Figyelem!!! A végén új
heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 13. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 13. fejezet 85. nap
A
farizeus és a vámszedő imája
"Némelyeknek
pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem
vették", Krisztus példázatot mondott a farizeusról és a vámszedőről. A
farizeus nem azért megy a templomba imádkozni, mert érzi, hogy bűnös, és
bocsánatra van szüksége, hanem mert igaznak véli magát, és dicséretre számít.
Istentiszteletét érdemnek tartja, amely ajánlólevél Istenhez. Úgy gondolja,
hogy az emberek is jó véleménnyel lesznek kegyességéről. Azt reméli, hogy
megnyeri mind Isten, mind az emberek tetszését. Istentisztelete mögött önérdek
húzódik.
A
farizeus az öndicsőítés megtestesítője. Ezt mutatja a nézése, a járása, az
imája. Elhúzódik másoktól, mintha csak ezt mondaná: "Ne jöjj hozzám, mert
szent vagyok néked" (Ésa 65:5). Egyedül áll, és "magában"
imádkozik. Önelégültségében azt képzeli, hogy Isten is elégedett vele.
"Isten!
Hálákat adok néked - mondja -, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek,
ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is." Jellemét nem
Isten szent jelleméhez méri, hanem az emberek jelleméhez. Nem Istent, hanem az
embereket nézi. Önelégültségének ez az oka.
Imáját
azzal folytatja, hogy felsorolja jótetteit: "Böjtölök kétszer egy héten;
dézsmát adok mindenből, amit szerzek." A farizeus vallása nem érinti a
szívét. Nem törekszik krisztusi jellemre. Nem vágyik szeretettel és irgalommal
teljes szívre. Meg van elégedve azzal a vallással, amely csak külsőleg érinti
az életet. Igazsága a sajátja; saját cselekedeteinek gyümölcse, amelyet emberi
normákhoz mér.
Az
önmagát igaznak tartó ember semmibe veszi a másik embert. A farizeus másokhoz
méri magát, követendő példának pedig önmagát tartja. Mások szentsége alapján
állapítja meg a saját szentségét.
Minél
rosszabbak mások, ő annál igazabbnak látszik. Önigazultságában másokat vádol.
Az "egyéb emberek"-et Isten törvénye áthágóiként kárhoztatja. Ez
Sátánnak, "az atyafiak vádolójá"-nak szelleme. Ilyen lelkülettel
lehetetlen Istennel közösségre lépni. A farizeus Isten áldása nélkül tér haza.
A
vámszedő más hívőkkel együtt ment el a templomba, de csakhamar elhúzódott
tőlük, mint aki méltatlan arra, hogy velük imádkozzék. Távol állva "még
szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem - elkeseredett gyötrelmében és
önmagát utálva - veri vala mellét". Tudta, hogy vétkezett Isten ellen.
Érezte, hogy bűnös, szennyes. Még csak szánalmat sem várhatott a körülötte
levőktől; hiszen megvetéssel néztek rá. Tudta, hogy semmi érdeme nincs, amiért
Isten megdicsérhetné, és kétségbeesetten kiáltott: "Isten, légy irgalmas
nékem bűnösnek!" Nem hasonlította magát másokhoz. Bűntudattól
megsemmisülten állt ott, mintha csak egymaga volna Isten előtt. Nem volt más
vágya, csak a bocsánat és a béke. Csak egyet tudott felhozni a maga védelmére:
Isten irgalmát. És áldást kapott. "Mondom néktek - szólt Krisztus - ez
megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz."
Mai bibliai szakasz: 2 Mózes 35. fejezete
Isten
közvetlen és személyes kapcsolata Mózessel minden bizonnyal megújulást
indíthatott el a zsidó nép között. Izraelnek fel kellett vállalni a saját
részét, amikor Mózes összegyűjtötte a népet, hogy közölje vele Isten üzenetét
és tervét (2Móz 35:1). A néptől adományokat kellett gyűjteni Isten sátorának,
az ő lakhelyének építésére, ahol az Ő jelenléte folyamatosan érzékelhető lesz.
A kapcsolatot, amelyet Isten Mózessel fenntartott, ki kellett terjeszteni
Izraelre, mint nemzetre. Azonban mielőtt Mózes megismertette volna Isten
szentélyre vonatkozó tervét, meg kellett erősíteni a szombat szentségét, ami
ennek a kapcsolatnak a sarokköve. Itt láthatjuk Isten parancsolatai
megtartásának fontosságát, ahogy előnyt kap magával az élettel szemben is (2Móz
35:2b). Annak ellenére, hogy a szent sátort építették, a nép nem dolgozhatott
szombaton, az istentisztelet napján. A szombati istentisztelet fontosabb minden
másnál. Az istentisztelet alapja Isten törvénye, így megtörése a szentély
építésére való hivatkozással, nem lenne helyes.
Izrael
hozzájárult Isten szentélyének építéséhez, és a készséges lelkület nyilvánvaló
volt közöttük. A szabad akaratból való adakozás lelkülete ötször kerül
említésre (2Móz 35:5, 21, 26, 29). Bár nagyon fontos kiemelni Isten törvényének
fontosságát, ám Isten imádata a szabad döntésen alapul. Az engedelmes lélek a
hálatelt szív gyümölcse, és ez az igazi imádat lelkülete. Az Isten törvényének
való engedelmesség és a hálás szív az alapja a szentély építésével megalapított
istentiszteletnek. A nép által hozott adomány szívük állapotának függvénye
volt. Az értékes arany, bronz és ritka kövek szépsége csak azért kellett, hogy
tetsszen a szemnek, hogy emlékeztessen az Isten és népe közötti kapcsolat
szépségére. A szent sátornál alkalmazott szimbólumok nemcsak az Isten és népe
közötti kapcsolatot alapozzák meg, hanem az egész emberiséggel vállalt
közösséget.
Elgondolkodtató
kérdések: Vajon Isten szentélyének és ábrázolásainak szépsége ellentétes-e Mózes
második könyve 20. fejezetének 4. versében található paranccsal? Mi a
különbség? Egy megfelelő kontextus hogyan adhat új jelentőséget az ábrázolások
tartalmának?
Giselle Sarli Hasel
Southern
Adventist University
11. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 13.
fejezetéhez (október 4-10).
Semmi sem félelmetesebb, mint saját szívünk
csalárdsága. Éveken keresztül vallhatjuk hívőknek magunkat és gyakorolhatunk
bizonyos lelki fegyelmezőket csak azért, hogy egyszer azon találjuk magunkat
(ha nem vagyunk eléggé figyelmesek), hogy szívünk távol van attól, Akiről azt
vallottuk, hogy szeretjük és imádjuk. Jelenlegi lelki állapotunk ismerete
rendkívül fontos.
A mai világ sok olyan módszert ajánl fel
számunkra, amely segítségével megismerhetjük önmagunkat, mint például az
eredményeken alapuló tudás, személyiségtesztek és a saját belső hangunk
meghallása. Ezek a dolgok hasznosak lehetnek bizonyos területeken, de egyik sem
válaszolja meg szívünk igazi kérdését. A Szentírás szerint ezek a módszerek
mind kudarcot vallottak. Pál apostol azt mondja, hogy "tudom, hogy nem
lakik én bennem, azaz a testemben jó" (Róm 7:18). Ez a szakasz elmondja,
hogy az önmagunkba fordulás annak érdekében, hogy jobban megértsük szívünk
állapotát, haszontalan
Egy másik csapda, amibe könnyen beleeshetünk
az, hogy másokhoz hasonlítjuk önmagunkat. A hasonlítgatásnak semmi haszna és
végtelenül káros lelki egészségünkre. "Csak egyetlen módon érhetjük el az
igazi önismeretet. Krisztusra kell nézzünk" (KP 159. az angolban). Az Ő
életén kell elmélkednünk. Napról napra és percről percre csodálnunk kell az Ő
kiválóságát, tisztaságát és szeretetét. Itt van az üdvösségünk titka: ha
tudatában vagyunk Krisztus hatalmának és teljesen alárendeljük gyengeségeinket
Neki
Jessica Rosario
Light Bearers lightbearers.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése