.
Amikor a Biblia élő kérubokról beszél, azok a szentség őreiként tűnnek fel, képük – mint a jelenlétéhez legközelebb álló teremtményeké – gyakran kapcsolódik Isten trónjához (Ezékiel 28:14). Mózes első könyvében olvashatjuk, hogy a bűn miatt kérubok őrizték Éden kertjének keleti bejáratát (1Móz 3:24). Most őrizniük kell és el kell különíteniük a szentséget a szentségtelenségtől, a szentet a méltatlantól. Jelenések 4:8-ban ismét láthatjuk a kérubokat, amint Isten szentségét nyilvánítják ki, aki mennyei trónján ül, készülve a végső ítéletre és királyságának helyreállítására. A kérubok jelenléte a szent sátorban Isten trónját és ítélőszékét jelképezte, ahol megbocsátja majd a bűnöket és helyreállítja királyságát a Földön.
2Móz 37 beszél még más berendezési tárgyakról, de Bésaléel neve nem kapcsolódik ezek elkészítéséhez közvetlenül úgy, mint a láda elkészítéséhez. Talán részt vett ebben a munkában is, de más mesterek segítségére volt szüksége. Ezek a tárgyak a következők voltak: az asztal, a lámpatartó és az illatáldozati oltár. Minden berendezési tárgy fontos volt, és szimbolikus jelentéssel bírt Isten megváltási tervében.
Giselle Sarli Hasel

11. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 13. fejezetéhez (október 4-10).

Semmi sem félelmetesebb, mint saját szívünk csalárdsága. Éveken keresztül vallhatjuk hívőknek magunkat és gyakorolhatunk bizonyos lelki fegyelmezőket csak azért, hogy egyszer azon találjuk magunkat (ha nem vagyunk eléggé figyelmesek), hogy szívünk távol van attól, Akiről azt vallottuk, hogy szeretjük és imádjuk. Jelenlegi lelki állapotunk ismerete rendkívül fontos.

A mai világ sok olyan módszert ajánl fel számunkra, amely segítségével megismerhetjük önmagunkat, mint például az eredményeken alapuló tudás, személyiségtesztek és a saját belső hangunk meghallása. Ezek a dolgok hasznosak lehetnek bizonyos területeken, de egyik sem válaszolja meg szívünk igazi kérdését. A Szentírás szerint ezek a módszerek mind kudarcot vallottak. Pál apostol azt mondja, hogy "tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó" (Róm 7:18). Ez a szakasz elmondja, hogy az önmagunkba fordulás annak érdekében, hogy jobban megértsük szívünk állapotát, haszontalan

Egy másik csapda, amibe könnyen beleeshetünk az, hogy másokhoz hasonlítjuk önmagunkat. A hasonlítgatásnak semmi haszna és végtelenül káros lelki egészségünkre. "Csak egyetlen módon érhetjük el az igazi önismeretet. Krisztusra kell nézzünk" (KP 159. az angolban). Az Ő életén kell elmélkednünk. Napról napra és percről percre csodálnunk kell az Ő kiválóságát, tisztaságát és szeretetét. Itt van az üdvösségünk titka: ha tudatában vagyunk Krisztus hatalmának és teljesen alárendeljük gyengeségeinket Neki

Jessica Rosario 
Light Bearers lightbearers.com 



2015. október 5., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 5, HÉTFŐ - 2 Mózes 36

Figyelem!!! A végén új heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 13. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 13. fejezet 86. nap

A farizeus és a vámszedő az Istent imádók két nagy osztályát ábrázolja. A világra született első két gyermekben felismerhetjük első képviselőiket. Kain igaznak vélte önmagát, és csak hálaáldozattal járult Isten elé. Nem tett bűnvallomást, és nem ismerte be, hogy szüksége van kegyelemre. Ábel vért hozott, amely Isten Bárányára mutatott. Bűnösként jött, beismerve elveszett állapotát. Egyedüli reménye Isten ki nem érdemelt szeretete volt. Az Úr elfogadta Ábel áldozatát. Kaint és áldozatát pedig nem becsülte. Ínségünk tudata, nyomorúságunk és bűnösségünk beismerése az első feltétele annak, hogy Isten elfogadjon minket. "Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa" (Mt 5: 3).

Péter apostol története tanulságul szolgál mind a farizeus, mind a vámszedő által ábrázolt osztály számára. Péter tanítványsága elején erősnek képzelte magát. A farizeushoz hasonlóan saját értékelése szerint nem volt "olyan, mint egyéb emberek". Krisztus figyelmeztette tanítványait elárulása estéjén: "Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem." Péter magabiztosan mondta: "Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem" (Mk 14: 27.29). Péter nem tudott a maga nyomorúságáról. Magabízása rossz útra vitte. Azt hitte, hogy le tudja győzni a kísértést. Néhány rövid óra múlva jött a próba, és ő átkozódva, szitkozódva megtagadta Urát.

Amikor a kakas kukorékolása Krisztus szavaira emlékeztette, saját tettén meglepődve és megrémülve megfordult, és Mesterére nézett. Ebben a pillanatban Krisztus is Péterre tekintett. E fájdalmas pillantásra, amelybe szánalom és szeretet vegyült, Péter önmagára eszmélt. Kiment, és keservesen sírt. Krisztus tekintete szívébe hasított. Péter fordulóponthoz érkezett. Könnyek között bánta meg bűnét. A töredelmes és bűnbánó Péter olyan volt, mint a vámszedő; és a vámszedőhöz hasonlóan ő is kegyelmet talált. Krisztus tekintete arról biztosította, hogy megbocsátott neki.

Magabízása elmúlt. Soha többé nem dicsekedett, nem bizonygatott.

Feltámadása után Krisztus háromszorosan próbára tette Pétert. "Simon, Jónának fia - mondta -, jobban szeretsz-é engem ezeknél?" Péter most nem emelte magát a többiek fölé. Olvassa ki Jézus a szívéből! "Uram - mondta - Te mindent tudsz; Te tudod, hogy én szeretlek Téged" (Jn 21:15.17).

Ezután kapta megbízatását. Az eddiginél nagyobb és felelősségteljesebb feladatot kapott. Krisztus megbízta a juhok és bárányok legeltetésével. A Megváltó tehát Péter gondjaira bízta azokat a lelkeket, akikért feláldozta életét. Ennél jobban semmivel sem tanúsíthatta volna, hogy bízik megtérésében. Az egykor nyughatatlan, dicsekvő, elbizakodott tanítvány megbánta bűneit, és szelíd lett. Ezentúl követte Urát az önmegtagadásban és önfeláldozásban. Krisztus szenvedéseinek részese lett, és részese lesz dicsőségének is, amikor Krisztus az Ő dicsőségének trónjára ül.


Milyen csodálatos lehetett annak a művésznek a feladata, aki a szent sátor elkészítését vezette, amely Isten dicsőségének hajléka kellett, hogy legyen! A puszta emberi tehetség nem lett volna ehhez elegendő, viszont Bésaléelt és Aholiábot Isten látta el hozzáértéssel és bölcsességgel. Így már tudták, hogyan készítsék el a szentélyszolgálathoz tartozó különböző eszközöket (1. vers). A szent sátort tervező és építő művészre nagy felelősség is hárult, mivel Isten ezen az épületen keresztül akarta bemutatni, hogy Ő valóságosan velük lakozik, és kinyilvánítani az Ő nagyságát, szeretetét és dicsőségét. A művész Isten közvetítője, és Isten látja el őt pontos utasításokkal, bölcsességgel és ihlettel. Végül Isten megáldja ezeket a művészeket munkájukért. Nincs annál nagyobb öröm, mint Istennel közösen alkotni valami ennyire jelentőségteljes dolgot az emberiség számára! A művész alkotása által sokan értették meg a megváltási tervet, és így az ő munkája nem különbözött a papétól, aki a napi szentélyszolgálatot végezte.
Isten úgy látta el a művészeket az alapanyagokkal, hogy Isten Lelke az emberek szívében volt, és ők többet hoztak, mint amennyi szükséges volt. A szent sátor befedését és díszítését szolgáló sátorlapok méretét és arányait Isten utasításai szerint készítették. Ebből azt tanulhatjuk meg, hogy Isten a rend és a részletek Istene. Meg kell bíznunk Isten tervében és azt kell követnünk; nem a saját akaratunkat, hanem az Ő akaratát cselekedve. Itt az isteni ihletés emberek általi közvetítésére találunk tökéletes példát, éppúgy, ahogy a Biblia írói esetében. A művészek részletes utasításokat kaptak, mégis sok végső, apró döntést a művésznek kell meghoznia az Istentől kapott bölcsessége segítségével. Mi is az életünkre vonatkozó konkrét bibliai elveket ismerünk meg az Ő Igéjéből. A Biblia a vezetőnk, mégis Isten bölcsességére és az Ő Lelkére van szükségünk, hogy nap mint nap teljesíteni tudjuk az Ő tervét. A megszentelődés folyamata Istennek az életünkben végzett munkájának, és a saját mindennapi döntéseinknek a kombinációja, hogy miként teljesítjük ezeket az utasításokat.
Giselle Sarli Hasel

11. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 13. fejezetéhez (október 4-10).

Semmi sem félelmetesebb, mint saját szívünk csalárdsága. Éveken keresztül vallhatjuk hívőknek magunkat és gyakorolhatunk bizonyos lelki fegyelmezőket csak azért, hogy egyszer azon találjuk magunkat (ha nem vagyunk eléggé figyelmesek), hogy szívünk távol van attól, Akiről azt vallottuk, hogy szeretjük és imádjuk. Jelenlegi lelki állapotunk ismerete rendkívül fontos.

A mai világ sok olyan módszert ajánl fel számunkra, amely segítségével megismerhetjük önmagunkat, mint például az eredményeken alapuló tudás, személyiségtesztek és a saját belső hangunk meghallása. Ezek a dolgok hasznosak lehetnek bizonyos területeken, de egyik sem válaszolja meg szívünk igazi kérdését. A Szentírás szerint ezek a módszerek mind kudarcot vallottak. Pál apostol azt mondja, hogy "tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó" (Róm 7:18). Ez a szakasz elmondja, hogy az önmagunkba fordulás annak érdekében, hogy jobban megértsük szívünk állapotát, haszontalan

Egy másik csapda, amibe könnyen beleeshetünk az, hogy másokhoz hasonlítjuk önmagunkat. A hasonlítgatásnak semmi haszna és végtelenül káros lelki egészségünkre. "Csak egyetlen módon érhetjük el az igazi önismeretet. Krisztusra kell nézzünk" (KP 159. az angolban). Az Ő életén kell elmélkednünk. Napról napra és percről percre csodálnunk kell az Ő kiválóságát, tisztaságát és szeretetét. Itt van az üdvösségünk titka: ha tudatában vagyunk Krisztus hatalmának és teljesen alárendeljük gyengeségeinket Neki

Jessica Rosario 
Light Bearers lightbearers.com 



2015. október 4., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 4, VASÁRNAP - 2 Mózes 35

Figyelem!!! A végén új heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 13. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 13. fejezet 85. nap

A farizeus és a vámszedő imája

"Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették", Krisztus példázatot mondott a farizeusról és a vámszedőről. A farizeus nem azért megy a templomba imádkozni, mert érzi, hogy bűnös, és bocsánatra van szüksége, hanem mert igaznak véli magát, és dicséretre számít. Istentiszteletét érdemnek tartja, amely ajánlólevél Istenhez. Úgy gondolja, hogy az emberek is jó véleménnyel lesznek kegyességéről. Azt reméli, hogy megnyeri mind Isten, mind az emberek tetszését. Istentisztelete mögött önérdek húzódik.

A farizeus az öndicsőítés megtestesítője. Ezt mutatja a nézése, a járása, az imája. Elhúzódik másoktól, mintha csak ezt mondaná: "Ne jöjj hozzám, mert szent vagyok néked" (Ésa 65:5). Egyedül áll, és "magában" imádkozik. Önelégültségében azt képzeli, hogy Isten is elégedett vele.

"Isten! Hálákat adok néked - mondja -, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is." Jellemét nem Isten szent jelleméhez méri, hanem az emberek jelleméhez. Nem Istent, hanem az embereket nézi. Önelégültségének ez az oka.

Imáját azzal folytatja, hogy felsorolja jótetteit: "Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek." A farizeus vallása nem érinti a szívét. Nem törekszik krisztusi jellemre. Nem vágyik szeretettel és irgalommal teljes szívre. Meg van elégedve azzal a vallással, amely csak külsőleg érinti az életet. Igazsága a sajátja; saját cselekedeteinek gyümölcse, amelyet emberi normákhoz mér.

Az önmagát igaznak tartó ember semmibe veszi a másik embert. A farizeus másokhoz méri magát, követendő példának pedig önmagát tartja. Mások szentsége alapján állapítja meg a saját szentségét.

Minél rosszabbak mások, ő annál igazabbnak látszik. Önigazultságában másokat vádol. Az "egyéb emberek"-et Isten törvénye áthágóiként kárhoztatja. Ez Sátánnak, "az atyafiak vádolójá"-nak szelleme. Ilyen lelkülettel lehetetlen Istennel közösségre lépni. A farizeus Isten áldása nélkül tér haza.

A vámszedő más hívőkkel együtt ment el a templomba, de csakhamar elhúzódott tőlük, mint aki méltatlan arra, hogy velük imádkozzék. Távol állva "még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem - elkeseredett gyötrelmében és önmagát utálva - veri vala mellét". Tudta, hogy vétkezett Isten ellen. Érezte, hogy bűnös, szennyes. Még csak szánalmat sem várhatott a körülötte levőktől; hiszen megvetéssel néztek rá. Tudta, hogy semmi érdeme nincs, amiért Isten megdicsérhetné, és kétségbeesetten kiáltott: "Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!" Nem hasonlította magát másokhoz. Bűntudattól megsemmisülten állt ott, mintha csak egymaga volna Isten előtt. Nem volt más vágya, csak a bocsánat és a béke. Csak egyet tudott felhozni a maga védelmére: Isten irgalmát. És áldást kapott. "Mondom néktek - szólt Krisztus - ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz."


Isten közvetlen és személyes kapcsolata Mózessel minden bizonnyal megújulást indíthatott el a zsidó nép között. Izraelnek fel kellett vállalni a saját részét, amikor Mózes összegyűjtötte a népet, hogy közölje vele Isten üzenetét és tervét (2Móz 35:1). A néptől adományokat kellett gyűjteni Isten sátorának, az ő lakhelyének építésére, ahol az Ő jelenléte folyamatosan érzékelhető lesz. A kapcsolatot, amelyet Isten Mózessel fenntartott, ki kellett terjeszteni Izraelre, mint nemzetre. Azonban mielőtt Mózes megismertette volna Isten szentélyre vonatkozó tervét, meg kellett erősíteni a szombat szentségét, ami ennek a kapcsolatnak a sarokköve. Itt láthatjuk Isten parancsolatai megtartásának fontosságát, ahogy előnyt kap magával az élettel szemben is (2Móz 35:2b). Annak ellenére, hogy a szent sátort építették, a nép nem dolgozhatott szombaton, az istentisztelet napján. A szombati istentisztelet fontosabb minden másnál. Az istentisztelet alapja Isten törvénye, így megtörése a szentély építésére való hivatkozással, nem lenne helyes. 

Izrael hozzájárult Isten szentélyének építéséhez, és a készséges lelkület nyilvánvaló volt közöttük. A szabad akaratból való adakozás lelkülete ötször kerül említésre (2Móz 35:5, 21, 26, 29). Bár nagyon fontos kiemelni Isten törvényének fontosságát, ám Isten imádata a szabad döntésen alapul. Az engedelmes lélek a hálatelt szív gyümölcse, és ez az igazi imádat lelkülete. Az Isten törvényének való engedelmesség és a hálás szív az alapja a szentély építésével megalapított istentiszteletnek. A nép által hozott adomány szívük állapotának függvénye volt. Az értékes arany, bronz és ritka kövek szépsége csak azért kellett, hogy tetsszen a szemnek, hogy emlékeztessen az Isten és népe közötti kapcsolat szépségére. A szent sátornál alkalmazott szimbólumok nemcsak az Isten és népe közötti kapcsolatot alapozzák meg, hanem az egész emberiséggel vállalt közösséget.

Elgondolkodtató kérdések: Vajon Isten szentélyének és ábrázolásainak szépsége ellentétes-e Mózes második könyve 20. fejezetének 4. versében található paranccsal? Mi a különbség? Egy megfelelő kontextus hogyan adhat új jelentőséget az ábrázolások tartalmának?

Giselle Sarli Hasel
Southern Adventist University

11. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 13. fejezetéhez (október 4-10).

Semmi sem félelmetesebb, mint saját szívünk csalárdsága. Éveken keresztül vallhatjuk hívőknek magunkat és gyakorolhatunk bizonyos lelki fegyelmezőket csak azért, hogy egyszer azon találjuk magunkat (ha nem vagyunk eléggé figyelmesek), hogy szívünk távol van attól, Akiről azt vallottuk, hogy szeretjük és imádjuk. Jelenlegi lelki állapotunk ismerete rendkívül fontos.

A mai világ sok olyan módszert ajánl fel számunkra, amely segítségével megismerhetjük önmagunkat, mint például az eredményeken alapuló tudás, személyiségtesztek és a saját belső hangunk meghallása. Ezek a dolgok hasznosak lehetnek bizonyos területeken, de egyik sem válaszolja meg szívünk igazi kérdését. A Szentírás szerint ezek a módszerek mind kudarcot vallottak. Pál apostol azt mondja, hogy "tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó" (Róm 7:18). Ez a szakasz elmondja, hogy az önmagunkba fordulás annak érdekében, hogy jobban megértsük szívünk állapotát, haszontalan

Egy másik csapda, amibe könnyen beleeshetünk az, hogy másokhoz hasonlítjuk önmagunkat. A hasonlítgatásnak semmi haszna és végtelenül káros lelki egészségünkre. "Csak egyetlen módon érhetjük el az igazi önismeretet. Krisztusra kell nézzünk" (KP 159. az angolban). Az Ő életén kell elmélkednünk. Napról napra és percről percre csodálnunk kell az Ő kiválóságát, tisztaságát és szeretetét. Itt van az üdvösségünk titka: ha tudatában vagyunk Krisztus hatalmának és teljesen alárendeljük gyengeségeinket Neki

Jessica Rosario 
Light Bearers lightbearers.com 



2015. október 3., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 3, SZOMBAT - 2 Mózes 34

Blogban itt olvasható minden felolvasás: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 12. fejezet 84. nap

Az őszinte hittel olyan emelkedettség, elvhűség és állhatatosság jár együtt, amely sem az idő múlásával, sem a fárasztó munkával nem csökken. "Elfáradnak az ifjak, és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!" (Ésa 40: 30-31.)

Sokan szeremének másokon segíteni, de úgy érzik, hogy nincs hozzá sem tudásuk, sem lelki erejük. Mondják el kéréseiket a kegyelem trónjánál! Könyörögjenek Szentlélekért! Isten állja minden ígéretét. Bibliáddal a kezedben mondd: ígéretedre hivatkozom: "Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek."

Imáinkat ne csak Krisztus nevében mondjuk el, hanem a Szentlélek sugallata szerint is. Ez a magyarázata annak, hogy a "Lélek esedezik miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal" (Róm 8: 26). Az ilyen imára Isten örömmel felel. Amikor buzgósággal és mélységes áhítattal Krisztus nevében imát rebegünk, ez az áhítat, amelyet Isten ébresztett, biztosítja a választ imánkra, - "véghetetlen bőséggel... feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk" (Ef 3 : 20).

Krisztus így szólt: "Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek." "Akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban." János, a szeretett apostol a Szentlélek sugallatára nagyon érthetően és mély meggyőződéssel mondja: "Ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: és ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk Őtőle" (Mk 11:24; Jn 14:13; 1 Jn 5 :14-15). Tehát ostromold kéréseddel az Atyát Jézus nevében! Az Atya becsüli ezt a nevet.

A trónt övező szivárvány záloga annak, hogy Isten hű, és hogy nála nincs változás, sem változásnak árnyéka. Vétkeztünk ellene, és nem érdemeljük meg, hogy kedvezzen nekünk. De Ő maga tanít a legcsodálatosabb könyörgésre: "A Te nevedért kérünk, ne utálj meg, ne engedd, hogy meggyalázzák dicső trónodat! Gondolj ránk! Ne bontsd fel a velünk kötött szövetségedet! "* (Jer 14 : 21. ) Megígérte, hogy ha méltatlanságunk és bűneink beismerésével hozzá fordulunk, figyelmez kiáltásunkra. Trónja becsülete múlik szava beváltásán.
* Új protestáns bibliafordítás

Megváltónk Áronhoz hasonlóan, aki Krisztust szimbolizálta, képviseli minden gyermeke ügyét a szenthelyen. Nagy Főpapunk nem felejt el egyetlen szót sem, amellyel bizalomra bátorított minket. Az Úrnak gondja van szövetségére.

Mindazok, akik keresik Őt, megtalálják. Mindazoknak, akik zörgetnek, kinyílik az ajtó. Jézus nem fog vonakodni: ne zavarj; az ajtó zárva van; nem akarom kinyitni! Senki sem fogja ezt hallani: nem segíthetek rajtad! Akik éjfélkor kérnek kenyeret, hogy adhassanak az éhezőknek, azok is kapnak.
A példázatbeli szomszéd, aki az idegen számára kenyeret kér, annyit kap, "amennyi kell". És Isten vajon milyen mértékkel ad nekünk, hogy másoknak adhassunk? "A Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint" (Ef 4 : 7). Az angyalok mélységes érdeklődéssel figyelik, hogyan bánik egyik ember a másikkal. Amikor a tévelygők iránti krisztusi szánalmat látnak valakiben, olyan szavakat mondatnak velük, amelyek felérnek az élet kenyerével. Isten tehát "be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban" (Fil 4:19). Az őszinte, igazi bizonyságtevést gyümölcsözővé teszi az eljövendő élet számára. Az Úr igéje igazság lesz a szádban.

A személyes szolgálatot sok titkos imának kell megelőznie, mert a lélekmentés tudományához nagy bölcsesség kell. Mielőtt emberekhez közelednél, beszélgess Istennel! A mennyei trón előtt - a kegyelem királyi székénél - készülj fel az emberekért végzendő szolgálatra!

Vágyakozz Isten után - az élő Isten után - mélységes sóvárgással! Krisztus élete tanúsítja, hogy mit tehet az ember, ha isteni természet részese lett. Mindaz, amit Krisztus kapott Istentől, a mienk is lehet. Tehát kérj, és akkor kapsz. Jákób állhatatos hitével, Illés rendíthetetlen kitartásával igényeld mindazt, amit Isten megígért!

Az istenfogalom csodálatos szépsége töltse be gondolatvilágodat! Rejtett láncszemek kössék össze Jézus életét és a tiédet! Aki szólt, hogy a sötétségből világosság ragyogjon, kész bevilágítani szívedbe " az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett" (2 Kor 4:6). A Szentlélek rávilágít Isten dolgaira, és eleven erővel beplántálja őket az engedelmes szívbe. Krisztus elvezet a Végtelenség küszöbéig. Megláthatod a fátyolon túli dicsőséget, és megjelentheted az embereknek annak tökéletes voltát, aki örökké él, hogy esedezzék értünk.


Izrael népe Istennel való szövetségi viszonyának megújítására válaszként Mózesnek új kőtáblákat kellett készíteni, és Isten ugyanazokat a törvényeket diktálta le szolgájának ott a hegyen. A kőtáblák újraírása – miután Mózes széttörte őket az aranyborjú előtt – bizonyítja a törvény örök és változatlan természetét, mint Isten népével kötött szövetségének alapját. A szövetséget nem lehet megújítani a szövetségi viszony és a feltételek alapjainak megértése nélkül. Isten önkijelentése Mózes második könyve 34. fejezetének 6-7. versében emlékeztet bennünket arra, hogy egy olyan URAT szolgálunk, aki irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Milyen csodálatos ígéret ez ma számunkra, akik hasonló körülmények között szenvedünk, mint az ősi Izrael!

Isten nemcsak engedelmességre hív a Vele való szövetségben, hanem a pogány bálványok teljes megsemmisítésére, hogy azok ne váljanak kísértéssé és csapdává Izrael számára. Ahogyan már láttuk az aranyborjú körüli ünneplésnél, hasonló dolgok könnyen megtörténhetnek újra. A nép ismét különleges útmutatásokat kap, hogy ne készítsenek öntött szobrokat, semmisítsék meg az oltárokat, képmásokat, és vágják ki a ligeteket, ahol bálványokat szoktak imádni. Ahogy később látni fogjuk a Szentírásban, Izrael nem mindig követte ezeket az útmutatásokat, és volt olyan idő – például a hetedik században –, amikor Manassé, Júda királya bálványokat helyezett el a jeruzsálemi templomban. Az Asera imádata nagyon elterjedt volt abban az időben, erről tanúskodnak a régészeti adatok, amelyek szerint több száz agyag istennőt ástak ki. Ezeknek a szobroknak a többségét nem Filiszteában, vagy Föníciában tárták fel, hanem 96%-át Júdában és ennek majdnem felét magában Jeruzsálemben. Isten tudta, hogy ezek a szobrok milyen kísértést jelentenek Izrael számára.

Hogy van ez a mi életünkben ma? Ha lenne még idő, mit mondanának a régészek évezredek múlva rólunk, amikor kiássák a mi otthonainkat? Hogyan értékelnék a nappalink és hálószobánk falára elhelyezett fekete TV képernyőt a hozzá viszonyított berendezési tárgyakkal? Imádat eszközeiként értelmeznék azokat? Mennyi időt töltünk Isten Igéjével naponta, összehasonlítva a szórakozással? Isten szava, amelyet ebben a fejezetben megtalálunk, velünk kapcsolatban is igaz: az Ő neve féltőn szerető (féltékeny)Isten, aki teljesen a mienk akar lenni.

Michael Hasel

10. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11-12. fejezeteihez (szeptember 20-26).

Gyakran gondolkodom azon, hogy amit másokért teszek, mennyire önző érdekből teszem. Jeremiás 17:9 arra figyelmeztet, hogy még a szívünk indítékaival sem vagyunk mindig tisztában. Mi lehet a gyógyszer bűnbeteg emberi természetünkre? Az eheti olvasmány a Krisztus példázataiból bepillantást ad Isten megoldására egy igazi, másokra figyelő szív megteremtésben bennem.

Időnként Isten késik a válasszal azért, hogy sokkal őszintébb vágyat keltsen a szívünkben azok iránt a dolgok iránt, amelyeket kérünk. A kitartás növeli az eltökéltséget, ami viszont növeli a kitartást. Így azt a szívet, amely képtelen másokra figyelő tettekre, Isten újjá teremti úgy, hogy vágyjon azokra a dolgokra - amelyekre elsősorban nem vágyunk.

A példázatban szereplő, vonakodva adakozóval ellentétben, Isten kész megadni kéréseinket. Kitartó kérésünk nem változtatja meg Isten szívét, hanem a mi szívünket változtatja meg.

És mennyire kész adni? Tetszik nekem Ellen White megfogalmazása: "Jézus élete megmutatta, hogy mire képes az emberi természet, ha egyesül az istenivel. Minden, amit Jézus megkapott Istentől, mi is megkaphatjuk."

Brandon Schroeder
Light Bearers fejlesztési társigazgatója
USA


2015. október 2., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 2, PÉNTEK - 2 Mózes 33

Blogban itt olvasható minden felolvasás: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 12. fejezet 83. nap

Sokszor még valamit figyelmen kívül hagynak azok, akik imában keresik az Urat. Becsületesek vagyunk-e Istenhez? Malakiás próféta útján az Úr kinyilatkoztatja: "Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendeléseimtől, és nem tartottátok meg azokat. Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek, ezt mondja a Seregeknek Ura. De azt mondjátok: Miben térjünk meg? Avagy az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltatok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval" (Mal 3 :7-8).

Isten, akitől minden áldást kapunk, javainkból bizonyos részt igényel. Így gondoskodik az evangélium hirdetéséhez szükséges anyagiakról. A tizedrész visszaadásával mutatjuk meg, hogy értékeljük Isten ajándékait. De hogyan igényelhetjük áldását, ha megtartjuk magunknak azt, ami az övé?! Ha hűtlen sáfárok vagyunk a földi dolgokban, hogyan várhatjuk el, hogy megbíz minket a menny dolgaival?! Talán itt kell keresnünk a meg nem hallgatott imák titkát.

Az Úr azonban nagyon irgalmas, és kész megbocsátani. Ezt mondja: "Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, ... ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen. És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn ... és boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura" (Mal 3 :10-12).

Ez Isten minden kívánalmára vonatkozik. Megígért ajándékait csak akkor kapjuk meg, ha engedelmeskedünk. Ez a feltétel. Egész mennyet betöltő áldás van Istennél a vele együttműködők számára. Az engedelmesek bátran igényelhetik ígéretei teljesítését.

Szilárdan, tántoríthatatlanul kell bíznunk Istenben. Az Úr sokszor késlelteti a választ, hogy megpróbálja hitünket és kérésünk őszinteségét. Ha Igéje szerint kérünk, higgyünk ígéretében, és imádkozzunk olyan céltudatos kitartással, amit nem lehet megtagadni.

Isten nem azt mondja, hogy kérd egyszer, és megkapod. Hanem arra szólít, hogy lankadatlanul, állhatatosan imádkozzunk. Ha kitartunk a könyörgésben, buzgóságunk erősbödik, és még jobban vágyunk arra, amit kérünk. Krisztus így szólt Mártához Lázár sírjánál: "Ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét" (Jn 11:40).

Sok embernek nincs élő hite. Ezért nem látják, hogy Isten milyen hatalmas. Gyengeségük forrása: hitetlenség. Jobban bíznak saját cselekedeteikben, mint abban, amit Isten tehet értük. Megpróbálnak Isten nélkül eredményeket elérni. Terveznek, de keveset imádkoznak. Nem bíznak igazán Istenben. Azt gondolják, hogy hisznek, pedig csak a pillanat hatása alá kerültek. Nem ismerik fel, hogy mire van szükségük, és hogy Isten kész adni. Ezért nem ismételgetik kéréseiket az Úr előtt.

Olyan buzgón és kitartóan kell könyörögnünk, mint az a megszorult barát, aki éjfélkor ment kenyeret kérni. Minél buzgóbban és állhatatosabban kérünk, annál szorosabb lelki egységre jutunk Krisztussal. Több áldást kapunk, mert hitben erősödtünk.

A mi feladatunk imádkozni és hinni. Legyünk éberek, és imádkozzunk! Vigyázzunk, imádkozzunk, és az imákat meghallgató Istennel együtt dolgozzunk! Sose felejtsük el, hogy "Isten munkatársai vagyunk" (1 Kor 3:9). Imáinkkal összhangban beszéljünk és cselekedjünk! A próba vagy azt tanúsítja, hogy hitünk őszinte, vagy pedig azt, hogy csak formaságból imádkozunk. A kettő között mérhetetlenül nagy a különbség.

Problémáinkban és nehézségeinkben ne emberektől várjunk segítséget! Bízzunk teljesen Istenben! Csak gyengülünk, ha másoknak mondogatjuk nehézségeinket, és őket sem erősítjük meg. Lelkünk betegségével, amelyen nem tudnak könnyíteni, őket is megterheljük. Tévedő, véges emberekhez fordulunk erőért, pedig a tévedhetetlen, végtelen Isten erejében részesülhetnénk.

Nem kell a föld végső határáig elmennünk bölcsességért, mert Isten közel van. Nem a képességeid tesznek eredményessé - ha meg is növeled őket -, hanem az, amit az Úr tesz érted. Sokkal kevésbé bízzunk abban, amit az ember tud tenni, és sokkal inkább abban, amit Isten tehet minden hívő lélekért! Az Úr szeretné, ha hittel hozzá fordulnál. Szeremé, ha nagyszerű dolgokat várnál tőle. Szeretné megértetni veled mind a földi, mind a lelki dolgokat. Ő fogékonyabbá tehet. Meg tud áldani tapintatossággal és ügyességgel. Képességeiddel szolgálj, és bölcsességet Istentől kérj! Ő adni fog.

Krisztus szava legyen biztosítékod! Hiszen azt mondta, hogy fordulj hozzá. Vigyázz, hogy soha ne beszélj kétségbeesetten, csüggedten! Ilyen beszéddel sokat veszítesz. Hited gyengeségéről teszel bizonyságot, ha a látszatból ítélsz, ha a nehézségek és bajok miatt panaszkodsz. Úgy beszélj, és úgy cselekedj, mintha kudarcot nem ismerő hited volna! Az Úr erőforrásai gazdagok. Övé a világ. Nézz hittel a menny felé! Építs reá, akinél fény, erő és tudás van!


Isten szövetségi ígéretei, amelyek arra vonatkoztak, hogy  népével lesz és megáldja őket, feltételesek voltak, hiszen a nép engedelmességétől függtek. Az aranyborjú esete súlyos vétség volt, nemcsak abból a szempontból, hogy eltértek bizonyos vallásos és társadalmi gyakorlattól, hanem mivel Izrael teokrácia volt – közvetlen Isten irányítása alatt állt – súlyos felségsértést is jelentett. Isten közli Mózessel, hogy neki kell vezetni a népet, „amelyet fölhoztál Egyiptomból" az ígéret földjére. Isten már nem fog velük menni. Mózes lebontja a tábor közepén álló sátort, és a tábortól távol állítja fel, amivel azt jelzi, hogy Isten jelenléte elhagyta a népet. Mózes ekkor közvetlenül beszél Istennel, és keresi az Ő akaratát a néppel kapcsolatban. A szöveg azt mondja, Isten biztosítja Mózest arról, hogy velük megy Kánaán meghódítására, de Mózes nem elégedett meg ezzel, hanem azt akarta, hogy Isten ismerje el őket saját népeként (2Móz 33:15-16). 

Érezted már úgy, hogy végképp elszakadtál Istentől, miután elhagytad Őt? A fejezet szépsége abban van, hogy a bűn súlyossága ellenére, Isten megtiszteli szolgáját, Mózest, mivel kedvet talált szemei előtt, aki név szerint ismerte őt (12. vers). Micsoda kegyelmes Istent szolgálunk! Mózes Isten ígéretének további biztosítékára vágyik és annak megerősítésére, hogy Isten vele lesz. Így könyörög: „Mutasd meg nekem a te dicsőségedet." Bukott ember nem állhat meg Isten jelenlétében, de a kölcsönös tisztelet és Mózes szívének pillanatnyi tisztasága a Teremtőt és a teremtett embert összehozta. Szeretnéd megtapasztalni Isten különleges közelségét ma a te életedben? Tégy félre minden bűnt, amely Tőle elválaszt, és kérd, hogy tegye nyilvánvalóvá magát életedben. Ugyanaz az Isten, aki elvonult Mózes előtt, miközben ő elrejtőzködött a szikla hasadékában, neked is kinyilvánítja magát. Ő ugyanaz a kegyelmes Jézus, aki eljött, hogy megmentsen téged bűneidből. 

Michael Hasel

10. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11-12. fejezeteihez (szeptember 20-26).

Gyakran gondolkodom azon, hogy amit másokért teszek, mennyire önző érdekből teszem. Jeremiás 17:9 arra figyelmeztet, hogy még a szívünk indítékaival sem vagyunk mindig tisztában. Mi lehet a gyógyszer bűnbeteg emberi természetünkre? Az eheti olvasmány a Krisztus példázataiból bepillantást ad Isten megoldására egy igazi, másokra figyelő szív megteremtésben bennem.

Időnként Isten késik a válasszal azért, hogy sokkal őszintébb vágyat keltsen a szívünkben azok iránt a dolgok iránt, amelyeket kérünk. A kitartás növeli az eltökéltséget, ami viszont növeli a kitartást. Így azt a szívet, amely képtelen másokra figyelő tettekre, Isten újjá teremti úgy, hogy vágyjon azokra a dolgokra - amelyekre elsősorban nem vágyunk.

A példázatban szereplő, vonakodva adakozóval ellentétben, Isten kész megadni kéréseinket. Kitartó kérésünk nem változtatja meg Isten szívét, hanem a mi szívünket változtatja meg.

És mennyire kész adni? Tetszik nekem Ellen White megfogalmazása: "Jézus élete megmutatta, hogy mire képes az emberi természet, ha egyesül az istenivel. Minden, amit Jézus megkapott Istentől, mi is megkaphatjuk."

Brandon Schroeder
Light Bearers fejlesztési társigazgatója
USA


2015. október 1., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 1, CSÜTÖRTÖK - 2 Mózes 32

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 12. fejezet 81. nap

Krisztus, hogy Isten iránti bizalmunkat erősítse, arra tanít, hogy új néven szólítsuk meg Istent. Olyan néven, amely az emberi szív legdrágább kapcsolataival fonódik egybe. Abban a kiváltságban részesít, hogy a végtelen Istent Atyánknak szólíthatjuk. Ez a név, ha neki és róla mondjuk, iránta érzett szeretetünk és bizalmunk jele, velünk való kapcsolatának és törődésének záloga. Az Atya szívesen hallja e nevet, ha segítségét és .áldását kérve mondjuk. Azt akarja, hogy bátran szólítsuk Atyánknak, és szokjuk meg ezt a megszólítást. Ezért Krisztus újra meg újra elismételte.

Isten úgy tekint ránk, mint gyermekeire. Kiemelt a felszínes világból, kiválasztott, hogy a királyi család tagjai, a mennyei király fiai és leányai legyünk. Arra kér, hogy bízzunk benne jobban, mint a gyermek földi atyjában. A szülők szeretik gyermekeiket, de Isten szeretete nagyobb és mélyebb az emberi szeretetnél. Isten szeretete végtelen. Ha a földi szülők tudják, hogyan adjanak jó ajándékot gyermekeiknek, mennyivel inkább ad mennyei Atyánk Szentlelket azoknak, akik kérnek.

Az imáról adott krisztusi tanítást alaposan át kell gondolnunk. Az ima mennyei tudomány. Krisztus példázata olyan elveket tár fel, amelyeket mindenkinek meg kell értenie. Megmutatja, hogy milyen az igazi imádkozó lelkület. Arra tanít, hogy kéréseinket kitartóan hozzuk Isten elé, és arról biztosít, hogy Isten hallja és meghallgatja az imát.

Imánk ne legyen önző könyörgés, amelyben csupán önmagunknak kérünk. Azért kérjünk, hogy adhassunk. Tegyük magunkévá Krisztus életelvét. "Őérettük - tanítványaimért - odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek" (Jn 17 :19). Krisztus odaadása és önfeláldozása mutatkozzék meg szolgáiban is! Krisztusi engedelmességgel teljesítsük Isten kívánalmait! Nem az a küldetésünk a világban, hogy önmagunknak kedvezzünk, hanem hogy Istennel együttműködve bűnösöket mentsünk, és ezzel megdicsőítsük Őt. Kérjük Isten áldásait, hogy továbbíthassuk őket másoknak! Csak az áldások továbbítása képesít újabb áldások befogadására. Csak akkor kapunk mennyei kincseket, ha e kincseket továbbadjuk környezetünknek.

A példázatbeli esedezőt szomszédja újra meg újra elutasította, de mégsem hagyott fel szándékával. Mi sem mindig kapunk azonnal választ imánkra, de Krisztus arra tanít, hogy imádkozzunk tovább. Az imának nem az a rendeltetése, hogy Istent megváltoztassa, hanem hogy minket összhangba hozzon Istennel. Amikor kérünk tőle valamit, talán szükségesnek látja, hogy önmagunkba nézzünk, és bűnbánatot tartsunk. Isten próbára tesz; megaláz, hogy meglássuk, miért nem tud Szentlelke általunk munkálkodni.
Isten feltételekhez köti ígéretei teljesítését. Az ima nem foglalhatja el a kötelességteljesítés helyét. "Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok" - mondja Krisztus. "Aki ismeri az én parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak" (Jn 14:15.21). Aki az ígéretekre hivatkozva, de a feltételek teljesítése nélkül kér Istentől, megsérti Jahvét. Krisztus nevének emlegetésével formál jogot az ígéretek teljesítésére, de cselekedeteivel nem bizonyítja, hogy szereti Krisztust, és hisz benne.
Jól meg kell vizsgálnunk, hogy milyen alapon közeledünk Istenhez. Sokan nem teljesítik az imameghallgatás feltételeit. Ha kérünk, de nem engedelmeskedünk, olyan kötelezvényt akarunk az Úrral kiegyenlíttetni, amelynek feltételeit mi magunk nem teljesítettük. Az Úr elé tárjuk ígéreteit, és kérjük, hogy teljesítse őket. Ha ezt engedetlenségünk ellenére is megtenné, meggyalázná saját nevét.

Az ígéret így hangzik: "Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek" (Jn 15 : 7). János pedig ezt mondja: "Arról tudjuk meg, hogy megismertük Őt, ha az Ő parancsolatait megtartjuk. Aki ezt mondja: Ismerem Őt, és az Ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. Aki pedig megtartja az Ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete" (1 Jn 2: 3-5).

Így szól Krisztus egyik utolsó parancsa tanítványaihoz: "Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást" (Jn 13: 34). Engedelmeskedünk-e ennek a parancsnak, vagy megtűrünk magunkban durva, Krisztustól idegen vonásokat? Ha bármivel megbántottunk vagy megsebeztünk másokat, kötelességünk megvallani vétkünket, és keresnünk a megbékélést. Csak akkor járulhatunk hittel Isten elé, ha ennek a feltételnek eleget tettünk.


A zsidók kijöttek Egyiptomból, ahol a természetet imádták sok száz bálványistenen keresztül, egy komplex spiritualista vallás keretén belül. Megszabadultak egy olyan világtól és világnézettől, amely teljesen átitatódott sátán csalásaival. Isten megszabadította őket, és gondoskodott minden szükségletükről. Nekik is át kellett menniük azon az átnevelésen, amelyen Mózes is átment 40 éves száműzetésének idején. Isten az Ő szolgáján keresztül kinyilatkoztatta szövetségi tervét, és most, amikor Mózes a hegyen van, Isten saját ujjával felírja a szövetség törvényét a kőtáblákra. De Mózes késik. És nincs magyarázat a késésére – de nem is volt szükség magyarázatra. Mózes Istennel volt, a népnek pedig alázatos engedelemmel a völgyben kellett volna maradnia, várva visszatérését. Visszacsúsztak saját türelmetlenségükbe, nyugtalanságukba, és követelték, hogy látható módon tapasztalják meg azt, amit véges elméjük nem tud felfogni: „Készíts nekünk isteneket!"

Az aranyborjú bármilyen számú egyiptomi istenséget is szimbolizálhatott volna. Az Ápisz bikát Memphisben Ptah néven, az élet isteneként imádták. Hathor-t a tehén istennőt Tébában az anyaság, szépség, a szerelem és az öröm isteneként imádták. Mózes második könyve 32. fejezetében azt olvassuk, hogy a „nép felkelt játszani", aminek világos szexuális felhangja van, és azonosítani lehet Hathor imádatával. A Szentírásból nyilvánvaló, hogy Áron, a lelki vezetőjük, engedett követelésüknek, és hogy tettüket igazolják, ünnepet hirdettek meg az Úrnak. Ez a vegyes imádat oda vezetett, hogy Isten már nem tekintette magáénak a zsidókat, amikor úgy utal rájuk, mint a „te néped”-re. Ám amikor Isten elutasítja azt a népet, amely inkább az aranyborjút választotta, mint Őt, Mózes közbelép, és kéri, hogy az ő nevét törölje ki az élet könyvéből. Annyira szerette Mózes a népet, hogy felajánlotta életét az életükért. De Istennél csak egyetlen helyettesítő halál elfogadható, az Ő Fiának, Jézusnak élete. Megpróbáltad már, hogy a világi dolgokat összekeverd az Isten imádatával? Itt láthatjuk az ilyen tettek következményeit. Istennek azonban lesz egy népe, amely hűséges Hozzá, és csakis Hozzá, szakadjon bár az ég (lásd: Előtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 55. oldal).

Michael Hasel

10. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 11-12. fejezeteihez (szeptember 13-19).

Gyakran gondolkodom azon, hogy amit másokért teszek, mennyire önző érdekből teszem. Jeremiás 17:9 arra figyelmeztet, hogy még a szívünk indítékaival sem vagyunk mindig tisztában. Mi lehet a gyógyszer bűnbeteg emberi természetünkre? Az eheti olvasmány a Krisztus példázataiból bepillantást ad Isten megoldására egy igazi, másokra figyelő szív megteremtésben bennem.

Időnként Isten késik a válasszal azért, hogy sokkal őszintébb vágyat keltsen a szívünkben azok iránt a dolgok iránt, amelyeket kérünk. A kitartás növeli az eltökéltséget, ami viszont növeli a kitartást. Így azt a szívet, amely képtelen másokra figyelő tettekre, Isten újjá teremti úgy, hogy vágyjon azokra a dolgokra - amelyekre elsősorban nem vágyunk.

A példázatban szereplő, vonakodva adakozóval ellentétben, Isten kész megadni kéréseinket. Kitartó kérésünk nem változtatja meg Isten szívét, hanem a mi szívünket változtatja meg.

És mennyire kész adni? Tetszik nekem Ellen White megfogalmazása: "Jézus élete megmutatta, hogy mire képes az emberi természet, ha egyesül az istenivel. Minden, amit Jézus megkapott Istentől, mi is megkaphatjuk."

Brandon Schroeder
Light Bearers fejlesztési társigazgatója
USA